Utolsó poszt ☽Hétf. Júl. 29, 2019 1:01 pm Következő oldal☽
Dana csarnoka
Elorak Danájának, azaz papjának csarnoka. Ezen a helyen él és képviseli az elorakiakat a Dann (főpap) előtt. Csekély számú testőrsége is itt kapott helyet. Dana Rhe itt fogadja a híveket, kéri az Istenek áldását a városra, a terményekre vetéskor, aratáskor, és itt fogadja az égiek, azaz az emberek képviselőit is.
Utolsó poszt ☽Kedd Szept. 17, 2019 1:47 pm Következő oldal☽
a dana és az égi
A Perdán való tartózkodásom második napját már elméletileg már nem Elorakban töltöttem volna. Az előző nap a gyógyítójukkal való hivatalos találkozásért hálás vagyok, de arra nem számítottam, hogy reggel a diplomata közli, a dana szeretne személyesen is megismerni és ez átírja majd az egész napomat. Nem bánom tulajdonképpen, csak váratlan volt. A képem végigdörgölése és a reggeli teendőim elvégzése után újra a városkapuhoz megyek. Az sem ér meglepetésként, hogy megint fegyveres kíséretet kapok az övéik közül. Fő a bizalom ugyebár. Az előző naphoz képest, most nincs nálam hátizsák, csak azokat az eszközeimet hoztam magammal, amelyek feltétlenül szükségesek. Példának okáért a digitalizált és rettentő kezdetleges, fonetikus átírású szótárat, amelyet még a gyógyítóval való találkozás miatt kaptam a diplomatától. Néhány szót sikerült memorizálnom, de a kiejtésem borzalmas, ezt visszajelzés nélkül is bőven realizáltam már. Így jár, akinek nincs fordító chipje, de egyébként sem ugrálnék érte, akkor már szívesebben használom az agyamat, elvégre azért van. A kezeimet a zsebeimbe csúsztatom és a kísérettel körbevéve járom végig velük az utcákat, amíg meg nem érkezünk. Kísérőim mogorvasága sem újdonság már, annyival beljebb vagyok, hogy a tegnap látott módon legalább sikerült őket üdvözölni. A fintorgásukból ítélve egyszerre lepte meg őket a nyelvükön való próbálkozás, na meg a kézmozdulat és rajzolódott a képükre a nem tetszésük az egész iránt. Ez alkalommal nem én kértem a találkozót, hanem engem kértek ide, szóval, amit lehetett, azt megtettem, ennyi telt. Azért az épülethez megérkezvén előhalászom mindkét mancsomat, az embereknél jól neveltség kérdése meg egyébként se gondolja azt senki, hogy készülök valamire. A csarnok egyébként, ahová bevezetnek, a maga módján véleményem szerint lenyűgöző, a pofámat mégse állok neki tátani, csak diszkrét módon nézek körbe, mégis, hová hoztak. Hiába az eltelt idő, amióta látogatjuk a holdat, alapvetően olyan feladatot látok el, aminek nem sok köze van ehhez a helyhez, így nincs sok fogalmam példának okáért az építészetükről. Mondhatni új élmény minden. Csendesen várok, amíg ki nem derül, pontosan miért is vagyok itt vagy ameddig a dana meg nem érkezik. Amikor majd megteszi, a szívem fölé teszem a kezemet, fejet hajtok és az ő nyelvén üdvözlöm, ahogy tegnap Rodatól láttam.
Utolsó poszt ☽Kedd Szept. 17, 2019 11:32 pm Következő oldal☽
••• to the man from the sky
Shane & Rhe
Feladatot adni egy dolog. Okkal küldtem Rodához az égit, ám ugyanígy okkal rendeltem magamhoz is. Az egyik letelepült mesélt nekem egyszer a népe egy mondásáról, mely szerint az éremnek mindig két oldala van, s bár nyilvánvalóan nem úgy érintett meg ez a szösszenet, ahogyan ő érzett iránta, mégis megfogott. S ha a mostani helyzetre gondolok, akkor a képzeletbeli érem mindkét oldaláról szükségem van információkra a találkozóról. Tudom, amit tudok. Bízom, akiben bízom és hiszek, amit hiszek. Ám mindez sosem elég, maximalista vagyok és messzemenőkig alapos. Így történhetett meg, hogy magamhoz invitáltam a férfit megismerni, aztán feltehetőleg majd szépséges gyógyítónktól is meghallgatom a vélt jellemzést az égiről. Nem állítom, hogy ebből majd tökéletes pontosságú képet kapok róla, de legalább elindulok egy úton, mit a tudásvágy és a kíváncsiság pettyez kívánatossá. A boltíves főhajó oldalszárnyában várakozom, nem elrejtőzve, de tudva jól, hogy amint a főkapun bekísérik nem fogja rögvest meglátni alakomat, így enyém lehet az első megtekintés és a meglepetés ereje is. Nem vagyok stratéga, legalábbis nem úgy, ahogyan egy égi hadúr gondolná, de a képességem gyakorlása megtanított bizonyos alapokra, így jórészt azelőtt lejátszom fejben a lehetséges lépéseimet, hogy belekezdenék valamibe. Ez ugyan nem a képességadta előrelátás, de valamiképpen mégis annak tanulásfolyamából ered. Hátam mögött összekulcsolt kézzel lépek elő, nem váratom a férfit soká. Kivárom, hogy kezdeményezzen, már-már éteri mosollyal fogadom az üdvözlését. Beszélem a nyelvüket, de erről egyelőre nem kívánok tanúbizonyságot tenni, nem jobban, ahogy ő tette a miénkkel. - Üdvözöllek! - sétálok elé, hogy ne a mi, hanem az ő módján köszöntsem: kezet nyújtok az égi nyelven - szándékosan elnagyolt, nem épp helyes kiejtéssel - jegyzett köszönés mellé. Most legalább kiderül, hogy él-e még az a szokás, melyet hallva olyannyira meglepődtem egyik, itteni táborukban tett látogatásom és beszélgetésem során. Valahogy nem gondoltam volna róluk, hogy olyan finomságokra képesek, mint egy kézcsók teátrálissága. Ítélkezni nem szép dolog, de néha én is ilyen téren gyarló vagyok. - Dana Rhe vagyok. - mutatkozom be, majd kérdésfeltevés nélkül szuggerálom felvont szemöldökkel, hátha rájön belőle, hogy ez az a pont, ahol a nevét szeretném tőle hallani. Amennyiben a köszönés köreit leróttuk, biccentek a kíséretének, s ezzel útjukra bocsátom őket. A testőrségem két tagja itt van a csarnokban, éppen úgy rejtőznek, ahogy azt kértem tőlük. Nem akarom, hogy vendégem kényelmetlenül érezze magát, de a biztonságomat vakon nem áldozom senkiért. Széles kézmozdulattal mutatok irányt Shanenek a csarnok fő berendezésieleme, a nagy asztal felé. Leülve mégis kényelmesebben beszélgethetünk.
The scariest moment is always just before you start. ◦ᵒ·○●·°
Utolsó poszt ☽Szer. Szept. 18, 2019 4:42 pm Következő oldal☽
a dana és az égi
A szőke hajú nő közeledtére előbb odafordítom a tekintetem, mint ahogy közvetlenül megállna előttem. Persze, felmerül bennem, hogy esetleg ő lehet a dana, de azért mérget nem vennék rá, sosem láttam még korábban, így nem tudom. Megfigyelem az alakját, arcának vonásait és addig nem üdvözlöm, amíg teljesen egyértelművé nem válik, tőlem akar valamit. Amikor viszont az lesz miattam jött közelebb, a kezemet a szívem fölé teszem és fejet hajtok. - Üdvözöl. - A kiejtésem tegnap óta bizonyosan nem javult semmit sem, de azért bízom abban, hogy érthető lesz, amit az ő nyelvén közlök és nem mondjuk valami ordenáré sértésnek hallja ki. Na még csak az kéne. Távol álljon tőlem az ilyesmi. Azzal viszont eléggé meglep, hogy viszonozza a gesztust és az én nyelvemen köszönt. Van akcentusa, de messze jobban formálja a szót, mint fordítva én az ő nyelvén. Valamivel feljebb vonódnak a szemöldökeim a képemen, de más jele nincs annak, hogy erre egyáltalán nem számítottam. Miért is tettem volna? A kéznyújtás nem fokozza, de fenntartja annak hatását, hogy megint olyasmit csinál, ami azért nem számít a legmegszokottabbnak. A diplomata egy szót sem szólt erről előre. Lassan emelem a jobbomat, kézfogásra. Nem akarom, hogy bárki azt higgye bármi aljasságra készülnék, ezért a hirtelen mozdulatokat mellőzöm. Tegnap a legártatlanabbra is sikerült a gyógyítónak azt hinnie, hogy fenyegetést jelentek a számára, pedig eszemben sem volt ilyesféle reakciót kiváltani belőle. A kézfogás rövid, de határozott lesz. A flotta tagjaként nem a mindennapi életem része egy olyan protokoll használata, amely több száz éve kiveszett gesztus és őszintén fogalmam sincs arról, hogy esetleg elvárná. Maradok az egyszerűségnél, biztosan látta vagy mondták neki, hogy nálunk ez a bevett üdvözlési forma és bevallom igen, tetszik, hogy ezt meglépi. - Shane Gregor vagyok. Beszéled nyelvünket? - A bizalmaskodás nem a tiszteletlenség jele, hanem a könnyítésé, mert fogalmam sincs, hogy csak szavakat ismer, ahogyan én is az ő nyelvén vagy komolyabb ismeretekkel rendelkezik. Minden esetere a körülményeskedés csak megnehezítené a dolgunkat, ezért elhagyom. Eleresztem a kezét, a sajátomat a törzsem mellé engedem vissza. A meglepettség jeleit letörlöm az arcomról, igazából lenyűgözőnek találom a hozzám állását. A kíséret elbocsátását követően várakozó álláspontra váltok, bízva abban, hogy hamar ki fog derülni, mit is szeretne pontosan most. A széles mozdulat eléggé egyetemes ahhoz, hogy értelmezni tudjam, de csak akkor indulok el, ha ő is. - Minden tisztelettel Dana Rhe, miért vagyok itt? - Szólítom meg újra, mert hát igen, tudni szeretném.
Utolsó poszt ☽Pént. Szept. 20, 2019 9:03 pm Következő oldal☽
••• to the man from the sky
Shane & Rhe
Finom eleganciával libbenek színe elé, lépteim ritmusára surlódik a földig érő szoknyám anyaga. Nem vagyok a hivalkodó öltözködés éllovasa, inkább az egyszerű anyagból készült, mintátlan szőttes a kedvemre való, így inkább csak az öveimmel keltek kirívó látszatot, illetve a nyakékkel, melyet gyakran viselek, s mely számomra nem a cserekereskedelmi, hanem az eszmei értéke miatt jelent sokat. (Bőrszíjra fűzött körbefoglalatos ékkő, ajándék volt, becses kincsem.) Feljebb csippentem a szoknya szegélyét, amikor közlekedem, hogy ne seperjem fel az egész talajt, s ne is érjen az a szégyen, hogy megbotlom. Anyám intelmei jutnak eszembe minduntalan ilyenkor, ő tanított meg arra, hogy hogyan legyek nő, s bár akkor még nem tudhatta, hogy egykoron ilyen sokat forog profitálni a tanításaiból, hiszem, hogy büszke rám. Nem mondja, mert nem olyan fajta, de nem hiányolom tőle. Őt is elfogadom olyannak, amilyen, éppen úgy, ahogy mindenki mást is. Legyen az perdai vagy égi akár. Megmosolyogtat a kiejtése, de csúfondárosságot nem vélhet felfedezni ajkaim görbületében, ha olyan gyanakvással van megáldva, mint szülém, akkor sem. Csak a kedvesség az, ami feléje világlik, valamint egy leheletnyi hála is. Hiszem, hogy a próbálkozást, az akaratot honorálni illik, s az, hogy a mi nyelvünkön köszönt és vette a fáradtságot, hogy elsajátítsa ezt a formulát szerintem mindenképpen egy pozitív kicsengésű első lépés. És kellemessé teszi ennek az egész megismerkedésnek az indulását. Bár nyelvünkben vannak olyan frázisok, melyeket nem megfelelően ejtve homlokegyenest eltérő jelentéstartalmat kaphat a próbálkozó, de az üdvözlés nem ilyen. S ha ilyen is volna, akkor sem vélném sértődésre okot adónak a megnyilvánulást. Bár tény, hogy talán nem csak egy mosolyt, hanem egy kicsit pimaszabb színezető kacajt azt kapna érte. De így csak a hálás mosoly marad s a viszonzás, melynek égisze alatt az ő nyelvén köszönök neki. Nincsenek elvárásaim felé, megismerni kívánom. Ezért figyelem, hogy hogyan beszél, hogyan mozdul, miként viszonoz és mi módon kezdeményez folytatást. A kézfogást viszonozom, s bár nem lesz oly határozott, mint az övé, azért próbálom tükrözni azt, mit mutatott az imént. És közben megjegyzem magamban, hogy erről még fel kell tegyem valakinek a kérdéseim, mert a kézfogásaikról vajmi keveset tudok. Visszakérdez a bemutatkozása mellé, én pedig újból elmosolyodom. ezúttal valamiféle kellemes meglepődöttséggel. Nem is tudom, hogy mi az, ami szimpatikusabb. Az, hogy automatikusan feltételezi, hogy megtanultam a nyelvüket (és nem néz le, mondván perdai létemre úgyis képtelen volnék rá.. akadnak ilyen felfogásúak is, hallottam már hírüket) vagy az, hogy kicsit úgy tűnik számomra, hogy átlát a szitán melyet eléje tartottam azzal, hogy a meglévőnél erősebb akcentust szuszakoltam égi nyelven ejtett szavaimba. Egyelőre viszont nem adok választ, inkább meghagyom mosolyom sejtelmességét (és mintha talán az intést megelőzően mutatóujjam és hüvelykujjam közelíteném egymáshoz, felmutatva az "egy kicsit" náluk egyezményes jelét), s közelebb intem, hogy helyet foglalhassunk az asztalnál. - Kíváncsiság. - adok rövid választ, direkt egyszavast. Egyrészt azért van itt, mert kíváncsi vagyok rá, másrésuzt viszont értheti úgy is, hogy a feltett kérdését - ezáltal őt magát -illetem kíváncsi jelzővel. Kivárok még, hátha tovább fűzi valamiképp szavait, de a végtelenségig nem húzom sem az idejét, sem azt a színjátékot, ami értelmét vesztené, ha túltolnám. - Nem szeretsz sötétben tapogatózni, érdeklődsz és becsülöd a tudást. Tévedek vagy gondolom helyesen? - az ő nyelvén szólok, így visszautalva válaszolok a korábbi kérdésére is. Nyelvtanhasználatom nem tökéletes, a kiejtésem sem, de jobb, mint ahogy a köszönést elővezettem neki. Arra pedig kifejezetten kíváncsi vagyok, hogy miképpen fogadja a tulajdonképpeni, ismeretlenül róla levont következtetéseimet. Ítélkezni nem kenyerem, de a jelekből szeretek olvasni, s az sem zavar, ha tévedek. Abból is tanulhatok, márpedig papnőként úgy vélem, hogy a tudást hajhászni a népem segítségére lehet.
The scariest moment is always just before you start. ◦ᵒ·○●·°
Utolsó poszt ☽Hétf. Okt. 14, 2019 9:12 pm Következő oldal☽
a dana és az égi
Már egészen kezdem megszokni azt, hogy a kiejtésem némi vidulásra ad okot a helyiek között. Eddig sem volt semmiféle tévképzetem a tekintetben, hogy borzalmas a kiejtésem, de az elmúlt napok tükrében bizonyosságot is szereztem. Nem volt tanárom, aki segítsen, csak egy fonetikus szótáram, amit a követtől kaptam és ezzel bezárult a kör, pontosabban a nyelvtudásom mélységei és magasságai. A kiejtést sosem gyakoroltam, nem is volt kivel, hát igyekeztem úgy produkálni, ahogy jónak véltem, láthatóan igen rosszul. Nos… ez van. Ettől még nem veszem magamra a természetes reakciót és nem is elemzem jobban vagy tovább ennél. Megtettem, amit tudtam, a lelkiismeretem tiszta. Bár nem vélem felfedezni a gúnyolódás jeleit a szemben álló nőn, azért messzemenő következtetéseket még nem vonnék le. Biztos, ami biztos. Szimpatikus. Ez az egyetlen, ami eszembe jut a láttán. Sokáig azonban nem marad ennyiben a találkozás azzal, hogy az én nyelvemet kezdi használni. Nem mondhatni, hogy erre a fordulatra akár szemernyit is számítottam volna. A kézfogás rövidre sikerül, nem is kell jobban elnyújtani. Örülök, hogy elfogadta és nem látott benne ártó szándékot vagy ki tudja még mit. Az pedig nagyon érdekelni kezd, hogy mennyire beszéli a nyelvemet. Az ujjai közé szorított távolságot nem nehéz értelmezzem és egy nagyobb „áh” jellegű bólintással nyugtázom a tulajdonképpen ki nem ejtett válaszát. Követem, amerre vezet és az asztalhoz érve le is ülök, úgy vélem, hogy ezt szeretné és igazából ellenemre sincs a dolog. Újabb bólintással reagálok, amikor felfedi annak okár, hogy miért is vagyok most itt, de ennek ellenére nagyon sokkal közelebb nem jutok az érdemi válaszhoz. Feltételezésekbe nem szeretnék bocsátkozni és ennek megfelelően nem is fogok. Rajtam a sor, hogy kivárjam, befejezze, amibe belekezdett, így csupán csendes, de annál áthatóbb és pásztázóbb figyelemmel kísérem, amíg megtalálja a keresett szavait. - Valami olyasmi… igen, mondhatjuk így. - Adom be a derekamat végül, mert belátom, hogy az elevenemre sikerült taposnia a kérdésbe ágyazott vélemény formálásával. Érdeklődés nélkül sosem tettem volna szert tudásra és nyilván az egész mozgatórugója valahol az is volt, hogy a tudatlanság nem az én kenyerem azokban a témákban, amelyek valóban foglalkoztatnak. - Az egyenes beszédet kedvelem. Amikor valaki kertelés nélkül előáll azzal, amit szeretne. - Arról nem sokat tudok, hogy a kifejezéseinkről mennyit tud, milyen módon értelmezhető a kijelentésem, ezért pontosítok inkább, a biztonság kedvéért. - Nagyon szép a kiejtésed. - Vetem közbe, mert abban már most teljesen megbizonyosodtam, hogy neki messze jobban megy az én nyelvem használata, mint nekem az övé.
Utolsó poszt ☽Hétf. Jan. 06, 2020 9:54 pm Következő oldal☽
Round 2.
••• to the man from the sky
Shane & Rhe
Nem gondolok a felhőkre, hogyha megélhetem úgy a perceim, hogy a nap sugarainak cirógatását érzem arcomon. Előre csak úgy lehet menni, hogyha megvan a lendület, márpedig ha beleragadnék a kellemetlenségeken agyalás lápjába, úgy nehézkessé válna számomra a haladás. A legutóbbi kellemes találkozó után örömest vártam a mostanit. Nem érhet senkit készületlenül a lebonyolódása, erről gondoskodtam, hiszen magam invitáltam az égit, így a megérkezéséről is tájékoztattam mindenkit, akinek tudnia kell róla. Az ételt, mellyel megvendégelni kívánom magam készítettem el, s a társaságról is úgy gondoskodtam, ahogyan jónak láttam. Finoman rezgő önzés, vagy inkább selymes határozottság.. mindegy minek nevezzük. Így szeretem élni az életem, s ha tehetem, akkor ezzel a tudatossággal szervezem és tervezem a napjaim. A csarnok egy függönnyel leválasztott, félreesőbb kis helyiségében várakozom, hogy megérkezzen a férfi. A fogadóbizottságát már előre küldtem, így hogyha Shane a kapukhoz érkezik, akkor onnan csacsogó, vidám kislány társaságában haladhat idáig. S ha már a csacsogásnál tartunk.. a gyermek természetesen perdaiul beszél, láthatólag cseppet sem zavartatva magát amiatt, hogy a másik fél esetleg nem érti őt. Abban a korban van, amikor mindegy, hogy reagálnak-e rá, minden fűszálról, kavicsról, szélsuhogásról újabb és újabb történetek jutnak eszébe, s gysermeki világában egyértelműnek tetszik számára, hogy bárki szívesen csüng szavain, hiszen csupa érdekes dolgot szól. Egyébként pedig valakitől úgy hallotta, hogy az égiek mind értenek minket,l mert van valamiféle adottságuk, de ahogy a mieinkről is tilos beszélni, úgy az övékről is, tehát amidőn a lelkére lett kötve, hogy sose hozhatja szóba, ő tartja is hozzá magát. Kíváncsi leszek rá, hogy milyen képességet fog kapni ezzel a csodás képességével a titoktartásra. Pár hónap múlva úgyis kiderül, amikor betölti az ötödik életévét ő is, mint a csarnok közül néha segédkező kis kortársai. Meghagytam Ineshának, hogy hová vezesse a vendégünket, így nem libbenek elő a függöny mögül, csak állásba emelkedem az egyik ülőpárnáról, amikor betoppannak. - Üdvözöllek! - köszöntöm az ő nyelvén Shanet, majd a magunkén is megismétlem mindezt, s próbálom nem elnevetni magam Inesha kikerekedő szemein. - Ő nem..? - kezd bele egy kérdésbe, de én csak finom mosollyal leintem, jelezve, hogy most maradjon egy kicsit csendben még. Kezemet nyújtom felé, falatnyi jutalmat helyezek tenyerébe, amikor odaszalad hozzám, majd megköszönöm segítségét, s útjára engedem, hisz pajtásai már várják. Figyelmemet Shane felé fordítom, s hellyel kínálom őt. - Mennyire ismered a konyhaművészetünket? - kérdezem égiül, de a nyelvtanulás égisze alatt (amiért itt is vagyunk) perdai nyelven is hozzáteszek valamit, mely ehhez a kérdéskörhöz tartozik. - Éhes vagy?
The scariest moment is always just before you start. ◦ᵒ·○●·°
Utolsó poszt ☽Kedd Jan. 07, 2020 12:34 am Következő oldal☽
a dana és az égi 2.0
Kifejezetten vártam az eltávomat az Imperiumról és noha a Dominiumon lélegezni is alig hagytak, csak sikerült beiktatni egy újabb perdai látogatást. A diplomata még örült is neki és nagyban megkönnyítette a találkozó létrejöttét a helyi danával. Komoly az a szándékom, hogy megtanuljam a nyelvüket és többet megtudjak a bolygóról orvosi tekintetben, kíváncsi vagyok a gyógyítói technikájukra és képességeikre, a helyi állatok és növények felhasználhatóságára és tulajdonképpen mindenre, amely segítségül szolgálna számunkra. Nem önzetlenül kérem természetesen, a legutóbbi alkalommal a gyógyítónak, akivel a dana jóvoltából találkozhattam, nem egy orvosi eszközt bocsátottam a rendelkezésére, megmutatva, hogyan működnek. Az már persze más kérdés, hogy él/élt-e velük vagy sem. A találkozás koránt sem ment gördülékenyen és ennek nem csak az volt az oka, hogy alapvetően nem beszéljük egymás nyelvét. Ami tőlem telt, azt megtettem természetesen. A legutóbbi alkalommal fegyveresek kísértek, ezért most nagyon meglepődöm, amikor egy gyerek kezd el rángatni a más ismerős útirányba. Részben és nagyon ritkásan csak nyomokban fedezem fel, mit is akar mondani, aminek köszönhetően, talán, ha az 5% -át értem a mondandójának. A társaságában érkezem a csarnokhoz, egyenesen az épület belsejébe haladva a kísérőmmel addig, míg az ismerős alak fel nem bukkan. A dana igazán szép nő, ezt már a legutóbb is megállapítottam magamban, most így ugyanerre jutok. Könnyebbség, hogy a nyelvemen szólal meg és köszönt. Azt meg egészen hasznosnak találom, hogy a saját nyelvén is megismétli. A szívem fölé helyezem a kezemet és fejet hajtok, ahogy azt a gyógyítójuktól láttam, megpróbálva reprodukálni a szokásuknak megfelelő üdvözlési szertartást. - Üdvözöllek én is. - Ez alkalommal nem próbálom meg lenyűgözni a nem létező perdai nyelvtudásommal. A gyerek tovább áll és így immáron csak ketten maradunk. Nincs nálam sok holmi, csak egy táska, benne leginkább orvosi eszközök, a szokás hatalma, hogy azok nélkül nem indulok el sehová. Fegyvert nem viselek, nem vennék jó néven és különben is bízom abban, hogy nem megtámadni akarnak. Az öltözékem egyszerű, nincs rajta semmi feltűnő vagy extrém. - Nem igazán mélyedtem még el benne. - Vonom összébb a szemöldökeimet, mert hirtelen nem nagyon tudom hová tenni az érdeklődését. A saját nyelvén feltett kérdést sem egyszerű kihámozni, de mintha hasonlítana arra a szóra, hogy éhes, ami elhangzott és lévén, hogy az előbb a konyhájukról kérdezett, csak tippelem mi lehet a helyes megfejtés. Mindenesetre bólintok egyet. Nem azért, mert valóban kopognának a szemeim, sokkal inkább azon okból kifolyólag, mert nem akarom megsérteni és valahol kíváncsi is vagyok természetesen. - Mik ezek? - Egyelőre a saját nyelvemen kérdezek, végighordozva a tekintetemet az ételeken és ha nincs ellenére a danának, akkor helyet is foglalok.
Utolsó poszt ☽Kedd Jan. 07, 2020 9:40 pm Következő oldal☽
Round 2.
••• to the man from the sky
Shane & Rhe
Főhajtását látva elmosolyodom. Semmi kinevető vagy kellemetlenkedő simítás nincs felé ebben a mosolyban, sokkal inkább bátorítás, s egy csipetnyi lenyűgözöttség fűszere. Kedvemre való, hogyha valaki úgy tiszteli a másikat, hogy elsajátít azon készségek/szokások közül, ami a másik félnek fontos. A megismerés egy formája ez, de sajnos az a tapasztalatom, hogy nem osztja a többség a nézeteimet. Se perdai az égiek felé, se fordítva. Bár utóbbi esetben nem is ismerik ezen nézeteket. Útjára engedve Ineshát figyelmem teljesen az égié. - Mi az? - kérdezem ezúttal perdai nyelven, s a táskájára mutatok. Mondhatnám az ő nyelvén is, de abból nem tanulna, márpedig abban egyeztünk meg, hogy találkozásaink célja a nyelvtanulás lesz, hát a magam módszerével igyekszem is azon, hogy ne lexikalitásában, hanem inkább annak gyakorlatias voltában tárjam elméje elé nyelvünk szépségeit. - A közös étkezés közelebb hozza egymáshoz a világokat. Vagy nem. - nevetem el magam. - Igazából csak a bátorságodat tesztelném. - kacsintok rá sejtelmesen, majd kíváncsi vizslatással várom reakcióját Az ételek egyébként sem nem gyanús külleműek, sem olyan állagúak, már legalábbis perdai szemmel nézve semmiképp. Viszont az égiek étkezési szokásait cseppet sem ismerem, így tisztában vagyok azzal, hogy zsákba macska ez mindkettőnk számára. Az pedig egyértelműen burkolt, de a kedvesség határait nem feszegető fricska, hogy a bátorsága érdekel. Valójában inkább az ízlése. De egyébként a nyelvtanulás tematikája miatt választottam az étkezés témáját. Ezen keresztül a színeket, a szokásokat, egyebeket is meg tudja tanulni, ha figyelmes. - Egyszerű gombasaláta, hogyha a hús nélküli ételeket kedveled. Spirálgomba a neve, finom, de jó szem kell a szedéséhez, mert van belőle kevésbé jótékony is. - kezdem a fogások bemutatását, közelebb húzódva hozzá, hogy ne kelljen kiabálnom. Arra viszont odafigyelek, hogy illendő távolságban maradjak, nem kívánom áthágni a személyes tér határait. - Édességnek tökbogyópite, s hogyha kedveled a szeszt, akkor ugyanebből készült erős italt találsz abban az üvegcsében ott. - megyek tovább nem igazán az elfogyasztás sorrendjében, hanem aszerint haladva, hogy melyikről van kedvem mesélni épp. Van még az asztalon szárított hús salátaágyon, sülthúsnak tánő étel pürészerű körettel, egy kancsó gőzölgő tea, gyümölcsök tálon ízléses elrendezésben. Hideg és meleg ételek is akadnak, de ha jól megfigyeli, elrendezésükben inkább a színek dominálnak. Nem véletlenül. - Van valami, amit feltétlenül szeretnél megtanulni? Amiről úgy véled, hasznos volna. - kérdem, s közben jelzem, hogy nyugodtan szedjen, amiből csak kíván. S bár nem tudhatja, de tény: akkor sem leszek megsértve, ha nem étkezik.
The scariest moment is always just before you start. ◦ᵒ·○●·°
Utolsó poszt ☽Kedd Jan. 07, 2020 10:42 pm Következő oldal☽
a dana és az égi 2.0
A mosolyt viszonozom. Ez még az emberek felé is így illik, bár itt nem tudom mennyire, mindenesetre nem tűnik ingoványos terepnek. A perdai nyelv használatával most nem próbálkozom meg, hiába ezért is vagyok itt. A köszöntés mellé tálalt gesztikulációkat viszont igyekszem a megfelelő módon reprodukálni. A kérdést csak sejteni vélem, a nonverbális kommunikáció sokkal inkább van segítségemre. - Hogy ez? - Lassan emelem feljebb a táskámat és végül leteszem az asztalra. Nem célom megijeszteni vagy olyan érzetet kelteni, mintha bármi ellenségesre készülnék. - Orvosi… gyógyító eszközök vannak benne, csak néhány alap dolog. Meg akarod nézni? - Ha szeretné, nincs ellenemre a dolog tulajdonképpen. Ezeket most nem tervezem itt hagyni, pillantást vetni rájuk meg nem okoz semmiféle gondot vagy nehézséget, amennyiben a kedvére volna a dolog. Szusszanva szalad egy újabb, visszafogott mosoly a képemre. Értékelem a humort és nem fogott mellé. - Ha átmegyek a teszten, az mit fog elmondani rólam? - Érdeklődve fordulok felé és a jókedv tükröződik a képemen. A bátorságot egyébiránt szerintem nem ételek kipróbálásában lehet mérni, de ez most mellékes. Annyi bizonyos, hogy állok a próbatétel elébe, aztán meglátjuk mi sül ki belőle végül. - Egyébként bármi jöhet, ami nem akar visszaharapni. - Leülök az asztalnál és figyelek arra, ahogy elsorolja mi micsoda. Nem veszem rossz néven, amikor közelebb húzódik, ez még messze nincs nálam a magánszférában. A felsorakoztatott fogásokat megfigyelem, feltűnik a rendszerezésük, de nem teszem szóvá, feltételezem ez így szokás náluk. Aprót bólintok minden étel bemutatása után, jelezve, hogy megértettem mivel fog/akar kínálni. Mielőtt viszont próbálásra adnám a fejemet, a dana felé fordulok a kérdése okán. - Huh, ezt így hirtelen nehéz lenne összeszedni. Te mivel kezdted a nyelvünk elsajátítását? - Őszintén érdekel és lehet, ha azon a módon haladunk, ahogyan ő az én nyelvemet tanulta, akkor az számomra is hasznos lesz ebben a fordított helyzetben. - Az embereknél a közös ivásnak megvan a maga szokása és kultúrája. Érdekelne? - Három napos eltávon vagyok, ezért nem jelent gondot az erjedt lé, nem kell a siklót egyelőre visszavinnem. Ha nincs ellenére a reprezentálás, akkor az üvegcse után nyúlok és kinyitom. Első körben beleszagolok, nekem kissé fanyar az illata, de ez még semmi rosszat nem jelent. - Van poharad kéznél? - Hirtelen nem látom, de ha elérhető távolságban van, akkor megoldom a közelebb vételét és töltök mindkettőnknek. Az egyiket a kezébe adom, a másikat én veszem magamhoz. - Több változat is létezik, az egyszerűbb a poharak egymáshoz koccintása. Egy másik szerint a poharat tartó karjainkat összefűzzük és úgy iszunk, egyszerre. Közelebb hoz bennünket, ha megtartjuk ezen formaságokat. Szeretnéd kipróbálni valamelyiket? - Természetesen nem muszáj és abban sem vagyok biztos, hogy már nem ismeri ezen szokásainkat. Egy próbát mindenesetre megér a dolog.
Utolsó poszt ☽Szomb. Jan. 11, 2020 8:18 pm Következő oldal☽
Round 2.
••• to the man from the sky
Shane & Rhe
Nem akarok nagyon szájbarágós - vagy inkább szemberágós - lenni. Gesztusaim természetesnél épp csak egy kicsikét egyértelműbbre szabottak, csak egy leheletnyit teszek hozzá a nonverbális jelekhez, remélve, hogy ezzel gördülékenyebbé tudom tenni a kommunikációt. A heves gesztikulálás sosem volt az én fegyverem. Vannak, akik élnek vele és jól is áll hebrencs vagy éppen hamari jellemükhöz, de engem nagyobb megfontoltságra tanított mindaz, amit felnőve láttam magam körül. sem anyám, sem apám nem hadonászott a kezeivel, de ha kettejük közül kiemelést kéne eszközöljek, akkor apám mozdulatrendszerére használnám a kecsesebb, finomabb, megfontoltabb jelzőt. Férfilét ide vagy oda. Talán tőle lestem el a legtöbb gesztusom. Nem tudom, nem látom kívülről magam, s nincs összehasonlítási alapom. - Igen. - bólintok is a perdai szó mellé, mikor a táskát emeli. Kíváncsian lépek közelebb, mert nem hiába kérdeztem rá a tartalmára, tényleg érdekel. Egyrészt óvatossági szempontból, de nem olyan okból, amiből esetleg hihető. Nem gondolom, hogy fegyvert csempészett volna a találkozóra, vagy bármi módon veszélyes lenne rám avagy a népünkre a táskája tartalma. Jelen pillanatban semmiképp. Viszont a nemismerés is lehet veszélyes, éppen ezért viselem annyira szívemen az egymásról tanulás témakörét. Rheként erdekel, hogy mit hozott, mert úgy gondolom tisztességes férfi és nem ártana nekem, s danaként érdekel mit hozott, mert ha megtudok többet az égiek eszközeiről, azzal tán később, ha egyszer úgy adódik valamiképp a népem hasznára is lehetek. Shiennel és Shazor útjai kifürkészhetetlenek. - Igen! - bólintok ismét és szólok perdaiul, s tekintetem tágabbra nyílásából érzékelheti, hogy tényleg érdeklődéssel fordulok felé. Közben pedig megengedek magamnak némi humormorzsát is, mellyel kapcsolatban örömmel tölt el, hogy nem nyúltam mellé nála. - Azt, hogy nyitott vagy az újdonságokra, nem félsz járatlan úton járni és tisztelettudó vagy, hiszen nem akarod tiltakozásoddal a vendéglátódat megsérteni. - válaszolom meg saját nyelvén a kérdését ezúttal viccmentesen, teljes őszinteséggel. Ez ugyan csak egy része annak, amit elárulhat róla bármi is, s ezt sem biztos, hogy jól következtetem ki, de nem is ez a lényege szavaimnak. Hanem az, hogy tudassam vele hogyan tudnám látni. Hogy én is tisztelem őt, s nem feltételezek rosszat róla. Alapvetően nem hiszékeny nő vagyok, de jóhiszemű. Mindaddig bízom, amíg valaki rá nem szolgál arra, hogy elveszítse bizodalmam kegyét. - Se harapni, se szúrni. Csípni talán. Az ott! - mutatok az egyik salátafélére, célozva ezzel arra, hogy az az ízlelőbimbóinak csípős ízre érzékeny részeit bizsergetheti. Szerintem nem vészes mértékben, de tisztában vagyok azzal, hogy ízlés dolga ki mennyire bírja el az ilyesmit. - Ti esztek olyat, ami még a tányéron harap? - kérdezek ezúttal újabbat, olyasmit, amit nem tudok az égiekről. Az ételeikről szinte semmi fogalmam sincs, s ezt nem is titkolom. Elgondolkodom a kérdését hallva. Enyhén oldalra billentem fejem közben, hagyom előrebiccenni vállamon szőke tincseim. - Ha jól emlékszem, akkor nevekkel. Személyes névmásokkal és rövid tőmondatokkal az üdvözlés terén. Majd pedig a színek következtek s ruhaneműk nevei. Mindig az adott szituáció szülte a tananyagot. Attól függően, hogy kitől tanultam épp, s mi célból akadtunk össze. Az első találkozásom a nyelvükkel nem hozta magával a tanulást. De amikor megértem arra gondolatban, hogy okulnék, az egy utólag vicces, de akkor rettenetesen kínos szituáció volt, melyben igen sok szerepe volt annak, hogy meg tudjuk egymást érteni ruházkodás terén. Víz, fürdőzés, a hit, hogy zavartalanul lehetek.. és persze, hogy férfi volt az illető, én pedig egy bonyolultabb, több részből álló perdai ruházatot viseltem. Vagyis szerettem volna viselni újra, de ahhoz meg kellett kérnem rá, hogy adogassa nekem a darabokat. Nem tudom már melyikünk volt nagyobb zavarban, ő vagy én. - Érdekel, igen. Mesélj róla, kérlek. - mosolygok rá. Alapvetően nem iszom, ha nincs rá alkalom, de most ez mindenképp alkalomszámba megy, így nem fogom visszautasítani. Pláne, hogyha közben még a kultúrájukról is tanulhatok. Poharat nyújtok neki, vékony, arányaiban magasabb, kifelé szélesedő szájú (bár a széles a legfelsőbb pontján is inkább vékonynak mondható), égetett cserépből készült fajtát. Nem fér bele túl sok nedű, vélhetőleg az erősebb szeszek fogyasztására lett kitalálva, melyből amúgy sem kell sok a "bolsogsághoz". - És mi kíséri a koccintást? Mi a szerepe? Valamint vannak szabályai annak, hogy kinek kivel szabad az összefonódó kezek ivótáncát eljárni? Mi célból tesztek ilyesmit? - érdeklődöm lelkesen. A válaszai alapján kívánom eldönteni melyik verziót preferálom, s próbálnám ki elsőre. És nem mellesleg örülök, hogy újat tanulhatok.
The scariest moment is always just before you start. ◦ᵒ·○●·°
Utolsó poszt ☽Vas. Jan. 19, 2020 9:44 pm Következő oldal☽
a dana és az égi 2.0
- Rendben. - Apróbbat bólintok és kinyitom a táskát. A belőle előkerülök eszközöket az asztalra teszem sorban egymás után. Külsőre leginkább fémes vagy ilyen-olyan keménységű műanyag borítással bírnak, különböző méretűek és formájúak, bár a legtöbb eléggé egyszerű, sarkosított dizájnnal rendelkezik. Feltételezem, látott már matériájában hasonlót, ha nem is pontosan ezeket az eszközöket. Van, amelyik kijelzővel rendelkezik, van, amelyik mechanikus. Egyelőre nem nevezem meg őket, hagyom, hogy kedve szerint nézze meg vagy vegye a kezébe, ha az utóbbi mellett dönt, akkor maximum a segítségére leszek, amennyiben úgy látom, hogy szükséges, nehogy önmagában vagy a szerkezetben kár essen. - Te is kézragyogással vizsgálod meg az ismeretlen dolgokat? Belelátsz mások gondolataiba? - Pontosan nem értem, hogy a gyógyítójuk, az a Roda nevű mit is művelt, amikor megejtettük azt a bizonyos találkozót. Amit tudok, azt csak tudni vélem és inkább kikövetkeztetés alapján, semmint abból, amit ténylegesen is hiteles információként szedtem össze. Az meg természetesen rettentően érdekel, hogy is működik ez a képességük, mindegyikük rendelkezik-e vele és mire jó egyáltalán. De ennyi kérdéssel első körben mégsem áll szándékomban lerohanni. Nem elijeszteni szeretném. - Az orvostudományban vagyis a gyógyításban, azt hiszem muszáj nyitottnak lenni és próbálkozni olyan területeken is, amelyek eddig még nem teljesen feltérképezettek. Vagy már azt hisszük, hogy azok, de közben még mindig van mit tanulnunk róla. - Arról nem is beszélve, hogy egy viszonylag gyorsan fejlődő és folytonosan változó tudományról van szó. Még most is. Kényelmes volna azt gondolni, már mindent tudunk, de ezzel igencsak messze járunk a valóságtól. Persze ez itt most nagyon átvitt értelemben passzol rá az új ételek kipróbálására, de ha ezekre kíváncsi velem kapcsolatban, nos azt hiszem elégedettségére lesz, amit találni fog a teszteléssel. Legalábbis nagyon bízom benne. - Tisztában vagyok azzal, hogy nem mindig tettünk jó benyomást, amióta felbukkantunk, de mi sem vagyunk mind egyformák. Vannak… vagyunk olyanok, akik szeretnénk megismerni benneteket, a kultúrátokat, a hagyományaitokat. Persze, csak, ha méltónak találtok, találsz rá. - Hagyjuk az általánosítást, bár szerintem érteni fogja. Itt vagyok és valóban érdekel, tulajdonképpen minden, amit hajlandó megosztani velem. Az ismeretlen megismerése, felfedezése a részem és eléggé fontosnak tartom. - Részemről így már rendben lesz minden, jöhet bármi. - Ha nem akar se elszaladni, se visszatámadni, ami a tányérra kerül, hajlandó vagyok egy sanszot adni neki. Bólintással veszem tudomásul melyik ételt jellemezte csípősnek, a visszakérdezésénél pedig egy félmosoly kúszik a szám sarkába. Nincs semmiféle negatív éle, nem miatta vagy a kérdése miatt van, inkább annak a jele, hogy jól érzem magam a társaságában. - Nem. Bocsáss meg, csak vicceltem a visszaharapós fogással. Mi sem fogyasztunk olyasmit, ami még képes lenne ilyesmire. - Abba, hogy a Földön régen mit ettek az emberek nem megyek bele, sosem mélyedtem el a témában és így igazság szerint nem lenne se hiteles, se releváns, hogy belefogjak. - Logikus felépítésnek tűnik. Amennyiben, ha nincs ellenedre, tulajdonképpen ez a sorrend nekem is jó. Már úgy értem a tanuláshoz. Kezdve mondjuk itt, az asztalon látottakkal. Melyiknek mi is a neve? - Nem sokkal ezelőtt elsorolta, hogy mi, micsoda, de nem kíséreltem meg utánamondani, ha az ő nyelvén is elhangzott és nem rögtön eleve az enyémen mutatta a különböző fogásokat. Nem tudom pontosan miért jön, leszámítva a nyilvánvalót, az ötlet az ivással kapcsolatos szokásainkról, de mégis mesélek. Cserebere ismeretség, tisztában vagyok azzal, ha én meg akarom ismerni az ő dolgaikat, akkor nekem sem árthat beszámolni a sajátjainkról. Felvetem a két ismert formát, az egyik a gyakori, a másik kevésbé és igaz, más-más esetben is esedékes. Néha felcserélhető, néha nem. A kapott poharakba töltök és átnyújtom neki az egyiket, amíg a szó nálam van. - Nos, a poharak egyszerű egymásnak koccintása, az tulajdonképpen bármikor lehetséges, amolyan kimondott vagy kimondatlan ...hogy is mondjam?! jó kívánság kíséri. Például lehet inni egy sikeres napra, valaki egészségére vagy örömteli eseményre. Amikor jó dolog történik, örömteli. - Ingatom meg oldalirányban a fejemet röviden párszor, ahogy igyekszem összefoglalni nagyjából. Sosem kellett még szavakba foglalnom, mégis minek koccintunk és mire jó egyáltalán. - Az összefonódó kezek esetében… az kicsit bonyolultabb, mikor is lehet. Mindenképpen azt mondanám, amikor két személy közelebb vagy közvetlenebb kapcsolatba kerül egymással. - Nem tudom mennyire sikerült a lényegét átadni a kétféle szokásnak, de gondolom, ha maradt kérdése, majd átmegyünk rajta. - Most például ihatnánk a közös együttműködésre vagy erre a találkozóra vagy a békére vagy az ismeretségünk megkötésére vagy amire csak szeretnénk. Igazából rajtunk áll, mire szeretnénk. - Választék az van bőven és talán ebből is érzékelheti, a szabályok nem túl kötöttek, személyre szabhatóak teljesen. - Nálatok fűződik valamilyen hagyomány az iváshoz vagy az étkezéshez?
Elorak Danájának, azaz papjának csarnoka. Ezen a helyen él és képviseli az elorakiakat a Dann (főpap) előtt. Csekély számú testőrsége is itt kapott helyet. 
