Welcome to Dominium frpg site


 
Lépj be
egy más világba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
Kommunikációs hálózat



Friss írások
utolsó hozzászólások

Yesterday at 10:16 pm

Yesterday at 9:12 pm

Yesterday at 8:50 pm

Yesterday at 8:25 pm

Yesterday at 3:51 pm


Yesterday at 2:38 pm

Yesterday at 2:07 pm

Yesterday at 1:53 pm




Ki van itt?
belépett tagjaink

Nincs


●●●●●●●●●●●●
Összesen 0 felhasználó van jelen :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 0 vendég :: 1 Bot




Statisztika
Nyilvántartás
Csoportok
Kancellárok - 4
Polgárok 4 2
Hadsereg 3 4
Ellenállók 2 6
Flotta 4 7
Perdaiak 9 1
Összesen 22 24
A hónap
legaktívabb tagjai
Facebook
Csatlakozz!

Go down 
 

 
Fennsík
In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.


Jasmine Montgomery

Polgár

Fennsík - Page 2 Acot4k321h

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2395.04.07

Tartózkodási hely :
Perda, Város

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
99

Avatar alanyom :
Leelee Sobieski

Keresem :

☽ :
Fennsík - Page 2 S42r78cjxe


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Hétf. Okt. 28, 2019 9:14 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A Kancellár&
a Lányka





*Megkönnyebbülök attól, hogy látom. Soha nem kételkedtem benne, de hiába az akarat, az igyekezet és az ígéret, ha a természet szeszélye ellenünk fordul. Örülök, hogy láthatóan nem esett baja és még sikerrel is járt. Legalább megérte kockáztatni, a lelkemre vettem volna ha baja esik csak azért, mert miattam visszament az orvosi táskáért. *
-Ez jól hangzik….ami máskor…megszokott…az most igazi…kincs. *Kezd kitisztulni a kép, az álom fátyla teljesen szétfoszlik, s bár csak álomnak hittem azt amikor levette az ingét, most biztos vagyok abban, hogy valóság volt. Kezének hidege, amikor megszorítja az enyémet, igazolja aggodalmamat, amit hangosan megosztok vele, de az orvos jogosan ellenkezik velem. Elmosolyodom, elismerve az igazát, de ez még nem elég ahhoz, hogy a szavait utalásnak vegyem a saját ruháimra. Megmagyarázhatatlanul jól érzem magam, nem fázom, bár azt érzem minden mozdulatnál, ahogy a nedves ruha anyaga a bőrömre tapad, de a közérzetem határozottan jobb. Egyelőre a pihenésnek, az alvásnak tudom be a javulást és nem a sziklafal kéken derengő köveinek jótékony hatásaként. Egy kis időre csend telepszik kettőnk közé, és jólesően ejtőzöm ebben a csendben elnézve a kancellár szorgos készülődését, pakolását, ahogy a szükséges eszközöket és gyógyszereket kiveszi a táskából. Mindez azonban csak néhány szívdobbanásnyi ideig vonja el a figyelmemet ing nélküli felsőtestétől. Most alkalmam nyílik arra, hogy leplezetlenül megbámuljam, hogy minden egyes apró részletet szemügyre vegyek. Az első néhány pillantás a csodálattal telik el, aztán meglátom a hegeket, golyó ütötte nyomokat és a lélegzetem is kihagy, a szívem pedig aggódva és ijedten ver össze-vissza. Bár felépült és jól van, és persze tudtam arról, hogy történt vele valami, de a híradások nem részletezték a sérülése súlyosságát. Ezek miatt feleslegesen aggódom, de eltelik pár hosszú pillanat míg megbirkózom a tudattal, hogy bántották, hogy a halál torkából fordult vissza…hiszen az egyik heg egészen közel van a szívéhez. Eddig a pillanatig csak vágytam arra, hogy megérintsem, de most meg is próbálom. Nem érdekel mit szól, hogy esetleg rosszallóan tekint rám, egy picit előrehajolok, hogy megérinthessem. Ujjaim a szívközeli heget érintik óvatosan, ha nem húzódik el, mintha most is még friss lenne. *
-Ön mindig kísérti a sorsát. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy…erről nem szóltak a hírek. *Képtelen vagyok kimondani, hogy meg is halhatott volna. A hangom elcsuklik, nehezen húzom vissza a kezem, akkor is ha ujjaim nem érték el őt. Talán emiatt bátorodom fel s kérem meg arra, hogy mondja ki újra a nevemet. Csak még egyszer szeretném hallani az ő ajkai közül, mielőtt…bármi is történik velünk. Itt lenni kettesben vele…ajándék, még ha az előzmények nem is voltak túl kellemesek. Felkészülök arra, hogy haragudni fog rám, amiért ezzel a kéréssel felrúgom a kettőnk egyezségét, de mosolyt kapok cserébe ami meglep. Meg sem próbálom palástolni a döbbenetet amiért dorgálás helyett tréfálkozik, de a mosolya magával ragad. *
-Rendben, bőven van időnk rá. *Elmosolyodom, noha az én tréfám kissé morbidnak tűnhet, de eszembe jut miért is mondta ezt, és elvileg igaza van. Nem is számítok másra, többre ezek után, azt feltételezem, hogy majd nekilát a sebem ellátásához és erre is készülök fel. Tudom, hogy nem lesz kellemes, s bár az utóbbi pár percben nélkülöztem a fájdalmat, az emléke még ott él minden izmomban és a tudatomban. Amikor Jenkins kancellár megszólal, még gyanútlanul emelem rá a tekintetem, és figyelek arra amit mond, de a vége…a második mondat mintha több akadályon keresztül jutna el hozzám. Fel sem fogom, vagy csak nem merem lehinni, hogy igaz amit hallottam. A felém nyújtott kézre is csak egyetlen pillanatig nézek le, ezen a pillanaton kívül végig a kancellár szemeibe nézek, arra várva, hogy valamilyen csalfa szikra fellobban bennük. A mosolya tréfát sejtet, de a szemei nem tudnak becsapni és ami azt illeti, tudom, hogy tőle ilyesmire nem kell számítanom. Annak ellenére, hogy alig hiszem el a hallottakat és fogom fel az értelmét, a kezem a kezébe kúszik, ujjaim finoman megszorítják. Ha nem ilyen ajánlattal hozakodik elő, még fel is tűnt volna az a fájdalmas árnyék, ami átsuhant a tekintetén és arcának vonásain, de egyelőre nem tudatosul bennem, hogy mit láttam. Önzőmód el vagyok foglalva azzal, hogy valamilyen hangot csikarjak ki magamból és ha ez sikerült, értelmes legyen az amit mondok. *
-Én nem vagyok…orvos. Rám miért…vonatkozik? Most ezt…úgy érti, hogy…Callum. *Nagyot nyelek mielőtt kiejteném a nevét, de a tegeződésre még nem áll rá sem a szám, sem a gondolataim, hiszen még azokban is mindig megtartottam a magázódás tiszteletét felé. Hogy valójában mivel érdemeltem ezt ki, nem tudom, de jólesik, megtisztelő és…nem élhetek vissza vele. A torkomban dobog a szívem, tulajdonképpen azóta, hogy alkalmam volt alaposan megbámulnom, de most talán, ha ez lehetséges, még gyorsabban ver. Amikor elhúzza a kezét, ujjaimat ökölbe zárom, hogy megőrizzem az érintését, és csak nézem s próbálom kitalálni miért e kegy, amit minden bizonnyal keveseknek ajánl fel. Jenkins kancellár….Callum…jó emberismerő, pontosan tudja azt amit még én sem tudok magamról, hogy ezek után nagyobb távolságot fogok tartani, hogy nem élek vissza az engedékenységével, hogy a barátságát még inkább megbecsülöm majd. Nem figyelek arra amit mond, a gondolataim magukkal ragadnak és váratlanul ér az érzéstelenítő csípése. Felszisszenek, kezemmel legyezgetem a sebet, hogy a csípő érzés hamarabb elmúljon. Hatásosabb lenne ha fújnám, de nem tudok annyira előrehajolni, hogy elérjem. A kellemetlen érzés enyhülésével újra Jenkins kancellárra nézek, kezemet egyetlen pillanatra érintem csak az övéhez.*
-Köszönöm…nem fogok…visszaélni a ….barátságoddal. *Rengeteg érzelem suhan át rajtam, kezdve a büszkeséggel, az örömmel, némi csalódással aminek a nagyját már feldolgoztam és tisztelettel…no meg enyhe zavarral is meg kell küzdenem, mikor azt mondom, hogy: barátságoddal és nem barátságával. Furcsa és egyszersmind felemelő is…pedig talán ezzel vette el tőlem reményeim utolsó morzsáit. Elsőre ezért is nem tűnik fel amit a falról mond, és a szívdobbanásokról, nem fogom fel, hogy az én szívem dobbanásairól beszél. A pillantását követve fordulok hátra amennyire tudok és látom meg a kék kövek vibrálását, ütemes pulzálását. S valóban, ha arra figyelek hogyan dobog a szívem, a kék kövek fénylése azzal egy ritmusban változik. Önkéntelenül távolodom el a faltól annyira, hogy ne érjek hozzá és a kövek fénye is elhalványul. Egyik kezemmel a vállamhoz nyúlok ahol érezhetően meleg a vizes ruhám és akkor tudatosul bennem, hogy végig ezt éreztem. A fal kellemes melegét. Döbbenten és ijedten nézek Jenkins kancellárra.*
-Meleg. A ruhám és a bőröm is. Ezért nem fáztam. *Ujjaimmal az ing alá nyúlva érzem a bőrömön, hogy mennyire meleg és nem csak azért, mert a kezem hűvösebb. S ahogy elhúzom a vállamon az anyagot, én ugyan nem látom, de Jenkins kancellár észreveheti a halvány derengést, ami vékony fátyolként borítja a vállamat.*




©


 
Felforgatod a világom...

és felforgatsz engem is.
Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins

Kancellár

Fennsík - Page 2 Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (35 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, genetikus, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
434

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Fennsík - Page 2 Tumblr15


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Pént. Nov. 01, 2019 8:56 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A beteg Virágocska


Az előkészületekkel vagyok elfoglalva, és csak szemem sarkából tűnik fel a pulzáló fény ritmusának változása, gyorsabb és rendszertelenebb lesz, de mire felpillantok, már rögtön le is pillanthatok a vállnál és szív környékén lévő hegeket érintő finom ujjakra. Csak pár másodperccel később húzódok el, amit igyekszem inkább annak beállítani, hogy folytatom a teendőimet és emiatt mozdulok úgy, hogy némileg távolabb kerülök tőle.
- Szóltak, szűkszavúan. És arra jó volt, hogy megismerjek egy kiváló szívsebészt! Ön akkor még igen fiatal volt, nem valószínű, hogy a kancellárok életével foglalkozott volna. - Tíz éve én már kancellár voltam, ő viszont még kislány... A végén még kezdem magam öregnek érezni! De nemcsak ujjai érintettek meg, hanem a hangjából kihallható aggódása is. Hatalmas szíve van, hogy elcsuklik a hangja a gondolattól, hogy meghalhattam volna annak idején, pedig nem mostani dologról van szó, láthatóan túléltem. Talán ez is hozzátesz ahhoz, hogy röviden átgondoljam a kettőnk viszonyát, helyzetét, noha már most tudtam, mire fogok jutni később, mikor ki is mondom a döntésemet és felajánlom a tegeződést. Én magam nem kegyként gondolok rá, nem jutalomként osztogatom, nem gondolok arra sem, hogy ezzel meghúztam akaratlanul is a vonalat kettőnk között, hogy meddig tart a barátság és meddig szabad elmennie. Ami Jasmine-nak a távolságot jelenti, nekem a közelséget. Nem kegy ez, inkább némi önzőség a részemről, hogy közelebb tudjam magamhoz, mert jól érzem magam a társaságában, még ha meg kell maradnom továbbra is kancellárnak is.
- Oh, hát tekinthetünk virág-doktornak, így már vonatkozik rád is. - Mosolyodom el derűsen, egy kancellár ne tudna mindent megmagyarázni? Bájosnak találom, ahogy lassan feldolgozza a váratlan ajánlatomat, de örülök, hogy végül kimondja a nevemet, a keresztnevemet. Megfogom a kezét és viszonozom a kis kézszorítást, hogy aztán elengedve az érzéstelenítést kezdjem el a lábánál. A felszisszenése és legyezgetése eszembe juttatja Lewis hadnagyot, amikor hasonló helyzetben ő kérte, hogy fújjam meg. Aranyos volt, és ez apró félmosolyt csal az arcomra, meg az is, hogy lassan láb-specialista leszek, mert William-nek is a lábsérülését láthattam el. De ahogy a hadnagynál se tettem - na meg Williamnél se tettem, igaz, nála az érzéstelenítést is elspóroltam -, úgy Jasmine-nál se fújom meg sebét a csípő érzést enyhítendő. Ennyire közel nem engedhetem őt.
- Én is köszönöm, Jasmine. Tudom, én meg igyekszem rászolgálni a tiedére. - Mosolygom rá a seb fertőtlenítése közben, az érintésre felpillantva, de egyúttal így megint látom a falat is mögötte, amit szóvá is teszek, mennyire.. különös, és akkor még finoman fogalmaztam. És úgy néz ki, eddig Jasmine-nak fel se tűnt, mert még meg is ijed a látottaktól, tapasztaltaktól, és nem lesz egyszerű hitelesen megnyugtatnom, mert nekem gyanús ez a kék... kő. De a kövek nem csinálnak így. Mármint a Földön nem csináltak, de vajon ennyire át kell írni a fizika és kémia törvényeinket, mert itt ilyen élő kövek vannak?
- Akkor nem képzeltem, hogy melegebb van itt... - Pillantok fel újra, de nem akarom tovább halogatni a seb összeöltését, nehogy nekem extra rövid életű legyen a barátságunk, így míg Jasmine a vállával van elfoglalva, addig én határozott, de azért nem túl gyors mozdulattal öltöm össze az orvosi szerkentyűvel a sebét. Kellemetlen érzés, de ezek legalább csak egy-egy pillanatnyi ideig azok, és akkor sem vészes az érzéstelenítőnek hála. Három öltésre lesz szükség, amit igyekszek minél finomabban és szebben csinálni, hogy szép heg maradjon utána, bár már van erre is tervem, de majd csak később hozom szóba. Most inkább az öltések után kicsit vágok a bicskával a nadrágon, hogy lazítsak a szárán és a kötést már ne a nadrágon kívülre tegyem, hanem a bőrét ölelje körbe a kötszer.
- Meg is vagyunk! Hogy értetted, hogy meleg a bőröd meg a ruhád? Nem úgy tűnt. - Törlöm meg a kezeimet és hajolok előre, hogy megnézzem a vállát, hiszen a nadrágnál és lábánál nem tapasztaltam ilyesmit és a mozdulat megint szerencsétlen ahhoz, hogy újra fájdalmasan húzzam el a szám, majd szorítom össze a fogaimat, hogy ne szisszenjek fel az érzéstől. Majd mintha mi sem történt volna, nézem meg a vállát eredetei terveimnek megfelelően, csak egy leheletnyit óvatosabb, lassabb a mozdulatom.
- Nem tudom, mi ez... De... kék lettél. - Simítom meg párszor a vállát, próbálván, hogy letörölhető-e, de úgy tűnik, a bőre alá jutott ez a kék... anyag, bármi legyen is.
- Hogy érzed magad? Nem fáj? Nincs hányingered? Szédülés? - Kezét is megfogom, pontosabban a csuklóját, hogy nézzem, remegés tapasztalható-e?
- Sosem láttam még ilyen követ... de őszintén szólva, magától meleget sugárzó kövekben nem bíznék Marie Curie óta. - Oké, persze, ahhoz hasadás sem árt, de gyanakvó típus vagyok és a perdai betegségek sok mindenben rácáfoltak már az orvostudományunkra, miért ne lenne így a fizika és kémia törvényeivel is? Ha igaz a feltevésem, akkor nekünk úgy is annyi, így akár meg is érinthetem én is a falat, így előbb ujjbegyemet, majd tenyeremet érintem oda és meglepetésemre ismét felfénylik jobban és pulzálása most az én szívritmusomat követi. Közben némileg oldalt, hátat fordítok Jasmine-nak, aki így nemcsak a korábbi hegek közül egynek a kimeneti párját csodálhatja meg a hátamon, hanem pár foltot is, melyek gyanúsan frissek: pirosak, van közte horzsolás is, de a legtöbb mélylila véraláfutásról tanúskodik igencsak kiterjedt területen. Közben elengedem, majd újra megérintem a falat, figyelve a változást.
- Vajon miért csak ezt a részét érinti a barlangnak? Kijjebb nem, meg a talaj sem ilyen.
Vissza az elejére Go down

Jasmine Montgomery

Polgár

Fennsík - Page 2 Acot4k321h

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2395.04.07

Tartózkodási hely :
Perda, Város

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
99

Avatar alanyom :
Leelee Sobieski

Keresem :

☽ :
Fennsík - Page 2 S42r78cjxe


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Vas. Nov. 03, 2019 9:35 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A Kancellár&
a Lányka





*Jenkins kancellár sok mindent nem tud rólam, ahogy azzal sem volt tisztában megismerkedésünk pillanatában, és azt hiszem azóta sem említettem neki, hogy az iránta való érzelmeim már gyerekkoromban is ott voltak bennem. A lelkem mélyén, szunnyadó magként várva, hogy szárba szökkenhessen. Talán akkor még csak rajongás volt, vagy még annyi sem, de arra emlékszem, hogy ott ültem anya mellett amikor a híreket olvasta és kértem, hogy velem is ossza meg. S ott voltak a képi- és hangüzenetek, melyeket a polgárok kaptak rendszeresen, a dominiumi folyosókon kihelyezett óriás vetítőkön. *
-Veszélyes ismerkedési technikája van, és valóban nem foglalkoztam akkoriban a kancellárok életével. *Felelem halványan elmosolyodva és nem avatom be gyerekkorom rajongási tárgyának kilétébe és még csak nem is kell hazudnom. Csupán egy kancellárral foglalkoztam, vele. Nem szalasztottam el egyetlen alkalmat sem amikor az ő arcképét láthattam, amikor beszédet mondott, amikor csak egy villanásnyira is megjelent a kivetítők képein. Tettem mindezt oly ártatlanul, hogy anyám csak mosolygott rajtam, ma már inkább aggódik és talán sajnál az első perctől kezdve, mióta beavattam a titkomba. Sajnál, mert ő pontosan tudta, hogy ennek soha nem lehet jó vége a számomra. S nem sokkal később Jenkins kancellár nem is cáfol rá erre, noha valószínűleg ő maga sem tudja, hogy a közelebb húzásom hozzá, távolabbra sodor. Akadozva, zavartan próbálok magyarázatot kérni a miértekre, s megbirkózni a tudattal, a lehetőséggel és a következményekkel. A válasz olyan amilyen, nem tudom meg belőle a valódi okot, ellenben már egy igazi, baráti humorral körített magyarázat érkezik tőle, mellyel eléri, hogy mosolyogjak miután elengedte a kezem. Úgy ejtem ki a a nevét mintha titkot árulnék el, még ízlelgetem magamban, és ha nem borítaná rám az érzéstelenítőt, azt hihetném csak álmodom. A csípő érzés magamhoz térít, melyet legyezgetéssel próbálok enyhíteni, nem tudva milyen emléket húzok fel lelkének mélyéről. *
-Virág-doktor. Hmmm? *Egy picit talán csipkelődő a hangsúly, de inkább a humor felé dől, semmint bántóan hangzik. Csak élvezem hallgatni újra a nevemet és tetszik a tudat, hogy nem ez lesz az utolsó alkalom. *-Már rászolgált…ál. Sajnálom, nekem nem megy olyan könnyen. *Szabadkozom, pedig nem kellene, másrészt talán pontosan tisztában van azzal, hogy mennyire nem áll rá a szám a tegeződésre. Azonban ezt kitárgyalni nem most fogjuk, valami más tűnik fel neki, ami ijesztővé válik számomra, amikor szembesülök vele. Le is foglal az, hogy távol tartsam magamat a faltól és a ruhámat, bőrömet vegyem szemügyre, csak akkor eszmélek amikor a nadrág anyaga reccsen a penge éle mentén. *
-Hogy lehet ezt érteni? Melegebb mint…máshol. *Nem szemrehányó a kérdésem, hanem értetlen. Nem értem mit nem ért, csak némi fáziskéséssel tudatosul bennem az, hogy a lábamnál nem érezhette melegnek sem a bőrömet sem a ruhámat, de addigra már megérinti a vállam, de nem az érintéstől és nem is a szavaitól rezzenek össze és merevedek bele aztán az önkéntelen mozdulatba. Nem tudom nem észrevenni ahogy az arca fájdalmas grimaszba fordul, akkor sem ha mindez csupán néhány szívdobbanásnyi ideig is tart, vagy még addig sem, és pont ezért figyelem jobban, hogy biztos legyek magamban, nem csak képzelődtem. Átesünk a könnyed simításon, a kérdésein, de én csak arra az egyetlen pillanatra tudok gondolni, oda sem figyelve válaszolok.*
-Jól…nem fáj semmim…nem, nincs…nem szédülök. *Amikor azonban a kezemet fogja meg, rászorítok az ujjaimmal, hogy rám nézzen és nem érdekel, hogy szerinte kék a bőröm és az sem, amit a kék kövek veszélyeinek lehetőségéről mond.*
-Te hogy érzed…magad…Callum? *Bár a fájdalom elmúlt, a tüdőmbe jutható levegő mennyisége ugyanannyi maradt, ezért azzal együtt, hogy még mindig zavarban vagyok, hogy a keresztnevén szólítsam, a légszomjjal is meg kell küzdenem. Nem kételkedem a válaszában, azt fogja mondani, hogy jól van, de én láttam az arcát, láttam ahogy átsuhan rajta…valami…valami nem oda való, valami gyötrő. S amikor elfordul egy kicsit, hogy a kövekkel „játsszon”, meglátom a hátát, a hegek mellett a friss horzsolásokat, az egyre terebélyesedő lila foltokat. A kérdését sem hallom meg, elengedem a kezét ha eddig nem engedte ő el, s a hátára simítom gyengéden ott ahol a legsötétebb és legnagyobb a véraláfutás. A szívem hevesen dobog, de a kövek most nem árulhatnak el, csak én érzem ahogy a torkomba rohan és megtelepszik a lüktetés. A számban érzem az adrenalin fémes ízét, mely az ijedtségem miatt árasztotta el a véremet. *
-Te jó ég! Mi történt? Megsérült! Hogyan? *El is felejtem, hogy nem rég még Callumnak szólítottam, hiába, a megszokás. Ha az érintésem fájdalmas a számára, elkapom a kezem, de nem tágítok és nem engedem, hogy szembe forduljon velem. *-Azt mondta minden rendben, hogy minden sikerült. Miért nem mondta el, hogy megsérült? *Az ijedtségem mellé harag is társul, melyet aziránt érzek, hogy nem mondott igazat, vagy legalábbis elhallgatta az igazságot. Egyik megfogalmazás sem jobb a másiknál. Erre nem mentség sem a férfiúi büszkeség, sem az, hogy nem akart megijeszteni, vagy még több gondot okozni nekem. *





©


 
Felforgatod a világom...

és felforgatsz engem is.
Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins

Kancellár

Fennsík - Page 2 Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (35 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, genetikus, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
434

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Fennsík - Page 2 Tumblr15


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Szer. Nov. 06, 2019 3:17 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A beteg Virágocska


Röviden felnevetek a veszélyes ismerkedési technikát hallva, ami ugyan nem rám veszélyes, de jogos. Kedvelem Jasmine humorát, finom, ugyanakkor ütős.
- Virág-doktor, ühüm! - Bólogatok rá mosolyogva megerősítésként, hát cáfolja meg, ha nem tekinthetünk így is a munkájára? Tudom, hogy a tegeződésre nem lesz könnyű átállni, ez valahogy csak a kancellártársaimnak ment gyorsan, de biztos azért, mert én vagyok a fiatalabb. Jasmine viszont nálam fiatalabb, nem is kicsit, plusz ott van még a gyerekkortól bevésődött megtanult norma, miként kell beszélni egy kancellárral, ha véletlenül is szóba elegyednének eggyel.
- De hol máshol? - Kérdezek vissza az értetlen kérdésre hasonló értetlenséggel, és csak ekkor pillantok fel, hogy lássam, mire mutat vagy néz Jasmine, hátha ez segít megválaszolni a kérdést. Meg is látom már ekkor, mire értette, magam is a vállához nyúlok szerencsétlenül elhamarkodott mozdulattal, ami nem kevés fájdalommal jár, de igyekszem ezt palástolni és közben remélni, hogy nem buktam le.
- Az jó, akkor talán nem sugárzás... de hogy mi lehet? - Tűnődöm megnyugtató válaszait követően, hogy leszámítva a Merter okozta alapproblémát és lezuhanást egész jól van. Tűnődésemből a kézszorítása rángat ki és kérdőn nézek rá, tekintetemmel aggódó fürkészéssel, hogy talán mégis megemlít valamit, ami bajra utal. Ehelyett egy kérdést kapok csak, ami megmosolyogtat.
- Furcsán... mert nem tudom, mikor kérdezték ezt tőlem utoljára. - Őszinte válasz kis mosollyal, és ezzel kerülöm ki azt, amire tudom, hogy igazából kérdezett Jasmine és úgy gondolom, gyanít valamit már. Ezért is igyekszem úgy válaszolni, mosolyogni és viselkedni, hogy elhitesse vele, jól vagyok. Nem is nagy hazugság - tőlem pláne -, hiszen a hátfájdalom nem súlyos, érzem, hogy nincs komoly bajom, de azt is tudom, hogy ha eltörtem volna bármimet is, arra is hasonlóan felelnék, csak hogy ne aggódjon. A figyelmemet újra a kék kövek foglalják le abban a reményben, hogy Jasmine megelégszik a válasszal, és elfelejtem, hogy ahogy a kövekhez fordulok, ő a hátamra így pont ráláthat, még ha eleinte csak az oldalára is, de pont elég, hogy meglássa a zúzódások szélét és előrehajolva némileg láthassa az egészet. Az érintése, mely éppolyan lágy és gyengéd, mint korábban a kérdése, most akaratlanul is éles fájdalmas vált ki nálam, melyet megfeszülő állkapoccsal tűrnék, de elárul a reflexszerű mozdulat, mellyel hirtelen a fal felé mozdulok előre, hogy megszüntessem a kontaktust kettőnk között. Ahogy a fájdalom bevillant, úgy villant be a felismerés is, hogy lebuktam, és ijedt hangját hallva legalább olyan szép lehet a hátam, mint amilyen fájdalmasnak érzem. De azt is tudom, hogy csak csúnyábbnak néz ki, mint amilyen komoly valójában a probléma. Mielőtt azonban felelhetnék az első kérdéssorra, már rögtön szembe is találom magam egy haragos számonkéréssel, és láthatóan most nem azzal küzdök, hogy a fájdalmat fojtsam el, hanem a mosolyomat. A mosolyt, amiért aranyos, amikor haragszik, és amiért észrevétlen visszatért a magázáshoz eközben. Viszont a mentségem arra, miért nem mondtam el, egyik sem, amelyikre gondol.
- Nem kérdezted! - Oké, eddig bírtam mosoly nélkül, itt már megjelenik egy csibészes, mint akit rajtakaptak, és hát így is van.
- De mielőtt számon kérsz, hadd hívjam fel a figyelmedet rá, hogy amikor elmentem a táskáért, még ott ültél... - Mutatok egy jó két méterrel odébb lévő helyre, még ha a mutatást meg is bánom egy újabb fájdalomhullám miatt, ami letörli a mosolyt az arcomról. Megérdemelt büntetés? Folytatom is inkább a lendületesen előadott védőbeszédemet.
- ... és mire visszajöttem, hol találtalak? Itt. És a kötésed is jobban átvérzett, elárulván, hogy terhelted a lábad és nem maradtál itt ülve, vízszintesben. - A végére azért elmosolyodom, hogy ne érezze úgy, hogy leszidom vagy hogy fölényeskedni akarok azzal, hogy én korábban nem tettem szóvá azt, hogy ő sem tartotta be az ígéret rá eső részét.
- Egyébként megcsúsztam visszafelé jövet és egy szintet gyorsabban tettem meg, mint szerettem volna, a végén a hátamra érkezve. De nem tört semmim, szerintem nem is repedt borda sem, így igazán semmiség, ezért sem említettem. És te merre jártál, míg nem voltam? - Igyekszem ezt inkább humorosan feltenni, nem számonkérően és úgy fordulni, ha hagyja, hogy ne lássa a hátamat, hátha így hamarabb felejti. A táskából a lázcsillapító folyadékot veszem elő, praktikusan ez is bekevert víz, mint amilyent a sátorban kapott és most is felé nyújtom megbontva a palackot.
- Szerinted bízhatunk ebben a kék... akármiben? - Bökök fejemmel a kéklő fal felé, mely most csak nyugodtan dereng így, hogy egyikünk se ér hozzá.
Vissza az elejére Go down

Jasmine Montgomery

Polgár

Fennsík - Page 2 Acot4k321h

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2395.04.07

Tartózkodási hely :
Perda, Város

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
99

Avatar alanyom :
Leelee Sobieski

Keresem :

☽ :
Fennsík - Page 2 S42r78cjxe


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Csüt. Nov. 07, 2019 6:58 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A Kancellár&
a Lányka





*Finom mosolyt csal az arcomra a nevetése, még ha rövid is, megnyugtató a gondolat, hogy ebben a furcsa és nem túl kellemes helyzetben is még képesek vagyunk tréfálkozni. A virág-doktor megerősítésére nem tudok rácáfolni, noha úgy érzem ez is csak egy mondvacsinált  indok melyet most talált ki. Nem cáfolok rá, mert magam ellen beszélnék, jólesik ez a gondolat a részéről, mely a tegeződést volt hivatott elősegíteni, ami a számomra megtiszteltetés de egyben nehéz feladat is. Mind a neveltetésem miatt, mind azért, mert ezzel épp olyan távol kerültem tőle, mint amennyire közel. *
-A vállamon és a hátamon. *Erősítem meg magam a kérdésére, de a következő pillanatban már nem tudok magammal foglalkozni, látva, vagy látni vélve azt a fájdalmas grimaszt, amit igyekezett elrejteni előttem. Míg ő azon mereng, hogy mi okozhatta a melegséget és a kékséget a bőrömön, én azon gondolkodom, hogy valós volt-e az amit láttam, vagy csak képzelődtem. A kérdésemre adott válasz nagy sóhajt csalna ki belőlem, ha képes lennék mély levegőt venni, de a fájdalom enyhülésével a nehézlégzés nem szűnt meg, így csupán az arcomon látható ennek az elégedetlenségnek a halvány árnyéka.*
-Ha jól emlékszem az első találkozásunkkor is feltettem ezt a kérdést. *Adom meg a választ a fel nem tett kérdésre, de ezzel nem kerülöm meg a témát, s őt sem hagyom, hogy megtegye. Talán eltartana egy ideig, hogy szóra bírjam, de megpillantva a hátát, erről az időhúzásról lemondhat, én meg a nyugodt percekről. Egy pillanat alatt csap belém az ijedtség és fogalmazódik meg bennem a felesleges kérdés is arról, hogy miért nem szólt. Felesleges, mert pontosan tudom, hogy miért nem, ennek ellenére megkérdezem tőle, miután már úgy sem tagadhatja a nyilvánvalót. Az érintésem ugyanis fájdalmas a számára és gyorsan el is kapom a kezem, mintha megégettem volna. Az érte vaó aggódásom több mindent elfelejtet velem, elsőként azt, hogy már összetegeződtünk, aztán azt is, hogy tisztelettel beszéljek vele, így a csalódásom és a haragom emiatt egymással kézen fogva lobban fel a hangomban és a szavaimban. A válasz…meglep, de szinte azonnal belém villan a felismerés, hogy ez egy igen kifejező, férfias válasz arra, hogy kifogja a nő vitorlájából a szelet. Szemöldökeim önkéntelenül is összehúzódnak, ajkaim pengevékonyra préselődnek és már-már szemet forgatnék, mikor tovább folytatja az én leszidásommal. Ám mivel én jól vagyok és mielőtt elment volna, már ellátta a sebemet, úgy érzem helyzeti előnyben voltam, persze ez sem javít azon a tényen, hogy szinte azonnal megszegtem a szavam, ahogy kitette a lábát a barlangból. Önkéntelenül követem tekintetemmel a kezét, mellyel korábbi helyemre mutat, de nem tudom nem észrevenni az újabb fájdalomhullám fellobbanását az arcán. Sokkal rosszabbul van mint ahogy előadja, a látvány, ami fogadott hűen tükrözi a sérülése súlyosságát. *
-Csak néhány lépés…volt…és nem volt….alkalmam….elmondani. De utána…pihentem. Csak a köveket…néztem meg. *Már-már durcásan, saját magam igazától fűtötten mondom a magamét, akár bele is beszélve az ő szavaiba, de amikor azt ecseteli, hogy megcsúszott, azonnal abba is hagyom és figyelek rá. Bár ne tenném, akkor nem hallanám mindazt amit el akart hallgatni előlem. S még most is próbálja úgy beállítani, mintha csupán néhány karcolás lenne. A haragom nem tűnik el, de már inkább magamra haragszom amiért nem vettem észre korábban.*
-Egy szintet? Legjobb…tudomásom szerint….a következő…sziklapárkány iszonyú magasan van…és ön szerint nem is repedt csontja…felelőtlen. *Nézek rá mérgesen az utolsó szónál, és mondanám még tovább, de a sok beszéd, sok levegővétellel jár és ez most nem tesz jót. Újabb köhögés rázza meg a testem, még a szemeim is könnybe lábadnak. Hiába, az az inhalátor most nagyon hiányzik, de most nincs itt és anélkül nem tudna segíteni, így erőtlenül ugyan de felemelem a kezem, jelezve, hogy mindjárt jobb lesz. Nem felejtem a kérdéseit, mikor enyhül a köhögés és képes vagyok már anélkül is apróbb levegővételekre, válaszolok mindkettőre. *
-Tényleg csak….pár lépés…volt. *A kéken derengő falról már jobban elgondolkodom.* -Melegen tartott….és nem lett….tőle bajom…amikor felébredtem….nem voltak….fájdalmaim. Talán….a meleg…miatt. Szerintem…csak jót…tesz. Próbálja….*S ebben a pillanatban kúszik a tudatomba a virág-doktori címem. Felnézek rá, noha még mindig haragszom egy kicsit, mind a köhögés, mind az ő mosolya egy kicsit elterelte a gondolataimat a mulasztásáról. S ezzel együtt, mintha minden feszültség kiengedne belőlem, hátradőlök a falnak s a kezemet nyújtom végre azért a palackért, amit ott tartogat a kezében. *
-Próbáld ki. Ennél jobb….alkalom nem….lesz egy…kísérletre.





©


 
Felforgatod a világom...

és felforgatsz engem is.
Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins

Kancellár

Fennsík - Page 2 Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (35 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, genetikus, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
434

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Fennsík - Page 2 Tumblr15


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Csüt. Nov. 07, 2019 2:46 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A beteg Virágocska


- Lehet. Udvariassági kérdésnek tűnt, nem igazi kérdésnek. - Kis mosolyom jelzi, hogy ezúton kérem elnézését, ha rosszul gondoltam, de ha így emlékszik erre Jasmine - velem ellentétben -, hogy mit kérdezett, akkor biztosan komolyan érdeklődött. Talán már akkor érdeklődött irántam vagy mindenki felé ilyen őszinte figyelemmel fordul, nem bújik kötelező udvariassági körök mögé? És éppilyen őszintének tűnik a haragja is, amin a válaszom nem sokat javít, sőt, ajkait összepréseli és morcosan néz. Hihetetlenül aranyosnak találom, ami mosolyt akar csalni az arcomra, és ezzel a visszafogott derűvel várom, hogy na vajon robban-e Jasmine? Vajon le mer-e szidni a jogos, de nyilvánvalóan gyenge lábakon álló védekező magyarázatom miatt, és amiatt, mert felemlegetem, hogy pont annyira szófogadó ő is, mint én. A felelőtlen megnevezésemnél végül csak előbújik az az elfojtott mosoly a részemről, derűsen fogom fel a dolgot, mert ő mondta, hiszen mástól egy ilyen kijelentés nem maradhatna büntetlenül. De mielőtt kiülhetne rendesen az arcomra, nemcsak a szemeimbe a mosoly, mielőtt reagálhatnék rá érdemben és szándékaim szerint tréfásan, köhögni kezd Jasmine, ami azonnal elsöpri a jókedvemet és csak tehetetlenül nézem, ahogy felemelt kézzel jelzi, mindjárt múlik. Az egyetlen, amit tenni tudok, hogy finoman megsimítom a vállát, hátát, és elsandítok a barlang kijárata felé, mint aki azt latolgatja, vajon más orvosi táskát tudna találni odakint az ítéletidőben? Talán lejjebb mosta az eső és már ezen a sziklaszinten van? Talán rátalálnék arra, amelyikben a légzést könnyítő inhalátor van? Ritkuló köhögése és akadozó szavai vonják vissza a figyelmemet rá, engedem el a hátát, melyet eddig simogattam és nyújtom felé a láz- és fájdalomcsillapító folyadékot, míg hallgatom őt.
- Reméljük hosszú távon is. De más melegedési lehetőségünk most úgy sincs, minden csupa víz... - Pillantok a kéklő kövekre, majd vissza Jasmine-ra, és csak a szemeimben jelenik meg mosoly, ahogy visszatér a tegezéshez.
- Kísérlet, hm? Látod, így gondolkodik egy doktor. - Én továbbra is bizalmatlan vagyok ezzel a kék akármivel kapcsolatban, és van vesztenivalóm, még sok mindent kellene elintéznem, mielőtt meghalok valami jó ég tudja miféle perdai nyavalyában, amit ezek a kék, fénylő kövek okozhatnak. Talán nem rögtön mutatkozik a hatása, talán órák, napok kellenek, mint más betegségek esetén is. De az is igaz, hogy mi van, ha segít? Mi van, ha ezek a kövek tényleg használnak... mi van, ha talán ez is segíthet a kutatásomban? Összerakom az orvosi felszerelést egyelőre vissza a táskába, és odaülök Jasmine mellé a barlang falához, de csak lassan kezdek nekidőlni, hogy mikor a hátam hozzáér, csak hirtelen villanjanak fel a kövek és máris előrehajoljak onnan összeszorított fogakkal. Inkább kicsit fordulok, Jasmine felé és egyelőre csak felkarral és vállal dőlök neki a köveknek, ahol nem fáj semmim jelenleg. Melegnek tényleg meleg a kő, ebben igaza volt Jasmine-nak, a többit majd meglátjuk. Sóhajtok egy aprót, mintegy Jasmine helyett is, aki még mindig szaggatottam veszi a levegőt és ez rávesz arra, hogy megtörjem a közben beállt csendet, ahol csak az ő légzését és a kint szakadó esőt hallgathattuk.
- A sátorban azt kérdezted, hogy miért csinálom, miért én jöttem, pedig jöhetett volna bárki más és azt ígértem, hogy majd elmondom. Azt mondtam, hogy a Brevius miatt és miattad jöttem. Nem teljesen igaz, nem csak emiatt. Igaz, hogy én vezetem a Brevius-kutatást, és a legtöbbet talán én tudom a betegségről és annak gyógymódjáról, megelőzéséről. Igaz, hogy miattad jöttem, mert fontos lettél nekem, és attól tartottam, hogy te is ezt a betegséget kaptad el... - Beszéd közben lassan próbálok fordulni hátammal a fal felé, nem sietem el, és nem mondom, hogy nem fáj, de mintha tényleg jobb lenne a helyzet. Vagy csak mert nem a fájdalomra koncentrálok, hanem a szavaimra, hogy ne mondjak többet, mint amit szabad. Eleinte még Jasmine-ra néztem beszéd közben, most inkább a barlang kékesen pulzáló fényeit nézem elmerengve kicsit.
- Láttam, hogyan öl a Brevius, és nem akartalak téged is elveszíteni, se így, se máshogy. Ezért is jöttem én, mert így biztos volt, hogy nem ott a táborban kezelnek majd karanténban, ami vagy bejön, vagy nem, hanem visszavitethetlek a Városba, ahol jobbak a körülmények... és ha nem tudunk... nem tudlak megmenteni, akkor legalább nem leszel egyedül. - Nem magamra gondolok, nem is a férjére, mert ő hiába lett volna itt, miatta még egyedül, magányosan halt volna meg Jasmine, és talán miattam is, mert én se tudom úgy szeretni, ahogy azt ő remélte. A családjára gondoltam, a vér szerintire, a szüleire, testvérére. Hogy legyen lehetőség búcsúzni és azok között lenni, akik szeretik és akiket ő is szeret.
- Amit nem mondtam, hogy nemcsak ezek miatt jöttem, hanem azt hiszem kicsit magam miatt is. Hosszú idő óta nem éreztem magam olyan hasznosnak, mint most. - Emelkedik kicsit az ölemben nyugtatott kezem és a bekötött lábára mutatok. Nem tudjuk, mennyi ideig leszünk itt, de ha sokáig, a seb miatt akár túl nagy lehetett volna a vérveszteség, elfertőződhetett volna és ez a Merter okozta betegséggel végzetes lehetett volna. Lehet, nem biztos, de nem akartam megkockáztatni, hogy csak itt ülök és várok. Nehéz ezeket kimondani, egyébként se szokásom érzésekről társalogni, pláne azt beismerni, mennyire haszontalannak érzem magam, pedig egy örökké elfoglalt, munkamániás kancellár hírében állok, így meg is próbálom rögtön enyhíteni ezt a komorságot.
- Ha neked belefér, hogy leess egy szikláról, csak hogy a neveden szólítsalak, akkor nekem is belefér egy kis felelőtlenség. - Pillantok fel rá, mosollyal és humorosnak szánt szavakkal próbálván elvenni az élét a tekintetem mélyén rejtőző szomorúságnak.
Vissza az elejére Go down

Jasmine Montgomery

Polgár

Fennsík - Page 2 Acot4k321h

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2395.04.07

Tartózkodási hely :
Perda, Város

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
99

Avatar alanyom :
Leelee Sobieski

Keresem :

☽ :
Fennsík - Page 2 S42r78cjxe


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Szomb. Nov. 09, 2019 7:07 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A Kancellár&
a Lányka





*Noha a hétköznapokon igyekszem mindenkivel udvariasnak lenni, az érdeklődésem sosem csupán ebben merül ki, és aki jól ismer az pontosan tudja, hogy valóban a hogylétéről érdeklődöm, főleg akkor ha régen találkoztunk utoljára, vagy sokáig nem volt alkalmunk beszélgetni. Jenkins kancellár ezt persze nem tudhatja és szomorú a felismerés, hogy neki erről a kérdésről csak egy udvarias gesztus jut eszébe, mert ezt szokta meg. Már ha egyáltalán veszik a fáradtságot vele szemben, hogy kitérjenek rá. Ez a mostani kérdésem azonban még a legnagyobb jóindulattal sem volt nevezhető pusztán udvariasságnak, hiszen a gyanúmat akartam igazolni, miszerint történt vele valami amíg távol volt. Néhány apró jel felbukkant az igyekezete ellenére, hogy elrejtse előlem a fájdalmát. Nem tudom mit akart ezzel elérni, de nem sikerült neki, csak még jobban aggódom, mert súlyosabbnak ítélem meg. Aggodalmam aztán szemrehányásba csap át, nem is gondolkodom azon, hogy talán szemtelenség a részemről, hogy felelőtlennek titulálom, mert nagyon is igaznak érzem. S csak mondanám tovább, pont azért, mert látom a szemeibe lassan kiülő derűt és azért is számon kérném, mert nem vesz komolyan, ám a köhögés nem engedi és a végére el is felejtem. Sokat ugyan nem segített a köhögésen a hátam simogatása, de a lelkemnek jót tett és már belebújtam volna az érintésébe mikor elhúzza a kezét. Így marad ez most már, közelítünk és távolodunk egymástól s már nem is keresek magyarázatot a miértekre. Egyszer talán ezt is megtudom, csak félek attól, hogy fájni fog. A fénylő kövekre terelődik a szó és ha nem is lelkesen de eléggé meggyőzően sorolom az általam érzett előnyeit, az, hogy a kísérletek iránti buzgóságát említem mutatja, hogy jobban vagyok. *
-Hogyan másképp tudnék hatni egy munkamániás orvosra? *Bár az utolsó mondatomnál észbe kapva visszatértem a tegeződésre, még mindig furcsa a számomra és tudat alatt kerülöm is az ilyen megszólításokat. Beleiszok abba a folyadékba amit felém nyújtott,  majd miután a falnak dőltem, visszaadom hiszen neki is fájdalmai vannak és ha a fénylő kövekkel mégsem volt igazam, még jól jöhet egy dózis fájdalomcsillapító. Még az érintésem is fájdalmat generált, a simogatás nála nem jönne be, pedig szívesen megérinteném, adnék enyhülést a számára, melynek emlékét a többihez pakolnám olyan időkre tartogatva, amikor fáj a hiánya. Látható a kín az arcán amikor egy pillanatra a falnak dől és az én arcomon is megjelennek ugyanazok a vonások, nekem is fáj látnom ahogy kínlódik. Nem szólok, nem olvasom a fejére újból a felelőtlenségét és a pillantásom is elkapom, hogy megmaradjon az a fene nagy büszkesége amivel kisebbíteni akarta a bajt. Magamban aggódom tovább, félve veszem sorra a lehetőségeket, mennyire lehet súlyos a sérülése. Én már érzem a kövek melegét és érzem ahogy a hátizmaim lassan de biztosan ellazulnak, mikor Jenkins kancellár felém fordul. Csak a fejemet fordítom oldalra, hogy ránézhessek, a sóhaja mely ugyanolyan apró mint az enyém lehetne ha megpróbálkoznék vele, várakozással tölt el. Úgy érzem nem egy semmiről szóló beszélgetés következik, amivel az időnket tenné kitöltötté. Látóterem perifériáján érzékelem a fénylő kövek lassú intenzitását, a könnyed pulzálást amiről korábban beszélt, de a szavaira figyelek, hiszen egy korábbi kérdésemre ad választ. Annál a pontnál amikor rólam ejt szót, amikor azt mondja fontos lettem a számára, megugrik a szívem, de már tudom, hogy nem szabad ebbe többet belelátnom, mint ami. Barátság. Egy különös és mindkettőnk számára másképpen fontos barátság. Olyan amilyennel más nem büszkélkedhet, egy kapocs, ami minden felfedett vagy rejtett érzelem ellenére, vagy pont annak megléte miatt összeköt minket. Szavai közben a feleségére gondolok, emlékszem mit mondott róla a laborban és mindez mélyen érint, gombóc telepszik a torkomba és ez most nem a betegség gombóca hanem a felgyülemlő érzelmeimé, a meghatottság, a hála, az együttérzés…és még sorolhatnám. Képtelen vagyok megszólalni, mert ha megtenném, ha bármit is mondanék, biztosan kibuggyannának a könnyeim, és nem akarom megint ezzel terhelni, bár ezek a könnyek most nem a szomorúság és a feladás könnyei lennének. A halál szele engem is megérintett gondolataimban, talán a táborban mások is gondoltak arra, hogy ha ez a Brevius akkor nem élem túl a másnapot, de Jenkins kancellár egészen másra is gondolt, ami Charles-nak nem jutott eszébe. Tudom, mert nem láttam rajta azt az aggódást, amit láttam a szanitéc szemeiben, akihez sok közöm nem volt. Pont ez a közönyösség tépett a szívembe minden egyes nap amit Charles-szal kellett eltöltenem Castillo kancellár jóvoltából. Amikor felemeli a kezét, hogy lábamra mutasson, könnyedén megfogom ha hagyja. Megszorítom miközben ajkaim halvány mosolyba fordulnak, s a gondolataim a meg nem történt pillanatok körül járnak. Ha nem tud megmenteni…nem egy sátor falait látom utoljára. Próbálom a könnyeimmel együtt a gombócot is lenyelni, hogy megszólalhassak, de ez most nagyon nehezen megy. Úgy érzem soha nem leszek képes mindazt meghálálni, amit értem tett. *
-Köszönöm. Még soha…senki nem tett…értem ennyit. *Nem a családomra gondolok, mert ők biztosan bármit megpróbáltak volna, ha lehetőségük nyílik rá, de tőlük természetes. Olyanokra gondolok akikkel az életem nagy részét töltöm és most jöttem rá, hogy nincs egyetlen barátom sem, akiről elmondhatnám, hogy jóban-rosszban mellettem áll, hogy támogat, velem együtt sír vagy nevet. A kancellár szavai pedig arról árulkodnak, hogy ő is ugyanolyan magányos mint én. *
-Köszönöm, hogy itt…vagy velem. *Nézek rá komolyan, hálás tekintettel, hogy ő mindenre gondolt és mennyi mindent kockáztatott. Az egy dolog, hogy személyesen jött el a táborba, de amit azóta tett, hogy lezuhantunk az omlás miatt…talán mindezt sosem tudom meg, ha nem történik velünk ilyen szerencsétlenség. Azt mondják, minden rosszban van valami jó, hát a mi helyzetünkre ez sokszorosan ráillik. A könnyed humorra, amivel próbálja elterelni a figyelmemet mindarról amit a szemeiben látok, felnevetek, de rögtön köhögésbe fullad az egész. Nem tart azonban sokáig, a görcsös fájdalom szinte azonnal elmúlik, mögöttem a kéken derengő, pulzáló kövek intenzívebben fénylenek fel. *
-Akkor most…egymást pátyolgathajuk. *Utalok egy röpke pillantással fájó hátára, s most elmarad a szemrehányó tekintet. Annál is inkább, mert a tréfás megjegyzése ellenére a szomorúság és a magány érzése továbbra is ott marad a szemeiben. Ha másképp nem is, de barátként szeretnék ezen enyhíteni, és akkor talán én is hasznosnak érezném magam. A szemközti fal felé fordulok, de nem is látom mert a gondolataimba merülök. Amikor megszólalok, a hangom távolinak tűnik, mintha nem is én beszélnék.*
-Ismerem az érzést…a haszontalanság érzését. Amikor nem foglal le a munkám…annyira, hogy más gondolatok…is a lelkembe férkőznek, ugyanezt érzem. Magányosabb…már nem is lehetnék, de ez…még elviselhető lenne, de a…közönyösség amit minden…nap látok Charles szemeiben…a lelkembe mar és nem…tudom mit követtem el, vagy mit kellett volna tennem azért…hogy ez ne így legyen. Néha úgy hiszem…megbirkózom vele, hogy elviselem, hogy együtt…tudok élni ezzel…de aztán minden előjel nélkül fellángol újra. *Korábban mindig kerültem ezt a témát, bár éreztem, hogy néhány kérdése erre irányul, de jó érzéssel nem piszkálta nagyon. Most könnyebben jönnek a számra a szavak, mint bármikor gondoltam volna. *





©


 
Felforgatod a világom...

és felforgatsz engem is.
Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins

Kancellár

Fennsík - Page 2 Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (35 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, genetikus, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
434

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Fennsík - Page 2 Tumblr15


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Szomb. Nov. 09, 2019 10:20 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A beteg Virágocska


Elmosolyodom a szavain, de a felém nyújtott fájdalomcsillapító folyadékot elutasítom, habár ezzel aligha lepem meg. Egyelőre nem tudjuk még, hogy meddig leszünk itt, így jobb, ha beosztjuk és az én fájdalmam felettébb kellemetlen, de Jasmine-nak nagyobb szüksége van a fájdalomcsillapításra. Látom, ahogy együtt érez velem, ahogy még inkább másfele is néz, csak hogy úgy tehessünk mindketten, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. De nem ezért vagyok neki hálás, hanem mindazért amit tesz, illetőleg nem tesz, miután elkezdem elmondani neki, miért is vagyok itt. Tartoztam ezzel a válasszal neki és magamnak is.
- Én köszönöm. Tényleg. - Felelem csendesen, apró mosollyal, viszonozva a kézszorítást, de aztán egyelőre nem engedve el a kezét, hagyom a gravitáció lehúzza kézfejünket kettőnk közé, de még fogom egy kicsit az övét. Hálás vagyok Jasmine-nak, nemcsak azért, mert kicsit hasznosnak érezhettem magam mellette, hanem azért is, mert nem kezdte el bizonygatni, hogy igenis máskor is biztosan hasznos vagyok, másnem az oltóanyag kutatása miatt, az Alvó-részleg irányítása miatt vagy ki tudja még, mit sorolhatott volna fel joggal vagy inkább elfogultan. Örülök, hogy nem tette, mert feloldoznia nem is neki kell, nem is ő tudna. A köhögésekor észlelem az intenzívebb fényeket körülötte, de egyelőre nem teszem szóvá, majd még megfigyelem, van-e vajon összefüggés és ha igen, mit jelenthet? Sajnos azzal tisztában vagyok, hogy lesz még köhögés, és próbálok azon is gondolkozni, mit tehetnék szűkös lehetőségeinkhez mérten?
- Hát, a barátok elvileg sok mindent csinálnak közösen. Közös zuhanás pipa. Közös ígéretszegés pipa. Közös pátyolgatás pipa. Ha minden igaz, jön egy közös megmenekülés és egy közös pitézés. - Mosolyodok el most kicsit határozottabban és bár a szemeimben még ott a szomorúság, de egy picit enyhült az is. Míg hallgatom őt és végig felé fordítom a fejem, észre sem veszem, hogy hátammal szép lassan a fal felé tudok fordulni, hogy a fájdalom már erősen tompult.
- Szereted vagy szeretted őt? Vagy miért fontos a közönyössége? - Nem kérdés, hogy más emberek vagyunk, nekem nem számított volna, ha a feleségem közönyös velem... egészen addig, míg bele nem szerettem a választottamba, de ha nem történt volna így, akkor valószínűleg gondolataimban sem lett volna, hogy vajon aggódik-e értem, mikor éppen súlyos beteg vagyok, talán meg is halhatok. De nem véletlenül mondják, hogy nekem nincs szívem, viszont velem ellentétben Jasmine-nak nagy szíve van, talán neki ezek az apróságok is fontosak, amit furcsa módon én megtettem volna érte, míg a férje ezek szerint nem. Én sem láttam rajta az aggódás jeleit, vagy a megkönnyebbülését, de ugyanakkor a bosszúságét sem, mikor kiderült, hogy jobb állapotban van Jasmine, mint azt gondolták. Elgondolkodva nézek én is a szemközti falra, majd visszapillantok Jasmine-ra, még mindig a kezét fogván.
- Ne haragudj, hogy tapintatlan leszek ezzel, de kérdeznék még valamit: te szeretnél gyerekeket?
Vissza az elejére Go down

Jasmine Montgomery

Polgár

Fennsík - Page 2 Acot4k321h

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2395.04.07

Tartózkodási hely :
Perda, Város

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
99

Avatar alanyom :
Leelee Sobieski

Keresem :

☽ :
Fennsík - Page 2 S42r78cjxe


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Vas. Nov. 10, 2019 6:29 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A Kancellár&
a Lányka





*Csak a homlokomat ráncolom amikor visszautasítja a fájdalomcsillapítót. Ha jobban belegondolok, nem is lep meg ezzel, de attól még neheztelhetek rá egy kicsit, amiért még ezzel is próbálja kisebbíteni a baját.  Leteszem hát magam mellé, hogy kéznél legyen, de nem ajánlom fel újra mikor látom rajta, hogy szenved. Csak szenvedek én is csendesen, elfordulva, a barlang falát nézve. A szavai a szívembe kúsznak, és bár nem egy felhőtlen boldog napról beszélünk, és nem egy csodás, elképzelt jövőről, mindaz amit mond, jó érzéssel tölt el. Megmelengeti a lelkemet. Talán ha a sors nem veszi el tőlem Jason-t, idővel ő lehetett volna az az ember, aki mellém áll a bajban, aki képes ugyanannyit tenni értem, mint Jenkins kancellár. Talán, de most már sosem tudom meg. Egymás kezét szorongatjuk és úgy érzem nem csak én kapaszkodom belé. Lassan kezdem megérteni miért ragaszkodik hozzám, hogy ezek az érzelmek ugyan mélyek de más irányba mutatnak és azt is látom, hogy merre. Nem pótolhatom a feleségét és helyét a szívében sem foglalhatom el, de lehet egyfajta menedék, ahol megnyugvásra lel, ahol a magány érzése nem éri el, nem temeti maga alá. El kell telnie egy kis időnek, míg mindez leülepszik bennem és teljes szívemmel elfogadom…de talán megbocsájtja nekem ha néha, mikor elgyengülök, nem barátként nézek fel rá. Tehetetlenségünk a helyzetünk javítására időkitöltő, egymást jobban megismerő beszélgetés felé terel minket, amit nem is bánok. Csak nevetni ne kelljen, mert az most fáj annak ellenére, hogy a falban lévő fénylő kövek jótékonyan hatnak rám. Jenkins kancellár azonban sziporkázik, figyelnem kell, hogy visszafogjam magam, így a köhögés elmarad, de a játékosan dorgáló tekintet nem.*
-Kérlek…most ne nevettess…szóval beismered…hogy megszegted…az ígéreted. A közös…megmenekülésnek…nagyon örülnék. *A végére elmosolyodom, még egy kis kuncogás is belefér, óvatos és rövid kuncogás. Bár jó őt hallgatni amikor tréfálkozik, a humora igen kifinomult, de ütős, a nevetős délutánt most inkább elnapolnám, mondjuk a közös pitézésre. Talán az ezután következő szavaimmal őt szeretném vigasztalni, elmondani neki, hogy megértem mit érez és miért, de a végére egészen más lesz belőle. Önkéntelenül is megnyílok előtte és hozom szóba Charles-t és magam is meglepődöm azon, milyen könnyedén jönnek ajkaimra a szavak és, mintha a lelkem egy kicsit könnyebb lenne. Tudom, hogy ennyivel nem elégszik meg és már várom a kérdést, és nem is tévedek nagyot a tartalmát illetően.  Míg megfogalmazom magamban a választ, a szemközti falat bámulom, de aztán felé fordulok és a szemeibe nézek. Tudom, hogy eddig is engem nézett, hiszen éreztem, de csak most látom egy villanásnyira, hogy már teljes háttal a falnak dől. Halványan elmosolyodom mielőtt megszólalnék, de aztán a szavak elkomorítanak. *
-Nem adott alkalmat, hogy megszeressem…Igazából sosem akart megismerni sem. Pedig én… igyekeztem, úgy gondoltam, ha már… együtt kell élnünk, legalább jó kapcsolatunk legyen. De ez a….közönyösség…hogy átnéz rajtam…*Én megtettem mindent, megvolt bennem a hajlandóság, és azt hiszem nem vagyok elviselhetetlen természetű, épp ezért nem értem, miért történt velem mindez. Elnézek mellette, majd ismét a szemközti falra emelem a tekintetem, nézem a halványan derengő köveket. A következő kérdése meglep. Főleg azok után amit Charles-ról elmondtam, de persze az én vágyaim és a házasságom között nincs párhuzam. Ismét a szemeibe nézek és elmosolyodom, talán még a kezét is megszorítom egy picit.*
-Barátok között…nincs olyan…hogy tapintat. Lehetünk…őszinték…akár kíméletlenül is. *Ezzel feljogosítottam arra, hogy bármit kérdezhet tőlem, noha korábban igyekeztem kerülni ezeket a témákat, azóta sok minden történt kettőnk között.*
-Amikor Jason-hoz… hozzá kellett mennem… még nem szerettem volna…megrémített…a gondolat, hogy…egy apró élet…rám lenne utalva. Azt hiszem…éretlen voltam…még az anyaságra. Érzelmileg mindenképp….most már hiába szeretnék. *Keserédesen mosolyodom el, de aztán a gondolataim Charles felé fordulnak és a mosolyomból előbb az édes tűnik el, aztán maga a mosoly is. Kínos bevallani, főleg egy kancellárnak, hogy Charles nem csak közönyös velem, de más téren sem érint meg, ezért el is fordulok, hogy ne kelljen a szemeibe néznem. Bár most barátként van velem és nem hiszem, hogy elárulna, mégis kellemetlenül érzem magam emiatt.*




©


 
Felforgatod a világom...

és felforgatsz engem is.
Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins

Kancellár

Fennsík - Page 2 Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (35 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, genetikus, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
434

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Fennsík - Page 2 Tumblr15


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Kedd Nov. 12, 2019 11:07 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A beteg Virágocska


- Bocsánat! - Nem sűrűn használom ezt a kifejezést, pláne őszintén ha mosolygok is közben, de ez most egy ilyen helyzet, mikor emlékeztet, hogy a nevettetése bár jól esik neki, a lelkének legalábbis, a testének viszont annál kevésbé. A további szavaira viszont összevonom a szemöldökömet, igaz, nem mert mérges lennék, rá biztosan nem.
- Valóban beismertem. Pedig ennél jobban résen szoktam lenni. - Még bólogatok is pár aprót hozzá, most örülvén igazán annak, hogy a nyakam nem fáj. Különben Jasmine-hoz fordulni is csak derékból tudnék teljes felsőtesttel, nem csak arcomat fordítva felé, mint most. Figyelek a válaszára, arra is, ami elhangzik és arra is, amit nem mond ki. Mennyivel könnyebb lenne úgy vigasztalni, bátorítani, ha átölelhetném, ha megcsókolhatnám, ha magamhoz húzva és el nem engedve feledtethetném vele mindezt, de nem tudott így megérinteni engem Jasmine. Nem így érintett meg. Barátként meg... Kancellár is vagyok, aki részben felelős a helyzetéért, még ha ezeket a családügyi törvényeket még apám idejében hozták is meg, és rám is éppúgy vonatkoznak, csak hatalmi pozíciómnál fogva meg tudom találni a kiskapukat, szívességeket, amivel húzhattam annak idején és most is az időt. Nekem szerencsém volt. De pont emiatt érzem úgy, hogy álságos minden szó, amit barátként mondok, mondhatok, ugyanakkor szó nélkül sem akarom hagyni.
- Tudom, hogy ez nem vigasztaló, hogy nem egyedi eset, hogy lehetne rosszabb is, mint a közönye. Igazság szerint nem kellene messzire mennem, hogy hasonló eseteket mutassak, elég lenne beülni egy kancellári ülésre... Úgy tudom, Montgomery-vel nem közös elhatározásból keltetek egybe, ő nem akar tőled semmit, megismerni sem, bármi is legyen az oka rá, de ezt nem kellene magadra venned. Nem az ő szeretete vagy figyelme határozza meg, hogy ki vagy és mennyi értékkel bírsz. - Nehéz erről beszélni, hiszen pont én bizonygassam, mennyi minden figyelemre méltó benne, mikor ő meg biztos azt fogja érezni, hogy ez is kevés volt ahhoz, hogy kellően megragadja a figyelmemet. A legrosszabb, hogy valahol igaza is van. De ahogy Montgomeryé nem, úgy az én figyelmem sem meghatározóbb rá nézve, ő nem ettől az aki. A finom kézszorítást érzem és viszonzom egy enyhe mosollyal, amivel takargatom egyet nem értésemet: még barátok között is van tapintat. Ám örülök neki, hogy bizalom is van, és válaszol erre a kérdésemre is, és csak remélhetem, hogy valóban a barátnak válaszol, nem a kancellárnak, akinek joga van ilyeneket kérdezni és a válasz felett akár ítélkezni.
- Megértelek. - Bólintok rá, mikor arról az időről mesél, mikor első férjével volt. Valóban kevés nő... lány érett rá lelkileg tizenhét évesen. Igazság szerint férfiakra is igaz ez, habár őket lényegesen kevésbé érinti ez, így nem is szoktak erről szót ejteni, na meg nekik több időt ad a rendszer. Majd az utolsó szavakra picit felvonom a szemöldökeimet meglepetten, bár nem azért, amit véleményemként gondolhat most Jasmine. "Most már hiába szeretnék." Emésztem egy kicsit a választ figyelve, ahogy zavartan elfordítja a fejét, mielőtt megszólalnék.
- Az férjeddel való eddig sejtett kapcsolatod miatt picit megleptél. Nem mert bármivel is vádolni akartalak volna... Inkább kezdem az elején. - Pillanatnyi szünet után inkább elölről kezdem, hogy jobban értse, miért is kérdeztem meg tőle az előbb, akar-e gyereket?
- Megnéztem a vérmintát, és igazad volt, nincs nyoma tetrakromáciának, enélkül van ilyen hitetlen érzéked a színekhez, festéshez. - Itt azért elmosolyodom és elismerően pillantok rá, még ha ő ezt nem is látja, ha még mindig inkább zavarában a barlang szemközti falát nézi. A hangomból is biztos hallja. Én viszont őt nézem, mert ha igaz a gyanúm, hogy nem ő tesz a gyermekáldás ellenére, akkor nincsenek jó híreim és ezt inkább felé fordulva mondom el, mint személytelenül egy kőfalnak címezve a szavakat, hogy onnan pattanjanak vissza Jasmine-hoz. Még akkor is, ha ő inkább mégis a falat fogja figyelni. Vagy talán máshogy kellene értenem azt a négy szót?
- De felfigyeltem másra is az eredményekben. Olyan értékek jöttek ki, amely mellett esélytelen, hogy megfoganj, és ilyen értékek két esetben fordulhatnak elő: vagy valami betegség áll mögötte, vagy fogamzásgátló szer szedésének hatására, legyen az a mi szintetikusunk vagy a perdaiak főzete. Azt gondoltam, hogy nem szeretnél Montgomery-től gyermeket és mivel nincs messze, hogy huszonkettő legyél, akkor mint azt biztosan tudod, ha addig nincs gyermekáldás, egy átfogóbb vizsgálatra kerül sor, hogy kiderüljön az oka, és ott lebukhattál volna. Az volt a tervem, hogy felajánlom az időnyerést azzal, hogy beírok hozzád valami genetikai betegséget. Mindenképpen genetikait, hogy az én felügyeletem alatt maradj. Nem olyan betegséget persze, ami meddőnek bélyegezne és ezzel a jövődet veszélyeztetné, hogy valaki más mellett boldog lehess, hanem olyasfélét, ami gyógyítható, nagyon lassan gyógyítható és ezzel a vizsgálatokat is kikerülhetted volna. A válaszodat figyelembe véve viszont lehet nem indokolatlanul kell bejegyeznem ilyent? - Bizonytalan a vége, hogy kijelentés vagy kérdés, mert hát miért is nem lett az első férjétől gyereke? Na meg lehet szeretne Jasmine gyereket, csak nem a férjétől és kiderülhet, mégiscsak szed valamit? Vagy szeretne gyereket, de nem a férjétől és most megkönnyebbülés, hogy nem is lehet tőle, talán a mielőbbi válásban bízik és egy új élet kezdetében? Ha már kíméletlen őszinteség, akkor elő vele! Én figyelem az árulkodó nonverbális jeleket is míg beszél és persze mielőtt még megszólalna, míg engem hallgatott, az alatt is. De ha bizonytalan lenne Jasmine engem illetően, hogy most féljen-e a kancellártól, akinek a törvényeket kellene betartatnia vagy bízzon-e a barátban, akkor hüvelykujjammal finoman simítom meg a kézfejét - ha már úgy is fogom a kezét - ezzel jelezve, hogy segíteni és támogatni akarom. De neki kell eldöntenie, hogy milyen irányba induljunk-e? Próbáljak gyógyítani vagy elég ha csak színlelem?
Vissza az elejére Go down

Jasmine Montgomery

Polgár

Fennsík - Page 2 Acot4k321h

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2395.04.07

Tartózkodási hely :
Perda, Város

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
99

Avatar alanyom :
Leelee Sobieski

Keresem :

☽ :
Fennsík - Page 2 S42r78cjxe


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Csüt. Nov. 14, 2019 10:47 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A Kancellár&
a Lányka





*A tréfálkozása visszaidézi a vízesésnél töltött időt, bár ott még nem nevettem ennyit, mint most, de határozottan kellemes volt a hangulat. Szívesen emlékezem arra az időre, talán mert akkor még volt reményem…amit csak én beszéltem be magamnak. Nem panaszkodom, a barátsága mindennél többet ér és csak ez maradt nekem, soha semmivel nem kockáztatnám. Annyit azonban megengedhetek magamnak, hogy szembeállítsam a beismerésével, mely némileg elgondolkoztatja. *
-Nem árulom el senkinek. *Mondom halkan, szinte suttogva, mintha most is titkot osztanék meg vele. A mosoly és a jókedv ezután vált át, a hangulat ha nem is hűl ki de mindenképpen szomorkásabb lesz, tekintve a témát. Nehezen nyílok meg előtte, hiszen nem csak a barátot látom hanem a kancellárt is, de az életem alakulásáért nem őt teszem felelőssé, ezért amikor már belemerülök a részletekbe, nem hagyok ki semmit. Bízom benne és bízom abban, hogy mindaz amit elmondok neki, nem kerül terítékre valahol máshol. Szeretném, ha nem panaszkodásnak érezné és remélem a hangomból és a szavaimból nem is hallatszik ki elégedetlenség, csupán a tény kerül napvilágra, mely meghatározza az életemet. Hálás vagyok amiért próbál vigasztalni, de nekem mindez egészen mást jelent, én a lelkemre veszem Charles közönyét, hiszen nap mint nap ezzel élek. Néha csak fárasztó, de olykor bosszantó, fájdalmas és kétségbeejtő. Az idő pedig ellenem dolgozik. Nem tudom mi lenne jobb, ha szétválasztanának minket és újra férjhez kellene mennem, vagy ha vele maradhatnék. *
-Tudom. De nekem vele kell élnem, és… eléggé önbizalom romboló ha nem kellesz…ha átnéznek rajtad…*Eszembe sem jut az, hogy a kancellárt pont úgy nem érdeklem, hiszen nem lehet egy napon említeni őt Charles-szal. Jenkins kancellár törődik velem, s noha a szerelmemet elutasította, a barátságomat nem. Érdeklődik az életem iránt, s a szerelmen kívül rengeteg érzelmet nyújt felém. Hiszem, hogy tudom, mi az oka annak, hogy barátságon kívül más nem lehet köztünk, de Charles-szal még ennyi sincs, közel nincs. Jason talán…más lett volna, vele más életet élhettem volna. Bár nem mesélek róla sokat, a lényeg azért kitűnik a rövid beszámolómból, a kérdésére adott válasz megmutatja mennyit változtam. Halványan elmosolyodom amikor a megértéséről biztosít, de ahogy az már lenni szokott közöttünk, újra mélypontra zuhanunk. Az első ilyen pillanat az engem vádolás említésekor ér. Az utolsó mondatom miatti meglepettségét fel sem fogom, csak akkor jut el a tudatomig a jelentősége, amikor azt mondja nem akar vádolni semmivel. Értetlenül nézek rá, próbálom kitalálni miről is beszél. Bár nincs okom félni semmitől, hiszen tudom, hogy nem tettem semmi rosszat…soha nem teszek semmi rosszat, vagy törvénybeütközőt…mégis ijedten figyelem és várom a magyarázatot. A különös érzékem a színlátás terén, melyet megemlít nem is érdekel, biztos voltam abban, hogy nálam ilyesmi elő sem fordulhat, de a keserűség most elkerül. Ám hiába figyelek minden egyes szavára, egyre értetlenebb számomra minden amit mond. A fejemben visszhangzanak a szavak, esélytelenségről, fogamzásgátlásról, átfogóbb vizsgálatról és ami megdöbbent és újra megijeszt, a lebukás…valamiben. Meddőség? S mindezt én tettem volna magammal? Az egész annyira zavaros, hogy képtelen vagyok azonnal válaszolni, csak kihúzom a kezem az övéből, rögtön azután, hogy megsimítja a kézfejemet és néhány centivel arrébb ülök tőle, hogy felsőtestemmel egészen felé fordulhassak. Hitetlenkedve nézek rá, nem tudom, hogy ez most tréfa és mindjárt meggondolja magát…de nem olyan embernek tartom aki ilyesmivel tréfálkozna, akkor viszont komolyan gondolt minden szót. *
-Betegség? Fogamzásgátlás? Nem értem miről beszélsz. *A szemeim tágra nyílnak a döbbenettől, a szívem dobogása felgyorsul de ez már nem látszik a fénylő köveken, hiszen mikor a kancellár felé fordultam, a faltól is eltávolodtam. *
-Beírni hozzám….egy betegséget? Miért…tennél ilyet? *Fejemben kavarognak a gondolatok, bár fogalmam sincs merre keresgéljek válaszok után, a homlokomat ráncolom és most először nézek másfelé, de csak azért, mert inkább befelé figyelek, magamban kutatva bármi után, ami magyarázatot adhat Jenkins kancellár….vádjaira.*





©


 
Felforgatod a világom...

és felforgatsz engem is.
Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins

Kancellár

Fennsík - Page 2 Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (35 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, genetikus, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
434

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Fennsík - Page 2 Tumblr15


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Kedd Nov. 19, 2019 2:05 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A beteg Virágocska


- Talán csak irigy Rád. - Mosolyodom el komiszan, de így is gondolom. A férfi enyhén szólva sem keltett szimpátiát bennem, de úgy láttam, másokban sem nagyon, talán pont azért, amiért olyan feltűnően nem aggódott Jasmine-ért. Rendben, hogy nem szereti, mint nőt, de mint embert nagyon is lehet szeretni, vagy legalább csak kedvelni Jasmine-t. Sors fintora, hogy sikerült öntudatlanul is közel úgy viselkednem a férjével, ahogy ő viseltet a felesége iránt, hiszen az esetek többségében átnéztem rajta, amikor meg hajlandó voltam tudomást venni a jelenlétéről, akkor rögtön ugráltattam egy kicsit. Még hálás is lehet, mert igazán gonosz se voltam, de ezért a hála Jasmine-t illetné, nem engem. Most se szándékoztam gonosz lenni, mikor kíméletlen őszinteséggel elmondom neki, hogy a vérmintája értékei alapján mire gyanakodtam vele kapcsolatban, és bár azt mondom, hogy nemhogy eltekintenék a "bűnösségétől", de még segítenék is neki, ha kell, ő elhúzza a kezét a kezemből és némileg el is távolodik tőlem. Több, mint két éve nincs velem Saskia, ám még így is emlékszem rá, hogy ez sok jót nem jelent, főleg rám nézve. Tapasztalatból tudom, hogy jobb, ha hagyom, ez nem az a pillanat, mikor az elhúzott kéz után kell nyúlni.
- Hogy értve miért tennék ilyet? - Úgy tűnik, ma csupa olyan dolgot teszek, aminek megtételét furcsállja Jasmine. Belekezdek a válaszba, noha nem tudom, mennyit hall belőle a nő, mert mintha máshova figyelne.
- Az értékek alapján azt gondoltam, hogy használsz valamit fogamzásgátlásra, ami tiltott a törvények szerint. Leginkább a férjeddel való viszonyod miatt gondoltam erre. Azért tennék ilyet, mert ha ez igaz és kiderülne, akkor bajba kerülnél, egy általam beírt betegség pedig védelmet adna a törvényekben meghatározott kötelezettségekkel szemben. Azért tennék ilyet, mert nem akarom, hogy bajba kerülj, de azt se akarom, hogy a törvények miatt boldogtalan legyél egy kényszerszüléssel... vagy akár egy újabb kényszerházassággal. - Tekintetemben láthatja, hogy komolyan gondolom a szavaimat, és van még egy indokom, de azt nem hangoztathatom, és bár egyre jobba kételkedem abban, hogy Jasmine bármi ilyen törvényelleneset tett, ha kiderülne, hogy mégis, nem látszik rajtam a vád, inkább megértés. Veszek egy mélyebb levegőt és lassan fújom ki.
- Ha tévedtem és nem szedsz semmi ilyet, akkor ne haragudj, nem akartalak megsérteni. Viszont ebben az esetben valóban szükség lesz egy átfogóbb genetikai vizsgálatra, mert akkor az értékek alapján tényleg nem stimmel valami, és ha szeretnél valamikor a jövőben gyerekeket, akkor ki kell deríteni, mi okozza a gondot. Ha szeretnéd? - Utolsó szavaim kérdésbe hajlanak és tekintetét keresem, s kutatom benne, hogy mit gondolhat, mit érezhet? Nem akarok rákényszeríteni semmit, lehet inkább hagyná így a dolgokat, ahogy vannak, lehet inkább a meddőség bélyegét választaná, ami bizonyos értelemben szabaddá is tenné, addig meg csak kibírható valahogy a férje is. De az is lehet, hogy új házasságban bízott, egy családra, ami most félig-meddig porrá zúzott álommá lesz, ha tényleg beteg, és ezt tőlem tudta meg így váratlanul, mintha csak leforráztam volna őt vele. Vagy lehet tényleg szed valamit és fél a lebukás következményeitől. Vagy talán egészen más jár a fejében és a szívében, amit remélem ki tudok olvasni a szemeiből, hacsak nem mondja el maga.
Vissza az elejére Go down

Jasmine Montgomery

Polgár

Fennsík - Page 2 Acot4k321h

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2395.04.07

Tartózkodási hely :
Perda, Város

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
99

Avatar alanyom :
Leelee Sobieski

Keresem :

☽ :
Fennsík - Page 2 S42r78cjxe


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Szer. Nov. 20, 2019 5:22 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A Kancellár&
a Lányka





*Halványan elmosolyodom azon amit Jenkins kancellár mond, és tudom, hogy vigasznak szánta, de nem hiszem, hogy Charles irigységből viselkedik velem úgy, ahogy. Hálás vagyok amiért megpróbálja banálisnak feltüntetni az egészet, és igyekszem legalább most elfelejteni Charles-t és mindazt amit tőle kaptam az elmúlt időben, vagy amit nem kaptam. Ő ott maradt a táborban, talán már meg is könnyebbült, mert azt hiszi, hogy meghaltam amikor leomlott alattunk az út. A gondolat csak most tudatosul bennem, de még csak meg sem lepődöm azon, hogy mennyire nem érint meg az egész. Bajunk így is van bőven, de még ezek is hirtelen eltörpülnek a beszélgetésünk újabb témája mellett. Mindaz amit Jenkins kancellár mond, megdöbbent. Nem érzem vádaskodásnak, magát a szót ő használta, én inkább valamilyen őrült félreértésnek érzem, és igyekszem rá magyarázatot találni. Elhúzódom tőle, de csak azért, hogy a szemeibe nézhessek, hogy lássam arcának minden vonását, nem mintha így könnyebb lenne olvasni belőlük. Nem csak azt nem értem amivel „vádol” hanem azt sem, amit megtenne értem annak érdekében, hogy _az a valami_ ne derüljön ki. Próbálom felfogni mindazt amit hallok, a fogamzásgátlást, a meddőséget, az aggasztó eredményeimet, és az óvatos, burkolt kérdését arról, hogy mindez igaz, vagy csak ő értett félre valamit. Visszanézek rá, tudom, hogy mindent komolyan mondott és gondolt, de továbbra sem értem hogyan jutott erre az eredményre. Hitetlenkedve ingatom a fejem a rövid szünet alatt mikor felsóhajt, de egyelőre nem tudom mit mondjak…azt sem, hogy mit gondoljak…és azt sem, mit tegyek, hogyan döntsek. Mindez túl sok egyszerre. Felnézek rá, tekintetemben csupán tanácstalanságot láthat, ezernyi kérdést melyeket képtelen vagyok feltenni. A végén bólintok, szeretném igen, de mégis mit? S aztán a fejemet rázom, összeszedem a gondolataimat, hogy legalább néhány értelmes szót ki tudjak nyögni. Tekintetem az övéről, egymást gyűrő kezeimre esik, majd visszatérek a szemeihez.*
-Nem sértettél meg….nem tudom mit…mondjak erre. Nem értem hogyan…születhetett ilyen…eredmény. Ha beteg vagyok…szeretném tudni, de én soha…nem tettem semmit…a törvény ellen, a gyermek ellen, magam ellen. Ezt el kell hinned nekem. *Kezdem megérteni a szavai mögött megbújó aggodalmat, és mindazt az önzetlenséget amivel megmentene a büntetéstől. Hálás vagyok azért, hogy ennyi mindent megtenne értem, és most már abban is biztos vagyok, hogy ő éppolyan értetlenül áll a történet előtt mint én. *
-Köszönöm…hogy vigyázni szeretnél…rám. Ez sokat…jelent nekem. *Lassan de biztosan kezd bennem kiteljesedni a félelem attól, hogy beteg vagyok, hogy olyan bajom van, ami miatt nem születhet gyermekem. El is felejtem azt az óvatlan mondatot, ami miatt mindez kipattant. Ha eszemben lenne sem mondanám ki újból, Charles akkor is megaláz ha nincs jelen. Talán morbid a gondolat, de sokkal jobb azt feltételezni, hogy beteg vagyok, mint azt tudni, hogy a férjem arra sem méltat, hogy együtt háljon velem. A legkézenfekvőbb magyarázat eszembe sem jut, mert abban nem hiszek. Szeretem az édesanyámat és ő is szeret engem, nem hiszem, hogy bármit tenne ellenem, még a legnagyobb jóindulattal sem. Kinyújtom a kezem Jenkins kancellár keze felé és ha megengedi, újra megszorítom, bár mosolyból még a halványabbat sem tudom most adni neki, a korábbi tanácstalanság és ijedtség vonásait a tettre készségé váltja fel.*
-Szeretnék még…egy vizsgálatot. *Azt nem mondom, hogy szeretnék gyermeket szülni, mert még azt sem tudom szeretnék-e másik férjet, szeretném-e újra végigcsinálni az ilyenkor szokásos vizsgálatokat, melyek éppolyan személytelenek és megalázóak, mint Charles viselkedése. De legalább azt tudni szeretném, érdemes-e még remélnem, vagy rendezkedjek be egy magányosabb életre.*






©


 
Felforgatod a világom...

és felforgatsz engem is.
Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins

Kancellár

Fennsík - Page 2 Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (35 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, genetikus, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
434

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Fennsík - Page 2 Tumblr15


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Csüt. Nov. 21, 2019 9:45 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A beteg Virágocska


Figyelem vonásait, a tekintetét, mennyi és milyen érzelem és gondolat látszódik meg rajtuk vagy bennük, és amit látok, az megerősíti a feltételezést, hogy talán tényleg nagy a baj. Ravasz fondorlatra gondoltam először, amikor felhoztam a témát, mert bármilyen ártatlannak is tűnik egy nő, mégiscsak nő és ráadásul Jasmine okos is hozzá, hogy ha ne akarjon gyereket, akkor ne legyen. Persze a képet tovább árnyalja mindaz, amit mond most: hogy mennyire fejet hajt a törvények előtt, még akkor is, ha boldogtalan miattuk, a lázadásnak még a csírája sem szorult belé.
- Elhiszem. Neked elhiszem. - Nyomatékosítom, hogy ő is elhiggye, hogy ne kételkedjen. Másnak nem hinnék ilyen könnyedén, másnál ott lenne a gyanú, de őt nem ilyennek ismertem meg... és talán azért is vágyhat gyermekre, mert tőle megkapná azt a feltétlen szeretetet, amit mástól nem kaphat meg, és ő is szerethetne nyíltan valakit teljes szívből.
Köszönetére elmosolyodom haloványan, de talán nem is veszi észre, mert látom, hogyan kezdi hatalmába keríteni a félelem annak a lehetőségétől, hogy beteg és talán ezzel örökre elveszett a boldogságra való reménye, mert ha nem tud gyermeket szülni, akkor az új házasság esélyei is a mélybe zuhannak. Bár tudom, hogy ő az a fajta nő lenne, aki egy örökbe fogadott gyermeket is sajátjaként tudna szeretni, mégis szomorú, ha erre kerülne sor. A felém nyújtott kezet elfogadom és megfogom, elszánt szavai pedig helyette is az én arcomra csalnak mosolyt, majd ahogy mozdulok eltávolodom egy pillanatra én is a faltól, de a kék fénnyel pulzáló kövek hatása még megvan, így a hátam fájdalma nem erős és így meg sem rándul egy arcizmom sem. Nem is árt, mert a mozdulatom picit felém húzza Jasmine-t, de nem is igazán őt mozdítom ügyelve lábsérülésére, hanem én mozdulok közelebb és ha hagyja, akkor átölelem őt. Csak egy karral, mert a másik kezemben még ott a keze, amit ott tartok kettőnk között észrevétlenül, de azért mégiscsak biztos, ami biztos alapon, hogy ne legyen zavarba ejtő számára egy esetleges összesimulás, na meg én se akarom azt meglépni. Úgy érezném, hogy átlépnék vele egy határt, amivel csak másokat bántanék meg, Jasmine-t... és Saskiát is. Még ha utóbbi nem is tud róla, talán sosem szerezne tudomást róla.
- Ne félj! Biztosan megtaláljuk a gyógymódot, ha a föld alól kell előkerítenem, akkor is! - Ígérek és bíztatok, és jó, hogy nem kell most a szemeibe néznem, mert le kell gyűrnöm magamban a feltörni készülő régi emlékeket. Régi?
- De ehhez előbb ebből a mostaniból meg kell gyógyulnod, méghozzá hamar, úgyhogy dőlj csak vissza ide a falhoz, hadd tartson melegen. - Inkább Jasmine-ra koncentrálok, hogy én győzzek az emlékekkel szemben, és hangomba mosolyt csempészek, hátha hat rá egy kicsit.
- Hogy vagy egyébként? A lázad? - Mielőtt elengedném és a falhoz dönteném, önkéntelen a mozdulat, ahogy fordítom fejem, hogy homlokához érintsem ismét a szám a lázát ellenőrizve.
Vissza az elejére Go down

Jasmine Montgomery

Polgár

Fennsík - Page 2 Acot4k321h

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2395.04.07

Tartózkodási hely :
Perda, Város

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
99

Avatar alanyom :
Leelee Sobieski

Keresem :

☽ :
Fennsík - Page 2 S42r78cjxe


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Vas. Nov. 24, 2019 6:41 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A Kancellár&
a Lányka





*Mióta tudom, mióta tisztába jöttem azzal mi vár a nőkre ebben a világban, azóta nem értek vele egyet, de a szüleim függetlenül attól, hogy ők sem tartják jónak és nem különben kellemesnek, arra neveltek, hogy a törvény ellen tenni nem szabad. Semmilyen módon. Így éltem eddig is, noha számomra a legboldogtalanabb éveket hozta, és akár tehettem volna ellene a tudásommal; elfogadtam és beletörődtem. Próbáltam a legjobbat kihozni az életemből, a munkán túl, amit szerettem,  és a festészet is sokat segített. Persze utóbbi csak azóta, hogy megtaláltuk a Perdát és egy új élet várt rám. Maga a hold felfedezése tele volt izgalommal és csodálattal, egy időre el is felejtettem, hogy a házasélet lehet másmilyen is, de aztán szép lassan visszakúszott a tudat a mindennapjaimba. Mégsem tettem ellene és próbálom erről meggyőzni Jenkins kancellárt is, először félve attól, hogy nem hisz nekem, de végül megkönnyebbülök, mert könnyebben ment mint hittem. Legszívesebben megölelném, de nem teszem, most nem…most nem megfelelő az alkalom, talán soha nem is lesz az a számomra. Azonban a meggyőzésnél van sokkal nehezebb is, mégpedig szembenézni azzal, amit ez az egész eredmény jelent. Az, hogy újra megfogom a kezét, inkább kapaszkodás, néma kérés a támogatásra, hogy ne egyedül kelljen szembenéznem egy újabb csapással amit a sorsom nyújt, egy újabb harccal ami előttem áll. A szüleim persze támogatnak majd, mindenben mellettem állnak, de az még sem olyan mint egy baráté, és Jenkins kancellár…Callum lesz ott velem, amikor az újabb vizsgálati eredményeket megkapom. Még ízlelgetem a szót és a megszólítást magamban, amikor megmozdul és felém hajol. Az ölelés meglep, de jólesik és most először sikerül nem többet képzelnem bele, mint ami. Hálás vagyok neki ezért a gesztusért, és a szavaiért is mellyel az ölelést kíséri. *
-Köszönöm. Én bízom benned. *Suttogom elérzékenyülve, és hangomba mosoly vegyül, s bár ettől még nem oldódik meg semmi, csekély reményt ad a jövőre nézve. S hajlamos lennék mindent félretolni, ha nem ránt vissza a jelenbe, mely cseppet sem jobb és könnyebb. Sőt! Lehet akár rosszabb is mint az, hogy nem születhet gyermekem.*
-Csak melegen tart…Te is tudod jól…hogy ettől….még nem gyógyulok meg. *Hiszen az ok megmarad, a fertőzés egy kis melegségtől nem múlik el. S bár a fájdalom elmúlt, még mindig érzem a súlyt a tüdőmön.* -Nem tudom…talán enyhült. *Semmiben nem vagyok biztos, ugyan a hideg nem ráz, de a melegséget is csak a fal miatt érezhetem. Érzem, hogy lazul az ölelése, én pedig a kezét engedem el, hogy megtámaszkodva hátradőlhessek, de ajkai a homlokomat érintik és ismét elöntenek azok az érzelmek, melyeket el kellene fojtanom. Ám nem kérhetem, hogy ne tegyen ilyet, csak a jó szándék vezérli és lehetőség híján ez az egyetlen módja…talán, hogy ellenőrizze a hőmérsékletem. Talán…elég lenne a kézfeje is, vagy a csuklója. Nekem kell leküzdenem az érzéseimet, elfojtani, elásni, megsemmisíteni. Halvány mosollyal köszönöm meg a gondoskodást és dőlök neki a kéken derengő falnak, hogy szavaimmal ne csak az ő állapotáról érdeklődjek, hanem egyszerre rá is tereljem a figyelmet. *
-A te hátad…hogy van?...Borzasztóan néz ki…nincs semmi….abban a táskában…amivel segíthetnék? *Nézek egy pillanatra a megmentett táskára, majd tekintetem a barlang bejáratára esik. Vajon elállt már az eső? Elvonult a vihar? Le tudunk-e jutni innen bármerre a jelenlegi állapotunkban? Nem ülhetünk itt a végtelenségig, valamit tennünk kell magunkért. Csak egy kicsit átmelegszem, utána megnézem milyen az idő odakint. Ez a terv. Természetesen Callum ellenkezni fog és…én is. Majd mint két nyomorék, nézünk ki a barlang nyílásán. Ezen a gondolaton elmosolyodom, pont amikor felé fordulok a válaszáért. *




©


 
Felforgatod a világom...

és felforgatsz engem is.
Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins

Kancellár

Fennsík - Page 2 Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (35 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, genetikus, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
434

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Fennsík - Page 2 Tumblr15


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Csüt. Nov. 28, 2019 10:46 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A beteg Virágocska


Bizalma kifejezésére elmosolyodom, noha valahol rossz érzés is. Saskia is bízott bennem... De legalább Jasmine nem haldoklik, egy fokkal jobb most a helyzet és az idő sem szorít annyira, így próbálok optimistán állni az egészhez.
- A hidegtől viszont rosszabbul lehetsz, úgyhogy a meleg igenis segít a gyógyulásban! Fordított esetben te is ezt mondanád nekem! - Jelentem ki határozottan, orvoshoz illő módon, szám sarkában csak kis mosollyal. Tudom én is, hogy nem oldja meg a problémát - aztán persze ki tudja, milyen a hosszú távú hatása ennek a kéklő kőnek -, de minthogy tüzet nem tudunk gyújtani és takarónk sincs, ez a legjobb módja, hogy ne fázzunk.
- Igen... enyhült szerintem is, talán csak hőemelkedés lehet. - Bólintok rá a rögtönzött lázmérési módom után, melyet ezúttal nem követett a homlokra adott apró puszi, mint amikor Jasmine még aludt, most tényleg csak lázat ellenőriztem. De biztos, ami biztos, odanyújtom neki a korábbi palackot, hogy igyon belőle pár kortyot. Ártani nem fog, másrészt nem kell megvárni, hogy a láz visszatérjen. Segítek visszadőlni neki a falnak, ami a kéklő köveknek hála nekem nem fáj, és én is vissza tudok úgy ülni, hogy ez ne okozzon fájdalomhullámot bennem.
- Szerintem csak csúnyább, mint amilyen súlyos valójában a gond. - Még egy kicsi vállvonás is belefér fájdalom nélkül, ezzel erősítve meg a szavaimat. A kő hatása nélkül ez mondjuk tettetett lazaság lenne a részemről még akkor is, ha komoly lenne a baj, csak hogy ne aggódjon. Inkább témát is váltok, hiszen a táskában nincs semmi erre való, de ha lenne is, inkább félretenném ezt Jasmine-nak, hátha szüksége lesz rá. Előrehajolok, de nem a táskáért, hanem a levetett öltözetdarabokért, hogy mellettünk a sziklafalnak nyomjam amennyire lehet kiterítve. Már nem lehet csavarni belőlük a vizet, de még nedvesek. Vajon tud rajtuk szárítani ez az akármi?
- Min mosolyogsz? - Kérdezek rá, pont elcsípve azt a mosolyt, ami önkéntelenül is csalja arcomra az enyémet. Követem tekintetét a barlang kijárata felé.
- Csillapodik az eső, talán elvonulóban a vihar. - Intenzívebb és hosszabb volt, mint amilyennek jósolták és jobb is talán, hogy nem a felszálló siklóban ért minket, de határozottan csendesedni látszik az eső.
- Ez most tudom, hogy furcsa lesz, de annak a tomboló viharnak valahogy volt hangulata. Ha el tudunk tekinteni a vele járó kellemetlenségektől. - Ironikus egy helyzet. Sóhajtok egy hosszút és elkezdek felállni, még ha nagyon csábító is, hogy még néhány percig élvezzem a barlang falának melegét.
- Megnézem, hogy a kommunikátor működik-e, talál-e jelet. Egyébként azért álltál fel gondolom, míg nem voltam itt, hogy megnézd ezeket... - Mutatok fel, de igazából hátunk mögé is mutathatnék vagy szembe a falra, hiszen a barlangnak ezt a részét beborítják körbe ezek a derengő valamik.
- ... szerinted mik lehetnek? Ellentmond minden általunk ismert természeti törvénynek, hogy egy kő ilyent csináljon, tehát valamiféle élőlénynek, organizmusnak kell lennie. Mármint kellene lennie. De nem moha... - Itt azért kérdőn nézek rá, elvégre ő a botanikus, ő tudja megerősíteni, hogy földi terminus szerint ez mohának tekinthető-e, vagy valami egészen másnak. Majd tekintetem a barlangban jár körbe, találjuk-e nyomát annak, hogy esetleg a perdaiak is járnak néha ide?
Vissza az elejére Go down

Jasmine Montgomery

Polgár

Fennsík - Page 2 Acot4k321h

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2395.04.07

Tartózkodási hely :
Perda, Város

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
99

Avatar alanyom :
Leelee Sobieski

Keresem :

☽ :
Fennsík - Page 2 S42r78cjxe


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Hétf. Dec. 02, 2019 6:12 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A Kancellár&
a Lányka





*A gondolataimban még ott cseng mindaz, amiről beszéltünk, az aggodalomra okot adó eredményeim, a következmények és az is amiről nem ejtettünk szót. A miért és a hogyan. Hazudnék ha azt mondanám, nem foglalkoztat a meddőség veszélye, és, hogy könnyedén túltettem magam rajta, de Callumnak igaza van abban, hogy előbb haza is kell jutnunk, mégpedig épségben. Vagy legalábbis nem sérülve még jobban.  Halvány mosolyom mutatja, mennyire mulattat a helyzet, ez a helyzet, amiben atyáskodik felettem.*
-Ezzel nem…tudok vitatkozni. *A szerencsétlenségben szerencsénk van, hogy rátaláltunk erre a barlangra, és, hogy itt vannak ezek a fénylő kövek, melyek egy kisit melegen tartanak és a fájdalmat is enyhítik. Ugyan fogalmam sincs hogy lehetséges ez, de érezhetően jobb a közérzetem, még ha a levegővétel továbbra is nehézkes. Callumnak pedig szintén szüksége van rá, hiszen neki még a ruhája is tönkrement, a vastag kabát pedig csurom víz. Mégsem a meztelen felsőteste az ami melegséget csempész a szívembe, hanem az újbóli közeledése, ajka, arca érintése a bőrömön. El kellett volna felejtenem mindezt, s talán a távolság valóban segített volna, de most ugyanabban a szakadékban vergődöm. A sors furcsa fintora, mellyel megmenti az életem, olyan helyre irányít ahol kibírhatom míg meg nem találnak, és nem kell egyedül szembenéznem a természet ereje által barlangfogságomra…a könnyebbséget azonban újabb megpróbáltatással nyújtja csak át. A folyadékkal telt palackot visszautasítom, most nincsenek fájdalmaim és ha a lázam is enyhült, nincs szükségem rá, és nem is szeretnék több gyógyszert bevenni, amíg nem muszáj. Sokkal jobban érdekel az ő állapota, a háta ijesztő volt mikor először megpillantottam, de azt kapom amire számítok. *
-Szerintem meg próbálod…elbagatellizálni. Mielőtt a falnak…dőltél volna, nagy…fájdalmaid voltak. Előttem nem kell…*Nem folytatom tovább, mert barátság ide, barátság oda, mégis egy kancellárral…ülök egy barlangban, és nem hiszem, hogy jólesne neki ha azt mondanám, hogy nem kell a nagyfiút játszani, vagy a büszke férfit, vagy ha csak azt mondanám, megjátszania magát, mintha minden rendben lenne. Csak felnézek rá, és próbálom a tekintetemmel befejezni a mondatot, hogy a szavak helyett az aggodalom beszéljen. Amikor előrehajol, kapok az alkalmon, hogy láthatom a hátát és jól meg is nézem. A kéklő foltok nagyobbak mint korábban, elrejtik a régebbi hegeket. Biztos vagyok abban, hogy bordája is tört, vagy legalábbis megrepedhetett, a korábbi fájdalmából ítélve, amit egy vétlen mozdulat és az érintésem is kiváltott, pont annyira súlyos a sérülése, mint ahogy kinéz. Ehhez képest az én lábamé semmiség, bár valószínűleg össze kellene varrni, most nem vérzik, de bármikor felszakadhat. A mozgásban nem korlátoz annyira, mint Callumot az a csúnya zúzódás. Elképzelve a kettősünket, ahogy segítségért indulunk, vagy megpróbálunk lejutni a hegyről, egymásba kapaszkodva, támogatva a másikat, mosolyt csal ki belőlem. *
-Arra gondoltam…ha most elindulnánk…ki támogatna kit? Két hadirokkant…felveszi a…versenyt a természettel. *Tekintetem továbbra is a barlang bejáratát fürkészi, noha nem látok semmit a kinti viharból, a hangja már nem olyan rémisztő, a szél zúgása is alábbhagyott, s az eső sem kopog már olyan intenzíven. *
-Az ilyen viharok…sosem tartanak…sokáig. *S remélem igazam van, bár a tapasztalataim ezt mondatják velem. Volt már részem a perdai viharok némelyikével, igaz egyszer sem kintről szemléltem. S értem miről beszél, a mosolyom szélesedik ahogy megosztom vele az érzéseimet, és a gondolataimat a viharról.*
-Mielőtt…megindult a föld…alattunk…az ég csodaszép volt. *A hordágyon fekve remek kilátásom volt a viharos, a sötét felhőkkel tarkított égboltra. *-Amikor a…városban ért…a vihar….kimentem a parkba….és gyönyörködtem benne….addig áztam…míg anya be nem…cibált. Kár, hogy…esőben nem lehet..festeni. *Már megörökítettem volna. Persze próbálkoztam emlékezetből, de azt a hangulatot nem voltam képes visszaadni a képen. Egy kicsit elmerülök az emlékeimben, a szemközti falat bámulva de nem látva. A szabadulásunkra tett kísérlet említése rángat vissza a jelenbe. De a burkolt fejmosás miatt pirulok el szégyenlős mosolyom felett.*
-Igen…érdekelt miről…fénylik. Meleg lett…a kezemtől. Érdekesnek találtam….hogy csak a falban…vannak, a talajban nem. *Nem sokat gondolkoztam azon, mik lehetnek ezek a fénylő…kövek, mert amint letettem magam, gyorsan elaludtam. Azóta pedig nem igazán volt alkalmam jobban megvizsgálni, de most oldalra fordulok, hogy megnézzem, hogy megérinthessem a kezemmel is a pulzáló köveket. Melyek biztosan nem kövek. Megérintve az egyik halványabb fényűt, érzem ahogy egyre melegebb lesz s azzal együtt a fénye is lüktetőbb, intenzívebb és mintha beleivódna a bőrömbe a fénye. A felvetésére elmosolyodom. Bár a Perdán sok növény és állat rendelkezik fénylő, vagy sötétben világító tulajdonsággal, ez a valami minden csak nem moha. *
-Semmi köze…a mohához. Nem növény. Furcsa mert…keménynek tapintom…de mégis…mintha belém ivódna. Nézd! *S mutatom az ujjam, ahol megérintettem vele a fénylő követ, ott még halványan pislákol a bőröm alatt a kék fény. *-Ha arra…gondolok, hogy tényleg…a bőrünk alá….fúrja magát….és enyhíti a fájdalmat…akkor egyfajta….organizmus ami…idegi szinapszisokon…keresztül….kapcsolódik. Mintha blokkolná…a fájdalom receptorokat. *ez azonban pusztán feltételezés a részemről, a tanultakat próbálom összegyúrni a laikus felemmel. Képes lennék órákat itt tölteni és tanulmányozni ezt a valamit, de valószínűleg nem kapnék rá engedélyt, hogy visszajöjjek, és nem is az én dolgom, elvégre botanikai szempontból nincs jelentősége.*
-Sikerült találni valamilyen jelet? *Kérdezem ezek után, mert a legfontosabb most az, hogy megtaláljanak….bár most, hogy kicsit jobban érzem magam, felmerül bennem a gondolat, hogy ráérnek még megtalálni. Úgysem lesz rá alkalmam a jövőben, hogy kettesben legyek a kancellárral, Callummal. Tekintetem a kövekről Callumra rebben, s próbálom nem a felsőtestét bámulni, de nem hiszem, hogy olyan jól sikerül, akárcsak palástolni is a kíváncsiságomat. S most nem a sérülése érdekel. *


©


 
Felforgatod a világom...

és felforgatsz engem is.
Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins

Kancellár

Fennsík - Page 2 Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (35 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, genetikus, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
434

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Fennsík - Page 2 Tumblr15


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Csüt. Dec. 05, 2019 2:54 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A beteg Virágocska


- Nem tudsz, de akarnál vitatkozni, ha tudnál. Te még nálam is rosszabb beteg vagy! - Ugratom mosolyogva a bágyadt betegemet, pedig legutóbb én se voltam különb, fel akartam kelni az ágyból, holott még nem voltam elég jól hozzá.
- Jut eszembe, láttál az eddigi út során mókás virágot? - Próbálom kicsit vidámabb témára terelni a szót, habár úgy sejtem, hogy ha talált volna, megírja és küld fotót róla. De lehet személyesen újságolta volna el. Mindenesetre remélem, hogy nem fogja elkedvetleníteni, ha nem és nem folytathatja ezt a küldetést, mert előbb a jelenlegi, Merter okozta problémából és a zuhanásunk következményeiből kell felépülnie, aztán térhetünk rá a gyermekáldást érintő gondra, vizsgálatokra. Ezt pedig nem lehet távgyógyításban, de ha csalódott is lesz, amiért nem csatlakozhat vissza a csoporthoz, az talán vigasztalja majd, hogy a férjének nem kell megszakítania a küldetést, így néhány hónapig távol lesznek egymástól. Ilyen messzeségből a közöny is jobban elviselhető, legalábbis szerintem.
Az én állapotomra és leginkább hátamra való áttérést természetesen próbálom kisebbíteni, gyorsan tovább is evezni a témáról, de nem megy ez olyan egyszerűen és Jasmine pillantása fejezi be a megkezdett mondatát, amin nem bántódom meg. Akkor se tettem volna, ha kimondja, hiába vagyok kancellár. Mások jelenlétében problémásabb lenne, de magunk között...
- Az ember meg tudja szokni, hogy színlelés az egész élete, mert a gyengeségét azonnal kihasználnák. Tudom, hogy előtted nem kellene, sajnálom... És köszönöm, hogy még most is ápolnál, mint legutóbb. - Mosolyodom el lágyan, ahogy az aggódó szemekbe nézek. Majd előrehajolok a ruhadarabért.
- De úgy érzem, tényleg, hogy jól vagyok, alig fáj és orvosként tudom, hogy a zúzódások és esetleg egy-két repedt borda nem olyan súlyosak, mint mondjuk egy nyílt seb, vagy egy belső vérzés. Nem bagatellizálni akarom, de nem fogok ebbe belehalni, így feleslegesnek is érzem a panaszkodást. - Nézek vissza rá és éppen elkapom a mosolyát, amire rá is kérdezek. A válaszától viszont halkan elnevetem magamat.
- Győztes seregként vonulnánk be aztán a Városba! - Vigyorgok, de megrázom a fejemet. Ha egy mód van rá, inkább fel a siklóhoz jutnék el, nem akarnék innen visszagyalogolni, főleg felszerelés nélkül, ilyen állapotban. Ezt a túrát még felszereléssel és egészségesen is passzolnám, egyedül csak a kellemes társaság lenne vonzó benne. Mosolyogva hallgatom az emlékkép elmesélését, csak kicsit csóválom meg a fejemet, mikor azt mondja, hogy úgy kellett a viharról beráncigálni. Csoda, hogy eddig nem kapott tüdőgyulladást! De a fejcsóváláshoz társított mosolyomban az is benne van, hogy sose változtatnám meg Jasmine-t. Ha én is kapnám el egy ilyen helyzetben, aggódva rángatnám be én is az esőről, de valahol tetszene is a lelkesedése.
- És egy fénykép? Lefotózni a vihart és az alapján megfesteni? Vagy üveg mögül? - Kérdezgetem, mert biztos van valami megoldás, hiszen láttunk is egy festményt fent a Nagyraktárak egyikében, ami egy viharos tengeren hánykolódó vitorlást ábrázolt. Azt vajon hogy festették meg? Vagy emlékezetből, képzeletre hagyatkozva? Nem tudhatom, hiszen vitorlást is csak képen láttam, tengeri viharhoz meg még annyira se volt szerencsém, így nem lehet megállapítani, hogy a festményt mennyire felelt meg a valóságnak?
A furcsa, kék fénnyel derengő és fájdalmat csillapító kövekre térek rá, ami miatt elpirul Jasmine, pedig tényleg nem akartam se burkoltan, se nyíltan fejmosást tartani neki. Finoman, röviden simítom meg a vállát, csak kis jelzésként, hogy semmi gond nincs.
- Valóban, csak ott vannak... - Pillantok vissza a barlangban megállapítván, hogy helyes a megfigyelés, ami nekem eddig fel sem tűnt. Mohára gondolok, mert egyrészt mélyreható botanikai ismereteim nincsenek, másrészt a Dominiumon az üvegház szikláin moha nőtt, így ebből indultam ki. Felvetésem mosolyt csal az arcára és gyorsan tisztázza is, hogy nem moha, így ha tudnék, lehet most én pirulnék, így csak elmosolyodom kínosan a baki miatt.
- De ha átjut a bőrünkön... hogy távozik meg hova? - Nézem az ujjait, amelyek lassan-lassan, de vesztenek kék fényükből, mivel rövid ideig is állt fenn a kapcsolat a kövekkel és már nem fogja a barlang falát.
- Vajon mi célt szolgálnak? Mire jók valójában? - Nem tudom elhinni, hogy valami létezésének az a célja, hogy fájdalom receptorokat blokkoljon. És mit csinál, míg nem vetődik ide pár szerencsétlen hadirokkant, mint mi? És mi vesz el tőlünk, ami őt élteti?
- Kellene mintát vinnünk belőle, nem gondolod? - Nézek körbe ismét olyan darabot keresve a barlang falában vagy tetejében, amit elérünk és könnyen letörhetőnek tűnik, hogy zsebre vágva magunkkal vihessük. Egyébként sem tűnik rossz ötletnek egy ilyen mobilissá tett fájdalomcsillapítót magunkkal vinni, hiszen ki tudja, meddig tart a hatása, amit most még érzünk? A kommunikátort is előveszem és elkezdem megnézni, kapunk-e most már jelet?
- Egyelőre nem... Lehet kijjebb kellene mennünk. A barlang is leárnyékolhat. Vagyis csak én megyek, te pihenj! - Javítom ki magamat gyorsan, de van egy olyan érzésem, hogy úgy sem fogad szót, kíváncsibb annál. Pont akkor pillantok fel rá, hogy meglássam, hogy engem figyel, a férfit nézi. Hamar vissza is térek a kommunikátorom böködésébe, leplezve annak céltalanságát, leplezve a mosolyomat, és azt, hogy észrevettem a pillantását. Nem akarom zavarba hozni. Inkább mintha mi sem történt volna, fordulok, hogy a barlang bejáratához induljak. A szél enyhült, de itt már nem szélcsendes a hely és a hűvös fuvallattól kiráz a hideg, pedig én hozzá vagyok szokva a hideg helyekhez.
- Hopp! Jel! Gyenge... de talán elég lesz. - Rögtön próbálok is kapcsolatba lépni a siklóval...
Vissza az elejére Go down

Jasmine Montgomery

Polgár

Fennsík - Page 2 Acot4k321h

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2395.04.07

Tartózkodási hely :
Perda, Város

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
99

Avatar alanyom :
Leelee Sobieski

Keresem :

☽ :
Fennsík - Page 2 S42r78cjxe


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Szomb. Dec. 07, 2019 12:06 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A Kancellár&
a Lányka





-Ha hagynád…akkor igen….az kizárt. Ha nem érvelne annyira jól, bizony vitatkoznék vele és emlékszem még, hogy lázasan, agyrázkódással is fel akart kelni az ágyból, hogy folytassa a munkáját. Az én nézelődésem ártatlanabb volt ennél, és amikor elgyengültem, rögtön leültem. Ezt persze nem tudhatja, mert akkor éppen nem volt itt a barlangban, hanem azon ügyködött, hogy beszerezzen magának is valamilyen sérülést. *
-Sajnos nem…pedig kerestem…de a fennsíkon…csak a merter…él meg, lejjeb…pedig a már…ismerős növényekkel…találkoztam. A mókás…virágok elbújnak. *Mosolyogva válaszolok, emlékszem mennyire tetszettek neki azok a virágok, melyeket én mutattam a felvételeken, persze csak azért, mert nem kellett értük a természetben sétálnia. A sikertelenség ellenére nem veszett el a lelkesedésem, de inkább a munkámra koncentráltam, már csak azért is, mert ezt a munkát ami idehozott, közvetlenül Castillo kancellártól kaptam. Csak ezért érzem kellemetlenül magam amiatt, hogy valószínűleg nem csatlakozhatok vissza a kutatócsoporthoz. A merterrel való találkozásom nem sikerült fényesre, de legalább már van tapasztalatom vele és a további vizsgálatokat már laboratóriumi körülmények között is ugyanolyan jól el fogom tudni végezni. Amint felépülök. Ha nem történik velem mindez…később szerzek tudomást a feltételezett betegségemről, eltölthettem volna hónapokat Charles társaságában…és lett volna időm elfelejteni Callumot és az iránta való érzelmeimet. Így nehezebb lesz, de talán ez a kis összezártság egészen más irányba fordítja a kapcsolatunkat. Az aggodalmam azonban megmarad, és a hátát nézve nem vagyok biztos abban, amit el akar velem hitetni. Nem szemrehányóan, de közlöm vele mit gondolok, noha a végét inkább a tekintetemmel próbálom meg kifejezésre juttatni.*
-Bármikor, hiszen tudod…jobban kellene…vigyáznod magadra. *A tekintetem minden bizonnyal ellágyul a második mondatnál, de nem érdekel, hogy mit lát, vagy érez bele abba a mondatba. Nem tudom megtagadni önmagam, sem az érzelmeimet, melyek a rövid idő alatt nem tudtak megváltozni. Csak visszafogtam magam. A mosolyom, mely a helyzetünket tekintve mókásabb mint lennie kellene, némileg halványodik attól amit a sérüléséről mond. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy tényleg jól van.*
-A gyengélkedőre. *Muszáj pontosítanom, különben elfelejti, hogy megsérült.* -Honnan tudod…hogy nincs belső…sérülésed? A fájdalom csak…a kövek miatt enyhült…de újra fellángolhat…Csak a tüneteket…enyhíti, az okot…nem szünteti meg. *Mondom ezt úgy, hogy én magam sem ismerem a fénylő kövek pontos hatását, inkább még mindig az aggodalom beszél belőlem és félresöpröm az orvos szavait. Bárhova is indulnánk, oda el is kell jutnunk, akkor is ha lefelé megyünk, akkor is ha megpróbálunk visszamenni a táborba, vagy a siklóhoz, ami talán már nincs is ott ahova leszállt. Lehet, hogy minket keresnek odafentről, csak a vihar miatt nem hallottuk a gép zaját. A vihar, mely lassan csitulni látszik…eszembe jut, hogyan gyönyörködtem az előzőekben. Most rajtam a sor, hogy a fejemet rázzam.*
-A fotó csak egy…pillanatot ragad meg…az egészből, nincs…benne hangulat…nem érzed az erejét…az illatát, a…csapkodó esőt. A barlang…bejáratából…jobb lenne. *Elmosolyodom az ötleten. Igen, emlékszem arra a képre amit a raktárban mutatott és arra is, hogy mennyire tönkretettem a szép pillanatot egyetlen mondattal. Én nem vagyok művész, nem tartom magam olyan jónak, mint azt, aki talán emlékezetből lefestette a viharos tájat. Én mindent érezni akarok, és így voltam a fénylő kövekkel is, amikor magam maradtam és gyorsan feledve mit ígértem Callumnak, felálltam, hogy megvizsgáljam a különös falat. Természetesen a fejemre olvassa amitől elszégyellem magam, és a simogatása sem segít. Inkább áttérek a gyakorlati bemutatóra, felmutatom a kéklően fénylő ujjaimat, melyekből lassan de biztosan el is tűnik a csillogás. Próbálok magyarázatot találni a jelenségre, hangosan gondolkodom, de csak ötletek jutnak eszembe, bizonyosság nem sok.*
-Nem tudom…ha valamilyen…mikroorganizmusok összessége…akkor talán elhalnak…egy idő után…ha kikerülnek a…nagy egészből. Csak addig…fénylik a bőrünk…amíg kapcsolatban…vagyunk a fallal és…a többi kővel. *Ha az eszmefuttatásom valamennyire is helytálló, akkor az az egész amit mi látunk, egy szorosan összefüggő egység. *
-Talán nincs céljuk…pusztán a véletlen műve…hogy segítenek…Biztos vagyok abban…hogy a perdaiak is…tudnak erről…de nem hallottam…eddig ezekről…a fénylő kövekről….te mindent megvizsgálnál ugye? *Teszem fel újra mosolyogva a kérdést, arra célozva, hogy belőle semmilyen körülmények között nem vész el a tudós. Abban viszont nem hiszek, hogy a mintavétellel sikerrel járunk. Miközben ő feláll, hogy a barlang bejáratához közelebb menjen, én is nekikészülök, de rám parancsol, hogy maradjak. Néhány pillanatig hezitálok csak, ez arra elég, hogy megbámuljam a felsőtestét, még csak nem is gondolva arra, hogy leplezzem a kíváncsiságomat és csodálatomat.  Az indulásra tett mozdulata térít magamhoz, s mikor hátat fordít nekem, lassan felállok magam is. Még megérintem a falat, megvárom, hogy a fény valamennyire beleivódjon a bőrömbe, aztán Callum után indulok sántikálva. A fájdalmat most nem érzem, csupán enyhe húzódást a seb körül, de igyekszem kímélni azt a lábamat. Mögötte állok meg, épp amikor megszólal.*
-Mennyire…lesz elég? A barlang…ezek szerint…jól árnyékol. Talán...a kövek miatt. Akkor…biztosan valamilyen…elektromos töltésük van.




©


 
Felforgatod a világom...

és felforgatsz engem is.
Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins

Kancellár

Fennsík - Page 2 Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (35 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, genetikus, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
434

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Fennsík - Page 2 Tumblr15


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Szer. Dec. 11, 2019 2:13 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A beteg Virágocska


Jót nevetek a vitatkozásán, az ellenkezésén, hogy nálam is rosszabb beteg lenne. A mókás virágok is eszembe jutnak erről, de mint kiderül, ilyeneket nem talált idefent vagy ideúton.
- Ezt majd ne említsd Dorian-nak, hacsak nem szeretnéd, hogy ő is belelkesüljön a mókás virágokra és a legképtelenebb helyekre küldjön el, hátha oda bújtak el. - Jegyzem meg félig mosolyogva, félig komolyan, nem is sejtvén még, hogy Dorian-nak mókás virágok nélkül is lesznek ilyen kényszeres ötletei sivataggal, ráadásul csak azért, hogy engem piszkáljon. A tudományos cél csak másodlagos szerepű és belemagyarázott. De hát nem véletlenül mondtam Jasmine-nak, hogy veszélyes és nem túl kifizetődő az én barátomnak lenni, még ha igyekszem is őt majd megvédeni és segíteni, ahogy segíteném a vérminta alapján kiderült értékek miatt is és megvédeni a CsH-tól. De ehhez előbb vissza kell jutnunk valahogy a Városba, győztes seregként bevonulva. Vagyis majdnem, mert kedves szavaival és már önmagában is gyógyító erejű pillantásával emlékeztet, hogy én is legalább olyan hadirokkant vagyok, mint ő és jobban kellene vigyáznom magamra. Bagoly mondja...
- Jó, a gyengélkedőre! - Mondom megadóan, de töretlenül mosolyogva.
- Szerencsére azok a kórtermek elég tágasak ahhoz, hogy a dicsőséges ünnepségünket ott is megtarthassuk. - Nem, nem akarom komolyan venni a problémát, mármint ami a sajátom, mert az ővét igenis komolyan veszem és figyelem, mennyire van jól, mennyire megy a levegővétel, a beszéd, minden apró érintés, simítás is testhőmérsékletet ellenőriz titkon, ahogy azt is nézem, mennyire tud egyedül járni?
- Ha belső vérzésem lenne, azon szerintem ezek a kövek se segítenének. De legyen, vizsgáljon meg kedves Virágdoktor, mintha egy növényke lennék! Keress szapora, de gyenge pulzust, hűvös, nyirkos bőrt, sápadtságot. Nem szédülök, nem vagyok szomjas. - Nyújtom felé kis mosollyal a kezemet, mert amúgy is ott célszerű mérni, belső vérzéskor gyakran a szívtől távoli részen nehéz már kitapintani a pulzust. A száraz ajkakat is említeném, ha Saskia lenne itt előttem, kis felhívásként egy csókkal való ellenőrzésre, de ez most nem volna helyénvaló, így ez a tünet nem kerül felsorolásra. Jasmine meg jó eséllyel nem tudja. Utána figyelünk fel arra, hogy a vihar elvonulni látszik és a látványról a festésre terelődik a szó.
- Mondanám, hogy egy hordozható üvegbúrára lenne szükség, amivel kint lehetsz a szabadban, mégsem ázol el... de nem tudom, lehet-e festeni úgy, ha a látványt lecsorgó vízcseppeken át látod... - Vagy egyik oldalt nyitottnak kellene lennie. Jó volna persze egy nagy ernyő is, de az alá bevág a szél, főleg ilyen vihar esetén, mint a mostani. Nem volna rossz ötlet szerintem, de ilyen kifejlesztéséhez előbb művészetrajongót kellene faragni Morgensternből. Lényegesen könnyebb lenne, ha a felesége élne, a nők valahogy fogékonyabbak az ilyenre. A férfiak meg inkább a gyakorlatiasabb dolgokra, ahogy én is azon gondolkozom már, hogy miként lehetne ezekből a fénylő kövekből mintát vinni, esetleg szaporítani is majd később a Városban.
- Tudósként mi mást tehetnék? De talán mégiscsak vinni kellene egy darabot, hátha marad benne nyoma, amit vizsgálhatunk, mert ide küldeni kutatócsapatot elég körülményes. - Már csak a hely megközelíthetősége miatt is. Közelebb is lépek a falhoz és találok egy kiálló kis darabot, nem nagyobb egy diónál, és ügyesen le is tudom törni. A folytatásra viszont nem számítok, meglepve lépek egyet hátrébb, mert ahonnan letörtem a darabot, akörül hirtelen sötétedik el a fal és hullámzik végig az egész barlangon, mint ahogy hullámot vet egy tóba dobott kavics. Majd egy szívdobbanásnyi idő után szép lassan újra megjelennek a fények mindenhol, kivéve ott, ahonnan letörtem a darabot, ott tenyérnyi kis folt fekete marad, míg a kezemben lévő darabka fénye is szemmel láthatóan halványul. Ámulva figyelem a jelenséget, mely tudományos szempontból mindenképpen érdekes volt, és tanulságos is. Ezek szerint ez az akármi nem mozdítható el innen. De talán a mintadarabkánkban maradt elegendő a vizsgálathoz, plusz ott a videófelvételem... amiről eszembe jut, hogy készítsek egy másikat, hogy ne Jasmine-t zaklassák vizsgálatokkal. A tenyerem lesz az alany a felvételhez, a falhoz érintem és levideózom, ahogy pulzálni kezd körülötte szívdobogás ütemére a fal, majd a tenyerem elvéve azt is levideózom, hogy az halványan dereng. Akármi is ez a mikroorganizmus, szerencsére nem volt sértődős fajta. Meghagyom Jasmine-nak, hogy maradjon itt a barlangban, de meg sem lepődöm, hogy nem fogad szót, de ezt már csak akkor állapíthatom meg, mikor megszólal közvetlenül mögöttem.
- A Városban odakötözlek az ágyhoz! - Fenyegetem meg mosolyogva, komolytalanul. Bagoly mondja az ágynyugalom fontosságát...
- Talán elég lesz... A legtöbb hegy a Perdán ilyen jól árnyékol, kevés az olyan, mint a Város körüliek. - Bólogatok a szavaira és közben hívást próbálok kezdeményezni. Még engem is meglep, hogy első próbálkozásunk sikert ér el, és válasz érkezik a túlsó végről, az egyik velem jött testőr jelentkezik be, aki ezek szerint nem zuhant le. Remek, nem kell pótolni! Kissé recseg a vonal, de egész jól érthető így is.
- Callum Jenkins kancellár, és velem van Jasmine Montgomery botanikus is. Lecsúsztunk a földomláskor, egyenes vonalban, és találtunk pár méterrel lejjebb egy barlangot, ahova behúzódtunk... A hölgy mielőbbi orvosi ellátásra szorul, van egy vágott sebe, de a vérzést elállítottam, továbbá tüdőgyulladás gyanúja áll fenn. Nekem semmi bajom. - Itt kis mosollyal és elnézést kérő szemekkel nézek Jasmine-ra, hogy ne cáfoljon meg ebben. Legalábbis ne nyíltan, majd a hívás után elmondhatja ellenvéleményét.
- Bemérnek minket és értünk jönnek. - Mondom el a hívás után a lényegi tartalmat. A pda-t ideiglenesen átadom neki, hogy a bemérés sikerüljön, míg én visszamegyek a barlangba. Felveszem a kissé még nyirkos inget magamra, mégse félmeztelenül akarok nekivágni a vadonnak, akkor se, ha az út csak a siklóig vezet majd. A felöltő darabkáit hagyom, a pda nálam, a bicska is, a felöltőről csak a kancellári jelzést pattintom le a váll-lap részről. Az orvosi táskát meg majd összeszedik, akik értünk jönnek. Visszamegyek Jasmine-hoz a barlang bejáratához, arra gondolván, hogy nemsokára magunk mögött hagyhatjuk ezt a barlangot meg az egész átkozott fennsíkot végre valahára... Mégis valamiért belül elszomorít.
- Nem akarsz addig leülni? - Kérdezem aggódóan és mialatt visszaveszem tőle a pda-mat, eszembe jut valami, amit ravaszabb mosolyaim egyikével kezdek neki felvázolni.
- Szeretnék kérni tőled valamit...
Vissza az elejére Go down

Jasmine Montgomery

Polgár

Fennsík - Page 2 Acot4k321h

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2395.04.07

Tartózkodási hely :
Perda, Város

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
99

Avatar alanyom :
Leelee Sobieski

Keresem :

☽ :
Fennsík - Page 2 S42r78cjxe


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Szomb. Dec. 14, 2019 8:11 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A Kancellár&
a Lányka





*Nekem most valahogy nem jutott eszembe egyetlen mókás virág sem, talán mert egészen mással voltam elfoglalva, Callum azonban képes rendkívüli helyzetekben is megtalálni az apró szépséget. Ahogy a nekem készített fotó is bizonyította, amit a mocsárban készített. Rám gondolt…és akkor még volt reményem…de a mókás virágok különleges helyet foglalnak el a szívemben, talán pont ezért. S bár nem szeretném újabb burkolt vagy véletlen vallomással nehezíteni kettőnk kapcsolatát, a váratlan tanácsra nem tudok másképp felelni.*
-Nem áll szándékomban…rajtad kívül…másnak is…megmutatni azokat…a virágokat. Nem mindenki…érdemes rá. *Castillo kancellárnak legfeljebb a kért jelentést írom meg, a kötelezően előírt dolgokra szorítkozva, persze nem lesz az a jelentés hiányos, vagy pongyolán megfogalmazott, de a mókás virágok nem neki valók. Azt természetesen nem tudhatom, hogy minden ilyen irányú küldetés egyáltalán nem az esetlegesen különleges virágoknak szól majd, de egyelőre a mostanival kell megküzdenem. A fénylő kövek jelentősen megkönnyítik a harcomat, de csak amíg itt vagyunk, ám ez sem tarthat örökké, noha boldogan megbarátkoznék a gondolatával. Még az is kétséges, hogyan jutunk vissza a siklóhoz, vagy egyáltalán a táborba, vagy a Városba, de abban biztos vagyok, hogy a végcél az a gyengélkedő lesz, amire fel is hívom Callum figyelmét. Úgy tűnik nem veszi komolyan a saját állapotát, amiért én viszont aggódom, mégis megnevettet a megadása és az amire a gyengélkedő tágas terét használná. Ám a nevetés köhögésbe fullad néhány másodpercre ami most nem olyan fájdalmas mint korábban volt, de emlékeztet az állapotomra és arra, hogy magától nem fog elmúlni. Ez persze nem gátol meg abban, hogy mikor ismét könnyebbé válik a légvétel, elmondjam amit szerettem volna, némi kiegészítéssel.*
-Ünnepelni….szeretnél? Jó…táncolhatunk…csak ne…nevettess. *Elgondolva a sérüléseinket, a tánc sem lesz hétköznapi, feltéve ha valamilyen csoda folytán egy szobába tesznek minket, amit kétlek. De már a gondolatért is megérte. Tovább aggódom miatta, de ahogy hallgatom, vele szemben sosem nyerhetek. Kihasználom a helyzet nyújtotta előnyt, hogy ismét megérinthessem, de nem azért, hogy ellenőrizzem a pulzusát, egyszerűen csak…szeretném megfogni a kezét.*
-Értem…egy botanikus…ne vitatkozzon…egy orvossal az állapotáról….pláne ha…az orvos férfi. *Elmosolyodom, szemeibe nézve simogatom meg hüvelykujjammal a csuklója bőrét néhány lélegzetvételnyi időre és az én lélegzeteimet tekintve ez nem tart sokáig, mielőtt elengedem. *
-A kedves Virágdoktor…nem nyilvánítja…gyógyultnak…ellenben kórosan makacsnak…igen. *Még egy fintorgós mosoly is kíséri szavaimat, melyek talán burkoltan ugyan, de finoman dorgálónak is hallatszanak. Tudom, hogy tudja, mire gondolok és ha nem akar magára vigyázni – miattam – akkor nekem kell ő rá, visszatartani, hogy ostobaságot csináljon. Teszem azt nekiinduljon a viharban segítségért, ha a pda nem fog jeleket. Bár a vihar csitulni látszik, azért ne becsüljük le. Csodálatos és félelmetes egyszerre amit nem lehet csak úgy megörökíteni.*
-Vagy egy…olyan teraszra...mint amilyen a…Dominiumon van. De…azt hiszem…marad az…emlékezetből festés. *Ha megérem még a következő vihart és láthatom, érezhetem az erejét. Én már erre gondolok, míg Callum tudós énje kerül felszínre, de mielőtt szólhatnék, hogy meg se próbáljon kivenni egy darabot se a fénylő kövekből, dacára annak amit olyan szépen levezettem a közös egészről és a kövek egységének fontosságáról, már le is tört egy darabot. Ami ezután következik, engem igazol de mégsem örülök neki. Csak gyönyörködni tudok abban a jelenségben amiben részünk van, csodálni és sajnálni tudom. *
-Meghalt. *Közlöm röviden, egyszerűen és szomorúan a kezében lévő egyre halványodó, majd egészen sötétszürkévé váló apró követ, s csendben figyelem, követem végig ahogy megpróbálja másképp dokumentálni a fénylő kövek…életét. Mielőtt utánamennék a barlang szájához, még megsimogatom a falon maradtakat, és legalább annak örülhetek, hogy azok újra felfénylenek az érintésem nyomán. Callum háta mögött bukkanok fel de így sem látom a pda kijelzőjét, nem mintha kíváncsiskodnék, de most érdekel, hiszen a megmenekülésünkről van szó. A dorgálásra felnézek rá, kicsit szigorúan, kicsit mosolyogva a képtelen tetten amit előirányoz nekem.*
-Pont te…beszélsz? Téged ki…kötöz majd…az ágyhoz? *Érdeklődöm szemöldök felvonva, bár nem várok rá választ. Inkább az érdekel, hogy mennyi esélyünk van és arcom is komollyá válik mikor a választ hallgatom.*
-Reméljük a legjobbakat. *S feszült várakozásunkat végül egy hang jutalmazza. Nem tudom kié, de nagyon örülök neki és ez biztosan látszik rajtam amikor elmosolyodom és önkéntelenül is belekarolok a kancellárba. Izgatottan várom amíg tájékoztatja a másikat arról, hogy hol vagyunk, ám a végén, csak a pillantása menti meg attól, hogy ne szólaljak meg amíg él az adás. De aztán…*
-Méghogy…semmi bajod! A kancellár is…mielőbbi orvosi ellátásra…szorul. Ppfff. *Mérgesen fújok egyet, amivel a véleményemet szeretném kinyilvánítani, de feltételezem, hogy nem érek el vele semmit. Callum Jenkins makacs mint egy gyerek. Ebben a hangulatban veszem el a felém nyújtott pda-t és bár legszívesebben magamhoz szorítanám, inkább csak magam elé tartom, hogy jobb legyen a vétel. A csendesülő de még mindig erős vihart nézem, ahogy lejjebb, távolabb csapkodja az eső a sziklafalat, az eget mely már világosabb, de még mindig a szürke árnyalataiban pompázik. Míg Callum visszatér hozzám, a tájat figyelem és megjegyzek minden apró részletet, persze így is biztosan hiányos lesz a kép, ami a fejemben már készül. Ábrándozásomból Callum hangja rángat vissza a valóságba, picit kábultan nézek fel rá, de ez csupán a képzeletből való visszatérésem kábulata, rögtön utána el is mosolyodom és visszanyújtom neki a pda-t.*
-Nem, köszönöm. Most jobb…így. *Toporgok egy helyben, hogy legalább egy picit megmozgassam magam és ne fázzak annyira. A faltól távol, már nem olyan kellemes az idő. A kérésre nem gyanakszom, inkább a ravasz mosolyra amit mellékel, de banális dologra számítok inkább, semmint komolyra.*
-Tudod, hogy…bármit kérhetsz. *Nem hiszem, hogy ez a kijelentés felelőtlen lenne vele szemben, egyáltalán nem jut eszembe ilyesmi. Nem hiszem, hogy kihasználna, vagy olyasmit kérne amit ne tudnék megtenni. *



©


 
Felforgatod a világom...

és felforgatsz engem is.
Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins

Kancellár

Fennsík - Page 2 Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (35 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, genetikus, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
434

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Fennsík - Page 2 Tumblr15


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Vas. Dec. 15, 2019 11:39 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A beteg Virágocska


- Köszönöm. - Hálás mosollyal pillantok rá, nem is feltétlenül e burkolt vallomásért, hanem mert most értékelődött fel még jobban az emlék, a tett, a gesztus, hogy engem elvitt és megmutatta a mókás virágokat. Láttam, hogy nagyon rajong értük, de akkor azt hittem, csak engem akar lelkesíteni a botanika iránt és egyénként másokkal is megosztja ezt az élményt, ha úgy hozza ki a lépés. Most viszont kiderült, hogy ez sokkal bensőségesebb pillanat volt, mint ahogy azt akkor gondoltam. Hálás vagyok érte, és persze, hogy próbálom már csak emiatt is jobb kedvre deríteni és önkéntelenül is megnevettetni, amiről sajnos megfeledkeztem, hogy nem a legjobb ötlet. Hozzá is lépek, aggódva fogván meg támasztva, tartva őt, függetlenül attól, szüksége volt-e erre vagy sem. Csak őrjítő ez a tehetetlenség. A csekély öröm, a hasznosság érzése, amit akkor éreztem, míg a lábán a sebet összevarrtam, az hamar a múlté lett.
- Siralmas zene lesz akkor, rendben. - Oké, pocsékul próbálom megoldani, hogy ne nevettessem, pláne hogy mostanra vonatkozott a kérés, nem a tánc közbenire. Bocsánatkérő mosollyal nézek rá, hogy téged abbahagytam most már! A kezemet nyújtom inkább, hogy a csuklónál ellenőrizhesse a pulzust és közben elmondom, mire kell figyelni belső vérzés gyanúja esetén.
- Ó, ez azért övön aluli volt! - Jegyzem meg méltatlankodva, amikor azzal vádol, hogy csak azért nem adok neki igazat, mert én férfi vagyok és orvos, ő meg "csak" egy nő és "csak" egy botanikus. És feltűnik persze, hogy rendes pulzus ellenőrzés nincs is, csak egy finom és röpke simítás, de elfojtok egy sóhajt sajnálván őt, inkább szavaira figyelek és elmosolyodom a finom célzásán.
- Elég súlyosan hangzik ez a kóros makacsság. Van ismert gyógymód? - Viccelem el kicsit a dolgot, noha értem is, mire mondja és miért mondja. Senki sem tökéletes. Még én sem, pedig közel állok hozzá.
- A kutatóállomásoknak van ilyen terasza... Jártál már valamelyiknél? - Kérdezem, mert még mindig nem néztem meg, merre járt kint eddig Jasmine. Elment-e bármelyik kutatóállomásig vagy csak a Város körül járt? Arra emlékszel, hogy szorgalmazta nekem, hogy jó lenne messzebb is létrehozni ilyen állomásokat. Akár itt a környéken is lehetne, noha ide nem engedném jó szívvel Jasmine-t a történtek után. Inkább jobb lenne ezeket a köveket elvinni a Városba, és emiatt is próbálok meg egyet elmozdítani, aminek a sikerét Jasmine egyetlen rövid szava jól jellemez. Elhúzom a számat, nem a feddés miatt, amit ez az egy szó is takart, hanem annak jogosságát ismerve el. Vetek még egy utolsó pillantást a sötéten maradt foltra, majd elindulok ki a barlangból, ahova nemsokára csatlakozik Jasmine is, de szerencsére köztünk a beszélgetés és ugratás nem halt meg.
- Engem senki! Kancellári előjog! - Mosolyodom el szélesen, szemtelenül kihasználva most a rangom nyújtotta előnyt. Na meg akkor is, mikor a hívásunkra válasz érkezik és képes vagyok eltitkolni saját állapotomat és közben egy pillantással gyorsan jelezni Jasmine-nak, hogy ne ellenkezzen. Mármint ameddig él a vonal. Előrelátó egy pillantás volt a részemről, mert ahogy gondoltam, nem hagyja szó nélkül, mihelyst megszólalási lehetőséget kap. Elmosolyodom csibészesen, mint akit rajta kaptak, miközben durcás vonásain és szavain derülök.
- Igazad van. - Kezdek bele, ami bocsánatkérésként is felfogható.
- Ám ha ezt mondom, lehet jobban igyekeznek értünk, de az én állapotommal jobban foglalkoznának, mint a tiéddel, pedig a tied súlyosabb, még ha az enyém esetleg súlyos is. - Indoklom meg korábbi szavaimat, miért titkoltam el a saját sérülésemet. Azt úgy sem látják, amíg rajtam az ing, amit most veszek fel, így előbb biztonságba helyezhetem Jasmine-t, intézkedhetek a legjobb ellátásról és aztán megnézetem magamat. Nem gondolom magamról, hogy tökéletesen jól lennék, hogy gyógyult lennék, de jobban aggódom az ő légzése és láza miatt. Visszaérve hozzá a barlang szájához látom, ahogy fázósan toporog és átvéve a pda-t közben át is karolom őt, hogy így melegítsem, habár a még kissé nyirkos ing ezt a szándékot lehet kissé megtöri. Közben jut eszembe a kérés, amit el is kezdenék neki felvezetni, várva a válaszát, noha számíthattam rá, hogy úgy is rábólint.
- Semmi különös, csak arra gondoltam, hogy...
- Jenkins Kancellár! Uram! - Szavaimat és a pillanatot hirtelen szakítja félbe a páncélos testőr hangja, amely valahonnan fentről érkezik és finoman, nem kapkodva engedem el Jasmine-t, hogy a sziklaperem széle felé tegyek egy lépést és úgy nézzek felfelé a következő sziklapárkányra felettünk. Nem ott, hanem még eggyel feljebb veszem észre a kötéllel leereszkedő alakot, és szabad kezemet emelve intek neki odakiáltva.
- Ide! - Idáig hallani, ahogy a páncélos alak máris kommunikálni kezd a fent lévőkel, hogy megtalált minket és készüljenek az érkezésünkre. Míg ő leér hozzánk, addig én mosolyogva fordulok Jasmine felé.
- Jöhet a dicső bevonulás a gyengélkedőre! - Ha leér a testőröm, akkor jelzem neki, hogy előbb Jasmine-t vigye fel, és azonnal bízza egy orvosra, míg visszajön értem. alattomos módon kihasználom, hogy egyikőjük sem ellenkezhet egy paranccsal szemben, legalábbis hatásosan nem.
Vissza az elejére Go down

Jasmine Montgomery

Polgár

Fennsík - Page 2 Acot4k321h

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2395.04.07

Tartózkodási hely :
Perda, Város

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
99

Avatar alanyom :
Leelee Sobieski

Keresem :

☽ :
Fennsík - Page 2 S42r78cjxe


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Csüt. Dec. 19, 2019 6:58 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A Kancellár&
a Lányka





*Azt hiszem a burkolt vallomásom nem is sülhetett volna el jobban. A hálás mosoly és az az egyetlen szó amivel megköszöni, egészen más színben tünteti fel az én szavaimat. Apróság ugyan, de nekem sokat jelent, visszamosolygok és biccentek, s többet nem is kell mondanom. Mindketten tudjuk a jelentőségét, akkor is ha nem látunk bele mást mint ami, vagy többet. S ugyanígy érzek most már ezzel a kényszerű összezártsággal is, még akkor is ha nem éppen kellemes az idekerülésünk oka és következménye, és sikerül ezt még pusztán jóindulatú nevettetéssel is tovább rontani. Bár úgy hittük a távolság jót tesz bizonyos érzelmek elfelejtésének, szerintem most sokkal jobb úton haladunk. Nem kell a szép dolgokat elfelejteni, csak átformáljuk valami mássá. *
-Jaj, nee. *Az újabb tréfálkozásra elmosolyodom, de igyekszem a nevetést visszafogni, érezhető azonban, hogy telibe talált a poén. Igazán nem vennél el tőle a sikerélményt, szívesen belemegyek hasonló párbeszédbe, csak nem most. Nem szándékozom megbosszulni, mégis úgy jön ki a lépés mikor megfogom a csuklóját, hogy kihasználva a felkínálást megérinthessem. Ha ennyi jut, hát ennyi jut, de nem bírom megállni, hogy közben oda ne szúrjak a férfiúi büszkeségnek. A méltatlankodásra ismét csak szélesen mosolygok, tanulva a korábbi köhögési rohamból, nem engedem szabadjára a jókedvemet, azt viszont nem tudom palástolni, hogy a lassan de biztosan baráti évődéssé váló beszélgetésünk mennyire tetszik. Felcsillannak a szemeim ahogy nézem őt, a korábban nehezen kicsikart, de mostanra szinte állandóvá vált mosolygást, szeme körüli nevetőráncokat, a helyzetünk ellenére is felhőtlen jókedvét. Mindegy mi történt, én boldog vagyok, hogy ilyennek látom. *
-Igen, van….gyakorolni kell…igent mondani…az aggódó nőnek…és botanikusnak. *Ha már meghatároztam az imént, hogy ebben a témában, vagy helyzetben mi vagyok én, akkor most pontosítom is, kinek kell szót fogadnia. Persze kétlem, hogy megtenné, még ha nem is lenne kancellár, akkor is a saját feje után menne. A kérdésre aztán könnyedén megrázom a fejem, eddig nem volt alkalmam egyik kutatóállomáson sem dolgozni, de terveztem, hogy engedélyt kérek rá, de mindig volt valami fontosabb amit meg szerettem volna csinálni, így csak tologattam a terveimet. Ennek meg is lett az eredménye, Castillo kancellár jó messzire küldött a várostól, hosszú időre. *
-Még nem…de terveztem…azt hiszem…ha felépülök…egy újabb küldetés…helyett oda kéredzkedem. *Nem véletlenül említettem meg neki ilyen távolabb kutatóállomások meglétének szükségességét, hiszen a környéken rengeteg felfedezni való van, mégis van egy fix biztonságos pont ahol minden problémára rendelkezésre áll a megoldás és a segítség. S akkor nem fordulhatnának elő olyan balesetek, mint aminek mi is részesei lettünk. Az a szerencsénk, hogy rátaláltunk erre a barlangra és, hogy olyan fénylő kövek vannak itt, melyek egy kicsit enyhítettek a megpróbáltatásokon. A fájdalom enyhülése sokat segített átvészelni az időt és hála a köveknek, nem hűltünk ki. Megértem, hogy szeretne többet megtudni azokról a kövekről, de a makacssága ismét közbe szól, ennek pedig az az ára, hogy a fal egy ponton sötétlő hiányt hagy maga után. Csupán egyetlen szóval vagyok képes kifejezni mit érzek, de Callum arckifejezéséből arra következtetek, ez bőven elegendő volt.  A hangulat mégsem hal meg, és benne sem csökken a büszkeség…*
-Miért is…gondoltam másként? *Ingatom a fejem mosolyogva a válaszán, de közben a pda-t is figyelem, várva a sikerünkre. Most már tényleg valami jónak is kell történnie…azon kívül persze, hogy együtt lehetek Callummal. Bár a segítség véget vetne annak, hogy kettesben lehetek vele, örülök, hogy sikerül végül jelet fogni a és elmondhatom, hogy még soha nem örültem egy hangnak ennyire. A beszélgetés tartalmának viszont nem nagyon örülök és ennek hangot is adok, a rám vetülő pillantása miatt, csak azután, hogy ismét csend borul ránk. Mikor aztán igazat ad nekem, felcsillannak a szemeim, de a további indokláson el kell gondolkodnom. Nekem soha nem jutott volna eszembe, de ezen a téren ő sokkal gyakorlatiasabb, talán mert én nem vagyok kancellár és nem volt részem ilyen előjogokban, melyek teljesen igazságtalanok, de hát a rendszer már csak ilyen. *
-Gondolod? *Hogy így történne? Minden bizonnyal, épp ezért tekintek rá hálásan, hogy még erre is gondolt, bár azon vitatkozhatnánk, kinek a sérülése súlyosabb, de ezen már túl vagyunk. *
-Köszönöm. *Halványan elmosolyodom, de ez nem fejezi ki kellőképpen azt amit érzek. Ebbe az érzésbe bújok vissza és kapaszkodom míg egyedül maradok néhány percre, de hiába a forró érzelmek, ez mit sem segít azon, hogy fázom. A fénylő kövek hiányát jobban érzékelem mint valaha, de nem emiatt bújok bele később az ölelésbe. Noha jólesik még az a kis meleg is amit a nyirkos ing ellenére is érzek a testéből felém áramlani, ismét csak az alkalmat használom ki arra, hogy közel lehessek hozzá. Apró, lopott pillanatok ezek, melyekre örökké emlékezni fogok. Pillanatok, hiszen alig merülök el bennük, máris eltaszít tőle egy hang, mely valahonnan felettünk szólal meg. Csalódott vagyok, egyrészt, mert bár örültem, hogy ránk találtak, jöhettek volna egy kicsit később is, másrészt nem tudom meg mit szeretett volna kérni. Csalódottságomat nem is akarom és nem is tudom leplezni, jóllehet talán betudható az állapotomnak. Callum ölelő karjai helyett a sajátjaimmal fonom körbe magam, és a válaszmosolyom is kényszerű.*
-Mehetnél előre…neked már van…tapasztalatod…a dicső bevonulásban. *Ezzel a nem túl jó tréfával próbálom tudtára adni, hogy számomra ő az első, és ez lenne az ésszerű, de természetesen nem hallgat rám. Nem sokkal később, mikor a testőr segít a felső sziklapárkányra feljutni, még vetek egy pillantást Callumra és a barlang bejáratára, ahol minden kellemetlenség ellenére, életem legboldogabb pillanatait élhettem át. Ki tudja mikor látom újra.*




©


 
Felforgatod a világom...

és felforgatsz engem is.
Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins

Kancellár

Fennsík - Page 2 Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (35 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, genetikus, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
434

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Fennsík - Page 2 Tumblr15


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Csüt. Dec. 19, 2019 2:46 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A beteg Virágocska


Szolidaritásból igyekszem én is a nevetést visszafogni, de a mosolyt nem megy, na meg nem is akarom. Akkor se, mikor megkapom virágdoktori orvosi diagnózisomat, és magamban épp úgy örülök évődéseinknek, ugratásainknak, mint ő, és bízom benne, hogy valódiak is, mármint a barátság mivoltukat illetően. Persze nem tudnak az érzések egyik napról a másikra teljesen megváltozni, nemhogy pár órán belül, de talán sikerül egy megfelelő útra lépnünk és tudunk majd rajta haladni tovább.
- Igenis! - Apró főhajtást mellékelek hozzá mosolyogva, és odakívánkozna a szó végére az asszonyom megszólítás is, mint mint a hadseregben vagy a flottánál, de emlékszem, hogy ez mennyire nem volt ínyére megismerkedésünkkor sem, és ez aligha változott azóta. Mondanám, hogy ha legközelebb közösen megsérülünk, akkor másképp járok majd el, de inkább ne sérüljünk meg. Majd máshogy gyakorlom az igenek mondását.
- Amikor felépülsz. - Csak ennyivel javítom ki a szavait, mert biztos vagyok benne, hogy a Merter okozta betegségből ki tudjuk majd gyógyítani, én legalábbis őszintén hiszem, de a másikból is remélem, hogy meg tudom gyógyítani ígéretemhez híven. Ahhoz jobb is, ha nem küldik őt hosszú küldetésekre, még ha azok a küldetések ilyen érdekes eredményeket is szülnek, mint ennek a barlangnak és a kék fénnyel égő köveknek a megtalálása, mely nemcsak a fájdalmat csökkentette, hanem melegen is tartott minket. Most viszont már a barlang szájánál állva várva a megmentő csapatot vagy személyt, az egyetlen mód, hogy csökkentsük a hideget, ha átöleljük egymást. Nem mondom, hogy ellenemre van, még ha nem is úgy, ahogy Jasmine reméli vagy remélte, de... zavaros ez az egész. Köszönetére elmosolyodom, de csak biccentek egyet, hiszen nincs miért köszönnie. Jól érzem magam, még ha érzem is az ölelés közben, hogy ne nagyon mocorogjak innentől, mert kezd múlni a kövek hatása. Nemcsak hűvösebb van, hanem a fájdalom is visszatérőben. De ha nekem fáj, akkor Jasmine se érezheti magát jobban, így mikor megérkezik a segítség, akkor előre engedem őt.
- Szép próbálkozás! Régimódi vagyok, biztos a korom miatt, de hölgyeké az elsőbbség! - Hárítom el a kedves, tréfás felajánlását és hagyom, nézem, ahogy a páncélos testőr előbb őt viszi fel óvatosan, terephez mérten a lehető leggyorsabban. Pillantásunk találkozik, kis mosoly jelenik meg rajtam, majd követem pillantását a barlang bejárata felé és gondolkodom, míg visszaér hozzám a testőröm. Valahol elszomorít, hogy távozunk innen, hogy nem mondhattam el a kérésemet, de láttam Jasmine csalódott arcát és talán jobb is így. Talán túl sok mindent forgatott volna fel az az egyszerű kérés...
De felérve a fennsíkra ismét gyalog megyek a siklóhoz, nem kell mozdítanom a hátam ehhez különösebben, így elutasítom a hordágy lehetőségét. Egyébként is vár a munka, mert most már nem csak Saskiának, hanem Jasmine-nak is kell gyógymódot találnom, és próbálok arra gondolni, hogy ez utóbbi remélhetőleg könnyebb harc lesz...

//Folyt. köv. akkor itt  Imádás //
Vissza az elejére Go down

Kancellária


Fennsík - Page 2 Giphy

Beosztásom :
Admin

Reagok száma :
108

☽ :
Fennsík - Page 2 Tumblr_pkzm1lZTDP1qj6sk2o1_500


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Pént. Dec. 20, 2019 3:08 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Szabad játéktér
Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom



Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Vissza az elejére Go down
 
Fennsík
Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Dominium :: Caligo öv :: Perda hold-
Ugrás: