Amikor meghallottam, hogy mi történt, miután visszatértek a küldetésből Ravenemék, a szavam is elakadt az ítéleten. Mindig is sejtettem, hogy bajba fog kerülni, ha nem vigyáz, de most valahogy túlszárnyalta önmagát. Szomorúan és szótlanul pakolom össze a holmimat, bár sok mindenem nincs. Ez a kabin jelentette az otthonunkat, még ha nem is mindig itt tartózkodtunk. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy mi történhetett, hogy ilyen hirtelen, és azonnal mennünk kell innen, valami más helyre. Fel se foghatom, hogy mi zajlódott azon a küldetésen! A szobába fel-alá járkálva akarok valami értelmes gondolatot a fejembe erőltetni, de valahogy nem megy… -Ennek lenne „jó oldala”? – nézek rá, de még emésztenem kell a történteket. –Lehet, hogy neked igen…- Most nem igazán az jár a fejembe, hogy a „jó oldalát” lássam a helyzetnek. Nagyon pipa vagyok, hogy olyan dologra vagyok kényszerítve, amiről fogalmam sincs, hogy alakult ki. Azt sejtem, hogy valami nagy disznóság lehetett, de most, hogy mindent hátra kell hagynunk és elmenni innen, azért _ez_, nem kis dolog. Valójában semmit sem tudok már, hogy mi lenne a jó, és mi a rossz! Próbálok józanul mérlegelni, de egyelőre nem megy. Még nagyon friss az információ, és idő kell, hogy megbékéljek. -Bizonyára…- Nem tudom, hogy most mihez kezdjek! Amikor összeházasodtunk, akkor fogadalmat tettem, hogy kitartunk egymás mellett, és most sem változtattam meg a döntésem… De… Nem tudom, mit tegyek… Az ágyunk szélére ülök,- ami most már nem is az ágyunk ezek után, ha el kell mennünk innen -, és a tenyerembe hajtom az arcom. Kell egy kis idő, hogy lenyugodjak és átgondoljak mindent. Pár perc kell, hogy felfogjam, mi is következik ezután. Mindent hátra kell hagynunk és elmenni, ki tudja hová?!… Itt hagyni mindent, ami eddig idekötött, és szinte az otthonunkat jelentette. Ez volt a közös helyünk, - és most minden széthullani látszik - , amiről eddig azt hittem, hogy öregkoromig ezen a hajón fogom leélni az életem, Ravenem mellett. Nem könnyű szembesülni, hogy ezek után ide, már nem jöhetek vissza.
*Csomagolás közben nem is nagyon figyelem, hogy Bruce mit csinál, egy ideig néztem, ahogy fel s alá járkál, de gondoltam bosszantja a dolog, ahogyan engem is. Aztán kezdtem tőle szédülni, őt nézni, forgatni utána a fejem s arra is odafigyelni mit pakolok be és hogyan; macerás lett. * -Van az is, ja. Mi lett volna ha végleg a Perdára küldenek? Lássuk be, benne volt a pakliban. *Mondjuk akkor nem tudom hogyan oldottuk volna meg a „házas életet” , talán ez a konkrétum is közrejátszott abban, hogy maradhattam a két tartózkodási hely között. A Perda és az Imperium, elvégre Bruce-t nem büntethetik miattam azzal, hogy száműzik a holdra. Így viszont csak akkor nem leszünk együtt, ha küldetésre megy. * -Bizonyára? Ez most mit jelent? *Szűkszavú. Mellettem nem nehéz, de ez most nagyon fura. Oké, értem én, nem könnyű a helyzet, de legalább miatta még megmaradt a türelmi időnk a gyerekcsinálásban. Szarabb lenne ha mindketten civilek lennénk, már le is járt volna. S persze még így is necces, mert előbb vagy utóbb el kell gondolkodnom valami megoldáson, hogy nekem ne kelljen gyereket szülnöm és Bruce maradhasson mellettem. Ja és persze a méhemhez is ragaszkodom. Hozzá törleszkedem amikor végre leül az ágyra és vállammal finoman meglököm.* -Hééé! Ez még nem a világ vége! *Ülünk egymás mellett mint két kókadt perdai virág, én azonban nem temetem az arcomat a kezeimbe, csak nézem a kabint amit már belaktam. Olyannyira, hogy még a falakt is leszigeteltük Sammyvel. Most kezdhetem az egészet újra. A pillantásom Bruce csomagjára esik, gyanúsan soknak találom. A merengés oldalra hajtja a fejem, és ráncokat gyűr a homlokomra, végül nem bírom tovább, felállok és odamegyek, hogy feltúrjam. Aztán a beépített szekrényhez lépek és belekukkantok. Egy darab cucca nem maradt ott. * -Te minek pakoltál be mindent? Elég annyit hoznod amennyi pár napra kell. Aztán ha az Imperium új küldetésre megy minden visszacuccolsz? *Csípőre tett kezekkel kérem számon, bár nekem tök mindegy mennyit cipekedik és hányszor, de tök felesleges. Másrészt szolgálaton kívül akár civil ruhát is felvehet, elég ha azokat hozza. Odalépek hozzá és leguggolok előtte, hogy két kezét az enyéimbe szorítsam, remélve, hogy a feje megtudja tartani önmagát és nem esik le a nyakáról, mert annyira búskomor, hogy tényleg úgy tűnik mintha csak a kezei tartanák a fejét. Próbálok a szemeibe nézni, ha kell lejjebb is hajolok és úgy nézek felfelé, hacsak nem szedi össze magát. * -Figyelj, Amíg küldetésen vagy nem kell a koponyát nézegetned. Egyébként meg a Dominiumon talán tágasabb kabint kapunk. Igényeltem a nevedben, így nem kell a harmadik szintre mennünk. Na milyen vagyok? *Lelkes és mosolygós. Hozzá képest egyenesen kicsattanok a jókedvtől. *
Most először tanácstalan vagyok. Eddig is voltak könnyebb –vagy- nehezebb időszakok, amiken túl kellett esnünk, de a mostani helyzet, teljesen más. A kabinunkban töltött időnket úgy éltük, ahogy nekünk volt jó, és most minden megváltozik. Abba se vagyok biztos, hogy ez a „határozat” a vége a fejesek döntésének, de fogalmam sincs, hogy mi történhetett azon a küldetésen, ami ezt eredményezte. Ravenem néha hajmeresztő ötleteket produkál, de nem hinném, hogy „csak” egy szimpla baki lehetett, mert valahogy nem tudom felfogni. Mély hallgatásba van mindenki és ő sem mond el nekem mostanság mindent. Ezt betudom, hogy nincs kedve beszélni róla, bár engem azért érdekelne, hogy miket forgat a fejébe. Igaz, hogy soha nem hagytam magára, és most sem fogom… De, nekem valami mást súg a megérzésem. Biztos volt valami, amit nagyon el akarnak tusolni odafönt… Ahogy eddig sem bíztam Jenkinsben és ez nem változott meg bennem. Amióta a nejem körül legyeskedik, és állandó jelleggel „vacsoráztatja”, már inkább feltűnt. -Nem lett volna jobb… De így se…- annyira nem merülök bele, mi lett volna ha… Mert úgyse tudnék egy érvet se felhozni mellette, hogy könnyebb legyen ezt _így_ látnom. -Most már amúgy is mindegy…- rázom meg a fejem, de már úgyse tudok mit tenni. A holmiját összerakta és szomorú szívvel nézem, ahogy ott ül az ágy szélén…A koponya is a csomagja tetején. Nem hittem volna, hogy így lesz, de már nincs más választásunk. A holmimat összeraktam, bár annyira nem is figyeltem, hogy mindent elrámoltam. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, mit teszek. Eddig soha nem fordult velem elő ilyen, és most össze is vagyok kavarodva. Az ágyra ülve temetem az arcom a tenyerembe, hogy mély levegőt vegyek és átgondoljam ezt az egész rohadt helyzetet. -Lehet… Most jelenleg, nekem az. – nehezebben viselem a dolgot, de nem is csodálkozom rajta. Fejbekólintott a hír és a határozat, így idő kell, míg megbirkózom a tényekkel, és talán azzal a gondolattal, hogy lehetnek olyan idők, amikor tényleg távol leszünk egymástól, ha az Imperium kifut a dokkból. Most erre nem akarok gondolni, de a törés bennem maradt. Remélem, hogy pár nap múlva valami enyhülés következik, és megbékélek valamelyest. -Jahh… nem tudom… Majd nem viszek el mindent. – annyira nem figyeltem, hogy az összes létező ruhámat összeraktam a pakkba, és ha nem mondja, akkor fel sem tűnik. -Biztos remek lesz. – látva, hogy milyen lelkes és derűlátó, én nekem most ez nem megy ilyen könnyedén. A koponyát is elviselem, bár nagyon utálom – és ezt jól tudja - de már nem is érdekelne, ha minden maradna a régiben. Lehet, hogy jobb lenne, ha hamar túlesnénk ezen a költözésen és nem halogatnám. Így is borzasztóan nehéz elindulnom. -Mikorra kell átmenni _oda_? Azt is közölték?
*Persze, hogy nem lett volna jobb, és persze, hogy így sem jó. Nem is kell belegondolnom abba, mi lett volna ha…mert lesz elég gondolkodni valóm azon, mi lesz ha…amikor Bruce-al a fedélzetén az Imperium újabb küldetésre megy és én ott fekszem majd egyedül az ágyban, az új kabinunkban és nézem a plafont. Hát bassza meg, hiányozni fog. Állandóan külön utakon jártam, de mindig együtt aludtunk, hogy méltón fejezzük be a napot és egymásból merítsünk erőt a másnaphoz. Megbeszéltük mi történt velünk aznap…az elmúlt időszakban az arány jócskán elbillent Bruce felé, de sosem tette szóvá. Még nekem is szoknom kell a gondolatot, hogy lesz idő, nem is kevés, amikor nem lesz ott mellettem. Eddig bele sem gondoltam, mert próbáltam a legjobbat kihozni abból amit sikerült egy nap alatt összehoznom, de most már látom, hogy sok jó nem fog belőle származni. * -Hát most már mindegy. *Ennél többet, lelkesítőbbet nem tudok mondani, de lesz még jobb is, abban biztos vagyok. Sosem voltunk elveszett emberek, ezután sem süllyedünk a kétségbeesés mocsarába, oda csak Jenkins szokott. Mármint mocsárba. Sajnálom ami történt, nem gondoltam, hogy megtörténhet, de nem vagyok mindenható…hanem ízig-vérig Delgado, csak idő kérdése volt mikor csapódik ez ki. * -Nekem is, de biztosan meglátjuk majd ebben az egész katyvaszban a jót is, ami nem a vége valaminek, hanem a kezdete. *Egy ideig most együtt lehetünk mielőtt az Imperium ismét elhagyja a dokkot, legalább lesz egy kis időnk, hogy ketten együtt megreformáljuk a közös életünket. S remélhetőleg Bruce majd újra a régi kedvére kap, főleg ha az eddig lehallgatott dolgok egyikébe beavatom. Már érlelődik a terv, csak ez az egész picit közbeszólt, el kell tolnom a bátyámmal és Zsenikével a találkozót, de majd Bruce-t viszem magammal és akkor nem kell elaltatni az őrt, nekem nem kell megint magyarázkodnom – ami igen nehéz ha közben majd szétvet a röhögés – és mondhatni, családban marad az egész. Csak épp előbb Bruce-t kell kirángatnom a búskomorságból és újabb célt adni az életének, hogy ne csak az agyzsibbasztó játékaival foglalkozzon. De ahogy a csomagjára nézek, rá kell jönnöm, hogy ez nehezebb lesz, mint gondoltam. * -Akkor pakold ki azt ami nem fog kelleni. *Mindezt a csomagja mellett állva mondom, de végül csak odalépek elé és leguggolok, hogy a szemeibe tudjak nézni. A lelkesítőnek szánt rövid monológom azonban nem ér célt, ez abból is kitűnik, hogy Bruce azt mondja leendő otthonunkra, hogy „oda”, mintha olyan szó lenne amit bűn kimondani. * -Nekem most. Tíz percen belül el kell hagynom a hajót. Hogy mikor megyünk…_oda_ az már mindegy, csak nem lehetek a hajón. Akarsz előtte elmenni valahova? Jack bárjába, vagy kajálni valamelyik étkezdébe, céltalanul mászkálni a Promenádon? *Bármit megteszek ha azzal egy kicsit jobb kedvre deríthetem. Akár letöltök neki egy újabb játékot ha akarja, vagy…veszek neki egy energia szeletet, jelzésértékűen. Végül is a szándék a fontos nem az ajándék értéke. *
Annyira vagyunk egy ideje együtt a nejemmel, hogy tudjuk egymás gondolatait is kitalálni, és egy rezdülésből is felismerjük egymás lelki állapotát. Legalábbis rajtam biztos, hogy látszik, nem örülök ennek a helyzetnek. Lehetne ragozni és szépíteni, hogy mennyire jó lesz, meg hasonló, de most egyáltalán nem tudok optimistán gondolkodni. Sok mindenen mentünk keresztül, és most meg hirtelen kettészakítanak minket, ami nem tölt el boldogsággal. Felőlem akármit mondhattak a fejesek, akkor sem hiszem, hogy Ravenem –és még páran- olyan dolgot tettek volna, ami idáig vezetett. Igaz, hogy most már teljesen mindegy mi lesz, mert minden változik, és semmi sem marad a régiben. A holmimat is úgy pakoltam össze, hogy azt se néztem, -mit rámolok bele a táskába-, ami jött. Észre se vettem, hogy közben kiürítettem az egész szekrényemet. -Remélem úgy lesz. – közben egy részét kiszedem a holmimnak az összepakoltak közül. Nem igazán lelkesedem, és ez most a szokásosnál is jobban látszik rajtam. -Kiraktam pár dolgot. – még mindig alig tudom felfogni, hogy miért történik ez velünk. Nagyon a mélyponton vagyok, s amikor említi, hogy tíz perce van még elhagyni a Hajót.. Hát, nem dobódtam fel jobban tőle. Idő kell még hozzá, hogy _ezt_ feldolgozzam magamban. -Azt hiszem, hogy Jack Bárja inkább aktuális lenne. – Amúgy se vagyok most éhes. Nem mintha egyébként sokat innék, de jelenleg kell valami, ami eltompítaná a gondolataimat, és erre talán Jack tudna valamit javasolni. A lényeg, hogy rohadt erős legyen, még a búfelejtőnél is! -Akkor menjünk… Nem sok az a tíz perc.- viszem a csomagokat, ha már ez a néhány perc van már csak hátra, az itteni közös kabinunkban. Néha soknak tűnik az a pár perc, de most mintha repülne. Tényleg jól fog jönni az az ital! A kajára, rá se tudok gondolni!
*Ha végre elfoglaljuk az új kabinunkat, elmesélem Bruce-nak mi történt az Aquillonon, akkor talán jobb kedve lesz, még ha rossz is marad. Kissé ellentmondásos, de én tudom mi a lényege. Tudni fogja az igazságot és mint katona, pontosan tisztában lesz azzal, hogy a tetteim elnyerték méltó büntetésüket. Akkor persze ebbe bele sem gondoltam, számos olyan helyzet volt, amit később máshogy oldottam volna meg, de szerencsére mindig életben maradtam és ez a lényeg. Most sincs ez másként. Talán lehettem volna körültekintőbb, vagy megálljt parancsolhattam volna magamnak mikor Simon hadnagy furán nézett rám – furán, lásd: szigorúan – de ahogy Bruce pakolását nézem, immáron a részleges kipakolását, és elmerengek újra a történteken, rá kell jönnöm, hogy menthetetlen vagyok, mert a mostani eszemmel sem csinálnék semmit másképp. Az utam meg van írva, a karmám szorosan mellettem lépked, de hiába teszi, ha ki nem is cselezem, megtalálom a megoldást arra, hogy a rossz lépéseket is jól használjam fel. Ennek az egésznek is van előnye. Több időm marad a JL-el foglalkozni és a Perdára menni. * -Oké, akkor akár mehetünk is. *Mondom ahogy felállok és még utoljára eligazgatom a takarót az ágyon. Azt hiszem egy kezemen meg tudom számolni hányszor tettem ezt, vagy Bruce ágyazott be, vagy úgy maradt…de most kívánom azokat a mozdulatokat és ahogy fellebbentem a takarót, megtalálom az egyetlen, kimaradt cuccomat. Az alvós pólóm. * -Nnna, majdnem itt hagytam….akarod, hogy itt hagyjam? *Fordulok a pólót gyűrögetve Bruce felé, hátha van olyan szentimentális, hogy az Imperium útja alatt a pólómmal alszik, akkor nem hiányzom neki annyira. Lehet majd én is kérek tőle egyet. Csak, hogy érezzem a szagát? Nos, nem edzős pólót kérek. A választása nem lep meg, Jack a legjobb gyógyír ilyenkor és talán nekem is jót tesz. Persze nem iszom magam a dominiumi padlóig, de bátorra igen. Tovább gyűrögetem a pólómat ha eddig nem kérte el, vagy nem is akarja egyáltalán.* -Akkor Jack bárja. Nagy munka vár ránk, kell egy kis lazítás előtte. *Még befejezem az ágyazást, hogy mikor Bruce visszatér ide már nélkülem, legalább rendes kabin várja. Aztán ha kellett neki a pólóm, azt ledobom az ágyra, amúgy otthonosan, majd fogom a táskámat és elindulok. Új élet lesz az kétségtelen, de apa mindig azt mondta: Soha nem volt még úgy, hogy ne lett volna valahogy. Ebben pedig tiszta szívből hiszek. Ideje lenne őket is meglátogatni. Pláne ha már a második találkozómat szervezem le a bátyámmal, de még mindig dilemma, hogy elmondjam nekik vagy sem. *
A vérmintavizsgálatot követő napon, még bőven az éjjeli pihenőidő töltése alatt jelez beérkező üzenetet Raven PDA-ja, ahol a következő üzenet fogadja: "Hisz a szellemekben, Moor?" Az üzenet feladója az Inspektor, aki az alábbi szövegezéssel folytatja, hogy egyértelműsítse akaratát: "Hisz vagy sem, tíz percen belül jelenjen meg a 2-es hangárban." A parancs egyértelmű és világosan megfogalmazott, amolyan Mills-esen sallang és mellébeszélés mentes, még így az éj kellős közepén is. Amennyiben Raven vállalja a kockázatot, hogy az ukáz ellenére nem jelenik meg, úgy számoljon a következményekkel, egyéb esetben mire megérkezik a hangár bejáratához, az ottani őrszemek egy összesúgást követően soron kívül engedik be a hangártérbe, ahol dokkolásra várják a nap első perdai személyi siklóját, ami menetrend szerint perceken belül meg is érkezik. Phoenix-et nem nehéz kiszúrni, igen, ő az a hajnal előtt is szigorú pillantású, felkötött karú, öltönyös alak, aki a nagydarab kollegája, Dr. Jones mellett álldogálva várja, hogy befusson a planetológus is. - Jó reggelt, Moor Polgár, remélem sikerült kialudnia magát, mert a mai napon korán kezdünk. - a velősen összefűzött köszöntést követően, minden egyéb kommentár nélkül nyújtja át a szabad jobbjában lévő kijelzőt a nőnek, hogy jól megnézhesse a kimerevített képen látható férfi arcát. A kép minősége hagy némi kívánnivalót maga után, de ha figyelmesen nézi és valamelyest emlékszik a résztvevőkre, akkor felismerheti benne az egyik aquillon-i küldetésen is részt vett, jelenlegi státuszát tekintve: "halott" besorolással bíró egykori társát. - A képernyőn Fletcher Közlegény látható, akinek a rendelkezésre álló adataink alapján tökéletesen halottnak kellene lennie egy nem régiben, a Perda-holdon bekövetkezett, szerencsétlen robbanás következtében. A jelentés ugyan ellenjegyzésre került, de titkosítása révén biztosan magasabb rangban szolgál az illető. Az első feladata, hogy kiderítse ki volt az ellenjegyző, erre a manőverre -pillantok az órámra- nem egészen kettő perce van. - jelentem ki nyugodt hangon, mert tudom, hogy ennek a töredéke is elegendő lenne a nő számára. - A közös feladatunk pedig az lesz, hogy fogadjuk a szellemnek felcsapott néhai katonát, aki az ügy egyik koronatanúja lehet, és segíthet a még gyenge lábakon álló bizonyítékaink megerősítésében. - nagyon jól tudom, ha rövid időn belül nem sikerül Rui ellen megfelelő bizonyító erővel előállnunk, vagy netán tévedünk, akkor csúnyán megüthetjük a bokánkat. A hangár természetesen többszörösen biztosított, a korai óra miatt még túl sokan egyébként sincsenek, viszont szem előtt kell tartanunk, hogyha mi Mr. Foster sasszemének és műszereinek jóvoltából tudunk a fickó érkezéséről, Rui emberei is itt lehetnek a közelben, akik nem engedhetik meg, hogy élve kerülhessen a védelmünk alá.
*Mozgalmas napom volt, érthető hát, hogy miután elszabadultam Millstől és Jenkinstől, nem érdekelt más, minthogy a kabinomba menjek és elterüljek a széles ágyon, és bealudjak. Arra még volt lelkierőm, hogy a hulla- és méregszagú ruháimat ledobjam magamról, lemossam a bőrömről is a proszektúra mocskát, felvegyem a komfortérzetet nyújtó pizsamámat…és mire a testem az ágyhoz ért, már aludtam is. Kábán ébredtem a pda jelzésére, és már az orrom alatt elmormoltam pár szitkot magamra, hogy mi a jó büdös életbe nem kapcsoltam ki a hangjelzést, miközben utána kotorásztam. Némi kígyózó mozdulatsor végén, valahol a lábamnál meg is találtam, arra sem emlékszem hogyan került oda, de esélyes, hogy egyszerűen ledobtam az ágyra mielőtt beszabadultam volna a fürdőbe. A büdös ruhák a padlón szerteszéjjel feküdtek, elfeledve. Néhány hosszú másodpercbe tellett mire kihunyorogtam az álmot a szememből és el tudtam olvasni az üzenetet. * -A jó büdös francba! Hogy csorogna hullalé a szemeidbe, álljon görcs a lábadba, nyomorgasson meg a köszvény, hulljon ki az összes fogad, a méreg rágja ki a májad! ALUDNI AKAROK BASZKI! *Mindezt egy szuszra mondtam ki Millsre, a végét pedig tök feleslegesen belekiabáltam a pda-ba. A továbbiakban hasonlókat morogva kapkodtam magamra azt amit találtam, bár nagyon nem vesződtem az öltözéssel, csak csizmát húztam és magamhoz vettem a kabátomat, tekintve, hogy a bájos meghívás a hangárba parancsolt, ott meg mindig hideg van. A pda-t a kezembe véve indultam el káromkodva, megátkozva Mills összes felmenőjét és lehetséges utódait, továbbá lúdtalpat, akut agy- és nemzőszervi sorvadást kívánva neki. Bár utóbbi lehet, hogy felesleges. Piszok aljas és gyilkos hangulatom megmaradt a hangárig, és akkor teljesedett ki igazán, amikor szembetaláltam magam Mills-el. Fel sem tűnt, hogy az őrök összesúgtak a hátam mögött, és az sem, hogy a kabát-csizma kombóhoz, rózsaszín mintás pizsama alsó és egy ujjatlan feliratos póló maradt az outfit-em. Mindehhez tegyük hozzá a párna gyűrte arcot, a szikrákat lövellő szemeimet és a kócos hajkoronát. * -Baszki, még éjszaka van! *Közlöm a pontos időt és közben azt nézem, minek dőlhetnék neki egy kis szundikáláshoz, merthogy pont nem érdekel mit akar Mills, az biztos. * -Mondja mééér akar velem dolgozni? Nem voltam elég tegnap? *Kérdezek vissza megkínzott arcomon egy elnyújtott fintorral kísérve, és próbálok, tényleg próbálok Millsre nézni, de a nyakam nem engedelmeskedik. Túl nehéz a szép álmokkal még teli fejem. Nem is látom jól az orrom alá dugott képet, csak pislogok és az információ is elvész az egyam sötét sarkaiban.* -Mivaaan? És nem halott? Jó neki….én mindjárt az leszek, ha sokáig csesztet….nincs más az egész Dominiumon aki ezt megtenné magának? Hol van a kis Foster? *Nyafogok egy sort a tőlem megszokott szarkazmussal körítve, de amikor meghallom a többit…azt nem mondom, hogy felébredek, de már jelentősen közelebb állok ahhoz az állapothoz, ami abban nyilvánul meg, hogy kifakadok a korai molesztálás ellen.* -Alig pár órája, hogy felrobbantottak, lelőttek, megmérgeztek, egy hullában turkáltam és még Jenkinsszel is találkoztam, és mindezt magával. Felmondok! *S már fordulnék is, hogy elinduljak vissza a kabinomba, remélve, hogy az ágyam még nem hűlt ki.*
Bal szemöldököm, értetlenségemet hűen tükrözve fut magasra, mikor meglátom a félig meddig pizsama-szerelésben érkező planetológust, aki abban a pillanatban már bele is kezd keresetlen monológjában, ahogy hallótávolságon belül megállapodik a közelemben. Szerencséjére Dr. Jones még éppen időben mellé tud lépni, hogy biztosítsa számára a kellő távolságot, mielőtt még a hangár padlózata mágnesként vonzaná magához. - Az ügy megkívánja a jelenlétét, Moor, de nézze a jó oldalát, minél hamarabb a végére járunk, annál hamarabb telhetnek az éjszakái a pihentető alvás jegyében. - végigmondom a mondandómat, majd mikor Mr. Foster jelenlétét kéri rajtam számon, felé fordítom a PDA kijelzőjét, ahol kis méretben láthatja a keresett férfit is. Természetesen a tudtomon kívül, hiszen nem látom néhány másodperc erejéig a képernyőt, Foster kihasználja az alkalmat és az egyértelműség kedvéért mindkét kezét felemelve mutatja középsőujját Raven-nek. - Jó reggelt, Moor, örülök, hogy látom. - amennyiben a csapat legújabb tagja tud valamennyire szájról olvasni, úgy arcpirító szavakat olvashat le a technikus szájáról, aki a derűsen csengő szavait követően, némaságba burkolózva ugyan, de a legmelegebb éghajlatra küldi a nőt. Mire újból magam felé fordítom a szerkentyűt, addigra már nyoma sincs az előbbi útálatoskodásnak, mintha mi sem történt volna az elmúlt másodpercekben. A szóbeli felmondás és a hátat fordítás után a csontkovács, tőle szokatlan gyorsasággal lép be elé, hogy sziklafalként zárja le a távozás útjára lépett lány előtt a folyosót. Mielőtt megkerülhetné, elfuthatna, vagy csak egyszerűen szépen nézhetne a férfira, a doktor súlyos kezeit érezheti a vállain, aki se szó, se beszéd 180 fokot fordít rajta, és ha kell probléma nélkül tolja vissza elém. Hogy a doki elvegye a ficánkolástól Mrs. Moor kedvét, végig, szorosan rajta tartja kezeit a vállakon, vaskos ujjaival, akár egy vezető sín mutatva a felém vezető utat. - Szóbeli felmondást a dominium idevágó IV/67-12-es cikkelye szerint csak abban az esetben áll módomban elfogadni, amennyiben írásos szerződésben állapodtunk meg korábban. Ennek hiányában felmondása azonban csak puszta formalitás, amit természetszerűen, az ügy folytonossága, súlyossága és veszélyessége miatt nem fogadok el. - darálom le a szöveget, hogy kerek egészben lássa, miért nem engedhetem szabadon útjára ezen a korai órán. - Tehát ott jártunk, hogy kettő... pontosabban már csak kicsivel több, mint egy perce van arra, hogy kiderítse ki volt a Perda-holdon bekövetkezett robbanás ellenjegyzője. - nyújtom át a sereg egyik speciális PDA-ját, amivel megpróbálhatja feltörni a titkosítást. - A sikló menetrend szerint egy perc tíz másodpercen belül fut be, és, ha nem azt a nevet találjuk a titkosítás mögött, akire gondolunk, akkor még a mostaninál is mélyebbre kell ásnunk. Kérem, mielőbb lásson neki a munkának, Raven. - igen, újból a keresztnevén szólítom, hátha ez a kulcs az együttműködésünk jövőjét illetően.
-Milyen szerencse…ja! Nem! *Morgom az orrom alatt arra, hogy az ügy megkívánja a jelenlétem. Merő szarkazmus vagyok, intenzíven csöpög belőlem. A pihentető alvás hallatán kezdem érezni, hogy zuhanok vissza az álomba, húz az áldásos semmittevés gondolata, de csak annyira engedhetem el magam, amennyire dr. Jones negedi. Igen, azt még érzékelem, hogy mellém állt, vagy valahova, hogy nekidőlve nem a padlón kötök ki…pedig az legalább vízszintes. Míg a városi muri idején flotta tag voltam, most már a legcivilebb civil az egész Dominiumon, joggal merül fel bennem a kérdés, miért cipel mindenhova Mills és érzi úgy, hogy parancsolgathat nekem. Fostert helyezem magam elé, és ez még imponálhatna is neki, ha nem hagynám ki a korábban bennem felszínre törő gúnyt, de nem „alszom” annyira, hogy megtegyem és Foster sem érdemli meg. Résnyire nyitva hagyott szemeimmel látom mit mutogat. A nonverbális inzultus nem kevésbé csesz fel, mint Foster képének látványa. Egyértelmű jelzéssel mutatom mit gondolok, érzek felőle. Majd` a torkomig dugom a mutatóujjam. A néma szavakból nem mindent fogok fel, de lesz ez még így se, mielőtt azonban kommentálhatnám, a pda eltűnik az orrom elől, és én rövid úton felmondok. Sarkon fordulok, de mivel tényleg fáradt vagyok, nincs annyi erőm, sem kedvem ahhoz, hogy a dokival harcoljak, így ha nem fogna rá a vállaimra, le is pattannék róla az ütközéstől. Így is azt érzem, hogy sziklafalnak ütköztem, ami némi dühös nyüszítést vált ki belőlem. Azt remélve, hogy látható használhatatlanságom eltántorítja Millst az engem való sürgős foglalkoztatottságtól, hagyom magam egy helyben megfordítani, olyan vagyok mint egy bábu, akit dróton rángatnak. Karjaim a testem mellett lógnak és csupán a lábaim engedelmeskednek Dr. Jones unszolásának. Legalább masszírozná a nyakam közben, persze nem úgy mint a fogdában tette, akkor harapok. Még Mills fárasztó szövege nélkül is elaludnék állva, de a hivatalosnak tetsző darálás füleimbe már duruzsolásként jut el, Dr. Jones-nak dőlök és kihasználom a támasztékot. * -Persze, persze. Az megvan, hogy civil vagyok? *Érzésem szerint ez nem hatja meg Mills, elkínzott arcot vágok minden egyes szavára. Mivel nem mozdulok a felém nyújtott spéci pda-ért, a Doki emeli fel a karomat, én meg hagyom. Úgy tűnik nem jött be a trükköm amit meg sem játszottam.* -Ha kiderítem, elmehetek? Nem cipel magával hét határon túlra? *Honnan tudjam ebben az állapotban, hogy kire gondolunk, most még arra sem tudok gondolni, hogy fiú vagyok vagy lány. Ráhelyezem a tekintetem a pda kijelzőjére, mozgósítom a tartalékot, nem azért mert Ravennek szólít, mint inkább azért, hogy minél előbb szabadulhassak. A sikló épp bedokkol mikor a pda-n megjelenik egy név és akár tetszik Millsnek, akár nem, mást nem kap. Visszanyújtom és már fordulnék is, próbálva kiszabadulni Dr. Jones vállamat fogó szorításából. Ha nem enged, akkor a fogdás cselemhez folyamodom, hátha még egyszer bejön. Megrogyasztom a térdeimet, testem olyan akár egy menzai zselé, mint aki menten elájul…csak akkor fordulok ki a doki roppant alakja elől, ha érzem, hogy a szorítás csökken. Hátha más fogásra akar váltani, addig pedig elenged a vállaimnál. Foster meg bekaphatja. *
Egyetlen parancsomba kerül csupán és ideiglenesen újból állományba helyeztethetem Moor Polgárt, ha közös együttműködésünk eredményességének útjába valóban csak ez áll. Viszont több oka is van annak, hogy ezt eddig még nem tettem meg, holott kézenfekvő és sokkal tisztább játék is lenne ez a módi, azonban a hátulütőkkel is számolnom kell: Ruinak rálátása van a Flotta és a Hadsereg állományára, ezáltal a jelenlegitől is több fronton, valamint nagyobb veszélynek lenne kitéve a planetológus, aminek jelen pillanatban nem szeretném alávetni. A Polgárság "álcája" megítélésem szerint egyelőre nagyobb védelmet biztosít számára, mint más egyéb besorolás. - ...negyvenöt másodperc, Moor. - ez a válaszom a "civileskedő" kijelentésére, de már jó jelnek tekintem, hogy a doktor a kezébe tudta adni a PDA-t, amin a műveletet kell elvégeznie. Szorít az idő, mert, ha tévedünk, akkor szedhetem a sátorfámat és még az előtt el kell tűnnünk innen, hogy nagyobb feltűnést keltenénk ezen a korai időponton. - Az attól függ... - adok ismételten rejtélyes választ, de amíg nem látok eredményeket, nem beszélhetünk a folytatásról sem. - Kérem, teljesítse a parancsot és az ügy végén akár még az is szóba kerülhet, hogy visszakapja a Tizedesi rangját, természetesen immáron a Hadsereg kötelékében. - fogalmam sincs, hogy ez a kijelentés bír-e valamiféle pozitív hatással, de meg kellett próbálnom, hátha. - Tíz másodperc... - már az első zsilipen belül a sikló, mi meg még mindig eredmény nélkül állunk, végül az utolsó előtti pillanatban megérkezik a név, a kijelzőn pedig Rui Flottaparancsnok ellenjegyzése jelenik meg, ami további maradásra késztet. - Köszönöm a segítségét, a helyzet úgy áll, hogy továbbra is körünkben kell tudnunk, akár tetszik, akár nem. - fejemmel jelzek Dr. Jones-nak, hogy intézkedjen körültekintően. A csontkovács tanulva a korábbi esetből, könnyedén emeli meg az álomszuszékot, szinte egy karjával fogva össze a vékony lány mindkét lábát és akár egy alvó rongybabát, a vállára teríti. - Mr. Foster, kérem zárja le a dokkolót és a 2-es hangár egészét, míg átvesszük a csomagot. - adom ki az utasításomat, amit a technikus azonnal meg is tesz. - Alfa és Bravó csapat, indulhatnak a siklóhoz. Alfa vezér, különítsék el a civileket és figyeljenek minden gyanús mozzanatra. Bravó, maguké a célszemély. - amint kiadva az ukáz már indulunk is, jobbomon Jones-sal, és valószínűleg a vállain lógva Raven-nel együtt a férfi elé, akit már kísérnek is a kollegák. - Mr. Fletcher! - köszöntöm a Perda-ról megérkező férfit. - Maga szellemként jár közöttünk, de egyet se féljen, hamarosan biztonságban lesz. - azt még nem merem mondani, hogy már ott van, mert még hosszú az út a kihallgató-részlegig, ami mondhatni az én felségterületem. - Mills Százados vagyok, a jobbomon Dr. Jones és Raven Moor, aki az Aquillon-ról akár még ismerős is lehet. - természetesen nem így hátulról, ahogy most lógva látja, bár sosem lehet tudni.
*Szemet forgatnék Jones karmaiból lógva Mills figyelmeztetésére, de nem teszem. Két opból. Az egyik az, hogy félig alszom, így a szemforgatásnak csak a gondolatáig jutok, a másik, hogy Mills nem viccel és tényleg nagyon fogy az idő, én meg szabadulni akarok, ezért a figyelmem és félig nyitott szemeim a pda-ra szegeződnek. Egyébként tök jó gép. Elvesztegetek még harmincöt másodpercet, de rohadtul nem érdekel, az ujjaim már peregnek is a kijelzőn, csak akkor dermedek meg, amikor Mills kilátásba helyezi a flottához való visszahelyezésemet.* -Naneeeem! Azt már nem! *Nem tudom miért gondolta, hogy ez motiválón hat rám, nagyon tévedett. Köszönöm szépen, de tök jól elvagyok civilként, még úgy is, hogy szarba rángat. Legközelebb már tudni fogom hogy kerüljem el…ha akarom, addig is felmutatom az egyik kezemen a középső ujjamat. Az eredmény az utolsó pillanatban villan fel Mills orra előtt, de mivel a pda még mindig a kezemben van, Mills pofátlan szószegése miatt visszarántom és a magamévá teszem. Tulajdonképpen hagyom, hogy nálam felejtse, a mozdulat nem túl feltűnő, még beleviszek egy kis lustaságot is, és nagyon is megérdemlem, mivel dr. Jones-t nem lehet kétszer ugyanabba az erdőbe vinni. Hát legalább ennyire van esze, feltételezem nem az eszéért áll Mills alkalmazásában, nekem is az izmai tetszenek jobban. * -Na bassza meg. *Annyi az alvásnak. * -Mills! Hogy tolná a seggébe a perdai sámán az ötágú lándzsáját! A gyászmadár csipkedje ki a szemeit. Kössék hozzá pucéran Fosterhez! Vigyázzon, nehogy a légzsilipben ébredjen holnap! …Te meg tegyél le te vadállat! Hogy fonnyadnál el! *Jelenlegi testhelyzetem nem engedi, hogy sokat lássak, a hangár ajtaját látom és dr. Jones valagát, ami elég formás, de most mérges vagyok, így nem simogatom, hanem alaposan derékon vágom és ütlegelem a hátát…egy kézzel, mert a csúcs pda-ra vigyázok, míg ki nem veszik a kezemből, de nem adom olcsón. Mire Fletcher megérkezik és belebotlik a fogadóbizottságba, feladom. Jones hátán könyökölök, a lábaimat elől lóbálom, mintha csak egy nyugágyon feküdnék hason. A bemutatásra nincs jobb szavam. * -Fulladj meg Fletcher! Maga is fulladjon meg Mills és maga is Jones, legfőképpen Foster fulladjon meg! *Nos igen, már nem alszom, határozottan nem. *
Mivel tisztában vagyok a száraz tényekkel, miszerint Mrs. Moor egy ketyegés nélküli időzített bomba, ezért nincs okom túlságosan izgulni sem a várakozással töltött, gyorsan fogyatkozó másodpercek során, míg mindannyian arra várunk ezen a korahajnali órán, hogy a planetológus bebootol-jon. Az üzemkezdet úgy látszik néhány pillanattal a sikló dokkolása előtt kezdődik meg, és innentől, úgy érzem nem lesz megállás. - Ez esetben, az újbóli szolgálatba léptetését, pontosan ellenkezőleg fogom használni. - még nem tudom, de szavaim a közeljövő tükrében egész biztosan olajként fognak hatni a lobogó tűzre. Az elmúlt, hosszú évek folyamán, ha mást nem is, de egy valamit a tökéletességig fejlesztettem: ignorálni. Kizárni minden olyan haszontalan információt közvetítő elemet, mint például most Raven beintését is. Egyszerűen nem veszem észre, noha Foster fifikásan, abban a szemvillanásban "screenshot"-olja az utókor számára az álomkortól begyógyult szemekkel előadott, rendkívül szórakoztató középsőujj emelést, mit a csapatom legújabb tagja lép meg irányomba. - ...majd szóljon, ha befejezte Moor Polgár! - amíg a kollegina kidühöngi magát Dr. Jones vállán lógva, addig kiadom az utasításaimat és a frissen érkező Fletcher elé is megérkezünk. A csúcs PDA birtoklásáért senki sem kapkod, de még csak arra utaló jel sincs, hogy bárki is meg szeretné kaparintani a kisasszonytól, aki akár veheti ezt Mills nagyvonalú ajándékának is a segítségéért cserébe. Fletcher Közlegény láthatóan nyugodtan fogadja, hogy minden irányból fegyveresek tűnnek fel a szemei előtt, akikre valószínűleg valamilyen szinten számított is, ha már hívatlanul, gyakorlatilag "élőhalottként" jelenik meg újból a Dominium-on. Mielőtt azonban szóhoz jutna, kissé meglepődik a csontkovács vállairól lógó, rég nem látott nő „üdvözlő” szavait hallva, amihez már nem is tud mit hozzáfűzni. - Mr. Fletcher, ha vissza akarja kapni az életét, akkor most kérdések nélkül velünk kell tartania. - nem szeretem túlbeszélni a krízishelyzeteket, ezért mondatom közben már intek is az embereimnek, hogy alakítsák ki a legmegfelelőbb formációt a védelmünk biztosításához. - Értem, indulhatunk, Uram! - a "kör" középpontja a Dr. Jones-Raven-Fletcher-Mills kvartett, akik köré, több mint elégséges számú testőrség csatlakozik, hogy védelmet biztosítsanak egy esetleges Rui-féle ellentámadás kivédéséhez.
Gurítás tíz oldalú kockával a kihallgató-részlegig tartó útvonal "tisztaságára":
Phoenix Mills carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
0-2: Rui nem tervez sem rajtaütést, sem más egyéb módon nem nehezíti meg a dolgunkat, ezért az utunk egészen a kihallgató szobáig eseménytelenül telik.
3-5: Megérzésem most sem csal meg, hiszen nagyjából egy perccel az indulásunk után máris zavar lesz úrrá a nyugodtságunkon...
6-8: Ha valaki előzetesen azt gondolta, hogy nem Raven sikítására fog ébredni a szinten, az nagyot tévedett, és ehhez a tevékenységéhez Rui csapata asszisztál személyesen és személytelenül is...
9: Ms. Software fokozat! Hackelés, robbanás, lövöldözés, és sikítás, majd mindez visszafelé és újból! Durva menet lesz!
*Az elkövetkezendő percek, attól a pillanattól kezdve, hogy megadom Millsnek a kért információt, a részemről jobbára csak a káromkodásra és a körülöttem lévők megátkozására korlátozódik. * -Rohaggyámeg! *Morgom az orrom alatt, most még csak ott, arra a fenyegetésre, hogy visszahelyeztet a flottához ha nem csinálok meg neki valamit. Valahogy minden szép gondolat kitörlődik a szókincsem ládájából és csak a haragból fogantak maradnak talpon. Fostert sem kímélem, bár nála már érik az ignorálás bosszantó gondolata is, a levegőnek nézés, de előtte még jól odamutatok neki. Nem nagyon érdekel ha megörökíti az utókor számára, mégis kinek mutogatná? Akinek mutogatja majd mit csinál velem? A hangulatom akkor robban amikor Jones a vállára kap mint egy perdai hópihét és nem is hagyom abba.* -Azt ugyan várhatja, ősz lesz az a piszok a szája felett és még mindig mondani fogom, az összes utódját elátkozom, pláne ha még egyszer Moor polgárnak hív. Hallottam, ne is tagadja, nagy betűvel mondta, hát baszki nem az a nevem! Bajuszkirály! *Mivel a mondatom amivel Millst illettem, enyhe derültséget vált ki a közből, pda-ra senki nem figyel, el is teszem tarcsiba, persze azért mielőtt bármire is használnám, átvizsgálom, mert gyanús, hogy csak úgy elfelejtette mindenki, annak tudatában, hogy mire vagyok képes egy ilyen gyönyörűséggel. Fletchert is beveszem a buliba, felőlem mindenki megfulladhat. A végére feladom, Dr. Jones válláról lehetetlenség szabadulni, így a lábaimat keresztbe rakom, hátul meg a hátának könyökölök, jó mélyen belenyomva a csontomat az izmaiba – bár érzem, hogy csak úgy hajolnak meg a csontjaim – tenyereimen megtámasztom a fejem és a mögöttünk lépkedő katonákra fintorgok. Mivel semmi nem történik, unalmas az út, de legalább senki nem akar megölni…a gondolat nem számít. Mielőtt a fogdához érnénk, vagy kihallgatóhoz, vagy tudomisén hova tartunk, két dolgot teszek. Az egyik, hogy a saját pda-mon aktiválok egy takarítórobotot és megadom a helyzetünket, egy nagy, padlót tarkító mocsokkal riasztva, a másik, hogy készítek magamról egy nyelvöltős képet, amit elküldök Millsnek. Még addig míg Jones vállán lógok. Más dolgom úgy látszik nincs.*
A néha még számomra is arcpirító hatással bíró szitokszavak és kárhoztató-összetételek meghallgatása után úgy vélem jobb, ha bele sem gondolok, mi lenne akkor, ha nem csupán az alvástól vonnám el néhány plusz órácskára a planetológust, hanem teszem azt gátolnám a szabad mozgásában, vagy netán magát a szabadságot vonnám meg tőle néhány napra, csak azért, mert nem hajlandó ebben a kiemelt ügyben szorosan együttműködni a dominiumi hatósággal. Az utódaim esetleges megátkozásának elhangzásakor erőt kell vennem magamon, hogy ne uralkodjon el rajtam az indulat, noha nem azért, mert átokfélő ember lennék, csupán csak eszembe jutnak a családom elvesztésének pillanatai, a fájdalom, az üresség és a tehetetlenség keverékének érzete, melyek azóta is álmatlan éjszakákat okoznak. A mostani szituációban, mikor bármelyik sarkon túl ellenséges erők várhatnak ránk, nem engedhetem meg magamnak, hogy figyelmem elterelődjön, ezért egy röpke oldalpillantás után csak biccentek a mellettem haladó csontkovácsnak, aki tudja mit kell tennie. Valószínűleg a másodperc tört része alatt nem végzett mélyenszántó fizikai elemzést, de a végeredmény olyan precíz, hogy azt bármelyik okos tojás tudós is megirigyelné. Mivel Dr. Jones vállán pihen a megállás nélkül csak szitkozódó és szinte levegő vétel nélkül szövegelő kollegina, a férfi az egyik nem várt pillanatban, menet közben, egyszerre engedi el a nő lábait, akit a gravitáció szélsebesen a padlózat felé vonz. Azonban mielőtt orral előre becsapódhatna, nagyjából fél centivel a talaj érintés előtt újból fix fogásra találnak az előbbiekben megelevenedett bokái, hála a műveletet sebészi pontossággal kivitelező hegyomlás méretű dokinak. - ...na, hogy lehet az, hogy nem hallom a hangját, Moor, csak nem elvitte a perdai Carakla a nyelvét? - egy félmosoly kíséretében lefelé pillantok, a feltehetőleg legalább egy másodperc erejéig csöndben maradt és megszeppent informatikai gurura. - Uram! Egy takarítórobot tart felénk. - a menet megtorpan, amint a jókora mocsok feltakarítására is képes gépezet feltűnik előttünk, ami elsőre furcsa lehet, de ezzel együtt talán megnyugtató is, hogy legalább nem állig felfegyverzett Rui bérencek állják el az utunkat, hacsak nem ők küldték, hogy a kiontott vérünk mielőbb felsikálásra kerüljön... Mielőtt azonban bárki is túlkombinálná a látottakat, csippan a PDA-m, amit előkapva már szemrevételezhetem is az éber állapotában látható, kocsisokat megszégyenítő dumát levágó nőt, mint a képen szereplő egyént és egyben küldő felet is. - Dr. Jones! Kérem, legyen gondja rá, hogy mielőbb ágyba kerülhessen a planetológus, mert, ahogy tapasztalom, valóban hiányzik neki még néhány óra pihenés... - fogalmam sincs, hogy kecskére bízok káposztát, de ennek így kell lennie, mert támadás már nagy valószínűséggel nem fog érni minket, amiből egyenesen következik, hogy a néhai Tizedes szolgálataira sem lesz már szükségem egy darabig. - Nem ússza ám meg ennyivel, még hallani fog felőlem! - a miheztartás végett, valamint a korábbi átkozódó magatartásához mérten búcsúzom tőle és hagyom, hogy a távozás mezejére lépjenek Dr. Jones-sal, míg mi a kihallgató részleg felé közelítünk a Perda-ról előkerült Fletcher-rel és a kíséretemmel.
*Hosszú monológom – ahogy az már lenni szokott – nem várt hatást vált ki. Nem látom Mills oldalpillantását, épp jót derülök magamban azon, ahogy alig hallhatóan de felnevetnek a minket körülvevő őrök Mills új nevére. Aztán érzem, hogy a Doki elenged és megindulok a padló felé fejjel lefelé.* -VVVÍÍÍÁÁÁÁ! *A sikkantás rövid de annál hangosabb, az ijedtségem is hasonló ahhoz amit egy perdai állat megpillantásakor szoktam érezni. Mivel a csúcs pda-t még nem vágtam zsebre – a pizsamán nincs zseb, ezt a hiányosságot, tekintve Mills legújabb szokását, hogy képes az éjszaka kellős közepén elcitálni bárhova, a jövőben korrigálni fogom – kezemben szorosan fogom, így csak egy kézzel tudok kapaszkodni. De azt nagyon. Dr. Jones nadrágjába és lábába markolok mind az öt körmömmel, mielőtt újra megfogná a bokáimat. * -Maga kis penészvirág! Ha még egyszer ezt csinálja, gombóctölteléket csinálok a mogyoróiból! Le-da-rá-lom! *Mills hajol bele a látóterembe vigyorogva, amin elcsodálkozom. Tud ilyet is? Ki hitte volna!...és ezek után aktiválom a kis robotot és küldöm el Millsnek az üzit, és mert már megérett a helyzet és kettőnk kapcsolata arra, hogy más, nonverbális reakcióval is illessem, az üzenet elég frappánsra és szemtelenre sikerül. Tovább kapaszkodom a dokiban, de már vigyorgok mikor hallom, hogy a személyszállítás megérkezett. Sajna Dr. Jones gondjaira leszek bízva, azért sajna, mert most nem nagyon van kedvem flörtölni…bezzeg amikor akartam, el lettünk választva egymástól. Valahogy le kell verekednem magam a válláról, hogy megléphessek, de majd csak ha Mills kikerül a képből. Ez elég hamar bekövetkezik.* -Hát még maga felőlem! *Válaszolok hozzá hasonlóan elköszönés helyett, s mikor „kettesben” maradunk a Dokival, mindent elkövetek, hogy letegyen. Szép szó, alku, tettleg bántalmazás – lásd: fenékbe harapás – bármi, amivel rá tudom venni, hogy letegyen. A takarítórobotot egyáltalán nem érdekli a nagyszámú kíséret, elsuhan mellettük a falhoz tapadva és engem követ. *
//Köszönöm a játékot, nagyon élveztem! Remélem Mills százados sem lett lelki defektes //
Újabb nap, újabb feladat. Mostanában gyanúsan nyugodtan telnek a napjai. Az egy dolog, hogy Madinát sem nagyon tudja elérni, de nagyjából senki sem keresi, még Jenkins sem fárasztja valami feladattal. Ravent pedig már Isten tudja, hogy mikor látta utoljára, bár azt pletykálják, hogy főleg a Perdán ügyködik. Annyira nem zavarja, hogy nem vonja éppen be olyanba, ahol nagyon forró lenne a talaj, valahogy mégis túl gyanúsan csendes minden. Csak, hogy növelje a gyanúját, hirtelen megcsippan a PDA-ja. Parancs, hogy egy személyt és felszereléseket kell levinni a Városba az Eternity-7-tel. Azonnal megnézi, hogy kik jönnek még vele, szereti tájékoztatni a legénység tagjait, hogy készüljenek fel, mire indulnak, meg jó lenne, ha nem neki kellene mindent bepakolni és végigellenőrizni. Újabb meglepetés, csak ketten mennek helyhiány miatt. ~ Ezek mi a szart szállítanak? És ki ez a Chi... Chiba. Hmm. ~ Sosem hallott még róla, a nevéből még arra sem nagyon jön rá, hogy férfi-e, vagy nő. Nőre tippel, de nem ismeri annyira az ilyen különleges neveket. Rákeres az adatbázisban az utasra, és gyorsan kiderül, hogy egy nő, és polgár. ~ A férje vajon miért nem jön? Meg amúgy is, a parancs nagyon hézagos... ~ Nem szereti az ilyet, biztos benne, hogy az egyik kancellár szervezte az egészet. Vagy a nő tud valamit, amire vigyázni kell, vagy csak elterelésnek lesz ott, hogy ne a rakománnyal törődjenek. Mindenesetre holnap indulniuk kell, viszonylag korán - Perdai idő szerint -, azaz 18 óra múlva. Ami zavarja az az, hogy nem fog lefutni a rendszerellenőrzés ennyi idő alatt, márpedig ő nem szeret így elindulni. Mindenesetre elindul a heteshez, majd fel is száll rá. Meglepetésére a rakomány már fent van - túl sok lesz a meglepetésekből -, öröm, az ürömben, hogy legalább azzal nem kell vacakolnia. A pilótafülkébe belépvén végignéz az egészen, szerencsére ki van takarítva rendesen. Elindítja a rendszerellenőrzési protokolokat, majd saját magát Mrs. Chiba lakosztálya felé. Egy jó fél óra alatt ér oda, most éppen civilben van, mert már a pihenőidejét töltötte. Becsenget a kis kabinba és várja, hogy ajtót nyissanak neki.
Hosszúra nyúlt a nap, amit el kellett töltenem a felettesem társaságában, azután meg a helyszíneket ellenőriztem. Természetesen az emberi tűrőképességnek szintén van határjai, ami nálam főleg aktivizálódott. Hibernáció ide vagy oda, de azért néha közbeszól nálam. Szépen lassanként tudok átállni erre az új, s merőben különböző világra. Mennyi évet voltam úgymond hamis halott? Már belegondolni is nevetséges, egyben tanulságos. Szóval 12 óra munka után hazamegyek, lefürdök és nagyon hamar elalszok, de nem az ágyban, hanem a fotelban, amit annyira szeretek. 4 óra múlva kelek fel, s eszek egy nagyon picit. Úgy érzem hájsa vagyok, vagyis elhíztam hibernáció miatt. Utána jön nálam egy fél óra pihenő, amit olvasással töltök, mármint az új világot próbálná nekem bemutatni, de már késő. Személyes tapasztalat sokkal valóságosabb. Telik az idő, s unalmamban elkezdek jógázni, s olyan gyakorlatokat végezni, amit senki más érthet meg. Egyes jűga mozdulatoknál a közelben levő kommunikátorom megrezzen, sőt még hangjelzést is kapok. Nem akarom a jűga pozíciót megszakítani, így csak azzal áltatom magam, hogy úgysem fontos. Harmadjára csupán mérgesen nézek rá az eszközre, de totálra kihagyom, hogy megnézzem. Várjanak rám. Az utolsó jelzés után pár másodperccel, mikor én is végeznék a jógázással, akkor megszólal az egyedileg beállított kapucsengőm! Ki a franc lehet? Ránézek az órára, amit szintén nem értek. Miért most? Sóhajtok egyet, s mielőtt még bármi megfordulna a fejemben, hogy át kellene öltöznöm, hát én lépdelek is az ajtóhoz s kinyitom. Nem igen gondolkozok az alkatán sem meg egyéb máson, rögtön mondom. - Maga lenne az új masszőröm? - valami olyan rémlik hirtelenjében, hogy ilyenkor szoktam masszőrt kérni. Ezen szépséges női testet kényeztetni kell, ezt pár nap alatt megtanultam, így most reménykedek a mostaniban is. Ami velem kapcsolatban igaz, hogy az illető bizony láthatja a a rám feszülő nadrágot, ami jól követi a testem formáit, valamint a festőtestem sem lehet úgymond semleges. Magyarán egy csipkés melltartó van rajtam, ami takar, ráadásul fekete színű. - Jöjjön beljebb – hívom be minden további nélkül, teljes nyugalommal, annak ellenére, hogy láthatja a testemhez képest szép arányos halmaim.
Nem tudja, nem tudhatja, hogy mi vár rá. A név elég egzotikus ahhoz, hogy tippelgessen magára, amíg arra vár, hogy ajtót nyissanak neki. Próbálja elképzelni, hogy ki lehet a titokzatos Miss Chiba - közben kiderítette, hogy új ébredő, így nincs még férje - és még csak véletlenül sem arra gondol, mint amit meglát akkor, amikor félrecsúszik a kabin ajtaja. Azonnal beindulnak a reflexek és picit tátott szájjal bámul a csipkés melltartós és rásimulós nadrágos szettben álló, mandulavágású nőre. Meglepődött, ez nem kérdés, a másik feltételezésére viszont elvigyorodik. - Nem lenne ellenemre, de sajnos más miatt jöttem. Ön biztosan jobban tudja, hogy miért kell a Perdára mennünk - mondja, miközben beinvitálják a szűkös kabinba. Azonnal körülnéz, és valóban nincs még annyira belakva az egész, mintha már rég kifagyasztották volna. Nincs még minden a helyén, nem elég kopott a környezet, hogy olyan otthonos legyen, mint általában máshol. Az megvan neki, hogy nem lát fényképeket, ami persze nem jelenti azt, hogy nem lennének, de most nincs elöl egy sem. Közben előveszi a PDA-ját és megmutatja Chihironak a parancsát, miszerint körülbelül 17 óra múlva indulniuk kell. - Persze, ha jön a masszőr, akkor csak gyorsan okézza le az egészet és már itt sem vagyok - mondja gyorsan, mert a helyzet az, hogy érzi, hogy túl sokszor pillant a csipkés ruhadarabra, ami frusztrálni kezdi. - Egyébként hogy érzi magát az olvasztási folyamat iránt... ó, ne haragudjon - kap hirtelen észbe és láthatóan elszégyelli magát. - Lucas J. Morison, zászlós vagyok, az ön pilótája. Legalábbis nem tudok más utasokról - vakarja meg a fejét és szándékosan nem bámulja a szemrevaló nőt. - Mit tud mondani az útról, ha szabad kérdeznem? - pillant újra rá, mégiscsak bunkóság lenne, ha másfelé figyelne. Így viszont erősen késztetnie kell magát, hogy a nő egyébként vonzó tekintetébe nézzen.
Félrecsúszik a kabin ajtaja, s megpillantok egy teljesen idegen férfit. Ezt még sosem láttam, s sosem volt feltüntetve a masszőrök listáján? Talán valami nagyon kezdő lehet! S ebben a hitemben az erősíti meg, hogy kissé elnyílik a szája. Ezt meg mi lelte? Masszőrök nem lehetnek ennyire..hogy is mondjam feszengőek.Éppen hogy csak ez dereng fel az elmémben, mikor látom a vigyorgását. Ezt meg mire fel? Hallgatom a szavait, s mikor felfogom, hogy ő más miatt jött, akkor először lefagyok, s az arcom belepirosodik. Magyarán most fogtam fel igazán, hogy egy tök idegen férfinek mutatom a fekete csipkés melltartómat. Mennyire kínos? Nagyon. Elkezdek vörösödni, ráadásul édesen kuszik egyik karom, hogy takarja kebleim, de nem ügyelve a rézsletre, inkább alulról tolom felfelé idomaim. Olyan push up hatást adva a bájaimnak, mintha csak bármelyik pillanatban közszemlére kerülhetnek. - A..a.. Akkor miért jö jött? - szeppenek meg pirosodva. Kínos és új helyzet, ez Terrán nem sosem történt meg meg velem. Szembesít a férfi, hogy én jobban tudom, hogy miért kell Perdára menni? Mi a franc! Azt hittem a masszőröm, most meg nekem kell tudni, hogy miért kell Perdára mennem? - Vá-várjon már! - próbálom belé fullasztani a szót, de ő csak azért is a masszőrnél marad. Ez viszont a hercegnős lényem aktivizálja és elég komoly arccal szembesítem a következővel: - Maga lesz a masszőröm, mert akit vártam késik! - jól érezhető ez amolyan parancs tőlem, s határozottságom úgy mutatkozik meg, hogy karjaim szintén elveszem a kebleim alűl. Mi az hogy menni akar? S ekkor pillantok meg egy nagyon kínos dolgot, vagy sem, fogalmam sincs, mert nem voltam még ilyen helyzetben. A férfi többször szemrevételezi a kebleim, mint a két szemem világát. Ez keveredik a férfi szavaival, aki az olvasztási folyamatról hablatyol nekem. - Most a melleim kérdezi vagy engem? - kissé meglepődök a bátorságomon, de a helyzet ez hozza ki belőlem.Hamarosan megtudom, hogy pilóta és nem masszőr. Erre megint a hercegnős igéző parancsolós tekintetem jelentkezik. - Maga most masszőr lesz, szóval lásson neki! - aztán felkelti az érdeklődésem, hogy miféle útról beszél? Kivel és hogyan? 17 óra? Nem áll össze a kép hirtelenjében, s ezzel egyetemben a szavaimmal biztosítom. - Maga jó címre jött? Vallja be, hogy egy ideje figyel és csipkés melltartóban szeretett volna látni! - vádolom meg szúrós tekintettel.
Lucasnak feltűnik a vörösödés a nőnél, de ez nem csoda, viszont nem mutatja ki, hogy felfedezte volna ezt. Inkább úgy tesz, mint egy normális férfi, akinek a fókusza máshová terelődik, ha kiteszik elé a desszertet. Gyorsan túlesnek mind a ketten a kínos találkozáson, azaz tisztázzák, hogy ő nem masszőr, viszont ami a zászlósnak furcsa az az, hogy Miss Chihironak fogalma sincs, hogy ő miért van ott. Ez már több kérdést is felvet alapból, de gyorsan tisztázni akarja magát és bemutatkozik a nőnek. - Már említettem, én viszem le a Perdára. Gondolom kapott parancsot erre vonatkozóan. Csak úgy senkit sem küldenek le a két szép szeméért levegőzni - na ez legalább biztos, és próbálja eljátszani, hogy mennyire pasi. Többször, mint kellene a kitett keblekre esik a pillantása, amit a másik résztvevő észrevesz és fel is hánytorgat. Jogosan. - Hát én biztos nem leszek, hölgyem, már megbocsájtson. Ismeri a parancsnoki láncot? Annyit elég tudnia, hogy nem a főnököm, szóval maximum szívességből masszíroznám meg, de nem járna jól, mivel nem értek hozzá. Én egy pilóta vagyok, ön pedig nemsokára utazni fog, ha tetszik, ha nem. És inkább tetszen - von vállat, miközben tárgyilagosan közli újra, hogy mi fog történni. Sajnos nem teheti meg azt a luxust, hogy külön kitérőket tegyen, nem szeretne azért büntetést kapni. Nyilván beleférne a masszírozás is, ha nem lenne ennyire gyanús ez az egész utazás. nem elég, hogy hirtelen jött parancs, ismeretlen a rakomány, még az utas sem tud semmit látszólag. De az is lehet, hogy csak túl gyanakvó, amiben az is erősíti, hogy megérkezik egy szemrevaló idegenhez, aki félig alsóneműben - jelenleg inkább felsőneműben - arra kéri, hogy masszírozza. Fura is lenne, ha csak úgy belemenne. - Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem megfelelő a látvány, de higgye el, csak meg akartam ismerni az utasomat. Ránézne a PDA-jára, hogy kapott-e bármilyen utasítást a Perdára való utazással kapcsolatban? - kérdezi a nőt, majd hozzáteszi. - Beenged, vagy megvárjam idekint? - kérdezi, egy meleg mosollyal, láthatóan nem akar pofátlan lenni, csak a félreértés feszültsége még mindig ott lebeg a levegőben. Na meg nem szeretne itt lenni, amikor megjön a masszőr, mert abból talán egy újabb pletyka sarjadna, ami ráadásul nem is igaz.
Itt van egy férfi, aki azt állítja, hogy engem visz le Perdára. Emellett még azt is váltig állítja, hogy biztosan kaptam parancsot. Milyen érdekes? Ilyen történettel akarja a férfi meghódítani a szívét? De várjunk csak! Miféle parancs? Nincs nálam a PDA-m, s az elmúlt fél órában rá se néztem. - Mindig találkozni szokott azzal, akit vinnie kell? - nézek rá a férfire, aki pontosan előttem áll. Bizony farkasszemet nézünk egymással, csak a férfinél úgy tűnik ez nem mindig sikerül. Tudom csipkés melltartó takarja csupán a felsőtestem. Végül azzal jön, hogy ismerem-e a parancsnoki láncot? Nem tudom, hogy megint mivel akar engem szédíteni? Kiderül végül, hogy nem tud masszírozni! Még ilyet! - Mondhatni az én főnököm a parancsnoki lánc tetején áll, s én meg alá tartozom. - húzom el az ajkaim egyértelmű jelként, hogy csalódott vagyok. Úgy tűnik elmarad a masszírozás, hiszen akit várok már jócskán késik, míg az előttem álló férfi meg pilóta és nem masszőr. Hát ez van! Kénytelen vagyok engedni Lucasnak, mármint megnézni a PDA-t. - Jöjjön beljebb – mutatom egyértelműen kézzel, hogy bentebb tágasabb. Ha bejön, akkor zárom az ajtót, mert nem akarnék egynél több kéretlen szemeket látni magamon. Utána szépen elsétálok a PDA-mért, hogy ránézzek arra a parancsra. Minő meglepetés, ténylegesen van is. Odasétálok Lucas elé. - Megvan a parancs, s vissza is jeleztem. Így már örül? - apropó, leteszem a PDA-m s odasétálok a levett top-omhoz, aminek a színe megegyezik a melltartóméval. Felveszem magamra, s úgy fordulok vissza a férfihez. - Várjon – ezzel újra a PDA-t veszem kézhez és jól láthatóan pötyögök valakinek üzenetet. Mikor kész, akkor sóhajtok egyet. - A masszőr már biztosan nem fog jönni, s énnekem meg úgy rémlik, hogy meg akart ismerni. - ezzel egyetemben körülnézek, s rögtön mutatok rá a kétszemélyes kanapéra, hogy üljön le. Én minden további nélkül a férfi mellé leülök. - Azon kívül, hogy pilóta mivel foglalkozik? - nem sokkal később pedig próbálok jó házigazda lenni. - Kér valamit enni vagy inni? - igaz nem tartok ezekből sokat itthon. Meggyőződésem, hogy nem szabad a hűtőt se túlzsúfolni. Gondolkozok egy keveset, hogy mivel lehetne a témát tovább vinni. - A rakományról nekem sincs információm, csupán a helye lett megosztva. Elméletileg egy speciális nagy bőrönd az. - ha már a férfi pilóta, gondolom nem gond ha ezt megosztom vele.
A kérdés meglepi, egy kicsit el is gondolkodik rajta, ha már elég kínos a szitu, talán ez elviszi a pajzán gondolatokat is a megfelelő mederbe. Nem látja azt, hogy Ms. Chihiro kapkodna a PDA-ért, ezért muszáj megválaszolnia a masszőrkérdés után azt is, ami valamennyivel kézenfekvőbb. - Nem feltétlenül, általában ők jönnek hozzám oda. De talán jobb is, ha én jöttem most, ha nem tudja, hogy miről van szó. talán titkosították és még nem szóltak Önnek. Bármi előfordulhat – mivel még mindig csak annyit tud, hogy egy civil, ez bármit jelenthet. Azt is, hogy az egyik kancellár ölebe, szeretője – ez nem is annyira lepné meg a nő egzotikus kinézete miatt -, vagy bármi ilyesmi, amiről neki, de valószínűleg senkinek sem kell tudni. Valamilyen szinten ezt meg is erősíti benne, de van olyan rafinált, hogy nem megy bele komolyabb feltételezésekbe. - Ez elég általános, mert mindenki valamilyen kancellárhoz tartozik, ha erre szeretett volna utalni – elvigyorodik, tetszik neki a nő titokzatoskodása, és hogy védi magát akkor is, amikor nincs támadás alatt. Rokonszenves neki, hogy nem ad ki szinte semmilyen információt egy idegennek. - Köszönöm – újabb bólintás, halvány mosoly és be is lép, valamint körül is néz. Szokásosnak mondható dolgok, és közben megérkezik a parancs is, ahogy Chihiro ezt meg is mondja neki. - Most ezt miért mondja? Nem akartam én önnek rosszat Ms. Chihiro – fintorodik el, az éles beszólásra, de ez is csak a játéka része. Annyira hozzászokott már bizonyos szituációk megfelelő reakciójához, hogy szinte már azon gondolkodik néha, hogy vannak-e valódi, saját döntései, vagy csak a kiképzés viszi előre az életét. Ez elég ijesztő. A kabin asszonya végül csak felöltözik, ezzel úgy néz ki, hogy vége is a mai szeánszuknak, de a szépséges nő meggondolja magát, némileg meglepve ezzel Lucast. - Nos, mondhatjuk, igen – fújja ki a levegőt az orrán mosolygás mellett, és helyet foglal a felkínált helyen. A kanapé talán nem a standard, kényelmesebben érzi magát rajta. Esetleg új lehet, a régi elhasználódhatott. – Nem nagyon van más dolgom, bár szerelőként is elboldogulok. Még van pár hónapom, hogy ne kelljen valakit hozzám adni és gyermeket nemzeni vele. Furcsa ez a kényszer… mivel Ön új, azt gondolom, önnek még egy éve is van Ms. Chihiro. Tegezhetem? - kérdez vissza, majd elutasítja a felkínált ennivalót. – Köszönöm, nem, nagyon kedves – azért nem bunkó ő, hogy ne köszönje meg a jó házigazdának a vendéglátást. Újabb hidegzuhany, fogalmuk sincs, hogy miket kell levinniük a Perdára. Ez ugyan nem újdonság, de ő szeret mindenről tudni, talán még rákérdez Jenkinsnél, aki látványosan hanyagolja Lucast mostanában. - Meg még egy pár láda, de akkor ugyanannyit tudunk most már – valóban látott egy bőröndöt, de nem tulajdonított túl sokat neki. – És milyen az élet ébren? Szerencsésnek tartom, hogy lejuthat oda – gondolkodik el hangosan, de azt is tudja, hogy csak úgy nem fog már sokáig maradni, ha nem találnak semmi mást ki. Úgyis lesz még idejük ismerkedni a leszálláskor, meg amikor elviszi Chihirot a célállomásához. – Azt tudja, hogy van a földieknek néhány hely a hajón, ami olyan, mintha lent lennének? Oda látogasson el, tetszeni fog – ad egy kis segítséget a kezdéshez. – Ja, és kerülje Raven Moort, nagyon rámenős egy nő – kacag fel, amikor visszaemlékszik az első találkozásukra a hollószín hajúval.
(10 oldalú.) :
Remélem Mills százados sem lett lelki defektes 
//
