Welcome to Dominium frpg site


 
Lépj be
egy más világba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
Kommunikációs hálózat



Friss írások
utolsó hozzászólások
Josephine Cain
Ma 5:45 pm-kor

Tywinna
Kedd Márc. 26, 2024 7:02 am

Matthew Fuller
Hétf. Márc. 25, 2024 2:48 pm

Rynoch
Hétf. Márc. 25, 2024 2:46 pm

Kancellária
Szomb. Márc. 23, 2024 7:47 am

Kancellária
Szomb. Márc. 23, 2024 7:46 am

Chihiro Chiba
Hétf. Márc. 18, 2024 10:29 pm

Tywinna
Kedd Márc. 05, 2024 7:09 pm

Aine Zemar
Kedd Márc. 05, 2024 6:22 pm

Raven Moor
Pént. Márc. 01, 2024 8:12 pm




Ki van itt?
belépett tagjaink

Nincs


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég




Perda térképe
Fedezd fel!
Statisztika
Nyilvántartás
Csoportok
Kancellárok - 3
Polgárok 8 2
Hadsereg 0 4
Ellenállók 1 3
Flotta 1 1
Perdaiak 4 5
Összesen 14 18
A hónap
legaktívabb tagjai
Discord
Regisztrálj az oldalra

Go down 
 

 
Fennsík
In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.


Kancellária
Kancellária


Fennsík Giphy

Beosztásom :
Admin

Reagok száma :
531

☽ :
Fennsík Tumblr_pkzm1lZTDP1qj6sk2o1_500


Fennsík Empty
Utolsó poszt Hétf. Júl. 29, 2019 12:40 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Fennsík
 





Több napi járásra a Várostól érhető el a Fennsík, ahol a Merter, vagy más néven Véres található. A növény "virágai" lehullott szirmai télen beterítik az egész vidéket, így olyan hatást kelt, mintha több száz erratort gyilkoltak volna le és annak vére festené meg az egész fennsíkot. A nyári hónapokban azonban nyoma sincs és gyönyörű zöld vidék válik láthatóvá az olvadó hó alól.
A Fennsíkra vezető utat szegélyező sziklapárkányok közül az egyik egy barlang bejáratát rejti. Nehéz észrevenni, de ha megvan, akár sérülten is, de megközelíthető a többi sziklapárkányon keresztül. A barlang bejárata egy nagyobb csarnokba vezet, ahol a falak kéken fénylő kövekkel borítottak. Vizsgálatok hiányában egyelőre csak annyit tudni, hogy a "kövek" valójában nem kövek, hanem valamiféle mikroorganizmusok összessége. Érintésre szinte azonnal és láthatóan a kék fény beleivódik a bőrbe, tartós kapcsolat esetén a szívverés ütemére pulzál a sziklafal, valamint kellemes meleget árasztanak magukból, mellyel felmelegítik a kihűlt testet és fájdalomcsillapító hatásuk is azonnal érzékelhető, ám nem tartós. A kapcsolat - érintés - megszakítása után néhány másodpercen belül a hatása elmúlik. Eltávolításuk végzetes lehet a mikroorganizmusok számára, egyetlen apró "kő" helyén tenyérnyi sötét folt keletkezik.

A legutóbbi kutatáskor kiderült, hogy a Merter a tavaszi-nyári hónapok során is aktív. A meleg hónapok közepén a szárazabb időszakban a virág spórái millió szám kerülnek a levegőbe, melyek a tüdőbe jutva a Brevius tüneteihez hasonlókat produkálnak, akár súlyos tüdőgyulladást okozhatnak, mely nem allergiás reakció, ezért nem tanácsos a Fennsíkra menni ebben az időszakban, vagy csak megfelelő védőfelszerelésben. A további vizsgálatok laboratóriumi körülmények között folynak. (Játékban kijátszott felfedezés.)
Vissza az elejére Go down

Jasmine Benedict
Jasmine Benedict

Polgár

Fennsík Xu2h0O5

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2395.04.07

Tartózkodási hely :
Perda, Város

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
549

Avatar alanyom :
Leelee Sobieski

Keresem :

☽ :
Fennsík 3t4ABoP


Fennsík Empty
Utolsó poszt Hétf. Szept. 23, 2019 5:20 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
br>
A Kancellár&
a Lányka





„Százszor is átgondoltam az elmúlt napok eseményeit, de nem jöttem rá arra, mi történhetett. Több mint egy hónapja vagyunk már itt a fennsíkon és eltekintve néhány apróbb, jelentéktelen állattámadástól, a megérkezésünk óta minden nap eseménytelenül zajlott.  Az itt jelenlévő, vagyis tulajdonképpen csak itt jelenlévő Mertert vizsgálom a kezdetek óta, mivel egyik vizsgálat sem jutott sokra. Másrészt kihasználtam az alkalmat, hogy a téli időszak előtt, még nyugalmi állapotában tudom részletes és mindenre kiterjedő vizsgálatnak alávetni a titokzatos növényt. A jelentésem napról-napra bővült, nem csak leírásokkal, hanem rajzokkal is. Az idő kellemesen langyos volt, csak éjszaka vált hűvösebbre, de élveztem a friss, harapnivaló levegőt. Maga a táj gyönyörű és örültem annak, hogy festeni is volt időm, hogy megörökíthessem azokat az apróságokat, melyet egy fotó nem képes. A hangulatot, azt ami bennem van festés közben, amit érzek amikor a háttérül szolgáló szürke hegycsúcsok kontrasztjaként élesen zöldell a táj, s bár színes virágok nincsenek, a zöld szinte minden árnyalatát felvonultatja a szélben hullámzó vékony talajtakaró. Charles-ot alig látom, szerencsére belevetette magát a munkába, bár nem olyan lelkes mint amikor elindultunk, de mivel Castillo kancellár nevezte ki a feladatra, bőszen dolgozik, hogy megfeleljen. Még sosem láttam nála ambiciózusabb embert. A munkát élvezem, de akad azért szabadidőm is, és olyankor nem tudok nem gondolni Jenkins kancellárra. Kezdem azt érezni, hogy sem az idő, sem a távolság nem fog használni, csak rosszabb a tudat, hogy hónapokig lehetőségem sem lesz látni, találkozni vele. Nem győzöm kivárni, hogy hazamenjünk és mesélhessek neki a látottakról. A mai napig így éreztem, de a történtek elterelték a figyelmemet. Reggel úgy ébredtem, mint aki megfázott. Rossz közérzet, fejfájás, nehézlégzés, ami később köhögéssel párosult. Bevetettem mindent abból amit magunkkal hoztunk, gyógyteát, gyógyszereket a készletből de ennek ellenére rosszabbodott az állapotom. Az elmúlt napokban nem jártak erre állatok, egy sem, hála a katonai kíséretnek akik a megfelelő biztonsági intézkedéssel távol tartják őket. Mérgező növények sincsenek a közelben és nem kerültem egyikkel sem kapcsolatba. A tüneteim azonban vészesen hasonlítanak a Breviushoz, bár a nyirokcsomók még nem duzzadtak meg, lassan már azt is beképzelem magamnak. Charles-t kiküldtem a szállásunkból, amennyire lehetett bezárkóztam és megkértem, hogy próbáljon kapcsolatot létesíteni a Várossal, bár az utóbbi napokban ez nem sikerült. Talán ha valamelyik katona feljebb megy, ahol nem árnyékolják az adást a hegyek, sikerülhet. Nagyon remélem, hogy csak hasonló és könnyebb lefolyású betegség és nem az, amire gyanakszom, de egyre gyengébbnek érzem magam, és félek. Félek, hogy nem jutok vissza időben, félek attól ami rám vár még. Csak írni van erőm, azt is nehezen. Olykor alig látom a betűket, de muszáj, hogy leírjam mit érzek, mit tapasztalok, hogy ha már nem tudom elmondani…”





©


 
Felforgatod a világom...

és felforgatsz engem is.
Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins
Callum Jenkins

Kancellár

Fennsík Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (36 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, vezető hibernációs- és genetikus-orvos, az ember-perdai tudományos kutatások vezetője, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
1067

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Fennsík Tumblr15


Fennsík Empty
Utolsó poszt Szer. Szept. 25, 2019 1:56 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
A beteg Virágocska


A hosszabb, fennsíkon való tartózkodásnak egy előnye volt mindenképpen: gyakoribb volt a kommunikációs lehetőség, már amikor tiszta volt az idő. Felhős és ködös időben viszont szakadozott volt az adás, az írásbeli kommunikáció pedig olyankor át sem ért. Egy ilyen szóbeli jelentés során sikerült annyit kivennie a kommunikációs tisztnek, hogy baj történt a kutató csapatnál. Sok részlet homályos, kivehetetlen maradt, de egyértelmű volt a segítségkérés, az orvosi beavatkozás igénylése, valamint még két szót vettek ki a szövegből: Brevius és Montgomery. Utóbbiból kettő is volt a csoportban, és a megkapott jelentésből számomra se derült ki, melyikről is van szó. A jelentést hamarabb megkaptam, elsők között, a Brevius miatt. Tudvalevő, hogy komoly erőforrást fordítok a betegség gyógymódjának kifejlesztésére és elég sokat tudok a betegségről, még ha közel sem eleget. A hiányos jelentés viszont nem segít eldönteni, hogy valóban azzal állunk-e szemben vagy sem. Alapvetően egyik ezzel foglalkozó orvosomat küldeném, de most a Montgomery név miatt vele tartok én is. A hivatalos ok, hogy hátha közben elterjedt a Brevius a csapatnál, mire odaérünk, így több orvosra is szükség lehet, a nem hivatalos ok, hogy Jasmine miatt megyek. Nem tartóztat senki, egy kancellár oda megy, ahova akar, ha pedig Brevius-szal fertőzöttek közelébe akar menni, ki is állítaná meg, ha ilyen halálvágya van? Kancellártársaim biztosan nem - legfeljebb Rafael siratta el máris a siklót ismerve a humorát -, de az emberek sem, és valószínűleg egy emberként nevetnének fel, ha tudnák milyen szorító érzést érzek a mellkasomban szív tájékán, ha arra gondolok, hogy Jasmine lett beteg. Lehet a férje az - őszintén bízom benne -, de ettől még a betegség fertőzőképessége miatt ő sincs biztonságban. Normális esetben elkerülném, hiszen tudom, hogy le kell csillapítania az érzéseit, aminek nem feltétlen tesz jót, hogy másfél hónap után újra találkozunk. De az sem lenne jó megoldás, ha azért nem érezne irántam semmit, mert már egyáltalán nem fog érezni semmit, mert belehal a betegségbe.
Gyorsan összeraktuk a másik orvossal a szükségesnek talált felszerelést, gyógyszereket és mindazt, amiről úgy véltük, hogy kelleni fog akár ott a helyszínen gyógyítva - vagy legalábbis megkezdve a kezelést -, akár egy teljes karantén felállítását, akár a betegek visszaszállítását a Városba, hogy ott kezeljük őket tovább. Az ottani karanténszobát már elkezdték előkészíteni, hogy bármikor fogadni tudják az esetleges betegeket.
Az időjárásjelentés se túl kedvező, vihar közeleg a fennsík felé, de az előzetes kalkuláció alapján vissza tudunk még indulni a súlyosabb esetekkel, ha úgy ítéljük meg, másrészt ha ott is ragadunk, kisebb vihart kell csak ott kibírni, nem a bő egy hetes szakadó esővel megáldott vihar lesz, hanem egy gyorsabban átvonuló. Legalább ez megnyugtat, mert semmi kedvem sem volt itt is kipróbálni a nem túl jól kivitelezett landolást a siklóval. Jó háromnegyed órát gyalogolnunk is kell az erősödő szélben mire odaérünk a táborhoz, hiszen ahol tábort vertek, ott nem volt szempont, hogy siklóval is landolni lehessen, így odébb kellett helyet keresnünk a leszállásra. A szokásos öltözetem viselem, mindkét kezemben egy-egy fém táska az orvosi felszerelésekkel. Ilyeneket cipel a másik orvos is meg a minket vigyázó katonák kezébe is jutott belőle. A tájra nem is figyelek, épp csak annyira, hogy látom a Merter-t a fákon, mely most vörös szirmai nélkül szinte jellegtelennek tetszik. És nem tudom megállni, hogy e pillantás közben ne keressek óhatatlanul is dobozt a környéken, mintha azt így rögtön ki is szúrhatnám, ha ez a környék is volt. Lehetett ez is, meg sok-sok kilométerrel odébb is. Utóbbiban bízom...
Visszaterelem figyelmem a feladatra, hiszen a tábort már látjuk is. Jelenlétem okoz egy kis meglepetést az elénk érkező csapatvezetőben, de kérdésemre már mutatja is az irányt, hol van a beteg. Egy beteg? Ez eddig jó hír, nincs járvány...
Vissza az elejére Go down

Jasmine Benedict
Jasmine Benedict

Polgár

Fennsík Xu2h0O5

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2395.04.07

Tartózkodási hely :
Perda, Város

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
549

Avatar alanyom :
Leelee Sobieski

Keresem :

☽ :
Fennsík 3t4ABoP


Fennsík Empty
Utolsó poszt Pént. Szept. 27, 2019 9:50 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
br>
A Kancellár&
a Lányka





*Összefolyik az  idő mióta bezárkóztam és magamra maradtam. Talán percek, de az is lehet, hogy órák teltek el azóta, hogy Charles-nak szóltam, próbáljon kapcsolatot létesíteni a Várossal vagy a Dominiummal. A várakozás mindig rossz, de most, hogy a tüneteimet állandóan számon tartom, gyötrelmesebb. Nem csak én gyanakszom, néha elkapok odakintről egy-egy beszélgetésfoszlányt, hangosabb szót ami arra utal, odakint a pánik kezdeti szakasza uralkodik, lassan elhatalmasodik majd a csapaton. Megpróbálom elképzelni mi történik odakint, inkább minthogy magammal foglalkozzak, még csak gondolni sem akarok arra, ami ott kering az elmémben szüntelen. Mintha félresöpörve nem is létezne. A légzés egyre nehezebb, de még küzdök, még nem adom fel, csak lassan….aprókat, de természetesen ez nem jó és a testem lázad, észre sem veszem és máris szaporává válik. Fázom abban a vékony, ujjatlan halványkék színű felsőmben amit reggel magamra kaptam és egyszerre gyöngyözik a verejték a bőrömön, mely egyre forróbb. Hol betakarózom, hol lerúgom magamról a puha és hőtartó takarót, és bár a kutatáshoz nagyon kényelmes volt a nadrágom, most még annak szürke vászon anyaga is durvának tűnik.   Idegőrlő a várakozás, míg szemhéjaim lassan le nem csukódnak, hogy ha nem is önként, de átadjam magam a jótékony tudatlanságnak. *
*A táborban érezhetően pánik uralkodik, a feszültséget tapintani lehet, senki nem várja meg, hogy bebizonyosodjon mi is történt valójában, mind elkönyvelték, hogy az emberiség legrettegettebb betegsége ütötte fel a fejét, váratlanul akár a közelgő vihar. Bár ott van, mindenki tudja és ismeri, amikor megjelenik az váratlan és nem kevésbé ijesztő. Akárcsak Jenkins kancellár személyes jelenléte. A sustorgás eddig is jelen volt, csak a téma változott némileg, Charles Montgomery arcán pedig megkeményednek a vonások, ahogy a Jasmine-t rejtő sátor közelében, karjait maga előtt összefonva áll és megpillantja a kancellárt. A kutatócsapat vezetője, fontoskodva lépked mellette és nagyon magyaráz. Leginkább azt, hogy ők maximálisan betartottak minden biztonsági előírást, persze ez a Breviusnak nem számít. Szerencsélteti, hogy eddig csak Jasmine Montgomery-n fedezték fel a tüneteket, és nagyon reméli, hogy sikerült maximálisan izolálni. Gyors tempóban közelednek a dupla falú sátorhoz, melyet a kancellár el sem téveszthetne, bár Charles nem a kezeit tördelve álldogál a közelében, és azt sem lehet mondani, hogy nagyon megrendült volna, inkább a félelem jeleit mutatja. Egyrészt, mert szerinte túl sok időt töltött Jasmine-nal, másrészt nem szívesen találkozik kancellárokkal, kiváltképp azzal nem, akivel bizonyos szinten hírbe hozták a feleségét. Csak néhány találkozó ugyan, de a pletyka egy idő után indokolatlanul felduzzad. *
-Kancellár úr! *Biccent felé, de ennél többet nem mond. Mit mondhatna? Hogy örül amiért személyesen jelent meg? Vagy fejezze ki meglepettségét? Inkább csendben marad és csak akkor szól ha kérdezik.*




©


 
Felforgatod a világom...

és felforgatsz engem is.
Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins
Callum Jenkins

Kancellár

Fennsík Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (36 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, vezető hibernációs- és genetikus-orvos, az ember-perdai tudományos kutatások vezetője, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
1067

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Fennsík Tumblr15


Fennsík Empty
Utolsó poszt Pént. Szept. 27, 2019 10:40 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
A beteg Virágocska


- Mikor észlelték az első tüneteket? Próbálták az oltóanyagot is? Az első tünetek észlelése óta akikkel találkozott, ők tünetmentesek? - Teszem fel haladtomban a kérdéseimet a csapat vezetőjének, hogy ezeket a körülményeket is tisztázzuk. Egyszerre hallom meg, hogy csak Jasmine-on észleltek eddig tüneteket és látom meg a férjét a sátrak között, és a tény, hogy nem a férfi beteg, nem teszi barátságosabbá a pillantásomat, pedig amúgy sem a kedves nézésemről híresültem el. Nem szükséges őt végigmérnem, ebből a távból látom egész alakját és a testbeszéde sokat elárul róla. A sátort mutatni sem kellene, hogy melyik, egyedül Charles ténfereg viszonylag a közelében - szinte meg is lep ezzel -, mindenki más tisztesebb távolságot tart, viszont magunkon érezhetjük az egész csapat figyelmét és nemcsak én a másik orvossal és a kutatócsapat vezetőjével, hanem Charles is pont a pletykák miatt. Még jó, hogy soha nem érdekeltek a pletykák - ellentétben talán szegény Jasmine-nal -, mert nem sokat fog segíteni a helyzet pikánsságán, hogy míg Charles köszön én pillantásra se méltatom őt, és a köszöntését se viszonozom. Úgy lépek el mellette, mintha a sátrak egy darabkája lenne vagy még annyi se. A másik orvos áll csak meg, mert felismeri a férfit, hiszen idefele jövet átnéztük a teljes csapat aktáját, kiváltképp a két Montgomery-ét, mert nem tudtuk, melyikük beteg. Orvostársam mintha csak az ellentétem lenne: ő most is fehér orvosi köpenyét viseli fehér nadrággal és világos inggel, szőkésbarna rövidre vágott hajjal és kis körszakállal megáldva, így már a megjelenése is rokonszenvesebb, hát még kedves figyelmességgel nyugtatóan csengő szavai.
- Mr. Montgomery! Gyanítom Ön az, aki a legtöbbet el tudná mondani Jasmine állapotáról, hiszen gondolom Ön ápolta eddig. Bizonyosan nagyon aggódik a feleségéért...
- Ha így lenne, most is bent lenne. - A sátor ajtajában állok meg csak e pár szóra, de nem fordulok vissza, éppen csak fordítom kicsit a fejem, hogy vállam fölött pillantsak hátra rájuk és mondom el ridegen a véleményemet, amit korábban róla megállapítottam. A csapat vezetőjén egyelőre több aggódást fedeztem fel Jasmine irányába, mint a férjen. Nem hiszem, hogy olyan sok információval fog nekünk szolgálni a férfi. Persze kissé provokáció is, kíváncsi vagyok, mit fog mondani vagy tenni és leginkább: belép-e utánam a sátorba, amit én meg is teszek időközben... hogy aztán a következő mozdulattal a sátor bejáratát szabadon hagyjam. Nehéz a levegő bent, bizonyára féltek szellőztetni is, pedig Jasmine-nak most szüksége van a friss levegőre. Az ágyához lépek és ugyanaz a szorongás fog el, mint mikor a hírt megkaptam vagy mikor idefelé jöttünk a siklón, most is ez kerít hatalmába, ahogy lehunyt szemeit meglátom. Leteszem azonnal a két táskát és közelebb lépve nyakánál a pulzust ellenőrzöm. Ha más is van rajtunk kívül a sátorban, akkor nem mutatom ki a megkönnyebbülést, hogy talán még nem jöttünk későn, még él, csak a légzése nagyon gyenge. Ugyanakkor az érintéssel mást is megérzek, amire összevonom a szemöldökömet: Jasmine lázas...
Vissza az elejére Go down

Jasmine Benedict
Jasmine Benedict

Polgár

Fennsík Xu2h0O5

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2395.04.07

Tartózkodási hely :
Perda, Város

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
549

Avatar alanyom :
Leelee Sobieski

Keresem :

☽ :
Fennsík 3t4ABoP


Fennsík Empty
Utolsó poszt Vas. Szept. 29, 2019 4:44 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
br>
A Kancellár&
a Lányka





-Mrs. Montgomery reggel jelezte, hogy nem érzi jól magát, de csak megfázásra gyanakodott. Később a tünetei erősödtek, nehézlégzés, hidegrázás, köhögés. Máson nem jelentkeztek eddig a tünetek. Nem uram, az oltóanyagot nem adtuk be neki…még nem. A nyirokcsomók, bár enyhén duzzadtak de nincsenek sebek. A szanitécünk…nem tartotta szükségesnek, kancellár úr! *Nos, a kutatócsapat vezetője most már nem olyan biztosa abban, hogy hallgatnia kellett volna az egyetlen szanitécre akit magukkal hoztak, bár jól képzett, és már nem egy küldetésen vett részt, a kancellár megjelenése nem jó ómen. Igyekezett lépést tartani Jenkins kancellárral, hogy tájékoztassa mindenről, most érezhetően picit lemarad, nem mintha ez bármit is változtatna a helyzetén. Ő a felelős a csapatért. Charles Montgomery meg csak téblábol, a kancellár feltűnésével egy időben már a zavartságával is meg kell küzdenie, pedig olyan szépen indult ez a kutató expedíció, annak ellenére, hogy kvázi összezárták a feleségével. Most sem azért áll ott Jasmine sátránál, mert annyira aggódik, hanem mert a többiek különültek el tőle, másrészt a látszatot ugye meg kell őrizni és ha Jasmine-nak szüksége van valamire…szerencsére ezzel a „bemenjek vagy ne menjek be” dilemmával eddig nem kellett foglalkoznia. *
-Igen, nos Jasmine nincs jól. A…*Befejezni már nem tudja Jenkins kancellár szavai miatt, melyek palástolatlanul provokatívak. *
-De hát karanténban van….uram. *A karantén az karantén, a házasságuk meg soha nem a kölcsönös vonzódáson és szerelmen alapult, másrészt ő igazán csak azért nem, hogy ne terjessze tovább…ugye. Ezzel mintha még a kancellárt is figyelmeztetné aki láthatóan nem hezitál a sátorba belépni, Charles természetesen nem követi, pedig megfordul a fejében, hogy a pletykák miatt talán még sem kellene kettesben hagynia a feleségét Jenkins kancellárral, de röpke pillanatok alatt meggyőzi magát arról, hogy a kancellár egyben orvos is. *

*Hideg van, mindenütt fehérség vesz körül, szikrázik a hó a napfényben, fázom. Furcsa, hogy csak egy vékony blúz van rajtam pedig gondolnom kellett volna arra, hogy a perdai tél mennyire hideg. Főleg a hegyekben. Ott vagyok, a hegyekben, ahol a Merter nő, de most virágzania kellene, a vörös szirmoknak azonban nyoma sincs. Csak állok a hóban mezítláb és keresem a vérvörös foltokat, de ahogy olvad a hó, sem kerülnek elő. Olvad, még sem vagyok vizes…talán a nap szárította fel a vízcseppeket és azért van ilyen meleg. Egyre melegebb az idő, a bőröm forró, én mégis fázom. A nyakamon hűvös érintést érzek, jólesik égő bőrömnek, kellemes és puha. Arra fordítom a fejem, de nem látok semmit. Az álomból ébrenlétbe nehezen kecmergek át, először csak a táj tűnik el körülöttem, helyét egy sötét, érdekes formájú hegy veszi át, mely eltakarja a napot. A homályból Jenkins kancellár vonásait vélem felfedezni, az agyam azonban még nem fogja fel, hogy hol vagyok és miért látom őt. Eltelik néhány hosszú másodperc mire rájövök, hogy még mindig a táborban vagyok, a sátramban, felismerem a környezetem, de Jenkins kancellár nem tűnik el. Végül minden a helyére kerül, ahogy az is, hogy beteg vagyok.*
-Nem kellene…itt lennie. *Csak ennyit tudok mondani halkan, rekedten, akadozva. Nehezen veszem a levegőt, erőlködve mégsem jut annyi a tüdőmbe mint kellene. Az egész mellkasom fáj már az erőlködéstől, és arra sincs erőm, hogy felemeljem a kezem.*





©


 
Felforgatod a világom...

és felforgatsz engem is.
Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins
Callum Jenkins

Kancellár

Fennsík Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (36 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, vezető hibernációs- és genetikus-orvos, az ember-perdai tudományos kutatások vezetője, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
1067

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Fennsík Tumblr15


Fennsík Empty
Utolsó poszt Hétf. Szept. 30, 2019 10:14 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
A beteg Virágocska


- Hívassa őt ide! Mondja el, mi indokolta a döntését! - Nem mondom, hogy hibázott a szanitéc, addig nem, míg nem láttam Jasmine-t. Ha kiderül, hogy ez Brevius, akkor elő lesz állítva úgy is az illető, amiért veszélyeztette a csapat életét és nem mellesleg Jasmine-ét is, hiszen ha az elején, időben megkapja az oltást, akkor a felépülési esélyei kiválóak és a fertőzésveszély is minimális lesz. De majd elmondja a szanitéc, vagy bejön a sátorba vagy a kint álló, Charles Montgomery-vel beszélő orvosnak mondja el a miérteket. Én már nem mondok semmit a karanténra való hivatkozásra, Charles megnyerte magának a kint maradó orvost - nem is tudja, milyen szerencséje van -, aki elkezdi kérdezgetni őt, hogy mikor észlelték a feleségén az első tüneteket, ő hányszor volt kapcsolatban vele azóta, kik léptek be a sátorba azóta, az első tünetek előtti huszonnégy órában kikkel lépett kapcsolatba a beteg, találkoztak-e állatokkal, majd mond néhány jellemző kezdeti, de ártalmatlannak tűnő tünetet, amelyeket észlelt-e Jasmine-on vagy saját magán és egy halom más kérdést feltesz.
Miután megnyugodtam, hogy Jasmine még életben van, még van miért küzdeni és nem jöttünk hiába, a következő, amit megállapítok, hogy lázas. Nem olyan vészesen magas láz, mint ami esetemben volt nemrég, de azért magas és egyáltalán a láz jelenléte furcsa. Már fordulnék a táskák felé, hogy azokból vegyem ki a szükséges vizsgálóeszközöket, mikor meglátom, hogy nyitogatja a szemét, így kivárok még egy kicsit. Elmosolyodom, ahogy hallom az akadozó szavakat a finoman lilás árnyalatú ajkak közül és erőt veszek magamon, hogy elkergessek minden emlékképet, ami most előtolakodni igyekszik onnan, ahova magamban elástam őket, hogy éjjelente térjenek vissza kísérteni.
- Pontosan itt kell lennem. Hacsak nem a lepény miatt küldene vissza, mert azt valóban nem hoztam. - Szólok hozzá lágyan, csak finoman mozdítva a kezemen a nyakáról fel az arcához, hogy gyöngéden megsimítsam és bizakodón mosolyogva feleljek neki. Akkor is így tennék, de ha tudnám, hogy meghal, hogy tehetetlen vagyok. Mosolyogva és hazudva köszönnék el tőle... Nem számítok válaszmosolyra, látom, mennyire erőtlen és igazán válaszra sem, ami ha lenne is, megpróbálok megakadályozni.
- Ne beszéljen most! - Most fordulok az egyik táskához, nyitom ki és egy légzést könnyítő inhalátort veszők elő.
- Vegyen ebből levegőt! - Tartom oda a szájához, hogy a lehető legkevesebbet kelljen mozdulnia, leginkább semennyit. Ez talán segít, mert kisebb levegővétel is többet juttat a tüdejébe, mint nélküle. Szabad kezemmel pedig a nyirokcsomókat tapogatom ki, mely nyomásra lehet picit fájdalmas is, noha igyekszem óvatosan csinálni, de a vizsgálathoz ez elengedhetetlen. Finoman fordítom picit a fejét is jobbra, majd balra - az inhalátorra ügyelve -, hogy jobban lássam a fényben a nyirokcsomókat. Összevonom a szemöldökömet, ami elég ijesztő lehet egy orvostól.
- Elejétől kezdve van hőemelkedése, láza? Elég ha pislog válaszként. Egy az igen, kettő a nem. - Akármennyire is nem akarom, hogy visszatérjenek az emlékek, ez a kommunikációs megoldás is Saskia esetét idézi fel. A végén már így beszéltünk, amíg még tudtunk. Bár ott sokat segített, hogy annyi év házasság után sokszor egy-egy pillantás is elég volt ahhoz, hogy tudjuk, mit gondol vagy érez a másik. Nem akarom terhelni beszéddel Jasmine-t, így talán ez a pislogásos módszer itt is beválik, mint a legkevésbé megterhelő. Persze itt is fennáll a lehetősége, hogy rövidebb-hosszabb időre álomba merül közben. Két évvel ezelőtt kihagyott mindig egy ütemet a nem létező szívem, hogy örökre hunyta-e le vagy sem a szemét...
- Találkozott állatokkal? Vagy hozzáért bármihez, ami állati eredetű? - Kérdezem tőle figyelve a választ és a reakciót is, könnyebb-e a légzése, ebben van-e valami változás, valami fejlemény? Majd a sátorban nézek körbe, mi minden van itt? Csak egy alvósátor ez vagy a kutatás egy része is itt zajlik?
Vissza az elejére Go down

Jasmine Benedict
Jasmine Benedict

Polgár

Fennsík Xu2h0O5

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2395.04.07

Tartózkodási hely :
Perda, Város

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
549

Avatar alanyom :
Leelee Sobieski

Keresem :

☽ :
Fennsík 3t4ABoP


Fennsík Empty
Utolsó poszt Szer. Okt. 02, 2019 8:16 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
br>
A Kancellár&
a Lányka




-Igen uram, azonnal. * Hajbókol az expedíció vezetője és tüstént intézkedik, hogy a szanitéc – miért is nincs itt ahogy mindenki más? - azonnal megjelenjen. Szerencsétlen előrángatott éppen gyógyszereket készített elő Jasmine-nak, hogy legalább a tüneteit enyhítse, mikor érte küld a csapat vezetője. Lélekszakadva rohan, kezében az orvosságokkal, s mivel már az első mondatból megtudja, hogy Jenkins kancellár is a segítségükre érkezett csoporttal van, a Brevius ellenszerét is magához veszi. Biztos ami biztos, egyébként meg lehet, hogy most már mégis szükség lesz rá. Charles addig az érkező orvos mellett izzad, megválaszol minden kérdést..igen, Jasmine már tegnap fáradékonyságra panaszkodott, de reggelre lett igazán rosszul, azóta csak vele lépett kapcsolatba, de előző nap néhány másik kutatóval is megbeszélésen volt mielőtt bevonult  a mobil laborba. Ott töltötte az időt egészen estig. Máson nem jelentkeztek a tünetek, nem, Charles-on sem. Ennél a pontnál érkezik meg a szanitéc és bár érzi, hogy illene személyesen megjelennie a kancellár előtt, nem nagyon akarózik neki, másrészt, ha éppen Mrs. Montgomeryt vizsgálja, jobb ha nem zavarja a kancellárt.  A jelenlévő orvosnak elmondja, hogy Mrs. Montgomery tünetei bár kísértetiesen hasonlítanak a Breviuséra, még nem teljesek, hiszen a nyirokcsomók környezetében nincsenek felszíni sebek, kiütések, máson nem jelentkeztek a tünetek, a hölgy nem került kapcsolatba állattal, sem olyan növénnyel, amivel mások is ugyanabban az időben, a tünetei pedig összességében inkább bakteriális fertőzésre utalnak semmint a Brevius vírusára….de éppen most akart ránézni Mry. Montgomeryre, de ha a kancellár úr már vizsgálja, ugye akkor inkább nem zavarna. Marad azonban, hogy ha szükség lenne rá, ne kelljen keresgélni, és addig mindenben az érkező orvos rendelkezésére áll. *

* Csak a fejemet rázom erőtlenül Jenkins kancellár válaszára, hogy ellenkezzek, de végül megmosolyogtat és elfelejtem, hogy az imént még az járt a fejemben, hogy elküldjem. Nem szabadna itt lennie, de legalább vett volna fel valamilyen védőfelszerelést, szájmaszkot, kesztyűt. Mindez azonban kihullik koncentrálni nem képes elmémből. *
-Ez hiba volt. * Válaszolok, bár a hangomat még én is alig hallom, mondanám tovább, de fájdalmas köhögés váltja fel a szavakat, mely még a halvány mosolyt is eltörli arcomról. Ha akarnék sem tudnék ellenkezni a rendreutasítással, pedig annyi mindent mondanék el neki, mégis csendben maradok míg a köhögés okozta szúró fájdalom alább nem hagy. A légzéskönnyítő segít, de addig még vennem kell néhány fájdalmas lélegzetet. Jenkins kancellár hűvös keze hoz enyhülést, arcomon érzem, majd a nyakamon s bár tudom, hogy ez a vizsgálat része, jólesik az érintése. Keserűen veszem tudomásul, hogy mit sem számít az eltelt idő, de azt is tudom, hogy ennek jelét nem adhatom. A kérdésre már készülök válaszolni, elveszem az arcom elől az inhalátor maszkját, de végül csendben maradok. Pislogjak. Nem olyan egyszerű, hogyan válaszolhatnék csak igennel vagy nemmel? *
-Reggelre….éreztem...de már...tegnap este...nehezebben...vettem a leve….gőt. * Bármennyire is nehéz, nem fogadok szót, csak akkor ha valóban elég az igen vagy a nem. Így a következő két kérdésre lassan megingatom a fejem. Bár volt egy incidens amikor vadállatok jöttek a tábor közelébe, de a katonák elhárították a veszélyt, egyik kutatónk sem került kapcsolatba az állatokkal.  Mással viszont igen. Látom, hogy körbe néz a sátorban, feltételezem, hogy olyasmit keres ami magyarázatot adhat az állapotomra. *
-A labor...a Merter….magjai...azokat vizs...gáltam. *Mondanám még tovább, hogy milyen felfedezést tettem a virágmagokkal kapcsolatban, de erre már nincs erőm. Kezdd elsötétülni előttem a sátor belseje, Jenkins kancellár arca homály mögé bújik, végül rám borul a sötétség és a tudatlanság. Néhány perccel később ébredek ugyanolyan lassan és nehezen mint első alkalommal. Tekintetemmel Jenkins kancellárt keresem, nem tudom mennyi idő telhetett el azóta, hogy lehunytam a szemeimet, csak egy kis pihenésre vágyva. Lehetett pár perc, de akár órák is eltelhettek, nem érzékelem az idő múlását. *


©


 
Felforgatod a világom...

és felforgatsz engem is.
Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins
Callum Jenkins

Kancellár

Fennsík Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (36 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, vezető hibernációs- és genetikus-orvos, az ember-perdai tudományos kutatások vezetője, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
1067

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Fennsík Tumblr15


Fennsík Empty
Utolsó poszt Csüt. Okt. 03, 2019 10:30 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
A beteg Virágocska


- Akkor meg kell majd lepnem valamivel a lepény mellé, hogy kijavítsam a hibámat. - Felelek mosolyogva, és bár elkönyvelem pozitívumként, hogy még tud ő is viccelődni, de a köhögése, fájdalmas arckifejezése letörli azonnal a mosolyt az arcomról és a tekintetemből is. Folytatom a vizsgálatát a légzéskönnyítő inhalátorra ügyelve, és felteszek pár kérdést, aminél figyelnék a válaszra, ami pislogás lenne, de az nem érkezik, helyette csak beszélni akar Jasmine.
- Értem. - Bólintok rá, és próbálom közben csitítani is, mint egy gyermeket az esti elalvása előtt, hogy most már ne beszéljen, csak pihenjen csendben. Igyekszem jobban eldöntendő jellegű kérdéseket feltenni, de ennél is inkább fejrázással felel, pedig tényleg kímélnie kellene magát még ettől is, minél több energiát megspórolni. Így míg a lázmérésre szolgáló eszközt előveszem, körbenézek a sátorban, mi van itt, talán itt van a munkája is. Nem akartam ezzel a kérdéssel is terhelni, de megsejti ő enélkül is a szándékaimat és beszélni kezd. Még hogy az orvosok a legrosszabb betegek szófogadás tekintetében! Már éppen megjegyezném neki, hogy ha ilyen engedetlen gyermek marad továbbra is, lemondhat a lepényről, mikor látom, hogyan csukódnak le a szemei, melyen önkéntelenül is elmosolyodok. Simítok még egyet az arcán, onnan egy tincset a füle mögé igazítva lágy mozdulattal, erre szánva egy röpke pillanatot, hogy aztán már a munkára koncentráljak és megmérjem a lázát, majd a tüdejét hallgassam meg. Jobb lenne ébren, akkor valamivel mélyebb levegőt vett, de így is jó lesz és így is hallani a különbséget, ami újabb szemöldökráncolásra késztet. Majd óvatosan, hogy ne ébresszem fel, finoman nyitom a száját, hogy egy kis nyálmintát véve a pipetta végére teszteljem Brevius-ra. Míg ennek az eredményére várok, hogy elszíneződik-e a pipetta vége vagy sem, addig a szavain gondolkodom és előveszem a pda-mat is gyorsan kikeresve a legutóbbi üzenetét. Abban is a Merter-ről írt, a magjáról, amiben spórák vannak. Spórák... mint a Földön a gombáknak. Nekem idegen a dolog, a Dominiumon nem igazából találkozni ilyennel, és sok botanikai fogalom akkor kezdte reneszánszát élni a köztudatban, mikor rátaláltunk erre az élettel teli égitestre. Lehet ezt a Merter okozta volna? Tüdőgyulladásra emlékeztetnek a tünetek, talán egy kis allergiás reakció is, de biztosabban csak rendes laborvizsgálattal lehetne megmondani, ahogy azt is, hogy csak Jasmine allergiás rá vagy mindenkiből ilyen reakciót váltana ki? Felállok Jasmine mellől, mikor meglesz az eredménye a tesztnek és már indulnék kifele, de látom, hogy ébredezni kezd.
- Mindjárt jövök! Nem lesz semmi baj... - Nem tudom, hogy hallja-e és fel is fogja, de sok a teendő, így a sátor ajtajához megyek, hogy odamenjek az orvoshoz, szanitéchez és a vezetőt is odaintsem, de a férjet nem, még ha ott is téblábol a közelben.
- Teszteljen a táborban mindenkit Breviusra, biztos, ami biztos...
- Már folyamatban van, a kiértékelésre várok, uram!
- Kiváló. - Bólintok rá elégedetten, hogy magától is tudta az orvos, hogy mit kérnék tőle, és röviden összegzi nekem, amit megtudott, a szanitéccel egyetértve, hogy ez nem Brevius, hanem valami más.
- Egyetértek. Mrs. Montgomery tesztje is negatív lett Breviusra, a láza is árulkodó, sosem volt láz regisztrálva a betegség mellé. - A szanitéc az első szavamnál lélegzett fel, hogy talán mégsem fog ma meghalni itt miattam, én meg a már éppen fellélegezni készülő csapatvezető felé fordulok.
- Csak a hölgy dolgozott a Merter-rel, annak a magjával vagy más kutató is? Mutassa meg a labort! Húzzanak kesztyűt és szájmaszkot! - Pillantok az utolsó mondatnál az orvostársamra és a szanitécre, miközben az egyik táskából én is ezeket veszem elő, de mielőtt feltenném őket, a férjhez fordulok, tekintete megintcsak találkozhat az én rideg tekintetemmel.
- Szükség lesz Mrs. Montgomery számára tiszta ruhára, ágyneműhuzatra vagy legalább két plédre és egy tál meleg vízre és kendőre, amivel a haját átmoshatjuk, valamint egy hidegre is, borogatáshoz. Itt legyen, mire visszajövök! - Utasítom és megint csak nem várva meg, hogy szóhoz jusson, már fordulok is el és teszem fel a szájmaszkot és húzom fel a kesztyűket mire odaérünk a laborhoz. Plusz viszek magammal mintavételi dobozkákat is, amelyek jól záródnak. Míg odaérünk, egyelőre még messze járó mennydörgés hangja ér el minket és felpillantok a sötét felhőkre. A szél sem hagyott alább, és ha beigazolódik a gyanú, akkor ez problémát jelent majd. A laborként használt sátorban Jasmine kutatóhelyére megyünk, és ha más nem dolgozott a Merterrel, akkor az ott lévő mintákat és feljegyzéseket csomagoljuk el gondosan, lassú mozdulatokkal, hogy véletlenül se szálljon itt a levegőben semmi.
- Úgy véli, uram, hogy a Merter magjai lesznek? De ez a növény csak télen virágzik, úgy tudom.
- Igen, valóban, de Mrs. Montgomery írta.. mondta, hogy a virágzás után tavaszra magok maradnak vissza és a magokban a gombákéhoz hasonló spórák vannak, ő pedig ezeket vizsgálta. - Magyarázom a doktornak visszafelé menet, amit hallhat a vezető meg a szanitéc is, ha velünk tartottak. Visszaérve az orvos ellenőrzi a tesztek eredményét s megerősítésként bólint egyet felém, hogy egy sem Brevius. Ha jól sejtem, a vezető már csak arra vár, hogy visszalépjek a sátorba és máris sarkon fordul, hogy a tábor többi lakójával közölje a jó hírt. Már ha nem tudják már most is, ha itt lóg esetleg egyik vagy mindkét fülük. Én meg kíváncsi vagyok, hogy mire visszaérek a sátorhoz, addigra elkészült-e Jasmine férje a kért dolgokkal és leginkább: csak kint ácsorog, vagy hajlandó volt bemenni a sátorba ezúttal, netán hozzálátni a várható feladathoz?
Vissza az elejére Go down

Jasmine Benedict
Jasmine Benedict

Polgár

Fennsík Xu2h0O5

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2395.04.07

Tartózkodási hely :
Perda, Város

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
549

Avatar alanyom :
Leelee Sobieski

Keresem :

☽ :
Fennsík 3t4ABoP


Fennsík Empty
Utolsó poszt Szomb. Okt. 05, 2019 7:30 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
br>
A Kancellár&
a Lányka





*Van épp elég orvos a Dominiumon akik eljöhettek volna a segítségkérésünkre, mégis személyesen Jenkins kancellár jött, s bár tudom, hogy ő a legjobb ha a Breviusról van szó, szeretném azt hinni, hogy miattam jött. Ennek ellenére hibaként rovom fel neki a jelenlétét, de csak azért, mert nem szeretném ha ő is megfertőződne. A válaszára elmosolyodom, vagy legalábbis én úgy érzem ezt teszem, de lehet, hogy az egész csak fájdalmas grimasznak látszik, és válaszolni rá már nincs lehetőségem. A Dominium szinte steril világában nem voltam beteg, nem igazán tudtam milyen betegnek lenni, míg meg nem találtuk a Perdát. Kezdetben nagyobb volt a védekezés az ismeretlen bajok ellen, ám mostanra talán óvatlanabbá váltunk és tessék, itt az eredménye. Nagyon rossz betegnek lenni, és megfogadni a tanácsokat és utasításokat még nehezebb. Önkéntelenül válaszolok és ingatom a fejem ahelyett, hogy csak pislognék, és úgy érzem az amit elmondtam is kevés ahhoz, hogy orvosként minden körülménnyel tisztában legyen. A kór azonban ami levert a lábamról, szigorúbb minden orvosnál és pihenésre kényszerít, egy időre elalszom. Hogy mennyi ez az idő, azt csak Jenkins kancellár tudja, én nem, ahogy arról sincs fogalmam, hogy mit csinált míg én aludtam. Semmivel sem érzem magam jobban, a pihenés nem használt, csak abban gátolt meg, hogy beszéljek, de további csendre és tétlenségre leszek ítélve, mikor a kancellár magamra hagy. Most tényleg csak pislogok egyet válaszul s csak nézem az alakját ahogy eltűnik a sátor „ajtajának” résében. Hallom ahogy odakint utasításokat osztogat, de csupán a hangszínéből gyanítom, mert a szavakat nem értem, túl vastag ahhoz a sátor dupla fala. Oldalra fordítom a fejem, hogy kis kinyitható asztalon innivalót keressek, de egyetlen pohár sincs ott. Szomjas vagyok, a szám kiszáradt a láztól és kezd kicserepesedni, jobb híján a nyelvemmel nedvesítem meg és aztán csak várok, míg a kancellár vissza nem jön, vagy valaki más…

Odakint beindul a gépezet, aki érdekelt az ügyben, a kancellár köré gyűlik, Charles Montgomery azonban fellélegzik mikor ő kimarad a szórásból. A szanitéc más miatt könnyebbül meg, és büszke magára amiért jó diagnózist állított fel Mrs. Montgomeryről, noha a pontos okát a betegségének nem tudja, legalább a legrosszabbat helyesen zárta ki. A kérdésre is ő válaszol.*
-Mindenről kikérdeztem Mrs. Montgomeryt. A Merterrel mindenki foglalkozott, de a magokkal csak ő került kapcsolatba. *Azt már nem kérdezi meg, hogy a kancellár úgy gondolja-e, hogy pusztán a Merter magja tehet az egészről, inkább az utasításnak megfelelően felszerelkezik, hogy bármiben segíthessen. A csapatvezető hasonlóképp cselekszik és a labor felé indul, hogy mindent meg mutathasson, miután Jenkins kancellár Charlesnak is feladatot ad. Charles Montgomery már válaszolna is, de sosem tudjuk meg mit akart mondani, mert a kancellár távozása beléfojtja a szót, jobb híján engedelmeskedik. Összeszed mindent amit a kancellár kért, a plusz takarókat és törölközőket be is viszi a sátorba, odabent tiszta ruhát készített ki, utoljára a meleg és hideg víz marad amivel a sátor bejárata előtt állva találhatja a visszatérő Jenkins kancellár. Addigra minden amivel Jasmine dolgozott becsomagolva várakozik arra, hogy eldöntsék mi legyen a kutatási anyaggal, a kancellárral érkező orvos és a csapat szanitéce együtt dolgozva mindenkit megnyugtathatott, hogy nincs akkora baj, mint amire gyanakodtak, és egyúttal le is zárják a tábort azzal az utasítással, hogy további rendelkezésig senki nem hagyhatja el a kijelölt területet és nem gyűjthet össze semmit a Merterből, kiváltképp a magjait nem. Charles igyekezett jó színben feltűnni, mindenki látta, hogy mindent a sátorba vitt amit a kancellár kért, bár nem nagyon törte össze magát. Jasmine-nal alig váltott pár szót, azt is csak azért, mert muszáj volt.*


*A várakozás túl hosszúra nyúlt, nem tudtam mi folyik odakint, egy idő után csend lett a sátor körül, csak Charles jött be takarót és törölközőt hozva be, majd megkérdezte melyik ruhát készítse ki nekem, mert Jenkins kancellár így utasította. Valójában fogalma sem volt arról mit csináljon, csak téblábolt de legalább odakészített egy pohár vizet a kis asztalra, mikor kértem. Azt is megtudtam tőle, hogy nem a Brevius miatt lettem beteg, ami egy kicsit megnyugtatott, de persze jobban nem lettem a hírtől. Mikor újra magamra maradtam, megpróbáltam feljebb tornázni magam az ágyban, hogy csillapítsam a szomjamat, a pohárért nyúltam és bár a betegség és az állandó köhögési rohamok legyengítettek, sikerült úgy megfognom a poharat, hogy az nem esett ki a kezemből. Néhány kortyot ittam belőle, ám újabb köhögés rázta meg fájó mellkasomat, a pohár kiesett a kezemből és koppanva továbbgurult a földön. Visszahanyatlottam az ágyra, hogy erőt gyűjtsek, megvárva míg a köhögés alábbhagy, aztán lehámoztam magamról a takarót, hogy felkeljek a pohárért, mégsem hagyhattam ott. Minden mozdulat szúró fájdalommal járt, de ez már nem a tüdőm volt, hanem a meggyötört bordaközti izmok. Sikerült az egyik lábamat a padlóra tenni, a lassan járj tovább érsz elvén felkészültem arra, hogy a másikat is letegyem, aztán már csak fel kell állni…vagy négykézláb megyek a pohárért. Ez jobb ötletnek tűnt, ha megszédülök, nem esek nagyot…ekkor hallottam meg Charles hangját közvetlenül a sátor bejárata mellől.*
-Mindent bekészítettem kancellár úr amit kért. Itt van a meleg víz is.




©


 
Felforgatod a világom...

és felforgatsz engem is.
Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins
Callum Jenkins

Kancellár

Fennsík Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (36 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, vezető hibernációs- és genetikus-orvos, az ember-perdai tudományos kutatások vezetője, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
1067

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Fennsík Tumblr15


Fennsík Empty
Utolsó poszt Vas. Okt. 06, 2019 10:07 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
A beteg Virágocska


- Egyelőre a táborban mindenki kerülje a Merter magházát, amíg nem tudunk meg többet! És húzzanak szájmaszkot! Nem tudjuk, mi szállhat a szélben. - Adom ki az utasítást még a sátor felé visszafelé tartva a szanitécnek és a vezetőnek, és ezzel szerintem a többi kutató is boldog lesz duplán. Egyrészt nem Brevius-ról van szó - habár nem tudjuk, ez mennyivel rosszabb a Breviusnál -, másrészt az "ellenség" kézzel fogható. Az emberek valamiért szeretik, ha jól megnevezhető, látható és elkerülhető az "ellenség", mert könnyebben tudnak küzdeni ellene, mint egy láthatatlanul terjedő kórral szemben. Most mindenki megnyugtatja magát, hogy ha nem nyúl a maghoz, akkor minden rendben lesz. A közelgő vihar viszont okozhat gondokat. Elég sérülékenynek tűnt az előbb nekem a Merter magja, ahogy raktuk el a laborban a mintákat, és nem tudom, hogy szétnyílhatnak-e, ha a vihar ideér és az eső leveri őket a növényről, na meg vajon a szél és eső elszórja őket vagy a földbe nyomja le és így már nem jelentenek veszélyes koncentrációt vagy így is veszélyesek lehetnek?
- Vigye a mintákat a siklóhoz, hamarosan csatlakozom. - Mondom még orvostársamnak. Persze elvihetünk más mintákat is, ha a vezető kérdezné, legalább nem kell tovább cipelniük magukkal és ezek a minták biztosan nem vesznek el út közben, így még Dorian is boldogabb lesz a felmerült komplikáció ellenére, legalább lekötheti magát. Megfordul a fejemben, hogy a magházra és a spórára külön felhívjam a figyelmét, vegyen abból pár mély levegőt, de Charles Montgomery-t meglátva el is hessent minden kárörvendő és egyébként sem komoly ötletem.
- Átöltöztette? Lemosdatta? - Nem veszem át a meleg vizes tálat tőle, nem mert túl nehéz lenne nekem, de cipelje csak ő, én csak kesztyűt váltok, mert ezzel az előbb a Merter magjait raktuk el, nem akarok a spórákból még többet a nőre juttatni. Előtte lépek be a sátorba a válaszát megintcsak alighogy várva meg - vagy meg se várva -, de belépve rögtön látom úgy is a választ: eszébe sem jutott ezeket megtenni, pedig nyilvánvaló volt, miért kértem ezeket a dolgokat tőle. Az ágy szélén meglehetősen bizonytalanul ülő Jasmine-hoz sietek rögtön.
- Még nem kelhetne fel, hölgyem! - Kapom el, támasztom meg őt, ha esetleg borulna, de igyekszem nem átkarolni. Nem, míg ebben a ruhában van. A pohárra téved a tekintetem, gondolatban homlokomra csapok. Régen kellett ápolnom valakit is és én amúgy se iszom túl sokat, így hajlamos vagyok erről megfeledkezni, de nem veszem fel a poharat, hanem a táskából egy kulacsot veszek elő és pattintom fel a tetejét. Csőrös kialakítású a vége, könnyebb belőle inni és van füle is, amit könnyebb tartani, mint egy sima hengeres tárgyat, jól lehet belekapaszkodni. Víz van benne, ízre legalábbis, csak speciálisabb, jónéhány vitaminnal megtoldva, ami erőt adhat a betegnek. Ha kell segítek tartani Jasmine-nak a kulacsot, hogy tudjon inni belőle, és mivel gondolom a férje behozta a meleg vizet csak fejemmel bökök, hogy hova tegye le.
- Táskában van szájmaszk és kesztyű, húzza fel, és talál egy lezárható zsákot is. Vigye ki az ágyneműt anélkül, hogy magához szorítaná őket és tegye a zsákba! A zsák maradjon kint, a siklóval elvisszük azt is. A saját ruházata idebent mennyire elzárt helyen van? Biztosabb, ha ezt a sátrat nem használják a későbbiekben, így elgondolkodhat azon, ki hasonló alkatú Önhöz a csapatban, Mr. Montgomery. - Ha nem eléggé elzárt a ruha, akkor lehet azon is spóra, még ha nem is olyan tömény mennyiségben, mint Jasmine-on, de biztos nem akar a férfi sem beteg lenni, így jobb, ha valakivel jóban lesz a csapatban és kölcsönkér ruhát tőle. Majd mossa, ha kevés lenne belőle, amúgy sem tudtak nyolc hónapnyi csereruhát magukkal hozni. Még bent lehet Charles, mikor Jasmine-hoz fordulok, hozzá érezhetően lágyabban szólva, de nem túl bizalmaskodóan. Ha Charles közben odaért, hogy az ágyneműt elvigye, segítek felállni Jasmine-nak, hogy ki tudja alóla is húzni, de ha túl gyenge ehhez, akkor e rövid időre karba veszem őt és így emelem fel.
- Nem Brevius az, amitől beteg, a szanitéccel a Merter magjára gyanakodunk. Át kell öltöztetnünk és a hajából is amennyire lehet kimosni a benne lévő lehetséges spórákat. Attól tartok nem tudja tovább folytatni a kutatómunkát a csapattal, vissza kell vinnünk a Városba. Talán később újra csatlakozhat... - Meghagyom Charles-nak a lehetőséget, hogy a többesszám miatt segít-e az átöltöztetésben vagy sem, de akárhogy is dönt, nem húzom az időt és magam is nekilátok, ha kell. Ebben az esetben igyekszem úgy csinálni, hogy a lehető legkevésbé hozzam őt zavarba, már amennyire ezt lehet. Közelebb hajolok Jasmine-hoz, hogy a fejünk szinte egy vonalban van egymás mellett és így segítem le róla a felsőjét, e módon legfeljebb csak a nyaka-válla ívét látom meg a hátára pillanthatok, már ha lefelé akarnék nézni, de igyekszem inkább a sátor falát nézni. Próbálok levegőt is alig venni, mert az oktatóteremben lévő öleléséhez hasonlóan - szájmaszk ide vagy oda - most is érzem az illatát, a nagyon is finom illatát, mely szinte húzná az embert ahhoz a szép ívű nyakhoz annak ellenére, hogy nem érzek úgy iránta. Anélkül, hogy elhúzódnék veszem közelebb a Charles által idekészített ruha egyikét, az inget és kezdem el felsegíteni rá.
- Ön jobban ért ehhez. Vihar közeledik, erősödik a szél és rövid, de heves esőzésnek nézünk elébe. A siklóval előtte el kell indulnunk. A Merter magjai Ön szerint ebben az időben leeshetnek és kinyílhatnak... Ha helyes a feltevés, hogy a spórák okozzák ezt az állapotot, akkor az eső csökkenti a hatásukat, mert a földbe mossa őket? - Nem vagyok egy botanikus, és az ilyen természeti hatásokat jobban szeretem a Dominiumról szemlélni, de ott se merültem bele, hogy átlássam ezt a rendszert. Éppannyi érvet fel tudnék sorolni amellett, hogy biztos a földbe mossa az eső a spórákat és ártalmatlanok lesznek, mint ellene, így jobbnak láttam Jasmine-t megkérdezni, már ha magánál van. És persze az is a célom, hogy ha a munkájáról beszélünk, azzal tereljem a figyelmét a helyzet zavarba ejtő mivoltáról, még ha orvosként is teszem, amit teszek, nem férfiként. Habár lehet ez jobban zavarja őt?
Vissza az elejére Go down

Jasmine Benedict
Jasmine Benedict

Polgár

Fennsík Xu2h0O5

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2395.04.07

Tartózkodási hely :
Perda, Város

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
549

Avatar alanyom :
Leelee Sobieski

Keresem :

☽ :
Fennsík 3t4ABoP


Fennsík Empty
Utolsó poszt Hétf. Okt. 07, 2019 9:15 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
br>
A Kancellár&
a Lányka





-Igen uram! A tábort már lezárattam, de kiadom az újabb utasítást. *Talán jobb, hogy most egy ismeretlen betegséggel állnak szemben, mint a Breviusszal, mert utóbbira nem ismerik a gyógymódot, de ha a Merter a bűnös, még van remény. Másrészt az is bizakodásra ad okot, hogy eddig Jasmine-on kívül máson nem jelentkeztek a tünetek. Így azért mindenki lelkesebben lát munkához. Eddig javarészt odagyűltek a kancellár köré, hogy hallják a parancsait, most szinte végszóra szétrebbennek mint egy csapat madár.*
-Azonnal intézkedem uram! *Szól még utoljára a kancellárral érkező orvos, majd ő is a rebbenő madárcsapathoz csatlakozik. Az ideges ám tétlen téblábolást hirtelen felváltja a tevékeny munka. A katonák megkettőzik az őrséget, hogy még véletlenül se menjen senki a tábor határain túlra, szűkebbre húzzák a kört és a nagyobb Merter foltoktól is elzárják az utat. Szájmaszkokat és kesztyűket osztanak szét, a kutatócsoport vezetője pedig konzultál az orvossal illetve a siklópilótával, hogy ha marad még hely a gépen, felpakolhatják-e azokat a mintákat, melyeket korábban gyűjtöttek.
Charles a meleg vizes tállal téblábol, éppen a sátorba akarta vinni, mikor Jenkins kancellár megjelent, így inkább előre engedi. Kissé feszült, ám azt nem lehet megmondani, hogy Jasmine betegségétől fél-e vagy a háta közepére kívánja a kancellárt és az összes parancsát, meg pattogó kérdéseit. *
-Még nem…uram, most hoztam a meleg vizet. *Talán esze ágában sincs megtenni, mindenesetre nem derül ki a hajlandósága, mivel a kancellár máris az éppen felállni készülő Jasmine-hoz ugrik. Charles megáll a sátor bejáratánál, a közelben leteszi a meleg vizes tálat és csak nézi a kancellárt és a feleségét. Érdeklődése a felmerülő pletykákat szeretné igazolni. Mire megbizonyosodik arról, hogy nem alaptalanok, már kapja is a következő utasításokat. Elhúzza a száját, de remélhetőleg a kancellár annyira el van foglalva a feleségével, hogy nem fogja látni. Hozzálát a pakoláshoz, csak a ruházatra való utalásnál torpan meg.*
-Nincs lehetőség zárt szekrényekhez…majd megoldom. *Aztán tovább ténykedik az ágyneművel és a zsákkal.*
*Tudom, hogy Charles kihez szólt és a következő pillanatban már Jenkins kancellár hangját is meghallom. Tisztában vagyok azzal, hogy ha bejön és meglát az ágy szélén ülve, ki fogok kapni tőle. Én sem érzem úgy magam, hogy felkelhessek, de a tétlenség sosem volt jellemző rám. Inkább nem is próbálkozom tovább, maradok az ágy szélén ülve, kezeimmel kapaszkodva a combjaim mellett. *
-Még nem is keltem fel. *Erőtlen hangom színéből nem derül ki, hogy ellenkezésnek vagy tréfának szántam, inkább csak suttogás hagyja el ajkaimat, aztán átadom magam a fájdalmas légvételekkel való harcnak. Nem borulok előre de vissza sem hanyatlok az ágyba, sikerül a szerencsétlenségem közepette is megtalálni az egyensúlyt, míg arcom elé nem kerül a kancellár kulacsa. Vetek egy pillantást a pohár vízre, de az messzebb van, így elfogadom a segítséget. A hűvös víz jólesik, nem csak kiszáradt számnak és torkomnak, hanem lázas testemnek is.*
-Köszönöm…elég…nem bírok többet…inni. *Bár jólesne, de újra köhögnöm kell és még a szemem is könnybe lábad az erőlködéstől és a fájdalomtól. Addig Charles téblábol az ágy körül, majd először a párnának, és takarókat, majd a lepedőt is becsomagolja. Magamon érzem a pillantását, ismerős érzés hiszen nem túl gyakori, ám az utóbbi időben többször azon kaptam, hogy engem figyel. Azonban van ennél sokkal nagyobb bajom, így elhessegetem az érzést és amint csillapodik a köhögés, megpróbálok ha nem is felállni, de legalább megemelkedni addig, míg Charles kihúzza a lepedőt alólam. Jenkins kancellárba kapaszkodom arra a rövid időre, de aztán visszaülök, mert szédülni kezdek, ezt azonban nem mondom. Inkább az inhalátorért nyúlok, amit időközben letettem míg a szomjamat csillapítottam. Jenkins kancellár információja azonban előrángatja belőlem a botanikust.*
-Azok a spórák…virágmagok….csak aprók, mint a…virágpor. A szerke…zetük inkább a spórákéhoz…hasonlítanak. Ha a tüdőmben vannak….óvatlan voltam. *Az én hibám, csak még mindig nem tudom mikor történhetett. Védőruhában voltam…de talán amikor levettem, nem gondoltam arra, hogy teljesen a ruhára tapadtak a spórák, hiszen észre sem lehet venni ha kisebb koncentrációban szétszóródnak a levegőben. *
-Ha valóban így van, az egész tábort át kell költöztetni. *Charles hangját hallom és tudom, hogy most ingerült. *-Elintézem az ágyneműt.*Felnézek rá, és tudom, hogy mindezért engem hibáztat, de örülök neki. Igen, mert legalább látok rajta valamilyen érzelmet. *-Menj csak Charles, csomagold….össze a ruhákat is kérlek. *A tegnapi ruhám amit munka közben viseltem valószínűleg tele van spórákkal, jobb is ha kimegy. Persze néhány másodperccel később már nem tudom eldönteni, hogy jobb vagy nem. Jenkins kancellárral kettesben maradni…miközben mindenki odakint van, és átöltözni…és nem tudom, jobb, hogy Charles kiment, vagy jobb lett volna ha marad és csak néz, vagy tevékenyen részt vesz. Próbálok arra gondolni, hogy Jenkins kancellár elsősorban orvos, de rosszullétem ellenére minden idegszálam kellemesen pattanásig feszül a közelségétől s bár nem ér hozzám, én úgy érzem. Kezem önkéntelenül is melleimre simul, hogy eltakarjam magam annak ellenére, hogy mögöttem áll. A kettőnk között lévő ingatag kapcsolat sarkall erre, mindaz amit mondott, vagy nem mondott, s még mindig élénken él emlékezetemben az a pillanat ami lerombolta a reményeimet. Igyekszem minél kevesebb munkát adni neki és magam átöltözni, amennyire ez lehetséges és amilyen gyorsan sikerül. Nem érzem magam kényelmetlenül, csak zavarban vagyok. A beszélgetés legalább eltereli a figyelmemet.*
-Az utóbbi időben….száraz idő volt….néhány magot már….repedten találtam. Talán már akkor…belélegeztem a spórákat. A szél széthordhatja, de…az eső jó. Belemossa a földbe….a nedves spórák….nem szóródnak szét….a levegőben. *Mire idáig jutok, a kék blúz már rajtam van. Leülök az ágyra, így szembe kerülök a kancellárral, felnézek rá. Vajon ő is éppolyan zavarban van mint én? *
-A nadrágot….egyedül is fel tudom venni. Köszönöm. Charles-nak igaza…volt. A tábort át kell…költöztetni. Amint a vihar…elvonult. *A kikészített nadrágért nyúlok és bár erőtlen vagyok, és lassan fog menni, átveszem anélkül, hogy fel kellene állnom. Csak egy kicsit kell megemelkednem, míg lehúzom a fenekemről, és míg a másikat felhúzom. Biztosan sikerülni fog.*





©


 
Felforgatod a világom...

és felforgatsz engem is.
Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins
Callum Jenkins

Kancellár

Fennsík Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (36 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, vezető hibernációs- és genetikus-orvos, az ember-perdai tudományos kutatások vezetője, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
1067

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Fennsík Tumblr15


Fennsík Empty
Utolsó poszt Szer. Okt. 09, 2019 9:54 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
A beteg Virágocska


Csak egy biccentéssel nyugtázom, hogy a ruha dolgát megoldja majd a férfi, több szót nem is vesztegetek erre, annál is inkább, mert most Jasmine-nal kell foglalkoznom... és egyébként nem csak azért foglalkozom vele, mert kell.
- Az a szerencséje! - Jegyzem meg csendesen, a szájmaszk miatt némileg morgósan hangzóan, hogy ebből sem lehet eldönteni, mennyire tréfa a fenyegetésem, habár szemeim sarkában picit elmélyülő nevetőráncok segítenek e kérdésben. Addig adok inni a kulacsból, amíg kér Jasmine, ahogy elkezdi eltolni a kulacsot, nem erőltetem tovább. Majd a Városban úgy is kap infúziót, ha szükségesnek ítéljük. Segítek neki felállni, hogy a férje kivihesse az ágyneműt és az egyik behozott plédet húzom közelebb, de még nem terítem le alá, ennyi kényelmetlenséget el kell viselnie, amíg át nem öltözik. Figyelek közben mindkettejük válaszára, érzékelem az ingerültséget is a férje hangjában, míg Jasmine a helyzethez képest derűsnek is mondható, ami különös. Örültem volna, ha Montgomery marad segíteni átöltözni, legalább rákérdezne, még ha orvosként rám is hagyhatja ezt, de jó lett volna látni kettejük közti viszonyt, a megannyi ki nem mondott nonverbális kis jelet, amiből rengeteg dolgot tudna kiolvasni egy hozzáértő szempár. De nem maradt, így én kezdek neki átöltöztetni a nőt kezdve a felsőjével, amit egy ingre cserélünk át. Látásom perifériájában látom, hogy eltakarja magát, biztos, ami biztos alapon, de nem zavar, hiszen nem állt szándékomban leskelődni. Legalábbis a bájait nem, helyette a hátára, oldalára és nyakára vetek csak egy futó gyors pillantást, mely épp elég ahhoz, hogy megbizonyosodjak arról, hogy igazat mondott korábban Jasmine: fizikailag nem bántja a férje. Legalább nem kell kiadnom az itt lévő emberemnek, hogy a fennsíkról már ne jusson le a férfi, legalábbis élve ne, de zuhanva nyugodtan. Inkább elteszem későbbre a gondolatot, hogy remélhetőleg az ágyban sem bántja a nőt, de talán az is beleférne a fizikai bántalmazás fogalmába, és akkor nem így fogalmazott volna Jasmine.
- És ha eső után megszárad a föld? - Kérdezek még ennyit, mert valóban azon gondolkozom, amit a férje mondott: kiadjam-e a táborbontás parancsát vagy se? De mire a nadrág átvételéhez érnénk - a levett felsőt csak leteszem a földre, kicsit távolabb tőlünk, hogy ne nagyon lobogtassam, addig Jasmine is be tudja gombolni talán az inget - már ő is szóba hozza ezt.
- Rendben, intézkedni fogok ez ügyben. De engedje meg, hogy segítsek. - Nyúlok a kezéért, mely a nadrágot venné le, gombolná ki, és bár biztos sikerülne neki is, csak sajnos elég lassan.
- A vihart mi nem várhatjuk be itt. A siklóval alkalmas leszállóhelyet csak háromnegyed óra sétára találtunk, és a hordággyal nem lesz gyors menet. - Adok neki magyarázatot is, mert tényleg emiatt siettetem csak az átöltözést, na meg persze azért, hogy a spórák, virágmagpor vagy mi a fene ez az anyag, de a nagyja lekerüljön Jasmine-ról minél hamarabb. Ha hagyja, elfektetem az ágyon, ami kényelmetlenebb így, hogy nincs rajta az ágynemű, de ideiglenes megoldás csak. Így kevésbé kell erőltetnie magát megemelkedéssel, tartással, hogy levegyük a nadrágot róla. Ha hagyja, kigombolom vagy elbánok a cipzárral, vagy megkötőmadzaggal, és óvatosan, de gyorsabb mozdulatokkal, magabiztosan húzom le róla a nadrágot. Ez a céltudatosság egy másik helyzetben biztosan más hatást is érne el, ahogy az is, ahogy végigpillantok a lábain - ugyanazért, amiért a hátán is - és felsegítem rá a másik nadrágot, dereka alá nyúlva finoman emelve meg a csípőjét, hogy fenekére is felhúzzam az anyagot. És bárhogy igyekszem elkerülni, de egy futó érintés erejéig hozzáérek a bőréhez, míg a fenekére is felsegítem az anyagot, hogy már az új nadrág begombolásánál/megkötésénél pillantsak fel rá a szájmaszk felett szavak nélkül kérve elnézést... és némi zavart is fel lehet fedezni rajtam. Normál esetben nem lenne, és most is próbálok elvonatkoztatni attól, hogy egy szép nő van előttem, nem is szokott ezzel baj lenni - nem mintha olyan sűrűn ápolnék én bármikor is így valakit -, de talán az ismerős helyzet és a tény, hogy egy olyan nőt öltöztetek így át, aki másfél-két hónapja értésemre adta, hogy miként érez irántam... és amit nem tudok viszonozni... Zavarba ejtő helyzet. Még ha nem is pirulok el - sosem szoktam -, azért örülök, hogy a szájmaszk ott van és inkább megtöröm a csöndet kettőnk között.
- Áttörlöm a haját is, abban is sok spóra lehet, utána indulnunk kell a siklóhoz, a többit majd a Városban megoldjuk, ott már várnak ránk. Kér még inni? - Szükség esetén újra odaadom neki a kulacsot, de ha nem, akkor egy kendőt mártok a hideg vízbe, hogy most én legyek az, aki borogatást tesz a homlokára, az egyik hozott plédet ráterítsem, hogy aztán megnézzem, az a szerencsétlen férje hova tette le a meleg vizes tálat? Megtalálom a bejárat közelében, így odaviszem a levetett ruhákat, majd a tálat az ágyhoz és egy másik kendőt belemártva elkezdem áttörölni a haját. Nem ér fel egy rendes hajmosással, de arra most idő sincs, na meg rendesen megszárítani sem lehet, és ebben a szeles időben így is be kell majd jól bugyolálni a fejét is, nemhogy csurom vizes hajjal. Mozdulataim gyorsak, de nem kapkodóak, tudom, mit miért teszek, de óhatatlanul is van bennük valami gyöngédség, amivel átsimítom a haját a nedves kendővel.
- Javult a légzése az inhalátorral, hogy érzi? - Nem akarom nagyon beszéltetni, de érdekel, ő hogyan érzi magát, mert az egy dolog, amit én látok. Bármikor áttérhet a pislogásos válaszadási módra, de úgy sejtem, nem fog. Mindenesetre nekem is visszajelzés, hogy az inhalátor segít-e ilyen helyzetben vagy sem? Közben lassan végzek is a haj áttörlésével.
- Felállítom a hordágyat, segítek átfeküdni rá és jól betakarom. Út közben, ha bármi gond lenne, rosszabbul lenne, jelezze mindenképpen! Rendben van így? - Nézek újra a szemébe, de a korábbi zavarnak már nyoma sincs bennük, helyette inkább bátorító mosoly vette át a helyét és kezét is finoman, kedvesen megszorítom.
Vissza az elejére Go down

Jasmine Benedict
Jasmine Benedict

Polgár

Fennsík Xu2h0O5

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2395.04.07

Tartózkodási hely :
Perda, Város

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
549

Avatar alanyom :
Leelee Sobieski

Keresem :

☽ :
Fennsík 3t4ABoP


Fennsík Empty
Utolsó poszt Szomb. Okt. 12, 2019 7:46 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
br>
A Kancellár&
a Lányka





*Próbálok arra koncentrálni, hogy Jenkins kancellár orvosként van itt és kancellárként, bár utóbbira nem lenne indok a jelenlegi helyzet, és ő segít ebben…még az elején. De olykor visszatér az a könnyed humorú és kedves magánember akit megismertem a személyében és akiért mindig is odavoltam. Az az ember akit más nem ismer, a gyengéd és gondoskodó, a figyelmes…akit csak a felesége ismerhetett annak idején. Egy kicsit irigylem, mert ő legalább boldog lehetett a házasságában. A szájmaszk torzította hang azonban nem csap be, ahogy felnézek rá, látom a szemein, hogy derültség csillog bennük és visszaidézi azokat a boldog perceket, melyeket én is megkaphattam. Talán sikerül láttatni egy halvány mosolyt mielőtt néhány korttyal oltanám a szomjamat, de többet akkor sem szeretnék láttatni ha tudnék, Charles előtt. Noha valószínűleg nem érdekli, a látszatra adni kell, ahogy a Dominium folyosóin is tettük. Ahogy Charles magunkra hagy, mindez a tartás odaveszni látszik, és pont ez zavar az egész átöltözésben. Hogy még betegen is arra figyeljek, ne kerüljek hozzá közelebb, mint amennyit még elfogad. Emlékszem minden egyes szavára, melyek a lelkembe és a szívembe martak, még sincs bennem harag iránta, csupán a keserű fájdalom, melyet még a betegség sem képes elnyomni. S lám a sors is megannyi megpróbáltatás elé sodor azzal, hogy most itt van…*
-Ahhoz, hogy…minden spórát a…földbe mosson mélyen….több napos….zivatarra van…szükség. *Legalábbis a szerint, hogy én mennyi magházat láttam és ez csak töredéke annak, amennyi lehet még a tábor körül. A Merter termőterülete jóval nagyobb mint amekkorát ittlétünk alatt felmértünk. Ugyan Jenkins kancellár szerint vihar közeleg, én erről az információról lemaradtam a rosszullétem miatt, azt biztosan állíthatom, hogy nem lesz elég. A vihar rövid idő múlva elvonul, és ha nem is süt ki a nap a felhők mögül, a szél gyorsan megszárítja a talaj felszínét és a spórák, melyek megtapadtak ott, újra a levegőbe kerülnek, így keresve még szabad helyet maguknak. Hogy a Merter még nem szaporodott el a lejjebb fekvő területeken, annak csak a sziklák az okai, melyek egyfajta gátként működnek, falként ha úgy tetszik. Ezek után, hogy a blúzt már sikeresen felvettem, úgy vélem a nadrág cseréje fog menni egyedül is, bármennyi időbe is kerül, ám nem tudok kibújni az átöltöztetés alól. *
-Egyedül is…megy, köszönöm. *Ellenkezem még erőtlenül, de a kancellár szerint az idő és a vihar ellenünk dolgozik. Az indoklásra már nem mondhatok nemet, mert azzal veszélyeztetném a siklóval érkezők biztonságát is. Az egész nem olyan egyszerű, pedig a hordágyon való szállításra is nemet mondtam volna. *
-Értem, rendben. *Adom meg magam, és ha képes lennék rá mindezt egy lemondó sóhajjal kísérném. Lemondóan, mert újból vagy még, el kell viselnem a közelségét úgy, hogy távol kell tartanom magam tőle. S az lesz a legnehezebb, hogy megálljam ne érjek hozzá, ne simítsam az arcát a maszk ellenére, hogy ne szorítsam meg a kezét, hogy ne húzzam magamhoz, hogy ne érintsem arcom az övéhez. Hagyom magam az ágyra fektetni s bár ez most felér egy órányi pihenéssel, mégsem örülök neki. Cak annyiban segítek, hogy megemelem a csípőmet mikor lesegíti rólam a nadrágot, de így is érzem a gyengéd érintést, ami csak a gyengeségemnek, a betegségemnek szól és nem a nőnek. Pedig mennyire boldoggá tenne, ha mindez nem így folytatódna és nem úgy végződne, ahogy végződni fog. Tudom, mert őt nézem végig, küzdve a fáradtsággal és álmossággal, mely hamarosan úgy is maga alá gyűr. Látom a szemein és arcának maszkkal nem fedett részein, hogy zavarban van, hogy a helyzet kellemetlen a köztünk lévő faramuci kapcsolat miatt. S ez már csak ilyen marad. Igaza volt abban, hogy időre van szükségem, de mégis hogyan tartsam magam távol tőle, ha mindennek ellenére vele szeretnék lenni? S fájdalmas azért is, mert még ebben a helyzetben is több érzelmet fedezek fel rajta, mint Charles arcán valaha. A további gondoskodásnak is megadom magam, úgy sem lenne erőm ellenkezni. *
-Köszönöm nem….miért csinálja ezt? Nem kellene….itt lennie….akárki segíthetne. *Még talán Charles-t is rá tudnám venni, ha kelletlenül is, de legalább a látszat kedvéért megtenné. Vagy a kutatócsoport bármelyik női tagja, hiszen nem én vagyok az egyetlen. Tudnom kell miért van itt, miért indult útnak egyáltalán, miért van most itt velem kettesben és gondoskodik rólam úgy, mintha a felesége lennék. Gyengéden, szinte szeretve….szinte. Bármennyire is nem viszonozza az érzelmeimet, minden mozdulatában gyengédség és odaadás van. Lehunyt szemekkel élvezem a homlokomra tett hűvös kendő enyhítését, és hiába próbálom tagadni, jólesik ahogy gondoskodik rólam. Még egy halvány mosolyra is futja mikor arra gondolok, én hogyan ápolgattam őt miután megmenekült a mocsárban töltött napok borzalmából, s most itt vagyunk csaknem fordított helyzetben. *
-Kicsit könnyebb….de érzem, mintha…homok lenne…a tüdőmben. *Valószínűleg kitágultak a hörgők, talán az irritáció okozta oedémát is csökkentette, de az ok még mindig ott van. Hogyan tisztul ki, még kérdéses, de legalább már nem érzem úgy, mintha egy abroncs szorítaná a mellkasomat. Még órákig képes lennék ébren élvezni ahogy a hajammal foglalatoskodik, de érzésem szerint gyorsan végez és el kell hagynunk egy újabb állomást, mely gonosz mód bepillantást engedett egy olyan életbe, ami sosem lehet az enyém. Szavaira sokkal több mindent mondanék, mint amennyit lehet.*
-Köszönöm…rendben. Szólni…fogok. *Még mosolygok is rá, mert az érzelmeimnek nem tudok parancsolni, és jólesik a gondoskodása, az, hogy itt van, hogy még elem lesz egészen a Városba vezető úton. Megnyugtat a jelenléte, kezének szorítása és a mosolya, amiből csak annyit látok, amennyit a szemei körül kialakult nevetőráncok mutatnak a maszk felett, de elképzelem, hiszen már ismerem. A fájdalommal való küzdelem és a láz azonban hamar levesz a lábamról, amint magamra hagy, hogy intézkedjen az elszállításomról, ismét álomba merülök. Magával ragad a fáradtság és az álom, melyet most már nem a láz szül hanem az iránta való érzelem.*





©



 
Felforgatod a világom...

és felforgatsz engem is.
Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins
Callum Jenkins

Kancellár

Fennsík Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (36 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, vezető hibernációs- és genetikus-orvos, az ember-perdai tudományos kutatások vezetője, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
1067

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Fennsík Tumblr15


Fennsík Empty
Utolsó poszt Szomb. Okt. 12, 2019 10:27 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
A beteg Virágocska


- Értem. Akkor valóban költöznie kell a tábornak. - Bólintok rá és mielőtt nekilátnék Jasmine átöltöztetésének felállok és a sátor bejáratához lépek, de ki sem kell lépnem, mert a velem érkező orvostársam jelenik meg a bejáratnál.
- Kancellár úr, közeleg a vihar, hamarosan indulnunk kell. - Mintha csak nyomatékosítani akarná a szavait és lenne ráhatása, megdörren az ég mögötte, már közelebbről, mint mikor a labor-sátorhoz mentünk.
- Tíz perc és készen áll az útra. Addig is mondja meg a csapat vezetőjének, hogy a vihar alatt pakoljanak össze a sátraikban. Ahogy elvonult a vihar, ne várják meg, míg felszárad minden, még ha nehezebb is lesz az út, de tovább kell innen állniuk. Valószínűleg a Merter okozza a problémát és nem tudni még, hogy egyedi allergiás reakció, vagy mindenkire veszélyes lehet. Óvintézkedésből parancs szerint haladéktalanul indulniuk kell és a Merter-ektől minél távolabb kell letáborozniuk. Ha lesz kommunikációs kapcsolat ott, az volna a legjobb. - Ez utóbbit már nem adom parancsba, mert ha nem olyan a helyszín, akkor nem tudnak mit tenni, legfeljebb csókoltatni Castillo kancellárt ezért az expedíció-ötletért. Az orvostársam már megy is átadni az utasítást, Charles Montgomery nem kerül elő, így én visszalépek Jasmine-hoz és ráveszem, hogy hagyja a segítségemet a nadrág átvételében, még ha ez némileg kínos is... Azt hiszem, mindkettőnknek az. Épp nekikezdenék a haja áttörlésének a meleg vizes kendővel, mikor a kérdése egy pillanatra megakasztja a mozdulatomat, majd a pillanat után folytatom a kendő kicsavarását gyorsan találva meg a szavakat. Szavakat, amit még tudhat, amivel még nem hazudok, mert valamiért nem akarok neki hazudni, de nem akarok elgondolkoznia rajta, miért nem, és úgy kell válaszolnom, hogy ha a férje időközben visszaérne, akkor előtte se legyen problémás a válaszom. Nem mert tartok tőle vagy egy pillanatig is érdekelne a lelki állapota, de nem akarom, hogy miattam bántsa Jasmine-t.
- A Brevius miatt... és Ön miatt is. Majd elmondom később. - Próbálom elejét venni a társalgásnak, hogy ne fárassza magát tovább ezzel, ráérünk mi még beszélgetni később is, a Városban.
- Az jó, ha segített. Az nagyon jó. - Oké, csak átlagosan jó, nem kiemelkedően, de valamivel illik biztatni a beteget, hogy megnyugtassuk. Közben befejezem a haja nagyjából való megtisztítását, cserélek borogatást rajta és elmondom, mi jön most, nem is gondolván, hogy gyengéd ápolásom igazából lehet rosszabb neki, mintha közömbösen tenném egy ismeretlennel vagy ha orvostársamra hagytam volna ezt a részt. Ha a férje lett volna beteg, biztos így is alakult volna.
- Minden rendben lesz! - Ígérem meg neki ugyanúgy, ahogy Saskiának is megígértem - hazudtam -, csak most jobban biztos vagyok abban, hogy így is lesz. Kezét fogva figyelem a mosolyát és ahogy lassan lecsukódnak a pillái, és próbálok a pulzusára figyelni, ha már úgy is fogom a kezét, hogy ne tolakodjanak elő a múlt árnyai és elnyomjam az aggódást magamban, hogy mi van, ha csak egyszerűbb esetnek tűnik ez a mostani kór, ha hirtelen fog romlani az állapota, ha mégsem tudom megmenteni őt? Őt sem...
- Uram? Indulnunk kell. - Vállam fölött hátrapillantok és most tudatosul bennem, hogy az orvostársam kopogott. Vagyis csak hallottam a kopogást, de rá kell jönnöm, hogy ez egy sátornál nevetséges gondolat és valójában az eső kezdett el kopogni a sátor tetején. Még nem esik erősen, éppen csak köszönthetjük az első, kövér esőcseppeket, mint a vihar előfutárait vagy felderítőit. Felállok az ágy mellől és bár látom egy pillanatra a kíváncsian, de nem tolakodóan fürkésző pillantását a másik orvosnak, mint aki most realizálja, hogy fontos lehet nekem a lány, nem szól semmit, helyette én szólalok meg.
- Állítsa fel a hordágyat! - Közben elkezdem összepakolni a fém táskába a gyors ellátás és vizsgálat során felhasznált eszközöket és cserélek borogatást Jasmine-on. Esőben kellemetlenebb lesz az út, de a hordágyhoz van ilyen esetre kis esővédő fólia, ami kupolaszerűen felhajtható a fej fölé, bár tartok tőle, hogy ebben a szélben be-bevág majd alá az eső. A hordágy felállítása nem nagy ördöngösség, be is állítja az orvos, hogy a megfelelő magasságon lebegjen, hogy az ágyról könnyen és gyorsan át tudjuk emelni Jasmine-t. Ő a lábánál helyezkedik el, én felül karolok alá és "most"-ra emeljük is át. A kisebb pléddel én a haját takargatom körbe, melyet óvatosan meg is emelek, főleg, ha még mindig alszik, míg orvostársam a testét takarja be a nagyobbik pléddel és e fölé kerül egy vízhatlan réteg is, hogy ne ázzon át a takaró. Nyújtja felém a hordágy irányítóját, de elutasítom.
- Jobb lesz kézben vinni, gyorsabban tudunk haladni! - Lépek el mellette a táskát fogva és kilépek a sátorból. A szél és az eső az arcomba csap, bár ez utóbbi még mindig nem erős, szerencsére. Láthatóan felbolydult a tábor, mindenki pakol, még kint is, amíg a vihar le nem csap teljes erejével. Újabb mennydörgés kíséretében intek magamhoz kettő katonát, aki a tudósokat kíséri, egyik az én emberem, de nem adjuk jelét, hogy közünk lenne egymáshoz. Kiadom nekik a feladatot és míg váltok pár szót a másik orvossal, a szanitéccel, a tábor vezetőjével, addig Jasmine-t is kihozzák hordágyon a sátorból és indulnak el vele a sikló felé. A szanitécet és a csapatvezetőt hátra hagyva magunk is felzárkózunk, és nem kis feltűnést keltünk a táboron áthaladtunkban, hiszen a legtöbben nem látták Jasmine-t mióta megbetegedett. Ha ébren lenne a nő, akkor kap pár jókívánságot is mielőbbi jobbulást és visszatérést kívánva, bátorító mosolyokat mellékelve hozzá. Én az orvossal beszélek mögöttük haladva, ami jobb is, így nem keltünk a kelleténél több pletykát...
... Már jó negyed órája elhagyhattuk a tábort, mikor az eső is felerősödött, és a szél is néha erősebb széllökésekkel ajándékoz meg minket, egyelőre nem vészes a helyzet, de azért kilépünk, amennyire csak lehet. A siklóban jobb műszerek vannak és kapcsolatba lépve vele megtudjuk, hogy még pont fel fogunk tudni szállni a vihar előtt gond nélkül. Legalább valami jó hír! Előremegyek kicsit a hordágy mellé, hogy ellenőrizzem, hogy van Jasmine, ehhez az időjárásra való tekintettel közelebb hajolok, de nem lassítom le a menetünket vele. Ha nincs magánál, akkor ellenőrzöm a lázát a kezemmel és hogy kellően be van-e takarva, de ha magánál van, akkor kérdezem is.
- Hogy érzi magát? - Ki gondolná, hogy a választ nem fogom megvárni, bár nem azért, mint a férje esetén is tettem, ha bármit is mondtam neki vagy kérdeztem tőle. Először azt hinné az ember, hogy mennydörgést hall, csak a következő pillanatban tudatosul a döbbenet kísérte felismerés, hogy ez a dörgés nem fentről jött, hanem lentről, a lábunk alól, a mélyben roppant valami vagy engedett az esőnek, a földbe beszivárgó víz erejének, nem bírván ki egy újabb vihart. Kiáltani sincs idő, és bár van lehetőség a Dominiumon kipróbálni a súlytalanság érzését, a lebegést, rá kell jönnöm, hogy ez más, mint mikor a gravitáció nem működik. Itt a gravitáció nagyon is jelen van, a talajt húzza lefelé, és ahogy az eltűnt alólam, megyek én is vele. De nemcsak én, ahogy próbálok kapaszkodót találni hasztalan kapkodva bármi gyökér vagy szikladarab után, látom, hogy kis menetünk többi tagját is érinti a probléma: az orvostársam még a szélén volt és meg bírt kapaszkodni egy ott lévő csenevész fácskában, noha a lábai neki is lógnak lefelé, de a hordágyat cipelők hasonlóan jártak mint én, csak őket a katonai páncéljuk segíti, erősebb a szorításuk vele vagy szerencsésebbek, hogy pont találtak kapaszkodót, így félúton megállnak. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy a hordágyat nem tudták fogni, és bár egyikőjük kezében még látom a végét, hogy nem engedi el, de nem volt belekötve Jasmine, így ha nem tud megkapaszkodni hirtelen benne, akkor csúszik ő is lefele a függőleges helyzetű hordágyból. Még talán pont látom, mi lesz vele, mert aztán egy adag föld az arcomba omlik, mialatt továbbra is elszántan próbálok fogódzót találni és lassítani a csúszást... ki tudja hova? Nem lehet itt vége. Nem lehet. Nem így. Még túl sok a tennivaló. Még ne...!
Vissza az elejére Go down

Jasmine Benedict
Jasmine Benedict

Polgár

Fennsík Xu2h0O5

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2395.04.07

Tartózkodási hely :
Perda, Város

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
549

Avatar alanyom :
Leelee Sobieski

Keresem :

☽ :
Fennsík 3t4ABoP


Fennsík Empty
Utolsó poszt Hétf. Okt. 14, 2019 5:41 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
br>
A Kancellár&
a Lányka





*Nem ismerem még annyira a Merter spóráit, hogy százszázalékosan meg tudjam erősíteni a gondolatmenetét, de biztos ami biztos alapon, és mert a gomba spórákhoz hasonlatosak, kimondom azt amit a leginkább el tudok képzelni. S ha már ekkora problémát okozott, más ne betegedjen meg. Ha nem is indulnak vissza a Városba, költözzenek messzebb a területtől. S ettől a pillanattól kezdve az én felelősségem, hiába nem én adom ki a parancsot, az én véleményem számít. Még ez sem tudja elterelni a figyelmemet arról, ahogyan Jenkis kancellár segít az átöltözésben. Mindkettőnknek kellemetlen, mindkettőnknek más okból s épp ezért nem értem miért van itt. Mielőtt még meggondolhatnám a kérdést, felteszem bár egyáltalán nem számítok semmire, nem várok olyan választ amit nem adhat meg. Észre sem veszem a pillanatnyi hezitálást, ami a választ megelőzi és amivel inkább türelmet kér tőlem semmint kielégítené a kíváncsiságomat. Leteszek arról, hogy valaha megtudom, úgy sem lesz alkalmunk mostanában beszélgetni, később pedig nem hozom szóba. Soha többé. Tudom, hogy az állapotom orvosként is érdekli, mégis úgy érzem a rákérdezéssel szeretne témát váltani és ezt tiszteletben tartom. Az inhalátor valóban segített, egy kicsit könnyebb a légzésem mint mielőtt ideérkezett, és megnyugtat a biztatása is. Ha ő elégedett, akkor nem lehet olyan súlyos az állapotom mint amennyire éreztem. Hálásan pillantok fel rá és megszorítom a kezét, mintha abba kapaszkodnék és talán egy kicsit így is van.*
-Tudom, ha ön velem van…minden…* Nem akarom elengedni, ő most az egyetlen biztos pont, és nem akarom lecsukni a szemeimet, mert félek, ha felébredek már nem lesz itt velem. Ám a láz és a fáradtság legyűr, a mondatot már nem tudom befejezni és néhány perce jótékony sötétség borul rám.  Valószínűleg újra és újra visszatér majd, az álom és az ébrenlét váltja egymást, míg meg nem érkezünk a Városba, ahol tényleg biztonságban érezhetem magam és megnyugszom. Valahol az álom határán, tudat alatt hullámzásként élem meg, ahogyan átemelnek a hordágyra de csak később, a mennydörgésre riadok fel. Összerezzenve nézek körül, de nem látom Jenkins kancellárt, csupán két katonát, akik a sátorba lépve a hordágyra fognak rá és visznek ki. Sehol nem látom, és ez elkeserít, valószínűleg a hangulatom olyan pocsék, hogy ebben is rosszat látok, és hiába forgolódom amennyire a hordágy falai engedik, nem találom. Helyette a kutatócsoport tagjai tesznek meg néhány lépést mellettem, hogy jobbulást kívánjanak, fáradt mosollyal köszönöm meg, de a mosoly gyorsan le is olvad az arcomról, hallva az eső kopogását és a viharos szelet érezve arcomon. Kétlem, hogy ilyen időben felszáll a sikló, még ha oda is érünk, a Városba már nem jutunk el, de talán a siklóban kényelmesebben és biztonságosabban át tudjuk vészelni, mint bármelyik sátorban. Gondolataim azokon járnak akik most ebben az időben kényszerülnek pakolásra, hogy messzebb költözzenek a Mertertől, de talán jobb, hogy most derült ki, mennyire veszélyes, mintha a felszálló spórák mást is megbetegítettek volna. Most inkább a félelem tart ébren, bár átéltem már egy-két vihart, sosem a szabadban kényszerültem rá, és így sokkal félelmetesebb. A takarót cibálja a szél, s csak azért nem kapja fel s viszi magával, mert a testem alá lett gyűrve. Kövér esőcseppeket és néhány falevelet szór az arcomba, mégis ebben a viharban is meglátom a szépséget. Finom illata van a levegőnek, tiszta és földszagú…s mielőtt még ezen elmerengenék, Jenkins kancellár arca kúszik be látásom perifériájáról, arcomra kiül az öröm, hogy láthatom, és már válaszolnék a kérdésére, de egy újabb mennydörgés félbeszakít. Nem jut el a tudatomig, hogy nem az ég dörgött, hanem a föld alattunk, csak azt veszem észre, hogy megfordul velem a világ, a hordágy kezd kicsúszni alólam vagy én róla…a takarót kikapja a szél, de a következő pillanatban amúgy is elhagytam volna. Kiáltani akkor sem tudnék ha lenne hozzá lélekjelenlétem, csak hörgés és köhögés fojtogat, de ez a kisebbik baj. A nagyobbik az, hogy zuhanok, csúszok le a nedves, átázott földön, göröngyökön és köveken bukdácsolva, és hiába próbálok kapaszkodót találni, ha meg is van, szinte azonnal kisiklik az ujjaim közül. Halálfélelem lesz úrrá rajtam, érezve ahogyan a föld magához húz, szinte beszippant. Nem tudom merre van a fel és merre a le, hol az ég és hol a talaj, mert minden egyik pillanatról a másikra sötétül el. A vihar lecsap a sziklás hegyoldalra, az eső pedig mindent eláztat. Úgy érzem az összes apró szikla, kőcsipke a bőrömbe mar, mielőtt megállnék…valahol. A ruhám teljesen elázott, nem csak az esőtől,  hanem a sártól is, hidegen tapad a bőrömre, nem érzem a combomon felszántott sérüléseket, csak azt a keményet amin a fejem landol. Összekoccannak a fogaim, az ajkamon vér ízét érzem. A fejembe éles fájdalom hasít, de eszméletemnél maradok és próbálom megkeresni a fájdalom forrását, hogy megérintve a sebet, megtudjam vérzik-e vagy sem. Bár azt hiszem, ez lesz a legkisebb bajom. A fő gond az, hogy fogalmam sincs hol értem földet, hol álltam meg, mennyit csúsztam…és jó eséllyel nem lesz elég erőm ahhoz, hogy kikecmeregjek onnan ahol vagyok. Segélykiáltásom erőtlen, köhögésbe fulladó és bizonyára rajtam kívül senki nem hallotta. *





©


 
Felforgatod a világom...

és felforgatsz engem is.
Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins
Callum Jenkins

Kancellár

Fennsík Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (36 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, vezető hibernációs- és genetikus-orvos, az ember-perdai tudományos kutatások vezetője, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
1067

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Fennsík Tumblr15


Fennsík Empty
Utolsó poszt Hétf. Okt. 14, 2019 10:18 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
A beteg Virágocska


Amilyen hirtelen tűnt el a talaj alólam, olyan hirtelen lesz vége a végtelennek tűnő csúszásnak lefelé, és találok biztos pontot magamnak. Talán annyira mégsem utál ez a hold, vagy még nem döntötte el, miként is érez irántam, vagy csak szimplán el akarja húzni a szenvedésemet, de még az is lehet, hogy titkos terveim titkos és fura támogatója a természet. Úgy tűnik, még lesz alkalmam azt a sok tennivalót elintézni, talán még nincs vége mindennek számomra, de azért rohadtul elegem van már ebből, amit most még a "hurrá, élek" érzés sem feledtet! Piszok mázlista vagyok megint, mint a siklóbaleseteknél is, főleg mint az elsőnél. Akkor karcolás nélkül megúsztam, most azért ezt így nem mondanám, de némi lehorzsolt, megvágott, bevert kézzel, térddel, arcomra kerülő apró karistolásokkal igazán nem törődök most, mert azt rögtön érzem a megállás pillanatában, hogy ezek bár kellemetlenek, de nem vészesek. Talán a felöltőm vastag anyaga is hozzájárult ehhez, aminek próbálom érzésre megtalálni most egy tiszta pontját - jó, hogy az eső így esik, legalább gyorsan mossa le róla a sarat -, mert a felöltő ujját használom majd arra, hogy kitöröljem az arcomból és leginkább a szememből a sarat és hajamat, mialatt felfogom, hogy megálltam valahol a csúszásban és nem vészes az állapotom. Nagyjából sikerül a szememből kitörölni a sarat, és ahogy a látást próbálom erőltetni, érzem, hogy kellemetlenül csíp, szúr még ott a szememnél valami, de igyekszem nem tudomást venni róla, na meg hátha az eső lemossa. Az eső, amitől alig lehet pár méterre ellátni, mintha csak köd ereszkedett volna körém elmosván a határokat. Négykézlábra emelkedem eleinte bizonytalanul, sajgó tagokkal és így már látom, hogy valami sziklapárkányon állt meg a csúszás, bár ha erről leesem, biztos nem köszöntem volna meg az érkezést, de alig egy-két métert zuhantam volna a következő párkányig. Persze eltörni ezt-azt, vagy nyakát szegni az embernek ez is bőven elegendő.
- Valaki! Hall engem?! - Kiáltok, hátha a válaszhangból kiderül, mennyire sodródtam el, van-e még itt más is rajtam kívül, de vagy nagyon messze sodródtam vagy az eső elnyom minden ilyen hangot, amit meg nem, azt a csattanó villám és a közvetlenül utána felmorajló mennydörgés, melynél óhatatlanul is várom egy pillanatig, hogy na most megint elindulok-e lefelé vagy sem? Próbálok felfelé nézni, hátha ellátok addig, ahonnan elindultam lefelé, de hiába. Próbálok valami utat keresni felfelé, valami kapaszkodót, amivel vissza lehetne mászni, de semmi. Próbálok másokat keresni itt, láttam, hogy többen megcsúsztak, látni véltem, hogy Jasmine is kicsúszik a hordágyból - miért nem kötöttem be, én barom! -, de hogy meddig csúszott? Nem látom erre, így biztos feljebb van, vagy sikerült valakinek elkapnia. Nem tudom, mennyire jó ötlet ebben az időben elindulni felfelé, de vajon jobb ötlet-e itt bevárni a végét és azt, vajon egy újabb adag földcsuszamlás nem mos-e lejjebb, esetleg talán le a szakadékba? Elindulok, nem várok itt lent, Jasmine-t is mielőbb vissza kell vinni a Városba, nélkülem meg biztos nem indulnak el vele és nem láttam, mi lett a másik orvossal, de hiába lépek párat fel, a csúszós sárrá vált hegyoldal kicsúszik alólam és újra és újra térdre kényszerít. Egy ilyen alkalomnál látom csak meg a szemem sarkából a ezüstös kis színfoltot, talán az eső mosta le a sarat, mely eddig eltakarta szem elől és felé fordulok összevont szemöldökkel, hogy kivegyem mi is az, de a felismerés előtt elkerekedjenek a szemeim ijedten meghallván az erőtlen köhögést is és arrafelé kapom a fejem. Egy sziklaterasz-szinttel lejjebb Jasmine-t veszem észre, őt úgy tűnik lejjebb sodorta a vihar. Körbenézve megkeresem azt a pontot, ahol a legkisebb a két szint közti távolság, majd a körülményekhez képest óvatosan, és amennyire lehet sietve mászom le hozzá és szinte ugrom oda hozzá.
- Jasmine! - Talán most először mondom ki a nevét neki és nem hölgyemezem, mert annyira megnyugodtam, hogy eszméleténél van - életben van! -, de egyúttal végigmérem őt és az is világossá válik, hogy ő nem volt olyan mázlista mint én. Fölé hajolok minél jobban, hogy védjem az esőtől legalább az arcát és míg tekintetem valami menedékhelyért kutat, beszélek hozzá hangosan, hogy hallja a viharban, na meg hátha van valaki a közelben, aki meghallhat minket.
- Minden rendben lesz, ne aggódjon! Keresünk valamit, ahova behúzódhatunk, majd ellátjuk a sérülését és már biztos jönnek is értünk. - Vázolom fel neki röviden a tervet, ami annyira vázlatos, hogy meg sem próbálom érinteni benne bármelyik pontnak is a hogyanját, mert rögtön kiderülne, hogy a terv bár hangzatos, egyszerűen nagyszerű, de nagyon ingatag lábakon áll.
- Körbenézek, mindjárt jövök! Ígérem! - Nyugtatom, noha nem tudom, mennyire kétségbeesett vagy letört, egyáltalán mennyit fog fel abból, amit mondok. Arról nem is tudok, hogy a fejét beütötte, csak a vérző lábát láttam, de nyugtatni akarom, és részben ezzel magamat is. Nem akarom rajta is azt látni, hogy feladja, nem akarom még egyszer végignézni egy számomra fontos személy haldoklását a karjaimban, nem akarok még egyszer tehetetlen lenni! Kibújok a felöltőmből, amin ugyan éktelenkedik egy hasíték, ami eddig nem volt ott, éppen csak a belső bélés nem szakadt át teljesen és óvott meg engem egy élesebb szikla vágásától. A felöltőt Jasmine-ra terítem, hogy minél kevésbé érje az eső és melegebben tartsa őt, amennyire ez jelenleg itt lehet, én pedig elindulok a sziklateraszon menedéket keresni magunknak. Korábbi próbálkozásaim alapján a nővel a karomban vagy a vállamon meg se próbálok feljutni, kudarcra ítéltnek találom az ötletet most már. Két-három percbe beletelik, mire visszajövök futva - egyszer meg is csúszik a lábam és keményen térdemre koppanok, de már állok is fel és sietek tovább -, hogy odaérve Jasmine-hoz csak gyorsan ellenőrizzem, mennyit romlott az állapota, ha romlott és magánál van-e?
- Találtam egy barlangot! - Újságolom el neki bizakodó izgatottsággal akkor is, ha nincs éppen magánál, de már karolom is őt fel, hogy karjaimban menjek vele óvatosan a korábbi "úton" vissza ismét, megálljak, óvatosan a földre tegyem, lemásszak egy bő egy méterrel lejjebb lévő újabb sziklateraszra, majd karjaimba vegyem ismét őt és folytassam az utat. Próbálom amennyire lehet ráhajolva védeni őt az esőtől és széltől, de hogy beérünk a barlangba, az jelzi, hogy viszonylag szélcsend lesz és az eső sem rajtunk kopog már.
- A lábán kívül fáj máshol is? - Láttam, hogy véres volt a szája, de az annyira nem tűnt súlyosnak akkor, mint a lábánál lévő seb és vérmennyiség, így gyengéden letéve őt először annak a megvizsgálásával kezdem, hogy fel tudjak állítani egy sorrendet, mivel kezdjük?
Vissza az elejére Go down

Jasmine Benedict
Jasmine Benedict

Polgár

Fennsík Xu2h0O5

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2395.04.07

Tartózkodási hely :
Perda, Város

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
549

Avatar alanyom :
Leelee Sobieski

Keresem :

☽ :
Fennsík 3t4ABoP


Fennsík Empty
Utolsó poszt Szer. Okt. 16, 2019 6:40 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
br>
A Kancellár&
a Lányka





*Az idő, a kopogó, egyre nagyobb esőcseppekkel együtt pereg, követhetetlenül. Nem tudom, hogy pár percig, vagy néhány pillanatig fekszem tehetetlenül, mielőtt megmozdulok azért, hogy felkeljek, elinduljak valamerre, vagy csak körülnézzek a szinte falat képző esőzuhatagon keresztül. Mellettem felveri a sárrá ázott földet, de lassan le is mossa, így a szikla sötétszürke színe láthatóvá válik, hasonlatos az ég színéhez, mely csak ebben a színben váltogatja árnyalatait. A köhögés is kínoz, olykor szünetet kell tartanom, bárhová is igyekszem, csak annyit érek el, hogy felülök és próbálok megkapaszkodni a csúszós kövekben. Egyszer ugyan hallok valamilyen hangot, mintha emberi kiáltás lenne és fel is kapom a fejem, hogy abba az irányba füleljek tovább, de az ég szívet dobogtatva dübörög, mintha maga a föld is morogna alattam. Talán csak érzéki csalódás volt, én képzeltem bele a hangba valami emberit, megnyugtatót, hogy nem vagyok teljesen egyedül. Az elkeseredettség hullámokban tör rá, úrrá leszek rajta de amikor megcsúsznak a kezeim és visszahanyatlok a földre, ismét lehetetlennek látom a helyzetemet, és így a megmenekülésemet is. Aztán erőt véve magamon tovább próbálkozom, ám a fájdalom nem csak a tüdőmet gyötri…sőt! Most már mondhatom az fáj kevésbé, és a fejem sem vészes, de a lábamba éles fájdalom hasít a következő mozdulatnál és akkor veszem észre, hogy a nadrágom sötétvörössé vált a bal combomon, teljesen átáztatva az anyagot a nagy szakadás körül. Nem számítok arra, hogy bárki is a közelemben lehet, nem hallottam kiáltást, sem zuhanó test hangját, puffanását, úgy érzem magamra vagyok utalva és erőt gyűjtök, hogy végre elmozduljak onnan ahova pottyantam. Eszembe sincs feladni, valahogy menedéket keresek, vagy legalább támasztékot a hátamnak, hogy egy kicsit biztonságban érezhessem magam. Az első mozdulatomnál azonban felcsapódik mellettem a víz és a sár, dobbanó hangot hallok, a hang irányába fordulva Jenkins kancellárt pillantom meg. A pillanat tört része alatt fut végig rajtam a megkönnyebbülés, hogy mégsem vagyok egyedül és örömöm mosolyba húzza ajkaimat, melyet aztán rögtön el is mos az iránta érzett aggodalom. Ő is lezuhant, talán meg is sérült és mindez miattam. Az én óvatlanságom miatt. S eszembe jutnak azok is, akik a hordágyamat vitték, akik kísértek minket. Ha én lezuhantam és Jenkins kancellár is aki a legutolsó emlékem szerint mögöttem gyalogolt, akkor mindenki mást is magával ragadhatott az omlás. Aggodalmam közepette is feltűnik, hogy most szólít először a nevemen és nem a személytelen hölgyem megszólítást alkalmazza. Hallom a szavait mikor fölém hajolva próbál megnyugtatni, hogy minden rendben lesz, de nekem már az is megnyugtató, hogy ő itt van. *
-Le kellett…zuhannom egy…szikláról, hogy…a nevemen szólítson? *Talán abszurd, hogy csak erre reagálok, de tudom, hogy minden rendben lesz. Nem vagyok egyedül és ketten könnyebb lesz menedéket keresni. Belekapaszkodom a kabátjába, a karjába, mert most az a legfontosabb, hogy együtt maradjunk. Látom az arcán a karcolásokat, de egyik sem mély és vérző, mégis aggódón érintem meg.*
-Megsérült valahol? *Végignézek rajta amennyire csak tudok, de a sártól ami szinte az egész ruháját beszennyezi, nem sokat látok. Szavai pont annyira rémítenek meg, mintha sérülten látnám, élénken él még emlékezetemben, a sápadt arca, a véraláfutások és az erőtlensége. Nem akarom elveszíteni és ismét egyedül lenni.*
-Ne! Kérem, ne hagyjon itt! *Kétségbeesetten ellenkezem, mikor el akar menni, de szavai után még leveszi a kabátot és rám teríti, így biztos vagyok abban, hogy nem hagy magamra, még ha azt is ígérte, hogy hamarosan visszajön, így megnyugszom, hogy marad és nem is szólok. Beburkolózom a kabátba, ami legalább a hideg szelet felfogja, ha az esőt nem is annyira, hiszen már az is el van ázva, mint minden ami rajtam van. Mire felnézek, Jenkins kancellár már nekem háttal távolodik, és hiába is szólnék utána, az ég ezt a pillanatot választja ki ahhoz, hogy újra belemennydörögje a világba haragját. Össze is rezzenek az éles, ijesztő hangra, majd miután az elhalt és csak az eső és a szél zúg, megpróbálok felállni. Lassan megy, a bal lábamra nem is nehezedem rá, de még így minden egyes mozdulat ezer tű szúrásával jár, vagy inkább késszúrással. A szél sem könnyíti meg a dolgomat, nagy erőfeszítésembe kerül, hogy hétrét görnyedve ugyan, de állva maradjak. Elindulok arra amerre a kancellár tűnt el a szemeim elől, de alig teszek meg egy lépést, már ott is van mellettem és én úgy kapaszkodom belé, mint egy gyermek az anyjába. *
-Remek. Barlang…*Száraz és…sötét. Nem vagyok hálátlan és elégedetlen sem, de egyelőre csak ennyit fogok fel abból amit mondott és nem ellenkezem amikor a karjaiba vesz, bár tudom, hogy ezen a csúszós talajon sokkal nehezebb közlekedni még teher nélkül is. Úgy sem tudnék teljesen lábra állni a combsérülés miatt, csak magammal rántanám, ha megcsúsznék vagy a fájdalomtól megbicsaklana a lábam. Az sem jut el a tudatomig, hogyan jutunk el a barlangig, csak feltűnik, hogy már nem fúj a szél és nem ázunk tovább az esőben. *
-Köszönöm…köszönöm, hogy nem hagyott ott, egyedül, de nem kellett volna kockáztatnia. *Ha nem lennék annyira erőtlen, min amilyen vagyok a betegségtől, a hidegtől és a sérülés miatt, kihallatszana a hangomból a feddés. Elmehetett volna segítségért, hogy ne egyedül kelljen velem bukdácsolnia a sárban peremről-peremre, kockáztatva azt, hogy megcsúszik és mindketten lezuhanunk. *
-Nem tudom….fázom és azt hiszem…azt hiszem beütöttem a fejem….egy kőbe, de nem vesztettem el…az eszméletem. *Valójában mindenhol fáj, az egész mellkasom a köhögéstől, a fejem nem csak a kő miatt hanem a láztól is, a combom már csak ráadás. Hátamat a sziklafalnak döntöm és végre egy kicsit megpihenhetek úgy, hogy biztonságban érzem magam. Körülnézek a barlangban, néhány lépésnyire lehetünk a bejárattól, bár nem sok fény árad be, annyit látok, hogy elég széles és viszonylag stabilnak tűnik. Nem vagyok geológus, de egybefüggő darabnak látszik a belső fal, elég sima is, talán víz mosta sokáig és nem morzsalékos az alja. Beljebb kéken derengő fény szűrődik ki, mintha egy járat másik vége lenne. *
-Ott, arra fényt látok. Talán beljebb mehetnénk…vagy gondolja, hogy….talán valamilyen nagyobb…állat lakhelye? *Milyen barlang lehet ez? Nem valószínű, hogy most képződött az omlás során, de azt sem tudom behatárolni, hogy a tábortól merre lehet, vagy a táborba vezető gyalogúttól milyen irányban és mennyire messze. *
-Ön mennyire sérült meg? Hogy került oda hozzám? Mások is lezuhantak, nem tudja? *Gyötör a lelkiismeret-furdalás, hiszen ha nem vagyok óvatlan, nem betegszem meg és akkor Jenkins kancellár sem jött volna el a táborba, mások sem, akik most talán miattam sérülten fekszenek valahol, vagy…remélem nem veszítette el az életét senki. Újra a széles járat felé nézek, a szemem kezd hozzászokni a sötétebb árnyékokhoz, a homályhoz ami a barlangot uralja. Ám a végén ott van az a kék fény, mintha sziporkázna és mozogna, de lehet, hogy ez is csak érzéki csalódás, mint amit én éreztem mikor…és eszembe jut, hogy nem is az volt, hanem a kancellár kiáltott. A közelemben volt. Ha rá tudom venni, hogy beljebb menjünk, a járat néhány lépés után kiszélesedik és egy nagyobb teremmé tágul, melynek fala kékesen csillog akár az égbolton a csillagok. *
-Ez gyönyörű….vajon mitől világít? A kövek lehetnek? *Még sosem láttam ilyet, de magával ragad a látvány. *




©


 
Felforgatod a világom...

és felforgatsz engem is.
Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins
Callum Jenkins

Kancellár

Fennsík Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (36 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, vezető hibernációs- és genetikus-orvos, az ember-perdai tudományos kutatások vezetője, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
1067

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Fennsík Tumblr15


Fennsík Empty
Utolsó poszt Csüt. Okt. 17, 2019 11:29 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
A beteg Virágocska


Aggódva nyugtatom, pedig lehet nincs is rá szüksége, mert az egészből csak annyit hallott ki, hogy a nevén szólítottam, és ez nekem egészen addig nem is tudatosult, míg szóvá nem tette. De legalább nem a terveim hiányosságait firtatja és a humora még a régi, így remélhetőleg nagy gond nincs.
- Igen, ez volt a feltétel, ezért sem mertem említeni. - Mosolyodom el én is, könnyedén hazudva ezt, miközben már a környéket nézem - már ameddig ellátni -, hogy milyen lehetőségeink vannak, merre induljunk menedékért, mert idekint nem maradhatunk. Valójában persze nem ezért nem szólítottam soha a nevén, hanem a távolságot akartam megtartani közöttünk, és ha már a Mrs. Montgomery-t vagy az asszonyom kifejezést nem akarta, maradt a személytelen hölgyem megnevezés. Magamban sem hívtam Jasmine-nak, hamar kapott egy kis becenevet tőlem, aminek sok értelme nincs, hiszen lényegében sehol máshol nem használhatom.. de jól esik.
- Nem, semmi komoly. Legfeljebb csak a büszkeségem. - Válaszolok neki nyakig sárosan, hogy ezzel is nyugtassam őt, magamban mosolyodva el, hogy ennyire jó szíve van, hogy még ebben a helyzetben, a saját elég kétségbeejtő állapotában is aggódik az én hogylétemért. De el kell indulnunk valamerre, és meg kell találnom, hogy hova húzódhatunk be, így hiába minden kérlelése, nem vihetem őt magammal, itt kell hagynom egy picit. De a kabátomat ráterítem, vastagabb anyag, lassabban fog átázni, és még ha át is ázik, nem közvetlenül Jasmine-on kopog az eső. Az én fekete ingem másodpercek alatt lesz olyan vizes, mintha csak ruhástul ugrottam volna egy medencébe, de nem törődök most vele és azt is csak elmém mélyére vésem fel emlékeztetőül, hogy a következő felöltőmre kérjek valami vízhatlan rétegkezelést vagy valami megoldást ki kell találni, mert egyre kalandosabbak a kéretlen perdai kiruccanásaim. A barlangot megtalálva már megyek is vissza Jasmine-ért, aki meglepetésemre velem szembe botorkál. Még jó, hogy épp mennydörög, így nem mondom, amit gondolok, és talán ő sem figyel most a rosszalló tekintetemre. Inkább csak felkapom őt felöltővel egyetemben és óvatosan eljutunk a kinézett barlanghoz, ahol az eső hiánya szinte megváltásnak tűnik. Kevés víz becsordogál ide is a barlang alján, de nem annyi, hogy gondot okozzon, vagy ne tudjunk száraz helyre letelepedni.
- Hogy hagyhattam volna ott? - Teszem fel a kérdést, melyet költőinek szánok.
- Sajnálom, hogy nem indultunk korábban... és nem kötöttem be a hordágyba. - Teszem még hozzá, persze nem tudhatom, hogy az bármin is változtatott volna. Lehet a talaj már meggyengült ott annyira, hogy beszakad alattunk így is, úgy is, nem bírván el ennyi terhet. Lehet a hordágyba kötve annak plusz súlyával továbbcsúszik a sziklaperemeken Jasmine ki tudja hova. De ez már sosem fog kiderülni. Nem értek az ilyen kőzet és talaj dolgokhoz, így nekem a barlang is barlang, aminek van oldala és teteje és nem is jut eszembe olyan felmérés, ami Jasmine-nak, hogy vajon ez beszakadhat-e vagy sem?
- Hol érte az ütés a fejét? - Míg ő válaszolt, a combján lévő sebet néztem meg, mely elég csúnya. Elvérezni nem fog tőle, de a fertőzés még okozhat gondokat, meg azért ne vérezgessen itt ennyire sem, tehát ezt a sebet ki kell tisztítani és összeölteni... A kérdés az, hogy hogyan? Az újabb kérdésem megválaszolása után a fejét nézem meg közelebb hajolva hozzá, ahol mutatja, majd pedig óvatosan simítva meg az arcát a szájához térek át.
- Szerencsére nem ütötte be túl erősen a fejét, pár napig érzékeny lesz a helye, de ennyi. A szája véres kicsit, szabad lesz... - Érintem meg finoman az ajkát ugyanebből a közelségben maradva, mint az előbb és csak akkor hátrálok vissza, mikor felpillantva észlelem, mennyire közel is vagyunk, ami a köztünk lévő viszony - vagy éppen viszony hiánya - miatt nem szerencsés és kis torokköszörülés után szólalok meg.
- Elharaphatta az ajkát, talán mikor kiesett a hordágyból, vagy mikor a sziklának ütődött a feje. De már kezd elmúlni a vérzés. - Tájékoztatom az orvosi szakvéleményemmel a sérüléseit illetően. A fejét persze a Városban megvizsgáljuk majd, nehogy elbagatellizáljuk most a dolgot és később kiderüljön, nagy a baj, csak most még nem látni a tüneteit. De addig is kitartok amellett, hogy inkább nyugtatom, minthogy aggasszam ilyen eshetőségekkel. Már éppen javasolnék neki valamit, mikor felhívja a figyelmemet a fényre a barlang mélyén, mellyel én nem is törődtem. A Dominium folyosóin is vannak fények, főleg a folyosókereszteződéseknél, és őszintén szólva egészen elfeledtem, hogy a barlangok nem feltétlenül úgy épülnek fel, mint a folyosóink és pláne kevés lámpát helyeznek el bennük. Viszont kijárat sem lehet, hiszen az ég sötét a felhőktől, aligha lenne akkor egy másik, ilyen közeli kijáratnál világos.
- Ha az lenne, már tudnánk róla... - Jegyzem meg a nagyobb állatra vonatkozóan, de felállok Jasmine mellől és a pisztolyt elővéve kibiztosítva előre megyek körbenézni. Sosem lehet tudni. De szerencsére igazam van, hogy ha itt valami nagyobb élőlény élne, akkor már megjelent volna reklamálni birtokháborítás miatt. Így csak visszalépek Jasmine-hoz menet közben rutinosan biztosítva és téve el a fegyvert, hogy a felöltőt húzva magamhoz, annak belső zsebéből előbb a pda-t vegyem elő. Még egy karcolás sincs rajta, ami engem is meglep. Az már kevésbé, hogy jelet nem fog, így bár megírok egy rövid üzenetet a siklónak és a Városnak továbbítva feltételezett hollétünket illetően, nem látok rá esélyt, hogy az üzenet előbb odaérne, mint mi. Talán ez a hegyrész is abból a fura kőzetből van, ami leárnyékolja az eszközeinket. Pda-t elteszem és a nevemmel fémjelzett bicskát veszem elő. Gyorsan megkeresem a megfelelő vágóeszközt rajta és a már úgy is szakadt felöltőm puha bélésanyagából hasítok ki egy nagyobb darabot és pár hosszabb csíkot.
- Épp Ön mellé léptem a hordágynál, mikor megindult a föld lefelé. Azt hiszem, én csúsztam le elsőként. Ahogy láttam, az orvoskollégám meg tudott kapaszkodni egy vékony fában, reméljük, mély és erős gyökerei vannak. Akik Önt vitték, szintén meg tudtak kapaszkodni, legalábbis ameddig láttam őket, talán nem csúsztak le, ha szerencséjük van. Próbáltam kapaszkodót találni, és úgy tűnik, nem csúsztam le olyan nagyon, mint Ön, az Ön fölötti sziklaperemen álltam meg. De a csúszás időtartamából kiindulva eléggé elsodródtunk. Mindenképpen meg kell várnunk, míg a vihar alábbhagy egy kicsit, különben lehetetlen feljutni, ha nincs kő, amibe kapaszkodhatunk. - Mesélek neki hosszabban, hogy inkább én beszéljek, ő kímélje magát, pihenjen, de azt jó jelnek tekintem, hogy hosszabban, összeszedettebben tud válaszolni, talán a légzése is egy hajszálnyival jobb, mint volt a táborban. Nem látom, hogy lelkiismeret-furdalás gyötri, mert a felöltővel foglalatoskodom, és miután meglettek a kívánt darabok, ismét Jasmine-hoz fordulok a bicskával a kezemben és óvatosan, nagyon ügyelve a mozdulataimra kicsit jobban felvágom a nadrágot ott, ahol a sérülése van, hogy jobban lássam, jobban hozzáférjek. Felpillantva rá látom, hogy a barlang belseje felé néz, és magam is arra tekintve eszembe jut valami.
- Beljebb mehetünk, talán melegebb is van ott valamivel. De még várjon egy kicsit. - A nagyobb, kivágott felöltődarabot aztán megnedvesítem az esőbe kitartva - pillanatok alatt facsarni lehet belőle a friss vizet, legalább erre jó a vihar most -, és azzal finoman nyomkodó mozdulatokkal tisztítom meg a sebet és környékét. Szerencsére az eső is sok sarat lemosott rólunk, így a seb sem vészesen koszos, habár az, aki a Dominium falai között nőtt fel, jó eséllyel életében nem látott még ennyi koszt egy sebben, főleg, ha nem sebészorvos. A hosszabb textilcsíkokból egyet felhasználok rá, hogy bekössem a sebét, szorosan, de ideiglenes megoldásként, hogy a vérzést mérsékeljük és további szennyeződések ne jussanak be a sebbe. Ezután veszem őt ismét karba és viszem beljebb a barlangba. Itt mindenképpen világosabb van, de míg ő hangot nem ad a csodálatának, addig én fel se nézek, mi világít: kő, növény vagy ismeretlen perdai "mágia"?
- Talán a kövek... Mint valami sok kis lámpa, ami most jó. Remélem, meleget is csinálnak. - Fordulok vissza hozzá letéve őt egy alkalmas sík részre, ahol hátát meg is tudja támasztani, ha kell, ám sajnos én most nem érek rá a kéken világító akármikben gyönyörködni a barlangban.
- Vissza kell mennem oda, ahonnan jöttünk. Mielőtt lemásztam volna Önhöz, láttam a sárban valami ezüstös sima felületet, szerintem az egyik orvosi táska lesz, kis szerencsével nem az, amiben a Merter-minták voltak. Mindjárt visszajövök, de addig tegyen meg nekem valamit: ne kóricáljon sehova, rendben? - Mosolygok rá, de azért érezhető némi szigor is a szavaimban, miszerint nem szeretnék arra visszaérni, hogy ilyen sebbel álldogál a barlangban és a mennyezeten csillogó, világító kavicsokat tanulmányoz.
Vissza az elejére Go down

Jasmine Benedict
Jasmine Benedict

Polgár

Fennsík Xu2h0O5

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2395.04.07

Tartózkodási hely :
Perda, Város

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
549

Avatar alanyom :
Leelee Sobieski

Keresem :

☽ :
Fennsík 3t4ABoP


Fennsík Empty
Utolsó poszt Szomb. Okt. 19, 2019 7:22 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
br>
A Kancellár&
a Lányka





*Csak hümmögök a válaszán, mely az enyémhez hasonlóan humoros, és nem mondom ki azt ami eszembe jutott, hogy nyugodtan mondhatta volna, szívesen lezuhanok valahol ezért. Úgy vágyom rá, mint a sivatagban eltévedt vándor egy korty vízért, ez az érzés még a távollét alatt is elfogott annak ellenére, hogy az időt magunk közé állítottuk. Örülök, hogy itt van velem és örülök, hogy ő van itt velem, noha féltem is, hiszen sokkal fontosabb ember mint én, és nem csak az iránta érzett gyengéd érzelmeim aggódnak az állapotáért, hanem a Dominium polgára is. *
-Az is elég….fontos. *Még mindig küzdök minden egyes légvételért, de igyekszem a megszólalásom előtt nem túl nagy levegőt venni, hogy ne köhögjek. Egy kicsit tudatos, egy kicsit önkéntelen reflex, melyet a nem túl hosszan szerzett tapasztalatomból merítek. Úgy sem tudnék csendben maradni és csak bólogatni, meg pislogni, ahogy korábban ajánlotta, de kapok némi pihenőt, mikor magamra hagy. Ezt arra használom, hogy erőt gyűjtve felálljak, ezzel is tesztelem a lábam és rá kell jönnöm, hogy korántsem olyan jó, mint amire számítottam. Persze az ember mindig jobbra számít, vagy hajlamos azt hinni, hogy vele nem történhet meg ez meg az. Én is így járok, és csak az újabb mennydörgés ment meg attól, hogy Jenkins kancellár megdorgáljon, a rosszalló tekintetet azonban nem úszom meg. Emiatt nincs lelkiismeret furdalásom, azért inkább, hogy ebben az időben és helyzetben is engem kell pátyolgatnia, a karjaiban vinni, mintha ugyan nem lenne elég a csúszós út. A barlangban aztán végre szembe kerülök vele és muszáj kifejeznem a hálámat, amiért nem hagyott magamra. *
-Nem kellett volna…kockáztatni az utat…velem a karjaiban. Ön fontosabb mint én.*A következő szavaiból kiderül, hogy mindezt miért tette, legalábbis feltételezem mivel szóba hozta. Én magam nem is gondoltam rá, eszembe sem jutott, hogy őt vagy mást tegyek felelőssé a velem történtek miatt.*
-Miattam tartott tovább….az út a…siklóig. Akkor a hordággyal….zuhantam volna. *Nem mondom ki, hogy talán tovább csúsztam volna a súly és a tehetetlenségi erő miatt, és akkor nem talál rám, nem mondom ki mindazt amit gondolok, mert egyrészt teljesen mindegy ha már így történt, másrészt, hiába próbálok kicsiket lélegezni, hogy ne törjön rám a köhögési roham, még ez a kevés beszéd is fáraszt. Csak a hideg és átázott ruháim miatt nem alszom el, ez legalább ébren tart, de érzem, hogy egyre többet vesz ki belőlem, mind az időjárás, mind az a vérveszteség amit idáig elszenvedtem. Noha nem fogok elvérezni remélhetőleg, legyengült szervezetemnek pont ez nem hiányzott. Én meg pont a kancellárnak nem. Mindezen addig fut át az agyam, míg a combsérülésemet vizsgálja, az arcából ítélve nem olyan súlyos. Kérésére megmutatom a fejsebet, melyet nekem is keresni kell egy kicsit, az enyhe fájdalom azonban jó útmutató. Korábban mintha megnéztem volna, de a kezem nem lett véres, de már nem tudom, hogy ezt csak megtenni akartam és az eredményt is képzeltem, vagy valóság volt. Mindenesetre ha megnézi, kiderül…csupán horzsolás érte a fejbőrt, nem szakadt fel teljesen, köszönhetően a kő simább felületének. Én nem ezzel vagyok elfoglalva, hanem a közelségével, a gyöngéd érintésével, mely lekúszik az arcomra és ujjainak finom simogatásával az ajkamon. Egészen közelről nézhetek a szemeibe és a hihetetlen kékségben néhány eddig megbújó ezüstös pöttyöt is felfedezek. Mindez így együtt magával ragad és egy újabb érzelmi hullámmal borít be. Talán a kelleténél kicsit jobban megemelem az állam, és egy kicsit jobban felé nyújtózom míg az ajkaimat vizsgálja…mindez nem elég ahhoz, hogy a közelemben maradjon és nekem is vissza kell húzódnom a magam alkotta, hevenyészet kuckómba.*
-Amikor…megütöttem a fejem….éreztem. *Ha rendesen kapnék levegőt és nem kellene minden egyes levegővételért megküzdenem, most valószínűleg többet beszélnék, hogy eltereljem a figyelmemet róla és arról a néhány pillanatról, mely olyan sokat jelentett nekem rövidsége és hasztalansága ellenére is. Hosszú beszéd helyett a barlangra fordítom a figyelem súlyát és próbálom kitalálni, hogy milyen hely lehet azon kívül, hogy viszonylag száraz és kevésbé sötét mint emilyennek hittem. *
-Ez megnyugtató. *A fegyver előkerülése már nem annyira. Ha mégis szükségét érzi, talán csak engem akart megnyugtatni a szavaival. Elmerülök a tehetetlenség érzésében, bár ha teljesen jól lennék és sértetlen, akkor sem tudnék harcolni egy ragadozóval, és a jelenlegi helyzetben elfutni sem tudnánk hova, mégis így a földön ülve kevesebb esély jósolok magamnak. Mindenesetre neki adok igazat, ha lenne itt valamilyen állat, már régen összetalálkoztunk volna vele. Nem lehet, hogy mindig csak rossz történjen velünk, legalább ennyi szerencsénk legyen. Egy kis nyugalom ránk is talál, ezalatt megkérdezem, hogyan talált rám abban a szakadó esőben, mennydörgés közepette, hiszen ha tudtam volna kiáltani sem hallotta volna. Fájdalmasan elhúzom a számat amikor felszabdalja a felöltőjének a bélését, s bár tudom, hogy miért van rá szükség, a drága anyagért akkor is kár.*
-Szép kabát…volt. *Jegyzem meg, talán félbeszakítva őt, de nem csak ezzel hanem a köhögésemmel is. Az inhalátorban lévő gyógyszer valószínűleg kiürült a szervezetemből, az eső ugyan tisztábbá most a levegőt, a tüdőmben még mindig ott vannak a spórák, az általuk keltett gyulladásról nem is beszélve. Mindez nem gátol abban, hogy a barlang fényeit hozzam szóba remélve, hogy nem csak a lelkemből űzik el a sötétséget. *
-Ha nem okoz…gondot…szeretném. *Beljebb menni, erre a felvetésére válaszoltam, bár a mi különös kapcsolatunkat tekintve ez talán félreérthető. Szó, de nem fájdalmas grimasz nélkül tűröm ahogy ellátja a combomon lévő sebet. Mikor letisztította róla a szennyeződést, én is láttam, hogy elég mély, minden bizonnyal össze kellene varrni, és akkor sem múlik majd el nyomtalanul. A nők azt mondják a férfiak forradásai szexik, vajon egy nőnél mennyire az? Ezen a gondolatmeneten haladva nem tudom kihagyni a megjegyzést amikor ismét a karjaiba emel, hogy beljebb vigyen a világító kövekkel teli tágasabb terembe.*
-Ezt megtudnám….szokni. *S rámosolygok, hiszen így most elég közel van az arcához az arcom, és át is karolom a vállánál, nyakánál, hogy könnyítsek a karjai terhén…és jól is esik átkarolni, közelebb bújni hozzá, míg megtehetem. *
-Legalább nincs sötét….nem szeretek sötétben….lenni. *Főleg ha ismét egyedül maradok, mert így lesz. Nem értem ugyan, hogy miért kockáztat megint egyetlen táskáért, akkor sem ha az jó eséllyel egy orvosi táska, a sebem már el van látva, talán a korábban elküldött üzenete is célba ér, de felesleges lenne marasztalni. Akkor sem, ha néha már képes voltam ellenkezni vele. Visszamosolygok rá, remélem nem úgy látszik mint azé a gyereké, aki már az első szónál gondolatban rosszban sántikál.*
-Ön is tegyen meg nekem…valamit….kérem, jöjjön…vissza épségben. Ha….kockázatos….inkább hagyja….ott azt a…táskát. *S miután útjára engedtem, természetesen felállok, hogy szemrevételezzem azokat a köveket, melyek a barlang falába ágyazódva ontják halvány, kék fényüket. Mintha a belsejük pulzálna, olyan mintha élnének, különböző nagyságúak, de egyik sem nagyobb egy kifejlett, érett epernél. Viszont rengeteg van belőlük, érdekes módon csak a falban és a mennyezeti részen, a talajon nincs és az sötétsége miatt olyan, mintha egy mély szakadék lenne, egy feneketlen lyuk a hegy gyomrában. Kifejezetten meleget nem árasztanak magukból, de nem is olyan hidegek mint a talaj. *




©


 
Felforgatod a világom...

és felforgatsz engem is.
Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins
Callum Jenkins

Kancellár

Fennsík Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (36 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, vezető hibernációs- és genetikus-orvos, az ember-perdai tudományos kutatások vezetője, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
1067

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Fennsík Tumblr15


Fennsík Empty
Utolsó poszt Vas. Okt. 20, 2019 11:54 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
A beteg Virágocska


Nem felelek arra, hogy fontosabb vagyok, mert nem értek egyet, nem teljesen. Csak a rangom tesz fontossá, és az is csak addig, amíg élek. Ha lezuhanok vele vagy nélküle, nos, máris oda a fontosságom. Egyébként ez újra emlékeztet engem egy megoldandó problémára, amire lassan ideje lesz megoldást találnom... és talán találtam is már, de még szeretném átgondolni, aludni rá egyet, és mondjuk nem idekint.
- Mindig is optimista ember voltam, nézzük a jó oldalát: sikeresen egymásra találtunk és nem zuhantunk le. A nehezén már túllehetünk. - Derűs mosolyt mellékelek, még ha igazán nem is hiszek a szavaimban. A sebét el kell látni, talán varrni is kell, de nálam nincs semmi hozzá. Egyébként is beteg, lázas, de nincs semmi, ami a lázát csillapíthatná, vagy a tüdejének segíthetne levegőt venni. Bőrig áztunk, és bár kellemes nyár van... csak nem idefent a fennsíkon, itt a vizes ruháink csak további hátrányt jelentenek, és míg felszabdalom majd a felöltőm bélését, addig gondolkodhatok, mégis miként tudnék tüzet csiholni? Lassan tényleg egy teljes túlélőkészlettel kellene a zsebemben mászkálnom. A fegyver meg a bicska jó kezdőalap, de szerencsére az előbbire most nem volt szükség, a barlang lakatlan. Combsérülése után jön a fej, majd a száj, és utóbbinál pillantok kék szemeibe mintegy megérezve a tekintetét és észlelve a finoman közelítő mozdulatot, mely elől elhúzódom, és el is kell húzódnom. Szerencsére ezzel egy időben ő is így tesz, így inkább próbálok visszavedleni orvossá, hogy ne a férfit lássa maga előtt, már ha ez lehetséges és hogy tovább tudjunk úgy lépni, hogy ne is említsük ezt. Így inkább én beszélek hosszabban szabdalva azt a felöltőt, amit az ő véleménye szakít csak meg és már mosolyogva mondanék valamit rá, de ez már sosem derül ki, mert a köhögése letörli a derűt az arcomról és a szemeimből is, aggódva nézve őt, hogy aztán igyekezzek a seb kitisztításával. A félreérthető szóra felpillantok közben, de elmosolyodva bólintok, mikor leesik és megígérem, hogy beljebb megyünk. Kímélni akarom, azért emelem fel újra a karomba, hogy ne a lábát terheljük, hogy az erőlködés ne késztesse nagyobb lélegzetvételre fájó tüdejével, mégis én leszek az, akinek kimarad egy lélegzetvétel mosolyogva előadott megjegyzését hallva.
- Ó, Jasmine... - Mondom halkan neki... és ennyiben marad a mondat. Nem sokszor fordul elő velem, hogy nem tudom, mit mondjak, de ez a nő közelében kezd gyakorivá válni. Nem akarom bátorítani, ne akarom hitegetni, hiszen reménytelen a helyzet, de fáj szomorúnak látni, fáj, hogy én okozom ezt, és fáj az ölelése is, még ha nem is fizikailag. És pont azért fáj, mert nagyon is jól esik és nagyon is hiányzik ez a gyengédség, még ha nem is attól kapom, akitől vágyom rá. Hagyom hát, hogy átkaroljon, hogy közelebb bújjon, miközben magamban bocsánatot kérek tőle... és egy kicsit Saskiától is.
- Sosem? - Kérdezek rá erre a sötétség dologra, pedig megfogadtam, hogy nem beszéltetem, közben a lehető legóvatosabban teszem őt le és igyekezvén kiszabadulni az ölelésből mindkettőnk érdekében, hogy aztán vázoljam neki a tervemet és a mosolya rá meglep.
- Rendben, épségben, megígérem! - Gyanakszom a mosolyát látva, de aztán arra gondolok, hogy munkaköri ártalom, hogy mindenkiről a rosszat feltételezem és csak nem kockáztatja az egészségét azzal, hogy lábra áll. Hiszen olyan gyöngének és elesettnek tűnt, míg a karomban volt. Felállok és elindulok ki az esőbe, viharba, ami ha lehet, még hevesebb is lett, és azon gondolkozom, meddig tud vajon egy ilyen fokozódni, amíg meg nem találom a sziklaperem azon részét, ahol lejutottunk ide. Még magam is elmosolyodom a hülyeségemen, hogy megtöröltem a vizes kezemet a nadrágomban, hogy ne csússzon a vizes kövön... A vizes nadrágomba. Csodás eredményt értem el vele, mondhatom. Kikeresem azt a részt, ahol korábban is felkapaszkodtam sikerrel és feljutnok a következő szintre, majd utána a másikra, ahova eredetileg én csúsztam. Emlékeztem körülbelül hol volt a táska, de most hirtelen mégsem látom, részben a romló látási viszonyoknak hála, részben talán föld került rá. Bosszant a folyamatosan szemembe csorgó víz, a csúszós talaj, ez a sok sár, amibe bele-beletúrok találomra, hátha rábukkanok a táskára. Egy ilyen próbálkozás jár sikerrel, kitapintok valamit, ami biztos nem kő, a fém táskához illően sima és kemény a felülete. Lázasan túrok utána a sárban, hogy kiszabadítsam. A sűrű eső segít megtisztítani is ahogy a felszínre ér, a csatjával babrálok és résnyire nyitva fölé hajolva védve esőtől belekukkantok.
- Ez az! - Nem a Merter-minták vannak benne, azokat egyébként is lehet már előbb odavitték a siklóhoz, ez az egyik orvosi felszereléses táskánk. Boldogan zárom be és állok fel, hogy siessek vissza a barlanghoz, de pont ez tett óvatlanná: megcsúszik a lábam és bár próbálok kapaszkodó után nyúlni, továbbcsúszom a sziklaterasz peremén egy szinttel lejjebb a hátamra nyekkenve. Nem is tudom, a fejemet hogy nem vertem be, de nem is tudok ezzel foglalkozni, csak levegő után kapok, mert a megérkezés durvasága hirtelen préselte ki a tüdőmből az összeset. Kinyitni sem tudom a szemem a képembe ömlő esőtől és míg lassan rendezem soraimat leltárt tartva testemen és helyzetemen, na meg azon, hogy a táska még mindig a kezemben van, megpróbálok felülni. Igen, próbálok, de végül úgy döntök, a hosszabb utat választom és inkább oldalamra fordulok lassan és úgy kelek fel, mintha egy deszkát kötöztek volna a hátamhoz, annyira igyekszem nem mozdítani. Most már sokkal óvatosabban, lassabban megyek tovább és megállok ott, ahol még egy szintet lejjebb kell ereszkednem. Veszek egy nagy levegőt és lassan fújom ki, majd még lassabban ereszkedem féltérdre és a fájdalomtól összeszorított fogakkal mászom le. Hát most nem csak a táj, hanem az én szemeim is villámokat szórnak, miközben botorkálok a barlang felé. Előtte állok csak meg egy pillanatra, hogy újabb nagy levegőt véve igazítsak minden fájdalom ellenére a tartásomon, hogy legalább egy darabig fenntarthassam a látszatát az épségben visszaérkezésnek. Vetek egy pillantást a barlang bejárata felé, hogy nem jön-e égi áldás, kőomlás, még valami esetleg, és remélvén, hogy villám sem fog belém csapni ezalatt a három lépés alatt, indulok el előre, csak orrom alatt morogva.
- Bekaphatod, Perda... - Nem sűrűn káromkodom, de ez a hold mégis újra meg újra el tudja érni. Beérve a barlangba viszont már újra a mosolyt varázsolom az arcomra, tekintetemmel Jasmine-t keresve.
- Sikerült! - Újságolom és remélem, nem, inkább ajánlom, hogy nem álldogálva találok rá.
Vissza az elejére Go down

Jasmine Benedict
Jasmine Benedict

Polgár

Fennsík Xu2h0O5

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2395.04.07

Tartózkodási hely :
Perda, Város

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
549

Avatar alanyom :
Leelee Sobieski

Keresem :

☽ :
Fennsík 3t4ABoP


Fennsík Empty
Utolsó poszt Hétf. Okt. 21, 2019 7:02 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
br>
A Kancellár&
a Lányka





*Szeretnék én is optimista lenni, de magamban ez nem megy úgy, mint ahogy a halovány mosolygás, amit szavaira engedek a felszínre kerülni. S ott van még az utolsó mondat, ami nem olyan határozott mint az előtte való, inkább feltételezés és reménykedés amivel engem szeretne biztatni. Hálás vagyok ezért, de nem hiszem, hogy a nehezén túl vagyunk. Nem tudhatjuk, hogy mikor találnak meg minket, az eső, az átázott ruhám, a láz már önmagában véve is súlyos ahhoz, hogy könnyedén kibírjak pár órát, és ott van még a sérült combom, mely sebből már elég vért veszítettem. *
-Az a szerencsém, hogy…ön orvos, ez a jó oldala…annak amibe belezuhantunk. *Azt nem mondom ki, hogy nem csak a tudásának örülök, hanem a személyének is, anélkül is biztosan tisztában van vele. Bármennyire is nem kellene, a jelét adom azoknak az érzelmeknek, melyeket el kellett volna temetnem, és tudom, hogy néhány hónap távollét nem hogy segített, inkább felerősítette volna a vágyaimat. A vizsgálat sem javít a helyzeten, egészen közel hajol hozzám és az ajkamat is megérinti, én meg képtelen vagyok orvosként tekinteni rá, s bár elhúzódom tőle, ahogy ő is tőlem, ajkam égni kezd attól a lopott csóktól, melyről ő nem is tud. Számtalanszor vissza lettem utasítva, mindig finoman és félve attól, hogy megbánt…de értésemre adta, hogy bár kedvel és szereti a társaságomat, ennél többet nem nyújthat. Beletörődtem, főleg azután, hogy rájöttem, mindaz amit a gyengélkedőn kaptam, nem nekem szólt. A megnyilvánulásaim, a szavaim, mind önkéntelenek, nem tudok olyan távolságot tartani, mint amilyet szeretne és a hűvös közömbösség látszata is távol áll tőlem. Ezért az a mondat, ami kicsúszik a számon miközben újra a karjaiba emel, és lám, még lezuhannom sem kellett ahhoz, hogy megint a nevemen szólítson. Tőle, az ő ajkaiból úgy hangzik mint egy szerelmes szonáta, s ezzel az érzéssel karolom át s hajtom fejemet a vállára. Minden egyes pillanatot kihasználok azzal a tudattal, hogy később sokkal jobban fog fájni a hiánya. De nekem csak ilyen pillanatok jutottak. *
-Ha egyedül…vagyok, nem. *A sötétség elnyel, magába szippant és olyan érzetet kelt az emberben, mintha valaki figyelné, ott motoszkálna körülötte…tudom, hogy az érzékek csalfasága, mégis ijesztő…ha nincs kibe kapaszkodni. Ám nem fejtem ki bővebben a félelmeimet, el kell engednem mikor letesz a földre, hogy a sziklafal legyen a támaszom helyette míg vissza nem tér. S teszi ezt is óvatosan, gondoskodón, hogy az ember joggal hihetné azt, gyengéd érzelmeket táplál irántam. Mindez azonban inkább szól a betegnek, sérültnek, a gyengébb nem iránti tiszteletnek. Talán tényleg egy picit kellemesebb a levegő itt bent, talán csak én érzem úgy remélve, hogy a világító kövek meleget árasztanak magukból, vagy csupán azért, mert ide nem ér el a vihar és nem új be a szél. Az imént Jenkins kancellár karjaiban, ahogy hozzábújtam, éreztem a teste melegét és nagyon jó érzés volt, most nem csak őt hiányolom, hanem jobban is fázom. Ám nem ezért szeretném ha maradna, hanem mert féltem őt amiért egy „talán” orvosi táskáért kockáztatja az életét, de hiába próbálnám lebeszélni róla. Tenni akar valamit ahelyett, hogy itt ülne tétlenül és ezt becsülöm benne, bár halálra fogom aggódni magam miatta míg vissza nem tér.*
-A szaván…fogom. *Válaszolom és igyekszem úgy mondani, hogy ne hallja ki a hangomból a fogvacogást. Minden izmom megfeszül, hogy visszatartsam a remegést, és még mosolyra is futja, míg el nem fordul tőlem. Aztán megadom magam a hidegnek. Csak azért is felállok, bár a lábamba éles fájdalom hasít, és egy nagyobb levegővétel is köhögésre késztet, muszáj mozognom egy kicsit, hogy ne merevedjenek meg a végtagjaim, mozogni kell, hogy amennyire lehet melegen tartsam magam. Csak egy-egy lépést teszek meg a falba kapaszkodva, a testsúlyommal az ép lábamra nehezedve, és a világító köveket veszem szemügyre. Egészen közel hajolok a falhoz, tenyeremet a kövek elé téve, s mintha valóban melegséget éreznék, de nem merem megérinteni egyiket sem. Nem, mert ki tudja mik ezek valójában, ez a hold már sok meglepetéssel szolgált, nem hiányzik egy újabb azok után amit a Merter spórái okoztak. Időnként a barlang bejárata felé nézek a kancellárra várva, nem érzékelem az időt, akár öt perc telhetett el, hogy kiment a barlangból, de akár fél óra is. Egy idő után elfáradok, a légzés is egyre nehézkesebbé válik, gondolom az inhalátor hiánya miatt és a tétlenség elálmosít. Szívesen lehunynám a szemeimet, de nem merek elaludni. Sem az egyedüllét miatt, sem azért, mert ugyan nincs téli hideg, az állapotomban könnyedén kihűlhet a testem. Csak egy kicsit ülök le, hogy pihenjek…*
-Csak egy perc….Jenkins kancellár mindjárt….visszatér….nem szabad elaludnom….énekelnem kellene….*A hangom egyre inkább halkul, és a barlang szemben lévő fala lehomályosul előttem, a szemhéjaim elnehezülnek. Minden egyes pislogás harc az ébren maradásért, azokat a köveket nézem melyek velem szemben világítanak, mintha mozognának. Lassan ide-oda, keringve…de ez is biztosan csak érzéki csalódás. Mielőtt álomba merülnék, még átfut az elmémen egy kósza gondolat arról, hogy milyen kellemes meleg a sziklafal, és, hogy biztosan attól álmosodtam el…de igazából nem tudatosul, úgy illan el, ahogy felbukkant. Jenkins kancellár visszatérésére sem ébredek fel, a falnak támasztva hátamat alszom, a lábaim kinyújtva, kezeim az ölemben nyugszanak. A fal azonban, aminek nekidőltem, körülöttem éles fényben fürdik, minden egyes kő pulzálva ragyog, glóriába fonva a testemet. *





©


 
Felforgatod a világom...

és felforgatsz engem is.
Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins
Callum Jenkins

Kancellár

Fennsík Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (36 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, vezető hibernációs- és genetikus-orvos, az ember-perdai tudományos kutatások vezetője, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
1067

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Fennsík Tumblr15


Fennsík Empty
Utolsó poszt Hétf. Okt. 21, 2019 11:16 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
A beteg Virágocska


A barlang bejárata előtt összeszedve magam lépek beljebb, hogy legalább egy kis ideig fenntarthassam a látszatot, hogy sikerült betartani a szavamat, na meg a büszkeségem is megkívánja, hogy ne mutassam ki a fájdalmamat, arról nem is beszélve, hogy elvileg egy elnyűhetetlen kancellár volnék vagy legalábbis ezt kell hinnie a népnek minden körülmény közepette, ezzel is elbizonytalanítva a merénylet-próbálkozásokat. Tulajdonképpen egész sikeres, tíz év alatt kettő jutott nekem és még élek. De a szívem - az a nem létező, jégből és kőből lévő - kihagy egy ütemet, ahogy beljebb haladva meglátom Jasmine-t. Jó megfigyelő vagyok, rögtön észrevettem, hogy vagy két méterrel arrébb van, mint ahova letettem, tehát ő sem tartotta be az ígéretét, de most feledem is a dorgálásomat és az elhatározásomat, hogy sürgősen változtatok a hozzáállásomon, mert ezek szerint se kancellári, se orvosi tekintélye nincs a szavamnak a nő előtt. Feledem, mert nem amiatt hagyott ki a szívem, hogy odébb találtam őt, mint ahol hagytam, hanem ahogy találom őt. Kizárok minden fájdalmat és odasietek, szinte ugrok hozzá azonnal a pulzust tapintva, van-e még? És lélegzik még? Hatalmas megkönnyebbült sóhaj hagyja el a számat, mikor megbizonyosodom róla, hogy csak alszik és visszatuszkolok a mély sötétségbe a lelkemben minden emlékképet, mely most elő akar tolakodni, aminél nem volt megkönnyebbült sóhaj.
Csak ekkor tűnik fel, hogy a barlang fala itt milyen fényes és ha nem fájna úgy a hátam, biztosan hátrébb hajolva nézném a pulzálását, így viszont közelebb maradva teszem ezt és figyelem, meddig jut el a pulzáló fény. Mivel még a kezem a pulzust tapintva Jasmine-on maradt, arra a felfedezésre is jutok, hogy a pulzálás ritmusa a nő szívverésével azonos. Mit azonos! Pontosan amikor ver egyet a szíve, akkor egy fényhullám indul ki Jasmine-tól, hogy gyorsan tovahaladva elhalványuljon távolodásában. Meglepett és megdöbbent vagyok, főleg, mert érzem a meleget is, mely a nő könnyű ingét a hátánál ha nem is szárította meg, de legalább nem hideg vizes, hanem meleg nedves. azt is megvizsgáltam, hogy nem tapadt oda Jasmine, nem akarja semmi bekebelezni a barlangban. Sosem lehet tudni. Vajon a Föld is ennyire furcsa hely volt? De ez a fény és meleg... nagyon nem tetszik ez nekem.
- Remek, még a végén kell egy Geiger-Müller számláló is a lázmérő mellé. - Öntöm szavakba nem tetszésemet, és ilyen műszert egész biztosan nem hoztunk magunkkal egy táskában sem, így azon vacilálok, hogy hagyjam ott Jasmine-t a falnak dőlve a gyanús, pulzálva világító köveknél, vagy se? Mondjuk ha kaptunk egy adag sugárzást már, akkor nagyjából mindegy. A sugárzás mértékétől függően napokon vagy órákon belül megtudjuk úgy is. Viszont annyi időt még rászánok a gyógyítás előtt erre a jelenségre, hogy a pda-mat megkeresve egy rövid, alig negyed perces videót készítsek erről. Ha esetleg meghalunk - vagy ha nem, akkor is -, érdekes tudományos vizsgálat tárgya lehet ez a kéken világító akármicsoda. Biztos nincs olyan szerencsénk, hogy a CQL-t kiválthassuk energiaügyben, de talán valamire jó lehet. A videót követően leteszem a pda-t, és a megszerzett orvosi táskával foglalatoskodnék, de mivel már nagyon zavar, ezért amennyire tudom, picit odébb lépve kifacsarom a hajamból a vizet, majd megszabadulok a fekete ingtől is - hátam miatt elég kínkeservesen -, ami a rengeteg esővíztől csak úgy tapadt rám. A nadrágot egyelőre hagyom, a hideg most nem olyan vészes itt, meg az Alvó-részlegen amúgy is mindig hidegebb van, hozzá vagyok szokva valamennyire. Előbb Jasmine sebét akarom ellátni, mielőtt magammal foglalkoznék. Kinyitva az orvosi táskát szemrevételezem mi minden van benne és részben jó, részben rossz. Nincs benne abból a fóliából, ami praktikusan könnyű, kicsire csomagolható és pont ilyen kihűléses esetekre szoktuk alkalmazni takaróként, ahogy lázmérő sincs. Viszont van lázcsillapító, meg egy kis szerkezet, amihez hasonló - csak pár modellel korábbi - utoljára orvosi tanulmányaim alatt volt a kezemben, de most nagyon is szükségünk lesz rá: össze lehet vele ölteni a sebet! Egyszerű kis orvosi kütyü, a tű és cérna korszaka már lejárt, legalábbis amíg az embernek rendelkezésére áll ilyen lehetőség. Így is izgalmas lesz, mert bár tanultam, de azért mégse sebészettel foglalkozom, hogy rutinszerűen csináljam, bár még mindig jobb, mintha laikus kezében lenne. A kütyü mellett fertőtlenítő és érzéstelenítő is, utóbbinak nagyon fog örülni Jasmine. Visszafordulok Jasmine-hoz és ha még mindig alszik, akkor fel kell majd ébresztenem, mégse az érzéstelenítő csípő hidegére ébredjen vagy a seb-öltő érzéstelenítés ellenére is kellemetlen összehúzó érzetére. Ugyanakkor ha még alszik, akkor elmosolyodom békés vonásait egy pillanatig nézve, majd közelebb hajolok, egészen közel, míg szám el nem éri a homlokát. Lázmérő híján marad ez a megoldás, habár a pulzusa mérése közben is éreztem, hogy múlóban a korábban kapott lázcsillapító hatása, de ellenőrizni akarom... az más kérdés, hogy semmilyen orvosi oktatás szerint nem szerves része az ellenőrzésnek, hogy homlokára lágyan nyomott ajkam végül egy puszival váljon el tőle. Bízom benne, hogy nem erre ébredt fel, és ébresztgethetem őt. Némileg eltávolodom, akaratlanul is megrándul az arcom a fájdalomra, de végül csak az arcára tudok tekinteni megfelelő távolságból.
- Jasmine... - Ha már így alakult, hogy kimondtam a nevét, begyakorlom, úgy néz ki. Halkan, lágyan, pedig ébresztenem kell, de nincs szívem. Mondjuk lehet mire kimondom a nevét és eltávolodtam tőle már ébren találtam őt.
- Ébresztő, sajnálom. Össze kell varrni a sebét, utána aludhat még! - Oké, ez így erős csúsztatás, mert még be kell venni a lázcsillapítót és a vizes ruha sem tesz jót neki, és még mindig nem döntöttem ezekről a fénylő kövekről és a velük való érintkezésről.
Vissza az elejére Go down

Jasmine Benedict
Jasmine Benedict

Polgár

Fennsík Xu2h0O5

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2395.04.07

Tartózkodási hely :
Perda, Város

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
549

Avatar alanyom :
Leelee Sobieski

Keresem :

☽ :
Fennsík 3t4ABoP


Fennsík Empty
Utolsó poszt Csüt. Okt. 24, 2019 6:44 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
br>
A Kancellár&
a Lányka





*Álom és valóság határán lebegek. Annyira álmos és fáradt vagyok, hogy hiába ébredek fel minden egyes neszre, az álom visszahúz a mélybe. Ezek a félig ébrenlétek pár másodpercesek, abban a pillanatban felfogom mi történik velem, körülöttem, de az álomba való visszazuhanásom után elfelejtem. Még mindig ott vagyok a barlangban ahova Jenkins kancellárral bemenekültünk…már nem fázom…szomjas vagyok…a fájdalom elmúlt…finom tapintást érzek a nyakamon…a hátamon. Álom és valóság összekuszálódik bennem s noha tudom, hogy alszom és álmodok, szétválasztani a kettőt nem tudom. Nincs erőm. Csak hagyom magam sodortatni az árral, ami most kellemes meleg és szinte repít magával. Néha sikerül a szemeimet is kinyitni, de az álmosság ólomsúllyal nehezedik a pilláimra és szédülök tőle. Látom Jenkins kancellár elmosódó alakját, látom a mozdulatait, ezek a pillanatok azonban csak annyira tartanak ki, hogy felfogjam; már nem vagyok egyedül. A hangja is elér hozzám, de szavak nem bontakoznak ki az egészből, nem öltenek testet, nem nyernek értelmet…mégis a hangja megnyugtat. Még el is mosolyodom az érzéstől, de ez sem tudatosul bennem. Az egyre sűrűsödő neszezés több ideig tart ébren, ez az idő azonban csak másodpercekben mérhető. Látom amikor leveszi az ingét, de az már nem tűnik fel, hogy ez milyen nehézkes a számára, újra álomba merülök, hogy nem sokkal később már azt lássam ahogyan a megszerzett táskában kutakodik. Még szólni sincs erőm, talán néhány hümmögő hang elhagyja ajkaimat, de ez inkább olyan mint egy jóleső falat utáni elismerő dünnyögés. Érzem azt is, mikor a homlokon csókol, de csak az érintés tudatosul, az már nem, hogy mindezt hogyan és mivel teszi. Azonban ez az érintés erősebben hat rám, mint a távoli szöszmötölés, s mikor a nevemen szólít már képes vagyok felnézni rá, noha a tekintetem valószínűleg zavaros még a mély, labirintusszerű álmomban való sétától. Önkéntelenül is megnyalom az ajkaimat, hogy a szárazságát száműzzem, halovány mosolyom az ő látványának szól.*
-Jenkins kancellár….hát visszajött…hozzám. Talált….valamit? *Hiába láttam az orvosi táskát, már el is felejtettem. Most az tűnik fel, hogy nincs rajta az inge, s bár rémlik valami arról a pillanatról amikor levette, az is csak álomnak tűnik. *
-Meg fog…fázni. *A kezemet nyújtom felé, szeretném ha megfogná, hogy érezzem is ne csak lássam, hogy tudjam tényleg mellettem van és biztonságot adjon az érintése, kezének szorítása. A szemeim már nem olyan nehezek, de teljesen nem ébredtem még fel, a fáradtság letaglóz, viszont amikor megmozdulok, nem érzek fájdalmat. Sehol. A fal kellemes melege ellazította minden izmomat, a fájdalom helyén zsibbadó, bizsergő érzés nyúlik el bennem. Tekintetem lassan levánszorog a szemeiről az arcára, onnan  a nyakára, hogy végül amennyit láthatok belőle, azt a magaménak tudhassam és megfordul a fejemben egy gondolat, egy kérdés, hogy a nadrágját miért nem érezte annyira vizesnek, hogy levegye. Persze tudom a választ, elvégre Jenkins kancellár úriember, és minden bizonnyal nem fog előttem vagy más előtt alsónadrágban mutatkozni…de ez valahogy most elillan a fejemből és csak igyekszem a látvány minden apró részletét magamba szívni. Szeretném megérinteni, ujjaimmal végigsimítani a bőrén…s érzem, hogy az arcom kipirul, de nem zavarból. Nem is érzem most olyan fontosnak, hogy a sebem össze legyen varrva, azt sem, hogy mindenkitől oly távol vagyunk, magunkra utalva, egy barlangban. *
-Kimondaná még egyszer….a nevem? Kérem. *Csak egyszer szeretném hallani. Csak egyszer. Persze tudom, hogy meg fog dorgálni érte, egy rosszalló pillantás…egy bocsánatkérő mosoly. S mégis megéri mindezért.*



©


 
Felforgatod a világom...

és felforgatsz engem is.
Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins
Callum Jenkins

Kancellár

Fennsík Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (36 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, vezető hibernációs- és genetikus-orvos, az ember-perdai tudományos kutatások vezetője, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
1067

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Fennsík Tumblr15


Fennsík Empty
Utolsó poszt Vas. Okt. 27, 2019 10:04 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
A beteg Virágocska


Az álmában felhangzó halk hümmögő-dünnyögő hangokra csak elmosolyodom, valószínűleg csak azért hallhattam, mert beljebb jöttünk a barlangba, így nem nyomja el Jasmine halk hangját az eső kitartó zubogása, kopogása a sziklaperemen. De akármilyen aranyos is így Jasmine, a sebét el kell látni rendesen és nem a seböltő készülék kellemetlen összehúzó érzetére kellene ébrednie, így ébreszteni kezdem őt.
- Megígértem, hogy visszajövök. - Azt ügyesen kihasználom, hogy most talán úgy sem emlékszik rá, miről is szólt pontosan az ígéret, amit tettem, mert azt maradéktalanul nem is sikerült betartanom.
- Igen, találtam. Van lázcsillapítónk, és fertőtlenítőnk meg érzéstelenítőnk, valamint egy kis mobil szerkezet, amivel összeölthetem a sebét és kötszer is. - Mesélem el neki, miket rejtett a táska. Persze volt ott még más is, de sajnos semmi olyan, aminek most hasznát vehetnénk... legalábbis remélem, nem kell majd őket használnunk.
- A vizes ruhában előbb megfáznék, de kedves az aggódása. - Fogom meg a kezét, finoman kicsit megszorítom bátorítóan, mielőtt elengedném és persze a kézszorítás némi nyomatékosításnak, kis utalásnak is szánom, hogy igen, az ő ruhái is vizesek, gyakorlatilag egy órán belül másodjára kérhetem meg, hogy vetkőzzön. Komolyan be kell vezettetni, hogy az orvosi táskákban - mindegyikben - legyen abból a takarószerű fóliából és váltás ruhából is - cipelhetnek egy teljes túlélő felszerelést -, mert megint fennáll a probléma, hogy csurom vizesek vagyunk, nincs éppen meleg és tüzet rakni esélytelen. Még ha lenne is, amivel meggyújthatom, akkor sincs semmi száraz, amit meggyújthatnék. A füstnek meg amúgy is örülne most Jasmine. Míg én a sebellátáshoz készülök elő, addig Jasmine végig tud mérni és egy sportos, izmos, de vékony alkatot láthat, és a mellkason három golyó lőtte heget is: egyet pár ujjnyival lejjebb a szívhez képest a hasfal felé, kettőt a bal váll közelében, melyből egy vészesen közel van a szívhez, míg a másiknak van kimeneti oldala is a hátul. Nem frissek, sok évvel ezelőttinek tűnik mindegyik, és láthatóan nem is próbáltam meg a hegeket eltüntetni, még ha ezekre ma már egész jó megoldások is vannak. Fertőtleníteni kezdeném a kezem épp miután odakészítettem minden szükséges dolgot a kezem ügyébe, hogy elláthassam Jasmine sebét, mikor felpillantok rá a kérdése, vagy inkább kérése hallatán.
- Nem is tudom, már így is lóg nekem egy lezuhanással. - Dorgáló, rosszalló pillantás helyett elmosolyodom, ezúttal nemcsak a szemeim, hanem a szám is mosolyba húzódik, és természetesen ugratom újra. Sejtem, miért kéri, a bocsánatkérő mosolyára bocsánatkérő pillantás a válasz, amiért nem tudom megadni neki azt, amire igazából vágyik e megszólítás kérése mögött. Nem tudom megadni, és nem is akarom megadni. De egy pillanatra elgondolkodom valamin, a mozdulatom is megáll, ahogy a fertőtlenítő tubus tetejét felpattintottam, de nem folytattam amit elkezdtem. Talán ideje volna számot vetni azzal, mit akarok. Nem csak talán. Ideje van már.
- Tudja, van egy szokás az orvosok között, miszerint a kölcsönös ápolás felér egy pertu-val. Így hát szia Jasmine, Callum vagyok. - Nyújtom felé a kezemet baráti kézfogásra hamiskás, csibész mosollyal, csak egy pillanatra suhan át a tekintetemen valami fájdalmas villanás a hátfájdalom miatt meggondolatlan karmozdulatra. Természetesen az említett orvosi szokást most találtam csak ki, de hagyományteremtő szerepében még úgy sem tetszelegtem. Nem sűrűn ajánlom fel a tegeződést másnak, ahogy nekem se ajánlgatják sűrűn, és azt hiszem, egy kezemen elegendő ujj van hozzá, ha össze akarom számolni, jelenleg hány emberrel van ilyen szintű viszonyom, és a felénél egyáltalán nem azért, mert kedvelném őket egy kicsit is. Jasmine egyike lett az üdítő kivételnek. Merem remélni, hogy nem veszi bátorításnak, csak barátságnak továbbra is, de ha elfogadja a felajánlott tegeződést, ha nem, utána visszahúzom a kezem és valóban fertőtlenítem, majd leoldom a régi kötést a lábáról, majd az érzéstelenítő spray-t veszem kézbe.
- Csípni fog, bocsánat! - Pillantok fel rá, és elég paradox, hogy az érzéstelenítő az, ami csíp, de még mindig jobb lesz így, ennyi kellemetlenség, mint enélkül a fertőtlenítés és a többi. Várok pár másodpercet, amíg hat a szer, a csípő érzés némileg lassabban, de az is múlni kezd Jasmine-nak, így egy fertály perc után már lehet is fertőtleníteni, rendesen megtisztítani a sebet, amiből alig érezhet valamit a nő, ha minden jól megy.
- Még most is minden egyes szívdobbanásra pulzál a fal... Mi lehet ez? - Pillantok fel a nő mögötti kék kövekkel borított falra, mely továbbra is pulzál, nem maradt abba Jasmine felébredésével és minden egyes szívverését így nyomon tudom követni a Jasmine-nak a szemem sarkából is látva a fényváltozásokat. Egyébként mintha előbb kicsit gyorsabban vert volna a szíve a pulzálásból kiindulva...
Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom



Fennsík Empty
Utolsó poszt
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next
Vissza az elejére Go down
 
Fennsík
Vissza az elejére 
1 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Dominium :: Caligo öv :: Perda hold-
Ugrás: