Ellenőrzés - Sammy & Will

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

Ellenőrzés

Amanda ma reggel megint a szokásos sírógörcsével próbált szórakoztatni, ami igazából csak feldühített. Hiába parancsoltam rá, hogy hagyja abba, csak még jobban rá kezedet. Addig folytatta, míg be nem löktem a zuhany alá. Ma nagyon nem volt hangulatom a hisztikéjéhez, mivel mára egy elég nagy munka vár rám. Na persze én vállaltam magamra a tanácsnál, hogy a szokásos éves leltárt elvégzem az Imperiumon. Nem azért vállaltam el, mert annyira élvezem ezt a feladatot, hanem mert erős a gyanúm, hogy Terson az Imperiumot használja csempészésre. Bizonyítékom nincs ugyan rá, de remélem, hogy a leltározás közben találok valamit. Hivatalosan nem én megyek oda, hanem az egyik emberem, de ő örömmel beleegyezett abba, hogy az ő nevét használjam, és jelenjek meg én.  A szokásos öltöny öltözetet inkább nem vettem fel indulás előtt, hanem csak egy sima ing fehér ing, barna mellénnyel pont elegendőnek ígérkezet.  A hajót se volt nehéz megtalálni, de azt a felfordulást, ami már a dokkban fogadott, azt nehezebben viselem. Mindenki megy mint az eszetlen tök, az egyik szerencsétlen az kis targoncájával majdnem el is üt, aztán még neki áll feljebb, hogy valami nyamvadt sárga vonalon belül vagyok, és húzzak ki onnét. Legszívesebben elküldtem volna a fenébe, s megmondtam volna neki, hogy egy Kancellár ott van, ahol akar. De nem tettem. Nem hívhatom fel magamra a figyelmet ilyennel. Még annak az arrogáns közlegénynek se szóltam be, amikor az nem akart felengedni, amíg le nem ellenőrizte a engedélyeimet, mire végre felengedett, akkor is adott mellém egy katonát, aki elkísért a gépészeti részlegig. Addig azt hittem, hogy kint van káosz, de ott mindenki úgy sürgött forgott, mint egy kis szorgos hangya. Szorgos, de bunkó hangya. Az első fickó, akit megkérdeztem, hogy merre találom a főgépészt, csak valami fél mondatott lökött felém, hogy keressem Sam-et.  A második az közölte, hogy ha még egyszer megzavarom, akkor a hydrokulccsal töri be a fejemet. Inkább őt se zavartam tovább. A harmadik fickó is közölte, hogy keressem Sam-et, mert a főgépész éppen „fosik” ahogy ő fogalmazott.  Persze nem adtam fel. De amikor már a hetedig ember közli, hogy Sam az én emberem, akkor gyorsan lefutattam egy keresést a legénységi anyagok között, de egy Sam nevű szerelő sincs.  De nem adom fel, a következő gépésznek megragadom a karját, miközben próbál elmenni mellettem.
-A főgépészt keresem. – mondom, de egyből hozzá is teszem. – Ne jöjjön avval, hogy keressem Sam-et.
 

William & Sammy

Ma nem a legjobb a hangulat a hajón, ugyanis a legutóbbi útnál szerzett sérüléseket ki kellene javítanunk az indulásig. Bár az Imperiumnak jó a védelme, mégis, egy aszteroidamezőn nem tudjuk elkerülni az összes törmeléket, így bár egy részét a hazaúton már megjavítottuk, akad még meló bőven. Mindenki feszült, én pedig bár próbálom kézben tartani a dolgokat, kezd az én agyam is elborulni, amikor forró gőz csap felém, így elhajolok, majd meghúzom a csavarokat és végül a villáskulcsot eldobom a francba. Jó három métert csúszik még a padlón, miközben magamban forrongok, megtörlöm izzadt homlokom és felkelek, hogy más szerszám után menjek. Hiába van körülöttem egy kész kiállítás és az övtáskámban is minden, mi hasznos, az összes cuccot csak nem pakolhattam ide, így felkelek, majd nem foglalkozva senkivel se, megindulok a célom felé, ami néhány folyosóval arrébb található. Mivel egész nap keményen dolgoztunk, így hajam is némileg csapzott és kezeimen is akad olajfolt. Ruházatomat nézve egy ujjatlan, szürke színű, totál egyszerű pólót viselek, sok zsebes, sötétszürke színű nadrággal. Derekamon ott található a szokásos övtáska, lábaimon a bakancs, alkaromon pedig némi védő ruha, ami a forró gázok ellen hatásos. Egyértelműen látszik, hogy nincs jó hangulatom, de hát másnak sincs, így ez se nem újdonság, se nem meglepő dolog. Nem is igazán figyelek fel arra, hogy ki mászkál errefelé vagy éppen ki nem, a saját dolgommal törődök, egészen addig, amíg valaki el nem kapja a karom, így rögtön felé libbenek a nagy sietségem közepette, majd meglepetten nézek előbb a férfire, majd az engem fogó karra, hogy mégis mi a faszt akar tőlem.
- Igazán? Mégis mit akar tőle? - mogorva vagyok, mert Ő se túl normálisan szólított le, de amikor hozzáfűzi, hogy mindenki Sam-hez irányította, ajkamon apró mosoly jelenik meg.
- Nem jövök, mert megtalálta. - mivel balomat fogta meg, így jobbommal ráfogok csuklójára, majd szépen leszedem a kezét a sajátomról.
- Ha még egyszer így ér hozzám, beverem az orrát! Csak a miheztartás végett... - végül kezeimet összefűzöm magam előtt, felveszek egy kissé flegma beállást és úgy várom, hogy kinyögje, hogy mit szeretne.
- Elég sok dolgom van, úgyhogy lehetőleg gyorsan bökje ki, hogy mit akar és hogy ki maga. - ing és mellény... valamilyen irodai kisegér lesz, akinek itt, a gépészek között aztán semmi keresnivalója sincs. Ki a fene küldhette ide? Kezd érdekelni, hogy miért látogatott el hozzánk.

Ellenőrzés

A legtöbb ember vak, s csak azt látja meg, amit látni akar, vagy amit láttatni akar a másik. A Földön a bűvészek ezt az alapvető bölcsességet használták fel, hogy lenyűgözzék a szórakozni vágyókat.  Ezt a bölcsességet én is számtalanszor használtam már sikeresen. Azt mondtam az embereknek, hogy ha én párosítom össze a házaspárokat, akkor nem lesz baj, s ők elhiszik. Ehhez csak annyit kellet tennem, hogy viszonylag alacsony szinten tartom a rossz házasságok számát. Ha a nép 90%-ának jó a házassága, akkor elhiszi a maradék 10% is, hogy ez a legjobb, amit kaphatott. Ha azt mondtam a népből valakinek, hogy elfogatom az embereimmel a bűnözőt, s 2 nappal később egy szerencsétlenre rá húztam a vizes lepedőt, akkor azok nem kérdezték meg, hogy tényleg ártatlan vagy sem. Ahogy senki nem kezdett el nyomozni az ügyben. Mert hinni akarnak a csodákban, és abban, hogy jóra fordul minden.  Most is mindenkinek azt mondom, hogy nem én vagyok, hanem valaki más vagyok. Pedig azért a Dominium területén rendszeresen ki vannak rakva a képeink, hogy a nép tudja kik is a Kancellária.  De ugyan akkor a nép azt is tudja, hogy mindenhatóak vagyunk, s hogy nem a szívjóságunkról vagyunk híresek. Így ha egy őrnek azt mondom, hogy  Valsak Dorius vagyok, akkor az őr dönthet, hogy elhiszi, és biztonsági hibát vét, vagy megállítja a Kancellária egy tagját, aki láthatóan titkolni akarja a kilétét.  Persze a legtöbb munkás rám sem néz, vagy csak futólag pillant rám, s ha fel is ismerne, nem hinné el, hogy a nagy William McGrover kancellár van ott előttük. Szinte gond nélkül jutok el így az Imperium szívének is nevezett részre a gépészeti részleghez, de senki nem tud segíteni nekem, hogy hol a fenében tudnám megtalálni a főgépészt, s min valami Samuel-hez akarnak küldeni. Lassan már kezdem elveszíteni az önuralmamat a sokadik felesleges időpocsékolástól, amikor egy elcsigázott gépészhez vezet az utam, aki nem túl boldogan dobja félre a szerszámát, s már próbál is elsuhanni, de elkapom a karját, hogy mondja meg nekem. De ahelyett, hogy válaszolna, inkább csak morcos kérdéseket tesz fel, hogy Mégis mit akarok tőle? Amikor meg közlöm, hogy ne Samhez küldjön el, akkor csak egy apró mosolyféle lesz az arcán, s közli, hogy nem küld el, mert megtaláltam. Pár rövid másodpercbe bele telik, mire végre leesik, hogy mire céloz.
-Samuel? Samara? Samiya? Samantha? – mondogatom végig halkan a Sam-el kezdődő női neveket, miközben közli, hogy ha legközelebb így megfogom, akkor betöri az orromat. Micsoda kis heves vadmacska. El is engedem, hogy gyorsan a PDA-mról lekérjem a Samara és Samantha nevű  egyedeket a legénységi listából.
-Samantha Lewis Közlegény, gépész.  ID: 1157-47-CCD-27. – olvasom fel az aktája elejét, mikor már elkezdi mondani, hogy sok dolga van ezért inkább ne tartsam fel, amire már az én arcomon is megjelenik egy halvány mosoly, ahogy eszembe jut egy kis „játék” . Rendben hogy nem ő a főgépész, de mindenki hozzá irányított, akkor nézzük, hogy viseli az adminisztrációs ügyeket.
-Miss Lewis. – kezdem a hivatalos megszólítást, míg a PDA-mon előkeresem a leltár ellenőrzés végzést – A Kancellária engem jelölt ki arra, hogy elvégezzem az Imperium rendkívüli Gépészeti ellenőrzését. Szóval dobja félre a szerszámait, szóljon valakinek, aki átveszi magától annak a gőz-kondenzvezeték javítását, mert akkor magával fogjuk ezt a tetemes tételt átnézni. – mutatom felé az végzést, hogy az elmúlt 3 év alkatrész felhasználását, és raktár készletét kell átnéznünk. És ne higgye azt, hogy hamar végzünk, mert én mindig alapos munkát végzek.
Adok neki pár percet, hogy hívjon maga helyett egy szerelőt, vagy esetleg felhívja a főgépészt, hogy az nagyon gyorsan jöjjön ide, és intézze ezt ő. Pár lépést hátrálok, közben el kezdem kitölteni a jelenetést.

2414.10.11 8:53
Felelős vezető: Bruno Turos főgépész (nem elérhető)
Jelenlévő gépész: Samantha Lewis közlegény
Ellenőrzést végző személy: Valsak Dorius
Ellenőrzés helye: Imperium, 14es részleg

-Szóljon, ha készen áll. – mondom neki, miközben a karbantartási naplók közül lekérem azokat, amiket ő írt az elmúlt 3 évben, s elkezdem átnézni őket.
-Látom nem az erőssége az adminisztráció. – jegyzem meg, amikor már a harmadik naplót nézem, amiben üresen hagyott mezők vannak.

 

William & Sammy

Végezném a dolgom, már ha hagynák. Itt mindenki tudja, hogy mit kell tennie, Bruno pedig tökéletesen kézben tartja a dolgokat, így nem látom okát annak, hogy egy ismeretlen pasas megállítson. De hamar kiderül, hogy hozzám küldték - sejtem, hogy miért, sokszor Bruno helyett hozzám irányítják az embereket, hiszen a főgépész nem érhet rá mindig -, így kénytelen vagyok megállni, hogy mondja el az óhaját, miközben a kezét azért leveszem magamról. Ne fogdosson az engedélyem nélkül.
- Samantha. - könnyítem meg a dolgát, miközben hallom a felsorolást, majd ahogy a PDA előkerül és kikeres belőle, finoman biccentek, hogy nagyon ügyes kisfiú volt, megtalált! De hamar megbánom, hogy így alakult, amikor jelzi számomra, hogy a kancellária küldte, méghozzá egy rendkívül unalmas, bár tény, hogy hasznos feladattal.
- Bár a főgépészünk most valóban elfoglalt, szerintem találna helyettem mást is, aki segítségére lehet... - kezdek bele, de tudom jól, hogy a Kancellária akaratával jobb, ha nem megyek szembe, mert még megüthetem a bokámat, így csak a férfi szemeibe pillantok, majd végül beadom a derekamat. Az én PDA-m is előkerül, melyben röviden vázolom a helyzetet Brunonak és megkérem, hogy küldjön ide valakit helyettem, vagy akár Ő is ide jöhet és körbevezetheti az aktakukacot, én pedig csinálhatom tovább a dolgomat. A válasz meglepően hamar érkezik, hogy intézzem csak én, teljesen megbízik bennem, neki egyébként is sürgős feladatai vannak, de Mike már úton van, hogy folytassa helyettem a munkát. Apró sóhaj, a PDA-m elteszem, majd a férfire pillantok, ki akár csak én, ugyanúgy a PDA-jával van elfoglalva. Mostanra már egészen megszoktam ezeket az eszközöket, hasznosak. Tetszenek ezek a modern eszközök.
- Azért a nevét elárulhatná, ha már együtt fogjuk tölteni a következő egy órát. - annál több időt nem szánnék rá. Na de az újabb megjegyzésre csak elhúzom a számat, majd kezemet a PDA-jára teszem és finoman lejjebb nyomom azt, jelezve, hogy akkor most velem foglalkozzon, ne pedig a kütyüjével.
- Most kritizálni akar vagy inkább a dolgát végezni? Na jöjjön. - fejemmel biccentek a folyosó vége felé, hogy megmutassam neki a raktárt. Ott minden jól van adminisztrálva, e felől nem lehet kétsége. Meg is indulok mellette-előtte, mutatva az utat, miközben néhányan felénk pillantanak, megvizsgálva, hogy ki is a jövevény. Nem túl boldog arcomról rögtön rájönnek arra, hogy nem szívesen végzem a mostani feladatomat, de nincs más választásom. Némi idő elteltével eljutunk a raktárhoz, ahol kitárom az ajtót, majd ismét előre megyek. A lámpák érkezésünkre felkapcsolnak, így a sötétség helyett most már világosság uralkodik a termen. Én egyenesen a vezérlőhöz lépek, bejelentkezek, majd arrébb állok, hogy Valsak is láthasson mindent.
- Itt van minden felvezetve. A leltár pontos, de ha kedve van, bármelyik alkatrészt előszedheti. Kattintson csak ide - mutatom is neki a megfelelő gombot - ... és akkor elő tudja szedetni. - természetesen ezeket a feladatokat gépek végzik. Jó nehéz alkatrészek is vannak ám, de hogyha valamire szükség van, akkor a robot karok előkeresik a megfelelő helyről az adott tárgyat, majd a megjelölt helyekre teszik. Remélem, hogy nem akar mindent egyesével megnézni, de egyelőre rábízom. Idegent nem hagynék itt egyedül, tehát felügyelnem kell, így a falhoz lépek, fenekemet és hátamat nekidöntöm, kezeimet összefűzöm magam előtt és ott várok, amíg nem végez. Micsoda időpocsékolás... megértem, hogy Brunonak nem volt ehhez kedve.

Ellenőrzés

Mindig is nagyon ügyelek arra, hogy utána nézek a dolgoknak, mielőtt belevágnék, most is így tettem, hiszen a főgépésznek utána néztem, a fontosabb gépészeknek nem. Így hát eléggé nagy hülyének nézhettem ki, hogy a Sam név hallatán egy férfit kerestem magamnak, aki segít az ellenőrzésen. Próbálom kitalálni, hogy minek is lehet a rövidítése a Sam, de szerencsére nem kell végigsorolnom az összes lehetőséget, hanem megmondja. Így már könnyedén rá tudok keresni az adatbázisban, bár kicsit zavar, a segítsége. Az emberek nem szoktak segíteni, aki ilyen gyorsan bemondja a valódi nevét az fél, vagy hazudik, s inkább terelni akar. Jó igaz, ez nem mindig így van, de elég gyakran. Azért alaposan végigmérem, hogy megpróbáljam eldönteni, hogy a fiatal Samantha Lewis melyik kategóriába is tartozik, de már közben mutatom is végzést, hogy engem bízott meg a Kancellária a leltár lebonyolításával, aminek látszólag nem örül, de nem is próbálja titkolni. A legtöbben inkább jó arcot vágnak, és olyasmiket mondanak, hogy már vártak rám, és az ellenőrzésre. Tudom én is, és ők is, hogy hazugság, de akkor is az illúziók kedvéért hazudnak, abban bízva, hogy így kedvesebb, vagy elnézőbb lesz velük az ellenőr. Én pont ezért kedvelem a munkásosztályt, ott a legtöbben őszinték, kegyetlenül őszinték. Beletörődik a sorsába, s egyből ő is a PDA-jan ír valamit. Gondolom a társainak, hogy ellenőrzés. Ha most CSH ügy lenne, akkor azonnal rá parancsolnék, hogy ne szóljon senkinek, de most ez nem érdekel, inkább a Samantha által írt jelentéseket kezdem gyorsan átolvasni, amiből a kérdése zökkent ki. Mi a nevem? Nézek rá furcsán.
-William. – mondom mielőtt átgondolnám, hogy milyen álnéven vagyok is most. – Abban pedig ne bízzon, hogy egy óra alatt végzünk egy ekkora készlet teljes átnézésével, illetve az elmúlt 3 év anyagmozgásának papírozásával. – figyelmeztetem, amikor jelzi, hogy a következő egy órát együtt fogjuk eltölteni.
Már szóvá is teszi, hogy a munkáját kritizálom, és hogy szerinte nem ezért jöttem. Ha nem inkognitóba lennék, akkor nem merne ilyen hangsúlyt megütni, ahogy arra se lenne bátorsága, hogy megkérdőjelezze, hogy mire van jogosultságom, vagy mire nem. Szívesen kifejteném, hogy a munkámat végzem, feltárom a hibákat, de már indul is meg, s közli, hogy menjek. Csak némán bólintok, és követem, miközben Samamtha által írt aktákat vizsgálom át, s különféle megjegyzéseket írok hozzájuk.

„Miért nincs dátum az aláírás mellet?”
„Hány darab magreaktor épített be?”
„Milyen eszközöket használt az anyagmozgatáshoz?”
„Ki az Gald?”
„Miért nincs helyszín beírva a reaktor lámpa cseréhez?”
„Mennyi M27es csavart használt fel?”

Nem érdekel, hogy útközben kik, miként mérnek végig minket. Csak az érdekel, hogy kellően alapos legyek, s megtaláljam az a kis apróságot, ami segít megfejteni a rejtélyt, amely nem hagy nyugodni. Kissé lassabban haladok, mint a nő várná, hiszen nem az utat nézem, és követem, hanem közben a PDA-mat bújom, s csak a perifériámból nézem az utat. Egyenesen a vezérlőbe vezet, hogy ott nézzük át a leltárt. El is kezdi magyarázni, hogy itt van minden felvezetve, s hogy a leltár pontos, majd hozzá teszi, hogy ha kedvem van, akkor elő is szedethetem a gépekkel a kívánt alkatrészt. Még azt is megmutatja, hogy melyik gombokra van ehhez szükségem. Kissé arrogáns ez a nőszemély, hogy azt hiszi, még egy ilyen egyszerű berendezést sem tudok kezelni. Kicsit talán olyan, mint Jenkins, aki azt hiszi semmire sem vagyok jó.
-Hölgyem, higgye el nekem tudom használni ezt a RLS rendszert. – mondom neki, kioktató hangsúllyal, elvégre nem most látok ilyen rendszer először. – A dinamikus lekérdezéssel már letöltöttem az aktuális leltárkészletet, amit bent van rendszerben. – mondom, miközben a mellettünk lévő kijelzőre el kezdem a jelentéseit kirakosgatni, rajtuk a megjegyzéseimmel, és a pirossal bekeretezve a kifogásolt részeket.

„Tényleg fél óra alatt cserélt ki egy flux relét?”

-Engem nem az érdekel, amit a rendszer ír, hiszen azt a rendszer dokkolásonként leellenőrzi a készlet alapján. Szóval a leltár azt mutatja, ami a valóság. Engem az érdekel, hogy valójában megtörténtek azok a beépítek, ahova elkönyvelték a javítást, vagy sem. – utalok itt a lopás vádjára, vagy a még rosszabbra. - Szóval kezdjük el át nézni azokat a jelentéseket.

William & Sammy

Kisegítem, mert feleslegesnek vélem a találgatásokat, de ahogy engem méreget, hát... csak elhúzom a számat arra is, mégse teszek most megjegyzést. Nincs rajtam sok látnivaló, totál egyszerű, átlagos gépésznek nézek ki a jelenlegi szerelésemben.  Hajam is össze van fogva, és smink sincs rajtam, szóval a nőiességből csak minimális látszik, pedig a ruhák alatt! De ahhoz nincs köze ugyebár...
A PDA-n is elintézem Brunoval az egyeztetést, ki rám hagyja az ellenőr körbevezetését, így nincs más hátra, mint előre. De azért nem lenne rossz, ha tudnám, hogy is hívhatom a férfit, hátha meg kell szólítanom valamikor. A William-re csak finoman biccentek, de amikor meghallom, hogy hosszabb időre számítsak, megtorpanok egy pillanatra.
- Nem érek rá tovább, mivel elég sok dolgom van az Imperiumon! - jelentem is ki neki, de azért követem... vagyis pontosabban előre megyek, mutatva neki az utat. Jó... ha több idő lesz, akkor attól tartok, hogy ma is túlórázni fogok, csak essünk túl rajta. A raktárba érve megmutatom neki a gép működését, majd már arrébb is állok, hogy ne legyek útban, de ha kellenék, tudjak neki segíteni. Nem megyek azért túl messzire, figyelem, hogy mit csinál, hiszen felügyelnem kell az idegent.
- Csak segíteni akartam, de ha tudja, én csak örülök neki! - emelem fel kezeimet, jelezve, hogy nem néztem ám hülyének... maximum csak egy kicsit. De amikor az én jelentéseimet látom meg kipakolva, majd azoknál a megjegyzéseket, felszalad némileg a szemöldököm.
- Mit művel? Engem ellenőriz? - nincs kedvem a dolog, ahogy a megjegyzései se tetszenek, ez pedig tisztán leolvasható az arcomról. De csináljon, amit akar, én nem hibáztam és főleg nem loptam...


Ha Williamnek szüksége volt kérdésekre vagy segítségre az elmúlt négy órában, akkor azokat megkapta tőlem, de egyéb dologról nem ejtettünk szót. Komolyan mondom ez fárasztóbb, mint megszerelni egy hajtóművet, de azért nem mutatom jelét annak, hogy elegem lenne, legalábbis nagyon próbálom. De most már talán végeztünk, így ha a férfi engedi, ki is lépek a rendszerből.
- Elégedett? - kérdezek rá, miközben a raktár hátsó részén elkezdem leoltani a világítást.

Ellenőrzés

Az én munkám során vannak rossz napok, és vannak joBb napok, de a jobb napok is olyan tudnak lenni, mint amilyeneket a legtöbb ember el sem tud képzelni.  Ez a nap talán a rosszabbak közé tartozik, hiszen a főgépész nem ér rá, s ez a Sammy nevezetű nőszemély a helyettese. Elfogadom, hogy a nők majdnem ugyan olyan jogokkal rendelkeznek, mint a férfiak, de azért nem hiszem, hogy egy nő képes ilyen pozíciót betölteni. Elég csak bele gondolni, hogy mennyire gyengék, és érzelmileg sebezhetőek is. Nem egyszer zsaroltam meg anyákat a gyermekeikkel, a férfiakat pedig puhítottam meg az asszonyokon keresztül. Az sem dob fel, hogy váratlanul ér, hogy ez a főgépész helyettese egy nő. Alapvetően jól bírom a hírtelen és váratlan helyzetet, de valahogy a nevembe is belezavarodok, vagyis az álnevemben. Annak sem örülök, hogy le akar rázni, s csak egy órát szán rám.
-Hölgyem az Impreium dokkol, ilyenkor nem sok dolga van a magafajtának rajta. – oktatom ki –Maximum annyi, hogy azt teszi, amit a Kancellária mond, s ha nem kap más utasítást, akkor teszi a dolgát.
A raktárba vezet, s elkezdi magyarázni az ottani gép működését, amit szintén nem viselek olyan jól, s újból kioktatom, hogy igen is értek a gép használatához. Eléggé zavar, hogy egy kis nyomorult aktakukacnak néz, pedig én is értek annyit ezekhez a gépekhez, mint ő. Ő még nem is élt, amikor már hidrokulccsal a kezemben segítettem a karbantartóknak a szerelésben. Jó igaz, egyedül nem szereltem, de ott éltem köztük, velük, s figyeltem a munkájukat. Nap, mint nap beszélgettem velük, s hallgattam a történeteiket, amik a legtöbbször a munkájukról szólt.  Ilyenkor sokszor olyat is elmondtak nekem, amelyet nem biztos, hogy szabad lett volna. Például, hogy miként szoktak csalni a munkában vagy, hogy milyen magasabb engedélyhez kötött technológiához fértek hozzá. Már tizenkét évesen tudtam, hogy mennyire nem érdekli őket a szükséges dokumentumok kitöltése, s hogy miként lehet eltüntetni egy – egy alkatrészt, amit aztán el lehet cserélni piára, vagy kajára. De azt is megtanultam összerakni, hogy miként lehet ezeket a simlisségeket kiszúrni.  Szóvá is teszem neki, hogy nem a leltár érdekel, hanem az emberek, akik írják azt.  Persze egyből kikéri magának, hogy őt akarom ellenőrizni, de nem ellenkezik.
-Nem csak magát, hanem minden karbantartót. – válaszolom neki mielőtt belekezdünk.


Úgy tűnik, hogy nem lopnak ezek, csupán trehányul vezetik az adminiSztrációt. Vagy nagyon jól álcázzák magukat. Meglepő mód nagyon is jól viselte kis Sammy ezt a röpke pár órás kérdez-felelek játékot, amivel sajnos nem jutok sokkal előrébb. A legtöbben már a felénél kiborultak volna és elküldtek volna a melegebb éghajlatra. De Sammy bírja. Nagyon is jól bírja, sőt még kicsit szemtelen is. Igazából nem bírom le venni a szememet róla, ahogy elindul hátulra lekapcsolni a lámpákat. Hiába van rajta munkásruha a nőiesség valahogyan mégis csak sugárzik belőle, s azon kezdek el fantáziálni, hogy miként nézhet ki a ruha alatt, miközben megkérdezi, hogy elégedett vagyok-e.
-Már mint mivel? – kérdezek vissza, mert hát sem a látvány sem a vizsgálat eredményével nem vagyok elégedett.
-Ön házas Lewis kisasszony? – teszem fel a kérdést, miközben az aktatáskámból előveszek egy kártyát, s kirakom a pultra neki, egy utolsó teszt gyanánt.
-Ezen a kártyán annyi kredit van, hogy akár 20 évig megélhet belőle. – mondom a szemébe nézve – Tekintessen úgy rá, mint egy születésnapi ajándékra.

William & Sammy

Semmi humorom órákon át a férfi mellett ácsorogni, miközben lenne bőven dolgom, ezt pedig próbálom finoman a tudtára is adni, de amit mond, attól most már felszalad a szemöldököm. Mégis kinek képzeli magát?
- Ön meglehet, hogy ezt hiszi, de dokkoláskor szoktuk a legtöbb hibát kijavítani a hajón, amik az utazás során keletkeztek és menet közben nem volt idő vagy lehetőség a javítására. Tehát nagyon is van dolga a "magamfajtának" az Imperiumon ilyenkor is. - nyomom meg azt a bizonyos szót magam is, miközben szemeim szinte szikrákat szórnak William felé. De legyen hát, teszem, amit akar, így elkísérem a raktárba és még a rendszerbe is beléptetem, hogy elvégezhesse a szükséges ellenőrzéseket, amiért ide küldték. Arra mondjuk nem számítok, hogy az embereket ellenőrzi, de nem sok beleszólásom van a dologba, így hát csendben figyelem csak a háttérből...


Szinte egy örökkévalóságnak érződik ez a négy óra, amelyet a férfival kell töltenem, és bár sokszor majdnem kihoz a sodromból, mégis visszafogom magam és készségesen válaszolok a kérdéseire. Amikor pedig végre végez, elkezdem lekapcsolni a világítást, aminek nagy része felesleges volt így, hogy az embereket ellenőrizte. No de elégedett?
- A karbantartókkal... - pillantok felé, hiszen elvileg az volt a dolga. A személyes kérdés viszont szinte mellbe vág. Oly nagyon meglep, hogy nem is felelek azonnal .
- Nem mintha sok köze lenne hozzá, de nem, nem vagyok házas. - azért kap végül választ tőlem, mert tudom jól, hogy a rendszerből is ki tudná deríteni, akkor pedig inkább nem bosszantom feleslegesen, mert még a végén a nyakamon marad még további pár órát és akkor aztán tényleg semmit se fogok aludni a sok meló miatt, amelyek rám maradtak neki hála. Bár talán Bruno besegített, ha már én vagyok itt helyette.
Egy kártya kerül ez után az asztalra, amit eleinte furcsálok, de amikor William beszélni kezd, szemeim dühösen szűkülnek össze. Mégis minek néz ez engem?
- Nem kell magától semmi! Nem vagyok megvásárolható... - bár az egyre különösebb a számomra, hogy honnan van ilyen vagyona egy egyszerű ellenőrnek. Nem... Ő nem csak egy ellenőr.
- Ki maga igazából? Mert nem mászkál bárki ilyen kártyákkal a zsebében. - kezeimet össze is fűzöm magam előtt, így próbálva meg elzárkózni előle. A kártyán lévő kredit rendkívül csábító, tényleg jó sok mindenre használhatnám, de érzem, hogy csapda van a dologban. Nem akartam felkelteni az érdeklődését, semmit se tettem azért, hogy ez megtörténjen, de most jobbnak érzem óvatosabbnak lenni és úgy fogalmazni, hogy ne üthessem meg a későbbiekben ez miatt a bokámat.

//Köszönöm <3 //

Ellenőrzés

Egyesek szerint én csak a munkámért élek, s engem nem érdekel soha semmi más nem érdekelt, csak a munkám. Pedig ez nagyon nem igaz. A munkám csupán az eszközöm arra, hogy elérjem azt, amit valójában akarok. Persze az emberek nagyon nagy százaléka nem érti meg, hogy én mit is akarok, hanem csak azt mondanák, hogy engem a hatalom érdekel. Pedig fogalmuk sincs. Ők csak azt látják, hogy a hatalmat hajszolom, s persze azt hiszik, ennyit akarok. Nem is tudják az igazságot… Dolgozom, hogy elérjem, amit akarok, a hatalmat, hogy azt arra használjam, amire ígértem. Ha nem teszek meg mindig mindnet, akkor mások kigáncsolnak, s máris távolabb kerül a cél. És hát az életben így működik, néha előre, néha hátra. Csak sokan az első visszalépésnél feladják inkább, de én nem ilyen vagyok, hanem megállás nélkül azon dolgozok, hogy haladjak előre, s ettől már azt hiszik, hogy a munkámért élek. Az átlag polgárok persze fel sem tudják fogni, hogy mennyit dolgozunk mi kancellárok. Azt is kidolgoztuk nekik, hogy amikor dokkolnak a hajók, akkor legyen pihenése a legénységnek. Persze tudjuk, hogy ilyenkor is többet szoktak dolgozni, mint amit mi előírunk, mert elég sokat dolgoztunk rajta, hogy kevés legyen az idő mindenre. Persze papíron, csak napi 2 órát dolgoznak, maximum akkor ha elmaradásuk van.
-Hölgyem a Kancellária szabályzata szerint a dokkolás első napján maximum 4 órát, szóval azért dolgoznak maximum ilyenkor, mert lusták voltak út közben dolgozni. – magyarázom neki, amikor kifakad, hogy akkor is dolgoznak, ha dokkolt a hajó.

-- 4 órával később --

Hosszú órákon keresztül fedem fel neki a hibákat a karbantartási lapokban, ami a nő számára csak kötözködésnek, és kukacoskodásnak tűnik, de nekem konkrét tervem van. Nem vaktában kérdezgetek, bármennyire is úgy tűnik neki. De valójában előre megírt forgatókönyv alapján kérdezek, és a sok felesleges kérdés között valójában csak 20-25 valódi kérdésem van, amire a kapott válaszokat majd otthon a kanapámról elemzem.
Ám amikor végzünk, akkor kissé megfeledkezem magamról, s bele feledkezem ennek a nőnek a varázsába, s a kérdésére, amikor megkérdezi, hogy elégedett vagyok-e akkor hirtelen nem értem, hogy mire is gondol. Hiszen mint nő, nem csúnya, már mint amennyi látszik ebben a ruhában. Felelőtlenül vissza is kérdezek, hogy mire is gondolt, amire túlságosan hamar megkapom a választ, hogy a karbantartókkal.
-Van akivel igen, van akivel nem… - mondom – és van akire felfigyeltem. –jegyzem meg, miközben őt nézem, majd ki ejtem a megszokott kérdés, hogy házas –e, amire elég durván válaszol. Vagyis szerintem nem így kellene válaszolnia.
-Miss Lewis. A Családügyi Hivatal 124/7C törvénye értelmében ha egy férfi bármilyen körülmények között a nő kapcsolati állapotára kérdez rá, a nőnek kötelessége őszintén válaszolnia, olyan módon, amely nem bántó a férfi számára. – mondom szakszerűen, de azért nem teljesen pontosan idézve a törvényt, hanem csak a lényeget megfogalmazva belőle. Persze ha szeretné szívesen idézem neki a pontos paragrafust, hiszen én magam írtam az összeset, s mindet nagyon alaposan végig gondolva, hogy miként is tudom majd felhasználni majd, ha szükségem lenne rájuk. Igazából magam sem tudom, hogy miért kérdeztem rá, s miért kezdtem el közben azon gondolkodni, hogy milyen módon tudnám eltüntetni Amandát az útból. Próbálom gyorsan elhessegetni a gondolatot, s rá térni a tárgyalásunk végére. Ki is rakom a csapdát a pultra, s el mondom mi mindenre elég lenne ez a kis kártya neki, az elkövetkezendő 20 évre, de elég nyersen, és határozottan vissza utasít, amire szemtelenül elmosolyodok.
-Lewis kisasszony, most azt mondja nem megvásárolható, és hogy nincs szüksége semmire tőlem, de gondolkozzon el egy pillanatra. – megnyitom az elkészült jelentést, s felé fordítom, ahol akár el is olvashatja. – nagyon is szüksége van arra, hogy aláírjam ezt a jelentést, különben holnap egy csapat adminisztrátor jelenik meg, hogy ugyan ezt végig csinálják magával és a többiekkel, de sokkal hosszabban. – nem fenyegetésnek szánom ezeket a szavakat, csak érzékeltetni akarom, hogy igen is szüksége van rám, még ha nem is érzi úgy.
-Az hogy ki a megvásárolható, és ki a nem, arról is órákig tudnék beszélni önnek, de mivel nem kérek öntől semmit ezért a kártyáért ezért nem nevezném megvásárlásnak. Inkább egy kedves gesztusnak. De úgy látom, hogy maga nincs hozzá szokva ahhoz, hogy valaki jót tegyen magával csak úgy. –persze, hogy nem teszek én sem csak úgy ilyet bárkivel, hiszen ez is csak teszt. Igen most nem kérek cserébe semmit, de tudom, hogy az emberek egy ilyen ajándék után szinte bármit megtennének nekem, mert úgy éreznénk, hogy tartoznak nekem, de a csapda itt nem ért véget, hanem folytatom tovább.
-Tudja mit. Legyen magánál ez a kártya 3 napig. – mondom, miközben felé tolom a kártyát – Ha három napig egyszer sem használja, akkor letiltom. Vehet belőle új hajtómű vezérlést is ide a hajóra felőlem, nem érdekel.
Persze nem buta nő ez a karbantartó, és kellően óvatos is, hiszen hamar leesik neki, hogy nem sokan rendelkeznek ilyen kártyával. Biztos vagyok benne, hogy most arra tippel elsőre, hogy ellenálló vagyok, s valami csúnya dologra akarom rá venni. Biztos vagyok abban is, hogy most aggódik, hogy mennyire kerülhet bajba emiatt, s rá is kérdez, hogy ki vagyok.
-William vagyok. – mosolygok rá, olyan mosollyal, amitől a beosztottaim frászt kapnak. – Mivel nem kérek semmit ezért a kis plasztik kártyáért, ezért lényegtelen, hogy ki vagyok, de ha ennyire kíváncsi, akkor megmutatom. – a PDA-mon egyszerűen lekérem a kancellárok listáját, ahol mind a hetünk arcképe ott van, név nélkül. Majd ezt fordítom felé. Sejtem, hogy így már felismer, de hogy a nevemet is tudja –e vagy sem, abban nem vagyok biztos.

William & Sammy

Bicskanyitogató a pasas stílusa. Nem is értem, hogy képzeli, hogy így viselkedik, de rossz emberrel húzott ujjat, így dühös tekintettel pillantok rá, miközben megvádol azzal, hogy lusta vagyok.
- Menjen a fenébe! A maga munkája jóval egyszerűbb, mint az enyém, és szerintem fogalma sincs arról, hogy milyen az az igazi munka! Ha pedig valóban csak annyit dolgoznánk, mint amennyit a Kancellária előír, akkor meglehet, hogy a hajó se indulhatna útnak a kiírt határidőben. Azt senki se akarná, hogy egy javításra szoruló űrhajóval induljunk el, ami talán vissza se tud térni. Foglalkozzon inkább a saját munkájával! - pfú de feldühített, hát hihetetlen. Lehet, hogy akad pár ember, aki valóban nem úgy dolgozik, mint ahogy kellene, de Ők nem is maradnak sokáig az Imperiumon.


Folyamatosan szívja a véremet és egyre nehezebb normális hangnemben válaszolni a kérdéseire, de jó pár óra után úgy tűnik, hogy végre végeztünk. Nagyon remélem, hogy elégedett, bár válaszából nem az jön le, és ahogy engem figyel... Hogy rám figyelt volna fel? Ezt a munkát nem veheti el tőlem, a Kancellária pontosan ezért ébresztett fel, mert kellett nekik a jó szakember az Imperiumra és nem is vagyok hanyag, tehát okát se látnám ilyen döntésnek. Na meg, nem hiszem, hogy ekkora hatalma lenne... De a következő kérdésével rendesen kizökkent. Mégis mire véljem ezt? Ahogy a kioktatására is szívem szerint behúznék neki egyet, de... jelenleg nem tehetem, tehát megpróbálom visszafogni magam, de a mosolyom már rég elveszett.
- Megbántottam volna? Igazán sajnálom, hogy az érzékeny lelkivilága rosszul viseli egy gépész stílusát. De a válaszát megkapta tőlem. - ha nem tűnik el a szemem elöl rövid időn belül, én nem fogok jót állni magamért. És erre még képes tovább fokozni a hangulatot azzal, hogy egy kártyát is letesz elém, jó sok kredittel. Mit akar ez a pasi tőlem és minek néz engem?
- Most fenyegetni próbál? Ez az aláírás az Imperiumnak kell, tehát maximum a főgépésznek okozna kellemetlenséget, ha nem írná alá vagy a kapitánynak, nem személy szerint nekem. És igazán leszállhatna már rólam. Mit ártottam magának? - miért akar így szórakozni velem? És azt hiszi, hogy beveszem ezek után azt a szöveget, hogy ekkora összegért nem kérne semmit se tőlem. Nem felelek arra a ki nem mondott, de utalt kérdésre, hogy nem vagyok hozzászokva az ilyen viselkedéshez, inkább csak figyelem, hogy mit akar, de most már nem bírom megállni mosolygás nélkül.
- A hajó nem az én hajóm, a Kancellária dolga megvenni a szükséges alkatrészeket, és mint mondtam, nem érdekel ez a kártya. Tartsa csak meg! - de mégis ki a fene ez a férfi? Nem fogadom tehát el, nem érdekel a három napja, ahogy igazából semmi se, amihez köze van. Húzzon el innen a francba. Túl nagy az arca a semmire és azt hiszi, hogy több nálam. Engem nem fog csak úgy megfenyegetni. A neve William, remek, de... én többre vagyok kíváncsi, így most lábammal dobolni kezdek, kezeimet még mindig összefűzöm magma előtt, amíg Ő a PDA-ját nyomkodja, de amikor meglátom, hogy milyen adatot hívott le, és végül a fényképét is, hirtelen marad abba a dobolásom... A kancellárok neveivel tisztában vagyok és nagyjából a képükkel is, de... basszus! Lassan pillantok fel rá, majd még egyszer a PDA-n lévő képre... jó nagy szarban vagyok.
- Tehát Ön William McGrover kancellár. Nem értem akkor, hogy miért pazarolja az idejét holmi ellenőrzésre és... és hogy miért szívja a véremet. - visszább vettem, én legalábbis úgy hiszem, de lehet, hogy nem eléggé. Jó, kicsit moderálnom kellene magam, így megköszörülöm a torkom és már mindjárt értem, hogy miért jött nekem a CSH törvényeivel. Még sok galibát tudna okozni nekem, ha negatív képként maradok meg az emlékeiben.
- Tényleg nincs szükségem ennyi kreditre, de az aláírására igen. Ha rendben talált mindent az ellenőrzés során, akkor kérem írja alá... uram. - és hagyjon már békén. Ez nem az én napom... hogy pont egy kancellárt kellett kifognom. Miért vállaltam el Bruno helyett? Egyébként eddig még egyetlen kancellárral se beszéltem, nem is volt rá lehetőségem, és okom se, de most azért kíváncsian méregetem. Ő neki is köszönhetőek a mostani törvények, amelyek nagy részével nem vagyok elégedett, de tudom azt is, hogy nem véletlen az, aki. Még jelenleg nem tudom hová tenni a férfit, bár az eddigi beszélgetésünk alapján nem lett szimpatikusabb a számomra. De vajon az csak egy szerep volt vagy Ő maga? Remélem, hogy csak egy szerep és most, hogy elárulta, ki is Ő, végre a kancellárral is válthatok pár szót.

Ellenőrzés

Az emberek félnek tőlem, annyira félnek, hogy ha valami rosszat is mondanék nekik véletlenül, akkor is inkább türtőztetnék magukat, majd megköszönnék, mint sem szembe szálljanak velem. Maximum akkor engednek meg maguknak ilyen hangnemet velem szemben, amit most ez a nő, amikor már tudják, hogy nekik teljesen mindegy. De ennek a nőnek még csak azt vetettem fel, hogy a saját hibájukból kell dolgozniuk, erre máris elküld a fenébe. Mikor már avval jön, hogy az én munkám sokkal egyszerűbb, mint az övé, akkor már egy őszinte mosolyt engedek meg magamnak. Végre valaki, aki ki is mondja, s közben teljesen őszintének tűnik.
-Higgyen nekem, foglalkozom én eleget a munkámmal. – zárom le ezt a kis kitérőt, hogy végre a munkámmal tudjunk foglalkozni, de azért ezt a pillanatot felvésem az elmémbe, hogy mindig emlékezzek az amazonra, aki nem félt tőlem.


A lehető legalaposabban teszem fel a kérdéseket, pedig ránézésre egyszerű kérdéseket teszek fel. Itt miért nincs aláírás? Itt miért nincs cikkszám? Itt miért nincs darabszám beírva? És hasonlók. S ezek az általános kötözködő kérdéseknek, amik mögött ott a valódi munkám. Persze tudom, hogy elvégzik a munkájukat, és elég jól elvégzik, már mint ahhoz képest, hogy milyen körülmények között élünk itt fent. Próbálok barátságos lenni itt a végén, ami engem is meg lep kicsit, hiszen nagyon rég nem volt olyan, hogy munka közben megfeledkeztem magamról, s többet lássak, mint kell. Itt most viszont úgy kezdek rá nézni, mint egy nőre, s nem mint egy alkalmazottra, s a számon ki is jön a kérdés, hogy házas, amire egyből visszakézből csattan. Persze én sem hagyom szó nélkül, s kioktatom, hogy igen is válaszolnia kell. Persze egyből vissza is szúr, hogy elnézést kér, amiért egy egyszerű gépész a lelkivilágomba taposott, de érzem, hogy csak gúnyolódik.
-Higgye el nekem, hogy nem érzékeny a lelkivilágom, s ennél többel sem lenne képes soha a büdös életbe bele gázolni a lelkembe. – magyarázom neki, de érzem, hogy ha így folytatja, akkor ki fog hozni a sodromból, s azt nem köszöni meg, mivel nem csak, hogy felképelem itt helyben, de be is záratom. Kicsit enyhülnek az érzelmek, s próbálom nem egy kis pénzzel megvesztegetni, amit azonnal elutasít, s amikor próbálom rá vezetni, hogy igen is szüksége van rám, akkor közli, hogy neki ugyan nincs maximum a hajónak. S hogy ne merjem fenyegetni.
-Hölgyem, nem szokásom fenyegetni, csak felhívtam a figyelmét arra, hogy milyen pontatlan megállapítást tett az imént. – veszem elő a nyálas tenyérbemászó modoromat, mint amikor avval zsarolok meg egy anyát, hogy a gyereke egy szexuálisan túl aktív lakossal lesz kiházasítva, ha nem teszi, amit mondok. Persze azok is ilyenkor jönnek, hogy fenyegetem őket, meg stb. De valójában mindig ők döntenek úgy, hogy azt teszik, amit kérek, pedig választhatnák a másik lehetőséget is.
-Maga szerint a kapitány tapsolna örömében, hogy ellepik a hajóját az aktakukacok, amiért maga egyel nem volt kedves? -teszem fel a kérdést - A munkám része azt is ellenőrizni, hogy a legénység mennyire készséges megtenni a szükségeseket a hajó érdekében. És ha netalántán, mint felügyelő azt merném kérni, hogy szexuálisan elégítsen ki, akkor lehetne panasza a kancelláriánál. De amíg a Kancellária SZENT törvényeivel ellentétesre nem kérem, addig jogom van tesztelni az elkötelezettségét a hajó, a legénység, az emberiség iránt. Magát még abban a korban fagyasztották le, amikor nem volt ilyen rossz a helyzet, s úgy látszik ezt még nem tudta levetkőzni.
-Maga a hajó legénységének a tagja, szóval a maga hajója is. –zárom rövidre a kérdést, amikor közli, hogy a kancellária dolga fizetni, s már rá is térünk a személyemet érintő kérdésre. Az első válaszommal, szemmel láthatóan sikerült felhúznom. hiszen arra, hogy William vagyok már idegesen dobol a lábával, s a karjait is összefűzi, amire ismét elmosolyodom a PDA-m fölött, mivel tudom, hogy most jön az a rész, hogy bocsánatot kér, és esdekel majd. Mutatom neki a PDA-amt, s egyértelműen látszik, hogy mikor ismer fel, hiszen a lábdobogás is abba marad. De várt bocsánatkérés, és esdeklés viszont elmarad, ami meglep, s a mosoly is le hervad az arcomról egy röpke pillanatra, de amikor nekem szegezi a kérdést, hogy miért játszom vele.
-Nem szívom a vérét – mondom miközben a két ujjammal idézőjelet imitálok – hanem mint mondtam a munkámat végzem, alaposan, s nem csak a számok érdekelnek, hanem az emberek is. – Nem szeretném túl sokáig húzni még itt feleslegesen a drága időmet, de azért a pénz és aláírás kérdésére még ki kell térnünk. Sammy még magyarázatba is kezd, hogy neki aztán tényleg nincs szüksége ennyi pénzre, neki csak arra van szüksége, hogy aláírjam, és persze, hogy elhúzzak innét, bár ezt a világ összes creditéért se mondaná ki.
-Az aláírást is megkapja – s már írom is alá a jelentést – de persze a crediteket is megkapja. Persze nem ön, hanem a hajó, de maga fogja kezelni, s nem Brúnó, akinek jobb dolga is van, mint a hajó ügyeivel foglalkozzon. – teszem hozzá gúnyosan. – Ez a pénz a hajó fél éves költségkerete, amivel maga gazdálkodik a következő fél évben. Azt ajánlom bölcsen használja fel. – mosolygok rá gúnyosan, mivel tudom, hogy ez most mekkora felelősség számára, s persze emiatt a főgépész és a kapitány is külön figyelmet fog fordítani rá. Eddig ők ketten kezelték közösen ezt a pénzt, s én most egy „mezei „ gépészre bízom. Biztos vagyok benne, hogy a következő napokban jön pár felháborodott kérdés, de nem érdekel. Ennyi móka nekem is jár. Így legalább a kapitány és a főgépész is érzik, hogy nem csak Terson az egyetlen, aki bele tud szólni az életükbe.

William & Sammy

Egyre nehezebben viselem ennek a pasinak a társaságát... a stílusát, és egyszerűen az egész jelenlétét, de próbálok azért jó pofát vágni a dologhoz. A kérdéseire választ kap, még arra is, amihez szerintem semmi köze, és úgy tűnik, hogy igen csak megbántottam a stílusommal. De hát így járt, nem fogok ezért rosszul aludni az éjszaka.
- Én azt nem venném ennyire biztosra, de ha maga mondja. - vonogatom meg vállaimat is. Minden pasi keménynek hiszi magát, aztán jön a koppanás és a felismerés, amikor rájönnek, hogy mégse annyira fasza gyerekek. De maradjon meg csak a tökéletes kis világában, és felejtse csak el a családi állapotomat. Nagyon remélem, hogy Ő például házas. Amikor viszont a kreditet tartalmazó kártya is előkerül, már végleg sok lesz. Nem értem, hogy mit akar tőlem és hogy mire megy ki a játék, de felfoghatná végre, hogy nekem aztán semmi se kell tőle. De képes tovább menni, így megfeszül testem, de kezeim épphogy nem szorulnak ökölbe. Nem akarnám kihúzni a gyufát a kapitánynál, és eddig próbáltam kedves is lenni, csak hát... ezzel a pasival nehéz.
- Minden kérdésére válaszoltam. - Ő az, aki folyamatosan olyanokat kérdez és mond, amik felhúznak. Mint például most ez a rengeteg kredit. Amikor viszont a szexualítást is szóba hozza, tekintetem némileg elsötétül, de lenyelem mondandómat. Ha ilyesmire merne kérni, akkor el is búcsúzhatna a férfiasságától, mert velem aztán nem fog szórakozni.
- A hajó érdekeit nézem, de akkor a krediteket a hajónak ajánlja fel és ne nekem. - zárom le én is a témát és jobbnak látom az előbbi szavai egy részére inkább nem reagálni. Mindkettőnek jobb lesz ez így. De nekem főleg, mivel hamarosan kiderül, hogy ki is ez a férfi előttem. Nem csak egy egyszerű hivatalnok, hanem maga a Családügyi Hivatal vezetője, egy kancellár. Mi a fenét keres Ő itt? És miért pont nekem kellett vele most beszélnem? Nem értem... Az aláírást viszont megkapom, és bár a kreditet is, ezt most nem kommentálom, ahogy azt se, hogy rám bízza a kezelését. Mintha tesztelne...
- Ahogy akarja, uram! - legyen hát így. Nem fog kifogni rajtam, és el se fog tűnni az a pénz, ebben biztos lehet. Mindenesetre úgy érzem én is, hogy lassan végeztünk, így ha a kancellár se akar mást, akkor egy biccentéssel köszönök el tőle és bár fáradtnak éreztem magam még az imént, kellően felébredtem kilétét megtudva, így irány vissza a munka... Van még mit helyre pofoznom ezen a hajón.

//Köszönöm a játékot! //