Welcome to Dominium frpg site


 
Lépj be
egy más világba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
Kommunikációs hálózat



Friss írások
utolsó hozzászólások

Yesterday at 11:16 pm

Yesterday at 11:07 pm

Yesterday at 10:45 pm

Yesterday at 9:02 pm

Yesterday at 8:53 pm

Yesterday at 8:18 pm


Yesterday at 6:06 pm





Ki van itt?
belépett tagjaink

Nincs


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég




Statisztika
Nyilvántartás
Csoportok
Kancellárok - 4
Polgárok 4 2
Hadsereg 3 4
Ellenállók 2 6
Flotta 4 7
Perdaiak 9 1
Összesen 22 24
A hónap
legaktívabb tagjai
Facebook
Csatlakozz!

Go down 
 

 
Emlékek barlangja
In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.


Roda

Perdai

Karakterlapom :

Tartózkodási hely :
Perda - Elorak

Beosztásom :
Gyógyító

Reagok száma :
88

Avatar alanyom :
Bridget Regan


Emlékek barlangja - Page 2 Empty
Utolsó poszt Pént. Dec. 06, 2019 5:00 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Barátok


Eowen és Roda





*Nem akarom senkire sem rákényszeríteni a saját véleményem elfogadását, hogy próbálom Eowent meggyőzni a quorsák ittlétének hátrányairól, az csak azért van, mert sok bajt hoztak ránk. Tulajdonképpen csak azt, és képtelenek alkalmazkodni. A Perda népe a természettel él együtt, tisztelünk minden életet, a legapróbb bogárét, a legkisebb növényét, azét is, mely méreggel átitatott virágokat hoz évről-évre. Hisszük, hogy annak is célja van, a világunk körforgásának része, mely körforgást az égiek felborítottak. S ezekkel az érvekkel Eowen sem tud mit kezdeni, mégsem érzek elégtételt, mert igazam van, csak szomorúságot. A lány sok időt tölt az égiekkel, de azokból a dolgokból melyeket megoszt velem róluk, úgy hiszem, nem csak megismerni akarja őket, hanem…követni is. Nem a népünk ellen ebben biztos vagyok, sosem tenne olyat, de túlságosan is elbűvölték őt azok a dolgok amiknek sokan ellene vagyunk. Érvek és ellenérvek sorakoznak egymás után.*
-A mi történelmünket az Emlékek Őre őrzi, bármiről megkérdezheted ha kíváncsi vagy. *Tovább is mondanám még, de jó érzékkel olyan témát pendít meg, ami engem is érint. S csak árad belőle a szó…bárcsak másban is ennyire lelkes lenne…vagy csak másban. Felemelem a kezem, hogy egy kis szünetet kérjek, szót ha úgy tetszi, s ha megkapom, talán elejét vehetem egy újabb áradatnak, mely tévedéseket szül.*
-Volt nálam egy égi gyógyító, mutatott is egy szerkezetet mellyel beleláthatnak a testbe. Ugyanezt tudom én is ha megérintek valakit. Képzeld csak el, ha mindent ami a népünkkel történt lejegyeznénk valahova. Túl sok helyet foglalna, s ha átvennénk tőlük a szerkezeteiket? Mindent ami neked most új és tetszik…láttad a városukat. Láttad mennyi minden kell ahhoz, hogy élhessenek. Nekünk sosem lesz rá szükségünk. Ők túlságosan elkényelmesedtek, mindent a szerkezeteikre bíznak. A betegségek terén tudunk egymásnak segíteni, de csak abban, ha elfogadják a mi gyógyításunkat. Minket a képességeink éltetnek Eowen, azért kaptuk az Isteneinktől, hogy megkönnyítse az életünket, nincs szükségünk másra. Nekünk _egymásra_ van szükségünk, de az égiek nagyon úgy tűnik, hogy ezt a közösséget akarják megbontani. *Engem is elkapott Eowen lelkesedése, már ami az érvelést illeti. Vajon miben lelte volna örömét ha az égiek nem jönnek ide, ha nem szállnak le az égi hajóikkal a holdunkon? A következő kérdésére azonban elmosolyodom. Talán észre sem vette, hogy ő mondta ki a választ. *
-Ha így is elélünk, miért kellene változtatnunk? Csak a nehézségeinket oldjuk meg, ha adódnak, más nem kell. *Félek attól amit Eowen mond, hogy tényleg nem tudjuk elérni, hogy elmenjenek. Már az eddigi változások is soknak tűnnek a számomra és nem vagyok egyedül a véleményemmel, mi lesz ha tovább maradnak, ha végleg? Mivé válik a világunk? Ez a félelem tesz erőssé és vett rá arra, hogy egyezséget kössek egy égi vezetővel. Ha el nem is mennek, legalább rávehetem őket, hogy másképp éljenek. Nem tudom mit várok a kancellártól, de mindent meg fogok próbálni, hogy a kár amit okoznak minél kisebb legyen.*
-Eowen, azt ne felejtsd el, hogy mi élünk itt régebb óta, ez a mi otthonunk. Nem csak nekünk kell megtanulnunk velük együtt élni, hanem nekik is velünk. Meg kell tanulniuk hogyan óvják az otthonunkat, mert a sajátjukkal nem tették. *S még sorolhatnám mindazt ami egyszerűen taszít az égiekben, de most nem teszem. Eowent meggyőzni nem egyenlő azzal, ha a népemet győzöm meg, másrészt szavakkal nem elég. Eowen sok mindent látott, sok minden tetszik neki, csak tudnám miért. Mi az ami nem elégíti ki a mi életünkben? Miért akar ennyire mást? S arra, hogy az égiek még egymás ellen is harcolnak, már tényleg nem tudok újat mondani. Csak nézek a lányra jelentőségteljesen, mintha a kezemmel mutatnék arra a népre, akik egymást sem tisztelik. Látod? Hogyan tisztelnének minket? De legbelül a lelkem mélyén meghasonulok önmagammal, hiszen a húgom előtt is titkolózom, s védem egy égi titkát csak azért, mert a szavamat adtam. A fejemet ingatom a félig komoly, félig mókás kifejezéssel előadott utasításra. A halvány mosoly most egy kicsit előbukkan, hogy aztán a szomorú múlt miatt újra visszakényszerüljön a helyére. Ennél többet nem szándékozom mesélni a családomról, csak ha kérdez, de igyekszem előbb érdeklődni felőle. Az elbeszéléséből kiderül néhány részlet a korábban, csak magamnak feltett kérdésre válaszul. A miértek azonban csak sokasodtak. A szemforgatásra elmosolyodom, a legutolsó megjegyzésre viszont megint csak megrázom a fejem.*
-Szeretek magam meggyőződni bizonyos dolgokról és mások megítélése is ilyen. Miért élsz a város szélén egymagad? A népünk sorsát a szíveden viseled, hiszen megtanultad az égiek nyelvét és közvetítesz a két nép között, mégsem szíveled a hagyományainkat és nem barátkozol. Egyébként…nem hallottam rólad semmit Elorakban, sem máshol. *Rámosolygok, nem tudom mennyire használ ez, bár az elején elnevette magát, érzésem szerint nem olyan könnyed az élete mint amilyennek próbálja beállítani. *





Perda – Emlékek barlangja ◊ Aktuális viselet
◊ credit by ◊
Vissza az elejére Go down

Eowen

Perdai

Emlékek barlangja - Page 2 Tumblr_pnst79UuEN1rxn2n8o2_250

Karakterlapom :

Reagok száma :
90

☽ :


Emlékek barlangja - Page 2 Empty
Utolsó poszt Pént. Dec. 06, 2019 6:37 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Roda & Eowen
Persze dől belőlem a szó, de nem sok haszna van. Nem haragszom Rodára, a legtöbb perdai a város közelébe sem merészkedne. Kevesen tapasztalhatják meg azt, amit én és megértem, hogy idegenkedik tőle, ő tartotta őket fogva. Nem lehetett neki könnyű ott, de nem kérhetik tőlem, hogy én máshogy álljak hozzájuk.
Arcomról a mosoly nem tűnik el, legfeljebb halványul, kissé szomorkássá válik.
- Megvan ahhoz a tudásuk, hogy ezek ne foglaljanak sok helyet. Nekik sem foglal, egy ekkora szerkezeten – mutatok három centimétert hüvelyk és mutatóujjam között. – tárolnak minden tudást – rázom meg a fejemet, nem fogom meggyőzni. Nem is kívánom, tiszteletben próbálom tartani, hogy nem gondolkozunk ugyanúgy.
Cserébe hasonlót várok el fajtársaimtól, oly sokat kérek? Meglehet, hogy igen. De nem is baj. Mosolyom újra megnyerő, vidám.
- Roda, nem tudhatjuk, hogy meddig maradnak itt – mutatok rá erre az apró tényre. Persze, nem sokáig, de ezt évekkel ezelőtt is így volt. Miért építettek volna várost, ha nem hosszútávra készülnek. – Ennyire szörnyű lenne, ha megtanulnánk egymás mellett élni? Értem, hogy mit mondasz, de hogy várhatjuk el tőlük, hogy alkalmazkodjanak, ha mi meg teljesen elutasítjuk őket? – hajtom oldalra enyhén a fejemet. Körmömmel a partot szegélyező szikla szélét kaparászom. Piszok kerül körmöm alá, ezzel most mégsem foglalkozom. Nagyon fel sem tűnik.
- Állóvízben állunk és nem merünk mozdulni. Burokba fordulva hallgatjuk a külvilág ütemét. Tényleg így akarjuk leélni az életünket? Tényleg nem akarunk nem nekik, magunknak adni egy esélyt, hogy többek legyünk? – a jobbakat direkt nem említem, mert tudom, hogy azzal is szembe szállna. Bár sejtésem szerint ezzel is fog. Végül csak nevetve csóválom meg a fejemet. Lényegtelen az egész. A magam részéről megpróbálok együtt élni velük, békében. Nyitok feléjük, hogy megmutassam, nem mindannyian zárkózunk el, nem vagyunk egyformák. Hogy bizalmuk meglegyen bennem.
Sokkal többet tudhatunk meg róluk, a szándékaikról, ha nem zárkózunk el.
- Meg kell tanulniuk. De nem tudják, meg kell nekik mutatni, meg kell nekik tanítani. A teljes elzárkózással csak a feszültséget gerjesztjük – a véleményem erről az, ami évekkel ezelőtt is, a háború alatt is. Nem harcoltam, nem vagyok katona. Segítettem, ahol tudtam. A béke megkötetett, ám ez nem volt elegendő. Akkor is hallattam a hangom, akkor sem érdekeltem senkit.
Mintha a legtöbb perdai nem akarna az orra hegyén túllátni.
De hogy magamról mit mondhatnék? Annyi minden van, amit évek óta el akarok mondani, hogy ki vagyok, mi vagyok. Most, hogy kérdezik mégsem tudok válaszolni őszintén, gúny nélkül. Mégsem tudom kiadni magamból. Bezárkóztam és ez az állapot tetszik az a baj. Minél kevesebben ismernek, nekem annál könnyebb.
Annál kevesebb lesz később a fájdalom. Hülyeség, nem?
- Ez a lényeg. Ez vagyok. Semmi – nevetek jókedvűen. Aztán csak nevetek és legyintek, ám a kérdéseire nehéz választ találnom. – Nincs kivel éljek. A szüleimet gyerekkoromba elvesztettem, barátaim lemorzsolódtak az évek során. Nem sok mindenhez értek. A beszéden kívül, de azt mesterien forgatom – ráncolom össze orrom mellett a bőrt, bólintok is hozzá, kifejezve, hogy mennyire is így van. – Így, ha nem akarok éhen halni és nem akarok folyton csak bogyókon élni, na meg öltözködnöm is kell és megannyi más is – forgatom meg a szemem. – A képességeimet kell használnom. Ha úgy akarom a perdaiak képtelenek hazudni nekem, bármit elmondanak. Lássuk be, ezzel nem túl sok barátot szerzek – ellenséget annál inkább. Mosolyom mégsem hervad le az arcomról. Megszoktam már. Évek óta nem bánt ez az érzés, nem mar a szívembe. Nyilván fontos a népem, szívemen nem viselem annyira, mint ő. Ezért vagyok képes túllátni rajtuk és látni az égiekben a hasznunkat.
- Nincs ezzel gond, kinek mit osztott az élet, nem igaz? – nevetem továbbra is jókedvűen.
Vissza az elejére Go down

Roda

Perdai

Karakterlapom :

Tartózkodási hely :
Perda - Elorak

Beosztásom :
Gyógyító

Reagok száma :
88

Avatar alanyom :
Bridget Regan


Emlékek barlangja - Page 2 Empty
Utolsó poszt Vas. Dec. 08, 2019 7:21 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Barátok


Eowen és Roda





*Azt nem mondhatom, hogy túl öreg vagyok az új dolgok befogadásához, nem is ez a baj. De egyszerűen nem tudom megérteni azt amiről Eowen beszél, nem tudom miért jó az amit az égiek csinálnak, amiket használnak, hiszen sosem volt rá szükségünk. Az életünk most is szép és jó, bajt csak ők hoztak. Csak egy elnéző pillantást vetek rá az újabb, de már nem olyan lelkes érvre. Úgy tűnik egyikünk sem fogja meggyőzni a másikat a maga igazáról. Valójában kíváncsi voltam az égiekre maikor hírét hallottam, hogy a holdunkra érkeztek idegenek, idegen világból…talán ha másképp viselkednek velünk, most más lenne a véleményem is, ám saját maguk ellen cselekedtek azzal, hogy nem vendégként tekintettek magukra a mi otthonunkban, hanem megpróbálták leigázni. A maguk képére formálni, ott folytatták az életüket, ahol kénytelenek voltak befejezni.  Nagyot sóhajtok Eowen szavai után, ebben legalább tudom, hogy igaza van, sajnos.*
-Félek túl sokáig. *A városukat is úgy építették fel s olyan gyorsan, hogy ellenkezni sem tudtunk, csak húzták az időt a tárgyalásokkal, közben a háttérben egyre nagyobb lett az a város, egyre több épülettel, egyre több helyet elvéve a természettől. *
-Félreértesz Eowen. Én nem az égieket utasítom el, hanem azt az életet amit képviselnek. Többnek hiszik magukat mint amik, és többet akarnak, mint amennyit mi nyújthatunk. *Két karomra hajtom a fejem, oldalt fordulok, hogy a lányt nézzem, látom ahogy zavartan kaparássza a víz menti szikla porladó kövét, s szinte hallom ahogy az agya zakatol a sok gondolattól. *
-Eowen. Miért akarsz többet? Miért nem elég az amink van? Nem rossz az életünk, nem szenvedünk, nincsenek gondjaink. Miért kell hát több? Úgy gondolkodsz mint ők, sosem elég. *Nem haragszom rá, hangom sem ingerült, hanem halk és megnyugtató, amilyen mindig is szokott lenni. Csupán érdeklődöm, kíváncsi vagyok ő miért érez így. Szeretném megérteni, s ha megértem talán változtathatok az álláspontján olyasmivel, amire nem is gondol sem ő, s most én sem. Abban igaza van, hogy az égiek sok mindent nem tudnak, de eddig én úgy tapasztaltam, nem is hajlandóak tanulni. Nem, mert akkor sok mindenről le kellene mondaniuk, és túlságosan elkényelmesedtek ahhoz, hogy feladják eddigi életüket. Olyasmit hajszolnak ami már régen elmúlt, a régi otthonukat akarják visszakapni és nem értik meg, hogy az mér végleg elveszett. Nincs még egy olyan hold, mint az övék. A Perda sem olyan, csak hasonló…bár az övékét nem láttam semmilyen formában, de Eowenhez hasonlóan többen is kapcsolatban állnak velük és mesélnek. A Gyógyítók háza többek között erre is jó, hogy halljak dolgokat. *
-Talán, történnie kell valaminek amitől megváltoznak. Egy nagy dolognak. *Válaszolom, elgondolkodva azon, hogy én mire készülök. Nem tartom magam fontosnak, vagy fontosabbnak mint amennyire a népem tart, de talán…talán egyszer egyetlen perdai is képes lehet fordítani az élet kerekén…de akkor mi is menthetetlenül változni fogunk. Eowen lelkesedése és töretlen égiekhez való hozzáállása kíváncsivá tesz és sajnálom, hogy eddig nem kérdeztem róla, magáról. Beszéltem arról, hogy mi egy közösség vagyunk, egy nagy család, hogy egymásra van szükségünk senki másra az égiek közül, mégis úgy tűnik, Eowent magára hagytuk.*
-Ezt ne mond. Te valaki vagy, egy a perdaiak közül. *További szavaiból azonban kitűnik, hogy a képességével van a legnagyobb baja. Átoknak tartja nem pedig áldásnak, de erről inkább a húgom tudna mesélni. Felemelem a fejem a karomról, s megérintem a kezét, hosszan simítom tenyerem rá, miközben a szemeibe nézek. Nem szánalmat érzek iránta, az sértő lenne, inkább szeretetet, mellyel sok kapu megnyílik a szívben. Eowent messzire sodorta a sors a saját népétől, de ő is tett érte. Vagy nem tett ellene semmit. Nem meglepő hát, hogy egy másik nép felé fordult amint erre lehetősége nyílt. Ám pont ez a nép, akit sokan elutasítanak, hozott hozzá közelebb.*
-A képességeinket az Istenek ajándékozták nekünk. Nem szeszélyből, nem azért, hogy jól szórakozzanak ahogyan megharcolunk velük, hanem azért, hogy jól használjuk. Nem mindenkinek adatott meg a gyógyítás képessége vagy az előrelátás, a kiélezett érzékszervek…de mind jó képesség, különben nem léteznének. Csak tudnod kell hogyan felhasználni. A te képességeddel akár bíra is lehetnél, egy város vezetője. Az mondod nincsenek barátaid, de tévedsz. Én a barátod vagyok, akkor is ha nem egyeznek az elképzeléseink, akkor is ha soha nem fogyunk ki a vitákból, ha nem ugyanazt gondoljuk az égiekről. Szeretném ha több időt töltenél köztünk, akár a Gyógyítók házában, akár…nálunk, az otthonunkban. Szeretném ha nem éreznéd azt, hogy egyedül vagy, mert nem vagy egyedül. *Mosolyom halvány ugyan, de csak azért mert feszülten várom, hogy mit szól mindehhez. Komolyan gondoltam minden szót, csak azért van lelkiismeret furdalásom, hogy nem tettem meg ezt a lépést előbb.*





Perda – Emlékek barlangja ◊ Aktuális viselet
◊ credit by ◊
Vissza az elejére Go down

Eowen

Perdai

Emlékek barlangja - Page 2 Tumblr_pnst79UuEN1rxn2n8o2_250

Karakterlapom :

Reagok száma :
90

☽ :


Emlékek barlangja - Page 2 Empty
Utolsó poszt Hétf. Dec. 09, 2019 7:49 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Roda & Eowen
Csak azért mert nincs rá szükségünk nem jelenti azt, hogy ne vehetnénk-e jó hasznát valaminek. Nem tudnánk-e beépíteni a mindennapjainkba, hogy azok jóval egyszerűbbek legyenek. Tudom, hogy a változás nehéz. Mesélték az égiek, hogy az, hogy odáig eljutottak, ahol vannak több ezer év volt. Minden kornak megvan a maga tudományos feltörője – valami hasonlóval illették. És őket minden korban elítélték. Megértem a félelmet a változásra, hogy mindezek után idegenkedve tekintenek rájuk. Hogy félnek.
Megértem. Nagyon is megértem. Amennyire vonzottak az égiek, annyira rettegtem tőlük az elején. De ha én képes voltam megtalálni velük a közös hangot, az, akit a saját népe akarva, vagy akaratlanul is kirekesztett, akkor mások épp ne találnák majd meg?
- A béke épp ezért elkerülhetetlen. Legalább is hosszútávra – mosolygok rá kedvesen. Nem vigyorgok, most egyszerűen csak mosolygok.
Nem leszek vészmadár, de nem fognak elmenni.
- Mások a szokásaink. Lehetőséget kell nekik adni ahhoz, hogy a mieinkhez idomuljanak. Minden kapcsolat nehéz, ezt te is jól tudod, még perdaiak között is.  Mindenhez mindig két fél kell. Hiszek abba, hogy össze tudnánk szokni, egymáshoz tudnánk csiszolódni, hogy tudnánk békésen élni egymás mellett, anélkül, hogy az egyik a másiknak árthatna – hiszek ebben, még akkor is ha az égiek mindent megtesznek annak érdekébe, hogy ne így lássák őket.
A vezetőik nem szentek, ezt én is látom. Ám az ott élők, akik próbálnak túlélni… Ők megérdemlik az esélyt.
- Miért ne fejlődhetnénk? Miért ne lehetnénk többek? Miért nem egyszerűsíthetnénk a saját életünkön? Ezeket a kérdéseket én is feltehetném, de igen, tudom – emelem fel kezemet, jelezve, hogy nem hagytam még abba. Mosolyom most már széles. – Tudom a választ. Mert így elélünk. Nem merünk változtatni, nem merünk előre lépni, nem kockáztatunk, nem miattunk, saját népünk miatt sem – vonom fel a jobb vállamat, fejem pedig abba az irányba hajtom. Valahol szomorúsággal tölt ez el. Én más vagyok, mint a perdaiak több része. Kalandvágyóbb… Nem harcos típus, felfedező, ha éginek születtem volna, akkor tudós, vagy valami ilyesmi. A hozzánk hasonlók mindig mindent máshogy akarnak csinálni. El akarunk térni a megszokottól, hogy ne őrüljünk abba bele.
- Nem hinném. Ha elég türelmesek vagyunk, megváltoznak – persze nehéz, hiszen sokak feje felett ott lebeg, hogy mi lehet ennek az ára. Nem kellene nagy árnak lennie. Ezért vannak követek mindkét oldalon.
Egy a perdaiak közül.
Jólesően nevetek kijelentését. Nem gúnyosan és végképp nem irónikusan. Csak jólesően. Mi ketten nagyon más világban élünk, mi ketten nagyon máshogy látjuk a perdaiakat, ebben sem igazán fogunk soha egyet érteni.
Érintésére finoman vibrál bőröm alatti izom, nem rossz értelembe. Tekintetem előbb a hosszú, vékony ujjaira vezetem, majd fel rá. Szavaimat csak egy pillanatra akasztja meg. Nem igazán szokatlan mások érintése, de megtanultam már, hogy ne nyúlkáljak csak úgy.
Szavai viszont szöget ütnek a fülembe, szemréseim enyhén összevonom.
- Ha valóban Istentől valóak és okuk volt, akkor ez volt az ok, ezen nem gondolkoztál még el? Az, hogy az égiek itt vannak, az Istenek akarata. Minden azért volt, hogy velük meg tudjam magam érteni – kicsit kifordítom a szavait, tudom. De ő hisz, hisz még bennük, hisz abban, amiben én már nem. S ha hisz abban, hogy minden előre meg volt írva, ha mindent előre elterveztek, akkor hinnie kell abban is, hogy mindennek így kellett alakulnia, nem igaz?
Vagy csak én vagyok túl bonyolult?
Hogy a barátom? Fejem enyhén félrehajtva mosolygok rá.
- Mondod azt, hogy a barátod vagyok, mindaddig, amíg nem használom ellened a képességed. Vagy éppen rajtad. Tudom, hogy nem mondasz el valamit, amivel nincs is gond – de tudom, és jobb, ha ő is tudja. – Mások is tudni fogják, és előbb utóbb fog jönni valaki, aki fizetni fog azért, hogy megtudja. És akkor kénytelen leszel elmondani és nem fogsz tudni ellenkezni. Azután is kellemesnek fogod ítélni a társaságom? – hozok egy példát a saját életéből. Figyelek arra, hogy ne kényszerből válaszoljon. Sokszor nehéz, de meg tudom állni. A hozzám hasonló, aki túl sokszor hallja az igazságot egy ponton túl… nem igaz, hogy nem akarja, csak épp megbízik abban, hogy nem fognak neki hazudni. Nem kényszerből bíznak meg benne.
Kezem az övére csúszik, ujjaimmal enyhén megszorítom őket, mosolyom szelíd, vidám.
- Egy jó tanács. Kezdj el addig is kitalálni egy olyan hazugságot magadnak, amit szentül elhiszel. Ritkán, de bejön – vigyorgok rá. Hálás vagyok a szavaiért, ám nem akarok erre reagálni. Rég nem ringatom magam abba a hitbe, hogy valóban is így gondolja. Mert tudom, hogy nem sokáig tenné. Mint ahogy más sem, pedig nem ő az első, ki erről biztosít.
Vissza az elejére Go down

Roda

Perdai

Karakterlapom :

Tartózkodási hely :
Perda - Elorak

Beosztásom :
Gyógyító

Reagok száma :
88

Avatar alanyom :
Bridget Regan


Emlékek barlangja - Page 2 Empty
Utolsó poszt Csüt. Dec. 12, 2019 9:10 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Barátok


Eowen és Roda





*Az égiek nem mindennapos téma, én legalábbis igyekszem nem beszélni róluk. Léteznek, ott vannak a városukban, ott az egész holdon, és ott az égen fent. Sok változást hoztak magukkal, de nem szeretném ha a megszokott életemet, vagy másokét befolyásolnák. Abban egyetértenék Eowennel hogy a változás szükséges a népünk életében, de abban nem, hogy ezt a változást feltétlenül az égiektől kell átvennünk. Nem lehet. Hiszen különbözőek vagyunk, nem csak lélekben és szívben, hanem testben is. Ha maradnak, találják meg a maguk életét tőlünk távol, ne is háborgassanak minket és mi is éljük a saját életünket ahogy eddig is. Ettől persze a segítségükre lehetünk, mi ismerjük a Perdát, a szeszélyeit, a szépségeit és a veszélyeit…de ettől még nekünk nem kell úgy élnünk ahogy ők élnek. Elhiszem, hogy az új dolgok csábítóak, de nem nekünk valók. *
-Én örülnék a békének, hidd el. Csak szeretném visszakapni a saját életünket. Olyan nagy az a hold ahol élünk, lenne számukra is hely, csak a hozzáállásukkal van gond. *Valahol a lelkem mélyén tudom, hogy nem fognak elmenni, ez hiú remény, de becsüljék meg azt ami van, ami adatott, amit mi nekik adunk. A népem nem önző, szívesen ad bármit, de mi egyek vagyunk az otthonunkkal, a Perdával, ha abból vesznek el, a lelkünkből tépnek ki egy darabot. *
-Te hiszel, én remélek, de ez a remény nagyon halvány. Még nem adtak okot arra, hogy másképp érezzek. *S most nem feltétlenül az elrablásomra gondolok, de az is egy csepp volt a már amúgy is teli pohárba. Érdekelne, hogy Callum Jenkins kancellár akkor is így viselkedne velem, ha az asszonya nem lenne beteg? Ha esetleg nem rajtam múlna az élete? Kétlem, bár a rövid beszélgetésünkből azt szűrtem le, hogy tud ő jó ember is lenni, és talán régen az volt, de mostanra megkeseredett, türelmetlenné vált. Szeretném hinni, hogy megváltozik ha visszakapja az asszonyát. Eowen nagyon lelkes, nem akarom letörni a lelkesedését, hiszen amiben hisz arról úgy gondolja, hogy a népünk hasznára lehet. A saját kérdésére válaszolva még arra is rájövök, hogy pontosan tudja mi a helyzet, mi a valóság, de valami egészen másra vágyik. Elmosolyodom azon az apró gesztuson, amivel felemeli a kezét mielőtt válaszolna, és a szavain is.*
- Az életünk épp eléggé egyszerű, minek tegyük még egyszerűbbé? Miért lennénk többek? Az égiekhez képest már így is többek vagyunk, mi erre a holdra születtünk, ők nem. Ami nekünk természetes, az nekik maga a csoda, és ami a legfontosabb, a mi életmódunk élteti a Perdát, míg az övék tönkreteszi. Ezt nem lehet előrelépésnek nevezni. *Mégis remélek, bár tudom, hogy az égiek soha nem lesznek képesek lemondani mindarról, amit a Perda nem tud elviselni, ami sebeket okoz neki, ami lassú kínhalálra ítéli. Megadóan bólintok Eowen szavaira és nagyon remélem, hogy neki lesz igaza és az égiek megváltoznak. Ám ahogy a mindennapjaimból is próbálom száműzni őket, úgy a társalgásunkat is inkább a lányra irányítanám és felőle kérdezek. Nem ismerem a múltját, sem az érzéseit, azt sem, hogy mások hogyan viszonyulnak hozzá, de érzem, hogy a lelke mélyén óriási fájdalom nyújtózik és belülről emészti. Hiába a könnyed nevetés, a jó kedv, a mosoly. Eowen lelke vérzik. Megérintem, de a lelkét akkor sem tudnám meggyógyítani ha nagyon akarnám, a képességem arra nem terjed ki, de aztán a saját szavaimat fordítja ellenem, akárcsak Callum Jenkins kancellár. Tekintetembe végtelen szomorúság költözik. Hogy lehet, hogy nem látja, hogy nem érzi át, hogy nem tud azonosulni vele? Shaz`or és Shiennel akaratával, szándékaival…*
-Az Isteneink hatalma nem terjedhet ki olyan messzire, ahonnan a quorsák jöttek, és ha úgy is van ahogy mondod, hogy ők engedték őket ide, az nem azért lehet, mert ők már nem tudnak nekünk többet nyújtani. Nem hiszem, hogy azt akarnák, hogy elpusztuljon az a világ amit ők teremtettek. Ez inkább próbatétel a számunkra Eowen. *Mindezt szomorúan és halkan mondom el, bár vannak páran akik hasonlóan Eowenhez így gondolkodnak, de egyikőjük sem annyira makacs mint ez a lány. Sosem fogom tudni meggyőzni…bár tudnám miért csalódott az Isteneinkben és a saját népében. Ha az amit eddig mondott elszomorított, a barátságom megerősítésére kapott válasza egyenesen szíven üt. Én megbíztam benne, hittem abban, hogy a hallgatása és kíváncsiságának elfojtása az irántam érzett bizalma…most mégis, mintha fenyegetne, hogy megtudja az igazságot, amit elhallgatok előtte. Fáj ezt hallanom, elhúzom a kezem, nem azért mert félek attól, hogy valóra váltja a szavait. Ha meg akar tudni mindent, képes rá és nem tudok ellene tenni, de nem is akarok. Ha nem érti mit miért teszek, hiába is mondanám.*
-Képes lennél így elárulni? Nem engem, hanem a népedet. Azért mert fizetnek érte? *Veszek egy nagy levegőt, addig kapok egy jó tanácsot, amire már nem is figyelek. Végül felnézek rá, egyenesen a szemeibe és kezemet a kezébe csúsztatom.*
-Igen, van amit nem mondtam el, de csak azért, mert népünk kárára válna, és mert a szavamat adtam. Gyűlölöm magam amiért hazudnom kell, de soha nem árulnám el a saját népemet, akkor sem ha megkínoznának. Ha nagyon akarod, megtudhatod, tedd meg…vagy ne tedd meg, de ne fenyegess vele. Azt mondtam neked, hogy a képességed nem átok, hogy tudnod kell használni és akkor előnyödre is válhat, ám éppen te vagy az aki megnehezíti a saját életét. Te vagy az aki eltaszítasz magadtól mindenkit. Eowen, kérlek ne tedd ezt magaddal.




Perda – Emlékek barlangja ◊ Aktuális viselet
◊ credit by ◊
Vissza az elejére Go down

Eowen

Perdai

Emlékek barlangja - Page 2 Tumblr_pnst79UuEN1rxn2n8o2_250

Karakterlapom :

Reagok száma :
90

☽ :


Emlékek barlangja - Page 2 Empty
Utolsó poszt Hétf. Dec. 16, 2019 9:06 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Roda & Eowen
Nem lehet fejünket a homokba fúrni és nem venni tudomást arról, ami körülöttünk folyik. Persze nem könnyű a mi helyzetünk sem, teljesen ki vagyunk szolgáltatva. Vagyis nem teljesen, ám a Városba ezt hiszik rólunk. A barbárok, akik semmihez sem értenek, mégis akarnak tőlünk valamit - ó, pontosan tudom, hogy mit akarnak. Ez az egyetlen ok, amiért még "életben" tartanak minket. Na meg, mert nem tudnak minket olyan könnyedén megölni.
De nekünk beszélni kell róluk. Tudomást kell venni arról, hogy itt vannak és még hosszú ideig itt lesznek. Nem tudomást venni róluk… nem megoldás semmire sem.
- Miben akadályoznak az életedben? - hajtom enyhén félre a fejemet, kérdésem őszintén cseng, mosolyom gondtalan. - Azon túl, hogy elrabolnak és fogva tartanak - teszem még hozzá elnevetve magam. - De nézz szét, Elorak népe mikor látott utoljára égit? Aki nem akar a közelükbe kerülni, az soha nem látja őket, kihatással sincsenek rájuk, igazán - vagy csak én lennék ennyire tudatlan? Nem sokat járok a Elorakba, csak ha már nagyon szükségem van rá.
- De igazad van. Na a hely, ahol élünk, tudnánk békében, egymás mellett élni. Anélkül, hogy háborítanánk egymásst, azzal együtt, ha lennének olyanok, akik oda, vagy akik ide akarnának jönni, megismerni a másik népet - lehet ezt békésen is intézni.
Mi mégsem állunk így hozzájuk, ők akkor miért tegyék? Volt egy válaszreakciónk, a támadásukra - ami jogos volt a részünkről. De azóta ők védekeznek, úgymond.
- Nyitottál is feléjük? Ne várd, hogy okot adjanak, ha nem vagyunk hajlandóak sem arra, hogy ezt megengedjük nekik. Hogy bizonyítsanak - vonom fel az egyik vállamat, majd lassan engedem vissza. - Aztán lehet csak én gondolom máshogy. Én próbálom őket megérteni, látni őket, nem csak a vezetőiket és a katonáikat. Az egyszerű égieket is. Rólunk is mit mondana el, ha csak a vezetőinket és a katonáinkat látnák? Nem a népünk többi részét? - kérdésem költői. Az egyszerű égiek mókásak. Jól elvagyok velük, sőt mi több. Viccesek, boldogak, vidámak, szomorúak. Az életük nem egyszerű a Városban. Egy új helyen, ahol élniük kell, ahol minden meg akarja ölni, ahol nem ismernek semmit. Nincs bennük semmi rossz.
- Nem teljesen teszik tönkre. Persze az építkezéseik igen, a katonáik igen, nem tudják, hogy merre menjenek, kijelölt ösvények. Sőt, még az ellenállók sem képesek megérteni, hogy ne gázoljanak csak úgy bele a tengerbe nézelődni, mert… - nagy levegőt veszek és inkább nem folytatom. Még mindig idegesít Max makacssága az esettel kapcsolatban. Hogy ők semmi rosszat nem tettek. Ez is egy nézőpont.
- De! - emelem fel újra a kezemet. - Képesek sokkal hatékonyabban művelni a földet, mint mi. Mondd, nem lenne jobb, ha több terményünk lenne? Ha többet tudnánk betakarítani, többet tudnánk adni nem csak magunknak, de más perdai városnak? Sokkal kisebb energiabefeketetéssel sokkal többet adhatnánk a saját népünknek. Ez rombolás lenne? Persze megvan ez az oldaluk, de van egy másik is és ezt oly kevesen látják meg bennük - csóválom meg a fejemet, mosolyogva. Nem haragszom a népemre, de szeretném, ha látnák, hogy nem csak egy oldaluk van. Ahogy nekünk sem egy oldalunk van. - Az élet nem fekete és fehér, ezt te is tudod Roda. Sem ők, sem mi nem vagyunk azok - vonom meg a vállam. Lehet, hogy ez…
Beszélgetésünk mégis elkanyarodik róluk és engedem neki. Bár ha tudtam volna, hogy rólam lesz szó! Inkább maradtam volna náluk. De most már üsse kavics.
Régen nem hiszek már isteneinkben. Nem úgy, ahogy ők. Elfogadom a létezésüket, elfogadom a mítoszunkat, elfogadom, hogy ott vannak, vigyáznak ránk. Hinni bennük? Ahhoz nekik is tenni kellene valamit.
- De tehettek volna ellenük, amikor ide jöttek, a holdunkhoz közeledtek - vonom enyhén össze a szemem, ajkaim mosolyognak, halkan nevetek. - Ne érts félre kérlek. De tudták, hogy jönnek, tudták, hogy itt vannak. Valami hasznot láthattak bennük, nem? Isteneink sincsenek ellenünk és ha velünk vannak, akkor akarnak valamit tőlük. Tőlünk. Próbatételt említesz, de mivel kapcsolatban? Az elutasítás vagy az elfogadás kapcsán? - hajtom újra félre a fejemet. Mosolygok, mert miért ne tenném? Nem őt nevetem ki, egyszerűen tényleg csak jól érzem magam. Hogy tudok valakivel beszélgetni, még ha a véleményünk nem is egyezik.
- Ne érts félre kérlek - arcomról most mégis lassan olvad le a mosoly. Ez a téma már komoly. Halálosan. - Soha nem árulnálak el az égieknek. Soha nem is árulnám el a képességeimet. Bízok bennük, de naiv azért nem vagyok. Nincs arra szükségem, hogy kihasználjanak emiatt - rázom meg a fejem.
- Nem kérdeztem többet, nem használtam rajtad a képességem, egyetlen egyszerű ok miatt, Roda. Megbízok benned. Felelősségteljesnek tűnsz, olyannak, aki nem tenne népe ellen semmit. Aki pontosan tudja, hogy mit csinál, igazam van? - ha valamire, akkor a perdaismeretemre büszke vagyok. - Ne hazudj, nem kell, sose kérném. Ne mondd el, mert pontosan tudom, hogy milyen következeményekkel járnak a képességeim és hidd el, semmi pozitív nincs benne. Mégis, szeretném, hogyha tudd. Ha valaha is meg fogom kérdezni, és te kénytelen leszel válaszolni rá, akkor nem az égiek akarják tudni. Hanem a saját néped. Azt kérdezed, hogy képes lennék, mert fizetnek érte? Ennem kell, nem? Semmihez sem értek, csak a nyelvforgatáshoz. Te csak a jót látod bennünk, de én a rosszat magunkban, mert tudom a perdaiak titkát, tudom azt, amit nem akarnak senkinek elárulni, én mégis tudom. És ezekkel a tudásokkal kell együtt élnem, azzal, hogy én ezt elmondom másoknak és miért? Egy vekni kenyérért, húsért, ruháért - fejem megrázom. - Nem fogom megkérdezni tőled, ha égi akarja tudni - azért ennyire még én sem vagyok ostoba. De hogy eltaszítanék? Részben. De csak mert tudom, hogy miként néznek rám, hallom, hogy miket mondanak, ha nem vagyok a közelükbe. Nem szeretem a perdaiakat. Mert amilyen jók vagyunk, annyira romlottak is. Amíg ő az előbbit látja, én az utóbbit.
Vissza az elejére Go down

Roda

Perdai

Karakterlapom :

Tartózkodási hely :
Perda - Elorak

Beosztásom :
Gyógyító

Reagok száma :
88

Avatar alanyom :
Bridget Regan


Emlékek barlangja - Page 2 Empty
Utolsó poszt Szer. Dec. 18, 2019 10:08 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Barátok


Eowen és Roda





* Eowen sok mindent nem lát a világból, ezt bizonyítja a kérdése is. Én próbálom megérteni őt és elfogadni azt, hogy ennyire...rajong az égiekért, de nagyon sok mindent nem vesz számításba. S szavai szerint hiába nem akarom felemlegetni az elrablásomat, mégis utána mikor szóhoz jutok, meg kell tennem. *
-Eowen azt azért ne feledd el, hogy én sem akartam kapcsolatba kerülni velük, mégis rá lettem kényszerítve. Hogy miben akadályoznak minket? Ne hétköznapi dolgokra gondolja. Gondolj csak arra, hogy mielőtt ők idejöttek, hányszor kellett őrséget állítani a szentélyeinkhez, hányszor kellett őrséget állítani a Szent tóhoz? Régen az Új Élet ünnepén kiürültek a városaink, mindenki a Nagy Szentélyhez zarándokolt, most őrséget kell állítanunk és sokan otthon maradnak, hogy védjék Elorakot és a többi várost, a falvakról nem is beszélve. Semmi sem olyan már mint rég.* Szétnéztem, amikor utoljára szétnéztem, ezt láttam. Ha az égiek maradnak, hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy végleg békét tudjunk kötni egymással. *
-Ahhoz Eowen mindkét népnek nagyon sokat kellene feladnia. * S nem hiszem, hogy ez menni fog...talán a következő generációnak...talán még nekik sem. Azzal nem tudok vitatkozni, amit rólam mond, valóban nem nyitottam feléjük, de ez még nem ok arra, hogy elraboljanak és fogva tartsanak. *
-Igazad van Eowen, nem voltam nyitott semmire amit ők képesek nyújtani, de ez nem lehet indok arra, hogy megfosszanak a szabadságomtól. Hogy elvegyék azt aminek az elvételére nem kaptak engedélyt. * Kezdem úgy érezni, hogy ez kettőnk között meddő vita. *-A vezetők mindenhol erősebbek a népnél, hiszen sokfelé kell figyelniük, sok mindent kell számításba venniük, össze kell tartaniuk a közösséget és olyan döntéseket hozni, melyek nem mindenkinek tetszenek. De a vezetőknek pont ezért kellene példát mutatniuk a nép felé és úgy hiszem a Dann és a városok Danái ennek maximálisan eleget tesznek. Az égi vezetők * Noha csak egyet ismerek, de tőle elég volt egyetlen mondat is egyetlen törvényükről ahhoz, hogy  ne is próbáljam másképp látni őket. *-nem mutatnak példát. Ők olyan rendszert építettek ki magunknak, ami nekik kedvez, a nép pedig el van nyomva. Miért kellene hát őket követnünk? * Callum Jenkins elmondta, és a szavaiból kiderült, hogy látja a rendszer hibáit, de nem tud ellenük tenni. Nem egyedül dönt, és vannak nála rosszabbak is. Ha pedig így van, Eowen meggyőződése máris csorbát szenvedett. További érvelésére csak finoman felvonom a szemöldököm. A quorsák ellen beszél de mintha észre sem venné, hogy mindezzel önmagának mond elle...persze a foyltatás már egészen más. Mindig ide lyukadunk ki, hogy az égiek mennyivel jobbak, gyorsabbak, hatékonyabbak… *
-Eowen, a népünk soha nem éhezett, még így is tudunk a téli hónapokra tartalékolni, nincs szükségünk többre. Ha pedig nekik kell, termeljék meg maguknak. Csak a szerkezeteikkel tőlünk jó távol. Ha átvennénk az ő...módszereiket, akkor sok perdainak nem lenne munkája, mert helyettük azok a szerkezetük végezné el a munkát, bomlasztaná a közösségi szellemet, arról nem is beszélve, hogy az akinek a munkája már feleslegessé válna,  ugyanolyan feleslegesnek érezné magát és kitaszítottnak, mint most te. * Inkább szomorú vagyok mint ingerült, hogy minden érvelésem hiába, úgy pattan le Eowenről, mint esőcsepp a szikláról. *
-Valóban, mind különbözőek vagyunk, egyikünk sem mentes a  hibáktól, de te feltetted már magadnak azt a kérdést, hogy ők miért nem látják meg bennünk azt a bizonyos másik oldalunkat? Valakinek meg kell tennie az első lépést….* Hogy ki lesz az? Most úgy érzem én, mégsem mondhatom el a lánynak, inkább vitázom vele. Ez azonban csak egy apró zökkenő amin majd túllépek, azon már kevésbé, hogy Eowen szavaiból tisztán kitűnik, hogy már elvesztette a hitét...legalábbis részben. Halvány mosollyal fordulok felé, bár szívemben fájdalmat érzek amiért Eowen más utat választott.*
-Ez idővel kiderül. Meg fogjuk tudni a választ akkor amikor szükséges. * Mindez szint felejthető ahhoz képest, amit a saját képességéről, rólam és a Perda népéről mond. Nem tudom ki volt az aki bántotta először, aki kétséget ébresztettt benne a saját képességét illetően, de most szívesen a szemeibe néznék. Eowen a vétlen vagy szándékosan szerzett tudását bocsájtja áruba. Nem vigasztal az a tudat, hogy éginek nem teszi. *
-Ha a saját népem nem bízik bennem, és kérdőre akar vonni, akkor nem hozzád fordulnak majd, hanem Elorak Danájához, és Bírájához.  Te is használhatnád jóra a képességedet, én szívesen támogatlak és nem várok érte cserébe semmit. Nem leszel sem kisebb sem rosszabb ha elfogadod a segítséget, nem leszel tőle kevesebb.  Én a népem érdekében cselekszem, és mert a szavamat adtam, de el fogom mondani a népemnek mindazt amit most eltitkolok, csak egy kis idő kell. Gondold át Eowen.* Ezzel próbálom lezárni a témát, mert úgy érzem nem jutok egyről a kettőre. A fejemben most zűrzavar van, részben Eowen miatt, részben az égiek kancellárja miatt. Ki kell űznöm magamból a felesleges gondolatokat, ezért elrúgom magam a sziklafaltól, hogy a víz alá merüljek, de előbb még...hogy oldjam az elmúlt percek feszültségét, lefröcskölöm Eowent. *




Perda – Emlékek barlangja ◊ Aktuális viselet
◊ credit by ◊
Vissza az elejére Go down

Eowen

Perdai

Emlékek barlangja - Page 2 Tumblr_pnst79UuEN1rxn2n8o2_250

Karakterlapom :

Reagok száma :
90

☽ :


Emlékek barlangja - Page 2 Empty
Utolsó poszt Csüt. Dec. 19, 2019 8:05 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Roda & Eowen
Jó, hát a kivétel mindig is erősíti a szabályokat. De nem csak egy esetről van szó, általánosságról. Mégis mély sóhaj hagyja el ajkaimat, mosolyogva tekintek A már foltokban megszáradt hajú nőre. A saját tincseimet öt ujjal tűröm hátra, rövidségük miatt ott is maradnak, szerencsémre.
- Én csak azt látom, hogy a katonáknak van munkája? - teszem fel a kérdést mosolyogva. - Tény és való, hogy teljesen máshogy látjuk őket. Amíg a népünk nagy része csak a rosszat látja, én igyekszem a jót is meglátni bennük, az ittlétükbe. Nem akarok úgy élni Roda, hogy ellenséges vagyok - nem akarok úgy élni, hogy utálok, hogy gyűlölök, hogy negatív vagyok, hogy csak a rosszat vagyok képes meglátni bennük. - Az kőnek mindig két oldala van. Semmi sem lehet fekete és fehér - vannak átmenetek. A színeset keresem, az átmenetet, mert sokkal több rejlik bennük, mint amennyit mutatnak. Ha képesek lennének bennünk bízni, elhinni, hogy nem akarunk rosszat, sokkal könnyebb lenne minden.
De miként bízzanak bennünk, ha mi sem tesszük? Ördögi kör, úgy érzem.
- Ebben nem is vitatkozok. Nem véletlenül mentem a segítségedre. Ám, az, hogy betörjünk a Városba - fejem lehajtva nevetem el magamm. - Nem vagyok az erőszak híve és eléggé pengeélen táncolunk egy újabb háború felé - persze nem fogom elítélni a testvérét. Forrófejű és abban a helyzetben agresszív is volt. Nem sokon múlott, hogy mi is odavesszünk, minket is bezárjanak, csak mert képtelenek voltak rám hallgatni.
Nem lesz semmi baj, ha kiiktatják az őröket. Mondták. Nem is lett. Tényleg nem. Jó, ha a Dana nincs ott, én sem így oldottam volna meg a helyzetet, sőt hiszem, hogy egyedül a kapuknál többre mentem volna, de ezen már kár rágódnom. Kijutottunk élve.
- Honnan tudsz az égiek életéről? - hajtom oldalra a fejemet. Most tényleg kíváncsi vagyok és érdekel. - Az átlag égi boldog, éli a mindennapjait, hálás, hogy van még egy napja, van tető a feje fölött, van mit ennie. Nem könnyű a helyzetük, egy olyan bádogvalamiben élnek - értetlenkedem. A szabályaik nehezek, de valahol meg tudom érteni. - Mondd, ha a mi életünk lenne a tét, ha a mi kihalásunk lenne a tét, nem szigorítanánk a szabályainkon? - vonom fel kérdőn a szemöldököm. Ebben sem fogunk egyet érteni. Szükség helyzet hoz. Nem tudom megérteni őket, de ott jártam közöttük a Városban. Ők békések.
Persze vannak, akik fellázadtak, de ha belegondolunk közöttünk is vannak olyanok, akik nem igazán hódolnak be maximálisan a rendszernek.
Itt vagyok például én.
Monológja végén hatalmasakat pislogok rá. Mutatóujjammal szegycsontomra bökök. Persze értem, hogy mit mondd, el is raktározom elmémbe, később vélhetőleg át is fogom gondolni, ám itt van egy fontosabb dolog, amit tisztázunk kell.
- Mint én? - nyílnak el ajkaim, teljes döbbenetemben. - Mint én? - mert nem vagyok ebben biztos, hogy jól hallottam, pedig a hely akusztikája tökéletes. Jól hallottam. - Mint én!? - ezúttal már pár oktávval hangosabb a hangom, minek következtében meg is köszörülöm azt.
- Bocsánat, valamit félreértettünk? Nem érzem magam haszontalannak, sőt! Hasznosabbnak érzem magam, mint bármikor az egész életemben - döbbenek meg továbbra is a kijelentésén. Fejemet megárzom, el akarom ezt a témát engedni.
Még hogy haszontalan. Soha nem voltam ennyire aktív, mint az elmúlt másfél, két évben.
- Na igen, szerintünk nekik kell, szerintük  nekünk - sóhajtom el magam. - Nem könnyítitek meg a munkám - rázom meg a fejemet. Persze nem is rajtam áll, vagy bukik népünk sorsa. Ám lássuk be elég sokat teszek, hogy a két nép jóba legyen.
- Vagy már rég tudjuk - vonom fel a vállam. - Csak épp nem figyelünk rá, de persze, az utókor majd mindent eldönt - legyintek is nevetve. Vidámságomon nem tud csorbát ejteni - persze az előbbi döbbeneten kívül. Csak aztán válik beszélgetünk komolyabbá. Először próbálok is komoly arcot vágni, ám ahogy meghallom az érvelését.
- Ó, de édes vagy - hangom elhaló, tekintetem tele van érzelmekkel, mintha egy édes kiskutyát néznék. Milyen naiv a szentem. - Inkább meghagylak ebben a hitben, nem akarlak széttörni - bár magam sem veszem észre, hogy ezen szavakat hangosan ejtem ki. A Danát kérdeznék. Persze, hogyne, őt kérdeznék.
Talán ez az első alkalom, hogy tekintetem, arcom szomorúságot tükröz.
"Te is használhatnád jóra a képességedet és szívesen támogatlak…"
Tekintetem a víztükörre vezetem. Csak fújtató, szomorú mosoly kunkorodik ajkam szegletében, mikor befejezi.
- Az eszedbe sem jut, hogy én tökéletesen elégedett vagyok a mostani helyzetemmel? - tekintek fel rá. Persze, soha senkinek nem jut eszébe. Azt akarják, hogy az ő elvárásaiknak feleljek meg. Volt időszak, amikor ennek akartam, foggal, körömmel harcoltam érte és valahol félúton elvesztettem magam. Ekkor intettem be mindenkinek. Elsősorban magamnak akarok megfelelni, ha a mi rendszerünknek ez nem tetszik, azzal nem tudok mit kezdeni.
Elrúgja magát és lefröcsköl.
Arcomon máris ott az önfeledt vigyor.
- Teeeee - kezdek bele és már bukik is le a víz alá, után, hogy pár karcsapással érjem utol…
Jah, hogy víz alatt nem olyan egyszer a fröcskölés.
Akkor csak elúszok mellette, és a mély felé invitálom.
Vissza az elejére Go down

Roda

Perdai

Karakterlapom :

Tartózkodási hely :
Perda - Elorak

Beosztásom :
Gyógyító

Reagok száma :
88

Avatar alanyom :
Bridget Regan


Emlékek barlangja - Page 2 Empty
Utolsó poszt Pént. Dec. 20, 2019 4:06 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Barátok


Eowen és Roda





* Magamban nagyot sóhajtok Eowen válaszára. Mintha egész életében azt tanulta volna, hogyan kell érvekre ellenérveket felhozni, akkor is ha annak semmi értelme. Igen, valóban. A katonáknak van munkája. Még szerencse, hogy a Perdán olyan sok vadállat van, volt okunk kiképezni a védelmünkre felesküdött katonákat, különben már rég leigáztak volna minket az égiek és saját képükre formálták volna az egész Perdát. *
-Én sem akarok ellenség lenni Eowen, de eddig nem sok jót láttam az égiekben. S veled ellentétben, nekem a….hatékonyságuk nem jó dolog. *Még mindig azt vallom, hogy az ittlétük nem jó és azt hiszem soha nem fogom meglátni benne az előnyt. *
-Én is bízom abban, hogy megtaláljuk a helyes középutat és remélem nem kerül több áldozatba. *Magam sem tudom mennyire vagyok az égiek ellen. A népem kíváncsi volt rájuk, hajlandóak voltunk megismerkedni velük, nem tettünk ellenük semmi rosszat, de a bemutatkozásuk végzetes volt. Aztán ahelyett, hogy kérdeztek volna, elvettek. Mindig csak elvettek. Eowennek azonban hiába mondom, persze van amiben elismerem az igazát, ilyen a városba való betörés is, bár szerencsés vége lett, azóta sem tartom jó ötletnek. Megadóan bólintok hát a szavaira, mosolya az enyémet is előcsalogatja néhány röpke pillanatra.*
-Igen, az nem volt épp kedvező terv. *Azt nem tudom pontosan hogyan zajlott az egész a kapunál, azt sem, hogy Eowennek más terve volt, talán másképp látnám az egészet ha tisztábna lennék minden egyes elhangzott szóval, de már felesleges ezen agyalni.*
-Azon vagyok, többek között, hogy elkerüljük az újabb konfliktust. *Vagy háborút, de ezt inkább nem is mondom ki, túl drasztikus lenne. Eowen erről tud többet, én meg au égiekről tudok olyasmit, amit ő talán nem, vagy csak nem akar meglátni. Ám ha válaszolok neki, azzal magamat és a kancellárt árulom el…idő előtt. Az elrablásom körüli történésekben nem csak nekünk hanem neki is van része bőven, a dana is úgy látta jónak, ha döntetlent hirdet és mindenki elfelejti mi történt. *
-Azért mert nem vagyok velük kapcsolatban, még hallok róluk és nem csak te jársz a városukba….minden bizonnyal a mi törvényeink is szigorúbbak lennének, de pont a helyzetük miatt kellene a békére törekedniük, kompromisszumot kötni velünk. Ha maradhatnak, a törvényeiken is enyhíthetnek. *Még nem jutottam el arra a pontra, amikor ki kell mondjam, hogy Eowennel az égiekről beszélgetni teljességgel felesleges és patthelyzetet szül. Még próbálom meggyőzni és…talán hiba, de ezen nem gondolkodom el azelőtt, hogy kimondanám, őt is beleszövöm az égiek ellen szóló szavaimba. Zavartan nézem aztán a kifakadását, sorra veszem magamban a szavaimat, majd visszatérek az övéire, amikor az életéről mesélt. Nem hiszem, hogy rosszat mondtam, de lehet, hogy nem a legjobb szavakat használtam. *
-Sajnálom ha megbántottalak, nem állt szándékomban. *S még fejet is hajtok könnyedén. Ha hibáztam, beismerem, akkor is ha én magam nem látom a hibát. Ám azok után, hogy kitárgyaljuk kinek mit kellene meglátnia a másikban, történik valami ami éles határként húzódik meg a legutóbbi és a soron következő pillanat között. Eowen mintha kifordulna önmagából, a hangja és a szavai gúnyosak. Fáj ezt, így hallanom, úgy érzem végleg elvesztettem a „csatát”. Valójában nem is harc volt ez, csupán segíteni szerettem volna neki, de vagy makacsságból, vagy büszkeségből…nem fogadja el. Kételkedéssel, szomorúan nézek rá, mikor arcát rám emeli.*
-Eszembe jutott, csak nem hiszem el. *S elérkezünk ahhoz a ponthoz, amikor már semmiről nem akarom meggyőzni, mert parttalan vitává fajulna. Egyszer majd megértem, egyszer talán majd elmondja azt amit most magába zár, ami belülről rágja de nem akar tudomást venni róla. Önmagának is hazudik, nem csak a világnak. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy magára hagyom. Ha úgy érzi, hogy most neki így jó, akkor ezen az úton támogatom. Jobbnak is látom befejezni, nem mellesleg ez a beszélgetés, amire nem is számítottam, sokat kivett belőlem. Ideje kiúszni magamból a bennem felgyülemlett keserűséget, talányokat, a titkok súlyát és a tervezéssel járó káoszt. Miután lefröcsköltem, alámerülök, így jó eséllyel nem kapom vissza. A mélység felé tartok, de bevárom őt, hagyom megelőzni magam, hogy utána én üldözhessem. Víz alatti fogócska, gyerekként sokat játszottunk ilyet, rég volt amikor felhőtlenül üldözhettük egymást a víz alatti sziklákat kerülgetve, vagy átsuhanva egy-egy rövid járaton. Most élvezem és nem gondolok semmi másra.*





Perda – Emlékek barlangja ◊ Aktuális viselet
◊ credit by ◊
Vissza az elejére Go down

Eowen

Perdai

Emlékek barlangja - Page 2 Tumblr_pnst79UuEN1rxn2n8o2_250

Karakterlapom :

Reagok száma :
90

☽ :


Emlékek barlangja - Page 2 Empty
Utolsó poszt Vas. Dec. 22, 2019 11:14 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Roda & Eowen
A megtévesztés hatalma olykor két élű – vagy épp több – fegyver. Oly sok arcot, oly sok viselkedést vesz fel a perdai, hogy egy idő után elfelejti, hogy melyik is a valódija. Vitatkozik mindennel, ami csak szembe jön vele, hiszen ezzel tartja kordában magát. Nem eshet ki a szerepéből, nem találhatja meg az útját oda vissza, ahonnan elindult.
Szeretném hinni, hogy jót teszek a perdaiaknak azzal, hogy az égiekhez közel vagyok. Szeretném hinni, hogy tudok hasznosat is tenni. De az ég szerelmére egy másodpercig sem tudom tagadni, hogy mennyivel magával ragadtak az égiek, minden hibájukkal egyetemben.
Talán épp ezért, mert minden hibámmal együtt fogadtak el.
- Remélem egyszer megváltozik a véleményed róluk – mosolygok rá. – Remélem egyszer te és a népünk is képes leszel azt meglátni bennük, amit én – mosolygok rá továbbra is kedélyesen. Nem haragszom rá, hogy nem látja. Nem vagyunk egyformák, nem hozhatnak minket lázba ugyan azok a dolgok. Ő elvesztette a családját miattuk. Talán ha én is miattuk veszítem el és…
De ebbe ne menjünk most bele.
- Amíg ott lehetek közöttük, ígérem, hogy teszek azért, hogy ne legyen több áldozat – de ehhez a másik oldalnak is tenni kell, ezt pontosan jól tudom.
Rodával ellentétben én szemet tudok hunyni a természeti terjeszkedéseiken. Egy bizonyos pontig képes vagyok rá, meg tudják úgy magyarázni, hogy az logikus is legyen.
- De komolyabb bajunk nem lett, de, előre leszögezem, legközelebb egyedül megyek – nevetek halkan és jókedvűen. Nincs okom haragudni rájuk. Egyszerűen csak nem tudok másokkal együtt dolgozni, ennyi. Nem hallgatnak rám, pedig lássuk be, tapasztaltabb vagyok az égiek tekintetében, mint ők. De neeeem, ne hallgassanak, inkább legyünk mi veszélybe…
Bár erről inkább nem beszélek. Kimásztunk a csávából, még ha úgy is, ahogy…
- Azon vagy? – kérdezek rá, szemeimet enyhén összeszűkítve. Van valami, amit nem mondd el, pontosan jól tudom. Nem értem, hogy miért titkolódzik, miért előttem. Kinek mondanám el? De azt hiszem, hogy most kellene tiszteletben tartanom az akaratát.
- Ha maradnak. Lássuk be, ez nagyon sokon múlik, köztük, rajtunk is múlik. Ha nem akarjuk, hogy maradjanak, ha nem kívánjuk őket, magukon sem fognak tudni segíteni – húzom el ajkaimat, végül csak megvonom a vállam. – Most nem vitatkozni kívánok. Mások, mint mi. Máshoz vannak hozzászokva, mint mi. De amíg ők tiszteletben tartják a mi törvényeink, szokásaink, legalább is megpróbálnak így tenni – javítom ki magam rögtön. – Nekünk sincs jogunk az ő életükbe beleszólni – sóhajtom el magam, melyből levonhatja a következtetéseket. Nem először beszélek erről, nem a mieink közül, hanem az ellenállók, vagy épp a városlakók közül.
Megbántására csak könnyedén legyintek, mosollyal az arcomon.
- Nem történt semmi végzetes. Ennyitől még pipogya lelkem nem semmisül meg – nevetek saját magam buta viccén. Fejem enyhén félrehajtva figyelem Rodát. Kezét mégis megfogom, ahogy fejet hajt. Nincs miért bocsánatot kérnie, neki is megvan a véleménye rólam, ahogy mindenki másnak is. Ami azt illeti ő még a legkedvesebb velem az utóbbi időkben.
- Nem vagyok olyan, mint a többi perdai, soha nem is leszek. Próbáltam régebben, nem ment, nem ízlett ez az élet – vonom fel a vállam. Nem hiszi el, ahogy sokan mások sem. – Évek óta most érzem igazán könnyedén magam. Most érzem igazán szabadnak magam. Nem kérem, hogy megértsd – mosolygok még rá vidáman. Egyszerűen csak szeretném, ha a fajtársaim tiszteletben tudnák tartani a döntésemet, amit én hoztam meg. Igen, volt hozzájuk köze, de ha nem jönnek az égiek, még mindig szenvednék legbelül. Most viszont tényleg könnyednek érzem magam.
Mégis könnyedén követem a víz alá, engedi, hogy beérjem, majd kezdődik a fogócska. Ha fent lennék, hangosan nevetnék az egészen, ám itt a víz alatt muszáj vagyok csak a mosolyomra hagyatkozni.
Elrejtőzök egy-egy rejtekbe, engedem, hogy megtaláljon. Nem tudom, hogy mennyit járt ide, de olyan helyeket mutatok neki a víz alatt, melyek elrejtettek, melyeket kevesen ismernek. Hosszúra nyúló barlangrendszer enged ennek, néhol hűvösebb a víz, máshol viszont a beszűrődő nap fénye kékes-zölden világítja meg vizet, hajam ebben a fényviszonyba emeli ki igazán zöldes színét, amivel gondosan festegetem időről-időre.
Vissza az elejére Go down

Roda

Perdai

Karakterlapom :

Tartózkodási hely :
Perda - Elorak

Beosztásom :
Gyógyító

Reagok száma :
88

Avatar alanyom :
Bridget Regan


Emlékek barlangja - Page 2 Empty
Utolsó poszt Csüt. Dec. 26, 2019 7:28 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Barátok


Eowen és Roda





*Sokan vagyunk és sokféleképpen látjuk az életünket és az égieket is. Vannak akik csak beletörődtek abba, hogy idegenek telepedtek le nálunk, vannak akik ellenségként tekintenek rájuk és vannak olyanok, mint Eowen, akik lehetőséget látnak bennük, új és könnyebb életet. Én valahogy egy kicsit mindet látom magam előtt, és feltételezem Dana Rhe sem tudta még eldönteni, hogy az ittlétük jó vagy rossz. A legtöbbünk úgy hiszi, hogy a tetteivel valami jót cselekedhet a népünknek, de ezek a tettek ellentétesek egymással. Nem tudom hova vezet mindez, de remélem a népünk javát szolgálja majd akkor is, ha az égiek is nyernek vele. Eowen is szentül hiszi, hogy tettei és az égiekkel való kapcsolata a népünk előrehaladását szolgálja, hogy mindazzal amit tesz, jót tesz. Én pedig nagyon remélem, hogy meglátja majd azt is, ha rosszra fordulnak a dolgok és nem megy tovább vakon azon az úton, melyen elindult. *
-Mindig minden változik Eowen. Remélem történik olyasmi is amitől a véleményem változik majd meg. *Nagyon szeretnék hinni benne, és tenni érte, de nagyon hosszú út áll előttünk és nem mindig látni tisztán. S Eowenben is szeretnék hinni, abban, hogy valóban képes megakadályozni a tetteivel az újabb áldozatot. Csak bólintok a szavaira, nem bátorítom de nem is beszélek ellene. Sok mindent nem lát meg az égiekben s hiába próbáltam felhívni rá a figyelmét, mntha vak lenne. Nem tudom, hogy valóban az, hogy mindez véletlen vagy csak nem akarja meglátni. Abba bele sem merek gondolni, hogy talán már elvették az égiek ezt a fajta látást tőle. Halk nevetése magával ragad, noha már a gondolat is, hogy lenne legközelebb, megrémiszt és feldühít.*
-Nem szeretném ha lenne legközelebb. *Persze mindezzel együtt kíváncsi lennék ő hogyan oldotta volna meg, hogyan oldaná meg a történtekhez hasonló helyzetet, ha már annyira ellene volt a húgom és Rhywen akciójának, amit még a Dana is pártolt, s hogyan venne rá egy égi kancellárt arra, hogy a saját népe és maga ellenében beismerje, hogy valóban elrabolt egyet közülünk és szép szóra kiadná. Nem olyan egyszerű ez mint ahogy Eowen gondolja és bár…talán tényleg jobban ismeri az égieket mint én, nagyon távol áll attól amit az égiek vezetői képviselnek. A kérdésére ismét bólintok és megkönnyebbülök, hogy nem kérdez tovább. Én sem szeretnék titkolózni sem előtte sem más előtt, de jelenleg nem mondhatok többet. Minden ki fog derülni, de egyrészt nem az én titkom, másrészt sokkal eredményesebb lesz ha irányíthatjuk hogyan és mikor derüljön ki. Talán Eowen is másképp látja majd a történéseket, ha minden a helyére kerül. Az égiek maradása és élete azonban még mindig megoszt minket, korábbi gondolataim arról, hogy Eowen nem lát meg bizonyos dolgokat, most beigazolódnak.*
-Valóban nincs joguk beleszólni az ő életükbe, mindaddig míg a miénket nem akarják megváltoztatni. Az pedig nem mindegy, hogy megpróbálnak valamit vagy úgy tesznek mintha próbálnák. Gondolj csak arra a sok tárgyalásra mely a Dann és az égi vezetők között folyt, a maradásukat illetően. Míg arról tárgyaltak milyen feltételek között maradhatnának, addig ők felépítetek egy egész várost. Csak húzták az időt, közben a Dann háta mögött cselekedtek. Sárba tiporták a vezetőnk tekintélyét. *Nagyot sóhajtok és keserűen elmosolyodom. Sosem fogom tudni meggyőzni, de magamat sem arról, hogy minden jól van. Ahogy abban sem, hogy megláttassam azt saját magában, amit én látok benne. Nem megy ez sem, és láthatóan megbántom a szavaimmal, melyért bocsánatát is kérem. A megfogalmazás, vagy a hely és az idő nem volt alkalmas…nem tudom. Eowen szabadabbnak érzi magát mint valaha, de úgy hiszem ez is csak egy hamis érzés és az égiek ültették bele. Elfogadják olyannak mint amilyen…kétlem. Vagy ha mégis, akkor az azért történt, mert látják, hogy mindezzel nekik kedvez és csak addig lesz így. Ezt sem, mint ahogy sok minden mást sem, hinné el nekem, így kénytelen vagyok ráhagyni és várni, hogy maga jöjjön rá. Az viszont keserűbb lesz mint egész eddigi élete amiben rabnak érezte magát. Bántás lenne részemről ha ezért sajnálnám vagy szánnám őt, bár fáj a szívem érte, nem akadályozom meg abban, hogy saját sorsa elé menjen, de ott leszek mellette amikor fordul a világa, amikor az égiek elengedik a kezét. A sok-sok gondolat megüli az elmémet, pedig már éppen elég súllyal a lelkemen jöttem ide, erre Eowen még rápakolt, nem csoda, hogy amikor kiszakadunk ebből, felszabadultan vetem magam a víz megnyugtató mélységébe. Egy ideig előle menekülök, de végül hagyom, hogy elkapjon és én legyek az üldöző. Sokszor voltam már itt, de Eowen tud újat mutatni, így hát hagyom, hogy vezessen. Az idő, akárcsak a víz elfolyik mellettünk, észre sem veszem mennyi telt el belőle, de nem is érdekel. Ilyenkor úgy érzem magam mintha ismét gyerek lennék, gondtalan és felszabadult. Minden ami megülte a lelkem, odafent maradt a sziklás parton. Idelent nincs más mint játék.*



Perda – Emlékek barlangja ◊ Aktuális viselet
◊ credit by ◊
Vissza az elejére Go down

Eowen

Perdai

Emlékek barlangja - Page 2 Tumblr_pnst79UuEN1rxn2n8o2_250

Karakterlapom :

Reagok száma :
90

☽ :


Emlékek barlangja - Page 2 Empty
Utolsó poszt Szomb. Dec. 28, 2019 10:13 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Roda & Eowen
A különbség közöttem és a legtöbb perdai között, hogy nem a fényben mozgok. Eszem ágába sem lett volna kikérni Rodát egy vezetőtől sem. Pontosan tudom, hogy tagadták volna, ahogy tagadták is, az nem járható út. Azonban az én jelenlétemre senki sem gyanakszik a Városba, úgy járok ki és be, ahogy Elorakba is teszem, legfeljebb az éjszakai látogatásom okát kellett volna megmagyarázni. De ha már bent vagyok ki tudom hozni. Pontosan tudom, hogy mikor járnak ki és be a kereskedő autóik, ismerem a katonáikat. Ki tudtam volna csempészni anélkül, hogy bárkinek feltűnt volna. Így azonban pont az ottlétemet veszélyeztették.
De szerencsémre nemlett nagyobb probléma belőle. Az eszközeink nem egyformák, ám én képes vagyok nem a jó szív útján dolgozni, amikor a szükség úgy kívánja. Az én morális erkölcseim, hát… Elég alacsony szinten van…
- Csak azt szeretném, hogy mind egymás mellett, békében élnénk – vonom fel a vállam mellett. – Tudom, hogy az út odáig rettentő hosszú lesz és nem lesz mindig móka és kacagás, de hiszek abban, hogy képesek vagyunk megteremteni – de ahhoz továbbra is mindkét félnek akarnia kell. Ezt pedig roppant nehéz elérni. De talán igaza van, először a Városnak kellene megtenni az első lépést, amíg ők meg tőlünk várnak valamit.
Nem egyszerű a helyzet.
Mégsem vitatkozom vele, ebben most nem. Meghagyom abban a hitben, hogy végtelenül naiv vagyok az égieket illetően, ez így van rendjén.
Ennek így kell lennie.
Én sem kívánom, hogy legyen legközelebb, erre mégis már csak egy lelkes mosollyal válaszolok neki. Ebben kevésbé hiszek. Ha nem a városiak, akkor majd az ellenállók teszik meg. Ezért kellene minél hamarabb megtalálnom a táborukat. Ennek az eshetősége ugyanis egyáltalán nem tetszik nekem.
- A háború után kaptak volna lehetőséget, hogy itt éljenek? – kérdezek vissza, de végül csak legyintek. – Igazad van, nem volt szép tőlük, hogy a háta mögött cselekedtek, de ez annyira volt kétségbeesett lépés tőlük, mint amilyen alávaló is. Soha nem fogják beismerni, hogy az lett volna – rázom meg a fejemet még azért. De az volt. Rettegtek attól, hogy nem maradhatnak, hogy vissza kell térniük abba az űrbádogba. Akarnak egy földet és találtak egyet, ahhoz meg ragaszkodnak.
Rettegnek és félnek, nem is kicsit. Ezt pedig sokan nem látják, csak a vezetőik cselekedetét. Ha valahol, akkor a Városban megtanultam, hogy egy nép nem az, ami a vezetőik. Ennél sokkal többek, sokkal másabbak, nem szabad őket megítélni miattuk. Nem kellene nekünk akkor épp segítenünk őket? A rászorulókat?
De talán ez már mind nem is számít. Kérdéseket jöttem feltenni, mikre nem kaptam választ.
Melyekre több választ kaptam, mint azt remélhettem volna, mint azt ő tudná. Elraktározom magamba. Roda szövetkezett az egyik vezetőjükkel, ezzel már tisztában vagyok. Az okokra és miértekre nem jöttem még rá, de talán ez most tőlem a türelem próbája. Ha végzett elmondja, kérdés, hogy tudok-e addig várni.
A víz alatt van időm átgondolni mindent az elmúlt percekről. Idelent tudok a legtisztábban és a legjobban gondolkodni. Ilyenkor nem zavarják meg a gondolatmenetem, még akkor sem, ha rögtönzött fogócskát játszunk.
Soha nem szabad megfeledkeznem arról, hogy mi is a feladatom, bármi is történik.
Ha emiatt egyedül is maradok.
A víz alatt gyorsan mozgok, amíg egy szűk kis kanyarulatba nem érünk. Itt egy pillanatra hátra fordulok és csak bíztatóan mosolygok, vigyorgok ezernyi fogammal Rodára. Az egyre szűkülő folyosó irányába viszem az utamat, ahol a víz méteről méterre hidegebb, ahova a fény alig szökik be. A sziklák simasága az oldalam, lábam simogatják, egy testesebb perdai nem is biztos, hogy átférne itt.
Kezeimmel a falba kapaszkodva segítek az előrejutásba, s amikor a végére érek a türkiz színű vizet zöldesen ragyogja be a fenti fény. A víz itt jóval hűvösebb, az apró terem, mely elrejtett kincse a rendszernek kevesen ismerik. A felszín felé lököm magam, tekintetemmel pedig végigjárom a felszínt. Perdai kéz sem viseli nyomát, megmaradt eredeti szépségébe. A barlang fala kupola alakú, felszíne sima, olyan, mintha jég fagyott volna rá, télen mindig így van, ilyenkor viszont számomra ismeretlen élőflóra az. A nap lustán süt be, egyenesen a tó felszínére, ám az onnan visszatükröződő sugarak csillogva törnek meg a kupola felszínén. Ezernyi csillagot mutatnak nekünk, arcunkon és a víz felszínén játszanak a jéghideg fénnyel, mégis…
- Kevesen ismerik ezt a részt, mint láthattad – fordulok mosolyogva Roda felé, ha követett. – Nehéz ide bejutni. Ez a legjobb hely, ha gondolkodni akar a perdai – árulok el egy apró kis titkot magamról. Biztos vagyok benne, hogy érti a célzásaimat. A barlang falához úszok és óvatosan érintem meg újra a falakat. – Fogalmam sincs, hogy mitől ennyire gyönyörű.
Vissza az elejére Go down

Roda

Perdai

Karakterlapom :

Tartózkodási hely :
Perda - Elorak

Beosztásom :
Gyógyító

Reagok száma :
88

Avatar alanyom :
Bridget Regan


Emlékek barlangja - Page 2 Empty
Utolsó poszt Vas. Dec. 29, 2019 6:43 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Barátok


Eowen és Roda





*Valahogy a beszélgetésünk folyamán, mindig ugyanoda lyukadunk ki; hogy békében élni egymás mellett. Ha már így alakult, hogy az égiek maradnak, én is ezt szeretném, de nem mindegy milyen áron. Eowen ezt nem látja be, egészen más úton szeretné elérni, ami pedig nem jó a népünknek. A változás csak akkor jó, ha mi magunk idézzük elő, ha mi szeretnénk változtatni és nem kikényszerítik ezt. De úgy érzem soha nem fogunk egyetérteni, így inkább elengedem ezt a parttalan vitát…vagy inkább békés eszmecserét.  Megadóan bólintok hát szavaira, de többet már nem fűzök hozzá, ennél messzebb úgy sem jutunk egymással. Mindazonáltal tudom, hogy a kancellárral kötött kényszerű de szükséges szövetségem egy részletében Eowen nagy segítségemre lesz. Igazán testhezálló feladat lesz a számára egy égit „vendégül” látni. *
-Talán igen, ha másképp állnak a dolgokhoz, ha elfogadják a feltételeinket. De ezt már sosem fogjuk biztosan tudni. *Az égiek makacsok és erőszakosak, ha akarnak valamit, mindenen átgázolnak és megszerzik. Eddig legalábbis ez derült ki róluk. Azokat nem ismerem, akik a saját rendszerük ellen fordultak, nem ismerem az indokaikat és a terveiket, és nem is az én dolgom megtudni ezt. Hogy kétségbeesett lépés lett volna tőlük egy egész várost felépíteni a Dann háta mögött? Én inkább ravaszságnak mondanám, de lesz lehetőségem megtudni az igazságot, és élni fogok vele. Magamban azzal zárom le az egész beszélgetést, hogy nem keresek több választ és nem is nyújtok Eowennek, amint végeztem Jenkins kancellárral és a neki tett ígéretemmel, Eowen mindent meg fog tudni, ahogy a húgom és a Dana is, de addig…inkább átadom magam a víz erejének és megnyugtató ringatásának, ölelésének. Gyerekkori emlékek sora suhan át rajtam, noha a húgommal nem ebben a tóban fürödtünk, a játék ugyanaz. Kapj el vagy kövess amerre én megyek…és én egy idő után már nem „menekülök” Eowen elől, hanem őt követem. Jártam már itt sokszor de még mindig tud újat nyújtani, ahogy Cradon vize is, bár az sokkal hatalmasabb mint ez a tó. Odahaza újabb és újabb helyeket fedeztünk fel Aideennel, itt azonban inkább az apró titkok jellemzőek. A szűk járat a sziklák között is egy ilyen titok, és mosolyogva követem Eowent. Annak ellenére, hogy kissé félelmetes ahogy a szikla falai a testemhez érnek és mind jobban azt érzem, hogy hamarosan összeroppant, bízom Eowenben és követem őt. Már inkább csak érzékelem mint látom magam előtt, de magabiztosan vezet egyre beljebb….valahová. Bőröm érzékeny felszínén egyre hűvösebb a víz, noha nem hideg mint a tengeré és nem is sós ízű. Tisztább, frissebbnek érzem ahogy a kopoltyúm lemezein átáramlik. Végül kitágul a tér körülöttem és meglátom a fényt is a felszín felett, mely már így is gyönyörű, de teljes szépségében akkor mutatkozik meg amikor mindketten a felszínre lökjük magunkat. Az aranylóan szikrázó napsugarak áthatolnak egy átlátszó kupolán keresztül és megtörve jutnak le a víz tükrére, melynek sötétkék színén fenséges látványt nyújtanak. A vízben lebegve fordulok meg magam körül, hogy minden részletet jól láthassak, és elámulok a hely szépségén.*
-Eowen, ez gyönyörű! Hogy találtál rá? *Ide én is szívesen eljönnék máskor is, nem csodálkozom azon amit mond, de azon igen, hogy mindezt elmondja nekem. Egy titkos hely amit valószínűleg soha nem fedeztem volna fel egymagam, s mindezt megosztja velem. *
-Köszönöm, hogy megmutattad. *Mosolygok rá felé fordulva, majd a peremhez úszva megkapaszkodom a sziklák szélében. Szinte vakító a fény mikor felnézek újra a kupolába, de annyira megtöri a nap fényét, hogy még nem bántó. Egyszerűen csak szép, lelket simogató.*
-Csodálom a bátorságodat, én nem mertem volna tovább jönni egy bizonyos ponton túl. Elég szűk a járat. Félelmetes. Csak miattad jöttem tovább. *Nézek rá és ezzel egyszersmind beismerem, hogy bízom benne, mindannak ellenére amiről korábban beszélt. *




Perda – Emlékek barlangja ◊ Aktuális viselet
◊ credit by ◊
Vissza az elejére Go down

Eowen

Perdai

Emlékek barlangja - Page 2 Tumblr_pnst79UuEN1rxn2n8o2_250

Karakterlapom :

Reagok száma :
90

☽ :


Emlékek barlangja - Page 2 Empty
Utolsó poszt Vas. Dec. 29, 2019 4:34 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Roda & Eowen

Egyről a kettőre nem jutunk sajnos. Ő elfogadást szeretne. Én szeretném hinni, hogy képesek erre az égiek. Muszáj, hogy képesek legyenek rá, mert ellenkező esetben ez az egész nagyon csúnya véget vethet. Még csak bele sem kívánok gondolni, hogy mi lenne akkor. A gondolat szikráját is elhessegetem most gondolataimból. A víz alatt van más is, amivel foglalkozhatok. Nem kell mindig a baljós dolgokra gondolni. Ha rajtam múlik, a béke addig áll fenn, ameddig lehet. Tudom, hogy igazán egyik oldalnak sem hazudhatok, de tudom, hogy teljesen őszinte sem lehetek senkivel sem. Túl éles az ellentét a legkissebb hiba is háborúhoz vezethetne. Ezt pedig nem szeretném.
Eleget szenvedett mindkét oldal. Nem csak a mi népünk, de az övék is. Mindkét oldal érdekeit szeretném nézni, még akkor is, ha nem ez lenne az elsődleges feladatom.
Ám most ez a vízben ez mind elenyészik, a víz leáztatja rólam. Csak a körülöttem lévő térre figyelek, a víz selymes érintésére, a víz mélyben Roda alakjára, hajára, ahogy gyönyörűen elterül körülötte, a nap, ahogy megcsillan tincsein, megkoronázva őt. Bátorítólag mosolygok rá, mielőtt a sötét, hideg, szűk járatba eltűnnék.
Nem sokan merészkednek ide, már csak azért is, mert sokan úgy vélik, hogy zsákutca a visszajutás pedig nehézkes lenne, amivel egyet is értek. Mégsem árultam még el soha, senkinek, hogy mit is rejtenek a járatok valójában.
Szeretem, ahogy apró barlangrész felületén játszik a fény, ha sokáig nézem, megfájdulnak szemeim, mégsem tudom levenni róla pillantásomat.
- Gyerekkoromba még édesanyám mutatta – tekintek rá mosolyogva, boldogan. – Bújócskáztunk apám elől. Volt egy szabály, hogyha fél órán belül nem talál meg minket, akkor kérhetünk valamit. Ide ritkán tudott követni minket, így elég sokszor nyertünk – mesélem neki, halkan nevetve, ahogy újra feltekintek a falakra. Régen volt, de még mindig hallom anyám nevetését, ahogy a felszínre bukva elhagyta ajkait.
- Tényleg remek hely, ha nem akarod, hogy megtaláljanak és kéretlenek faggassanak – viccelődök vele, orrom melletti bőrt enyhén összeráncolom, ahogy mókásan grimaszolok rá. A kinti beszélgetésünk már csak egy rossz érzés, semmi több.
- Rengeteg hasonló helyet rejt még a rendszer. Van egy sokkal szebb barlang. A víz úgy néz ki, hogy felül égszínkék, kicsit lentebb zöldes árnyalatba bukik, a legalja pedig olyan akár a nap. Kristályok vannak a víz alatt. Egyszer jártam ott, ám az ottani járat sziklái kicsit hegyesek. Mindkét oldalamon végigkarcolt, elég mélyen – mutatok csípőm irányába, nem tudom, hogy a víz alatt mennyire láthatja.
- Még nem jártál erre, persze, hogy annak tűnt. Talán másodjára és harmadjára is. Nálam volt, hogy bepánikoltam félúton, de még szerencse, hogy nem tudunk belefulladni a vízbe, nem igaz? – nevetek saját viccemen jóízűen.
Vissza az elejére Go down

Roda

Perdai

Karakterlapom :

Tartózkodási hely :
Perda - Elorak

Beosztásom :
Gyógyító

Reagok száma :
88

Avatar alanyom :
Bridget Regan


Emlékek barlangja - Page 2 Empty
Utolsó poszt Szer. Jan. 01, 2020 11:32 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Barátok


Eowen és Roda





*A víz mélyén, magunk mögött hagyva a vitákat, vagy mondjuk inkább sehova sem vezető eszmecserének, szabadnak érzem magam. Olyan szabadnak, amilyennek már rég nem éreztem. A tüdőm lezárul, a kopoltyúlemezeken keresztül azonban mindent érzek, kitágul a világom, egyszerre önt el a víz hűvöse, íze, illata és selymessége, átjárja az egész testemet és könnyűvé tesz. A szűk járatban azonban kicsit félek, bár Eowen magabiztossága hajt előre, néha összerezzenek mikor a járat fala a bőrömhöz ér. Félelmetes érzés, mintha a fal össze akarna nyomni, de szerencsére nem tart sokáig és újra csak a víz vesz körül. Mielőtt a felszínre emelkednék, Eowen alakját keresem s mikor megtalálom, rámosolygok. A haja…mindig furcsállottam a színét és nem értettem miért így viseli, de most a vízben, ahogy a nap sugarai a fenti kupolán keresztül megszűrve a vízbe csapódnak, különös árnyalatokkal festi tovább. Különbözőségünk ellenére kedvelem őt és most, ahogy néhány szívdobbanásnyi ideig csupán lebegünk a vízben egymással szemben, úgy érzem valamiféle kapocs köt minket össze. Valami ami láthatatlan és még nem teljesedett ki. *
-Gyermekien ravasz. *Mosolyogva ingatom a fejem, mikor az emlékeiről mesél. Hangjából nem cseng ki szomorúság, csak boldogság. Irigylem ő ezért. Nekünk a húgommal minden egyes szép emlék szomorúságot is hoz magával. Szüleim hiánya fáj, hogy nem tudom már megosztani velük életem szép vagy rossz pillanatait, hogy nem tudom vállukra hajtani a fejem amikor vigaszra van szükségem. Elűzöm hirtelen lobban bánatomat és Eowenre tekintek, a mosoly újra ott játszik az arcomon, a múlt pedig csupán távoli homály. *
-Jól sejtem, hogy sok időt töltesz itt? *Mintha csak utalni akart volna a korábbi beszélgetésünkre, a titkaimra melyeket hiába kért, nem mondtam el, és hálás vagyok azért, hogy nem kérdezett másképp. Az újabb barlang létére felkapom a fejem, Eowen sok gyönyörű helyen járhatott ahol én még véletlenül sem. Elorakba való költözésem óta csak a városhoz közeli helyeket fedeztem fel, messzebbre nem jutottam.*
-Kristályok? Úgy érted a mélye a Sel-Ogeit rejti? *Számos helyen található, de nincs olyan perdai aki mindet ismerné, még az Emlékek Őre sem. Meglepettségemet tréfás megjegyzése űzi el, helyébe fanyar mosolyt hoz.*
-A vízbe belefulladni? Shiennel fényére Eowen, nem vagyunk quorsák. *Keserédes nevetésem visszhangzik a barlangban, de hamar elhal, csupán testünk keltette apró csobbanásokat hallani. Elgondolkodva nézek Eowenre, s bár jó volt magunk mögött hagyni az égiekről szóló nézeteltéréseinket, most újra felhozom. Noha nem beszéltünk róla Callum Jenkinsszel, de tudom ha szóba kerül a Dana előtt a Dwa`woruu-ra való utazásom, biztosítékot fog kérni és a kancellár megadja majd.*
-Eowen. Ha úgy alakul, hogy egy quorsa jönne a városunkba, örülnék ha te fogadnád őt. *Nem tudtam jobban megfogalmazni és csak remélhetem, hogy nem kérdez többet m int amennyire válaszolhatok. Szóba hozhattam volna ezt máskor is, de ki tudja mikor találkozom újra ilyen nyugodt körülmények között Eowennel. *





Perda – Emlékek barlangja ◊ Aktuális viselet
◊ credit by ◊
Vissza az elejére Go down

Eowen

Perdai

Emlékek barlangja - Page 2 Tumblr_pnst79UuEN1rxn2n8o2_250

Karakterlapom :

Reagok száma :
90

☽ :


Emlékek barlangja - Page 2 Empty
Utolsó poszt Szer. Jan. 01, 2020 4:10 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Roda & Eowen
Mindig is hittem abban az egyszerű gondolatban, hogy nem muszáj egy véleményen lennünk egymással. Bárkivel, hiszen perdaiak vagyunk, nem gondolhatunk mindig, mindent ugyanúgy. Az eddigi világunk azonban sokkal bonyolultabbá vált az égiek megérkezését követően, a vélemények még élesebben elválasztódnak. Nem kell egy véleményen lennünk, elég ha egy szinten vagyunk. Ha képesek vagyunk megérteni, amit a másik szeretne és ezzel egy időbe tiszteletben tartani, amit a másik gondol, vél, vagy esetleg csak szeretne.
Talán ez az egyetlen dolog, ami a legjobban tetszik a perdaiakban. Régen ez ment nekünk a legjobban, manapság? Ritkán tapasztalom.
Vállig érő fürtjeim nem engedi ki színét, ezúttal nem. Oly sokáig megtette, ám hála az égieknek tartósan tudom hordani eme színt.
- Vagy csak nőiesen – vonom fel nevetve szemöldököm. Régen vesztettem el őket, volt elég időm feldolgozni a halálukat. Nem múlik el nap, hogy ne érezném a hiányukat, mégsem ragadhatok le saját múltamba, nem engedhetem, hogy ez rányomja életemre a bélyeget. Szerettem őket, mindennél jobban, ám nem tudok mit tenni. Senkinek sem teszek jót, főként nem önmagamnak, ha emiatt élem szomorúan az életem. Mindent megtettek, amit tudtak és csak ennyi számít nekem.
- Már nem annyit. Régebben többet. Minél jobban fedezem fel Elorakot körülvevő tájakat, annál jobban jövök rá, hogy sokkal több búvóhely található, ahol perdai sem keresné a másikat – mosolygok rá lelkesen. – Persze még mindig ez a legjobb, ezt nem tudja felülmúlni. A természet szépsége mindig magával ragad, ahogy természetes rejtekhelyeket hoz létre – nem kevésbé azért is érdekelnek ezek, hátha az ellenállók, városiak nyomára bukkanok. Ha én fel tudom őket fedezni, más is. Szeretem tudni, hogy mi folyik körülöttem, de sejtem, hogy azt is hiheti, mindezt csak azért teszem, hogy elvonuljak saját népem elől. Ezzel pedig nincs is baj. A kötődés nagyon veszélyes, főként ha rólam van szó.
Ennek ellenére bízok Rodába, hogy tudja, mit csinál. Hogy nem csinál butaságot, annak ellenére sem, hogy az én helyzetem megnehezítheti a Városban. De ez már egy másik történet rejtélye legyen.
- Ühüm- bólintok és nedves tincseimet a fülem mögé simítom, hogy ne arcomra, homlokomra tapadjon. Pár karcsapással a fal oldalához úszok, fejem egy kiálló részbe illesztem, így kevésbé kell megerőltetnem magam, hogy fennmaradjak. – Gyönyörű, legközelebb oda is elviszlek, bár csak akkor, ha vállalod a sebeket – mosolygok rá és eszembe sem jut, hogy mi is a valódi képessége, nincs ezzel semmi hátsó szándékom irányába. Vele szemben nincs. – Szerintem senki sem ismeri, vagy aki igen, az hallgat róla – sajnálnám, ha bányászásra adnánk a fejünk ott. Túl gyönyörű a színek játéka, mely arra késztetett, hogy órákig a tó mélyén feküdjek.  
Hangosan nevetek fel, hangom visszhangot ver a falakon.
- Tudom, épp ezért mondtam – mosolygom jókedvűen. Visszanyelem megjegyzésem, hogyha befognánk a kopoltyúnk, akkor lehet, hogy nem sokáig élnénk túl.
Vidáman mosolyogva, fejem félrehajtva tekintek Rodára. Egy pislogás után, pedig a mennyezet irányába fordítom szürkés íriszeimet.
- Mh? – tekintek rá vissza, ajkaimat pedig összepréselem, ahogy kíváncsisággal teli tekintettel figyelem az arcát. Komolyságát. – Mármint Elorakba? Kereskedők? – teszem fel a kérdést, szemöldököm enyhén összeráncolom. Nyilván okkal kéri tőlem ezt, de nem fogja elárulni, hogy miért.
- Fogom tudni, hogy mikor jönnek? – mosolygok rá, ám hangomban van némi bizonytalanság, mely leginkább annak szól, hogy az utóbbi időben nem nagyon szólnak, ha valami égi dologról van szó.
Vissza az elejére Go down

Roda

Perdai

Karakterlapom :

Tartózkodási hely :
Perda - Elorak

Beosztásom :
Gyógyító

Reagok száma :
88

Avatar alanyom :
Bridget Regan


Emlékek barlangja - Page 2 Empty
Utolsó poszt Csüt. Jan. 02, 2020 9:51 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Barátok


Eowen és Roda





*A barlang máris érezteti a hatását, amiről Eowen beszélt. Kellemesen érzem magam és valóban mindent hátra tudtam hagyni magam mögött. Mintha egy másik lánnyal beszélgetnék, Eowen is változott, nem oly harcias, inkább lágy és merengő. Halkan felnevetek szavain, melyek azt jelzik, hogy belegázoltam a büszkeségébe s gyorsan visszakozom. Mindez azonban nem komoly, játékos akárcsak az a történet amit mesélt.*
-Nem a korodra akartam célozni, hiszen nem vagy már gyerek. Csodaszép nő vagy…igen! De az a csel…*Befejezetlenül hagyom a mondatot, tudhatja mire gondolok. Eowen minden bizonnyal megmaradt annak a játékos kislánynak a lelkében, aki egykor volt. Rájövök, hogy mennyi minden maradt ki az én életemből és nem csak azért, mert korán elvesztettem a szüleimet, hanem a képességem miatt is. Öt évesen már birtokoltam a gyógyítás képességét, felelősség hárult rám, túl korán kellett felnőnöm. Vajon ő hogy élte meg a magáét? Sosem kérdeztem a népemből senkit sem erről és engem sem kérdeztek. Ez oly természetes, pedig sokunkra olyan hatással van, mellyel nagyban befolyásolja az életünket. A szomorúság és a veszteség még ott csillog a szemeimben mikor felnézek rá, de ajkaim mosolyognak.*
-Nekem nincs ilyen búvóhelyem. Nem is lehet, és azt hiszem…itt sem foglak zavarni, nehogy más is rájöjjön. *Gyógyítóként soha nem bújhatok el a világ elől, azt nem mondom, hogy nem lehet magánéletem, de…nem mindig tehetem azt amit szeretnék. *-de valóban gyönyörű hely. A természet csodákra képes, még Grodrak Fogaiban is van valami…lenyűgöző. Apám mutatta egyszer régen, nagyon messziről láttam az egyik magaslatról, de még úgy is félelmetes volt és egyszerre szép. * Eowen azonban csak a tényleg szép helyekről mesél, melyekről nem szólnak az Emlékek Őrének regéi, melyeket nem ismer senki vagy csak nagyon kevesen. Szívesen elmennék vele bárhova, ám ez esetemben nem olyan egyszerű. Elmosolyodom ahogy elúszik tőlem távolabbra, s csak nézem kecses mozdulatait, könnyedségét. *
-Csak ha vállalod, hogy majd ellátod a sebeimet. *Irónikus, hogy gyógyító vagyok de magamat nem tudom meggyógyítani, pedig az erőm sokkal nagyobb mint az összes eloraki gyógyítóé együttvéve. *
-Neked is hallgatnod kellene róla. Az égiek nem tudhatják meg. *Tudom, hogy a Seil-Ogeire vadásznak, azt keresik mindenhol, s bár sikerült szerezniük valamennyit, számukra sosem elég. Így vannak mindennel, akár a Fény Kövéről van szó, akár elfoglalható területekről. Néhány pillanatra lehunyom a szemeimet, csak élvezem a csendet, a víz illatát, a beszűrődő napfény melegét. Aztán megfordulok, teljes testemmel Eowen felé és karjaimmal a hátam mögött támaszkodom meg a kiugró keskeny párkányon. Az idétlen tréfáján még elnevetem magam, de pár szívdobbanásnyi őrlődésen túl, mégis szóba hozom azt, melyen egy ideje gondolkodom már. *
-Nem kereskedők. Csak…vendégek. Én nem vagyok kapcsolattartó sem a nyelvüket nem beszélem. *Csak kérlek ne kérdezz erről többet. Most ne!* -Igen. Dana Rhe értesíteni fog jövetelük idejéről. *Bólintok végül mosolytalanul. *-Számíthatok rád Eowen? Ez nagyon fontos lenne a számomra és a népünk számára is. *Komolyan nézek rá, és remélem az arcvonásaimból azt is kiolvassa, mennyire nem szeretnék most kérdéseket félretolni válaszok nélkül. *




Perda – Emlékek barlangja ◊ Aktuális viselet
◊ credit by ◊
Vissza az elejére Go down

Eowen

Perdai

Emlékek barlangja - Page 2 Tumblr_pnst79UuEN1rxn2n8o2_250

Karakterlapom :

Reagok száma :
90

☽ :


Emlékek barlangja - Page 2 Empty
Utolsó poszt Pént. Jan. 03, 2020 8:09 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Roda & Eowen
Talán teljesen félreértett. Nevetésére mégis orrom alatt somolygok, fejem pedig félrehajtom, ekként figyelem szemei csillogását, hallgatom lágy hangját.
- Huh? - bukik ki először belőlem a kérdés. Ajkaim enyhén elnyílnak, igyekszem, nagyon igyekszem utolérni a gondolatmenetét. Úgy érzem, hogy valami elsiklott, valahol a szavaink között. Beletelik pár pillanat, mire talán sejtem, hogy mire is próbál célozni. - Ó, én csak… arra céloztam, hogy édesanyám nő volt én is? És hogy úgy cseleztük ki apámat, ahogy egy férfi sem tudná végrehajtani? - ráncolom enyhén össze homlokomat, talán megkellene tanulnom újra kommunikálni a perdaiakkal. Lássuk be, az utóbbi időbe nem megy olyan könnyedén.
- De köszönöm a bókot - mosolygok rá kedélyesen, kedvesen. Hálásan. Tényleg az vagyok, hasonlókat ritkán szoktunk megjegyezni. Talán nem kellene így lennie, jól tud esni a perdai léleknek.
Mindazonáltal hiszem, hogy mindenki az, aki lenni akar. Játékos lennék? Ha tudnám, hogy mire gondol, akkor örömmel töltene el, hogy így gondolja. Szeretném, ha ezt gondolnák rólam, még akkor is ha nehezen fognak komolyan venni, bizonyos szinteken. De épp elég, ha csak az a pár perdai vesz komolyan, akiknek kell is. Az életünk hosszabb, mint egy égié, mégis rövid. Nem szabad mindig komolynak lenni.
- Mindenkinek szüksége van, olykor magányra, Roda. Egy ponton túl te is túltelítődsz, nem? - hajtom oldalra a fejem, ez az első alkalom talán, hogy őszinte aggodalmat táplálok gyógyítónk iránt. - Pár perc, egy órára tudnak téged helyettesíteni - mosolygok rá, ezúttal kedvesen, kevesebb fénnyel. Félek túl komolyan veszi az életét. Mintha… de ez még csak egy halovány gondolat elmémbe, szeretném jobban megismerni, mielőtt kijelenteném ezt.
- Sose jártam még arra - vallom be. - Túl sötét és nyomasztó vidék - mi van, ha ott vannak az ellenállók? Mégis miként menjek én oda, egyedül? - Cipőm talpamra égne, ha betenném oda a lábam - nevetem el magam. Messziről láttam azt a vidéken, ám a hideg kiráz tőle. Ha tehetem messziről elkerülöm, még most is kiráz, egész testem libabőrössé válik. Vannak részek Perdán, melyeket nem szeretnék megismerni jobban. Biztos gyönyörű lehet, ahogy ő mondja, ezt mégsem tudtam még egyszer sem tapasztalni.
- Remek sebkötöző vagyok - bólintok aprókat, jelentőségteljesen, de pár pillanat, hogy én is elnevessem magam. - Ezen aztán ne múljon - lelkesülök. Nem kell mindig neki, mindenkit meggyógyítani.
- Te vagy az egyetlen, akinek elmondtam - vonom szemeim rését, somolyogva tekintek rá. Nem haragszom rá a feltételezés miatt. Sejtem, hogy az égiek nagy erőkkel keresnek ilyen lelőhelyeket. Sejtem, hogy mennyire akarják, ám azt is tudom, hogy saját érdekünk, hogy ne tudjanak róla. Talán ennyi megjegyzés is elég számára, hogy ezt ő is észrevegye.
Mégis figyelem mozgását, ahogy mellettem kiül. Megfordulok, a vízben maradok. Csak könyökeimmel támaszkodom meg a párkányon, államat a tenyereimbe rejtem. Ekként tekintek fel rá.
- Vendégek? Elorakba? - hangomból leginkább hitetlenkedés vehető ki, halk, elismerő füttyöm mégis visszhangzik a barlang falairól. Mekkorát fordult a világunk is. Főleg Ő. Ellenük van, mégis tudja, hogy…
Várjunk, ő honnan tudja? Én miért nem? A kérdések csak gyűlnek bennem. Készül valami és roppantul zavar, hogy nem tudom. Ennek ellenére nem engedem, hogy ezt meglássa rajtam, lelkes mosolyom eltakarja valódi gondolataimat.
- Számíthatsz rám - szívesen odatenném, hogy bármikor. Bármiben, ám én is tudom, hogy ilyen könnyelmű kijelentéseket nem tehetek. Én nem. Ezt mégis megtehetem érte és hogy lássa, hogy komolyan gondolom, kezem a kezére simul és egy árva kérdés sem hangzik fel tőlem. Pedig mennyi lenne, hogy bírom megállni?
Vissza az elejére Go down

Roda

Perdai

Karakterlapom :

Tartózkodási hely :
Perda - Elorak

Beosztásom :
Gyógyító

Reagok száma :
88

Avatar alanyom :
Bridget Regan


Emlékek barlangja - Page 2 Empty
Utolsó poszt Szomb. Jan. 04, 2020 7:41 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Barátok


Eowen és Roda





*Azt hiszem valamit félreértetem Eowen történetében. Először úgy érzem nagyon rosszat mondtam, bár az arckifejezése nem rosszalló, de aztán lassan kiderül. A felismerés nekem is mosolygós fintort fest az arcomra és bólogatok, hogy jelezzem, már mindent értek úgy ahogy kell és bólintok akkor is amikor megköszöni a…bókot. Nem annak szántam, valóban úgy gondolom, hogy Eowenben még ott él az a gyermek, akit nagyon sokan elfelejtettek a felnőttek közül. Talán ha nem így lenne, könnyebb lenne az életünk bizonyos szemszögből. Mégsem mondom most mire gondolok, mert úgy érzem a hangjából és a pillantásából, hogy erre a…bókra szüksége volt. Talán félreértené ha visszakoznék, pedig nem a hátrányára tenném. Még ismerkedem vele, még sok minden ködös és távoli, még elérhetetlen a lelke, s míg így van, addig csak óvatosan és finoman fogalmazok. Szeretném ha másként lenne, ha legalább feleannyira közel kerülnénk egymáshoz, mint a húgommal. Akkor ő is megértene engem, a tetteimet, a gondolkodásomat. *
-Igen, előfordult már, de Aideenre mindig számíthatok, és magam vagyok akkor is amikor az erdőben gyógynövényeket gyűjtök. *Legyűrve korábbi szomorúságomat, halványan elmosolyodom. Már túltettem magam mindezen, sőt! Dann Tierran felkészített rá, nem ért váratlanul, és amikor az égiek megérkeztek, hirtelen nagyon sok dolgom lett. Akkoriban még a szüleimre is támaszkodhattam, mára csak Aideen maradt, és a szívem sem talált még társra. Azt nem mondom, hogy alárendeltem magam a képességemnek, de úgy hiszem, jobb nem küzdeni annyira, a dolgok úgy is megtörténnek amikor itt az idejük. Az én időm még nem jött el. *
-Én sem jártam a közelében. Talán közelebbről valóban nyomasztó lehet. Nem is mennék közelebb, mint amennyire annak idején voltam. *Mosolyogva válaszolok, de a lelkemben megfogalmazódik egy másik mondat is, hogy nem tenném tönkre apám emlékét azzal, hogy tovább megyek és nem is vágyom rá. Úgy jó emlékezni, ahogyan volt akkor. Sem több, sem kevesebb. Ám Elorak környékén szívesen körülnéznék jobban, Aideennel is szoktunk kirándulni, de túl messze nem megyünk, ami azt jelenti, hogy estére mindig visszaérünk a városba. Néha irigylem amikor kimarad éjszakára, noha aggódom is érte. Ő sokkal szabadabban él mint én. Eowen ajánlata meglehetősen érdekel.*
-Rendben. Szerét ejtjük majd a közeljövőben. *Óvatosan fogalmazok és nem akarok pontosabb időt megjelölni, hiszen nem tudom mi lesz…_azután_. De szívesen megnézném azt a csodabarlangot a tóval együtt, melynek mélye a Seil-Ogei-t rejti. Feltételezem róla, hogy az égiek előtt elhallgatja, nem is vádolom meg, de szeretném ha tudná mennyire fontos mindez a perdai nép jövőjét tekintve. Az, hogy csak én tudok róla rajta kívül, meglep és fejet hajtok előtte.*
-Megtisztelő, hogy beavattál. Köszönöm. *Nem emiatt vonom be aztán a kancellárral kötött egyezségembe, hanem mert meggyőződésem, hogy ő a legmegfelelőbb erre a feladatra. Ki más, ha nem az aki láthatóan él hal az égiekért, aki váltig állítja, hogy megérti őket és a tetteiket. S hálás vagyok azért is, hogy beleegyezik de nem kérdez többet, pedig ő aztán megtehetné és könnyedén választ kaphatna. De tudom, hogy nem teszi meg, annak ellenére sem, hogy kezével megérinti az enyémet. Össze sem rezzenek, a tekintetem nyugodtan mélyed el az övében. Bárki, bármit mond Eowenre, én bízom benne.*
-Köszönöm Eowen. Azt is, hogy nem kérdezel többet. Ha lehetne, elmondanék mindent, de nem lehet. A szavamat szegném meg. De, később mindent megtudhatsz. *Ahogy a húgom is és ahogy a Dana is. Már alig várom, hogy ott tartsunk és levethessem magamról a hallgatás és a hazugság súlyos terhét. Most, hogy ezt megbeszéltük, nem kívánom tovább részletezni ezt a témát, éles váltással kanyarodom el tőle, és Eowentől is, egészen a barlangi tó ellenkező pereméig. Elmosolyodom, szemeim csillogásából kitalálhatja, hogy készülök valamire.*
-Egy verseny visszafelé? *S nem is hagyok időt neki arra, hogy válaszoljon, galádul a víz alá vetem magam és megindulok a szűk járat irányába. *






Perda – Emlékek barlangja ◊ Aktuális viselet
◊ credit by ◊
Vissza az elejére Go down

Eowen

Perdai

Emlékek barlangja - Page 2 Tumblr_pnst79UuEN1rxn2n8o2_250

Karakterlapom :

Reagok száma :
90

☽ :


Emlékek barlangja - Page 2 Empty
Utolsó poszt Hétf. Jan. 06, 2020 7:48 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Roda & Eowen
Hosszú idők óta Roda az első perdai, akivel kellemesen el tudok beszélgetni. Nem tudom, hogy azért mert közrejátszik, hogy nem Elorakból származik, avagy csak a természete ennyire elfogadó. Mégis jólesik, valahol mélyen legbelül, hogy népem nem minden tagja ítél el. Persze mellette Nyliannal is el tudok cseverészni csak hát, az a férfi, öhm… Kicsit furcsa. És ezt én mondom!
Mosolyom mégis még szélesebb, ahogy testvéréről beszél, hogy rá mindig számíthat. Ezt tapasztalhattam személyesen is.
- Mégis, ha az mégsem lenne elég… - kezdek bele, majd megadóan emelem fel a kezemet, még mielőtt ellenkezhetne. - Csak mondom, nem kell visszakozni - teszem még hozzá mosolyogva. Kezeim lassan engedem le, tenyereim a víz felszínére fektetem, élvezem, hogy a lágy hullámzás simogatja bőrömet. Ajkam szegletéből a vidámság mégsem tűnik el, ma már nem is fog. Sokat van ott és én sem szeretem, ha elvész, akár egy kis időre is. Rövid az életünk, hogy keseregjünk.
- Merészebb vagy, mint azt első látásra gondolná a perdai - ismerem el, hangomba némi lenyűgözöttséget csempészve. - Valószínű, hogy még így is közelebb merészkedtél, mint én - újra csak kiráz a hideg, ha csak arra a vidékre gondolok. Tényleg, ez lehet az egyetlen olyan vidéke Perdának, ahova nem szívesen mennék el. Úgy soha.
- Csak szólj. Modnanám, hogy tudod, hogy hol találsz, de nem - rázom meg enyhén a fejem, mosolyogva. - De ha Elorakba látsz, bármikor lecsaphatsz rám - vigyorgok rá kedélyesen. Amúgy is régen jártam a barlang annak a szakaszában, nem is véletlen. Tenyerem akaratlanul simul csípőmre, a régi seb helyére. Mégsem bántam meg, hogy felfedeztem. Bár kevésbé lett volna fájdalmasabb, de legközelebbre már tudom, hogy miként kell készülni!
- Bízom abba, hogy te sem árulod el - somolygok rá sokat mondóan. Már nem csak én vagyok közel az égiekhez, hanem ő is. Valamilyen szinten, bár még nem tudom, hogy mennyire. Nem árulja el és valahol azért… Frusztrál. Mégis igyekszem túltenni magam ezen. Hálálkodására mosolyom még szélesebb lesz, szemöldököm is játékosan vonom fel.
- Pedig fogalmad sincs, hogy milyen nehéz visszatartanom őket - mármint a kérdéseket. Mégsem teszem. Szeretnék benne megbízni és hogy tudja, hogy mit csinál. - Na meg ez az egyetlen, ami visszatart - hogy később elmondja. A pletykák szerint Roda betartja az ígéretét és szeretném, ha ez így is lenne. Ha mégsem…
Ebbe egyelőre nem gondolok bele.
Szemei viszont érdekes fényben tükröződik vissza a barlang türkizzé varázsolt falairól.
- Ha! - tátom el ajkaimat, döbbenten, de azért némileg jókedvűen. Esélyem sincs, hiszen már bukik is a víz alá. Én pedig utána. Vélhetőleg mire a ellököm magam a peremtől ő már a szűk járatban van. Na így nyerjen a perdai!
Vissza az elejére Go down

Roda

Perdai

Karakterlapom :

Tartózkodási hely :
Perda - Elorak

Beosztásom :
Gyógyító

Reagok száma :
88

Avatar alanyom :
Bridget Regan


Emlékek barlangja - Page 2 Empty
Utolsó poszt Szer. Jan. 08, 2020 8:04 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Barátok


Eowen és Roda





*Talán egy kicsit sikerült közelebb kerülnöm Eowenhez, jobb is lesz, ha nem kerülnek szóba az égiek. Aztán egyszer, talán megváltozik az ő véleménye is róluk…vagy ki tudja, talán az enyém. A fogságom és szabadulásom estéje óta azt is tudom, hogy bármikor számíthatok rá. Nem mintha a népemből másra nem, de Rhywennel együtt annak ellenére szó nélkül elindultak a húgom mellett, hogy a hallottak alapján neki egészen más tervei voltak és a húgomé sem volt alapos és megfontolt. *
-Tudom és nem felejtem el, köszönöm. *Válaszolok, mosolyogva azon ahogy felemeli a kezeit. Eszembe sem jutott ellenkezni, de ő még a halvány szándékot is könnyedén félresöpörte. Kettőnk közül kétségtelen, hogy ő a merészebb, noha én jártam a Grodrak Fogainál, de ő állt ki az égiekkel szemben egy lehetetlen tervvel a háta mögött. *
-Apám kezét fogva nem volt az olyan szörnyű. *Nevetek a nekem titulált merészségen, mely annyiból állt, hogy apámba kapaszkodtam és ámulva hallgattam a hely legendáját, a félős részekkel együtt. Mást azonban szívesen megnéznék, ideje, hogy jobban körülnézzek Elorak környékén és megismerjem a rejtett helyeket is. Eowen remek vezetőm lesz és lehetőségem nyílik arra is, hogy jobban megismerjem és ha kerülöm a quorsákat, még vitázni sem fogunk. Bólintok az ajánlatra és nem feledem, hogy elcsípjem…vagy kifejezetten őt keressem amikor nekem van időm arra, hogy elhagyjam Elorakot . A mosoly most már marad az arcomon egy ideig, noha észreveszem az önkéntelen mozdulatot, látni azonban nem látok semmit a víz fodrozódása miatt. Gyanítom, hogy sérülés áll a háttérben de nem kérdezek rá és nem is pillantok oda kíváncsian. Minden bizonnyal Elorakba érkezésem előtt történt, különben tudnék róla. Bár még csak most beszéltünk róla, én már várom azt a napot amikor elmegyünk ahhoz a barlangi tóhoz, őszintén….jobban érdekel a mélyén lapuló Seil-Ogei, mert ha igaz amit Eowen mondott és mért ne lenne az, akkor egy nagyobb lelőhely az amilyet még nem láttam. Számunkra az életet jelenti, akár a víz, vagyis mindent, az égiek erőforráskánt tekintenek rá, mellyel a sok szerkezetüket mozgatják és mindet elvennék. *
-Én? Az égieknek? *Ezt még Eowen sem gondolhatja komolyan. Nem rég még arról vitáztunk, hogy az égieknek szerintem nincs itt helyük, én lennék az utolsó aki elárulná a Seil-Ogei helyét, azzal a népemet árulnám el. Mégsem sértődöm meg a feltételezésen, inkább tréfának tudom be, amit a ravasz somolygása is sugall. Másban Eowen tud komoly is lenni, és a városba érkező vendégek fogadása is ilyen téma, főleg azért, mert miattam és a titkom miatt érkeznek. Egyetlen bólintással jelzem, hogy van némi fogalmam arról, hogy mennyi mindent kérdezne és ha Eowen meg akar tudni valamit, nem sok minden tartja vissza. Ám én csupán időt kértem tőle mielőtt felfednék mindent és ezt meg is kapom. Ezek után már semmi nem tart vissza engem attól, hogy eltűnjek Eowen elől, így szinte azonnal lebukom a víz alá, hogy feltettem neki a költői kérdést. Nincs kétségem afelől, hogy benne van egy versenyben, na de akkor is ha nekem van előnyöm? Mert van, bár kevés, de van és én úszom be a járatba elsőként. Már tudom, hogy szűk és néhol lassítani kell, de ott megelőzni nem tud, s amikor kijutok, már minden erőmet beleadva úszhatok vissza a tó felszínére ahonnan elindultunk. Ki is mászom egy könnyed mozdulattal, s csak azután nézek vissza magam mögé Eowent keresve, míg igyekeztem első lenni nem néztem hátra egyszer sem. Szinte vakon nyúlok a ruháimért, hogy vizes testemre rángassam fel, s ha meglátom a lányt, ránevetek. *





Perda – Emlékek barlangja ◊ Aktuális viselet
◊ credit by ◊
Vissza az elejére Go down

Eowen

Perdai

Emlékek barlangja - Page 2 Tumblr_pnst79UuEN1rxn2n8o2_250

Karakterlapom :

Reagok száma :
90

☽ :


Emlékek barlangja - Page 2 Empty
Utolsó poszt Csüt. Jan. 09, 2020 8:09 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Roda & Eowen
Az égiek világa veszélyes tud lenni a perdaira, főleg akkor, ha úgy indulnak el ellenük, hogy nem ismerik őket. Valóban szívesen segítettem Rodának és Aidennek, de jelenleg én vagyok az Elorakba, ki a legjobban ismeri az égieket - legalább is szeretném így hinni. Még ha a terveim nem úgy alakultak, tudom, hogyha újra meg kellene tenni, újra segítenék. Csak talán egy kicsivel jobban hallatnám a hangomat, de ez most lényegtelen.
- Nincs szükség köszönetre. Ez a barlang mindenkié - arról meg nem tehetek, hogy népünk nagy részéből kimaradt a barangolási vágy, a felfedezés hajtotta izgalom és emiatt nem mernek oly helyekre tévedni, melyről nem feltétlen ismerik, hogy mi van mögötte. Ezért lehet ilyen sok, elszeparált, érintetlen helye a barlangnak is. Nem szeretném, hogyha rátalálnának, falát festékeinkkel rondítanánk el. Ez így szép, a természetes valójában…
Beszélek én, aki mindent megtesz azért, hogy egy pillanatra se úgy nézzek ki, amilyen természetesen lennék. Na szép!
Megjegyzésén mégis jóízűen nevetek vele, ellenben felelni rá nem igazán tudok. Ritkán járom bárkivel is az erdőket, egyedül szoktam csatangolni és mint olyan, nem merészkedem ilyen helyekre. Ha csak nem adnak mellém katonákat, kiknek a hátán utazhatnék, mert bizisten bármi baj történne, én egy árva centimétert sem futnék. És nem csak azért, mert nem szeretek, hanem mert tudom, ha ilyen helyre megyek, azt nem önszántamból teszem meg.
Megrökönyödött visszakérdezésére továbbra is csak jóízűen kacagok.
- Csak viccelek - nevetem és legyintek felé. Miért könnyebb ugratni az égieket, mint a saját népemet? De valóban? Az enyéim nem értik az irónikus vicceimet, hanem értetlenkedést kapok a helyébe, és ha valamit már meg kell magyarázni, régen nem vicces. De talán Roda még tanítható némi mókára, kiderül, ha valóban kérné a segítségemet. Elorak környéke gyönyörű és rengeteg olyan eltitkolt helyet tartalmaz, mely már rég a feledés homályába vészett. Melyekről talán az emlékek őrének sincs tudomása, vagy csak rettentő régi meséinkben említ meg.
Gyönyörű vidék, ahol egy perdai sem lehet magányos a rengeteg élettel, mely ott terem. Ama apró csodákat szívesen megmutatnám az égieknek is, mégis tudom, hogy azzal valóban nagyon, nagyon messzire mennék.
Ettől függetlenül segítek neki szívesen, kíváncsivá váltam, hogy mégis milyen égi jönne a városba. Lelki szemeim előtt megjelenik egy marcona katona, sebhelyekkel az arcán. Vagy esetleg egy szemüveges, jaj minek is hívják őket? Tudóspalánta? Rengeteg táskával, kütyüvel, amiket folyamatosan leejt és megszeppenten kérdez bármit is, ám a kíváncsisága hajtja előre. Esetleg egy pöffeszkedő alak, aki azt hiszi, hogy mindent ismer és mindenről mindig van véleménye. Oh jaj, csak ne ilyen legyen.
Ezeket mégis már a víz alatt gondolom át. A verseny mibenlétét vállalom akkor is, ha vajmi kevés esélyem van. Az izgalom adta öröm, a versenyzés lökete jóleső érzéssel telít el, még akkor is ha a végén nem sikerül nyernem.
A szűk járatba nem tudom megelőzni és mire kiérek, már rég eltűnt a szemem előtt. Mégsem adom fel, hanem bevetve minden testi erőm - mely igazából nem létezik - úszok a cél felé.
Mégsem tudtam utolérni, érzem, ahogy izmaim kellemesen elfáradtak, s ahogy a felszínre bukok nevetve lihegek gyógyítónkra. Szememből kiseprem a vizet, hajam fülem mögé illesztem. Látom a mozdulatot, amivel ruháiért nyúl.
- Ha nem haragszol én még maradok a barlangba úszni. Találtam nemrég egy járatszerű valamit, lehet, hogy semmiség, de megnézném, hogy mit rejt - mosolygok rá, habár egyelőre csak a víz felszínére fekszem fel. Zakatoló szívemen próbálok úrrá lenni, izmaim lágy remegésén túllendülni. Maradok még pár percig így, ám mielőtt a vízbe fojtanám magam még kedélyesen tekintek a nőre.
- Viszlát Roda! - intek neki tova és nem aggódom, hogy ruháim elvinné, vagy bárki megtenné. Senki sem hordana rajtam kívül égi ruhát. A víz mélye mégis vár, néha meg-megállok, lágyan ringat, puhán simítja végig testem.

//Köszönöm a játékot! Imádtam minden pillanatát Ölelés //
Vissza az elejére Go down

Roda

Perdai

Karakterlapom :

Tartózkodási hely :
Perda - Elorak

Beosztásom :
Gyógyító

Reagok száma :
88

Avatar alanyom :
Bridget Regan


Emlékek barlangja - Page 2 Empty
Utolsó poszt Kedd Jan. 14, 2020 6:13 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Barátok


Eowen és Roda





-Nem a barlangot köszönöm, hanem azt, hogy megmutattad a titkos helyed. *Csak megfogalmazás kérdése, s bár Eowen titkos helye is a barlang része…nem is ez a lényeg. Beavatott egy olyan dologba az életéből, melyet nem sokakkal oszt meg. Hálás vagyok neki ezért és hiszem, hogy előbb-utóbb másban is megnyílik előttem. Éreztem korábban is, hogy vannak homályban hagyott részei az életének és még nem vagyok érdemes arra, hogy fellebbentse a fátylat, bízom abban, hogy ez nem mindig lesz így, nem marad így. Az, hogy én lennék aki megmutatja az égieknek a Seil-Ogei lelőhelyeit, a legnagyobb tévedés, ezért is nem veszem komolyan, ám úgy tűnik nem voltam eléggé kifejező e tekintetben. *
-Tudom. *S várakozón tekintek rá megemelt szemöldökeim alól, mosolyogva azon, hogy akaratlanul is beugrattuk egymást. Ironikus, hogy pont az égiek miatt kerültünk közelebb egymáshoz, biztosan megtette volna valamelyikünk az első lépést…valamikor, de ez most történt meg, egy ilyen helyzetben és minden bizonnyal egyszer majd jelentősége lesz. Az Isteneink céllal terelgetnek minket az életünk útján, mindennek oka van, ahogy ennek is megtudjuk majd mi volt. S az is egy ilyen apró kis terelgetés, hogy Eowen jut eszembe arra a feladatra, hogy a hozzánk küldött égit elkalauzolja a városunkban. Én magam nem tudom, hogy Callum Jenkins kit választ majd ki, de Eowen megtalálja majd vele a közös hangot. Még nincs fogalmam arról, mennyire telitalálat lesz ez a választás mindkettőnk részéről. A beszélgetésünket egy remek ötlettel zárom le, ha már annyi minden felé elkanyarodtunk, legyen a vége egy játék és esélyt sem hagyva Eowennek, galád mód máris nekiindulok. A szűk járat lelassít ugyan, de ott nem tud megelőzni és kijutva onnan már nagyobb előnyre teszek szert, már a tó szélén állok mikor a lány felbukkan s én bocsánatkérő mosollyal nézek le rá.*
-Rendben, maradj csak, de…vigyázz magadra Eowen. Ne a Gyógyítók házában találkozzunk újra. *Csupán halvány aggodalom az ami a mosolyom mellett helyet kap, ami Eowen kalandvágyó lelkének szól és nem a feltételezett megfontolatlanságának, amivel azt a régi sebhelyet szerezte. Felöltözöm és tarisznyámért nyúlva indulok a barlang kijárata felé, még egyszer visszanézek mielőtt kilépnék, de Eowent már nem látom. Mosolyogva ingatom a fejem, aztán rátérek a hazavezető útra.*

//Köszönöm a játékot, egy élmény volt!  Heart  Szercsi  Hug2  //






Perda – Emlékek barlangja ◊ Aktuális viselet
◊ credit by ◊
Vissza az elejére Go down

Kancellária


Emlékek barlangja - Page 2 Giphy

Beosztásom :
Admin

Reagok száma :
108

☽ :
Emlékek barlangja - Page 2 Tumblr_pkzm1lZTDP1qj6sk2o1_500


Emlékek barlangja - Page 2 Empty
Utolsó poszt Kedd Jan. 14, 2020 6:14 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Szabad játéktér
Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom



Emlékek barlangja - Page 2 Empty
Utolsó poszt
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Vissza az elejére Go down
 
Emlékek barlangja
Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Dominium :: Caligo öv :: Perda hold-
Ugrás: