Uszoda

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

Ohh.. Igen, ez valószínű…- mondom némi gondolkodás után, bár érdekes, hogy én is erre gondoltam az előbb. Talán hangosan mondtam ki a gondolatomat? Na, mindegy. Inkább jobb is, ha nem forszírozom tovább, mert a végén még azt is meghallja, hogy megkérném, hogy segítsen benne… Jajj… megint elkalandoztak a gondolataim, bár remélem, hogy nem csúszott ki a számon valami, amik csak a fejemben járnak…
-Huuhh.. Érdekes lehetett.. Mármint a gyermekjáték… vagyis… össze-vissza beszélek.. – kacagok fel, ahogy hallom, nem egy ruhamárka, hanem egy játék babát „takar” a megnevezés, ahogy én gondoltam volna róla. –Értem… Szóval öltöztethető játék.. – nézek rá mosollyal. – Azért mondtad, mert fürdőruhát veszünk? Nem mondtam, hogy fel is öltöztetlek – vagyis- vetkőztetlek.. Jajj! Zavaba hozol!- csapom a homlokomra a tenyerem viccesen, mert azt hiszem, hogy belebonyolódnék a mondatomba, ha tovább folytatnám.
-A zöldet választanám inkább, mint a feketét…- mutatok rá, amelyik nekem jobban tetszene, bár nem én fogom hordani, de szeretem a színeket. A fekete- fehér klasszikus, de egy pasinak is jól áll, ha merészen színes holmit vesz magára. Vagyis, szerintem Philnek jól áll a zöld, és rá is mutattam, ha elfogadja a választásomat. Arra viszont nem gondoltam, hogy ez a Barbie egy gyerekeknek készült öltöztethető baba, és ahogy elképzelem, biztos nagyon népszerű lehetett a kislányoknak. Az is igaz, hogy én is szeretek öltözködni, meg sokszor cserélem le a ruhatáramat, bár nem hinném, hogy ez ugyan az lenne. Érdekes ez az elképzelés, bár nem hinném, hogy itt ilyen létezne, vagy legalábbis nem ilyen formán.
-Oké. Rendben! – kicsit megkönnyebbülök, ahogy kimondja, szívesen tart velem az Uszodába, bár lehet, hogy nem most kellett volna erre visszakérdeznem, de jobb későn, mint soha..
-A munkám miatt? Ahh…- legyintek viccesen – A tervezés és a napi kiszámíthatatlan dolgok két külön listára rakhatók nálam. – nevetek fel ismét. Hát, ha tudná, hogy mennyire nem tudok semmit előre tervezni a munkámon kívül, lehet, meglepődne. Ha ki is találok valamit, az általában másképp szokott történni, mint az eredeti tervem szerint, de ez is csak rám jellemző. Volt, amikor eldöntöttem, hogy átrendezem a kabinomat, aztán a végén két törött cipősarokkal és egy leszakadt polccal bővült a „napi termésem”. Jobb, ha nem tervezek nagyon előre, mert mindig valami közbejön, és totál másképp alakul, mint ahogy kellene. Hamarosan meg is érkezünk az Uszodába és az öltözők felé megyünk. –Hamarosan jövök én is…- veszem az irányt az egyik szekrény felé, ahová bepakolom a ruhám és átveszem a bikinimet. Pár perc múlva én is megérkezem a zuhanyokhoz, ahol már Phil várakozik.
-Itt vagyok. - nézek rá egy mosollyal, és remélem, hogy nem maradtam el sokáig, és lépek az egyik zuhanyrózsa alá, magamra engedve a vizet.
-Öö…hogyan? Mi?- pislogok rá, mert nem értem pontosan miért mondja ezt nekem. De, ahogy „leesik” a mondata értelme, azt sem tudom, hogy merre nézzek zavaromban. Miért gondolta, hogy ezért hívtam ide a medencéhez? Most ezt komolyan mondta, vagy megint ugrat? Még szerencse, hogy a rám zúduló víz kicsit elfedi a pírt rólam, de, hogy ne lássa rajtam a zavaromat, gyorsan válaszolok neki, hogy tisztázva legyen a dolog. Meg kell hagyni jól áll neki a fürdőnadrág és nincs oka panaszra a külsejével, de egy percig se volt ilyen hátsó szándékom az Uszodával.
- Biztosíthatlak, hogy nem ez volt a szándékom, de… ha már szóba került… nincs ellenemre.. - kacsintok rá, majd egy kecses ugrással beugrom a medencébe, majd felbukkanva a felszínre, várom, hogy mit tesz. Követ, vagy ott álldogál egy szál gatyában….  .

Pontosan nem képzeltem el Philt, hogy milyen lenne, ha egész álló nap ruhákat adnék rá, majd levenném róla…Ezt azért még át kellene gondolnom előtte, hogy mit feleljek. Még a végén ebbe ringatná magát, hogy finoman hozzáérve venném le róla a …ÁÁHHHH!!! Miket gondolok! Vagyis.. mikre akar engem rávenni, hogy gondoljak! Megáll az eszem! … Pasik!...
A vajat nem értem, amit említ a fülem mögött, de azt kezdem érteni, hogy előszeretettel ugrat mindenféle kétértelmű mondatával. Ha most azt mondanám, hogy nem is én öltöztetem, hanem ő maga veszi majd fel a fürdőgatyáját? Azt most ugratásnak venné? Hmmm… érdekes egy Földi szokás lehet…
-Héééé! Nem is én öltöztetlek, hanem te magad veszed majd fel a gatyát..- nyújtom ki rá a nyelvem, és nevetem el magam. Az igaz, hogy elpirultam, ahogy belegondoltam, amit mondd, de egyáltalán nem volt szándékom a fürdővel provokálni a meztelenségét bármilyen fokig. Ha kíváncsi lettem volna a meztelen felsőtestére, akkor megmondtam volna a szemébe. Ahhoz, nem kell nekem huncutnak lennem, vagyok olyan merész, hogy kimondjam kerek perec, amit akarok és gondolok.
-Most nem a munkában vagyunk..- vonom meg a vállam egy mosollyal, bár ezt sem pontosan értem tőle. Az egy dolog, hogy egy munkán dolgozunk és most ebédeltünk, de ez miért zárja ki egymást? Most meg úszunk egyet a medencébe… ez valami kizáró oknak kellene lenni? A munkám egy dolog és a mostani délután is. Valamilyen szinten „keveredik” a munka és a szabadidő, de én nem érzem ezt „túltolva”- bármit is jelent ez a szó… - Vicces vagy Phil…- nevetek fel, ahogy rá nézek. Szép lassan követem a szememmel, ahogy végiggyalogol a szélén, majd ugyanilyen lassúsággal belemerül a vízbe. Nem csinálok semmit, nehogy azt érezze piszkálódni akarok. Inkább megvárom, míg megszokja a teste a hideg közeget. Nem mindenki van hozzászokva a nagy hőmérsékletkülönbséghez, így türelmesen kivárom, hogy „feloldódjon”.
-Mondhatjuk, hogy elég sűrűn. Egy héten többször is lenézek, ha van időm. Nincs rekordom, ha az úszásra célzol. - Mutatok a medence hosszára, hogy ha az úszásom gyorsaságát akarná tudni. – Nem vagyok bajnok benne. -  nevetek fel, ahogy a haját a kezével hátrasimítja. Gondolom, hogy most azt várta, hogy versenyt rendezzünk úszásból.. de ki kell ábrándítsam, nem vagyok gyorsúszó. Szép kényelmesen és lassan szeretek mártózni a vízben. Kellemesen csiklandoznak az apró hullámok, ahogy a kezemmel tartom fenn magam a felszínén, de ügyelek, hogy ne legyek közel a férfihez, mert a végén még félreértené. A széléhez közel vagyok, de azért elég távol, ha le akarna locsolni, vagy megijeszteni. Mert ugye már ezt is kinézem belőle, ha már engem nevezett huncutnak.. De ha nem fog figyelni, akkor majd a nyakába kap egy kis vizet, aztán gyorsan lemerülök, hogy nehogy elkapjon érte... Csak szép csendben kivárom az alkalmat, nehogy már csak ő ugrasson mindenfélével, és zavarba is hozzon.. Na megállj csak Phil!
-Miért? Neked van valamiben rekordod? - kérdezek vissza a kérdésére, bár lehet, hogy a válasza megint csak többértelmű lesz... Erre kíváncsi vagyok, most hogyan akar zavarba hozni?

Elég nehezen tudom néha követni a szavait Philnek, és sok mindent nem is értek pontosan tőle, de tetszik, hogy nem riad vissza a hecceléstől és nem is veszi zokon, ha én is visszaadom neki a piszkálódást. Igazából nem tudom, hogy miért mondta a vajat, de viccesnek találom, ahogy elképzelem. Biztos, hogy az ő világában sokkal másabbak voltak a szokások, mint itt, de ahhoz képest, hogy reggel találkoztunk először, most már túl vagyunk az ebéden és a vásárláson is, ahogy jelenleg a medencébe úszkálunk. Szerintem meg semmi rossz nincs abban, hogy a munka és a szabadidő keveredik. Nekem legalábbis nem okoz gondot. Jól érzem magam és remélem Phil sem „menekül”olyan gyorsan kifelé az Uszodából.. Vagyis… egyelőre… Mert, mit tagadjam, nem fogok adósa lenni a zavarba hozásáért. Már kétszer elpirultam, amit mondott, de ezt visszakapja!
-Mondjak rólad valami újat? Tényleg akarod hallani?- nevetek fel, ahogy elképzelem az arcát, ahogy mondanék valamit neki, de nem hiszem, hogy merni fogom.. de ezt nem árulom még el neki.
-Nem szoktam titkolózni. Nem tudok róla… De aztán lehet, hogy van egy pár..- vonom meg a vállam és nem mondok többet. Persze, hogy van titkom, ahogy mindenkinek. De ezt neki nem kell tudnia.
-Komolyan? Úgy kecmeregsz ki, mint egy Bálna? – tör ki belőlem a kacagás, ahogy elképzelem a jelenetet. Bár, kizártnak tartom, hogy így lenne, ahogy mondja, de minden esetre nagyon tetszik a hasonlata, bárhogy is történt. S most jött el a pillanat, amikor elmerült a gondolataiban és nem figyel… Gyorsan lefröcskölöm, hogy a nyakába kapja a jó nagy adag vizet, majd egy levegővétellel a felszín alá bukom, hogy ne tudjon elkapni.
-Mi? Ezzel sikerült kizökkentenem téged? Ejjj! Nem hiszem! – kicsit arrébb úszom, hogy ne érhessen el engem, és nehogy azt higgye, hogy engedni fogom, hogy közelebb jöjjön.. ahogy én se megyek, még mit nem! Ezt benézte!
-Akkor ezt nézd!- emelem fel a karom, majd pár gombnyomással megjelenítem a feje felett a hologramot, amitől inkább kizökken, ha jól sejtem. Amúgy meg csak mi vagyunk a medencében, így nem okoznék „riadalmat”, csak Philt akarom megviccelni, a cukkolásaiért.

A rekordjait hallgatva, alig tudom visszafogni a nevetésem. Ennyi mindenben csúcstartó?! Hihetetlenek a pasik!
-15 napig nem fürödni? Aztaaa….-ámulok el rajta, de olyan viccesnek tartom, ahogy elképzelem nagy szakállal meg fülig koszosan.. – Gondolom, akkor már szagod volt.- nevetek fel, és nem is figyelem, hogy ha a közelembe jönne. Annyira tetszik, hogy ilyen közvetlen és megnevettet. – És mit nyertél vele? Egy Wellness belépőt?- kuncogok a fogadása lehetséges tétjére. Biztos, hogy abban a két hétben nem ment emberek közé, - vagyis- ők nem mentek őhozzá közel.. De el se tudnám képzelni, hogy egy napot is kibírjak zuhanyozás nélkül.. ffuujj… meg is őrülnék! –Nem lehet rád mondani, hogy nem vagy vállalkozó szellemű. – bólintok elismerően, bár még elképzelni se tudom, hogy tudta kibírni azt a két hetet. Hihetetlen….

Úgy vélem, hogy működik mindig a fordított pszichológia. Igaz, hogy még nem gondoltam ki mit mondok neki válaszként, de azt hiszem, hogy ha tényleg kíváncsi, akkor megosztom vele az észrevételeimet.
-Azt észre vettem, hogy szeretsz ugratni másokat és én sem vagyok kivétel neked. Tetszik, hogy olyasmiket mondasz, aminek a felét se értem, de nem nevetsz ki egyből, hanem megpróbálod elmagyarázni.. Jóó… ez nem negatív észrevétel… - nyújtom ki rá a nyelvem hegyét. – Azt is megfigyeltem, hogy ha valami ugratást eszelsz ki, akkor a füled picit megmozdul előtte. Itt, ni... - mutatok a füle felé, hogy mire gondolok. – Jahh… és direkt cukkolsz, mert nem tudtam mi az a Barbie. Meg az öltöztetésed... - nevetek fel, de úgy érzem, hogy már fáj a rekeszizmom a sok kacagástól. – Csak szeretted volna, ha én vettem volna le rólad a ruhát…- kuncogok, ahogy elnézem az arcát. Azt se kötöm az orrára, hogy dehogy mertem volna öltöztetni, vagy, hogy két lépéssel közelebb álljak hozzá. Szerintem erre nem számított, bár nem hinném, hogy nagyon belegázoltam volna a lelki világába. Amúgy meg nem is szándékozom. Tetszik, hogy lehet vele viccelődni és érti is a humort.
-Ha rákérdezel, akkor majd kiderül, hogy titok-e? De kétlem, hogy tudnál olyat rólam mondani. – lebegek kicsit arrébb tőle. A kivetíttet cápa hologram, viszont tetszik neki. Még meg is érinti a „hasát”, és ez nagyon aranyos tőle… Pedig azt hittem, hogy megdöbben vagy megijed tőle… Na, ez nem jött be… - Persze, hogy lehet. Én tudok…- súgom halkan, hogy ne zavarjam meg az áhítatában.
Majd lezárom a hologramot, és figyelek rá, hogy ne tudjon meglepni. Tisztában vagyok,hogy vissza akarja majd adni a fröcskölésem, de egyelőre még résen vagyok..
-Tényeg szagod lehetett.. de ezek szerint megérte!- nevetek fel a tétjén, és elképzelem milyen fejet vághatott a szobatársa abban a két hétben és az utána következő egy hónap takarítás alatt.. Érdekes fogadás, meg kell hagyni, de én biztos nem vállaltam volna be.. Egy pillanatra elmerengtem, hogy miként találhatnak ki emberek ilyen „szagos” fogadást, de mire felocsúdnék, hirtelen meghallom Phil hangját.. Felkapom a fejem, de nem ismerek Evans Kancellárt… Bár fogalmam sincs, hogy miért, de ahogy a keze felém lendül, akaratlanul is hátrébb mozdulok a medence pereméhez.- Aauuuhh....- Aztán az arcomba kapok egy jó nagy adag vizet, amit csak tátott szájjal és annyira meglepetten kapok telibe, hogy még levegőt is elfelejtek venni… banyeeekkk… Jó kemény volt ez a csempe...

-ÖÖ..hát, eleinte nem figyeltem, csak most vettem észre, amikor a vizes hajad hátrasimítottad. – vallom be őszintén. Amúgy tényleg eddig nem is figyeltem meg jobban az arcán a mimikát, és a fülét se láttam eddig annyira. – mosolyodom el, bár szerintem nem hiszi el, hogy igazat mondok.
-Ezt nem tudom, mert nem ismerem a pasik észjárását… De bizonyára úgy van, ahogy mondod. - nézek rá, de többet nem tudok hozzáfűzni. –Igaz.. jó fejnek tartalak…- bólogatok, és ezzel is egyetértek. Ő az első ember, akivel közvetlenebbül tudok beszélgetni és ez jólesik. Lebegek kicsit arrébb tőle, nehogy elkapjon, vagy nagyon közel tudjon jönni hozzám. Résen kell lennem..
-A sejtés és a titok ténye között, azért van különbség. – nyújtom ki a nyelvem hegyét rá, de szerintem ezzel ő is tisztában van. –Dehogy csalok!- irányítom picit arrébb a „cápámat”, de látom a férfin, hogy tetszik neki a látvány. Lehet, hogy ilyet még nem látott és ezért ámul rajta ennyire, de tetszik a csodálkozása a hologramra. Viszont a fogadása körüli gondolataim teljesen elkalandoznak, és nem figyelek eléggé. Már csak azt veszem észre, hogy lendül Phil keze a vízben és én reflexből „ugrom” hátrébb a mozdulata elől. Mire észbe kapok, addigra a fejem koppan a csempe szélében, de amilyen gyorsan történik, már csak a felém zúgó vízcseppek érintik az arcomat, hogy még levegőt is elfelejtek venni a döbbenettől. Nagyon megijesztett, ahogy nem vártam a fröcskölését, de aztán felém jön és a perem mellett odaúszik a közelembe. Hirtelen nem tudom, mit csináljak, mert félek, hogy mi történik, ha fél méteren belül lesz hozzám. A keze már a fejem felé mozdul, mire megrezzenek és nem értem mit akar… Tanácstalanul nézek rá, de nem merek még megmozdulni sem. A testem megremeg, ahogy megsimogatja a „púpomat”, amit a csempe széle okozott, bár elég fájdalmas, de szerintem túlélem. A rettegés jeleit szerencsére elfedik a vízcseppek, és a libabőröm is betudható a hideg víznek. Félek, hogy ő is bántana engem…
- AAauuuhhh.....Nincs semmi baj.. nem vérzik.. köszönöm… Nem kell Doki… - próbálok „kiszabadulni” a közeléből egy köszönöm-féle mosollyal, és nem is akarom megbántani ezzel. Nem tudhatja, hogy miért viselkedem így, ha egy férfi a közelembe van, és felém nyújtja a kezét. Nem tudom most megmagyarázni neki… De azt hiszem, hogy kicsit kint leülök a nyugágyak egyikén. Ha nem tart vissza, akkor kifelé megyek a lépcsőhöz és keresek egy törülközőt, amit a fejemre csavarhatok, miután nagyjából letöröltem magamról a vizet. Nem tudom, hogy magyarázzam meg neki, hogy nem miatta ijedtem meg ennyire, hanem más miatt.. Most biztos, teljesen hülyének tart…

-Picit hosszabb ott a hajad.. - mutatok a füle felé, bár ezt nem rosszallásként mondom neki. Mindenki olyan frizurát hord, amit kedvel, és nem is beleszólni akarok. Bár tény, hogy eddig nem annyira figyeltem meg az arcát és a mozdulatait. Persze ezt füllentésnek is betudhatja, de tényleg igaz. Mindig megmozdul a füle, ha „ugratni” készül. Bizonyára ez akaratlan mozgása az arcizmának, és még neki se tűnt fel. Aztán a Férfiak és Nők közti kiismerhetetlenségre is van pár szava. Igazából nem tudok sok mindent hozzáfűzni, mert ilyen irányú tapasztalatom nem sok van, de van benne valami..
-Ahhaaa… Komplikáltak a nők! Ha te mondod!- nevetek fel, ahogy a meggyőződését hangoztatja. – A pasik se olyan „egyszerűek”..- alig tudom abba hagyni a vigyorgásomat. Erre azért nem számítottam, hogy ilyen kielemzéssel és tapasztalattal közli velem a véleményét erről. Gondolom, hogy sok pasi kitárgyalja a „tapasztalatát” egymással és jobban pletykásabbak, mint mi vagyunk.. Csúcs! Miket tudok meg!
-Sok minden érdekes, ha több szemszögből nézi meg az ember…- bólogatok mosollyal az arcomon, ahogy látom rajta, hogy megleptem a válaszommal. –Naná! Érdekes kérdéskör. – értek vele egyet, bár ez már lassan a harmadik, amiben közös nevezőn vagyunk a véleményünkben. Az is érdekes, hogy olyasmiket is fogadás tárgyává tesznek a férfiak, amit talán mi nők biztos, hogy többször átgondolnánk… De tetszik a merészsége és az is elgondolkodtat, hogy milyen őrültségeket is képesek lennének kitalálni, ha ezt a két hetes „ne fürgyé’ le” –t is bevállalják?! Jajj.. Még rá gondolni is szagos. Meg is őrülnék, ha egy napig is nélkülöznöm kellene a mosakodást. Uram Isten! Még belegondolnom is szörnyű.. Viszont a hirtelen mozdulata és a gyors fröcskölése nagyon váratlanul ért. Eddig ügyeltem és folyamatosan résen voltam, hogy ne jöjjön hozzám közel, de most nagyon bebuktam.. s ahogy a testem megrándult a reflex-szerű mozdulatomra, úgy csapódtam neki a közelbe lévő medence szélének. Az ijedtség és a belém hasító fájdalom miatt, még levegőt is elfelejtettem venni, bár a görcsbe rándult testem, alapból nem „engedte” volna a tüdőmbe áramolni az oxigént. Szerencsére csak pár pillanatig tartott mindez, és mire felfogtam, hogy mi történt, már ott is volt mellettem Phil. A mozdulata megrémisztett, de nem tudok mit kezdeni ezzel.. Félek, hogy hozzámér és … bántani fog…
- Köszönöm…ne… nee… Jól vagyok…-  próbálok kikerülni a közeléből, és távolodni tőle.
Alig tudok megszólalni, bár az ijedtségem kezd alább hagyni, és annak is örülök, hogy nem fog vissza a lépcső felé való igyekvésemben. Kicsit össze kell szednem magam, hogy kipréseljek pár magyarázó és köszönő szót, de a remegése a testemnek még mindig jelen van. Ahogy kifelé haladok, próbálok megnyugodni és a reszketésemet a törülközőbe „itatni”. Nem tudom, hogy a férfi jön-e utánam, vagy még benn van a vízbe, mert arra se merek fordulni. Nem akarom, hogy lássa rajtam a félelemtől remegő lábaim, ahogy a nyugágy felé megyek. Igyekszem magabiztos lenni, de most nem könnyű. Olyan rettegés kerített hatalmába, amit el akarok felejteni, de úgy látszik még nem sikerült túltenni magam rajta. A fejemen a pukli sajog, de nem is csodálom, amekkorát csattantam a csempéhez.. Bannyekk.. nagyon fáj… Gyorsan betekerem a törülközővel, hogy egy kicsit leszorítsam az ütés helyét, bár szerintem nem sok eséllyel. Kicsit megkönnyebbülök, mikor elérek a nyugágyig, bár nem merek semerre nézni, főleg Phil felé. Nem tudom, hogy mit gondolhat most rólam, és azt sem tudom, hogy hogyan mondjam el neki, hogy nem miatta történt ez… Vagyis nem a fröcskölése miatt, hanem másért, amiről eddig soha senkinek nem mertem beszélni.. De, mielőtt picit ülnék, hogy rendezzem a testem remegését, odaguggol mellém és beszél hozzám. Jajj.. nekem!… Biztos, hogy most totális hülyének, és nem normálisnak tart… De aztán nem tudom miért, a hangján nem érződik a megvetés felém, és valami pohár vizet emleget… -Hogy, mim? - Nem tudom, mit mondjak erre, de aztán csak bólintok beleegyezőn és aztán elmegy. Kis időt kaptam, hogy üljek pár pillanatig, míg a torkom szárazsága alább hagy, és meg tudok majd szólalni. Annyira szégyellem magam, hogy most kellemetlenséget okoztam neki, és azt se tudja, miért történt….
Hamarosan visszaér a kezében egy pohár vízzel, és felém nyújtja. Nem akarom, hogy lássa rajtam a remegést és összeszedve minden erőmet, elveszem tőle a poharat, de nem tudok a szemébe nézni. Koncentrálok, hogy megnyugodjak és legyűrjek pár kortyot a torkomon. Érzem, ahogy a víz nagy nehezen a gyomromig csurog, bár alig tudok nyelni. Mintha minden izmom görcsösen tiltakozna minden ellen, de nagy nehezen sikerül meginnom a kért mennyiséget. Örülök, hogy nem kívánkozott ki belőlem a folyadék, bár most azt se tudom, hogyan fogok lábra állni, arról nem beszélve, hogy jutok el a kabinomig. Pár perc kínosnak is mondható csend után meghallom a férfi szavait, és csak most nézek fel rá. Azt hittem, hogy már rég itt hagyott és elkönyvelt egy „lökött libának”, aki még megmozdulni se tud, nemhogy egy értelmes mondatot kinyögni. –Igen, azt megköszönném. - nézek rá hálás szemekkel, bár még össze kell szednem magam, hogy járni tudjak, de azt hiszem ez lesz a legjobb ötlet, hogy ne okozzak több kellemetlen percet.. Főleg Philnek, aki tényleg rendes velem, és most miattam van bűntudata, pedig semmiről nem tehet. De, hogy mondhatnám el, hogy ez mind Maddox, a férjem miatt van, aki ahányszor „hazatér” addig ütlegel, míg eszméletlen nem leszek… S ezt, soha senkinek nem merem elmondani, mert félek…
Sajnálom, hogy most a zászlós magát okolhatja, pedig semmi rosszat nem tett...

Engem nem zavar a hajhossza, ha őt sem… De ha már megkérdezte, akkor miért ne mondanám el az észrevételemet. Valójában, eddig tényleg nem figyeltem meg a mozdulatait, de most elég szembetűnő volt, amint a vizes haját hátra simította. Amúgy meg, egyáltalán nem zavaró, még valahol tetszik is, hogy akaratlanul megrándul picit a füle, mikor „ugratni” készül. Naná, hogy ezt meg fogom jegyezni magamnak, ha legközelebb összefutunk. Azt még nem tudom mikor, de a közös munka némileg „sűrűbb” találkozást is összehozhat. Még azt sem tudom, hogyan fog haladni a projekt, de majd kiderül. Sürgetni amúgy se szoktam senkit, mert magamról tudom, hogy az soha nem vezet jóra. –Az Üzletsoron van Fodrász is. - bólogatok mosolyogva a kijelentésére.
–Hogyan? Szóval úgy véled, hogy a nők mást mondanak, mint amit gondolnak?- nevetek fel a megállapítására. –Honnan veszed, hogy _minden _ nő így tesz? – kérdezek vissza rá, bár nem tudom, hogy milyen tapasztalatok után jutott erre a meggyőződésre, de úgy vélem, hogy elég általánosító „szaga„ van…
De aztán megint elkalandoztak a gondolataim a fogadására, amit én minden bizonnyal nem tettem volna meg. Elképzeltem megint, ahogy a két hetes mosdatlanság szaga csak úgy áradt belőle, de azt hiszem, hogy ehhez elég gyér a fantáziám, és ezért is foglalkoztat annyira, vagy nem is tudom… Aztán már csak egy mozdulat.. majd kettő, és a védekezési reflexem úrrá lesz rajtam, hogy „kikerüljem” a felém lendülő kezet. Arra számítottam már előzőekben is, hogy vissza fogja adni a fröcskölésemet, de valahogy annyira megrémített a keze mozdulatával, hogy Maddox ökle rémlett fel előttem és az átélt fájdalom hasított belém, amint érezni véltem a csapását.. próbáltam „menekülni” előle. Mire felfogtam, hogy nem voltam veszélyben, csak ártatlan játék, addigra már megtörtént a baj.. Vagyis elég nagy koccanással csapódott a fejem a medence széléhez, majd vissza, és csak aztán ismertem fel a zászlóst, de akkor már késő volt.. Rettegek, ha egy férfi fél méteren belülre „kerül” hozzám, bár Phil aggódó tekintete és őszinte aggodalma nem adott rá okot. Csak nem tudok mit kezdeni ezzel… Olyan nehezen bízom meg emberekben, hogy inkább igyekszem távolságot tartani mindenkitől. Amúgy is sokan el sem hinnék, hogy mik történnek a négy fal között és betudják a sok kéklő foltot a testemen, a Boksz okozta sérüléseknek. Igaz, hogy most is van rajtam néhány, de remekül eltüntettem egy vízálló alapozóval. Persze Maddox ügyel rá, hogy az arcomra ne üssön, mert az „látható bizonyíték” lenne, így a testem többi részét „használja” célpontnak, ahol csak ér..
Ahogy összeszedem magam és nagy nehezen lecsúszik a torkomon a pohár víz, akkor kezd tudatosulni bennem, hogy nem vagyok egyedül, s nem a kabinom hidegét érzem a tagjaimon, ahogy ott fekszem, magatehetetlenül…, Phil aggódó hangja ránt vissza a valóságba, így ismét az uszoda megszokott környezetébe találom magam, olyan érzéssel, mintha pár perc teljesen kimaradt volna. Próbálom magam összeszedni, hogy ismét az a Noira legyek, aki 5 perccel ezelőtt volt. Vidám és magabiztos, - legalábbis külsőre - , de így nem kérdezősködnek, és a fájdalmas titkom, örökre rejtve tarthatom. Viszont Phil… Ahogy a szemébe nézek, mély szomorúságot érzek a lelkemben, hogy magát „vádolhatja”, hogy az ártatlan fröcskölése mivé vált. S joggal kérhetne rá magyarázatot, bár nem tudom, hogyan mondhatnám el, ő nem tett semmi rosszat. Más oka van annak, hogy a rettegés és a félelem úrrá lesz rajtam, ha valaki „túl közel „van hozzám, és váratlanul lendül a karja.. – Komoly? Verekedtél a Bárban?- nézek rá meglepetten, bár nem is tudom, miért tartom ezt ilyen hihetetlennek. Általában a Férfiak elég kakasoskodók, így nem lehetne meglepő, de mégis.. Róla valahogy nem tudom elképzelni, hogy tettlegességig elmenne. - Remélem nem esett nagyobb bajod..
-Ohh… hát erre, nem is gondoltam…- tapogatom meg a fejemen a puklit, úgy vélem, kicsit nagyobb lett, de amúgy nem érzek a fájdalmam kívül egyebet. - Pontosan, nem tudnám meghatározni, hogy érzem magam. Először éles fájdalom hasított belém, majd egy pillanatra elsötétült minden, de aztán kifelé menet a medencéből a szédülés is csökkenni kezdett. Most tompán fáj, de kibírhatóan. Annyi bizonyos, hogy egy pár napig nem fogok úszni. – veszek egy mély levegőt, és valami mosolyfélét próbálok magamra rakni. – Azt hiszem, hogy tényleg jobb lesz, ha a kabinomba visszatérek, és ha elkísérsz, megköszönöm. – állok fel, majd az öltöző felé indulok, hogy átöltözzem én is. Még remeg a lábam, de ez a kis pihenő jót tett, hogy a tudatom kitisztuljon, és az erőm is összeszedjem a járáshoz. A szekrényből kiveszem a holmim és lassan öltözni kezdek. Nem figyeltem az időt, bár kicsit tovább tartott a dolog, mint szokott, de a hajolás nem ment olyan simán, mint amikor ide érkezve átöltöztem. Kicsit szédülök, de majd elmúlik.. Ha készen vagyok, akkor kimegyek az előtérbe, ahol gondolom, hogy a férfi már ott várakozik, és indulásra készen áll, ha nem gondolta meg magát.
-Az 5. szinten a 4-es kabin az enyém… Landrow.- mutatom neki az utat, bár nem hinném, hogy el lehetne téveszteni, mert csak engem hívnak Landrow-nak.  Anyukám szerint bőven elég belőlem egy.. bár ezt sohasem értettem miért mondja. Elfogadom Phil segítő jobbját, s hagyom, hogy vezessen. A fejem eléggé lüktet, hogy most koncentrálni tudjak, de próbálok figyelni, ha valamit kérdezne, vagy elakadna az útbaigazításom után.

Lizzy & Richard

Aki ismer, az jól tudja, hogy nem szoktam panaszkodni, ha egy sérülés vagy egy apróbb seb keletkezik a testemen egy bevetésen. Az emberi test sérülékeny és néha elég egy hirtelen mozdulat vagy egy nem várt ütés, és máris kész a baj. Igazából most sem egy seb miatt indulok az Uszoda felé, hanem egy izomhúzódás miatt, amit nemrég szereztem Ritám kiszabadítása közben. Eltelt pár hét azóta, de még azért néha érzem a combomon, hogy nem úgy „működik”, ahogy kellene. Igyekszem minél többet edzeni és mozgatni, hátha lazítani tudom és erre az úszás talán a legmegfelelőbb. Aztán meg, nem is árt egy kis lazítás a sok munkák között. A testem karbantartása éppen olyan fontos számomra, mint a fegyvereim. Ezek nélkül semmit sem érne a feladatom, mivel maximumot szeretek nyújtani és a félmegoldások szóba sem jöhetnek nálam. Amikor visszatértünk a Perdáról a feleségemmel, egy alapos kivizsgáláson is átestünk, de ezek szerint csak utána jelentkezett nálam ez az izomhúzódás, ami nem fájdalmas, csak elég kellemetlen, ha egy bizonyos testhelyzetben maradok sokáig. Az Orvosok nem tudnak vele mit kezdeni, mondván, hogy kis idő kell, hogy helyrejöjjön a lábam, bár ez nem gátol semmiben és teljes egészében készen állok bármiféle munkára, de ha időm engedi, akkor összekötöm most a kellemeset a hasznossal és úszom egyet. Nagyjából az esti órákat néztem ki magamnak, mikor kevesebben is vannak a medencénél. Nem mintha zavarna bárki is, de megszoktam a magánynak egy bizonyos mértékét és szeretek is a magam tempójában pár hosszt leúszni. Jelenleg nem érzem annyira hátráltatónak a combizmom merevségét és így nyugodt szívvel ugrok bele a vízbe. Talán egy pár méter után könnyebben is mozog, és lassan visszatér a teljes erőnlétem is. Amint lezuhanyozom és egy nagy lendüléssel a sima víztükörbe ugrom, máris érzem, hogy jól döntöttem, mikor ezt az időpontot választottam erre a kis lazulásra. Pár karcsapást a víz alatt még teszek, és csak aztán bukkanok ki levegőért. A vizes hajam hátrasodrom a két tenyeremmel, mikor észreveszem, hogy nem vagyok egyedül. Gondolom, hogy akkor léphetett e a lány az ajtón,mikor a víz alatt voltam, s most ha jól látom közeledik felém. Nem tudom, hogy meglátott-e engem vagy csak szintén egyedüli pancsolást tervezett, de még várok, hogy közelebb érjen. Nem akarnék ráijeszteni, mert a félhomályban azért nem hinném, hogy számít még valakire magán kívül. Szándékosan nem kapcsoltam fel a teljes világítást a medence körül, csak egy pár „vészkijárat” jelző fénye az, ami beteríti a helyiséget. Látni lehet, de amúgy sem szeretem az éles fényt. Aztán lehet, hogy nem éppen bölcs döntés volt ez részemről, hogy nem díszkivilágításban úszom, de nem igazán számítottam senkire ilyen időpontban. Már csak az a kérdés, hogy megijed-e szegény hölgy, ha észreveszi, hogy én meg a fennmaradás miatt a vizet taposva figyelem, merre indul. Csak arra nem számítottam, hogy a „lebegés” miatt eléggé igénybe van véve a combizmom, és hirtelen begörcsöl…
-Basszusss….- szalad ki a számon egy cifra, bár inkább azzal vagyok elfoglalva, hogy egy nagy levegővételem után ne süllyedjek teljesen le a medence aljára, mert akkor nehezebb a felszínre jutnom. Igaz, hogy van pár percem, amíg vissza tudom tartani gond nélkül a légzésem, de nem tart a végtelenségig az a három perc.

Richard & Lizi

Fontosnak tartom a testmozgást, ezért nem meglepő talán, hogyha időm engedi, akkor hetente akár több alkalommal is eljövök az uszodába, hogy ússzak fél-egy órát, éppen amennyire lehetőségem van. A napszak nem igazán számít, így most se foglalkozom különösebben azzal, hogy már későre jár. Pihenhetnék a szobámban is, de úgy érzem, hogy a testem kíván némi mozgást, ezért is érkezem meg az uszodába, majd az öltözőbe sétálva kezdek neki az átöltözésnek. Nem sietek, így kényelmes tempóba húzom magamra a világoskék színű bikinimet, majd hajamat kibontom és ez után sétálok vissza az uszodába. Már amikor besétáltam is félhomály volt, így megindulok a világítás felé, hogy felkapcsoljam azt, de félúton végül megállok és körbenézek. Nincs itt senki, nekem pedig nem kell különösebb fény az úszáshoz, így talán kellemesebb lesz és jobban kikapcsolhatom majd az agyamat. Mostanában úgy is megerőltettem. Sokat tanulok és Castillo kancellár projektje miatt is oda kell tennem magam. Véletlen se szeretnék csalódást okozni neki.
Ekkor hallom meg a medence felől érkező káromkodást, így hirtelen remegek meg ijedten, majd kapom fejem a hang irányába. De... nem látok senkit. Igen, ehhez túl sötét van, így végül gyorsan lépek oda a kapcsolókhoz, majd miután már fényárban úszik a terem látom meg a víz alá került férfi. A francba! Nem hezitálok egy pillanatra se - de azért nem is rohanok, nehogy elessek út közben -, rögtön a segítségére indulok. Néhány lépés, majd a medence széléhez érve fejest is ugrok benne, majd gyorsúszásban haladva igyekszem minél gyorsabban a közelébe kerülni. Nem tudom, hogy mi történt vele hirtelen, de most nem is számít, csak az, hogy ismét levegőt kapjon. Mi nem vagyunk perdaiak, nem vagyunk képesek hosszú ideig a víz alatt tartózkodni.
Odaérve a férfihez nagy levegőt veszek, majd a víz alá merülök, és amikor elérem őt, a hóna alá nyúlva kezdem el felfelé húzni. Lábaimmal gyorsan taposom a vizet, majd ha sikerül felérnünk, a medence széle felé húzom, most már háta mögé kerülve, felső testét átfogva. Némileg magamra fektetem, hogy fent maradjon, szabad kezemmel pedig tempózok kifelé.
- Mindjárt ott vagyunk, nem lesz semmi gond! - mondom neki két levegővétel között. Jó úszó vagyok, így nem lesz gond, amikor pedig elérjük a medence szélét, segítek a férfinek megkapaszkodni, majd végül én is így teszek, kinyomom magam és kimászom a vízből, majd kezeimet nyújtom felé.
- Jöjjön, segítek! - ha engedi, segítek, ha nem... akkor magától fog kimászni a vízből.
- Jól van? Mi történt? - akkor kérdezem meg persze, hogyha időben odaértem hozzá és nem ájult el, mert különben egyedül oldom meg azt, hogy kihúzzam a vízből. Nagyon remélem, hogy szájon át azért nem kell lélegeztetni, hanem felébred majd magától, de megnyomkodom kicsit a felső testét, hogy kijöjjön az esetlegesen bent rekedt víz. De talán elég gyors voltam és ilyesmire nem kerül sor...

Lizzy & Richard

A lehető legrosszabbkor jött ez a görcs, ami talán várható is lehetett, de amúgy nem számítottam rá. Annyi talán a szerencse, hogy volt annyi időm levegőt venni az alámerülés előtt és nem teljesen préselődött ki minden egyes légbuborék formájában a tüdőm levegőtartalma. Igazából nem is arra figyeltem, hogy a lány már a medence közelébe ért, mert teljes merevségbe húzódott össze a combomon lévő izomköteg. Így aztán próbálkozva igyekeztem a felszín felé hajtani magam, de nem sok sikerrel. A karom ereje egy ideig fent tudott tartani a víz tetejéhez közel, de aztán egyre lejjebb sodródtam az aljához. Nem vagyok pánikos, még ez a szerencse, bár egy természetes reakció akaratlanul is az emberben van a túlélésre, de a specko kiképzéseknek hála, aránylag kordában tudom tartani magam - a görcsös részt kivéve- amúgy nem össze- vissza kapálózom, mikor meglátom és megérzem a mellkasom köré fonódó kezeket. Igyekszem valamit segíteni neki, hogy ne az egész testsúlyommal nehezedjek a lányra, bár a víz egy részét „elnyeli”, de azért van bőven „kiló-fölényem” vele szemben. A peremhez érve próbálom valahogy felhúzni magam, bár a lábammal nem igazán sikerül támasztékot találnom, mert elég mereven és feszülve érzem, de a segítő karját elfogadva kikecmergek a szélre. Aztán jöhet a lábam, mert ha már ülő helyzetbe sikerült „tornáznom” magam, akkor a kérdésekre is válaszolok. Igaz, hogy nem számítottam erre, de szerencse, hogy a fiatal hölgy itt volt és még a segítségemre is sietett, bár csak most nézem meg jobban, hogy a világítás is teljes pompájában szórja tele az Uszodát.
-Köszönöm. – mozgatom meg közben a lábam, hogy a vérkeringés elinduljon benne. – Jól vagyok. Semmi gond… Csak az izmom görcsölt be a „taposás” közben. Köszönöm, hogy segítségemre sietett, kisasszony! – nézek rá és csak most tűnik fel, hogy elég fiatalnak látszik, bár a gyors reagálása megcáfolja ifjú korát és elismerően bólintok. – A nevem Richard Carter. Örvendek Ms…. – bár elég jól érzem magam, de tartok attól, hogy valamennyi vizet azért nyelhettem, mert köhögni kezdek. Remélem, hogy ez csak átmeneti, és nem lesz komolyabb következménye.

Richard & Lizi

Tény, hogy a férfi nem éppen pihekönnyű, de meg tudom tartani biztos kezekkel úgy, hogy a felszínre húzzam. A medence széléhez is gond nélkül elérünk, majd amikor megkapaszkodik, először én mászom ki a vízből, majd nyújtom segítő kezemet neki is, amit szerencsére el is fogad, nem próbál erős férfinak tűnni, hogy neki nem kell segítség. Mert egyébként egyértelműen izmosnak látszik, ahogy itt oly sok férfi, de én csak egy pillantást vetek most rá. Az aggodalmam sokkal nagyobb a pillanatnyi zavaromnál, hogy vajon jól van-e. De mi történhetett? Látom, hogy a lábát fájlalja, de nemsokára ezt szavaival is elmondja, miközben hálát mond, én pedig csak lágyan mosolyogva rázom meg a fejem.
- Ugyan, semmiség! - a lábgörcs ilyenkor a legrosszabb, de sajnos előfordulhat, így a lábára pillantok, amely eléggé feszesnek tűnik. Nem lesz ez így jó.
- Elizabeth Shirley vagyok, nagyon örvendek Mr. Carter! - mosolygok rá, de amikor köhögni kezd, letérdelek mellé, majd megdörzsölöm némileg a hátát, így próbálva meg segíteni neki.
- Orvostan hallgató vagyok, így ha megengedi, megnézném a lábát, hátha tudok segíteni... - kérdés nélkül nem tennék ilyet, viszont, ha nem utasítja el a segítséget, akkor finoman érintem meg először a térdét, majd pedig a combját. - Ha ellazítjuk az izmot, utána jobban lesz, de szerintem szükség lenne izomlazító krémre és lehet, hogy gyógyszerre is. Gyakran előfordul ez Önnel? - kérdezek rá, miközben felpillantok rá, de kis kezeim lábán munkálkodnak. Bár gyengének tűnök, mégis erősen mozgatom meg feszült, fájó izmait, melyek pár perc után engedni fognak és lazábbá válnak, a görcs pedig meg fog szűnni. Igyekszem csakis az izmokra koncentrálni, bár tudom, hogy kezeim egy idegen férfi combján nos... rendkívül illetlenek, de tényleg csak segíteni szeretnék neki. Viszont tekintetem csakis kezeim mozgását követik, nem is nézek fel rá igazán, bár talán a férfi felnőtt létére észreveszi, hogy azért némileg zavarban vagyok.
- Még esetleg némi magnéziumot tudnék javasolni. Jobb már? - kérdezek rá végül, úgy nagyjából négy perc után. Én azt érzem a kezeim alatt, hogy az izom engedett, így ha rábólint, akkor már el is eresztem és egy picit távolabb húzódom tőle, némileg még mindig aggódva figyelve a másikat.

Lizzy & Richard

A kissé cikis helyzet ellenére nem utasítom el a segítő jobbját a lánynak. Persze tudom, hogy jóval nehezebb vagyok, így csak egy pár pillanatig nehezedem, míg a karommal támasztom magam a kijutáshoz. Talán jobban ki tudnám nyújtani a lábam, de valahogy nem igazán megy. A hirtelen köhögés hatására, elég nehezen kapok levegőt, de ebben is segít a lány. Mint később megtudom, orvostan-hallgató, és ha eddig nem lepődtem meg, akkor most igen.
-Szintén! Ms. Shirley. Csak tessék…- igyekszem valahogy megmozdítani, hogy hozzáférjen a lábamhoz, bár nem vagyok teljesen meztelen, de azért elég hiányosnak mondható egy szál fürdőnadrág rajtam. Így nem is csodálkozhatom rajta, hogy egy halovány pírt fedezek fel az orcáján a lánynak, ahogy megérinti a testem. Gondolom, hogy nem azért, mert nem látott még lábat…. Bár… Nem hinném, hogy ez okozta volna a zavarát. Ha más körülmények lennének, akkor rajtam is pár ruhadarabbal több lenne, de jobb esetben nem teljes menetfelszerelésben csobbanok a vízbe.
-Gyakran azt nem mondanám, csak egy pár napja volt egyszer, amikor felkeltem az ágyból. Azóta nem volt ilyen mértékű izomgörcsöm. – magyarázom, bár lehet, ő jobban tudja, és érti is ennek a mibenlétét, bár próbáltam bekenni, de sok eredménye nem volt. Talán, tud rá valami hatásosabbat. Pár perc múlva mintha éreznék enyhülést és meg is tudom mozdítani, mint előtte.
-Igen, mintha jobb lenne. Köszönöm. – húzom magam felé a térdem, majd a lábfejem érinteném, ha sikerül. Még érződik a húzódás, de elviselhetőbb.
- Maga is ilyenkor gondolt egy úszásra? – kérdezem váratlanul, talán elterelődik rólam a figyelme és nem lesz annyira zavarban tőlem. Ha találok egy köntöst, akkor lehet, hogy jobb is lenne, ha magamra venném. Nem akarnám, hogy még jobban zavarba hozzam a kisasszonyt. Látom, hogy amint elengedi a lábam, máris hátrébb lép. Közben megpróbálok felállni, hogy az egyik pihenőszékhez botorkáljak. Talán velem tart. De ez az ő döntése és nem is akarnám feltartani, ha dolgára menne.

Richard & Lizi

Miután mindketten sikeresen kijutunk a vízből és túlesünk a bemutatkozáson, finoman érintem meg a férfi lábát, majd kezdem el átmozgatni az izmokat. Egy görcs rendkívül kellemetlen tud lenni, így jobb lenne minél előbb tenni azért, hogy az izmok ellazuljanak. A pírral az arcomon most nem tudok mit kezdeni, csak teszem a dolgom, miközben kedvesen érdeklődöm a másiktól, így próbálva megtudni minél többet vele kapcsolatban. Persze nem vagyok orvos, a tudásom még nem elég nagy és a genetika területe érdekel elsődlegesen, de azért igyekszem képben lenni minél több dologgal.
- Akkor meglehet, hogy csak vitaminhiánya van. - nem kell komoly dologra gondolni. Néhány perc után viszont érzem kezeim alatt a javulást és mint hallom, Mr. Carter is úgy érzi, hogy jobb. A sarkaimra ülök - mivel nem állok fel, és eddig is térdeltem -, majd onnan figyelem, miként mozgatja meg lábfejét, majd pedig a lábát is, amikor pedig kérdez, csak finoman biccentek.
- Igen. Tudja, sok a tanulnivalóm mostanában és mivel Castillo kancellár is megbízott egy projekttel, így nem nagyon van időm pihenni vagy kikapcsolódni. Most jutottam csak el idáig. - ami valahol sajnálatos, főleg, mivel még igen fiatal vagyok, de a lényeg, hogy itt vagyok.
- De alighanem szerencsés, hogy ilyenkor tévedtem erre. - nem mondom ki, de ha nem így lett volna, akkor most már Richard Carter talán nem élne. Lehet, hogy kijutott volna valahogy, de így biztosan. Amikor a férfi felkel, én magam is így teszek, majd addig vele tartok, amíg a székhez nem ér. Pihennie kell, tehát jól teszi, hogy leült, én viszont egyelőre nem teszek így. Köntös szerintem maximum az öltözőknél van - hacsak a férfi nem hozta be ide a köntösét -, így ha minden igaz, maradunk a jelenlegi öltözeteinknél.
- Maradjon itt, hozok egy pohár vizet. - gondoskodó vagyok és a lelkemen viselem mindenki sorsát, így magára hagyom pár percre, amíg besétálok az öltözőbe, majd nemsokára egy pohár vízzel a kezemben térek vissza hozzá. Átnyújtom neki, majd csak ez után foglalok helyet mellette, de... nem igazán tudom, hogy mit mondhatnék neki, így finoman előre hajolok és elkezdem kicsavarni hosszú, szőke hajtincseimből a vizet. Meglehet, hogy az úszást máskorra kell halasztanom. Nem akarom most itt hagyni, amikor lehet, hogy szüksége van rám.

Lizzy & Richard

Azt hiszem, hogy ez a mai este tartogatott némi meglepetést, kezdve a görccsel és a megjelenő Orvostan-hallgató lánnyal. Azt még nem tudom, hogy ezt a véletlennek köszönhetem - bár nem hiszek az ilyesmikben - de úgy vélem, hogy nem volt előre egyeztetve az időpontunk egymással. Ha nem jött volna le úszni egyet, akkor lehet, hogy másként végződött volna az estém, bár nem hinném, hogy könnyen adtam volna a bőrömet az alvilág felé. Nem vagyok hívő vagy vallásos, és ezt nem is ragoznám tovább.
-Az meglehet… - mostanában figyelek az étrendemre, de soha sem tudni, hogy mire van szüksége a testnek, ha éppen valamit kifelejtek a bevitelnél. –Áhh! Érthető! - bizonyára sok tanulnivalója is akad, ezért nem is tudok nagyon belemerülni a dologba. Halvány fogalmam, csak kicsi van az anatómiáról, bár ezt nem űzöm olyan mértékkel, mint egy orvos vagy éppen egy ápoló, csak annyira, ami a „munkámhoz” elengedhetetlen. –Ebben igaza van. Elég szorult helyzetben voltam volna, ha nem jár éppen erre. Hálásan köszönöm még egyszer a segítségét, kisasszony!- közben kiszemelek egy széket, amire letelepedek és kinyújtóztatom a lábam. Gondolom, hogy érezni fogom még egy ideig, de jelenleg elég elviselhető a fájdalom. A köntösömet persze hiába keresem, mert bent hagytam az öltözőszekrényemben és ennek okán maradok kissé vizesen és elég hiányosan egy szál fürdőgatyában. Nem igazán vagyok szégyenlős, de nem is szeretném, ha a lányt még jobban zavarba hoznám. Akkor kicsit meglepődöm, mikor közli, máris jön egy pohár vizet hozva nekem. Egy másodpercre figyelem, hogy elsuhan, majd visszatér a kezében az említett folyadékkal, bár nem tudom mire vélni, de elfogadom, ha úgy ítéli, hogy szükséges innom pár kortyot. Majd lerakom magam mellé a féli kiürült poharat, és igyekszem elhelyezkedni valami kényelmesebb pózba, ezzel hátha megelőzöm a következő görcsös állapotot. Vagy sikerül, vagy nem… De annak örülök, hogy itt van a lány velem, bár nagy valószínűséggel keresztbe is húzhattam, az esti medencés úszkálását.  
-Sajnálom, hogy miattam most nem úszik, ahogy tervezte. De, ha gondolja, akkor hagyjon itt nyugodtan, és csobbanjon, ha szeretne…- próbálok szabadkozni, amiért elrontottam az estéjét, de remélem, hogy valamivel azért tudom majd kárpótolni, ha nem tart tolakodónak vele.
-Esetleg, jóvá tudnám tenni valahogy a ma estét? Meghívhatom valahová, hogy köszönetet mondjak legalább a segítségéért?

Richard & Lizi

Úgy tűnik, hogy ma jókor voltam jó helyen. Örülök, hogy segíthettem a férfinek, de nem érzem úgy, hogy ennyiszer meg kellene köszönnie.
- Ugyan, Ön is megtette volna, ha én vagyok bajban. - mosolygok rá kedvesen. Persze ebbe biztos nem lehetek, de valamiért úgy érzem, hogy így lett volna. De azért remélhetőleg nem lesz példa arra, hogy esetleg viszonozza ezt a szívességet. Miután Richard helyet foglal, elmegyek az öltözőbe és hozok neki egy pohár vizet, hátha szüksége van rá, majd mellé telepszem a székre.
- Inkább maradnék. - jobb, ha tudok figyelni rá, bár itt már baja elvileg nem lehet. - És ne sajnálja, lesz rá máskor is alkalmam. - a vizet ki is csavarom hajamból, majd amikor meghallom a meghívást, egy picit azért elgondolkodom a dolgon. Utoljára az az alvó férfi hívott el valahova, Stephen, bár Ő más tekintetben tette meg ezt a meghívást. Különös is volt, pedig én csak a dolgomat végeztem, nem másért voltam akkor a karantén szobában.
- Ha szeretné, akkor szívesen Önnel tartok. Holnap estefelé ráérek, hasonló időben. - ma szerintem egyikünk se úgy készült, én legalábbis biztosan nem. De az is lehet, hogy mégis úszom még ma, ha Mr. Carter úgy dönt, hogy távozik, végülis, még van némi időm.
- Egyébként megkérdezhetem, hogy Ön mit dolgozik? - kíváncsi vagyok, és nem tudom nem feltenni neki ezt a kérdést. Ő már tudja rólam, hogy az orvostudomány területén belül tevékenykedem, bár többet nem. Azt majd talán holnap, ha úgy alakul... és persze, ha ráér majd.

Lizzy & Richard

Bizonyára furcsának tartja, hogy kétszer is megköszöntem, amit tett, bár ez nem a magam ismétléséért tettem, hanem, mert úgy érzem, illő. Persze, az is közrejátszott, hogy inkább kétszer, mint egyszer se. A zavarát látva igyekeztem volna magamra kapni a köntösömet, de amilyen a formám, az öltözőben maradt.
-Efelől ne legyen kétsége! Megtettem volna én is, fordított helyzetben. – nyújtom ki a lábam, hogy ne ismétlődjön meg az előbbi görcsös állapot. A széken ülve inkább kényelmesnek tartom a testhelyzetem, mintha még álldogálnék. Az meglepő számomra, hogy - pár pillanat múlva- egy pohár vízzel tér vissza a lány, és nekem nyújtja. Párat kortyolok belőle, bár nem igazán vagyok szomjas. Eleget nyelhettem… de amúgy meg nem akarnám visszautasítani a gondoskodó gesztusát. Kissé zavarba is hoz, hogy alig mer rám nézni, de betudom ifjú korának és az ismeretlenségünknek. Ritám szokta mondani, hogy zavarba ejtő vagyok néha, de eddig ezen csak mosolyogtam és nem tulajdonítottam nagy jelentőséget. Amúgy sem vagyok szégyenlős, és nem is vagyok teljesen meztelen. Remélem, hogy azért, nem érti félre a kisasszony a meghívásomat, és elfogadja. Elég váratlanul tettem fel a kérdésem lehet, és ezt pusztán kedvességből tettem, nem pedig hátsó szándékkal.
-Értem. Rendben!- kissé neheztelek magamra, amiért az estéjét „elrontottam”, de ahogy látom, nem fogja fel tragikusnak. Ennek örülök.
-Megtisztel. Akkor ezt, meg is tárgyaltuk! Mikor és hová menjek Önért? Oda megyünk, ahová szeretné. – Ezt nem egy randinak, vagy egyébnek gondolom, és remélem, hogy ő sem ennek veszi. Csupán egy kedves gesztus, amiért a segítségemre sietett. Soha nem maradok senki adósa, semmilyen formán. Ahogy, most is fel tudom mérni, hogy ha nem járt volna itt ebben az időben, akkor az sem kizárt, hogy egymagam nem tudtam volna kijönni a medencéből. Vagy legalábbis, élve nem. Az a legkevesebb, hogy valamilyen módon kárpótolni tudjam legalább, a mai estét.
-A taktikai részlegen dolgozom. Lövész vagyok. –bővebben azért nem akarnám kifejteni a területemet, de azért remélem, hogy kielégítő a válaszom. A munkámról nem szoktam beszélni, nem azért mert szégyellnivalóm lenne, de nem mindenki tudja elfogadni, hogy ez a „szakma” több halált „tartogat”, mint amit el tudnak képzelni egyes emberek. Előítélettel vannak a „magamfajta” iránt és jobb is nem feszegetni ezt a vékony határvonalat, ami az élet és halál között húzódik, ha a távcsövem elé kerül valaki.
-Én is kérdezhetek?- inkább próbálom másik irányba terelni a beszélgetésünket, mert nem hinném, hogy olyanokról zajlana a társalgás, mennyi embert vettem célba és miként végződött a „történet”. – Esetleg már választott szakterületet is? – teszem fel a kérdést talán kisebb rizikós témával, bár nem ismerem Ms. Shirley-t, de gondolom, ha orvosi pályára indult, akkor valami biztosan vezérelte a döntését.