Welcome to Dominium frpg site


 
Lépj be
egy más világba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
Kommunikációs hálózat



Friss írások
utolsó hozzászólások
Yesterday at 7:16 pm

Pént. Márc. 05, 2021 8:56 pm


Pént. Márc. 05, 2021 1:30 pm

Pént. Márc. 05, 2021 1:06 pm

Pént. Márc. 05, 2021 12:47 pm

Pént. Márc. 05, 2021 12:13 pm

Csüt. Márc. 04, 2021 8:22 pm

Csüt. Márc. 04, 2021 5:01 pm

Csüt. Márc. 04, 2021 4:06 pm




Ki van itt?
belépett tagjaink

Nincs


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég




Perda térképe
Fedezd fel!
Statisztika
Nyilvántartás
Csoportok
Kancellárok - 3
Polgárok 5 2
Hadsereg 4 6
Ellenállók 1 2
Flotta 0 3
Perdaiak 5 3
Összesen 15 19
A hónap
legaktívabb tagjai
Discord
Regisztrálj az oldalra
Facebook
Csatlakozz!

Go down 
 

 
Kiképzőterem
In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.


Kancellária


Kiképzőterem Giphy

Beosztásom :
Admin

Reagok száma :
350

☽ :
Kiképzőterem Tumblr_pkzm1lZTDP1qj6sk2o1_500


Kiképzőterem Empty
Utolsó poszt Hétf. Júl. 29, 2019 11:39 am
Következő oldal

Kiképzőterem
 





4. gyűrűszint
Ötvözi a hagyományos értelembe vett földi kiképzőket és azt, ami az űrben való túléléshez kell. Egy részén a testi adottságokat fejleszti, erőnléti edzéseket tartanak a katonák számára, feszített tempóban. Míg egy másik részén az újoncokat különböző terepre készítik fel, ehhez pedig egy külön termet különítettek el számukra. A szimulációs szobának egy lebutított verziója, ahol a kiképzésben részt vevők különböző körülmények között tehetik próbára erejüket, állóképességüket és leleményességüket. A rendszer tökéletesen elő tudja hívni a Perda és az Aquillon ismert helyszíneit. Természetesen butított verzióban, még ha a tárgyak pontosan is ott helyezkednek el, az élességük nem olyan tűpontos, mint a szimulációs teremben. Arra mégis alkalmas, hogy változatos környezetbe helyezze a katonákat.
Vissza az elejére Go down

Elizabeth Castillo

Polgár

Karakterlapom :

Születési idő :
2400.11.23. (16 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
tanuló (genetikus)

Reagok száma :
180

Avatar alanyom :
Gabriella Wilde

Keresem :

☽ :
Kiképzőterem Tumblr_static_tumblr_inline_mp3upkunr71qz4rgp


Kiképzőterem Empty
Utolsó poszt Szer. Dec. 04, 2019 9:24 pm
Következő oldal


Simon & Lizzy
Már több, mint egy év telt el azóta, hogy részt veszek a kötelező kiképzéseken, mégse javult a teljesítményem. Fizikálisan egészséges vagyok, mégis úgy tűnik, hogy gyengébb, mint az átlag és olykor ügyetlenebb is. Én orvosnak készülök, genetikus gyakornok vagyok, nem katonának, így nem értem, hogy miért kell ugyanannak az elvárásnak megfelelnem, mint a többieknek. Még sincs választásom, ahogy oly sok minden másban sincs, és a családom férfi tagjai se örülnek túlságosan a rossz eredményeimnek, ahogy bizonyára Simon Greymare hadnagy sem, aki felfigyelt rám és jelezte, hogy tart majd néhány különórát nekem. Hálásnak kellene lennem a hadnagy kedvességéért, mégse érzek jelenleg hálát, miközben megérkezem a negyedik gyűrűszintre és utam a kiképzőterem felé vezet. Késő délután van már, de ahogy mindig, úgy most is pontos vagyok. Jó öt perccel korábban érkezem, teljes menetfelszerelésben, így készen állva bármire, amit a hadnagy tervez. Egy egyszerű, fekete melegítőnadrág van rajtam, sportcipővel és felül pedig egy fehér pólóval. Hajam lófarokban, vállamon pedig egy táska némi vízzel és törölközővel. Elméletileg másra nem lesz szükségem, csak a férfira, aki elmondja majd, hogy pontosan mit is keresünk itt és mit vár majd tőlem.
Hallottam egyébként már erről a helyiségről, de még soha se voltam bent. Sok mindent meg lehet ott valósítani, de hogy mi vár ma rám pontosan, az egyelőre rejtély. És vajon a hadnagy is velem fog edzeni vagy csak állni fog és dirigálni? Nem ismerem, csak párszor láttam az edzéseken, és igazából azt se értem, hogy miért szúrt ki pont engem, és miért akar segíteni, de ideje hálásnak lennem. Talán tényleg nem vagyok annyira vészes eset és mindez segíteni fog majd rajtam. Szeretnék bízni benne.

Vissza az elejére Go down

Simon Greymare

Hadsereg

Kiképzőterem 320

Karakterlapom :

Születési idő :
2389. 07. 16. (27)

Tartózkodási hely :
Dominium, olykor Perda

Beosztásom :
Chimera különleges egység parancsnoka (titkos), Perdai Fegyverfejlesztési részleg vezetője

Reagok száma :
367

Avatar alanyom :
William Levy

☽ :
Kiképzőterem Giphy


Kiképzőterem Empty
Utolsó poszt Vas. Jan. 05, 2020 12:27 pm
Következő oldal
Lizzy & Simon
Én is egyszerű gyakorlóban érkezem, a különbség annyi, hogy az én ruháim sötétszürkék. Kényelmes, puha talpú edzőcipő, egy melegítőnadrág zsebek nélkül, egy ujjatlan póló, és egy cipzáras melegítőfelső. Utóbbi zsebében a PDA-m, de semmi egyéb nincsen nálam. Az edzőteremben megvan minden, amire szükségünk lehet.
A megbeszélt időpont előtt kettő perccel nyílik előttem az ajtó. Sejtem, hogy hiába akarok jót Lizzynek, ő nem érzi így, és nem is boldog a külön edzéstől. Pedig igyekeztem úgy foglamazni, hogy ne érezzes kötelező nyűgnek, és kihallható legyen belőle a segítő szándék, könnyen lehet, hogy nem sikerült.
Tisztában vagyok vele, hogy kissé ügyetlen, ahogy az állóképessége is hagy kívánnivalót maga után, és a fizikai ereje is elmarad az elvárttól – az, hogy lány, ebben az esetben nem felmentő tényező -, de mindenre van megoldás. Nem, belőle sosem lesz Katrina, ahogy rám sem fog hasonlítani – nem is várom el tőle, hiszen nem katonának készül -, mégis van rá lehetőség, hogy jobban szerepeljen a kötelező képzésen, és végre maga mögött tudja az egészet.
Valahol bájosnak találnám, ha tudnék róla, hogy Elizabeth teljes menetfelszerelésként aposztrofálja a jelenleg viselt melegítőszettjét.
Az ajtó egy halk szisszenéssel bezárul mögöttem, én pedig Lizzy előtt állok meg. Jókedvű, széles mosollyal próbálom oldani az érezhető bizonytalan feszültséget.
- Elizabeth, örülök, hogy látom! Esküszöm, nem kell aggódnia, nem célom megkínozni, és nem akarok rosszat magának. Ha jól láttam, az oktatói nem sokat segítenek Önnek…
Fújtatok egy elégedetlent. Körbenézek a teremben, egy futó pillantással felmérem a rendelkezésre álló eszközöket.
- Az aktája és a látottak alapján az állóképessége problémás, ahogy a fizikai erőnléte is, de ezek fejleszthető dolgok. Megmutatom, milyen könnyítésekkel tudja elvégezni az elvárt gyakorlatokat, ameddig nem megy az előírásos formájuk… Sajnos ebben az esetben nincs egyszerűbb út.
Bocsánatkérőleg megvonom a vállam, mielőtt folytatnám.
- Ami viszont a páros harci gyakorlatokat illeti, megtanítom, hogy vigyen a földre háromszor-négyszer nagyobb ellenfelet is. Nem kell erősnek lennie, csak gyorsnak és pontosnak. Egy kis gyakorlással menni fog. Mondja, hajlamos pánikolni szorult helyzetben?
Érdeklődve figyelem, miközben beszélek.
- Eldöntheti a kettő közül melyikkel szeretné kezdeni, de ne felejtse el, hogy ez nem kötelező, bármikor elmehet, ha úgy dönt…
Továbbra is barátságosan mosolygok rá, és remélem, hogy hasznát veszi mindannak, amit tervezek megmutatni neki. Minél eredményesebben és gyorsabban ér az alapképzés végére, annál könnyebb lesz neki a továbbiakban…
Az pedig csak hasznos lehet, ha meg tudja védeni magát…
Vissza az elejére Go down

Elizabeth Castillo

Polgár

Karakterlapom :

Születési idő :
2400.11.23. (16 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
tanuló (genetikus)

Reagok száma :
180

Avatar alanyom :
Gabriella Wilde

Keresem :

☽ :
Kiképzőterem Tumblr_static_tumblr_inline_mp3upkunr71qz4rgp


Kiképzőterem Empty
Utolsó poszt Szer. Jan. 08, 2020 8:11 am
Következő oldal


Simon & Lizzy
Szeretek mindenhova korábban érkezni a megbeszélt időpontnál, így most is így tettem. A táskám az ajtótól nem messze van, a fal mellett, én pedig kicsit aggódva, izgulva sétálok a teremben, egészen addig, amíg meg nem hallom az ajtó nyílását és meg nem látom a hadnagy urat. Azonnal tisztelgek is neki, ahogy az elvárható, és érzem, hogy a szívem egyre hevesebben dobog. Most fogok nagyon lebőgni. Eddig is feltűntem, amikor többen voltunk, de így, hogy teljesen egyedül leszek a tiszttel, még cikibb lesz, ha rosszul teljesítek. Próbáltam én összeszedni magam, rákészülni, de az a szomorú igazság, hogy jobban félek ettől a különórától, mint amikor Castillo kancellár egy egész projektet bízott rám vagy amikor Jenkins kancellárnak hála nekem kellett boncolnom, életemben először. Ez se normális... Az én arcom kicsit fehér és sajnos a széles mosoly láttán se könnyebbülök meg, pedig nagyon próbálok nem idegesnek mutatkozni.
- Jó napot Greymare hadnagy! - üdvözlöm a férfit, majd amikor keresztnevemen szólít, sikerül meglepnie. Szavai nyugtatóak, én pedig... nagyon nem erre számítottam. Próbálok kicsit lazábban állni, nem teljesen befeszülni előtte, így szemeibe tekintek, majd a megfelelő válaszon gondolkodom. Lehet csapda is mindez. Nem ismerem, így nem tudhatom.
- Az oktatóim remek munkát végeznek, én vagyok az, aki rosszul teljesít. - nem Ők a hibásak, csakis én. Beismerem, mert soha se voltam a semmire nagyzoló... még arra se, amiből valóban jó vagyok.
- Köszönöm, hogy segít, uram. - talán tényleg jót akar... Egyelőre szívből még nem tudok örülni neki, de ha tényleg nem akar nekem rosszat, akkor jobb lehetek, én pedig bármit megadnék azért, hogy apa és a fivérem végre egy kicsit elégedettebbek legyenek velem. Éppen eléggé fájó, hogy mindig én vagyok a felesleges... a gyenge...
Nem veszem negatívan megállapításait, tudom jól, hogy milyenek az eredményeim, bármennyire is próbálkozom, bár soha se voltam katonának való. Gyengébb vagyok, jól tudom, de nekem is helyt kell állnom, hiszen ez a törvény, ahogy oly sok minden másban is fejet kell hajtanom a rendszer előtt. Nem vagyok hűtlen, ezért is vagyok itt. Na meg mert kötelező. Egy tiszt parancsának egyébként se mondhatnék nemet. Mégse szakítom félbe, figyelmesen hallgatom végig szavait, amikor a gyakorlatokról beszél, majd pedig a közelharcról, de a kérdését hallva rögtön felelek.
- Nem uram. - legalábbis még nem volt ilyesmire példa. De a szorult helyzet számomra eddig soha se fizikális volt, így fogalmam sincs, így okozhatok még magamnak is meglepetéseket. Mindenesetre örülnék, ha képes lennék arra, amit mond, és idővel az erőnlétem is javulna. A választást rám bízza, amire szintén nem számítok, mégse váratom sokáig, mert a bizonyítási vágy a családom felé túl nagy.
- A páros gyakorlatokkal szeretném kezdeni. - ha képes leszek arra, amit mond, akkor be tudom bizonyítani majd Vincentnek és apának is, hogy igenis érek valamit. A kötelező gyakorlatok pedig utána jöhetnek.
- Köszönöm uram, de nem szeretek semmi elöl se megfutamodni, és ha már időt szán rám, nem akarok csalódást okozni. - neki sem. Egy hadnagytól kapom a segítséget, nem is akárkitől, ez pedig nagy szó. Soha se pocsékolnám el a férfi idejét feleslegesen, és szeretném, ha elégedett lenne. Ezért is fogok még jobban igyekezni, bár még mindig félek kicsit, bízom benne, hogy ez a feszültség idővel oldódni fog. Megfutamodni és eliszkolni, mint valami nyúl viszont nem fogok, akkor se, hogyha remegő végtagokkal megyek majd ki ebből a teremből, miután végeztünk. Én is szeretnék erősebb lenni.

Vissza az elejére Go down

Simon Greymare

Hadsereg

Kiképzőterem 320

Karakterlapom :

Születési idő :
2389. 07. 16. (27)

Tartózkodási hely :
Dominium, olykor Perda

Beosztásom :
Chimera különleges egység parancsnoka (titkos), Perdai Fegyverfejlesztési részleg vezetője

Reagok száma :
367

Avatar alanyom :
William Levy

☽ :
Kiképzőterem Giphy


Kiképzőterem Empty
Utolsó poszt Vas. Feb. 16, 2020 9:52 pm
Következő oldal
Lizzy & Simon
Elizabeth feszültsége szinte tapintható. Nem vagyok igazán hozzászokva ehhez, a kadétok többnyire könnyen és gyorsan oldódnak a társaságomban. Az igyekezetét mindenesetre értékelem, még az előírásos tisztelgést is viszonzom.
Sápadt, és szemmel láthatóan nagyon izgul, noha nem aért vagyok itt, hogy megalázzam, vagy kellemetlen helyzetbe hozzam, úgy fest ezt nem hiszi el egyelőre. Az én feladatom lesz bebizonyítani.
Amikor elkapja a pillantásomat, a szemeben sem láthat semmi mást, csak barátságos, jókedvű szikrákat felvillanni.
A válaszéra elégedetlenül mordulok egyet, és legyintek is hozzá.
- Ugyan már! Láttam, hogy állnak magához… Az ha valaki amellett is rosszul teljesít, hogy szemmel láthatóan igyekszik, nem az ő szégyene, hanem a tanáraié.
Megrázom a fejem. Nem lehet mindenki kiemelkedő mindenben, de mindenkiből ki lehet hozni a képességeihez mérten a legjobbat, csak foglalkozni kell vele, alternatívákat keresni, és ez bizony munkaigényes folyamat mindenki részéről.
A köszönetére biccentek.
- Igazán szívesen, de majd akkor köszönje, ha hasznát is látta…
Még nem adta fel teljesen, ez legalább jó hír, így van értelme dolgozni vele.
A határozott nemleges válaszra biccentek. Ez egy jó kezdet, e meglátjuk menet közben, mennyire tud nyugodt maradni, ha földre kerül, és az ösztönből fakadó menekülésre nincsen lehetősége.
A választása kellemes meglepetés. A gyengén teljesítő kadétok, főleg, ha a hátrányuk fizikai erőnlétből is fakad, általában kerülik az ilyen helyzeteket, amíg lehet.
- Rendben, azzal kezdünk.
Arra, hogy nem akar megfutamodni, mosolyogva bólintok, a gesztusban ott az elismerés.
- Ezt becsülöm, de tudnia kell, hogy nem kötelező itt lennie, és bármikor elmehet…
Ha úgy dönt nem folytatja, amiatt nem éri semmiféle hátrányos megkülönböztetés.
Lehúzom a melegítőfelső cipzárját, majd PDA-stól az egyik padra dobom.
Fellépek az edzőszőnyegre, néhány szűk, körkörös mozdulattal megmozgatom a vállam.
- Mielőtt bármibe kezdenénk, kicsit mozgassa át az ízületeit, az izmait, különben könnyen megsérülhet, vagy meghúzhatja valamijét.
Sokkal kisebb, és egyértelműen gyengébb nálam, de a lényeg éppen az, hogy megtanulja, nem szükségszerűen tehetetlen is.
- Mutatni fogok néhány alapfogást, könnyen előfordulhat, hogy úgy érzi sarokba szorult, valami fáj, vagy kellemetlen a helyzet, esetleg utoléri a pánik. Ha szabadulni akar, nyitott tenyérrel, jelzésértékűen üssön kétszer-háromszor a padlóra, vagy akár rám, és azonnal elengedem. Valószínleg nem mindig fogja úgy érezni, de biztonságban van, és nem fogom bántani. A menekülési ösztön erős, a pánikot nehéz legyűrni, úgyhogy ne féljen feladni. Amennyire szükséges, lassan fogunk haladni.
Itt tartok egy rövid szünetet, hogy az információnak legyen ideje leülepedni, csak azután folytatom.
- Lesznek pillanatok, amikor maga lesz előnyös helyzetben, az adrenalintól nem lesz könnyű koncentrálni, de figyeljen az én jelzéseimre is.
Láttam már oktatót megsérülni önvédelmi órán, mikor a diákja az adrenalinsokktól nem engedett a frissen tanult fogásból még időben. Valószínűleg Elizabeth nem fog idáig elérni a mai napon, de jobb ha előre tudatosítjuk az alapszabályokat.
- Kezdhetjük?
Ha a válasz igen, egy intéssel jelzem, hogy álljon meg velem szemben.
- Először egy pár alaphelyzetet veszünk át. Mivel fizikálisan gyengébb a legtöbb ellenfelénél, a legfontosabb, hogy lehetőség szerint elkerülje azokat a helyzeteket, ahol nyers erővel kell szembeszállnia a támadójával. A maga esetében a legfontosabb, hogy ne kerüljön csapdába, ne hagyja, hogy földre vigyék, és birkózás legyen belőle, vagy sarokba szorítsák. Ha szorult helyzetbe kerül, az első és legfontosabb, hogy azonnal szabaduljon, nyerjen mozgásteret.
Csak visszafogottan gesztikulálok közben, bő karnyújtásnyira állok tőle.
- Először megmutatom, hogy tud szabadulni, ha az ellenfele fojtogatni próbálja. Két kézzel fogom megfogni a nyakát, de csak annyira szorítom, hogy ne tudjon egyszerűen szabadulni. Mutassa meg, mi erre akár az ösztönös, akár az átgondolt reakciója, utána megmutatom, hogyan kellene reagálnia
Ha megértette, és rábólint, csak akkor emelem fel a kezem. A tenyerem, az ujjaim a nyakára szorulnak, könnyedén átérem, de ahogy jeleztem is, nem célom fájdalmat okozni, vagy zúzódásokat hagyni, egyszerűen csak ellen tartok, ha megpróbál szabadulni, illetve ha a kezével próbálja szétfeszíteni a szorítást, ami általában az első ösztönös reakció.




We live by chance...
We love by choice...
We kill by profession.
◦ᵒ·○●·°
Vissza az elejére Go down

Elizabeth Castillo

Polgár

Karakterlapom :

Születési idő :
2400.11.23. (16 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
tanuló (genetikus)

Reagok száma :
180

Avatar alanyom :
Gabriella Wilde

Keresem :

☽ :
Kiképzőterem Tumblr_static_tumblr_inline_mp3upkunr71qz4rgp


Kiképzőterem Empty
Utolsó poszt Vas. Feb. 23, 2020 9:53 pm
Következő oldal


Simon & Lizzy
Nem ismerem még a férfit, soha se beszéltem vele négyszemközt, így fogalmam sincs, hogy mire számítsak, de próbálok megfelelően viselkedni, mégse tudom eltitkolni, hogy mennyire izgulok. Félek a lebőgéstől, attól, hogy csalódást okozok, de az akaraterőm nagy, így... így talán nem lesz gond.
Az oktatóimat eszem ágában sincs szidni, úgy érzem, hogy valóban én vagyok túl gyenge és nem véletlenül érnek negatív kritikák, de próbálok tenni azért, hogy jobb legyek. A férfi morranása és legyintése viszont meglep, így aprókat pislogok felé, miközben meghallom válaszát, de csak szemeimet sütöm le kissé, szavakkal nem felelek. Talán nem is kell most semmit se mondanom, tényleg nem szólnék le senkit. Inkább megköszönöm, hogy az idejét rám áldozza, de ezek szerint nem kéne máris, mégis, egy apró mosoly jelenik meg arcomon, miközben feltekintek szemeibe.
- Rendben van, uram. - ideje viszont elkezdeni a gyakorlatokat. Remélhetőleg nem fogok pánikolni semmilyen helyzetben sem, de erre nincs garancia, az éles helyzetek fogják megmutatni, hogy mit és mennyire bírok. Kapok választási lehetőséget, én mégse a könnyebb úton indulnék el, bár tudom jól, hogy nem lesz egyszerű, de kezdjük a páros gyakorlatokkal. Az erőnlétemen magam is tudok javítani idő közben, bár jelenleg nem sok időm jut magamra a gyakornokoskodás mellett, amit két kancellár is felügyel.
- Itt akarok lenni, komolyan. - húzom most ki magam, jelezve, hogy nem hirtelen felindulás most az, amit mondok, őszintén szeretném végigcsinálni és hogy büszke legyen rám idővel. De nem csak Ő, hanem mások is lássák, hogy érek valamit, nem csak a kutatások terén. Igen, elsődlegesen itt most a saját családomra gondolok, akik számára Vinc a tökéletes gyermek, én pedig...
Ahogy a férfi leveszi a felsőjét tudom, hogy ideje elkezdeni a gyakorlást, így követem őt az edzőszőnyegre, és érzem, hogy kezeim izzadni kezdenek. Veszek egy nagy levegőt, bólintok, majd először lábaimat mozgatom át, utána térdeim, derekam, majd kezeim és nyakam is, minden részre odafigyelve, ahogy azt kell. Nem tart sokáig, egy-két perc az egész, de én is tudom, hogy fontos bemelegíteni az ízületeket, ahogy edzés után majd lenyújtani is. De még csak most kezdünk, a vége még messze van.
- Kész vagyok, uram. - jelzem is felé, majd ez után kisebb terpeszben állok vele szemben, tekintetem arcára vetül és minden szavára figyelek. Jó is, hogy tisztázzuk az alapokat, hogy miként tudok menekülni egyes helyzetekből, így finoman biccentek ismét.
- Értettem, úgy lesz. - figyelni fogok magamra és rá is és igyekszem majd nem kétségbe esni. Persze ígérgetni már nem ígérgetek, mert nem fogtak még le igazán, csak a kiképzéseken voltak bizonyos mozdulatok és nem kerültem még túl szorult helyzetbe fizikálisan, de hasznos lesz, ha megtanulom ezeket kivédeni, majd pedig elhárítani is, esetleg elfogadni...
- Igen! - a válaszom egyértelmű és rövid, kezdhetjük hát. Amit mond, az számomra se idegen, tudom jól, hogy súlyomból és magasságomból adódóan sokak számára én vagyok a gyengébb ellenfél, de szerencsémre mozgékony vagyok, mégse túl jó az állóképességem. Ha tehetem, nem hagyom, hogy földre vigyenek, tudom jól, hogy birkózásban aligha nyerhetnék, de lássuk mit tehetek a cél érdekében. Őszintén szólva valami alap fogásra számítok, hogy miként háríthatom, ha például meg akar ütni vagy kigáncsolni, egyéb módon a földre vinni, de a fojtogatásra egyáltalán nem gondoltam. Aprót nyelek is, ez... elég erős kezdés, valljuk be.
- Jó... - ez már kicsit bizonytalanabb reakció, de nem mozdulok, engedem, hogy Greymare hadnagy nyakamhoz érjen. A nyak egyébként is egy rendkívül érzékeny pont,túl könnyen kárt tehetnek benne, ahogy a nyelőcsőben is és oly könnyedén eltörhető. Miután megfogja nyakam érezheti, hogy ismét nagyot nyelek, a szívem még hevesebben dobog és bár csak egy kézzel fog, akaratlanul is jobbommal ráfogok csuklójára, miközben igyekszem nem túl ijedten a szemeibe nézni, de ahogy elkezd szorítani rajta, némi pánik mégis mintha kezdenek úrrá lenni rajtam. Nem engedhetek neki, le kell nyugodnom, így szaporábban veszem a levegőt, majd akaratlanul nyúlok rá másik kezemmel is kezére, hogy lefejtsem azt magamról, de túl biztosan fog. Szemeibe nézek, majd erős testére, amit legyőzi lehetetlen és bele se gondolok abba, amit ez után teszek. Lábamat emelem, hogy erősen lendítve azt találjam el férfiasságát, majd ha még mindig fog, némileg körmeim is a férfi kezébe kezdenek mélyedni, de még mielőtt nyomot hagyhatnának rájövök arra, hogy mit teszek, így jobbommal próbálok erősen ráütni a férfi engem szorító kezére. Elég messze áll ahhoz, hogy megüssem, és túl biztosan tart ahhoz, hogy mást tegyek. Nem tudok tisztán gondolkodni, de még nem pánikolok igazán, vagy... vagy mégis?

Vissza az elejére Go down

Simon Greymare

Hadsereg

Kiképzőterem 320

Karakterlapom :

Születési idő :
2389. 07. 16. (27)

Tartózkodási hely :
Dominium, olykor Perda

Beosztásom :
Chimera különleges egység parancsnoka (titkos), Perdai Fegyverfejlesztési részleg vezetője

Reagok száma :
367

Avatar alanyom :
William Levy

☽ :
Kiképzőterem Giphy


Kiképzőterem Empty
Utolsó poszt Szomb. Márc. 21, 2020 8:10 pm
Következő oldal
Lizzy and Simon


Minden kadét, minden diák egyedi, Elizabethben pedig egyáltalán nem nehéz megtalálni, azokat a vonásokat, amiket nagyon kevesekben szoktam csak látni.
Nem tudom nem észrevenni, mennyire nagyon óvatos mindazzal, amit mond, amit tesz. Mintha mindenhol csapdát sejtene. Nem tudom eldönteni, hogy az oktatói, vagy a családja nevelte belé ez az ösztönszintűvé épült óvatos gyanakvást, de egy kicsit talán szomorú egy ilyen fiatal lány szemében látni ezt a bizonytalanságot.
A meglepetése azért már egy lépés, akaratlan reakció, amit nem tudott, vagy ne is próbált erejteni. Legalább belőle is látok valamit, ez pedig haladás.
Arra, hogy itt akar lenni, ezúttal én vagyok, aki csak bólint. Az egy dolog, hogy most itt akar lenni, de ez bármelyik pillanatban megváltozhat, és tudnia kell, hogy bármikor elmehet. Nem fogom kényszeríteni semmire, nem azért vagyok itt.
Már amíg bemelegít, addig megfigyelem a mozgását, felmérem mennyire hajlékony, mennyire kötöttek a mozdulatai, nagyjából mire számíthatok tőle.
Amíg magyarázok, figyelmesen hallgat, az alapállás majdnem jó, de ezúttal nem fogom kijavítani, most még nem, és ha jól csináljuk, magától is rá fog rezni egy kis segítséggel, mi adja neki a legnagyobb stabilitást, és mozgásteret is egyszerre.
A magyarázatban semmi fityálás, vagy lesajnálás nincsen, egyszerű tény, hogy Elizabeth kis termetű, és nem kimondottan edzett, így hátrányban van a legtöbb lehetséges ellenfelével szemben. Ez önmagában még nem baj, azzal dolgozunk, amink van.
Látom, hogy kissé mintha elbizonytalanodna, de igyekszik nem mutatni, így nem változtatok az eredeti terven. Megütni és kigáncsolni is legalább tucatnyi módon tudnám, nem tartom célravezetőnek csak egyet megtanítani, ha pedig megpróbálnám rávezetni, hogy kitalálja, mikor melyikre számíthat, rámenne az egész alapképzése, és még csak az én mozgásomat ismerné.
- Ne felejtse el, nem fogom bántani, biztonságban van…
Látom a mozdulatain, a szeme csillanásából, a szája apró rándulásából, hogy elbizonytalanodott, de mivel nem adja fel, itt a lehetőség, hogy lépjünk egyet előre.
Mind a két kezem a nyakára kulcsolódik. Olyan könnyen érem át, szinte ijesztő, mennyire törékeny – igen, meglehetősen ritkán tartok különórát olyanoknak, akik egyébként nem az Akadémiára járnak, a kadétok pedig egész más természetűek és felépítésűek.
Érzem az ujjaim alatt megugró pulzusát, ahogy nagyot nyel, és ahogy számítottam rá, máris a csuklómra kulcsolódnak az ujjai. Érezheti a megfeszülő karomon, hogy esélye sincsen, minél jobban húzza, feszíti, annál keményebben tartok ellent neki, és a szorítás is erősödik. Így egyértelműen nem fog szabadulni.
A következő mozdulata is kiszámítható, ő ugyan ösztönösen cselekszik, de én már akkor számítok rá, mikor a testsúlyát áthelyezi az egyik lábára, én kifordítom a csípőmet, és felhúzom a térdem, így az övé csak a combomat találhatja el. Tompán sajgó találat, bőven elviselhető kategória, a szorítás pedig kicsit sem lazul a nyakán.
Most látom, hogy kezd kétségbeesni, a karomra mért csapást szinte meg sem érzem, ebből következtetek rá – és a zihálásból, az ide-oda villanó pillantásból – hogy kezd eluralkodni rajta a kétségbeesés.
- Rendben, elég lesz, Elizabeth!
Elengedem, még hátra is lépek egyet, csak hogy érezze, lássa, könnyebben tudatosuljon benne, nem fenyegeti veszély.
- Minden reakciója ösztönös, és amint látja, haszontalan ekkora erőfölénynél. Ahogy átfogtam a nyakát, ösztönösen hátrálni próbált, és a karomat próbálta feszíteni. Ezzel tökéletesen belesimult a fogás legerősebben tartó részébe, hiszen egyszerre nyolc ujjal támasztottam abból az irányból, és nekem sokkal könnyebb megtartani a két karomat ebben a helyzetben egymás felé feszítve, mint magának széthúzni egy egyébként is sokkal hátrányosabb testhelyzetből. Megmutatom, mire gondolok, hogy értse. Jöjjön, most maga a támadó, próbálja megtartani a fogást, nem kell óvatosnak lennie, csak ne engedjen kiszabadulni!
Megvárom, hogy közelebb lépjen, és hogyha ráfog a nyakamra, megfogom a csuklóit, és hátrafelé feszítem a nyakam. Érezheti, ahogy belefeszül a tenyerébe, és a fogását finoman, de határozottan próbálom szétfeszíteni. Itt is érezheti, hogy így ellen tartani könnyebb neki, mint az imént mikor szabadulni próbált.
Ki tudnék szabadulni így is, de most nem ez a cél, úgyhogy ellazítom, majd elengedem a fogást a csuklóján, és visszalépek alaphelyzetbe.
- Minden ösztöne tiltakozni fog ez ellen, ezért sokat kell gyakorolni. A szabaduláshoz a fogás leggyengébb pontja felé kell mozdulnia, ez pedig előre, a két hüvelykujj. Gyorsan, lendületesen kell csinálnia, és határozottan, de nem fogják tudni megtartani. Valószínűleg pár lila foltot szerezni fog, de cserébe kiszabadul. Sajnos minimális fájdalommal mindenképpen számolni kell, de életben marad. Leszegi és hátrafeszíti az állát, ezzel az egész nyakát is megfeszíti, a domináns lábára helyezi a súlyát, miközben hátralép vele, előrehajtja a fejét, gyakorlatilag lebukik a támadó karja alá, elfordul, ezzel kicsavarja a nyakát a fogásból, és fusson! Fontos, hogy az egész testével mozduljon. Az egész testét nem fogja tudni megállítani két hüvelykujj, legyen bármilyen erős a támadója. Máris szabad, és lépéselőnyben van pár pillanatig. Mutatom, tartson ellent!
Ahogy a szorítása erősödik a nyakamon, megfeszítem a nyakam, érezheti az ujjai alatt is, röviden és gyorsan lépek hátra egy felet, a következő pillanatban pedig már hajolok is előre – csak arra figyelek, hogy ne fejeljem le – egy határozott és gyors mozdulattal bukok le a csuklója alá, kifordulok, és szabad vagyok, mert ezt képtelen lesz megakadályozni a fogással. Még egy lépés hátra, és biztonságos távolság van közöttünk.
- Szóljon, ha valami nem világos, és elmondom újra.
Ha minden világos, akkor ezúttal ő is megpróbálhatja.
- Megpróbálja? Figyeljen, hogy elég mélyre hajoljon, mert ha nem kerül a csuklóm vonala alá, bele fog akadni a kezembe, és ha belemarkolok a hajába, ismét szorult helyzetbe kerül. Gyorsan, határozottan, és elég nagy ívben bukjon le…
Amennyiben felkészült, én is mozdulok. Ezúttal is határozottan, de fájdalmat nem okozva kulcsolódnak az ujjaim a nyakára. Két kézzel fogom át, és ellen tartok a szabadulási kísérletnek, de ha úgy csinálja, ahogy magyaráztam, pillanatokon belül szabad lesz.

◦ᵒ·○●·°





We live by chance...
We love by choice...
We kill by profession.
◦ᵒ·○●·°
Vissza az elejére Go down

Elizabeth Castillo

Polgár

Karakterlapom :

Születési idő :
2400.11.23. (16 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
tanuló (genetikus)

Reagok száma :
180

Avatar alanyom :
Gabriella Wilde

Keresem :

☽ :
Kiképzőterem Tumblr_static_tumblr_inline_mp3upkunr71qz4rgp


Kiképzőterem Empty
Utolsó poszt Csüt. Ápr. 02, 2020 7:41 pm
Következő oldal


Simon & Lizzy
Komolyan szeretnék jobbá válni, és szeretném, ha büszkék lehetnének rám, így nem fogom feladni, bármennyire nehéz vagy éppen fájdalmas is lesz ez az edzés, majd a továbbiak, mert bizonyára egyetlen alkalommal nem fogunk tudni csodát művelni. Én tényleg próbálom magamat adni, de feszült vagyok, Ő mégis csak egy hadnagy, aki rám pazarolja az idejét, pedig lenne jobb dolga is, mégis, igyekszem nem túlságosan zavarban lenni.
A bemelegítés során azért látszik, hogy hajlékony vagyok és vékony, némi izmot kéne még magamra szednem és egész jó lenne az alapanyag. Nem hagyok ki semmit, precízen végzem el a bemelegítést, végighaladva a megszokott mozdulatokon, amikor pedig kész vagyok, jelzem ezt a férfinek. Tisztában vagyok méretemmel és adottságaimmal, ahogy azzal is, hogy más hasonló kaliberű emberek is képesek kihozni a legtöbbet önmagukból. Én is szeretném ezt érezni, elégedett lenni.
Elég sok minden megfordul a fejemben, hogy vajon mivel kezdünk, de a fojtogatásra nem számítok, mégis kézenfekvő lenne, de... számomra elég erős kezdés. Mégse ellenkezem, egyetlen apró panasz se hagyja el ajkaimat, figyelmemet pedig Greymare hadnagy tökéletesen élvezheti.
- Tudom, bízom Önben. - most mintha egy apró mosolyt is láthatna a férfi, de ez hamar eltűnik, amikor megkezdjük a gyakorlatot. Először csak egyik kezével fog rá a nyakamra, majd nemsokára már a másikkal is, és számomra ijesztő az, hogy milyen könnyedén ér át. Ösztönösen fogom meg csuklóját, de eleinte még nem szorítok rá és bármennyire ciki is, muszáj nagyot nyelnem. Tudom, hogy megérzi. Ideje viszont tennem is valamit, de oly erősen és stabilan fog, hogy kezét hiába feszegetném, csak erősödik a szorítás, ez pedig szépen lassan akaratlanul is rémülettel tölt el. Talán én magam se voltam tisztában azzal, hogy a nyakam túlságosan is érzékeny pont? Rúgnék is, de csak a combját érem, kezét ütöm, de hasztalan... Túl erős, túl masszív én pedig szépen lassan válok ijedtté, ez pedig könnyen kiolvasható kék íriszeimből, amelyekkel a férfire nézek. De végül jelzi, hogy elég lesz, elereszt, melynek hála lábaim picit megrogynak, fejem cseppet előre hajtom, jobbommal pedig nyakamra fogok. De nem adok magamnak sok időt, amint a hadnagy megszólal, felpillantok rá és igyekszem ismét kicsit kihúzni magam. Nem ésszerűen reagáltam, nem gondoltam át a dolgot, hogy miként is kéne menekülnöm, mert az ösztönök olykor győzedelmeskednek felettünk. De figyelek rá, hogy mit rontottam el.
- Nem igazán... nem tudtam, hogyan szabadulhatnék ki. - nem jövök azzal, hogy Ő túl erős és mennyire profi egyébként is, így bármilyen módszerrel is próbálkozhatnék ellene, ha akarja, akkor bizony ki nem szabadulok. Nem magyarázkodnom kell, így elhallgatok, majd biccentek. Rosszul álltam neki, és bár el tudom képzelni szavai alapján, amit mond, azért nem lesz gond, ha megtapasztalom magam is.
Mégis, ahogy közelebb lépek hozzá, majd először jobb karommal nyúlok felé, akaratlanul is egy pillanatba zavarba jövök, de ezt próbálom teljes mértékben elrejteni, így rögtön kinyúlok balommal is, hogy mindkét kezem a férfi izmos nyakára kulcsoljam. Még soha se érintettem így férfit - ahogy nagyjából sehogy se -, így persze, hogy ez az egész helyzet új a számomra és ezért kelt bennem némi zavartságot, de a feladatra koncentrálok, tehát erősen megfogom Őt mindkét kezemmel és a szemeibe nézek. Nem szorítom erősen, de ahogy elkezdi feszíteni a nyakát, mégis csak kicsit rászorítok, hogy ne tudjon olyan könnyedén szabadulni. Érzem, ahogy belesimul ujjaimba, és most már tisztán értem a saját hibámat is. Ez után jön a kezeim szétfeszítése, amelyet ha nagyon feszeget, úgyis sikerrel jár, hiszen jóval erősebb nálam, de nem teszi, én mégis elengedem, majd hagyom, hogy elhátráljon tőlem.
- Most már értem, uram. - jelzem is, hogy volt értelme a bemutatónak. Na de megkapom a magyarázatot arra, hogy pontosan mit kell tenni egy ilyen szituációban, én pedig figyelek ám nagyon, de amit hallok, az nem tűnik túl kellemesnek. Nos igen, kicsit fájni fog, talán némi időre nyomot is hagy, de ha tényleg hatásos, akkor már megéri. Viszont akad egy kérdésem, még mielőtt bemutatná a hadnagy.
- De gondolom ez csak akkor működik, hogyha a fogvatartóm nem ismeri ezt a trükköt. Mi van akkor, ha ismeri? - akkor veszett az ügy és törődjek bele a sorsomba vagy arra a szituációra is van valami ötlete? Ez után kezeim ismét a férfi nyakára kulcsolódnak, most már nem jövök zavarba a dologtól, talán picit sikerült ténylegesen bemelegednem, hogy a feladatra koncentráljak 100%-osan, ahogy az elvárható is. Próbálom azért fogva tartani kezeimmel a hadnagyot, de érzem, ahogy nyakát megfeszíti, így ellen kell tartanom, hogy egyelőre megfékezzem a szökésben, de hamarosan már alá is bukik és hoppá... Hiába a próbálkozásom és az igyekezetem, bizony szabad lesz.
- Világos! Igen, szeretném kipróbálni! - végül finoman biccentek arra is, amit mond. Mélyen kell hajolnom és a hajam sajnos most hátrány, de azért ragaszkodom a hosszú tincseimhez. Most már kevésbé félek, amikor megfogja nyakamat, így egy picit várok, majd ez után feszítem meg a nyakam úgy, ahogy az előbb azt a férfinél is tapasztaltam, majd lépek hátra és próbálok előre is bukni hirtelen és utána fordulni, hogy szabaddá váljak. A hajam viszont tény, hogy hosszú, a kérdés az, hogy sikerül-e elég gyorsnak lennem vagy a férfi el tudja kapni a hajam, ha akarja, mert sajnos némileg lassú voltam vagy kevésbé hajoltam mélyre.

//Páros: Lizzy ügyesen megoldja a feladatot
Páratlan: Simon elkaphatja a haját, ha akarja, mert nem volt elég ügyes.//

Elizabeth Castillo carried out 1 launched of one Kiképzőterem Kicsi10 (10 oldalú.) :
Kiképzőterem 510


Vissza az elejére Go down

Simon Greymare

Hadsereg

Kiképzőterem 320

Karakterlapom :

Születési idő :
2389. 07. 16. (27)

Tartózkodási hely :
Dominium, olykor Perda

Beosztásom :
Chimera különleges egység parancsnoka (titkos), Perdai Fegyverfejlesztési részleg vezetője

Reagok száma :
367

Avatar alanyom :
William Levy

☽ :
Kiképzőterem Giphy


Kiképzőterem Empty
Utolsó poszt Vas. Aug. 02, 2020 10:19 pm
Következő oldal
Lizzy & Simon

”No matter how hard you train, if you don’t believe that you can fnish, you never will. Train hard. Believe harder.


Elizabeth elszánt, ezt mindenképpen pozitívumként értékelem. Pontosan látom, hogy sosem lesz belőle katona, sosem lesz belőle kemény, megtörhetetlen ellenfél, de karcsú, hajlékony, és ha tudatosabbá válik a saját testével kapcsolatban, a mozgékonyságával szert tehet némi előnyre.
Fogalmam sincsen, mivel neveltek belőle ilyen rebbenő, bizonytalan, megadó fiatal nőt – kislány még inkább -, de őszintén remélem, hogy olyasvalaki mellett köt ki, aki építeni fogja az önbizalmát.
Még csak elmondom a feladatot, de látom, hogy megrémül a gondolattól. Elismerés jár neki, amiért ennek ellenére egy leheletnyit sem hátrál.
Ami a bizalmat és a halovány mosolyt illeti, őszinte, széles mosollyal bólintok a válaszára.
Bízik bennem, de vajon ez a tudatos döntés meddig képes előtérben maradni?
A reakcjában semmi szégyellnivalót nem találok. Én magam is pontosan tudom, mennyire könnyen ködösíti el a pánik a logikus gondolkodást, a félelem a fájdalomtól, kíntól, a haláltól teljesen természetes reakció.
Hosszú-hosszú évek kitartó, fogcsikorgató gyakorlása után sem teljesen kész az ember egy valódi éles helyzetre.
Hagyom, hogy próbálkozzon, de mikor a szemében megjelennek a pánik első jelei, elengedem. Ha szükségét látom, a könyöke alá nyúlva megtámasztom, nehogy elveszítse az egyensúlyát, de elengedem, amint stabilnak találom.
A válaszára biccentek.
- Ez nem baj. Azért vagyok itt, hogy megmutassam.
Biztató mosolyt is kap a felelet mellé. Tényleg nem azért ajánlottam fel ezeket a különórákat, hogy még nagyobb nyomást tegyek rá, vagy teljesen elbizonytalanítsam. Talán előbb-utóbb ő is megérti, elhiszi.
Nem ismer engem eléggé, jó eséllyel nem is sokat hallott még rólam.
Rezzenés nélkül várom, hogy közelebb lépjen, mozdulatlanul várom ki, hogy a nyakam köré kulcsolódjanak az ujjai. Az érintése éppen olyan rebbenékeny, mint a pillantása, megvárom, hogy leküzdje a zavarát, és a szorítása magabiztosabbá váljon. Ahogy megszólalok, érezheti a hüvelykujjai alatt az ádámcsutkám mozgását. Nem ad bele mindent, így nem okoz komoly kellemetlenséget a beszédet.
- Jól csinálja, tartson ellen…
Nem fordítom el a tekintetem, semmi nyugtalanságot nem olvashat ki a szememből sem.
Még pár gyorsan illanó másodperc, és szabad vagyok, két lépés távolságról nézünk egymásra.
A magyarázatot úgy fest, érti, így biccentek a válaszra.
A kérdés meglehetősen okos felvetés.
- A kérdése jó. Attól, hogy a támadója ismeri, még nem lesz kevésbé hatékony ez a módszer a szabadulásra. Megpróbálhatja megakadályozni a kivitelezésben, de ez egy későbbi lecke. Ha már magabiztosan tud kiszabadulni a nehezítés nélküli helyzetből. Aki biztosabbra akar menni, más módszerrel fogja megfogni, ezt később szintén megmutatom.
Ez a fogás elég egyszerű, ösztönös, és nem túl stabil, amennyiben nem a földön, vagy az áldozatot a falnak szorítva kivitelezik. Egyedül az idő roppant kényes tényező, mert egy igazán erős fogásban csak másodpercei vannak, mielőtt elveszíti az eszméletét.
A bemutató hamarosan véget ér, meglehetősen könnyen kifordulok a fogásából, csak gyorsan halványuló, magától is alig látható kis pír marad a fogása nyomán.
A határozottságát ezúttal értékelem.
Amint úgy látom, hogy felkészült, közelebb lépek hozzá.
Ezúttal határozottabb, gyorsabb mozdulattal nyúlok utána, a fogásom megszorul a nyakán – döbbenetesen törékeny ez a lány, figyelek, hogy ne okozzak felesleges fájdalmat -, és érzem, hogy még nem elég magabiztos.
Nincs a mozdulatában elég lendület, nem ad bele elég erőt, nem akarja eléggé, nem meri eléggé akarni.
Lassú, és ugyan kiszabadul, de lenne időm utána nyúlni, mégsem teszem.
Adok neki lehetőséget, hogy ráérezzen a mozdulatra, mielőtt elkezdeném nehezíteni a feladatot.
- Elsőre nem rossz! Ne aggódjon, Elizabeth, nem okoz nekem fájdalmat, én pedig nem fogok fájdalmat okozni magának. Csak egy kis kellemetlenségen kell túlesnie. Adjon bele sokkal több lendületet, a testsúlyát, legyen sokkal gyorsabb, sokkal határozottabb.
Egyet hátralépek, hogy a közelségem ne zavarja, és ne érezze fenyegetve magát.
- Nem kell félnie tőlem, most még nem. De ha ez nem megy, fordítsa át a félelmét. Engedje meg magának, hogy dühös legyen. Engedje haragba fordulni a félelmét, ha az ad lendületet. Nem azt mondom, hogy hagyja magát elvakítani tőle. Próbáljon ráérezni, mi segít a legtöbbet. Addig próbáljuk, míg meg nem találja a magának működőképes módszert.
Komolyan is gondolom. Ha felkészült, és nincs kérdése, akkor ismét közel lépek hozzá, és újra érte nyúlok, hogy megfogjam a nyakát.
Éppen mint az előbb. Határozottan, magabiztosan fogom, de nem túlzom el.
Amint megvolt a mozdulat, akárhogy is sikerült, néhány szóban megdícsérem, vagy kiigazítom a hbákat, és jöhet a következő kör.
- Még egyszer!
És így tovább – ha nem adja fel -, míg egészen kimelegszik, a veríték végigcsordul a homlokán, a gerince mentén, szaporán szadi a levegőt, és az izmai égni kezdenek.
- Még egyszer!

◦ᵒ·○●·°





We live by chance...
We love by choice...
We kill by profession.
◦ᵒ·○●·°
Vissza az elejére Go down

Elizabeth Castillo

Polgár

Karakterlapom :

Születési idő :
2400.11.23. (16 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
tanuló (genetikus)

Reagok száma :
180

Avatar alanyom :
Gabriella Wilde

Keresem :

☽ :
Kiképzőterem Tumblr_static_tumblr_inline_mp3upkunr71qz4rgp


Kiképzőterem Empty
Utolsó poszt Szer. Aug. 12, 2020 8:21 am
Következő oldal


Simon & Lizzy
Bár megijedek és arcom is némileg elsápad, nem engedem meg magamnak azt, hogy a pánik eluralkodjon rajtam. Így bár lábaim picit megrogynak, nem lesz gond, nem lesz szükség a támaszra, de értékelem, hogy a hadnagy figyel rám.
Finoman bólogatok bíztató szavaira, majd amikor sikerült összeszednem magam, én fogok rá az Ő nyakára. Eleinte zavarbaejtőnek érzem a dolgot, de idővel sikerül ezt leküzdenem és ahogy megszólal, tudom, hogy nem szorítom elég erősen. Én nem tudtam volna talán megszólalni se az Ő kezei szorítása alatt. Bár tudom, könnyedén eltörhetné a nyakamat is, túlságosan is törékeny vagyok. Ellen tartok, követem az utasítást, mégis könnyedén csúszik ki a kezeim közül. Figyeltem a mozdulatsort, de akad egy kérdésem is, amit most nem is tartok magamban.
- Rendben van! - az akkor legyen a nap egy későbbi gyakorlata, most a jelenlegire kell figyelnem. Ismét én fogom meg Őt, majd nemsokára cserélünk. Érzékelem, hogy most már Greymare hadnagy lényegesen magabiztosabban nyúl utánam, de már ismerem az érzést, ami történni fog, így nem ijedek meg feleslegesen és sikerül kiszabadulnom is fogságából. De tény, épphogy. Én magam is jól tudom. Ez után mégis finoman nyakamhoz érek és ellenben az övével, az enyémnél látszani fognak talán még pár nap múlva is az edzés nyomai. Mindenféle zúzódás sokáig megmarad, hála vékony bőrömnek.
- Értettem, uram! - de a következő tanács az nem éppen nekem való. Nem szoktam a dühömet előtérbe helyezni, se pedig a haragomat. Nem vagyok haragtartó sem, képtelen lennék azt lángra lobbantani és engedni felülemelkedni magamon. Én nem vagyok olyan...
- Igyekszem! - de nem a harag lesz a társam, bár megértem a tanácsát, sok katonánál bizonyosan beválik, ők lobbanékonyabbak. Inkább a félelemnek engedek és a koncentrációnak, így újra és újra nekifutok, egyre gyorsabban és magabiztosabban. Most már egy picit se ijeszt meg, ahogy ujjaival nyakamat szorítja, de harag továbbra se jelentkezik, inkább a kőkemény figyelem, hogy mindent jól, erősen és gyorsan csináljak.
Fáradok... halkan szuszogok, a testem néha egy picit megremeg, verejtékezem, de nem adom fel, nem kérek pihenőidőt sem. A torkom is száraz, a nyakam pedig egyre jobban fáj és egyre inkább látszik rajta a gyakorlás nyoma, mégse állítom le a hadnagyot. Ha folytatni akarja, hát folytatjuk, amíg bírom. Talán a végsőkig akar hajszolni, hallottam már erről, és kíváncsi, meddig tartok ki, mennyire bírom a megerőltetést, milyen az állóképességem. Bizonyítani akarok, hogy bírom, még akkor is, amikor egy picit megszédülök az egyik kiszabadulás után, de ezt hamar korrigálom, nem esek el, csak egy rossz lépés lesz, ami talán a férfinek is feltűnik majd. De hamar kiegyenesedem és ha folytatni kívánja se lépek hátrébb továbbra sem. Én is egyre biztosabban érzem, hogyha valaki így kap majd el, képes leszek szabadulni.

Vissza az elejére Go down

Kancellária


Kiképzőterem Giphy

Beosztásom :
Admin

Reagok száma :
350

☽ :
Kiképzőterem Tumblr_pkzm1lZTDP1qj6sk2o1_500


Kiképzőterem Empty
Utolsó poszt Csüt. Jan. 07, 2021 10:18 pm
Következő oldal
Szabad játéktér
Vissza az elejére Go down

Tyler Fortune

Hadsereg

Születési idő :
2397.07.19 (19)

Tartózkodási hely :
Dominium

Reagok száma :
13

Avatar alanyom :
Connor Jessup


Kiképzőterem Empty
Utolsó poszt Kedd Feb. 02, 2021 11:34 pm
Következő oldal

Haley & Tyler
”There are two ways to do something:
The right way and again”


Érzem, hogy a hajam a homlokomra tapasztja az izzadtság, a bal fülem előtt a veríték csíkban csordul az államra. Ösztönös mozdulattal törlöm le az alkarommal.
A mai közelharci tréning véget ért, az izmaim jólesően sajognak, gazdagabb lettem jónéhány lila folttal és zúzódással – mint rendesen -, de a legkevésbé sem bánom.
Az egyik kedvenc órám volt ez mindig is a kiképzés alatt. Van tehetségem, és a sok gyakorlás is megmutatkozik.
A többiekkel együtt kezdek neki összeszedni a holmimat.
Végignézek a csoporttársaimon. Mindannyiunk hátára, mellkasára rátapad a gyakorló az izzadtságtól, és biztos vagyok benne, hogy ők is érzik, ahogy elkezd ráhűlni a kimelegedett bőrükre a nedves ruha.
Többen velem egyszerre veszik fel a melegítőfelsőjüket, páran az esti terveikről beszélgetnek, de a többség emellett is hatékonyan szedelőzködik, hogy mielőbb elhagyják a gyakorlótermet.
Az elmúlt hónapokban hozzászoktam, hogy nem vonnak be az Akadémián kívüli programokba, és bár hiányoznak a könnyed, jó hangulatú beszélgetések, mára elfogadtam ezt a változást.
Reményeim szerint idő kérdése, mire újra bízni fognak bennem.
Mint ilyenkor mindig, belém hasít a gondola, vajon mere járhat, mit csinálhat éppen Caily. Csak remélni tudom, hogy jól van.
A szüleimmel kapcsolatban nincsenek még csak hasonló érzéseim sem.
Leülök az egyik padra, és átcserélem a teremcipőt a gyakorlótéren kívül használt párra – sok különbség nincsen a kettő között.
Miután a fűzőket megkötöttem, felkelek, megigazítom a nadrágomat, és táskám vállpántjáért nyúlok, hogy a vállamra kanyarítsam.
Ezen a ponton – ahogy mindig – most is rápillantok az oktatóra, hogy megbizonyosodjak róla, valóban véget ért az óra, és a mai napra el vagyunk bocsátva.
Becks örmester sosem érezteti velem, hogy kihatással lenne a rólam alkotott véleményére a családom árulása, így az általa tartott órákon jobban tudok lazítani, mint azokon, ahol az oktatók gyanakvóan, netán ellenségesen viszonyulnak hozzám.
Most sem számítok tőle semmi egyébre, legfeljebb egy jelzésértékű bólintásra, amivel megerősíti az engedélyt a távozásra.
Brandon Kilmer ezt a pillanatot választja, hogy a felkaromba bokszoljon – az egyik szobatársam, és egyike annak a két embernek, aki szóba áll velem, bár a távolságtartás elmélyült közöttünk is, mióta a családom szó nélkül kilépett az életemből, és elhagyta a Dominiumot – és futólag emlékeztessen.
- Ne felejtsd el, hogy fel kell vennünk az elosztóból az új egyenruhákat. Négy óra múlva a négyes kiadónál…
Elköszönésképpen a job keze kinyújtott mutató- és középső ujját a halántéka jobb oldalához érinti, és int egyet, aztán ellép mellettem.
- Jó, hogy mondod…
Az ő mozdulatát utánozva köszönök el tőle.
Minden alkalommal lezajlik ez a beszélgetés, pedig még soha nem felejtettem el egyetlen időpontot sem.
◦ᵒ·○●·°
Vissza az elejére Go down

Haley Becks

Hadsereg

Reagok száma :
20

Avatar alanyom :
Alicia Vikander


Kiképzőterem Empty
Utolsó poszt Szomb. Feb. 13, 2021 11:11 pm
Következő oldal
Tyler & Haley
Néhány évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy én valaha is részt fogok venni a kadétok kiképzésében, de egyébként sem ez az első eset, hogy valami nem a terveim szerint alakul. Mint oly sok minden másba, ebbe is lelkesen vetettem bele magam, amikor megkaptam a megbízást, de azóta valamelyest már megkopott a kezdeti lendület. Nem érzem távolinak azokat az időket, amikor még én tanultam az akadémián így azt hittem, hogy a mostani fiatalok is olyanok lesznek, mint amilyenek mi voltunk. Elszántak, tettre készek, de hallgatnak a bölcs szóra. Ehhez képest minden nappal erősödött bennem az a gyanú, hogy a mostani kadétok, ugyan még mindig elszántak és tettre készek, de nem igazán hallgatnak az idősebbek szavára. Természetesen a parancsot végre hajtják, különben nem is lenne helyük az akadémián, de az oktatás során gyakran előfordul, hogy csak egy apró tanácsot adunk, amivel javítani tudnak a technikájukon, vagy könnyebbé tehetik a hétköznapjaikat, és az ilyesmit nem mindenki fogadja lelkesedéssel. Én mindig igyekszem a kötelező gyakorlatokon kívül egyéb módszereket is megtanítani nekik, melyek hasznosak lehetnek, de ha nem érzik közvetlen hasznukat, akkor hamar lerázzák magukról. Legalábbis általánosságban, hiszen szerencsére vannak azért kivételek. Tudom, hogy nem szabadna, hogy kötődjek a kadétokhoz, hiszen én csak egy vagyok a sok oktatójuk közül, de önkéntelenül is kedvelni kezdtem azokat, akik viszont megfogadják a sokszor akár kéretlen tanácsaimat is. Odáig persze nem engedtem menni a dolgot, hogy kedvenceim legyenek, de ezeket az egyéneket többre becsültem egy kicsivel, mint a többieket, még akkor is, ha a többiek közül is vannak jó páran, akiknek lenyűgöző képességeik vannak. Mindenesetre bármilyen nehezemre is esett időnként, igyekeztem kemény kézzel fogni őket, és a szigorúbb énemet is előbányásztam időnként, hiszen ez elengedhetetlen ahhoz, hogy fejlődjenek. Hiába ért véget a háború, a katonák munkája még mindig veszélyes, és muszáj, hogy erre felkészüljenek. Ha ehhez az kell, hogy az utolsó erejük felhasználása után is még folytassák a gyakorlást, akkor azt fogják tenni. Ha sajog minden izmuk, és begyűjtenek jó néhány kék foltot, akkor is csinálni kell tovább. Ha szembe kerülnek egy ellenállóval, vagy egy ellenséges Perdaival, akkor lehet, hogy éppen amiatt a pár óra extra edzés miatt lesznek képesek túlélni. Éppen ezért, miközben figyeltem a páros gyakorlatozást, bűntudat nélkül mentem oda, és dorgáltam meg azokat, akik nem hajtottak elég keményen. Személy szerint úgy gondolom, hogy a közel harc tanítás során nem is feltétlenül az a lényeg, hogy azonnal sajátítsák el a megfelelő technikát. Sokkal fontosabb, hogy megtanuljanak túllépni a saját fizikai korlátjaikon, hiszen a technikát előbb vagy utóbb elsajátítják. Először a mentalitásukat kell helyre tenni, a többire van idő később is. Ezért szoktam időnként külön edzéseket is tartani, hiszen vannak dolgok, amiket csakis egyéni oktatáson lehet átadni.
A kis csapat, aminek éppen edzést tartottam még hosszú út előtt áll. Néhányuknak már egész meggyőző a teljesítménye, de az a bizonyos ‘megyünk tovább akkor is, ha már nem bírjuk tovább’ mentalitás még időnként hibádzik. Tyler Fortune kadét viszont már nagyon jó úton járt. A tehetsége már egész korán megmutatkozott, de én igazán azt értékeltem benne, hogy igyekezett minden erejét beleadni, sőt néha még annál többet is. Különösen azóta lehet látni rajta az igyekezetet, amióta a családja tettei miatt egyesek megkérdőjelezik a kancellária iránti hűségét. Nem tagadom, hogy az ilyen alkalmakor időnként kinyílik a bicska a zsebemben, de nem szoktam szóvá tenni. Nekem nem az a feladatom, hogy megvédjem. Mások is vannak nehéz helyzetben, nem vehetek mindenkit a szárnyaim alá. Amit én tenni tudok, hogy elősegítem a fejlődését, és lehetőséget adok arra, hogy bizonyítson. Így, amikor az óra végén még utoljára rám pillantott, hogy megbizonyosodjon arról, hogy mára vége, nem haboztam sokáig, és intettem neki, hogy még beszédem van vele. Ugyan ma nem terveztem egyéni foglalkozást, de volt egy olyan érzésem, hogy neki most éppen arra lenne szüksége. Mivel a mai napig igyekszem képezni magam és új dolgokat tanulni, elsajátítottam néhány technikát, ami ugyan nincs benne a tervezetben, de ha úgy adódik a helyzet akkor hasznát vehetik a fiatalok. A külön órákon ezeket a dolgokat próbáltam átadni.
Mielőtt Tyler oda jöhetett volna hozzám, láttam, hogy Brandon még odamegy hozzá, és jó kedvűen elköszön tőle. Ezek szerint nem mindenki tuskó. Éreztem, hogy egy apró mosoly akar az arcomra szökni, így egy pillanatra lehajtottam a fejemet, amíg rendbe szedtem az ábrázatomat. Mire visszapillantottam a kettősükre, már semleges vonások voltak csak láthatóak az arcomon.
– Ne húzza az időt Fortune kadét. Beszédem van még magával. - szóltam a tőlem telhető legszigorúbb hangon, majd figyeltem, hogy miként reagál. Ha oda jön hozzám, vagy legalább megindul felém, akkor tovább folytatom.
– Arra gondoltam, hogy ma magának tartanék külön edzést. Van kedve hozzá? - valójában költői kérdésnek szántam, hiszen szinte biztos voltam benne, hogy nem lesz ellenére az ajánlat. Csalódást okozna, ha esetleg valamilyen indokkal kibújna a dolog alól, de persze rajta áll. Én biztosan nem fogom erőltetni.


Vissza az elejére Go down

Tyler Fortune

Hadsereg

Születési idő :
2397.07.19 (19)

Tartózkodási hely :
Dominium

Reagok száma :
13

Avatar alanyom :
Connor Jessup


Kiképzőterem Empty
Utolsó poszt Vas. Feb. 14, 2021 8:03 pm
Következő oldal

Haley & Tyler
”There are two ways to do something:
The right way and again”


A rutinszerű pillantás, amit Becks őrmesterre vetek, meglepetést tartogat. A jelzésére nem számítottam, és bár nincs valódi okom rá, azonnal elkezdnek pörögni a kérdések a fejemben, vajon mit tehettem, mit követtem el? Általában nem jót jelent, ha az embert ott fogják az óra végén. Nekem legalábbis már jóideje nem szokott semmi jót jelenteni.
A rám törő zavar és bizonytalanság ellenére egy bólintással jelzem, hogy értettem, mert nem akarom megemelni a hangomat, és egyébként is rögtön ott leszek.
Brandon akasztja meg a mozdulatomat, és bár a közjáték gyorsan lezajlik, mégis megvárattam az oktatónkat.
Ahogy Becks őrmester hangja csattan, Brandon behúzza a nyakát, és futólépésben kiiszkol a teremből. Én is megrezzenek, ledobom a földre a táskámat, és a lépteimet szaporázva, megnyújtva indulok a kiképzőtisztem felé.
Kartávolságon kívül állok meg, előírásos, feszes vigyázzba vágom magam.
- Elnézést kérek, Asszonyom, többet nem fordul elő!
Nem nézek Becks őrmesterre, szabályszerűen elvezetem a pillantásomat a füle mellett, és a szemközti falra fókuszálok.
A következő mondatra, különösen a külön edzés említésére összeszorul a gyomrom, a gerincemen egy régről ismerős, letaglózó érzelmi egyveleg kezd felfelé kapaszkodni. A már hideg verítékben fürdő pólóm alatt kiver a libabőr. Kőkemény küzdelmet folytatok, hogy ennek ne mutassam semmi jelét, végül egy futó, rebbenékeny pillanatra megvonaglik a szám bal sarka. Egy villanás csupán, de árulkodó lehet, ha az őrmesternek sikerül elkapnia.
Enyhe pánik hullámzik át rajtam, nem merem megköszörülni a torkom, mielőtt felelnék, de félek tőle, hogy rekedten fog hangzani a válaszom.
Pusztán halovány megkönnyebbülés, hogy végül nem árul el, katonásan, természetesen szól a hangom.
- Természetesen, Asszonyom, minden fejlődési lehetőséget értékelek. Megtisztelő, hogy rám áldozza az idejét.
Nem mozdulok, míg engedélyt, vagy utasítást nem kapok rá, csak a perifériás látásommal próbálom elcsípni a kiképzőtiszt mozdulatait, gesztusait.
Az izmaim megfeszülnek, a pulzusom a dobhártyámon veri az ütemet.
~Nincs pánik, semmi pánik, nincs pánik, semmi pánik… ~
Haley Becksnek sosem volt hozzám rossz szava, sosem volt velem fenyegető, az irracionális, borzalmasan kényelmetlen érzéseket mégis képtelen vagyok lerázni magamról.
◦ᵒ·○●·°
Vissza az elejére Go down

Haley Becks

Hadsereg

Reagok száma :
20

Avatar alanyom :
Alicia Vikander


Kiképzőterem Empty
Utolsó poszt Hétf. Feb. 15, 2021 8:59 pm
Következő oldal
Tyler & Haley
Egyelőre minden a menetrend szerint haladt. A kadétokkal sikerült minden kötelező gyakorlatot letudni, és volt idő néhány extra feladatra is. A fegyelemmel sem volt semmi probléma, és a napi rendem is viszonylag szellős volt aznap, így minden adott volt ahhoz, hogy tartsak egy külön foglalkozást. Ezúttal Tylert választottam, amúgy is régen volt már ilyen alkalom, és a történtek miatt egyébként is akartam neki némi külön figyelmet szentelni. Számos pletykát hallottam én is, más oktatók talán óvatosabbak lettek volna vele, de én az ilyen szóbeszédre nem szívesen adok, amíg nem látok bizonyítékokat. Ebben az esetben már csak azért sem, mert tisztában vagyok vele, hogy a családi háttér nem minden. Egy bizonyos életkor fölött, már nem számít, hogy kinek a DNS-ét hordozzuk magunkban, már pedig Tyler már bőven elérte ezt a kort. Én csak egy fiatal kadétot láttam magam előtt, aki igyekszik bebizonyítani, hogy ő is ér valamit. Ez rendkívüli elszántságról tanúskodik, és mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy azonnal elnézést kér a késlekedésért.
– Helyes. – mondtam neki még mindig szigorúan, bár magánszemélyként egyáltalán nem zavart ez a pár másodperces késés. Viszont a katonáktól elvárják, hogy mindig pontosan legyenek, és ezt kell átadnom a kadétoknak is, még akkor is, ha némileg túlzásnak érzem. Mindenesetre a kadét nem okozott csalódást, ahogy azt el is vártam tőle, megragadta a lehetőséget a külön foglalkozásra. Viszont mintha éreztem volna rajta némi zavart. Nem tudtam pontosan megmondani, hogy mi lehet ez, de más volt, mint amilyen a csoportos foglalkozáson. Persze meg lehet, hogy csak elfáradt, ami számomra ideális is. Éppen azt szeretném benne is megerősíteni, hogy akkor is tovább kell menni, amikor a testünk már megálljt parancsolna. Így, ha arra számított esetleg, hogy valami könnyed levezető edzést tartok neki, akkor téved. Még csak most kezdünk igazán bele.
– Remek. Akkor vegye vissza a teremben használatos cipőjét, majd kezdjen neki a bemelegítő futásnak. – jó magam is feszes vigyáz állásban álltam akárcsak ő, de ha a kérésemnek eleget tesz és elindul a felszerelése felé, akkor engedek némileg a szigoron, és még helyet is foglalok az egyik padon. Pillantásom persze végig követi a kadétot és figyelem minden mozdulatát.
– Két kilométer elég lesz, azt viszont sebesen. – kiáltottam utána, ha esetleg már eltávolodott tőlem. Nem tűnhet nagy feladatnak, de tényleg csak bemelegítésnek szántam. Viszont mielőtt rátértem volna a további tervekre, volt nagyságrendileg nyolc percem, míg a futást befejezi. Éppen elégséges idő arra, hogy uzsonnázzak egyet. Tekintetem tehát elemeltem Tylerről és a saját táskám felé vettem az irányt. A váltó ruhám mellett volt egy kulacs víz, és egy szép, piros alma. Ezeket magamhoz is vettem. Egy hatalmasat haraptam az almából, mikor visszafordultam a kadét felé és újra figyelni kezdtem. A fáradtság jeleit kerestem, esetleg a korábbi zavart. Bármit is látok, legalább az alma ízletes így a hangulatom kifejezetten jó volt.


Vissza az elejére Go down

Tyler Fortune

Hadsereg

Születési idő :
2397.07.19 (19)

Tartózkodási hely :
Dominium

Reagok száma :
13

Avatar alanyom :
Connor Jessup


Kiképzőterem Empty
Utolsó poszt Vas. Feb. 21, 2021 8:36 pm
Következő oldal

Haley & Tyler
” There are two ways to do something:
The right way and again”



Pillanatnyi, tünékeny megkönnyebbülés csupán a kiképzőtisztem szájából elhangzó rövid, egyszerű válasz.
A karomra kiülő libabőrt eltakarja a melegítőfelső, és úgy tűnik Beck őrmester vagy nem vette észre az apró rándulást, vagy nagyvonalúan elengedte, hogy számon kérje rajtam. A szívverésem a torkomban, a fülemben dübörög, a vérem belealvad az ereimbe, legalábbis úgy érzem.
Az erőviszonyok lehetnének egyértelműek a javamra, hiszem jóval magasabb vagyok a velem szemben álló nőnél, és jócskán nehezebb is, mégis teljesen egyértelmű lehet a külső szemlélő számára is, hogy Haley Becks van egyértelmű erőpozícióban kettőnk közül.
Fáradt vagyok, ha nem is végzetesen, de ez zavart mindig a lehető legkevésbé.
A következő mondatára érzem, ahogy a gyomromban enged a görcs, a vérem újra keringeni kezd az ereimben. A megkönnyebbülés első hulláma végigömlik rajtam.
- Igenis, Asszonyom, parancs, értettem! Két kilométer futás.
Gyanítom, kadét még így sosem örült plusz futásnak, mint amilyen felszabadult boldogságot én érzek miatta. Tétovázás nélkül fordulok, és sietősen visszacserélem a cipőmet. Mire felegyenesedem, a libabőr elsimult a karomról.
Érzem magamon a figyelő tekintetét, de ez most nem okoz újabb kellemetlen pillanatokat. a pálya szélén foglal helyet egy padon, én a melegítőfelsőt a táskámra dobom. Érzem, hogy megcsap a terem hűvöse az átizzadt ruháimon keresztül, de ez nem fog sokáig tartani, hiszen hamar visszamelegszem majd.
Nem vagyok már olyan friss, mint az edzés elején, de igazán kimerült sem. A zúzódások, foltok, véraláfutások sem kulcsfontosságú helyeken vannak, nem zavarnak a futásban.
Könnyedén, kimondottan lelkesen rugaszkodom neki, az elvártak szerint tudom hozni a tempót is, mivel a táv viszonylag rövid, megengedhetem magamnak, hogy bátrabban „elfussam” az elejét is .
Egyenletes ritmusban, az ízületeimet leginkább kímélő technikával futok, számolom a köröket, eszemben sincsen lógni, vagy elcsalni a kiszabott távolságból.
Ahogy elfutok az őrmester mellett – itt is karnyújtásnyi távolságon kívül -, megcsap a gyümölcs friss illata, és tudatosul bennem, hogy tulajdonképpen éhes vagyok. Ezt azonban a következő pillanatban ki is söpröm a gondolataim közül.
Ahogy számítottam is rá, hamar kimelegszem újra, a pulzusom lassan, kiszámíthatóan emelkedik az edzésnél megszokott tartományba, az első kilométer után már ismét izzadok. Ahogy a parancs is szólt, igyekszem hozni az edzés elején, kipihenten futott tempómat, alibizésről szó sincsen.
Ha Becks őrmester nem szól közbe, vagy nem ad más feladatot, akkor a két kilométer teljesítés után megállok előtte szabályos vigyázzban.
- Parancs szerint lefutottam a két kilométert, Asszonyom! Szolgálatra jelentkezem!
Szaporábban szedem a levegőt, de nem zihálok kontroll nélkül.
◦ᵒ·○●·°
Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom



Kiképzőterem Empty
Utolsó poszt
Következő oldal
Vissza az elejére Go down
 
Kiképzőterem
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Dominium :: Caligo öv :: Dominium űrállomás :: 5-4. gyűrű - Legénységi részleg-
Ugrás: