5. gyűrűszint A legalapvetőbb felszerelésekkel felszerelt műtősorok sorakoznak egymás mellett. A felsőbb rész sürgősségi osztályaival összekapcsolásban van, oda bárkit könnyedén fel tudnak szállítani súlyos baj esetén. Aki járt már a hetedik emeleti műtőben, az tudhatja, hogy ez ennek egy kisebb és talán visszamaradottabb változata. Itt kevesebb minden van automatizálva, ezért lehetséges, hogy a műtétek során számos asszisztens veszi körül az orvost és helyezi a keze ügyébe a fontosabb kellékeket. A túl sok gép ellenére is könnyen tudnak mozogni, a rutinosak már észre sem veszik, sőt kihasználják annak a pozitív tulajdonságait is. A gépek mégis rengeteg mindenben segítségére lehet az orvosnak a műtét során, főként ha implantátumok beépítéséről van szó - leginkább csak akkor használják. A hagyományos orvostudomány módszerétől itt ritkán térnek el, hiszen minden emberi élet számít és mindenkit ugyanúgy meg kell menteni, ha az emberiség jövőjéről van szó.
Nagyjából két és fél hónap telt el azóta, hogy segédkezhettem Stephen Rackham felébresztésében. A férfit azóta nem láttam, és biztosra veszem, hogy Ő se emlékszik rám, hiszen amikor magához tért, még oly kába volt... Nem volt különösebb dolgom vele, nem vagyok nővér, így nem küldtek be hozzá, egészen a mai napig. Hogy most miért pont nekem kell felkeresnem, arról fogalmam sincs, de megyek és elvégzem a kötelességemet, titkon pedig kíváncsi is vagyok a férfire. Most már tisztában van a világunk minden részével - legalábbis elméleti szinten -, vajon mit szól hozzá? Tetszik neki? És... milyen volt a Föld? Még soha se volt lehetőségem beszélgetni egyetlen olyan emberrel sem, aki a Földről származott, de talán itt a lehetőség, már ha Mr. Rackham nem gondolja másként. No de a feladatom nem az, hogy beszélgessek vele, hanem hogy beadjam neki az utolsó oltást, vért vegyek tőle, megnézzem, hogy a teste rendben van-e és ha igen, hát útjára bocsájthassam. Nem én leszek az, aki kabint ad neki, se az, aki kísérgetni fogja, az én feladatom csak ennyi, de remélem, hogy együttműködő lesz. Mivel még mindig karanténban van, ezért számomra is kötelező a fehér köpeny viselete, így ebben a szerelésben érkezem meg a férfi ideiglenes kabinja elé, kezemben egy tálcával, melyen többféle orvosi felszerelés látható. Bal kezembe veszem, majd jobbommal négyet kopogok az ajtón, ez után pedig várok. Nem vagyok olyan pofátlan, hogy rögtön be is nyissak, hiszen ki tudja, hogy mit csinál bent a férfi, de ha az ajtót kinyitja, akkor már köszöntöm is őt kedves, bájos mosolyommal. - Jó napot Mr. Rackham. A nevem Elizabeth Shirley és azért küldtek, hogy elvégezzek Önön néhány vizsgálatot. - nem lehet ez újdonság a számára. Amióta felébresztették, elég sokszor viszgálták meg, hogy tudják, minden rendben van-e vele, így én csak egy vagyok a sok közül, aki ezzel a céllal érkezik hozzá. Kék íriszeim kíváncsian pillantanak arcára, hiszen láttam már Őt egyszer, érdekel, hogy vajon változott-e valamit, ahogy az is, hogy milyen éber állapotban.
Stephen még mindig emlékezett az ébredésére. Először is fájt a bőre, a hirtelen jött hőmérsékletváltozástól. A szemei szúrtak, homályosan látott. A lábai pedig olyan gyengék voltak, hogy kisebb fajta csoda volt, hogy megtartották a férfi testsúlyát. Miután kihányta a szervezetében keringő altatókat, napokig csak feküdt. Kábán tűrte, hogy tűkkel szúrkálják. Hol elvettek tőle, hol adtak neki valamit. Kaját hosszú napokig csak egy infúziós csőben, csepfolyósítva látott. Utálta a helyzetet, hogy ennyire gyenge. Erről nem volt szó a hibernációról nyomtatott anyagokban. Aztán a hónapok alatt a gyógytornának és a vitaminkészítményeknek köszönhetően megerősödött, hogy egyre biztosabban járjon a lábán. Mellette végre tudott nyelni. Igaz, kezdésnek turmixot, de később szilárd kaját. Mármint ha azt a kímélő kását lehetett szilárd kajának nevezni. Ő csak annyit érzett, hogy bármennyire is kímélő, a macskájának nem adna ilyet. Elgondolkodott, hogy lehet e macskája. Aztán egy nap az orvosa, aki nem Sadrine volt bejött hozzá, és elmondta, hogy két hét, és mehet... És két hét múlva miközben ő a gyógytornásza által előírt fekvőtámaszokat nyomta félmeztelenül a szobájában, kopogtattak. Steven volt annyira pofátlan, hogy egy törölközöt magára terítve nyisson ajtót. Rámosolygott a mások oldalán álló szőke, fiatal lányra. - Ó, végre egy új arc - mondta mosolyogva, aztán lenézett a tálcára, amin a tűk voltak. - Ja, hogy vizsgálatok. Miért okoz nekem fájdalmat? A napok alatt sokat változott. Az arcába visszatért a szín, és egy csinos, gondosan nyírt szakálkát is növesztett, míg haját az utolsó földi divat szerint felnyírva hordta. - Akkor essünk túl rajta - leült az ágy szélére és a lányra mosolygott. - Komolyan már annyit feküdtem, hogy azt hittem magát is halluzom. Ritkán jár erre akárki is.
Bevallom, hogy izgulok. Fogalmam sincs, hogy milyen lesz a férfi, ahogy arról se, hogy mit fog szólni hozzám, bár sejtem, hogy nem fog örülni az újabb vizsgálatoknak, na meg szuriknak, nem holmi tűpárna... De ahogy nyílik az ajtó és meglátom arcán a mosolyt, a félelmem egy része tovaszáll. Jól néz ki, láthatóan összeszedte magát a hibernáció óta és még némi arcszőrzetet is növesztett. Jó látni a változást ilyenkor az embereken. A kezdeti öröm viszont mintha távozna Stephenből, amikor meglátja a tálcám tartalmát, szavai hallatán viszont akaratlanul is némi pír jelenik meg pofimon. - Nagyon sajnálom, nem akarok fájdalmat okozni, de ezen még túl kell esnünk. - finoman beharapom ajkam, miközben lassan beljebb lépkedek, majd becsukom magam mögött az ajtót. A férfi legalább készséges, leül, és mivel a felső teste szabad, kedvez is nekem. Könnyebb lesz meghallgatni a szívét. Lehet, hogy azzal is kezdem. A tálcát leteszem az asztalra, majd ez után veszem a kezembe a sztetoszkópot, jelezve, hogy mivel is szeretném kezdeni. Nem sűrűn voltam beteg vagy éppen frissen felébresztett közelében, így kicsit bizonytalanul lépek hozzá, majd pillantok a vállán lévő törölközőre. - Megkérhetném, hogy azt vegye le és forduljon oldalra? Meghallgatnám a szívét. - és egyben ellenőrizném a tüdejét is. Ha mindennek eleget tesz, utána még nem érintem hozzá a hűvös fémet, helyette válaszolok neki. Örülök, hogy beszélgetést kezdeményez, így én se leszek olyan feszült és talán tényleg kérdezhetek is tőle. Vagy túlságosan is sokat akarnék máris? Szegény nem azért van itt, hogy nekem szolgáljon válaszokkal... - Akkor jó hírrel szolgálhatok, mert ha mindent rendben találunk, akkor ma el is hagyhatja ezt a szobát és felfedezheti a Dominiumot. - mosolygok rá, majd mögé lépek és a hátára illesztem a fémet. - Kérem vegyen mély levegőt. - tudja szerintem Ő is már jól, hogy nem csak egyszer kell ezt tennie. A kis fém ide-oda vándorol a hátán, majd végül én is elé sétálok, hogy a mellkasához is hozzáérintsem pár helyen. Nem telik bele mindez sok időbe, nagyjából egy-másfél perces művelet. - Minden rendben. Most megmérem a vérnyomását is. - jelzem, hogy mivel folytatnám, így egy széket húzok az ágy mellé, amire majd leülhetek. Nem vagyok olyan pofátlan, hogy az ágyára üljek. A sztetoszkóp a tálcán landol, a kezembe pedig a vérnyomásmérő kerül, amit a férfi karjára óhajtok felhúzni, már ha engedi és felemeli a kezét. - Egyébként hogy érzi magát? Tudja... annyira nem vagyok új arc. Ott voltam az ébresztésénél, bár biztosan nem emlékszik rám. - pillantok arcára, majd ha a vérnyomásmérő a kezén, akkor el is kezd mérni a szerkezet. Remélhetőleg addig nem fog beszélni és mozogni se. A tűket a látogatásom végére hagynám. Tényleg jó látni, hogy az akkori gyenge test ismét erős lett és élettel teli. Kemény megpróbáltatás a hibernálás a szervezetünknek.
- Aha - mondja Steven, a szemét le nem véve a lán kezében tartott tálcáról. Magában azon tanakodik, hogy hány éves lehet? Talán már tudd vezetni, vagy fogyaszthat alkoholt? Biztos fogyaszthat, ha már azt azokat a roppant bizalomgerjesztő műszereket használhatja. Rackham kelletlenül, de leteszi az ágy szélére a törölközöt, mikor meglátja a lány kezében a sztetoszkópot. A száját húzva oldalra fordul, és összerezzen, mikor a lány előveszi a sztetoszkópot, amin hidegen csillog a menyezetre szerelt lámpák fénye. - brrr... - Aztán bocsánatkérően a doktornőre néz. - Bocs Lizzie. Hivhatom Lizzinek? Jobban szeretem az emberekt becézni. Tudja, az Elizabeth annyira hosszú. - Megvárja, míg a lány meghallgatja a tüdejét is. Közben elmondja, hogy ha egészségesnek találják, akkor elhagyhatja a szobát. - Nagyon király. Akkor végre megtudhatom valamelyik nagyokostól, hogy miért hoztak ki a méhhütőből és talán megnézhettem a holdat. - A lányra vigyorog, a szemei falánkan csillognak. - Igen, olvastam egy kis történelmet. Tetszik. Az emberiség újrakezdi egy másik planétán, ez az évszázad sztorija. És én fogok róla blogolni, mint valami Homérosz... nem... Platón. A lényeg, hogy görög faszi volt. Mély levegőt vesz, ahogy a lány kéri. Miközben a hideg fém a hátához nyomódik, a falat nézi hunyorogva. Szeretne rajta keresztüllátni. Kicsit félt attól, hogy elhagyja ezt a szobát. Mi van, ha összeakad Sadrine-al? És mi van, ha a nő azóta öregebb nála? Vagy ami még rosszabb, egy pasassal vagy úgy két gyerekkel az oldalán sétálgat. Hát akkor ő vagy kihívná egy ökölpárbajra azt a fajankót, vagy feldúltan sétálna el mellettük, és megkeresni azt, aki kiolvasztotta. Újra kirázza a hideg. - Nem lehetne ezt valahogy felmelegíteni? - kérdezte. - Vagy nem terveztek erre valami bőrburkolatot? - Aztán a lány megnézte a vérnyomását. A férfi pedig egy pillanatra elvigyorodik, mikor meglátja Lizzie - magában csak így fogja hívni zavartságát, ahogy a munkáját végzi -, aztán megkérdezi, hogy van. - Leolvashatja a kartotékjaimról - aztán helyesbít. - Fitten, energikusan. És a bezártság se érdekel, hozzászoktam a Földön. Tudja, a nagy szargolyón... Amit mi tettünk nagy szargolyóvá. Amúgy melyik kupolavárosban született? Melyikből jött?
Teljes mértékben meg tudom érteni a férfit, én se vágynék egy újabb vizsgálatra, egy szurira vagy vérvételre pedig még kevésbé. De mindez az Ő biztonságát szolgálja, ezt pedig biztos vagyok, hogy Ő is tudja. Nem szívesen bököm majd meg és hogy ezt bizonyítsam, nem is rögtön az utolsó oltás beadásával kezdem, hanem helyette megvizsgálom a szívét és a tüdejét, bár feltűnik, hogy nem túl szívesen teljesíti kérésemet. Mégse jegyzem meg, inkább teszem a dolgom, bár számomra némileg azért zavarba ejtő egy felnőtt férfi vizsgálata. Nem sűrűn csináltam ilyet, egyedül pedig még soha, most mégis rám bízták, én pedig igyekszem helyt állni. - Sajnálom! - hogy hideg. Ez ellen sajnos semmit se tehetek. A becézés viszont meglep, bár fiatal vagyok, nem kéne, hogy így történjen. - Persze, csak nyugodtan. A barátaim is Lizinek szólítanak. - mosolygok rá kedvesen, de én azért nem kezdem el Őt becézgetni. Kettőnk között akad némi korkülönbség és nem csak az miatt, mert Őt hibernálták és jóval öregebb, mint amilyennek kinéz. Ha minden rendben lesz most, akkor elmehet majd, de estig várnia kell, a vérvétel eredményét nem tudom neki azonnal megmondani... de ezzel szerintem Stephen is tisztában van. - Biztos okkal tették. Úgy tudom, hogy újságíró. - kezdek bele, de amikor a holdat említi, az én szemeim is megcsillannak. - A Perda biztosan olyan gyönyörű, mint amilyennek mondják és ahogy a képeken is kinéz, de még én nekem se volt lehetőségem lemenni. Talán lassan megkapom rá az engedélyt. - még csak nemrég óta épült fel a Város és bár szabad az átjárás, a szüleim tettek róla, hogy maradnom kelljen. Majd ha találok magamnak egy hozzám illő férjet, akkor esetleg vagy ha eléggé kiemelkedő leszek a tanulmányaimban. Nos, utóbbi már megtörtént, még Jenkins kancellárral is együtt dolgozhattam, de most nincs szünet az Iskolában, így kénytelen vagyok kivárni a következőt. No de ideje inkább Stephenre koncentrálnom, nem magamban elmélkednem. - Még nem biztos, hogy letelepedünk a Perdán, de bízom benne, hogy úgy lesz. Az őslakosok nem igazán örülnek nekünk, bár most szerencsére béke van. - vajon milyenek lehetnek a perdaiak? Találkoznom kell eggyel! Homérosz és Platón? Tényleg nagyratörő tervei vannak. - Kíváncsian várom az írásait, Mr. Rackham. - apró mosoly, majd befejezem a hallgatózást is, de a kérdésre nemet intek a fejemmel. - Úgy kevésbé lenne hatékony, de ne aggódjon, végeztünk! - bár szerintem inkább ezt a vizsgálatot választaná a szúrás helyett... A vérnyomásmérés lesz a következő, így mellé ülök, majd ha felemeli kezét, ráhúzom a kis szerkezetet, de közben érdeklődök is a másik felől. A hirtelen válaszra csak aprókat pislogok, majd biccentek. - Persze, igaza van... - valóban meg tudnám nézni az aktáján, én mégis, szerettem volna kicsi beszélgetni vele. De mintha Stephen is érzékelné ezt, mert nemsokára magától folytatja, miközben felírom az adatokat, majd előkészítem a fiolákat a vérvételhez. - Én már itt születtem, soha se láthattam a Földet. De én mindig csodásnak képzeltem el, még annak ellenére is, ami történt vele. Egykor biztos gyönyörű volt, mint most a Perda! - végül a tű is előkerül, én pedig visszaülök a székbe. Az ölembe teszem a tálcát és a fiolákat, majd Stephenre pillantok. - Kérem forduljon szembe velem és adja ide a kezét. - látja, hogy mire készülök. Ha megteszi, akkor megfogom azt a kezét, amelyiket adja, elszorítom, majd lefertőtlenítem, végül jöhet a szúrás. Magabiztosan teszem a dolgom, nem szúrok mellé, nem okozok felesleges fájdalmat. Láthatóan tudom a dolgom. Ahogy az első fiola megtelik, már cserélem is ki a következőre. Öt fiolányi vérre van szükségem, így addig ismét beszéltetem. - Tudja, tényleg kíváncsi vagyok, hogy miket tudósít majd. Talán le is buktathatja majd a Justice League-t. - nem tudom, hogy hallott-e róla, így gyorsan hozzáfűzöm. - Az egy rendszerellenes szervezet... vagy magam sem tudom, hogy pontosan mi. Folyamatosan támadja a Kancelláriát és olyan dolgokat állít, amik... amik nem lehetnek igazak. - fejemet finoman megrázom, mert én magam sem akarom elhinni, hogy amit ott olvasok, az valóságos. Bár egy részem hisz nekik és talán ez a legszörnyűbb az egészben, mégis, lázadni bűn, így elnyomom magamban ezeket a lázadó gondolatokat, mielőtt még bajba kerülök. Eddig csak a családommal beszéltem a JL-ről, talán most is jobb lett volna, ha hallgatok. De ha Stephen a Kancellária szószólója lesz - gondolom ezért ébresztették fel -, akkor nem árt tudnia, hogy kik állnak vele szemben, mert biztosra veszem, hogy a JL kikezdi majd.
//A JL-ről itt olvashatsz egyelőre röviden: katt//
- Akkor azt mondja, hogy okkal - bólint Steven, mikor a lány megnézi a vérnyomását. A pánt összeszorul a férfi könyökén, ami nem kellemes, nyomó fájdalmat okoz. Rackham a helyett, hogy felnyögne, csak felemeli a szemöldökét. - Aha, szóval béke. Azokkal a kopoltyúsokkal. Ahogy olvastam a dokumentumokból, nem valószínű, hogy eggyel is találkoznék a folyosón, vagy lent a városban. Hát, ahogy olvastam a róluk szóló aktákat, lehet megtudták, hogy mit tettünk a Földdel. Ökölbe szorította a kezét, próbál nem arra gondolni, hogy hamarosan újra megszórják. A francba, fiatal korában kipróbált pár keményebb intravénás drogot, de... soha nem tudta megszokni a tű látványát. Hát még az az emlék, mikor véletlenül mellé szúrt és minden tele lett vérrel. A franc essen bele, a saját vérének látványa ledöbbentette. Akkor szokott le az anyagról, és végül ez jutatta be a programba. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem szívott volna el pár, a kupolavárosok alagsorában termesztett füves cigit, de azt szökőévente egyszer. - Én is csak képekről láttam - mondta, miközben a lány elővette az injekciós tűt. Az emlék a szarrá szúrkált vénáiról hirtelen fájdalmasan nyílalt belé, mikor eszébe jutott mennyire is fiatal az a lány. Önkéntelenül is odébb húzta a kezét. De a francba is. Egyszer halántékon találta egy tányér, és egy vérző sebbel mondta meg a feleségének, hogy cserélje le a barátjait és ne hallgasson a seggfej kollégáira. Ettől is megijedne? Felszívta magát, odatartotta a kezét és folytatta, amit elkezdett. - Akkora már az egész egy rádióaktív sivatag volt, ahol meg nem, egy kihalt pusztaság, ahol csak néhol voltak apró növényfoltok. Kész halálos ítélet volt kint rekedni, gyakran paráztam tőle, hogy valahogy kikerülök. - Felszisszent, mikor a lány a vénájába döfte a tűt, és elvette tőle valamit. - Igen, volt pár képregényem a Justice League-ről. Superman, Batman, a kedvencem a Zöld Lámpás... - Aztán mikor a lány folytatta elkerekedett a szeme. - Nem tudom, hogy ki viszi ezt a Justice League-et, de valószínűleg az édesanyja pincéjébe él, és proteinpépet töm magába egész nap. De tudja mit, hogy ha maga ettől jobban alszik, akkor lebuktatom - mosolyodott el. - És maga olvassa a tudósításait ennek a... Au! Valami rosszat mondtam, le akar döfni?
Meglep Stephen megjegyzése, így egy pillanatra megdermed kezem, miközben arcát kezdem el fürkészni. Úgy tűnik, hogy a férfinak már most kiforrott véleménye van mindenről, pedig még nem is volt lehetősége látni ezt az új világot. - Ők nem emberi lények, de szerintem csodálatos, hogy megismerhetünk egy új fajt. - én is hallottam a koportyújukról és egy genetikai csodának tartom. Szívesen megvizsgálnék egy perdait és megkérném rá, hogy meséljek a világáról. Félő, hogy a vizsgálat alatt viszont sokan másra gondolnak, durvább dolgokra és bár bízom benne, hogy nem kísérleteznek velük, hülye se vagyok, ismerem magam is az emberi természetet, még akkor is, hogyha igyekszem vak maradni. - Idefent valóban nincs esélye találkozni velük, ahogy a Városban se hiszem... De hogy mennyit tudnak az emberiségről és a múltunkról, arról fogalmam sincs. Még csak tanuló vagyok, nem avatnak be az ilyen dolgokba. - tehát tőlem nem fog megtudni plusz információkat a perdaiakról. A szüleim is egyszerű emberek, ők se tudnának nekem mesélni és mivel kapcsolataim nincsenek... De tudom, most csak beszélgetünk és ha valóban olyan jó újságíró, mint amilyennek gondolom, akkor elég hamar megtud majd mindent, amire kíváncsi. Biztosra veszem, hogy nem ok nélkül kerülhetett be az Alvó programba. Neki hála pedig talán én is okosabb leszek. De ez még a jövő, előbb túl kell esnünk ezen a vizsgálaton, amit igyekszem a tőlem telhető legóvatosabb módon elvégezni, hogy ne okozzak felesleges fájdalmat a férfinak, de amikor felszisszen, én magam is megfeszülök. Meglep, hogy férfiként ennyire a tudtomra adja a fájdalmát, de végül nem reagálom le sehogy, csak kicserélem a fiolát, amikor az egyik megtelik. - Persze, tudom. Hallottam róla, hogy mivé vált a Föld, mégis, szeretem szépnek elképzelni. - szeretnék optimista lenni és csak a szépet látni a világban, bár ez az utóbbi években egyre nehezebben megy. Közeledik a 17. születésnapom és akkor férjhez kell mennem. Nem akarom ezt a sorsot, se pedig azt, hogy ilyen fiatalon gyerekeket kelljen szülnöm, mégis, a törvény az törvény, nekem pedig nőként ez a kötelességem. Beszéljünk inkább a JL-ről. - Képregény? Az meg mi? - arról még soha se hallottam. Ebben a világban könyvekre is alig talál az ember, nemhogy egyéb dolgokra. Minden elektronikusan van, de a képregény fogalma valahogy elkerült eddigi életem során, így most kíváncsian pislogok a férfi felé, hogy magyarázza el, hogy miről beszél. Azt se tudom, hogy a Superman vagy a Batman micsoda... - Miért szereti a zöld lámpásokat? - teljesen értetlenül, őszinte arccal nézek most rá, nem is sejtve, hogy miről is beszél valójában. Hát igen, ez már nem az a világ, mint amiben Ő élt. - Hát pincék azok nincsenek... de fogalmam sincs, hogy ki vagy kik állhatnak ez az egész mögött. - megint komolyan veszem szavait, pedig talán nem kellene. A humorérzékemen van még mit csiszolni... - Mindenki olvassa. Betört a központi hálózatba, így időnként a kommunikátorunkra kapunk tőle üzenetet. Elég sok bosszúságot okoz a Kancelláriának. - és hogy én akarom, hogy lebuktassák? Magam sem tudom, mégis, erre inkább jobb, ha nem mondok semmit. Ahogy viszont meghallom az "au"-t, hirtelen mozdul meg a tű a férfi kezében. - Jaj bocsánat! - na csak minimálisan mozdítottam arrébb, de előtte viszont biztos, hogy nem, így nem értem, hogy miért panaszkodott. De szépen lassan a vérvétel végére érünk, így kihúzom a tűt, majd letapasztom a sebet, ez után pedig az üvegcséket az asztalra teszem. - Még egy oltást be kellene adnom magának. Melyik kezébe kéri? - teszem fel a nagy kérdést ártartalan pofival, miközben a tű is a kezembe kerül. Érzem, hogy meg fog utálni a látogatásom végére, de muszáj elvégeznem a munkámat.
- Már, bocs, de a képek alapján túl sok a hasonlóság, hogy véletlen legyen - mondja Steven, közben próbálja a bőrét áthasító tű hidegjét tűrni. Oda se nézz a fiolára, ami lassan megtelik az ő ereiből kivett vörös testnedvvel, de a szeme valami perverz kíváncsiságból odatéved. - Ja, mondjuk szerintem ők nem gondolnak minket valami csodálatosnak, mármint miután valamelyik ászpilóta letarolta az egyik templomukat. A tű látványa zavaró, de már hozzászokik a fájdalomhoz. Klónozni akarják, ezért kell ennyi, öt fiolányi vért levenni, vagy mi van? Ennél kevesebb már nem is jó? Magában megrázza a fejét, és válaszol a lány képregényeket firtató kérdésére. - Nem tudja mi az a képregény? Komolyan, ennyire hiányos ennek a lebegő ócskavasrakásnak a kultúrális adatbázisa? A képregény lényegébben egy történet, amit képekkel mesélnek el. És igen, a Zöld Lámpások a kedvenc szuperhőseim. Kitartja azt a karját, amit éppen nem nyársalt fel egy tű, és ökölbe szorítja a kezét. Elképzeli, a gyűrűsujján világító zöld erőgyűrűt. - Napvilágon, sötét éjen, Bűn nem marad észrevétlen! Ki gonoszra szánja éltét...Rettegje Zöld Lámpás fényét! - szavalja el az alakulat esküjét, és féloldalasan a lányra mosolyog. - Na, ezek a Zöld Lámpások, olyasvalakik, akik a galaktikus gonosz ellen küzdenek. Persze a képregényekben a világ fekete és fehér, itt meg. Csak van valami oka a JL-nek, hogy lázítson, vagy maga szerint mi oka lehet? Ha csak nem egy anyja hátsó szobájában élő dagadt csóka, aki unalmában a rendszer ellen lázít? Lemerném fogadni, hogy ha erről van szó, az a legnagyobb gondja, hogy nincs barátnője. Lehet a kancelláriát okolja ezért, hogy neki alanyi jogon nem járt nő... Pedig sok kedves, szép és ami a legfontosabb okos lány éldegél errefelé. - A nézéséből a lány rájöhetett, hogy rágondol. Aztán látta, hogy a lány egy újabb tűt vesz elő, de előtte előzékenyen megkérdezi, hogy hova adja az oltást. Steven zavartan elmosolyodik. - Jó, az előbbit ne vegye flörtölésnek - helyesbített. - Elég bunkó volt. Csak na... A hibernálásom előtt váltam el alig pár nappal, és lehet a volt feleségem itt van a hajón. Jó, tudja mit adja oda, ahonnan a vért vette.
Nagyon úgy tűnik, hogy más véleményen vagyunk Stephennel, de nincs ezzel semmi gond, mégis, halkan sóhajtok szavaira, mert teljesen igaza van. - Nem is értem, hogy történhetett ez meg. De az ellenszenvük jogos. Mégis, örülök, hogy egyelőre béke van, a háborúk túl sok áldozatot követelnek. - békés természetű ember vagyok, kerülöm a konflikutokat is, ahogy csak tudom, így egyértelmű, hogy nem vágynék egy háborúra. Így is kevesen vagyunk, mi emberek, nem kellene még jobban csökkentenünk sorainkat. Ezért is a kötelező törvények a gyermeknemzésről... fontos a népességnövekedés. Látom, miként néz a férfi a tűre, de nem teszek megjegyzést rá, csak végzem tovább a dolgomat, miközben a képregények is szóba kerülnek. Fogalmam sincs sajnos, hogy miről beszél, bár ötleteim éppen akadnak, de... nem szeretnék rosszra gondolni, ezért is kérdezek rá. - Sajnálom, soha se hallottam róla. - zavarba jövök a megjegyzés hallatán, kicsit le is sütöm a szemeimet, de amikor mesélni kezd, kíváncsian figyelek rá. Szuperhősök! Hű, izgalmasan hangzik. - Szerintem ilyesmi már nem létezik... sajnos. Pedig biztos jók lehettek. - a zöld lámpás témát is sikeresen félreértettem, most már tudom. Ahogy kinyújtja kezét, majd ökölbe szorítja, kíváncsian nézek felé, de ahogy beszélni kezd, hirtelen nem értem, hogy miről beszél, de ahogy a végére ér, jókedvűen nevetek fel. Szimpatikus nekem ez a férfi, mert bár csak az alap vizsgálatok miatt jöttem, mégis jól érzem magam a társaságában. Teljesen más, mint azok, akikkel eddig beszélgettem. De hát ez nem meglepő, Ő még a Földön született, nem itt, a Dominiumon. - Tényleg szomorú, hogy lemaradtam ezekről a képregényekről. Én is biztosan szerettem volna Őket. Köszönöm, hogy mesélt róluk! - őszinte, kedves mosoly jelenik meg az arcomon, mely egészen addig kitart, amíg a JL-ről nem folytatjuk a beszélgetésünket. Nem tudok róla vagy róluk semmit, de Stephen már most fantáziálgat, láthatóan nem tartva túl sokra a konkurenciáját. - Sokan nem értenek egyet a Kancellária döntéseivel és törvényeikkel. A JL Őket képviseli, az Ő szavukat... én nekem úgy tűnik. - én ki nem merem még mondani, de teljesen szintén nem értek egyet minden törvénykezéssel, mégis, fejet kell hajtanom, mert ez a dolgom. Ez a kötelességem. A további szavak hallatán viszont bár hiába a bók, halkan felsóhajtok és lesütöm picit szemeimet is. Értem én, hogy mire akar kilyukadni, és sajnos ha egy dagadt pasit rendelnek ki majd mellém, amikor eljön az ideje, akkor is engednem kell neki és hozzá kell mennem, majd gyermekeket szülnöm neki. - Pár hónap múlva engem is kiházasítanak és... csak remélni merem, hogy jobb férjet szánnak majd nekem, mint amilyet az előbb felvázolt. - nem akart engem megsérteni, se pedig megbántani, ezt tudom jól, mégis... akaratlanul is megtette. Nem füllik a fogam a házassághoz, és mivel még én magam is gyermek vagyok, hát szülni se szándékozom. Inkább a kutatásokra és a fejlődésre koncentrálnék, de tudom jól, ezt nem én döntöm el. Ahogy azt se, hogy kihez megyek hozzá. A szerelem gondolata pedig csak hiú remény... Megköszörülöm végül a torkom, a vérvétellel végeztem, jöhet az oltás. - Nem vettem annak és nem volt bunkó, ne aggódjon. - még egyébként se próbált meg velem senki se flörtölni, de úgy gondolom, hogy azt máshogy tenné. De aztán persze ki tudja. Amikor viszont a feleségét említi, kicsit meglepődöm, nem gondoltam volna, hogy ilyesmiről is szeretne beszélni velem, de szívesen meghallgatom, bár tanácsot egy 16 éves lány nehezen adhat neki. - Sajnálom Mr. Rackham. De ha itt van a hajón, talán újra egymásra találhatnak majd. Úgy látom, hogy szerette. - mosolyodom el kedvesen. Igen, én még valahol akarnék hinni a szerelemben. De most másra kell koncentrálnom, így felállok, majd a férfi vállát is lefertőtlenítem. - Ez egy kicsit csípni fog. - jegyzem meg, majd bal kezemmel megfogom a vállát, a jobbal pedig a tűt finoman bele is bököm a férfibe. Sejtem, hogy nem fogja értékelni, de amíg nem végzek, nem engedem el, csak utána törlöm át a szúrás helyét, majd teszem le a tűt a tálcára. Ez után veszem kezembe a tálcán lévő PDA-t és elkezdem kitölteni az adatokat, amiket a vizsgálat során tapasztaltam.
- Ha ezt békének lehet nevezni - felelte Stephen. Aztán megrázta a fejét, és zavarodottan elmosolyodott. - Nézze, engemet alig két hónapja hoztak ki a jégszekrényből, könyvekből tudom mi a módi. És tudja mi a helyzet? Ismeri azt a mondást, hogy a történelmet a győztes írja? Na, felejtse el ezt kedves. A történelmet az írja, akinek jobb a sajtója. Elhallgat egy pillanatra. Szinte várja, hogy a lány felpattanjon és hívja az őröket. Már érzi a bilincs hidegét a csuklóján, de ha az nem annyira szar, mint a tűk, akkor jöjjön. Dobjanak rá ezer kilós, hideg láncokat, nem érdekli. Ő a blogjain mindig az igazságot írta le, és az emberiséget a túléléshez akarta segíteni. - De akkor is a Kancelláriával van a legtöbb esélyünk a túlélésre... Ők biztosítják, hogy az emberiség ott folytassa, ahol abbahagyta. Igaz tapasztaltabban, mert csak nem fogjuk megölni magunk alatt ezt a holdat. Az ellenállók meg olyanok, mint a közelgő aszteroidára üvöltő Tyrannosaurus rex. Döbbenten hallgatja, hogy a lány azt mondja, hogy házasodni fog pár hónap múlva. Steven félrefordítja a fejét, és próbál rájönni, hogy hány éves lehet a lány. 16-17? És már gyerekszülésre akarják fogni? Egy ilyen okos lányból egy szülőgépet akarnak csinálni? Egy lányból, aki annyi mindenre hivatott. A mellkasában nehéz és hideg súly kezd formálódni, mikor ezt hallja. - Eltervezett házasság? - kérdezte döbbenten. Végül is igaz, kevesen jöttek a Dominiumon, de... de egyszerűen nem bírta elképzelni, hogy a lány valami vadállattal köti össze az életét, aki talán minden este szarrá veri. Ez a gondolat annyira rosszul érintette, hogy nem érezte a tű szúrását a vállában. Csak halkan felszisszen. Ha esetleg képes lenne az embereket emlékeztetni arra, hogy ez mennyire barbár és középkori szokás... Vagy talán csak azért akarja csinálni, hogy ő maga tudjon elmenni a lánnyal egy randira? Nem tudhatta, hisz csak újszülött volt ebben a világban. - Az utolsó beszélgetésünkön egy tányért dobott felém, és én nem hajoltam időbe félre, és lett egy szép vérző seb a halántékomon - mosolyodott el Stephen. - Végeztünk? Akármi is a válasz, végül ő is kibök valamit. Gyorsan, még ő se hiszi el, amit mondd. - Esetleg valamikor, vagy valahol nem lenne kedve velem megünnepelni az újjászületésemet? Tudja, maga ott volt, és hát maga volt az első ember aki kedvesen szólt hozzám. Szóval nem jönne el velem kajálni vagy inni valamit? Persze ha... - ha a szülei elengedik felköhintett. - Ha nem gond, persze?
Bár béke van, nem áll túl stabil lábakon, így én is tisztában vagyok vele, hogy milyen könnyedén kirobbanhatna még egy háború, de bízom benne, hogy ez nem történik meg. A férfi szavai viszont különösen hatnak, de mivel ismerem a szakmáját, így nem lepnek meg és talán... talán valahol igaza is vna. - De a vesztes sajtója előbb-utóbb meghal, így minden esetben a győztestől származik az írás. - fejtem ki véleményemet, miközben a férfi arcát tanulmányozom. A JL viszont egyre messzebb megy, nem is értem, hogy nem fél a lebukástól. A nép szavait képviselné... vajon tényleg így van? Mert ahogy Stephen is mondja, a Kancellária a legnagyobb esélyünk a túlélésre. Osztom ezt a nézetét, hiszen nekik hála lehetünk ma mi is itt. - Én is bízom a legjobbakban. - csak ennyit mondok, majd a téma tovább terelődik, a JL-ről egészen a házasságokig, így pedig akarva-akaratlan megosztok olyan információkat is a férfivel, amiket talán nem kellene. Úgyse érdekli Őt az én nyűgöm... Ilyen a mi világunk, nekem is el kell fogadnom a törvényeket és be kel tartanom, hiszen e szellemben neveltek fel, így nem is teszek majd mást, ha eljön az ideje. - Minden bizonnyal az lesz. 17 éves koromban majd a Családügyi Hivatal kirendeli a jövendőbeli férjem. - de tudja jól, hogy miként megy ez, biztos vagyok benne, hogy a törvényeink alapjaival már ismertették. Akkor úsznám meg a CSH általi kiházasítást, ha lenne rám jelentkező vagy esetleg találnék én valakit, akivel közösen döntenénk úgy, hogy férj és feleség leszünk. De az a hajó már elúszott a számomra, Josh mást választott, egyéb férfi pedig nincs, akivel én magam akarnám összekötni az életemet. De nem szívesen gondolok erre a jövőre, még van pár hónapom, azt pedig szeretném kiélvezni. Utána úgyis minden meg fog változni. De most a feladatomra kell koncentrálnom, ami nem más, mint az utolsó oltás beadása. De amíg ez történik is beszélgetünk, most már Stephen családjáról. Elvált tehát, de a volt felesége, ha minden igaz, itt van valahol a Dominiumon. Különös lesz, ha újból találkoznak, de talán képesek lesznek megbeszélni a régi ellentéteket és ismét egy család lehetnek. Én szeretném, ha boldogok lennének. Így is túl sok a boldogtalan pár a világunkban. - Oh... - nem tudok mást reagálni a tányérdobálásra, így inkább elhallgatok, majd a szuri végeztével feljegyzem az adatokat, de a kérdés hallatán visszapillantok a férfire és biccentek. - Igen, köszönöm! - örülök, hogy nem volt nehezebb dolgom vele, hanem segítőkész maradt. A következő kérdésre viszont nem számítok, ez látszik is arcomon, annyira meglep, de végül lágyan elmosolyodom. - De, nagyon szívesen! - nem veszem randinak, még csak nem is gondolok rá, hogy az lehet. No nem a korkülönbség miatt, bár egyértelmű, hogy kislánynak tart, hanem azért is, mert nemrég még a volt feleségéről mesélt nekem. De talán jót tenne neki egy ismerős arc az ismeretlenben, én pedig jól ismerem a Dominiumot, hiszen mindig is itt éltem. - Ha kiengedték és ráér, írjon a kommunikátoromon és találkozhatunk! Ha pedig segítségre van szüksége a Dominiumon, akkor is szóljon nyugodtan, ha tudok, segítek. - ez csak természetes. Végül elkezdek mindent visszapakolni a tálcámra, ha pedig a férfi nem mond mást, nos... akkor egy "viszlát"-tal elköszönök tőle. Vajon tényleg fog írni vagy csak most gondolta jó ötletnek a későbbi találkozónkat? Ha kikerül innen, sok másik emberrel is megismerkedik majd. Sok kedves emberrel. Nem vágyik majd egy kislány társaságára.
//Ha szeretnéd, még visszatarthatod a lányt, de ha nem, akkor köszönöm a játékot, nagyon élveztem! És akkor ha írsz a kommunikátorába (link), akkor ott megbeszélhetik a következő találkozót is, már ha Steve nem gondolja meg magát. Na meg Nath-et is elkaphatod egy interjúra, ahogy beszéltük. Egyeztessünk majd, ha gondolod! Én mindkettő játékban benne vagyok. //
Már csak néhány nap és végre kimozdulhatok. Megnézhetem magamnak ezt az űrhajót mivé vált, hova fejlődött vagy épp degradálódott. Még mindig nem vagyok tökéletes fizikummal eleresztve, de nem terhelhetem túl magam, így is rám lett szólva fogjam vissza magam. De nem értik egyszerűen, hogy szükségem van rá, mert becsavarodom. Rendben a munka lefoglal, de csak a gép előtt ülni lehetetlen. Kell a testmozgás és az infúzióból is jó időre elegem lett. Sokszor elönt a gyász is, az sem segít. Egyetlen kapaszkodóm és szalmaszálam Sam. Már ha tényleg igaz Ő az, ugyan arról a Samről beszélünk, mert mintha a CsH-s kancellárral is szóba hozták volna, de attól levert a víz. Elkönyveltem az másik Lewis. Lehetnek többen, annyira nem ismerem a családfát. Hamarosan dokkolnak is majd, feszültem várom vajon tényleg jelzik-e neki, hogy mi történt, én még szokom a dolgokat és a pszichológusom némi megvonást is adott, lévén a gyász miatt nem vagyok elég stabil. Baromság! Elég stabil vagyok mondjuk ahhoz hogy Jenkins nyakát kitekerjem, de legalább beverjem az önelégült képét. Azt mondták a rendszer teljesen biztonságos... vagy lehet az volt csak alatta elsz.ródott... ki tudja? Fortyogok belül mint egy vulkán és nem tudom hogyan vezessem le az indulataim. Főleg azért mert értelmesen alig tudok valakihez szólni, senki sem tudja milyen volt a földön, itt mindenki már itt született aki a közelembe jött, ez külön frusztrál, furcsának találják néha ahogy kifejezem magam, amikre utalok, sorolhatnám. Inkább jelenleg is a munkába temetkezem ebbe a förtelmes egyen-semmi rongyban, amit kaptam ideiglenesen a karantén alatt. Utálok már itt lassan mindent, ki akarok menni a szabadba. Ami persze nem lehetséges, hacsak nem kívánok űrsétát tenni... az a hold meg... áh! Aztán egyszer csak nyílik az ajtó és elönt a megkönnyebbüléssel vegyes aggodalom is, lévén ha ennyi minden megváltozott lehet Sam is? -Sam...? - Csúszok le az ágyról míg félreteszem a tabletet, amin a programkódokat olvasom, kissé megbotlok de gyorsan helyreállítom magam és irányba, annyira de annyira remélem Ő olyan amilyennek emlékszem rá. Nem tudom mitévő leszek, ha teljesen magamra maradok. Azt hiszem sosem féltem még, de most van benne részem. Kárhozat az egész...
Meglepő hírt kaptam, amíg úton voltam. Philip Hartleyt felébresztették és engedélyt kaptam arra, hogy találkozzam vele. Az ok egyszerű és érthető: a felesége ébresztésénél komplikációk léptek el, így Sarah elhunyt, Ő pedig magára maradt. A férfi nehezen viseli a gyászt és bár pszichológust is rendeltek ki mellé, szüksége van egy ismerős arcra, és ez lennék én. Alig vártam, hogy az Imperium végre dokkoljon és meglátogathassam, így ahogy megérkezünk, az első utam a karantén alatt lévők felé vezet. Természetesen átengednek, megkaptam az engedélyeket, hiszen ilyen esetben azért a mi rendszerünk is képes emberséges lenni, főleg, hogyha szükségünk van arra, akit felébresztettek - és ha nem ép az elméje nos, akkor dolgozni se tud -, így gyors léptekkel haladok tovább a folyosókon, egészen abba az irányba, amerre irányítanak. Nem változtam egyébként semmit, még a stílusom se. Most se tiszti ruhát viselek, bár a hadnagyi rangomat jelző kitűzöm ott díszeleg fekete színű dzsekimen, amit szintén fekete, egyszerű pólóm fölé húztam. A derekamon ott lóg az övtáskám, melyben minden hasznos szerszám megtalálható, de ami nem fért be, az sokzsebű nadrágomban bújik meg, melynek szárai katonai bakancsomba vannak tűrve. Hajam kibontva, arcomon aggódás, miközben odaérek a megfelelő kabin ajtajához, ahol kopogás és kérdés nélkül kerül kezem a kilincsre, majd már nyitok is be, akár a szélvész. Gyorsan körbekémlelek és már láthatom is régi ismerősömet, barátomat, aki bár mintha megbotlana, de ahogy nevemet kimondja, már el is tüntetem a kettőnk között lévő távolságot, hogy ölelő karjaim közé zárjam. - Philip! - nem hittem volna, hogy újra látjuk még egymást, így erősen megszorítom, majd néhány másodperc múlva eleresztem, egy lépést hátrálok és végignézek rajta. Ahogy látom, Ő már jól van, de a gyásza... Jobbommal bal kezét fogom meg, melyre finoman rászorítok. - Hallottam a hírt! Őszinte részvétem Sarah miatt! - segíteni nem tudok, hogy könnyebb legyen, de... itt vagyok, ha mégis képes vagyok enyhíteni a hatalmas űrt, mely a szívénél tátong. - Hogy vagy? - óvatos kérdés, mert bár sejtem, hogy szarul, de... úgy tudom, hogy nemsokára kiengedik. Már sok mindent hallott erről az új világról, mit gondol róla? Eleresztem idő közben a kezét, becsukom magam mögött az ajtót, hogy csak ketten legyünk, és bár sejtem, hogy akadnak itt kamerák és lehallgató készülékek is, melyek főleg William miatt veszélyesek lehetnek, majd ésszel fogok kommunikálni vele. Soha se volt egy buta ember, Ő is tudja jól, hogy miként kell viselkednie, de talán tudunk majd kettesben is beszélni. Majd megbuherálok egy kamerát a későbbiek folyamán, de most nem tudtam ilyesmire felkészülni és nekem nincs olyan kütyüm, mint a kancellároknak. Még.
Hát... sokmindent gondoltam, hogy történni fog velem ébredés után, de hogy majdnem sírva öleljem Samet, csak mert van, él és láthatom... azt hiszem jelentem a dilidokinak hogy az ébresztés mellékhatása az érzelgősség is lett. És mint minden más, ez is Jenkins hibája... én nem szoktam ilyen puhány lenni! Persze most is csak bepárásodik a szemem, messze nem sírok, hiszen örülök és megkönnyebbülök. Épp csak csöppnyit nyögök, hogy jaj de jó erőben van, aztán már ereszt is. Persze ha összeroppantott volna se bántam volna, cseppet sem. Bár mikor kimondja Sarah nevét, már a számra harapok, úgy bólogatok, hogy kössz, vettem. Mondanék én cirkalmasabb köszönömöt is, de félő elmenne a hangom közben, az meg nem valami fasza. -Szarul. - Hát most erre mit mondjak? Hazudni nem szokásom, némileg nyers vagyok, tudom, de ez még mindig a finomított verzió, mert ezt, na ezt tudnám cifrázni. - Tudod, egész másra számítottam... és így... most... annyira örülök Neked Sam. - Komolyan, már a nézésem is leleplezne, de a hangom ahogy kissé belecsuklik szörnyű mennyire lebuktat. Főleg mert félek a dilidokim premier plánban nyáladzik erre, Ő is bekaphatja... ah, jó tudom, ez a munkája, de nem vagyok egy valóságshow, ahol szavazni lehet megkattanok vagy sem. -Gyere, ülj le! Kínálnálak egyébbel is, legalább egy rendes székkel, de... hm!- Rántok a végén vállat, hogy nincs mivel, csóró menekült vagyok ebben a csodálatos új világban. -Azta... nem apróztad kisanyám, hadnagy, mi? - Mosolyodom el, mert igazából örülök a sikerének, dirigáljon le mindenkit! Én nekem nem állna jól a szerep, az is tuti. Azt sem tartom kizártnak ha nem szedem össze napokon belül magam, lefokoznak. Rohadékok. -A Te családoddal mi van? Kissé... ahm. Megviselt vagyok így a dokim korlátozott hozzáférést biztosít az adatbázishoz. - Annyira nem vagyok jól még hogy belekontárkodjak, meg előbb rá kéne jönnöm pontosan mi hogy működik, szóval... próbálok burkoltan célozni rá szart se tudok a többiekről, örültem hogy Őt kinyomoztam magamnak. Noha nagyon remélem jó hírekkel halmoz el, érzem a zsigereimben, hogy manapság minden szutyok és szívás.
Ölelő karjaimba zárom a férfit és tökéletesen átérzem idő közben, hogy min megy át. Ha sírna, se tartanám gyengének érte. Ők ketten voltak Sarahval a tökéletes pár. Imádtam őket és tényleg jó volt rájuk nézni, erre most... minden véget ért, Ő pedig itt maradt, teljesen egyedül. Hát hogy is lenne, szarul... egyértelmű, mégis, én itt vagyok és szeretném, ha tudná, rám támaszkodhat. Szükségünk van ilyen emberekre. Én is azóta vagyok jobban, hogy megismertem Ravent és Nikolait, na meg Katrinat is, bár utóbbival azért némileg óvatosabb vagyok a hűsége miatt. - Tudom! Én is így éreztem és... érzek még most is, de nem tudunk mit tenni ellene. - pontosan ugyanazt érezzük. Egy másik világra számítottunk, egy szebb, jobb jövőre, erre minden rosszabb, mint a Földön volt. Tökéletesen meg tudom érteni, és ki se kell fejtenünk jobban, elég csak egyetlen, sokat mondó pillantás. - Én is örülök neked! Jó látni valakit a Földről. - mosolygok rá kedvesen, majd le is dobom a hátsómat az ágyára, nem zavartatva magam miatta egy pillanatra se. - Hé, Philip, nyugodj meg! Minden rendben lesz! - rendben kell, hogy legyen. Érzem én, hogy mennyire zavarja ez a helyzet és egyben ez a hely is, így ismét megölelem, majd nyomok egy puszit az arcára. Bár ettől nem lesz erősebb, de érzem, hogy szüksége van rá. Ez után szúrja ki a hadnagyi rangomat jelző kitűzőt, így halkan sóhajtok, majd némileg dús, barna tincseim közé túrok. - Csak részben az én érdemem... A vőlegényem úgy gondolta, hogy a felesége ne legyen hadnagyi rangnál alacsonyabb rangú... ha már Ő egy Kancellár. - nem akartam rögtön így belevágni a dolgok közepébe, de Philnek nem hazudhatok és nem is akarok hazudni. Igen, itt minden szar, meg se próbálom titkolni. Minek kergetném egyébként is álomvilágba? Csak még rosszabb lenne utána minden. - A Földön maradtam, így már nincs senkim. A haladékom pedig lejárt a házasságra, és mint gondolom már hallottad, William McGrover, a Családügyi Hivatal vezetője engem nézett ki magának és bárhogy próbálok elmenekülni a házasságból, egyszerűen nem hagyja. - testem kicsit megremeg, miközben magam elé nézek... - Nagyon félek Tőle... - egy belevaló, tökös csaj vagyok, ezt Philip is tudja jól rólam, hiszen ismer. Nem szoktam én senkitől se tartani, de William elérte azt nálam, hogy rettegjek. Egyelőre még megúsztam a dolgot, de vajon Callum meddig lesz képes még segíteni? Lassan túllépi a hatáskörét, bár Ravennek hála a JL is besegített, de egyre inkább szorul a hurok és ha William végre megkaparint... bele se gondolok abba, hogy akkor mi lesz. Talán tényleg az lesz az egyetlen megoldás, hogy leszökjek valahogy a Perdára és megkeressem a lázadókat? Nem akarok mindent és mindenkit magamon mögött hagyni, ezért is próbálok meg erős maradni, de az erőm fogy... - Sajnálom, hogy nem szolgálhatok jó hírrel. - nézek végül rá. Mindketten megszívtuk, ez a nagy büdös helyzet.
-Amondó vagy nem lesz jobb, hah? - Eresztek meg egy csalódott mosolyt, mert felfogtam mennyi minden másabb, mint volt és nem feltétlenül jobb. Sőt... De annak örülök hogy nem vagyok egyedül "szar az egész" világlátásommal, nem mindenki agymosott. Majd egyszer lehet alaposabban is elkapom ezt a nőt, de valami olyan helyen, ahol nem érzem kísérleti nyúl vagyok. Rájöttem hamar, panaszkodni tilos, max finoman sanyaroghatunk. Lezuttyanunk erre a kényelmetlen vacakra, félig felhorkanok arra jobb lesz ez még. Félig, mert menet közben elnyelem és köhögésnek álcázom. Műmosollyal bólogatok, de pontosan tudja akkor csinálom ha kvára nem értek egyet, de jó pofát kényszerülök vágni valami miatt. Az ölelés és az arcomat ért csók azonban valódi mosolyt csal ki belőlem, át is átkarolom Őt, veszek egy mély levegőt és összeszedem magam, végtére is nem azért hívtam panaszkodjak és keseregjek, hanem hogy valami életet verjek magamba. -Én is így lettem zászlós, tudod.- Mosolygok rá szélesebben, nem mondom ki hogy én meg Sarah miatt jutottam idáig. Fájna, pedig most valóban örülök a sikerének. Aztán... nem, nem megy.-Vőlegény... Te Sam... hallottam... ezt-azt. -Pontosan tudni fogja mire utalok, ha valóban Őrá vonatkoznak a dolgok. Nincs olyan sok kancellár, ahogy gondolom Lewis se, bár azért még halványan reménykedem van egy névrokona. De nem, kifejti a legrosszabb félelmem. Az a rohadék szemétláda akarja rátenni a mocskos kezét! Elvörösödöm a dühtől de csak beszívom az ajkaim. Úgy szétvernék valamit, de tudom, tudom, nem szabad. Oda is hajolok a füléhez míg ölelem, úgy suttogok. -Kitalálunk valamit. A rendszer bekaphatja! Ha kell magam csinálom ki Jenkins után Őt is. - Hát igen, a lista élén mégiscsak az a bájvigyorú ficsúr áll, de holt versenybe feljöhet mellé a másik rohadék is. Kiváltképp, hogy Sam simán lerendezett bárkit, erre most nincs menekvése... milyen világ ez?! -Szard le. Te magad vagy a jó hír Sam. És noha tudom nem én vagyok vágyaid netovábbja, kitalálunk valamit. Már csak apádra való tekintettel is, nem hagyhatom szomorkodj! Nincs lehetetlen, csak tehetetlen, tudod!- Sarahnak is mindig ezt mondtam és eddig valahogy tényleg megoldottuk a legtöbb dolgot. Samnek sem próbálok kevesebbet ígérni, bár... tény, jócskán le vagyok maradva, de ez nem mentség, nem kibúvó. Adott egy célt - már Jenkins kicsinálása mellett - így hálás is lehetnék neki, csak na. Tényleg jobb lett volna, ha valami faszább hírt közöl nem ezt a horror-showt.
Annyira szeretnék valami pozitív és jó dolgot mondani Philipnek, de mégis, képtelen vagyok rá. Látnom kéne a szép és jó dolgokat, de William árnyéka mindent befertőz körülöttem, így pedig igazán nehéz a jóra koncentrálni. - Talán egyszer lesz. A Perdát is felfedeztük, ki tudja, lehet, hogy megéljük a letelepedést. - talán lekerülhetünk valahogy a holdra. Bár én se fűzök ehhez sok reményt, a magam számára egyáltalán nem, de Phil még lejuthat. Mégse mondom most ezt, nem mondhatom, mert tudom, hogy bár látszólag ketten vagyunk, ez a gyakorlatban nincs így, tehát minden szavamra ügyelnem kell, még mielőtt lázadónak bélyegeznek. Leülök mellé, lágy csókot hintek arcára, majd ez után kerül szóba az a férfi, akiről nem szívesen beszélek, mégis, szükségszerűnek tűnik. A hadnagyi rangom végtére is neki köszönhetem, de most, hogy mondja, Phil pedig Sarahnak. Mégis, ők ketten teljesen mások voltak, mint én és a kancellár. - Igaz, de azért a két helyzet merőben más. - ezt pedig Ő is megtudja hamarosan. Amikor kijelenti, hogy hallott ezt-azt, finoman biccentek, majd ez után árulom el neki, hogy mi a valós helyzet Williammel és egyben azt is, hogy mennyire félek tőle. Nem meglepő, hiszen Tőle hangos időről-időre a Dominium. Én pedig ismerem már, tudom, hogy mi mindent tett azért, hogy a kancellári székbe jusson, ahogy azt is, hogy az előző három feleségének a vére az Ő kezein szárad, mégha nem is szó szerint. Vigyáznom kell vele, bár a múltkori elutasítás óta a félelmem csak nőtt, hiába utazhattam el az Imperiummal, most ismét itt vagyok... Az újbóli ölelés nem lep meg, sejtem, hogy mondani akar valamit, de én már tudom, hogy nem fogunk semmit se kitalálni, pengeélen táncolok. De Callum említésére meglepetten fordítom felé a fejem. A kép összeáll, Sarah miatt hibáztatja azt a kancellárt, akinek az életemet köszönhetem... többszörösen. - Phil, nem Ő a hibás Sarah haláláért. Tudom, hogy ezt most nehéz megértened, de... Ő jó ember. - már persze a maga módján. Tudom jól, hogy Ő se tökéletes, sőt, mégis... talán kicsit elfogult vagyok. Fontos lett nekem és valóban segített. - Ha Ő nincs, már rég William felesége lennék. Megígérte, hogy segít és betartotta a szavát. Nem szeretném, ha ártanál neki... - azt már nem teszem hozzá, hogy esélye se lenne. Callumot jól őrzik és eléggé furfangos az a kancellár ahhoz, hogy csak úgy a közelébe lehessen jutni ilyen céllal. Sokszor akarták már megölni, de még mindig itt van, és bízom benne, hogy itt is lesz. Szükségem van rá, kár, hogy Ő ezt nem látja. Szeretnék némi jó hírrel is szolgálni a férfinek, de úgy érzem, hogy az most nem megy. Én mondjuk jól vagyok, élek... tehát talán ez mégis csak jó. - Ne mondj ilyet, nagyon örülök, hogy itt vagy. - mosolygok rá kedvesen, főleg, miután meghallom tőle az ismerős mondatot. De most nem az én bajommal kellene foglalkoznunk, hiszen szegény Phil élete ezerszer rosszabbá vált, mint az enyém. Én egy házasság miatt sírok, míg neki a felesége halt meg, akivel őszintén szerették egymást. - Mondd Phil, Téged milyen céllal ébresztettek fel? - próbálok témát váltani, valami másról beszélni és beszéltetni, ami talán képes egy picit elterelni őt a nemrég történtekről. A munka fontos a számunkra és sok mindenen segít.
-Hah, de milyen áron? Nem akarok senkit sem kitúrni, felélni mindent és továbbállni... pedig az emberiség erre hajlik. - Jegyzem meg keserűen. Alapjába véve nem vagyok ilyen búval b.szott, de mostanság... Főleg hogy én is az Imperium tagja leszek amint felépülök, nem fogok én letelepedni... meg kivel? Tudom, valami asszonnyal és a két kötelező kölkömmel. Jesszus! Az se segít, hogy hiába a rangja, aminek lehetne örülni, de ott a feketén tekerődző árnyék, hogy annak a kancellárnak a műve, hogy magához láncolja. Mint a sötét középkor, csak a hűbérurakat és királyokat kancellároknak hívjuk! Valamit kitalálok, elhatároztam, nem hagyom hogy szenvedjen - a kelleténél jobban, mert hát kötelességből hozzámenni valami idiótához és szülni neki rögtön KÉT gyereket... de nagyon meglep Jenkins miatt. Az a rohadék! Ki is ül az arcomra a felháborodás. -F.szt! A családja azt ígérte mikor befeküdtünk az átokverte masinériájukba, hogy semmi bajunk nem lesz ha felkeltenek. Az Ő családja tartotta is magát ehhez, de lám, a legifjabb elb.szta! Még csak ott sem lehetek a temetésen és felboncoltatja a feleségem! Érted?! Felszeleteli mert nem tudja hol b.szta el!! Ez a protokoll amit Ő hozott meg amit JENKINS rendelt el. - Meg talán a többi kancellár is, de az Ő területe ez, ez az Ő felelőssége. -Nekem ne védd azt az álszent bájolgó ficsúrt! Láss túl a bájvigyorán könyörgöm, nem vagy Te olyan lány, akit megtéveszt egy műmosoly! - Sutyorgom folytott haraggal, mint valami gejzír. Arra is csak mélyeket lélegzek, hogy egymásnak feszül a haragom és a... hálám? Segített Samnek. Pont Ő! Talán könnyíteni akar a lelkiismeretén mert már hány magától! Semmi jót nem nézek ki abból a férfiből, meghallgattam pár beszédét és feláll a szőr a hátamon tőle, mennyire mesterkélt! Undorító fazon! -Jó. Túléli ha egyszer beolvasok neki. - Ennyi, nem több, nem csinálom ki, nem boncolom fel. Ezért is gyűlölöm immár, hogy nem gyűlölhetem teljesen! -Mi a p.csát akar tőled, hm? Ezek semmit sem csinálnak szívjóságból. Magának akar?! Kiherélem ha igen, hozzád nem érhet! Vagy mást akar? Mi az ára?- Szerintem teljesen jogos feltevés és érezhető halál komolyan tudni akarom mit kell ezért Samnek tennie. Ez egy mocskos világ és a kancellárok a legrohadtabbak az egész rendszerben. Játszadoznak mindenkivel. Sóhajtok, hogy azért a magamfajta hülyének is örül valahol, hiába vagyok hasznavehetetlen egyelőre. Egyelőre, mert ha mást nem Sam miatt összekaparom majd valahogy magam. -Semmi extra. Az alapkódban lett valami úgy megírva, hogy nem enged működni egy újat, amit most fejlesztettek. Én és... én eléggé ismerem a kódot, hogy megtaláljam mi lehet a gubanc. Ha ezt megteszem ki tudja... vissza nem dugnak a jégbe, szóval.. valószínű maradok veled a hajón míg világ a világ. - Ha témát kíván terelni nehéz lesz, mivel Sarahval ketten kellettünk volna erre. Helyette maradtam én, de megkaptam egyszer ugyan nem direkt, de kicsúszott az illető száján, hogy ez a jobbik eset, mert én vagyok a tapasztaltabb. Kössz. Persze gyorsan észrevette magát és elhúzott a vérbe, jól is tette, lehet megütöm. De annyira sokkolt a kijelentés hogy kiakasztott. Persze meg fogom oldani, mert jelenleg más dolgom sincs, csak a munka. Így is gyorsabban haladtam mint gondoltam, tehát nem reménytelen a dolog csak... kvára nem vagyok jó társaság még. Később talán az leszek. -És voltál már lenn? A Holdon? Milyen? Tényleg nagyon furák az itt lakók? - Oké, ez talán tényleg elterel, mert basszus, idegenek! Ufók! Látnom kell majd, addig úgy se hiszem el!
Philipnek teljesen igaza van, magam is így érzek. Nem szeretném, ha a perdai őslakosok innák meg a levét annak, hogy mi ráleltük a holdjukra, ahol eddig békességben éltek. Az emberiség pusztító, a Földet is tönkretettük, itt miért lenne minden más? Vajon tényleg képesek lennénk tanulni a hibáinkból? - Ez úgy se a mi döntésünk lesz. - túlságosan is kis emberek vagyunk mi ahhoz, hogy ebbe beleszólásunk legyen. Még akkor se lenne nekem, ha William elvenne, bár ezt próbálom megúszni továbbra is. Vajon Jenkins kancellár még mennyi segíthet? Ő se mindenható... sajnos. Az viszont szomorú, hogy őt hibáztatja Phil Sarah haláláért. Tudhatná, hogy megbecsüljük azt a kevés embert, akik megmaradtak, miért akarták volna pont őt megölni? És miért pont Callum tenne ilyet? Nem jellemző rá, ebben biztos vagyok, hiszen ismerem. - Te is tudod, hogy az ébresztés során komplikáció is jelentkezhet. - neki is olvasnia kellett erről a tájékoztatót, ahogy én is láttam. De amikor meghallom, hogy a temetésére se mehet el és fel fogják boncolni a feleségét, lesütöm szemeimet, mert ezek hallatán képtelen vagyok tovább védeni a kancellárt. Tudom, hogy a protokoll azt mondja ki, hogy az ébredőt karantén alá kell vonni 2-3 hónapra, de ebben az esetben se tehetnének kivételt? A boncolásba pedig belegondolni se merek, de a férfi tesz róla, hogy magam elé képzeljem és a gyomrom is kezd felfordulni, amikor szegény Sarah testét látom a boncasztalon. Akaratlanul is rászorítok Phil kezére. Baromi nehéz ez most így. - Sajnálom Philip, de én nem védem... - és honnan sejti máris, hogy gyengédebb érzelmeket táplálok a kancellár iránt, hogy egyetlen mosolya is hatással van rám? Nem tudhatja és ezek után már biztos vagyok benne, hogy a későbbiekben se árulhatom el neki. Amúgy se lenne értelme, Ő soha se lehet az enyém, hiszen nem akar engem. Pedig én megpróbáltam, én tényleg neki adnám magamat és hiszem, hogy képes lenne boldoggá tenni. De ez csak egy álom marad, valószínűleg a jövőm William mellett lesz, és csak remélni merem, hogy nem ér el a korai halál, ahogy az előző három feleségét is elérte. - Hé, nyugodj már meg, kérlek! Dehogy akar magának, erről szó sincs! - de hát jól ismer, bár titkolni akarom, szemeimből talán kiolvashatja, hogy igen is sajnálom, hogy nem így van. Aprót nyelek, majd csak ez után folytatom. - Megmentettem az életét, ahogy igazából Ő is az enyémet, de ez miatt hálás nekem és ezért segít. - jól esik, hogy így védelmezne, de nem képes arra, hogy kitörölje vagy felülírja az érzéseimet, amelyeket én is oly szívesen megsemmisítenék Callum iránt. De időnként mégis az ad erőt, hogy visszagondolok arra a tehersiklós kalandra, mely bár majdnem az életünkbe került, mégis... különleges volt. Mára már szinte csak egy álomnak hat, pedig nagyon is valóságos volt. - Neki is meghalt a felesége, nem is olyan régen. Még mindig Őt szereti. - nem hazudok, valóban így van, legalábbis én így tudom, ahogy mindenki más is Callum Jenkins kancelláron kívül. Saskia emlékét pedig senki se írhatja felül, senki se lesz jobb nála, hiszen tényleg szerette, ez pedig valóban csodálatos. Soha se rondítanék bele az emlékébe, de egy új jövőnek se ad sajnos esélyt a kancellár. Megrázom a fejem, ki kell őt vernem onnan. Na de ideje témát váltanunk, nem szeretnék tovább erről beszélni, így rákérdezek arra, hogy Őt miért is ébresztették fel. Biztos vagyok benne, hogy oka volt. Az ébresztésnek mindig oka van. - Oh értem. Mindig remek programozó voltál. - mosolygok rá kedvesen, majd amikor meghallom, hogy marad velem, még szélesebbé válik a mosolyom. - Azért az annyira nem rossz. - fejem édesen oldalra billentem, próbálva egy kis életet lehelni belé, na meg magamba is ezek a témák után. - Eddig csak egyszer volt alkalmam lent járni, de a Perda tényleg csodálatos! Sajnos még egy perdait se láttam és pár bogáron kívül állatot se, mert csak rövid ideig mehettem le, de jó volt ismét érezni a természetet. Az a hold valóban él, mint ahogy egykor a Föld is. Ha jobban leszek, talán kapunk engedélyt, hogy egy napon menjünk le. Remek lenne! - William megtette volna ezt a kedvemért, de az a hajó már elúszott azzal, hogy nemet mondtam neki, de Callumban még reménykedhetem, bár Phil meg tőle nem fogadná el. Max nem kell megtudnia...
-Van népakarat is...- Hány kancellár van? Hány ember van alattuk? Szerintem nem lehetetlen... bár inkább nem mondok többet, még a végén kivágnak hogy lázadok, pedig ha már demokráciáról volt papolva régen, lehetne rá hivatkozni. Igaz, rég elmúlt ha volt valaha is. -Ne kezd Te is Sam... Ne. - Intem meg az ujjammal is, hogy bármit csak ezt ne. Ne jöjjön azzal, benne volt a pakliban. Nem szabadott volna benne legyen, mi a p.csáért volt annyi vizsgálat akkor? Vagy miért nem volt több? Több millió ilyen kérdésem lenne Jenkinshez, de persze valószínű sosem tehetem fel neki. Rohadjon meg... De úgy fest Sam is megérti miért vagyok ennyire pipa, hát nem láthatom többé a feleségem, nem tudok elbúcsúzni, mert be vagyok zárva és a hullákat logikusan nem tárolják hónapokig, hogy aztán kirakják űrszemétnek vagy elhamvasszák vagy nem is tudom mi a protokoll, a könnyeimtől már nem bírtam elolvasni. Jobb ha nem tudom. -Ne is. Csak kihasznál, bármit is csinál. Érted? Az ilyen emberek nem képesek az érzelmekre és meg ne sértődj, nem tudna szeretni Téged. Én olyat akarok Neked, aki legalább megbecsül és törődik veled, nem csak annyi hogy örül ha a másik kancellár orra alá borsot törhet! - Pont olyan a pofázmánya, mint akinek ez a hobbija és most pont Sam a játékszere. Hű de utálom mindkét pasast! -Akkor jó... kikaparnám a szemét... szétverném az összes csontját! Nem érhet hozzád, egyik mocskos kancellár sem! Jaj Sam, értem én jobb választásnak tűnik mint az a... a másik, de hidd el nem jobb. Ránézésre megmondom, ahogy apádról megmondtam egy arany ember. - Ki lehet szúrni ha valaki belül rohad és az a kettő kukacoktól hemzseg ám! -Jézusom... megmentettél egy ilyen embert... Ahh, olyan jó lelked van Sammy. Remélem sosem változol meg. - Mosolygok rá, mert ezt hallva seggbe is rúgtam volna Jenkinst ha nem segít. Tényleg jó látni hogy vannak még rendes és tisztességes emberek, Sam a szememben mindig is az volt, apja lánya. Persze fogalmam sincs, hogy én hagynám-e meghalni bármelyik mocsadékot amúgy, nem így lettem nevelve és kiképezve, szóval úgy sejtem csak a szám nagy hogy kinyírom őket. Szomorú, milyen férfi az ilyen? Minimum le kéne lónöm a fenébe McGrovert, nem? Erre kapok egy olyan információt amivel... amivel nem tudok mit kezdeni. Szereti? Tényleg képes volt szeretni? -Vagy csak azt mondja. - Nézek félre, mert nem akarom elhinni. Nem akarom azt, hogy utáljak egy embert, aki olyan cipőben van mint én. De akkor is... elb.szta, ezen nincs mit szépíteni és fáj minden következmény. Sam nagyon ért hozzá hogy bűntudatom legyen amiért utálok valakit. Sarah volt még ilyen, no meg Sam apja. Kárhozat! -Nem, csak Sarah tudta hogyan hozza ki belőlem a legjobbat.- Rándul meg a szám, hogy kimondom a nevét, veszek egy reszketeg sóhajt és beszívom az ajkaim. Nem, nem fogok keseregni főleg nem Samnek, annyira örülök hogy itt van, nem akarom hogy egy roncsnak lásson! Aztán nem tudom mennyire jó hír hogy a nyakán maradok, de látva a mosolyát talán az. Rám is átragad, mert tényleg örülök Samnek. -Nem. Valóban nem. Végre ébren is az űrben utazom! - Vonok vállat, hogy jóóóóvanna, minden kiskölyök álma hogy asztronauta legyen nem? Nekem is volt ilyen időszakom, most felnőtt fejjel meg tessék, meg is valósul! Ráadásul a Perda! Na arra kíváncsi vagyok, tényleg olyasmi mint a Föld? Tényleg vannak ufók? -Örülnék ha velem lennél akkor. Nagyon is örülnék!- Nevetek, mert itt kecsegtet azzal valaha lejutok. Amennyire nem bírom elnyomni mennyire utálom a két kancellárt le merném fogadni hamarosan wc-t fogok sikálni és soha nem mehetek le a hajóról. De nem baj, örülök hogy Sam mosolyog. Érzem mennyire jót tesz a jó kedve nekem, meg is ölelem és adok még egy csókot a hajába a feje tetején. -Ha van lent valami víz elmegyünk fürdeni is. Wáh de hiányzik egy kis strandolás, napsütés! - Igen, inkább erről fantáziáljunk, valami élettel teliről, mert ez a hajó nyomaszt. De még jó hogy nem tudom, hogy már megint Jenkinstől akarna valamit, hát hülyét is kapnék! De így legalább én is mosolygok. -Ha kiszabadulok innen, elmegyünk és sörözünk. Vagy nem tudom hogy működik de én szerzek sört és iszunk meg hallgatunk valami zenét! Jézusom mond, hogy még hallgatnak az emberek zenét, némelyik annyira robotszerű! - Kéne egy gitár is, bár nem tudom végül maradhatott e a személyes holmijaim között vagy az már túl nagy volt és felejtős. Akkor nem is érdekelt mert teletömték a fejünk, bezzeg most!
Oh igen, a demokrácia. Véleményem szerint az már rég nem létezik, de se a hely, se az idő nem alkalmas rá, hogy ezt kifejtsem, és talán Phil is érzi, ezért se mond többet. Jól is teszi, nem szabad, hogy veszélybe sodorja magát. Ez után kerül szóba Sarah és a halála, amely rendkívül szomorú tény, de tudom jól, hogy sajnos az ébresztések során előfordulhat ilyesmi. Talán szavaimmal valahol Callumot védem, mert képtelen vagyok elfogadni azt, hogy az Ő hibája. Mindent megtett volna, hogy Sarah éljen... ugye megtett volna? Beharapom alsó ajkam a dorgálásra, majd lesütöm szemeimet is. Nem kéne inkább megszólalnom se. Minden oly kusza körülöttem, egyre kevésbé látom, hogy ki a jó vagy éppen a rossz, pedig régen soha se volt ezzel gondom. A kancellár hatással van rám, ez tagadhatatlan, és Phil is rájön, hiába nem szeretném. Túl hamar... de hát ismer már kicsi korom óta. - Kihasznál? Egy egyszerű gépészt? Ugyan Phil... Ő kancellár, rám nincs szüksége... - kezdek bele és igen, ismét csak védeni akarom Őt, de ahogy a férfi tovább folytatja, akaratlanul eszembe jutnak a Valkűrön elhangzott szavai Jenkins kancellárnak. Igaza van... mélyen belül tudom jól, hogy igaza van. Ő nem tudna engem szeretni... mert a szíve másé és soha se adná oda nekem. De mégis fáj ez a tudat, így belemarkolok a matrac szélébe, miközben tovább hallgatom Philt, de nem esik éppen jól az, amit mond. Hogy Callum csak William miatt viselkedne így. Bár hogyan? Csak én akarok többet látni a dologba, hiszen elhúzódott a múltkor is... ahogy mindig. A francba! A szemeim érzem, hogy elkezdenek nedvesebbé válni, de pislogok párat gyorsan, hogy visszafojtsam őket. Nem törhetnek elő! Mélyen hallgatok a továbbiakban is, hiszen mindkettő hozzám ért már, persze nem éppen úgy, bár William tettét nem nyelné le Philip, ezt biztosra tudom. Amikor kötelezett rá, hogy meztelenre vetkőzzek előtte és játsszak az ajándékba kapott vibrátorral az első randevúnkon... na meg a pofon, amit kaptam az engedetlenségemért... Nem, ezt meg kell őriznem magamban, így is többen tudják, mint kellene. De Callum soha se bántana, hiába fenyegetett már meg a kezeim eltörésével annál a bizonyos pofonnál, nem lenne rá képes. Vagy csak hinni akarok benne, hogy nem lenne. - Kérlek Phil... ne folytassuk ezt a témát. - fájó Callum miatt. Régi jó barátom hatással van rám, szavai pedig túlságosan is logikusnak tűnnek. Talán tényleg én nem látnám a valóságot? Én akarom azt hinni, hogy érez irántam valamit? Vagy mindez valóban csak némi vonzódás, ahogy azt a kancellár is mondta és idővel úgyis tompul, majd... elmúlik? Nálam valahogy nem akar csökkenni. Pedig akad más is, Nikolai... de neki se kellek igazán és az is túl veszélyes lenne. Miért akarom ennyire, hogy szeressenek? Akaratlanul is Phil vállának dőlök a vállammal, szükségem van rá, mielőtt elgyengülnék, mert tudok én is gyenge lenni, bármennyire is szégyenletes hadnagyként. - Ne becsüld alá magad. Sarah sokat segített neked, de ha nem lett volna jó az alapanyag, nem lennél most itt. - pillantok fel rá egy apró mosollyal, miközben tényleg igyekszem az előző témát tova seperni. Örülök, hogy Őt is felébresztették, hogy legalább mellettem lehet. Nagyon megszerettem Ravent, de Phil a múltam része, Ő az, aki valóban ismer és mindent tud rólam. - Majd idővel megtanítalak az űrsétára. - én már az első pillanattól fogva oda vagyok érte. Gépészként időnként ki kell mennem a hajón kívülre, hogy megjavítsak ezt-azt rajta, miért ne vihetném ki egyszer Philipet is? De persze a Perdát is szívesen meglátogatnám vele, talán én is több időt eltölthetnék majd ott. Az újabb ölelés és a puszi még mindig egy kicsit furcsa, hiába is természetes. Ennyi szeretgetést régen kaptam, de igenis szükségem van rá, így nem húzódom el egy picit sem. - Elvileg a vízben sokféle furcsa állat élhet, de... benne vagyok! Végülis, egyszer élünk! - és ha már túléltük a fagyasztásunkat és a világvégét is, igenis megérdemeljük, hogy kiélvezzük. Már persze, ha lehetőségünk lesz rá valaha is. Az is lehet, hogy soha se jutunk le egyszerre, vagy csak akkor, ha már William felesége leszek és én magam is elintézhetem. De erre nem szeretnék most gondolni. - Az itteni piák elég erősek, de van egy búfelejtő nevű, azt meg kell kóstolnod! - azt nem igazán tudom magam se, hogy mi van benne, de még Raven mutatta és valóban jó ital. - Akadnak itt is kisebb bandák, elvétve, de ők csak a szabadidejükben, hobbiból zenélnek. - mesélek egy kicsit a hétköznapokról. Oly sok terve van, remélem, hogy minél előbb kijöhet innen. - Tudom, hogy régen szerettél gitározni, majd... megpróbálok szerezni neked egyet. - körbekérdezek majd a Dominiumon vagy max szólok Ravennek és együtt kitalálunk majd valamit.
-Ez a legbutább dolog amit valaha hallottam Tőled. Nem az utolsó padlósikáló vagy, ámbátor még Ők is lehetnek hasznosak ha feltűnésmentesen kell valami nekik. Az emberek szolgálatai adják nekik a hatalmat, igenis szüksége van Rád, kérdés mire. McGrover ellen, hogy önmagát jobb színben tüntethesse fel, vagy egy balesetre, amit egy gépész könnyen előidéz, bármi másra, amit megszerezhet tőled. Gondolkodj Sam, minden embert ki lehet használni ha tudják hogy csinálják és a kancellárok a példák a fogalom magyarázásánál a szótárban! - Lehet sosem voltam kiemelkedően okos, de mindenkit figyelmesen meghallgattam, így szedtem magamra valamit. Ezt lehet gyanakvásnak is csúfolni de inkább csak elővigyázatosság. Épp emiatt logikus lenne ha a másik özvegy kancellárhoz menekülne a házassága elől, lévén egyenrangúak, ha hamarabb elveszi bizonyosan meg tudnak egyezni, de Jenkins semmivel sem jobb mint McGrover, éppen csak máshogy szörnyű. -Nem megbántani akarlak Sam. Értékes és különleges vagy, épp emiatt valaki jót érdemelnél. Ha rajtam múlik valahogy megoldom McGrover ne tudjon elvenni és ne is szorulj Jenkinsre. Már itt vagyok, segítek. - Fogom meg a kezeit. Lehet üres és nagy szavak ezek, de nem annak szánom, hanem ígéretnek. Sam lett a családom és én a családomért bármit megteszek. Amúgy sem maradt semmim és senkim rajta kívül van egy ilyen balsejtelmem. Irist sem találtam a rendszerben... se senki mást. Mikor nekem dől átkarolom, finoman dörzsölöm a másik vállát, legalább a kezem melegítse át ha a szavaim nem tudták. -Áh... Mindig is jó alapanyag akartam lenni!- Viccelem el, próbálva túllépni a hirtelen bensőbe maró űrön. Megszokom valaha ezt a hiányt? -Űrséta? Húha ez jól hangzik!- Nézek rá kikerekedett szemekkel, hogy ilyenekre még nem is gondoltam, de valóban jónak ígérkezik! Ahogy a Perda is, na jó, talán nem lesz egy horror az életem, vannak azaz lehetnek benne jó dolgok is, jó élmények. -Áh, elriadnak azok, a perdaiak is fürdenek gondolom, nem lesz gond! - Ehh... majd utána nézek bár én meg a biológia... vagy... űrlényológia. Basszus, legalább a terminusokat meg kell néznem mert én leszek az idióta földi és nem a vicces értelemben. -Nah, nekem való a neve alapján! Megengedem leitass! - Nevetek, szerintem ilyet se hall sűrűn, én se mondom gyakran, annyi baj legyen! -Gondoltam hogy nincsenek már rock sztárok, igazán lehangoló, bár... én még lehetek! Hm, menő lenne, szerinted mennyire kapnának hülyét a kancellárok ha zúznám a húrokat? - Vigyorgok, gondolom semennyire, leküldenének a sikáldába vagy szimplán elintéznek másképp, de azért mókás lenne az agyukra menni ilyen semmiséggel, mint egy karikatúra dalszöveg! -Kössz. Van egy olyan sejtésem semmi ilyesmit nem engedtek a személyes holmik közé, pedig volt helytakarékos verzióm is! - Vonom meg a fél vállam, ami nem érinti az övét hogy kezdek beletörődni semmim se maradt, de majd felépítkezem a nulláról, azon nem múlik.
Nem örülök neki, hogy belementünk ebbe a témába. Nem kellett volna, mert érzem, hogy sehogy se jöhetek ki jól belőle. Nem szerettem volna, ha Phil számára máris egyértelművé válnak az érzéseim... az érzéseim, amelyeket még magamnak is nehezen ismertem be. Annyira szeretnék csalódni Callumban, annyira szeretném elfelejteni Őt, mégis, lehetetlenségnek tűnik. A férfi szavaira lesütöm szemeimet, igaza van, butaság az, amit állítottam, így beharapom alsó ajkam és csak a padlóra meredek. - Nem használna ki Phil. Tudom, hogy sok mindenben hasznomat vehetné, igazad van, jogos, amit mondasz, de nincs ilyenről szó. - vagy csak én hitetem el magammal, hogy valóban kedvel. Williammel szemben végülis nevezhetnénk úgy is, hogy kihasznált azzal, hogy lehallgatókészüléket adott, de azzal nekem segített. Ha nem tette volna, most nem menekülhettem volna meg az esküvő elől. Szeretném továbbra is jónak látni Callumot, hogy Ő más, mint a többiek. - Nem keverne engem felesleges bajba. Ismerem ennyire, hogy ezt tudjam! - igen, biztosan tudom, hogy nem ártana nekem. Lehet, hogy másnak igen, de mi... szövetségesek vagyunk. De nem szeretnék erről tovább beszélni, ezt pedig a férfi tudtára is adom, de nem enged rögtön továbblépni, így halkan sóhajtok fel, miközben lassan felé nézek, bele egyenesen a szemeibe. - Callumra nem szorulhatok rá... hogy a te szavaddal éljek, mivel nem akar engem. Ezt biztosan tudom, mert... - pfú de nehéz ezt kimondani. - Hagyj! - nem akarom kimondani, annyira megalázó. Megkértem rá, hogy vegyen fel, és így megmenekülhetnék Williamtől, ahogy Ő is megúszhatná, hogy mást vegyen el, de elutasított. Talán másra vágyik... Az biztos, hogy én nem kellek neki, ennyit arról, hogy különleges vagyok. Nem mindenki számára. - Te is tudod, hogy nem tudsz segíteni. Amit egy kancellár akar, azt meg is szerzi. Ha Callum nem segít, akkor nem szabadulok Williamtől és amilyen régóta húzom már az időt, egyre jobban félek, hogy mi lesz akkor, ha egyszer megkap. De többször nem fog megütni! - csak úgy kicsúszik a számon ez az információ, annyira dühös vagyok, és annyira szeretném, ha segíthetne Philip, de nem sodornám őt veszélybe. Pedig már most megtettem ezzel az információval. Francba! Mindig kihozza belőlem az őszinte szavakat, még akkor is, amikor nem kellene. Ennyit jelent az, hogy tudom, bízhatok benne. Kezeim idő közben a kezeibe kerülnek, majd nemsokára már át is ölel, én pedig élvezem most közelségét... szépen lassan nyugtat meg vele. Lehet, hogy tényleg támaszkodhatnék rá, de ahogy Nikolait, úgy Őt is túlságosan féltem. Miattam egyiküknek sem eshet baja. - Köszönöm, hogy támaszt nyújtasz. Örülök, hogy itt vagy! - annak nem, hogy Sarah nélkül, de annak igen, hogy Őt is felébresztették, hiszen a családom halott, de Ő olyan, mintha az lenne. Csak elmosolyodom a további szavakra, majd próbálom végre tényleg átlépni az előző témát, ezért is hozom szóba az űrsétát, mely rendkívül izgalmas, bár veszélyes dolog. Mégis, ha Phil mellett leszek, nem lesz baj. - Jó is! Meglátod! - kacsintok rá mosolyogva, miután eltávolodom tőle ismét, mert továbbra se szeretnék gyengének tűnni. Nem engedhetem meg magamnak, ebben a világban nem. A Perda viszont valóban csodálatos, bár nem tudom, hogy mennyire fog összejönni nekünk az a bizonyos közös kiruccanás, de bízom benne, hogy egyszer lejutunk majd oda együtt is. - Persze, hogy fürdenek. Még kopoltyújuk is van, nem hallottál róla? - mosolyodom el, miközben a nyakamra mutatok, jelezve, hogy hol is van nekik. Na nem mintha találkoztam volna eggyel is akár, de tudom róluk, hogy ilyenek és ez a tény egyelőre elég. Idővel pedig biztosan elém sodor majd egyet a szél, ha odalent járok. - Azt akarod, hogy leitassalak? Hááát, nem tudom, hogy annak mennyire lenne jó vége. Bár ha egész este rókákat akarsz kergetni, én nem bánom. - nevetek fel most már jókedvűen és végre kezd lazulni a befeszülésem, amit a korábbi témáink okoztak. A búfelejtő most is jól jönne, de arra még várnunk kell kicsit. - Fogalmam sincs, de azt tapasztaltam, hogy nem túl jó a humorérzékük. William például az istenért se képes felfogni, hogy milyen volt a Földön az egyetem. Azt hiszi, hogy orgiák voltak ott... de hogy miért? És hiába magyarázom neki, hogy hülyeséget gondol, nem figyel rám... vagy csak nem fogja fel, amit mondok neki. - talán nem is akarja. Megcsóválom kicsit a fejem is közben, ahogy Will az eszembe jut. Igen, volt idő, amikor még képesek voltunk beszélgetni egymással, bár sose ment egyszerűen, nem úgy, mint Callummal. A fenébe is! - Szerintem se lesz itt, de másikat még szerezhetünk. Én nekem se maradt meg szinte semmim... Még az édesanyámtól kapott láncom is elveszett. - a féltett kincsem. Vajon megtalálom még? Idefent tűnt el, de hol lehet? Nem engedtek közel hozzá, az egyik tiszt még régen elzárt, amikor meg akartam keresni, én pedig egyre inkább érzem, hogy az már a végtelen űrben van. - Mit mondtak, mikor jöhetsz ki innen? Nem szeretnék lemaradni a körbevezetésedről. - szomorú lennék, ha más tenné meg helyettem, de ha itt leszek, amikor kiengedik, biztos lehet benne, hogy jó ideig a nyakán fogok lógni. Már ha egyéb teendőim nem szólítanak el, na meg az Imperium.
5. gyűrűszint
És akkor ha írsz a kommunikátorába (
Na meg Nath-et is elkaphatod egy interjúra, ahogy beszéltük. Egyeztessünk majd, ha gondolod! 
