Welcome to Dominium frpg site


 
Lépj be
egy más világba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
Kommunikációs hálózat



Friss írások
utolsó hozzászólások
Today at 7:40 am

Yesterday at 4:21 pm

Yesterday at 11:39 am

Yesterday at 10:52 am

Yesterday at 10:47 am

Yesterday at 8:55 am

Szer. Nov. 13, 2019 9:59 pm

Szer. Nov. 13, 2019 9:40 pm

Szer. Nov. 13, 2019 6:38 pm

Szer. Nov. 13, 2019 5:51 pm




Ki van itt?
belépett tagjaink



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég




Statisztika
Nyilvántartás
Csoportok
Kancellárok - 3
Polgárok 3 1
Hadsereg 2 4
Ellenállók 2 4
Flotta 5 6
Perdaiak 8 1
Összesen 20 19
A hónap
legaktívabb tagjai
Facebook
Csatlakozz!

Go down 
 

 
Fennsík
In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.


Jasmine Montgomery

Polgár

Fennsík - Page 2 Acot4k321h

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2395.04.07

Tartózkodási hely :
Perda, Város

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
86

Avatar alanyom :
Leelee Sobieski

Keresem :

☽ :
Fennsík - Page 2 S42r78cjxe


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Hétf. Okt. 28, 2019 9:14 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A Kancellár&
a Lányka





*Megkönnyebbülök attól, hogy látom. Soha nem kételkedtem benne, de hiába az akarat, az igyekezet és az ígéret, ha a természet szeszélye ellenünk fordul. Örülök, hogy láthatóan nem esett baja és még sikerrel is járt. Legalább megérte kockáztatni, a lelkemre vettem volna ha baja esik csak azért, mert miattam visszament az orvosi táskáért. *
-Ez jól hangzik….ami máskor…megszokott…az most igazi…kincs. *Kezd kitisztulni a kép, az álom fátyla teljesen szétfoszlik, s bár csak álomnak hittem azt amikor levette az ingét, most biztos vagyok abban, hogy valóság volt. Kezének hidege, amikor megszorítja az enyémet, igazolja aggodalmamat, amit hangosan megosztok vele, de az orvos jogosan ellenkezik velem. Elmosolyodom, elismerve az igazát, de ez még nem elég ahhoz, hogy a szavait utalásnak vegyem a saját ruháimra. Megmagyarázhatatlanul jól érzem magam, nem fázom, bár azt érzem minden mozdulatnál, ahogy a nedves ruha anyaga a bőrömre tapad, de a közérzetem határozottan jobb. Egyelőre a pihenésnek, az alvásnak tudom be a javulást és nem a sziklafal kéken derengő köveinek jótékony hatásaként. Egy kis időre csend telepszik kettőnk közé, és jólesően ejtőzöm ebben a csendben elnézve a kancellár szorgos készülődését, pakolását, ahogy a szükséges eszközöket és gyógyszereket kiveszi a táskából. Mindez azonban csak néhány szívdobbanásnyi ideig vonja el a figyelmemet ing nélküli felsőtestétől. Most alkalmam nyílik arra, hogy leplezetlenül megbámuljam, hogy minden egyes apró részletet szemügyre vegyek. Az első néhány pillantás a csodálattal telik el, aztán meglátom a hegeket, golyó ütötte nyomokat és a lélegzetem is kihagy, a szívem pedig aggódva és ijedten ver össze-vissza. Bár felépült és jól van, és persze tudtam arról, hogy történt vele valami, de a híradások nem részletezték a sérülése súlyosságát. Ezek miatt feleslegesen aggódom, de eltelik pár hosszú pillanat míg megbirkózom a tudattal, hogy bántották, hogy a halál torkából fordult vissza…hiszen az egyik heg egészen közel van a szívéhez. Eddig a pillanatig csak vágytam arra, hogy megérintsem, de most meg is próbálom. Nem érdekel mit szól, hogy esetleg rosszallóan tekint rám, egy picit előrehajolok, hogy megérinthessem. Ujjaim a szívközeli heget érintik óvatosan, ha nem húzódik el, mintha most is még friss lenne. *
-Ön mindig kísérti a sorsát. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy…erről nem szóltak a hírek. *Képtelen vagyok kimondani, hogy meg is halhatott volna. A hangom elcsuklik, nehezen húzom vissza a kezem, akkor is ha ujjaim nem érték el őt. Talán emiatt bátorodom fel s kérem meg arra, hogy mondja ki újra a nevemet. Csak még egyszer szeretném hallani az ő ajkai közül, mielőtt…bármi is történik velünk. Itt lenni kettesben vele…ajándék, még ha az előzmények nem is voltak túl kellemesek. Felkészülök arra, hogy haragudni fog rám, amiért ezzel a kéréssel felrúgom a kettőnk egyezségét, de mosolyt kapok cserébe ami meglep. Meg sem próbálom palástolni a döbbenetet amiért dorgálás helyett tréfálkozik, de a mosolya magával ragad. *
-Rendben, bőven van időnk rá. *Elmosolyodom, noha az én tréfám kissé morbidnak tűnhet, de eszembe jut miért is mondta ezt, és elvileg igaza van. Nem is számítok másra, többre ezek után, azt feltételezem, hogy majd nekilát a sebem ellátásához és erre is készülök fel. Tudom, hogy nem lesz kellemes, s bár az utóbbi pár percben nélkülöztem a fájdalmat, az emléke még ott él minden izmomban és a tudatomban. Amikor Jenkins kancellár megszólal, még gyanútlanul emelem rá a tekintetem, és figyelek arra amit mond, de a vége…a második mondat mintha több akadályon keresztül jutna el hozzám. Fel sem fogom, vagy csak nem merem lehinni, hogy igaz amit hallottam. A felém nyújtott kézre is csak egyetlen pillanatig nézek le, ezen a pillanaton kívül végig a kancellár szemeibe nézek, arra várva, hogy valamilyen csalfa szikra fellobban bennük. A mosolya tréfát sejtet, de a szemei nem tudnak becsapni és ami azt illeti, tudom, hogy tőle ilyesmire nem kell számítanom. Annak ellenére, hogy alig hiszem el a hallottakat és fogom fel az értelmét, a kezem a kezébe kúszik, ujjaim finoman megszorítják. Ha nem ilyen ajánlattal hozakodik elő, még fel is tűnt volna az a fájdalmas árnyék, ami átsuhant a tekintetén és arcának vonásain, de egyelőre nem tudatosul bennem, hogy mit láttam. Önzőmód el vagyok foglalva azzal, hogy valamilyen hangot csikarjak ki magamból és ha ez sikerült, értelmes legyen az amit mondok. *
-Én nem vagyok…orvos. Rám miért…vonatkozik? Most ezt…úgy érti, hogy…Callum. *Nagyot nyelek mielőtt kiejteném a nevét, de a tegeződésre még nem áll rá sem a szám, sem a gondolataim, hiszen még azokban is mindig megtartottam a magázódás tiszteletét felé. Hogy valójában mivel érdemeltem ezt ki, nem tudom, de jólesik, megtisztelő és…nem élhetek vissza vele. A torkomban dobog a szívem, tulajdonképpen azóta, hogy alkalmam volt alaposan megbámulnom, de most talán, ha ez lehetséges, még gyorsabban ver. Amikor elhúzza a kezét, ujjaimat ökölbe zárom, hogy megőrizzem az érintését, és csak nézem s próbálom kitalálni miért e kegy, amit minden bizonnyal keveseknek ajánl fel. Jenkins kancellár….Callum…jó emberismerő, pontosan tudja azt amit még én sem tudok magamról, hogy ezek után nagyobb távolságot fogok tartani, hogy nem élek vissza az engedékenységével, hogy a barátságát még inkább megbecsülöm majd. Nem figyelek arra amit mond, a gondolataim magukkal ragadnak és váratlanul ér az érzéstelenítő csípése. Felszisszenek, kezemmel legyezgetem a sebet, hogy a csípő érzés hamarabb elmúljon. Hatásosabb lenne ha fújnám, de nem tudok annyira előrehajolni, hogy elérjem. A kellemetlen érzés enyhülésével újra Jenkins kancellárra nézek, kezemet egyetlen pillanatra érintem csak az övéhez.*
-Köszönöm…nem fogok…visszaélni a ….barátságoddal. *Rengeteg érzelem suhan át rajtam, kezdve a büszkeséggel, az örömmel, némi csalódással aminek a nagyját már feldolgoztam és tisztelettel…no meg enyhe zavarral is meg kell küzdenem, mikor azt mondom, hogy: barátságoddal és nem barátságával. Furcsa és egyszersmind felemelő is…pedig talán ezzel vette el tőlem reményeim utolsó morzsáit. Elsőre ezért is nem tűnik fel amit a falról mond, és a szívdobbanásokról, nem fogom fel, hogy az én szívem dobbanásairól beszél. A pillantását követve fordulok hátra amennyire tudok és látom meg a kék kövek vibrálását, ütemes pulzálását. S valóban, ha arra figyelek hogyan dobog a szívem, a kék kövek fénylése azzal egy ritmusban változik. Önkéntelenül távolodom el a faltól annyira, hogy ne érjek hozzá és a kövek fénye is elhalványul. Egyik kezemmel a vállamhoz nyúlok ahol érezhetően meleg a vizes ruhám és akkor tudatosul bennem, hogy végig ezt éreztem. A fal kellemes melegét. Döbbenten és ijedten nézek Jenkins kancellárra.*
-Meleg. A ruhám és a bőröm is. Ezért nem fáztam. *Ujjaimmal az ing alá nyúlva érzem a bőrömön, hogy mennyire meleg és nem csak azért, mert a kezem hűvösebb. S ahogy elhúzom a vállamon az anyagot, én ugyan nem látom, de Jenkins kancellár észreveheti a halvány derengést, ami vékony fátyolként borítja a vállamat.*




©


 
Felforgatod a világom...

és felforgatsz engem is.
Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins

Kancellár

Fennsík - Page 2 Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (35 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, genetikus, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
334

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Fennsík - Page 2 Tumblr15


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Pént. Nov. 01, 2019 8:56 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A beteg Virágocska


Az előkészületekkel vagyok elfoglalva, és csak szemem sarkából tűnik fel a pulzáló fény ritmusának változása, gyorsabb és rendszertelenebb lesz, de mire felpillantok, már rögtön le is pillanthatok a vállnál és szív környékén lévő hegeket érintő finom ujjakra. Csak pár másodperccel később húzódok el, amit igyekszem inkább annak beállítani, hogy folytatom a teendőimet és emiatt mozdulok úgy, hogy némileg távolabb kerülök tőle.
- Szóltak, szűkszavúan. És arra jó volt, hogy megismerjek egy kiváló szívsebészt! Ön akkor még igen fiatal volt, nem valószínű, hogy a kancellárok életével foglalkozott volna. - Tíz éve én már kancellár voltam, ő viszont még kislány... A végén még kezdem magam öregnek érezni! De nemcsak ujjai érintettek meg, hanem a hangjából kihallható aggódása is. Hatalmas szíve van, hogy elcsuklik a hangja a gondolattól, hogy meghalhattam volna annak idején, pedig nem mostani dologról van szó, láthatóan túléltem. Talán ez is hozzátesz ahhoz, hogy röviden átgondoljam a kettőnk viszonyát, helyzetét, noha már most tudtam, mire fogok jutni később, mikor ki is mondom a döntésemet és felajánlom a tegeződést. Én magam nem kegyként gondolok rá, nem jutalomként osztogatom, nem gondolok arra sem, hogy ezzel meghúztam akaratlanul is a vonalat kettőnk között, hogy meddig tart a barátság és meddig szabad elmennie. Ami Jasmine-nak a távolságot jelenti, nekem a közelséget. Nem kegy ez, inkább némi önzőség a részemről, hogy közelebb tudjam magamhoz, mert jól érzem magam a társaságában, még ha meg kell maradnom továbbra is kancellárnak is.
- Oh, hát tekinthetünk virág-doktornak, így már vonatkozik rád is. - Mosolyodom el derűsen, egy kancellár ne tudna mindent megmagyarázni? Bájosnak találom, ahogy lassan feldolgozza a váratlan ajánlatomat, de örülök, hogy végül kimondja a nevemet, a keresztnevemet. Megfogom a kezét és viszonozom a kis kézszorítást, hogy aztán elengedve az érzéstelenítést kezdjem el a lábánál. A felszisszenése és legyezgetése eszembe juttatja Lewis hadnagyot, amikor hasonló helyzetben ő kérte, hogy fújjam meg. Aranyos volt, és ez apró félmosolyt csal az arcomra, meg az is, hogy lassan láb-specialista leszek, mert William-nek is a lábsérülését láthattam el. De ahogy a hadnagynál se tettem - na meg Williamnél se tettem, igaz, nála az érzéstelenítést is elspóroltam -, úgy Jasmine-nál se fújom meg sebét a csípő érzést enyhítendő. Ennyire közel nem engedhetem őt.
- Én is köszönöm, Jasmine. Tudom, én meg igyekszem rászolgálni a tiedére. - Mosolygom rá a seb fertőtlenítése közben, az érintésre felpillantva, de egyúttal így megint látom a falat is mögötte, amit szóvá is teszek, mennyire.. különös, és akkor még finoman fogalmaztam. És úgy néz ki, eddig Jasmine-nak fel se tűnt, mert még meg is ijed a látottaktól, tapasztaltaktól, és nem lesz egyszerű hitelesen megnyugtatnom, mert nekem gyanús ez a kék... kő. De a kövek nem csinálnak így. Mármint a Földön nem csináltak, de vajon ennyire át kell írni a fizika és kémia törvényeinket, mert itt ilyen élő kövek vannak?
- Akkor nem képzeltem, hogy melegebb van itt... - Pillantok fel újra, de nem akarom tovább halogatni a seb összeöltését, nehogy nekem extra rövid életű legyen a barátságunk, így míg Jasmine a vállával van elfoglalva, addig én határozott, de azért nem túl gyors mozdulattal öltöm össze az orvosi szerkentyűvel a sebét. Kellemetlen érzés, de ezek legalább csak egy-egy pillanatnyi ideig azok, és akkor sem vészes az érzéstelenítőnek hála. Három öltésre lesz szükség, amit igyekszek minél finomabban és szebben csinálni, hogy szép heg maradjon utána, bár már van erre is tervem, de majd csak később hozom szóba. Most inkább az öltések után kicsit vágok a bicskával a nadrágon, hogy lazítsak a szárán és a kötést már ne a nadrágon kívülre tegyem, hanem a bőrét ölelje körbe a kötszer.
- Meg is vagyunk! Hogy értetted, hogy meleg a bőröd meg a ruhád? Nem úgy tűnt. - Törlöm meg a kezeimet és hajolok előre, hogy megnézzem a vállát, hiszen a nadrágnál és lábánál nem tapasztaltam ilyesmit és a mozdulat megint szerencsétlen ahhoz, hogy újra fájdalmasan húzzam el a szám, majd szorítom össze a fogaimat, hogy ne szisszenjek fel az érzéstől. Majd mintha mi sem történt volna, nézem meg a vállát eredetei terveimnek megfelelően, csak egy leheletnyit óvatosabb, lassabb a mozdulatom.
- Nem tudom, mi ez... De... kék lettél. - Simítom meg párszor a vállát, próbálván, hogy letörölhető-e, de úgy tűnik, a bőre alá jutott ez a kék... anyag, bármi legyen is.
- Hogy érzed magad? Nem fáj? Nincs hányingered? Szédülés? - Kezét is megfogom, pontosabban a csuklóját, hogy nézzem, remegés tapasztalható-e?
- Sosem láttam még ilyen követ... de őszintén szólva, magától meleget sugárzó kövekben nem bíznék Marie Curie óta. - Oké, persze, ahhoz hasadás sem árt, de gyanakvó típus vagyok és a perdai betegségek sok mindenben rácáfoltak már az orvostudományunkra, miért ne lenne így a fizika és kémia törvényeivel is? Ha igaz a feltevésem, akkor nekünk úgy is annyi, így akár meg is érinthetem én is a falat, így előbb ujjbegyemet, majd tenyeremet érintem oda és meglepetésemre ismét felfénylik jobban és pulzálása most az én szívritmusomat követi. Közben némileg oldalt, hátat fordítok Jasmine-nak, aki így nemcsak a korábbi hegek közül egynek a kimeneti párját csodálhatja meg a hátamon, hanem pár foltot is, melyek gyanúsan frissek: pirosak, van közte horzsolás is, de a legtöbb mélylila véraláfutásról tanúskodik igencsak kiterjedt területen. Közben elengedem, majd újra megérintem a falat, figyelve a változást.
- Vajon miért csak ezt a részét érinti a barlangnak? Kijjebb nem, meg a talaj sem ilyen.
Vissza az elejére Go down

Jasmine Montgomery

Polgár

Fennsík - Page 2 Acot4k321h

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2395.04.07

Tartózkodási hely :
Perda, Város

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
86

Avatar alanyom :
Leelee Sobieski

Keresem :

☽ :
Fennsík - Page 2 S42r78cjxe


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Vas. Nov. 03, 2019 9:35 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A Kancellár&
a Lányka





*Jenkins kancellár sok mindent nem tud rólam, ahogy azzal sem volt tisztában megismerkedésünk pillanatában, és azt hiszem azóta sem említettem neki, hogy az iránta való érzelmeim már gyerekkoromban is ott voltak bennem. A lelkem mélyén, szunnyadó magként várva, hogy szárba szökkenhessen. Talán akkor még csak rajongás volt, vagy még annyi sem, de arra emlékszem, hogy ott ültem anya mellett amikor a híreket olvasta és kértem, hogy velem is ossza meg. S ott voltak a képi- és hangüzenetek, melyeket a polgárok kaptak rendszeresen, a dominiumi folyosókon kihelyezett óriás vetítőkön. *
-Veszélyes ismerkedési technikája van, és valóban nem foglalkoztam akkoriban a kancellárok életével. *Felelem halványan elmosolyodva és nem avatom be gyerekkorom rajongási tárgyának kilétébe és még csak nem is kell hazudnom. Csupán egy kancellárral foglalkoztam, vele. Nem szalasztottam el egyetlen alkalmat sem amikor az ő arcképét láthattam, amikor beszédet mondott, amikor csak egy villanásnyira is megjelent a kivetítők képein. Tettem mindezt oly ártatlanul, hogy anyám csak mosolygott rajtam, ma már inkább aggódik és talán sajnál az első perctől kezdve, mióta beavattam a titkomba. Sajnál, mert ő pontosan tudta, hogy ennek soha nem lehet jó vége a számomra. S nem sokkal később Jenkins kancellár nem is cáfol rá erre, noha valószínűleg ő maga sem tudja, hogy a közelebb húzásom hozzá, távolabbra sodor. Akadozva, zavartan próbálok magyarázatot kérni a miértekre, s megbirkózni a tudattal, a lehetőséggel és a következményekkel. A válasz olyan amilyen, nem tudom meg belőle a valódi okot, ellenben már egy igazi, baráti humorral körített magyarázat érkezik tőle, mellyel eléri, hogy mosolyogjak miután elengedte a kezem. Úgy ejtem ki a a nevét mintha titkot árulnék el, még ízlelgetem magamban, és ha nem borítaná rám az érzéstelenítőt, azt hihetném csak álmodom. A csípő érzés magamhoz térít, melyet legyezgetéssel próbálok enyhíteni, nem tudva milyen emléket húzok fel lelkének mélyéről. *
-Virág-doktor. Hmmm? *Egy picit talán csipkelődő a hangsúly, de inkább a humor felé dől, semmint bántóan hangzik. Csak élvezem hallgatni újra a nevemet és tetszik a tudat, hogy nem ez lesz az utolsó alkalom. *-Már rászolgált…ál. Sajnálom, nekem nem megy olyan könnyen. *Szabadkozom, pedig nem kellene, másrészt talán pontosan tisztában van azzal, hogy mennyire nem áll rá a szám a tegeződésre. Azonban ezt kitárgyalni nem most fogjuk, valami más tűnik fel neki, ami ijesztővé válik számomra, amikor szembesülök vele. Le is foglal az, hogy távol tartsam magamat a faltól és a ruhámat, bőrömet vegyem szemügyre, csak akkor eszmélek amikor a nadrág anyaga reccsen a penge éle mentén. *
-Hogy lehet ezt érteni? Melegebb mint…máshol. *Nem szemrehányó a kérdésem, hanem értetlen. Nem értem mit nem ért, csak némi fáziskéséssel tudatosul bennem az, hogy a lábamnál nem érezhette melegnek sem a bőrömet sem a ruhámat, de addigra már megérinti a vállam, de nem az érintéstől és nem is a szavaitól rezzenek össze és merevedek bele aztán az önkéntelen mozdulatba. Nem tudom nem észrevenni ahogy az arca fájdalmas grimaszba fordul, akkor sem ha mindez csupán néhány szívdobbanásnyi ideig is tart, vagy még addig sem, és pont ezért figyelem jobban, hogy biztos legyek magamban, nem csak képzelődtem. Átesünk a könnyed simításon, a kérdésein, de én csak arra az egyetlen pillanatra tudok gondolni, oda sem figyelve válaszolok.*
-Jól…nem fáj semmim…nem, nincs…nem szédülök. *Amikor azonban a kezemet fogja meg, rászorítok az ujjaimmal, hogy rám nézzen és nem érdekel, hogy szerinte kék a bőröm és az sem, amit a kék kövek veszélyeinek lehetőségéről mond.*
-Te hogy érzed…magad…Callum? *Bár a fájdalom elmúlt, a tüdőmbe jutható levegő mennyisége ugyanannyi maradt, ezért azzal együtt, hogy még mindig zavarban vagyok, hogy a keresztnevén szólítsam, a légszomjjal is meg kell küzdenem. Nem kételkedem a válaszában, azt fogja mondani, hogy jól van, de én láttam az arcát, láttam ahogy átsuhan rajta…valami…valami nem oda való, valami gyötrő. S amikor elfordul egy kicsit, hogy a kövekkel „játsszon”, meglátom a hátát, a hegek mellett a friss horzsolásokat, az egyre terebélyesedő lila foltokat. A kérdését sem hallom meg, elengedem a kezét ha eddig nem engedte ő el, s a hátára simítom gyengéden ott ahol a legsötétebb és legnagyobb a véraláfutás. A szívem hevesen dobog, de a kövek most nem árulhatnak el, csak én érzem ahogy a torkomba rohan és megtelepszik a lüktetés. A számban érzem az adrenalin fémes ízét, mely az ijedtségem miatt árasztotta el a véremet. *
-Te jó ég! Mi történt? Megsérült! Hogyan? *El is felejtem, hogy nem rég még Callumnak szólítottam, hiába, a megszokás. Ha az érintésem fájdalmas a számára, elkapom a kezem, de nem tágítok és nem engedem, hogy szembe forduljon velem. *-Azt mondta minden rendben, hogy minden sikerült. Miért nem mondta el, hogy megsérült? *Az ijedtségem mellé harag is társul, melyet aziránt érzek, hogy nem mondott igazat, vagy legalábbis elhallgatta az igazságot. Egyik megfogalmazás sem jobb a másiknál. Erre nem mentség sem a férfiúi büszkeség, sem az, hogy nem akart megijeszteni, vagy még több gondot okozni nekem. *





©


 
Felforgatod a világom...

és felforgatsz engem is.
Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins

Kancellár

Fennsík - Page 2 Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (35 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, genetikus, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
334

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Fennsík - Page 2 Tumblr15


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Szer. Nov. 06, 2019 3:17 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A beteg Virágocska


Röviden felnevetek a veszélyes ismerkedési technikát hallva, ami ugyan nem rám veszélyes, de jogos. Kedvelem Jasmine humorát, finom, ugyanakkor ütős.
- Virág-doktor, ühüm! - Bólogatok rá mosolyogva megerősítésként, hát cáfolja meg, ha nem tekinthetünk így is a munkájára? Tudom, hogy a tegeződésre nem lesz könnyű átállni, ez valahogy csak a kancellártársaimnak ment gyorsan, de biztos azért, mert én vagyok a fiatalabb. Jasmine viszont nálam fiatalabb, nem is kicsit, plusz ott van még a gyerekkortól bevésődött megtanult norma, miként kell beszélni egy kancellárral, ha véletlenül is szóba elegyednének eggyel.
- De hol máshol? - Kérdezek vissza az értetlen kérdésre hasonló értetlenséggel, és csak ekkor pillantok fel, hogy lássam, mire mutat vagy néz Jasmine, hátha ez segít megválaszolni a kérdést. Meg is látom már ekkor, mire értette, magam is a vállához nyúlok szerencsétlenül elhamarkodott mozdulattal, ami nem kevés fájdalommal jár, de igyekszem ezt palástolni és közben remélni, hogy nem buktam le.
- Az jó, akkor talán nem sugárzás... de hogy mi lehet? - Tűnődöm megnyugtató válaszait követően, hogy leszámítva a Merter okozta alapproblémát és lezuhanást egész jól van. Tűnődésemből a kézszorítása rángat ki és kérdőn nézek rá, tekintetemmel aggódó fürkészéssel, hogy talán mégis megemlít valamit, ami bajra utal. Ehelyett egy kérdést kapok csak, ami megmosolyogtat.
- Furcsán... mert nem tudom, mikor kérdezték ezt tőlem utoljára. - Őszinte válasz kis mosollyal, és ezzel kerülöm ki azt, amire tudom, hogy igazából kérdezett Jasmine és úgy gondolom, gyanít valamit már. Ezért is igyekszem úgy válaszolni, mosolyogni és viselkedni, hogy elhitesse vele, jól vagyok. Nem is nagy hazugság - tőlem pláne -, hiszen a hátfájdalom nem súlyos, érzem, hogy nincs komoly bajom, de azt is tudom, hogy ha eltörtem volna bármimet is, arra is hasonlóan felelnék, csak hogy ne aggódjon. A figyelmemet újra a kék kövek foglalják le abban a reményben, hogy Jasmine megelégszik a válasszal, és elfelejtem, hogy ahogy a kövekhez fordulok, ő a hátamra így pont ráláthat, még ha eleinte csak az oldalára is, de pont elég, hogy meglássa a zúzódások szélét és előrehajolva némileg láthassa az egészet. Az érintése, mely éppolyan lágy és gyengéd, mint korábban a kérdése, most akaratlanul is éles fájdalmas vált ki nálam, melyet megfeszülő állkapoccsal tűrnék, de elárul a reflexszerű mozdulat, mellyel hirtelen a fal felé mozdulok előre, hogy megszüntessem a kontaktust kettőnk között. Ahogy a fájdalom bevillant, úgy villant be a felismerés is, hogy lebuktam, és ijedt hangját hallva legalább olyan szép lehet a hátam, mint amilyen fájdalmasnak érzem. De azt is tudom, hogy csak csúnyábbnak néz ki, mint amilyen komoly valójában a probléma. Mielőtt azonban felelhetnék az első kérdéssorra, már rögtön szembe is találom magam egy haragos számonkéréssel, és láthatóan most nem azzal küzdök, hogy a fájdalmat fojtsam el, hanem a mosolyomat. A mosolyt, amiért aranyos, amikor haragszik, és amiért észrevétlen visszatért a magázáshoz eközben. Viszont a mentségem arra, miért nem mondtam el, egyik sem, amelyikre gondol.
- Nem kérdezted! - Oké, eddig bírtam mosoly nélkül, itt már megjelenik egy csibészes, mint akit rajtakaptak, és hát így is van.
- De mielőtt számon kérsz, hadd hívjam fel a figyelmedet rá, hogy amikor elmentem a táskáért, még ott ültél... - Mutatok egy jó két méterrel odébb lévő helyre, még ha a mutatást meg is bánom egy újabb fájdalomhullám miatt, ami letörli a mosolyt az arcomról. Megérdemelt büntetés? Folytatom is inkább a lendületesen előadott védőbeszédemet.
- ... és mire visszajöttem, hol találtalak? Itt. És a kötésed is jobban átvérzett, elárulván, hogy terhelted a lábad és nem maradtál itt ülve, vízszintesben. - A végére azért elmosolyodom, hogy ne érezze úgy, hogy leszidom vagy hogy fölényeskedni akarok azzal, hogy én korábban nem tettem szóvá azt, hogy ő sem tartotta be az ígéret rá eső részét.
- Egyébként megcsúsztam visszafelé jövet és egy szintet gyorsabban tettem meg, mint szerettem volna, a végén a hátamra érkezve. De nem tört semmim, szerintem nem is repedt borda sem, így igazán semmiség, ezért sem említettem. És te merre jártál, míg nem voltam? - Igyekszem ezt inkább humorosan feltenni, nem számonkérően és úgy fordulni, ha hagyja, hogy ne lássa a hátamat, hátha így hamarabb felejti. A táskából a lázcsillapító folyadékot veszem elő, praktikusan ez is bekevert víz, mint amilyent a sátorban kapott és most is felé nyújtom megbontva a palackot.
- Szerinted bízhatunk ebben a kék... akármiben? - Bökök fejemmel a kéklő fal felé, mely most csak nyugodtan dereng így, hogy egyikünk se ér hozzá.
Vissza az elejére Go down

Jasmine Montgomery

Polgár

Fennsík - Page 2 Acot4k321h

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2395.04.07

Tartózkodási hely :
Perda, Város

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
86

Avatar alanyom :
Leelee Sobieski

Keresem :

☽ :
Fennsík - Page 2 S42r78cjxe


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Csüt. Nov. 07, 2019 6:58 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A Kancellár&
a Lányka





*Finom mosolyt csal az arcomra a nevetése, még ha rövid is, megnyugtató a gondolat, hogy ebben a furcsa és nem túl kellemes helyzetben is még képesek vagyunk tréfálkozni. A virág-doktor megerősítésére nem tudok rácáfolni, noha úgy érzem ez is csak egy mondvacsinált  indok melyet most talált ki. Nem cáfolok rá, mert magam ellen beszélnék, jólesik ez a gondolat a részéről, mely a tegeződést volt hivatott elősegíteni, ami a számomra megtiszteltetés de egyben nehéz feladat is. Mind a neveltetésem miatt, mind azért, mert ezzel épp olyan távol kerültem tőle, mint amennyire közel. *
-A vállamon és a hátamon. *Erősítem meg magam a kérdésére, de a következő pillanatban már nem tudok magammal foglalkozni, látva, vagy látni vélve azt a fájdalmas grimaszt, amit igyekezett elrejteni előttem. Míg ő azon mereng, hogy mi okozhatta a melegséget és a kékséget a bőrömön, én azon gondolkodom, hogy valós volt-e az amit láttam, vagy csak képzelődtem. A kérdésemre adott válasz nagy sóhajt csalna ki belőlem, ha képes lennék mély levegőt venni, de a fájdalom enyhülésével a nehézlégzés nem szűnt meg, így csupán az arcomon látható ennek az elégedetlenségnek a halvány árnyéka.*
-Ha jól emlékszem az első találkozásunkkor is feltettem ezt a kérdést. *Adom meg a választ a fel nem tett kérdésre, de ezzel nem kerülöm meg a témát, s őt sem hagyom, hogy megtegye. Talán eltartana egy ideig, hogy szóra bírjam, de megpillantva a hátát, erről az időhúzásról lemondhat, én meg a nyugodt percekről. Egy pillanat alatt csap belém az ijedtség és fogalmazódik meg bennem a felesleges kérdés is arról, hogy miért nem szólt. Felesleges, mert pontosan tudom, hogy miért nem, ennek ellenére megkérdezem tőle, miután már úgy sem tagadhatja a nyilvánvalót. Az érintésem ugyanis fájdalmas a számára és gyorsan el is kapom a kezem, mintha megégettem volna. Az érte vaó aggódásom több mindent elfelejtet velem, elsőként azt, hogy már összetegeződtünk, aztán azt is, hogy tisztelettel beszéljek vele, így a csalódásom és a haragom emiatt egymással kézen fogva lobban fel a hangomban és a szavaimban. A válasz…meglep, de szinte azonnal belém villan a felismerés, hogy ez egy igen kifejező, férfias válasz arra, hogy kifogja a nő vitorlájából a szelet. Szemöldökeim önkéntelenül is összehúzódnak, ajkaim pengevékonyra préselődnek és már-már szemet forgatnék, mikor tovább folytatja az én leszidásommal. Ám mivel én jól vagyok és mielőtt elment volna, már ellátta a sebemet, úgy érzem helyzeti előnyben voltam, persze ez sem javít azon a tényen, hogy szinte azonnal megszegtem a szavam, ahogy kitette a lábát a barlangból. Önkéntelenül követem tekintetemmel a kezét, mellyel korábbi helyemre mutat, de nem tudom nem észrevenni az újabb fájdalomhullám fellobbanását az arcán. Sokkal rosszabbul van mint ahogy előadja, a látvány, ami fogadott hűen tükrözi a sérülése súlyosságát. *
-Csak néhány lépés…volt…és nem volt….alkalmam….elmondani. De utána…pihentem. Csak a köveket…néztem meg. *Már-már durcásan, saját magam igazától fűtötten mondom a magamét, akár bele is beszélve az ő szavaiba, de amikor azt ecseteli, hogy megcsúszott, azonnal abba is hagyom és figyelek rá. Bár ne tenném, akkor nem hallanám mindazt amit el akart hallgatni előlem. S még most is próbálja úgy beállítani, mintha csupán néhány karcolás lenne. A haragom nem tűnik el, de már inkább magamra haragszom amiért nem vettem észre korábban.*
-Egy szintet? Legjobb…tudomásom szerint….a következő…sziklapárkány iszonyú magasan van…és ön szerint nem is repedt csontja…felelőtlen. *Nézek rá mérgesen az utolsó szónál, és mondanám még tovább, de a sok beszéd, sok levegővétellel jár és ez most nem tesz jót. Újabb köhögés rázza meg a testem, még a szemeim is könnybe lábadnak. Hiába, az az inhalátor most nagyon hiányzik, de most nincs itt és anélkül nem tudna segíteni, így erőtlenül ugyan de felemelem a kezem, jelezve, hogy mindjárt jobb lesz. Nem felejtem a kérdéseit, mikor enyhül a köhögés és képes vagyok már anélkül is apróbb levegővételekre, válaszolok mindkettőre. *
-Tényleg csak….pár lépés…volt. *A kéken derengő falról már jobban elgondolkodom.* -Melegen tartott….és nem lett….tőle bajom…amikor felébredtem….nem voltak….fájdalmaim. Talán….a meleg…miatt. Szerintem…csak jót…tesz. Próbálja….*S ebben a pillanatban kúszik a tudatomba a virág-doktori címem. Felnézek rá, noha még mindig haragszom egy kicsit, mind a köhögés, mind az ő mosolya egy kicsit elterelte a gondolataimat a mulasztásáról. S ezzel együtt, mintha minden feszültség kiengedne belőlem, hátradőlök a falnak s a kezemet nyújtom végre azért a palackért, amit ott tartogat a kezében. *
-Próbáld ki. Ennél jobb….alkalom nem….lesz egy…kísérletre.





©


 
Felforgatod a világom...

és felforgatsz engem is.
Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins

Kancellár

Fennsík - Page 2 Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (35 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, genetikus, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
334

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Fennsík - Page 2 Tumblr15


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Csüt. Nov. 07, 2019 2:46 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A beteg Virágocska


- Lehet. Udvariassági kérdésnek tűnt, nem igazi kérdésnek. - Kis mosolyom jelzi, hogy ezúton kérem elnézését, ha rosszul gondoltam, de ha így emlékszik erre Jasmine - velem ellentétben -, hogy mit kérdezett, akkor biztosan komolyan érdeklődött. Talán már akkor érdeklődött irántam vagy mindenki felé ilyen őszinte figyelemmel fordul, nem bújik kötelező udvariassági körök mögé? És éppilyen őszintének tűnik a haragja is, amin a válaszom nem sokat javít, sőt, ajkait összepréseli és morcosan néz. Hihetetlenül aranyosnak találom, ami mosolyt akar csalni az arcomra, és ezzel a visszafogott derűvel várom, hogy na vajon robban-e Jasmine? Vajon le mer-e szidni a jogos, de nyilvánvalóan gyenge lábakon álló védekező magyarázatom miatt, és amiatt, mert felemlegetem, hogy pont annyira szófogadó ő is, mint én. A felelőtlen megnevezésemnél végül csak előbújik az az elfojtott mosoly a részemről, derűsen fogom fel a dolgot, mert ő mondta, hiszen mástól egy ilyen kijelentés nem maradhatna büntetlenül. De mielőtt kiülhetne rendesen az arcomra, nemcsak a szemeimbe a mosoly, mielőtt reagálhatnék rá érdemben és szándékaim szerint tréfásan, köhögni kezd Jasmine, ami azonnal elsöpri a jókedvemet és csak tehetetlenül nézem, ahogy felemelt kézzel jelzi, mindjárt múlik. Az egyetlen, amit tenni tudok, hogy finoman megsimítom a vállát, hátát, és elsandítok a barlang kijárata felé, mint aki azt latolgatja, vajon más orvosi táskát tudna találni odakint az ítéletidőben? Talán lejjebb mosta az eső és már ezen a sziklaszinten van? Talán rátalálnék arra, amelyikben a légzést könnyítő inhalátor van? Ritkuló köhögése és akadozó szavai vonják vissza a figyelmemet rá, engedem el a hátát, melyet eddig simogattam és nyújtom felé a láz- és fájdalomcsillapító folyadékot, míg hallgatom őt.
- Reméljük hosszú távon is. De más melegedési lehetőségünk most úgy sincs, minden csupa víz... - Pillantok a kéklő kövekre, majd vissza Jasmine-ra, és csak a szemeimben jelenik meg mosoly, ahogy visszatér a tegezéshez.
- Kísérlet, hm? Látod, így gondolkodik egy doktor. - Én továbbra is bizalmatlan vagyok ezzel a kék akármivel kapcsolatban, és van vesztenivalóm, még sok mindent kellene elintéznem, mielőtt meghalok valami jó ég tudja miféle perdai nyavalyában, amit ezek a kék, fénylő kövek okozhatnak. Talán nem rögtön mutatkozik a hatása, talán órák, napok kellenek, mint más betegségek esetén is. De az is igaz, hogy mi van, ha segít? Mi van, ha ezek a kövek tényleg használnak... mi van, ha talán ez is segíthet a kutatásomban? Összerakom az orvosi felszerelést egyelőre vissza a táskába, és odaülök Jasmine mellé a barlang falához, de csak lassan kezdek nekidőlni, hogy mikor a hátam hozzáér, csak hirtelen villanjanak fel a kövek és máris előrehajoljak onnan összeszorított fogakkal. Inkább kicsit fordulok, Jasmine felé és egyelőre csak felkarral és vállal dőlök neki a köveknek, ahol nem fáj semmim jelenleg. Melegnek tényleg meleg a kő, ebben igaza volt Jasmine-nak, a többit majd meglátjuk. Sóhajtok egy aprót, mintegy Jasmine helyett is, aki még mindig szaggatottam veszi a levegőt és ez rávesz arra, hogy megtörjem a közben beállt csendet, ahol csak az ő légzését és a kint szakadó esőt hallgathattuk.
- A sátorban azt kérdezted, hogy miért csinálom, miért én jöttem, pedig jöhetett volna bárki más és azt ígértem, hogy majd elmondom. Azt mondtam, hogy a Brevius miatt és miattad jöttem. Nem teljesen igaz, nem csak emiatt. Igaz, hogy én vezetem a Brevius-kutatást, és a legtöbbet talán én tudom a betegségről és annak gyógymódjáról, megelőzéséről. Igaz, hogy miattad jöttem, mert fontos lettél nekem, és attól tartottam, hogy te is ezt a betegséget kaptad el... - Beszéd közben lassan próbálok fordulni hátammal a fal felé, nem sietem el, és nem mondom, hogy nem fáj, de mintha tényleg jobb lenne a helyzet. Vagy csak mert nem a fájdalomra koncentrálok, hanem a szavaimra, hogy ne mondjak többet, mint amit szabad. Eleinte még Jasmine-ra néztem beszéd közben, most inkább a barlang kékesen pulzáló fényeit nézem elmerengve kicsit.
- Láttam, hogyan öl a Brevius, és nem akartalak téged is elveszíteni, se így, se máshogy. Ezért is jöttem én, mert így biztos volt, hogy nem ott a táborban kezelnek majd karanténban, ami vagy bejön, vagy nem, hanem visszavitethetlek a Városba, ahol jobbak a körülmények... és ha nem tudunk... nem tudlak megmenteni, akkor legalább nem leszel egyedül. - Nem magamra gondolok, nem is a férjére, mert ő hiába lett volna itt, miatta még egyedül, magányosan halt volna meg Jasmine, és talán miattam is, mert én se tudom úgy szeretni, ahogy azt ő remélte. A családjára gondoltam, a vér szerintire, a szüleire, testvérére. Hogy legyen lehetőség búcsúzni és azok között lenni, akik szeretik és akiket ő is szeret.
- Amit nem mondtam, hogy nemcsak ezek miatt jöttem, hanem azt hiszem kicsit magam miatt is. Hosszú idő óta nem éreztem magam olyan hasznosnak, mint most. - Emelkedik kicsit az ölemben nyugtatott kezem és a bekötött lábára mutatok. Nem tudjuk, mennyi ideig leszünk itt, de ha sokáig, a seb miatt akár túl nagy lehetett volna a vérveszteség, elfertőződhetett volna és ez a Merter okozta betegséggel végzetes lehetett volna. Lehet, nem biztos, de nem akartam megkockáztatni, hogy csak itt ülök és várok. Nehéz ezeket kimondani, egyébként se szokásom érzésekről társalogni, pláne azt beismerni, mennyire haszontalannak érzem magam, pedig egy örökké elfoglalt, munkamániás kancellár hírében állok, így meg is próbálom rögtön enyhíteni ezt a komorságot.
- Ha neked belefér, hogy leess egy szikláról, csak hogy a neveden szólítsalak, akkor nekem is belefér egy kis felelőtlenség. - Pillantok fel rá, mosollyal és humorosnak szánt szavakkal próbálván elvenni az élét a tekintetem mélyén rejtőző szomorúságnak.
Vissza az elejére Go down

Jasmine Montgomery

Polgár

Fennsík - Page 2 Acot4k321h

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2395.04.07

Tartózkodási hely :
Perda, Város

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
86

Avatar alanyom :
Leelee Sobieski

Keresem :

☽ :
Fennsík - Page 2 S42r78cjxe


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Szomb. Nov. 09, 2019 7:07 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A Kancellár&
a Lányka





*Noha a hétköznapokon igyekszem mindenkivel udvariasnak lenni, az érdeklődésem sosem csupán ebben merül ki, és aki jól ismer az pontosan tudja, hogy valóban a hogylétéről érdeklődöm, főleg akkor ha régen találkoztunk utoljára, vagy sokáig nem volt alkalmunk beszélgetni. Jenkins kancellár ezt persze nem tudhatja és szomorú a felismerés, hogy neki erről a kérdésről csak egy udvarias gesztus jut eszébe, mert ezt szokta meg. Már ha egyáltalán veszik a fáradtságot vele szemben, hogy kitérjenek rá. Ez a mostani kérdésem azonban még a legnagyobb jóindulattal sem volt nevezhető pusztán udvariasságnak, hiszen a gyanúmat akartam igazolni, miszerint történt vele valami amíg távol volt. Néhány apró jel felbukkant az igyekezete ellenére, hogy elrejtse előlem a fájdalmát. Nem tudom mit akart ezzel elérni, de nem sikerült neki, csak még jobban aggódom, mert súlyosabbnak ítélem meg. Aggodalmam aztán szemrehányásba csap át, nem is gondolkodom azon, hogy talán szemtelenség a részemről, hogy felelőtlennek titulálom, mert nagyon is igaznak érzem. S csak mondanám tovább, pont azért, mert látom a szemeibe lassan kiülő derűt és azért is számon kérném, mert nem vesz komolyan, ám a köhögés nem engedi és a végére el is felejtem. Sokat ugyan nem segített a köhögésen a hátam simogatása, de a lelkemnek jót tett és már belebújtam volna az érintésébe mikor elhúzza a kezét. Így marad ez most már, közelítünk és távolodunk egymástól s már nem is keresek magyarázatot a miértekre. Egyszer talán ezt is megtudom, csak félek attól, hogy fájni fog. A fénylő kövekre terelődik a szó és ha nem is lelkesen de eléggé meggyőzően sorolom az általam érzett előnyeit, az, hogy a kísérletek iránti buzgóságát említem mutatja, hogy jobban vagyok. *
-Hogyan másképp tudnék hatni egy munkamániás orvosra? *Bár az utolsó mondatomnál észbe kapva visszatértem a tegeződésre, még mindig furcsa a számomra és tudat alatt kerülöm is az ilyen megszólításokat. Beleiszok abba a folyadékba amit felém nyújtott,  majd miután a falnak dőltem, visszaadom hiszen neki is fájdalmai vannak és ha a fénylő kövekkel mégsem volt igazam, még jól jöhet egy dózis fájdalomcsillapító. Még az érintésem is fájdalmat generált, a simogatás nála nem jönne be, pedig szívesen megérinteném, adnék enyhülést a számára, melynek emlékét a többihez pakolnám olyan időkre tartogatva, amikor fáj a hiánya. Látható a kín az arcán amikor egy pillanatra a falnak dől és az én arcomon is megjelennek ugyanazok a vonások, nekem is fáj látnom ahogy kínlódik. Nem szólok, nem olvasom a fejére újból a felelőtlenségét és a pillantásom is elkapom, hogy megmaradjon az a fene nagy büszkesége amivel kisebbíteni akarta a bajt. Magamban aggódom tovább, félve veszem sorra a lehetőségeket, mennyire lehet súlyos a sérülése. Én már érzem a kövek melegét és érzem ahogy a hátizmaim lassan de biztosan ellazulnak, mikor Jenkins kancellár felém fordul. Csak a fejemet fordítom oldalra, hogy ránézhessek, a sóhaja mely ugyanolyan apró mint az enyém lehetne ha megpróbálkoznék vele, várakozással tölt el. Úgy érzem nem egy semmiről szóló beszélgetés következik, amivel az időnket tenné kitöltötté. Látóterem perifériáján érzékelem a fénylő kövek lassú intenzitását, a könnyed pulzálást amiről korábban beszélt, de a szavaira figyelek, hiszen egy korábbi kérdésemre ad választ. Annál a pontnál amikor rólam ejt szót, amikor azt mondja fontos lettem a számára, megugrik a szívem, de már tudom, hogy nem szabad ebbe többet belelátnom, mint ami. Barátság. Egy különös és mindkettőnk számára másképpen fontos barátság. Olyan amilyennel más nem büszkélkedhet, egy kapocs, ami minden felfedett vagy rejtett érzelem ellenére, vagy pont annak megléte miatt összeköt minket. Szavai közben a feleségére gondolok, emlékszem mit mondott róla a laborban és mindez mélyen érint, gombóc telepszik a torkomba és ez most nem a betegség gombóca hanem a felgyülemlő érzelmeimé, a meghatottság, a hála, az együttérzés…és még sorolhatnám. Képtelen vagyok megszólalni, mert ha megtenném, ha bármit is mondanék, biztosan kibuggyannának a könnyeim, és nem akarom megint ezzel terhelni, bár ezek a könnyek most nem a szomorúság és a feladás könnyei lennének. A halál szele engem is megérintett gondolataimban, talán a táborban mások is gondoltak arra, hogy ha ez a Brevius akkor nem élem túl a másnapot, de Jenkins kancellár egészen másra is gondolt, ami Charles-nak nem jutott eszébe. Tudom, mert nem láttam rajta azt az aggódást, amit láttam a szanitéc szemeiben, akihez sok közöm nem volt. Pont ez a közönyösség tépett a szívembe minden egyes nap amit Charles-szal kellett eltöltenem Castillo kancellár jóvoltából. Amikor felemeli a kezét, hogy lábamra mutasson, könnyedén megfogom ha hagyja. Megszorítom miközben ajkaim halvány mosolyba fordulnak, s a gondolataim a meg nem történt pillanatok körül járnak. Ha nem tud megmenteni…nem egy sátor falait látom utoljára. Próbálom a könnyeimmel együtt a gombócot is lenyelni, hogy megszólalhassak, de ez most nagyon nehezen megy. Úgy érzem soha nem leszek képes mindazt meghálálni, amit értem tett. *
-Köszönöm. Még soha…senki nem tett…értem ennyit. *Nem a családomra gondolok, mert ők biztosan bármit megpróbáltak volna, ha lehetőségük nyílik rá, de tőlük természetes. Olyanokra gondolok akikkel az életem nagy részét töltöm és most jöttem rá, hogy nincs egyetlen barátom sem, akiről elmondhatnám, hogy jóban-rosszban mellettem áll, hogy támogat, velem együtt sír vagy nevet. A kancellár szavai pedig arról árulkodnak, hogy ő is ugyanolyan magányos mint én. *
-Köszönöm, hogy itt…vagy velem. *Nézek rá komolyan, hálás tekintettel, hogy ő mindenre gondolt és mennyi mindent kockáztatott. Az egy dolog, hogy személyesen jött el a táborba, de amit azóta tett, hogy lezuhantunk az omlás miatt…talán mindezt sosem tudom meg, ha nem történik velünk ilyen szerencsétlenség. Azt mondják, minden rosszban van valami jó, hát a mi helyzetünkre ez sokszorosan ráillik. A könnyed humorra, amivel próbálja elterelni a figyelmemet mindarról amit a szemeiben látok, felnevetek, de rögtön köhögésbe fullad az egész. Nem tart azonban sokáig, a görcsös fájdalom szinte azonnal elmúlik, mögöttem a kéken derengő, pulzáló kövek intenzívebben fénylenek fel. *
-Akkor most…egymást pátyolgathajuk. *Utalok egy röpke pillantással fájó hátára, s most elmarad a szemrehányó tekintet. Annál is inkább, mert a tréfás megjegyzése ellenére a szomorúság és a magány érzése továbbra is ott marad a szemeiben. Ha másképp nem is, de barátként szeretnék ezen enyhíteni, és akkor talán én is hasznosnak érezném magam. A szemközti fal felé fordulok, de nem is látom mert a gondolataimba merülök. Amikor megszólalok, a hangom távolinak tűnik, mintha nem is én beszélnék.*
-Ismerem az érzést…a haszontalanság érzését. Amikor nem foglal le a munkám…annyira, hogy más gondolatok…is a lelkembe férkőznek, ugyanezt érzem. Magányosabb…már nem is lehetnék, de ez…még elviselhető lenne, de a…közönyösség amit minden…nap látok Charles szemeiben…a lelkembe mar és nem…tudom mit követtem el, vagy mit kellett volna tennem azért…hogy ez ne így legyen. Néha úgy hiszem…megbirkózom vele, hogy elviselem, hogy együtt…tudok élni ezzel…de aztán minden előjel nélkül fellángol újra. *Korábban mindig kerültem ezt a témát, bár éreztem, hogy néhány kérdése erre irányul, de jó érzéssel nem piszkálta nagyon. Most könnyebben jönnek a számra a szavak, mint bármikor gondoltam volna. *





©


 
Felforgatod a világom...

és felforgatsz engem is.
Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins

Kancellár

Fennsík - Page 2 Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (35 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, genetikus, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
334

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Fennsík - Page 2 Tumblr15


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Szomb. Nov. 09, 2019 10:20 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A beteg Virágocska


Elmosolyodom a szavain, de a felém nyújtott fájdalomcsillapító folyadékot elutasítom, habár ezzel aligha lepem meg. Egyelőre nem tudjuk még, hogy meddig leszünk itt, így jobb, ha beosztjuk és az én fájdalmam felettébb kellemetlen, de Jasmine-nak nagyobb szüksége van a fájdalomcsillapításra. Látom, ahogy együtt érez velem, ahogy még inkább másfele is néz, csak hogy úgy tehessünk mindketten, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. De nem ezért vagyok neki hálás, hanem mindazért amit tesz, illetőleg nem tesz, miután elkezdem elmondani neki, miért is vagyok itt. Tartoztam ezzel a válasszal neki és magamnak is.
- Én köszönöm. Tényleg. - Felelem csendesen, apró mosollyal, viszonozva a kézszorítást, de aztán egyelőre nem engedve el a kezét, hagyom a gravitáció lehúzza kézfejünket kettőnk közé, de még fogom egy kicsit az övét. Hálás vagyok Jasmine-nak, nemcsak azért, mert kicsit hasznosnak érezhettem magam mellette, hanem azért is, mert nem kezdte el bizonygatni, hogy igenis máskor is biztosan hasznos vagyok, másnem az oltóanyag kutatása miatt, az Alvó-részleg irányítása miatt vagy ki tudja még, mit sorolhatott volna fel joggal vagy inkább elfogultan. Örülök, hogy nem tette, mert feloldoznia nem is neki kell, nem is ő tudna. A köhögésekor észlelem az intenzívebb fényeket körülötte, de egyelőre nem teszem szóvá, majd még megfigyelem, van-e vajon összefüggés és ha igen, mit jelenthet? Sajnos azzal tisztában vagyok, hogy lesz még köhögés, és próbálok azon is gondolkozni, mit tehetnék szűkös lehetőségeinkhez mérten?
- Hát, a barátok elvileg sok mindent csinálnak közösen. Közös zuhanás pipa. Közös ígéretszegés pipa. Közös pátyolgatás pipa. Ha minden igaz, jön egy közös megmenekülés és egy közös pitézés. - Mosolyodok el most kicsit határozottabban és bár a szemeimben még ott a szomorúság, de egy picit enyhült az is. Míg hallgatom őt és végig felé fordítom a fejem, észre sem veszem, hogy hátammal szép lassan a fal felé tudok fordulni, hogy a fájdalom már erősen tompult.
- Szereted vagy szeretted őt? Vagy miért fontos a közönyössége? - Nem kérdés, hogy más emberek vagyunk, nekem nem számított volna, ha a feleségem közönyös velem... egészen addig, míg bele nem szerettem a választottamba, de ha nem történt volna így, akkor valószínűleg gondolataimban sem lett volna, hogy vajon aggódik-e értem, mikor éppen súlyos beteg vagyok, talán meg is halhatok. De nem véletlenül mondják, hogy nekem nincs szívem, viszont velem ellentétben Jasmine-nak nagy szíve van, talán neki ezek az apróságok is fontosak, amit furcsa módon én megtettem volna érte, míg a férje ezek szerint nem. Én sem láttam rajta az aggódás jeleit, vagy a megkönnyebbülését, de ugyanakkor a bosszúságét sem, mikor kiderült, hogy jobb állapotban van Jasmine, mint azt gondolták. Elgondolkodva nézek én is a szemközti falra, majd visszapillantok Jasmine-ra, még mindig a kezét fogván.
- Ne haragudj, hogy tapintatlan leszek ezzel, de kérdeznék még valamit: te szeretnél gyerekeket?
Vissza az elejére Go down

Jasmine Montgomery

Polgár

Fennsík - Page 2 Acot4k321h

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2395.04.07

Tartózkodási hely :
Perda, Város

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
86

Avatar alanyom :
Leelee Sobieski

Keresem :

☽ :
Fennsík - Page 2 S42r78cjxe


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Vas. Nov. 10, 2019 6:29 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A Kancellár&
a Lányka





*Csak a homlokomat ráncolom amikor visszautasítja a fájdalomcsillapítót. Ha jobban belegondolok, nem is lep meg ezzel, de attól még neheztelhetek rá egy kicsit, amiért még ezzel is próbálja kisebbíteni a baját.  Leteszem hát magam mellé, hogy kéznél legyen, de nem ajánlom fel újra mikor látom rajta, hogy szenved. Csak szenvedek én is csendesen, elfordulva, a barlang falát nézve. A szavai a szívembe kúsznak, és bár nem egy felhőtlen boldog napról beszélünk, és nem egy csodás, elképzelt jövőről, mindaz amit mond, jó érzéssel tölt el. Megmelengeti a lelkemet. Talán ha a sors nem veszi el tőlem Jason-t, idővel ő lehetett volna az az ember, aki mellém áll a bajban, aki képes ugyanannyit tenni értem, mint Jenkins kancellár. Talán, de most már sosem tudom meg. Egymás kezét szorongatjuk és úgy érzem nem csak én kapaszkodom belé. Lassan kezdem megérteni miért ragaszkodik hozzám, hogy ezek az érzelmek ugyan mélyek de más irányba mutatnak és azt is látom, hogy merre. Nem pótolhatom a feleségét és helyét a szívében sem foglalhatom el, de lehet egyfajta menedék, ahol megnyugvásra lel, ahol a magány érzése nem éri el, nem temeti maga alá. El kell telnie egy kis időnek, míg mindez leülepszik bennem és teljes szívemmel elfogadom…de talán megbocsájtja nekem ha néha, mikor elgyengülök, nem barátként nézek fel rá. Tehetetlenségünk a helyzetünk javítására időkitöltő, egymást jobban megismerő beszélgetés felé terel minket, amit nem is bánok. Csak nevetni ne kelljen, mert az most fáj annak ellenére, hogy a falban lévő fénylő kövek jótékonyan hatnak rám. Jenkins kancellár azonban sziporkázik, figyelnem kell, hogy visszafogjam magam, így a köhögés elmarad, de a játékosan dorgáló tekintet nem.*
-Kérlek…most ne nevettess…szóval beismered…hogy megszegted…az ígéreted. A közös…megmenekülésnek…nagyon örülnék. *A végére elmosolyodom, még egy kis kuncogás is belefér, óvatos és rövid kuncogás. Bár jó őt hallgatni amikor tréfálkozik, a humora igen kifinomult, de ütős, a nevetős délutánt most inkább elnapolnám, mondjuk a közös pitézésre. Talán az ezután következő szavaimmal őt szeretném vigasztalni, elmondani neki, hogy megértem mit érez és miért, de a végére egészen más lesz belőle. Önkéntelenül is megnyílok előtte és hozom szóba Charles-t és magam is meglepődöm azon, milyen könnyedén jönnek ajkaimra a szavak és, mintha a lelkem egy kicsit könnyebb lenne. Tudom, hogy ennyivel nem elégszik meg és már várom a kérdést, és nem is tévedek nagyot a tartalmát illetően.  Míg megfogalmazom magamban a választ, a szemközti falat bámulom, de aztán felé fordulok és a szemeibe nézek. Tudom, hogy eddig is engem nézett, hiszen éreztem, de csak most látom egy villanásnyira, hogy már teljes háttal a falnak dől. Halványan elmosolyodom mielőtt megszólalnék, de aztán a szavak elkomorítanak. *
-Nem adott alkalmat, hogy megszeressem…Igazából sosem akart megismerni sem. Pedig én… igyekeztem, úgy gondoltam, ha már… együtt kell élnünk, legalább jó kapcsolatunk legyen. De ez a….közönyösség…hogy átnéz rajtam…*Én megtettem mindent, megvolt bennem a hajlandóság, és azt hiszem nem vagyok elviselhetetlen természetű, épp ezért nem értem, miért történt velem mindez. Elnézek mellette, majd ismét a szemközti falra emelem a tekintetem, nézem a halványan derengő köveket. A következő kérdése meglep. Főleg azok után amit Charles-ról elmondtam, de persze az én vágyaim és a házasságom között nincs párhuzam. Ismét a szemeibe nézek és elmosolyodom, talán még a kezét is megszorítom egy picit.*
-Barátok között…nincs olyan…hogy tapintat. Lehetünk…őszinték…akár kíméletlenül is. *Ezzel feljogosítottam arra, hogy bármit kérdezhet tőlem, noha korábban igyekeztem kerülni ezeket a témákat, azóta sok minden történt kettőnk között.*
-Amikor Jason-hoz… hozzá kellett mennem… még nem szerettem volna…megrémített…a gondolat, hogy…egy apró élet…rám lenne utalva. Azt hiszem…éretlen voltam…még az anyaságra. Érzelmileg mindenképp….most már hiába szeretnék. *Keserédesen mosolyodom el, de aztán a gondolataim Charles felé fordulnak és a mosolyomból előbb az édes tűnik el, aztán maga a mosoly is. Kínos bevallani, főleg egy kancellárnak, hogy Charles nem csak közönyös velem, de más téren sem érint meg, ezért el is fordulok, hogy ne kelljen a szemeibe néznem. Bár most barátként van velem és nem hiszem, hogy elárulna, mégis kellemetlenül érzem magam emiatt.*




©


 
Felforgatod a világom...

és felforgatsz engem is.
Vissza az elejére Go down

Callum Jenkins

Kancellár

Fennsík - Page 2 Ezgif_11

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2381.02.12. (35 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Alvó-részleg vezetője, genetikus, a Halálcsók feltalálója

Reagok száma :
334

Avatar alanyom :
Tom Hiddleston

☽ :
Fennsík - Page 2 Tumblr15


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Kedd Nov. 12, 2019 11:07 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A beteg Virágocska


- Bocsánat! - Nem sűrűn használom ezt a kifejezést, pláne őszintén ha mosolygok is közben, de ez most egy ilyen helyzet, mikor emlékeztet, hogy a nevettetése bár jól esik neki, a lelkének legalábbis, a testének viszont annál kevésbé. A további szavaira viszont összevonom a szemöldökömet, igaz, nem mert mérges lennék, rá biztosan nem.
- Valóban beismertem. Pedig ennél jobban résen szoktam lenni. - Még bólogatok is pár aprót hozzá, most örülvén igazán annak, hogy a nyakam nem fáj. Különben Jasmine-hoz fordulni is csak derékból tudnék teljes felsőtesttel, nem csak arcomat fordítva felé, mint most. Figyelek a válaszára, arra is, ami elhangzik és arra is, amit nem mond ki. Mennyivel könnyebb lenne úgy vigasztalni, bátorítani, ha átölelhetném, ha megcsókolhatnám, ha magamhoz húzva és el nem engedve feledtethetném vele mindezt, de nem tudott így megérinteni engem Jasmine. Nem így érintett meg. Barátként meg... Kancellár is vagyok, aki részben felelős a helyzetéért, még ha ezeket a családügyi törvényeket még apám idejében hozták is meg, és rám is éppúgy vonatkoznak, csak hatalmi pozíciómnál fogva meg tudom találni a kiskapukat, szívességeket, amivel húzhattam annak idején és most is az időt. Nekem szerencsém volt. De pont emiatt érzem úgy, hogy álságos minden szó, amit barátként mondok, mondhatok, ugyanakkor szó nélkül sem akarom hagyni.
- Tudom, hogy ez nem vigasztaló, hogy nem egyedi eset, hogy lehetne rosszabb is, mint a közönye. Igazság szerint nem kellene messzire mennem, hogy hasonló eseteket mutassak, elég lenne beülni egy kancellári ülésre... Úgy tudom, Montgomery-vel nem közös elhatározásból keltetek egybe, ő nem akar tőled semmit, megismerni sem, bármi is legyen az oka rá, de ezt nem kellene magadra venned. Nem az ő szeretete vagy figyelme határozza meg, hogy ki vagy és mennyi értékkel bírsz. - Nehéz erről beszélni, hiszen pont én bizonygassam, mennyi minden figyelemre méltó benne, mikor ő meg biztos azt fogja érezni, hogy ez is kevés volt ahhoz, hogy kellően megragadja a figyelmemet. A legrosszabb, hogy valahol igaza is van. De ahogy Montgomeryé nem, úgy az én figyelmem sem meghatározóbb rá nézve, ő nem ettől az aki. A finom kézszorítást érzem és viszonzom egy enyhe mosollyal, amivel takargatom egyet nem értésemet: még barátok között is van tapintat. Ám örülök neki, hogy bizalom is van, és válaszol erre a kérdésemre is, és csak remélhetem, hogy valóban a barátnak válaszol, nem a kancellárnak, akinek joga van ilyeneket kérdezni és a válasz felett akár ítélkezni.
- Megértelek. - Bólintok rá, mikor arról az időről mesél, mikor első férjével volt. Valóban kevés nő... lány érett rá lelkileg tizenhét évesen. Igazság szerint férfiakra is igaz ez, habár őket lényegesen kevésbé érinti ez, így nem is szoktak erről szót ejteni, na meg nekik több időt ad a rendszer. Majd az utolsó szavakra picit felvonom a szemöldökeimet meglepetten, bár nem azért, amit véleményemként gondolhat most Jasmine. "Most már hiába szeretnék." Emésztem egy kicsit a választ figyelve, ahogy zavartan elfordítja a fejét, mielőtt megszólalnék.
- Az férjeddel való eddig sejtett kapcsolatod miatt picit megleptél. Nem mert bármivel is vádolni akartalak volna... Inkább kezdem az elején. - Pillanatnyi szünet után inkább elölről kezdem, hogy jobban értse, miért is kérdeztem meg tőle az előbb, akar-e gyereket?
- Megnéztem a vérmintát, és igazad volt, nincs nyoma tetrakromáciának, enélkül van ilyen hitetlen érzéked a színekhez, festéshez. - Itt azért elmosolyodom és elismerően pillantok rá, még ha ő ezt nem is látja, ha még mindig inkább zavarában a barlang szemközti falát nézi. A hangomból is biztos hallja. Én viszont őt nézem, mert ha igaz a gyanúm, hogy nem ő tesz a gyermekáldás ellenére, akkor nincsenek jó híreim és ezt inkább felé fordulva mondom el, mint személytelenül egy kőfalnak címezve a szavakat, hogy onnan pattanjanak vissza Jasmine-hoz. Még akkor is, ha ő inkább mégis a falat fogja figyelni. Vagy talán máshogy kellene értenem azt a négy szót?
- De felfigyeltem másra is az eredményekben. Olyan értékek jöttek ki, amely mellett esélytelen, hogy megfoganj, és ilyen értékek két esetben fordulhatnak elő: vagy valami betegség áll mögötte, vagy fogamzásgátló szer szedésének hatására, legyen az a mi szintetikusunk vagy a perdaiak főzete. Azt gondoltam, hogy nem szeretnél Montgomery-től gyermeket és mivel nincs messze, hogy huszonkettő legyél, akkor mint azt biztosan tudod, ha addig nincs gyermekáldás, egy átfogóbb vizsgálatra kerül sor, hogy kiderüljön az oka, és ott lebukhattál volna. Az volt a tervem, hogy felajánlom az időnyerést azzal, hogy beírok hozzád valami genetikai betegséget. Mindenképpen genetikait, hogy az én felügyeletem alatt maradj. Nem olyan betegséget persze, ami meddőnek bélyegezne és ezzel a jövődet veszélyeztetné, hogy valaki más mellett boldog lehess, hanem olyasfélét, ami gyógyítható, nagyon lassan gyógyítható és ezzel a vizsgálatokat is kikerülhetted volna. A válaszodat figyelembe véve viszont lehet nem indokolatlanul kell bejegyeznem ilyent? - Bizonytalan a vége, hogy kijelentés vagy kérdés, mert hát miért is nem lett az első férjétől gyereke? Na meg lehet szeretne Jasmine gyereket, csak nem a férjétől és kiderülhet, mégiscsak szed valamit? Vagy szeretne gyereket, de nem a férjétől és most megkönnyebbülés, hogy nem is lehet tőle, talán a mielőbbi válásban bízik és egy új élet kezdetében? Ha már kíméletlen őszinteség, akkor elő vele! Én figyelem az árulkodó nonverbális jeleket is míg beszél és persze mielőtt még megszólalna, míg engem hallgatott, az alatt is. De ha bizonytalan lenne Jasmine engem illetően, hogy most féljen-e a kancellártól, akinek a törvényeket kellene betartatnia vagy bízzon-e a barátban, akkor hüvelykujjammal finoman simítom meg a kézfejét - ha már úgy is fogom a kezét - ezzel jelezve, hogy segíteni és támogatni akarom. De neki kell eldöntenie, hogy milyen irányba induljunk-e? Próbáljak gyógyítani vagy elég ha csak színlelem?
Vissza az elejére Go down

Jasmine Montgomery

Polgár

Fennsík - Page 2 Acot4k321h

Karakterlapom :

Születési idő :
Dominium, 2395.04.07

Tartózkodási hely :
Perda, Város

Beosztásom :
Botanikus

Reagok száma :
86

Avatar alanyom :
Leelee Sobieski

Keresem :

☽ :
Fennsík - Page 2 S42r78cjxe


Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt Yesterday at 10:47 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
A Kancellár&
a Lányka





*A tréfálkozása visszaidézi a vízesésnél töltött időt, bár ott még nem nevettem ennyit, mint most, de határozottan kellemes volt a hangulat. Szívesen emlékezem arra az időre, talán mert akkor még volt reményem…amit csak én beszéltem be magamnak. Nem panaszkodom, a barátsága mindennél többet ér és csak ez maradt nekem, soha semmivel nem kockáztatnám. Annyit azonban megengedhetek magamnak, hogy szembeállítsam a beismerésével, mely némileg elgondolkoztatja. *
-Nem árulom el senkinek. *Mondom halkan, szinte suttogva, mintha most is titkot osztanék meg vele. A mosoly és a jókedv ezután vált át, a hangulat ha nem is hűl ki de mindenképpen szomorkásabb lesz, tekintve a témát. Nehezen nyílok meg előtte, hiszen nem csak a barátot látom hanem a kancellárt is, de az életem alakulásáért nem őt teszem felelőssé, ezért amikor már belemerülök a részletekbe, nem hagyok ki semmit. Bízom benne és bízom abban, hogy mindaz amit elmondok neki, nem kerül terítékre valahol máshol. Szeretném, ha nem panaszkodásnak érezné és remélem a hangomból és a szavaimból nem is hallatszik ki elégedetlenség, csupán a tény kerül napvilágra, mely meghatározza az életemet. Hálás vagyok amiért próbál vigasztalni, de nekem mindez egészen mást jelent, én a lelkemre veszem Charles közönyét, hiszen nap mint nap ezzel élek. Néha csak fárasztó, de olykor bosszantó, fájdalmas és kétségbeejtő. Az idő pedig ellenem dolgozik. Nem tudom mi lenne jobb, ha szétválasztanának minket és újra férjhez kellene mennem, vagy ha vele maradhatnék. *
-Tudom. De nekem vele kell élnem, és… eléggé önbizalom romboló ha nem kellesz…ha átnéznek rajtad…*Eszembe sem jut az, hogy a kancellárt pont úgy nem érdeklem, hiszen nem lehet egy napon említeni őt Charles-szal. Jenkins kancellár törődik velem, s noha a szerelmemet elutasította, a barátságomat nem. Érdeklődik az életem iránt, s a szerelmen kívül rengeteg érzelmet nyújt felém. Hiszem, hogy tudom, mi az oka annak, hogy barátságon kívül más nem lehet köztünk, de Charles-szal még ennyi sincs, közel nincs. Jason talán…más lett volna, vele más életet élhettem volna. Bár nem mesélek róla sokat, a lényeg azért kitűnik a rövid beszámolómból, a kérdésére adott válasz megmutatja mennyit változtam. Halványan elmosolyodom amikor a megértéséről biztosít, de ahogy az már lenni szokott közöttünk, újra mélypontra zuhanunk. Az első ilyen pillanat az engem vádolás említésekor ér. Az utolsó mondatom miatti meglepettségét fel sem fogom, csak akkor jut el a tudatomig a jelentősége, amikor azt mondja nem akar vádolni semmivel. Értetlenül nézek rá, próbálom kitalálni miről is beszél. Bár nincs okom félni semmitől, hiszen tudom, hogy nem tettem semmi rosszat…soha nem teszek semmi rosszat, vagy törvénybeütközőt…mégis ijedten figyelem és várom a magyarázatot. A különös érzékem a színlátás terén, melyet megemlít nem is érdekel, biztos voltam abban, hogy nálam ilyesmi elő sem fordulhat, de a keserűség most elkerül. Ám hiába figyelek minden egyes szavára, egyre értetlenebb számomra minden amit mond. A fejemben visszhangzanak a szavak, esélytelenségről, fogamzásgátlásról, átfogóbb vizsgálatról és ami megdöbbent és újra megijeszt, a lebukás…valamiben. Meddőség? S mindezt én tettem volna magammal? Az egész annyira zavaros, hogy képtelen vagyok azonnal válaszolni, csak kihúzom a kezem az övéből, rögtön azután, hogy megsimítja a kézfejemet és néhány centivel arrébb ülök tőle, hogy felsőtestemmel egészen felé fordulhassak. Hitetlenkedve nézek rá, nem tudom, hogy ez most tréfa és mindjárt meggondolja magát…de nem olyan embernek tartom aki ilyesmivel tréfálkozna, akkor viszont komolyan gondolt minden szót. *
-Betegség? Fogamzásgátlás? Nem értem miről beszélsz. *A szemeim tágra nyílnak a döbbenettől, a szívem dobogása felgyorsul de ez már nem látszik a fénylő köveken, hiszen mikor a kancellár felé fordultam, a faltól is eltávolodtam. *
-Beírni hozzám….egy betegséget? Miért…tennél ilyet? *Fejemben kavarognak a gondolatok, bár fogalmam sincs merre keresgéljek válaszok után, a homlokomat ráncolom és most először nézek másfelé, de csak azért, mert inkább befelé figyelek, magamban kutatva bármi után, ami magyarázatot adhat Jenkins kancellár….vádjaira.*





©


 
Felforgatod a világom...

és felforgatsz engem is.
Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom



Fennsík - Page 2 Empty
Utolsó poszt
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Vissza az elejére Go down
 
Fennsík
Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Dominium :: Caligo öv :: Perda hold-
Ugrás: