Közösségi hely

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

Régen úgy tartották, hogy az embernek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen. Kancellárként egyszerre adok ennek a gondolatnak igazat s nevetem is ki. Igaz, mert saját időbeosztásom felett én rendelkezem, ha nagyon akartam volna, valahol bezsúfolhattam volna egy fél órát-órát egy tea idejére azon alkalmakra, mikor a Városban jártam vagy felhívathattam volna a Dominiumra Jasmine-t, kimozdítva kicsit az éjszakai festménynél indult s a levelekben egyre jobban érzékelt melankóliájából. De kinevetem a régiek feltevését, mert a dolog nem ilyen egyszerű. Január második felében, február elején Saskia is kevesebbet látott engem, bár hősiesen megvárt engem ébren majdnem minden alkalommal. Mostanra sikerült úgy szervezni mindent, hogy Jasmine-nal is merjek találkozni, így már fogok is tudni figyelni mindarra, amit mesélne, gondolatban is jelen fogok tudni lenni. Korábban ezt nem mertem volna állítani, s úgy éreztem, ez bántóbb lenne, mint lemondani egy megbeszélt időpontot.
Ezt a találkozót már semmi esetre sem mondanám le. Részben elvárás ez magam felé is, részben nem akarom őt sem megsérteni, részben kicsit aggódom is érte. Vagyis elgondolkodtat még csak, nem tudom, hogy valóban van is miért aggódni vagy sem? A festmények, az ihlet hiánya egy dolog, ebből messze menő következtetést nem vonhatok le. Ám vajon véletlen egybeesés az időzítés? Egy eloraki út ősszel, s Jasmine lelkes volt, a festmény, mint lelke lenyomata is ezt mutatta. Majd jött az az incidens a perdai nővel, aminek a híre eljutott hozzám a kísérője révén, szerencséjére hivatalos jelentésbe így nem került. Aztán egy újabb eloraki út a tél elején s egy melankólikus festmény születése, majd teljes csend. És ott az a kijelentés, hogy tíz évnyi altatást szeretne... Valahogy ez aggaszt a legjobban. Eddig Jasmine nem tűnt olyannak, mint a régi korok művészei az anekdotákban, hogy a kedélyük pillanatról pillanatra hullámzik át olykor akár egyik végletből a másikba. Talán a kiemelt kis események nem függenek össze, talán csak megviseli lelkileg az év elején kimondott válása, s mindaz, ami vele s volt férjével történt vagy éppen nem történt. Mégsem tudok szabadulni az érzéstől, hogy a kirakós darabkái hiányosak, s olyan fontos részleteknél, amelyek hiányában nem látom az egészet sem.
Majd kiderül, ha Jasmine megérkezik s ahogy mondta, sokáig nem ereszt, mert sok megbeszélni valónk van. Kicsit viszont pont emiatt nem erőltettem a találkozást tavaly, mert nem kikérdezés lesz ez, nem egy raport, hanem baráti beszélgetés, amiben én is terítékre kerülök. Valahogy kegyetlenségnek hat, hogy ő éppen magánéleti mélyponton lehet - talán? -, én meg arról mesélek, hogy milyen remekül alakul esetemben minden, s lehet Jasmine-t már elérte a költözés híre is. A korábbi, régi érzések miatt nem tudom, hogy ez mennyire érinti rosszul, így csak abban tudok bízni, hogy nem udvariasságból nem utasította el a találkozót vagy halaszthatta tovább. És hogy túl van rajta, nem megy ezután rossz szájízzel munkába, még ha Saskia nem is sokáig fog már dolgozni, ha minden jól alakul majd továbbra is.
Ezt legalább megerősíteni látszik, hogy miután helyet foglaltam a botanikai részleghez közel eső közösségi tér egyik kanapéján, pont itt halad át Jasmine édesanyja, aki engem meglátva ezúttal már nem tűnik rosszul palástoltan gondterheltnek. Köszönése udvariasan távolságtartó ugyan, de sokkal enyhültebb, még halovány mosolyt is felfedezni vélek, habár szerintem ez utóbbi inkább Saskiának szól, semmint nekem. Majd átadom neki este Sonia üdvözletét. Tőlem nem messze ácsorog a Jasmine számára már ismerős testőröm, Andrej: fekete páncélos magas alakja a környéken üldögélőket valamiért azonnal gyors távozásra készteti, de minimum messzebb ülnek le újból, a tér túlsó oldalán. Vagy kettőnk hatása ez, mert hiába tért vissza ruházatomba a kevés zöld szín, a komor fekete még mindig uralkodó - szokásos felöltőmet viselve pláne - és személyem sem lett közkedveltebb az eltelt időben. Mindjárt kettő óra, türelmesen várakozom egyik alkaromat a kanapé karfáján nyugtatva, csak pótcselekvésként dobolva ujjaimmal, s megállom, hogy a pda-mat elővéve valami gyorsan megoldhatónak látszó munkába temetkezzek, vagy egy munkával kapcsolatos levélre írjam meg a választ. Most egy kicsit pihenek. Mindenkinek, amire akarja, hogy ideje legyen, nemde?

Szándékosan választottam ilyen nyílt helyet. Az volt vele a terv, hogy véletlenül se jusson eszébe Jasmine-nak, hogy újabb vérvételre lenne szükség a behazudott genetikai rendellenességéhez, ami a válását is előidézte és gyanítom rányomta a bélyegét a kedvére is. Igaz, sokszor nem is kell megismételni a vizsgálatot, ami az eszközölt módosítások hatására - hála Hartley programjának - semmilyen meglepő eredményt nem fog hozni úgy sem. Na meg a dátum alapján tudhatta Jasmine is, hogy nem esedékes most egy ilyen vizsgálat, de szerettem volna ezt nyomatékosítani is. Kellemes, nyílt, semleges tér, baráti beszélgetéshez alkalmas - szerintem -, legalábbis az elején biztos, aztán meglátjuk, hogy innen tovább megyünk-e valamerre vagy sem.
Habár a testőröm feladata szemmel tartani, hogy ki jön és ki megy, valahogy önkéntelen volt a részemről, hogy Jasmine várható érkezési irányának megfelelően ültem le, rálátván így az üvegházak felé vezető folyosó ajtajára. Nem volt nehéz felfigyelni Jasmine alakjára, csinosan öltözött, aminek örülök. Nem azért, mert ennyire számítana, hogy kinek a társaságában látnak, hanem saját maga miatt: annyira akkor nem lehet nagy gond, nem hagyta el magát nagyon a téli álom utáni sóvárgása közben. Kicsit tartottam ettől, de a részleteket megfigyelve rajta, a tekintetét is keresve úgy látom, hogy összeszedett, járásában sincs változás, nem görnyedtebb a tartása sem. A mosolya fakóbb csak a szokottnál, de ennyit, úgy vélem, bárki megengedhet magának az ő helyzetében. Mire odaér hozzám, felállok a kanapéról, így köszöntöm őt, az én mosolyom sokkal őszintébb és energikusabb, az állandó sok munka ellenére is.
- Szervusz Jasmine! Nem különben örülök ennek én is, és nem győzöm szabadkozni, hogy az előzőt le kellett mondanom. Szerencsém, hogy ilyen türelmes vagy velem! - Mosolygok rá továbbra is, de még nem ülök le és őt se kínálom hellyel.
- Maradjunk itt a továbbiakban, legalábbis egy darabig? Gondolom nem kell bemutatnom a helyet, de kiemelem az előnyét a kényelmes kanapéval és kellemes meleggel, hátránya, hogy csak automatás a tea. De most vagy később is áttérhetünk a Teraszra vagy sétálhatunk a tóparton, ha kimozdulnál innen. Akár a teánkat is mobilizálhatjuk magunkkal. - Pillantok körbe a végén, hiszen ha igaz, amit írt, akkor munkába vetette magát, akkor pedig sokat nem járhatott kint. "Kémeim" jelentése szerint január óta sokszor nem is volt a vízesésnél sem, de persze minden lépését nem követtem, nem tudom, hogy a Városon belül merre mikor mit csinált. Azon kívül se nagyon. A választás lehetőségét meghagyom, s ha maradunk, akkor feltehetően az automata felé vesszük az irányt, ha viszont továbbállunk innen, akkor kiderül úgy is, merre menne Jasmine. Erdei túrára, úgy hiszem, ezúttal szerencsére nem kell készülnöm. A tópart meg ízlésemnek és természet-tűrésemnek megfelelően urbánosított falainkon belül.

- Igen, olyasmi is felmerült, amire nem számítottam, de ezt majd később, nyugodtabb körülmények között elmesélem. - Finom jelzés, hogy bár sokan tartják itt a tisztes távolságot tőlünk - vagyis tőlem -, azért nem akarom a pánikot sem kelteni, inkább majd elmondom az előző találkozó lemondásának igazi okát, amikor kettesben leszünk. Ehhez persze nem kell egy üres helyiségbe elvonulnunk, van rá más ötletem is, ami érzésem szerint Jasmine-nak is jobban kedvére lesz.
- Nagyon szépen köszönjük! - Mosolygok rá. Általában az erre irányuló gratulációkat csendesebben, udvarias kis mosollyal szoktam fogadni, de az ő esetében tudom, hogy őszintén mondja és nem csak a kötelező illem-köröket rója le. Épp ezért én sem most jegyzem meg, hogy sajnálom a válását, a vele történteket, amiben nagy szerepet játszottam és tudtuk, hogy ide fog vezetni mindez, csak az idő volt kérdéses. Kötelező illem-kör lenne, engem viszont jobban érdekel, hogy valójában hogy van, arra viszont nem így állva, futtában fogok rátérni.
- Valóban? Meg mertem volna esküdni rá, hogy csak "rendes" teát iszol. - Bólintok rá közben a döntésére és finom kézmozdulattal engedem előre a kanapék közötti folyosókon az automata felé. Megértem, munka közben lehet csak az automatáig van idő kifutni. Vagy pont az édesanyja lilafüves ámokfutása miatt választja inkább a teljesen bevizsgált, ám kétségbe vonhatóan növényi eredetű automatásat? Ám a teázási szokásainál is jobban érdekel az a kis nonverbális jel, ahogy összefonja a karjait. Láttam már párszor a jelenlétemben, ha olyan jellegű volt a téma, önkéntelen jelei a bezárkózásnak... Visszapörgetem fejemben az elhangzottakat, s hacsak nem lett a tea valóban kényes téma - amit nem hiszek, mert akkor nem ő említette volna, hogy teázni üljünk össze -, akkor nem értem a mozdulat apropóját. Látom, de egyelőre nem adom ennek jelét. Talán csak véletlen és nincs jelentősége. Kérdésére pillantok rá és elmosolyodom újra, valóban örömtelien, de árnyaltabb is már az a mosoly.
- Természetesen várom. Izgalmas és jó a várakozás is, ugyanakkor, neked bevallhatom, hogy az előzmények miatt inkább átugranám a heteket. Ahogy te a tavaszt vártad, én a nyarat vágyom már nagyon. - Értelemszerűen nem azért, mert barnulni akarok a napon, hanem hogy a kezemben foghassam a gyermeket, lehetőség szerint őt élve és egészségesen látva. Bízom annyira Jasmine-ban, hogy az automata felé fordulva, ám számára ettől még látható módon engedjek teret a szavaimból is érzékelhető félelmemnek, amit mások előtt semmi szín alatt nem ismernék be vagy mutatnám ki. És Saskia még nem is jár azokban a hetekben, ahol korábban a krach beütött, így némi gyomorgörcs van bennem, ahogy őbenne is, hiába bízunk benne, hogy most minden rendben lesz és egyelőre a jelek szerint ez így is van.
- Hacsak mást nem ajánlasz nekem, akkor követem az ízlésedet. Mennyire édes a mézes? A többihez képest. - Pillantok fel rá, miután az ő teája elkészült és én jövök a választásban. Válaszától függően kérek hozzá még édesítést, mert a kávét ugyan nem szoktam édesíteni és egyébként sem vagyok édesszájú, a teát valahogy mégsem bírom üresen meginni. Pedig Saskia a tanúm rá, hogy többször próbáltam, tisztességes teák esetén is, nem csak automatásnál.
- A jövőre való tekintettel viszont bizakodó vagyok, tea-ügyben is. - Nézek rá ravasz mosollyal, míg az automata elkerreg a teám elkészítésével, s hát minek is nézzem azt, tekintettel szuggerálva nem lenne se előbb kész, se csendesebb a készítés, az ízén meg pláne nem változtatna.
- Gyanítom, már híre ment, hogy leköltözünk ide a Városba. Egész pontosan kétlaki életet fogunk élni és sokat fogok feljárni a Dominiumra, de egyúttal a közelség miatt remélem, hogy könnyebben tudunk sort keríteni a találkozásra is. Akár nálunk, akár bárhol a Városban. - Meghívás, de nem akarom ráerőltetni, ha valami régi emlék miatt ellenérzései lennének. Csak udvariasságból ne fogadja el, s remélem, a kapcsolatunk van olyan szinten, hogy értésemre tudja adni, ha ebből nem kérne. Nem akarom őt kínos helyzetbe hozni. Épp elég, hogy így is néha olyan érzésem van, mintha tojáshéjon táncolnék, ráadásul olyan érzelmek terén, amelyeken ha jól is érzékelek, nem feltétlen tudom, mit is kezdjek velük, hogyan lenne legjobb kezelni.

A korábbi lemondás okáról most nem szólunk többet, és értékelem Jasmine azon jó tulajdonságát, hogy nem erőszakos. Ha kíváncsi is, nem próbál kisajtolni kis részinformációkat. Úgy sejtem, akkor sem tenné, ha nem lenne rangban szakadéknyi különbség köztünk. Elmosolyodom a kifejezésén.
- Hm, milyen érdekes. Én inkább kávézni szoktam, de sosem gondoltam rá szertartásként. Még olyankor sem, mikor nem sietve hörpintem fel, hanem van időm nyugodtan leülni a gondolataimmal és meginni a csésze kávét. Vagy ez az elkészítés módjára utal? Mindig mindent ugyanúgy? - Az nagyjából megvan nekem is - de inkább megszokásnak nevezném, semmint szertartásnak -, leginkább otthon, mert munka közben az automatásat választom, vagy a Panorámaétteremben megrendelem. Utóbbi eset az még, mikor van időm elgondolkodva nézni a Perda képében megtestesült jövőnket, elmélkedni lehetőségekről, kockázatokról, sok mindenről. Olykor Saskiáról is, a közös gyermekünk kilátásairól és valóban eddig bizakodhatunk, eddig minden rendben van, de nehéz magunk mögött hagyni azt a gonoszul suttogó hangot, mely újra és újra fenyegetve emlékeztet: eddig.
- Köszönöm a biztatásod, jól esik. Valószínűleg igazad van, oka lehet. Talán mert kicsit feladtuk, hogy valaha is lesz gyerekünk, nem... stresszeltünk rajta. Azt hiszem, nem véletlenül lettem genetikus és hibernációs orvos. Egyik területen se szükséges lelki okokat boncolgatni az eredményekhez. - Mosolyodom el, s tudom, hogyan hasson őszintének, de igazából terelek. Jasmine kimondta a lényeget: Saskia valóban nagyon rövid időn belül lett várandós és egyelőre olyan erős mind ő, mind a magzat, ahogy azt a nagykönyvben megírták. Dr. Salsbury egyedül a szülés miatt aggódik kicsit, a korábbi közeli császármetszés miatt hegszétválás lehetséges, de ez sem törvényszerű. Egy gondolat régóta motoszkál bennem ennek kapcsán, szóba is fogom hozni Roda előtt, mert úgy sejtem, az az ok maga a perdai gyógyító. Válaszát viszont nem tudom, hogy megbeszélem-e bárkivel is, mert ha híre megy, hogy bizonyos meddőségi gondokat meg tud gyógyítani... Van, akiknek visszaadja a reményt, míg mondjuk Jasmine lehetőségeit rontja, hamar kirendelnének mellé egy új férjet. arról nem is beszélve, hogy akkor Saskiának is beszélnem kellene róla, miért is érte annyi bánat a korábbi várandósságai során, és mi lett annak a következménye... Elgondolkozok egy röpke pillanatig ezen, de majd egy kávé mellett fogok rendesen. Vagy több kávé kell ehhez. Teaválasztása után magam is választok kikérve a véleményét, mert nem ezeket az automatákat szoktam használni, olyanból nincs is itt most a környéken, és ha lenne is, hát a teakínálata akkor sem lenne ismerősebb.
- Nem mondanám magam édesszájúnak és csábító már csak a koffein szó említése is... - Mosolyodom el némi öniróniával. Mikor nyakunkba zúdultak szinte egyszerre a perdai betegségek, akkor jobbára a laborokban aludtunk, már ha aludtunk. Inkább vízben oldottunk fel koffein-tablettát, aminek se íze, se illata, nem kávé-kapszula, de placebo jelleggel rámondtuk, hogy kávészünetet tartunk addig a pár másodpercig, míg felhajtottuk.
- De kíváncsi vagyok az ízlésedre, jó lesz ez a mézes. Ha majd találkozok egy kancellárral, megemlítem neki, hogy javítson a teák minőségén! Lesz egy szertartás nevű. Az tovább készül majd. - Derűsen fogalmazok, mert hát én találkozhatok a legkönnyebben kancellárokkal, s bár aligha felróvásként mondta Virágocska, hogy gondolhatom mennyire igaziak ezek a teák, attól még célzás. Olyan célzás, amivel minden kancellár tisztában van, kifejezetten bolondnak kellene lenni hozzá, hogy ne tudjuk, mekkora szerencsénk van a nyolcadik gyűrűn élve annak minden előnyével. A szűkös készletek pedig magukkal hozzák azt, hogy elegánsan söpörjük félre a problémát, hogy mennyire igazságtalanul van elosztva az a kevés. Picit csipkelődöm csak Jasmine-nal, de nem célom megbántani. A gép közben elzörgött egy kicsit, készen lett a tea, bár ahogy Jasmine teája esetén, úgy itt sem volt tetten érhető, mikor került bele a méz. Valami aromapor lesz, ami már a gépen belül bele lett keverve a megfelelő tartályba. Addig felvezetem, hogy gyakrabban fogunk tudni teázni, remélhetőleg, rendes teával méghozzá. Elmesélem a nyílt titkot, hogy a Városba költözünk, amihez lesz egy kicsi kert még kisebb terasszal, de pont ideális ahhoz, hogy oda kiülve igyuk majd meg a teát, kávét... s tegyük ezt ne csak ketten Saskiával, hanem a vendégünkkel is. Odafent ez ritkaság számba ment, s bizonyára itt sem lesz minden héten, sokkal inkább hetek-hónapok is eltelhetnek, de a lehetőség adott és szívesen látom-látjuk vendégül Jasmine-t. Édesanyját meg majd szerintem Saskia fogja meghívni, ebbe nem is szólok bele.
- Úgy értem. - Szóban is, kis mosollyal is és egy határozott, de rövid biccentéssel is megerősítem, hogy jóra gondol Jasmine, akit láthatóan megleptem a meghívással. Számomra meg az az öröm, hogy nem utasítja vissza és elfogadásában sem látom mindazt, amit egy évvel ezelőtt láttam volna hasonló helyzetben. Úgy tűnik, néhány dolog tényleg a helyére zökkent, s ez jól van így.
- Számomra is az. - Mosolygok rá kedvesen, s elveszem a teámat az automatából, majd elindulunk vissza a kanapékhoz. Praktikusan nem töltik csurig a poharakat, így nem okoz kilötyögést és égési sérülést az, hogy röviden felnevetek a csipkelődésén, ami telitalálat, jól ismer e tekintetben. Felénk tévedő kíváncsi szemek meg csak kíváncsibbak lesznek bizonyára, mert a beszélgetést nem hallják, de láthatóan nem nyilvános fenyítés miatt jöttem, hanem ritkán látható jó kedvvel ülök le és élvezem Jasmine társaságát.
- Igaz-igaz, nem is meséltem! Egy alagút lesz építve a föld alatt, mely a laborokhoz visz. A munka miatt így nem kell kimennem, ezzel pedig eléggé minimalizálom az épületeken kívül töltött időt megközelítve a számomra is elfogadható szintet. - Csak egy hosszabb másodpercnyi szünetet hagyok, csak a hatás kedvéért, mert úgy adtam elő, mintha kancellári pazar(ló) életmódot folytatva tényleg megépíttetném azt a föld alatti folyosót. Hellyel kínálom őt, s csak utána ülök le mellé, de mégsem ugyanarra a kanapéra. A két ülőalkalmatosság derékszögben lett összeforgatva, ezek közös sarkánál helyezkedünk el, könnyebb is így a másik felé fordulni, mint egymás mellett ülve egy sorban. Hangosabban emiatt meg nem kell beszélni.
- Párszor már lejöttünk Saskiával a Városba, megtapasztaltuk, hogy milyen a tél és a hó, például. Úgy hiszem, nem okoz majd problémát itt a településen belül szabad levegőn lenni. Aztán persze ha elkap itt is egy olyan vihar, mint annak idején kettőnket a Fennsíkon, akkor majd lehet megírom neked, hogy tényleg folyosót építtetek! Milyen egyébként idelent élni? Mármint amikor nem leled kedved annyira benne? Számomra a havas táj lenyűgöző volt, de megunható vajon, hogy inkább téli álmot választva át akard aludni az egészet? - Kérdezek rá, hiszen több évnyi előnnyel rendelkezik Jasmine. Saskia kitartóan mondja, hogy jó lesz nekünk idelent. Biológiai szempontból magam is így vélem, az emberi szervezetet megterheli a hosszú, sok évtizedes űrben tartózkodás, de a feleségem nyilvánvalóan nem ezért rajong a költözés gondolatáért. Burkoltan és finoman puhatolózva közben érdeklődöm arról is, hogy mi lehet a gond Virágocskánál? Nem tudom, hogy a tavalyi telet hogy élte meg Jasmine. Talán botanikusként tényleg azt élvezi, ha minden zöld és virágos és a tél nem neki való. Talán ugyanilyen volt az előző években is abban az évszakban, csak nem ismertem akkor még, hogy tudjam, ez menetrendszerűen minden évben várható nála. De egyelőre nehéz szabadulni az érzéstől, hogy olyan, mint aki bezárkózik, valami miatt védekezik. Hogy kiderítsem az okát, ahhoz finoman és apránként kell lebontani a falat, már ha hagyja majd. Elsőként azt nézem, vannak-e finoman mozgó téglák abban a falban, ott kezdem majd a bontást.
Megkóstolom a teát óvatosan a forrósága miatt és felvonom kicsit a szemöldökeimet, hasonlóan, mint mikor ő emelte meg a sajátjait utalva arra, mennyire nem igazi a méz a teában. Meg valószínűleg a gyümölcs sem az.
- Komolyan, kávéznod kellene!