-Kell annál több mint Ti? Pfff, ugyan, amúgy is miattatok megyek. - És amúgy tényleg, bár ezt most nem fogom fel, mint oly' mindent az este alatt. De ha már megyek akkor kér indulós dalt is a csapatnak, ami nem tudom kiket takar, hát megérdeklődöm. -Jaaaa, nekik mindenképp! A jó fejeket szeressük! - Bólogatok serényen, bár csak mértékkel így is, nem lenne jó megint elszédülni, a jóból is megárt a sok ugye. Amúgy is koncentrálnom kell merre és hogy lépek, bár nekem félig reflex ez, mert szerencsére a testem már tudja a lépést a fejemben van némi katyvasz így talán jobb is ha a testemre bízom az oroszlán részét. No meg Raven is jobban jár. -Akkor Veled jóban kell lenni, még a végén zsarolósat játszol ha nem tesszük!- Kétlem, nem tűnik rosszindulatúnak, de most amúgy is csak poénkodni próbálok. Meg fókuszálni. Főleg mert fontos info hangzik el, Phil koncentrálj! -Áh, jah tényleg, mintha már olvastam volna a nevét... - Onnan volt ismerős a csengése és nem a Földről. Kissé kusza még nekem a sok új név. Elvégre majdhogynem mindenki lecserélődött körülöttem, ezt nem két perc újratanulni. Inkább hallgatom a kalandjait amik az itteni holdon történtek, de hát... se füle se farka, bár annak az eratorinak vagy minek biztos van mindkettő, mert kiderült egy állat ami nem kannibál. Vagy mi. A lényeg hogy próbálom összefoglalni ami még világos és sikerrel is járok, elégedett óvodás arcom lehet a dicsérettől. -Ez a mesterségem, kiragadni a lényeget! Ki ám! - Nevetek, még mindig avagy újra, nézőpont kérdése. Hogy paskolom a térdét lassan fel sem tűnik, maximum akkor mikor abbahagyom, hogy hm, hova támaszkodjak. Ráadásul a hajam is összeborzolja, amire alap esetben morognék is, most csak elhúzom a szám egy "héj" kíséretében, mert ez nem simogatás kikérem magamnak és amúgy is, de hát na. Legalább vizet kapok. Kettőt pislogok (igaz lassan) és már itt is van, én mondom ez a nő egy villám, úgy cikázik! A vizet megköszönöm, azért beleszagolok, ááá nem gyanakszom tényleg, csak ha felhajtanám a szeszt nem lenne vicces. Mert szomjasnak szomjas vagyok, így meg bátor is, büszke is, hogy lehajtottam egyben a.. vizet! Úgy látom Ő marad a beváltnál, pfúúú mindegy is nekem amíg nem nekem kell innom azt a borzalmat! -Jaaa... csodálkoztam is mit kell kutatni a napsütésen, de ennyire értek hozzá! - Nevetem ki magam, hogy hát ezt dobta a gép, nem érthetek mindenhez, túl tökéletes lennék, mindenki értem lenne oda és Jenkins irigységében felkötné magát elvéve tőlem a lehetőséget hogy én fojtsam meg. Szomorú lenne, áldozatokat kell hoznom! -Am... szóval akkor Te mondod meg veszélyes-e egy talált bolygó vagy sem... akkor Te meg a csapatod mondta a perdára is lakható! De menő!- Vigyorgok rá, hogy amúgy tényleg annak gondolom, én csak elviszem oda a hajót a navigációval de Ő az aki kimondja a végítéletet jó vagy nem jó. Legalább is ha jól értettem, mert elég... gyorsan adta a tudtomra mit is csinál. -Nnna, táncoljunk még? - Kérdezem, mert nehogy leüljön már a buli is velünk, szomorú lenne, igaz, jól esik ücsörögni, szó se róla, de mindent a partnerért! Maximum felhúz, mert lehet nem bírom elhagyni a széket de ez már részletkérdés, ha már állok úgy is maradok, ígérem!
*Hartley szavai megérdemelnek egy „ez megtisztelő” mosolyt, ha már tényleg miattunk jön, bár ezt kétlem. Azért fog jönni, mert azt mondják neki, viszont lesz időnk és alkalmunk a retinaszkenneren dolgozni, meg minden máson, ami még addig az eszembe jut. Amíg nélküle vagyunk kénytelenek elcseszni az időt a hajón, adok neki egy kis munkát, hogy ne unatkozzon, meg ne gondoljon mindig Jenkinsre, az indulós induló a bulira remek elfoglaltság lesz. Mutatóujjammal jelzem, hogy igen, nekik, akiket említettem és pont a lényegre tapintott. Egész jól belejöttem a lépésekbe, bár kétlem, hogy mindez nekem köszönhető, inkább annak, hogy Hartley-t megfelelően lelassítottam a Búfelejtővel. Megy a beszéd és a tánc is egyszerre anélkül, hogy állandóan lefelé néznék. Bár néha összeakadnak még a lábaink, de épp csak érintőlegesen és nem esünk el. Inkább csak vicces. * -Barátokkal nem teszek olyat. *A zsarolás csúnya dolog, meg egyébként sincs szükség arra, hogy barátokat állítsak választás elé, az inkább a kancellárokra vár, meg pár magas rangú, kancellária-hű tisztre. Cromwell neve kapcsán, Hartley reakcióján csak szemet forgatni tudok, meg hitetlenkedve fejet ingatni, mosolyogni. Szerencse, hogy Cromwell nem fogja megtudni, hogy a neve nem mindenkinek ismerős, különben lerombolnánk a magabiztosságát, meg az imázsát. Ám nem csak ez a téma kerüli el Hartley figyelmét, hanem a mesém is a kalandjaimmal, én sem tudom elmondani összefüggően, de tény, hogy az egész önmagában véve sem egyszerű. De legalább a vége megragad benne.* -Remélem a retinaszkenner lényegét is ki tudod majd ragadni. *Csak néhány só erejéig térek ki a korábban felhozott témára, nehogy feledésbe merüljön, edzeni kell Hartley agyát a búfelejtővel való gondolkodás terén. Immár pihegve egy sarokasztalánál könnyedebb témák vetődnek fel, Hartley keze meg sűrűn le a térdemre, de betudom a pia hatásának, meg a túláradó jókedvének. Gyanítom holnap nem fogja magát ilyen jól érezni, talán kellene küldenem neki egy kis fájdalomcsillapítót, vagy még egy adag Búfelejtőt? Ki tudja melyik milyen hatással van rá, bár ha tippelnem kellene, inkább a gyógyszer. Irtó aranyos, ahogy felháborodik a hajborzoláson, de a Tündérmackóra nem mond semmit. Azt hiszem, barátok lettünk. Addig meg hígítani kell az alkoholt egy kis vízzel, a kérésére el is szaladok Jackhez, aki mindkét szemével rám néz…egyszerre. A víz rendelése minden bizonnyal letaglózó volt a számára, az meg pláne, hogy én gyümilevet kértem. Az akut roham néhány másodpercig tart csupán, amint erőteljesen kikoppannak a poharak a pultra, már ismét önmaga, a szemei is egymástól különálló életet élnek. Reppenek vissza Hartley-hoz, majdnem szó szerint, majd ledobom magam a korábbi székemre és röviden kijavítom a planetlógia és a meteorológia közti aprócska különbségről. * -Egy apró ponton azért a napsütés is fontos, ha az égitest forgási, haladási irányát nézzük, a holdaktól való távolságának a változását, hatását a Perdára, meg a többi holdra, de nem a napsütéses órák évi átlagát számolom. *A végén elhúzom a szám, lehet, hogy Hartley ebből pont annyit fog érteni, mint a konvojos kalandomból. Na mindegy. Már kijutott belőlem. A kérdésre bólintok, majd a fejem rázom. Nem, nem vagyok határozatlan.* -Én mondom meg, hogy élhető-e, de a Perda megtalálásánál még nem végeztem el teljesen a tanulmányaimat. De attól még menő! *A végére elnevetem magam lelkesen és boldogan, és ülve táncolva...csak a karjaimmal és a felsőtestemmel. Tényleg menő és imádom azt amit csinálok. Elsőként lépni egy bolygóra, vagy holdra, felfedezni a titkait…talán innen fakad a nagy titok fétisem. A kis táncitánciról juthat Hartley eszébe, hogy talán nekem nem volt elég a lötykölődésből, de én kétlem, hogy akár egy normális lépést is képes megtenni…tánclépést. * -Te szeretnél még táncolni? Felőlem táncolhatunk, de miattam nem muszáj. *Aztán eszembe jut valami és felnevetek. Most én csapkodom meg az ő térdét, kölcsön kenyér visszajár.* -Mi szólnál egy kis…száguldáshoz? Hmmm? Utaztál már takarítóroboton? Sokkal szórakoztatóbb mint Surranón és ingyen van. Naaa? Egy verseny? *S bólogatok is, hátha könnyebben igent mond. *
Reménykedjünk hogy mindenre fogok emlékezni ami elhangzott, így arra is írjak indulót, meg hogy tanítottam táncolni ezt a szép leányt, akinek nem mellesleg egyre jobban megy a dolog, csak már nem tudok annyira figyelni mint ildomos lenne "tanára" lévén. -Akkor örök barátunk maradunk! - Nevetek, hogy barátokat nem zsarolna, helyes helyes! Igaz ha megharagszik rám kérdés mennyire maradok barát vagy bárki más, de továbbra is tartom Raven túl kedves hogy bárkinek is ártson. Én legalább is ebben a szent meggyőződésben vagyok, az a szkenner amit kért azaz remélt tőlem is inkább védekezéshez kell nem támadáshoz hogy úgy mondjam. Ez már csak abból is kitűnik, ahogy a perdai kalandjait ecseteli, hát állatoktól menekül és "csupán" hullákat foszt ki, elmondása alapján a robbanások sem miatta vannak. Asszem. -Naná, mindennek. Neked is! - Mutatok rá, véletlen a mellkasát is megbököm, hm, közelebb van mint gondoltam. Vagy a karom hosszabb mint emlékeztem. Vagy tudom is én, minden esetre nem volt erős, inkább suta mozdulat, beszívom az ajkam is, hogy hoppá, akarom mondani pont így akartam! Tényleg! Azt hiszem Ő viszont valóban direkt borzolja a hajam, hah... micsoda dolog ez, nem vagyok holmi kölyök! Ha tudnám hogy Jack még jobban kiakad azon hogy ennyi alkoholt bírtam nos... jobb ha ezt nem tudom, hogy néznék ezután a szemébe? Meg... hát... ajh hagyjuk! Inkább hagyom hogy eloszlassák a felhőket a fejemben hogy semmi meteorológia nincs a planetológiával, tuti a légkör és a többi tévesztett meg! Jah, jah, tuti. -Ehm... - Ez most így, ittasan, akarom mondani becsípve egy túl összetett és bonyolult mondat volt. Sebaj, szép nagy szemekkel tudok ránézni, hogy amúgy figyelek, érdekel, de remélem nem muszáj mindent felfogni és holnap visszamondani! De annyi lejön nagyjából, úgy általánosan mit is csinál, emiatt gondolom a Perdára is Ő volt az egyik aki rámondta az áment! -Majd a következőnél Te leszel!- Vigyorgok rá, elvégre az Imperium ezért is megy továbbra is utakra, hogy további bolygókat fedezzen fel, lesz még lehetősége reméljük! No meg tetszik hogy ilyen lelkes, boldog, hogy szereti amit csinál. Jó látni. De ugye táncolni is jó volt, szóóóóval, térjünk-e vissza rá? Ez a kérdés! A választ hallva azért átgondolom, hogy mennyire tudnám megtáncoltatni, hm. De nagyon nem tudok belelendülni, mert most Ő csapkodja az én térdem, érdeklődve nézek rá mi lelte. A felét nem értem annak amit mond, de miért érzem úgy, hogy van valami turpisság? -Ahm... nem utaztam egyikkel sem, csak kocsit vezettem már és motort. - Már ha tudja mi minek az őse, ugye. Azért gyanakodva mérem végig mosolyogva, hogy hmhm, de aztán csak nevetek. -Legyen! Max olyan lesz mintha dodzsemeznénk! - Azaz picit belemegyek, többször, hát no nem baj. -Na mutasd az utat meg a fogatokat! Lehagylak, bármerre is kell menni, bármi is a cél! Kaptam már bírságot gyorshajtásért! - Erre nem kéne büszkének lennem, de most valahogy idevág és úgy érzem ez jó pont. Az ugye? Minden esetre ha segít felállni még csak el sem esem a hirtelen szédüléstől, majd immár magamtól követem kifele. Gondolom kimegyünk. Ha igen, akkor még odamegyek a pulthoz és átfeküdve (a hajolva kissé el lett túlozva) megpaskolom Jack vállát és közlöm vele Ő a legjobb kocsmáros az egész univerzumban! Már majdnem azt mondtam a Földön, de az ugye nem lett volna helytálló. Na de ha ezzel is megvagyok tényleg Ravené vagyok, vihet a rosszba a kisasszony!
*Szélesen elmosolyodom Hartley örök barát szövegére. Remélhetőleg erre emlékezni fog, de már előre félek attól, hogy ha újra találkozunk, mit kell elmagyaráznom neki. Ha gonosz lennék, olyat is elmondanék, ami meg sem történt és ráfogni arra, hogy csak nem emlékszik…de ha tréfáról van szó, akkor nem viccelődöm…szóval esélyesen bedobom majd a hirtelen támadt ötletet. Egyelőre maradok annál, hogy röpke közbeszúrásokkal emlékeztetem az ígéretére, így talán lassan de biztosan rögzül a memóriájában. Mielőtt vízért szaladnék, egy bökdöséssel nyomatékosítja, hogy engem legalább megjegyez, és tudja mit beszél, mert a hajborzolásra férfiasan reagál. Visszatérésemkor a téma észrevétlenül változik, Hartley meg nagyon szépen néz rám, mikor lelkesen ecsetelem a planetológia és a meteorológia közti különbséget, talán egy kicsit szándékosan bonyolítva a dolgot. Ha egy férfi nagyon szépen néz, akkor vagy akar valamit amit én nem, vagy fogalma nincs miről beszélek…jelen esetben az utóbbi érvényesül, mert a nézésbe bejátszik egy pici bambaság is. Édes ahogy megpróbál nagyon figyelni, bólogat mint aki jegyzetel, de halvány lila fogalma nincs arról, hogy hol járunk. * -A következőnél tuti, hogy én leszek, de akkor már te is ott leszel. *Bizony! Ha akarna sem tudna elkerülni, összezárva az Imperiumon és biztos lehet abban, ha nem írja meg az indulót, a sarkában fogok tipegni, már csak azért is, hogy ne csak a retinaszkenner megkerülését hozzuk össze, hanem sok minden másban is együttműködhessünk. Ezt letárgyalva talán úgy érzi, hogy összeszedte magát egy újabb tánchoz, de ha már barátok lettünk, adok neki egy menekülő utat. Azt nem mondom, hogy a takarítóroboton utazás könnyebb mint megállni két lábon, de mindenképpen szórakoztató. A kocsira felkapom a fejem, naná, hiszen az első vezetésem óta bolondja vagyok a kocsiknak és nem kevésbé veszélyes az utakon, legyen az kiépített avagy sima, természet adta ösvény. Fel is élénkülök, Hartley szerencsétlenségére éppen a poharamért nyúltam, így a hadonászással egybekötött lelkesedés végzetesnek bizonyul. A pohár jelentős tartalma tündérmackóra löttyen.* -Váááóóó! Kocsik! Imádom a kocsikat…upppssssz! Bocsi..letörlöm! *Csak mivel? Nem hordok magamnál keszkenőt, még szabad kezemmel állnék neki, hogy a nadrágjára fröccsent gyümölcslét szétkenjem. Biztos ami biztos, minél nagyobb legyen a folt, akkor nem egy pontra fókuszálódik a nedvesség és a ragacs. * -És mi az a dodzsem? * Érdeklődöm, mert ez is olyan földi dolognak tűnik, mivel nem hallottam még róla, és amiről nem hallottam, az vagy földi, vagy kancellári. Én felpattanok ahogy Hartley kiejti a száján a beleegyező nyilatkozatot, és eszembe sem jut most, hogy segítsek neki felállni. Persze ha eldől, vagy nagyon labilis…akkor igen, de lehet, hogy késő bánat…meg is indulnék a kijárat felé – a fizetést majd Jack megoldja, ahogy máskor is – de Hartley egy Denisovkanyarral eltérül. Na baszki, ez a pasi sem arra megy amerre az út van, de a kiabálásból rájövök, hogy csupán Jack-el barátkozik. Jó is lesz, mert a víz miatt igen furcsán nézett rám, már-már egyenesen. Mondjuk messziről Hartley-ra is úgy néz a vállcsapkodás miatt, de végül elvigyorogja magát. Büszkén…és mintha egy könnycseppet is elmorzsolna. Míg Tündérmackó vissza nem tér hozzám, a pda-n kikeresem a robotok programját és rendelek magunknak kettőt. Már régóta felül tudom írni a mindennapos parancsaikat, nem okoz problémát és két perc múlva meg is jelenik két kis sárga dobozka. Gurulva, sípolva, fütyülve ütköznek neki a lábainknak. Akkorák, hogy két lábbal kényelmesen el lehet férni rajtuk egy nagyon enyhe terpeszben, hogy az egyensúlynak is adjunk esélyt. * -Tessék. Állj rá az egyikre és mehetünk. *Mutatom hogyan kell, most egyenlők az esélyeink, mivel rajtam tűsarkú van, Hartley meg be van csípve. *
Tisztelt bíróúr és esküdtek és minden részeges alak a kocsmában én valóban próbálok mindent megjegyezni és felfogni amit ez a hölgyemény magyaráz, de hát ez az űrlötty keservesen megnehezíti a dolgom ám! Persze mosolyogni és szépen nézni attól még tudok, abban senki sem gátolhat meg, maximum McGrover és Jenkins, a puszta lényükkel, de amúúúgy! -Hát remélem...! - Vigyorgok, még tetszeni is felfedezni vele valami bolygót, gyerekkori álomnak tűnik nekem, pedig ez a valóság. Fura dolgok ezek. Ahogy az is hogy valami takarítóroboton való utazásra próbál rávenni, de nekem a takarítórobot egy földön cirkáló apró kis droid így szerintem érthető hogy szkeptikusan állok eleinte a témához. Ellenben ha már szóba jött megvallom szeretek gyorsan hajtani, igaz, csak kocsin és motoron teszteltem eddig magam. Lehet Jenkins következő siklóbalesetét én okozom? Hah! Ha én ülök a pilótafülkében tuti. El is vigyorodom a gondolatra, majd kizökkent a ruhám ért hideg nedvesség. De mivel nem csak a gatyámon érzem hanem a hasamon is, no meg mert hideg elvetem öreg papi módjára bevizeltem volna. Ó, jah, rám borította az italát! Komolyan csak pár másodperces késésben vagyok! Olyan nyolc-tíz, nem sok az! -Tényleg? Hát, elvihetlek egy körre, csak kell egy kocsi! - Nevetek, hát igen, a kocsikázáshoz egy kocsi nem árt. Bólintok hogy letörli, de jah, én is realizálom nincs mivel, így vakarom a fejem és jobb híján próbálom lesöpörni a nadrágomról a felesleget, ezzel persze elkenem, de fel is fogom én... Az is lehet a végén még Ő is segít ebben, minden esetre nem zavar különösebben a dolog, avagy alig jut el a tudatomig ez most kínosan kéne érintsen. Vagy ilyesmi. -Hahaha, nem tudod miii? - Nevetek, na akkor megtapasztalja hamarost mi is az a dodzsem! Már ha fel bírok állni, mert nem segít, így ahogy kiegyenesednék már ülök is vissza, ez a mesterséges gravitáció... kicsit kikapcsolhatnák, komolyan! De ha felhúz immár magabiztosabban megyek ki azaz hoppá, de hálátlan lennék ha nem köszönném meg Jacknek a király estét! Jaaaaj, azt hiszem meghatottam, hát én is mindjárt, mert hát olyan jó ez a hely, meg Ő is olyan jó arc, meg Raven is imádnivaló, ó... ja igen, Raven, nekem dolgom van! Felkaparom magam a pultról és újra nekiveselkedem a lehetetlen küldetésnek meg a takarítórobotos dolognak. Mire odaérek nem kell sok meg is jelenik a két padlócirka de őőő... álljak rá? Ez komoly? Jó, teljesen olyan mintha a tengeren szörföznék. Jééé és tényleg! -Ó, már majdnem szörfözünk! Avagy snowboard hó nélkül! Egyszer deszkáztam ám! Bár eléggé nagyot taknyoltam, így nem próbálkoztam újra, ahm... - Ez persze nem gátol meg abban hogy szót fogadjak és a falnál támaszkodva megpróbáljak fellépni a kütyükre. Elsőre majdnem lefejelem a falat hogy koppannék rajta de a kezemmel tompítok, így csak hangos vagyok, de lila nem leszek. A ninja reflexek! Avagy életösztön. Mindegy is. Másodjára úgy ahogy megmászom az egy lépcsős mount everestet. -Ehm... hallod... - Mégis hogy fog ez menni? Mi a cél? Fönn maradni vagy irányítani is kell? Lábbal hajtani? A kis víz segített, de azért csodát nem tett khm. Várom az instrukciókat ám, fel kell nekem is gyorsulni ehhez!
*Reméli, reméli, aztán lehet, hogy neki unalmas lesz. Felfedezni egy bolygó titkait nem olyan kalandos, mint ahogy azt sokan gondolják, van, hogy le sem szállunk, mert már a műszerek jelzik, hogy fasza, de felejtős. Aztán persze ott van a másik fele, amikor leszállunk és beállítom a műszereimet és aztán…várunk. Ebből kaland csak akkor kerekedik, ha jön valamilyen primitív őslakos, mint például két bolygóval ezelőtt, az ocani bocani. Kész szerencse, hogy semmilyen iható vizet nem találtunk, mind fertőzött volt, ja és savanyú is. Valami savas izé szivárgott a kőzetekből az összes forrásba. Talonba tettük, de szerintem ott is marad örök időkre. Az őslakosok viszont….én mondom, jobb nem is emlegetni őket. Na persze ha már ott vagyunk egy bolygón, vagy holdon, akkor én legalábbis táncolni szoktam. Ez egy rituálé, aki velem jön, megszokja. Hartley pont beleillik a táncoló talpakba. * -Én mondom, hogy ott leszel! *És amit én mondok, az úgy is van. Emelem az egyik kezem, hogy nyomatékosítsak, mégsem ez a végzetes mozdulat, hanem az, amelyik a kocsik emlegetésénél születik meg. Nekiállok törölgetni, csupasz kézzel, mivel nincs zsepim, vagy olyasmi. Hartley csak kicsit lepődik meg, későn is ahhoz, hogy ellenkezzen, de már legalább együtt törlünk, az még sem olyan ciki.* -Kocsit bármikor tudok szerezni. Milyet szeretnél? Kicsit, fürgét, vagy nagyot, páncélosat, fegyverrel vagy anélkül, ágyút? Ágyút szeretnél? Azt is szerzek. *Mi az nekem, ugye? Én ebben vagyok jó, Hartley meg olyan mint Denisov, egyre jobban hasonlít rá, ha azt vesszük, hogy gyakran földiül beszél, és nem arra megy amerre kellene. Jelen esetben még a földi dolognál tartunk, de csak visszakérdezni tud, mire én bólogatok és várom a dodzsem definícióját, amit nem kapok meg. Hartley-nál bekövetkezik a másik Denisov jelenség, a tervektől való eltérülés. Bár a második nekifutásnál már segítettem neki felállni, elengedtem…hátha megy neki egyedül is. Hát sikerült, nem kellett volna elengednem. Szemet forgatok a hátát nézve, majd inkább a kijárathoz sorolok és hívok két személyszállító kisiparost. Majdnem egyszerre érkeznek meg hárman, kettő még tud egyenesen menni, Hartley viszont a falba kapaszkodik. Felemelt mutatóujjal hívom fel a figyelmét arra, hogy…* -Héééhéhéhé! Még a dodzsemről sem tudom micsoda, ne használj új szavakat. Haladjunk csak szépen sorban. *De már mosolygok az esetlenségén, amikor a feje is koppan, már nevetek. Próbálok neki segíteni, hamarosan fent is van, csak billeg. Nem bírom abbahagyni a nevetést.* -Tehe nagyohon móhokáshás vagy! Hartley, állj egyenesen…nem megy?...Tárd szét a…karjaidat….így. *Mutatom, de közben tartanom is kell, pedig a robotka meg sem mozdul. * -Maradj rajta…vagy csak próbáld. *Tovább nevetek, így persze nekem is nehezebb fellépni a kicsi kocsira, de végül sikerül. Már ha közben Hartley nem kapaszkodik belém, mert akkor nem indulunk sehova hanem lehuppanunk a padlóra. De ha mégis, valamilyen csoda folytán képes három másodpercnél tovább maradni kapaszkodás nélkül, akkor elindítom a robotokat. Pici zökkenő és már….hát száguldásnak nem nevezném, de mintha kocognánk. Én picit megroggyantott térdekkel állok és a karjaimat enyhén széttárom, van gyakorlatom, csak Hartley-ra nem edzettem még. *
-Ámen! Ámen!- Emelem a kezem hogy legyen úgy ahogy mondja, legyen igaza, a nőknek amúgy is mindig igaza van, ezt jó férjként elsődlegesen megtanultam anno. De hogy aztán ezt szó szerint megpecsételi azzal, hogy leönt... ejj. Igaz elkezd törölgetni, ami ha későn is esik le, hogy mi a szöszért simogatja a lábam, nem mintha bánnám, persze. Tehát valamelyest kevésbé vagyok vizes, de szerencsére alig jut el a tudatomig, nem is zavartatom magam. -Ööööö elég ha gyors, én a sportos jelleget szeretem... - Nézek rá, hogy lemaradtam, minek az ágyú? Hogy fog szerezni? Meg minek az ágyú? Jah az már volt... vagy nem? Hangosan is megkérdeztem? Talán elég az értetlen tekintetem. Avagy nevezzük annak. -Mi van a dodzsemekkel?- Kérdezem később, mert már totál elfelejtettem beszéltem róluk és azt is hogy nem értette miről hadoválok. Nekem olyan egyértelmű! Az viszont nem, hogy miért közeledik hozzám a fal, meg eleve miért inog ennyire ez a kis robot, mert nem az én hibám, ez egyértelmű! Raven meg csak kacarászik itt oldalt, holott nem érzi mekkora kihívás ezekre ilyen magasra fellépni?! Hah! -Mi vagyok én... sas?!- Táratja így szét velem a karjaim, de eleve gáz hogy elengedem a falat, meg is kapaszkodom Raven vállában, veszek pár mélyebb levegőt. -Már elindultunk?!- Tök úgy éreztem, de nem is mondta hogy rajt! Jah, nem, egy helyben állunk. Legalább is állítólag én totál érzem hogy nem! -Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld!- Idézem a kicsi zöld bölcselkedőnk szavait a régmúltból, még az ujjam is feltartom a magasztosság dicstelen részeges jegyében. Emiatt el is engedem Őt és valami csoda folytán nem zúgok le a rögtönzött emelvényemről. Emiatt fel bír szállni és nos... Nem kell sok és már a plafonra pislogok. Az ott egy ázásfolt? Áh, nem csak összefolyik a kosz... hah. Jah igen, én fel sem fogtam hogy mint egy zsák ledőltem a kocsiról mikor elindult, de ha Raven figyelt akkor láthatta is, hogy elegancia nélkül puffanok míg dobok egy hátast. Épp csak feltartom a karom. -Raven? - Pislogok párat és mint egy lassított felvétel fordulok a hasamra, hogy fel bírjak állni. Van egy olyan ösztönös megérzésem a felülés most nem menne, meghagyom józanon az edzőteremre, ehelyett próbálok négykézlábra küzdeni magam. Észre sem veszem hogy kisejlik az aggodalom a hangomból itt ragadtam nélküle. -Túl gyors volt... én mondom túl gyors...- Motyogom félig hangosan hogy mi is történt, noha fogalmam sincs, de én zsigerből érzem csalt ez a nőszemély, hát mit nekem egy kis sebesség amúgy, de ez túl gyors volt! Hmm igen, Raven csalt, elszánt győztes jellem, csak is ez lehet! Igen! Itt van még egyáltalán? Irányba kéne fordulnom, akkor rájöhetnék.
*Hartley valahol a tánc és a pohár víz között nagyon elázott és nem csak a nadrágja. Talán a Búfelejtő a mozgás abbahagyásával látta megfelelőnek, hogy nagyobb mértékben lecsapjon rá, vagy tudomisén, de az tuti, hogy mire kiér az ajtóhoz, nagy a változás. Eddig sem volt színjózan, na de…ahogy a falat támasztja, az nem semmi. Pedig a kocsiknál még egészen éber volt, meg is jegyeztem neki, hogy ha ő a sportos kocsikat szereti, akkor ő az én emberem, mivel a Raven XS-t nekünk tervezték. Amikor majd leviszem magammal a Perdára, egy XS-el viszem kocsikázni és megmutatom neki milyen jól vezetek, amikor épp nem üldöznek. Igaz, akkor nem tudok teljességgel kibontakozni. A dodzsemekre másodszorra sem kapok választ. * -Semmi Hatrley, már elengedtem. *Legfeljebb megkérdezem Denisovot egy alkalmas pillanatban. Ilyen szokott lenni amikor lőnek ránk, vagy üldöznek, vagy mind a kettő egyszerre, esetleg amikor összeveszünk mert kettőnknek három terve van és a bőség zavarban feredőzünk. Inkább megpróbálom Hartley-t ráállítani a kis robotra, ami némi tanácsadással sikerül is. A nevetést abbahagynom nem igazán, alig kapok levegőt, mert mind kinevetem és vissza már jóval kevesebb jut, csak kapkodom, és látni sem látok rendesen a könnyeimtől, de hagyom csak csorogni azokat, nem törölgetek, mert úgy fogok kinézni mint akinek kettőt bemostak. * -Gondolkodj nagyban Hartley, a sas kicsi, te egy grodrak vagy. *Ő a vállamban kapaszkodik, én meg előtte állok és két karommal előrenyúlva tartom a mellkasánál, egyensúlyozunk picit, de végül siker koronázza a próbálkozásainkat. Addigra már a bárból is minket néznek hatalmas érdeklődéssel és nem kevesebb nevetéssel. Hartley irtó cuki amikor részeg. * -Még nem, de mindjárt. *Néhány kísérlet még, hogy el is engedjem amint kitámasztottam egy pontban, néhányszor vissza kell kapnom hozzá, de csak sikerül ez is. * -Akkor tedd! *Adom meg a végső….nem lökést, mert attól eldőlne mint egy zsák, de parancsnak épp megfelel, és ő remek katonaként és férfiként szót is fogad. El se hiszem, pislogok párat mielőtt én is fellépnék a mini járgányra, én a nevetéstől vagyok akadályoztatva, de legyőzöm. Talán menet közben is fognom kellett volna…vagy nem, mert akkor magával ránt. Így csak simán ledől a mozgó készségről, de csak néhány méter megtétele után veszem észre, mikor a kis robot, megszabadulva a túlsúlytól, gyorsabb sebességre kapcsol – még így sem száguldozik – és megelőz engem. Hátranézve látom ám ahogy Hartley mint valami büdös bogár, akit a hátára ejtettek, kalimpál kézzel-lábbal, és újfent nevetnem kell. Szegény! Azért sajnálom is, de csak azért, hogy legyűrjem a lelkiismeret furdalásomat. Elegánsan kirúgom magam alól a robotot és hagyom, hogy mindkettő menjen a dolgára, én meg visszatipegek Hartley-hoz, féltérdre ereszkedem és a karjai alá nyúlok. Nincs más hátra, gyalog kell hazakísérnem. * -Itt vagyok Hartley, nyugi, csak lassan állj fel….igen, túl gyors volt…csak úgy kihussant alólad. *Nem tudom abbahagyni a nevetést, ettől minden erő kiszalad a karjaimból, Hartley a nagy négykézlábra állása közben magával ránt, így már mindketten a földön fetrengünk. Ha már ott vagyok, nem igyekszem felállni, inkább megpróbálom Hartley fejét két tenyerem közé fogni, hogy a magam irányába állítsam a figyelmét, és ha megtalálja a szemeimet, úgy tartom.* -Figyelj csak! Fel kellene állnod. Menni fog? De ne röhögj, akkor nem fog menni. *Én viszont röhögök, én nem tudom abbahagyni, százkarátos vigyorommal hangot is adok a derűmnek és gyanítom, mire mi Hartle szállásának irányába állunk, addig még vagy háromszor – jó esetben – földre kerülünk, de nem adom fel. Egyszer úgy is sikerül. Első kísérlet: Felállok és a pasi karja alá nyúlok, hogy felhúzzam és kiegyenesítsem. *
-Miért... fogtad? - Mit engedett el? Hogy jön ez a dodzsemekhez? Mióta imbolyog ennyire a világ? Raven miért nem érzi? Miért csak én vagyok ennyire értetlen most, másnak miért nincs ennyi kérdése? Bár mindig azt mondta az apám csak az fejlődhet aki kérdez, hát én most bizonyosan szintet léptem akkor! Erre jön itt sasoljak, álljak mint a régi lerombolt szobor a volt Braziloknál vagy mi, de hát ettől miért kéne jobban fenn maradnom? Ő meg persze csak nevet és nevet, mondhatni mint egy végtelen felvétel. Mondjuk nem bánom istenigazából, mert tetszik a kacaja, nagyon is jól áll neki, bazsalyogva szemlélem ahogy törölgeti az arcát amin a mosoly már állandó vendég. Aranyos. Aztán mond valami nem szép szót, látszik összepréselem a szám próbálom belőni mi a fene az a godrick. Szerintem egy név, de miért lennék az? Ráadásul arra utal az a személy nagy, talán arra céloz fogynom kéne? Ez olyan női logika lenne, nem értem, komolyan nem. -Ahmmmm... - Alig fogom fel hogy a mellkasomnál támaszt, nagy nehezen nézek le rá. Aztán csak elengedem, megmaradok, büszke is lennék magamra ha mondjuk egy percnél tovább tartana. Számomra több volt, hát már mióta itt állok ezen a kis masinérián! És elindultunk! De nem, igazából nem, azaz mikor mégis már fekszem is. De nem az ágyban egy szép nővel, hanem a rideg padlón magányosan. A sors kegyetlen, én mondom, de senki sem hisz nekem! Abban sem hogy Jenkins egy gonosz pernahajder! Pedig a sunyi képe olyan mint egy menyété. Lehet azért nem hisznek nekem mert nem tudják mi az a menyét?! Hah heuréka! Nagy nehezen megfordulok és próbálok rájönni mikor és miért kerültem a hideg talajra mikor valami verseny győztese kellene legyek, ejj, nem az én napom. De szerencsére Raven nem hagy magamra, lehet tényleg kétségbeesve szóltam utána, de neeeem, nem, annál büszkébb férfiú vagyok! Ennek ellenére mikor felsegít nem tiltakozom, inkább próbálok finoman kapaszkodni belé és bocsánatkérően nézni rá, ajkamba harapva. -Bocs, meg kell szoknom, másodjára büszke is leszel rám! - Bár kiérezni erős kétségeim vannak ne esnék le megint, de szeretnék a kedvére tenni, nagyon is, jól érzem magam vele, megnevettet, szóval ez a minimum csak kicsit... betett az űrlötty. Lehet allergiás vagyok rá, jajaja, azért hat rám ennyire míg rá nem! De ahelyett hogy felállnánk megint a földön találom magam, ez is mikor történt? Miért? De még mindig nevet, hát én is nevetni kezdek. -Annyira tetszik ahogy nevetsz... - Nézek rá, hogy közelebb van, főleg mert érzem a kezeit az arcomon. Jaj de mondd is valamit mit is? Jah igen, szedjem össze magam. -Jó... - De hát igazi lázadó jellem vagyok nem tehetek róla, úgy nevet hogy hiába mondja ne tegyem csak nevetek én is, így mikor emelne megint a nevetése elgyengít és nem figyelek, azt hiszem közelebb a talaj amire támaszkodni óhajtom de így megint előre dőlök magammal rántva. Ez már tehetség, de isten lássa lelkem nem értem hogy kerülök folyton a földre! Nevetek is, próbálva nem rá nehezedni, mert azért nem koppantam most mert Ő volt oly' kedves félig a párnám lenni. A vállába is belenevetek, ami rázkódik mert Ő is nevet. Mondanám szörnyű, de hazudnék, ez vicces! -Hallod... babráltak a mesterséges... grav... tációval, érzed?! Galádok! - Suttogom az arcához közel (azaz normál hangerőn beszélek kivételesen) és nevetek tovább, mi másért esett volna mellém? De próbálom feltolni magam, hogy ne érezze épp letepertem, mert nem is, az nem ilyen lenne. Vagy tudja a fene, rég csináltam mint tudjuk, legalább ötven éve! -Ó... Ez is Jenkins műve! Fel kell írnom a listámra, hogy mi gonoszságokat művel az... az ember... Ne nevess, ez tök komoly! Wow..- Felemeltem a kezem hogy közöljem mennyire komoly, de úgy már nem voltam elég stabil így gyorsan leteszem megint nehogy eldőljek, most épp nem szédülök ki kéne használni! -Na de felállok... tényleg... - Próbálkozom, ha mást nem előbb legalább felülni, az is haladás lenne, a gyerekek is azzal kezdik tök logikus, követni kéne a példájukat.... aha! Minden esetre rám fér a segítsége, hogy meginduljunk, mert ha egyszer állok és támogat már megyek mint a güzü (legalább is folyamatos lesz a dolog nem ilyen szaggatott).
*Kissé elbeszél mellettem, de jelen állapotát tekintve, ez nem meglepő. * -Igen, egy picit fogtam, de már elment, elhussant. *Kezemmel is lendítek a levegőbe egyet, hogy mutassam, milyen gyorsan elillant a dodzsem ténye és léte az érdeklődési körömből. Amúgy is el vagyok foglalva mással, hiszen egyenesbe kell állítanom Hartley-t úgy, hogy ne dőljön el fél perc múlva, vagy még annyi se. Ez elég nagy kihívás, tekintve, hogy feltételezhetően forog vele a világ. Ami roppant mókás, mert nem bírom abbahagyni a nevetés. A Grodrak említése csak tovább teker a tekervényein, teljesen belegabalyodik az agya az ismeretlenbe és csak hümmög. Hát, nem most fogom elmagyarázni neki mi fán nem terem a szárnyas oroszlán. Inkább ráállítom a robotkára, de indulás után nem sokkal ő már a földön van. Míg felé szaladok, hogy összekaparjam, nem tudom eldönteni a nagy gondolkodásban, hogy ijedtemben vagy a nevetéstől pisilem össze magam mindjárt. Hát komolyan, meg kell zabálni ahogy ott fekszik a földön, próbálkozik felállni, nem nagy sikerrel, s néz az ártatlan szemeivel. * -Én már most büszke vagyok rád Hartley! *Muszáj motiválni, nehogy legközelebb nagy ívben elkerüljön amikor meglát. Egyelőre a nevetésé a főszerep, mert ez egy ördögi kör, egyszerűen nem maradunk állva, én sem. Annyira nevetek, hogy Hartley-val együtt esem a padlóra, és akkor meg azon nevetek. Könnyem csorog, de talán az övé is, és merem remélni, hogy nem az elkeseredettségtől. A megoldás persze nem az, hogy két tenyerem közé fogom az arcát, hogy csak rám fókuszáljon, de jobb most nem jutott eszembe.* -Szuper, mert nem tudom abbahagyni. *Ő sem, de nem ez a baj. A világért sem törném le a jókedvét, így aztán mint a keljfeljancsi – tutira ilyen játék is volt a Földön régen – félig felállunk, majd visszazöttyenünk a padlóra. A szövege meg….olaj a tűzre, vagy kerozin, vagy CQL a reaktorba. Majdhogynem a fejemen ül, fekszik, ahogy estünk, úgy puffantunk, de már kezdek kimászni alóla, mikor benyögi nekem a gravitációt. Felsikkantok a nagyobb nevetés bevezetőjéül…komolyan, sírok már. * -Tutira….baszki, szemétség! *Egymás végtagjaiba gabalyodva próbálunk mindketten felállni, a baj csak az, hogy húzzuk vissza a másikat. * -Tudom, hogy komoly…de mókás….szerinted tényleg…Jenkins? Á, majd megkérdezem tőle. *Dehogy kérdezem, pontosan tudom, hogy semmi baj nincs a gravitációval, a Búfelejtő az oka, de az csorbítaná Hartley büszkeségét, szóval hagyom, hogy ráfogja Jenkinsre, neki úgy is széles válla van, elbírja. * -Oké, én is. *A terv tettet követ, de előbb megpróbálom magam kihámozni Hartley alól és belőle, hogy egyedül álljak fel. Ha már állok talán könnyebb a karja alá nyúlni és támogatni, és ha meg van a lendület, nem is esünk el újból. Ugye? Négykézláb elmászok tőle – nevetve – ha meg van a biztonságos távolság, akkor felállok és megvárom, míg neki is sikerül. Addig nem zavarom kérdésekkel se, de ha sikerült neki, akkor még mindig nevetve, de picit már csillapodva, felemelem a karját és alá állok, hogy a vállamra tudjon támaszkodni.* -Szóval, hol is laksz? 3. szint? *Esélyes, mindenesetre akkor nem kell liftbe szállnunk, ami elég rizikós ebben az állapotban. Szerencse, hogy tudom merre vannak a lakókabinok, és még csak fordulnunk sem kell, mert jó irányban vagyunk. Még.*
-Ó!- Követem fáziskéséssel az imitált suhanást, szóval valami elsuhant pedig fogta, ó! Szomorú. De szerencsére annyira nem hogy sírjak szóval csak bólogatok mintha minden értelmet nyert volna a káoszban. Ráadásul valami hapsiról beszél ami lehet nem is hapsi de akkor mi? És miért vagyok a földön? És amúgy is annyi, de annyi kérdésem van, mégsem jönnek a válaszok. Vagy jönnek csak nem hallom? Hm. De annyi bizonyos, hogy ennyire részeg Malinorral sem voltam igaz az vizezett sör volt, ez meg tömény, nagyon tömény űrlötty, szerintem extra tömény, a tömény töménysége! És még büszke is rám Raven, jaj de aranyos tőle, pedig tudom versenyezni kéne, csak elfelejtettem már azt is miért is mentem bele. De hát ahogy nevet kárpótolva vagyok minden kényelmetlenségért, mert nagyon tetszik, engem is nevetésre sarkall! Azon is csak nevetek hogy nem bírja abbahagyni a nevetést, jó, az jó, bármeddig elhallgatnám akkor is ha az ára hogy ezentúl itt éljük le az életünk a koszos folyosó talaján a bár előtt. Romantikus lenne és vidám! Meg is kell neki mondanom! -Ez olyan érzelmes... - De csak eddig jutok a gondolatban mert fel kéne állna de valahogy megint lenn találom magam, félig rajta, szerintem annyira egyértelmű hogy Jenkins ki-be kapcsolgatja a mesterséges gravitációt! Sikkant is, hát tuti érzi hogy micsoda merénylet zajlik épp ellenünk! -Jajajaja... ezt kapom amiért kamuból majdnem... kilöktem az űrbe. Ki akartam... egy kicsit... de nem vagyok én olyan... igazából nem bántanám... de el ne mondd neki! - Oda lenne minden dicső fenyegetésem ellene! Mert hát gondolom komolyan tart tőlem leszúrom egy villával vagy valami váratlan, ez a minimum! Na de feltápászkodom... valahogy... vele... vagy mégsem? -Igen. Ez Ő!- Nézek rá és hirtelen nagyon komollyá válok, hogy ez Callum Jenkins műve, a pda-m rá! De aztán megint nevetek mert nevet, áh, hát így legyen komoly az ember! -Nem kell megkérdezni! Legközelebb... látom és a képébe vágom hogy gyerekes! - Csak értse miről beszélek! Szép is lenne kioktatni hogy a gravitáció nem nyúka-piszka, de... hm. épp most nem érzem hogy elég pitiáner szórakozás lenne ez egy kancellárnak de mindenki lehet kicsit flepnis, pont Ő lenne a kivétel? HAH! Nem! Na de kimászik alólam, mellőlem(?) Raven, vagy ilyesmi, furcsa helyeken érzem de ez lehet a talaj és már nem is tudom mi van, de odébb feláll, hm lehet megunta a ki-bekapcsolást. -Nah, visszakapcsolta... siessünk!- Motyogom a dolgot és hát pár percbe beletelik a dolog, (nekem egy szempillantás) és fel is álltam! Hah! -Megvan! Jeeeej!- Örvendek vala érzem újra itt van Raven nem hagyott el, hát ez örök barátság, ide érzem! Át is ölelem nem csak karolom adok egy csókot az arcára, legalább remélem nem fordul ide mert a reakció időm vészesen késik. A kérdésére számolni kezdek ahogy átkarolom és ütögetem az ujjaim. Fogalmam sincs hányadik szinten vagyunk és hol is lakom, át kell gondolni hányadik szint az... -Negyedik... - Jutok a következtetésre, ami igaz is lehet mert mintha egyszer megjegyeztem volna magamnak hogy félúton vagyok mindenhez. Szóval ha nem akar lépcsőzni kelleni fog az a lift sajnos... De végül is kibírom, tényleg, a séta lehet jót is tesz majd, akkor kezdődtek a gondok mikor leültem! Vagy nem? Hmmm... -Örülsz hogy találkoztunk? - Bazsalygok rá míg kicsit megölelgetem menet közben, jól esik, annyira kedves velem viszonozni kéne valahogy! Mondanám veszek neki egy csokor világot de az esélytelen, mi marad? Csoki van még? Ajh de nehéz manapság a nők kedvére tenni így!
*Hartley-val a fejemen, vagy majdnem, sokadszorra megkísérelt felállás után, a legkevésbé arra számítok, hogy ezt az egész sírva nevetős dolgot érzelmesnek találja. Hát, lehet benne valami, ha azt veszem, hogy elmondom neki mennyire büszke vagyok rá, és két tenyerem közé veszem az arcát, meg pátyolgatom, miközben már az oldalam is fáj a nevetéstől…akár még egy nehéz nap utáni házastársi lazításnak is elmenne. Ha nagyon eltúlzom. De nem vitatkozom vele, mert fogalmam sincs, hogy mi jár a fejében a sok kusza gondolat között, és mi keveredett mivel. Annyira még nem ismerem a lelkivilágát. Ezek után mindent Jenkinsre fogni már semmiség, tekintve, hogy mit tett a feleségével, vagyis ha közvetlenül nem is ő, és mennyire rosszban vannak, elvégre Hartley csatlakozott a Jenkinst utálók klubjába…szóval már éppen helyeselnék, mikor benyögi a dumáját. * -Kamuból kilökted az űrbe? Majdnem? Miért csak majdnem? *S jön a magyarázat, amit alig hiszek el miután a perdai sárba gyömöszölte a szitkaival. * -Nem tudnád bántani? …Hogy te milyen rendes vagy, meg cuki….ó, dehogy mondom el neki, még a végén elbízza magát. *Jenkins amúgy is szeret _úgy_ nézni, jobb pillanataiban, amikor a humoránál van és látszólag ő nyer. Na ugye…erről kellene leszoktatni. Nem mondom komolyan, hogy megkérdezem az első adandó alkalommal, hogy ő szórakozott-e a mesterséges gravitációval, mert tudom, hogy nem, ám ahogy hallom, Hartley-t sem kell elvinni a vakmerőek klubjába továbbképzésre. * -Na, ezt látod elhiszem. Pacsi! *Emelem a kezem egy pacsira, hiszen én vagyok a másik a Dominiumon, aki gyakran semmibe veszi, hogy egy kancellárral áll szemben. PErsze a határok, azok nagyon fontosak, de azért vannak, hogy veszegessük. Nagy nehezen lecsillapítom a nevetésemet annyira, hogy ki tudjak mászni Hartley alól, és legalább egyszer önállóan és egyedül fel tudjak állni. Nekem sikerül, ám a pacák humora majdnem megint popóra ültet. * -Visszakapcsolta? Húúú….akkor siessünk. *Kacagom a szavakat és ha már felállt, akkor el is indulunk, kérdés, meddig tudjuk tartani a függőleges állapotot. Ölelkezve, puszilkodva tesszük meg az első lépéseket, ekkor még remélem, hogy nem kell lifteznünk és Hartley gyomra is megússza…szívszorongva várom a számolás végét, mire benyögi nekem a negyediket. * -Baszki! *Rövid, velős véleményem csak úgy kiszakad belőlem, de a következő pillanatban már megint vigyorgok. Tutira nem megyek Hartley forgó gyomrával liftezni, na de vajon a lépcsőkön hogyan boldogulunk majd? * -Oké Hartley, lépcsőzünk. Csak szép lassan, majd énekelem neked az ütemet, attól majd jobb lesz. Hidd el, gyorsan elfelejted a hányást, meg a forgó gyomrodat. *Ettől meg majd eszébe jut. Hát akkor irány a lépcső, csak egy emelet, nem több, annyit fél lábon is kibírunk. A bazsalygásra nem tudok nem odafigyelni, felé fordulok picit, de közben azért nézem azt is merre megyünk, nehogy összeütközzünk valakivel, vagy egy robotkával, esetleg egy kancellárral…ja azzal nem, melyik jönne már ide a harmadikra? * -Én ne örülnék? Hát én rendeztem úgy, hogy találkozzunk. Már nem emlékszel? Tudtam, hogy jó fej vagy. *Ölelget, eszem a szívét, de cuki! Hagyom neki, mert esélyes, hogy semmire nem fog emlékezni…jut eszembe, kellene csinálni bizonyítékot a mai estéről, ezért fél kézzel és vállal Hartley-t tartva, menet közben a szabad kezemmel előkeresem a pda-t, hogy lefotózzam magunkat. Csak picit kell megállnunk, talán abból nem lesz baj.* -Szavad ne felejtsd Hartley…bár úgy is elfelejted holnapra, na mindegy, csak picit állj meg, vagy…akár mehetünk lassan….így jó, ha ennél lassabban megyünk, akkor már állunk. Na igyuzzá ide, ide előre…csííííz….mondjad csíííííz! *Hogy ebből milyen kép lesz baszki…remélem nem esünk orra mindketten, mert abból ma már esélyesen nem lesz felállás….de ha mégis, a kép elkészülte után rázendítek, úgy is ő akarta, hogy bátran énekeljek, hát most megkapja. Nem mellesleg a ritmus pont jó lesz ahhoz, hogy egyenletes léptekben eljussunk a lépcsőkig és onnan fel a negyedikre. Hartley zeneimádó, meg táncimádó, őt a zenével lehet motiválni, hátha az én hangom is jó lesz rá. Picit hamis, picit rekedt, picit sipítozós, vagy épp repedt reaktor…de az enyém, és legalább a ritmusra nem lehet panasza. A lépéseimet is ahhoz igazítom, kis csípőmozgás, még Hartley-ét is meglökdösöm, hogy érezze a…törődést.*
-Áh, csak azért majdnem mert amúgy nem tudtam volna kilökni... azaz bizonyára megoldottam volna ha akarom de se időm se lelkiismeretem nem volt hozzá. Főleg mert nem volt egyedül... meghibásodott a rendszer ezért azt hitte repül az alvókkal. De hát nem, nem, de majdnem lelövetett. - Legyintek, hogy hosszú, meg most olyan kuszának tűnik erről beszélni, mikor minden csak keresztülsuhan a relaxált, fókuszált elmémen. De hát részegen sajnos, akarom mondani enyhén becsiccsent állapotban még annyira sem tudok hazudni mint illene, tehát kikotyogom nem vagyok valami jó végleges bosszúban. Nem fogom kanállal kikaparni a beleit Jenkinsnek. Amúgy is undorító lenne, semmiképp sem csinálnék olyat. -Nem, csak a nagyapám lenevelt az erőszakról... úgy ahogy, az orrát beverném, de a nyakát nem törném ki, nah. És igen, onnantól semmi sem lenne neki szent, féljen csak hátba döföm egy villával! - Hogy miért azzal nem tudom, az olyan gyanútlan fegyver. Bár kérdéses abba belehalna-e, megjegyzendő feltehetően nem, de hát most mindegy is. Főleg mert itt szórakozik a rohadék a gravitációval is! A fene a pofáját, nincs jobb dolga? Milyen kancellár az ilyen?! Hozzá is teszem első adandó alkalommal közlöm majd Jenkinssel hogy gyerekes! -Az! Ötöst ide! - Sajnos nem találom el a kezét pedig úgy igyekszem! Na még egyszer! Áh, hagyjuk.... a fontos az hogy mi ketten majd jól megmondjuk annak a bájvigyorúnak hogy nőjön fel végre! Aztán Raven teleportál, nem is tudtam képes, de olyan jó barát előlem ezt sem titkolja és már áll! Micsoda tett! Dacol egy kancellár hatalmával is!! De ha már kaptunk egérutat - nem értem Jenkins miért lett hirtelen rendes, lehet megszánt, pedig nem kérek a szánalmából! Ahh, akkor felállok, komolyan, percek kérdése! Aztán úgy megyünk mint akik mindig is örök barátok voltak, nem hiába ölelgetem a kedvest, háát milyen jó már! És igen, a negyediken lakom. Szinte biztos vagyok benne, de a gyanúm erős legalább is. -Phil, neked Phil! - Bújok a nyakához, hogy jajj ugyan, a Hartley olyan formális! Aztán amit a gyomromról mond... oh. -Gondolod? Szerinted Jenkins idejön a képünkbe nevetni? Akkor rámehetne a gyomrom tartalma. Kibírom addig míg nem találkozom vele! Nem pocsékolunk!- Közlöm elszántam, mintha lenne bármi esély rá hogy Jenkins háthoz megy egy "pofonért". Főleg mert a lépcsők fele megyünk, melyik kancellár használ lépcsőt?! -Jah, tényleg... átejtettél tényleeeg! Rossz vagy! De azért értékelem, Sam nagyon szerencsés hogy ilyen barátnője van, majd mondom neki! - Magyarázom lelkesen, mint aki megvilágosult hogy ó valóban, Ő csalt magához és akart kibabrálni velem, hát nem édes? Aztán csak mélázva figyelem hogy mint villám előkapja a PDA-t és már... fotóz? Szerencsére lemaradtam így a mosolyom levakarhatatlan. -Csíííííííz. - Mondom én, amit csak akar, a vigyorom pedig totál árulkodó, de hát nekem ha mondaná se tűnne fel. Mert hát nem vagyok részeg! Én? Ugyan! Hát Ő többet ivott, akkor neki is annak kéne lennie, sőt, jobban! Nem mintha nem vigyáznék rá, megóvom én az itt nem létező széltől is! Bizony ám! Persze csak ha a szél lassú, előre szól és megvárja míg reagálok. Nem esünk el, mert állunk, meg hát a korlátban is tudok kapaszkodni, belé is, teljesen jó, hogy ezek a lépcsők milyen biztonságosak! Kell némi idő mire leesik mit is énekel, de nem a hangja miatt! Nem, dehogy, az csodás, olyan érzelmes és energikus! Fantasztikus! Inkább csak le vagyok maradva és nehezebb a felismerés (jó icipicit elcsúszott a hangja, na bumm, kit izgat?) Szóval nevetve csatlakozom, de mostanra az én hangom is utolérte a pia, szóval lehet menne ez de nem így. Ám ettől lesz tökéletes duó a mienk, aki csak hallja megkönnyezi szerintem mert olyan... szép! Na meg a szöveg... a nőcsábászosságot most élem, vigyorgok is neki de jah... nem kéne elesni, nagyon találó kis muzsika ez! Aztán ha sikerül megmászni az egy szint magas Domini-everestet, akkor próbálom tájolni magam merre, de... ha jobban megnéz szerintem inkább kikeresi merre a kabinom. Jobban járunk..
*Újabb dominiumi gyöngyszemmel leszek gazdagabb, amikor kiderül, Hartley és Jenkins volt a főszereplője annak pici kis zavarnak – így kommunikálták le – ami az első gyűrűszinten történt. Ha ezt akkor tudom, jobban utána nézek. Most első kézből tudom meg a részleteket, bezzeg Jenkins ezzel nem dicsekedett. * -Jó, hogy csak majdnem. Mondjuk ha rajtad múlt az élete, meg a többi alvóé, akkor megértem. Csak a szája nagy, de közben tutira be volt szarva, hogy most mi lesz. *A vigyor tartósan ott marad az arcomon, már ezért a történetért megérte Hartley-t megismernem, de kivételes társasága és cuki részegsége, hab a tortán. Mondjuk lehetett volna rosszabb is, ha mondjuk az agresszív részegek csoportjába tartozik, akkor már nem itt lennék és azt hiszem ő is valamelyik fogdán józanodna. Így viszont nekem jutott a megtisztelő és igen nehéz feladat, hogy hazavigyem. Persze amíg a padlót mossuk és fényesítjük, esélytelen. A nevetés garantált az elkövetkezendő X időben, fogalmam sincs mikorra érünk a kabinjához. * -A villa remek fegyver, csak figyelj majd, hogy a jó végével szúrj. Ne a nyelével, semmiképp se a nyelével. *Mondjuk ha arra gondolok, mennyire imádja a felöltőjét, amit Hartley esélyesen kilyuggatna, tutira nem villa általi halált hal, hanem agyvérzést kap dühében és gyászában, amit a lyukas felöltő felett sírna el. A gravitációval való játszadozás eszembe juttatja az aszteroida törőn történteket. Ott én voltam a gonosz, páran megsínylették a gravitáció változást, de nem volt szándékos…csak nem szóltam időben. Pacsira emelem a kezem és egy röpke pillanatig szurkolnom kell, hogy sikerül-e vagy sem Hartley-nak eltalálnia a kacsóm…de hiááába. Másodszorra sem. Ő is hagyja, én is hagyom…őt is a padlón. Nekem azért könnyebb felállni miután kikecmeregtem alóla, és állva könnyebb őt felhúzni, remélve, hogy nem húz vissza. Baszki, azért necces volt, de összejön végül az egymásba kapaszkodás, ölelkezés, még a nyakamba is bújik, susog a fülembe. Hét de cuki már! * -Ne bizalmaskodj Hartley, nem egy pohárból ittunk. *Tuti magára veszi, még a végén sírni kezd nekem, pedig vicc volt, tényleg, láthatja a vigyoromon, hogy szívatom. * -Ne pocsékolj. Tartsd magadban. Jenkins a kabinodnál vár, tutira. Ott majd lehányhatod. Csak addig legyél nagyfiú. *Kicsit tántorgunk ugyan, de biztosan haladunk a célunk felé, kis lépésekben, kis célt kitűzve magunk elé, pontosabban én tűzöm Hartley elé. Lépcső. Közben elmesélem megismerkedésünk első perceit, mert már azt is elfelejtette, esélyes, hogy holnapra az egész estére nem fog emlékezni.* -Rossz vagyok, de élvezem! Mondjad, de tudja. *Elő is veszem a pda-t, hogy megörökítsem a hangulatot, ha igazam lenne és Hartley-nál tényleg beüt a másnapos amnézia, legyen bizonyítékom milyen jól érezte magát. Belecsízel a kamerába, szerencséje, hogy a másik kezemmel tartanom kell, ezért nem kerülnek a feje mögül kikandikáló szarvakat formáló ujjaim a képre. De nyelvet öltök és kacsintok és nyomok egy puszit is az arcára. Ellövök vagy nyolc-tíz képet, majd felvételre állítva a pda-t az éneklést is megörökítem. Ritmusra megyünk, én legalábbis megpróbálom, bár hartley lábai nem mindig arra mennek amerre kellene, de eljutunk a lépcsőkig. Ott az egyik kezét a korlátra teszem, kapaszkodjon, majd egyenként, szépen fel…aztán le, kettőt fel, egyet le…* -Baszki, hosszú menet lesz. De még mindig jobb mintha fordítva csinálnád. Énekelj tovább! Talpon maradsz! *Vagy háromszor újrakezdjük a dalt mire felérünk a fordulóval együtt a negyedikre, ott a falhoz támasztom Hartley-t és kikeresem a kabinját. * -Arra. Gyere te Búfelejtőtitán. *Ha sikerül újra elindulni, pláne úgy, hogy nem kell megint a padlóról felszednem, akkor már nincs sok hátra, hogy ismét megtámasszam a fal mellett, de akkor már a kabinja előtt. Be kéne menni, nem ártana az ajtót is kinyitni.* -Megérkeztünk. Nyisd ki az ajtót.
-Nem is tudom... szerintem nem. Pedig annyira oda akartam volna mondani hogy "utolsó szavak?" de há' akkor tuti tarkón lövet hogy az legyen az uccsó dolog amit lát... agresszív doki, hogy lehet az ilyen ember doki?! Hah... - Most esik le, hát Ő az élet védelmére esküdözött fel nagyban akkor nem gáz ha lelövet? Hm. Majd egyszer megkérdem tőle. Bár egy méregkeverővel mit akarok én faggatózni? Elittam az agyam. Azaz neeeeem, dehogy, mennyivel ittam? Két pohárral? Oké, nem tudom mikor ettem utoljára és hasonló finomságok, de hát azt a kaját amin élünk ki jegyzi meg? Nem valami változatos... Na mindegy, seperc alatt felkászálódunk a padlóról (ha menne még a zene lement volna vagy tíz is szerintem, de sss) és közben magyarázom mivel nem szúrom le a kedvenc kancellárom. -Ne? Pedig úgy tovább tart, az nem előny? - Kérdezek vissza hogy ne a villa nyelével molesztáljam meg Callum doktor hátát. Kár hogy nem tudom divatbolond a jóember, lehet már csak azért is kilyuggatnám azt a méregszínű felöltőt! Inkább adnék pacsit új barátnőmnek, de valahogy folyton elmozgatja a kezét, avagy ez is Jenkins műve, mint minden, minden ezen az átokverte hajón! Áhh, inkább feltápászkodom meg ölelem Őt, hát meg kell hálálni hogy ilyen rendes velem! Csak barátságos vagyok! -Nem? Biztos? És ha kicseréltem? - Vigyorgok, de persze dehogy cseréltem, meg hát mindegy is lett volna, gondolom, de kap pár "naaaa" és "ugyaaaaan" zuhatagot, hogy hívjon Philnek, jobb lenne. -Gondolod ott van? McGrover után mondjuk nem csodálkoznék... - Hogy az is tudta hol lakom... nem mintha titok lenne, persze, csak hát lesüllyedni a pór népekhez, mint én, ki hitte volna? De a doki lehet lemászik, ha már ennyire megnehezíti hazajussak Ravennel nem? Lehet irigy rám, háh! Minden oka meglenne, neki nincs ilyen szuper új teleportáló és vicces barátnője! Hah! -Igaz, igaz, de azért mondom majd neki!- Nevetek Sam miatt, erre hirtelen lefotóz. Na jó nem olyan hirtelen, de nekem csak tényleg egy villanás az egész szó szerint. Ah, jól éreztem, puszit is kaptam, hát végig nevetek az összes képen, bár nekem egynek tűnt, de hát sebaj. A lépcsőnél már koncentrálni kéne, de nehéz és hát az éneklésre is figyelni kell, mert miért ne, na szóval nem mindig teljesen előre haladok, Jenkins várjon kicsit a rókájára. Most amúgy sem kavarog a gyomrom esélyesebb holnap szökik ki belőlem minden. Ahogy ezer év múlva felérünk már a falnak is "lök", azon is csak röhögök. -Hú legalább a kabint várd meg, míg nekem esel, a padló kemény lesz! - Nevetek hangosan, mert hát cseppet sem foglalkozik velem sajnos, csak nyomkodja a PDA-t, ejnye. -Hol marad a tündérmackó? Fűzd hozzá azt is angyalom!- Nevetek még mindig, hogy titán is lettem, ah, az menőbb, tetszik, de hát a másik meg vicces, én meg szeretek vele nevetni. Bár eléggé el is fáradok itt a nagy mászásban meg sétában, hát minek van ilyen messze Jack bárja? Meg fogom kérni költözzön közelebb, hát semeddig nem tart neki majd, tudom, meg aztán olyan rendes a tag! Tuti megcselekszi a kedvemért! Jah hogy itt vagyunk? Nyitni... nyitni... hát kell némi idő mire bejutunk, de megoldom, én mindent, komolyan. -Gyere! Érezd otthon magad ám! Végtére is otthon vagy... - Sam barátja az én barátom is! Meg nincs sok mindenem de azt megosztom, tényleg. Kupi nincs, egy ekkora helyen művészet is lenne. Ma sem itt aludtam szóval az ágy is be van vetve, nincs elől semmi, bár reflexből kiteszem a PDA-m meg a kommunikátorom az asztalra, azoknak ott a helye. -Kérsz valamit? - Megyek a víz fele, úgy érzem ki akarom inni... a világot is! Ez így értelmes? Minden esetre töltök magunknak, szerintem nem csak nekem van melegem, hanem neki is és hát a hideg víz!
-A potenciális kancellárokat nem tesztelik pszichológiailag. *Éééés milyen szépen kimondom a nyelvtörő szót, baszki! Ezt mondja utánam Hartley. Büszke vagyok magamra, mondjuk lehetek is, mert annak ellenére, hogy én is ittam pár pohárkával, remekül támogatom a Búfelejtő szüzességét épp most vesztett pasit. S még tanácsot is adok, hogy mivel és hogyan hányja villavégre Jenkinst. A kérdésre, ami máskülönben jogos és ésszerű, a fejemet rázom. * -Csak a felöltőjét trancsírozd, hogy meg ne sántuljon. Esélyes az agyvérzés, és akkor látszólag természetes halált hal. *Megugráltatom a szemöldökeimet is, bár kétlem, hogy látja, vagy épp arra figyel. Lassan de biztosan, némi koncentrációt igényelve azért sikerül felállni…neki is, bár belém kapaszkodva, sokkal nagyobb esélyekkel indul. Az ölelgetésében jócskán benne van Búfelejtő uraság is, és a dezorientáltság, ami a hangsúlyt a minél szélesebb vigyorgásra helyezi. Hartley nincs híján fogaknak, még a leghátsókat is simán látom. * -Ha kicserélted, gratulálok. *Jelzésértékűen megdöngetem a mellkasát, majd nagy nehezen, de csak mert olyan szépen kéri…* -Phil…Hartley! *Nem adom be a derekam, de már csak viccből nem. * -Tuti ott van. De ha szeretnél biztos lenni benne, akár oda is rendelhetem. *Valahogy megtalálnám a módját, de nincs kedvem ahhoz, hogy utána viseljem a következményeket, másrészt, jobb ha Hartley-t nem látja így. Pedig megnézném ahogy telibe hányja Jenkins felöltőjét. Ezért is muszáj, hogy megörökítsem az esténket, meg Samnek is megmutizom majd a képeket a drága földi barátjáról, lesz mivel cukkolni a kis infóst. Énekelve jutunk fel – ezer év elteltével – egyetlen szintet a lépcsőkön megtéve, ezek után picit figyelnem kell másfelé, mert fogalmam sincs, hogy Hartley melyik kabinban tengeti egyszerű ám nagyszerű életét, és sajnos jelenleg ő sem tudja, szóval kell egy kis segítség. Addig a falnak döntöm, hogy legyen támasza, de vagy szándékosan, vagy engem cukkolva félreérti. Hát de cuki már, nevetnem kell nekem is, így azért elég nehéz megtalálni amit keresek. * -Volt már rosszabb is mint a padló, ne kényeskedj! *Az elégedetlenkedésére felpillantok rá és a számat csücsörítve szólítom meg. Ez nagy meló tőlem, tekintve, hogy közben teli szájjal röhögök.* -Tündérmackó! *És még egyszer mikor az ajtónál támasztom a falhoz.- -Tündérmackó! Engedj be! *Ez mér jobban megy, kevesebb nevetéssel. Bár amit művel ajtónyitás címén, az megér még vagy egy hét nevetést is, nyelvemet is kidugom az ajkaim között, annyira szurkolok neki, s amikor közelít a megoldáshoz, én is egyre jobban szorítom össze az ökleimet, testem is görbül meg, mintha a mozdulattal irányíthatnám. Végül mindketten fellélegzünk és belépünk. Ismerős a kabin, ami a méreteit illeti, viszont nagyobb rend van, mint az enyémben…a miénkben. Nincsenek női ruhák az ágyon, sőt mi több, be is van vetve. Hartley vízért megy – remélem azért – én az ágyhoz lépek, hátha ezt is félreérti, lehúzom a takarót a végébe, megpaskolom a párnát.* -Vizet, köszi. Aztán ha leittad magad, gyere az ágyba. *Előre röhögök a várt reakcióján. Persze ennek is meg van a hátulütője, mert nem tudom, hogy hartley mennyire szokott levetkőzni alváshoz és ez mennyiben változik részeg állapotban. *
Kell pár másodperc... avagy sok pár másodperc hogy eljusson az agyamig mit is mondott, de aham, szóval adva a neve és jó is lesz világos! -Hah... diszk... kr... amáció! - Nekem nem ment, de hát mi ez a kivételezés és ha pszichopata aki arra gerjed nézi az alvó embereket? Még lehet igaz is, há' mennyi alvót nézhet már. Bár remélem nem defektes Jenkins mert az is rajtunk csattan. Tehetne egy szívességet és lehetne normális! Ha nem, megszurkodom villával, lassúúúú, lassúúúúú halál, Raven is egyetért, hát persze hogy egyetért az új legjobb barátném! -Óóóó... olyan bölcs vagy!- Ámulok és bámulok, bár nem értem egy ruha miatt miért kapna kedvenc kancellárom agyvérzést, de hát megjegyzem! Kár hogy mégsem fogom... Nem baj mert ölelgethetem Őt amiért ilyen rendes-kedves, hát el nem engedem! És nem azért mert elesnék, jaj már, hát mert szeretem! Most nagyon nagyon, mintha mindig is ismertem volna! -Biz' én kicseréltem! Varázs kezeim vannak!- Nevetek, mert eszembe nem jutott ilyesmi, de ha ez kell hogy tegezzen mindent 'is lehazudok a plafonról. Ám csak nem megy ez neki hőbörgök is egy sort. -Ajjjjjjh Raaaaaven! - Nyújtom el az elejét és hadarom el a végét nevetve. - Phil, a Hartley nem kell, csak Phil! Phil! - Mantrázom, hogy ne kéresse magát, jóbarátoknál nincs magázódás! -Ehhhh... inkább ne, tényleg felfordulna a gyomrom a vigyorától és a nyájas behízelgő modorától! Már amikor nem unott... vagy remegős az idegtől, ahaha, utóbbi jó! - Igen, Jenkinsről beszélek, én komolyan átélni véltem ezen reakcióit az alvóknál de lehet csak összemosódik a képzelgésem és a valóság, jelenleg fogalmam sincs. De hát csíííííz és kilométeres(nek ható) séta, seperc alatt ott vagyunk nálam, komolyan, fél perc volt! Teleportáló Raven! Aki még a falnak is nekivet, de csak nem hagyom szó nélkül. Igaz a reakcióján is nevetek vele, mert én meg a kényeskedés! -Ú, mesélj! Te biztos nem hemperegtél még hangyabolyba! Az megöli aztán a romantikát!- Nevetek, szinte sírok annyira, de hát az emlékek most egyszerre élesek és tompák, nem is tudom miképp lehetséges ez, de hát... van és kész. De ha már csücsörít dobok neki egy csókot én is, nem tudom mit nyomkod a PDA-n de hát ez fontosabb! Mikor az ajtómnál vagyunk - senki se kérdezze mi történt odafele, nem tudom - a röhögés sem segít hogy nyissam az ajtót. -Engedlek, engedlek! De csak be, ki nem! - Nevetek, micsoda szigor van itt, velem kell lennie, biza! Bizonyosan minden álma és vágya, egyértelmű. És még ablak sincs hogy kimásszon! Mégis csak vízért megyek nem... nem is tudom miért, de azért semmiképp, szóval víz. Mikor felé fordulok már paskolja az ágyat. Odaviszem neki a vizet (pár lépés, az megy) és kiiszom egy szuszra a sajátom. De aztán csak felfogom mit mondott. Sajnos látszik is csak most, meglepetten nézek rá. -Ööö.. - Simítom a tarkóm, most mi is van? Mármint... tényleg mi van? Most marad? Mármint nem bánom, mondom otthon van csak izé... nős vagyok. Tompa agyamban ez maradt meg. -Tied az ágy csillagom, én megleszek a földön is. - Mondom kínosabb nevetéssel, mert elvesztettem a fonalat hol vagyunk arccal és mi a terv, de leteszem a poharat és azt is elfelejtem nem szoktam én mások előtt vetkőzni, főleg mert még közel sem vagyok régi formámban, de hát már ez is mindegy. A lényeg próbálom lehúzni magamról a felsőt, hogy húzom a fejem fele, deeee... huh. Ez mindig ilyen fárasztó és nehézkes? Én egy hős vagyok akkor a hétköznapokban. Szóval szenvedek vele, egyszer csak sikerül, ha véletlen megsajnál gyorsabban is összejön. A többit inkább hagyom is a csudába, ez is megterhelő volt... hah.
*Hartleynak kissé becsomósodik a nyelve az alapjáraton sem egyszerű szónál, kuncogva értem mit akart mondani. Hét annyira aranyos, hogy ezt így megpróbálta, még aranyosabb ahogy nem sikerült neki és az az arc hozzá….minden kreditet megér. Eszembe jut, hogy lehet, rossz helyre születtem, mert a földiekkel jobban megértetem magam és a poénjaimat is jobban bírják…bár ez alól Jenkins a kivétel. * -Hát igen, a tudásnál sokkal fontosabb a bölcsesség. *Bólogatok tovább kuncogva Hartley-n, egyet értve vele, bár nem tudom miben. Csak ötletet adtam Jenkins kiiktatására, mely természetes halállal Hartleynak sem lehet baja. Mikor már két lábon áll, bár bizonytalanul, nagy merészen arra vetemedem, hogy megpaskoljam a mellkasát, már csak azért is, mert ő olyan ügyes volt, hogy kicserélte a poharainkat. Ha így lett volna – s pláne a végén – tudhatná, hogy milyen ksi cseles voltam. Nem ittam annyi Búfelejtőt, mint ő, bár az utolsó pohárban is gyümölcslé volt, csak nem totálra erjesztve. Irtóra élvezem ahogy nyűglődik azon, mert Hartleynak szólítom, és még az sem tűnik fel neki, hogy e mellett tegezem. Nálam nem ez a barátság jele, Denisovval továbbra is magázódunk, mégis a barátok között első számú. Az életemet is rábíznám, imádom a humorát, ugratni meg nem különben. Csak egyszer, egyszer rukkolna elő egy maximálisan kidolgozott, buktatók nélküli tervvel, homlokon csókolnám. * -De hát az előbb mondtam, hogy Phil. *Nézek rá értetlenül, szerintem tök feleslegesen, mert jelen állapotában úgy sem venné a viccet. Inkább felajánlom neki Jenkins idecitálását, de az sem kell neki. A fene sem érti a férfiakat, főleg részegen. Abban viszont nem értünk egyet, hogy Jenkins mikor mutatja a legjobb formáját, meglehet Hartley másra gondolt.* -Szerintem amikor akar valamit, szórakoztatóbb. Nekem még nem sikerült úgy igazából felidegesítenem, te jobb vagy ebben. *Talán mert pofátlanabb, bár nem tudhatom milyen stílusban beszélt vele. Egyszer talán szóba hozom Hartley-t Jenkins előtt. Persze ahhoz jó alkalom kell, de mi mindig szervezkedünk. Evés közben. El kell csípnem egyszer amikor nincs rám felkészülve és nem kell senkit sem kiiktatni épp. Viszont mindezt megbeszélni nincs lehetőség, mert hosszas koncentrációba botlunk, hogy ne a lépcsőbe, s mire felérünk az iszonyúan nagy távolságban lévő következő szintre, már Hartley kabinjának a megtalálásán fáradozom. S fáradtság, mert közben röhögnöm is kell, meg becézgetnem. * -Hát abban még nem. *Roppant titkos és kínos lenne bevallani, hogy számomra egyetlen romantikagyilkos, konkrétan egyetlen célért meglépett szex kerülhet csak szóba a múltamból, így ezt az információt inkább a nevetésembe fullasztom és legközelebb már azon drukkolok, hogy Hartleynak sikerüljön kinyitnia a kabinajtót. Mikor ez meg van, és bent tudjuk magunkat, mással hozom rá a frászt. Szándékosan. Az ágyon ülve, a pohár vizemre várva, irtó mókás látni, ahogy minden vidámság a pillanat tört része alatt fut ki belőle, szinte látom ahogy sikoltva illan el a réseken át. * -Öööö…ne pánikolj! Az ágy a tiéd, én hazamegyek. Amint betakargattalak. *Elveszem a vizem és beleiszok, jólesik a hűvös folyadék. Felállok, a pohár koppan a legközelebbi arra való készségen, majd látva mennyire szenved még a vetkőzéssel is, segítek neki.* -Ilyen technikával nem fogsz tudni levenni a lábamról. *Cukkolom tovább, de nevetek és láthatja, hogy csak viccelek. Azért fura egy pasit vetkőztetni, de ezt a „mást nem csinálunk” részt már ismerem. Bruce-t is csak bámulhatom. Amint lent van a felsője, az ágyhoz terelgetem, majd ledöntöm rá, eddig még vad és szenvedélyes is lehet a tettem, ha ellenkezik, visszanyomom, majd lehúzom a cipőjét, felteszem az ágyra a lábait és betakargatom. * -Maradj fekve, pihenj. *Leülök az ágy szélére, feljebb húzom a takarót és elmosolyodom. Ez egy nagyon aranyos helyzet. Végül lehajolok hozzá és homlokon puszilom. Ha hagyja és nem fordul el sikoltva.* -Jó éjszakát Hartley! Phil. *Ha találok valami tál félét, vagy legalább kísértetiesen hasonlót hozzá, az ágy mellé készítem a padlóra, ha nem…akkor így járt. Aztán otthagyom a kabinjában pihenni. Nem csinálok róla fotót, de odakint a folyosón kikapcsolom a pda-n a hangfelvételt, a falnak támaszkodom és kifújom magam mielőtt hazamennék.*
//Részemről záró, roppant mód élveztem a játékot, köszönöm. Mókás volt minden perce és örülök, hogy összebariztunk. Hamarosan jelentkezem //
Ezek a nehéz szavak! Ezek a nehéz gondolatok... de vannak közte üdítőek is, minthogy ha leszúrom Jenkins ruháját sírva esik össze vagy valami hasonló, gondolom nem abban az ereje hogy csak úgy összeessen mint valami rongybaba. Vajon vannak kis kancellárfigurák a piacon a gyerekek riogat... izé hogy megkedveljék őket? Körül kéne nézni, woodoo alap lehetne egy Jenkinses! Ahh... Raven nagyon bölcs, komolyan! Nélküle sosem jut eszembe ez a brilliáns terv! Na de én is ügyes vagyok ám, hát elhiszi kicseréltem a poharaink - mi másért tapizná a mellkasom ha nem azért mert elhitte!. Vigyorgok is büszkén, bár kifelé nem tudom minek tűnhet. Mondjuk amíg nem Jenkinses bájvigyorom van, bármi is jó lehet! -Tényleg? Óóóó akkor jó!- Nyugszom meg mikor beközli előbb már Philnek hívott, nem hallottam, de ha úgy volt elhiszem, csodás! Elégedett vagyok a karizmámmal, rávettem! Jenkinst kevesebb dologra tudom, bár értetlen nézek rá. -Hááá' tőlem ne akarjon semmit, én a nőket szeretem... de ezek szerint Ő is... ó megnyugtató...- Röhögök, főleg mert azt mondja csak én tudom kellően kiidegelni, ó je! Már csak ezért is meg kell engem tartani, ösztönöznénk kedvenc kancellárunk találja fel a tartós hajfestéket vagy ilyesmit, különben hamar ezüstös hajjal sétafikál majd a hajón! Ahh aztán lépcső, soksoksoksok lépcső.. van ennyi a hajón egyáltalán? -Ne próbáld ki! Az ágy meg a kád jobb...- Nevetek, részegen tényleg nem vagyok szégyellős, de hát végül is Raven is kis huncut, tudja miről beszélek! Teljesen biztos vagyok benne. Már csak azért is mert mikor végre bejutunk hozzám (biztos nem én bénáztam az ajtónál) akkor hirtelen (avagy lassan felfogva) nem értem mi is következik most. Bár látszik mikor mondja ne pánikoljak inkább csak nevetek. -Attól messze vagyok hogy pánikba essek egy csinos nőtől!- Nevetek, inkább pont ez a baj, nem kéne elkalandoznom, kínos lenne. Bár ahogy leírta a pasiját hát hol vagyok én attól? Ó tényleg... van férje! El is felejtettem... óóóó.... az energiaszeletes csávóóó! -Betakargatsz? - Nézek rá, Sarah takart be utoljára mikor valami hülye tüdőgyulladás miatt kidőltem... Bár kétlem ez a rossz emlék akasztana meg a vetkőzésben, az most szimplán komplikáltabbnak tetszeleg mint amúgy. -Nem-e? - Kérdezem nevetve, hát nem elég ránéz adonisz testemre? Hahaha, valószínű ez csak fordítva működne, no de majd pár hét múlva erre visszatérünk ám, addigra visszaszedem magamra az izmaim... remélem. Malinor is elvert... ehhh, sanyarú. -Várj.. - De hát csak ledönt az ágyra és vissza is nyom. Ahh... tényleg jó barát ha elvisel így is, mert érzem elálmosodtam ám. Ohh, csak nem csókot kaptam a homlokomra? Kihasználom és megölelem, bár lehet magamra húzom, de hát no... a szándék! -Haza kéne kísérjelek... Ne mászkálj.. egyedül. Hívd fel az energiaszeletes csávód... férjed... csak ne mondd el megfektettél... - Nevetek a nyakába, de csak elengedem, mert ahogy megtörténik el is alszom, azt se tudva végül hogy is jutott haza szegény pára. Tál nem igen van, maximum elpakolva, emiatt is mászok ki majd délelőtt kétségbeesve hányni a wc-be... azért örülök azt nem látja senki, maradjunk annyiban...
//Részemről is és kösziiii Kár hogy nem fog emlékezni Csinálunk majd még mókás dolgokat, józanul is megy ám :'D
Semmi kedvem enni, de egy pár pohár ital azt hiszem, hogy rám fér ezek után. A csomagokat megragadom és indulok kifelé. Az időt is megállítanám, ha tehetném, hogy ez a tíz perc még egy ideig tartson. De, sajnos nem vagyok olyan képességnek a birtokában, hogy megtehessem… -Itt hagyhatod… örülnék neki.– nézem az alvós pólóját, de csak egy halk sóhajjal tudok továbblépi az ajtó felé. Annyira nehéz belegondolni, hogy ezek után már soha többé nem fekszünk itt egymás mellett, ahogy eddig. Rohadt nehéz erre gondolnom! Jack-ben bízom, hogy olyan erős italt ad, hogy teljesen kiüssön, és ne gondoljak semmi másra. Akárhogy is nézem, most nekem semmi nem olyan derűs és biztató, hogy Ravenem akarja előadni. Remélem, hogy idővel majd én is meglátom a jobbik felét ennek a helyzetnek, de egyáltalán nem hiszem, hogy lenne is bármi! Amikor visszanézek még a kabinunkra, látom, hogy az ágyat rendezi. Ilyet nem sokszor láttam tőle, bár neki sem lehet könnyű mindent hátrahagynia, bármennyire is azt akarja elhitetni velem, - s magával is-, hogy jóra fordul minden. Az a baj, hogy én most se látom, hogy ez a helyzet bármiben is jó lehetne…. -Megvagy? Akkor menjünk... – nézek rá, majd az utolsó pillantással a közös kabinunkra, hogy a szívembe véssem még utoljára, amikor itt van velem. Nagyon nehéz elindulnom, de abból a pár percből már nem lehet sok. A folyosón haladok a Bár felé, hogy eleget tegyek a kiürítési parancsnak, de a szívemben sokkal nagyobb szomorúság van most, mint valaha volt. A gondolataimat a szomorúság után az üresség váltja fel, s úgy mozgok, mint egy gép, aminek csak a programja mondja meg, mit tegyen. Még soha nem éreztem magam ennyire tehetetlennek. Ravenem nélkül nem vagyok teljes, és ha eddig még soha nem mondtam ki neki, ez így van. Most döbbenek rá, hogy sokkal többet vesztettem el, mint a közös kabinunkat. Igaz, hogy ezt nem mondom ki neki, de tényleg kell az az erős ital, amire már egy ideje vágyom. Ha megérkezünk Jackhez, akkor az az első dogom, - lepakolás után- hogy kikérek legalább egy üveggel a legerősebb italából. -Hello Jack! Kérlek, adj egy üveggel a legerősebb italodból, és két poharat mellé! – állok meg a pultjánál, de azon se csodálkoznék, hogy egyből kettő üveggel rakna elém, ahogy kinézek.
*Bruce annyira szomorú és letört, mint egy faág a perdai vihar után. Muszáj valahogy jobb kedvet csinálnom neki, persze nem mostanában fog rájönni arra, hogy ennek a helyzetnek is vannak előnyei, még ha néhány hátránya meg is marad. De majd szép lassan. A hangulat javítás érdekében ajánlom fel az alvós pólómat, bár az első gondolatom az, hogy nem kell majd neki. Meg is lepődöm, hogy még csak el sem gondolkodik a válaszon és csípőből vágja rá, hogy hagyjam itt. Szélesen és szeretve mosolyodom el, aztán befejezve az ágyazást, lazán rádobom a tetejére a piros pólómat. Jack bárjába fogunk menni akkor, mielőtt birtokba vennénk az új kabinunkat, ami szívből remélem, hogy legalább egy fokkal jobb és tágasabb mint az itteni, hogy legalább ebben is legyen egy kis jó és kedvet csináljon Bruce-nak, túl Jack ütős piáin. * -Aha, kész. Húzzunk, hogy zúzzunk. *Egyenesedem fel a tőlem már megszokott vigyorral az arcomon és indulok is. Bruce-szal egy időben fordulok vissza, hogy még egyszer megnézzem a kabint magamnak, ahol olyan sok minden történt, ha a falak beszélni tudnának…de ugye már azt sem tudnak. Azt nem mondom, hogy nincs a lelkem picit összetörve, mert nem lenne igaz és magamnak nem szoktam hazudni, de ahogy megteszem az utolsó lépést a rámpán, gondolatban megrázom magam. Csak Bruce törött hangulata miatt nem beszélek egy szót sem, míg meg nem érkezünk Jack bárjába, Bruce mögött lépkedve a csomagommal. Menet közben elkapok egy-két poharat az útba eső asztalokról és beleiszom, némi közfelháborodással egybekötve.* -Cssssshhhhh. Mmmm….köszi fiúk. *S már libbenek is Bruce után egészen a pulthoz, hogy letegyem magam az egyik magasított bárszék párnázott ülésére. * -Helló Jack! Jó nagy poharakat adj! Látom, neked is szar napod van, a szemed se áll jól. *Bájosan vigyorgok rá és a levegőbe adok egy puszit neki, amivel a hülye viccem élét veszem el. Ő meg csak morog, ahogy szokott és kikoppantja a pultra a kért italt a poharakkal, majd újabb morgás kíséretében lecseréli magát másra és elvonul. Hagyom, hogy Bruce töltsön, úgy sem tudnám most megelőzni, felé fordulva ülök a széken, lábaim és a pult között a csomaggal.* -Akkor mire igyunk? A jó kedvre. Hmm…akarod tudni mi történt? *Látom, hogy ezer kérdése van, de nem teszi fel azokat. Talán az utóbbi időben való titkolózásom az oka. S még mennyi maradt…*
Amikor elhagyjuk a kabinunkat és utoljára visszanézek, a szomorúság marja a lelkemet. Annyi mindenen keresztül mentünk itt, hogy nem tudom elfelejteni. Volt sok öröm és bánat is, de mégis csak ez volt a közös helyünk, ahová mindig hazatértünk a szolgálataink után. Egy kis kuckó, de mégis a miénk volt egy jó ideig. -Oké. – egyetértek vele, de félek attól, hogy mindkét variációs szót szó szerint vennék, ha elereszteném minden dühömet és tehetetlenségemet emiatt. Nehéz léptekkel indulok Jack bárja felé, de aztán mintha nem is kellene nagyon magyarázkodnom a kikért ital miatt, mert elég gyorsan elém is rakja a pultra. Ilyen pocsékul még nem érzetem magam, de Ravenem még most is viccelődve szólítja meg Jack testi hibáját. Persze, tudja jól a Csapos, hogy csak viccből piszkálódunk a fogyatékosságán, de most még ez sem tud jobb hangulatra hangolni. Rohadtul nem értek ebből semmit, és most még azt se tudom, hogy mikor jutok túl a mélyponton. Most inkább arra van szükségem, hogy a pohár teljes űrtartalmát kitöltsem ezzel a … Franc tudja, milyen ütős piával. A lényeg, hogy ártson, és ne gondoljak görcsösen a témára. Nem lesz könnyű… Magamhoz veszem a kirakott üveget és a poharakat- ha nejem nem veszi el előb- teletöltöm mindkét poharat. -Mire igyunk? – nézek rá, de most a legutolsó gondolatom a jókedv. Aztán meg, mostanában amúgy se osztott meg velem majdnem semmit, hogy mi van vele… vagy… egyáltalán, velünk. -A jókedvre most nem tudok inni. – nézem a poharat merengve. – Lehet, hogy segítene, ha elmondanád. –sokat nem várok ettől a „mi történt”- től, de aztán lehet, hogy valamit megtudnék. Közben nagyot húzok az italból. Legalább nem teljesen józanul hallgatom végig, mi történhetett.
*Azért azt nem mondom, hogy jó szívvel hagyom el a már megszokott helyemet, de mindenképp derűsebben, mint Bruce. Legalábbis nem annyira letörten, pedig engem fokoztak le, és tiltottak ki minden katonai célú helyről, szóval a hangárba sem mehetek már ezek után, legfeljebb a Perdára induló siklóhoz. Régi szép idők, amikor fülön csíptem Jenkinst a kis titkos ügyleténél, vagy amikor onnan indulva beszorultunk a liftbe. Keresnem kell más helyeket ahol lépre csalhatom a többi kancellárt, de tulajdonképpen jó is ez, mert megdolgoztatja az agyamat és nem vész ki belőlem a kreativitás. Jack Poklába érkezéskor már sokkal derűsebben látom a világot a kezdetihez képest, egyébként sem voltam soha az a „mi lett volna ha”-n gondolkodó típus. A múlt csak emlékek sorozata, még egyszer nem fog beleszólni a jövőbe, ezért a jelennel foglalkozom, most pedig a jelen, az a pultnál van, ahova már néhány fél pohárnyi itallal a gyomromban érkezem meg. Érzésem szerint Bruce ma sokat fog inni és mivel még enni sem volt hajlandó, ez a végére nagyot ütne, de Jack-et sem ejtették a fejére kiskorában, még ha úgy is látszik. A palackról nem derül ki mi van benne, de mikor Bruce kitölti a poharakba, már látom, hogy nem Búfelejtő és áldom Jack éleslátását amiért szinte egyetlen pillanat alatt felmérve a helyzetet és Bruce borús gondolatainak arcára vetüléséből előregondolva, csak fele olyan erős piát tett a pultra. Jó kedvre nem most fogunk inni, az kiderül Bruce első szavából.* -Akkor igyunk a rossz kedvünkre, sírva mulatunk. *Koccintom a poharához a magamét, majd jó példával elöl járva, a felét lehúzom a Lányok álmának. Még csak torkot sem kell köszörülnöm, simán lecsúszik a selymes, de azért érezhetően nem alkoholmentes ital. * -Oké, elmondom. A lényeg az, hogy egy sor parancsot megszegtem és bár nem csinálnám másképp, mint akkor, ha újraindíthatnám a játékot, mégis csak parancsmegtagadás volt. Volt egy pillanat amikor úgy látszott mások látószögéből, hogy csak hajszálon múlt McG és/vagy Simon hadnagy élete, de végül is csak letaroltam azt a rohadt gyilkos fenevadat. Igazából Simon hadnagyot is kissé az idegbaj szélére sodortam, önmagamhoz képest elég gyorsan, de szerintem nagyban közbe szólt a helyzet is…de tudod hogy van ez…csak önmagamat adtam. *Mosolyodom el a végére, ez már ismerős lehet neki, és ha belegondol abba, hogy küldetésen kívül miket csinálok, hát tudhatja, hogy egy feszített tempójú és maximálisan biztosított küldetésen nincs helyem. Azt már soha nem tudjuk meg, hogy hogyan alakultak volna a dolgok, ha odamehetek ahova akartam, csak azt, mi történt ott ahova mentem. Elpusztult két fenevad, lebuktattuk a szabotázsért felelős tisztet, és hatástalanítottuk a bombát…egy időre. * -Örüljünk annak, hogy a Dominiumról nem tiltottak ki. Nagyon kiakadnál ha azt mondanám, már tervezem a következő utazásom a Perdára? *Pedig azt nem hagyhatom ki, és neki is szánok benne szerepet.* -És együtt mennénk. *Elhúzom a szám egy kicsit és félve várom a válaszát, de tudhatja, hogy sosem tudok leállni, másrészt tényleg fontos lenne, hogy pár napon belül, ahogy picit elül a botrány szele, lemenjek a holdra. Találkozóm van. *
A kabinunkat elhagyva lezárult egy szakasz a közös életünkből Ravenemmel. Soha nem gondoltam volna, hogy ez valaha megtörténhet, hogy külön kell majd időt töltenünk egymástól, ha kifut a Hajó az Űrbe. Nem lehet már ott velem… Jack bárjában próbálok vigaszt kapni erre a borús lelki állapotomra, mert most másra nem tudok gondolni. Temérdek emlék rohanja meg a gondolataimat, amiben sok minden belezsúfolódik és a szemem előtt pereg le újra. Az italom se olyan erős, mint amire számítottam, bár lehet, hogy jelenleg minden „enyhe” lenne számomra, még a legütősebb párlat is. -Igyunk a rosszkedvre! – emelem a poharam a számhoz, majd egy húzásra hörpintem le, ahogy az előzőt. Nehéz elképzelnem, hogy mi válthatta ki ezt az ítéletet, hogy ezentúl minden másképp lesz. Talán, ha végre elmondaná, hogy mi a franc történt, akkor tisztábban látnék. Gondolom, hogy több lehet a háttérben, mint egy szimpla „bakizás”. Ismerve a nejem, vannak hajmeresztő ügyködései, de annyira nem tudom felfogni ezt, hogy ilyen súlyos ítéletek születtek a küldetésben résztvevőknél, hogy bűzlik ez az egész. Figyelmesen hallgatom a szavait, bár elég kusza a magyarázata. -Miféle fenevad? Simon hadnagy élete, meg a CSH elnökéé? – emelem rá a tekintettem a poharamról, de most se értem, mi okozta a parancsmegtagadás tényét?! -Ha elintézted a dögöt, - és mindenki él- akkor mi _az_, amivel parancsot szegtél? – lehet, hogy érthetetlen vagyok ezzel, de akkor sem tudom összerakni a részleteket. -Hivatalos jelentés nem készült erről a küldetésről?- Valahogy nem tudom elképzelni! Bár, ha egy Kancellár is benne volt, akkor nem is kellene csodálkoznom. Sok itt az elhallgatott információ. -Ennél is szigorúbb büntetés? – sóhajjal töltök a poharamba egy újabb adag italt, majd azt is ledöntöm a torkomon. -Most ezt komolyan mondod? Pár perce tessékeltek ki a kabinunkból és a hajóról egyaránt! Máris indulnál a Perdára? Velem?- kerekedik ki a szemem erre a közlésére. -Ugye csak viccelsz?!- nevetek fel kínomban, bár ahogy elnézem egy cseppet sem szánta humoros benyögésnek. -És, hogy képzelted el az utazást _oda_? Fogjuk magunkat és összecsomagolunk, majd vételezünk egy utasszállítót? – érdekes elképzelése ez a „kicsit maradjunk a háttérbe” elvnek. Alig pár perce hagytuk el a holmijával a hangárt, és léptünk be Jack bárjába. Azt hittem, hogy kicsit azért átérzi a tettének a súlyát, ha már Polgárra lefokozták. Nem hinném, hogy csak _úgy_ beülhetünk egy Siklóba, ami levisz minket a Holdra. Bár… ha jól kezdem kapizsgálni, akkor itt jönnék most a képbe… Ismerem Ravenemet, de ez még tőle is hajmeresztő ötlet. -Ahhoz engedély is kellene…s jelenleg nincs a birtokunkban ilyen. Vagy, neked van?- Igaz, hogy ezen se kellene meglepődnöm, ha valamilyen úton megszerezné.
roppant mód élveztem a játékot, 
köszönöm. 
Mókás volt minden perce és örülök, hogy összebariztunk. 
Hamarosan jelentkezem 
//
Kár hogy nem fog emlékezni 
Csinálunk majd még mókás dolgokat, józanul is megy ám :'D 
