Welcome to Dominium frpg site


 
Lépj be
egy más világba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
Kommunikációs hálózat



Friss írások
utolsó hozzászólások
Tywinna
Kedd Márc. 26, 2024 7:02 am

Matthew Fuller
Hétf. Márc. 25, 2024 2:48 pm

Rynoch
Hétf. Márc. 25, 2024 2:46 pm

Kancellária
Szomb. Márc. 23, 2024 7:47 am

Kancellária
Szomb. Márc. 23, 2024 7:46 am

Chihiro Chiba
Hétf. Márc. 18, 2024 10:29 pm

Tywinna
Kedd Márc. 05, 2024 7:09 pm

Aine Zemar
Kedd Márc. 05, 2024 6:22 pm

Raven Moor
Pént. Márc. 01, 2024 8:12 pm

Jasmine Benedict
Csüt. Feb. 29, 2024 10:33 am




Ki van itt?
belépett tagjaink

Nincs


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég




Perda térképe
Fedezd fel!
Statisztika
Nyilvántartás
Csoportok
Kancellárok - 3
Polgárok 8 2
Hadsereg 0 4
Ellenállók 1 3
Flotta 1 1
Perdaiak 4 5
Összesen 14 18
A hónap
legaktívabb tagjai
Discord
Regisztrálj az oldalra

Go down 
 

 
Nagyraktárak
In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.


Kancellária
Kancellária


Nagyraktárak Giphy

Beosztásom :
Admin

Reagok száma :
531

☽ :
Nagyraktárak Tumblr_pkzm1lZTDP1qj6sk2o1_500


Nagyraktárak Empty
Utolsó poszt Hétf. Júl. 29, 2019 11:53 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Nagyraktárak
 





1-2. gyűrűszint
Folyosó, melyből jobbra-balra ajtók nyílnak egymástól sok méternyi távolságra, ami nagyobb belső tereket feltételez, és az ajtók is a termetesebbek közül valók, hogy kisebb pakolójárművekkel is nyugodtan ki-be lehet járni rajtuk. A folyosó is ehhez mérten elég széles. A fenti szintek most tűnnek csak igazán kifinomult stílusúnak, mert itt a raktáraknál aztán tényleg mellőztek mindent, ami esztétikum lenne, annyira, hogy a Raktár felirat és a raktárak számozásjelölései szinte üdvözölendő dísznek tűnnek idelent. A lépteket halkan visszhangozza a folyosó, és a kísértetiességet csak növeli, hogy valami elborult raktáros elme még véletlenül sem írta ki egy ajtóra sem, hogy mi is van az adott szám alatt. Csak a szám és minden ajtó mellett egy-egy tenyérazonosító a belépéshez, mert egy ajtón sincs kilincs, hogy be lehessen csak úgy nyitni.
Mind a két szinten találhatóak raktárak, kisebbek és nagyobbak, melyekben jellemzően vagy a Dominiumhoz szükséges pótalkatrészek és egyéb felszerelések lettek elhelyezve későbbi felhasználásra, vagy a Földről mentett értékeket leljük meg itt, legyen szó akár magokról, DNS-mintákról, de állítólag van raktár, amelyben még néhány festmény is megmenekítésre került a pusztuló régi világból. Ugyancsak itt vannak - vagyis voltak - elhelyezve az előre elkészített elemek, amelyekkel olyan gyorsan sikerült felépíteni a Perdán a Várost.
Vissza az elejére Go down

Simon Greymare
Simon Greymare

Hadsereg

Nagyraktárak 320

Karakterlapom :

Születési idő :
2389. 07. 16. (27)

Tartózkodási hely :
Dominium, olykor Perda

Beosztásom :
Chimera különleges egység parancsnoka (titkos), Perdai Fegyverfejlesztési részleg vezetője

Reagok száma :
384

Avatar alanyom :
William Levy

☽ :
Nagyraktárak Giphy


Nagyraktárak Empty
Utolsó poszt Vas. Szept. 08, 2019 2:45 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Stig & Simon
Már csak néhány nap van hátra az indulásig, a csapat összeállt, ahogy a Kancellár kérte. A szükséges felszerelések listáját összeállítottam, majdnem mindenkivel sikerült beszélnem is, kivéve a Dominium aktuális hősét, aki történetesen szintén velünk fog tartani, ebbe a kérdésbe – éppúgy, ahogy Katrina esetében – nem volt beleszólásom. Ő is önként jelentkezett, és mivel nem kérdés, hogy a csapat része, a legkevesebb, amit megtehetek, hogy a rendelkezésre álló szűkös időben megpróbálom megismerni, de legalábbis saját benyomásokat szerezni róla.
Ez az oka annak is, hogy őt kértem meg, hogy segítsen az összeállított felszerelés ellenőrzésében és felpakolásában.
Dögunalmas feladat, de legalább lehetőséget ad a beszélgetésre, és arra is, hogy lássam, mennyire precíz, vagy mit tart leginkább fontos szempontnak, illetve hogy megtudjam, mi volt az oka, hogy jelentkezett a feladatra.
A küldetéshez szükséges felszerelés a négyes raktárban egy jókora halomban hever, mellette egy – két zárt dobozos, lehajtható falú utánfutóval felszerelt – szállítókocsi parkol, az indítókártyáját a vezetőoldali ülésre dobta, aki idehozta.
A raktár ajtaját két oldalról egy-egy fegyveres katona felügyeli, nehogy a kiadott fegyvereknek lába keljen, vagy illetéktelen nyúljon a felszereléshez.
Terepszínű egyenruhában, bakancsban érkezem, a pakoláshoz célszerűbbnek láttam az egyszerű gyakorlónál. Saját fegyver ezúttal nincsen nálam, nem látom szükségét.
A raktár bejáratánál álló katonáknak azonosítom magam, ők pedig vita nélkül engednek be, ahogy teszik majd ezt Stiggel is, vagy éppen tették, ha előttem ért volna ide.
A halomban ott vannak a csapattagok nevére címkézett teljes páncélok, a málhazsákok, a fegyverek, illetve inden olyan műszer, amire szükségünk lehet a roncsok átvizsgálásánál.
Tulajdonképpen a feladat csak annyi, hogy ellenőrizzünk minden darabot, majd felpakoljuk, és lezárjuk az utánfutókat, hogy más észrevétlenül ne nyúlhasson a felszereléshez.
Vissza az elejére Go down

Stig Wayland
Stig Wayland

Hadsereg

Karakterlapom :

Születési idő :
2372.12.25.

Tartózkodási hely :
Perda

Beosztásom :
Tűzszerész

Reagok száma :
38

Avatar alanyom :
Antonio Banderas


Nagyraktárak Empty
Utolsó poszt Szomb. Szept. 21, 2019 5:58 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Szép. A Dominium Hőse alig bír kikászálódni az ágyából másnapossága miatt. Borzasztónak azért nem nevezhető már a rám törő fejhasító fájás, mert a hosszú hetek, sőt mi több hónapok alatt mindennapossá vált mindez, így inkább fogalmazzunk úgy, hogy a már megszokott zúgás és keserű íz a szájban, ami fogad ezen a reggelen is. Kissé odébb rugdosva az útban lévő kiürült italos üvegeket, utam egyenesen a zuhany alá vezet, hogy felfrissítsem magamat a Greymare hadnaggyal történő találkozó előtt. Tudom, hogy rám férne némi fizimiska alakítás, mert a mostani, nos, mondjuk úgy: elég csapzott és akkor azt hiszem finoman fejeztem ki jelenlegi állapotomat.
A forró és jéghideg víz váltogatása úgy érzem megtette hatását most is, fejem kellően kitisztult, így nem maradt más hátra, mint az indulás. Magamhoz veszem a tiszti PDA-t és a tűzszerész-felszerelésem legjavát, mely nélkül jószerivel nem megyek sehova. Nem szokásom a késés, sőt, a korai érkezés sem vallana rám, a szigorú pontosságot már kölyökkoromban a fejembe verték, a seregben pedig véresen komolyan vették.
- Üdvözlöm Greymare Hadnagy! Stig Wayland Tűzszerész Hadnagy szolgálatára! - szól a köszöntés és a tisztelgés a felettesnek, miután túlestem a belépéskori az azonosításon.
Felteszem nem egy ilyen lelakott ábrázattal bíró "hőskép" lebegett Simon előtt, mikor átolvasta a résztvevők névsorát, de hát most ezzel kell beérnie, lesz ez még jobb is valamikor.
Barátságosan közelítek, alapjáraton mosolygós vagyok, így most sem rejtem véka alá érzelmeimet, és ha nem érzékelek távolságtartást vagy elutasítást, kezet rázok a soron következő küldetésünk vezetőjével.
- Úgy látom, vár ránk némi munka. - intek szélesen mosolyogva jobbommal a halomban álló tennivaló felé, amit néhány pillanatig elnézegetek, végül visszafut pillantásom a férfira.
- Ha nem bánja, a személyesnek mondható holmimat -utalok a vállamról csüngő, nagyobbacska zárt dobozra- biztonságba helyezem. - miután meglapogattam a fémesen kongó ládát és nem kapok más parancsot, akkor a járműhöz sétálok és jól elkülöníthető helyre helyezem. Sosem lehet tudni mikor kapok értesítést azonnali induláshoz.
Viseltes külsőm ellenére gyakorlóm patyolat tiszta, rendezett állású, bakancsom rendben tartása példaértékű lehet a kadétok és közlegények előtt.
- Van elgondolása a pakolást illetően Hadnagy? - érdeklődök a rövidtávú elgondolásokról, mert gyanítom fejben már megvan a rakodási szisztéma.
Vissza az elejére Go down

Simon Greymare
Simon Greymare

Hadsereg

Nagyraktárak 320

Karakterlapom :

Születési idő :
2389. 07. 16. (27)

Tartózkodási hely :
Dominium, olykor Perda

Beosztásom :
Chimera különleges egység parancsnoka (titkos), Perdai Fegyverfejlesztési részleg vezetője

Reagok száma :
384

Avatar alanyom :
William Levy

☽ :
Nagyraktárak Giphy


Nagyraktárak Empty
Utolsó poszt Kedd Okt. 01, 2019 10:16 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Stig & Simon
Én magam mindössze néhány perccel a találkozó előtt érkezem. Részemről megszokott dolog, így az esetleg menet közben beeső sürgős dolgokra is van két percem, ha nem várhatnak. Olykor hasznosnak bizonyul az előrelátás, most viszont nem volt szükségem a bekalkulált biztonsági tartalékra.
Lenyitom mindkét utánfutó oldalfalát és a biztonsági lakatokat, sorszámozott plombákat a szállítókocsi vezetőülésére dobom az indítókártya mellé.
Mire eddig jutok, Stig is megérkezik. Már akkor sejtem, mikor hallom, hogy a katonák megállítanak valakit a bejáratnál. Nem akadékoskodnak vele, a kötelező körök után szabad utat kap. Az utánfutó mellett állva figyelem, ahogy belép.
Az aktája és az azon szereplő fénykép alapján valóban nem kifejezetten erre számítottam, de egyelőre nincsenek előítéleteim. Amíg meg nem áll előttem, van lehetőségem alaposan megfigyelni a mozgását, a vonásait.
A tisztelgésre hasonló tisztelgés a válasz a részemről is. A rangunk azonos, mondhatni hogy véletlen, hogy a felettese vagyok ebben a csapatban.
- Üdvözlöm, Wayland Hadnagy! Szinte hihetetlen, hogy eddig nem volt alkalmunk megismerni egymást!
A felém nyújtott kezet gondolkodás vagy vonakodás nélkül, széles vigyorral fogadom el. A kézfogás határozott, rövid és katonás, de nem megy át erőfitogtatásba. Sosem éreztem szükségét ilyesminek.
Ebből a közelségből feltűnnek a sötét sávok a szeme alatt, de nem érzem szükségét, hogy rákérdezzek. Egyelőre nem.
A megjegyzésre végignézek a mögöttem heverő halmon, és biccentek.
- Egy kevés, de azt hiszem ketten gyorsan a végére érünk.
Az engedélykérésnek vehető megjegyzésre bólintok.
- Ha nincsen benne semmi olyan, amiről tudnom kellene…
Egyelőre a szavával is megelégszem, nem tervezem senkivel kinyittatni a saját felszerelését. Aki valamit magával akar csempészni, az úgyis megteheti. Amiről úgy vélem szükséges óvintézkedés, azt megteszem.
Megvárom, míg megfelelő helyet talál a doboznak, csak utána lépek el a futó mellől a felszeléshalom mellé.
A kérdésre bólintok.
- Először bedobáljuk a málhazsákokat, azt a kötelező alapfelszerelésen kívül úgyis mindenki magának pakolja. Csak azt kell ellenőrizni, hogy darabra megvan, és a lezáráson mindenkinek a saját kódja és szignója szerepel. Van egy scanner hozzá a kocsiban a jobb egyen.
Ha elindul a scannerért, akkor felkapom az első két zsákot, és az első utánfutó előtt teszem le a földre, aztán indulok a többiért.
- A végső létszám hat fő, ha ezek rendben vannak, akkor megnézzük a páncélokat is, a fegyverek és a műszerek a második utánfutóba kerülnek a végén…




We live by chance...
We love by choice...
We kill by profession.
◦ᵒ·○●·°
Vissza az elejére Go down

Stig Wayland
Stig Wayland

Hadsereg

Karakterlapom :

Születési idő :
2372.12.25.

Tartózkodási hely :
Perda

Beosztásom :
Tűzszerész

Reagok száma :
38

Avatar alanyom :
Antonio Banderas


Nagyraktárak Empty
Utolsó poszt Csüt. Okt. 03, 2019 11:10 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
- Magam is nehezen hiszem, de úgy gondolom, hogy a soron következő küldetésen lesz időnk bepótolni az elmaradásunkat. - örülök, hogy Greymare hadnagy részéről is hasonlóan jó kedélyű az üdvözlés, semmi fellengzősség, semmi felesleges megjegyzés vagy bármi egyéb, ami ellentétes lenne azzal, ami az aktájában olvasható, illetve amit a kadétoktól hallani róla.
Egy biccentést követően megindulok oldalamon a zárt ládával a jármű irányába, majd egy félfordulatot teszek, mikor meghallom a szavait.
- Csak a bombabiztos felszerelésem, semmi több. - egy mosoly kíséretében foglalom össze dióhéjban mindazt, amit a jól megtermett tűzszerésztáska magában rejt, természetesen, ha kell, bármikor tartok egy rögtönzött bemutatót a célszerszámokból, mérőműszerekből.
Visszatérésem után szemügyre veszem, hogy mi is lesz pontosan az, ami a következő percekben aktívan igénybe veszi majd az izmainkat, de ahogy elnézem, ez a művelet inkább szól az ismerkedésnek, mintsem a megfeszített munkának.
- Azonnal hozom! - elkocogok a scannerért, de mielőtt nekiállnék a munka könnyebbik felének, az ellenőrzésnek, inkább Simon mellé lépek, hogy a fennmaradó zsákokat vele együtt vigyem a jármű közelébe.
- No, ezzel meg is volnánk, akkor jöhet az ellenőrzés. - a célra irányítva az okos kis szerkezetet, pillanatok alatt beolvastatom a megfelelő pontokon lévő betű és számkódot, mely kivétel nélkül egyezést mutat a memóriájában tárolt adatokkal.
- Megenged egy kérdést Hadnagy? - felkapom az első zsákot, amit a platóra helyezek, kicsit megigazítom, végül a helyére csúsztatom, hogy a többinek is legyen még hely mellette. Amennyiben igenlő választ kapok, belekezdek.
- Pár nappal ez előtt felkérést kaptam az Akadémiától, hogy legyek néhány foglalkozás erejéig gyakorlati előadó... - alig láthatóan megrázom a fejemet, majd folytatom.
- A feleségem azt mondja, hogy "Stig, ha nem katona lennél, akkor egyértelműen tanár." - elmosolyodok - Hízelgő kijelentés, értem én a támogatását, de valahogy nem győzött meg afelől, hogy alkalmas lennék a feladatra. - nevetem el magamat, bár legbelül nagyon is jól tudom, hogy az egymással történt ordibálásunk közepette, a tartalmon kívül minden más volt. Az ördögbe is, már idejére sem emlékszem, mikor tudtunk normálisan, felnőttek módjára beszélgetni a feleségemmel, de hát mégis kit akarok átverni az ilyen felesleges sztorizgatással...?
- Én leginkább a terepen élem a munkát, egyedül, persze a csapatommal tökéletes az összhang, de nem igazán tudom elképzelni magamat kadétok előtt, és az Akadémiai légkör sem biztos, hogy nekem való. - azt már nem teszem hozzá, hogy a rivaladafény, amibe kerültem, -már, ha lehet így fogalmazni- sincs túlságosan ínyemre, nem is tudom túlzottan kezelni és a felkeresések nagyrésze alól is legtöbbször kibúvót keresek.
- Oktatóként, több mint gyakorlott ebben a kérdésben, tudna néhány tanácsot adni, hogy ha elfogadnám, mire figyeljek leginkább? - pedagógiai képzésben meg aztán végképp nem részesültem, bár gyanítom, hogy nem is tanítói kvalitásaim, hanem sokkal inkább a mostanság egész jól csengő nevem lehet az oka, mi kiemel a tűzszerészek közül és ezért esett rám a vezetők választása.
Miután készen vagyunk a scanneléssel és a járgányra kerültek a málhák, jöhetnek a páncélok és a fegyverek.
Vissza az elejére Go down

Simon Greymare
Simon Greymare

Hadsereg

Nagyraktárak 320

Karakterlapom :

Születési idő :
2389. 07. 16. (27)

Tartózkodási hely :
Dominium, olykor Perda

Beosztásom :
Chimera különleges egység parancsnoka (titkos), Perdai Fegyverfejlesztési részleg vezetője

Reagok száma :
384

Avatar alanyom :
William Levy

☽ :
Nagyraktárak Giphy


Nagyraktárak Empty
Utolsó poszt Kedd Okt. 15, 2019 1:29 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Stig & Simon
Stig válaszára kiszélesedik a vigyorom.
- Még arra is lesz ideje, hogy megunja a társaságom…
Legyintek is hozzá egy laza mozdulattal. Van egy olyan érzésem, hogy érdemes hosszútávra tervezni az egységgel, mert a lázadókat nem fogjuk egykönnyen felszámolni.
Nem, egyáltalán nem akarom vele sem kipakoltatni, sem kinyittatni a táskáját, megelégszem a válasszal, amit kapok. Sokkal inkább a reakcióra voltam kíváncsi, semmint, hogy mi is van a táskában valójában.
- Remélem tényleg bombabiztos…
Egy mosollyal megcsóválom a fejem. Jól tudom, hogy tűzszerész, és becsülöm is érte. Hallottam, olvastam, hogy jó tűzszerész, de azért remélem, hogy erre a tudására nem lesz szükségünk a terepen.
Ez a feladat valóban nem lesz megerőltető, és egyedül is boldogultam volna vele, de ahogy a hadnagy rá is érzett, ez a rövid idő itt és most az ismerkedésről szól.
Amíg visszaér a scannerrel, a zsákok egy része az utánfutó mellé kerül, a többit együtt pakoljuk át.
A kijelentésre biccentek.
- Nem hiszem, hogy bármelyikkel gond lenne, de fő a biztonság. Nem szeretnék több csúszást, főleg nem biztonsági problémák miatt. Így is túl sok hasznos nyomot elveszíthettünk már…
Sóhajtok egyet, de közben azért adogatom a zsákokat. Szerencsére – és ahogy mertem is remélni – semmivel nincsen gond.
A kérdésre gondolkodás nélkül bólintok.
- Ne kíméljen!
Az Akadémia említésére egy pillanatra megkörnyékez valami meglehetősen kellemetlen érzés. Már most hiányzik az oktatás. Ahogy jött, úgy múlik is el, én pedig figyelek Stigre.
A kérdésig még nem jutottunk el, mivel sejtem, hogy ez csak felvezetés, hagyom beszélni.
Úgy látom vannak fenntartásai a saját tanári kvalitásaival kapcsolatban.
Azért egy kérdést megengedek magamnak, mikor a felesége kerül szóba.
- A kedves felesége ezt bóknak szánta?
A hadnagy kapcsán ezt valahogy nehezen tudom elképzelni, főleg ha hozzáteszem azt a röpke fejrázást is.
A magányos terepmunkára, majd a csapatbéli összhangra is csak bólintok, nem akarom újra megakasztani.
A kérdésre alig két lélegzetvételnyi gondolkodás után válaszolok.
- Szereti a munkáját? Ha igen, az már jó kezdés… Gondolom akad számtalan izgalmas vagy éppen vicces története, ami hozzá kapcsolódik. Használja… Tartson érdekes előadást, a száraz, monoton darálással alig öt perc alatt elveszít minden figyelmet, és a fegyelem is szétesik pont ennyi idő alatt.
Én nagyon bírom a kadétokat – legalábbis a többségüket -, és ritkán van szükségem fegyelmezésre.
- Érdemes sok példával dolgozni. Miből tanulhatják meg leginkább, amit át akar adni? Adjon lehetőséget, hogy kipróbáljanak mindent, amit csak lehet, persze biztonságos kereteken belül. Kezelje partnerként, és ne gyerekként a diákjait. Teremtsen nekik alkalmat, hogy részt vegyenek.
Mondjuk lehet, nem éppen szerencsés, hogy tőlem kér tanácsot, az én óráimra jellemző legkevésbé a vasfegyelem és a néma jegyzetelés. Ha szimplán tekintélyelven akar tanítani, az én tapasztalatimmal nem sokra megy.
- Egy jó hangulatú órán százszor többet maradandóan a fejükbe tud verni, mintha mindegyik azon gondolkozna az anyag helyett, hogy hogyan tudna borsot törni a maga orra alá, meglógni, vagy éppen észrevétlenül mást csinálni.
Nekem sosem volt komoly problémám azzal sem, hogy a laza, közvetlen stílus miatt ne kaptam volna meg a tiszteletet. Néha egy-egy kisebb fegyelmezésre szükség volt, de semmi kirívó.
- Mindegyiküknél többet tud, és nem csak arról a tárgyról, amit tanítani fog. Érezzék abból, ahogy és amiről beszél. Alapvetően akarnak tanulni magától, azért vannak az Akadémián, de még nem felnőttek. Ha segít nekik, menni fog, mint a karikacsapás…
Persze nem kioktatni kell őket, csak felkelteni az érdeklődésüket. Jó eséllyel akad majd közöttük olyan is, aki éppen a tűzszerészetben képzeli el a jövőjét. Egy jó első óra után levakarni sem fogja tudni magáról.
A páncélok is névre szólóan vannak összekészítve, szintén szerepel rajtuk a hivatalos lezárás, ezeket is elég csak lecsipogtatni, és bekerülhetnek az utánfutóba.
Mivel Stignél van a leolvasó, a keze alá adogatom a páncélokat is.
A fegyvereket már tüzetesebben fogjuk ellenőrizni – noha szintén tesztelve lettek, mégis szakmai ártalom, hogy a tárakat, bebiztosított állapotukat legalább ellenőriznünk kell.
A magam kérdését is azután tervezem csak feltenni, ha az Akadémiával kapcsolatos beszélgetés végére értünk.
Vissza az elejére Go down

Stig Wayland
Stig Wayland

Hadsereg

Karakterlapom :

Születési idő :
2372.12.25.

Tartózkodási hely :
Perda

Beosztásom :
Tűzszerész

Reagok száma :
38

Avatar alanyom :
Antonio Banderas


Nagyraktárak Empty
Utolsó poszt Kedd Okt. 29, 2019 11:17 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
- Mérget vehet rá, Greymare Hadnagy. - válaszolom mosolyogva a bombabiztosság felvetésére, melyet nem a nagyképűség, csupán a magabiztosság mondat velem. Nem mellesleg pedig, ha a munkakörömben hibázok, egyébként sincs módom elnézést, vagy újrázást kérnem, ezért aztán feltétel nélkül meg kell bíznom a felszerelésem nyújtotta lehetőségekben.
- Milyen régiek a nyomaink? - érdeklődök a küldetésről a zsákok rendszerbe rendezése és az újak kocsira helyezése közben, bár korántsem vagyok nyomolvasó, azért próbálok levonni némi következtetést, vajon milyen nehézségek várnak majd ránk odalent, az ismeretlen terepen.
Szerencsére fennakadás, hiba, vagy hiányosság nélkül sikeredik felpakolni mindent, amit erre a platóra szántunk. Következhet a második és ránézésre kicsit hosszadalmasabb fázisa a rendszerbe szervezésnek.
- Na igen... - egy félmosoly kíséretében sandítok a férfira, majd felkapom a földről az egyik páncélt, míg a válaszon gondolkozok. - azt hiszem, hogy az asszonyi elme kifürkészhetetlen, ezért talán bölcsebb, ha a saját olvasatunkra fordítjuk a bóknak hangzó szavakat. - egész biztos vagyok abban, hogy Simon érti mire is gondolok még akkor is, ha csak éppen érintettem a témát.
Figyelmesen hallgatom felettesem szavait, melyek mondatról mondatra megerősítenek abban, hogy lesz, ami lesz, el kell vállalnom a felkérést, legfeljebb magam is belátom, hogy a tanári pálya nem nekem való és többször nem hívnak előadást tartani, de legalább megpróbáltam.
- Köszönöm a tanácsokat, sokat segített abban, hogy legalább el tudjak indulni valamilyen irányban az oktatási berkeken belül. - véleményem szerint elsőre mindenkinek ingoványos ez a talaj, főleg, ha nem kimondottan oktatói vénával született.
- Egyet válaszoljon még meg nekem Hadnagy. Így, hogy már jó ideje oktat, ha választania kellene a terepi és az akadémiai hivatása között, melyiket választaná? - úgy sejtem, hogy erre a kérdésre nem lehet szimplán rámondani, hogy ez, vagy éppen az lenne a megfelelő döntés. Talán össze sem lehet hasonlítani, mert sok-sok minden befolyásol, többek között az aktuális élethelyzet, plusz emberfüggő is, ellenben mégis érdekelne egy őszinte válasz, amiből megláthatnám, hogy van-e hosszútávon keresnivalója egy végtelenül „terepi” embernek a katedrán, vagy sem.
A kezem ügyébe került páncélokat beolvastatom a műszerrel, ami után mehet a többi közé a még félig lévő futóra. Amint az utolsó is átadásra kerül, egy elégedett biccentéssel jelzem, hogy itt sincs hiány, valamint probléma sem merült fel. Jó kezdésnek minősítem, hogy a fegyverek ellenőrzése előtt minden készen áll a bevetésre.
Mivel nem szeretnék a dolgok elébe vági, egyelőre nem kérdezek többet, bár van még egy két kérdés a tarsolyomban, melyek merőben más témát képviselnek, mint az oktatási ügyek, de csöndesen kivárom a soromat, bizonyára Simon-nak is van kérdése, ha már ilyen jól elbeszélgetünk az ellenőrzés közben.
Vissza az elejére Go down

Simon Greymare
Simon Greymare

Hadsereg

Nagyraktárak 320

Karakterlapom :

Születési idő :
2389. 07. 16. (27)

Tartózkodási hely :
Dominium, olykor Perda

Beosztásom :
Chimera különleges egység parancsnoka (titkos), Perdai Fegyverfejlesztési részleg vezetője

Reagok száma :
384

Avatar alanyom :
William Levy

☽ :
Nagyraktárak Giphy


Nagyraktárak Empty
Utolsó poszt Szomb. Nov. 02, 2019 11:46 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Stig & Simon
- Nagyon helyes!
Jókedvű, széles a vigyorom. Fő a magabiztosság, ugyebár, ez már egy szimpatikus vonás. főleg, hogy a hírnevéből kiindulva nem is a levegőbe beszél. Ez majd menet közben igazolódik is… vagy nem, de ez utóbbi esetben nem valószínű, hogy lesz lehetőségünk panaszkodni…
A következő kérdésre már leolvad az arcomról a mosoly, az állkapcsom megfeszül, nagyon nincsen kedvemre, hogy ennyi idő elteltével kell találnunk valami használhatót.
- Több, mint két hetesek…
De legalább az összekészített holmikkal nincsen probléma egyelőre. Szépen sorban a helyére kerül minden, a beszélgetés pedig alakul, még ha nem is egészen úgy, ahogy előre terveztem. Nem különösebben zavartatom magam, nem annyira az számít, hogy mi a téma, sokkal inkább, hogy valamennyire megismerjem a csapat tagjait.
A nőkkel kapcsolatos válaszra röviden el is nevetem magam. Stig alighanem a legkellemesebb módját választotta a kétértelmű, vagy homályos megjegyzések fogadásának. Én ettől sokkal bonyolultabban állok az ilyesmihez. Szó se róla, valószínűleg neki könnyebb így az élete.
- Be szokott válni?
Ismerek nőket, akik az ilyesmin – ha addig nem tették volna – csak alaposan felbosszantják magukat.
Gyanítom az oktatással kapcsolatos válaszom hosszabbra nyúlt, mint amire számított, vagy akár amire kíváncsi volt, de még órákig tudnék róla beszélni, így magamhoz képest rövidre is fogtam. Más kérdés, számára mennyire hasznosak az átadott információk.
Ha a hírnevem nem előzött meg, a magyarázatból egyértelmű lehet, hogy szeretek tanítani, és közel állnak a szívemhez a kadétok is. Elképzelhető, hogy arról is keringenek pletykák, mit akarok helyettesíteni a tanítással. Még ha csípős, rosszindulatú szóbeszéd is, nem is tagadhatnám, hogy valahol az alapoknál van bennük némi igazság…
A köszönetre biccentek, ami nagyjából annyit tesz, bármikor nagyon szívesen.
- Csak lazán, hadnagy. Ha tart tőlük, egyből megérzik, és ki is használják…
Most is szeretettel beszélek a srácokról, nem kevés órát, napot, hetet, hónapot eltöltöttem közöttük, kiismertem a csoportdinamikájukat is.
Stig javára kell írnom, hogy végig figyelt rám. Ha túl soknak is találta a szöveget, nem mutatta.
Valóban nem egyszerű az első pár alkalom, de ha ráérez, hamar bele fog jönni. Ha nem… nos akkor még mindig visszaléphet az óraadástól. Nem való ez sem mindenkinek, legyen bármilyen kiemelkedő a saját területén.
A következő kérdésre adott válaszon nem kell töprengenem, a válasz egyértelmű.
- A terepet… Mindaddig, míg alkalmas vagyok a terepmunkára, ott veszik a leginkább hasznomat. Ha megélem, hogy kiöregedjek belőle, még mindig áttérhetek a tanításra.
Ami szabadidőm akad a terep és a fejlesztés mellett, azt szívesen és szenvedéllyel töltöm az Akadémián, de ha választani kell, az oktatást engedem el először, és ezzel eddig a feletteseim is tökéletesen egyetértettek. Természetesen minden esetben a parancs az első, de ha van választás, az egyértelmű számomra. Olyan magától értetődő, mint a levegővétel.
A páncélok is felkerülnek az utánfutóra, így odalépek a járgányhoz, és az ülésről előveszem az egyik lakatot és a plombát. Bezárom az utánfutót, befűzöm a plombát, bekattintom a lakatot, és lezárom az első futót. A második utánfutó mellett rendezett kupacba rendezett fegyverek mellé lépek. Jópár tartalék tár várakozik mindegyik fegyverhez, néhány gránát, hat hosszú pengéjű vadászkés combtokban, és természetesen maguk a fegyverek mindenkinek a saját területéhez megfelelő típusból.
Elsősorban pisztolyok, de akad egy mesterlövész puska, és egy gépkarabély is közöttük.
Miközben felemelem az első pisztolyt, és kikattintom belőle a tárat, ezúttal én kérdezek.
- Én is feltennék egy kérdést, Wayland hadnagy… Miért jelentkezett önként erre a küldetésre?
Azzal tisztában vagyok, hogy Katrina miért tette, és a saját inditékaimmal is tisztában vagyok. Moore tizedest én kerestem meg, bár az ő indokai meglehetősen homályosak. Carterben és a szintén általam választott Reslerben meglehetősen biztos vagyok, őt viszont egyáltalán nem ismerem.
Nemcsak arra figyelek, mit válaszol, arra talán még jobban, hogyan mondja. Az arckifejezése, a tartása, de még a hangszíne is árulkodó lehet.
Persze az is kérdés, hogy került be abba a körbe – vagy sokkal inkább miért – akiknek egyáltalán volt lehetősége önként jelentkezni, elvégre a küldetés titkos. A választól függően talán rákérdezek a Kancellárhoz fűződő kapcsolatára is.




We live by chance...
We love by choice...
We kill by profession.
◦ᵒ·○●·°
Vissza az elejére Go down

Stig Wayland
Stig Wayland

Hadsereg

Karakterlapom :

Születési idő :
2372.12.25.

Tartózkodási hely :
Perda

Beosztásom :
Tűzszerész

Reagok száma :
38

Avatar alanyom :
Antonio Banderas


Nagyraktárak Empty
Utolsó poszt Vas. Nov. 10, 2019 10:26 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Látva a Hadnagy lassan, ámde tökéletes biztossággal komorrá váló ábrázatát, semmi jóra nem számítok, már ami a választ illeti. Gyanúm gyorsan beigazolódik, miután meghallom a hetekben mérhető választ a kérdésemre. Bal szemem alatt rezdül csupán néhány arcizmom, külön választ, vagy egyéb reakciót nem láttatok, mert nagyon is jól tudom, hogy ez már bőven abba az időszakba esik, mikor az eredeti állapot meglétéről csak álmodhatunk.
- Nem jelenthet számunkra problémát. - egy pillanatra elmosolyodok, de nem engedem, hogy elhatalmasodjon rajtam, mivel nem szeretném, ha a finom iróniának szánt mondatomat a humor bagatell oldala emésztené fel.
- Már tizennyolc hosszú éve beválik, szóval bátran kijelenthetem, hogy van benne valami. - most már megengedek magamnak egy apró, de teljes értékű mosolyt, noha a felszín alatt már sokkal súlyosabb állapotban van a kapcsolatom azzal a nővel, aki valaha a nagybetűs Feleségem volt...
Úgy érzem, hogy abszolút jót tett a tanítói önbizalmam új szintre emelésének ez a kis diskurzus, melynek során egyértelműen kirajzolódott előttem, hogy ha akarná sem tudná letagadni azt a mélyen gyökerező oktatás iránti szeretetét, ami ez alatt a rövid beszélgetésünk alatt is kellőképpen kidomborodott. Könnyen észrevehető a karizmatikus jelleme mögött csöndesen megbúvó, nagyobb részben örökölt, mintsem tanult tanítói vonás, ami a széles rajongótábort eredményezi a diákok körében.
A kérdésemre adott azonnali válasza megerősíti bennem feltevésemet: ízig-vérig katonaember ő is, ahogy én is ekképpen vallok magamról, ha valaki alkalomadtán megkérdezi. Az elhangzott gondolatok úgy vélem elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy kezdőlökésként egy új világba, az oktatók ismeretlen, de rendkívül izgalmas világába belépjek.
- Köszönöm a válaszát Hadnagy. - biccentek köszönetképp, majd igyekszek hasznos segítség lenni az első utánfutó lezárásakor is. Igazolom, hogy minden a legnagyobb gondossággal és precizitással történt, végül az előírásnak megfelelően ellenőrzöm a plombát és a zárat is.
A fegyverek ellenőrzése mindig sokkal több időt vesz igénybe, mint azt előre gondolnánk a tevékenységről. Simon kérdése közben a hozzám legközelebb lévő fegyverért, a karabélyért nyúlok, hogy ellenőrizzem: harckész állapotba hozható-e, valamint, hogy az összes tartozéka megvan-e.
- Az akcióról egészen addig nem tudtam, míg Terson Kancellár kiemelt parancsa fel nem mentett a perdai szolgálatvégzés alól a küldetés erejéig. Nehéz szívvel hagytam magam mögött a csapatomat és a perdai műveleti egység vezetését, de katonák vagyunk és egy kancellári parancs minden egyéb elgondolást felülír. A különítményhez való azonnali csatlakozásom nem saját döntés, hanem kötelesség volt. - határozottan válaszolok, ezügyben nincsenek rejtegetni valóim, a parancsot is meg tudom mutatni, ha arra kerülne a sor, de úgy gondolom nem az a cél, hogy ily módon legyek feltérképezve.
Számomra a hadsereg közel a mindent jelentette egész életemben, az utóbbi időben meg talán még többet is annál. Pillantásom, ahogyan szavaim is, minden kétséget kizáróan tiszta és egyenes.
- A parancs kiemelten a perdai Szurdok-ban végzett kiemelkedő ellenállóvadász tevékenységemre hivatkozott, de úgy vélem, hogy mostanság a nevem is egészen jól cseng egy ilyesfajta akciónál megemlítve. - felelem, hogy teljes válaszként terítsem ki lapjaimat Simon elé, miközben a karabély átvizsgálásával végzek, amit kisvártatva az utánfutóra helyezek, hogy egy pisztolyt vegyek magamhoz ellenőrzésre.
- A Szurdokban jelen volt a csapatom és a Carter házaspár is. Rita és Richard Carter Hadnagy is. A történet így kerek egész, ha őket is megemlítem, hiszen, ha ők nincsenek és nem tudunk csapatként összedolgozni, azt hiszem nem arattunk volna olyan fényes győzelmet, mint akkor hajnalban. - a korrektség egyértelműen megkívánja, hogy ne csak magamat emeljem a dicsfénybe, hanem a Falkát is, hiszen ők is kellőképp tettek a sikerért és megérdemlik ezt, noha vezetőként Terson kancellár csak engem emelt ki a parancsában.
Vissza az elejére Go down

Simon Greymare
Simon Greymare

Hadsereg

Nagyraktárak 320

Karakterlapom :

Születési idő :
2389. 07. 16. (27)

Tartózkodási hely :
Dominium, olykor Perda

Beosztásom :
Chimera különleges egység parancsnoka (titkos), Perdai Fegyverfejlesztési részleg vezetője

Reagok száma :
384

Avatar alanyom :
William Levy

☽ :
Nagyraktárak Giphy


Nagyraktárak Empty
Utolsó poszt Vas. Jan. 05, 2020 12:25 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Stig & Simon
Az apró arcizomrándulásból sejthetem, hogy Stig sem boldog az eltelt idővel, de a válaszára csak keserű mosolyra húzom a számat.
- Ezzel a Kancellária is egyetért…
Hogy is jelenthetne problémát a két hetes nyomok megtalálása, követése, a minden bizonnyal szétrabolt géproncs alapján kideríteni mi is történt a zuhanás előtt?
Sóhajtok egyet, mielőtt elengedném a témát.
Kissé meglepőnek találom, hogy a hadnagynak mindig beválik a fenti taktika, de nem kérdőjelezem meg, amit mond. Végül ahány nő, annyi féle természet.
Megtanultam már, hogy házasságokról, kapcsolatokról óvatosan érdeklődjek, mert könnyen beletenyerelhetek valamibe, amibe nem lenne szerencsés. A kötelező házasságok közül sok felszíne alatt bújnak meg tányércsapdák, taposóaknák…
A köszönetre biccentek.
- Bármikor szívesen.
És komolyan is gondolom. Az első utánfutó kész, a fegyverek kerülnek sorra, mire én is kérdezek.
Az első pisztolyban semmi kivetnivalót nem találok, bár az ellenőrzés a szokottnál kissé lassabban halad, lévén Stig válaszára is figyelek. És nem csak hallgatom, de a vonásait is alaposan szemügyre veszem közben.
A válaszra kissé megemelkedik a szemöldököm.
- Érdekes… Én azt az információt kaptam, hogy önként jelenkezett…
Elégedetlenül elhúzom a számat. Már Jenkins számára is elég egyértelmű lehetett, hogy szívesebben dolgozom olyanokkal, akik nem muszájból vesznek részt az akcióban.
- Csak erre az egy bevetésre szól a parancs, vagy a csapat feloszlatásáig?
Én ugyanis úgy sejtem, hogy nem csak ez az egy felderítés kerül majd az egység feladatai közé.
- Megkérdezhetem, pontosan mit csinált a csapata a Perdán?
Ez már inkább kíváncsiság, legalábbis annyiból, hogy érdekel, miben is járatos a hadnagy.
Egyelőre eszemben sincsen megkérdőjelezni Stig őszinteségét. Ha felmerülne a gyanú, valószínűleg utána tudnék nézni a parancsnak az új engedélyeimmel felfegyverkezve.
Ara, hogy a neve is jól cseng, csak biccentek.
- Igen, a Dominium hőse, ha jól emlékszem… - a félmosoly, ami a szám sarkába kúszik, barátságos, nincsen benne gúny, vagy irigység – Bár nem hiszem, hogy egy titkos akciónál a húzónevekre szűrnének a kancellárok…
Ha minden jól megy, akkor sosem derül ki, kik is vagyunk, és mit csinálunk.
A pisztoly is az utánfutóra kerül, felveszem a következőt én is. A kiegészítő információkra biccentek.
- Richard Carter is csatlakozik hozzánk. Örülök, hogy korábban már sikeresen dolgoztak együtt.
Értékelem, hogy nem próbálja kisajátítani a dicsőséget, nem mintha ebben lenne szava. Ha valamelyik kancellár úgy dönt, hogy ez az ő győzelme, akkor úgy is lesz.
Vissza az elejére Go down

Kancellária
Kancellária


Nagyraktárak Giphy

Beosztásom :
Admin

Reagok száma :
531

☽ :
Nagyraktárak Tumblr_pkzm1lZTDP1qj6sk2o1_500


Nagyraktárak Empty
Utolsó poszt Kedd Márc. 24, 2020 9:20 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Szabad játéktér

Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins
Callum Jenkins

Kancellár

Nagyraktárak Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (36 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, vezető hibernációs- és genetikus-orvos, az ember-perdai tudományos kutatások vezetője, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
1067

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Nagyraktárak Tumblr15


Nagyraktárak Empty
Utolsó poszt Vas. Ápr. 26, 2020 10:43 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Saskia és Callum


//Előzmény Itt//
- Bízom benne, hogy elnézed, hiszen semmi meglepő nincs abban, ha nem tudok ellenállni. - Nem a pírt akarom mélyíteni és véglegesen zavarba hozni... de azért jó látni ott az arcán tartósabban, imádott mosolyával együtt, és mióta engedélyt kértem az udvarlásra, azóta végülis meg is teszem. Hivatalosan a mostani első randitól kaptam rá felhatalmazást, de az elmúlt két napban is utalt erre egy-egy félmondat vagy pillantás, s e visszafogottságot követően nem kérdés, hogy most jobban kicsúcsosodik. Túlzásba sem akarom vinni, ám éreztetni akarom vele, ahogy nemcsak egy, az évekkel megszépült emlékképet őrizgettem ilyen gonddal a hibernálókapszulába zárva, hanem most is vonzó nőnek találom. A nőnek. Emiatt is van bennem nem kevés - leplezni kívánt - izgatottság a mai estét illetően, hiszen nagy a tét. Gondosan terveztem, s e tervben helyet kapott természetesen a Kert is, melyet mint elárulom apró információmorzsaként: utoljára fogok hagyni.
- Remélem jó! - Térek ki kicsit a válasz elől, hogy milyen koncert, hiszen kitalálhatóan a konkrétumokat meglepetésnek szánom, beleépítve Clara tanácsát is, amit a zenéről mondott. Lehet nem pontosan így értette, hanem a háttérben szóljon ne feltűnően, de majd más alkalmakkor hallgatok rá, ma este viszont programot csinálok belőle.
- Két zenészünk lesz, ebből az egyikről tudom, hogy igen jó, másnem majd csak őt hallgatjuk. És igen, odalent. Ne aggódj, nem az Alvók énekelnek kórusművet. - Mosolyodom el szélesebben, hogy minden esetleges kételyt eloszlassak, nem oda megyünk, ahonnan pár napja eljöttünk. Világért se vinném oda. Érdekes egyébként az emberi agy: a munkájára úgy tűnt, szinte tökéletesen emlékszik, keveset kell feleleveníteni, inkább csak olyan a hiány, mint aki két éve nem foglalkozott valamivel és újra elővéve gyorsan bólogatva átlapozza és ugranak be egytől egyig az akkor tudott ismereteket és módszerek. A növények sosem okoztak csalódást Saskiának, talán ezért alakult így, míg a Dominium maga megszenvedte már a rossz élményeket, azt újra kell tanulni, mi merre van. Az emberekről nem is beszélve, mi - főleg én - sok csalódást okoztunk neki, ami elől elméje úgy tűnik a virágok felé menekült, mert megnyugtatták. Ha emlékezne, már sejtené, hova tartunk, mert az nem igaz, hogy ha emlékezne, nem vinném randira. Talán csak nem annak hívnánk. De addig is míg leérünk a legfelső szintről a legalsóra, megkérdezem, akar-e még látni valamit. A Perda említésére elmosolyodom és vetek egy olyan pillantást rá, mely per pillanat rácáfol arra, miszerint a férfiak nem értik a célzást. A Panorámakilátó említése meglep, leginkább pont azért, amit ő is mond: látni a lakosztályból is a kivetítőn, ami használaton kívül olyan, mintha ablak lenne az űr megunhatatlan látványára. Vagy csak én szoktam már meg. Lehetetlenség egyébként ilyen szép kérésnek ellenállni, mosolyogva bólintok.
- Persze, akkor azzal zárunk, s a Kert előtte lesz. De miért nem mentél ki Jade-del megnézni már? Nincs messze. - A végére tett megjegyzése pedig csak szélesíti a mosolyom, de rögtön nem lesz az enyémnek sem olyan ártatlan színezete.
- Ezt az esetleg-et pontosíthatnánk egy kicsit. - Kezdek bele függetlenül attól, hogy fél perccel ezelőtt már rábólintottam a programváltozásra. A lift közben megáll és kinyílik az ajtó, kezem finom mozdulatával jelzem, hogy előre engedem most is, s nyomában lépek én is ki, ha még mindig nem engedte el, akkor továbbra is kezét fogva. Jelzem, hogy balra fordulunk, s egy kellően díszítésmentes, snassz nagy kapu felé haladunk a széles folyosón, miközben folytatom a szavaimat.
- Az eltekintésed min múlik? Nem volna méltányos, ha nekem rónád fel az időtúllépést, mert mondjuk nem tetszett a Perda látványa, vagy mert egy hórihorgas, sötét ruhás, sötét hajú fazon elállta a kilátást előled, persze csak véletlenül. - Mosolygok továbbra is az előbbi mosoly színezetével, mialatt odaérünk a szürke fém kapuhoz, a panelon gyorsan megtörténik az azonosításom és kinyílik előttünk, hogy láthassuk, mi rejtőzik mögötte: romantikus randihelyszínnek még a legnagyobb jó szándékkal és fülig szerelmesen sem lehetne nevezni és ha lehet, ez a Kert tökéletes ellentéte komoran szürke fém falaival, mindent a praktikumnak rendelve alá és teljesen figyelmen kívül hagyva az esztétikumot. A nagy távolságra lévő jobbra és balra is elhelyezkedő ajtók egyen-sorszámfeliratai szinte olyan dísznek minősülnek, amelyeken megpihenhet a szem, és a takarás-mentesen kanyarogva futó csövek játékos dekorációnak hatnak. Egyetlen előnye, hogy a hazaérkezésekor jellegtelennek talált lakosztályunk hirtelen hangulatosnak kezd rémleni.
- A száznégyes ajtó mögötti terem ad helyet a koncertünknek. - Jegyzem meg különösen akkor, ha látnám jeleit, hogy vonakodna erre a folyosórészre jönni, ám kezénél fogva húzni mégsem akarom. Lássuk, mennyire bízik bennem! Sokáig nem kell mennünk, a legközelebbi ajtó a százegyes számot hirdeti magán.
Vissza az elejére Go down

Saskia Jenkins
Saskia Jenkins

Polgár

Nagyraktárak EIcV5OL

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2389. június 2.

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
311

Avatar alanyom :
Mia Wasikowska

☽ :
Nagyraktárak C3az4LV


Nagyraktárak Empty
Utolsó poszt Szer. Ápr. 29, 2020 3:01 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Callum & Saskia







Az első randi


Izgató és jóleső is egyben ahogy rám néz és amit mond. Nem kétlem, hogy őszinte és noha eddig is voltak apró bókjai, tréfás megjegyzésekbe csomagoltak éppúgy mint első hallásra komolyak, most mindez érezhetően több, érzelmesebb és…bátrabb. Engem is magabiztossá tesz, mert bár még bennem van az, hogy talán csalódást okozok neki és nem azt a nőt kapta vissza akit várt, akire évekig vigyázott, ezt alaposan szétzilálja és elsöpri a pillantásával, szavaival, minden egyes megnyilvánulásával. Nem csak külsőmmel hanem a bensőmben is nőnek érzem magam vele, mellette. Látom rajta mennyit készült és tervezett erre az estére, és a magamban lobogó izgatottság tükörképét is. *
-Biztosan jó lesz. *Nem megnyugtatásként mondom, hanem mert szintén hiszem, hogy így lesz. Ő ismer a legjobban, pontosan tudja mit szerettem régen, milyen ízlésem volt akár művészetről, akár másról beszélünk, elvégre nyolc évig éltünk boldog házasságban és egyszer már meghódított. Ez eszembe is juttat egy kérdést, ami azóta foglalkoztat, hogy megtudtam, az első találkozásunk nem volt épp baráti. Ám az alkalom most nem megfelelő, majd talán az est előre haladtával adódik rá. *
-Egy percig sem aggódtam. Szóval élő zene lesz? *Kérdezek tovább, de szinte azonnal le is intem magam. Callum úgy sem fog közelebbit mondani, hogy megtartsa a meglepetés erejét, felesleges faggatnom, csak magamnak okozok még több izgalmat.*
-Nem kérdezek többet. *Emelem fel a kezem egy röpke pillanatra, s ez a könnyed feladás mosolygásra késztet. Hagyom, hadd élvezze ki a sikerét, annyira jó látni boldog arcát, mosolyát, nem különben kisimult vonásait, a mély és sötét, szeme körüli karikák után. Azonban, hogy nekem is legyen egy kis sikerélményem, ráveszem, hogy vigyen el a Panorámakilátóhoz, bár ehhez némi engedményt kell adnom, de megéri. Már csak a mosolyáért is. *
-Veled szerettem volna, ahogy az első sétámat is a Dominiumon. *Elégedett, pici sikerben fürdött derűm halványodik, de csak mert erősebb érzelmek veszik át a helyüket. Megtehettem volna, hogy elkísértetem magam Jade-del, vagy Clarával, de szeretnék legalább eleinte minden ilyen élményt Callumhoz kötni. Nem tudom mennyire érti majd meg a jelentőségét…miután szemtelenül már alkudozik. *
-Ne próbálj meg alkudozni. *Én viszont megpróbálok szigorúan nézni rá, nem tudom hogyan sikerül, mert komolyság nem sok van benne. *
-Mondjuk azt az időt amit ott töltünk, nem számolom bele a kiszabottba. De ha már eleve elkésve érünk oda, a te hibád. Így megfelel? *Kilépve a megérkező liftből, épp csak egy pillanatra nézek fel rá válaszadás közben, de az bőven elég arra, hogy lássam hogyan reagál. A folyosón amúgy sem kell nagyon körülnéznem, jellegtelen szürke, már-már rideg az egész, a kapu mely elé érkezünk, nem különben. Megborzongok, de nem azért mert fáznék, maga a hely az ami képzeletemben hűvösebbnek érezteti a levegőt. Az ajtókat magában foglaló újabb folyosó tökéletes mása az előzőnek és a kapunak, ha a hangulatát tekintjük. Nem kerülget rossz érzés, Callum mellett, az ő kezét fogva nem, mégis meg kell jegyeznem, hogy nem erre számítottam amikor randevúra hívott.*
-Nos, meg kell mondjam, egészen rendkívüli fogalmaid vannak a romantikáról. *Nem kell magával húznia, megyek magamtól de érezhetően lassabban amikor felszólalok és felé is fordulok, hogy a szemeibe nézzek. Nem tudom meddig bírom visszatartani a nevetést, vagy legalább a mosolyt. Pedig már nem győzöm kivárni azt a meglepetés koncertet, nem érdekel ha egy szürke fémfalú dobozban is tartja, vagy akár a karantén szobában. A száznégyes számú ajtó, nem meglepő módon ugyanolyan mint a százegyes, a százkettes és a százhármas.  *








megjelenés ◊";> music
©



I am happy.

You make me happy.

Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins
Callum Jenkins

Kancellár

Nagyraktárak Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (36 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, vezető hibernációs- és genetikus-orvos, az ember-perdai tudományos kutatások vezetője, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
1067

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Nagyraktárak Tumblr15


Nagyraktárak Empty
Utolsó poszt Pént. Május 01, 2020 2:11 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Saskia és Callum


Megnyugtató és várakozó bizakodására rövid mosollyal felelek. A választott műfaj miatt aggódom magam is a legkevésbé. Helyzeti előny, hogy én emlékszem Saskiára és jól ismerem az ízlését, és az elmúlt napok alatt tapasztaltak alapján okkal feltételezem, hogy zenei ízlése sem változott. Kis változások lehetnek, hiszen idővel változik az ember, de nem drasztikus mértékben. Ráadásul hiába telt el két és fél év, nem ébren töltött idő ez egymástól külön töltve, hanem számára olyan, mint egyetlen éjszaka. Nekem meg egyetlen hosszú rémálom, mely rajta hagyta nyomát az ébredésen, mégis próbálok most nem erre gondolni, akarattal szakítva el magamat a borúsabb gondolatoktól, melyek a legváratlanabb időpontokban akarnak visszatérni mindig.
- Muszáj annak lennie, különben nem sokban különbözne egy otthoni zenehallgatástól a "koncert". - Mosolyogva felelek, ennyit még elárulhatok, hiszen a logika is azt diktálja, hogy ezzel túl nagy titkot nem árulok el. Arra viszont csak helyeselve bólintok párat szaporán, szélesedő mosollyal, hogy nem kérdez többet, hiszen azt jól sejti: nem is mondanék többet. Másrészt a továbbiakra meg a szavakat találom nehezen egy kicsit, mert megtehette volna, hogy a testőrrel vagy Clarával elmennek a Panorámakilátóhoz, amíg dolgozok tőle távol, tengernyi ideje lett volna rá akár a fél napot ott tölteni is a kilátásban gyönyörködve, ő mégis rám várt. Ráadásul a randira időzítve, nem ragadott kézen egyik este hazaérve, hogy ugorjunk oda pár perc erejéig.
- Meg se érdemellek. - Felelem lágyan elmosolyodva "köszönöm"-gyanánt, s e mondat nem először hangzik el házasságunk alatt, de még mindig tartom, hogy nagy szerencsém van vele. Gyengéden simítok közben kézfején végig hüvelykujjammal. Ám minden meghatódottságom ellenére résen vagyok, ha kiskaput szimatolok, az említett plusz kitérő miatti időcsúszás pedig megér egy kis alkudozási próbálkozást.
- Azért megjegyezném, hogy lehet miattad érünk oda késve, de mivel első randi, ezért lovagiasan átvállalom, az én hibám lesz. Viszont figyelmeztetlek, a tizedik randinál már részben te is felelős leszel! - Éppolyan komoly a fenyegetésem, mint amilyen szigorú volt Saskia az előbb, szemeim előbb nevetnek rá, mint ahogy ajkam teszi meg. A feltételeket mindenesetre elfogadom ezzel. Nagy a kísértés, hogy rosszalkodva direkt elkéssünk, de a legkisebb késztetést sem érzem, hogy az órámat lessem. Legalább őszintén lehetek meglepett, ha mégis elszalad az idő. Nem lassítok szándékosan a lépteimen sem, legfeljebb csak azért, mert Saskia lassít a rideg és - legyünk őszinték - ronda raktárfolyosóknál. Szavai mosolyt csalnak ismét az arcomra, s játékból tűnődően nézek körbe, mint aki most veszi észre a hely anti-romantikus mivoltát.
- Attól tartok, ha rózsaszirmokkal is szórtam volna végig az utat, akkor egyrészt nem dicsértél volna meg a virágok miatt... - Pillantok Saskiára, hogy jól gondolom-e a virágkopasztásra adott reakcióját, még ha maguk a rózsatövek túl is élték volna a velem való találkozást.
- Másrészt ezen a helyen, azt hiszem, az sem segített volna. - Elismerem, ez a hely elég távol esik a romantikus helyszínek listájától, amit fejben összeállíthatott magában Saskia az első randin gondolkozva. Ugyanakkor a koncertet áttelepíteni máshova igen körülményes lett volna, s lehetetlennel egyenlő titokban tartani még úgy is, hogy elvileg én jó vagyok ebben. Ám sokáig most már itt sem lesz titok a koncert, a száznégyes raktár elé érve újra azonosítom magam a hozzáféréshez, mire halkan szisszenve nyílik előttünk a robusztus raktárajtó. Odabent még teljes a sötétség.
- Kezdődhet a koncert? - Költői a kérdés, hiszen a küszöbről már aligha fordulunk vissza. Közben a panel érintésével kapcsolom fel a már napközben előre beállított fényeket: lágy félhomály uralja a hatalmas teret, a raktár belülről sem szebb, mint kívülről, kisebb-nagyobb rögzített dobozok, roppant méretű tárolók a falak mentén, jellemzően unalmas fémszürkék. Talán emiatt is választottam a félhomályt, előnyös a helynek. Ugyanakkor a középső, eredetileg üres tér meg lett világítva erősebb, de nem bántóan erős fénnyel. A figyelmet így a környezetről rögtön magukra tereli a két kényelmes szék egymás mellett, ahonnan a koncertet lehet élvezni. Az igazán feltűnő viszont nem is ez, hanem amerre a székek is néznek: nagyobb kontrasztot a hellyel nem is alkothatna a gyönyörű vonalvezetésű, fényes ébenfekete-fehér, elegáns zongora. Ránézésre alig kétszáz éves darab lehet, de még ma is egész modernnek számít a kijelzője és a külleme.
- Hölgyem... - Mosolygok rá Saskiára, miután beljebb kerültünk és a székekhez kísértem, ahol hellyel kínálom őt az egyikre.
Vissza az elejére Go down

Saskia Jenkins
Saskia Jenkins

Polgár

Nagyraktárak EIcV5OL

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2389. június 2.

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
311

Avatar alanyom :
Mia Wasikowska

☽ :
Nagyraktárak C3az4LV


Nagyraktárak Empty
Utolsó poszt Szomb. Május 02, 2020 7:55 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Callum & Saskia







Az első randi


Egyetértően bólintok a válaszára, bár én magam nem látom ennyire egyértelműnek. Ha csak arra gondolok, hogy beszélt Clarával rólam és a megoldásról az amnéziámra, azt is számításba vehetem, hogy nem pusztán csak a zene fontos, hanem a hely is. Clara említette, hogy az emlékek felbukkanása olyan apróságokon is múlhat, mint egy mozdulat, egy már megélt helyzet, olyan helyeken való megjelenés ahol számomra fontos dolgok zajlottak. Úgy tűnik azonban, hogy a mai estén a zene játszik majd főszerepet. Ezek után egyrészt izgatottan várom és reménykedem abban, hogy valamit előcsalogat belőlem, másrészt félek is a csalódástól. Utóbbit azonban igyekszem elzárni Callum elől, nem akarom tönkretenni a készülődését, a szervezkedést, amibe ez a mai este került, annyira lelkes, mint amennyire én készültem izgatottan. Nem tagadom, nagyon vártam már és nem csak azért, mert ez az első igazi sétám a Dominiumon, valójában vele szerettem volna lenni, a legtöbb új emléket hozzá kapcsolni, ezért sem mentem sehova eddig nélküle. Én úgy érzem, amikor ezt próbálom neki elmagyarázni, hogy apróság…szavai szerint azonban sokkal többet jelent neki, amin lágyan elmosolyodom. Épp ő mondja, aki annyi mindent tett értem? Dacolva a kancelláriával, évekig titokban tartva a hollétemet, az életemet, vigyázva rám és mindeközben keresni a megoldást, az ellenszert, a gyógymódot saját magát sem kímélve. *
-Erre még visszatérünk. *Felelem mosolyogva és nem ez lesz az első és gyanítom, nem is az utolsó amit többször kell megbeszélnünk, szóba hoznunk az emlékeimtől függően vagy függetlenül. S csak megerősít engem abban, amit tudni szeretnék, amiről még nem beszélt. Kíváncsivá tett. Kezem simogatását már régi ismerősként üdvözlöm, az érzelmi hullámot is ami lágyan átsuhan rajtam. Ez olyasmi, amihez emlék sem kell, újdonságként is hatalmas ereje és jelentősége van. De ez sem segít Callumon amikor alkudozik az idővel. Játékos fenyegetését hasonlóképpen fogadom. Megjátszott felháborodásomnak visszássága is nevetésre ad okot.*
-Csak a tizediknél? Kegyetlen vagy. *Érzésem szerint ha ezt így folytatjuk tovább, reggelig maradunk, mert én nem leszek képes hazamenni. Már most remekül érzem magam, pedig a randi igazán még el sem kezdődött. A folyosó látványa sem hozza közelebb, noha mindegy hova visz…őt megismerve romantikusabb helyre gondoltam. Szavaim, mellyel mindezt megjegyzem, nem a csalódás tükrében fogalmazódnak, és örülök, hogy Callum érti a finom iróniát. A visszavágása jogos és kellőképpen illeszkedik az enyémhez. Imádom a humorát.*
-Ó, de Callum, igazán, ilyesmire ne is gondolj. *Könnyedén nevetek fel, mert valóban nem hatódtam volna meg a romantikus próbálkozásán, leginkább a homlokomat ráncoltam volna azzal gyötörve magam, hogy megértsem mi vitte rá, hogy számtalan virágot megkopasszon, azon túl, hogy már eleve leszakította őket, de hősiesen igyekeznék őt nem megbántani. Szerencse, hogy erre nem kerül sor soha, hiszen ismer. *
-Nem, egyáltalán nem. *Ráncolom homlokom helyett az orrnyergemet, mely sokkal kellemesebb reakció. Mindennek ellenére hiszem, hogy az esténkből nem fog hiányozni a romantika…nekem már maga a randevúra való hívás is az. Az ajtó előtt állva már izgatottan vágyom belépni, ha fogja a kezem érezheti is annak finom remegését, ujjaim szorítását, s ahogy nyílik az ajtó, már lépnék is be.*
-Micsoda kérdés! *Költői? Órák óta izgulok, nem fogok most visszafordulni, annál is inkább nem, mert kíváncsi vagyok mióta Callum a koncertet említette, milyen zenével fog megörvendeztetni. A fények megjelenésével, talán csak mert nő vagyok és sok mindent másnak látok mint egy férfi, még a hatalmas térrel és rengeteg szürke ládával rendelkező raktár is képes megpendíteni bennem a meghatottságot és a várt romantikus hangulatot. Azt nem mondom, hogy gyönyörű a hely, de…*
-A lehető legtöbbet kihoztad belőle. Kellemes ez a félhomály. *A dicséret nem kegyes hazugság, őszintén mondom de nem kétlem hogy szavaim hallatán egy szikla legördül róla. A zongorát látva azonban elakad a lélegzetem is. Callum tényleg nagyon kitett magáért. *
-Egy valódi zongora. *Mosolyogva, meglepett tekintettel nézek fel rá. Elmémben megcsendül néhány hang, a dallam ismeretlen…inkább a zongora hangja a fontos. Finom, lágy, ringató. Callumba karolok míg a székekhez kísér, s ha el is engedem, megpróbálok újra belékarolni amint ő is leült. Hacsak nem ő fog vezényelni. *
-Elmondod majd mit fogunk hallani, vagy nekem kell kitalálnom? *Nem gondolom, hogy a randinkon is próbák elé állít, legalábbis szándékosan nem, vagy nem kér számon. De kíváncsi vagyok, hogy a zenének milyen jelentősége van, mert van, az biztos. Kérdés, hogy fogok-e rá emlékezni, vagy Callum elárulja-e. Többet azonban nem kérdezek, mert csak az időt húznám vele, az viszont nem áll szándékomban. *









megjelenés ◊";> music
©



I am happy.

You make me happy.

Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins
Callum Jenkins

Kancellár

Nagyraktárak Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (36 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, vezető hibernációs- és genetikus-orvos, az ember-perdai tudományos kutatások vezetője, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
1067

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Nagyraktárak Tumblr15


Nagyraktárak Empty
Utolsó poszt Szomb. Május 02, 2020 9:43 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Saskia és Callum


- Nyugodtan, akkor is ezt fogom mondani. - Bólintok kedélyesen rá, mert tartom ennyi év után is, hogy egy magamfajta szörnyetegnek nem járna egy ilyen nő szeretete és figyelmessége. Szerencse, hogy ez nem egy kitalált történet, hanem a valóság, amiben a rossz nem mindig bűnhődik meg, hanem ilyen kivételes jó is értheti.
- Csak? Oké, akkor harmadiknál is már tied részben a felelősség, velem lehet üzletelni! - Ha már kegyetlen vagyok, akkor leszek én kegyetlenebb is, ezen ne múljék, de Saskia irányába csak ilyen tréfásan évődő, komoly retorzióktól mentes fenyegetésekben fog ez mindig is kimerülni. Ugyanilyen komolyságú az is, amivel feldobhattam volna a kopár folyosót romantikusabb jelleget kölcsönözve neki, de e folyosót most csak nevetésem halk visszhangja öltöztetheti, amit Saskia szavai váltanak ki. Dehogy merek én ilyenre gondolni. Fővesztés terhe nélkül soha. Ha a romantikus megjelenés hiányzik is e helyből, a romantikus andalgásunk és a jókedvünk szerencsére nem, így pedig még ez a folyosó is egészen elviselhető. Tapintható feszült izgatottsága, nemcsak keze finom remegésében, hanem ahogy a levegőt veszi, ahogy mellkasa egy leheletnyivel szaporább ritmusban emelkedik fel s alá - és milyen bájos vele! -, így talán tényleg kegyetlenség a részemről, hogy megkérdezem, készen áll-e? Nem is várakoztatom a megmosolyogtató válasza után, a fényeket felkapcsolom korábbi beállításom szerint és beljebb lépünk a raktárhelyiségbe, ahol a félhomályból kiemelkedő elegáns modern zongora megvilágítottsága viszi el a hátán a hangulatot raktárhelyiségből egy kis szűk, meghitt miliővé. Remélhetőleg a zene hatására a sötétbe vesző környezetet még jobban ki lehet zárni majd.
- Köszönöm. - Nem téved, hogy egy szikla esik le a szívemről, hogy tetszik neki így is a hely, halk, rövid kuncogásom is tán ennek a felszabadultságnak köszönhető, na meg mert a dicséret megfogalmazása is vicces.
- Igen, egy valódi zongora. A Földről magunkkal hoztunk jó néhány festményt is és pár hangszert. Nem tudom, hogy a másik négy hajóra mi került, de itt erősen a hajdani nyugati kultúrára lett fektetve a gyűjtemény hangsúlya. Tehercsökkentés miatt a festmények keretei maradtak a Földön, ez a zongora pedig szerintem csak azért jöhetett, mert könnyített a súlya. - Mesélek, amíg odamegyünk a székekhez. Ez a zongora is itt nincs száz kiló, ami terjedelmes méretét tekintve igazi bravúrnak számít. A székhez érve hellyel kínálom Saskiát, de én még a saját székemhez sem értem, mikor már izgatott, kíváncsi kérdést kapok.
- Hát nem úgy volt, hogy nem kérdezel többet? - Mosolygok rá csibészes mosollyal, de még nem ültem le mellé, csak felöltőm gombját oldom ki elől, miközben csibész mosolyom sejtelmessé válva folytatom szavaimat.
- Annyit elárulok, hogy a címe Különleges levél, a többit majd utána. - Nem mondok semmit arról, hogy kellene emlékeznie rá Saskiának vagy sem, ezzel nem akarom nyomasztani őt, főleg mert alapvetően ismerős lenne számára a dallam, egyik kedvenc filmjéből ragadtam ki a meghatározó jelenet aláfestő zenéjét. De ha nem is fog eszébe jutni, talán anélkül is tetszik majd neki, hogy tudná mihez kötni. Közben levettem a felöltőmet és felül csak a fekete, hosszú ujjú ing maradt rajtam, a kabátot a szék háttámlájára kanyarintom.
- Egy pillanat, csak be kell kapcsolni. - Kérek még elnézést, amiért a technológia részét meg kell oldani. A zongorához megyek, elé lépve a tablethez hasonló kis képernyőt bekapcsolom és pár másodpercnyi mozdulat elég hozzá, hogy kiválasszam, amit szeretnék. Ám ezután nem térek vissza Saskia mellé, hanem a zongorához tartozó kis székre ülök le, s bár egyébként se görnyedt a tartásom, de egy pillanatra jobban kihúzom magam megmozgatva vállaimat. Ökölbe szorított, majd kinyitott majd ismét lazán ökölbe szorított kezemet vezetem a billentyűk fölé, és csak egy röpke pillanatra nézek ki Saskiára. Mosolyomból és pillantásomból így is látja valószínűleg a zavaromat és hogy most már én is izgulok. Ugyanakkor több időm nincs ránézni, mert a kotta megjelenik előttem a kivetítőn, odaérintve egyik ujjamat indítom el, hogy magától lapozzon majd, ahol kell. Előbbi zavart mosolyomat és izgatottságomat mintha késsel vágták volna el, úgy lesz arcom s tekintetem is komoly, mozdulatom nyugodt immáron, ahogy ujjaimmal lenyomom az első hangokat. Szinte tétovának hat az az egy-egy halk zongorahang, amit néha felvált pár dallammá összeálló, mígnem egy szívdobbanásnyi szünet után lendületesen indul meg a lágy, keserédes, de összességében nem szomorú hatású zongorajáték. Gyakorlott a mozdulat, gördülékeny, nem keresgélő, ugyanakkor látni, hogy figyelnem kell azért arra, mit is nyomok le és mikor és milyen erővel, annak ellenére, hogy az andalító dallam ismétlődő. Közel másfél perc telik el, mikor a terem hangszórójából becsatlakozik egy másik hang: alkalmas ember híján a hegedűt - vagy inkább hegedűket - kénytelen vagyok lejátszani. Szerencsére a nem látható hangszórókból is elég élethűen szól, remek összhangot ad a zongorajátékommal, és persze magam is elismerem, a könnyebb hangszert választottam, mert a hegedűjáték nagyobb részletekben ismétlődik. Meg egyébként is egy lehetetlen hangszer.
Mikor a hegedű szinte teljesen elhallgat és a zongoránál is csak pár hangot kell időnként lenyomni, akkor pillantok ki Saskiára, hátha elkapok valamit a reakciójából, mennyire lőttem mellé a választásommal és azzal, hogy nem ülök mellette e pár perc erejéig, ám kíváncsiskodásom hamar megbosszulja magát, egy billentyűt mellényomok, s egy pillanatra ijedten elkerekedett szemmel térek vissza inkább a hangszerhez és kottához, hogy ne hibázzak többet. Idővel a hegedű elhallgat és csak a zongora hangja marad, mely éppúgy pár puhán halk hanggal ér véget, mint ahogy elkezdődött...
Vissza az elejére Go down

Saskia Jenkins
Saskia Jenkins

Polgár

Nagyraktárak EIcV5OL

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2389. június 2.

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
311

Avatar alanyom :
Mia Wasikowska

☽ :
Nagyraktárak C3az4LV


Nagyraktárak Empty
Utolsó poszt Hétf. Május 04, 2020 7:00 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Callum & Saskia







Az első randi


A válaszából arra következtetek, hogy félreértett, de nem baj. Később, amikor ezt a kérdést újratárgyaljuk szavaim szerint, rá fog jönni arra, hogy egyáltalán nem az ő kijelentését kell megerősíteni, hanem azt, amit én nem mondtam ki. Mert nem ő nem érdemel meg engem, hanem én őt. Még mindig nem tudom mivel érdemeltem ki mindazt amit értem tett, ami miatt mindent képes volt kockára tenni. Halványan elmosolyodom és most kivételesen ráhagyom, higgye csak azt, hogy egyszer  majd ezen szavait kell újramondania. Sosem kívánnám, nem gondolok többet magamról, mint amennyit magaménak tudhatok. Ez az este amúgy is rendhagyó, hiszen első randevú, pedig még sem, nem ismerem őt, pedig igen…ellentmondások, mégis kellemesek, csak tudnunk kell honnan nézzük. *
-Rendben, megbeszéltük. *Az én elmémben azonban nem csak a randevúink időbeli elúszásának felelőssége merül fel, hanem a vágy és a remény is, hogy legyen, lesz még több is. Bármikor szívesen átvállalom a felelősséget melynek a könnyed humor mellett semmilyen súlya nincs, ha ezzel elmondhatom, hogy már több randin is túl vagyunk és mind sikerült annyira jól, hogy még az idő is elszaladt mellettünk. De még az első sem kezdődött el igazán, noha nem együtt indultunk hanem értem jött és kéz a kézben érkeztünk meg ide a raktár szürke ajtaja elé, én mégis a belépéstől számítom a kezdetet, attól a pillanattól, amikor látva a meglepetést, először dobban nagyot a szívem. A hely ugyan nem túl romantikus, de nem túlzok amikor azt mondom Callumnak, hogy sikerült a legtöbbet kihoznia belőle. A félhomály jótékonyan eltakar mindent amit nem kell látni, a fény pedig azt mutatja, amire figyelnem kell. Ugyanez a kontraszt látszik a zongorán is, fekete és fehér. Magányában is méltóságteljesen terpeszkedik a raktár közepén, uralva a teret és háttérbe szorítva a szürke kopárságot. *
-Ó, akkor jól sejtem, hogy ebben a szürke, jelentéktelen raktárban izgalmas kincsek lapulnak? *Ahogy felnézek rá, a szemeimben egy másik kérdés lapul meg, mely még tovább tolja az idő mutatóját. Festmények a régi időből, melyet nem ismerhettem, mely csupán legendának számíthatott az életemben. Vajon erről korábban  tudtam? Jártunk már itt? S már ajkamon van a következő kérdés is miután helyet foglaltam a széken, de Callum viccesen emlékeztet korábbi ígéretemre.*
-Hazudtam. *Ó, arra a csibészes mosolyra nem adhatok más választ, noha úgy érzem, a hazugság távol áll tőlem. Csillogó szemekkel nézem, figyelem minden mozdulatát, mellyel leveszi a felöltőjét és leteszi a szék támlájára. Ezek a mozdulatok finomak, elegánsak, könnyedek…és kíváncsivá is tesznek. *
-Különleges levél, már a címe is különleges. Akárcsak a te leveleid. *Finom mosollyal hozom tudtára, hogy mit juttatott eszembe a várt zeneszám címe. Valahányszor Callum nekem írt leveleire gondolok – és nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rájuk – mindig meghatódom attól a fájdalmasan szép érzéstől, melyet fellobbantanak bennem. Szemöldökeim kérdőn emelkednek, megelégedve egy néma válasszal is, vajon a zeneszám, annak címe a véletlen műve vagy a szíve választása? S még ezek után sem sejtek semmit, várom, hogy leüljön mellém, hogy karjába fonhassam a kezem, de a hosszú várakozás végén is újra meg kell lepődnöm. Amikor leül a zongoraszékre, le sem tagadhatnám a döbbenetem. Kikerekedett szemekkel nézek rá, csodálkozón és csodálón. Azt hiszem még a lélegzetem is elállt egy nagyon hosszú pillanatra és a szívem egyre hevesebben ver csontketrecében, majd mikor újra rám tekint mosolygós szemeivel, magam is elmosolyodom de mosolyomban az ő kisfiús zavarával ellentétben még mindig a kellemes meglepettség uralkodik. Az első hang felcsendülésével együtt dobban a szívem, s oly nagyot, hogy önkéntelenül is odakapom a kezem, s ez így is marad míg hallgatom a lassú, kissé szomorkás, mégis boldogsággal teli muzsikát. Akaratlanul is az jut eszembe, hogy ez a dal mintha a mi életünket írta volna hangjegyekbe. Keserédesen indul, lassan, minden egyes hang, egy-egy lépés melyet eddig megtettünk, a hegedű megszólalásával már lendületesebb és én is úgy érzem, hogy ezzel egy időben, mi is átléptünk egy újabb, mérföldkőnek számító határt. Érzem a dallamban a boldogságot, a viharokat, a küszködést és a szerelmet. A szomorúság, mely végig ott van a háttérben, egymás vigasztalását jelenti, a gondoskodást mellyel a másikat simogatjuk, töröljük le könnyeit.  Tekintetem elhomályosul, már nem látom Callumot pedig végig őt nézem, saját könnyeim csillogó függönyén keresztül. Egyik kezem még mindig a szívem felett, míg a másikkal ajkaimat zárom le. Csak annyi lélekjelenlétem van, hogy némán vegyem a levegőt, nehogy megzavarjam őt. Elmém vásznán magunkat látom egymás karjaiban, könnyedén, lassan táncolunk…egymás tekintetében fürödve, veszve el. S újra érzem, tudom, hogy mindaz amit elképzeltem nem csupán az én képzeletem szülte mese, hanem a valóság. Egyszer valóság volt, s talán ez hívta elő a könnyeimet is. A dal vége ismét halk, csupán a zongora hangjai tesznek meg újabb apró lépéseket, mintha utunk végére értünk volna, s épp ekkor néz fel rám Callum. Észre sem veszem a hibát amit vét, csak az ijedt tekintet tűnik fel, melyen önkéntelenül is elmosolyodom, de csak egy röpke pillanatra. A muzsika dallama magával ragad, még akkor is hallom magamban, mikor csend vesz minket körül. Képtelen vagyok megszólalni, vagy akár megmozdulni is, mintha attól félnék, hogy azzal eltűnik minden. Pedig szeretném elmondani milyen csodálatos volt a dal, hogy mit éreztem közben s érzek most is, hogy csodálom őt és hihetetlen, hogy mennyire könnyeden játszott. Nem emlékszem egyetlen randevúnkra sem, de biztos vagyok abban, hogy ez a legcsodálatosabb mind közül. *





megjelenés ◊";> music
©



I am happy.

You make me happy.

Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins
Callum Jenkins

Kancellár

Nagyraktárak Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (36 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, vezető hibernációs- és genetikus-orvos, az ember-perdai tudományos kutatások vezetője, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
1067

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Nagyraktárak Tumblr15


Nagyraktárak Empty
Utolsó poszt Kedd Május 05, 2020 11:29 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Saskia és Callum


Hogy lesz több randevú, az nem csak Saskiában merül fel, én alapból így terveznék, akkor is, ha ez az első valamiért alaposan félresikerülne. Akkor főleg lenne még több. De ha jól alakul, akkor ismétlést kíván, így végtére is mindenképp tudnék találni rá indokot és jó hallani, hogy Saskiának sincs egyelőre ellenére, többre tervez. Nagy reményekkel haladunk hát a raktárfolyosókon első helyszínünk felé.
- Majdnem mindegyikben! Elkezdtük felfedezni őket, csak úgy szórakozásból néha, de nem jutottunk még a végére. Például ott se voltunk, ahova most megyünk. - Mesélem sejtelmesen és lelkesen, hogy emiatt emlékeket ne kergessen itt, ebben a raktárban még nem jártunk. Pillantásából úgy sejtem viszont, hogy direkt a vesztemre akar törni, megközelítőleg se érjünk haza éjfél előtt, mint amire ígéretemet vette. Állok elébe, bármi is legyen majd a szankció érte!
Azt nem lehet nevetés nélkül megállni, mikor bejelenti, hogy hazudott, pedig ez távol áll tőle. Na nem a bejelentése - bár az is -, hanem a hazugság... kivéve, amire miattam kényszerült a közös tervünk miatt, amit egy ideje egyedül viszek és egy darabig így is marad. Túl sok mindent kellene elmondani és nem zavarnám most össze vele, e tekintetben türelmesen kivárom a kényelmes megoldást: ha visszatérnek az emlékei, ez is meglesz köztük. A szerelme viszont nem ilyen, amit kivárnék, ezért is udvarolok neki, aminek részeként eljöttünk ide, s már csak pár apróság hiányzik.
- Igaz. Köszönöm. - Meglepetten pillantottam fel rá, míg letettem a felöltőt a szék háttámlájára, majd rögtön utána el is mosolyodtam a kedves hasonlaton, amiért számára különlegesek a levelek, amiket neki írtam, míg ő Alvó volt. A hasonlat tényleg találó lesz, mert ahogy a leveleket fájdalmasan szépnek találta, úgy a hamarosan felcsendülő dallam is az. Amikor kipillantottam rá az elején, láttam az őszinte meglepettséget rajta, de a meghatódott mosolyt is. Eddig jó, most már csak innen nem kellene elrontanom, de hát most jön a neheze, mert a zongoraszékre leülni nem nagy kunszt, de jól lenyomni a billentyűket, na az már nehézség. Bár Saskiának játszom és szemem sarkából végig látom alakját, valahol mégis kicsit kizáródik, ahogy a műre figyelek, ám csak fizikailag. Lélekben, gondolataimban ott van velem, mert az én leveleimmel vont párhuzama önkéntelenül is eszembe ötlik játék közben, felrémlenek a soraim minden keserűségükkel, minden reményükkel és minden örömmel, hogy végre Saskia itt van élőként, hogy ez nem egy álom. S mintha csak megerősítés kellene, a lassabb résznél kitekintek rá, ami egy félrenyomott billentyűben bosszulja meg magát. Maximalista énem persze bosszankodik, hogy nem adtam így tökéletes koncertet neki, de énem egy része valahol örömködik, hogy ez hirtelen a legnagyobb bajom, mert ez azt jelenti, hogy van kinek előadni a darabot, tényleg valóságos Saskia, nem csap be a két szemem. A rövid dallam végén éppolyan lassan emelem el a kezemet a zongora billentyűitől, ahogy föléjük tettem induláskor, lassan cseng le bennem is a dallam és nézek fel újra Saskiára. A csendet éreztem felőle, élettel teli csendet és mikor meglátom, hogy arcán megcsillannak a lefolyt könnycseppek nyomai, hogy kezei szívére és ajkára téve maradtak, akkor elmosolyodom, s közben felállok a zongorától.
- Ajjaj, így megríkatlak már az első randevúnk elején...? - Persze látom én, hogy ezek a tetszés jelei, de nem tudtam én sem mit mondjak. Sok mindent mondtam volna, de mindezeket már kifejezte a lágy zongora-hegedű-mű is helyettem. Odalépve hozzá ülök le a mellette lévő székre és két kezem emelve hüvelykujjaim finom mozdulatával törlöm le selymes bőréről a könnyeket, míg vonásaiban és azokban a mogyoróbarna szemekben gyönyörködöm.
Vissza az elejére Go down

Saskia Jenkins
Saskia Jenkins

Polgár

Nagyraktárak EIcV5OL

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2389. június 2.

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
311

Avatar alanyom :
Mia Wasikowska

☽ :
Nagyraktárak C3az4LV


Nagyraktárak Empty
Utolsó poszt Szomb. Május 09, 2020 9:59 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Callum & Saskia







Az első randi


Akkor folytathatnánk ezt a hagyományt, izgalmasnak tűnik. *Felelem mosolyogva és ezzel nem csak újabb randevúkat helyezek kilátásba,hanem több közös programot is a már megtervezettek mellé. Callum sejtelmes válaszából az derül ki számomra, hogy kiváltságos helyzetünk engedi meg, hogy felfedezzük a szürke folyosók titkát, más ide nem jöhet és ez egyfajtamenedék is lehet számomra. Persze nem ez az elsődleges cél amire gondolok, inkább az említett kincsek megtalálása, melyben Callum, mint oly sok mindenben, előttem jár. S tekintetemmel azt sem tagadom, hogy mindennek a megvalósítása kicsit tudatosan is túllép az általam korábban behatárolt időn. Nem csak a mai estén…nehéz lesz azonban anélkül mindent bepótolni. Merész kijelentésem nevetést csikar ki belőle, noha kivételesen nem állok messze az igazságtól, mert minden bizonnyal több kérdésem is lesz később, noha azok már nem a meglepetésre vonatkoznak majd. Azt türelmesen kivárom, egyedül ülve ott ahova Callummot is képzeltem. Arcának vonásai elárulják, hogy nekem is sikerült meglepnem, pedig szerintem egyértelmű, hogy a levelei különlegesek számomra, azóta, hogy szóba kerültek,  többször is elolvastam mindet és bár a pityergés már elmaradt, ugyanannyira meghatódtam tőlük mint első alkalommal. Callum játéka a meglepetésen túl – hogy egyáltalán tud zongorázni – ha lehetséges, még sokkal több érzelmet szabadít fel bennem, mint a levelei. A szomorú dallam egyszerre fájdalmas és örömteli, ám mindez csupán egy kellemes muzsika lenne ha nem Callum játszaná. Az egészet az ő kezeinek játéka, lelkének szépsége és szerelmes szíve tölti meg érzelemmel és élettel. Arra már nem is emlékszem, hogy könnyeim mikor gördülnek le az arcomon, talán amikor a hegedű simogató hangja lép be, és tölti meg a szürke raktárhelyiséget . Noha emlékképek nem öltenek testet az elmémben, érzem és tudom, hogy amit elképzelek, egykor valóság volt. Egymás ölelő karjaiban, könnyed léptekkel suhantunk a dallam lágy ringatására, és mintha halk nevetést is hallanék, de az már minden bizonnyal a képzeletem szüleménye. Megérinti a szívemet minden egyes leütött hang, és még akkor is hallom magamban, mikor már csend vesz körül minket. Ajkaimat eltakaró kezem mögött halvány mosolyom bújik meg, melyet akkor láthat miután mellém ülve végre könnyeimet simogatja le arcomról. Kezéért nyúlok és magamhoz húzom, próbálom összeszedni a gondolataimat, hogy értelmes mondatot képezzek belőlük. A halk nevetés amit az imént elképzeltem, most a valóságban is hallható, amit évődő megjegyzése csalogatott elő. *
-Callum…nem is tudom mit mondjak. Ez gyönyörű volt. Csodálatosan játszol, annyi átéléssel, és érzelemmel. A választás pedig….telitalálat. Úgy érzem ez a dal rólunk íródott, szomorú de reményekkel teli és….láttam magunkat amint erre táncolunk. Biztosan sokszor hallottam már. Talán a kedvencem volt….nem, biztos, hogy az egyik kedvencem volt. *Állatom szavaim végén határozottan, s nem csak azért, mert úgy hiszem Callum nem véletlenül választotta ezt. A szívemben érzem. A könnyeim elapadtak már, csak a boldog mosoly szélesedik miközben lepillantok ujjaim bilincsébe fogott kezére. Ébredésem óta számtalanszor fogtam már, fűztem ujjaim az övéi közé, szorongattam kapaszkodva…mégis most nézem csak meg igazán. Simítom végig ujjait, kézfejét s fordítva rajta a tenyerét. *
-Milyen finom kezed van,  és hosszúak az ujjaid, zongorázásra termettek. Azon kívül persze, hogy engem simogassanak. *Mosolyogva nézek fel rá s nem is gondolkodom azon amit teszek. Kezem az arcára simul, míg hozzáhajolok s másik arcfelére csókot lehelek. Könnyű, ártatlan, köszönetet kifejező puszinak indul, ám ahogy megérzem bőrének illatát, sokkal több érzés lobban fel bennem, mint a hála ezért az estéért.  Ajkamon érzem az érintés forróságát, ott ég a számon bőrének puhasága s a szívem is beleremeg. Nem deja vu. Messze nem az, noha a háttérben mint egy könnyű függöny meglebben, most árnyékban marad. Halvány zavarom amit a nem várt érzelem  fest arcomra, tisztán látható mikor elhúzódom arcától és felnézek a szemeibe. Zavarban vagyok ugyan de ez mosolyogós, és cseppet sem bánom. *
-Ezek az első randevúk mind ilyenek. Az igazi első randevúnkon is megríkattál? Cserébe a pofonért….*S míg zavarom még meg van, cseppet sem mondható kellemetlennek vagy kínosnak, elnevetem magam.*





megjelenés ◊";> music
©



I am happy.

You make me happy.

Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins
Callum Jenkins

Kancellár

Nagyraktárak Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (36 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, vezető hibernációs- és genetikus-orvos, az ember-perdai tudományos kutatások vezetője, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
1067

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Nagyraktárak Tumblr15


Nagyraktárak Empty
Utolsó poszt Vas. Május 10, 2020 11:10 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Saskia és Callum


Örömmel bólintottam rá, hogy folytassuk ezután is a raktárfelfedező szórakozásunkat, mert valóban nem más ez, mint szórakozás. Bármelyikünk megtehette volna még kamaszkorában is, kancellárok gyerekeként, hogy valami módon listát szerezzen az itt tárolt dolgokról, és ezt azóta vagy most is megtehetnénk, de hol maradna a felfedezés izgalma? Ehhez a mai randihoz ugyan rá kellett keresnem a hangszerre, hogy hoztunk-e el belőle példányt a Földről, legalább egy kisebbet, de ha nem így lett volna, akkor maradtak volna a digitálisak a szinte hengerré feltekerhető billentyűzettel... Ám a hangja valahogy más, ezt főleg akkor hallani, mikor az embernek módja van élőben megtapasztalni egy igazi zongora hangját, annak minden méltóságteljes, öblös mély zengésével és magas, könnyed hangjai csengésével. Elképesztő, hogy mennyi hangot át tud adni és mennyi érzelmet tud közvetíteni, még egy ilyen egyszerű, ismétlődő dallam esetén is, mint amit én adok elő Saskiának. Valóban benne van a szívem, az, amelyik nem jeges kőből van, mint amit mások ismernek, hanem az, amelyik tud szeretni, amelyet meghódított magának Saskia és még ennyi év után sem múlt el hódításának hatása. Épp ellenkezőleg, csak teljesebb lett az idő múlásával. Talán ez is közrejátszik abban, hogy ilyen nagy hatással lett rá a dallam, a rekordokat döntögetően rövid koncertem, hogy a könnyeit is kicsalta. Hogy megszólaljon, azt türelmesen kivárom, de azt sem lenne gond, ha nem mondana semmit. Lágyan törlöm le arcáról a könnycseppeket, s ezúttal nem bánom a könnyeit, mert nem a bánat és fájdalom csalta ki őket, mint a karanténszobában az ébresztést követően. Ez most mást, még emlékei híján is, még én is érzem. Így könnyű szívvel mosolyodom el szavaira is.
- Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett. S eltaláltad, valóban az egyik kedvenced, és tényleg táncoltunk is rá már. Egy filmből van, melyben a szerelmeseket az élet elszakítja és másfelé sodorja, eltelik másfél évtized is, mígnem egy napon a főhősnő kap egy levelet a régi szerelmétől, akkor csendül fel a filmben ez a zongora- és hegedű-játék... - A végét nem árulom el, habár nem túl nagy titok a keserédes dallamból kitalálhatóan végül boldog véget ér a történet, hiába éltek le fél életet külön a főszereplők. Hasonlóságot vonhatunk velük, de szerencsére nálunk a levelek és az eltelt évek száma fordítottan arányosak a filmbelihez képest. De ha már a film végét nem árultam el, ahogy a mi történetünk vége sem derült még ki, eszembe jut erről valami.
- Így belegondolva az emlékezeted ideiglenes elvesztése arra jó, hogy újra át tudod élni azt a katarzist, amit egy-egy jó film jól eltalált befejezése hagy az ember lelkében. - Mosolygok rá derűsen, mert talán ez az első alkalom mikor úgy tűnik, hogy az amnéziája pozitív oldalát sikerült megtalálni. Ha nem emlékszik erre a dallamra s vele a filmre, akkor a többire sem, legalábbis gondolom, de az emberi elme már párszor rácáfolt az én hideg logikámra. Annak viszont örülök, hogy a táncra emlékszik, mert a filmben nem volt tánc, ezt hiányolta is annak idején, így mi táncoltunk rá. Lepillantok én is a kezemre, amit vizsgál, könnyedén forgatja ujjai között, nem fejtek ki ellenállást, de én inkább nézem az ő finom ujjait, majd még inkább arcának szép vonásait, hosszú, még könnycseppjeitől enyhén nedves pillái rezdülését...
- A fejem viszont nem! - Csak ennyit szúrok közbe szélesen elmosolyodva, mikor megjegyzi, hogy ujjaim zongorázásra termettek, mert ez az egyszerű dallam is nehezen volt elsajátítható, kevéssé van érzékem hozzá, még ha a sok gyakorlásnak hála ez nem is volt most feltűnő. Többet viszont nem mondok, mert bókja folytatása belém fojtja a szót is, meglepetten nézek fel a szemeibe, hogy utána újra meglepődve felejtsek el levegőt venni érzékelve közelebb hajolását. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem csókra számítottam volna inkább, de ettől még nem vagyok elégedetlen vagy csalódott, mert szám helyett arcom kapta a kitüntetést. Ég a nyoma az arcomon és érzem, ahogy szám felé kúszik a forró bizsergés, mintegy hirtelen jelentkező sürgető és irigy követelés, hogy ő sem akar kimaradni a jóból, ennyi év után újra ízlelné Saskia ajkait és vele édes csókját. Ahogy Saskia szemeibe nézek alig valami távolságból, hogy érezni haja illatát, észlelem a zavarát, de érzékelem azt is, ami mögötte lehet, mert zavara ellenére sem húzódott távolabb, talán még akkor sem, mikor lepillantottam gyönyörű ívű ajkaira. Felpillantva onnan egyúttal szabaddá vált egyik kezem is elindul fel a karján, lágyan simogatva, ha már erre termettek. Ennél többet viszont nem teszek, nem hajolok közelebb, de nem is húzódom el - s nem állítom, hogy nem teszem ezzel próbára az önuralmamat -, mert nem sietünk és nem lerohanni akarom, és legfőképpen nem a zavart akarom látni rajta és a szemeiben, hanem a vágyat. Hogy ne csak beleremegjen az a szív, hanem elfelejtvén szokott ritmusát szaporán dobogjon, akárcsak az enyém most.
- Igazi első? Áúcs. - Most rajtam a sor, hogy röviden felnevessek, noha értem, mire céloz és hogyan érti az igazit.
- Nem, ott szerintem te akartál engem megríkatni, mert az első randinkon udvariasan, de elég morcosan tulajdonképpen leszidtál már rögtön az elején, hogy szálas virágot mertem hozni, hogy le mertem tépni egy virágszálat! De megkegyelmezhettél a gesztus miatt, mert eljöttél velem sétálni és beszélgetni. Ott könnyek helyett mosolyt csaltam ki belőled, az elsőt, amit csak nekem szántál, csak nekem szólt. - Ki se kell mondanom, hogy látszódjon pillantásomban, hogy még most is magam előtt látom azt a legelső mosolyt, melyet mint egy becsben tartott kincset őrzök. De ez nem is csoda. Láttam már korábban is mosolyogni, láttam a pofont megelőzően a születésnapi partiján is a mosolya ragyogását, mégis más volt a fénye annak, felém csak közömbös udvarias, mikor gratuláltam a jeles nap okán... s talán ennyi sem lett volna aznap a jussom, ha tudja, hogy a parti végén milyen bejelentés várt rá.  
- Szabad egy táncra? - Kezem időközben felért a vállához, ahol elindult vissza lassan engedve el karját, hogy a kérdés végére már felfelé fordított tenyeremet nyújtsam felé, szám sarkában kis mosollyal.
Vissza az elejére Go down

Saskia Jenkins
Saskia Jenkins

Polgár

Nagyraktárak EIcV5OL

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2389. június 2.

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
311

Avatar alanyom :
Mia Wasikowska

☽ :
Nagyraktárak C3az4LV


Nagyraktárak Empty
Utolsó poszt Szer. Május 13, 2020 7:25 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Callum & Saskia







Az első randi


Clara mesélt arról, hogy gyerekkorunkban milyen sok helyre elmerészkedtünk, hogy bolondságokat tettünk és rosszalkodtunk. Ez a dolga a gyerekeknek, de arra azért kíváncsi lennék, mert a kerti fájdalmas botláson kívül, nem említett mást konkrétan, hogy vajon ide a raktárba belopóztunk-e valamilyen módon. Bár abból ami a szobaajtaja két oldalán eltöltött próbálkozásunkból kiderült, nem valószínű. Az ő szavaival élve, sosem lettünk programozó zsenik. Callum azonban már idegenvezetőként hozhat ide újra, ő már tudja mit fedeztünk fel korábban…azért remélem, nem végeztünk mindennel és lehet számára is újat találni. Ennek tervezését későbbre hagyom, a jelen is tartogat számomra meglepetést, kezdve azon, hogy Callum tud zongorázni. Azt nem tudom, hogy korábban is megvolt ez a tudása, vagy csupán az ébredésem után látott hozzá, de végül is mindegy, mert nem valószínű, hogy az elmúlt két és fél évben lett volna rá ideje, így mindenképpen kellett gyakorolnia. Na de mikor? Hogyan képes annyi mindenre időt szakítani, hogy nem is tudom érezni a hiányát magam mellett, mert mire eszembe jutna, már ott is van? Ha akarnám sem tudnám palástolni mennyire meghatódta, könnyeim az árulóim, de még sosem örültem ennyire nekik. Sokáig meg sem tudok szólalni, de Callum arcán sem látom a türelmetlenséget, vagy csalódást, mert nem ugrottam egyből a nyakába, csupán csendes és boldog várakozást. Ám amint magamhoz térek, szavakba tudom önteni a csodálatomat és párhuzamot is vonok a dal és a mi eddig sejtett és érzett életünk között. Újabb apró sikerként könyvelem el, hogy jól gondoltam, valaha a kedvencem volt, akárcsak a film, amiben felcsendül, s lelkesedésemet ez tovább növeli.*
-Minket két és fél évre szakított el a sors, de sok levelet kaptam tőled. Meg kell néznünk azt a filmet újra. *S szavai szerint táncoltunk már együtt, persze miért is gondoltam azt, hogy nem? A lelkem mélyén kicsit dühös vagyok, hogy ennyi mindent elfelejtettem, megannyi szép emlék eltűnt és felidézni sem tudjuk, hogy tovább léphessünk, hogy egymást segíthessük a gyászunkban s ne azzal foglalkozzunk, hogy vakon tapogatózva próbáljuk felépíteni az életünket a romokból. Biztatására elmosolyodom ugyan, de nem osztom ezt a nézetét. Inkább nézném az unalomig ismert filmet, tudva a végét, de nem veszett volna el semmi a mi életünkből. Mégsem mondom ki azt amire gondolok, mert annyira aranyos, hogy még ebben is képes találni valami jót, hogy azzal is biztasson, másrészt semmi értelme nem lenne a hangulatot lerombolni hiszen jól érzem magam vele és mindketten izgatottan készültünk erre az estére. *
-Igen, ez igaz. *Értek vele egyet végül s a még bennem lángoló áhítattal veszem kezét a kezembe, hogy újfent meglepődjek magamon. Hogy eddig miért nem jutottak eszembe azok a gondolatok, melyek most egyetlen pillantás után körvonalazódnak, hogy mennyire finom és puha a keze, s hosszú ujjainak nem lehetett egy percig sem akadály azokat a hangjegyeket dallammá formálni, hogy egészen a szívemig kússzon, s belopva oda magát elfoglalja a legnagyobb helyet. Ezért nem is fűzök semmit erőtlen tiltakozásához, teszem azt amit a szívem e percben diktál, magamat is meglepve egy új érzéssel. Ajkaimon bőrének érintése égető nyomot hagy, kellemesen bizsergető és folytatást kíván, de egyben zavarba is jövök, pedig bolondság. Nem kellene, hogy ezt érezzem, vagy csupán tényleg igazam van az első randevúk természetes velejáróival, melyhez még szívem zakatolása csatlakozik, de már azelőtt, hogy karomat finoman megérintené. Szavamon fog, s édesen kellemes borzongással tölt el lágy simogatása, amit még a kérdésemmel sem tudok száműzni. Felnevetek vele együtt arra a mókásan fájdalmas hangra amit az igazi első jellemzés vált ki belőle. Mégis hogyan nevezhetném? A mostani nem első randevú a szó legszorosabb értelmében, és igazinak sem nevezhetem, ugyanazon okból…de nem találhatunk rá jó megfogalmazást. Kuncogásomat csupán egy meglepett és megjátszott felháborodás töri meg.*
-Képes voltál vágott virágot hozni? *Jól látható, hogy most sem lennék oda érte, de a folytatás minden bizonnyal ugyanaz lenne mint annak idején. Abból amit eddig megismertem Callumból, cseppet sem csodálkozom…mégis, egy pofont eredményező, haragos érzelmi hullám után…*
-Gyorsan ment a meghódításom. Azt hiszem a szándékot értékelhettem inkább. *Minden bizonnyal így volt, azért egyezhettem bele, hogy sétáljunk és beszélgessünk, adtam egy esélyt, hogy jóvá tegye, javítson a szörnyű kezdeten. Valahogy most is hasonlóan vagyunk, bár sokkal könnyebb helyzetben van mint akkor, és látom a tekintetében, milyen kellemes emléket ébreszt benne annak az első, igazi mosolynak a látványa. *
-Ha akkor is így néztél rám, nyert ügyed volt. *Elég egy pillantása, hogy jólesőn elmerüljek abban a feneketlen mélységben mely tekintetének tükre mögött húzódik, meg sem kell érintenie, de könnyed simogatása mely karomat kényezteti, tovább borzolja bennem a vágyat, ami akkor lobbant fel mikor ajkaim arcára hintették csókjukat, s egy röpke pillanatra az övéire téved a tekintetem míg táncra kér, hogy néma, magamnak feltett kérdésem már a szemeimben tükröződve láttassa magát mikor felnézek rá. Egyetlen lélegzetvételnyi csend telepszik közénk, majd mosolyát viszonozva csúsztatom kezem az övébe.*
-A legnagyobb örömmel. *Az udvariasság kedvéért hagyom, hogy felsegítsen a székről, hogy meglegyen a mozdulat szertartása, de már nem győzöm kivárni, hogy karja a derekamra fonódjon, s az enyém a vállán pihenjen, s lépéseink egyek legyenek.*
-Remélem táncolni nem felejtettem el. A szívemre venném ha eltaposnám a lábaidat. *Könnyed humorral próbálom elütni azt a csekély időt, míg zenét kerít táncunkhoz és félelmeimet, melyek a tánctudásomra vonatkoznak. *








megjelenés ◊";> music
©



I am happy.

You make me happy.

Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins
Callum Jenkins

Kancellár

Nagyraktárak Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (36 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, vezető hibernációs- és genetikus-orvos, az ember-perdai tudományos kutatások vezetője, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
1067

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Nagyraktárak Tumblr15


Nagyraktárak Empty
Utolsó poszt Csüt. Május 14, 2020 10:40 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Saskia és Callum


Lelkesedése megmosolyogtat és talán egyre is gondolunk, hogy szerencse, hogy nálunk nem a filmbéli arány állt fenn.
- Rendben, nézzük meg! - Én nem teszem hozzá, hogy újra, nem kell nyomatékosítani ezt, legalábbis nekem nem kell ezt sulykolnom felé. Egyébként sincs az a film, amit ne néznék unalomig újra és újra meg vele a lakosztály túlvégébe hajítva a pda-t, hogy üzenetek és értesítések véletlenül se zavarjanak meg. Emiatt is vetődött fel bennem, hogy ami nekem ismétlés, az neki most nem lesz az, de átlátva mosolyán érzékelem, hogy annyira ez az érv nem lelkesítette. Persze, hiszen ez is az emlékek elvesztésére emlékezteti, de talán majd egy-egy filmnél ki tud kapcsolni... főleg, hogy nem áll szándékomban mindig előre elárulni, hogy olyant nézünk-teszünk, amit korábban is már vagy valami egészen újat. Így van ez a mostani rövidke koncerttel is, mert korábban sosem zongoráztam neki, se másnak, és igazából mást soha nem is próbáltam eljátszani csak ezt az egy dallamot. Talán lesz ebből új szokás is, talán elsikkad, de az elmúlt három évben jól esett kicsit kikapcsolni ezzel és az agyamat mással megtornáztatni. Még akkor is így lennék ezzel, ha az előadásom olyan gyatra lett volna, hogy a nevetéstől gyűlnek a könnyek Saskia szemébe. Az is emlékezetes randi lett volna, csak egy kicsit másként. Ahogy emlékezetes az első is, sok évvel ezelőtt, már csak a nyitánya miatt is.
- Először és utoljára! - Szélesedik a mosolyom, mikor tíz év elteltével is ugyanígy felháborítja tettem. Ha lett is volna bennem kétely, hogy csak dacból akart annak idején belekötni valamibe, az most biztos eloszlott volna.
- Szerencsémre! - Reagálok arra mosolyogva, hogy a szándékot értékelte. Nekem akkor ez több, mint elég volt, elértem, hogy velem tartson egy sétára, s a végére elértem, hogy beleegyezzen egy újabb találkozóba. A csúfos véget ért lánykérés után ez ugyan gyors meghódításnak tűnhet, én viszont nem annak éltem meg, főleg mert időközben szerettem én is belé és onnantól már nagyon nem volt mindegy, meg tudom-e hódítani a szívét vagy sem. Ahogy most sem mindegy.
- Talán most nyert ügyem van? - Teszem fel évődve a kérdést nem szakítván el tőle a tekintetemet - pedig ajkai látványa éppúgy vonzana -, de talán még így is látja, miként húzódik mosolyba a szám, meg persze a szemeim sarkában lévő nevetőráncok is jó tájékozódási alapot nyújtanak. Nagy a késztetés, hogy válaszától függetlenül áthidaljam a köztünk lévő kicsiny távolságot, de ha már ennyi időt tudtam várni, egy kevés már nem számíthat és inkább szeretném látni, hogy biztos az érzéseiben. Kelleni fog, mert eltekintve néhány árnyéktól ő még mindig a világosabb oldalam látta, nem a sötétet. Na meg, picit halogatom is a mardosó bűntudat miatt, mely lassan gyógyuló seb, de legalább gyógyul minden egyes érintésével, pillantásával, szavával.
Keze a kezembe simul, gyengéden fogom meg, s felállva a székről örömét tükröző mosollyal őt is felsegítem éppen csak annyira pontos eleganciával, mint amennyire az illik laza-elegáns öltözetünkhöz. Kezét fogva vezetem el a székektől a zongora felé, részben mert arra van hely a tánchoz, részben mert a zongorát fogom segítségül hívni a zenéhez. Ehhez ugyan pár másodpercre el kell engednem a kezét, de nem sokáig hagyom egyedül "báltermünk" közepén.
- Nem kell a szívedre venned! Kicsi az esély rá, hogy az összes lift most hibásodjon meg és emiatt zavaró legyen sántaságom, mert fel kellene bicegnem a hetedikre majd a nyolcadikra. - Pillantok rá mosolyogva a zeneválasztás közben, de épp csak annyi időre nézek vissza a kijelzőre, hogy megnyomjam az indítást, s már térek is vissza hozzá előtte egy lépéssel állva meg, kezét kérve újból, hogy azt ismét megkapva immáron közelebb lépjek hozzá. Éppen csak egy kicsit közelebb, mint ami illem szerint elő van írva, de nem túl közel, hogy összesimuljunk. Voltam már közelebb is hozzá egy-egy ölelés alatt, mégis most nagyobbat dobban a szívem, ahogy a másik kezem ismerősen karcsú derekára siklik - ennyi pimaszságot még megengedve magamnak, hogy nem feljebb fogom meg - és a közben felcsendülő lágy dallamnál éppen csak kivárok picit, hogy az ütemmel ismerkedhessen Saskia. A zongora billentyűi maguktól nyomódnak le hozzá.
- Ne gondolkozz a lépéseken vagy hogy régen hogyan ment. Lehet én lépek a te lábadra. - Súgom még neki mosolyogva, ha esetleg korábbi szavai tényleg valós aggodalmat fejeztek ki, hogy nem emlékszik a tánclépésekre. Egyszerűt választottam, amire a keringő lépései jól alkalmazhatóak, de még sincs benne semmi hivatalos, semmi feszélyezett elegancia, semmi túlzottan méltóságteljesen lassú hömpölygés, sokkal inkább olyan, ami könnyen magával ragadja az embert. És én is magammal ragadom őt, mikor az ütem újraindul, derekára helyezett alig érezhető nyomással irányítva első lépését előre felém, míg én hátralépek, s igyekszem irányítani a táncunkat vezetve őt és egy pillanatra sem tévesztve el szemeit, elmerülve a látványban és az érzésben, hogy újra a karjaimban tarthatom őt és a mosolya újra nekem szól.
Vissza az elejére Go down

Saskia Jenkins
Saskia Jenkins

Polgár

Nagyraktárak EIcV5OL

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2389. június 2.

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
311

Avatar alanyom :
Mia Wasikowska

☽ :
Nagyraktárak C3az4LV


Nagyraktárak Empty
Utolsó poszt Vas. Május 17, 2020 10:22 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Callum & Saskia







Az első randi


Le sem tudnám tagadni, hogy mennyire boldoggá tesz, pedig csak egy filmről van szó, amit újra megnézünk majd, de feltűnik az is, hogy ő nem mondja ki azt a szót, ami a felejtést emelné ki. Ezek apróságok, nekem sokat jelentenek még ha nem is látszik, hogy észrevettem, Callum pedig minden részletre figyel. Bámulatos, sokadszorra tölt el csodálat hogyan tud ennyi mindent észben tartani.  S már nem is a film fontos igazán, csak vele tölteni az időt, az már csak ráadás ha esetleg valami felötlik a nézése közben, még ha csak egy múlandó érzés is. Ez a randevú minden bizonnyal nem hasonlít az elsőre, arra az igazira ami végül összehozott minket. Nagy hatással lehetett rám…kivéve a vágott virágokat, és a mentegetőzése is megmosolyogtat.*
-Nagyon csúnyán nézhettem rád. *S a kérdésben burkoltan benne van az is, hogy most vajon hogyan néztem rá, hogy a döbbenetem mögött látott-e felháborodást, hitt-e neki. Annak idején talán igen, de jó lenne tudni én mit láttam benne, mi volt az ami miatt úgy gondoltam, adhatok neki még egy esélyt, és ő miért vette a fáradtságot, hogy meghódítson, hiszen mindenképp hozzá kellett volna mennem. Oly sok a kérdés amire a válasz a múltamban van, elzárva előlem és az ő tekintetében sem lelem a választ. Hiába nézem némán, mosolyogva. *
-Szerencsénkre. *Szép történet, mesébe illő. Clara is mondott egy mesét a királylányról és az elveszett cipőjéről. Lehet, hogy Callum kezében volt a cipő ami rám illett…és eszembe jut az ajtó mellé tett cipőm is…hogy lehet egy cipő és egy kardigán ennyire fontos? Érzelmeket kapcsolunk a tárgyainkhoz, felruházzuk őket és minden ott ragad rajtuk emlékek képében. *
-Igen, nyert ügyed van. *Elnézve a mosolyát, a csibészes pillantást, azt hiszem elvesztem. Fel is nevetek, mert mintha szándékosan eltúlozná, játszik velem de édes ez a játék, mókás és derűvel tölti el a lelkem. Lehet őt nem szeretni? Úgy érzem a mosoly most már végig az arcomon marad, s csak szélesedik mikor kezemet a kezébe helyezem könnyedén, hogy felállva a zongora felé vezethessen. Tekintetem megakad az alakján, a tartásán, a mozdulatain. Elegáns és könnyed, egyszerre tűnik lazának és pontosan megtervezettnek, én pedig azon kapom magam, hogy izgulok hogyan tartok majd vele lépést. Mintha vakon lépnék előre, nem tudva, hogy előttem szakadék van, vagy puha fűszőnyeg. Kamaszos zavaromat tréfával próbálom elütni, amihez udvariasan csatlakozik. *
-Először a másodikra kell felbicegned, aztán a harmadikra…a hetedik még messze van. Így is vállalod? De szívesen támogatlak, egyébként is kötelességemnek érezném, ha már hadirokkantat csináltam belőled tánc közben. *Míg ő zenét választ én azért imádkozom, hogy ne így legyen, ahhoz azonban tudnom kellene táncolni. Jó nagy adag bizonytalanság van bennem akkor is amikor újra felém fordul és a kezemet kéri. Az izgatottság biztosan pirosra festette az arcomat, mert érzem a forróságát de rendületlenül mosolygok, mert mindennek ellenére jól érzem magam. Egyik kezem a kezébe helyezem a másikat vállára, és egy nagyot sóhajtok szívem dobbanásával együtt mikor megérzem az övét a derekamon. Hogy annak nem ott lenne a helye az illem szerint…hogy őszinte legyek, nem érdekel. A zene felcsendül, Callum szemeibe nézek, és valóban látszódhat rajtam mennyire izgulok, mert próbál megnyugtatni és először még Clara jut eszembe, hogy ő is ugyanezt mondta. Ne akarjam, hogy olyan legyen, mint régen…s már hálásan elmosolyodnék, de…önkéntelenül felnevetek. *
-Callum! Ne viccelődj, halálra izgulom magam. *Mondom cseppet sem komolyan feddve meg őt, inkább játékos dorgálás ez semmint valódi rendreutasítás. De ezért is hálás vagyok, mert eltereli a figyelmemet magamról és csak rá figyelek, a gyengéd de határozott nyomás a derekamon felé húz és én lépek, bár bizonytalanul, mert nem tudom mekkorát kellene. Nem jó ha túlzottan hozzálépek, sem az, ha távolabb maradok. A ritmust sikerül elcsípnem, de kell néhány lépés míg rá nem érzek az ízére. De ebben Callumnak nagy szerepe van, hiszen ő vezet és teszi ezt hihetetlenül könnyedén, türelmesen, természetesen, minden mozdulatomat a sajátjával korrigálva, ha az nem lenne jó. S mikor a muzsika lendületesebbre vált, már magával ragad a dallam és a ritmus, és a lépések sem bonyolultak, hogy ne lehessen megjegyezni azokat, de nem is kell. Már magától megy, élvezem ahogy a testünk összhangban egymással szinte suhan a terem közepén. Nem simulunk egymáshoz mégis érzem minden mozdulatát, tudom mikor hogyan lépjek, mintha egyek lennénk. *





megjelenés ◊";> music
©



I am happy.

You make me happy.

Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins
Callum Jenkins

Kancellár

Nagyraktárak Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (36 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, vezető hibernációs- és genetikus-orvos, az ember-perdai tudományos kutatások vezetője, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
1067

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Nagyraktárak Tumblr15


Nagyraktárak Empty
Utolsó poszt Kedd Május 19, 2020 10:02 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Saskia és Callum


- Annyira nem, hogy visszavonulót fújjak. - Mosolygok rá, habár akkor nem tettem. Arra a csúnya nézésre nem lett volna helyénvaló és akkoriban a mosolyom is csak egyféle volt: az a ravasz, gúnyos fajta. Új árnyalatokat Saskia által nyertem. Mivel kiérzem a szavaiból - vagy a már ismert nézéséből -, hogy bővebb választ várna, így tovább mesélek, noha azt azért én sem látom a szemeiben, hogy pontosan mire irányul a kérdő tekintete.
- Ami azt illeti, a pofon és a szúrós tekintet mind csak olaj volt a tűzre. Nem kerestem a házasságomban boldogságot, szerelmet. Egy okos, hihetetlenül gyönyörű, szép mosolyú, kedves és jó természetű, kissé naiv lányt láttam addig, nekem ennyi is elég lett volna, ennyivel is el tudtam képzelni egyfajta kölcsönös tiszteletet, figyelmességet, hétköznapok együttműködését. Egy politikai érdekházasságban még ez is messze felülmúlja azt, amit az ember remél tőle. - Furcsa, de valahogy nyolc - tíz - év alatt sosem meséltem el ezt neki, talán mert nem volt rá szükség, tudta és látta ő is mindezt. A neheze innen jön, mikor már az érzelmek is belevegyülnek, s nehéz megfogalmazni, mit láttam meg hirtelen benne, ami a meglehetősen egyértelmű visszautasítás ellenére arra sarkallt, hogy jobban megismerjem, hogy meghódítsam. És ez talán nélkülöz minden rám jellemző hideg logikát, racionalitást... mégis életem legjobb döntésének tartom.
- Az, hogy tudtad, hogy nem tehetnéd, mégis szembe mertél szállni velem, hogy álltad a tekintetem úgy, ahogy senki más nem, az egész lényed olyan erőt és határozott elszántságot sugárzott, miközben sarokba voltál szorítva képletesen és majdnem szó szerint is, olyan új oldaladról mutatott meg fiatal korod ellenére... Onnantól már nem egy naiv lányt láttam, nem egy a törvények miatt mellém rendelt "csak feleséget", hanem egy leendő társat. Valakit, aki velem egyenrangú saját erejéből és nem azért, mert én azzá emelem. Valakit, akinek én is egyenrangú vagyok. Valakit, akire mindig is szükségem volt, csak ez egészen addig nem tudatosult bennem. - Valakit, aki egyfajta fék, hogy ne váljak szörnyeteggé, de ezt már nem mondom ki, nem akarom megijeszteni, így is kérdéses mennyire örült az elhangzottaknak. Nem arra vágytam nyilván, hogy mindig ellenkezzenek velem, de józanító volt nemet kapni, s ehhez Saskiának valahogy jó szeme volt mindig is, mikor mondjon nemet. Az idő pedig mindig őt igazolta.
- És onnantól már arra vágytam, hogy saját akaratodból gyere hozzám, ne a törvény szavára, ne a kényszer miatt, melyből nincs menekvés, ahogy én sem a törvény vagy az érdekek miatt akartalak már elvenni. Azok már nem számítottak. - Mosolygok rá a szemeibe nézve, s végig míg beszéltem, látszódott, hogy egy pillanatig se nézek úgy rá, mint annak idején a pofon előtt, ismeretlenül. Arra nem tudom megadni neki a választ, ő mit látott bennem. Ha tudnám, se mondanám. Fedezze fel ő, ismerjen meg és döntsön aszerint, hogy még mindig látja-e azt vagy valamit, ami miatt nem csak a hivatalos bejegyzés kedvéért akar a feleségem maradni. Ha nem is válaszolt meg ez minden kérdést, azt részben igen, miért nem tudtam őt elengedni. Nem csupán egy feleség volt, vagy mert az örökösömet várta. Ennél sokkal többről volt szó. Hogy ez miként lel visszhangra benne, nem tudhatom, évődő kérdésemre a válasza megmosolyogtat, de némileg meg is lep vele, s egyik érzést sem rejtem el előle. Vajon nem siette el? Vajon tényleg nyert ügyem lenne? Szeretném hinni, mert nem tagadom magam előtt sem, hogy mekkorát dobbant rá a szívem, s bár ott a késztetés, hogy a győzelmet egy csókkal pecsételjem visszavonhatatlanul hivatalossá, mégis várok vele. Legyen biztos az a győzelem, kétségektől mentes, és nem utolsó sorban játék az érzékekkel is, hogy várnunk kell. Ahogy játék a táncfelkérés és maga a tánc is, mert mentes a kötöttségektől, s ezért is szerettünk lejárni ide a raktárakhoz: sehol senki, nem kell figyelni a reakciókra és szavakra - jelzavaró miatt a kamerákon se látható utólag sem -, kicsit kizárhatjuk itt a világot és nem mellesleg a nyolcadik gyűrűszintet minden intrikájával és véres játszmáival. Itt nem csak képletesen esünk tőle messze. Igaz, ez jelent némi hátrányt, ha fel kellene bicegni a lépcsőn odáig. Válaszára mosolygok is szélesen.
- A harmadikig elkísérsz már jó, ott vannak a vendégkabinok. Pihenek egyet és holnap folytatjuk... végülis, nem kötötted ki, melyik nap éjfélig kell hazavinnem téged. - Pillantok rá a megfelelő zene kiválasztása közben csibész mosollyal, mert igen, máris bedobom az egyik érvemet arra, ha elkésnénk az éjfélről, holott órákra vagyunk még tőle. S ezen órák egy részét tánccal is kitöltjük, közelebb lépek hozzá, kezét kezembe veszem és karcsú derekára siklik a másik, s nagy sóhaja belőlem egy mélyebb levegővételt vált ki, hogy aztán már látható aggodalmával törődjek és a felcsendülő dallamnál is kedvesebben csengjen a fülemnek és a szívemnek a nevetése.
- Ó, nem tudtam, bocsánat, hogy megzavartalak benne! - Nevetek vissza a halálra izgulás miatt, hiszen pont azért mondtam mindent, hogy ne arra koncentráljon. Furcsa, de legalább ezek a szóképek nem zavarnak, valahogy mindig mókásak és nem juttatják szerencsére az eszembe, hogy mennyire közel is volt a halálhoz. Mikor Roda gyógyította, én is halálra izgultam magam, de az nem volt ilyen jókedvű izgulás. Ám ez most ha eszemben is van, valahol nagyon mélyen elásva, amire a zene, a kezdő tánclépések hordják rá az újabb adagot, amivel még jobban elásódik. Bizonytalan a lépése az elején - lehet pont a nevetés miatt -, így igyekszem vezetni őt, hogy érezze, mekkorát és merre kell lépnie. Ezért is ez a zene, erre jól ismerem a lépéseket, könnyedén vezetem és talán oldom is vele a feszültségét. Ha le is pillantana a lábaihoz, hogy a lépést figyelje, magam is lehajtom a fejem, hogy megkeressem a tekintetét és visszacsalogassam. Kis idő múlva már a negyedfordulatokkal úgy siklunk itt, mint régen, és éppúgy elveszve egymás tekintetében.
Vissza az elejére Go down

Saskia Jenkins
Saskia Jenkins

Polgár

Nagyraktárak EIcV5OL

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2389. június 2.

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
311

Avatar alanyom :
Mia Wasikowska

☽ :
Nagyraktárak C3az4LV


Nagyraktárak Empty
Utolsó poszt Pént. Május 22, 2020 6:14 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Callum & Saskia







Az első randi


A kérdésemre adott válasza mosolyt csal az arcomra. Elképzelni sem tudom milyen lehetett az  a pillanat, noha ismerem már Callum komor vonásait, azok egészen másmilyenek s inkább a meggyötört és fájdalmas, feszült és a mélyen elgondolkodó…egyik sem illett volna rosszalló tekintetemhez. S mosolyából is csupán a csibészest és a kedves, jó kedvű, szerelmeset ismerem. Azt nem, amit először szánt nekem. Történetünk egy részének emlékeivel már megajándékozott, de csak a tényekkel. Szeretném megismerni az érzéseit is, melyek végül a kitartó udvarlás mellett döntöttek…általa azonban egy kicsit magamról is képet kapok. S míg mesél, nem is tudok másfelé tekinteni, elveszek csillogó kék szemeiben, és nem értem miért nem láttam mindezt a pofon előtt. Hogyan lehet, hogy az amit gondolt rólam nem tűnt fel…vagy talán időt sem hagytam, hogy elmondja. Az első vihar magával ragadt, pedig ha csupán annyiban maradunk is lehetett volna szép életünk. Akkor is adott volna esélyt, hogy ne hideg és közönyös legyen a kapcsolatunk. A szívem egyre hevesebben ver, és ugyanazt a meghatottságot érzem, mint amikor elkezdett játszani a zongorán. Beletelik néhány mély sóhajba míg legyűröm a bennem fellobbanó érzelmeket, épp csak annyira, hogy ne könnyezek ismét. Pedig a java még hátravan. Eddig csak róla volt szó, a következőkben rólam és mindaz amit magamról hallok, megdöbbent. A lelkemig hatol, minden egyes szava melegséggel tölt el, és szétárad bennem. *
-Ó, Callum. Nem találok szavakat, most nem. Hálás vagyok mindenért, minden szavadért, minden pillantásodért. *Elakadok, megcsuklik a hangom és kell egy újabb sóhaj, egy nagy levegő, hogy rendezzem magamban mindazt amit elmondott, amit gondolt, amit érzett. Most már értelmet nyert a tette is amivel túl sokat kockáztatott, túl sok mindent tett fel egy lapra…de már most tudom, hogy én is megtenném érte.*
-Téged lehetetlen nem szeretni. *Annak ellenére mondom ezt, hogy nem rég láttam egy másik oldalát is, ami megijesztett, ami mögött sötétség volt, hideg gyűlölet, de félretettem. Talán önző vagyok, de csak az érdekel, rám hogyan néz és abban a pillantásban nem látok mást mint végtelen szerelmet, gondoskodást, féltést, játékosságot…s mindez csak az enyém, csak nekem szól. Ki nem mondott kérdésem egyik felére kapok csak választ, de tudom, hogy a másikra nekem kell megtalálnom magamban, ott ahol most csupán az emlékek hiánya hagy tátongó űrt, csupán a múlt képei tűntek el, de az érzelmeimnek már egyre nagyobb hely kell. Beszélgetéseink lassanként kitöltenek minden rést, és szavaim igazzá válnak. Nem tudom nem szeretni őt. Mégis ennek az érzésnek ki kell teljesednie, még csak játszom a gondolattal, elképzelem, helyet hagyok a szívemben…nem mondom ki, de közben már várom, hogy megtehessem. De még nem…még nem vagyok olyan, amilyen régen voltam, még nem vagyok határozott és elszánt, sem erős…még önmagammal is harcolok és a csatát nem nyertem meg, így méltó társa sem lehetek. Csak egy álom még az amit ő lát bennem, de én a valóság akarok lenni. Nem hízelgésből vagy játékból mondom ki, hogy nyert ügye van, noha a helyzet maga inkább a tréfálkozás felé hajlik, ha azt nézzük, honnan indult. Szavaim mögött komoly igazság rejlik, és nem rejtem el a tekintetem mögött. Amikor pedig a zongorához lép, már az imént bennem kavargó érzelmekkel fűtve lesem minden mozdulatát, vallomásnak újra beillő szavait nem feledteti, hogy kicsit visszakanyarodunk a mókához. *
-Máris kiskapukat keresel? Nekem mindegy ha csak a harmadikig jutunk el, ha pihensz. Egy vendégkabinban is lehet jól aludni. *Rajtam nem fog ki, ravasz mosolyból nekem is van, csak eddig nem volt alkalmam megmutatni…még én sem tudtam róla, de Callum kicsalogatja belőlem. Ám ez szinte rögtön el is halványul mikor kezét a derekamon érzem, szívem erőteljes dobbanása jelzi mekkora hatással van rám már ez a finom és ártatlan érintés is. Ez azonban nem törli el az idegességemet, már lélekben a táncra készülök mikor tovább viccelődik.*
-Igen, megzavartál. Ne tedd! Zavartalanul szeretnék izgulni. *Ó, dehogy. Jót is tesz, hogy egy kicsit másra figyelek, így nem lépek rögtön a lábára. Már ez is megnyugtat egy kicsit, de igazán az van rám jó hatással, ahogyan vezet. Magabiztosan, gyengéden, lágyan tartva kezét a derekamon és bár nem simulunk egymáshoz, az egész testével irányít. Kezdeti bizonytalan lépéseim helyét már a biztosak veszik át és onnantól láthatóan élvezem a táncot, noha egyszer önkéntelenül is lepillantok kettőnk között a lábaimra, de érzékelem mikor lehajtja a fejét, a tekintetemet keresve és ez annyira vicces, hogy nevetve emelem a fejem s nézek újfent a szemeibe, megjátszott bűnbánó pillantással. A lendület is visz magával, zökkenő nélkül fordulunk én pedig úgy érzem mintha repülnénk, lábaink nem érintenék a padlót…és az idő megáll, belevész a végtelen pillanatba mellyel egymás szemeibe nézünk. Mindaddig míg a zene el nem halkul, s végül csend vesz körül minket. Az utolsó lépést ezért is vétem el, ugyan a lába nem bánja, nem lépek rá de egymásba ütköznek és kiesem a ritmusból, elveszítem az egyensúlyom épp csak annyira, hogy erősebben kelljen belékapaszkodnom, de kedvemen mit sem ront.*
-Elrontottam. *Suttogom, félek, hogy hangos szavamtól elillan a varázs, mely puha selyembe burkol és kizárja a külvilágot. Elhúzom a kezem az övéből, s arcára simítom, lágyan alig érintve, fel sem tűnik, hogy tekintetét egy hosszú lélegzetvételnyi idő erejéig elhagyom s pillantásom az ajkain nyugszik meg. A mosolygós ajkakon melyek finom csókokkal hintették a kezem…és szeretném ha ez a varázslatos pillanat örökké tartana. *







megjelenés ◊";> music
©



I am happy.

You make me happy.

Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom



Nagyraktárak Empty
Utolsó poszt
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Vissza az elejére Go down
 
Nagyraktárak
Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Dominium :: Caligo öv :: Dominium űrállomás :: 2-1. gyűrű - Rakodótér, raktárak-
Ugrás: