Nem számítok arra bárki idejönne, maximum Sam, de neki van jobb dolga is. No meg... kinézem ebből a diktatúrából, hogy valami beriaszt hogy nő jött a kabinomba, aki nem a párom, szóval töltsek ki hat formanyomtatványt és adjam le a látogató fogadási igényeim! Bvah! Utálom a helyet. Nem azért mert szűkös lenne a kabin, nekem bőven elég, hanem mert semmi sem tetszik. Sarah nélkül minden olyan értelmét vesztett. Komolyan az tart egyben hogy segítsek Samnek. Semmi más... még Jenkinst sem bosszulhatom meg jóízűen... katasztrófa. Épp lezuhanyoztam és próbálok ráhangolódni arra a fegyvertervre amit Landrowtól kaptam. Kell a kikapcsolódás alapon, persze. Nem viszem túlzásba a dolgokat, egy melegítőgatyában ücsörgök az ágyon és nyomkodom a tabletet, egy másikon kódokat tesztelek. Emiatt is lep meg hogy nyílik az ajtó, mert... ki a fene? Aztán mikor felnézek előbb értetlen, majd meglepődött fejet vágok, végül az állkapcsom szorosan feszítve nyelem vissza az indulatom. Van pofája... teremtőm, ez komoly?! -Mr. McGrover...? - Érezhetően nem tudok napirendre térni a dolog felett. Lehet elaludtam és beképzelem? Kicsit túlhajszoltam magam, az tény, de... ennyire?!
Az elmúlt időszak roppantul hosszúnak tűnt számomra, hiszen az időm nagy részében a lakosztályomba voltam bezárva, s még a CSH visszakapcsolását se siették el. Kaptam vissza pár embert a JL elleni harchoz, és a Kancellária néma bólintását is megkaptam. Szinte nem érdekli őket, hogy hogyan, csak kapjam el. Volt időm ezen agyalni. Ahogyan volt időm agyalni Sammy-n, Callumon és az egész helyzeten. És persze amikor van időm gondolkozni, akkor gyakran nézek utána személyeknek, és adatoknak. Így akadtam rá Mr. Hartley-ra, aki Sammy egykori barátja, s az adatok alapján Sammy már fel is kereste a rehabilitáció alatt. Szóval valószínűleg igaz. E mellet, mint kiderült mr. Hartley nem egy mai világban IT szakembernek megfelelő kommunikációs tiszt, hanem a régi keményvonalasak közé tartozik, ami jól jöhet a JL ellen. Nem kellet sokat győzködnöm magamat, hogy felvegyem a zakómat, s útnak induljak a legénységi szállásokhoz. Persze amint kiléptem a lakosztályomból, azonnal csatlakozott hozzám két keményebb kötésű CSH őrnek titulált testőr. Igazából arra nem jók ezek a srácok, hogy beugorjanak a lövedék elé, de arra, hogy rendet verjenek a csőcselékbe arra nagyon is. Nincs is fennakadás az oda vezető úton, az egyik liftből még ki is szálltak az emberek, hogy kényelmesen elférjek a testőreimmel. Ugyan a legénységi szállásoknál egy pillanatra elgondolkodik az ajtón álló, hogy én át mehetek –e, hiszen a legénységi szintekre csak a legénység tagjai léphetnek be. És igaz, hogy a Kancellárok is azok papírforma szerint, de én kifejezetten ritkán jelenek meg azon a környéken. Az ajtóhoz érve nem szórakozok kopogással, vagy csengetéssel, hanem egyszerűen benyitok, s már lépek is be a lyuknak nevezett kapszulába. Hogy a francba képesek ilyen kis helyen élni? Az őreim azonnal beállnak az ajtó elé, hogy senki ne zavarhasson meg, s már csukódik is ránk az ajtó. Philip az ágyból ugrik fel félmeztelenül, s látszólag meg is van lepődve rajtam, s a nevemet is félve ejti ki, s inkább kérdésnek hangzik, mint határozott kijelentésnek. -William McGrover Kancellár vagyok. – mutatkozok be neki, s már ragadom is meg a kezét, hogy megrázhassam, mintha barátok lennénk. – Elnézést kérek Mr. Hartley, hogy csak így magára török, de fontos ügyben jöttem. Beszélhetnénk pár percet? – teszem fel máris a kérdést, s foglalok is helyet az asztalnál, hogy ő is oda tudjon ülni. -Fogadja mélységes együttérzésemet a felesége miatt. – mondom szemrebbenés nélkül a hazugságot, mert rohadtul nem érdekel, hogy van –e felesége vagy nincs. Vagyis igazából érdekel, mivel az ő este adott egy kiváló ötletet, hogy lehetne megszabadulni az átkozott JL-től. – Szörnyű tragédia, és higgye el, hogy én megértem. Már három feleséget veszítettem el sajnos.
A p.csába... ez tényleg Ő. Életnagyságban, itt a kabinomban... mi a jó isten?! A megszólítást meg se hallom, mert hagyjuk már, ez az ember csak úgy besétált ide! Még a kezem is megragadja, de nem mondom, hogy nem szorítok rá magamhoz és jelenlegi erőnlétemhez mérten izomból... mit személyeskedik mintha máris a családom tagja lenne?! Igaz, a golyónyira dülledt szemeim szerintem inkább a meglepetésnek gondolja, mintsem a felháborodásomnak, mert köpni-nyelni nem tudok jelenleg. Fontos ügy... ha elereszt gyorsan keresek egy pólót, mégse legyek itt ennyire lazán. Nem azért mert ez valami főméltóság, hanem mert nem vagyunk ennyire jóban. Arra nem is reagálok hogy beszélhetünk-e, mert ha azt mondom nem akkor is mondja nem? Inkább csak mutatok az asztal melletti székre én meg visszaülök az ágyra. Én csóró legény vagyok, egy székem van, de ha kettő is lenne se ülnék a közelébe mert jobb a biztos távolság. A feleségem miatt egy mélyet sóhajtok, mert noha a gesztust értékelhetném, nem tudom, csak fáj hogy ezzel kell nyitni egy beszélgetést. De nem McGroverre haragszom a történtek miatt ez ügyben, hanem Jenkinsre így biccentek egyet, jelezve elfogadom a részvétét, nem mintha érdekelné a nyomorom, ez egyértelmű, kisebb gondja nagyobb annál. De amivel folytatja, na ott megfeszül az állkapcsom és szívem szerint olyat bemosnék neki, hogy az asztallap adja a másikat, de felnézek az ágyam felé kiragasztott képre, amin Sarah van és lenyugtatom magam. Nem, Phil, azzal nem segítesz Samnek ha kidobatod magad az űrbe. -Miben lehetek a szolgálatára Uram a szabadidőmben? - Hagyjuk a feleség témát, jobb lesz mindkettőnknek. Főleg mert kétlem lelkizni jött erről, nevetséges is volna. Kivéve ha a pszichológusom egy szadista és nem kérte meg ezt az állatot hogy beszélgessen el velem. Ám mivel kétlem ennyire jóban lenne a drágalátos kancellárunkkal hagyjuk is az egész ötletet. No meg érdemesnek találtam ártatlan mód odaszúrni, hogy nem viccből vagyok a kabinomban, ergo most kvára nem kéne dolgoznom, a pihenés mindenkinek kell, tehát nyögje ki mi az a halaszthatatlan dolog amire pont én kellek... udvarlási tippeket nem adok Samhez, szerintem erre magától is rájött ha van egy csöpp esze, márpedig kéne ha már Kancellár. Mondjuk kérdés örökölte-e a posztot, mert ha igen, lehet anélkül is lehet az. Cöh.
Eredeti tervem az volt, hogy a gyászát megragadva kezdem el irányítani Hartley-t. Előadom neki a gyászoló férjet, aki megérti az ő bánatát. Gondoltam arra is, hogy hozok neki egy jelképes urnát, vagy hogy megértő kancellárként felajánlom neki, hogy az újra házassággal nem lesz gondja. De addig amíg nem teszi meg, amit kell, addig nincs fizetség. Na meg nem is akarok túlzásba esni vele, hiszen azt se tudom, hogy miféle ember. Azért próbálok kedves lenni, de ő nem hagyja, hanem inkább avval jön, hogy mondjam el, mit akarok a szabadnapján. Szabadnap. Szívesen felvilágosítanám, hogy olyan, mint szabadnap nem létezik már a Dominiumon, hiszen mindenkinek állandóan dolgozni kell. Persze van pihenő idő, és vannak olyan napok, amikor a munkavégzés alól fel vannak mentve bizonyos emberek, de akkor sem olyan értelemben, mint ahogy a Földön használták a szabadnapot. -Sajnálom, és higgye el, hogy tényleg nem zavarnám, ha nem lenne fontos. –próbálom megnyugtatni, persze közben pont nem érdekel, hogy mennyire zavarom, elvégre kancellár vagyok. – Próbálok rövid ideig zavarni, csak néhány egyszerű kérdésre szeretnék választ kapni öntől. – közben próbálom felmérni a lakását, vagyis a kabint, amit annak nevezhet most Evans-nak hála. A fürdőszobám lehet akkora mint, ez az egész, de még az is tisztább, mint a lakása. Szívesen innék egy teát, de elnézve az ócska pohárkészletét, és a hozzá tartozó mosogatónak csúfolt valamit, inkább meggondolom magam. Inkább előveszek egy fehér zsebkendőt a belső zsebemből, s leterítem vele az asztal, hogy rá tudjam rakni a PDA-mat, s csak utána folytatom, hogy miért is jöttem. -Ahogy elnézem ön járt egyetemre a Földön, – mondom, miközben megnyitom az adatlapját – ahogy látom doktorált is informatikából. – hazudom szemrebbenés nélkül, hogy teszteljem az igazmondását, közben pedig eszembe jut a beszélgetésünk Sammy-vel az egyetemekről, s ki kívánkozik belőlem pár kérdés. „Maga is részt vett orgiákon az egyetemen? Vagy esetleg bugyikat lopkodott ön is?” De végül vissza fogom ezeket a kérdéseket.
Aha... ha nem lenne fontos... bár úgy hiszem valóban ez a helyzet, hiszen meddig tartott volna küldetnie értem hogy menjek az irodájába? Semeddig. Ám ha nem oda akar menni hanem idejött megint csak érdekes kérdéseket vet fel. Itt tuti nincs semmi lehallgató készülék, kamera - már ha nem ezért jött eredetileg, de erősen kétlem, arra lehetnének okosabb módszerei is. Ergo sóhajtok egy alig hallhatót, hogy felfogtam, mondja csak, figyelek. -Választ? Tőlem? - Miféle válaszokat adhatnék pont én neki? Most ébredtem nem rég, rendben hogy azóta folyamatosan dolgozom és így több mint két hónap alatt egészen jól felzárkóztam, de vannak kétségeim a kérését illetően. Minden esetre nem szólok semmit, hogy előveszi a PDA-jat, még a zsebkendőre sem, holott tisztaság van, arról nem tehetek, hogy a kabin le van lakva. Ha kapok felújításra pénzt, akkor lesz ez szebb is, de mivel ilyen kétlem lenne hagyom is a csudába. Az első kérdés is fura már, de legalább nincs köze Samhez, emiatt némiképp elengedem a haragom és próbálok tárgyilagos lenni. Semmi garancia arra, ha elég hasznos lennék neki hagyja Samet, de azért talonban tartom az ötletet. Rabszolgának lenni egy kancellár mellett nem valami felemelő jövő, de ha Sam ettől boldog lehet vállalnám, azt hiszem. Na, csak emiatt nem verem szét ezt az "embert". -Igen. Programtervező Informatikus a végzettségem, de a doktori helyett inkább dolgozni mentem, rosszul látja, nincs. A feleségemnek volt. - Látja gondolom, modelleztem és programnyelvet is fejlesztettem, emiatt is kerülhettem ide fel, úgy hiszem, de Sarah volt az aki inkább ambiciózusnak számított. Ha csak kést akar döfködni belém jól csinálja.. Bár nem teljesen értem amúgy sem, minek kérdezi ha látja, egy aktám sem titkosított tudtommal. Minden esetre láthatóan hajlandó vagyok válaszolni, remélve gyorsan visszahúz a kancellári szintre és békén hagy... bár akkor megint nem leszek előrébb, de annyira nehéz elviselni ezt a szadistát, és még meg sem verhetem! Pedig Isten a megmondója egy alapos verés kijárna neki, az a minimum. Különben is... öreg Samhez. Cseppet sem tetszik nekem ez a fazon!
A napokban már többször cselekedtem hirtelen fellángolásból, s türelmetlenebb voltam a beosztottaimmal is, de hamar úrrá lettem az indulataimon. Nem volt kedvem személyesen eljönni Philiphez, de nincs senki, akiben megbízhatnék ebben a kényes ügyben. Rá kereshettem volna a Servereken a kérdéseimre, de mi van ha JL, már ott is át írta a dolgokat? Ha üzenetet írok, akkor honnét tudom, hogy ő válaszol, s nem a JL? Ha az egyik emberem jött volna, akkor az lehet, hogy nem tette volna fel azokat a kérdések, amik közben eszembe jutnának. Így hát ismét magamra erőltetem a rendes William ábrázatot, s hamarosan már Philip lakásában vagyok, akinek nehéz elhinnie, hogy csak néhány kérdést szeretnék feltenni -Igen, magától. – válaszolom egyszerűen. Tudom, hogy a kissé kényszerességem a kendővel furcsa lehet az embereknek, de nem törődök evvel, még sem fogom egy ismeretlen tisztaságú helyre letenni a PDA-mat, s egy kis tesztnek veszem, s azt hazudom, hogy doktori fokozatott szerzett a Földön. Philip látszólag nem akadt fent a tévedésen, s készséggel válaszol, hogy igen valami Programtervező informatikus, de nincs doktori fokozata, hanem csak a feleségének volt. Kedvem lenne mosolyogni ezen a kijelentésén, hiszen tudom, hogy a következő kijelentésem egy kés lesz a szívében, de uralkodom magamon, s fapofával válaszolok. -Akkor úgy látszik, Jenkis Kancellár nem először téved magával, és a feleségével kapcsolatban. – mondom, de nem hagyok sok időt neki, hiszen sok kérdésem van, de előtte azért érdekel, hogy mégis mit csinál egy Porgramtervező informatikus. Ma már nincsenek ilyen szakmák, ma már informatikusok vannak csak, ezért eléggé megfoghatatlan számomra ez a szakma, amit ő mondott. És ha ő valami több, mint a mijeink, már pedig több, különben Call nem olvasztotta ki, akkor lehet, hogy JL is egy alvó egy olyan szakmával, amit számunkra már ismeretlen? -Mégis mit takar az, hogy program-tervező-informatikus- teszem fel a kérdést, de a szakmáját, csak tagolva tudom kimondani. -Volt olyan informatikus képzés a Földön, ahol azt tanulták a tanulók, hogyan kell behatolni mások rendszerébe? – teszem fel a kérdést végül.
Egyáltalán nem tetszik a fazon. Nagyon nem. Az sem hogy csak úgy beállít. Vajon ha most szimplán megfojtom a párnámmal vállalva kivégeznek, az segítene Samnek? Valahogy mégsem mozdulok a párna felé vagy épp McGrover felé, mert egyáltalán nem biztos magam alá tudnám gyűrni csendesen és meg tudnám fojtani. Az túl sokáig tart és lehet bejönnek. Akkor pedig buktam az egészet. Az megint más lapra tartozik, hogy a gyomrom se venné be a dolgot, pedig ez egy kegyetlen gyilkos. Mint minden kancellár, hiszen a másik "kedvencem" meg mérgezi a népet. Mindegy. Mindegy. Hallgatom inkább ha már azt feltételezi én fogok neki a mindenségre is választ adni. Pont én... bár mikor nem Samről kérdez némileg megnyugszom azért, noha szimpatikusabb nem lesz. Főleg mert kiejti azt az átkozott, istenverte nevet. Az arcomra kiül a lesújtó pillantás, de hogy ez most neki, vagy Jenkinsnek vagy mindkettejüknek szól a fantáziájára bízom. De nem igen hagy időt arra szavakba foglaljam felfortyogó bosszúságom és visszadobjam a kérdést mégis mi a fenére gondolt, mert azt se tudja mit csinálok. Arra csak kelletlen arccal szalad fel a szemöldököm, de betudhatja annak is, hogy még mindig Jenkins miatt vagyok mogorva. Nem érdemes a közelemben Őt emlegetni. Az se érdekel ha Ő maga is kancellár szerintem a hiba az hiba és vállalnia kéne a következményeket. Valahogy... -Azt hogy új programnyelveket is írok az adott programokra specifikusan akár. Hogy pontosabb legyek szoftverorientált információs technológiai eszközöket és rendszereket hozok létre, azokat átlátom, alkalmazom, javítom, kezelem akár csoportmunkával is. Van egy elképzelés, mit kell csinálnia a programnak és létrehozom. Így esetleg már érthető? - A kérdés ellenében nem vagyok bunkó, csak értetlen, mert számomra furcsa, hogy nem tudja mi vagyok, mit csinálok hát nem véletlen lettem jégbe zárva képletesen. A gépészek után szerintem mi kellettünk legjobban, hogy működjön a hajó, egy informatikus vagyok a sok közül. Az mondjuk eszembe sem jut, hogy ma már eléggé lebutítottak az elnevezések, nem annyira specifikáltak. -Ezt nem igen tanítják. Ez illegális, noha van etikusnak nevezett része, tehát aki tesztelés miatt töri fel az új programokat. De aki programokat ír, az általában azt is tudja miképp írja felül, tehát megtalálhatja a gyenge pontokat a kódokban, ha van benne rutinja. Ha arra kíváncsi hogy lehet lenyomozni diploma alapján ki hacker, csalódást kell okoznom. Én magam is értek hozzá felületesen, ha teszteltük egy tűzfal biztonságát, de ez nem lesz benne a papírjaimban. Sőt, ezt nem reklámozza senki, hiszen mint mondtam, illegális. Legalább is az volt, de nem gondolnám legálissá vált. - Nincs okom eltitkolni a dolgokat előtte, mert nincs szándékomban hackelgetni jobbra balra. Én javítom a dolgokat nem feltöröm. Lehet kiváló alapanyagnak tűnök egy lázadó mivolthoz, de egyelőre nem gondolkodom semmi ilyesmiben. A szabályokat noha jelenleg gyűlölöm, de győzködöm magam, hogy idővel beleszokok. A világ nem fog alkalmazkodni hozzám, így nekem kell a világhoz. Sam esete persze más abba nem törődünk bele, ne is álmodjon ilyesmiről ez a vén kurafi! Aki amúgy nem is olyan vén de mindegy is. -Mi érdekli egész pontosan? - Kérdezem már meg Tőle, mert egyszerűbb, hamarabb megtudnám hova akar az egész beszélgetés kilyukadni.
Ez a kis fattyú JL nagyon kihúzta nálam a gyufát. Eldöntöttem, hogy vesznie kell mindegy, hogy hány főből áll. De sajnos eddig mocskosul ügyes volt a kis féreg s a kancellária nem tudta elkapni, ezért úgy döntöttem, hogy más oldalról kell megközelíteni a vadászatott ellene. Eddig a kancellária mindig megpróbálta lenyomozni az egyes JL híradásokat, de sikertelenül. A kancellária eddig mindig úgy volt vele, hogy hátha a következő adáskor ejt valami hibát a JL, s akkor el lehet kapni. Nekem viszont az az ötletem támadt, hogy ha az informatikusaink nem képesek elkapni, akkor lehet, hogy nem is nálunk tanulta a szakmát, hanem még a Földön. Pont ezért kerestem meg Philipet, akit nemrég ébresztett Jenkins. Állítólag a fickó nagyon profi ebben a témában, és mivel frissen felébredt nagyon kicsi az esélye, hogy már a JL-nek dolgozzon. Persze az is plusz pont a fickónak, hogy biztosan be van rágva Jenkinsre a felesége miatt, és hogy állítólag Sammy barátja a múltból. Próbálok kedves lenni vele, és együtt érző, s mellette megnyugtatni, hogy csak beszélgetni szeretnék vele. El is mondom neki, hogy csak beszélgetni vele, amit kissé kétkedően fogad, s nem érti, hogy miért vele akarok beszélni. -Mr Hartley, ön most ébredt nem olyan rég, s még a Földön tanulta a szakmáját. A jelenleg használt informatikusaink nagy része már az itteni tananyagot tanulta, és használja. Ön nem. – mondom őszintén – Ön talán olyan dolgokra figyel fel, amikre mi nem. Kissé zavar ez a kosz, és igénytelenség ami a kabinjában fogad. Persze tudom, hogy nem teljesen az ő hibája, hiszen még nincs annyi ereje, hogy takarítson maga után, de akkor is zavar. Nem teszek megjegyzést a lakására, de azért nem bírom ki, hogy ne rakjak egy kendőt a pda-m alá. Majd jön az első kérdés egy kis csapdával, amire megértően vágom Jenkins alatt a fát, hogy úgy látszik az a fickó elég sokszor téved. A Programtervező informatikus megnevezése sajnos nem sokat mond számomra, így rá is kérdezek arra, hogy ez pontosabban mit is takar, de valami olyan nyelven kezd el magyarázni, amit nem értek. Valamilyen nyelvek a programoknak, valami specifikációk, meg valami csoportok optimalizáció. -Várjon. – állítom le. – Ugyan jártam informatika órákra itt nálunk, de nem értem egy szavát sem. Nálunk jelenleg az informatika oktatás alapjai azt taglalják magukban, hogy melyek az adott munkához szükséges programok. Azoknak hogy néznek ki az inkonjaik, s ha belépett az illető, akkor melyik ikonra kell kattintania, s akkor mi fog történni. A Rakodó munkások informatika oktatása 2 hónap heti 2x1 órás képzésben, a katonáké is kb hasonló mennyiségű csak más programokkal, a karbantartóknak már komolyabb oktatásuk van, hiszen heti 3x2 órában tanulják a naplózást, és adatbázis kezelést egy hónapon keresztül. Jómagam elmélyedtem az analitika világában kb fél évig tanultam heti 2x1 órában. Ha van egy adathalmazom, akkor a megfelelő szoftverek segítségével jól tudok szűrni, és keresni, illetve megtalálni a kapcsolatokat. Evvel a tudással elég jól képzett szakembernek mondanám magam az informatika területén. De amit maga mond abból egy szót sem értek. Elboldogulok egy karbantartó diagnosztikai szoftverrel is, de ennél mélyebben nem foglalkoztam informatikával. -A mostani képzett top informatikusaink képzése heti 4x4 óra 5 hónapon keresztül. Ez is igazából első szint 1 hónap, s ha előléptetik, akkor kap még egy hónapos képzést, és így tovább az 5 hónapig. Így csak azt tanulják meg az informatikusaink, amire szükségük van a munkájuk elvégzéséhez, sem többet, sem kevesebbet. Itt fent nincs időnk évekig képezni a szakembereket. A Katonáink 16 évesen beállnak a seregbe maximum fél éves képzés után irány a harcmező, de olykor három hónap után jön az első éles bevetés. Próbálja ugyan megválaszolni a kérdést, hogy volt –e olyan képzés a földön, ahol a digitális betöréseket oktatták a tanulóknak, de sajnos csalódásomra azt válaszolja, hogy nem. Ezek már akkor is illegális tudásnak számított. Azt is bevallja, hogy ő is képes lehet ilyenekre, amire azért elmosolyogok. Hiszen amikor egy hackert keresünk elég veszélyes bevallani, hogy ő is ért hozzá. Persze arra számítottam, hogy ő is ért hozzá, s pont ezért is kerestem meg. -Értem. Akkor diploma alapján nem lehet kiszűrni. Akkor mi alapján lehetne maga szerint egy potenciális hackert azonosítani? A kérdése kissé meglep, hogy így rá kérdez, hogy mi is érdekel pontosan. Nem szoktak az emberek ennyire nyíltan rá kérdezni nálam a dolgoknál. De valahol tetszik, kicsit olyan, mint Sammy. Talán a barátságuk, talán a kor amiben születtek. -Sammy volt még ilyen bátor, hogy ilyen nyíltan rá kérdezzen valamire nálam. – ismerem el neki. – De ha már így rá kérdezett. Sajnos van egy Hacker csoportunk, akik magukat az Igazság Hangjának nevezik magukat. Ez a csoport a napokban rá lépett a tyúkszememre. Már ha szabad így fogalmaznom. És eldöntöttem, hogy elkapom őket. A Kancellária jóváhagyta a vadászatomat, így most megpróbálom kideríteni mindent, hogy utána bíróság elé állíthassam. – persze azt nem teszem hozzá, hogy mire a bíróságra kerülnek addigra könyörögni fognak a halálért.
Fura ez a csávó de cseppet sem a jó értelemben. Egyszerűen zsigerből érzem akar valamit és az nem jó. De persze lehet csak amiatt van bennem ez egész érzés amiket Sam mesélt, az könnyen lehet, de a végeredményen nem változtat: eléggé kétkedve és hűvösen állok a személyéhez, akkor is ha velem épp jópofizik és ha csak ezt a beszélgetést nézem és semmi mást, nem adott okot utálni. Még. Mert magától is fog szerintem, de mivel emlékszem arra mit mesélt Sam... elég nagy hendikeppel indul. -Áh... értem. Ezt más is megjegyezte már. - Fogadom el miért is érdeklem annyira, ez végül is logikus így mondhatni bele is törődöm megkeresésem ilyetén okába. De hát ez a pasas úgy érzem élvezi ha dühös vagyok, mert itt emlegeti nekem Jenkinst, aztán meg értetlenkedik a munkám kapcsán is. Bár Jenkins jobban fáj és bosszant, az a pasi nagyon a bögyömben van. De hogy ne akarjak illetlen módon belemenni a genetikusunk összes felmenőinek mindenféle egyéb hivatásába inkább elmagyarázom azaz próbálom mit csinálok. Elhallgatva nos... sokat fejlődtünk, leegyszerűsödött minden, bár én arra gondolnék ez nem feltétlen előny, de persze nem is kell mindenkinek a programok mélyére látni, elég ha alkalmazni tudja, nem kell újat írnia. -Nah, én azt csinálom, ha maga kitalálja, hogy kéne magának egy program ami bizonyos adatbázisokból szűr és statisztikát von és egyebek, akkor megkérdezem piros vagy kék gombokat akar a menübe és létrehozom magának, így nem kell mondjuk három alkalmazást használnia egyszerre, hanem írok magának egyet, ami ezt megcsinálja maga helyett. - Nah, talán így elég egyszerű, de elég nehéz elmondani, főleg hogy tényleg változtak a dolgok és noha elég tempósan teszem, de még mindig tanulom a dolgokat. Azt hallgatva hogy mennyire rövid ideig tanulnak az emberek... elképedek. -Hát... az fura. Szerintem azért 1-2 évet minimum rá kellene szánniuk, mármint nem láttam mit tud egy ilyen képzés de... már csak a rutin miatt se árt... - Vagy én vagyok lassú felfogású vagy ezek kapnak turbó agyi meghajtást. Hát amiről beszél az semmi... de tényleg. El is ámulok rajta, talán látványosabban mint illene. Abból viszont nem csinálok titkot mit tudok és mit nem, mert nem érzem titkolóznom kéne. Ha megkérdez bárkit aki akkor élt mint én és a feleségem, akkor eleve tudhatja én voltam az egyik tesztelő aki próbálta feltörni a nejem tűzfalait. Volt ami nem ment, tegyük hozzá. -Hah, nem igen lehet, ha tényleg jó az illető. Vissza kéne követni, de aki érti mit csinál azt mondhatni nagyon nehéz. A kódolási stílus alapján lehet fel lehetne ismerni, de szerintem erre is ügyel az illető hogy elég sablonos legyen ahhoz, hogy ne lehessen. Őszintén mondom, hogy nem tudom, én sosem foglalkoztam ilyenekkel, engem ez a része nem érdekel. - Mint mondottam volt, én írni szeretem a programokat nem feltörni. -Ennek utána kéne nézni, lehet manapság erre nem specializálódnak, de az én időmben még voltak ilyen emberek. - Van valami archívum, ha ez igaz és nem csak legenda (még nem jutottam oda azt nézegessem) akkor szerintem erről is lehetnek feljegyzések. Az jobban érdekelne tőlem pontosan mit akar avagy mit vár, annyira még nem zárkóztam fel ezzel a világgal, hogy séróból átjöjjön mit is akarhat tőlem, megkérdezni viszont nem félek. Eszembe sem jut hogy nem tanácsos. Samre kissé megfeszülök, mert igazán megbaszódhatna így finom szavakkal és mindegy hogy csinálja ez a tag, csak ne élvezze, ez a lényeg. Amikor pedig elmondja az indokot, hát majdnem elmosolyodom, de időben kezdem gondolkodóan csücsöríteni a szám. Az elég finom megfogalmazás volt amit használt. No meg... eléggé kettős érzések kezdenek kavarogni bennem erre. Mert egyrészt kva jó hogy kimondják igenis nem minden olyan hű de jó mint gondolják, másrészt pedig annyira nem is jó, mert egy nyílt lázadás amit ez kiválthat senkinek sem lenne jó. Mert ez eléggé borzolja a kedélyeket, tény, csak kérdés valóban ez-e a megfelelő módszer rá? Bizonyára a lázadók csinálják, avagy egy beépített emberük itt. Ki tudja? -Értem, de arra még mindig nem kaptam választ én miben is tudnék segíteni. Mint említettem én a programokat megírom, nem feltöröm, ha arra kíváncsi hogyan csinálják nem tudok segíteni. Elméleteim ugyan lehetnek de azok hipotézisek, nem tények, magának meg úgy hiszem utóbbi lenne hasznára. Vagy azt szeretné ha írnék valamilyen tűzfalat? - Nézek rá ráncolt homlokkal, mert tény én másképp gondolkodom mint a mostaniak, valószínű és tény, erre Sarah sokkal jobb ember lett volna neki, de hát ha akarja megpróbálhatom. Mert nekem döntési lehetőségem nincs, ez tiszta, sajnos beleszólásom csak annyi akad, mint tehénnek a vágóhídon. Mert abban biztos vagyok nem engem akar bűnbaknak, akkor nem kérdezgetne. Alapjáraton nincs ellenemre a dolog, mert ki tudja milyen adatokat lopnak még el, akár olyanoktól is akiktől nem kéne és emiatt bajba kerülnek egy "nagyobb jóért", semmit sem tudok a szervezetről, csak azt illegális, de pont emiatt lehet ostoroznám magam később, hogy miért tettem nekik keresztbe. Ki tudja... Ha Ők nem lettek volna ki hitt volna Samnek? Nehéz dolog ez, de főleg azért, mert tényleg nem tudom mit vár tőlem ez az alak, főleg Sam miatt, ugye. Már csak mert róla van szó is hatszor meggondolnám a segítést, akkor is ha amúgy én szeretek etikusan létezni, ami az emlegetett társaságról nem mondható el feltétlen.
Nem sok kedvem van ehhez a Phillip Hartley-hoz, de a munka az nem kedv kérdése. Ha haladni akarok a tervemmel, amit kieszeltem a JL ellen, akkor már pedig beszélnem kell vele. A lehető legkedvesebb modorommal próbálok jó benyomást kelteni, de azért teljesen nem tudom ki vetkőzni magamat. Tudom, hogy miért van rá szükségem erre fickóra, vagyis remélem, hogy tud segíteni. Egyik nyomós indokom, hogy nem bízok a helyiekben. Túl jó ezt a nyomorult JL, s nem hiszem, hogy nem segíti valaki a saját informatikusaink közül, így hát nem bízhatok egyikben sem. Ezek mellet az sem jön rosszul, hogy a mostani informatikusaink ugyan úgy közelítik meg a problémákat, de Phill valószínűleg másik oldalról közelíteni meg. És ez ami igazán hasznossá teszi most számomra. Ezt a részt ki is mondom neki, hogy ő olyat is láthat, amit más nem. Erre csak helyeselni tud, s hogy más is megjegyezte ezt már neki. Igazából nagyon izgat, hogy ugyan ki lehetett az, de nem kérdezek rá. Hiába a kosz és rendetlenség a lakásában, azért leülök vele beszélni, mert nagyon fontos információkat remélek tőle. Próbálom óvatosan kérdezni, de már az első válaszaival olyan szavakat használ, amiket nem értek. Programnyelv, programspecifikusan, információs technológiai eszközöket hoz létre. Ebből talán az utolsó értem, talán ez lehet a PDA, és a hasonló eszközök. De azért kifejtem, hogy ezt nem értem, s hogy a mi informatikai képzésünk felépítése merőben el tér az övétől. Legnagyobb meglepetésemre anélkül, hogy akadékoskodna, hogy mennyire nem értek ezekhez, inkább el kezdi magyarázni, hogy mit is csinál. Programot, ami azt csinálja, amit én szeretnék? Vagyis csak a nyomógombokat? -Szóval ha kellene egy program, amely sorszámokból véletlenszerűen össze sorsol 2 számpárt véletlenszerűen, és ha még azt szeretném, hogy ne véletlenül sorsoljon, hanem én párosítsam össze, akkor maga ad hozzá még egy gombot, ami ki kapcsolja a véletlen sorsolást,és az előre beadott számpárt dobja ki? – egyszerűsítem le a munkám kezdetén alkalmazott házassági sorsoló gépet. -Az elemzés módját is tudja szabályozni? – kérdezem meg, mert ez adott egy új ötletet. – Például, ha szeretném, hogy az emberek adatbázisából csináljon egy szűrést, amely le szűkíti a nőket, majd utána egy másik szűréssel leszűkíti az aktív házasokra? – teszem fel a kérdést, ami ugyan már meg van mint program, de kell egy kis felvezetés, mielőtt telibe rá kérdezek. Az oktatásunkra azért már tesz megjegyzést, hogy ennél jóval mélyebb informatikai tudásra lenne szükség. -Akik elvégzik az alap képzést, azok még csak A1 es szintű informatikusok, akik legalább 3 évig kell dolgozniuk a B-s jogosultságért, amikor már nem csak adminisztrációval foglalkoznak, vagy nem elemzéssel. Próbálom kiszedni belőle, hogy mi alapján lehetne felismerni az adott illetőt, s első ötletemnek a diploma ugrik be, de ezt elveti, mint lehetséges, hiszen nincs és a Földön sem volt hivatalos hacker képzés. Helyette valami vissza követéssel jön meg kódolási stílussal jön, amit nem igazán értem, de végül bevallja, hogy fogalma sincs, mivel ő maga nem ért hozzá. -Milyen vissza követésről beszél? – teszem fel a kérdést, s után a következőt – milyen stílus? Azt akarja mondani, hogy a programok írása közben valamiféle mintázatott hagy maga után az illető? Mint amikor egy szakács előbb külön főzi meg a húst s utána teszi bele a levesbe, a másik meg már a levesben főzi meg a húst? - közben feljegyzem, hogy szerinte utána kellene nézni, hogy mostanában lehet –e ilyenre specializálódni. Ha nem tudja, akkor az is lehet, hogy az ő idejében is lehetett, max megfelelő kancellári hozzáférés kellet hozzá. Bőszen jegyzetelek, amiket mond, és amik eszembe jutnak hozzá, amikor nekem szegezi a kérdést, hogy mire is kell nekem. Ugyan az a bátorság, mint Sammynél, ez azért mosolyra fakaszt, de persze mivel ebben nincs semmi titkolni való, így összefoglalom neki a helyzetet, amire közli, hogy még mindig nem érti, mire is kell nekem. -Ne írjon csak semmilyen tűzfalat, csak válaszoljon a kérdéseimre. – mondom neki határozottan – Ha a mi általunk képzett informatikusok közül lenne valaki, akkor a mi embereink rá jönnének, vagy falaznak neki, szóval tippre azt mondanám, hogy egy volt Alvó. Így a maga gondolkodásmódját akarom megérteni, s ez által a támadóét is.
Miután szó szerint bepofátlankodott a kabinomba ez a pasas mondhatni rögvest faggatni kezd, ami csak azért nincs ellenemre, mert így hamarabb túlesünk az egészen. Egyikünk se vágyik a másik társaságára, ez tény, de ha már így alakult haladjunk. Sajnos fogalma sincs mit is csinálok azaz csináltam, így ki kell fejtenem neki nagyon leegyszerűsítve. Noha nem tudja nem a rá való tekintettel vagyok türelmes, hanem úgy általában, mivel régebben is kénytelen voltam ekképpen előadni a tudásom. Amikor visszakérdez figyelmesen hallgatom és amolyan "igen, igen, ilyesmi" fejjel bólogatok míg lebiggyed az ajkam elgondolkodva. -Például. Megírok minden háttérprogramot és maga már csak a gombot látja ami elvégzi a kért munkát. - Mondjuk így, végül is ha azt vesszük tényleg ezt csinálom. -Amit kér. Persze, amit leírt elég egyszerű. Ennél jóval összetettebb dolgokat is nézhetünk, mint a kor, a hivatás, a lakhely, bár... utóbbi talán nem fontos ma már. Minden attól függ milyen adatbázisokból dolgozunk. Minél részletesebb utóbbi annál változatosabb szűréseket tudunk készíteni. Persze olyan programot is írhatok ami több adatbázist fésül össze egybe, például. - örvendetes, hogy kezdi érteni mik is a lehetőségek, szeretek programokat írni, főleg ha hasznosak és megkönnyítik mások munkáját. Most még attól is elvonatkoztatok, hogy esetleg a szemben ülő használná, akit amúgy rohadtul nem kedvelek. Az már egész más lapra tartozik, hogy szerény meglátásom szerint vagy nagyon kevés a tanulással töltött idő vagy mindenki zseni és olyan brutál sűrű tananyagot kap, hogy én belekukulnék. Bármi megeshet. -Áh... hát... rendben. -Számomra ha már dolgozom akkor kevesebb idő jut a széles skálájú tanulásra, de lehet itt másképp van, nem tudom, ergo utána kell néznem, kár akadékoskodnom. Helyette próbálom kiszedni belőle mit is akar tőlem, miért van itt? Elvégre azt sem tudta mit is dolgozom ugye... A visszakövetésnél sóhajtok, na ezt hogy egyszerűsítsem le? -Ahm... amikor használ valamilyen gépet annak van egy jele amit továbbküld egy vezetéken, tovább egy műholdra, stb. Olyan mint a lábnyomok csak ezek digitálisak. A stílus meg, igen, ahogy mondja. Olyan mint a beszéd közbeni gesztikuláció. Mindenkinél felismerhető mit fejez ki de azért vannak jellegzetességei. A kódolás is ilyen csak aki nem ért hozzá annak egyformának tűnik. -Neki az lenne, nekem már nem. Vagy nem feltétlen. De ezzel még nem válaszolta meg, hogy én mire kellek igazából, pedig az érdekelne elsősorban. Belátom lehet így is hasznára lehetek hogy kérdezget a földi dolgokról, de valahogy mégsem gondolnám ezért jött. Aztán mikor belekezd kiderül mégis. Hah... hát végül is, válaszolni nem fáj, maximum a társasága, de semmi sem tökéletes. -Aha... hát ha az enyémet megérti attól még nem fogja a hackerét. Azaz nem feltétlen. Lehet egyszerűbb lenne ha írnék egy programot ami kiszűri magának mely alvók voltak informatikusok és milyen munkásságuk volt. Ha tud nekem adatokkal szolgálni mikor volt az első megjelenése ennek a szervezetnek az is segíti a szűkítést. Kapna egy listát és azt nézné át, csak nincs annyira rengeteg potenciális jelölt, nem? Ha tényleg komoly hackerről beszélünk, akkor bizonyosan nem kertész volt a Földön, hanem eleve hasonló munkája lehetett. De persze válaszolok a kérdéseire, igyekszem egyszerűen fogalmazni. - Már ha szakmai, bár amúgy is, jobban járunk, mert így talán gyorsabban odébb áll.
Nem kellene meglepődnöm, mégis valahol váratlan felfedezés magamon, hogy a történtek paranoiásabbá tettek. Egyrészt ezek szerint ez fokozható még, másrészt az idő múlásával azt gondoltam, hogy enyhülni fog, de pont ez a csend teszi az egészet gyanússá. Ráadásul benne van a pakliban, hogy a csend akár hónapokig, évekig is eltarthat. Sokat gondolkoztam az elmúlt időszakban, hogy mit tennék, ha egyszer igazam lesz, de sokadik nekifutásra is ugyanoda lyukadok ki. Talán emiatt is vezetett ma ide az utam, noha megtehettem volna, hogy hivatom a férfit az irodámba, de az a kevésbé forgalmas nyolcadik gyűrűszinten ugyanakkora feltűnéssel járt volna, ha nem nagyobbal. Azt már úgy is lassan megszokják, hogy eddigi gyakorlattól eltérően új helyeken is feltűnök, részben az új megbízásommal járó túl gyakori személyes intézkedést kívánó feladatok miatt, részben mert valami Saskiához kapcsolódik. Ez a mostani utam is ez utóbbival kezdődött, némi előkészület az esküvőre, amire hivatalosak vagyunk. Onnan már csak kis kitérő volt eljutni Hartley kabinjáig, előtte a rendszerben ellenőrizve, hogy otthon van. Van, amit nem bízhatok Andrejre, óvintézkedésből, mert rá még szükségem lesz, más programozóra van így szükségem. Ironikus, hogy pont az jutott eszembe, aki a legjobban utál. Legalábbis akiről tudom, mert titkon lehet pár kihívója. Míg a panelnél az ajtó mellett jelzem érkezésemet, azzal szórakoztatom magam, hogy próbálom kitalálni Hartley reakcióját váratlan megjelenésemre. Lehet ő is majd párnát vág a fejemhez, mint Clara, bár nem ez az ok, amiért inkább kerülöm mindkettejükkel való találkozást. Már ha tehetem. Öltözetem a legutóbbi találkozásunkkor viselthez hasonló, annyi a különbség, hogy az egész fekete, a kevés zöld is hiányzik már jó ideje. A szemem alatti sötét karikák mérséklődtek ahhoz képest, milyen volt a feleségem ébresztése utáni első pár hétben, de még mindig ott a nyoma a képemen, alig észrevehetően soványabban mutatkozva, mint legutóbb.
Gondoltam meglepem magam. Mert miért ne, bár az elköltött kreditjeim sírva szálltak tova, elvégre... az én életvitelembe ez nincs belekalkulálva. Minden ami mesterséges, ami por, az igen, de a holdról bármi nah az nem. Így se vettem sok mindent, épp alig valamit, hogy feldobjam az amúgy elég egysíkú étkezésem. Valami édeset is sikerült vennem, tehát amolyan desszertfélét is összeütök az édesebb ízű fehérjeporokból... ó igen, jó mi? Arra is gondoltam csapjunk utáljuk Jenkins klub partyt már így rögvest, de a becses tagok ma valahogy elfoglaltak voltak, így erről is letettem. Azaz egymagam partizhatok ezzel az ürüggyel is, hogy ma is úgy keltem utálom, igen, még mindig idegesít a bájvigyora és hasonlók. Végül is... Már az utolsó simításokat mókolom a fűszerezéssel (ne, ne kérdezze senki, másik vagyon, de ez legalább többször jó lesz még) mikor jön valaki. Pislogva törlöm meg a kezem és sétálok ki, ó, talán Raven mégis ráért legalább beugrani? Igaz Őt csak fél tagnak számolom mert nem mondott egyértelmű igent a csatlakozásra, de aki a kicsit nem becsüli... ellenben elnyúlik az arcom ahogy meglátom ajtót nyitva ki is jött. -Doki... baj van? - Az első ami eszembe jutott hogy kigyulladt minden, McGrover legyilkolt mindenkit, jönnek a perdai majmok és elfoglalták a hajót akármi... le se tagadhatnám hogy mindenkire számítottam majdhogynem csak Őrá nem. Főleg végignézve rajta, csak lopva, mert... hát nem hittem volna, de ezt is megéltük: jobban festek mint Ő! Miután Sammel eltemettük Saraht azt hiszem valamelyest le bírtam zárni a házasságom, ha nem is tökéletesen. Edzeni is járok, odafigyelek aludjak és egyek rendszer szerint (nem bírom megszokni nincs napkelte, naplemente...) Szóval... már csak a külleme is indok lenne arra támadnak az űrlények, de nem pánikol szóval észreveszem magam. -Öhm... tessék. - Állok el az ajtóból, hogy jöjjön be, ciki lenne kinn tartanom a folyosón Dr. Kancellár Atyaúristen Jenkinst, ugye. Bár akkor nem vigyorogna annyit, lehet megérné, de elvetem. Tök jó fej vagyok, most mondja valaki hogy nem! Becsukom mögötte és hát lesz szíves elnézni hogy egyszerű pólóban és pamutnadrágban, mezítláb vagyok. Ellenben Sam miatt szereztem még egy széket, ki is nyitom hogy leakasztom a falról és odateszem neki. -Éhes? - Én igen, enni akartam, ergo mindjárt kész és nem akarok bunkó lenni nem adok. Meg hát... amúgy is úgy terveztem valakivel megosztom bár nem épp Őrá gondoltam, ez nyilvánvaló. Örülök ha pisálás közben nem jut eszembe mostanság, mióta lenn a kötés.... Azt meg nem teszem hozzá neki, hogy ráférne ha enne, még a végén megsértődik. Nincs rosszabb egy sértett kancellárnál!
Nem kell sokáig állnom az ajtó előtt, az hamar nyílik, hogy szembe találjam magam a megrökönyödött férfival. - Hartley zászlós. - Köszöntöm én is röviden, csak a vezetéknevét és rangját használva, ha már ő sem cifrázta túl, s akkor még enyhén fogalmaztam. Betudom a meglepettségének, a kérdése is erre utal. - Nincs baj, s szeretném, ha ez így is maradna. Emiatt váltanék Önnel pár szót. - Nem mondom, hogy odabenn. Ha kicsit is megismert már engem, akkor sejtheti, ha küszöbön akarok pár szót odadobni neki, akkor az az én irodám küszöbénél történne meg. - Köszönöm. - Biccentek aprót, mikor Hartley is belátja, hogy nem itt az ajtóban kellene beszélgetnünk, így mikor oldalt lép, én be is megyek. A belépéskor egy gyors körbepillantás elegendő ahhoz, hogy az ember sok mindent leszűrjön a szobában látottak alapján a lakója személyiségéről, vagy akár aktuális lelki állapotáról. Ugyan mögöttem van most még a kabin lakója, arra azért ügyeltem, hogy röpke terepszemlém ne legyen tolakodó vagy feltűnő. Beljebb léptem, de csak pár lépésnyit és utána Hartley felé fordulok, nem keresek helyet leülésre, s pláne magamtól nem helyezem kényelembe magam, mintha otthon lennék. A felkínált nyithatós széket végül elfogadom, de csak azt. Látom, hogy enni készült, azon kevesek közé tartozik ezek szerint, akik még főznek, pedig a konyhai művészetnek nincs sok köze a munkájukhoz. Nem pillantok a parányi konyharész vagy az étel felé, hogy véletlenül se értse félre, hiszen belépéskor már éreztem az illatok alapján, hogy valamit készít, s egyébként egész kellemes illata van, bár még nem jöttem rá, mi is az. Talán valami földi étel, amit már nem készítünk. Vagy nem így fűszerezzük. - Nem, köszönöm, nem vagyok éhes. - Nagyjából úgy is nézek ki, mint aki mostanság nem gyakran éhes. Azt én is megállapítottam, hogy fordult a kocka, Hartley jobban néz ki nálam. - Hogy van? - Normál körülmények között ezt nem kérdeztem volna meg, de a kettőnk közös előzményei miatt szükségét éreztem, ugyanakkor valahol bánom is már a kérdést, de késő bánat.
Jah, igen, megfogadtam ha a kancellárra nem is áll rá a szám de a doktorra igen, így lehetne Jenkins Doktor. Az úgy nem fáj és nekem tényleg inkább doki mint kancellár, lévén... a magamfajta alig rangosakkal keveredik. Persze ettől függetlenül mikor hirtelen az ajtóm előtt terem, valahogy örülök azt kinyögöm doki és rákérdezek van-e valami katasztrófa. A válasza is meglep, főleg hogy komolyan idejött? Miért nem hivatott? Meddig tart valahol egymásba futni? Ahh vagy azt hiszi itt nem figyel senki? Elfelejtette kinek vagyok a kije... vagy nem tudom. Minden esetre észbe kapok és beengedem, hellyel is kínálom, mert sejtem nem fél percre ugrott be. Kiváltképp ha a kis egyezségünk miatt jött és meg akarja nézni a programot amit írtam neki. Azaz hát... nem kimondottan neki, de... végül is neki, na! Samnek viszont nem tudom mennyire kell majd, avagy pont emiatt Jenkinsnek, de... elvileg ő nem tudja tudom és így is kell maradnia. Nem vagyok valami jó hazudozó, de majd odateszem magam. Avagy tanulok a mestertől ha már méltóztatott lefáradni és jelenlétével "emelni" a nap fényét. Míg Ő a szobát nézi meg lopva én Őt magát. Valahogy nem fest túl jól és nem arra értem nem áll jól neki a fekete. Tudom miért visel feketét, mindenki tudja. De hogy nem éhes... cöh, jó értem én hogy nincs gusztusa olyan kaját enni ami az én büdzsémbe fér, de attól még elégedetlen húzom el a szám. Az persze meglep, megkérdi hogy vagyok, mert... érdekli? Nem lehetetlen... sokat segített amit csak magányos, mélyponton lévő óráimon voltam hajlandó beismerni és szigorúan csak magamnak és öt percig. Ergo ki tudja, lehet érdekli kidobott erőfeszítés voltam vagy talán lesz belőle haszna. -Jobban... Na és Ön? - Nem tudom eldönteni boldog vagy mardossa a gyász, mert visszakapta a feleségét, de elvesztette a gyermekét. Nem is tudom hány évig volt bizonytalanságban, hogy visszakapja-e bármelyiküket? Én lehet beleőrültem volna, főleg ha nem beszélhetem meg senkivel. Őt ismerve és a helyzetébe belegondolva, szerintem senki sem tudta csak Ő. Minden esetre nem foglalkozom azzal nem éhes, két adagot szedek és teszem le elé is a tányért. -Csak kóstolja meg, azt hiszem mondhatom földi ízlésvilágot tükröz, nézze, ez a recept, kikerestem az archívumból...- Veszem elő a PDA-m, de nem a receptet mutatom neki rövid pötyögés után, hanem a kijelzőre ezt írom: Szerintem McGrover kancellár figyel engem itt is, mert egyszer volt itt minden ok nélkül. Gondoltam jobb ha tudja... -Látja? Kóstolja meg Doktor, a feleségem szerint jó szakács vagyok. - Rakom el a PDA-t és megveregetem a vállát puhán, (utólag jól megbánva, mert felüdülés nincsenek eltörve az ujjaim, de már mindegy is) majd hozok egy-egy pohár vizet is, csak aztán ülök le vele szemben. -Ugye tudja ha hívat kötelességem menni, tehát ott leszek? Vagy mit remélt, mit talál a kabinomban? Ó vagy megint csináltam valamit? Bizonyosan elégedetlen nincs eltörve semmim jelenleg. - Félmosolyom elárul, hogy szórakoztat itt van, de nem tudom hova tenni a jelenlétét. Nem mintha zavarna van velem valaki csak... Pont Jenkins? Jobb nem volt Mr. Sors vagy Miss Véletlen, akárki is rendelte ezt el...? Áh mindegy, aki a kicsit nem becsüli, ugye. Inkább veszek magamhoz egy falat kaját, megkóstolva, majd ingatva a fejem végül bólogatok, majdnem olyan mint az otthoni volt. Persze tudom sosem lesz már olyan...
- Ezt jó hallani, amennyiben komolyan mondta. - Fürkészem egy hosszabb pillanatig őt, de valóban jobban fest, nem csak mert nem úgy néz ki, mint aki megint sírni akar vagy mert neki már van gondolata enni is. És persze vissza is kapom a kérdést, ezért bántam meg az előbb, hogy rákérdeztem hogylétére. - Köszönöm, jól, a körülményekhez képest. - Nagyjából igaz, bár nyelvem hegyén volt egy szarkasztikus "kiválóan" is, de ez nem csak a szarkazmus miatt lett volna nehezen hihető. Maradt az egyszerű, de hozzávetőlegesen őszinte és hihető válasz. Habár lehet teljesen mindegy mit mondok, mert ugyan azt mondtam, hogy nem vagyok éhes, mégis kerül elém az asztalra egy tányérnyi. Legalább lett volna annyi jóérzés a férfiban, hogy csak egy pár falatnyit szed. Egyébként tényleg ennyire rosszul festek, hogy már azok is etetni akarnak, akik nem tartanak a barátjuknak - azaz nagyjából mindenki Saskián kívül -? - Köszönöm, igazán nem szükséges... - Hárítok, de nem azért, mert ne volna a lehetőségekhez mérten gusztusos Hartley főztje vagy mert mérgezéstől tartanék, ugyanakkor a mondat félbeszakad, ahogy elém teszi a "receptet". Mázli, hogy rápillantottam, mert egyébként nem érdekel a recept egy kicsit sem. Az olvasottakra éppen csak feljebb emelkednek a szemöldökeim. - McGrover kancellárra nem jellemző, hogy ok nélkül tenne valamit. - Végülis ebben felfedezek egy közös vonást vele. Könnyed válaszom jelzi Hartley felé, hogy beszélhet nyugodtan. Már a szintre érve bekapcsoltam a jelzavarómat, inkább az lep meg, hogy ilyenről nem gondoskodott már eleve Hartley, ha ezt a megfigyelést sejti, és az is meglep, hogy figyelmeztet engem. - Miket kérdezett Öntől a kancellár, míg itt volt és mikor volt ez? - Kérdezek rá erre, mert ez érdekes lehet még mindkettőnk számára. - Kancellár, még mindig. - Javítom ki, a vállon veregetésért csak egy élesen villanó tekintetet kap s még annyira sincs kedvem enni, mint eddig volt. Az ember a kisujját nyújtja kedvességből s vinnék az egész karját váll-lapogatással. - Ha ennyire hozzászokott a törött ujjakhoz, van még néhány csontja. - Villan a szemem rá, némileg megnyugodva és magamban fejet fogva ugyanazon okból: a modora mit sem változott. - Ha én jövök, azt gondolhatják, hogy személyes az ügy, ha hivatom, akkor az inkább hivatalos és feltűnőbb is a nyolcadik gyűrűn. De a programról akartam kérdezni, tudott-e vele haladni? - Bízom benne, hogy törött ujjaival való klimpírozást a billentyűzeten erre használta, s nem a JL után nyomozgatott. Nem nyúlok se az ételhez, se a vízhez, hangom is végig komoly marad s a szokásos gúnyos mosolyom is elmaradt, még akkor is, mikor további csonttöréseket helyeztem kilátásba.
-Hm. Komolyan.- Biccentek is mellé míg hümmögök, hogy valóban jobb valamivel. Nem azt mondom fú de megváltom a világot hangulatom van, de mérföldekkel jobb, mint akkor volt mikor legutóbb beszélgettünk. -Ühüm. - Méricskélem finoman, mert ha ez a jól, akkor milyen amikor nincs jól? Jó, persze elfogult vagyok, mert kancellár meg minden egyéb, de láttam én sokkal energikusabbnak és rohadékabbnak is, most túl... emberi? Micsoda szó. De már csak azért is adok neki enni, szerintem ha pár falatot beleerőltetek is jócskán túllépetem vele a mostani napi adagját vagy nem is tudom, szerintem túlhajtja magát, azért ilyen karikás a szeme. Csak tudnám mivel, az ember azt hinné kiosztja a feladatokat és otthon marad a feleségével, nem? Megtehetné... McGrover annyi szörnyűséget megtehet, akkor Ő pont ilyen ártalmatlan és érthető dolgot nem? -Tudom. - Fűzök csak annyit hozzá míg leírom neki hogy szerintem figyelnek, legalább elolvassa, bár szerintem sejtette nem receptet mutogatok neki. A válasza csak annyiban lep meg hogy zavartalanul beszél, de arra jutok lehet nála ez amolyan konstans dolog hogy zavaró van rajta. A helyében én sem csinálnám másképp, szóval vállat rántok és elrakom a PDA-t. -Hah, mindennek oka van mi? - Fintorodom el, de én arra gondolok ok kellett neki hogy megverje és megerőszakolja a barátom?! Kétlem. Inkább hozok inni aztán és ránézek. Nem tudja? Hah, mondjuk eddig nem is nagyon hangoztattam, tény. -Miután kijöttem a karanténból, leginkább a munkám érdekelte és hogy mihez is értek. Úgy hiszem... De valószínűleg nem azokat a válaszokat adtam amiket remélt, minden esetre sejthette nem leszek szószátyár... akkor is ha alig beszéltem Sammel. - Az meg hogy esetlegesen megfigyel... tegye. Kevésbé vagyok gyanús ha nem teszek ellene semmit és legalább nem is hiszi értek hozzá, elég ha Jenkins tudja mégis. Meg fáj kimondani, de még csak elgondolni is, hogy Jenkinsben jobban bízom... ahh, ezt is megéltük. -De hisz maga Doktor uram, nem is akármilyen. Az egyik legjobb tudtommal. - Ennyi hízelgésnek vélt tényközlés még belefér, hát mi a baja ezzel? Szívesebben gondolok rá dokiként mint kancellárként, utóbbi automatikus ellenszenvet szül bennem. Ráadásul hogy villan a tekintete! A desszerttel sem tudom majd kiengesztelni, de már mindegy is. Hozzáértem, ez van, nem is értem amúgy, hát nem is kedvelem... -Fogadjunk maga pontosan tudja, kétszáz valamennyi csontom van, nem? És rémesen hiányzik hogy a mosdóban szitkozódva magára gondoljak uram. - Mosolygok míg leülök, mert nem tudok haragudni rá azért. Avagy nincs miért, nagyon megviselt az a felvétel és ahelyett hogy többet ártott nekem még szívességet is tett azzal leengedett a perdára. Szerintem fogalma sincs, hogy ennek hála vagyok jobban. -És az jobb ha azt hiszik személyes? - Meredek rá a kanalam mögül, mert ezzel jobban meglepett mint hiszi. Ez neki miért jobb? - Programozó vagyok, bármit leprogramozhatok Önnek személyesen is avagy kikérheti a navigációs terveket is, szerintem ez nem furább... De ahogy akarja. - Látszik ezzel nem tudok mit kezdeni, a személyes részével, meg hogy itt van, de a zavarom csak addig tart míg a munkámra rá nem tér, akkor újra összeszedem magam. Bár valami fura a másikban de nem jövök rá mi az. Egyelőre. -Kész van. Azt mondta sürgős és be is láttam az, attól hogy a bordáim helyett a kezemet választotta még megoldottam, kedves Jenkins Doktor Kancellár Úr. - Ez inkább annak tudható be, hogy azt hiszi nem csináltam meg?! Kinek néz ez engem... Samről van szó, persze hogy ezen dolgoztam minden szabadidőmben. Néha még azon túl is... de aztán elhagyom a sértettnek betudható élt. -Egyszerre egy mintát tud cserélni, ez a biztonsági protokoll része, aztán a program zárolja ezt a funkciót, elrejti a kódot és újra felül kell írni hogy működjön. Nekem ez kevesebb mint tíz perc, de egy idegen lehet meg sem találja amit keres vagy ha mégis sok dolga lesz vele. Remélem így elég biztonságosnak véli. - Mondom már magam is komolyabban. Természetesen ennek több oka is van így programoztam nem csak a magas biztonsági faktor. Így eleve tudom mikor és hányszor használja (ha azt nem is kire) és továbbra is kelleni fogok neki ha ilyesmit tervez. Sosem árt bebiztosítani az embernek magát, bár ha csak Samnek akarta akkor vélhetően nem is fogja használni. Avagy McGroveren csinálja meg, de ebbe meg nem fog beavatni ugye. Bár amennyire komoly az is eszembe jut saját felhasználásra kell neki, azt pletykálják ez már a sokadik vetélése a nejének.... de erre nem merek rákérdezni, szóval csak iszom egy keveset. -Egyen vagy nem adom oda... fogadjunk ma is csak rohangált és nem evett semmit. - Sóhajtom, csóválom a fejem, míg magam is folytatom az evést. -Még mindig jövök magának eggyel, kitalálta mit szeretne? - Az igazat megvallva, nem teljesen emlékszem pontosan hogy is kaptam azt a perdai utat, de belőle kiindulva azt is úgy vette nincs ingyen, tehát most, hogy elkezdek a JL után koslatni jó lenne tudni mi kell még neki. De ha nem kért semmit is jövök neki Sam miatt de ezt nem fogom bevallani és nem csak azért mert nem lehet.
Szerencsémre nem firtatja tovább hogylétemet, mert a méricskélő pillantás ugyan megmarad, de azt nem vitathatom el tőle, s nekem ennyi elég is lenne. Csakhogy az étellel akar megkínálni, amit még el tudok most udvariasan hárítani s ez eggyel több okot ad rá, hogy William szóba került látogatásáról kérdezzek. - Mindennek oka van, ha egy kancellár személyesen is benne van. - Felelem türelmes tanár módjára. A zászlós még mindig nem látja át a rendszerünket eléggé, hogy gyanakodjon William látogatásának okára. Hogy lehallgatná, mert Lewis hadnagy barátja csak az egyik lehetőség, de szerintem aligha tart attól kancellártársam, hogy egy informatikussal akarja felesége megbeszélni az ellene készülő merényletet, a panaszáradat és pletykák meg kevéssé érdekelhetik. - Hacsak nem azt jött megtudakolni, hogy veszélyt jelent-e a hadnagy szívére, akkor az informatikai tudása lehet érdekes, amiben jobb lehet, mint a saját emberei a hivatalában. - Nem áll szándékomban egyelőre kerek perec megmondani, hogy szerintem William a JL utáni nyomozására akarja buzdítani a férfit, erre kellett a hamis JL-hír is a kegyeletsértő boncolási felvétellel. Erre egyelőre jöjjön rá maga Hartley, én addig is távol próbálom tartani észrevétlen ettől a nyomozástól. - Hízelgő, de nem nyitok vitát a megszólításomról. - Felelem szárazon. Feltételezem Terson kancellárt se akarná... főmuftinak vagy hasonlónak nevezni. Vagy ha egyszer összekerül vele, tegye, majd megbánja. Azt, hogy az egyik legjobb orvos lennék nem csak az elmúlt időszak eseményei kérdőjelezik meg, de nem adok ennek hangot. - Kétszázhat-kétszáznyolc, attól függ. - Önkéntelenül is eszembe jut, hogy Ewan Noahnak kétszázhetven körül volt, mint minden újszülöttnek. Talán emiatt sem figyelek rá és nem mosolyodom el, mikor érezte úgy Hartley, hogy emlegessen engem meg a felmenőimet. - Lényegtelen most már, hogy itt vagyok. - Nem kell értenie az indítékaimat, s most már tényleg mindegy, hogy lett volna jobb. - Látom ezúttal a bordáit kell választanom. - Jegyzem meg tényközlően, mikor most is csak hellyel-közzel sikerül a megszólítás neki, pedig ez az apróság Moor ex-tizedesnek is menni szokott, ő pedig aztán tényleg nem a tisztelettudás beszélő szobra. Figyelek a kért programozás magyarázatára. - Tehát ha jól értem, a dns-minta eredményének átírásához Ön nem kell, azt én is meg tudom csinálni. Azután a programja elrejti a kódot s ugyanattól az embertől származó mintát ugyanúgy rosszul azonosítja majd. Ha viszont felül akarjuk ezt írni, visszaállítani, akkor azt csak Ön tudja megoldani. Jól értem? Valamint ez a rendszer minden gépén átállítja az eredményt, nem kell vizsgálókészülékenként? - Remélem elég jól tudtam követni Hartley szavait, jól értem a működési elvét a programnak. Arra viszont felvonom a szemöldökeimet, hogy feltételhez köti a program átadását, ráadásul milyen feltételhez! Érkezésem óta most először jelenik meg a halvány derű nyoma képemen. Az ember le merné fogadni, hogy az éheztetésem nagyobb öröm másoknak, de mindig érhetnek meglepetések. - Egyelőre Önnél maradhat a program, okom van feltételezni, hogy nem lesz rá szükségünk, legalábbis még nem. Azt viszont nem merem kijelenteni, hogy már nem. - Ezzel újfent elhárítom az étkezés lehetőségét, már csak a feltételhez kötés miatt is, na meg kíváncsi vagyok, hogy ez milyen reakciót vált ki a férfiból. - Ó, bármit kívánhatok? - Kérdezek vissza, leplezve, hogy még nekem is utána kellene ásnom az emlékeimben annak, miért is tartozik nekem a férfi. Mert orvoshoz juttattam? Mert engedtem a Perdára külön lemenni, hogy búcsút vehessen a feleségétől? Nem én leszek az, aki visszautasítana egy szívesség lehetőségét, jó perdai lenne belőlem valószínűleg.
-Nem egyre gondolunk, de mindegy, igaza van. - Már abban egyetértünk McGrover okkal jött ide, nem csak úgy mert miért ne, én éppenséggel csak azt nem gondolnám okkal ennyire szadista, mert erre nincsenek okok. Azaz Ő mint orvos lehet úgy látja sérült a szerencsétlen kancellártársa mert mondjuk rossz volt a gyerekkora vagy az elmúlt tíz éve de nem ezen a lényeg. Ám nem gondolnám potenciális lázadónak tart, lévén nem vagyok a megjegyzéseim ellenében sem, tehát csak Sam lehetett az oka mert Jenkinsről bizonyosan nem tudott, akkor még biztos nem. Ami viszont Jenkins feltételezését illeti nos... azt hiszem ezt az arcot nevezik értetlennek. -Mert mit számítana ha úgy szeretném Samet? Amúgy igen, valószínű ennyit akart, azért faggatott a földi munkámról. - Látszik Jenkins elhagyta a legutálatosabb kancellár posztot nálam, nem akarok McGroverről többet beszélni mint muszáj, szívesebben eszek együtt inkább Jenkinsszel. Igen, azt hiszem szívesebben, megéltük ezt is. Főleg mert akkor és ott nem lövetett le, magának köszönheti! De azt szerintem hamar leszűri hogy számomra a JL és McGrover teljesen külön fogalmak, én erre magamtól nem fogok rájönni. Én legalább is nem hiszem, de ettől független McGrover nem fog velem sokra menni. Ha rá is jövök valamire akkor se mondom el neki, ezt mindentől függetlenül tudom. Jenkins meg erősen sejtheti. -Mintha nem szeretné hogy orvos... Vagy kevesebbre tartja mint a kancellárságot? Valahol lehet az, de szerintem az hogy maga orvos az... hát szerintem az orvosokat mindenki szereti, és nézzük el maga mérgeket is kever. Hm tényleg... - Jut eszembe, hogy najó, lehet ez a megnevezés se menti meg a hazát, bár próbálok valami pozitívat csatolni hozzá, tényleg, nagyon, kár hogy nem veszi észre, próbálom nem látványosan utálni. De ha ennyire kancellár akar lenni, max maradok az uramozásnál. De félek ott a hangsúlyommal lesznek gondjai, bár az is igaz abba köt bele nálam amibe csak akar. A csontok száma miatt viszont érdeklődve nézek, nem egyforma mindenkinek? -Mitől? - Én nem vagyok orvos, de még a közelébe se vagyok, tehát ha már így felvetette látszik érdekel a dolog. Az más kérdés lehet fárasztaná elmagyarázni, de hátha mérsékelten pocsék napja van és kivételt tesz. -Ahogy gondolja. - Hagyom rá, ha neki mindegy hogy találkozunk akkor nekem is. Igaz szerintem egyikünk se akar ebből rendszert csinálni. Vagy ha Ő igen akkor lehet elkezdek félni. -Nem kell, csak maga hiszi kell... - Teszem hozzá, mert azért kölcsönös az antipátia és vele ellentétben én nem hazudok jól. Inkább magyarázom a programot, jobban járok. -Igen, nem fogom tudni kiét írja át. Jobb nekem úgy, meg magának is hogy ahhoz én nem kellek. Igen, egyszer használatos, hacsak egy részét újra nem írom. És igen, ez a központi rendszerben írja át, de mint mondtam, ha létezik mindentől független gép, mondjuk egy manuális, akkor arra nem jó. Én amondó vagyok minden egy helyre kell menjen ebből, különben nem tudna mindenki hozzáférni és átláthatatlan lenne a rendszer. Az összes gép egy bázist használ, hiszen ez így is rengeteg, ha több helyen lenne tárolva lassítaná a rendszert. Persze mindenhez nem férek hozzá, csak maga, de ha valaki teljesen független szervert futtat, akkor maga se. Ellenben mivel csak Ön doktor és Mr. Castillo, nos... szerintem Mr. McGrovernek (vagy másnak) nincs meg a technikai és orvostani háttere és tudása ehhez csak maguknak, emiatt szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy nem lehet fennakadása ha használja. - Érezni nem merem száz százalékos biztonságúra mondani, de csak amiatt mert az adatbázis nagyon nagy és rajta kívül van még egy doktor vezető, akinek ki tudja van-e saját elszeparált független laborja vagy mije. Bár nem hiszem, nem látnám értelmét, de minden kancellár bogaras. Castillo olyan mint egy robot, mondjuk eleve gyanús az a fazon is. A szemben ülő meg nem régi önmaga, hát a fenébe már hogy nem tud vigyorogni és örömködni, mikor Ő bezzeg visszakapta a feleségét! Hah... most jövök rá mi a fura benne, olyan lehangolt... mármint. Persze kit érdekel, ha nincs jó kedve de... de hát ha bármi eltereli a figyelmét és nem segít Samnek az baj, szóval... szóval tegyen egy szívességet és legyen jól! Kezdetnek egyen, mondjuk, rá is szólok hajrá, max kimegy hányni, de annyira nem lehet rossz, tudom jól főzök. -Ha maga mondja... de ha valaha meg akarja kapni egyen... - Ciccenek, bár betudhatja annak fogalmam sincs miről beszél, avagy sejtettem mire megcsinálom kitalál mást, pedig csak bosszant milyen könnyen letudja hogy nem kell ennie. Azért meg nem etethetem, a feleségénél meg nyilván nem köpöm be. Pedig az kéne, tuti pár hét alatt felszedne némi plusz súlyt, a felesége tudna rá hatni! Gondolom én, persze. -Azért bármit nem, nézett már tükörbe?! Ki merné magának azt mondani a sunyi mosolya láttán hogy bármit?! Huh, de ha ésszel kíván és kivitelezhető és mondjuk nem halok bele meg nem szenvedek miatta, meg Sam se, meg maga sem, meg más sem, akkor... végül is még mindig sok lehetősége marad. Már ha nem gyér a fantáziája, kancellár úr.- Teszem hozzá szigorúan a kedvéért de azt hiszem a hangsúly nem fogja meggyőzni mert érezni nem természetes. De a reakciójából ítélve jól gondoltam kért valamit, ahhh, csak Jenkinssel meg nőkkel ne kezdjen az ember basszus.
- Nem kell Lewis hadnagyról beszélni ahhoz, hogy sok mindent leszűrjön Önről. De lehet kivételesen nem féltékenység miatt jött. - Csak ennyiben felelek erre, de továbbra sem árulom el, mi lehetett William igazi szándéka, már ha jól sejtem. Nekem egyelőre elég annyi, hogy úgy tűnik, nem váltak be kancellártársam számításai. - Szeretek orvos lenni, de ez irreleváns a megszólítás szempontjából. Ön is Hartley zászlós, nem Séf vagy bármi más. - Vonom fel picit szemöldökömet, mikor leesik neki, hogy "méregkeverő" is vagyok. Na igen, volt kitől elsajátítanom vegyészi tudást. Szórakoztató, hogy próbál orvosként gondolni rám, mikor a veszteség őt nem a kancellár miatt érte, hanem orvosként voltam jelen felesége ébresztésekor, a boncoláskor és orvosként ítéltem meg, hogy kicsit ki kell vonni a munkából a zászlóst, hogy fel tudja dolgozni a történteket. Talán csak hódol a divatnak, hogy a kancellárokat utálni kell. Fehérköpenyes szindrómája viszont nincs - nem mintha sűrűn láthatna engem abban -, az orvosi dolgok még ha felületesen az érdekességekre koncentrálva is, de érdeklik őt. - A keresztcsont alatt a csökevényes farokcsigolyák négy-hat darabból állnak, változó, kinek csontosodik egybe közülük pár vagy sem. - Felelem ugyanazzal a nyugodt magyarázó stílusban, mint mikor az én részlegeim egyikébe készülő diákkal van dolgom, már azon ritka alkalmak egyikében, mikor személyesen foglalkozom velük. A többi témát hagyom elsikkadni, hiszen jobban érdekel a program, annak használati feltételei, korlátai, elvégre ezeken múlik, hogy sikerrel jár vagy elbukik a dolog, amire használnánk majd. - Mikor McGrover kancellárral lezuhant a siklónk a mocsárba, volt nála egy fém aktatáska, állítása szerint meddőséggel kapcsolatos szer volt benne. Egészen biztos, hogy nem az volt, de hogy saját szakállára is kísérletezget a vele lakó állítólagos komornyikkal, az is biztos. Még nekem is adott védőmaszkot. - Igazán ezt tette őt gyanússá. Mi olyan lehetett a táskában, ami miatt még engem is védett volna? - De persze ha meg is van a felszerelése és embere hozzá, még mintához is hozzá kell férnie. - Teszem hozzá tűnődve, mert szükség esetén itt lehet őt megfogni majd, hogy ne tudjon keresztbe tenni. Majd visszapillantok Hartley-ra. - Ha csakugyan ilyen jó a programja, akkor elismerésem. - Persze át fogom majd nézetni a saját emberemmel, Adrej-jel is, de ez még odébb van, nem csak azért, mert egyelőre az írt programot túszként tartja magánál a zászlós. Komolyan elgondolkodom azon, hogy megleckéztessem inkább a pimaszságáért, de talán ma fáradt vagyok ehhez, s egyelőre beérem azzal, hogy megfelelő megszólítást alkalmaz, akár könnyen jön a szájára, akár nem. - Önnek volt étvágya? - Azért előbb visszakérdezek, de persze lehet, hogy Hartley-nak nem volt ilyen gondja, mások vagyunk, nagyon mások. De képes megzsarolni, még ha ilyen ártatlan módon is, mégis pofátlanul. Mindketten tudjuk, hogy anélkül is meg tudnám szerezni, amit akarok, hogy engednék neki. - Bárki, akinek kedves az élete. Önnek nyilván nem az, ha képes sunyi mosollyal felcimkézni. - Halovány mosoly jelenne meg a szám sarkában, ám nem teszi ez derűssé az összképet, hiszen hideg zöldeskék szemeim szigorúan villannak a zászlósra. De hallgatom tovább, szerinte mi az a kategória, amit kívánhatok. Nem mintha foglalkoztatna, hogy az általa szabott határok közé szorítsam magam... Mondjuk lehet szegényes is a fantáziám, mert amennyi kitételt tesz, nem jutna eszembe semmi most hirtelen, amiben ő tudna nekem segíteni. - Nos, akkor szerencsénk van, a felsoroltak miatt nem kell aggódnia. - Kezdek bele, természetesen ez így hazugság, ahogy van, de terelem egyelőre a figyelmét azzal, hogy jobban az asztalhoz és a tálka ételhez fordulok, s még az evőeszközt is a kezembe veszem. - Szeretném, ha diszkréten utánanézne valaminek: egy adott orvosi részlegen mintha eltűnt volna némi felszerelés. Nyoma veszett, vagy állítólag leselejtezték, netán hivatalos adminisztráció nélkül felhasználásra került. Mostanában történt egy hasonló eset, az tisztán le lett adminisztrálva, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Utána tudna-e nézni, hogy ha megadom az idő intervallumot és hogy mely felszerelésről van szó, akkor talál-e bármi eltérést a mostani esethez viszonyítva? Szellemet kell keresnie a rendszerben. Menni fog? Jó étvágyat! - Figyeltem őt, míg beszéltem, s míg ő megrágja a hallottakat, addig én végül veszek egy falatnyit az elém tett zöldséges ételtől. Amennyit vártam vele, nem kell fújni sem, nem forró már. Nincsenek elvárásaim, nem számítok semmire, így némi meglepetésként ér, hogy az ételnek van íze, ráadásul nem is rossz. - Hm. Ez valóban finom. - Mondom, miután lenyeltem a falatot, de egyelőre nem veszek újabbat magamhoz.
*A kaland óta akadt némi gondom és úgy éreztem eljött az ideje, hogy beszűkült mozgásteremet kitágítsam. Amúgy is esedékes volt Hartley-val értekeznem a korábban megkötött, de a gyakorlatban még nem kivitelezett üzletről. Készítettem magamról egy három másodperces videót, és rámontíroztam Hartley-t hátulról abból a kis filmből, amit közös kis ivászatunk végén csináltam róla. Nem a feneke volt a főszereplő. Mindezt pedig elküldtem neki egy rövid, de annál velősebb üzenettel együtt. Hartley! Retinaszkenner! Hamarosan érkezem!
Mosolyogva képzeltem el az arcát mikor ezt olvassa, nem is tudva, hogy sokkal nagyobb lesz a fogadtatás mint remélem, és ennek remek időzítésem az oka.*
-Féltékeny... rám? - Na jó, el kell ismernem Jenkins humora értékelendő, mégis most nem érzem benne a viccet. Aztán leesik az is amit előtte mond, ciccenek is egyet. Legalább is a saját értelmezésemben leesni vél valami. - Nem mindenki szereti a misztikus rejtély aurát maga körül... - Legyintgetem a kezem a fejemnél ,mintha lenne ott bármi aura, tudom nyitott könyv vagyok általában, mert kimondom amit gondolok, hirtelen haragú is vagyok, tehát Jenkinsnek sincs nehéz dolga kitalálni milyen vagyok. Avagy régen könnyű volt átlátni rajtam, mostanság csak a gyász viselt meg, de úgy érzem Ő kezelte a legjobban nálam azt is. De tény, McGrover kapcsán engem még meg tud lepni. -Lehetnék Hartley séf, ha lenne ilyen minősítésem, nem is érezném sértésnek... vannak egyáltalán még szakácsok? Azok is inkább kémikusok gondolom, nem értek a kémiához... - Sóhajtok, hogy erről is letehetek. Ám azon nem csodálkozom nem érti a logikám, mert valóban nyakatekert, már másoknak úgy hiszem. A kancellár elődei miatt halt meg Sarah, mert felületesek voltak. Jenkins pedig ezt örökölte meg, az egész kancellársága miatt nehéz vele. Az hogy orvos... orvosként nem tehet a felmenői hibájáról és arról sem végezte orvosként a munkáját. Mint orvos nem vonhatom felelősségre, mint Jenkins talán, de azóta sajnos beláttam vajmi kevés szerepe volt Sarah ügyében. Nem tehetett semmit. Persze nem vallom meg neki még a végén azt hinné nincs miért utálnom vagy hasonló, holott csak rá kell nézni, mintha könyörögne utáljam jobban, nem? Pont olyan feje van. Főleg miután rájövök jó méregkeverő is, nevezzük gyógyszerésznek, de hát az túl kedves megfogalmazás. Alig találkozom a halálcsók nevű dologgal, hajlamos vagyok elfelejteni az is Ő. De ha már nagyon dokizom (az utóbbi időben hozzászoktam, ha Ő nem is sejti) rákérdezek erre a csont dologra, látszik nem tudtam de ennyivel is okosabb lettem. -Értem. A perdaiak testfelépítése azt hallottam hasonló. Tényleg annyira hasonlítanak ránk? Már bocsánat hogy ilyeneket kérdezek csak... orvos szemmel gondolom magának teljesen más egy űrlény mint nekem... - Ja és igen, nekem azok űrlények, tök mindegy egy perdainak inkább én számítok annak. Avagy ha nagyon pontos akarnék lenni holdlénynek kellene hívnom őket és magam űrlénynek, én élek az űrben... ahh, de cifra ez, pedig csak hatvan évet aludtam! Később már értetlen hallgatom a McGroverrel való siklós zuhanását. Azért eleinte tényleg azt hittem ez csak valami vicces szólás, hogy többször is lezuhant már ez a szerencsétlen, de úgy fest nem... -Csodálom hogy nincs sikló fóbiája... - Nézek rá elgondolkodva, majd összeszedem magam gyorsan. -Ahm, ami a kancellár társát illeti... ha nem meddősségi szer volt akkor kétlem gondot okozna magának. Végső esetben valahogy belepiszkálok McGrover úr magánbázisába valahogy, de a maszk alapján az inkább valami vegyi dolog lesz nem? Semmi értelme nem lenne egy meddőséget okozó szernek ami levegőben terjed, hát Ő a CsH feje, pontosan tudja mennyire fontos az utodlás. Avagy ettől nem lesz az Ő szerepe fontosabb, nonszensz lenne. - Sőt, csökkenne és a két doktoré nőne. Hacsak le nem akarja foglalni őket... eh. -Igen, bár én nem vagyok orvos, mintát hamisítani szerintem nehezebb. Akkor eleve az alanyban kell a módosítást megeszközölni, nem csak pár nulla és egyes lesz. - Látszik ez nem tetszene, cseppet sem, bár lehet Ő okosabb ebben, sőt biztos, de maradnék az egészségre ártalmatlan adatfelülírásnál. -Nagyon sokat dolgoztam vele, de csak szimulációban volt tesztelve, élesben nem. Tehát ne dicsérje még, csak ha kipróbálta és működik. Az alapkódok nem fognak bezavarni, azokat ismerem. Azt az egyet legalább kizárhatom. - De nyilván nem látom át az összes orvosi szekcióban lévő kódot, bármi bármivel összeakadhat, de csak azért nem gondolom így lesz mert teljesen másképp írom a sajátjaim mint a maiak. Az övékét amúgy is tanulom. De persze csak hogy lássa kivel van dolga feltételhez is kötöm hogy megkapja, méghozzá hogy egyen egy keveset. A feltett kérdés viszont meglep. -Már mikor? Ah... értem. - Jut eszembe kicsit későn mire gondol, hiszen gyászol. Sejtem erre érti, más közös nem igen akad bennünk. Annak ellenére hogy nem kedvelem, avagy mert ilyet ellenségnek sem kívánnék enyhülök meg kicsit. -Nem volt, de nekem élni sem volt kedvem. Kérem, csak kóstolja meg. - Ennyire szépen és normálisan szerintem még nem kértem semmire. Maximum akkor voltam hálás neki úgy totál őszintén mikor megkaptam a perdai utat. Elront engem ez a pasas... szörnyű. De legalább lesz még egy okom utálni! Csak pozitívan! Arra is elmosolyodom, hogy végre kezd önmaga lenni! Fenyeget! Ki hitte volna hiányolni fogom.... -Áh keresem a helyem még mindig, nekem mindegy is, de így sokkal jobb! - Ha nem érti nem baj, úgy érzem csak meg kellett piszkálni és belejön. Bár lehet jobb lenne előbb megvárni mit kíván még tőlem és aztán visszarázni régi önmagába. Avagy... ki tudja nála. -Remek. - Bólintok, akkor talán csak 80% eséllyel mond olyat amitől égnek áll majd a hajam. Nem becsülöm le Jenkinst, hülye lennék. -Én magam is az vagyok uram... ha valami át lett írva megtalálom vélhetőleg, máskor is bele kellett nyúlnom korábbi mentett állapotokba, ha összeakadt két kód. Ha fizikailag vitték el... hát... akkor is utána kérdezhetek, de szerintem sejti nem én leszek a beépített beszélgető embere. - Nézek rá lássuk be fejjel, mert a gép előtt oké, de attól felállva. Aztán csoda történik mert eszik belőle, ráadásul ki se köpi. Azaz semmi diszkrét szalvéta kérés és hasonló, nem nézném ki belőle udvariatlankodjon. El is mosolyodom vidáman. -Egészségére. - És viccen kívül... tényleg azért tukmálom, de hiheti megszokásból mondom. Mondják egyáltalán manapság még ezt? De lássa kivel van dolga magamhoz veszem a PDA-t és az adathordozót a hogy odaadjam a programot. El is kezdem felmásolni, közben hallom a kommunikátoromra jött rá üzenet. Alap esetben nem nyitnám meg, de nem gondolnám semmi olyan amire ne vethetnék egy pillantást. Bár Raven... ahm... Először összeszalad a szemöldököm ahogy nézem a kis videót, hogy az én vagyok? Mikor kamerázott le? Aztán leesik lehet idejön? Mármint... Nyílt titok gondolom Jenkins itt van és a hamarosan a nőknél egy óra múlvát is jelenthet. Aztán mégis elpirulok, mert rájövök mikor csinálta Raven a videót, azaz basszus, semmire sem emlékszem! Levideózott?! Mit mondhatok a videón?! Egyáltalán mit csinálok?! Milyen hosszú?! Zavartan csatlakoztatom le gyorsan az adathordozót mikor kész és odacsúsztatom Jenkinsnek, másik kezemmel félig takarva az arcom, érzem kimelegedtem basszuskulcs! -Ahogy ígértem... Khm. - Úristen, koncentrálnom kell... Raven nem is sejti hogy ezzel jól megszívatott. -Ahm... a feladat. Megcsinálom ahogy átküldi. Tényleg ízlik? Gondolom Ön sokkal jobbakat eszik, avagy nem tudom, de sejtem. Bár lehet csak az ízfokozó több... Régen is mindenbe raktak ha kellett ha nem...- Jézusom, bár ne szólaltam volna meg... biztos érzi bajom van... bár jobban hülyének nem nézhet mint amúgy, szóval no para Phil, tényleg. Inkább eszem még egy kicsit, addig se beszélek... sőt... -Csináltam desszertnek valót is, ha az édeset jobban szereti. Hozom. - Jut eszembe, legalább felállhatok! Tényleg idehozom magunknak, a pultnál próbálom a hűvös kezeimmel megszüntetni a kellemetlen pírt és visszaülni már nyugodtabban. Mintha semmi se történt volna. Igen. Menni fog. Csak Raven be ne állítson... adjon az az asszony is pár percet!
William témáját ejtjük, arra pedig nem válaszolok, hogy lehetne Hartley megnevezése séf is, csak mert szeret itthon főzni. Lényegtelen és semmit sem változtat azon, miként kell megszólítania, függetlenül attól, tetszik-e neki vagy sem. Irritálja a kancellár szónak csak a a hangzása is már, nem csak, ami még asszociációban hozzá társul? Tépjen sorszámot. Ráadásul orvosként legalább annyi oka van utálni, mint amennyiért a kancellárt utálja, így viszont hamar kifogynánk a megnevezésekből, ha engednék neki, de eszem ágában sincs engedni. A legmagasabb rang nyer, minden téren. Egyelőre úgy tűnik, megbékél ezzel, noha az orvos témát nem hagyjuk el teljesen, mert a csontokról, majd a perdaiakról kérdez orvosi szemszögből. - Tényleg annyira hasonlítanak, de az a kevés különbség is hatalmas. Azt hiszem, már Ön is csak képeken láthatott annak idején csimpánzt a Földön, addigra kipusztulhattak. Tudja hogyan néztek ki ezek a majomfajták? A csimpánzok hasonlítottak legjobban a genom, azaz a teljes örökítő információ tekintetében ránk, emberekre. Az egyezés kilencvennyolc százalék körüli, mégis mennyivel másabbak voltak! A perdaiak genomját még nem sikerült feltérképezni, még a teljes DNS-térképet sem, de nincs két százaléknyi eltérés köztünk. Azok a kis különbségek okozzák mégis, hogy nekik vannak olyan képességeik, amelyek nálunk kimerítik a fantasztikum és természetfeletti fogalmát, a nyakuk oldalán lévő kopoltyúról nem is beszélve. Ön miként tekint ezekre az... űrlényekre? - Felelek meg a kérdésére, mert ebben semmi titok nincs és nem érzem úgy, hogy annyira irányítanom kellene a beszélgetést, hogy ne eshetne szó ilyen kötetlenebb témáról is, lehetőség szerint úgy tálalva, hogy ne zúdítsak a férfi fejére egy halom orvosi kifejezést, aminek a felét se értené. Nincs szükségem így lenyűgözni őt és egyébként is inkább tartom örvendetesnek, ha valaki érdeklődik, miért ne kaphatna ilyen ártalmatlan kérdésre olyan mélységű választ, amit el tud helyezni a többi információ között. Na meg, a korábbi találkozásainkhoz képest kicsit felüdülés is, hogy nyugodtan és összeszedetten tudunk társalogni. A kérdést visszadobom, kíváncsi vagyok a látásmódjára, gondolkodásmódjára, bár nem feltétlenül informatikus szemmel. Talán úgy meg sem fogalmazhatóak a perdaiak. - Miért lenne? - Vonom fel kérdőn a tekintetemet. Csak mert kétszer lezuhantam siklóval? Ugyan csúcstartó vagyok a kancellárok között ezzel, de ez még nem elég rendszeres problémának mondható. Nem mintha növelni akarnám a mennyiséget, akkor már én is eljutnék oda, hogy Rafaelre borítanám kütyüstől az asztalát. - Biztos, hogy nem meddőségi szer volt benne. - Jegyzem meg aztán, gyakorlatilag újra, előbbi hosszabb okfejtésemet összesűrítve e kijelentésbe, mert Hartley leragadt a siklóknál. Talán elképzelte a két kancellárt, amint a mocsárban cuppogó léptekkel halad, vagy félig hasra is esnek benne. - Mintát nem hamisítunk. Túl kockázatos. - S most nem a lebukás miatt mondom, hanem Denisov példájából is kiindulva a kis módosítgatásuk beláthatatlan következményeket jelentenek más területen a szervezetben. Elegendő, ha a program tudja a dolgát, aztán majd meglátjuk, hogyan és miként tudjuk felhasználni. Talán nem is kell majd soha, de tartok tőle, ilyen üdvös eset aligha lesz. A próbára mindenesetre bólintok. Azon kívül, hogy Andrej-jel átnézetem az egészet, a tesztelés lett volna a következő, amit megteszek, megfelelő alany kell csak hozzá, de ez már az én dolgom. Mégsem ez az, ami rávesz arra, hogy az evőeszközt a kezembe vegyem, de csak a miheztartás végett is kérdezek rá a férfinál, neki mennyire volt étvágya, mikor szeretett feleségét gyászolta. Hamar le is esik neki, mire utalok, s annak ellenére, hogy mennyire utál, szerintem ő az első olyan ellenségem az életben, akinek nem csillannak fel a szemei a ki nem mondott beismerés hallatán. Nem is tudom, miért ismertem el, miért mutattam egy fokkal emberibb benyomást, ha még a feleségem előtt is tagadom ezt, ahogy mindenki más előtt is. Inkább az ételt kóstolom meg, főleg, ha már ennyire normálisan kérte, ami szörnyű, hogy ez nagy szónak számít. A későbbi szavait valóban nem értem - ritka nálam -, de túllendülök inkább rajta és rátérek arra, amiért jöttem igazából. Főleg, ha már az előbb magától olyan gáláns segítőkészséggel felajánlotta, hogy feltörné McGrover kancellár rendszerét. Vajon tényleg képes lenne rá? Hajlandó lenne rá? S vajon arra hajlandó lesz, amit felvázolok neki? Vagy nem érti, mire kérem, vagy vastagabb a bőr a képén, mint gondoltam eddig. Tulajdonképpen egyre megy, ha megcsinálja. - Nem, nem sejtettem. - Nézek vissza rá jelentőségteljesen, s lehet földi viszonylatban nem egy beszédes alak a zászlós, a jelenlétemben mégis mindig igencsak megered a nyelve, ami kevesekre jellemző. Bizonyos szempontból jó, hogy nem kell mindent harapófogóval, Halálcsókkal megfenyegetve kiszedni belőle. Bizonyos szempontból rossz ugyanakkor. - Rendben, megadom az időt és a rendszert, amiben utána kellene néznie. - Az evőeszközt letéve, a pda-mat elővéve néhány gyors mozdulattal küldöm át a szükséges részleteket a férfinak. A tudott hasonló, példaértékűen dokumentált eset nem régi, a nevet nem látja ugyan hozzá az általam küldött adatokból, de ha később belemászik majd a részletekbe a férfi, hamar kiderítheti, hogy Katrina Gardel implantátum-műtétjéről van szó. A másik eset, amihez egy teljes 2414-es év van megadva, s csak annyit tudni, hogy egy katonáról van szó és szintén karimplantátum, meg egy felszereléslista, ami az ilyen jellegű műtétekhez szükségesek felhasználásra és műtét során vagy elhasználódnak vagy beépítésre kerülnek, ezért sincsenek már e spéci raktárban. Hogy talál-e a leltárban erre eltérést, kiderül. Én nem leltem, de lehet csak mélyebben vannak elrejtve az adatok. Amíg ő a kapott adatokat nézi, én megkóstolom az ételt, amit egészen finomnak találok. Másabb, érdekesebb a fűszerezése, de nincs ellenemre... és hála az égnek nem édes! Hallani, ahogy Hartley kommunikátorára jön üzenet, s már csak kíváncsiságból is figyelem, jelenlétemben megnyitja-e a zászlós. Udvariatlanság részéről, de nem teszem szóvá ezúttal, mert annál sokkal érdekesebb esettanulmány az arca és tekintete: meglepettség, értetlenség, ijedtség? Ó, ez már most érdekel, ki tudja kiváltani belőle ezt, ha én nem? Hanem a pirulásba fulladása a reakciósorozatnak teszi csak még izgalmasabbá a talányt. Felszólíthatnám, hogy mutassa meg az üzenetet, kénytelen is lenne eleget tenni, de nem élek ezzel a módszerrel. Míg újabb falatot veszek az ételből, szórakozva nézem zavartságát, amivel még az arcát is takarja. Szabad kezemmel a pda-t visszahúzom magamhoz, mikor kész a program másolása, éppen csak egy pillantást vetek rá. - Ó, az üzenetet is átmásolta? - Szúrom közbe a mondatomat valahol ott, hogy én milyeneket eszek szerinte, némi meglepődöttséggel a hangomban, és éppen csak egy pillanatot várok, hogy lábon kihordjon Hartley egy szívinfarktust, mielőtt újra megszólalnék. - Tévedtem, csak én is kaptam egy üzenetet. Lehet cserélnünk kellene, enyém unalmas munkaüzenet, az Öné izgalmasabbnak ígérkezik. - Villan szemem már a hátának, mert közben elsietett a desszertért, holott ebből is csak pár falatot ettünk. - Nem, köszönöm, ez elég lesz és nem vagyok édesszájú. - Hárítom el a felajánlást, az édeshez semmi kedvem. - Jobban érzi magát? - Kérdezem, mikor visszaült az asztalhoz, őszintén érdeklődve nézve, hány meg hány reakciót fogok látni erre.
