Welcome to Dominium frpg site


 
Lépj be
egy más világba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
Kommunikációs hálózat



Friss írások
utolsó hozzászólások

Today at 11:13 am


Yesterday at 10:29 pm


Yesterday at 8:45 pm



Yesterday at 8:11 am

Hétf. Nov. 30, 2020 7:36 pm




Ki van itt?
belépett tagjaink

Nincs


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég




Perda térképe
Fedezd fel!
Statisztika
Nyilvántartás
Csoportok
Kancellárok - 5
Polgárok 7 5
Hadsereg 4 6
Ellenállók 2 4
Flotta 1 5
Perdaiak 8 5
Összesen 21 31
A hónap
legaktívabb tagjai
Discord
Regisztrálj az oldalra
Facebook
Csatlakozz!

Go down 
 

 
Kilátó
In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.


Katrina Gardel

Hadsereg


Karakterlapom :

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Sergeant, Chimera Special Force

Reagok száma :
447

☽ :


Kilátó - Page 2 Empty
Utolsó poszt Hétf. Nov. 04, 2019 4:13 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
This is no mistake  no accident
Rewrite the stars •• Katrina & Simon
────────────── ──────────────
Egy határozott bólintással jutalmazom Greg szavait és talán még számtalan hozzáfűzni valóm is lenne a dologhoz, úgy tűnik, hogy igen csak időben jöttünk. Carltól ez szokatlan, számítottam volna rá, hogy legalább egy, vagy egy fél órával hamarabb ideérünk, nem pedig időre. Szeret elcsevegni az emberekkel, a semmiségekről is.
Nem tudom, hogy rám van tekintettel, vagy csak neki sincs az utóbbi időben kedve a fecsegéshez – és nem fogok párhuzamot vonni, hogy másoknak sincs, amikor velem tölt el sok időt.
Az, hogy egy pohár mögé rejtsem el reakciómat, számomra ösztönös, még csak eszembe sem jutott, hogy ezzel talán lebuktathatom magamat, álmomba sem gondolnék bele, hogy ilyen megtörténhet. De hát mint tudjuk, nem értek az emberekhez és most csak azon dolgozom, hogy leplezzem, amit képtelen vagyok, ezek szerint.
A férjem egy pillanatra megfogja Greg karját, amolyan köszönöm képen, sikerül is megállnia a lábain, a torkát is halkan megköszörüli, nyakkendőjét pedig megigazítja, ahogy kihúzza magát. Számára ennyi volt – jelenleg – a szerencsétlenkedés, és még ő sem tudja, hogy mi fog pár perc múlva várni rá.
A ceremónia gyorsan lezajlik, a tapsot én mellőzöm, ám hamar meg is érkezik a következő társaságunk.
Az feltűnik, hogy Colin is mintha… feszengene? Ez lenne rá a jó kifejezés? Még sincs sok ideje ezzel foglalkozni, mert férjem produkálja magát. Megengednék magamnak egy mélyről jövő sóhajt, melyet nem teszek meg, leginkább csak belecsípek.
- Csakis – vigyorog Colinra végül Carl. – Minden szintéren – kacsint rá. Hát persze, hogy tisztában van vele, hogy az ötödik gyermeküket várják, még ha már nem is dolgozik ott, szenvedéllyel tudja magát belevetni egykori munkájába is.
Úgy tűnik, hogy a rend helyreáll, és Carl tovább is libegne oldalán választott hölgyével, persze csak egy visszautasítás következtében.
Szemöldököm egy pillanatra mégis összeszalad, ahogy Eve férjére terelődik a beszélgetés, majd az információk csak úgy potyognak. Végül is sok mindenen miért is lepődöm meg? Kicsi ez a világ ahhoz, hogy a végén valamilyen módon ne legyen mindenkinek rokona valahogy. De hogy épp Fritz… Csak ajkamat húzom el kelletlenül.
Amilyen gyorsan gyarapodott a társaságunk, legalább olyan gyorsan fogytunk el, a poharat pedig még mindig védekezőleg tartom magam előtt és a buborékos, keserű italból újra csak akkor kortyolok, amikor látom, hogy közelít felénk Simon.
S amíg ő Greggel beszélget, addig szemeimet lesütöm, mintha valami iszonyatosan fontosat látnék a pohár alján. Próbálom összeszedni a gondolataimat, visszaidézni, hogy miként viselkedtem vele hasonló fogadáson, mi az, ami még nem gyanús és mi az, ami még igen.
- Túlzás és felesleges – felelem végül a kérdésére ahogy rátekintek, majd csak megvonom a vállamat. – De valakinek ez kell – kortyolok egy újabbat apró kortyot iszok a pezsgőből. Nem fogom elítélni azt, akinek ez kell a házassághoz, a magam részéről tartom magam a véleményemhez.
Anna és Nate beszélgetésbe nem kapcsolódok bele, de úgy tűnik, hogy Simon most beletenyerelt valamibe, mégsem tudnék ehhez mit hozzáfűzni. Nem rám tartozik a dolog, más dolgába pedig még mindig nem ártom bele magamat – legalább is, nem hasonlókba.
Pillantásom róluk Carlékra terelődik, ahogy a szám másmilyen lesz – behatározni nem tudnám. Szinte már lenyűgöző lehetne az a kecsesség, amivel viseltetnek a tánctéren és…
Kérdésére csak egy rosszálló pillantással felelek Simonnak és nem áll érdekembe válaszolni rá, amíg meg nem látom Greg pillantását rajtam.
- Nem tudok táncolni, továbbra sem – nézek előbb az idősebb férfira, majd a fiatalabbra. Kezemet behajlítva a pohárt tartva emelem azt a vállamhoz, szélét az államhoz, másik kezemmel pedig átölelem magam. – Főként nem ilyenre – morgom az orrom alatt. – Egyáltalán miért kellene? – szinte már majdnem felcsattanok, ahogy a két férfi között jár a tekintetem.


Success is not final, failure is not fatal
it is the courage to continue that counts
Vissza az elejére Go down

Simon Greymare

Hadsereg

Kilátó - Page 2 320

Karakterlapom :

Születési idő :
2389. 07. 16. (27)

Tartózkodási hely :
Dominium, olykor Perda

Beosztásom :
Chimera különleges egység parancsnoka (titkos), Perdai Fegyverfejlesztési részleg vezetője

Reagok száma :
343

Avatar alanyom :
William Levy

☽ :
Kilátó - Page 2 Giphy


Kilátó - Page 2 Empty
Utolsó poszt Pént. Nov. 22, 2019 9:49 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Katrina & Simon
Greg is szívesebben beszélgetne a fejlesztési lehetőségekről, de pontosan tudja, hogy egy ilyen eseményen nincs rá sok esélye, így hagyja, hogy a téma megától elhaljon a többiek érkezésével.
Amennyire hasonlónak látja magához Katrina, a férfi annyira különbözik tőle. Nem szívesen beszélget jelentéktelen dolgokról, de nagyon is odafigyel a körülötte lévőkre, különös tekintettel azokra, akikkel együtt dolgozik. Engem talán az apámnál is jobban ismer, a mellette álló nő hirtelen álláspontváltása az italozással kapcsolatban már csak abban erősíti meg, hogy az érdeklődés nem egyoldalú részemről. Ettől függetlenül a titkunk senkinél nem lenne nagyobb biztonságban.
Szeret mindannyiunkat, majdnem mint a saját gyerekeit.
Colin sebes távozása azt hiszem nem lep meg senkit. Utálja az ilyen eseményeket egyébként is, ha pedig Emma nincs mellette még elveszettebb.
Eve és Carl nem keltenek túl nagy feltűnést, a társaság itt sokkal oldottabb és sokkal inkább a szórakozásra koncentrál, mint a megemlékezésen.
Én már korábban tudtam, hogy Eve férje „sajnos” nem tud részt venni az esküvőn, erről ugyanis a jelenleg fültől-fülig érő vigyorú vőlegény gondoskodott. Igaz ő nem annyira Eve miatt tette, semmint miattam. Pontosan ismeri a múltamat a fickóval.
Greggel nagyjából félszavakból is értjük egymást, és az sem lep meg, hogy Kat nem kérdez, pedig sejtem, hogy nem pontosan érti miről is szól a rövid társalgás.
A kérdésemre adott válaszára megremeg a szám sarka, de még így sem tudom elrejteni a mosolyomat. Még egészen finoman is fogalmazott.
- Fritzhez képest még majdnemhogy visszafogottnak is mondanám… Én viszont még sosem csináltam ilyesmit, igyekeztem rövidre fogni, hogy ne untassak mindenkit halálra.
Ahogy a zene változik, követem Katrina pillantását. A volt feleségem minden kétséget kizáróan erre született. Könnyed eleganciával engedi magát vezetni, és a mosolya mindenféle erőlködés nélkül ragyog.
A következő kérdésre persze nem úszom meg a rosszalló pillantást, de a válasz mégis meglep kissé. Nem a megszokott tárgyilagosan, színtelenül érdektelen visszautasítást kapom, ahogy kis híján felcsattan. Az él mindenesetre kiérződik a hangjából.
Védekezően felemelem a kezem, de még mosolygok.
- Nem kötelező, reménykedni viszont mindig szabad…
Greg elnéz a vállam felett, és lemondóan fúj egyet.
- Nem mindenki olyan szerencsés, hogy van választási lehetősége…
De mielőtt megfordulhatnék, hogy megézzem, mire gondolt, már meg is jelenik a bal oldalamon egy nálam alig néhány évvel fiatalabb, sötét hajú lány, tétovázás nélkül belém karol oldalról, nevetve nyom egy puszit az arcomra.
- Szia, Simon! Tudtam, hogy a közeledben találom!
- Szia, Ames! Nagyon csinos vagy!
- Hízelgő!
Egy kötekedőnek szánt fintor kíséretében finoman a vállamba bokszol, majd Katrinára is nevetve rákacsint, kissé zilált frizuráját öt ujjal simítja hátra, elenged engem és Greg elé perdül. Sötét szemei szikráznak, halvány rózsaszín szoknyája vadul örvénylik a bokája körül, ha bárki kicsit is jobban szemügyre veszi, nem tévesztheti el, hogy rokonságban áll a férfivel.
- Papa, táncolj velem!
Kérés ugyan, de Greg arcát elnézve sokkal inkább parancsként értelmezhető. A férfi le sem tagadhatná, hogy szereti a lányát, viszont azt sem, hogy a tánc gondolatától is borsódzik a háta. Ennek ellenére nem áll ellen, mikor a lánya kézen fogva maga után húzza a tánctérre. Még visszanéz ránk, bocsánatkérően megvonja a vállát.
- Nektek jó szórakozást!
Ezzel össze is zár utánuk a csevegő, táncoló tömeg. Katrina kettesben marad velem a buli szélén.
- Ne haragudj, nem akartam erőltetni… Kicsit mindig reménykedem, hogy egyszer beadod a derekad. Én sem fogom sokáig megúszni, de szívesebben tölteném veled az időt.
Megvonom a vállam. Nem beszélek hangosan, és ez elég hozzá, hogy kicsit szabadabban fogalmazzak, mint általában, ha társaságban vagyunk. Senki nem foglalkozik velünk, senkit nem érdekel, hogy a titánokról, vagy szaftos pletykáról csevegünk.
- Hozzak neked még egy pezsgőt? – a kezében tartott pohárra pillantok – Ugye tudod, hogyha maradsz még, Fritz megpróbál majd rávenni, hogy táncolj vele?
Vissza az elejére Go down

Katrina Gardel

Hadsereg


Karakterlapom :

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Sergeant, Chimera Special Force

Reagok száma :
447

☽ :


Kilátó - Page 2 Empty
Utolsó poszt Pént. Nov. 22, 2019 11:00 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
This is no mistake  no accident
Rewrite the stars •• Katrina & Simon
────────────── ──────────────
Persze nem tudom, hogy mi játszódik le a férfiban, vagy hogy mire figyel, mire nem. Ki, miként tartja számon, ki minek tekinti. Számomra a részlegen a biztos pont, akivel nem kell jópofiznom, cseverésznem. Hanem csak tudunk dolgozni, csendben, nekem ez pedig bőven elég, bárminél.
Azt is remekül tudom értékelni, hogy gyorsan elpárolognak a közelünkből az emberek. Annak már kevésbé, hogy Simon is csatlakozik. Na nem a személyét illetően, hanem csak…
Igyekszem magamba nagyon gyorsan lezárni ezt a zavart, amit a látványa kelt bennem. Meg úgy mindent, épp elég ha a ruhámba feszengek, nem kell, hogy még az elmémbe is. Igyekszek visszatalálni a hangomhoz, önmagamhoz, amihez már mindenki hozzászokott.
Eszembe sem jut, hogy milyen könnyedén buktam le Greg előtt. Annyira ártatlan mozdulatnak tűnt az egész.
- Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy ez az egész egy felesleges rendezvény. Nem beszélve a kreditkidobásról, amivel ez jár és miért? Hogy aztán pár hónap múlva megint elváljon? – kérdésem inkább költői. Persze sokan nem reménykednek ebbe, de lássuk be. Az elmúlt négy alkalmat vehetjük sémának. Majd rá is ráun, talál valami kifogást…
És érzem, hogy miként pöccenek be, csak hogy ezt végiggondolom. Nagy levegőt veszek és ezzel nyomom el magamba az egészet, inkább férjem és leendő nejét figyelem.
Tekintetem nem árul féltékenykedésről, sem szomorúságról. Ahogy örömről sem, kifejezéstelen, ahogy őket nézem. Carl mégis megkért, hogy figyeljek rá, ne tegyen semmit, amivel lebukhatna.
Mintha feltűnne nekem.
- Majd táncolok, ha Greg is – jön az át nem gondolt válasz tőlem. Persze fel sem merül bennem, hogy Greg táncolna, a kijelentését megelőzően teszem ezt az óvatlan kijelentést.
Pedig ha vártam volna. Általában megfontoltan beszélek, ez is csak kicsúszott a számon.
Pillanatokon belül egy újabb versenyző csatlakozik közénk. Kifejezéstelen arccal tekintek rá, és a Simonnal való beszélgetést is ekként kezelem. Meg sem lepődök, hogy a hölggyel is jó kapcsolatot ápol. Feltehetném a kérdést, hogy kivel nem?
Órám – de tán másoké is(?) – ekkor csipog egyet. Reflexszerű a mozdulat, amivel megnézem és elolvasom az üzenetet.
S nem kellett volna.
Justice League.
Pillantásom minden egyes szó után egyre jobban sötétül el, mígnem fókuszom egy pontra nem összpontosul.
Az Ellenállás minden tagjáért.
Agyamba felszökken a vér, érzem, hogy a vörös köd miként lepi el az elmémet, kezeim akaratlanul is ökölbe szorulnak.
Nem hallom már Greg lányának a kérését, sem pedig a férfi köszönését.
Az egyetlen, amire feleszmélek, az Simon hangja. Hirtelen kapom fel rá a fejemet, tekintetem még egy pillanat erejéig mégis ködös, mérhetetlen dühvel átitatva.
Kell egy pár pillanat, amíg felfogom a szavait, vérem szinte a fülembe dübörög. Ekkor veszem csak észre, hogy Greg sincs már közöttünk.
Szívem szerint fognám a nyúlcipőt és elmennék. Olyannyira tehetetlennek érzem magam itt. Egy pillanatra eltekintek mellettünk, hogy az ünneplő tömegen nézzek szét. Arcomra fintor ül ki. Mennyire elpocsékoljuk az időnket.
- Ha veled táncolok, akkor mással nem kell? – ez az egyetlen, melyet megértek abból, amit mondd. Nagyon, de nagyon kell koncentrálnom most, hogy bármit is felfogjak. Újra ránézek és ha nem lett volna eddig is romhalmaz az elmém újra az lesz. Ezúttal mégis tőle. Pillantásom egy pillanatra megenyhül.
- Nem hinném, hogy megkockáztatna még egy orrbaverést – jegyzem meg, ezt pedig tudja Fritz is, hogy ezzel járna.


Success is not final, failure is not fatal
it is the courage to continue that counts
Vissza az elejére Go down

Simon Greymare

Hadsereg

Kilátó - Page 2 320

Karakterlapom :

Születési idő :
2389. 07. 16. (27)

Tartózkodási hely :
Dominium, olykor Perda

Beosztásom :
Chimera különleges egység parancsnoka (titkos), Perdai Fegyverfejlesztési részleg vezetője

Reagok száma :
343

Avatar alanyom :
William Levy

☽ :
Kilátó - Page 2 Giphy


Kilátó - Page 2 Empty
Utolsó poszt Vas. Jan. 05, 2020 12:35 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Katrina & Simon
Katrina ruhája újra és újra magával ragadja a figyelmemet. Nehéz megállnom, hogy bámuljam. A felbukkanó emlékekbe beleborzong minden porcikám. Az ujjaim is megrezennek – jól emlékszem az anyag tapintására, ahogy akaratlanul is a bőréhez értem, mikor lehúztam a cipzárt -, el kell fojtanom egy sóhajt. A pillantásom olykor vissza-visszatér a válla ívéhez. Azt hiszem akkor és ott dőlt el számomra minden végleg, mikor azt az átgondolatlan, könnyű csókot adtam a vállára.
Katrina válaszára sikerül újra összpontosítanom a figyelmem, és megvonom a vállam.
- Az ő kreditjeik, másra sem lenne nagyobb értelme elkölteni…
Elvégre mit vásárolhatnának, ami nélkülözhetetlen? A válás említésére szélesen elmosolyodom.
- Ezúttal nem lesz olyan könnyű dolga… Lily sokkal keményebb dió, mint ránézésre gondolnád, Emma pedig élve megnyúzza a dokit, ha bántani meri a testvérét, és ezt Fritz is tudja…
Amilyen bájos, nevetős teremtés Colin felesége, nehéz elképzelni, hogy beváltja a fenyegetést, de aki már látta dühösen, az gyorsan megtanulja, hogy komolyan vegye.
Látom Katrina szeme villanásából, hogy nem tetszik neki a gondolat, ami a doki válásaival kapcsolatos, de ahogy mindig, most sem mond semmit, inkább lenyeli a megjegyzéseket.
Én sem találom követendő példának Fritz életvezetését, de ahogy mindenki más is, én is hajlamos vagyok megengedőbb lenni vele. A fickó igazi életművész. Minden volt feleségével jó a kapcsolata, mindenki kedveli – na jó, Katrinában nem vagyok biztos – a stílusa könnyed és laza, az életfelfogása megengedő, a munkáján kívül nem aggódik semmi miatt.
Úgy tűnik a táncolással kapcsolatos felcsattanásra adott válaszom és/vagy a védekező gesztus megteszi a hatását, legalábbis Katrina már nem akarja leharapni a fejem. A válaszából azonban egyértelműen kitűnik, hogy nem ismeri Greget és a családi hátterét. A válasz meggondolatlansága alig egy perc múlva nyilvánvalóvá is válik, én pedig egyszerre vigyorgok, mint aki megnyerte a főnyereményt, és próbálom a felbukkanó kellemetlen emlékeket visszatuszkolni a tudatom sarkába.
Az események felgyorsulnak, Greg lányának érkezése nem ér váratlanul, kitaláltam kire számíthatok már a helyettesem arckifejezéséből. Kedvelem a gyerekeit is, a szimpátia pedig kölcsönös. Amelia férjéről pedig köztudott, mennyire ügyetlenül táncol, így nem csoda, hogy a lány máris megjelent, hogy elrabolja az apját, aki vonakodva, de enged az unszolásnak.
Az esemény alapzajába pár pillanatra belekeveredik megannyi – talán több száz – óra csipogása. Üzenet mindenkinek. Reflexből emelem én is a karomat, hogy elolvassam az üzenetet.
Számomra ez az adás nem annyira felkavaró, mint a mellettem álló Katrinának. Az ellenállókkal nem szimpatizálok, sőt, de ettől függetlenül azzal egyetértek, hogy mindenkinek vigyáznia kell magára, egymásra, és alapvetően gyakran van az az érzésem, hogy a politikában semmi sem az, mainek látszik. A CSH rendszere elleni támadással kapcsolatban is vegyesek az érzelmeim.
Látom Katrina elsötétülő pillantását. Tudom, hogy ilyenkor mennyire nehéz elterelni a figyelmét.
Greg és a lánya nem foglalkoznak az értesítéssel, eltűnnek a tömegben.
Azért mikor megszólalok, Kat figyel rám, bár a ködös pillantásból arra következtetek, gondolatban távol jár. Amúgy sem egy nagy táncos, jobb, ha először összeszedjük a gondolatait.
Az ünneplő tömeg belőlem más érzéseket vált ki. Én nem érzem elpocsékoltnak ezt az időt. Az embereknek szükségük van boldog, önfeledt pillanatokra, hogy a mindennapokban erősek legyenek. A legtöbbeknek legalábbis.
A kérdésre sóhajtok egyet. Éppen fájdalmasan is érinthetne a megjegyzés, de ismerem már Katrinát, így csak megcsóválom a fejem.
- Azon leszek, megígérem!
Rámosolygok, a karomat kínálom, és ha elfogadja, elindulok vele, először a bár felé.
- Azt hiszem jobb lesz, ha előtte iszunk valamit. És ugyan már! Csak nem vernéd orrba egy egyszerű felkérésért…
Bár nem vagyok ebben olyan biztos, mint amennyire biztosnak hangozhattam.
Ha sikeresen odaérünk a pulthoz, rendelek Katnek, amit szeretne – ha nem segít, akkor még egy pezsgőt -, magamnak konyakot. Ezt sem szeretem különösebben, de ez a leginkább ismerős alkohol számomra, mondhatni a biztonságos választás, így általában ennél maradok.
Vissza az elejére Go down

Katrina Gardel

Hadsereg


Karakterlapom :

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Sergeant, Chimera Special Force

Reagok száma :
447

☽ :


Kilátó - Page 2 Empty
Utolsó poszt Vas. Jan. 05, 2020 1:03 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
This is no mistake  no accident
Rewrite the stars •• Katrina & Simon
────────────── ──────────────
A koncentrálás nem csak a férfit kerüli el. Nem tehetek róla, hogy rendkívül vonzónak találom ebbe az egyenruhába, s magamat is meglepem, hogy testem, elmém miként reagál minden egyes mozdulatára, amit ebbe tesz meg.
Ezért is kell az a pár pillanatnyi idő, amíg összeszedem magam annyira, hogy vissza tudjak emlékezni, előző esetben miként viselkedtem vele. Nehéz, hiszen mikor újra ránézek, ő engem figyel. Ez pedig nem könnyíti meg az előbbi elhatározásomat. De talán mégis sikerül visszanyernem jelenlétemet.
Szemöldökeim vonom fel, amolyan, végülis igaza van stílusban, de többet szót nem is pazarolnék erre a témára.
- Mások is hitték ezt – morgom az orrom alatt. Katona vagyok, a törvények szerint neveltek, pontosan tudom, hogy miként kell ehhez az egészhez hozzáállnom. Mindent megtettem ennek érdekébe a férjemmel. Rásiklik tekintetem, ám érzelmeket nem engedek az arcomra. Az mégis bosszant, amikor hasonlóan bánnak a nőkkel. Nem tenyészállatok vagyunk, de sok férfi elfelejti ezt.
Az idő majd úgyis bebizonyítja, hogy melyikünknek lesz igaza. Ekkor már a táncoló párt figyelem. Az önfeledt boldogásot az arcukon, a felszabadult érzéseket. Akaratlan grimasz kerekedik orcámra, nyálam megkeseredik számba. Hirtelen rossz érzés kerít hatalmába, ám nem tudnám megmondani, hogy minek a kapcsán.
Hangulataim gyorsan változnak, ahogy telik az idő. Egyre rosszabbul viselem a hasonló társasági eseményeket, ami azt illeti fogalmam sincs, hogy mit keresek itt. S ha ez nem lenne elég, még az üzenet sem tesz jókedvűvé.
Ennek ellenére igyekszem Simonra koncentrálni, szavaira, tekintetére. Az enyém leheletnyit enged csak fel. Mások számára talán fel sem tűnik, ugyanolyan fagyos, mint máskor, talán a férfi mégis át tud rajta látni.
Válaszát hallva mégis sóhajtás tör fel torkomból, fejem rázom csak meg.
- Nem ígérek semmit – pillantok vissza a férfira, ám ahogy egyenruhájára réved pillantásom, szinte érzem, hogy nem sok választásom fog maradni. De nem tehetek róla, hogy már a tánc gondolatától is falra mászok.
Karját mégis elfogadom, noha legutóbbi esemény óta, lapustalpú topánkára váltottam. Így újra csak kiéleződik a kettőnk közötti magasságbéli különbség. Ruhájából áradó ismert frissesség újra elárasztja érzékszerveimet.
Feltetelézésére mégis szúrós tekintettel nézek fel rá, melyből sejtheti a válaszom: de, megtenném.
- Simon – sóhajtom, ahogy a pulthoz érünk és pezsgőt kérek magamnak. Maradjunk annál ami már bevált, noha ma nem igazán kívántam alkoholt fogyasztani. – A tánc nekem olyan… - miként is fogalmazzam ezt meg neki? – mintha kínoznának. Nem látom értelmét az egésznek, ebből adódóan nem is kedvelem, végképp nem tudok vele azonosulni. Számomra ez életidegen – veszem el a poharat, amint megkapom. Nem akarom ezzel megbántani, de a saját úgymond érzéseimen nem tudok változtatni, ha belegebedek sem.
- Mindazonáltal tudom, hogy Neked fontos, de ne várd el, hogy másnak is igent mondjak – tekintettem egy pillanatra megkeresem Carlt. Szemeim résnyire szűkülnek. Engem kér meg, hogy lássam ha furcsán viselkednek? Fogalmam sincs, hogy ez mit jelent. Tekintetünk egy pillanatra összekapcsolódik, az övéből inkább riadalom olvasható ki. Ismer már, a fintor újra rátelepedik az arcomra.
- Carl megkért, hogyha furcsán viselkedne, akkor figyelmeztessem – emelem vissza tekintetem Simonra, ügyelve arra, hogy más ne hallja a beszélgetésünket. – És fogalmam sincs, hogy ez mit jelent – mégsem akarom egész éjszaka bámulni őket, még valaki félreérthetné. – Tudnál ebbe segíteni? – kérdezem tőle, hiszen ha valaki, ő jobban jártas ebben az egészben.


Success is not final, failure is not fatal
it is the courage to continue that counts
Vissza az elejére Go down

Simon Greymare

Hadsereg

Kilátó - Page 2 320

Karakterlapom :

Születési idő :
2389. 07. 16. (27)

Tartózkodási hely :
Dominium, olykor Perda

Beosztásom :
Chimera különleges egység parancsnoka (titkos), Perdai Fegyverfejlesztési részleg vezetője

Reagok száma :
343

Avatar alanyom :
William Levy

☽ :
Kilátó - Page 2 Giphy


Kilátó - Page 2 Empty
Utolsó poszt Vas. Jan. 05, 2020 6:29 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Katrina & Simon
Sejtem, hogy ő is érzi, amit én, de legalábbis nagyon hasonlót. Egy ideje már képesek vagyunk anélkül a vibráló feszültség nélkül dolgozni egymás mellett, ami egyből árulónk lehetett korábban. Ez az esküvő most mégis más. Ez egy sokkal kötetlenebb esemény, mindenki a saját szórakozásával van elfoglalva, és Katrina lenyűgöző ebben a fekete ruhában, amelyhez olyan erős emlékek kötődnek.
Szinte részegnek érzem magam anélkül, hogy egy kortyot is ittam volna.
Elnevetem magam a megjegyzésre.
- Emma nem olyan , mint mások… Ha láttad volna már dühösen, azt hiszem kedvelnéd…
A rövid nevetés mosollyá szelidül.
Nem láttam még senkit, aki ne visszakozott volna a bátyám feleségének dühétől.
Pontosan nem értem mi bosszantja Katrinát. Fritz valóban nem egy állhatatos férfi, már ami a szerelmi életét illeti, de az nem mondható el róla, hogy rosszul bánna a nőkkel.
Nem értem pontosan a dokit, de nem is kell, hogy megértsem. Rá egyik exfelesége sem volt olyan határtalanul dühös soha, mint rám Eve, így nem is ítélhetem el.
Ami pedig Katrinát illeti, el sem tudom képzelni, hogy valaha is elengedjem, elhagyjam, hacsak nem ő kéri.
Látom, ahogy egy árnyalatnyit enyhül a pillantása. Már ennyi is elég.
- Nem is kérném…
Egy újabb mosoly, és ahogy belém karol, már indulhatunk is a pult felé.
Szúrós pillantása ismerős, tudom is miért kapom.
- Kérlek, ne verd be az orrát a saját esküvőjén! Tudod, hogy nem akar semmi rosszat!
Sóhajtok egyet, de képtelen vagyok leplezni, hogy legszívesebben nevetnék.
Én sokkal felszabadultabb vagyok, mint Katrina, de ez a legtöbb társasági eseményen így volt, és azt hiszem örökre így is marad.
Ahogy a nevem hallom a szájából, egyszerre borzong bele minden porcikám, mintha csak könnyű kézzel végigsimított volna a bőrömön, és sejtem, hogy olyasmi jön, amiről úgy gondolja, nem fogok örülni neki.
A magyarázatára sóhajtok egyet.
- Annyira nem fontos, hogy megkínozzalak miatta. Én csak élvezem a táncot. Mindenesetre ha te nem szeretnél, akkor sürgősen ki kell találnunk valami mást, mert minden perccel, amit a tánctéren kívül töltünk el, közelebb kerül a pillanat, hogy valaki megpróbál minket bevonni. És ha az ünnepeltek lesznek akik próbálkoznak, nem fogunk tudni nemet mondani anélkül, hogy jelenet kerekedne belőle.
Felemelem a kezem, mielőtt közbeszólhatna.
- Tudom, hogy ez téged nem zavar, de Fritz a barátunk. Próbáljuk meg nem elrontani az esküvőjét, legyen az akárhányadik…
Rámosolygok Katrinára. Pontosan tudom, hogyha végül mégis táncol velem, senki mással nem fog. És már ez is gyanús lehet. Hamarosan meglátjuk, merre halad tovább az este.
Belekortyolok a konyakba, tekintetem követi Katrináét. Egy pár szívdobbanásnyi ideig figyelem a párost. Megállapítom, hogy nem vagyok irigy Carl-ra, egy egészen kicsit sem. Úgy fest, végül sikerült elengednünk egymást Eve-vel.
Egy halk, félig elfojtott nevetésfoszlány hagyja el torkomat, mikor Kat azt mondja, fogalma sincsen mit jelent a férje kérése, de nem kinevetni akarom. Pusztán ez a néhány mondat annyira rá vall, le sem tagadhatná.
- Hát persze. Kezdhetjük azzal, hogy szólunk nekik, a következő szám után váltsanak partnert. Bármennyire is szeretnének, nem táncolhatnak egész este egymással anélkül, hogy felfigyeljenek rájuk. És Eve jobban teszi, ha nem vonja magára a férje figyelmét ilyesmivel…
Most az én pillantásom sötétül el, az állkapcsomban megfeszülnek az izmok. A pasas jóideje nem nyúlt a volt feleségemhez, mondhatni megtanulta a leckét, de nem vagyok benne biztos, hogy a félelme kitart akkor is, ha felreppennek a pletykák, hogy megcsalja a neje.[/color][/b]
Vissza az elejére Go down

Katrina Gardel

Hadsereg


Karakterlapom :

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Sergeant, Chimera Special Force

Reagok száma :
447

☽ :


Kilátó - Page 2 Empty
Utolsó poszt Vas. Jan. 05, 2020 7:52 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
This is no mistake  no accident
Rewrite the stars •• Katrina & Simon
────────────── ──────────────
Való igaz, hogy sokkal könnyebben dolgozunk már egymás mellett. Fritz folytonos hümmentése is megszűnt, ahogy a páncélt rám adják, egyszerűbben tudom kontroll alatt tartani a testemet, mint előtte. Tudom, hogy szükségem volt arra a lépésre, sokszor mégsem… vagyok önmagamban biztos.
Nehéz megbírkoznom a saját értékrendemmel és a cselekedetemmel, amikor azok szöges ellentétben állnak egymással.
- Miért kedvelném, ha mérges? – tekintek fel rá homlokom ráncolva. Nem igazán értem az összefüggést, amit most felvonultatott. Valahogy csak nekem nem fér össze, hogy miként kedvelnék valakit, akit nem ismerek. Főleg azok után, hogy dühös? Vagy épp amiatt?
De ami a legfőbb kérdés, mit is árul ez rólam? Tudom, hogy nem kellene érdekelnie és alapesetben nem is érdekelne, ám a gondolat most szöget ütött a fejembe.
Továbbra sem sajnálom és végképp nem szégyellem, hogy ilyen vagyok.
Ami pedig Fritz és a házasodásait illeti… Nem vagyok az ellen, hogy valaki ne találja meg a boldogságot, azzal is tisztába tudok lenni, hogy milyen viszonyt ápol volt nejeivel. Ha akartam, ha nem meghallgattam tőle évente párszor. Egyszerűen csak… Tudom, hogy alapesetben nem engedélyezné a rendszer senkinek sem ennyiszer a válást és újraházasodást. Még csak nem is az zavar, hogy a Parancsnok segít neki ebben. Sokat köszönhet neki, a karrierje kapcsán. Egyszerűen csak az üzenettel van a gondom, amit ezzel közvetít. Nem az értelmesebbik réteg felé, hanem, akik agysejtje nem szaporodott tovább kettőnél. Ő csak táplálja ezekbe a tudatot, hogy bármit megtehetnek a nőkkel következmények nélkül.
Ezzel van igazán a bajom.
- Pontosan tudja, hogy mennyire nem tudom ezt kezelni, őt sem érdekelte ezt túlzottan – mégsem róvom fel neki. Tudja, hogy hol van a határ, ha velem beszél, mégis szereti átlépni. Annak ellenére, hogy tudja, hogy mire számíthat tőlem. Ez esetben akkor pedig ne lepődjön meg rajta.
Ami pedig a társasági életemet illeti… Valóban nehéz elképzelniük, hogy mit is élek át ilyenkor. Nem csak a szokásos antiszociális hajlamaim alakulnak ki, de mélyen legbelül szorongó érzést is érzek. Egyszerűen csak azt érzem, hogy minél hamarabb szabadulnom kell, vagy valami rossz fog történni. Velem, miattam. S minél nagyobb ez az érzés, annál jobban gyűlik fel bennem a feszültség. Ez valóban nem fog sohasem változni.
- Továbbra sem értem – sóhajtom el magamat. – Miért erőltetik – mi van az olyanokkal, mint én, akik csak nem szeretnek? Miért erőltetik? Na épp az ilyen dolgok miatt alakul ki a szorongás. Bezzeg ha a seregben vagyok tömegbe. Felszabadultabb vagyok, mint bármikor máskor.
- Ugye tudod, hogy lehet nemet mondani? – tekintek rá kérdőn, összevont szemöldökkel. Nekem megy, ahogy legutóbb is ment. S milyen jól sikerült. Újra csak elfintorodok az emlék hatására. – Erre a zenére amúgy sem tudnék, ha akarnék sem – veszem magamhoz a poharat és kortyolok belőle. Hallgatom a zene ritmusát és teljesen
- A barátunk? – kérdezem hitetlenkedve. Én nem tartom annak. Valójában nem az, egy kezemen meg tudnám számolni kik azok. Ő nincs közöttünk. Ha többet is vél feltételezni, mint ami. Az orvosom, leginkább Carl vagy Simon barátja, nem az enyém. Ő csak egyszerűen ismeri a családomat, ezért is kész csoda, hogy a Parancsnok és a felesége nem bukkant még fel.
Férjem felszabadult, sugárzik, ahogy a vele táncoló nő is. A férfi mégis vigyáz a mozdulataira, figyel minden lépésére, szinte hallom, ahogy félpercenként megköszörüli a torkát, hogy leplezze feszültségét. Nem könnyítettem meg a helyzetét, sohasem. De már csak pár napot kell kibírnia.
Kérésem hallatán mégis elneveti magát. Ezúttal teljes testtel fordulok felé. Fejem enyhén félrehajtva figyelem arcát, nem igazán veszem szívemre gesztusát. Vélhetőleg nem nekem szól.
Ezúttal mégis az ő tekintete sötétül el. Fogalmam sincs, hogy mit csinálhatott Evevel a férje, de vélhetőleg nem jót. Emlékszem a nő megjegyzésére. Őt is ugyanúgy védte…
- Táncolsz is vele? – kérdezem meg, minden hátsószándék nélkül, arcomat újra a pohár mögé rejtve. A szám viszont lassan a végére ér. – Sokat amúgy sem tehet, ha minden igaz napokon belül elválnak. Ezért sem jött el a férje – teszem hozzá, mintegy mellékesen, s ezzel magam is meglepem, hogy ezt tudom. – Carl mesélte – köszörülöm meg a torkom, ahogy ő is szokta. Általában nem figyelek arra, amit a férjem mesél. Mi történik velem?


Success is not final, failure is not fatal
it is the courage to continue that counts
Vissza az elejére Go down

Simon Greymare

Hadsereg

Kilátó - Page 2 320

Karakterlapom :

Születési idő :
2389. 07. 16. (27)

Tartózkodási hely :
Dominium, olykor Perda

Beosztásom :
Chimera különleges egység parancsnoka (titkos), Perdai Fegyverfejlesztési részleg vezetője

Reagok száma :
343

Avatar alanyom :
William Levy

☽ :
Kilátó - Page 2 Giphy


Kilátó - Page 2 Empty
Utolsó poszt Csüt. Jan. 16, 2020 6:08 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Katrina & Simon
És ismét visszakérdez. Egyértelmű, hogy nem csak a humorérzéke szorul egy aprócska csiszolásra.
- Mert olyankor másképp viselkedik. Emma alapvetően mosolygós, közvetlen, cserfes-csacsogós fajta. Egészen addig, amíg fel nem bosszantják. Akkor megváltozik, és elég biztos vagyok benne, hogy azt az oldalát kedvelnéd…
Megvonom a vállam. Nem arra céloztam, hogy bármi baj lenne Katrinával, vagy azzal, milyen embereket kedvel vagy nem kedvel. Neki saját magának vannak ilyen rossz beidegződései, amiket gyanítom – nem szándékosan – Carl-nak köszönhet. Alkalmatlan lenne a társasági eseményeken megjelenésre? Nem az, de mivel a férje gyakorlatilag megállás nélkül elnézést kér miatta, nem csoda, ha elhiszi. Nyilván nem olvad be olyan könnyen, mint én, de erre nincs is szükség.
Nem is akarom, hogy bánja, vagy szégyellje, amilyen. Engem egy pillanatig sem zavar, pedig nem könnyíti meg a társasági életemet, mégis… eszemben sincsen azt éreztetni vele, hogy nehézséget okoz. Ő megteszi, hogy jelen van, én próbálom könnyebbé tenni neki…
A következő választmár bárki mástól duzzogásnak venném, de nem Katrinától.
- Attól, hogy nem ért meg téged, még nem kellene beverni az orrát. Az esküvőjén nem… Ma este hagyd rá, jövő héten betörheted érte a képét…
Rákacsintok Katrinára, bár gyanítom, most sem veszi majd a lapot.
Nem baj, kezdem megszokni, az értetlen szemöldökráncolásába pedig külön beleszerettem. Nem gúnyolódom rajta, egyszerűen költözik valami megmagyarázhatatlan ilyenkor a pillantásába, amiért bolondulok.
Még én sem értem pontosan mennyire kellemetlen is valójában minden hasonló helyzet Kat-nek, hiszen sosem éreztem ilyesmit, de azért megpróbálom felfogni, miért ennyire kényelmetlen számára.
A sóhajára egy halvány mosollyal megcsóválom a fejem.
- Lehet, hogy nem értenek meg téged egészen, vagy éppen csak egy kicsit értenek, de kedvelnek. Szeretnének időt tölteni veled, a társaságodban, ahogy a többiekkel is. Számodra sután, sőt bosszantóan mutatják ki, de azért ragaszkodnak hozzá, hogy itt legyél, beszélgess, táncolj, igyál, vagy menj el egy vetítésre, mert szeretnek…
Ez nem annyira erős kapocs, de mindenképpen többnek szánják puszta ismeretségnél, kollegális viszonynál. Katrina azt nem érti meg, hogy ezek az emberek – az emberiség nagy része – egészen másképp mutat ki mindent, mint ő. Én már kezdem érteni, vagy éppen megszokni, hogy mennyire másképpen működik, de a doki például sosem fogja megérteni őt.
A következő kérdésre biccentek egy aprót.
- Lehet, csak nem illik. Vagyis, ha az ember nem akarja megbántani azokat, akiket kedvel, akkor a „nem” nem opció ilyenkor…
Persze felkészülök a kérdésre, hogy miért okozna gondot, ha megbántódnak…
Azért a megjegyzésére, miszerint nem tudna erre a zenére táncolni, biccentek. Valószínűleg így van. Ez nem olyan, mint egy keringő, ahol egy kis ügyességgel el lehet rejteni, ha őegyáltalán nem tud táncolni.
És ismét érkezik egy visszakérdezés, én pedig sóhajtok egyet.
- Ő a barátodnak tartja magát, ezt elhiheted nekem.
Ha Katrina nem így gondolja, a helyzeten az sem változtat.
Mivel Eve és Carl párosára terelődik a szó, a következő kérdésre csak azután válaszolok, hogy megittam a maradék konyakot.
- Csak akkor, ha addig táncolsz Carl-al...
Gyanítom erre is egy határozott nemet kapok válaszul, de nem bánom. Nem zavar különösebben, ha nem táncolok a volt feleségemmel. Azt is túlélem, ha egyáltalán nem táncolok.
A következő megjegyzésére viszont meglepetten pislogni tudok csupán.
- Eve elválik? Na várj… Carl is válik tőled?
Kissé értetlenül méregetem Katrinát, kezdődő rossz érzés fogel a dologgal kapcsolatban. Elvégre a legutóbbibeszélgetés végül nem zárult kész forgatókönyvvel ilyen esetre. A felmerült opciók pedig… Nos mindegyik hagyott kívánnivalót maga után.
Eddig ismeretlen szorítás költözik a mellkasomba.
Én legutóbb még úgy tudtam, Fritz fogja megszivatni a fickót, bár a részletekre nem voltam kíváncsi, és erről sem ma beszélgettünk, mindenesetre ez váratlan fordulat. És nem értem, én miértnem tudok róla…
Mindenesetre a poharam a pulton koppan, és a karomat nyújtom Katrinának.
Ha elfogadja, elindulunk a tánctérre, Eve és Carl irányába.
Odaérve – ha Kat rábólintott, hogy táncol a férjével, - lekérem Eve-et, és őt figyelmeztetem Carl kérése szerint.
Ha nem, akkor csak megkocogtatom Kat férjének a vállát, hogy felhívjam a figyelmüket magunkra.
- Katrina említette, hogy beszéltetek… Ha megengedtek egy tanácsot…. a következő számra kérjétek fel az ifjú párt…
Vissza az elejére Go down

Katrina Gardel

Hadsereg


Karakterlapom :

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Sergeant, Chimera Special Force

Reagok száma :
447

☽ :


Kilátó - Page 2 Empty
Utolsó poszt Csüt. Jan. 16, 2020 7:14 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
This is no mistake  no accident
Rewrite the stars •• Katrina & Simon
────────────── ──────────────
Továbbra sem értem, hogy mi lehetne az az indok, ami miatt jobban kedvelném, amikor mérges. A valódi kérdésemre még mindig nem kaptam választ, csak elmondta még egyszer, amit az előbb is. Ám továbbra sem jutottam közelebb a megoldáshoz. Tekintetem csak leheletnyit vonom össze.
- Miért? Mert keveset beszélgetek másokkal? Vagy mert nem igazán izgatnak az emberek bajai, egyéb iránt az életük sem? Vagy azért, mert agresszívnak tartasz? – hangom nem vádaskodó, egyszerűen csak szeretném megérteni, hogy miért jönnék ki valakivel jobban, vagy miért kedvelnék valakit, csak azért, mert mérges. Őt is kedvelem, mégsem ilyen. Samanthat is kedvelem, ő sem mérges, noha többször kapja fel a vizet semmiségeken, mint mások. Talán ez is valami földi szokás. Vannak még páran a Dominiumon, akit képes vagyok valamilyen szinten megtűrni magam mellett, talán kedvelem is őket – ezt mégsem merném kijelenteni – mégsem mérgesek, vagyis nem emiatt teszem ezt.
A legjobb példa erre talán Moor tizedes. Egyre kevésbé kapok tőle sikítófrászt, ha valakire, akkor rá nem tudnám azt mondani, hogy mérges típus.
De biztos megvan az oka, amiért Simon így gondolja.
A társasági eseményektől való frászomnak semmi köze nincs Carlnak, vagy hogy ő miként viselkedik ilyen helyeken velem. Talán tényleg nem hiszi Simon, hogy mennyire nem tud megérinteni, ahogy beszél rólam, amit gondol rólam. Valóban nem érdekel és valóban nem okoz semmilyen görcsöt bennem. Egyszerűen csak nem szeretek ilyen helyeken lenni.
- Szóval, lényegében a társasági események arra valóak, hogy az ember meghazudtolja önmagát? Látod Simon, többek között ez az az indok, ami miatt nem kedvelem. Értem, hogy mit mondasz és hogy mit szeretnének tőlem elvárni. De nem az vagyok, aki ennek eleget is tudna tenni – nem tudok máshogy cselekedni, mint amilyen vagyok. Képtelen vagyok szépet tenni, ha nem tartok annak egy szituációt. Képtelen vagyok akár az úgynevezett kegyes hazugságra is, ha a helyzet úgy kívánja, mert úgy illik, vagy mert azzal kevésbé bántjuk meg a másikat. Képtelen vagyok erre, és egy másodpercig sem sajnálom ezt.
Mégis, ahogy taglalja, hogy szeretnek velem időt eltölteni, szemöldököm a magasba reppen.
- Ezt ugye te sem gondolod komolyan? – kérdezek végül vissza, ha csak valami rossz tréfának szánná, vagy ezzel próbálna feleslegesen megnyugtatni. – Nem az vagyok Simon, akivel szeretnek időt eltölteni – rázom meg a fejem, szemöldököm újra összeráncolva. Az, hogy ő szeret, nem jelenti, hogy más is és ennek nem is kell így lennie. Így van jól, ha nem akarnak. Addig hagynak engem is békében, amitől többet nem is kérhetnék tőlük.
Hiszem és vallom, hogy Fritz a magánéletében esze ágába sem lenne keresni a társaságomat. Kapcsolatunk megmarad szakmainak, ennek a meghívásnak is más jelentősége van. Ennyire kiismertem a dokit.
- Komolyan nem értem, hogy miként tudják emberek önként hasonló helyzetbe kényszeríteni magukat – sóhajtom el magam sokadszorra. A nem, nem opció, nem akarja megbántani másokat. S mindezt önként. Én könnyedén mondanék nemet másnak, nem okozna szívfájdalmat a haraguk. Mégis mit tehetnének ellenem, mert, visszautasítok, mit is? Egy táncot? Nem sokat.
- Érdeke fűződik hozzám, semmi több Simon – rázom meg a fejem, nem makacskodok. – A pozícióját és azt ahol tart nagyban köszönheti a Parancsnoknak, Fritz pedig nem hálátlan – ez pedig nem azt jelenti, hogy barátomnak tart. Egészségügyi állapomon kívül nem ismer. Nem mintha azon túl lehetne mit tudni rólam.
Az olyanokba, mint barátok… amúgy sem igazán hiszek.
Már nyitnám vitára az ajkaim, ám bezárom őket. Mély levegőt veszek és a táncoló párok irányába tekintek.
- Rendben – adom meg végül magamat. Arcomon ennek ellenére feszül meg a bőr, tekintetem keményebbé válik. A tánc puszta gondolatától is megfeszül minden létező izmom, így nem is bánom, ha témát váltunk. Első kérdésénél még a táncolókat nézem csak a másodiknál kapom tekintetem Simonra.
- A küldetés után elő vagyok írva a műtétre – valami motoszkál bennem, amire Carl figyelmeztetett. Hogy szólnom kellene erről neki is. Mit már akkor sem értettem, ám most valamiért furcsa érzés kerít hatalmába. – Előtte nem lehet, még most is túl sok ideig tart a regenerálódás. Mivel sterilizálnak, nem hagynak meg mellette felességként, az ügyintézést elkezdte – tekintek vissza Carlra. Ha meglepődne sem érteném, hogy miért tenné. Legutóbbi beszélgetésünk után ez tűnt a leglogikusabb lépésnek. Ám, ha nem lenne Ő, akkor is hasonló képen döntenék. Addig akartunk csak várni ezzel, amíg nem talál magának valakit a férjem, akivel boldog lehetne. Ha ez évekkel korábban történik meg, akkor vállaltam volna. Ez egy közös megállapodásunk volt a kezdetektől.
Karjának nyújtását mégis egy halk morgással fogadom el.
Gyorsan váltjuk le a táncolókat, Carl is széles mosollyal veszi, elém lép, ám innentől nem sok örömet fog lelni a következő percekbe. Persze szüntelenül magyarázza, hogy igazából csak jobbra és balra tipegjek, többre amúgy sincs szükség. Derekam öleli át, én pedig engedem neki.
Talán a zene közepén járhatunk, amikor tekintetét az ajtók irányába vezeti.
- Itt az apád – lepődik meg, eltekintve mellettem. Fejem csak félig fordítom hátra, szemem sarkából figyelem, ahogy egyenruhájába lép az ifjú párhoz. Mosolytalanul gratulál nekik. – Mit keres itt? – kérdi férjem, én mégsem foglalkozom vele.
- Egykor ő figyelt fel Fritzre, nincs semmi különös a jelenlétében – közlöm hidegen, ám ő mégis szükségét látja annak, hogy közel hajoljon a fülemhez. Gyanítom, hogy amiatt is, hogy gyengédséget mutasson ki irányomba, mellyel éveken keresztül képes volt a Parancsnokot átverni. Legalább olyan magas az érzelmi intelligenciája, mint nekem. S legalább annyira is érdekli. Szüntelen magyaráz Carl, mégsem hallom egy szavát sem igazán…


Success is not final, failure is not fatal
it is the courage to continue that counts
Vissza az elejére Go down

Simon Greymare

Hadsereg

Kilátó - Page 2 320

Karakterlapom :

Születési idő :
2389. 07. 16. (27)

Tartózkodási hely :
Dominium, olykor Perda

Beosztásom :
Chimera különleges egység parancsnoka (titkos), Perdai Fegyverfejlesztési részleg vezetője

Reagok száma :
343

Avatar alanyom :
William Levy

☽ :
Kilátó - Page 2 Giphy


Kilátó - Page 2 Empty
Utolsó poszt Csüt. Jan. 16, 2020 9:42 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Katrina & Simon
Úgy tűnik Katrina félreértett. Ismét. Felvonom a szemöldököm a kérdésére.
- Nem… - megkísért a gondolat, hogy talán szándékosan próbálja negatívan érteni, amit mondok neki, de aztán egy pillanat alatt el is söpröm a felbukkanó árnyékot – Azért, mert olyankor nem csacsog, és éppen olyan céltudatos, mint te általában. Úgy vettem észre, hogy kedveled Greg társaságát. Ezekből indultam ki… Nem azon volt a hangsúly, hogy azért kedvelnéd, mert dühös.
Fújok egy lemondót. Nagyon rossz irányba tart ez a beszélgetés, és ez az esküvő is, legalábbis az én szempontomból.
És a következő mondat ismét rákényszerít, hogy próbáljak megmagyarázni valamit, amit talán lehetetlen.
- Nos, valakinek igen, valakinek nem. Az igazság az, hogy nekem nem esik nehezemre, és meg sem hazudtolom magam. Én ilyenkor nem is nagyon akarok nemet mondani sem táncra, sem beszélgetésre. Én jól érzem magam társaságban. Tudom, hogy te nem…
És ebben a pillanatban… Felcsillan a szemem. Eszembe jutott valami, valami amit talán mindketten tudunk értékelni…
A következő számonkérésre csak legyintek.
- Ugyan már! Élek-halok érte, hogy időt tölthessek veled, Moor tizedest egy ménes sikító lóizével – azóta sem jöttem rá, mi lehetett - sem tudnád levakarni magadról, Greg is téged választ maga mellé, ha teheti…
Nem monhatja, hogy senki nem akar vele időt tölteni. Legfeljebb azt, hogy nem könnyíti meg nekünk. De ez nem számít.
Ezen a ponton csatolok vissza egy korábbi válaszomra.
- Éppen ez a lényeg! Nem kényszer, mert azért jönnek, hogy jól érezzék magukat, táncoljanak, beszélgessenek, nevessenek, szórakozzanak, igyanak, egyenek. Nem is akarnak nemet mondani. Legfeljebb egy-két embert megpróbálnak elkerülni…
Fritz-el kapcsolatban megcsóválom a fejem. Másképp látjuk a dokit.
-Katrina, én szoktam vele beszélgetni…
De nem vitázom mégsem. Tulajdonképpen ez most lényegtelen.
A következő válaszára kiül az arcomra a meglepetés. Arra számítottam, hogy nemet mond, és nem is lett volna ezzel semmi gond, igazából ezzel is kalkuláltam. Most csak erősen remélem, hogy nem azért bólintott rá, hogy én Eve-el táncolhassak. Nem, nem tenne ilyet, éppen most fejtette ki. Így meg pláne nem értem, de majd később foglalkozom ezzel.
- Öhhhmmm, akkor menjünk…
Mégsem indulok el, mert a következő mondatra nagyjából sóbálvánnyá válok. Legalábbis a lábam nem mozdul, az arcizmaimmal pedig ádáz csatát vívok, de végül elmondhatom, hogy nyertem, és sikerül egy nagyjából semlegesen érdeklődő arckifejezést összehoznom.
- Mikor?
Egyelőre ez az egy szó is komoly önfegyelmet, és összpontosítást kíván tőlem, így büszke vagyok rá, hogy ennyi sikerült, és egyértelműen a műtétre vonatkozik.
A sterilizálás szó hallatán megrándul a szám sarka, de más nem történik.
Aztán végül összekapom magam.
- Mondta, mikor mondják ki hivatalosan a válást, és nekünk mit kell intéznünk?
Nyilván akkor, ha időközben nem gondolja meg magát velem kapcsolatban.
Indulnunk kell, így a karom nyújtom, a halk morgásra csak ránézek, és megforgatom a szemem. Játékos gesztus, nincsen benne rosszallás, mosolygok is hozzá.
Miután odaértünk Carl-ékhoz, Kat férje ellenkezés nélkül adja át nekem Eve-et, aki könnyedén, elegánsan, és ellenkezés nélkül simul a karomba.
A mosolya épp úgy ragyog rám, mint régen, a szeme vidáman csillog.
A figyelmeztetést is nevetve fogadja.
- Igazad van! Miért van mindig igazad?
Finoman megszorítja a vállam, az állával a bejárat felé bök. A következő fordulónál én is felfedezem Gardel parancsnokot.
- Segítesz?
- Persze, csináljuk! – nevet rám, a huncut csillogás a szemében a régi időkre emlékeztet.
Három könnyű tánclépés mindkettőnknek, és Carl mellé kerülök egy pillanatra.
- Eve és én intézzük a Parancsnokot, juttasd ki Katrinát, hogy ne vegye észre. Találkozom vele a lakrészemben…
Ennyi csak, a következő pillanatban ellépünk mellőlük, Eve engedi magát vezetni, így néhány taktus alatt elérjük Katrina apját. A volt feleségemet kiforgatom magam mellé, előírásszerűen támasztom a tenyerét alulról fél kézzel, üdvözlésképpen meghajtom magam a férfi előtt, míg Eve elegánsan pukedlizik.
- Gardel parancsnok…
- Gardel parancsnok, engedje meg, hogy elmondjam mennyire örülök, hogy olyan hosszú idő után újra láthatom – a volt feleségem ügyes, csak úgy sugárzik a mosolya Darius felé – Megtisztelne egy tánccal, Uram?
Amennyiben a parancsnok elfogadja a felkérést, Eve úgy veszi el a kezét az enyémről, és nyújtja a férfinek, mintha ott sem lennék…
Megvárom, míg eltávolodnak tőlem némiképp, csak utána indulok el kifelé.
Ha nem jött be, akkor mást kell kitalálnunk.
Vissza az elejére Go down

Katrina Gardel

Hadsereg


Karakterlapom :

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Sergeant, Chimera Special Force

Reagok száma :
447

☽ :


Kilátó - Page 2 Empty
Utolsó poszt Csüt. Jan. 16, 2020 10:47 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
This is no mistake  no accident
Rewrite the stars •• Katrina & Simon
────────────── ──────────────
Úgymond régi beidegződés ez nálam. Más emberekkel való kapcsolataim nem igazán egyszerűek. Ők közelednek felém, engem nem érdekel, sokszor vágták a fejemhez, hogy elmarom őket. Mégsem érdekeltek. Ismeretségünk hajnaláról emlékezhet még, hogy miként vádoltam meg, hogy mégis mi baja van velem.
Mert mindenkinek van, és ezzel nekem nincs problémám. Ha negatívan is vélekedne rólam, talán érdekelne, de tudja, hogy milyen vagyok és, hogy mennyire nem veszem ezeket magamra. Leginkább a félreértések elkerülése végett kérdezek. Ahogy most is.
- Lássuk be, eléggé úgy hangzott – jegyzem meg, ám csak szemöldököm vonom végül össze. – Való igaz, hogy jobban kedvelem a szótlanok társaságát – látom be végül, de talán ezzel el is tudjuk engedni a témát. Egyszer megszokja, hogy nem sokat beszélek, habár az utóbbi időbe mellette eléggé megteszem. Magam is meglepem, mennyire nem maradok csendben, hanem hosszabban kifejtem a véleményem. Egyelőre még magam sem értem, hogy miért teszem.
Talán mert teljesen megbízom benne. Vagy csak mert hinni akarom, hogy ő nem árul el.
Szemei csillogása azonban semmi jót nem sejtet, már ami rám vonatkozik. Ajkaim nyitom szóra, de…
- Ez értékelendő, de nézd csak a tényeket. Való igaz, meg sem akarok az ilyen eseményeknek felelni. Egész életembe úgy nőttem fel, hogy ne érdekeljen mások véleménye. Eddig sem tudtam mások érzéseire tekintettel lenni, nem is értem miért gondoltátok, hogy ezúttal képes leszek – tekintek leginkább Fritzre, majd a vendégseregre. Arcomra mégsem ül ki fintor, ezt megtartom magamnak. Ha elmondanám, amit gondolok, számos ember megsértődne, még magára is venné. Kellemetlenné tenném több ember estéjét, mégsem igazán tudna meghatni.
Ezért nem járok ilyen helyekre.
- Egy… mivel? – húzom össze a szemem, mert nyilván nem a lényeget ragadom meg a mondandójából. Mégis tudnék vitatkozni a szavaival, mégsem állok le vele. Greg legfeljebb a szakértelmemet helyezi előnybe, ha velem dolgozik, na meg, hogy szó nélkül megteszek neki bármit. Moor meg… Fejébe vette, hogy kihoz a sodromból. Egyéb esetben egyikük sem töltene velem időt. De igaza van, hogy nem is könnyítem meg a dolgukat.
- Ühüüüm – nem is akarnak. És mi van azokkal, akik akarnak, de nem tehetik? Na igen, azoknál ez már kényszer, mégsem megyek ebbe bele még egyszer. Ezer és egyszer megvitattuk az álláspontjainkat, ebben az egyben nem fogunk egyet érteni, soha. A jövőben csak reménykedni fogok, hogy ő nem fog hasonlókra kényszeríteni.
Fejcsóválására újra ráemelem tekintetem. Ő beszélget vele, én csak néha hallgatom meg őt. Való igaz, hogy ez nagy különbség, mégis hiszek abban, amit mondtam.
Meglepetésére mégis összevonom a szemöldököm.
- Nem ezt akartad? – kérdezek vissza végül. Kezdek összezavarodni. Mást mondd, mint amit most mutatni próbál nekem. A várt és a kapott reakció teljesen eltérő és jelen pillanatban leblokkol az agyam, mert nem igazán értem, hogy most akkor mi is történik.
Mégsem indulunk még el.
- Ha visszatértünk az Aquillonról – az az opció még csak fel sem merül bennem, hogy nem térnénk vissza. Előtte valóban nem lenne szerencsés. Ha minden igaz két napot így is a kórterembe fogok tölteni és legalább három hétre elleszek tiltva minden megerőltetéstől, amíg be nem gyógyulnak a sebek és a szervezetem hozzá nem szokik az új helyzethez és a gyógyszerekhez.
- Valószínűleg mondta. Sokszor képtelen vagyok figyelni rá – vonom meg végül a vállamat. Ezen még nem igazán rugóztam, hiszen még sok időnk van addig, neki is Eve-nek jóval sürgősebb, mint nekünk. Mégsem tartom kizártnak, hogy ne segítene majd a jövőben.
Amint pedig a Parancsnok is feltűnik a színen, Carl arcát az enyémhez simítja, hajam nem söpri félre, szinte azon keresztül hajol a fülemhez, úgy beszél. Még csak most sem jutnak el hozzám a szavai.
Mégis megérzem Simon illatát, ahogy vélhetőleg mögém áll és a férjemhez szól.
- Rendben – emeli fel arcát Carl, ám abban a pillanatban irritálja néhány kósza hajszálam és tüsszög a vállamba. Szemeim összehúzva fordulnék a férfi után, hogy mégis megkérdezzem, hogy mi ütött belé, ha a férjem nem fogná két keze közé arcomat. Szinte minden izmom ebben a pillanatban feszül meg.
- Ne vágj orrba – kéri, zavart mosollyal az arcán. – Elmegyünk.
- Miért? – vonom össze a szemöldököm. – Nincs okunk…
- Ugyan már, egy másodpercig sem élvezed és csak annyit ígértél Fritznek, hogy eljössz. Vagyis én ígértem neki, és amúgy is… Lehet elfelejtettem megetetni Izét – vallja be, szemét lesütve. Arcom megnyúlik ezt hallva és újra nem értem, hogy miért van még nálunk az a dög valójában. – Kérlek, most ne vitatkozz – tekintek mélyen a szemembe, nekem pedig célom vitába szállni vele.
Mégsem tudok, hiszen, amint a Parancsnok elé libbennek, úgy ragadja meg a karomat, és a terem túlsó vége felé húz, hogy ott megkerülve a tömeget vigyen a kijárat irányába… Nem igazán értem, hogy mi történik és hogy miért…

A Parancsnok az ifjú pár felé fordul, ahogy elé libbennek. Tudatában van annak, hogy már rég elváltak, ám hasonló tényekkel nem igazán foglalkozik különösebben.
- Greymare hadnagy – biccent a férfi irányába, majd pedig Evet felé is biccent egyet. – Mrs. Rogers – és a maga részéről ennyivel le is tudja az üdvözlésüket. Arca merev, akárcsak a lányáé, mégsem idegen számára a közeg, kevésbé is feszeng, mint kisebbik gyermeke.
- Örömteli, hogy újra együtt láthatom Önöket – tekint ekkor Simonra, kék íriszeit mélyen fúrja a férfiéba, ám nem időzik tovább pár pillanatnál tovább. – Örömömre szolgálna – hajt fejet illendően a hölgy kérése előtt, hiszen udvariatlanság lenne a részéről, ha visszautasítaná. Egykoron ő teljesen más nevelést kapott, mint a lánya, noha hasonlóságot felfedezhető a két jellem között. Baljával Eve jobb kezét fogja meg, finoman, jobbjával pedig a derekát öleli át. Noha ezen táncokban nem brillírozik, úgy tűnik, hogy a volt feleség feltalálja magát és úgy vezeti a férfit, hogy az mégis úgy gondolja, hogy ő teszi meg a hölggyel. Pár lépés csak, amíg eltávolodnak tőlük.


Success is not final, failure is not fatal
it is the courage to continue that counts
Vissza az elejére Go down

Simon Greymare

Hadsereg

Kilátó - Page 2 320

Karakterlapom :

Születési idő :
2389. 07. 16. (27)

Tartózkodási hely :
Dominium, olykor Perda

Beosztásom :
Chimera különleges egység parancsnoka (titkos), Perdai Fegyverfejlesztési részleg vezetője

Reagok száma :
343

Avatar alanyom :
William Levy

☽ :
Kilátó - Page 2 Giphy


Kilátó - Page 2 Empty
Utolsó poszt Vas. Feb. 16, 2020 9:48 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Katrina & Simon
Szusszanok egyet a következő megjegyzésre, és megcsóválom a fejem.
- Azt hiszem még mindig nem igazán érzed a mondatrészek hangsúlyozása alapján, hogy mit szeretnének kifejezni mások, én pedig megint nem figyeltem erre eléggé…
De hát megszokhattam volna, mögöttes tartalom, humor, szarkazmus, bókok, mind mind leperegnek róla, idegenek és ismeretlenek Katrinának.
És bár a válasza alapján még mindig nem ugyanarról beszélünk, bölcsebbnek látom ezt nem feszegetni tovább.
A magyarázata hosszabb a tőle megszokottnál, de már párszor korábban is észrevettem, hogy többször is egész hosszan fogalmazta meg a mondanivalóját, mikor kettesben voltunk.
Most megcsóválom a fejem.
- Én abban sem voltam biztos, hogy eljössz. De semmiképpen nem erőltettem volna.
Már jóideje elhatároztam, hogyha rajtam múlik, nem fogom ráerőszakolni ezeket az eseményeket akkor sem, ha egyszer valaha legálisan is megjelenhetünk együtt. Ha úgy dönt, hogy eljön elem, örömmel veszem, de ha nem, akkor egyedül is megjelenhetek.
A visszakérdezésre ezúttal én nézek kissé értetlenül.
- „Sikító lóizé”, a tizedes szavaival, de mivel fogalmam sincsen mi a fészkes fenéről beszélt, legfeljebb annyit tudok segíteni a beazonosításban, hogy rátámadt Moor-ra, te pedig lelőtted…
Bár a sárkánymacskás incidensből kiindulva, a támadás azt is jelentheti, hogy ránézett 3 méterről a tizedesre.
A következő „ühümm”-nél ezt a témát is elengedem. Nem kell mindenben egyetértenünk, de nem adom fel, amíg nem leszek képes az ő szemével is látni a körülöttünk zajló eseményeket.
Még Fritz jellemének boncolgatása is abbamarad, noha én meg vagyok róla győződve, hogy jobban ismerem a dokit Katrinánál, aki többnyire csak szabadulni vágyik tőle.
A következő szemöldökráncolással kísért kérdésre hirtelen nem is tudom mit feleljek. Miért akartam volna, hogy táncoljon Carl-al?
- Biztos voltam benne, hogy nemet mondasz, így ez részmről is egy nem lett volna, de tulajdonképpen nem rossz ötlet… Feleannyira sem lesz gyanús egyikünk sem…
Igyekszem kikerülni a Katrinától már megszokott, és valahol jogos kérdést, hogy miért nem azt mondom, amit gondolok. A körülöttem lévők nagy része érti a vicceimet, a szarkazmust, a célzásokat, a játékos kötekedést, én pedig újra és újra elfelejtem, hogy Katrina nem. Nem is elfelejtem, csak előbb beszélek, mint gondolom végig, hogy mi lesz a reakciója.
A válaszra meglódul a szívverésem. Aggaszt némiképpen a küldetés is, főleg egyik-másik résztvevő, de hogy rögtön utána ez a műtét következzen. Aggódom Katrináért, és én sokkal-sokkal bizonytalanabb vagyok az ő döntésében, mint ő maga. Nem vitázok vele, nem próbálom lebeszélni, elvégre az ő teste, de aggódom és rágódom helyette is.
Persze a pontos részleteket nem tudom meg a válással kapcsolatban, mert Kat elengedi a füle mellett amit Carl bő lére ereszt. Néha azt is, amit nem. Kénytelen leszek én megkérdezni tőle.
- Akkor majd én megkérdezem tőle.

Eve most is könnyedén lép velem egy ütemre, látom a szépívű ajkai sarkában azt a néhány apró rándulást, ami mindig árulkodik róla, ha mondani akar valamit, csak a hely és az időpont nem alkalmas rá. Később majd beszélek vele, de most Katrina apja az első.
Ahogy számítottam rá, Carl kérdés nélkül rábólint a tervre, míg szinte hallom, ahogy Kat levegőt vesz, hogy megszólaljon, de mégsem teszi. gyanítom a férje keze van a dologban.

A Parancsnok nagyjából a vártak szerint reagál. A csípős megjegyzésre kettőnkkel kapcsolatban szélesen elmosolyodom.
- Sosem hagynám ki a lehetőséget, hogy Eve-el táncoljak a régi szép idők emlékére… Rogers főmérnökkel is szerettem volna kezet rázni – itt egyetlen futó pillanatra megvillan a tekintetem, hogy a következőben újra csak derűs udvariasságot lehessen kiolvasni belőle – de sajnálattal hallottam, hogy gyengélkedik…
Mondhatjuk, hogy sajnálom, szívesen elbeszélgettem volna vele, csakhogy felelevenítsük a múltkori beszélgetésünket…
Eve szeme és mosolya egyaránt csak Darius Gardelre ragyog, mintha rajta kívül nem létezne más az egész teremben. Könnyedén csúsztatja a kezét a férfiéba, mikor az elfogadja a felkérést.
Két szívdobbanás, és Eve úgy viszi táncba a Gardel parancsnokot, hogy senki nem tudná megmondani melyikük mozdult először a zene ritmusára, és csak szakavatott szemlélőnek tűnhet fel, hogy a karcsú derék, a szép ívű csípő minden rezzenése egy egészen kicsit távolabb sodorja a párost tőlem, Katrinától és Carltól, valamint a bejárattól.
Miután kellőképpen eltávolodtak tőlem, én is elindulok kifelé, közben azért figyelek, hogyha Kat még a teremben van, azt időben észrevegyem. Ha nem látom már bent, akkor én is elhagyom az esküvő helyszínét, hogy a saját kabinom felé vegyem az irányt.




We live by chance...
We love by choice...
We kill by profession.
◦ᵒ·○●·°
Vissza az elejére Go down

Katrina Gardel

Hadsereg


Karakterlapom :

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Sergeant, Chimera Special Force

Reagok száma :
447

☽ :


Kilátó - Page 2 Empty
Utolsó poszt Vas. Feb. 16, 2020 10:14 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
This is no mistake  no accident
Rewrite the stars •• Katrina & Simon
────────────── ──────────────
- Nem hiszem, hogy ez egy olyan dolog, amin tudok változtatni már – fűzőm azért hozzá. Valahol, mélyen legbelül hálás vagyok azért, hogy próbál erre figyelni, még akkor is ha lényegében ez esélytelen lesz. – Egyezzünk meg – tekintek fel rá végül. – Nem kell odafigyelned rá, csak ha nem a megfelelő módon reagálok, csak engedd el – még csak megmagyaráznia sem kellene, mert félő, hogy nem tudná, nem érteném meg. Nem látnám át az effajta szociális tevékenységeket és meg merem kockáztatni, hogy nem is szeretném.
Én valóban jól elvagyok így, nem is zavar, hogy ez a hiány kialakult bennem. Nem lehetünk egyformák, főleg nem lehetünk egyazon szinten, tekintve azt, hogy ő jóval társaságibb lény, mint én.
- Carl az a fajta ember, akit igenis érdekel, hogy mit gondolnak róla. Legalább is van az a szint, ahol érdekli ez – tekintek az önfeledten nevető férjemre. – Az nem foglalkoztatja, hogy mit mondanak a házasságáról, mert tudja, hogy az milyen, az álcánk tökéletes volt, egészen egy fél évvel ezelőttig – vagy már több? Kevesebb? A Dominiumon sokkal lassabban telik az idő, mint az Imperiumon. Ott legalább megvolt az a rendszer, hogy pár havonta visszatértünk. Ez is több volt a semminél. – Ám ha a társasági eseményekről van szó, ahol én is közbe jöhetek, ott már kényesebb saját magára, és arra, hogy a környezetében lévők mit gondolnak róla, rólam – az első találkozásuknál is oly szabadkozásba kezdett, melyek sokak számára zavaró lehetne.
Én megértem, hogy miért teszi, harag nincs is bennem. Engem valóban nem érdekel, ha szégyell, ha nehezen kezelhetőnek vél. Nem azért vagyok itt, hogy…
De a témát most el is engedem nem kellene ezzel foglalkoznom jelenleg.
Sikító lóizé.
- Oh – emlékezek vissza arra a valamire, ami akkor támadt meg minket, vagy épp nem támadt meg minket, ez teljesen részlet kérdése volt abban a pillanatban. – Valami olajos, lónagyságú valami volt. A lázadóknál találkoztunk vele, valóban úgy nézett ki, mintha támadni készülne ránk. Moor tizedes pedig szentül állította, hogy a hátára ülve hamarabb megmenekülhettünk volna. Ezek szerint neked már mást mondott – bár kétlem, hogyha ráülünk a hátára, akkor sikerült volna megmenekülni. Mondjon bármit is a tizedes, az a valami meg akart minket ölni. Abban a pillanatban pedig elég volt annyi is, hogy az egyik társunk súlyosan megsebesült, az övét nem kívántam még hozzácsapni.
Meglehet, hogy jobban ismeri Fritzet, mint én. Az is meglehet, hogy csak én gondolok többet bele az Ezredessel való kapcsolatában is. Talán nincs is semmi hátsóság benne.
- Ha biztos voltál benne, miért kérdezted meg? – tekintek rá szemöldököm csak még jobban ráncolva, ajkaim is elnyílnak enyhén értetlenkedésem gyanánt. – Simon… - kezdek bele, ám mondani nem tudok mit. Ő nem olyan, mint én. – Rendben – egyezek bele. Nem kérdezem meg, hogy biztos-e abba, ezek után, hogy menjek-e táncolni, de jó ötletnek tartja.
Ennyi jelenleg pedig épp elég nekem, akkor is ha tudom, hogy Carllal az egész vérszenvedés lesz.
A viccek, a szarkazmusok egy külön, idegen létforma számomra, habár az utóbbi időben egyre jobban sikerül felismernem hol az egyiket, hol a másikat. Nem mindig találom el, de a célzásokkal kapcsolatban továbbra is hadilábon állok. Hozzászoktam ahhoz, hogy csak akkor szólnak hozzám, ha akarnak valamit és ha el is mondják, hogy mit akarnak.
Ellentétben vele, nekem semmi aggodalmam sincs a műtéttel kapcsolatban. Alaposan átgondoltam eme döntésemet, nem most jött szóba először. Tudom, hogy nem kívánok gyereket, nem tudnék olyan anya lenni, amilyet a társadalom képes lenne elfogadni. Ezzel még gond sem lenne, de tudom, hogy ezt még Simon sem tudná lenyelni. Ezt pedig nem kívánom.
Na meg, ha nem teszem meg, Carl akkor is elválik tőlem, engem máshoz adnak és az…
Bólintással felelek arra, hogy megkérdezi majd ő Carlt, talán jobban is jár. Vagy nem, én csak a lényeget mondtam el neki, Carl bőlére ereszt minden beszélgetést…
A táncot sokáig mégsem élvezhetem, hiszen férjem könnyedén vonszol kijjebb. Kezem fogja meg, és érzem, hogy miként feszül meg minden izmom.
Saját otthonunkhoz mégsem érünk el, túl ismerős helyen állít meg.
- Bocsánat, hazudtam – húzza el a száját. – Simon kért meg, hogy menekítselek ki, szerintem veled akar lenni… - ajkaim már nyitom, ám közbevág a fel nem tett kérdésemnek. – Mert ellenkeztél volna, mert én hoztalak magammal és amíg én nem mondom, hogy menjünk, te maradsz – ajkaim már be is záródnak, hiszen ebben igaza is van. Miatta mentem csak el, mert ő kérte, nem másért.
- Maradj itt, én visszamegyek még, majd azt mondom, hogy rosszul lettél – szemöldököm ráncolom csak. – A tömegtől – forgatja meg szemeit. Szemüvegét leveszi, zsebéből kendőt vesz elő és azzal törli át. Vidám mosollyal az arcán fordul vissza a rendezvény irányába.
Én pedig csak állok Simon lakrésze előtt, magam is meglepődöm, hogy az ajtaja melletti panel érintésre beenged.
A félhomályba nem sok mindent veszek ki a lakásból, az ajtó pedig halkan szisszenve csukódik be mögöttem. Az a minimális fény is, ami a folyosóról áradt is eltűnik. Csak a sötétség van itt és én. Az ajtó melletti kapcsolóra tévednek ujjaim a fény mégsem bántóan kezd el először égni.
A nappali rumlija pedig… Nem nevezném rumlinak, de nem értem, hogy merre van a cipőjének a másik párja. Megint.
Furcsa ez a fajta csend a lakásban. Frucsa, hogy csak a villany halk zümmögése az egyetlen, mely a csendet töri meg. Lépteim neszeit elnyeli a padló, óvatosan sétálok, leginkább a konyha irányába. Nem tudom, hogy miért. Nem nyúlok semmihez, a kanapén, érdekes tartásban függő takarót szemlélem enyhén félrehajtott fejjel.
Kezem egy pillanatra ér a konyha pultjára. Azonban újra átélni vélem, az első itt létem konyhai jelenete. Mintha a pultot okolnám érte, kapom el kezemet onnan.


Success is not final, failure is not fatal
it is the courage to continue that counts
Vissza az elejére Go down

Simon Greymare

Hadsereg

Kilátó - Page 2 320

Karakterlapom :

Születési idő :
2389. 07. 16. (27)

Tartózkodási hely :
Dominium, olykor Perda

Beosztásom :
Chimera különleges egység parancsnoka (titkos), Perdai Fegyverfejlesztési részleg vezetője

Reagok száma :
343

Avatar alanyom :
William Levy

☽ :
Kilátó - Page 2 Giphy


Kilátó - Page 2 Empty
Utolsó poszt Vas. Feb. 16, 2020 11:49 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Katrina & Simon
A felajánlásra biccentek, így is jelezve, hogy elfogadom a javaslatot.
- Próbáljuk meg!
Noha az nem fogja segíteni a kölcsönös megértést, ha egyszerűen elkanyarodunk minden olyan témától, amit a kölcsönös meg nem értés miatt hasonlóképpen zátonyra futtatunk, vanank bizonyos helyzetek, ahol ez a hozzáállás még hasznosnak bizonyulhat. Ha máskor nem is, olyankor tervezem kihasználni ezt az engedményt.
Ami Carl megítélését illeti, újfent bólintok. Én is észrevettem, hogy mennyire kényelmetlenül tud feszengeni már attól, ahogy szerinte majd csak fog viselkedni Katrina. Nekem ilyen aggodalmaim nincsenek. Valamennyire értek a politikához, hatalmi játszmákhoz, de egyáltalán nem vágyom politikai karrierre, így nem is különösebben fontos, hogy hogyan vélekednek róla, ha a feleségem nem jelenik meg velem társasági eseményeken. Bárcsak már ott tartanánk, hogy ez egyáltalán választás legyen Kat-nek.
Erre nagyon nem tudok nagyon mit mondani. Carl a maga módján megtett mindent Katrináért, egyszerűen mind a hárman nagyon mások vagyunk, másképp látjuk ezeket a helyzeteket.
- Ha jól értem hamarosan nem kell emiatt aggódnia. Eve-el akárhol megjelenhet. anélkül, hogy stresszelnie kellene a viselkedése miatt. Ő született diplomata. – egy újabb pillantás az említett páros felé – Nekem pedig nincsenek fenntartásaim. Mindig örülök, ha megjelensz velem valahol, de ha nem akarsz, mások miatt biztosan nem fogom erőltetni…
Könnyed, közvetlen, a neveltetése ebből a szempontból kifogástalan. bármilyen helyzetre tud mondani valami odaillőt, és akkor is mosolyog és fesztelenül cseveg, amikor Kat már régen betörte volna mindenki orrát a teremben, és néhány lábszárat is talán.
Aztán sikerül beazonosítani a Raven által sokat emlegetett lóizét is – amiről mellesleg nehezen képzelem el, hogy fájdalmasabban sikít a tizedesnél -, az ötlet is Ravenre vall.
Megmosolygom ezt a változatot.
- Gondolom ahhoz képest árnyalja a történetet, amilyen hatást el akar érni vele…
Nekem azt próbálta ecsetelni vele, hogy a perdai fauna egésze őt akarja felfalni, megkóstlni, megtapogatni, utolérni, vagy a fene tudja.
Persze ahogy sejtettem, nem érti, miért kérdezek olyat, amivel kapcsolatban nincsenek kétségeim a válaszra, de ezúttal nem megyek bele, nincs rá idő, sem alkalom. A parancsnok megjelenése felgyorsítja az eseményeket.

Eve könnyed eleganciával tereli el Katrina apjának figyelmét a tényről, hogy a lánya is jelen van, én pedig kifelé menet sehol nem látom egyiküket sem, így feltételezem, hogy már úton vannak hozzám.
Miután kilépek a nagyterem ajtaján és az becsukódik mögöttem, egy illanatra megállok, megigazítom az egyenruhát, elsimítok néhány ráncot, gyűrődést, sóhajtok egyet, és a következő pillanatban már úton is vagyok a saját lakrészem felé. A lépteim hosszúak, tempósak, ezúttal csak őszinte mosolyra és barátságos üdvözlésekre futja, valahányszor ismerősbe botlok a folyosókon, beszélgetni nem állok meg, ők pedig nem erőltetik, rá sem kérdeznek. Biztos vagyok benne, hogy a díszegyenruha az oka.




We live by chance...
We love by choice...
We kill by profession.
◦ᵒ·○●·°
Vissza az elejére Go down

Kancellária


Kilátó - Page 2 Giphy

Beosztásom :
Admin

Reagok száma :
312

☽ :
Kilátó - Page 2 Tumblr_pkzm1lZTDP1qj6sk2o1_500


Kilátó - Page 2 Empty
Utolsó poszt Hétf. Feb. 17, 2020 12:24 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Szabad játéktér

Vissza az elejére Go down

Shane Gregor

Hadsereg

Kilátó - Page 2 Dcd8abfbf4ff945f57171c7fc6ea19f6817a1c3b

Karakterlapom :

Születési idő :
17. 11. 2382. (34 y/o)

Tartózkodási hely :
dominium, perda

Beosztásom :
surgeon - ensign (chimera sof)

Reagok száma :
553

Avatar alanyom :
christopher charles wood

☽ :
Kilátó - Page 2 47b444f7ddf8b6f0c676c7a0391647a43f472143


Kilátó - Page 2 Empty
Utolsó poszt Szer. Feb. 26, 2020 7:31 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

clara & shane



A beleegyezése, akkor is, ha nem sok választást hagytam neki a kijelentésemmel, fogalma sincs mennyire ajzó módon hat rám. Főleg az ajkaira kiülő kacér mosoly egyvelegével. A vacsora, a kilátó, egyik sem érdekel már annyira, mint amennyire most szívem szerint kettesben lennék vele. Mindegy hol, akárhol, közönség, mások kéretlen és keresetlen társasága nélkül. Nyelek egyet, fájdalmasan moccan az ádámcsutkám. A szempáromat nem veszem le róla, eszem ágában sincs, az pedig különösen kellemes bizsergéssel tölt el, hogy végre elindulhatunk innen. Azt nyilván megvárom, hogy befejezze az evést, a kérdést leszámítva nem teszek semmit, amivel sürgetném vagy esetleg arra sarkallnám, képtelen vagyok kivárni, amíg végez. Képes vagyok rá, más kérdés, hogy közben egészen mehetnékem támad, de ezt nem engedem, hogy ő vagy akárki más lássa. Az viszont tény és való, amint látom, hogy ennyi volt, kérem a számlát, nem szarakodok vele és nincs is kedvem tovább maradni a legcsekélyebb mértékben sem. A kreditek levonásra kerülnek és végre indulhatunk. El se hiszem.
A kezéért nyúlok, de végül átkarolom a derekát és mellette haladok végig az asztalok között előbb, majd végül kiérve a helyiségből, a folyosókra fordulva is ekként kísérem. Nagyon is tetszik, ahogy közelebb húzódott és tulajdonképpen, amennyire azért még kényelmes, annyira szorosan egymáshoz haladunk a következő állomás felé.
- Megvallom, azt most egyáltalán nem bánnám. - Dörgölöm meg picit jobban a derekát és sejtelmesen bazsalygok közben az orrom alatt. Jobban vágyom rá annál, semmint nagyon értékelni tudnám jelen pillanatban mások társaságát. Nos igen, kettőnk közül sosem én voltam a szociálisabb alkat. Elboldogulok, de ettől még nem kifejezetten szeretem. A kérdésére esik le, hogy a választás neki talán többet is jelent. Hát persze.
- Őszintén szólva, nem ez állt a háttérben. Csak gondoltam, mindkettőnknek kedvére volna ott befejezni az este kimozdulós részét. Az már csak a ráadás, hogy jól sikerült a választás. - Végszóra érkezünk meg a lifthez, amire sokat várni se kell. Az előzőhöz képest most kivételesen nem akad kíséretünk, amikor beszállunk. Automatikusan nyúlok rá a panelre, a megfelelő számot érintve és ahogy záródik az ajtó és ketten maradunk, viszonylag hirtelen, de nem kapkodó mozdulattal húzom közelebb magamhoz a nejemet. Szembefordulok vele, szabad kezemet az arcélére és a nyakára illesztem, inkább az utóbbira, ujjaim, a fülcimpa alá siklanak és ahogy biztosan megtartom, megcsókolom. Hosszan, szenvedéllyel, az este eddigi összes várakozása és vágyakozása ott van benne, levegőjétől fosztja meg és közben közelebb és közelebb lépek hozzá, arra kényszerítve, hogy a lift faláig hátráljon. Szorosan simulok a testéhez, éhesen falom kívánatosan ívelt ajkait, csípőmet az alhasának nyomom, annyira, teljesen összefeszüljön a testünk. ...ó, hogy mennyire kibaszottul akarom itt és most…
Mégis elengedem. Már-már bocsánatkérő, puha érintéssel eresztem el száját, adom vissza levegőjét és lépek el a testétől, amikor kinyílik az ajtó a kívánt szinten.
- Gyere. - Nyúlok a kezéért és a hangom mélyebb, rekedtebb, mint lenni szokott általában. Megint a derekára csúsztatom a tenyeremet, tekintetemben még ott van az este folyamán olykor felbukkanó csillanás, ahogy a kilátó felé lépdelünk. A beszéd most nehezen menne, így azt a magam részéről hanyagolom, a zsebemet szinte égeti a benne rejlő apró anyag és a gondolataim is eléggé ködösek. Illetve egyetlen tekintetben igencsak kristálytiszták.

◦ᵒ·○●·°




i wake up with a good attitude every day
then idiots happen.
Vissza az elejére Go down

Clara Gregor

Polgár


Karakterlapom :

Születési idő :
2384.07.22.(32)

Tartózkodási hely :
Dominium

Reagok száma :
571

Avatar alanyom :
Margot Robbie

Keresem :

☽ :


Kilátó - Page 2 Empty
Utolsó poszt Szer. Feb. 26, 2020 9:31 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Shane & Clara
Perfect ●○ Words: 757
Fogalma sincs, hogy mennyire nem akarom a következő alkalommal kihagyni. Mennyire csak körülötte járnak már a gondolataim. Hogy mennyire nem vagyok képes önmagamnak is korlátot szabni, holott tudom, hogy kettőnk közül, pont nekem kell ezt megtennem. Kacér mosolyom mégsem tudom arcomról levakarni, ha akarnám sem, tudnám már. Engedem, hogy lássa nekem sem járnak más körül a gondolataim, mint neki. Sőt, mi több.
Egyre többször kell mélyebben beszívnom a levegőt és lassabban kiengednem, hogy zakatoló véremnek nyugtot tudjak adni. Persze még így sincs egyszerű dolgom és minden csodálatom a férfinak adózik. Ha én így érzem, akkor még csak elképzelni sem tudom, hogy ő ezt mily intenzítással élheti meg. Ezért sem húzom tovább a vacsorát és bár bármennyire is kívánom őt, ebben a szent pillanatban, eszem ágába sincs lemondani a táncról.
Na, még mit nem! Még a végén azt hiszi, hogy bármikor máskor is elterelheti a figyelmem, ilyen kis apró eseményekről. Mely neki talán semmit sem számítanak, nekem annál többet. Sose fogom tudni sem neki, sem másnak elmondani, hogy mit is jelent valójában számomra egy egyszerű tánc, hogy mit szabadít fel bennem - vagy éppen, mit adok ki általa magamból. Nem is szeretném, hogy megértsék, régen letettem erről.
Végül pedig útnak is tudunk indulni. Lépteim újra óvatossá válnak, de nem annyira, mint a mosdóba menet. Leginkább csak a tudat és az érzete annak, hogy mit nem viselek most ebben a pillanatban. Élvezem testének melegét, mely még ruháján keresztül is érzek, ahogy hozzá simul a csípőm.
- Most én sem - mosolygok rá fel. Egy másodpercig sem tart és újra az útra figyelek, lépteimre, hogy ártatlan szemlélők számára is normálisnak tűnjön, noha nem sokan vannak jelenleg a folyosókon. Haladunk előre. Én pedig az ő derekát ölelem át, még ha ez nem is illendő, vagy épp nem tetszetős mások számára. Ebben a pillanatban épp nem érdekel. Most engem nem.
- A ma este folyamán nem először sikerült jól - dicsérem meg emiatt, nem mintha egyéb esetben csalódást okozott volna, valaha is. Ha valamikor, akkor kitett magáért, ha olykor ki tudtunk mozdulni. Igaz akkor a lányokra fókuszáltunk és olyan helyekre mentünk, ami nekik is tetszene. Legfőképp nekik, önmagunk szórakozása mindig is sokadlagos volt már az elmúlt években.
Pillanatok alatt bent vagyunk a liftben és szinte egyszerre mozdulunk meg. Ő magához húz én pedig már jóval előtte készségesen lépek az irányába. Kezeim a mellkasára, karjára simulnak, fejem emelem irányába, átható tekintettel nézek fel rá, látni mégis alig látok kettőig a fülembe dübörgő véremtől. Érintése jóval elemibben hat rám, mint bármikor máskor. Egy másodpercig sem kell várakozni arra, hogy ne hasonló szenvedéllyel fogadnám. Mélyen szívom be orromon keresztül a levegőt, de már az sem érdekelne, ha megfulladnék. Botorkáló lépekkel követem őt, most mindenre figyelek, csak erre nem. A lift oldala hűvösen érinti bőröm, hűteni rajtam mégsem tud. Nyakára, onnan pedig tarkójára simul kezem, úgy húzom magamhoz közelebb.
A lift zökkenését észre sem veszem, fülembe dübörög vérem, a világ megszűnik körülöttem létezni. Halk sóhajjal adózom annak, amikor eltávolodik tőlem. A világ forog körülöttem és ha nem nyújtaná a kezét, akkor a liftbe kapaszkodnék meg, mert ebben a pillanatban meg kell. Talán ezt jelenti az, amikor az emberek azt mondják, hogy levesz valaki a lábadról. Mert levett és ezt már titkolni sem tudom - nem mintha akarnám.
Amíg nem néz rám, néma "wow"-ot formálok ajkammal, kidüllesztett szemekkel nézek magam elé, mielőtt elindulnánk. Torkom köszörülve követem végül a folyosón.
- Ítélj el - kezdek bele, ám egy újabb torokköszörülésre van szükségem. - De ez a valaha volt legjobb ötletem volt. De legalább is hosszú idő után a legjobb - tudom, hogy egyéb esetben nehezen érinti a visszautasításom, ám anélkül nehezen mozogna máson is az elmém rajta, bőrének ízén, puhaságán kívül. S ez jó, nagyon is jó.
A kilátóba lépve, azonban pár lépés után rögtön meg is torpanok. Ahogy sejtettem senki sincs itt, de ez most a legkevésbé sem érdekel. A kilátó minden ablaka újra a Perdára tekint, mely még mindig lélegzetelállítóan szép…
- Ezt a látványt sose fogom megunni - lehelem elhalóan, ahogy nézem. Szavaim halksága most nem neki szólnak, valóban a holdban gyönyörködöm. Annyira egyszerűnek tűnik, mégis annyira… Megfoghatatlan az, amit kivált belőlem. Nehezen veszem el tőle a tekintetem és fordulok Shane felé, hogy behajtsam tőle az egyetlen kérésem, mely felé irányult ma. - Ígérem, hogy egy lassúzással is beérem - nagy igényeim már rég nincsenek ha róla és a táncról van szó. Közelebb lépek hozzá. - Azon gondolkozom, vajon mennyi esélyem van, hogy még egy apró éneket is kicsikarjak tőled? - tekintek fel rá parányi mosollyal az ajkam szegletébe, mely pimaszabb ezúttal nem is lehetne.
◦ᵒ·○●·°


i am proud of many things in life but nothing beats being a mother.


Vissza az elejére Go down

Shane Gregor

Hadsereg

Kilátó - Page 2 Dcd8abfbf4ff945f57171c7fc6ea19f6817a1c3b

Karakterlapom :

Születési idő :
17. 11. 2382. (34 y/o)

Tartózkodási hely :
dominium, perda

Beosztásom :
surgeon - ensign (chimera sof)

Reagok száma :
553

Avatar alanyom :
christopher charles wood

☽ :
Kilátó - Page 2 47b444f7ddf8b6f0c676c7a0391647a43f472143


Kilátó - Page 2 Empty
Utolsó poszt Szer. Feb. 26, 2020 10:38 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
clara & shane



Mosolyának enyhébb mása ott van az én képemen is, de nem azért halványabb, mert kevésbé érezném magam jól, mint ő. Egyszerűen csak ilyen vagyok én kész. Már ismer annyira, hogy ezt ő is pontosan jól tudja. Annak meg különben kifejezetten örülök, mára már ő sem vágyik arra, hogy nagyon idegenek társaságában legyünk.
Az is különösen a kedvemre van, ahogy átkarolja a derekamat, viszonozva a gesztust. Az is, hogy ez mennyire nem megszokott a részéről, főleg, hogy kettőnk közül ő az, aki jobban ad a látszatra és messze többet is. Most azonban elengedi és ettől őszintévé és valódivá válik az egész. Nyilván, ha visszafogott szelídséggel viseltetne, azt sem bánnám, tudom, hogy milyen és azt is, hogy ez nem nekem szólna. Most viszont nagyon is nekem szól és nem tehetek róla, több, mint imponál. - Örülök, hogy jól érzed magad. - Határozottabban simítom érintésemet a derekába. Tényleg így érzek és ezt is gondolom. Ez volt a cél különben és igazság szerint én is hasonlóan érzem magamat a társaságában. Megérte az egész cécót, nagyon is.
Bőrének, samponjának, parfümének illata teljesen betölti az orromat, pont olyan elegyben és mértékben, hogy folyamatosan érezni akarjam. Sőt, még többet és többet kívánjak belőle. Elképesztő módon irányítja a fókuszomat, mintha ez még lehetséges volna. Minden gondolatom éppen annyira jár körülötte, mint amennyire a tenyerem alatt vibrál az érintése, amennyire elcsenem nyelve alól az éltető oxigént, de egyaránt saját magamat is megfosztom tőle vagy éppen ő engem, már nem tudom, de nem is érdekel. A közelsége egészen megrészegít és ennek semmi köze az este folyamán elfogyasztott alkoholhoz. Szinte felkenem a lift falára, gyengéd és szelíd mozdulatokkal, de a végeredményt nem tudom tagadni. Minden érzékemet borzongatja, ahogy a nyakam köré fonja a karjait, az pedig  különösképpen szalajt végig nem csak felpezsdítő, de egészen őrjítő érzést a gerincemen, ahogy a tarkómra helyezi át az érintését. Nagyon nehezemre esik, mégis tisztességes maradok – most az –, nem érintem olyan helyen, ami nem csak engem, de őt is tovább húzná. Így is rettentően a végét járom önuralmam minden határának. Az összes izmom megfeszül, de nem a rájuk rótt tehertől vagy megerőltetéstől, hanem attól, ahogy kénytelen vagyok visszafogni magam. Pedig ennyire aligha szűköltem utána úgy bármikor ezelőtt korábban. Ott van a bensőmben, a csontjaimban, az ujjaim alatt, a fejem búbjától a talpamig mindenhol. Már-már szinte pulzál, ami konkrétan nem is lehetséges. Ugyan nem látom, de ő igen, a pupillám majd a másfélszerese – mint aki be van állva –, valójában tudatában sem vagyok ennek, ráadásul egyszerű biológia áll a hátterében.
Elszakadni tőle szinte fizikai fájdalommal jár. Nagyon nem akarom. Mély és forrón kiengedett levegőmet pergetem szét ajkain még mielőtt elhúzódnék, még odacsókolva puha-szelíd bocsánatkérésemet, amiért olyan galádul bitoroltam a magaménak. Mégis megtenném újra, bármikor, gondolkozás nélkül és azonnal. Főleg most. Különösen most.
Megint nyelnem kell, de már csak akkor, mikor a kezéért nyúlok, elfogadja és jön, mikor pont nem látja. Rövid az idő erre, de összeszedem magam, még ígértem neki egy felvonást az estéből és bár tényleg szívesebben hagynám ki, nem szegem meg a szavamat. Mi több, siettetni sem fogom, max kicsit lendületesebb ütemet kap majd. Hibáztasson ezért, aki akar, pont nem fog érdekelni.
Minden figyelmem az övé, amikor megszólal. Hallom a szavait, de nem felelek azonnal. A levegő szinte feszítve tölti meg a tüdőmet. - Az, hogy ma visszautasítottál többször is? - Sandítok le rá oldalra, ahogy egymás mellett haladunk. Azt nem mondom, hogy tetszett vagy akár most tetszene egy szemernyit is, de vád nincs a hangomban. Mi tagadás, ez ellen, ami most húzódik közénk, nincs túl sok kifogásom, ha nem annyi, hogy már régen nem itt akarok lenni. Számomra ez akkor is ugyanannyira lenne izgató, ha már a bár mosdójában engedett volna. Ami azóta történt, az már csak türelemjáték és ez számomra sokkal kevésbé élvezetes szerintem, mint neki. Viszont… mindenképpen szerettem volna, ha ő jól érzi magát és ha neki a jelenleg megélt állapothoz többre volt szüksége, akkor többre. El tudom fogadni, mindenféle rossz érzés vagy szájíz nélkül.
A kilátóba érve megkönnyebbüléssel tölt el, hogy rajtunk kívül teljesen üresnek tűnik. Az ablakokhoz közel megyünk, de míg ő a Perdát figyeli, addig az én szempárom végig rajta marad. Kurvára nem érdekel az a kibaszott hold ebben a pillanatban…
Valamiféle egyetértő morranás elhagyja a torkomat, de közel sem annak szól, aminek az övé. Basszus rohadtul nem.
- Az jó, mert más most amúgy se menne. - A szavamat adtam, nincs ellenemre, hogy teljesítsem is. A keze után nyúlok és a derekára fűzöm a másikat, de a nagyon klasszikus és formális felállást hanyagolom inkább. Mozogni kezdek vele, táncolni, csak essünk túl rajta. A következő kérdésbe csomagolt kérése a pimasz mosollyal gazdagítva azonban újabb félmosolyt ível a képemre. - Most nem menne, ne haragudj. Bármikor máskor örömmel, ha ezt akarod, de jelenleg már túl vagyok azon a ponton, amikor szívesen vagy jó érzéssel lennék rá képes. - Őszinte vagyok és ebben nem az elutasítás dominál. Messze nem. Túl húzta, húztuk azt a húrt az este folyamán, ami bennem még ezt is engedné. Most rohadtul nem vagyok rá képes.
Közel hajolok a füléhez és nagyon halkan, szinte csak morranva szólalok meg; - ...de ígérem cserébe kárpótollak ma még. Többszörösen.

◦ᵒ·○●·°




i wake up with a good attitude every day
then idiots happen.
Vissza az elejére Go down

Clara Gregor

Polgár


Karakterlapom :

Születési idő :
2384.07.22.(32)

Tartózkodási hely :
Dominium

Reagok száma :
571

Avatar alanyom :
Margot Robbie

Keresem :

☽ :


Kilátó - Page 2 Empty
Utolsó poszt Csüt. Feb. 27, 2020 9:04 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Shane & Clara
Perfect ●○ Words: 638
Mosolyom halovány mása nem zavar és nem csak azért, mert ezt szoktam meg tőle. Hanem, mert pontosan tudom, hogy mit is takar. Kettőnk közül mindig is én voltam az, aki szélesebben, vidámabban tudott nevetni. Ő is képes rá, ezzel is tisztában vagyok. Képes rá a négy fal között, nem pedig itt a folyosón. És amíg én láthatom azt a fajta önfeledt nevetését, addig nem zavar, hogy nem mások előtt teszi meg.
Így még különlegesebb lesz ez az ő részéről.
Vidáman tekintek fel rá, csillogó szemekkel. Hiszen ez volt a célunk, nem igaz? Hogy jól érezzük magunkat és noha volt egy kéretlen fél óránk, végül örülök annak, hogy képesek voltunk azt magunk mögött hagyni és átfordulni belőle.
Mit átfordulni. Jelen pillanatban merészen jelentem ki, hogy vágyaink egy új szintre léptek. A lift hűvösségét nem érzem, nincs most rám jótékony hatással, érintésébe elveszek, megszűnik a világ körülöttem. Most körülöttem. Ebben a pillanatban azt kívánom, hogy bár megállna az idő, lelassulna, ne érne véget. Bőrének édes ízét tovább élvezhessem, a levegőt teljesen kiszorítsuk egymásból, míg magunkat valami más, valami új helyre repítsük.
Kívánom, mégsem történik meg. Lassan enged el, zakatoló szívem ritmusát légzésem is felveszi. Gyengéd csókja, sóhaja ajkaimra, csak olaj a tűzre, bensőm megremeg, alhasamba régen érzett vágyakat megszégyenítő érzés fészkeli be magát. Feltekintek rá, látom, hogy íriszei kitágulnak, az én tekintetem merőben fátyolosabb.
Ha tudná, hogy mennyire nem akarok kiszállni, mennyire… De nem. Erőt veszek magamon, mély levegőt veszek, kezébe kapaszkodva indulok meg. Arra a fél pillanatra mindkettőnknek szüksége van, amíg össze nem szedjük magunkat. Több-kevesebb sikerrel sikerült is.
Szavaimra nem felel, legalább is nem egyből, nem rögtön, kérdésére mégis halkan nevetem el magam.
- Mondtam, hogy ítélj el nyugodtan - sejtéseim vannak csak csupán, hogy mennyire nem volt egyszer sem ínyére a dolog. - De kijelentésemhez tartom magam - hiszem azt, hogyha akkor engedek neki, ez a kínzó várakozás kevésbé hatna ennyire elemi erővel rám. Kevésbé tudná bensőmet teljesen megrengetni, gondolataim csak köré vonni. Volt már rá példa, de soha ennyire, soha ily hosszú időn keresztül.
Mire a kilátóba érünk, szívem ritmusa valamennyit normalizálódik, érintése keltette elektromosság, enyhe vibrálás nem múlik. Ott simul bőröm alá és lassan terjed szét egész testembe, egy pontra koncentrálódva és ebből már nem enged.
Morranására mosolyom elmélyül, lopva tekintek fel rá. Szívem egy pillanatra félredobban, ez még mindig ugyanúgy hat rám, ahogy a minap is mondtam neki.
Kezem, kezébe simítom, közel lépek hozzá. Másik kezem a vállára, karjára simul. A magam részéről a formális távolságtartás sosem játszott szerepet, ha táncról volt szó. A műiességét nem kedveltem, hisz egykor nem ezért találták ki - persze egykor ezzel sem arattam sikert Mrs. Cambridge szemében. Ahogy akkor sem, úgy az most sem zavar.
- Ühm… - felelem szavaira, kezdek rájönni, hogy a férfiak messze egyszerű szerzetek. Persze ezt eddig is tudtam, ám minden hasonló alkalommal megerősít ebben. Forró lehelete, ahogy fülemet cirógatja, azt hiszem, hogy itt veszek el teljesen. Újra mély levegőt veszek, somolyogva tekintek fel rá.
- Mh, tudtad, hogy van egy holt tér a kilátóba? Ahova egy kamera képe sem ér el? - hajtom enyhén oldalra a fejem, szívem már rég összefüggéstelenül kalapál mellkasomba, egy pillanatra megrettenek, hogy lassan kiszakad, még ha ez fizikailag képtelenség is. - Egy apró beugró, a bal sarokba - nyalom meg ajkam, leginkább akaratlanul. Nagyot nyelek, mielőtt folytatni tudnám. - Biztos, hogy tudlak ösztönözni pár keringő lépésre, amivel észrevétlenül kerülhetünk oda - simul fel kezem a nyakára, közelebb húzom magamhoz, csak egy puha csókot kívánok lopni tőle. Egy csókot és sóhajtó szavaim. - Eljött az a pont, ahol nem érdekel, hogy hol akarlak téged - a bárba csak azt ígértem neki, hogy félő, eljön ez a pont, hogy eléri. Valójában jóval korábban, az étterembe, a megosztani kívánt titkom. Most pedig elérte, arra mégis adok, hogy ne lássák másnak, kik a kamera felvételeit visszanézik. Legyen meg Scott Faser öröme, hogy fia és feleségének házassága épp olyan bensőséges, amilyet akart…
◦ᵒ·○●·°


i am proud of many things in life but nothing beats being a mother.


Vissza az elejére Go down

Shane Gregor

Hadsereg

Kilátó - Page 2 Dcd8abfbf4ff945f57171c7fc6ea19f6817a1c3b

Karakterlapom :

Születési idő :
17. 11. 2382. (34 y/o)

Tartózkodási hely :
dominium, perda

Beosztásom :
surgeon - ensign (chimera sof)

Reagok száma :
553

Avatar alanyom :
christopher charles wood

☽ :
Kilátó - Page 2 47b444f7ddf8b6f0c676c7a0391647a43f472143


Kilátó - Page 2 Empty
Utolsó poszt Csüt. Feb. 27, 2020 11:35 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
clara & shane



14.5+
Röviden rázom meg az üstökömet. Nem ítélem el azért, mert nem értek vele egyet. Megesik az ilyen és attól működik egy kapcsolat, ha képesek a felek tiszteletben tartani a másikat, ítélkezés nélkül. Főleg anélkül. - Minden jogod megvan hozzá, kedvesem. - Nem szoktam becézni, ez valahogy sosem volt valami jellemző ránk – jó főleg rám nem – most mégis magától, egyszerűen és természetesen jön. A lift varázsa még kitart, rendkívül jól érzem magam, csak a formálisabb öltözet kezd kissé kényelmetlen lenni. Megszabadulnék már tőle, az ő ruhájától meg még inkább és ezt a gondolatot nem tudom elengedni. Ami azért nagyban nehezíti a lehiggadás folyamatát. Vagy inkább teljesen blokkolja. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy míg ő a Perdáról beszél, addig én pont teszek a látványra, a holdra és úgy nagyjából és konkrétan mindenre rajta kívül jelen pillanatban. Képtelen vagyok a szempáromat másra emelni, szinte iszom a látványát, azt, ahogy ajkai mozognak, miközben beszél. Nem vagyok tudatában, de a morranással egyidejűleg csak egy fél árnyalatnyit, de megint sötétebbre színeződnek kékjeim, főleg, ahogy rám pillant.
Közel húzom magamhoz szorosan, amennyire csak lehet és még enged annyira, hogy mindketten mozogni tudjunk.
Az újabb kérése viszont már messze több annál, mint amit teljesíteni tudnék még pluszban ebben a helyzetben. Egyébként nem esne nehezemre, a lányoknak is énekeltem, amikor kicsik voltak. Főleg, amikor kicsik voltak, hallotta Clara is, nagy ügyet nem csináltam belőle soha. Most viszont… túlmegy a teljesíthetőség határán. A hangom már eleve rekedtebb, mint lenni szokott, mélyebb és a szám majd' folyamatosan ki van száradva, miközben össze-összefut a nyál a számban minden alkalommal, amikor eszembe jut a zsebem tartalma. Kicsit nyomatékosabban rá is simítok a gerince vége feletti bőrfelületet fedő vörös anyagra. Önkéntelen, automatikus mozdulat, ami társul a fülébe morgott ígéretemhez.
Elhajolok tőle annyira, hogy lássam a szempárját. Jó, valójában a száját, mert rendre odakoncentrálódik a fókuszom. Az első szavakat, mondatokat hallva azonban összébb szűkülnek a szemréseim. Nem tudom hová akar kilyukadni és még egy körös unfair feltételekhez kötött játékhoz már nincs türelmem, se idegszálam. Ráadásul megkapta a táncot, amit kért, innentől teljesen az enyém. Tiltakozás, visszakozás nélkül. Így szólt a megállapodás.
- Aham. - Nyugtázom közben, hogy melyik beugróról is beszél most, de még mindig nyugtalanság feszíti a mellkasomat, mert nem tudom mire megy ki ez az egész. Szemöldököm felemásan húzódik valamennyire feljebb a képemen arra, hogy konkrétan most már szeretne a kamerák holtterébe eljutni, ami nem mellesleg eléggé eldugott is ahhoz, hogy ne legyen feltűnő annak a számára, aki betévedne a kilátóba ezen az órán. A nyújtózására azonnal reagálok és lejjebb hajolok, hogy könnyebben elérjen. Ajkai után kapok és a futónak induló csók végén, kicsit beszívom a felső ívet búcsúzóul. El azonban még nem hajolok, amikor megérzem, hogy így akar még közölni valamit.
…valamit, aminek köszönhetően azonnal kaparni kezd a gerincem aljára felgyülemlett feszültség. Kész, eddig voltam hajlandó tűrni ezt a játékot. Az egyetlen, ami az elmémbe ég, hogy akar engem. Hogy nem érdekli már hol, de akar. Mélyről születő morgással pergetem szét a tüdőmben rekedt levegőt az ajkán, íriszeim a legmélyebb kékbe fordulnak, amibe csak lehetséges és hirtelen mozdulva, az egyik karomat a térdei alá teszem, a másikkal a derekát, hátát tartom meg, ahogy felkapom. Az emlegetett beugró közel van, nagyon is közel, de, hogy oda is táncolva érjünk el ezután…? Kizárt.
Viszem és pont. Közben újra megcsókolom, beharapva ajkait, megfosztva a levegőjétől. Útközben semmi nem volt előttünk, ezért nem jelent gondot, hogy nem pont a lábam elé nézek. A sarokhoz érve leteszem, megvárom, amíg megtalálja az egyensúlyát a lábain, bár ezt követően már húzom is újra szorosan magamhoz. Tenyereim a nyakát, tarkóját, részben az arcéleit fedik be és fogják közre. Megint együtt mozgok vele, ahogy a liftben is, egészen fel a beugró belső faláig, de míg korábban sokkal szelídebben, most jóval elemibben – azért vigyázva, hogy ne essen baja vagy ne okozzak kellemetlen fájdalmat – kenem fel rá. Szoros satuba fogva testét az enyémmel. Csókjával nem tudok betelni, lehet talán nem is akarok, de attól még mindent megteszek annak érdekében, hogy azt elérjem. Levegőjét elveszem és visszaadom, de a saját kedvem szerint, nyelvéért birtokháborút folytatok vele, kiéhezetten kóstolom ajkait újra és újra. Kezéért nyúlok és a lehető legegyszerűbben irányítom kettőnk közé, éppen annyi helyet engedve csak, hogy tenyere ágyékomra simuljon. Újabb morgás hagyja el a torkomat és fullad végül csókcsatánkba.

◦ᵒ·○●·°




i wake up with a good attitude every day
then idiots happen.
Vissza az elejére Go down

Clara Gregor

Polgár


Karakterlapom :

Születési idő :
2384.07.22.(32)

Tartózkodási hely :
Dominium

Reagok száma :
571

Avatar alanyom :
Margot Robbie

Keresem :

☽ :


Kilátó - Page 2 Empty
Utolsó poszt Csüt. Feb. 27, 2020 3:14 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Shane & Clara
Perfect ●○ Words: 661
Kedveskedő szavára akaratlan a mozdulatom. Fejem lassan emelem irányába, szemöldökeim a homlokom közepére vándorolnak, döbbenet arcomra ül ki, ajkam szegletébe mégis ott vibrál a jóleső mosoly. Kettőnk közül nem ő az, aki épp becézgetné a másikat. Én igen, de én lényegében mindenkit, aki közel kerül hozzám, így ez nálam természetes. A lányokat, fivérem, barátaimat. Őt is. Épp, aktuálisan mi esik ajkamra.
Végül csak fejem rázom meg. Nem esik rosszul, korán sem, csak meglepődtem. Talán ez egy jó jel, talán ez egy jó dolog. A gondolattól is hevesebben kezd verni a szívem, pedig nem szabadna. Reménykednem nem szabadna, mert csak fájóbb lesz, ha nem sikerül ezúttal sem.
Amíg én a Perdát figyelem, addig ő engem. Nem zavar, nem is ejt ebbe tőle. Olykor csak egy pislogás kíséretébe, szemem sarkából nézek rá, ám az egész időzés a bolygón tőlem sem tart tovább pár másodpercnél. Nem ezért jöttünk ide - valahol az elején még ezt gondoltam. Hogy képesek leszünk kellemesen elbeszélgetni még itt, leülni, esetleg könnyedén táncolni. A bőrünk alatt húzódó izgalom ennek mégsem enged. Ő rohanna sietne, az érzés viszonyt kölcsönös.
Mégsem vagyok hajlandó lemondani erről.
Látom, ahogy tekintete percről percre mélyül, kékje lassan olyan lesz, mint a tengerek legmélyebb részei, melyekhez úgy vonzódom gyerekkorom óta. Elmerülök benne, még akkor is, amikor szorosan von magához, mégis kényelmes még mindkettőnk számára. Nem akarom, hogy elengedjen, ebben a pillanatban nem akarom, hogy távol legyen tőlem, bármikor is. Szívesen hallgattam volna, mély, dörmögő hangját fülembe, hogy táncot lejtsen bőrömön, vágyaimat tovább fokozza, ezt most mégsem kapom meg. Túlságosan is megértem az indokot, ezért sem méltatlankodom.
Ehelyett inkább elárulom neki, amit már az étteremben is tartogattam neki, amire egy órám volt csak. Messze nem telt még le, ám ezúttal nem kívánom az agyát húzni. Korán sem. Valamit, ott a mosdóban elindított. Nem csak kettőnk között, hanem bennem is. Azóta motoszkál a fejembe a gondolat, azóta érik bennem, melynek lassan, túl lassan adok hangot. Mégsem tudom máshogy csinálni, látom, miként húzza össze szemöldökét. Nem felelek rá semmit, homlokom sima, csak ki kell várnia, amíg végigmondom. Felnyúlok érte, mert nem akarom, hogy bárki más is hallja szavaimat. Rettegek, hogyha suttogom is, akkor is kéretlen fülekbe jut. Futó csókom után kezem tarkójáról arcának élére simul, hüvelykujjammal simítok végig szakállán, miközben ajkába suttogom szavaim. Tekintetem nem veszem le az övéiről, még akkor is, ha tudom, hogy nem én leszek innentől figyelmének a középpontjába. Legalább is nem íriszeim.
Várakozásaimat mégis felülmúlja. Számomra ez már nem játék, ez itt, most nem. Szavaimat igaznak gondolom, nem ámítom, ezúttal nem. Nem játszom vele, nem húzom az agyát, ez álljon jelen pillanatban a legmesszebb tőlem. Minden porcikám akarja őt, minden sejtem beleremeg érintésébe. Ahogy kezem fogja, ahogy hátamra simul a keze, a ruhán keresztül is éget. Forró lélegzetének cirógatása, mely minden érzékem felborzolja. Képzeletembe mégis máshogy élem meg az odáig vezető utat, de ő ez újra másképp gondolja. Pedig ezúttal elmondtam neki. Könnyedén emel fel, én pedig halk, nevető sikkantás szakad fel belőlem. Egyik kezemmel a vállába kapaszkodok a másikkal a nyakába, egy pillanatra vállába temetem az arcom, csak amíg megemel, csak amíg nevetésem elhal.
Majd megcsókol, én pedig hevesen viszonzom, még akkor is, amikor letesze. Vállaiba kapaszkodom,  mellkasára simul a kezem, nem vagyok hajlandó megválni tőle, ezúttal nem. Együtt mozgok vele, ahogy a fal felé irányít, s ahogy nekitaszít. Egy pillanatra reked benn a levegő, ezúttal mégis tőlem kap egy jóleső morgást cserébe. Egy pillanatig sincs ellenemre, amit művel. Oh, ez az elemi erő nagyon nincs ellenemre.
Kezem szinte egyszerre indul az övével, nem igazán kell vezetnie, ezúttal egyre gondolunk. Valóban nem játszottam vele, valóban komolyan gondoltam. Akarom őt, itt és most. Csókjába fuldoklom, mégsem szakítom meg, mohón viszonzom. Kezem félúton fordítom meg, kényelmesebb érintés érdekébe. Enyhén emelkedik az én testem is, ahogy nyújtom a karom a föld irányába, az ő irányába. Finoman markolok rá, új, elemi érzések járnak körbe, alhasamban érzett izgalom bukfencet vet, a morgására csak mosolygom, finoman harapok ajkába. Ujjaim mégis sebesen gombolják ki nadrágják, furakszik a vékony réteg alá, bőrét intve.
◦ᵒ·○●·°


i am proud of many things in life but nothing beats being a mother.


Vissza az elejére Go down

Shane Gregor

Hadsereg

Kilátó - Page 2 Dcd8abfbf4ff945f57171c7fc6ea19f6817a1c3b

Karakterlapom :

Születési idő :
17. 11. 2382. (34 y/o)

Tartózkodási hely :
dominium, perda

Beosztásom :
surgeon - ensign (chimera sof)

Reagok száma :
553

Avatar alanyom :
christopher charles wood

☽ :
Kilátó - Page 2 47b444f7ddf8b6f0c676c7a0391647a43f472143


Kilátó - Page 2 Empty
Utolsó poszt Csüt. Feb. 27, 2020 11:13 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
clara & shane



17+
A nevetését nem tudom viszonozni és a végét sem igazán kivárni. Ismerem, tisztában vagyok azzal, hogy megvan ez a szokása az ilyen és ehhez hasonló helyzetekben és sosem zavart különösképpen, most sem, viszont amint a karomban tartom, az ajkai után kapok, csókolni vágyom, legalább ugyanakkora hévvel és odaadással, mint amekkorával az emlegetett, eldugott pont felé igyekszem vele. Sokat nem is kell mennünk, mire elérjük és azonnal leteszem, hogy aztán rövid úton szorítsam a falnak a testét és talán valahol az egész lényét is. A morranását pofátlanul bitorlom a magaménak és nyelem le, cserébe újra csókolom, bár összefolyik az előzővel, így igazából nem is hat annak. Tulajdonképpen az óvatos finomkodást mostanra rég elhagytam és noha természetesen vigyázok rá, fájdalmat semmiképpen se okozzak neki, azt leszámítva, sokkal ösztönből fakadóbb minden egyes mozdulatom, mint ezelőtt valószínűleg bármikor vele.
A csípőm egyszerre mozdul, ahogy a kezébe lököm magam, érintése alá, azzal, ahogy jól eső, szintén mélyről jövő morgással adom tudtára mennyire kibaszottul jól esik a rámarkolása. A harapása nem különben, aminek köszönhetően erősebben szívom be ezúttal alsó ajkát és csak nehezen, lemondás árán engedem el annyira, hogy levegőhöz juttassam mindkettőnket. Ténykedését megérezve hagyok annyi helyet kettőnk között, hogy kényelmesen és gond nélkül meg tudja oldani a rajtam lévő nadrág korcát. Kezem a csípője tájékára vándorolnak két oldalról és egyszerű, gyors mozdulattal húzom fel a szoknyarész alját. Habár a kutya sincs itt rajtunk kívül és a kamerák holtterében is állunk, attól még a testemmel tökéletesen kitakarom. Fenekébe gyűrök bele erősebben, amikor benyúl a fekete szövet alá. Élesebben szívom be a levegőt és egy torokra forrt, elfojtott, alig hangot adó nyögéssel értékelem kezének érintését és ténykedését pőre valómon.
Ösztönzésre azonban, ahogy érezheti is, nincs szükségem, mostanra már igencsak hosszú ideje rendkívül készen állok rá és momentán valójában ellenőrzés nélkül is pontosan tudom, ő is mennyire hasonlóan van ezzel pontosan ugyanígy. Mégsem tudok ellenállni a késztetésnek, már a gondolata is kibaszottul izgató, mi vár rám szinte mindjárt. Tudni akarom, teljes bizonyossággal.
Combjai zárt találkozásához nyúlok, kevéssé ismerkedő mozdulattal, mint inkább nagyon is határozott céltudatossággal. Az ingerlő jellegű felajzást azonban most kihagyom – az egész este egyetlen rohadt hosszú előjáték volt már eddig is –, helyette egészen mélyre tapintással nyerek tanúbizonyságot arra nézve mennyire is akar pontosan, ahogyan azt az előbb állította. Mmmm… kibaszottul.
Összeszalad a nyál a számban, muszáj vagyok megint nyelni egyet. Gerincem alján szűkölve kapar a sürgetés, önkéntelenül nyomakszom csípőmmel a fogásába, mégis maradok még egy kicsit. Ujjaim becéző szorgalommal játszadoznak vele, közben pedig megint megfosztom minden levegőjétől. Szabad tenyerembe fogom a keblét, de sokáig nem tartom ott, visszatérek vele a nyaka és az állkapocs találkozásához és ott nyugtatom meg végül bőrén az érintésemet.
Tisztában vagyok azzal, hogy nem kellene sok neki – nekem sem fog egyébként –, éppen ezért, mielőtt még esetleg bevégződhetne ujjaim játéka vele, elengedem. Még nem akarom, hogy átszakítsa saját korlátait, pontosabban nem ilyen formában vágyom rá. Nedvét végül a még szabad felülettel rendelkező nyakán kenem szét, amit az ajkaitól elszakadva azonnal szándékomban áll lecsókolni és egyúttal lenyalni is onnan.

◦ᵒ·○●·°




i wake up with a good attitude every day
then idiots happen.
Vissza az elejére Go down

Clara Gregor

Polgár


Karakterlapom :

Születési idő :
2384.07.22.(32)

Tartózkodási hely :
Dominium

Reagok száma :
571

Avatar alanyom :
Margot Robbie

Keresem :

☽ :


Kilátó - Page 2 Empty
Utolsó poszt Pént. Feb. 28, 2020 12:39 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Shane & Clara
Perfect ●○ Words: 463
18+
Vállába kapaszkodom, ahogy azonban megcsókol, kezem arcára, tarkójára simul. Ha nem akarna maradni, ha elhúzódna sem engedném neki, nem most. Marasztalom, közel húzom magamhoz, fejem enyhén emelem fel hozzá, mohón veszem el, amit most úgy érzek, hogy jár nekem, nem csak neki.
Nem engedem el akkor sem, amikor a földre tesz, ha csak egy lehetőségem van, akkor nem engedem el, ajkába kapaszkodom, finoman harapok bele alsó ajkába. Még akkor sem vagyok hajlandó elszakadni tőle, amikor elemi erővel taszít a falnak, csókjába morranok, ő pedig elveszi ezt tőlem. Alig egy fél órája feltettem ki erről a véleményem, bár nem éppen ebben a körítésben, panasz mégsem hagyja el ajkaim.
Esélyem sem lenne rá, nem engedi ő sem. Egyformán akarjuk a másikat és azon ritka esetekben találhatja magát, hogy én is legalább annyira vagyok kezdeményező, mint ő, sőt. Ugyanazt akarom, amit ő is, ugyanúgy képtelen vagyok uralkodni magamon. Most már nem tudok.  
Ezen a ponton, már egyikünk sem finomkodik, érzem, hogy mennyire se neki, de nekem sem már ösztönzésre szükségünk. Most mégis elenged, halk, ajkamra adott örömhangja végig borzolja érzékeimet, most jóval elemibben érzem azt, hogy ebből még többet szeretnék, mit szeretnék, akarok, elérni nála. Koncentrálni teljes mértékben mégis csak addig, tudok, amíg bőrömbe nem mar, egyelőre még halk sóhajjal adózva mozdulatának.
Gondolkodni tisztán pedig csak addig tudok igazán, amíg ujjai érintését meg nem érzem. Akaratlan a mozdulat, amivel feljebb emelkedek, mely nem másnak szól, hogy segítsek neki. Sóhajom most mélyebb, elhalóbb, fejem hátrahajtom, tekintetem lehunyom, szinte ebben a pillanatban remeg meg testem, érezheti ujjaim mozdulatába is. Ő talán bírja is még, én alig magam, egész lényem megremeg, csókját is csak móddal tudom fogadni, teljesen máshol járok már. Az érzések mámorába feledkezem, ajkára sóhajtom, nyögöm minden gyönyöröm, szabad kezemmel oldalába kapaszkodom meg, erősen fonódnak köré ujjaim. Nehéz, rettentő nehéz csendben maradnom, visszafojtanom magam, ami most átjárja lelkemet.
A világ újra forogni kezd körülöttem, az összes vér az arcomba fut, szívem újra fülembe dübörög, egyre gyorsuló lüktetését ő is érezheti, nyakamon tarott kezével. Társaságát mégsem élvezhetem tovább, túl sokáig, elszakítja tőlem ezt. Elégedetlenül morranok fel, ezúttal én. Szűkülök, egyszerűen nem akarom, nem vagyok hajlandó tovább várni rá. Ebben a pillanatban úgy érzem magam, mint egy hisztis kislány, kitől megvonták a játékát.
Mohón vezetem magam felé, de szükségem van az ő segítségére is, hogy magához emeljen. Fejem újra hátra hajtom a fal hűvösségének, enyhíteni égető szenvedésemben nem segít. Alsó ajkamba harapva jóleső sóhajtásokkal tarkított nyögésekkel honorálom, ahogy nyakamra téved, túl nagy gyenge pontom volt mindig is. Mégis, ezúttal nálam szakad el valami.
- Kérlek - suttogom elhaló kérleléssel, mellkasom zabolázatlan jár fel és alá, érzem, hogy nem bírom tovább nélküle, de nem is akarom már nélküle. Ő kell nekem, hogy eggyé válljunk, hogy egyek legyünk és nem csak most.
Most érzem igazán, hogy mennyire akarom őt mindenkor.
◦ᵒ·○●·°


i am proud of many things in life but nothing beats being a mother.


Vissza az elejére Go down

Shane Gregor

Hadsereg

Kilátó - Page 2 Dcd8abfbf4ff945f57171c7fc6ea19f6817a1c3b

Karakterlapom :

Születési idő :
17. 11. 2382. (34 y/o)

Tartózkodási hely :
dominium, perda

Beosztásom :
surgeon - ensign (chimera sof)

Reagok száma :
553

Avatar alanyom :
christopher charles wood

☽ :
Kilátó - Page 2 47b444f7ddf8b6f0c676c7a0391647a43f472143


Kilátó - Page 2 Empty
Utolsó poszt Pént. Feb. 28, 2020 3:11 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
clara & shane



21+
Iszonyatosan, elmondhatatlanul tetszik, ahogy képtelen elereszteni, elszakadni a csókból és meg is harap vagy elengedni a nyakamat, levenni rólam a kezeit. Ezzel egyébként fordított esetben nincs egyedül, nekem is éppen annyira nehéz nem ott érinteni, ahol csak elérem és igencsak embert próbáló az, hogy figyelemmel legyek az apró részletekre, miszerint nehogy nagyobb erőt fejtsek ki, mint kellene vagy mondjuk ne essünk el vagy meg tudjam tartani végig. Józanságom darabkái még ott motoszkálnak valahol koponyám belső részének egy apróbb szegletében és nem is engedhetem, hogy felőrölje mindaz, ami most történik. Arról nem is beszélve, milyen hatással van már csak az a tudat, hogy itt bárki, bármikor megláthat vagy hallhat minket. Ennél messze diszkrétebbek vagyunk, voltunk mindig is. Házasságunk alatt ilyenre még egyáltalán nem volt példa. Idegsejtjeim között cikáznak az impulzusok, minden érzékem nem csak éber, de felfokozottsággal nyeli be az összes ingert, amit kapok és amit adok is egyaránt. Az adrenalin elképesztő sebességgel zubog a vénáimban a véremmel. A szívverésem hihetetlenül megemeli, a légzésszámomról nem is beszélve. Tudatom beszűkül, pupilláim már régen hatalmasra tágultak. ...és ugyanezt tapasztalom rajta is. Az arcán megjelenő pírnak semmi köze a szégyenlősséghez, ajkairól pedig az a kövéren alábukó sóhaj egyértelműsíti számomra, pontosan mit is él át. Az akaratlan törleszkedése több, mint beszédes, ahogyan az elhaló lélegzetvétele vagy amiként a feje hátrabukik és lehunyt pillái befelé figyeléséről tesznek tanúbizonyságot. Magamba iszom a látványát, oxigéncseréjének hangját, nonverbális jelzéseinek minden apró rezdülését. A remegését megérezve azonban lassítok, nyújtom a gerjesztett vágyat, mert még nagyon nem akarom, hogy elérje saját határait. Mindezt kibaszott nehéz kivitelezni, hogy közben magam körül is érzem a reagálását. Viszont, ahogy egyre inkább hagyja el magát vagy adja át az érzés és érzékek együttes kavalkádjának, jobban, szorosabban passzírozom a falnak a testemmel, ezáltal tartva meg az övét biztosabban.
Alsó ajkán legördülő, kövér nyögése olaj a már egyébként is meglévő tűzre, egyre jobban, erősebben, leírhatatlan mértékben kaparja gerincem alját a szűkölő sürgetés. Nagyon másképpen terveztem az este ezen szakaszát és kurvára átírja a húzásával, ami eddig a fejemben volt, de már egyáltalán nem érdekel. Később majd rögtönözök, de most már akkor sem ereszteném el, ha muszáj lenne. Nagyot nyelek, amikor az oldalamba mar szinte kapaszkodás gyanánt. Pulzusának emelkedésével akkor is tisztában lennék, ha a kezem nem pont a nyaki verőere felett lenne. Elveszem a kezem, mert tisztában vagyok vele, ha folytatom, akkor magamra fog hagyni a vágyakozással, míg ő megfürdik a mámorban és most képtelen vagyok ennyire előzékeny és úriember lenni. Nem akarom még, hogy elélvezzen. Közel nem.
Nyakán kenem szét nedvességét, amit nem vagyok rest meg is ízlelni. Tisztában vagyok azzal, hogy félbehagyott – vagy inkább a cél előtt közvetlenül megtört – játékom legalább annyira lesz számára húrjainak tovább feszítése, mint amilyen kegyetlen mámort tartogat számomra sós ízének kóstolása.
Elégedetlen mohóságának tanúbizonysága lusta, de levakarhatatlanul önelégült félmosoly árnyékát csalja a képemre. Nem tehetek róla, az este folyamán többször vett el tőlem olyasmit, amit nem szívesen adtam, de kénytelen voltam és most mégis itt vagyunk. Ettől még engedek a kimondatlan kérésének, ahogy egyre célzottabban von közelebb magához, apró nyögései pedig, ha még egyáltalán lehetséges ez, felteszik az i-re a pontot, végképp felajz velük.
Kimondott kérlelésére azonnal reagálok, két kézzel kapaszkodok meg fedetlen combjaiban, erősen marva rájuk, talán a kelleténél jobban is és emelem fel. Nem kell idő ahhoz, hogy a megfelelő szöget elérjem, mire összefonja a lábait a csípőm körül, teljesen elmerülök benne egyetlen ösztönös és elemi erejű lökéssel. Szűk, forró, hihetetlenül nedves és már egyébként is enyhe, inkább talán csak vibráló lüktetése leírhatatlanul kibaszottul mocskos mód finom… Tüdőmben rekedt forró lélegzetem a fülcimpájára eresztem egy mélyről jövő, rekedt és alig hallható nyögés formájában. Máskor várnék, legalább annyit, amíg lélegzethez jut, amíg hozzászokik utána való vágyódásom méretéhez, most azonban képtelen vagyok rá. Ezért utóbb majd kárpótolni fogom, most azonban a józanság aligha tud teret nyerni, mindketten eljátszottunk annak az esélyét már sokkal korábban, mire elértünk idáig. Újabb erős lökéssel merülök el benne teljesen, amit egy következő követ és így tovább. Ebben nincs sok szépség, ösztönösség annál inkább és mindaz, amit az este során csináltunk egymással. A kapkodás nem jellemez, inkább csak a nyers elemiség. Annyira akarom, annyira vágyódom utána, hogy az még ezzel együtt sem képes igazán kifejezni. Közelében nincs annak…

◦ᵒ·○●·°




i wake up with a good attitude every day
then idiots happen.
Vissza az elejére Go down

Clara Gregor

Polgár


Karakterlapom :

Születési idő :
2384.07.22.(32)

Tartózkodási hely :
Dominium

Reagok száma :
571

Avatar alanyom :
Margot Robbie

Keresem :

☽ :


Kilátó - Page 2 Empty
Utolsó poszt Pént. Feb. 28, 2020 9:39 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next


Shane & Clara
Perfect ●○ Words: 463
18+ Hiába lassít, hiába próbál finoman mozdulni, régen nem elég már, ugyanolyan elevenséggel élem meg, minden érintését. Főként, azon az egy ponton, bármit is csinál, érzem, hogy a világ elszakad tőlem, különös űrbe kerülünk, ahol nincs más számomra csak ő és én. A külvilág hangja nem ér el hozzám, rajta kívül semmi mást nem vagyok képes érzékelni. Forró lélegzetét, ajkának ízét, szemeinek mélységét, tág pupillátá annál inkább. Kezének mohó érintésétől egy egész új világ nyílik meg előttem egy olyan, melynek létezéséről legfeljebb sejtettem eddig, bizonyosságot mégis most szerez.
Minden egyes másodperccel egyre fokozódik mámorom, s amikor már újra azt hinném, hogy nem lehetne ennél jobb - ennél jóval jobb, mint amit valaha átélhettem - megfosztja tőlem a jogot. Megteszi én pedig képtelen vagyok tovább bírni magammal, képtelen vagyok most megállni. Magamhoz vonom, ám ő nyakamon időz, a világ pedig végképp megáll körülöttem, elvesztek mindent. Testével tart meg, ha bokáim már nem tudnak és nagyon nem tudnak. Szükségem van a támaszára, még mielőtt végképp összeesnék.
Szám régen kiszáradt már, kapkodó lélegzettel veszem a levegőt rajtuk keresztül, elhaló sóhajokkal hergelem nem csak magam, de őt is. Eszem ágába sincs visszafogni magam, tudom, hogy ebben az esetben, itt és most szükséges. Alsó ajkamba harapok, mikor kezei a lábamra simulnak, keményen markol rájuk és emel fel, hogy egy jóval kecsegtetőbb, érzékibb helyre repítsen. Mélyen szívom be a levegőt az ajkaimon keresztül, az eddig az oldalát markoló kezemmel kapaszkodom meg vállába, segítek neki, vezetem útját, egészen az érzékeny pontig, hogy még véletlenül se tévessze el - nem mintha tudná.
Abban a szent pillanatban pedig elfelejtek levegőt is venni, bennem reked minden, tekintetem szorosan hunyom le, fejem előre bukik, homlokom hajtom az övéhez. Fülemet kényeztető forró levegője pedig már az az a pont, amit nem tudok elviselni, amely sokadjára szakít át bennem valamit. Szakaszosan, remegve sóhajtom el magam, minden egyes lendületénél ajkaim mögött megbúvó halk hangokkal adózok, elmondhatatlan, mennyire élvezem ezt az elemi erőt, ahogy megtart, ahogy a falhoz taszít, ahogy magáévá tesz, sokadjára életünk során, ám sohasem így. Lábaimmal karolom át derekát, félúton jobb lábam topánja a földön végzi, mégsem tudok ezzel foglalkozni, szinte meg sem érzem, a topánom foltját érzékelem, csak, ahogy arca mellett, ködös tekintettel nézek el.
Érzem, ahogy a gerincem mentén jófajta elektromosság járja át, lassan terjed szét egész testembe, elér minden porcikámhoz, ujjam hegyéig, fejem búbjáig. Érzem, hogy nem sokáig fogom magam bírni, olyan finom, olyan jó ez az egész. Olyannyira egynek érzem magunk.
Minden egyes lendületnél egyre erősebben szorítom vállát, karját, arcom, arcához simítom, leheletem fülét simogatja, halk öröm hangjai neki adóznak. Ajkamba harapok, füle tövéhez hajtom őket, ahogy a végén járok, amikor már nem bírom tovább, amikor már tudom, hogy ennél jobb, finomabb, szebb semmi sem lehet, amikor elfeledek mindent, és csak ő van és én, együtt, közösen. Egyek. Amikor ott vagyok, ahol még nem jártam, halk, örömteli hang tör fel oly halkan torkomból, hogy csak ő hallhassa, bőrét érinti, borzolja idegeit, már ha erre képes.
◦ᵒ·○●·°


i am proud of many things in life but nothing beats being a mother.


Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom



Kilátó - Page 2 Empty
Utolsó poszt
Következő oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Vissza az elejére Go down
 
Kilátó
Vissza az elejére 
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Dominium :: Caligo öv :: Dominium űrállomás :: 5-4. gyűrű - Legénységi részleg-
Ugrás: