Welcome to Dominium frpg site


 
Lépj be
egy más világba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
Kommunikációs hálózat



Friss írások
utolsó hozzászólások

Today at 3:40 pm


Today at 8:39 am


Yesterday at 11:31 pm


Yesterday at 9:55 pm

Yesterday at 9:47 pm

Yesterday at 9:10 pm




Ki van itt?
belépett tagjaink



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég




Statisztika
Nyilvántartás
Csoportok
Kancellárok - 4
Polgárok 3 1
Hadsereg 2 4
Ellenállók 2 6
Flotta 5 7
Perdaiak 9 1
Összesen 21 23
A hónap
legaktívabb tagjai
Facebook
Csatlakozz!

Go down 
 

 
Orkánsziget
In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.


Kancellária


Orkánsziget Giphy

Beosztásom :
Admin

Reagok száma :
65

☽ :
Orkánsziget Tumblr_pkzm1lZTDP1qj6sk2o1_500


Orkánsziget Empty
Utolsó poszt Hétf. Júl. 29, 2019 12:37 pm
Következő oldal

Orkánsziget
 





Az Orkánsziget a perdai településektől távolabb, a Városhoz közelebb nyúlik el a tengerben, de siklóval is bő másfél órás út oda. Látszólag békés és gyönyörű, a perdaiak által azonban nem túl látogatott, mert különleges fekvése és a két másik hold hatása miatt ezen a területen kifejezetten sűrű és pusztító viharok szoktak lecsapni, melyről nevét is kapta. Érdekessége, hogy a hónap nagy részében inkább félsziget, semmint sziget, keskeny földnyúlványon lehet megközelíteni, amin éppen csak elfér egy-egy katonai jármű. Amikor a tenger magasabban áll, olyankor a földnyúlványt elárasztja a víz, legfeljebb hajóval lehet megközelíteni a helyet ilyenkor.
Vissza az elejére Go down

Alec Delgado

Ellenálló

Orkánsziget 2YTCt

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2389. október 29. (27 éves)

Tartózkodási hely :
Rebellium (Perda hold)

Beosztásom :
Portyázó

Reagok száma :
24

Avatar alanyom :
Ben Barnes

☽ :
Orkánsziget 2YTCB


Orkánsziget Empty
Utolsó poszt Vas. Dec. 01, 2019 10:20 pm
Következő oldal
 
Raven és Alec - Végre!


Habár már magasan jár a nap jóideje, én már napkelte előtt itt voltam. Igazából már tegnap délután megérkeztem, mert nem akartam véletlenül sem elszalasztani a találkozás lehetőségét. A rendelkezésre álló időt hasznosan is el tudtam tölteni, például az Orkánsziget "bejáratára" legjobb rálátást, de mégis rejtett megfigyelőhelyet kutattam fel és innentől nem volt más dolgom, mint várni és várni. Nem bántam cseppet sem, hogy ennyit kell várni, hiszen eltörpül ez az idő az eddigi várakozáshoz, reménytelennek tűnő kereséshez képest. De ahogy itt várok, egyszerre tűnik úgy, hogy az idő rém lassan vánszorog, lassabban, mint az elmúlt két évben összesen, mégis repül is valahogy. Már ennyi az idő és még mindig sehol senki! Így volt ez legutóbbi hónapban is, és azelőtt is. Véletlenül akadtam rá a jelre, a mi közös titkos írásunkra, és "válaszoltam" is rá, de nem tudom, hogy mióta lehetett kint az ővé és mikor tud eljönni? De a jel felfedezése - és azóta még találtam egyet máshol is - már teljesen feldobott. Ezek szerint az az aktakukac, akivel beszéltem, továbbította a rajzocskának tűnő üzenetemet a családomnak. Valószínűleg ártalmatlannak tartotta, de pont ez volt a lényeg, és a címzettek is tudták, ha így üzenek, akkor valami baljóslatú dolog lóg a levegőben. És azóta nem hallhattak felőlem, ahogy én se róluk, pedig egyszer egy rajtaütésen egy pda-ból próbáltam kiszedni az információt, hogy élnek-e még, de nem volt meg a jogosultságom a lekérdezéshez. Mármint a katonának nem volt, akié a pda volt, a sajátom meg már nem élt, hiszen hivatalosan nem is vagyok életben. Átírni a jogosultságot... ebben sosem jeleskedtem igazán. Aztán találtam rá a fán hagyott jelre és feleltem rá, de mivel én se tudok sűrűn idejönni, ezért a válaszban fix havi időpontot adtam meg, amit mindketten könnyedén tudunk követni: amikor a többi hold és Caligo bolygó egymásra gyakorolt hatásai úgy befolyásolják itt az ár-apályt, hogy először bukkan ki a hónapban a vízből a földnyúlvány, ami félszigetté varázsolja a szigetet. Röviden: az apály első napján. Ez könnyedén kiszámolható, akár előre is pár hónappal, így ehhez jól lehet igazodni. Bárcsak tudnám, hogy olvasta a választ, vagy hogy milyen sűrűn látogat ide? És még csak azt sem tudom, hogy kire is számítsak? Apánk az, aki keres, vagy a húgom? Melyikük kaphatott kijárást ide?
Félig-meddig hátradőltem a fa törzsének támasztva hátam és lábamat lógattam le egyik oldalt, ez utóbbi ütemes, ideges lóbálása fejezte ki igazán lelki állapotomat, izgatott várakozásomat. Hirtelen ülök fel, mikor meglátom a távolban a mozgolódást. A vérnyomásom azonnal magasabb értékeket mutathat most ki, miközben a táskámból előszedem a távcsövemet, hogy ráközelítve a mozgó járműre megnézzem, ki vagy kik érkeznek? Az eltelt hónapok elegendőek voltak ahhoz, hogy kitaláljak megoldást arra is, ha kéretlen társaságunk lenne, egy kiiktatási módot, ami nem okoz túl nagy kárt, és éppen ezért apám vagy húgom sem kerül majd bajba miatta... miattam. Remélhetőleg.
- Gyerünk, gyerünk... mutasd, ki vagy! - Motyogom magam elé, figyelve a közeledő járművet.
Vissza az elejére Go down

Raven Moor

Flotta

Orkánsziget Coex32xwwk

Karakterlapom :

Tartózkodási hely :
Imperium, olykor Perda

Beosztásom :
Tizedes - Planetológus - Vezetői engedély minden szárazföldi gépjárműre kiadva.

Reagok száma :
425

Avatar alanyom :
Ksenia Solo

☽ :
Justice League
Orkánsziget Crs6nrywap

Fegyverem
Orkánsziget KjdARSD


Orkánsziget Empty
Utolsó poszt Hétf. Dec. 02, 2019 7:42 pm
Következő oldal




Bátyó & húgi
Végre!


*Rohadt nehéz volt az elmúlt két év, szüntelenül kutatva utána, olykor vállalva azt is, hogy lebuktatom magam, és nem beszélhettem róla senkinek. Még Sam és Bruce sem tudja, hogy mennyi ideje keresem a bátyám. Nem is beszéltem róla, mintha nem létezne, mert csak így tudtam magammal is elhitetni azt, hogy nem él, hogy a kancellária és a hadsereg is elfelejtette, hogy egyetlen vétlen szóval vagy arcrándulással se áruljam el. De a legnehezebb az az időszak volt, miután felfedeztem a válaszüzenetét, és arra vártam, hogy végre el tudjak szabadulni abban az egy napban, amikor a holdállás nekünk kedvez. De valahogy azistennekse akart összejönni. Vagy az Imperiumon voltam távol a Dominiumtól és a Perdától, vagy azzal kellett foglalkoznom, hogy magamat védjem a teljes lebukástól. Minden összeesküdött ellenem, miközben még az izgatottságomat is lepleznem kellett. Rohadt egy időszak volt…de most a Scorpioban ülve is úgy érzem, hogy nem előre haladunk. Emlékszem arra a pillanatra amikor a halálhírével együtt érkezett az üzenete. Nem tudtam, sírjak vagy nevessek…aztán sírtam. Mert azt kellett, hogy megvédjem az életét. Azóta kutatok utána és nem csak a holdon kerestem, hanem szinte mindenhol, ahonnan adatot tudtam leszívni a rendszerből. Nyoma sem volt. Nem tudtam milyen ügybe keveredett, ezért azt sem, hogyan segíthetnék rajta. A tudásom amit apámtól kaptam, egyszer az életben hagyott cserben és pont akkor amikor tényleg szükségem lett volna rá. Alig pár száz méter választ el a bátyámtól, de több ezer mérföldnek tűnik ahogy előrenézek a terepjáró szélvédőjén át. Kivételesen nem én vezetek…vagy a mellettem ülő katona már hallott a vezetési stílusomról, vagy csak szimplán én hagytam rábeszélni magam, hogy ne fogjak kormányt. Persze majd` szétvet az ideg. Tényleg találkozunk? Hogy surranjak el a katona látószögéből pár órára anélkül, hogy ne hozná rám a fél hadsereget az eltűnésem miatt. Mégsem mondhatom azt, hogy elmegyek pisilni és két órán keresztül csak csurgatok. Az sem valószínű, hogy rávehetem az ivásra. Kibaszott egy szabálykövetőt aggattak a nyakamba, Szolgálatban Nem Iszom őrmester. Izzad a tenyerem, azt hiszem utoljára akkor izzadt így amikor Jenkins látott vendégül a fogdán. Bár akkor meg nem éreztem…a karomat sem. Végre feltűnik a vékony földnyelv, már ismerősként üdvözlöm a látványt s bár tudom, hogy nem láthatom meg a valószínűleg susnyásban rejtőző tesómat, őt keresem a tekintetemmel. Mikor a terepjáró megáll, én már a földön vagyok, talpam alatt porzik a talaj. Csupán a bakancsommal és a sapkámmal öltöztem terephez, a többi a szokásos, elvégre nem készültem nagy kirándulásra. Feltűnő lenne ha kétnapi hideg élelemmel és állig gyakorlóban indultam volna el az elvileg fél napos útra. „Csak” a műszereimet jöttem ellenőrizni. *
-Maradjon a kocsinál. Lehetőleg ne lihegjen a nyakamba, különben sikítok! *Nincs jó kedvem, feszült vagyok és olyankor mérges pukkancs. Talán ez az egyetlen dolog ami árulóm lehet, nem szoktam ilyen lenni, de túl közel a cél. Ha a katona szólni kívánna, egyetlen csettintéssel próbálom elhallgattatni és ha nem tágít, ráfogom a mensesemre. Az mindig használ. Egy pasi sem akar egy menstruáló nő útjába állni. A Scorpiohoz fordulok vissza, hogy kivegyem belőle a laptopot, melyen az eddig mért eredmények vannak, és amikkel összehasonlíthatom a most mérteket. A franc se akarja megcsinálni, de kell az alibi. Addig meg elgondolom hogyan távolítsam el a pasit és léphessek le az üzenetváltás helyére. *








Úgy sem kapsz el

Vissza az elejére Go down

Alec Delgado

Ellenálló

Orkánsziget 2YTCt

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2389. október 29. (27 éves)

Tartózkodási hely :
Rebellium (Perda hold)

Beosztásom :
Portyázó

Reagok száma :
24

Avatar alanyom :
Ben Barnes

☽ :
Orkánsziget 2YTCB


Orkánsziget Empty
Utolsó poszt Kedd Dec. 03, 2019 2:00 pm
Következő oldal
 
Raven és Alec - Végre!


Ahogy figyelem a közeledő járművet, egyrészt bosszankodok amiatt, mert ilyen páncélozott darab, amiből kilátni jól lehet, de belátni... Nem látom, kik ülnek benne, nem tudom, hányan lehetnek és azt sem, hogy apám vagy húgom köztük van-e? Másrészt önkéntelenül is megfordul bennem a gondolat, mekkora szám lenne elkötni ezt a járművet, bár ötletem sincs, hogy üssem ki benne a jeladóját és a nyomait hogyan tüntessem el, ha nincs hozzá társam. Míg várom, hogy átszeljék a keskeny, de hosszú földnyelvet, ami kivezet a szigethez apály idején, legalább picit el tudok gondolkodni azon, hogy két év alatt mennyire úgy kezdtem el gondolkodni, mint az ellenállók. Feszültebb leszek rögtön, ahogy lefékez a jármű és bár arra számítok, hogy előbb egy-két katona fog kiszállni, elsőre mégis Ravent látom meg, aki láttán még levegőt is elfelejtek venni rövid ideig, majd nagyot sóhajtok. A távolság miatt úgy sem hallják, ahogy magamban elmormolt káromkodásomat sem, ahogy húgomat nézem. Dühös vagyok, ahogy az elmúlt két évben még soha. Most realizálódott bennem az eltelt idő, hogy az emlékeimben a még tizenhat éves kis csitri képe élt, most meg már egy felnőtt nőt látok, aki éppen leosztja a kocsiból kiszálló katonát. Dühös vagyok ezért az elvett két évért, amit nem tudnak visszaadni, és dühös vagyok azért is, mert nem tudom, kire is kellene haragomat ráborítani. És mosolygok, mert Raven mit sem változott stílusát elnézve.
Viszont ha már így állunk, nem akarok egy percet sem tovább vesztegetni a szükségesnél, így lemászom a fáról és elkezdek közelebb lopózni, amíg a kívánt közelséget el nem érem. Addig legalább az is kiderül, hogy többen vannak-e, vagy csak ez az egy katona jött kíséretül? Nagyon remélem, hogy az utóbbi, és a többi nem a járműben ül, különben bukjuk ezt a találkát. Már csak azt kell tűkön ülve, egyébként egy vastagabb - a kettőnk jelét viselő - fa és egy középmagas bokor mögött féltérden állva kivárnom, hogy mikor megy Raven kicsit távolabb a katonától. A legjobb az lenne, ha maradna a járműnél, úgy sokkal jobb célpontot nyújtana. Az a szerencsém, hogy annyira nem szabálykövető, hogy ebben a melegben a sisakjához ragaszkodjon, így már csak céloznom kell és a speciális lövedékem már be is csapódik a katona orra előtt a Scorpion oldalába fejmagasságban. Kárt nem okoz a járművön, még csak egy karc sem fog lenni rajta, hiszen a lövedékem burkolata könnyen szétroppan egy ilyen becsapódástól. Nem véletlenül, mert így egy adag alvófa-levélből készült, könnyed, leheletfinom por robban a katona képébe. Elegendő lesz egyetlen szippantás is, hogy a hatás rögtön érződjön ilyen töménységű adagban. Ha próbálna is segítséget hívni, kommunikátorért nyúlni, mozgása már erősen koordinálatlan és pislogni is egyre nagyobbakat fog.
Én addig biztos, ami biztos, maradok fedezékben. Ha többen is vannak a járműben és most kiugrálnak onnan erre, akkor ne azt lássák, hogy boldog mosollyal megyek üdvözölni Ravent, mert elég nehéz lenne utána kimagyaráznia.
Vissza az elejére Go down

Raven Moor

Flotta

Orkánsziget Coex32xwwk

Karakterlapom :

Tartózkodási hely :
Imperium, olykor Perda

Beosztásom :
Tizedes - Planetológus - Vezetői engedély minden szárazföldi gépjárműre kiadva.

Reagok száma :
425

Avatar alanyom :
Ksenia Solo

☽ :
Justice League
Orkánsziget Crs6nrywap

Fegyverem
Orkánsziget KjdARSD


Orkánsziget Empty
Utolsó poszt Szer. Dec. 04, 2019 3:16 pm
Következő oldal




Bátyó & húgi
Végre!


*Talán mert nem szóltam hozzá egész úton, rájött arra, hogy ma háború van a lelkemben és jobb ha nem szól ő sem hozzám. Kipattanva a terepjáróból, röviden közlöm vele a mai játékszabályokat, és nekilátok, hogy kicsomagoljam az alibimet. A hátsó ajtóhoz lépek, és derékig behajolok a böhöm nagy kocsiba, az orrom alatt morgok, hogy miért is kellett ennyire elásnom azt a francos laptopot, most meg nem tudom kiszedni, pedig lenne dolgom épp elég, kezdve a katona ideiglenes likvidálásával. Más nem jött velem, ismerős terep, többször jártam már itt, le van tesztelve, ergo egy fél napos munkához nem kell egy egész hadsereg. Másrészt, egy emberhez felesleges lenne egy terepjárónyi katona, különben is, talán az ellenállókat kellene tőlem megvédeni, amilyen hangulatban most vagyok. Ja, és még azt sem tudom, hogy a bátyám is az. Baszki! Persze sejtem én, hogy ha eddig életben maradt, nem remeteként élt a pusztaságban. Csak a magyarázat kellene hozzá, hogy miért ilyen sokáig és mégis hol, meg milyen akadályok merültek fel közben. A fejemben emlegetett katona közben leveszi a sisakját, amit én nem látok, mert éppen a Scorpiot túrom, ahogy azt sem érzékelem, hogy a kocsiból kilógó fenekemet nyaldossa a tekintete. Hát rohadtul nem érdekelne akkor sem ha látnám. Épp amikor a kezembe fogom a keresett tárgyat, hallok egy tompa puffanást, vagy koppanást ami valószínűleg a kocsi oldala felől jön, majd egy rövid de annál velősebb káromkodásfélét. *
-Miafasz….ez…afran…*Felkapom a fejem, oldalra pislantok, de persze nem látok túl az oldalfalon, ahhoz ki kellene másznom. Mire megteszem, a katona a földön térdel, fél kézzel a kocsiba kapaszkodva, másikkal a vállán lévő rádiója felé karmolászva. Az istenért sem dobnám el a laptopot, nagy kincs az, azzal együtt emelem fel mindkét kezem, forgok körbe, hogy lássam honnan történt ami történt, és felejtve Alecet, halálra vált arccal nyekergek.*
-Megadom magam baszki! Beszéljük meg! Ééén csak az akkut jöttem cserélni. *Még mindig felemelt kezekkel lépek óvatosan a katona felé, aki ezt a pillanatot választja ahhoz, hogy végleg a porba hulljon. Tompa puffanással és némi porfelhővel adja meg magát a…valaminek, ami kiütötte. Agyam egy eldugott zugában remélem, hogy a bátyám keze van a dologban, de hangosan nem mondom ki, már csak azért sem, mert ha mégsem, akkor elárulhatom őt. Tovább nyekeregve, most már csak magamnak, magamtól kérdezve beszélek, jobb lábammal megbökdösve a katona vállát. *
-Csessze meg. Él még. Hahó. Ugye nem halt meg? Na ja persze, akkor nem is válaszolna. Tejóég! Egy hulla. Nem akarok megint hullákat. *Szenvedve a képtelen helyzetben, nézek megint körül, vajon hányan fognak a nyakamba ugrani mielőtt leterítenek. Mivel nem tudom mitől dőlt ki a katona, bárkit felételezhetek a tett mögött. Akár perdaiakat is,a kik utálják az embereket. Akkor meg nekem végem. Vagy talán…végül is nálam van a fordítóm, amit én magam bütyköltem, csak hagyjanak szóhoz jutni.*







Úgy sem kapsz el

Vissza az elejére Go down

Alec Delgado

Ellenálló

Orkánsziget 2YTCt

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2389. október 29. (27 éves)

Tartózkodási hely :
Rebellium (Perda hold)

Beosztásom :
Portyázó

Reagok száma :
24

Avatar alanyom :
Ben Barnes

☽ :
Orkánsziget 2YTCB


Orkánsziget Empty
Utolsó poszt Csüt. Dec. 05, 2019 10:41 pm
Következő oldal
 
Raven és Alec - Végre!


A kísérő talán meglepettsége miatt is, meg a káromkodáshoz való levegővétel miatt is derekasat szippantott az alvófa porított leveléből, így nekem csak ki kell várnom és figyelnem, ahogy szép lassan előbb térdre rogy kapaszkodót keresve a kocsiban, majd ahogy szemhéjai is túl nehéznek bizonyulnak, úgy engedik el ujjai is a kocsit és dől el mint egy zsák akármi. És ezzel egy időben meghallom Raven hangját is, ami halk nevetést vált ki belőlem, amit sikerül eléggé visszafognom, már csak azért is, mert a bennem lévő kisördög - ez családi vonás lehet, öröklődik Delgado ágról valószínűleg - azonnal megszólalt és biztosítva a fegyvert, sietve és halkan osonok a kocsi túloldala felé, hogy húgom mögé kerüljek. Szívem szerint kiugrottam volna a bokor mögül és már rohantam is volna felé, de nem is én lettem volna, a kihagyok egy ugratási lehetőséget, és szerintem ez is belefér a közösen eltöltendő minőségi idő fogalmába. Szerencsémre Raven figyelme a katonáé, aki kissé halottnak néz ki, pedig csak olyan jól kialussza magát, hogy még hálás is lesz nekem utólag ezért. Ha nem fordult meg húgom vagy nem hallott meg, akkor csak érezheti, amint egy fegyver csöve karcsú derekához nyomódik. Éppen csak egy pillanatot várok, ha sikerül idáig eljutnom, mielőtt lebuktatom saját magam.
- Megint hullákat? És én még azt hittem, nekem lesz több mesélni valóm! - Szólalok meg, hangom némileg remeg a nevetéstől és örömtől. Le is engedem a fegyvert, csak egy röpke szívbajt akartam okozni, de izmaim pattanásig vannak feszülve, mert ahogy őt ismerem, könnyen lendül ívesen az a laptop a fejem irányába, lehet még azelőtt, hogy meghallotta volna a hangomat és szeretnék elugrani az útjából. Kincs az a laptop, persze, de a szükség törvényt bont. Ha sikerül aljas tervemet orrtörés nélkül megúsznom és Raven is felém fordult, akkor láthatja, amint épp lehúzom a kendőt az arcom elől, hiszen nincs már ki elől rejtegetni a kilétemet. A két év rajtam is látszik, még ha nem is annyira szembeötlő: némileg barnább a bőröm a sok szabadban töltött idő miatt, még ha nem is nagyon. Hajam is hosszabb tincsekben lóg le, na meg borostás arcom is különbözik a korábbi, feletteseim által megkövetelt mindig simára borotvált képemtől. De a szemeim és szám mosolya ugyanaz, hiába tűnök fáradtabbnak, de legalább nem vagyok feltűnően soványabb, ami aggodalomra adhatna okot neki. A ruházatom fekete nadrág, ugyanolyan színű cipővel, egy szürke kendő, mi most a nyakamban lóg a seszínű, de alapvetően tiszta, hosszú ujjú ing felett, plusz fekete ujjatlan kesztyűt viselek mindkét kezemen. Összességében egyben vagyok, és legfőképpen: nagyon is életben.
Vissza az elejére Go down

Raven Moor

Flotta

Orkánsziget Coex32xwwk

Karakterlapom :

Tartózkodási hely :
Imperium, olykor Perda

Beosztásom :
Tizedes - Planetológus - Vezetői engedély minden szárazföldi gépjárműre kiadva.

Reagok száma :
425

Avatar alanyom :
Ksenia Solo

☽ :
Justice League
Orkánsziget Crs6nrywap

Fegyverem
Orkánsziget KjdARSD


Orkánsziget Empty
Utolsó poszt Szomb. Dec. 07, 2019 6:07 pm
Következő oldal




Bátyó & húgi
Végre!


*Ez is csak velem történhet meg. Bassza meg! Idejövök megint a prüttsögők közé csak azért, hogy láthassam a bátyámat, akit mindenki halottnak hisz. Még az apámnak sem szóltam arról, hogy miért jövök ide, hogy egyáltalán jeleket tettem ki az itt jártamkor és sok más helyre is,  arról sem, hogy válasz érkezett rá, mert van egy egészséges paranoiám és féltem attól, hogy az egész egy csapda. Bár a _mi_ titkos jelrendszerünket nem ismerheti senki, de akkor is, akár Alec-el is csapdába csalhatnak és akkor kész a baj. Vagyis hamis remény apánknak, aztán megint a fájdalomba és aggódásba süllyedés, csak ezek után már duplán. Éééés akkor tessék, valaki megöli a katonámat, a fenékőrömet, akit egyébként jól itt akartam hagyni a fenébe. Két kezem fent a magasban, egyikben még mindig a laptopot tartom, mert ilyen szerkezetektől egyszerűen nem tudok megválni, még a halál torkában sem. Már ha ez az. Óvatosan megbökdösöm a lábammal a porban fekvőt, de nem mozdul, viszont az egyik pillanatban mintha…mintha egy pici porfelhő kerekedne az orra körül. Elgondolkodni ezen nincs időm, mert érzem ahogy az oldalamhoz nyomódik valami, első tippre fegyvercső, de nem vagyok én olyan penge vakon találgatni ruhán keresztül. Csak a helyzet adja elmémbe az ötletet, s azt, hogy ne mozduljak. Azt nem, hogy ne beszéljek, vagy úgy egyáltalán; maradjak csendben. *
-VÍÍÍÁÁÁ! Beszéljük meg, van egy ajánlatom…*Már venném a rövid sikkantástól elfogyott levegőt utánpótlást, hogy leadjam a kidumálós szöveget, az őrületbe kergetve hallatóját, mikor ismerős és mégis idegen hang szólal meg mögöttem. A szöveg….tócsányira kerekíti a szemeimet, kérdésemmel együtt – kockáztatok – fordulok a hang irányába.*
-Mivaaaan? *Ahogy a fejem mozdul, mert azért mást nem igazán mozdítanék, látóterembe kerül Alec arca…egy Alec-é aki nagyon hasonlít a bátyámra, csak két évvel idősebb, szőrösebb és sötétebb bőrű. De a csillogás a szemeiben…már majdnem a nyakába vetem magam, de az a stikli amit képes volt ellenem művelni, bosszúért kiált. Neeem, a laptopot nem töröm szét a fején, annál jobban sajnálom…a laptopot. Végig sem nézek rajta, mikor fél kézzel nekiesek, hogy mellkasán üssem a ritmust, és még talán egy bokán rúgás is belefér.*
-Teee hülye, idióta barom! *Tök dühösen nézek rá, mert végül is valahol az vagyok, amiért így beugrasztott a csúnya, átverős szituba, de ahogy végzek a káromkodással, máris a nyakába ugrok. Az a sok-sok hónap titkolózás, keresés, aggódás, reménykedés…mind egyedül, mert féltem bárkinek is szólni róla, most megadja a kegyelemdöfést. Azt hiszem utoljára négy évesen sírtam, akkor sem örömömben. Ki emlékszik rá…most viszont potyognak a könnyeim, kiadva az utóbbi két év minden keservét magamból. *
-Te szemétláda, lekésted a vacsorát. Ajit hoztál legalább? *Jobb híján a nyakába dörmögöm, amit elég rendesen szorongatok, de azért nem annyira, hogy megfojtsam. A testvéri bosszú sosem halálos. *






Úgy sem kapsz el

Vissza az elejére Go down

Alec Delgado

Ellenálló

Orkánsziget 2YTCt

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2389. október 29. (27 éves)

Tartózkodási hely :
Rebellium (Perda hold)

Beosztásom :
Portyázó

Reagok száma :
24

Avatar alanyom :
Ben Barnes

☽ :
Orkánsziget 2YTCB


Orkánsziget Empty
Utolsó poszt Vas. Dec. 08, 2019 10:02 pm
Következő oldal
 
Raven és Alec - Végre!


A sikkantása már odacsalja a széles mosolyt az arcomra. Rövid, velős, de fülrepesztő sikítás volt. Istenem, de hiányzott már! Nem is tudok tovább komoly maradni, na meg nem is akarok, hanem elárulom magam, hogy aztán rögtön védekezésre felkészüljek. Ehhez képest mégsem védekezek túlságosan, csak nevetek, mikor elkezd szidni és a mellkasomat püfölni. Egyrészt teljesen jogos, másrészt örülök, hogy nem a karomat ütlegeli. A bokánrúgásnál nevetve jajdulok fel.
- Aú! Inkább térjünk vissza arra az ajánlatra, tényleg érdekel! - És ha nem ugrott volna a nyakamba, akkor én vontam volna közelebb őt egy szoros ölelésre - a fegyvert simán a lábunkhoz ejtve le mit sem sajnálva azt -, és egy hosszú-hosszú pillanatig csak így tartom a karomban a szokásos... vagy régen szokásos volt puszit nyomva a fekete tincsekre és szinte várva, hogy valami történjen, ami közbeszól. Hogy az a katona ott a földön felébred és lelő vagy csak fejemre esik egy sikló a fél Kancelláriával a fedélzeten. De semmi ilyen nem történik és el se hiszem, hogy igaz ez az egész! Tényleg Raven van itt! Nem csalás. Nem csapda. Ez mind valós. Csak most mozdul egyik kezem, hogy kivegyem a laptopot a kezéből és a kocsira tegyem, el nem engedve őt az ölelésből - pláne, hogy hallom, mennyire meghatódott, ami nálam is kezd ilyen hatást kifejteni -, és persze a laptopra is vigyázok, mert ismerem a húgomat. Külsőre változott némileg, talán belsőre is pár dologban, de van, ami örök. Szavait el se hiszem, legalábbis azt, amit mögötte húzódik. Tényleg megkapták ezek szerint az üzenetet! Akárki is volt az a hivatalnok, talán a kancellár nem is tudott arról, hogy átadta az üzenetet. Talán csak jószívű akart lenni, ami reményt adott a családomnak. És esélyt nekünk. A kérdésre röviden, halkan és jóízűen nevetek.
- Hát... ha sokáig nézed a kendőm csomózását ott hátul, beleláthatsz egy masnit. - Adom meg a pofátlan választ, miszerint én vagyok az ajándék, miközben hangom kissé rekedtesebb hangszínéből kitűnik, hogy próbálom én is a könnyeket leküzdeni. Fogalmam sincs, sírtam-e valaha is, rezgett-e emiatt valaha is annyira a léc, mint most, de végül sikerül erőt venni magamon egy mélyebb lélegzetvétellel.
- Mennyi időnk van? Meddig maradhatsz? Apa? Ő tud róla? Jól van? És anya? Nem bántották June-t és a srácokat se, ugye? - Sorolok fel azzal az egy mélyebb lélegzetvétel kifújásával egy halom kérdést neki. Anya alatt persze Ravenét értem, de életem nagy részében nekem is ő töltötte be az anya szerepét, így őt is ekképp szoktam hívni, hiába csak a mostohám. Majd hirtelen engedem el, ha hagyja és lépek egy lépésnyit távolabb, de két kezem még mindig a karjait fogja, ahogy végignézek rajta széles mosollyal.
- Fantasztikusan nézel ki!
Vissza az elejére Go down

Raven Moor

Flotta

Orkánsziget Coex32xwwk

Karakterlapom :

Tartózkodási hely :
Imperium, olykor Perda

Beosztásom :
Tizedes - Planetológus - Vezetői engedély minden szárazföldi gépjárműre kiadva.

Reagok száma :
425

Avatar alanyom :
Ksenia Solo

☽ :
Justice League
Orkánsziget Crs6nrywap

Fegyverem
Orkánsziget KjdARSD


Orkánsziget Empty
Utolsó poszt Szer. Dec. 11, 2019 6:05 pm
Következő oldal




Bátyó & húgi
Végre!


*Nem boldogít a tény, hogy Alec csak azért hagyja magát ütlegelni, mert ő is tudja, hogy megérdemli, különben már rég a porban feküdnék kiterítve. Pusztán viccből. Nevetésből viszont most is kijut, a végére egy iciripiciri bokán rúgással értékelem az előadását. Aztán jön a könnyes és megkönnyebbült imádás, beszívom az…új illatát és próbálok vele megbarátkozni. Hiányzik a régi. A puszi az…érzelemhullámom a csúcsra jut és némi visszafojtott – de nem eléggé – nyekergést vált ki belőlem. Mielőtt összeszedem magam és a laptop kezemből való kikerülése után, azért csak kinyitom a szemeimet, hogy a könnyek fátyolán át körülnézzek Alec háta mögött a csalafinta terepen. A sikításom nem most először csalna a közelembe ijesztő állatot, ráadásul a sziget már nem mentes a forgalomtól, szóval ide bármikor lezuhanhat egy sikló, vagy jöhetnek ellenállók, perdaiak, városi katonák. Egyelőre senkit sem látok, ezért hagyom még magam ölelgetni, szeretgetni. A válaszára megbabrálom a kendő csomóját a nyakán, majd megrázom a fejem.*
-Ne is álmodj, hogy ezzel a szöveggel leveszel a lábamról. *Morgom még mindig a nyakába, hát hiába, nehéz elengedni, de attól még a bátyám akivel muszáj szájkaratézni. Néhány lélegzetvételnyi ideig még élvezem a helyzetet, de aztán kapok egy valag kérdést, amire illene válaszolni, de nem biztos, hogy tetszeni fog neki.*
-Pár óra. Csak a műszereket ellenőrizni jöttem. Különben nem egy katonát küldenek velem. *Egy egész tábornyi sereget nehezebb lett volna kiiktatni, vagy eltűnni a szemük elől, másrészt azt hiszem már mind ismernek és tudják, ha én egyszer eltűnök, annak jó vége nincs. *
-Mindenki jól van, de senki nem tud rólad. Csak az üzit osztottam meg apáékkal, de a keresésről nem tud és arról sem, hogy….baszki! Megvagy! *az utolsó két szónál picit hátrahajolok, hogy premier plánban mutassam a könnyes arcom, és az övét láthassam. Majd mikor elenged és eltol magától, de még szorítja a kezem, a szélesedő mosoly gyanús. Na persze, csak hízelegni akar, de a francba is, jólesik, elvigyorodom fülig és csak a csípőmet ugyan, de megringatom jobbra-balra, el nem engedve a kezeit.*
-Ugye?! Hazudós! *Nem tudok betelni a látványával, elengedem a kezeit, arcomhoz kapva örülök, némi porban táncikálás is mutatja mennyire, majd eszembe jut a halott katona, aki remélhetőleg nem halott. A mosoly eltűnik, helyette ijedtség veszi át a főszerepet, oda nézek, majd vissza Alecre.*
-Mit csináltál vele? Ugye nem halt meg? És ha nem halt meg, mit mondok majd neki, hogy  mitől dőlt ki? A bájaimtól? *Végül, egyetlen lélegzetvételre sem vesztegetve az időt, folytatom, immár megjátszott haraggal. Megint.*
-Egyébként meg hol a bánatos farokban voltál eddig? Minden napom egy frászban telt, tudod te milyen az amikor hiszel abban, hogy a másik nem halt meg, de ott eszi a nyűves bogár az agyadat meg a lelkedet, hogy mi van ha mégis?! Te meg szőrös vagy. *S aztán, mivel még mindig maradt levegő, azt egy nagy sóhajjal kieresztem. S csak nézem és gyönyörködöm, a szőrös és nap barnította tesómban. *





Úgy sem kapsz el

Vissza az elejére Go down

Alec Delgado

Ellenálló

Orkánsziget 2YTCt

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2389. október 29. (27 éves)

Tartózkodási hely :
Rebellium (Perda hold)

Beosztásom :
Portyázó

Reagok száma :
24

Avatar alanyom :
Ben Barnes

☽ :
Orkánsziget 2YTCB


Orkánsziget Empty
Utolsó poszt Yesterday at 9:03 pm
Következő oldal
 
Raven és Alec - Végre!


Kis kuncogástól rázkódnak meg a vállaim, ahogy ellenőrzi a masni helyett lévő csomót a kendő hátulsó felénél, de nem lesz ez már így, mikor első kérdésemre megkapom a választ, panaszosan nyögök is egyet arra a pár óra kifejezésre, mintha csak azt mondta volna, hogy öt perc múlva indul is vissza. Bár annak az öt percnek is úgy örülnék, mint semminek az elmúlt két évben. Pár óra... Végülis az lehet egy fél nap is! Optimistán állok hozzá, majd kimagyarázzuk az őrnél meg a Városban, miért késtek. Vagyis... Raven magyarázza ki, én nem mehetek velük, és ez a kiterült darab itt sem láthat meg engem.
- A hülye szabályok... azok nem hiányoznak. - Jegyzem meg a kísérőre, melynél örülhetek, hogy most csak egy van. Persze ez logikus szabály, észszerű. Ha nem velem találkozik Raven, el is várom a hadseregtől, hogy egy regiment vigyázzon a húgomra helyettem, de a titkos találkánkat - remélhetem-e, hogy lesz még több is? - igencsak megnehezíti egy-egy katona is.
Arra egyelőre nem mondok semmit, hogy apáék mit tudnak rólam és mit nem, majd később megbeszéljük kivel mennyi hírt osztunk meg, de a keresés hallatán, noha nyilvánvaló volt, még egyszer odahúzom egy szoros ölelésre Ravent.
- Köszönöm, hogy nem adtad fel a reményt, hogy a hülye bátyád még él! - Komolyan hálás vagyok neki, hogy ennyit tett értem, sőt, szerintem néhányszor tilosban is járhatott, mert nem sok esélyt látni rá, hogy kancellári támogatással kutat utánam, ha titkos jeleket kellett itt-ott kitennie. Hátrahajolásakor a könnyeket hüvelykujjaimmal törlöm le mosolyogva, majd megnézem jól magamnak, hiszen régen nem láttam.
- Én?! Soha! A másik opció a megmosolyogtatásodra amúgy is ez lett volna... - Azzal a régről ismert idétlen arcot vágom, amivel mindig meg tudtam nevettetni. Leginkább a legalkalmatlanabb pillanatokban, például mikor apa épp leszidta őt valamiért, én meg apa háta mögött vágtam neki a fejeket, hogy na így bírja ki komoly bűnbánó szemekkel a fejmosást! Pusztán testvéri szeretetből, hogy erősebb legyen, persze. A porban táncolása csak szélesíti a vigyorom, este is ezt fogom magam előtt látni, már tudom előre. Majd felvonom a szemöldökömet, mikor ijedt arcot vág, hogy most mi van? Sokat mondóan pillantok rá rosszallással, hogy úgy ismer engem, mint aki csak úgy öldökölni kezd? Nem véletlenül lettem hadtápos, és eddig sikerült is elkerülnöm, hogy vért ontsak, mármint halálos mennyiséget.
- Miért, ha meghalt volna, mit mondtál volna? Szívroham a bájaidtól? Amúgy nézte őket? Mert akkor még meg is verem! - Jut eszembe, hogy a húgom felnőtt időközben és stírölhetik az ilyenek, mint ez. Nem vagyok gyilkos hajlamú, de ennek a gondolata megkísért...
- Alszik. Alvófából van a por, amit belélegzett. Egy órára biztos kidőlt. Mit mondtál, pontosan mennyi idő múlva is kellene visszaindulnotok? - Veszek elő egy kis szütyőt a táskámból és a kulacsomban lévő folyadék segítségével a tenyeremben a kesztyűn kis pépet csinálok a porból, akkora mennyiséget számolva ki, amennyi kelleni fog a Raven által meghatározott időhöz.
- Ne most röhögtess! - Beszélek bele vigyorogva szavaiba felpillantva rá, mikor a rá jellemző stílusban megérdeklődi, hogy hol voltam eddig. Nem kéne most fújtatva nevetnem, különben mi is alszunk egyet. De a folytatástól elkomorodom és úgy folytatom, amit elkezdtem. A katonát megfordítom hátára, a pépet az orra alá, de a szája fölé kenem, hogy az majd lassan párologva, száradva biztosítsa az utánpótlást az altatóból, majd megfogom a lábainál fogva és behúzom a kocsi árnyékába, ne égjen le a napon szegény flótás. Már épp morcosabban felelnék Ravennek, mikor legjobbkor dobja be a ténymegállapítást a külsőbeli változásomról, amit nem tudok megállni vigyor nélkül.
- Hát inkább én, mint te. - Ezzel ő sem vitatkozhat.
- Ami meg a frászt illeti, de, tudom. Mit gondolsz, miért kérdeztem végig az előbb a fél családfát, hogy vajon hányat végeztek ki közületek? Nem állhattam a Város egyik kamerája elé egy táblával, hogy "Szia Apa, Anya, Húgi, jól vagyok, tali idekint? Ne hozzatok senkit magatokkal." - Sóhajtok egyet, mialatt a homokban megtörlöm a kezemet és lesöpröm az alvófa porának maradékát is ezzel róla, majd felállok.
- Próbáltam párszor bejutni valamelyik kutatóállomásra, könnyebb célpontok a Városnál, de az adatbázisokhoz sose jutottunk el, hogy megnézzem, éltek-e még? Ott nem láttam nyomodat, így ott nem hagytam jelet, rendes üzenetet küldeni meg nem mertem. Egyébként ha nem találom meg a jeledet itt, meg a tónál és a parti sziklafalnál, akkor gondolkodtam rajta, hogy valahova kövekből kirakom, hogy műholddal is jól látszódjon... csak idő összehordani annyi követ egy Delgado-féle Stonehenge-hez.
Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom



Orkánsziget Empty
Utolsó poszt
Következő oldal
Vissza az elejére Go down
 
Orkánsziget
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Dominium :: Caligo öv :: Perda hold-
Ugrás: