Az Orkánsziget a Várostól észak-nyugatra nyúlik el az egyik beltengerben, de járművekkel is bő két órás az út oda. Látszólag békés és gyönyörű, a perdaiak által azonban nem túl látogatott, mert különleges fekvése és a két másik hold hatása miatt ezen a területen kifejezetten sűrű és pusztító viharok szoktak lecsapni, melyről nevét is kapta. Érdekessége, hogy a hónap nagy részében inkább félsziget, semmint sziget, keskeny földnyúlványon lehet megközelíteni, amin éppen csak elfér egy-egy katonai jármű. Amikor a tenger magasabban áll, olyankor a földnyúlványt elárasztja a víz, legfeljebb hajóval lehet megközelíteni a helyet ilyenkor.
Habár már magasan jár a nap jóideje, én már napkelte előtt itt voltam. Igazából már tegnap délután megérkeztem, mert nem akartam véletlenül sem elszalasztani a találkozás lehetőségét. A rendelkezésre álló időt hasznosan is el tudtam tölteni, például az Orkánsziget "bejáratára" legjobb rálátást, de mégis rejtett megfigyelőhelyet kutattam fel és innentől nem volt más dolgom, mint várni és várni. Nem bántam cseppet sem, hogy ennyit kell várni, hiszen eltörpül ez az idő az eddigi várakozáshoz, reménytelennek tűnő kereséshez képest. De ahogy itt várok, egyszerre tűnik úgy, hogy az idő rém lassan vánszorog, lassabban, mint az elmúlt két évben összesen, mégis repül is valahogy. Már ennyi az idő és még mindig sehol senki! Így volt ez legutóbbi hónapban is, és azelőtt is. Véletlenül akadtam rá a jelre, a mi közös titkos írásunkra, és "válaszoltam" is rá, de nem tudom, hogy mióta lehetett kint az ővé és mikor tud eljönni? De a jel felfedezése - és azóta még találtam egyet máshol is - már teljesen feldobott. Ezek szerint az az aktakukac, akivel beszéltem, továbbította a rajzocskának tűnő üzenetemet a családomnak. Valószínűleg ártalmatlannak tartotta, de pont ez volt a lényeg, és a címzettek is tudták, ha így üzenek, akkor valami baljóslatú dolog lóg a levegőben. És azóta nem hallhattak felőlem, ahogy én se róluk, pedig egyszer egy rajtaütésen egy pda-ból próbáltam kiszedni az információt, hogy élnek-e még, de nem volt meg a jogosultságom a lekérdezéshez. Mármint a katonának nem volt, akié a pda volt, a sajátom meg már nem élt, hiszen hivatalosan nem is vagyok életben. Átírni a jogosultságot... ebben sosem jeleskedtem igazán. Aztán találtam rá a fán hagyott jelre és feleltem rá, de mivel én se tudok sűrűn idejönni, ezért a válaszban fix havi időpontot adtam meg, amit mindketten könnyedén tudunk követni: amikor a többi hold és Caligo bolygó egymásra gyakorolt hatásai úgy befolyásolják itt az ár-apályt, hogy először bukkan ki a hónapban a vízből a földnyúlvány, ami félszigetté varázsolja a szigetet. Röviden: az apály első napján. Ez könnyedén kiszámolható, akár előre is pár hónappal, így ehhez jól lehet igazodni. Bárcsak tudnám, hogy olvasta a választ, vagy hogy milyen sűrűn látogat ide? És még csak azt sem tudom, hogy kire is számítsak? Apánk az, aki keres, vagy a húgom? Melyikük kaphatott kijárást ide? Félig-meddig hátradőltem a fa törzsének támasztva hátam és lábamat lógattam le egyik oldalt, ez utóbbi ütemes, ideges lóbálása fejezte ki igazán lelki állapotomat, izgatott várakozásomat. Hirtelen ülök fel, mikor meglátom a távolban a mozgolódást. A vérnyomásom azonnal magasabb értékeket mutathat most ki, miközben a táskámból előszedem a távcsövemet, hogy ráközelítve a mozgó járműre megnézzem, ki vagy kik érkeznek? Az eltelt hónapok elegendőek voltak ahhoz, hogy kitaláljak megoldást arra is, ha kéretlen társaságunk lenne, egy kiiktatási módot, ami nem okoz túl nagy kárt, és éppen ezért apám vagy húgom sem kerül majd bajba miatta... miattam. Remélhetőleg. - Gyerünk, gyerünk... mutasd, ki vagy! - Motyogom magam elé, figyelve a közeledő járművet.
*Rohadt nehéz volt az elmúlt két év, szüntelenül kutatva utána, olykor vállalva azt is, hogy lebuktatom magam, és nem beszélhettem róla senkinek. Még Sam és Bruce sem tudja, hogy mennyi ideje keresem a bátyám. Nem is beszéltem róla, mintha nem létezne, mert csak így tudtam magammal is elhitetni azt, hogy nem él, hogy a kancellária és a hadsereg is elfelejtette, hogy egyetlen vétlen szóval vagy arcrándulással se áruljam el. De a legnehezebb az az időszak volt, miután felfedeztem a válaszüzenetét, és arra vártam, hogy végre el tudjak szabadulni abban az egy napban, amikor a holdállás nekünk kedvez. De valahogy azistennekse akart összejönni. Vagy az Imperiumon voltam távol a Dominiumtól és a Perdától, vagy azzal kellett foglalkoznom, hogy magamat védjem a teljes lebukástól. Minden összeesküdött ellenem, miközben még az izgatottságomat is lepleznem kellett. Rohadt egy időszak volt…de most a Scorpioban ülve is úgy érzem, hogy nem előre haladunk. Emlékszem arra a pillanatra amikor a halálhírével együtt érkezett az üzenete. Nem tudtam, sírjak vagy nevessek…aztán sírtam. Mert azt kellett, hogy megvédjem az életét. Azóta kutatok utána és nem csak a holdon kerestem, hanem szinte mindenhol, ahonnan adatot tudtam leszívni a rendszerből. Nyoma sem volt. Nem tudtam milyen ügybe keveredett, ezért azt sem, hogyan segíthetnék rajta. A tudásom amit apámtól kaptam, egyszer az életben hagyott cserben és pont akkor amikor tényleg szükségem lett volna rá. Alig pár száz méter választ el a bátyámtól, de több ezer mérföldnek tűnik ahogy előrenézek a terepjáró szélvédőjén át. Kivételesen nem én vezetek…vagy a mellettem ülő katona már hallott a vezetési stílusomról, vagy csak szimplán én hagytam rábeszélni magam, hogy ne fogjak kormányt. Persze majd` szétvet az ideg. Tényleg találkozunk? Hogy surranjak el a katona látószögéből pár órára anélkül, hogy ne hozná rám a fél hadsereget az eltűnésem miatt. Mégsem mondhatom azt, hogy elmegyek pisilni és két órán keresztül csak csurgatok. Az sem valószínű, hogy rávehetem az ivásra. Kibaszott egy szabálykövetőt aggattak a nyakamba, Szolgálatban Nem Iszom őrmester. Izzad a tenyerem, azt hiszem utoljára akkor izzadt így amikor Jenkins látott vendégül a fogdán. Bár akkor meg nem éreztem…a karomat sem. Végre feltűnik a vékony földnyelv, már ismerősként üdvözlöm a látványt s bár tudom, hogy nem láthatom meg a valószínűleg susnyásban rejtőző tesómat, őt keresem a tekintetemmel. Mikor a terepjáró megáll, én már a földön vagyok, talpam alatt porzik a talaj. Csupán a bakancsommal és a sapkámmal öltöztem terephez, a többi a szokásos, elvégre nem készültem nagy kirándulásra. Feltűnő lenne ha kétnapi hideg élelemmel és állig gyakorlóban indultam volna el az elvileg fél napos útra. „Csak” a műszereimet jöttem ellenőrizni. * -Maradjon a kocsinál. Lehetőleg ne lihegjen a nyakamba, különben sikítok! *Nincs jó kedvem, feszült vagyok és olyankor mérges pukkancs. Talán ez az egyetlen dolog ami árulóm lehet, nem szoktam ilyen lenni, de túl közel a cél. Ha a katona szólni kívánna, egyetlen csettintéssel próbálom elhallgattatni és ha nem tágít, ráfogom a mensesemre. Az mindig használ. Egy pasi sem akar egy menstruáló nő útjába állni. A Scorpiohoz fordulok vissza, hogy kivegyem belőle a laptopot, melyen az eddig mért eredmények vannak, és amikkel összehasonlíthatom a most mérteket. A franc se akarja megcsinálni, de kell az alibi. Addig meg elgondolom hogyan távolítsam el a pasit és léphessek le az üzenetváltás helyére. *
Ahogy figyelem a közeledő járművet, egyrészt bosszankodok amiatt, mert ilyen páncélozott darab, amiből kilátni jól lehet, de belátni... Nem látom, kik ülnek benne, nem tudom, hányan lehetnek és azt sem, hogy apám vagy húgom köztük van-e? Másrészt önkéntelenül is megfordul bennem a gondolat, mekkora szám lenne elkötni ezt a járművet, bár ötletem sincs, hogy üssem ki benne a jeladóját és a nyomait hogyan tüntessem el, ha nincs hozzá társam. Míg várom, hogy átszeljék a keskeny, de hosszú földnyelvet, ami kivezet a szigethez apály idején, legalább picit el tudok gondolkodni azon, hogy két év alatt mennyire úgy kezdtem el gondolkodni, mint az ellenállók. Feszültebb leszek rögtön, ahogy lefékez a jármű és bár arra számítok, hogy előbb egy-két katona fog kiszállni, elsőre mégis Ravent látom meg, aki láttán még levegőt is elfelejtek venni rövid ideig, majd nagyot sóhajtok. A távolság miatt úgy sem hallják, ahogy magamban elmormolt káromkodásomat sem, ahogy húgomat nézem. Dühös vagyok, ahogy az elmúlt két évben még soha. Most realizálódott bennem az eltelt idő, hogy az emlékeimben a még tizenhat éves kis csitri képe élt, most meg már egy felnőtt nőt látok, aki éppen leosztja a kocsiból kiszálló katonát. Dühös vagyok ezért az elvett két évért, amit nem tudnak visszaadni, és dühös vagyok azért is, mert nem tudom, kire is kellene haragomat ráborítani. És mosolygok, mert Raven mit sem változott stílusát elnézve. Viszont ha már így állunk, nem akarok egy percet sem tovább vesztegetni a szükségesnél, így lemászom a fáról és elkezdek közelebb lopózni, amíg a kívánt közelséget el nem érem. Addig legalább az is kiderül, hogy többen vannak-e, vagy csak ez az egy katona jött kíséretül? Nagyon remélem, hogy az utóbbi, és a többi nem a járműben ül, különben bukjuk ezt a találkát. Már csak azt kell tűkön ülve, egyébként egy vastagabb - a kettőnk jelét viselő - fa és egy középmagas bokor mögött féltérden állva kivárnom, hogy mikor megy Raven kicsit távolabb a katonától. A legjobb az lenne, ha maradna a járműnél, úgy sokkal jobb célpontot nyújtana. Az a szerencsém, hogy annyira nem szabálykövető, hogy ebben a melegben a sisakjához ragaszkodjon, így már csak céloznom kell és a speciális lövedékem már be is csapódik a katona orra előtt a Scorpion oldalába fejmagasságban. Kárt nem okoz a járművön, még csak egy karc sem fog lenni rajta, hiszen a lövedékem burkolata könnyen szétroppan egy ilyen becsapódástól. Nem véletlenül, mert így egy adag alvófa-levélből készült, könnyed, leheletfinom por robban a katona képébe. Elegendő lesz egyetlen szippantás is, hogy a hatás rögtön érződjön ilyen töménységű adagban. Ha próbálna is segítséget hívni, kommunikátorért nyúlni, mozgása már erősen koordinálatlan és pislogni is egyre nagyobbakat fog. Én addig biztos, ami biztos, maradok fedezékben. Ha többen is vannak a járműben és most kiugrálnak onnan erre, akkor ne azt lássák, hogy boldog mosollyal megyek üdvözölni Ravent, mert elég nehéz lenne utána kimagyaráznia.
*Talán mert nem szóltam hozzá egész úton, rájött arra, hogy ma háború van a lelkemben és jobb ha nem szól ő sem hozzám. Kipattanva a terepjáróból, röviden közlöm vele a mai játékszabályokat, és nekilátok, hogy kicsomagoljam az alibimet. A hátsó ajtóhoz lépek, és derékig behajolok a böhöm nagy kocsiba, az orrom alatt morgok, hogy miért is kellett ennyire elásnom azt a francos laptopot, most meg nem tudom kiszedni, pedig lenne dolgom épp elég, kezdve a katona ideiglenes likvidálásával. Más nem jött velem, ismerős terep, többször jártam már itt, le van tesztelve, ergo egy fél napos munkához nem kell egy egész hadsereg. Másrészt, egy emberhez felesleges lenne egy terepjárónyi katona, különben is, talán az ellenállókat kellene tőlem megvédeni, amilyen hangulatban most vagyok. Ja, és még azt sem tudom, hogy a bátyám is az. Baszki! Persze sejtem én, hogy ha eddig életben maradt, nem remeteként élt a pusztaságban. Csak a magyarázat kellene hozzá, hogy miért ilyen sokáig és mégis hol, meg milyen akadályok merültek fel közben. A fejemben emlegetett katona közben leveszi a sisakját, amit én nem látok, mert éppen a Scorpiot túrom, ahogy azt sem érzékelem, hogy a kocsiból kilógó fenekemet nyaldossa a tekintete. Hát rohadtul nem érdekelne akkor sem ha látnám. Épp amikor a kezembe fogom a keresett tárgyat, hallok egy tompa puffanást, vagy koppanást ami valószínűleg a kocsi oldala felől jön, majd egy rövid de annál velősebb káromkodásfélét. * -Miafasz….ez…afran…*Felkapom a fejem, oldalra pislantok, de persze nem látok túl az oldalfalon, ahhoz ki kellene másznom. Mire megteszem, a katona a földön térdel, fél kézzel a kocsiba kapaszkodva, másikkal a vállán lévő rádiója felé karmolászva. Az istenért sem dobnám el a laptopot, nagy kincs az, azzal együtt emelem fel mindkét kezem, forgok körbe, hogy lássam honnan történt ami történt, és felejtve Alecet, halálra vált arccal nyekergek.* -Megadom magam baszki! Beszéljük meg! Ééén csak az akkut jöttem cserélni. *Még mindig felemelt kezekkel lépek óvatosan a katona felé, aki ezt a pillanatot választja ahhoz, hogy végleg a porba hulljon. Tompa puffanással és némi porfelhővel adja meg magát a…valaminek, ami kiütötte. Agyam egy eldugott zugában remélem, hogy a bátyám keze van a dologban, de hangosan nem mondom ki, már csak azért sem, mert ha mégsem, akkor elárulhatom őt. Tovább nyekeregve, most már csak magamnak, magamtól kérdezve beszélek, jobb lábammal megbökdösve a katona vállát. * -Csessze meg. Él még. Hahó. Ugye nem halt meg? Na ja persze, akkor nem is válaszolna. Tejóég! Egy hulla. Nem akarok megint hullákat. *Szenvedve a képtelen helyzetben, nézek megint körül, vajon hányan fognak a nyakamba ugrani mielőtt leterítenek. Mivel nem tudom mitől dőlt ki a katona, bárkit felételezhetek a tett mögött. Akár perdaiakat is,a kik utálják az embereket. Akkor meg nekem végem. Vagy talán…végül is nálam van a fordítóm, amit én magam bütyköltem, csak hagyjanak szóhoz jutni.*
A kísérő talán meglepettsége miatt is, meg a káromkodáshoz való levegővétel miatt is derekasat szippantott az alvófa porított leveléből, így nekem csak ki kell várnom és figyelnem, ahogy szép lassan előbb térdre rogy kapaszkodót keresve a kocsiban, majd ahogy szemhéjai is túl nehéznek bizonyulnak, úgy engedik el ujjai is a kocsit és dől el mint egy zsák akármi. És ezzel egy időben meghallom Raven hangját is, ami halk nevetést vált ki belőlem, amit sikerül eléggé visszafognom, már csak azért is, mert a bennem lévő kisördög - ez családi vonás lehet, öröklődik Delgado ágról valószínűleg - azonnal megszólalt és biztosítva a fegyvert, sietve és halkan osonok a kocsi túloldala felé, hogy húgom mögé kerüljek. Szívem szerint kiugrottam volna a bokor mögül és már rohantam is volna felé, de nem is én lettem volna, a kihagyok egy ugratási lehetőséget, és szerintem ez is belefér a közösen eltöltendő minőségi idő fogalmába. Szerencsémre Raven figyelme a katonáé, aki kissé halottnak néz ki, pedig csak olyan jól kialussza magát, hogy még hálás is lesz nekem utólag ezért. Ha nem fordult meg húgom vagy nem hallott meg, akkor csak érezheti, amint egy fegyver csöve karcsú derekához nyomódik. Éppen csak egy pillanatot várok, ha sikerül idáig eljutnom, mielőtt lebuktatom saját magam. - Megint hullákat? És én még azt hittem, nekem lesz több mesélni valóm! - Szólalok meg, hangom némileg remeg a nevetéstől és örömtől. Le is engedem a fegyvert, csak egy röpke szívbajt akartam okozni, de izmaim pattanásig vannak feszülve, mert ahogy őt ismerem, könnyen lendül ívesen az a laptop a fejem irányába, lehet még azelőtt, hogy meghallotta volna a hangomat és szeretnék elugrani az útjából. Kincs az a laptop, persze, de a szükség törvényt bont. Ha sikerül aljas tervemet orrtörés nélkül megúsznom és Raven is felém fordult, akkor láthatja, amint épp lehúzom a kendőt az arcom elől, hiszen nincs már ki elől rejtegetni a kilétemet. A két év rajtam is látszik, még ha nem is annyira szembeötlő: némileg barnább a bőröm a sok szabadban töltött idő miatt, még ha nem is nagyon. Hajam is hosszabb tincsekben lóg le, na meg borostás arcom is különbözik a korábbi, feletteseim által megkövetelt mindig simára borotvált képemtől. De a szemeim és szám mosolya ugyanaz, hiába tűnök fáradtabbnak, de legalább nem vagyok feltűnően soványabb, ami aggodalomra adhatna okot neki. A ruházatom fekete nadrág, ugyanolyan színű cipővel, egy szürke kendő, mi most a nyakamban lóg a seszínű, de alapvetően tiszta, hosszú ujjú ing felett, plusz fekete ujjatlan kesztyűt viselek mindkét kezemen. Összességében egyben vagyok, és legfőképpen: nagyon is életben.
*Ez is csak velem történhet meg. Bassza meg! Idejövök megint a prüttsögők közé csak azért, hogy láthassam a bátyámat, akit mindenki halottnak hisz. Még az apámnak sem szóltam arról, hogy miért jövök ide, hogy egyáltalán jeleket tettem ki az itt jártamkor és sok más helyre is, arról sem, hogy válasz érkezett rá, mert van egy egészséges paranoiám és féltem attól, hogy az egész egy csapda. Bár a _mi_ titkos jelrendszerünket nem ismerheti senki, de akkor is, akár Alec-el is csapdába csalhatnak és akkor kész a baj. Vagyis hamis remény apánknak, aztán megint a fájdalomba és aggódásba süllyedés, csak ezek után már duplán. Éééés akkor tessék, valaki megöli a katonámat, a fenékőrömet, akit egyébként jól itt akartam hagyni a fenébe. Két kezem fent a magasban, egyikben még mindig a laptopot tartom, mert ilyen szerkezetektől egyszerűen nem tudok megválni, még a halál torkában sem. Már ha ez az. Óvatosan megbökdösöm a lábammal a porban fekvőt, de nem mozdul, viszont az egyik pillanatban mintha…mintha egy pici porfelhő kerekedne az orra körül. Elgondolkodni ezen nincs időm, mert érzem ahogy az oldalamhoz nyomódik valami, első tippre fegyvercső, de nem vagyok én olyan penge vakon találgatni ruhán keresztül. Csak a helyzet adja elmémbe az ötletet, s azt, hogy ne mozduljak. Azt nem, hogy ne beszéljek, vagy úgy egyáltalán; maradjak csendben. * -VÍÍÍÁÁÁ! Beszéljük meg, van egy ajánlatom…*Már venném a rövid sikkantástól elfogyott levegőt utánpótlást, hogy leadjam a kidumálós szöveget, az őrületbe kergetve hallatóját, mikor ismerős és mégis idegen hang szólal meg mögöttem. A szöveg….tócsányira kerekíti a szemeimet, kérdésemmel együtt – kockáztatok – fordulok a hang irányába.* -Mivaaaan? *Ahogy a fejem mozdul, mert azért mást nem igazán mozdítanék, látóterembe kerül Alec arca…egy Alec-é aki nagyon hasonlít a bátyámra, csak két évvel idősebb, szőrösebb és sötétebb bőrű. De a csillogás a szemeiben…már majdnem a nyakába vetem magam, de az a stikli amit képes volt ellenem művelni, bosszúért kiált. Neeem, a laptopot nem töröm szét a fején, annál jobban sajnálom…a laptopot. Végig sem nézek rajta, mikor fél kézzel nekiesek, hogy mellkasán üssem a ritmust, és még talán egy bokán rúgás is belefér.* -Teee hülye, idióta barom! *Tök dühösen nézek rá, mert végül is valahol az vagyok, amiért így beugrasztott a csúnya, átverős szituba, de ahogy végzek a káromkodással, máris a nyakába ugrok. Az a sok-sok hónap titkolózás, keresés, aggódás, reménykedés…mind egyedül, mert féltem bárkinek is szólni róla, most megadja a kegyelemdöfést. Azt hiszem utoljára négy évesen sírtam, akkor sem örömömben. Ki emlékszik rá…most viszont potyognak a könnyeim, kiadva az utóbbi két év minden keservét magamból. * -Te szemétláda, lekésted a vacsorát. Ajit hoztál legalább? *Jobb híján a nyakába dörmögöm, amit elég rendesen szorongatok, de azért nem annyira, hogy megfojtsam. A testvéri bosszú sosem halálos. *
A sikkantása már odacsalja a széles mosolyt az arcomra. Rövid, velős, de fülrepesztő sikítás volt. Istenem, de hiányzott már! Nem is tudok tovább komoly maradni, na meg nem is akarok, hanem elárulom magam, hogy aztán rögtön védekezésre felkészüljek. Ehhez képest mégsem védekezek túlságosan, csak nevetek, mikor elkezd szidni és a mellkasomat püfölni. Egyrészt teljesen jogos, másrészt örülök, hogy nem a karomat ütlegeli. A bokánrúgásnál nevetve jajdulok fel. - Aú! Inkább térjünk vissza arra az ajánlatra, tényleg érdekel! - És ha nem ugrott volna a nyakamba, akkor én vontam volna közelebb őt egy szoros ölelésre - a fegyvert simán a lábunkhoz ejtve le mit sem sajnálva azt -, és egy hosszú-hosszú pillanatig csak így tartom a karomban a szokásos... vagy régen szokásos volt puszit nyomva a fekete tincsekre és szinte várva, hogy valami történjen, ami közbeszól. Hogy az a katona ott a földön felébred és lelő vagy csak fejemre esik egy sikló a fél Kancelláriával a fedélzeten. De semmi ilyen nem történik és el se hiszem, hogy igaz ez az egész! Tényleg Raven van itt! Nem csalás. Nem csapda. Ez mind valós. Csak most mozdul egyik kezem, hogy kivegyem a laptopot a kezéből és a kocsira tegyem, el nem engedve őt az ölelésből - pláne, hogy hallom, mennyire meghatódott, ami nálam is kezd ilyen hatást kifejteni -, és persze a laptopra is vigyázok, mert ismerem a húgomat. Külsőre változott némileg, talán belsőre is pár dologban, de van, ami örök. Szavait el se hiszem, legalábbis azt, amit mögötte húzódik. Tényleg megkapták ezek szerint az üzenetet! Akárki is volt az a hivatalnok, talán a kancellár nem is tudott arról, hogy átadta az üzenetet. Talán csak jószívű akart lenni, ami reményt adott a családomnak. És esélyt nekünk. A kérdésre röviden, halkan és jóízűen nevetek. - Hát... ha sokáig nézed a kendőm csomózását ott hátul, beleláthatsz egy masnit. - Adom meg a pofátlan választ, miszerint én vagyok az ajándék, miközben hangom kissé rekedtesebb hangszínéből kitűnik, hogy próbálom én is a könnyeket leküzdeni. Fogalmam sincs, sírtam-e valaha is, rezgett-e emiatt valaha is annyira a léc, mint most, de végül sikerül erőt venni magamon egy mélyebb lélegzetvétellel. - Mennyi időnk van? Meddig maradhatsz? Apa? Ő tud róla? Jól van? És anya? Nem bántották June-t és a srácokat se, ugye? - Sorolok fel azzal az egy mélyebb lélegzetvétel kifújásával egy halom kérdést neki. Anya alatt persze Ravenét értem, de életem nagy részében nekem is ő töltötte be az anya szerepét, így őt is ekképp szoktam hívni, hiába csak a mostohám. Majd hirtelen engedem el, ha hagyja és lépek egy lépésnyit távolabb, de két kezem még mindig a karjait fogja, ahogy végignézek rajta széles mosollyal. - Fantasztikusan nézel ki!
*Nem boldogít a tény, hogy Alec csak azért hagyja magát ütlegelni, mert ő is tudja, hogy megérdemli, különben már rég a porban feküdnék kiterítve. Pusztán viccből. Nevetésből viszont most is kijut, a végére egy iciripiciri bokán rúgással értékelem az előadását. Aztán jön a könnyes és megkönnyebbült imádás, beszívom az…új illatát és próbálok vele megbarátkozni. Hiányzik a régi. A puszi az…érzelemhullámom a csúcsra jut és némi visszafojtott – de nem eléggé – nyekergést vált ki belőlem. Mielőtt összeszedem magam és a laptop kezemből való kikerülése után, azért csak kinyitom a szemeimet, hogy a könnyek fátyolán át körülnézzek Alec háta mögött a csalafinta terepen. A sikításom nem most először csalna a közelembe ijesztő állatot, ráadásul a sziget már nem mentes a forgalomtól, szóval ide bármikor lezuhanhat egy sikló, vagy jöhetnek ellenállók, perdaiak, városi katonák. Egyelőre senkit sem látok, ezért hagyom még magam ölelgetni, szeretgetni. A válaszára megbabrálom a kendő csomóját a nyakán, majd megrázom a fejem.* -Ne is álmodj, hogy ezzel a szöveggel leveszel a lábamról. *Morgom még mindig a nyakába, hát hiába, nehéz elengedni, de attól még a bátyám akivel muszáj szájkaratézni. Néhány lélegzetvételnyi ideig még élvezem a helyzetet, de aztán kapok egy valag kérdést, amire illene válaszolni, de nem biztos, hogy tetszeni fog neki.* -Pár óra. Csak a műszereket ellenőrizni jöttem. Különben nem egy katonát küldenek velem. *Egy egész tábornyi sereget nehezebb lett volna kiiktatni, vagy eltűnni a szemük elől, másrészt azt hiszem már mind ismernek és tudják, ha én egyszer eltűnök, annak jó vége nincs. * -Mindenki jól van, de senki nem tud rólad. Csak az üzit osztottam meg apáékkal, de a keresésről nem tud és arról sem, hogy….baszki! Megvagy! *az utolsó két szónál picit hátrahajolok, hogy premier plánban mutassam a könnyes arcom, és az övét láthassam. Majd mikor elenged és eltol magától, de még szorítja a kezem, a szélesedő mosoly gyanús. Na persze, csak hízelegni akar, de a francba is, jólesik, elvigyorodom fülig és csak a csípőmet ugyan, de megringatom jobbra-balra, el nem engedve a kezeit.* -Ugye?! Hazudós! *Nem tudok betelni a látványával, elengedem a kezeit, arcomhoz kapva örülök, némi porban táncikálás is mutatja mennyire, majd eszembe jut a halott katona, aki remélhetőleg nem halott. A mosoly eltűnik, helyette ijedtség veszi át a főszerepet, oda nézek, majd vissza Alecre.* -Mit csináltál vele? Ugye nem halt meg? És ha nem halt meg, mit mondok majd neki, hogy mitől dőlt ki? A bájaimtól? *Végül, egyetlen lélegzetvételre sem vesztegetve az időt, folytatom, immár megjátszott haraggal. Megint.* -Egyébként meg hol a bánatos farokban voltál eddig? Minden napom egy frászban telt, tudod te milyen az amikor hiszel abban, hogy a másik nem halt meg, de ott eszi a nyűves bogár az agyadat meg a lelkedet, hogy mi van ha mégis?! Te meg szőrös vagy. *S aztán, mivel még mindig maradt levegő, azt egy nagy sóhajjal kieresztem. S csak nézem és gyönyörködöm, a szőrös és nap barnította tesómban. *
Kis kuncogástól rázkódnak meg a vállaim, ahogy ellenőrzi a masni helyett lévő csomót a kendő hátulsó felénél, de nem lesz ez már így, mikor első kérdésemre megkapom a választ, panaszosan nyögök is egyet arra a pár óra kifejezésre, mintha csak azt mondta volna, hogy öt perc múlva indul is vissza. Bár annak az öt percnek is úgy örülnék, mint semminek az elmúlt két évben. Pár óra... Végülis az lehet egy fél nap is! Optimistán állok hozzá, majd kimagyarázzuk az őrnél meg a Városban, miért késtek. Vagyis... Raven magyarázza ki, én nem mehetek velük, és ez a kiterült darab itt sem láthat meg engem. - A hülye szabályok... azok nem hiányoznak. - Jegyzem meg a kísérőre, melynél örülhetek, hogy most csak egy van. Persze ez logikus szabály, észszerű. Ha nem velem találkozik Raven, el is várom a hadseregtől, hogy egy regiment vigyázzon a húgomra helyettem, de a titkos találkánkat - remélhetem-e, hogy lesz még több is? - igencsak megnehezíti egy-egy katona is. Arra egyelőre nem mondok semmit, hogy apáék mit tudnak rólam és mit nem, majd később megbeszéljük kivel mennyi hírt osztunk meg, de a keresés hallatán, noha nyilvánvaló volt, még egyszer odahúzom egy szoros ölelésre Ravent. - Köszönöm, hogy nem adtad fel a reményt, hogy a hülye bátyád még él! - Komolyan hálás vagyok neki, hogy ennyit tett értem, sőt, szerintem néhányszor tilosban is járhatott, mert nem sok esélyt látni rá, hogy kancellári támogatással kutat utánam, ha titkos jeleket kellett itt-ott kitennie. Hátrahajolásakor a könnyeket hüvelykujjaimmal törlöm le mosolyogva, majd megnézem jól magamnak, hiszen régen nem láttam. - Én?! Soha! A másik opció a megmosolyogtatásodra amúgy is ez lett volna... - Azzal a régről ismert idétlen arcot vágom, amivel mindig meg tudtam nevettetni. Leginkább a legalkalmatlanabb pillanatokban, például mikor apa épp leszidta őt valamiért, én meg apa háta mögött vágtam neki a fejeket, hogy na így bírja ki komoly bűnbánó szemekkel a fejmosást! Pusztán testvéri szeretetből, hogy erősebb legyen, persze. A porban táncolása csak szélesíti a vigyorom, este is ezt fogom magam előtt látni, már tudom előre. Majd felvonom a szemöldökömet, mikor ijedt arcot vág, hogy most mi van? Sokat mondóan pillantok rá rosszallással, hogy úgy ismer engem, mint aki csak úgy öldökölni kezd? Nem véletlenül lettem hadtápos, és eddig sikerült is elkerülnöm, hogy vért ontsak, mármint halálos mennyiséget. - Miért, ha meghalt volna, mit mondtál volna? Szívroham a bájaidtól? Amúgy nézte őket? Mert akkor még meg is verem! - Jut eszembe, hogy a húgom felnőtt időközben és stírölhetik az ilyenek, mint ez. Nem vagyok gyilkos hajlamú, de ennek a gondolata megkísért... - Alszik. Alvófából van a por, amit belélegzett. Egy órára biztos kidőlt. Mit mondtál, pontosan mennyi idő múlva is kellene visszaindulnotok? - Veszek elő egy kis szütyőt a táskámból és a kulacsomban lévő folyadék segítségével a tenyeremben a kesztyűn kis pépet csinálok a porból, akkora mennyiséget számolva ki, amennyi kelleni fog a Raven által meghatározott időhöz. - Ne most röhögtess! - Beszélek bele vigyorogva szavaiba felpillantva rá, mikor a rá jellemző stílusban megérdeklődi, hogy hol voltam eddig. Nem kéne most fújtatva nevetnem, különben mi is alszunk egyet. De a folytatástól elkomorodom és úgy folytatom, amit elkezdtem. A katonát megfordítom hátára, a pépet az orra alá, de a szája fölé kenem, hogy az majd lassan párologva, száradva biztosítsa az utánpótlást az altatóból, majd megfogom a lábainál fogva és behúzom a kocsi árnyékába, ne égjen le a napon szegény flótás. Már épp morcosabban felelnék Ravennek, mikor legjobbkor dobja be a ténymegállapítást a külsőbeli változásomról, amit nem tudok megállni vigyor nélkül. - Hát inkább én, mint te. - Ezzel ő sem vitatkozhat. - Ami meg a frászt illeti, de, tudom. Mit gondolsz, miért kérdeztem végig az előbb a fél családfát, hogy vajon hányat végeztek ki közületek? Nem állhattam a Város egyik kamerája elé egy táblával, hogy "Szia Apa, Anya, Húgi, jól vagyok, tali idekint? Ne hozzatok senkit magatokkal." - Sóhajtok egyet, mialatt a homokban megtörlöm a kezemet és lesöpröm az alvófa porának maradékát is ezzel róla, majd felállok. - Próbáltam párszor bejutni valamelyik kutatóállomásra, könnyebb célpontok a Városnál, de az adatbázisokhoz sose jutottunk el, hogy megnézzem, éltek-e még? Ott nem láttam nyomodat, így ott nem hagytam jelet, rendes üzenetet küldeni meg nem mertem. Egyébként ha nem találom meg a jeledet itt, meg a tónál és a parti sziklafalnál, akkor gondolkodtam rajta, hogy valahova kövekből kirakom, hogy műholddal is jól látszódjon... csak idő összehordani annyi követ egy Delgado-féle Stonehenge-hez.
*Pár óra, tényleg nem sok, de több annál a semminél amit két évig játszottunk. Ne legyünk telhetetlenek, bár rohadt nehéz visszafogni magam és úgy tenni, mintha minden rendben lenne azzal, hogy végre találkoztunk. Nem, semmi sincs rendben, csak tudok arról, hogy életben van és látom őt. A hülye szabályok emlegetésére elhúzom a szám, nekem sem hiányoznak, mióta száműztem azokat az életemből. Legalábbis nagyrészüket. Ha nem lenne annyi ijesztő és engem megenni akaró állat a holdon, nem is akarnék fenékőröket és simán elkóricálnék egyedül is…de vannak, hogy a rosseb egye meg őket.* -A hülye húgod sosem adja fel. *Csak sokáig tartott és néha tényleg a kétségbeesés határán álltam és nyeltem a könnyeimet amikor nem látta senki. Egyébként sem osztottam meg ezt a titkomat senkivel. Mondhatni minden falnak több füle is van és baszki ez bebizonyosodott akkor, amikor Sam talizott a drágalátos vőlegényével a Panoráma étteremben. Tulajdonképpen senki nem tudott Alecről, azelőtt „halt meg”, hogy elkezdtem volna áldásos és tevékeny pályafutásomat a Dominium titkos sarkaiban, eldugott zugaiban. Nézem őt és hagyom, hogy törölgesse a könnyeimet, annyira jó érzés, alaposan kiélvezem, de azért nem termelek többet. Inkább nevetek, mert Alec úgy akarja és ha ő úgy akarja…na ő az egyetlen akinek sikerül. Az az idétlen arc, most legalább nem az engem szidó apánk háta mögött állva csinálja, amiért mindig bokán akartam rúgni. * -Hülye vagy! *Mondom az arcába testvéries mosolygással mielőtt letáncolnám a porondról. Talán ez az a pillanat ami felszabadítja bennünk a testvért, mert dacára annak, hogy éppen a frászt kapom attól, hogy esetleg egy hullával kell elszámolnom a Városban, és kérdőre vonom őt, lasan de biztosan megkezdődik a csipkelődés.* -Miért, az én bájaim szerinted nem tudnak szívrohamot okozni? Egyébként mi van ha nézte?....nem verheted meg, azt már végképp nem tudom kimagyarázni. *Eléggé képtelen az amit mondok, a hullát sem tudnám, pláne ha még fel is boncolják, hogy megtudják mitől halt meg és eléggé esélyes lenne egy ilyen vizsgálat, ha azzal állítok be, hogy egyszer csak eldőlt mint a zsák és halott volt. Pedig az eldőléssel még csak nem is hazudnék. A kérdésre gyanakodva válaszolok, és az Alvófán agyalok, de egyelőre nem jut eszembe semmi a növényről, elvégre nem botanikus vagyok, meg minek kellene tudnom róla? * -Mondjuk öt? Minek akarod tudni? *Nézem a ténykedését miközben alaposan kiosztom az elmaradt bejelentkezése miatt, persze tudom pontosan, hogy semmit nem tehetett. De ki kell adnom magamból annak a két évnek minden keserűségét, pechjére ő van itt egyedül. * -Pppffff! *Úgy utálom amikor egyetlen gondosan megválasztott mondattal ketté tudja vágni az eszmefuttatásomat. Tényleg nem tudok vitatkozni vele azon, kinek jobb ha szőrös, de ismerhetne már annyira, hogy tudja az ilyen aprócska akadályok nem érdekelnek. Csak veszek egy nagy levegőt…és aztán hallgatom amit a próbálkozásairól mond. Van amiben igazat adok neki és van amiben nem, de ez már a szokásos helyzet.* -Most tényleg kiszámoltad, hogy mennyi por kell öt órányi alváshoz? Te egy kibaszott perdai remete lettél. A Delgado-féle Stonehenge-hez csak annyit fűznék hozzá, ha én látom a műholdon keresztül, akkor az egész dominiumi sereg látta volna. Az Ellenállókra vadásznak, egy ekkora jel azért felpiszkálta volna őket. Jobb volt ez így. És kik azok a mi, akik nem jutottak el az adatbázishoz? Ja! *Emelem fel a mutatóujjam, mert olyan kérdés jön, amit még minden más előtt fel kell tennem. Van valami, amire nem jöttem rá és egyetlen titkosított aktában sem találtam meg. Úgy eltüntették a nyomát, mint Denisov létezésének.* -Miért is kellett meghalnod és maradnod itt a senki földjén? *Azt tudom, hogy így kellett lennie, ezért is nem kutattam Alec után nyíltan, de az okok számomra ismeretlenek.
Elmosolyodom még mindig ölelve őt, hogy hülye húgom sosem adja fel. Igen, ez igaz, ez tartotta bennem a lelket, mert ha a húgom él, akkor nem adja fel és csak találkozunk valahogy. Magam sem hittem volna, hogy ez két évbe fog kerülni, és hogy ennyire meg fog látszódni rajtunk, ugyanakkor a beszélgetés beindulása és egymás ugratása, a szópárbajaink meg úgy folytatódnak, mintha csak tegnap láttuk volna egymást utoljára. Nevetése is ugyanolyan, és ugyanúgy hatnak rá az idétlen grimaszolásaim. Valami nem változik, és ennek kimondottan örülök. Széles vigyorral nyugtázom lehülyézésemet egy pillanatig sem vitatva. Mindketten azok vagyunk úgy is. - Miért, volt már rá példa, hogy szívrohamot okoztak? Mert akkor ez lesz a fedősztorink, csak ő mázlista, hogy kihordta lábon... vagy fekve. - Viccelődöm, mert egyrészt nem akarok arra gondolni, hogy a húgom mennyire lett vonzó férfi szemmel nézve, másrészt mert egyelőre még én se tudom, mivel fogjuk kimagyarázni, hogy elaltattam a fickót. - Majd azt mondjuk a verésre, hogy elesett. - És belesett az öklömbe, főleg a balba, néhányszor. Hát na, sok itt a szikla a parton és a jármű is kemény, lehetnek ők is a vétkesek! - Mert nem akarom, hogy hatot aludjon és bajban legyél, de négynél se ébredjen fel, mert egy perccel sem akarok kevesebb időt eltölteni veled, mint amennyit lehet. - Magyarázom neki úgy, hogy a lehető legkevésbé leheljek a tenyerem felé és tevékenységemet csak akkor szakítom meg, mikor felnézek rá vigyorogva, hogy melyikünknek áll jobban a szőrösség. Szerencsés leosztás a mienk. - Haha! Raven-Alec null-egy! - Vigyorgok a győzelmemen, amit kiélvezek, mert húgom elég gyorsan tud szépíteni és fordítani az álláson, ha úgy adódik. Igazi küzdőszellem. A fickóval már nem lesz több gondunk, elhelyezem az árnyékban, hogy hőgutát se kapjon, bár az se volna egy utolsó fedősztori, hogy amiatt ütötte ki magát és nem emlékszik semmire. Na majd lehet felvetem Ravennek, mihelyst szóhoz jutok, de mikor lehetőségem lesz közbevágni valahol, akkor nem ezt jegyzem meg, hanem méltatlankodok egy sort. - Hééé! Ez sármos borosta, nem remete-szakáll, csak hogy tudd! - Nézek rá ál-komolyan a képemre mutatva, majd a többire már tényleg komolyan, kénytelen igazat adva neki, hogy a Stonehenge-m nem lett volna olyan jó ötlet, mint amilyen látványos. Még akkor sem, ha a jelzésben azt üzenem meg, hogy a kőrakástól minél messzebb találkozzunk, úgy is a hadsereg a köveket vizsgálná meg a környéket fésülni át. Feljegyzem magamnak, hogy kell majd egy ilyen elterelős hadművelet is, mikor a következő szállítmány megy az egyik kutatóállomásra, de ez most mindegy, mert Raven feltesz egy sor olyan kérdést, amire nem szívesen válaszolok, bár magam sem tudnám megmondani, miért ódzkodom tőle. Talán néhányat el is sunnyoghatok, mert jön az ujjfelemelős kérdés, amire előzetesen felvonom a szemöldökömet, majd hallva a kérdést sóhajtok egyet. Uh, inkább a korábban elhangzottra válaszolnék... - Hááát, a kellett az egy jó kifejezés a helyzetemre. De előbb én kérdeznék: mit mondtak nektek? Miként haltam meg hivatalosan? - Kíváncsi vagyok, milyen aljassággal nézünk szembe. Ja, és persze posztumusz zászlós lettem-e? Biztos nem, de kárörvendő vigyor jelenne meg rajtam, ha mégis.
*A nevetésemmel nem csak én szabadulok fel a két évnyi frász és várakozás alól, hanem minden ami régen velünk történt, ott libeg kettőnk között. A viták, a nevetés, egymás piszkálása, boldogság és szomorúság. Egyszóval minden ami régen mi voltunk, ami piszkosul hiányzott, és ami nélkül még Bruce mellett is félember voltam. És most...itt a hülye tesóm, a hülye húgával és mindketten vigyorgunk.* -Ööö, igen. Újra kellett élesztenem. Most komolyan, szájból szájba lélegeztettem, annyira kiütötte magát.* Nem azért idézem fel Bruce kis híján meghalását, hogy ezzel is biztosítsam a fedősztorinkat, hanem mert muszáj letörölnöm valamivel Alec elégedett és hitetlen vigyorgását. Méghogy ne lennének a bájaim szívdobogtatóak...még Jenkins is meresztette a szemeit. Ezzel persze nem dicsekszem el. * -Aha, biztos elhiszik, hogy annyire megütötte magát a homokos parton. * Bólogatok ráhagyóan...és bólogatnom kell a szőrös érvelésére is, mert igaza van. Persze nem sokáig tartja majd az első helyét. Azt is csodálattal nézem ahogy keveri azt a szart amitől a katona beájult és még tovább alél. Tudom értékelni más tudását, pláne ha én magam híján vagyok. * -De cuki vagy, de tényleg. Percre pontosan kiszámolod az időt, nehogy akár egy szívatást is kihagyj tőlem. * Fülig és a szám, a szemöldökeim a homlokomra ugranak, számonkérve a szerintem máris nem helytálló részeredményt. Éééés hagyom szóhoz jutni, csak azért, hogy méltatlankodjon a leremetezés miatt. * -Hát örgem, messze van ez a sármtól, de szerencséd, hogy a húgod vagyok és feltétel nélkül imádlak. * A többiről ne is beszéljünk, méghogy Stonehenge. Inkább az érdekelne, hogy kik azok az ők, tudni akarom, hogy hol járkált az elmúlt két évben. Nem vagyok hülye – legalábbis ezen a téren nem – és illúzióim sincsenek a szép és gondtalan életéről, elég csak ránézni a kopott kabátra. De hallanom kell, hogy az ellenállók között él, ja és persze, hogy miért. Ismerem a tesómat, tuti, hogy nem saját elhatározás, nem véletlen, hogy lekéste a vacsit és az üzije is furán kalandos úton ért el hozzám. Amikor aztán nagyot sóhajt, hogy időt nyerjen, már tudom, hogy igazam volt és a válasz is már egyértelmű.* -Annyira tudtam! Megint a fejesek keverték a szart! *Dühös vagyok, és ez látszik is rajtam, még toppantok is egyet a homokba mérgemben, mielőtt körbefordulnék a nagy lendülettől.Naná, hogy odafönt baszkuráltak az életünkön, különben Alec válsazt adna és nem kérdezne vissza. Összeszűkült szemekkel nézek rá, komolyan gondolta, hogy hagyom a francba és elmondom azt amivel betömték a szüleink száját, hogy ne keressék többé a bátyámat? * -Azért ugye tudod, hogy aki ezt tette veled, velünk, óriási hibát követett el?! Hülyének nézte a Moor családot. Szóval mi az igazság Alec? * Oldalra biccentem a fejem, megeresztek felé egy “nem cselezel ki” mosolyt, kezemmel is hívogató mozdulatot legyezek a levegőbe, amivel a választ csalogatom. Azt hiszem megérdemlem, hogy tudjam az igazságot, két szörnyű év után, már csak azért s, mert bebizonyítottam, hogy tudok titkot tartani.*
- Biztos, hogy ezt nem álmodtad? - Vigyorgok továbbra is pimaszul rá, mikor elkezdi mondani a szájból szájba lélegeztetést is. Peeersze, hiszi a piszi! Az elégedett és hitetlen vigyor maradt a képemen. - Jó, rendben, látom, nagyon kedveled az ürgét, akkor kihagyom a verést. - Vonok vállat, egyébként is az alvásban maradását készítem elő a por keverésével megfelelő mennyiségű és állagú trutyivá, ami majd ott párolog az orra alatt. Jó, hogy ilyen meleg napunk van. - Azért ez nem atomfizika, de ha sokáig kekeckedsz, lehet téged is elaltatlak, majd átkutatom a verdát valami filc vagy festék után és kidekorállak, amíg alszol! És mielőtt kérdezed: igen, festéket is tudok keverni, nem tart vissza, ha nincs a járgányban! - Fenyegetem meg nagyon komolyan, hogy még a vállaim is picit rázkódnak a nevetéstől közben. Szerencse, hogy már nem kell az altatóporral foglalkoznom, a szütyőt is eltettem a táskámba. - Akkor legközelebb tényleg remete-szakállal jövök! - Vonogatom fel kicsit a szemöldökömet, mint aki tényleg próbára akarja tenni húga feltétlen szeretetét. Egyébként tudom, hogy szeretne akkor is, de életem végéig újra és újra felhozná a legváratlanabb pillanatokban az ezzel való cukkolást. Hogy én mennyire szeretem őt ezért, komolyan! Hiányzott, nagyon-nagyon hiányzott! Meg az is, hogy fél szavakból tudja valaki, mire gondolok, vagy akár szavak hiányából is, mert a sóhajtásom elegendő volt ahhoz, hogy Raven mindent értsen, ha tudni nem is tud még mindent. De azt tudja, hogy a fejesek keverik a szart. - Szokta talán más is? - Teszem fel a költői kérdést fejemet csóválva, ahogy nekidőlök a Scorpion oldalának a hátammal, és magam előtt karba fonom kezeimet, de én már el tudtam jutni arra a szintre, hogy ne legyek - mindig - ilyen mérges, mint ő, így nyugodtan - és bajszom alatt somolyogva - nézem a toppantását. Egyértelmű, hogy a fejesek vannak az ügyben, ha nem értem haza a vacsira, amit megbeszéltünk, habár akkor még én sem számítottam rá, hogy ennyi vacsorával leszek adós. - Utálom, mikor ezt csinálod! - Sóhajtok megint lemondóan és már nyíltan mosolyogva, mert már pillantásomból és persze tapasztalatból tudhatja Raven, hogy nyert. Előtte sose tudtam titkolózni. Legalábbis hosszú ideig nem. Mondjuk segített, mikor valamire nem kérdezett rá és így meghagyta a hitet nekem, hogy de jól őrzöm a titkot, miközben tudtam, hogy tudja. Az ember azt hinné, fel lehet két év alatt készülni egy ilyen beszélgetésre, de mikor oda jut, hogy elmondja, akkor ez nem olyan egyszerű, pláne lazának is tűnni közben, mintha csak az időjárásról lenne szó. Azt nem tudom, miért akarok lazának tűnni közben. Talán csak hogy ne fogjon gyanút. - Két éve, mikor az ellenállók felrobbantották annak a McGrover kancellárnak a nejét az üzleteknél, akkor én is a közelben voltam. Valakik összeszedtek és kaptam egy ellenállhatatlan ajánlatot, miszerint én szeretnék lemenni a Perdára hivatalosan halottként, nem hivatalosan kémként, hogy kifürkésszem az Ellenállók titkait, leginkább, hogy hol a bázisuk. Majd az információval én szeretnék visszatérni és boldogan élni tovább, mintha mi sem történt volna. Éljenek az idénymunkák! Már akkor is éltem a gyanúval, hogy az információ után is itt kellett volna maradnom vagy kinyírnak. A szar a palacsintába ott került, mikor az összekötőmnek volt képe megdögleni és nem ismertem mást kapcsolatot, úgyhogy itt ragadtam. Röviden ennyi a sztori. - Igen, minden más, amit kihagytam belőle, az a bővített verzióban van benne, és azért próbálok pár dolgot elkerülni, mert nem akarom, hogy a néha forrófejű kishúgom visszatérve a Városba hülyeséget csináljon. - És egyetértek, hogy kár volt velünk ujjat húznia, nagyon is megszomjaztam már arra a bosszúra, de mielőtt kitaláljuk a módját a kancellári seggek szétrúgásának, áruld már el, ki a tökömék azok a Moor-ék? - Vonom fel a szemöldökömet kérdőn nézve rá. Feltűnt az előbb, mikor mondta a nevet, de hogy én egy Moor-t nem ismerek, az is fix és nem is rémlik apa barátai közül sem, na meg egyáltalán hogy jönnek ide ezek a Moor-ék?
-Totál biztos. *Bólogatok is, hogy meggyőzőbb legyek és letöröljem a vigyort az arcáról. Arra viszont nemet kell mondanom, hogy kedvelném a katonát aki szerencsétlenségére velem kellett jöjjön. Nem azért szerencsétlenség, mert máris ki lett ütve, ez neki csak jó. Simon hadnagy mesélhetne…* -Nem kedvelem, de nem is utálom, szóval kíméld meg, köszi. *Dobok egy vigyort, amolyan köszönöm félét és nézem ahogy méregkever. De tényleg, mikor lett a bátyám ilyen…ellenálló? A képtelen vádakra levegőért kapkodok, méghogy én kekeckedek? Alex tényleg régen volt otthon és tényleg régen beszélgettünk úgy istenigazából, különben emlékezne arra milyen az amikor _én_ kekeckedek. De jó, betudom a távollétnek és a két éves kihagyásnak, meg annak amit ezen idő alatt át kellett élnie. S gyanítom a javát még nem is tudom. * -Hajrá Alec Delgado! *Jegyzem meg nem kis iróniával a hangomban. Azt szeretném én látni ahogy ő elaltat engem, amikor nem figyelek. Mikor nem figyelek én? Még álmomban is. Ennek hiányában viszont megpróbálom kiegyenlíteni az állást, nem mintha nem lenne tényleg sármos, bár a háromnapos borosta még szúr. Csak nekem mindegy alapon megvonom a vállam, felőlem aztán a térdéig is növesztheti a szakállát, de látni akarom ahogy nő, mert az azt jelenti, hogy nem tűnik el megint a szemeim elől két évre. Persze még előbb az elmúlt két évet kell kitárgyalnunk, annak is inkább az okát, mert az üzenet hozzám juttatása és a kódolás bazi nagy titokra utalt, nem véletlen, hogy még apának sem szóltam arról, hogy stikában Alecet keresem és arról sem, hogy megtaláltam. Azóta tűkön ültem, mert elég nehezen jött össze a mai nap. Alapjáraton sem könnyű megszervezni egy egyszemélyes kutatómunkát, másrészt senki nem foghatott gyanút, miért is jövök már megint az Orkánszigetre. Szóval amikor mélyen hallgat és sóhajtozik, már tudom, hogy annál is nagyobb szarban van, mint amekkorát elképzeltem és naná, hogy tudni akarom. A sejtésem beigazolódik, bár a kifakadásommal magamat is elárulom. Elvileg, ha csak az utána való nyomozásom illegalitását tekintem, még nem lenne törvényszerű, hogy nyakig vagyok a mások általi szarkeverés közepében, nekem sem kellene tudnom róla, de annyi minden történt az elmúlt két évben, főleg az utóbbi félben, hogy az már kimeríti az árulás, lázítás és kémkedés fogalmát. A költői kérdésre ezért nem is válaszolok, mert reggelig sorolhatnám azokat a dolgokat, melyek mostanság az életemet jellemzik és Alec nem lenne túl boldog tőlük. Elég lesz egy bólintás is. Ahhoz viszont, hogy kihúzzak belőle valamit, _úgy_ kell néznem rá és bár megint én nyerek, ettől sem vagyok boldogabb. * -Én meg utálom amikor ezt kell csinálnom. *Picit talán durcásabb vagyok a kelleténél, de egyszerűen nem tudok most másmilyen lenni. Nem értem, hogy miért akar titkolózni tovább előttem, ha már biztosan tudom, hogy él és itt áll előttem. Megállok vele szemben, csípőre tett kezekkel, mert az szigorúbb és jobb hatást érek el vele vallatásnál. Meg is kapom amit akarok, mondjuk ez nem meglepő, mindig megkapom amit akarok, így vagy úgy. MecG neve hallatán dühösen horkantok, ebből tisztán kitűnhet, hogy azzal a kancellárral nekem is volt dolgom. Az egészben csupán egyetlen momentum zavar és ragad meg bennem úgy, hogy muszáj kikaparnom.* -Összeszedtek? *Gyanakodva kérdezem és önkéntelenül is végignézek rajta. A leltár szerint minden megvan és mivel volt szerencsém az imént látni ahogy mozog, mindene működik. *-Feltételezem a családoddal zsaroltak, hogy megfelelő önkéntes legyél. És az a valaki aki összekötőt küldött, nem intézett másikat? *Hangosan gondolkodom azon miért történt minden úgy ahogy, de persze erre Alec sem tudhatja a választ. Sem arra, hogy ki volt a tényleges értelmi szerző, de azt majd megtudom én. Csak be kell törnöm néhány személyi számítógépbe, fel kell törnöm néhány aktát és összerakni a mozaikdarabokat. Semmiség. Míg ezen agyalok, és természetesen már azon is, hogyan hasznosítsam ezt az információt Jenkins ellen és melyik legyen az első kancellári segg amit szétrúgunk, Alec is agyal valamin. Hogy mi az, csak akkor tudom meg, amikor a kérdésre felkapom a fejem és…hülyén nézhetek rá. Mi az, hogy ki a tökömék azok a Moorék? Végül csak leesik a lényeg. Két év. Túl hosszú idő, én meg felnőttem. Először a szemöldökeim emelkednek meg a hirtelen felismeréstől, majd eltátom a számat egy nagy „Ó”-ra. Az igazság az, hogy megszoktam már a Moor nevet és ezzel a névvel vonultam be az idegesítő és minden lében kanál emberek, csekély számú társaságának klubjába. Moorként tekintek magamra, és a családomra is. * -Jaa, hogy a Moorék. Hát az én vagyok…jobbára. Férjhez mentem, mielőtt még hozzáadnak egy faszfejhez. Bruce aranyos, és neki is szüksége volt rám. Most, hogy már tudod, nekiláthatunk a seggrúgáshoz? *Az infót komolyan közlöm vele, de utána, a végéhez érve már noszogatóan vigyorgok. Egy percet sem akarok elvesztegetni. *
- Aha... - Hangzik az elbizonytalanodott válaszom. Miért tudja folyton úgy előadni az igazat és a hülyeséget is Raven, mintha tény lenne? - És sok hulla szegélyezi eddigi utadat? Mert ha úgy van, akkor kikupálódom szívspecialistának, ennyi szívinfarktus után kereslet lehet az ilyenekre, biztos nem mondanak nekem sem nemet! - Briliáns terv! Lenne, ha igaz lenne. De hát szívdoktori pályafutásom is döcögősen indul, mert Raven nem hagyja, hogy szívelégtelenséget okozzak ennek a katonának - mondjuk egy tőrrel - vagy kicsit megverjem - nem mintha nagyon kedvem lett volna hozzá, csak Raven védelmében tettem volna -, így hát csak vállat vonok arra, hogy kíméljem meg. Így egyszerűbb, csak biztosítom a hosszas alvását, mint tapasztalt remete. Pedig a szívsebész mennyivel jobban hangzott! - Majd amikor nem figyelsz! - Vágok vissza neki, hogy hajrá nekem. Oké, ő mindig figyel, ezt én is tudom, erre még emlékszem, de azért tudtam neki néha meglepetést okozni. Bárcsak elő tudnék most is rukkolni valamivel, mert egyrészt vágytam már rá, hogy két év után végre valakivel őszinte lehessek és elmondhassam, mi a gond, másrészt valahogy mégsem akarom Ravent bevonni. Jobb lett volna, ha apánk jön. Nem tudom, ő mit tudott volna tenni vagy mondani, de féltem a húgomat. Ha ugyanolyan heves, mint régen, akkor tartok tőle, hogy valami rosszba fog beletenyerelni és aztán lehet nem csak a karja bánja majd, mint nekem, amiről igyekszem hallgatni. Amíg csak lehet. A durcás, csípőre tett kezek próbáját kiállom e tekintetben, meg a gyanakvó kérdés alól is igyekszem kimagyarázni magam. - Összeszedtek. Mi van, kikopott a kifejezés már? Ott voltam a robbanás közelében, nem égtem meg, mielőtt ezt keresnéd! Csak a lökéshullám letarolt. - Nemcsak az, de mai napig nem tudom, mi is történt pontosan. - A robbanás után meg úgy sípolt a fülem, hogy azt se tudtam, ki vagyok és hol. Egészen addig a pillanatig azt hittem, nálad nincs hangosabb! - Vigyorodok el szélesen, mert ezt bóknak szántam, úgy nagyjából. Pimasz bóknak. A családdal való zsarolásra csak bólintok egyet szomorúan, helyeslően. - Nem intézett. Nem tudta, hol keressen, gondolom én. Ha tudta volna, nem kellett volna az én információm. És én se láttam mást az összekötőn kívül, így... - Tárom szét a karomat, hogy nem tudtam, mitévő legyek. Hivatalosan halottként nem sétálhattam csak úgy be. Legalábbis nem tűnt jó ötletnek. Aztán persze lehet azt kellett volna tenni. Már épp mondanék még valamit, de megakadok a Moor szón, amit nem tudok hová tenni. Raven látványos reakcióját látva a kérdésemre, én nem kevésbé látványosan vonom össze a szemöldökeimet és figyelek, hogy mi olyant tud, amit én nem, mert most már biztos vagyok benne, hogy lemaradtam valamiről. Aztán az én szemeim kerednek el és emelkednek a szemöldökeim a válaszát hallva. Visszhangzik bennem a kijelentés, hogy férjhez ment. Bassza meg, tényleg, Raven már nem tizenhat, mint mikor legutóbb láttam. Halkan sóhajtok egyet, kicsit talán szomorúan is, még ha igyekszem is mosolyogni közben. - Legalább vártad volna meg, hogy megkérdezzem, ezt a Bruce-t megverhetem-e vagy rendes veled? - Csóválom meg a fejemet. Ma nagyon verekedős kedvemben lehetek tudat alatt. - De jó hallani, hogy te legalább nem követted el az én hibámat és nem a véletlenre bíztad. - Utalok arra, hogy June-nal minket se a szerelem hozott össze, hanem a Családügyi Hivatal szerencsejátékos osztálya. Mondjuk ha rám bízzák, még most se lennék nős. Nem mintha így több értelme lenne végül. - Persze-persze, már csak egy kérdés: nagybácsi vagyok? - Emelgetem meg a szemöldökeimet párszor pimasz mosolyom kíséretében. - Egyébként miért van olyan érzésem, hogy neked már van egy fél terved ehhez a seggberúgáshoz? Ja és keressünk valami jobb helyet, gyere! - Intek fejemmel, hogy jöjjön velem, bár nem készülök én se túl hosszú sétához.
*Sok hulla? Remélem nem. Én még egyről sem tudok, még az Ellenállók táborában sem sikerült senkit megölnöm…véletlenül sem. Pedig repkedtek a golyók szerte és széjjel. Megrázom a fejem és fújok egyet, mint aki megsértődött a feltételezésen is, hogy öldököl lépte-nyomon. * -Egy se. *Az az egy is csak majdnem hulla szerencsére és ráadásul Bruce. Remek! Remélem a potenciális hullajelöltek nem a családomból kerülnek ki később sem hanem a kancellária díszes társaságából. Ez a kis eszmecsere sikeresen elfelejteti velem a szundikáló katonát, bár a tudatom mélyén azért ott van, inkább a bátyóra figyelek, mert mindig figyelek, ezért nem értem miért vág vissza olyan harmatgyenge érvvel. Megemelt szemöldökeim ékes bizonyítéka annak, hogy meglepődtem és ezernyi kérdés merült fel bennem annak okán, hogy Alec sokat felejtett az elmúlt két évben. De majd emlékeztetem milyen is Raven bátyának lenni. Erre a gondolatra elmosolyodom, de aztán el is komorodom mikor az összeszedéséről beszél. A hirtelen leltár látszólag teljes, így némileg megnyugszom, viszont annál több kérdés – mily meglepő, ja! Nem. – kerekedik a történet után. * -Lökéshullám, ja. *Meg sem merem kérdezni hol és hogyan sérül meg. Egy lökéshullám is tud csinálni borzalmakat, attól függ milyen közel van hozzá az ember. Az idétlen bókra szerényen elmosolyodom.* -Két év telt el Alec, azóta fejlődtem. *nehogy már legyen nálam valami hangosabb baszki, mert magamhoz nyúlok. Akkor oda a pusztító fegyverem, mivel szedem le Jenkins fejét? Ó, ha tudná…de nem kezdek bele az én meséimbe, egyelőre az övé sem teljes, és össze kell rakni a mozaikdarabkákat. Azon agyalok, hogy miért nem küldtek másik összekötőt, bár ha meg akarják találni, valakit be kell építeni az Ellenállók közé, akkor viszont Alec feleslegessé válik és az összekötő sem lesz többé összekötő. Ő pedig nem sétálhatott be a Városba keresgélni, nem mehetett oda egyik kutatócsoport közelébe sem, hogy lekapcsoljon egy katonát és üzenjen. Persze az is lehet, hogy azóta lemondott róla a megbízója, a halálán túl elkönyvelte Ellenállónak és küldött mást helyette. Erről persze egyikünk sem tudhat. Na és ott a leglényegesebb kérdés, hogy melyik az a kancellár aki megbízta Alecet, vagy kik azok akik összeszedték és ajánlatot tettek neki egy kancellár nevében? Erre azonban később tudok csak kitérni, mert fény derül hajadonságom elvesztésére és ez nem csak a sógori védelmezőt hívja elő Alecből hanem a büszke, ám csak potenciális nagybácsit is. Teljesen komolyan világosítom fel a helyzetről.* -Naná, hogy nem bíztam a véletlenre, nem akarok még gyereket. Mellesleg Bruce sem, másrészt tök rendes és aranyos, a legjobb barátom és tőle tutira nem leszek anyuka. Tudod ő nem vonzódik a nőkhöz. A legelőnyösebb házasság. Kéz kezet mos. Én nem leszek anyuka, ő meg nem bukik le. *Érdekes…vagyis nem, mégsem, hogy Alecnek mennyivel könnyebben mondtam el az igazságot, mint Samnek. S itt be is zárul a kör, mert ennél több embernek nem fogom elmondani, de Alec…ő a bátyám. Várom, hogy túl legyen a „köpni-nyelni nem tudok” fázisán, majd rátérek a seggberúgásos tervre, miközben – hacsak nem akadtunk el – vele tartok egy jobb helyre. * -Csak azért van fél tervem, mert a másik fél függ az első fél eredményétől. De az első fél is lassú és körülményes, viszont sokkal biztosabb és emberkímélőbb mint a hülye Ellenállók faszságai. Jó, oké, van köztük normális is, de alapjában véve….*És ennél a pontnál megtorpanok. Annyit beszéltünk az Ellenállókról és a bátyámról, meg a hülye helyzetéről, hogy tök természetes volt az aminek nem kellene annak lennie. A felismerés, miszerint Alec Ellenállóként tengeti az életét, a levegőt is megakasztja bennem. Szemeim tócsányira kerekednek, két kezem széttárom és csak tátogom mint a hal, míg meg nem találom a hangomat. Ez mondjuk elég fura. Mármint, hogy sokáig nem találom.* -Baszki! Te Ellenálló vagy! *Közlöm a nyilvánvalót elmésen, majd gondolatban sorra veszem a lehetőségeket, és ezt a sorra vételt a kezeim ide-oda rakosgatásával fejezem ki.* -Ellenálló vagy! Tudod hol a főtábor, meg a többi és tudod hogyan lehet bemenni, meg kijönni, és hányan vannak, meg milyen a felszerelésük és….VÁÁÁÁÓÓÓÓ! *Na igen, ez is mutatja mennyire csak a tesómra koncentráltam, meg arra, hogy életben van és találkozhattam vele végre, mert az, hogy Ellenálló, csak most esett le. * -Te vagy az én emberem! *És az eddigi terveimhez továbbiak társulnak. *
- Ennyit a szívsebészi pályafutásról. - Tettetek nagy sóhajt, de mindketten tudjuk, hogy egyébként se nekem való az orvosi pálya, és ezzel fura módon több életet mentek meg, mintha orvos lennék. Engem legalább nem ilyen orvosok láttak el a lökéshullám után, aminek visszaismétlésére csak bólintok kurtán, majd haladok is tovább a beszédben, mintha tényleg nem lenne semmi érdemleges, említésre méltó és magamban drukkolok, hogy megússzam a dolgot. - Ezt majd csak egy teszt során derülhet ki. Lehet annyira le voltál sújtva bánatodban egyetlen és imádott bátyád eltűnése miatt, hogy hallgatási fogadalmat tettél. - Vigyorgok, mint a vadalma, mert mindketten tudjuk, hogy ebben semmi realitás nincs. Abban viszont annál inkább, hogy eltelt két év, és Raven nem várta ki a házasságkötésre adatott idő legvégét, hanem maga cselekedett. Az hamar kiderül a szavaiból, hogy ha már June mellett apa nem lettem, hát Raven mellett sem lettem nagybácsi, meg egy darabig nincs is kilátásban. - Hála az égnek! Nem érzem még magam bácsinak! - Kotyogok csak ennyit közbe megkönnyebbülten. Persze rövid fejszámolással magam is rájöhettem volna erre, mert ha lenne gyerek, Ravennek most velük kellene lennie, legalábbis szerintem még belőle is előjönne az anyai ösztön annyira, hogy ne passzolja le az utálatos rendszernek a gyereket, hogy neveljék már a kezdetektől ők agymosásra a piciket. Az ok viszont sokkal meglepőbb, miért is nem lesz gyerekük, a nagybácsis kérdésem szemöldökvonogatásaiból fenn is marad a szemöldököm a magasban. Csak egy hosszabb pillanatnyi szünet áll be a beszélgetésben, de aztán gyorsan reagálok. - Wow! Ügyes terv és van akkor hat év nyugid még, meg hogy megváltoztassuk a rendszert és megváltsuk a világot. Hmmm, annyiba bele fog férni. - Mosolyodom el, és aránylag könnyen fogadom, hogy a sógorom meleg. Egyrészt így nem kell tényleg aggódnom, hogy el kell törnöm a kezét, mert a húgomat taperolja és ez nincs Raven ínyére, másrészt ez lényegesen okosabb megoldás, mint az én taktikám volt. Ráadásul ezt Raven nem léphette volna meg, mert neki mindenképpen kell szülnie, ő nem tudja a párjára hagyni a gyerek dolgot és úgy tenni, mintha az ővéi lennének. - Ezt ugye majd felvázolod kevésbé rébuszos verzióban is? Min dolgozol, ami lassú és körülményes és... hm? - Torpanok meg én is egy lépésnyi fáziskéséssel és fordulok vissza Raven felé, hogy mi jutott eszébe? Valamin jobban ledöbben, mint én a sógor állapotán, és nem találja a hangját. - Úristen, nem mondasz semmit! Te beteg vagy! - Jó poén, mosolygok is finoman, de azért láthatja, hogy aggódva is nézek rá, mert félig komolyan mondtam. Ravennél ez már biztos a betegség, sőt, a vég jele... aztán megnyugszom, mikor megszólal és a rá jellemző módon egy káromkodással kezd. Azon már csak kicsit kínban mosolygok, mikor kijelenti, hogy ellenálló vagyok. - Hát... úgy néz ki. - Majd figyelem, ahogy sorra végigveszi, miket tudhatok, elvégre mint kém oda lettem küldve és igazság szerint hosszabb időre voltam kénytelen beépülni, tehát még többet is tudok, mint ahogy az tervezve volt. Éppen csak azt nem tudom, hogy Carter milyen alsógatyát hord. A lelkes felkiáltásra viszont összevonom a szemöldökeim, ahogy zsebre vágott kezekkel figyelem őt. - Mondd, hogy nem akarsz te is csatlakozni az Ellenállókhoz! Egyébként remélem kitartottál a planetológia mellett... az úgy stílusos lenne, mert elneveztem rólad egy barlangot, bár még a köztudatba jobban be kell járatni. - Vigyorgok rá hamiskásan, fordulva, hogy folytassuk az utunkat és hogy jobban legyen idő rendezni vonásaimat, míg felvázolja a terveit.
*Jót kuncogok a nagy sóhaján, mintha ugyan tényleg komolyan gondolta volna. Hát ahogy elnézem, még ezzel a remete borostával is inkább összetöri a női szíveket és bugyit nedvesít, semmint életre pofoz valakit egy infarktus után. Nem hiába az én bátyám, szédítő pasi és szédítően tudja elterelni a témát ha nem akar róla beszélni. Észreveszem ám, de már csak azért se beszélne, ha rögtön rákérdeznék és tovább firtatnám a dolgot. Majd amikor nem számít rá…addig meg, van bőven témánk amiket ki lehet vesézni. A hangom nem ilyen, rövidre zárnám egyetlen mondattal, de megint belém köt. Fejem ingatom, majd nézek rá a „ezt most tényleg komolyan gondoltad? „ tekintettel és hozzá dobok a szemöldökeimmel még vagy három kérdőjelet. Én hallgatási fogadalmat? Inkább meghalok, de beszélek. Ezt ő is pontosan tudja, és hamar feladja. A sok megbeszélnivaló között ott van a tény, hogy már férjnél vagyok. Nekem könnyű feldolgozni, mivel egy ideje már űzöm ezt az ipart, de Alecnek most minden velem kapcsolatos történés új. Szívdöglesztő tesóm attól jobban megijed, hogy esetleg van valaki aki bácsikámnak szólítaná. Hát ez nagyon aranyos! Rávigyorgok mikor nagyon megkönnyebbül, ám a Bruce téma ettől még nem lesz teljes. * -Ha jól számolok már csak négy, de annyi nem kell. Viszont! Erről senkinek egy szót se! Csak Sam tudja, a barinőm. Neki is nem rég mondtam csak el. *Újabb név a palettán, de több nem lesz azok közül akiket ismerek. Két ember akikben maximálisan megbízom, Alecen kívül. S ha már a kancellária megdöntéséről beszélünk, kissé talán zavarosan, de felvázolom a terveimet. Oké, ez nem egészen tervnek hangzik, mint inkább sok apró körvonalnak. Már éppen rábólintanék, hogy ja, majd elmondok mindent, amikor a kerek egész összeáll. Hirtelen szótlanságomat Alec nem tudja szó nélkül hagyni, de a felfedezés akkora hatással van rám, hogy most ott a pont nála. A fejemben már újabb hálók szövődnek, miközben lelkesen magyarázok, sorra veszem a dolgokat, a végén pedig közlöm mire jutottam. Mondjuk egyelőre az az egy mondat is éppolyan rébusznak hat, mint korábbi kancellária megdöntő terveim. A kérdés, vagy legyen inkább halvány remény, tócsányira kerekíti a szemeimet. A szívemhez kapok. Ugye mondtam, hogy jobb lenne bármi másnak mint szívdoktornak?! * -Már hogy akarnék csatlakozni? Ekkora marhaságot! Jobb nekem odafent a tűzközelben. Tudod te mióta tervezem, hogy kapcsolatot keresek az Ellenállókkal? Baszki, de úgy elbújtak….*S megint fáziskéséssel jut el hozzám az új infó. Csak nézek a bátyámra, aztán leesik végre mit mondott, és ezen elmosolyodom. Sőt! Beillik az egy szerénytelen vigyornak is.* -Barlangot rólam? Áááúúúcs Alec, remélem nem valami szörnynevet találtál ki. Vagy Sikoltó Rém, Csacsogó Csarnok. Köszi, nem kell! *Ha jobban belegondolok…csak valami ilyesmit találhatott ki. Újra elindulok, most már lendületesebb léptekkel, bár fogalmam sincs hova megyünk. Én biztos, hogy előre, legfeljebb majd Alec beállít a helyes irányba. Nekiállok vázolni a terveimet, melyek valószínűleg most neki okoznak infarktust.* -Szóval a lényeg, amiért ott kell lennem a Dominiumon, hogy közel férkőzöm a kancellárokhoz. Egy már meg van. Azért jó lenne tudni, hogy melyik főmufti volt aki közvetve megbízott téged, mert ő tudja, hogy testvérek vagyunk. Nem mindegy kinek mit mondok. Jenkins volt? Belőle kinézem ezt a ravaszságot, de csak azt. A kivitelezés másra vall. Gátlástalanabbra. Ja! Ki kellene találnunk, hogyan tartjuk a kapcsolatot ezek után. Kellene valami…lenyomozhatatlan kommunikátor, külön kódolás. Valami, ami nem tűnik fel senkinek. *Számos terv kavarog a fejemben miközben a bátyámhoz beszélek. Amíg félbe nem szakít. *-Talán valamelyik telepített eszközömön keresztül. Az jó. Úgy sem nézi senki az eredményeket. El lehet rejteni köztük üzeneteket. Csak ki kell dolgozni….
Harminckét fogas vigyorral felelek a nézésére, naná, hogy nem gondoltam komolyan a hallgatási fogadalmat. Ha tett is ilyet, legfeljebb öt másodpercig bírta. Na de aztán jön egy kis meglepetés számomra, hogy húgi asszonyosodott, ha nem is anyásodott, és emellett a férj mellett egy darabig nem is fog. Meg kiderül, hogy számolni sem tudok, mert valóban csak négy év van már hátra, de én is úgy vélem, hogy annyi idő elég lesz. - Ki a francnak tudnám mégis elmondani?! - Tárom szét a karomat nevetve. Aligha valószínű, hogy annyi ellenálló-pletyka szivárogna be a Városba és onnan a Dominiumra. De nem kell aggódnia se neki, se a sógornak, mondania sem kellett volna, hogy tartsam titokban. Ha a családi viszonyok övezte titkokról van szó, nálam aligha érti meg más jobban... - Sam beavatott barátnő, Bruce alibiférj, oké. Valakiről még kell tudnom? Tudod, ha találkozom vele és véletlenül előbb megkérdeznem, mi a neve, akkor tudjam, kit ne altassak el. - Bökök fejemmel magunk mögé az alvó katonára utalva. Hogy rosszabbról ne is beszéljünk, mint elaltatás. Hallgathatnám aztán húgit, hogy lábon lőttem a kedvenc... szakácsát vagy tudom is én kit. Nagyot sóhajtok, részben az őszinte megkönnyebbüléstől, hogy nem akar Raven is csatlakozni a Rebellium népes kis csapatához, részben mert rosszat sejtek magamra nézve a folytatást illetően. - Ha tudnád... - Csak ennyivel reagálok arra, hogy az Ellenállók jól elbújtak. Többet amúgy se tudnék mondani, mert Ravennél gondosan ki kell használni a levegővételi időpontokat, ezt is akkor tudtam közbeszúrni, hiszen már folytatná is, vagyis majdnem, mert előbbi döbbenete még talán lassítja, mert van időm megemlíteni a róla elnevezett barlangot. A reakciója tipikus. Szerénytelen mosolya elárulja, hogy mennyire hízeleg neki a gesztus, de a felsorolt ötletekre elnevetem magam. - Csacsogó Csarnok! Ez tetszik, lehet átnevezem! Amúgy Harsány Holló Hangár lett. Gondolkoztam a Hangversenytermen is, mint h-betűs név, és mert szuper a hely akusztikája, ha énekelnél, de valahogy túl fellengzősen hangzott a sikításodhoz. Pöpecül terjedne ott a hangja! - Bököm könyökkel oldalba őt nagy vigyorral. Igazából ezt a nevet is csak most rögtönöztem, mert eddig csak úgy fogalmaztam meg magamban, hogy ez Ravené vagy ez a húgi terme, és mindig mosolyogva mentem át rajta, ha arra vezetett az utam. De a csacsogása is nagyon hiányzott, még ha a folytatásban elmondottak nincsenek is túlzottan ínyemre, de igyekszem nem nagyon kimutatni. Csak amit muszáj. - Oké, időt kérek, előbb sorjában! - Akasztom meg, mikor már az üzenetek kidolgozásánál jár és csak itt vett levegőt. - Mi az, hogy közel férkőzöl a kancellárokhoz? És ugye nem az a "csókos" halálmadár Jenkins van már meg? Egyáltalán, mi az, hogy megvan? Legalább szívinfarktust okoztál neki is? Mert ha így intézed el a kancellárokat, akkor lemondok a szívsebészi karrierről az emberiség érdekében. Viszont ha még megvannak ennek a Bruce-nak a tökei, akkor magam tépem le neki, amiért hagyja, hogy ilyen veszélybe sodord magad! Tudod te mivel játszol? Mert ez nem játék! - Igen, ezen jobban kiakadtam, mint azon, hogy milyen is a férje és hogy megházasodott, még ha én is tudom, hogy négy titánnal se lehetne visszatartani Ravent, ha valamit a fejébe vesz és gyanítom, a sógoromnak sincs négy titánja. Megvan a tippem arra is, apa erről mennyit tud... - Ami meg a főmuftikat illeti, volt időm nekem is gondolkodni ezen, melyik szemétláda lehetett. Fuller-t, Castillo-t, Evans-t és ezt a Jenkins-t én is kizártam, hacsak nem mutatják az ellenállók iránti szokásnál nagyobbnak mondható gyűlöletet, mert nem igazán köthető hozzájuk egy ilyen akció. Maradt három, és mindre tudnék okot mondani. Mi is volt még? Jah! - Jut eszembe, miről szólt még Raven és közben az erdő felé irányítom őt a parttól távolodva. Nyugodtan lépkedek mellette. - A kommunikációt rád bízom, ehhez te jobban értettél mindig, de jó lenne azt a jelzést használni, mint gyerekkorunkban is. Ha az elrejthető lenne az eredményeid között, akkor behazudható lenne "zajnak", plusz kis vonalkáknak, amiknek nincs jelentősége. Kódolnunk kell, de kisebb a lebukás veszélye, mintha rendes szavakat látnának. Mit gondolsz, kivitelezhető? - Közben elérjük az erdő szélét, és én be is lépek oda, gondolom követ engem a húgom. Egyébként halvány lila fogalmam sincs arról, miféle eredményeket küldenek neki a műszerei. Vonalakat, számokat, betűket, rajzokat, mindet? - Tehát kettőskémet faragsz belőlem? - Pillantok vissza a vállam felett rá, kihasználva a legjobb kínálkozó alkalmat arra, hogy ezt megkérdezzem.
*Igaza van. Tényleg kinek tudná elmondani? A többi Ellenállónak? Onnan tuti nem kerül ki az infó, ráadásul a bátyám, tudom, hogy benne megbízhatok, de az utóbbi időben annyi mindenről kellett hallgatnom és lassan paranoiássá válok magam is. * -Oké, bocsi. Tudom. *Bocsánatkérő mosolyt villantok, ismerős lehet neki, mivel párszor már láthatta a „halála” előtt. * -Ők ketten nagyon okék, de van még Malinor hadnagy és Hartley, meg Denisov. Őket ne öld meg légy szí, haverok. *Néhány névvel kibővítem a nem elaltandók listáját és direkt nem nézek az alvó katona felé. Még a végén lelkiismeret furdalásom lesz, pedig nem szokott. Miután látványosan rájöttem Alec helyzeti pozíciójára és mindennek az előnye tudatosult bennem, már a tervezés foglal le…de teszek egy kis kitérőt, mert a bátyám nagyon jól tudja mivel veheti el a hangomat. Persze nem sokáig, és ilyenkor igyekszem bepótolni a kihagyott időt. Arra, hogy tetszik neki a Csacsogó Csarnok, résnyire húzom a szemeimet, de aztán tócsányira is kerekednek a valódi névtől…már ha nem most találta ki. * -Harsány Holló Hangár? Hát ez jó! És mit szóltak hozzá? *Közbevágok, de ez már megszokott tőlem.* -Most azt akarod mondani, hogy az énekhangom olyan mint egy sikítás? Aleeeec! *Hörrenek a végén, bár én is jól tudom, hogy förtelmes ha énekelek, ezért nem is szoktam, csak ritkán és csak ha egyedül vagyok és már nagyon jó kedvem van. * -Majd kipróbálom ha ott leszek. *Ezek után ne mennék el oda? Nem hagyhatom ki a lehetőséget, tutira elvitetem magam Alec-el. Fülig ér a szám és büszkén ki is húzom magam, a tudat, hogy az Ellenállók táborában van egy barlang amit rólam nevezett el a bátyám. Csúúúcs! S ezért még lelkesebb vagyok a tervezésben, de ahogy az mér lenni szokott, a gondolataim sebesebben járnak mint amit ki is mondok belőlük, ezért kicsit zavarosnak tűnhet Alec számára és félbe is szakít. Értetlenül nézek rá, nekem persze minden kerek egésznek látszott. Megsoroz néhány kérdéssel, én meg közben válaszolok rájuk, vagyis sztereóban beszélünk.* -De Jenkins az…együtt vacsiztunk…hát azt nem, de fejfájást igen….Bruce-nak megvannak a tökei….legutóbb amikor zuhanyozott még meg voltak. Nem mindent mondok el neki időben, és lebeszélni sem tud semmiről. Te sem tudnál. Tudod milyen meggyőző tudok lenni. *Muszáj megvédenem Bruce-t, hiszen mondta ő, hogy ne csináljam, és utálja is Jenkinst, de a saját fejem után megyek, és amit kitalálok, azt véghez is viszem. De kicsit muszáj visszakanyarodnom Alec második mondatához. Orrhangon kuncogok Jenkins becenevén.* -Csókos halálmadár? Baszki, ez tök jó! Egyébként…*Megveregetem a vállát és kacsintok rá. Én is tudom, ő is tudja, Bruce is tudja, apáék meg semmit sem tudnak, hogy senki nem tud visszatartani.* -Vigyázok magamra. Be vagyok biztosítva. *Ettől persze nem fog megnyugodni, de nekem meg tudnom kell, hogy ki bízhatta meg őt, aki aztán magára hagyta és talán tényleg azt hiszi, hogy meghalt. Továbbra sem beszélhetek senkinek sem arról, hogy a bátyám él. A felsorolásra csak bólogatok, majd ujjaim egyenkénti kinyújtásával számolom és mormolom a megmaradt kancellárok nevét. * -Morgenstein…McG…Terson. Oké, utánuk nézek. *Jelentem ki tök természetesen, mintha csak reggelit rendelnék a tiszti étkezőben. És végre elérkezünk egy nagy kitérő után oda, ahol félbeszakított. Az üzenetváltásokra. * -Az egyik telepített szkennert át tudom konfigurálni, megadom a koordinátáit. Ha lenne olyan ismerősöd az ellenállók között aki ért a kódoláshoz és vérprofi a programozásban, akkor megoldható. Ő el tudná rejteni az üzenetet, amit én megkapok az adatokkal együtt a pda-ra. Senki nem nézi azokat az eredményeket, fogalmuk sincs róla mit jelentenek. *Annyira belemerülök a tervezésbe, hogy észre sem veszem amikor átlépjük az erdő határát. Csak aztán kapom fel a fejem, amikor reccsen a talpam alatt egy ág és rögtön meg is torpanok.* -Öööö…ja…kettős kémet. Neeem, te csak nekem kémkedsz…muszáj beljebb mennünk? Ez már az erdő és az erdőben állatok vannak….Mind meg akar enni. *Az utolsó mondatot suttogva mondom, az ijedtságtől nagyra kerekedett szemekkel nézve a bátyámra, mintha ugyan az emlegetett állatok meghallanák a hangomat és rögtön nekem támadnának. Biztosra veszem, hogy már ott leskelődnek valamelyik fa mögött és rám várnak. Főleg azok a prüttyögő valamik, le sem lehet rázni őket. *
Csak egy vigyorral felelek a bocsánatkérésére, ismer annyira, hogy tudja, nincs itt semmi harag, még azért se, hogy úgy fogalmaz, ne öljem meg a haverjait. Senkit se akarok megölni. Maximum néhány kancellárt, de őket ki nem? - Malinor, Hartley, Denisov. Okés. Amúgy ez az öt fő tudni fog rólam? Csak hogy számítsak-e rá, hogy reflexből lelőnek-e mint ellenállót, vagy csináltassak egy "Raven bátyja" pólót, hátha előbb olvasnak, mint meghúznák a ravaszt? - Nem árt ezt is tisztázni, mielőtt kilyuggat mondjuk ez a hadnagy meg a többi, mikor széles mosollyal lépek oda hozzájuk. Ciki lenne és még annyi felfedezni való van ezen a holdon, szóval még akarok egy picit élni, ha lehet. Már csak azért is, hogy elnevezhessek egy csomó helyet, mert ez valahogy menő dolog, és így osztom meg azt az információt is Ravennel, hogy ő kapott egy barlangot, legalábbis névben. - Még nem ivódott be eléggé a köztudatba, de dolgozom rajta. - Neeem, most már nem fogom bevallani, hogy a Raven terme helyett ezt most rögtönöztem. Nem mintha Raven terme kifejezés elterjedt volna. - Én szeretem, ahogy énekelsz! - Felelem védekezőleg és mosolyogva, ám őszintén. Kettőnk közül az éneklés mindig nekem ment jobban, de ettől még nem zavar Raven hangja sem, bárhogyan is szól. Valószínűleg immunis lettem rá, mert vele nőttem fel. - Mindenképpen. - Bólintok rá arra, hogy majd kipróbálja, ha ott jár a Rebelliumon, de magamban arra gondolok, hogy ha rajtam múlik, sose fog oda bejutni. Bár egy pillanatra csábító a gondolat, hogy a húgom is ott legyen, egész otthonosnak kezdeném érezni akkor, de azért még mindig jobban tetszene az a forgatókönyv, hogy én jutok vissza a Városba. Másodjára akkor fog el a Rebelliumra csábításának gondolata, mikor meghallom, hogy Jenkins-szel vacsorázgat - tuti megőrült, meg nem ennék semmit, amit az a halálmadár ad -, Bruce nem tudja megakadályozni - mondjuk nem lep meg, ismerve húgit -, és nagyon úgy hangzik, hogy más kancellárok közelébe is akar jutni Raven. Lehet nem is csábítom a Rebelliumra, hanem felkapom és viszem. - Nem, szerintem te nem vigyázol eléggé magadra, különben eszedbe sem jutna egy kancellár közelébe sem jutni. De legalább jót ehettél a Panorámaétteremben a kontójára, hm? - Vigyorodok el, mert emlékeim szerint Raven már babaként is fintorgott a dominiumi babaételekre, és ez azóta sem változott. Nem hallottuk, hogy az elmúlt két évben kajareform lett volna, legfeljebb némi javulást hozott a perdai ételek megjelenése, de nem tudom ezekből mennyi jut el egy tizedeshez. - Már bocs, de hogy akarsz utánuk nézni? Egy vacsora közben könnyedén rákérdezel, hogy "mondja kancellár, nem maga cseszte át a bátyámat"? - Érdeklődök, de előre sejtem, hogy nem fog tetszeni a terve. Magamban meg elfojtok egy megkönnyebbült sóhajt, hogy legalább nem kérdezte meg, miért e három kancellárra gyanakszom, mert már tovább is lendül a kommunikáció témájára. Erre láthatóan én is felélénkülök, mert a gondolat máris felpezsdít, hogy beszélhetek rendszeresen majd Ravennel. Még ha ez a rendszeres havonta egy üzenetet is jelent, vagy fogalmam sincs, hogy fog ez menni. - Van ilyen ismerősöm. - Mosolyodom el cinkosan, mikor elkezdi ecsetelni, hogy mire vagyis kire lenne szükség. Egyértelmű, ki lesz a megfelelő segítség ebben: Sky. - Hogy menne ez? Odamegyünk a szkenneredhez, a kódolt üzenetet feltöltjük, te elolvasod és válaszolsz, mi meg valamikor visszamenve a szkennerhez meglátjuk a választ? Mennyire tudnánk itt hosszabb üzenetet küldeni? Vagy csak koordinátát és időpontot a találkahelyre? - Én már ezzel is boldog vagyok és remélem kétirányú a kommunikáció, mert halálra aggódom majd magam, ha megadom a következő találka információit és Raven nem jön el, mert nem tud, de igazából nincs baja. Bosszantó, hogy ha történik vele valami, hetekkel később tudom meg, ha egyáltalán megtudom... - Csak neked kémkedek, az oké, de gondolom te is osztasz meg majd információt az Ellenállással, így meg már kettős kém vagyok, na meg... - Itt megakadok, mert észlelem, hogy Raven megállt és lemaradt és halkabban is beszél, így én is megállok és visszafordulok felé értetlenül. Az indokra viszont a vállaim is rázkódnak a nevetéstől. - Most nem fog, ellenem egy se mer kiállni! - De jól esik a hős, védelmező báty szerep! - Gyere nyugodtan! Csak télen jönnek ide erratorok, akkor kiterjedtebb a vadászterületük. - Kezdem neki magyarázni, részben ezért is mertem csak úgy otthagyni a parton a katonát szunyókálni. Most nincs itt olyan lény, ami svédasztalnak nézné. - De akkor sem a parton mozognak, hanem beljebb, a sziget közepe felé, ahol a nagyobb testű növényevők is élnek, ide a partközelbe legfeljebb alkonyatkor, este merészkednének ki, mert... Oké, tényleg egy kibaszott remete lettem, hogy ezeket tudom. - Hajtom le a fejemet vigyorogva a felismerés pillanatában, majd kis sóhajtást követően nézek fel rá újra, de továbbra is mosolyogva és ujjatlan kesztyűs kezemet nyújtom felé. - Ezúttal mi fogunk állatokat enni, nem fordítva. Éhes vagy? Készültem kajával.
*Most már meg van Alecnek is a lista azokról, akik közel állnak hozzám. Oké, vannak még páran, de ha titkot kell őrizni, akkor alaposan leredukálódik a lista. Viszont még ez az öt ember sem tudja, hogy a bátyám él, arról meg pláne nem, hogy meg is találtam.* -Nem tud rólad senki. Apáék is csak annyit, hogy lekésted a vacsit. Senkinek nem mondtam, hogy kereslek és arról sem, hogy megtaláltalak. *Hosszú és nehéz munka volt mire megszereztem minden jogosultságot ahhoz, hogy az összes műholdfelvételt átnézhessem, hogy naprakész legyek. Az is, hogy kockánként átnézzem az egészet, hogy felfedezzek valami rendszert, valami apróságot amiből tudhatom, hogy az Ellenállók merre járnak. Soha nem láttam egyet sem a képeken, de a nyomokat igen. Olyan nyomokat, amiket a hülye elemzők nem vettek észre, és akkor már tudtam hol hagyjak jeleket Alecnek. Sosem voltam biztos abban, hogy még él, elvégre akár az üzenete után is meghalhatott, de bíztam benne. A válaszjelzés megtalálása volt életem legboldogabb napja, és még sem osztottam meg senkivel. * -Hát dolgozz rajta jobban bátyó! *Vágom vállon testvériesen és mosolyogva, majd ösztönösen megdörzsölöm a tenyerem, mert Alecnek is olyan kemények az izmai mint Denisovnak. Bizsereg az egész bőröm. Mire betámadom bájos személyiségemmel az Ellenállók táborát, már kell, hogy legyen egy saját termem. Hangárom. Az énekhangom dicséretére csak egy „na peeersze” pillantással ajándékozom meg. Igen, hát Alec volt az első és az utolsó akivel együtt énekeltem, azóta ez magányos elfoglaltsággá vált, jobb ez így mindenkinek. Alec hanglejtése egyáltalán nem teszi hihetővé a lelkesedését amivel bevinne az Ellenállók táborába, szóval ezt is magamnak kell megoldanom. Mondjuk ezt sejthettem volna. Alec nincs oda azért, hogy veszélyes helyeken tébláboljak, legszívesebben bezárna valahova, mondjuk a laboromba és odakötözne egy székhez, de még Jack bárjában is szívesebben látna lerészegedve, semmint pacsizzak az ellenállókkal…vagy egy kancellárral. Sajna azonban a kancellár amortizáló tervek mellé azt is el kell mondanom, hogyan gondolom az egészet és hol tartok épp. A Panorámaétterem emlegetésénél már behúzom a nyakam is a vállaim közé. * -Hááát…nem éppen ott ettem. De finom volt és habos sütit is kaptam, meg vicces italt. Az olyan…csiklando…*Mutatnám is a torkomnál a vicces csiklandozást, de Alecre nézve már érzem, hogy ez nem fog menni. Mármint a hantázás…vagy a tények elhallgatása…a terelés. * -Jó, oké. A lakosztályában voltam, de csak azért, hogy elhelyezzek egy chipet a gépén és nagyon sok mindent megtudtam róla. *Emelem a kezeimet védekezőn magam elé, nem mintha attól félnék, hogy Alec bántani fog. Ez inkább csak egy önkéntelen mozdulat. És akkor már adódik a megoldás arra, hogyan nézzek utána a többi kancellárnak. * -Vacsora közben lecsekkolhatom a gépét a többi kancellárnak is. *Legfeljebb elterjed a híre annak, hogy szeretek kancellárokkal vacsizni, még mindig jobb ha hírbe hoznak velük, mintha nem lenne lehetőségem kémkedni utánuk. Valamit valamiért. S ha megtudok bármit, akkor azt most már továbbítani tudom Alecnek, és jobban odafigyelek majd, hiszen már azt is tudom, hogy az eltüntetésében egy kancellár mocskos keze van. S meglepő módon Jenkins kiesik ebből a listából, már csak azért is, mert nem találtam semmi terhelőt ami Alecre utalna. * -Szuper. Mennyire jó az ismid? Mert akár rövid üzeneteket is cserélhetünk. Ha csúcs az ipse, csak egyszer kell a szkennerhez mennie, hogy letöltse a programot, utána már tudna ő is távolról kapcsolódni rá. A jelentéseimben meg kell jelölnöm a telepített eszközök helyét és azokat figyelni szokták a műholdak segítségével. De legalább van benne rendszer és kikerülhető az az időpont. *Volt bőven időm kifigyelni, és ha nem jelezne a műhold minden egyes átállításkor a rendszernek, akár magam is mozgathatnám, de hát ezt még nem tudom kiküszöbölni. Ahogy egyre jobban belemerülök a témába, úgy jönnek az ötletek, az lenne a legjobb ha az ismijével tudnék erről beszélni, hamarabb megtalálnánk a megoldást, de így sem lehetetlen. Arra viszont már nem tudok válaszolni, hogy igen, én is megosztok majd velük minden információt, mert beérünk az erdőbe. Ugyan csak a szélén vagyunk és ha megfordulnék, még látnám a partot, az elszórt bokrokat és a terepjárót is, de ez már az erdő. * -Jártam már itt mással is, és rám mászott egy csapat prüttyögő és aztán jött az anyjuk és rám ugrott. És..és…van egy olyan sivító lóizé is amelyiknek büdös a szája és nyalakodik….Erratort mondtál? Hááát az is jár erre? Baaaszki! *Az elején még hadarok, az erratornál már hallhatóan magasabb a hangom és nyekergőbb. A vége már cincogás. Alecre nézek, próbál nyugtatni az én lábaim azonban gyökeret vertek ott ahol megtorpantam. * -Te tényleg egy kibaszott remete lettél. Biztos, hogy nem jönnek erre?....Tuti?....százszázalék?....Hoztál kaját? *Muszáj megbizonyosodnom, hogy Alec remete lett és pontosan tudja mit csinál ő meg az állatok. Egy válasszal nem érem be, legalább három kell, de aztán a kajánál felkapom a fejem és a tekintetem is felélénkül a gyanakvó félelemből. Megfogom Alec felém nyújtott kezét és teszek egy lépést, majd még egyet. Csak szép lassan, nem kell fejjel rohanni a fáknak.* -Milyen kaját hoztál? Sült madár? Hal? Remélem nincs benne szálka. Jenkins madarat adott meg halat. Jó íze van, de szálkás, egy a torkomon is akadt, de csipesszel kiszedtem. Jenkinsnek tele van a fiókja csipesszel, meg mindenféle orvosi eszközzel, és van egy haldokló virága, és a felesége cuccait egy dobozban tartja a fürdőben. *Beindul a beszélőkém és a lábaim is. Ha beszélek, kevésbé vagyok ideges és még sem mondhatom azt a bátyámnak, hogy nem bízom a védelmében. Hát azért egy errator nem semmi, még jó, hogy csak rajzon láttam olyat, de bazi nagy lehet.*
- Ezek szerint nem is fogod elmondani barátoknak. És a férjednek, apáéknak? Oh, nem tudom, mi van June-nal, de gyanítom annyira nem zuhant össze... Ha tippelhetek, egy mérnök férje lett. Megnyertem a perdai lottót? - Kérdezem elmosolyodva a végén, mert van sejtésem róla, hogy kinek a gyerekei voltak beállítva úgy, mintha a mienké lett volna. Remélem, hogy jól megy a sora, de lehet nem házasodott újra. Érdekel a sorsuk, hiszen pár éven át együtt éltünk, nem tudtunk közömbösek lenni a másik dolgai iránt, de náluk is jobban érdekel, hogy apáék megtudják-e és vajon mit fognak majd szólni? Meg ahhoz is, hogy a fiúk ellenálló lett. Megpróbálom elképzelni apát olyan örömtáncot járni, mint Ravent, de apa nem az a táncoslábú fickó, vagy már nem az... - Igenis, Delgado kisasszony! Meg a Moor asszonynak is igenis! - Vágom haptákba magam tisztelegve a vállba vágás után, amire húgom a kezét dörzsöli, én meg igyekszem gyorsan terelni a figyelmét. - Majd tedd meg nekem azt a szívességet, hogy ne válj el mostanság. Mire megjegyzem ezt a Moor nevet... - Vigyorodom el, hiszen az előbb is ezért kellett a javítás. Nekem ő még Raven Delgado... de igyekszem felvenni a lépést, ha már két évet lazsálhatam információk terén. Nem is spórolja el tőlem Raven, mert csak kapkodhatom a fejem arra, amiket mond, benne olyanokkal, hogy annál a Jenkins kancellárnál vacsorázott. Senki se vonná kétségbe, hogy testvérek vagyunk, ha látná most az én szemkerekedésemet, s bár a szemem színe más, mint Ravennek, a vágása ugyanolyan, meg a kerekedése is. - Ooookééééé, ugye nem az lesz a következő információ, csak szépen adagolod nekem, hogy mire legközelebb jössz, már Jenkins kancellárnénak kell szólítanom? Csak hogy mennyire igyekezzek ezzel a Moor név memorizálásával. És most túllendülök azon, hogy nem féltél, hogy Halálcsókot rak az ételbe, és inkább mondd, mit tudtál meg róla? Tele volt Alvó- meg hulla-fotóval a gépe? - Kérdés közben eltűnődöm, hogy vajon mennyiben különbözne a kettő. Már ha egy szép halottról beszélünk. Amennyire egy halott szép. Mondjuk gőzöm nincs, hogy egy Alvó mennyire tűnik természetesnek, tényleg olyan csak, mint aki alszik, pedig kicserélnek benne pár cuccot hibernáláskor. - Felcsaptál előkóstolónak, vagy mi? És ha nem az ebédlőben tartják a gépüket? Vagy a fontos információt nem azokon tárolják? - Próbálok rávilágítani, hogy hány ponton hibádzik az elgondolás, nem mintha lenne jobb ötletem, és nem mintha el tudnám tántorítani Ravent a tervétől. Sose ment. Ahogy neki se nálam. Makacsak vagyunk mindketten. Ennek persze vannak előnyei is, legalábbis számunkra, nem a környezetünk számára. Most például kitűztük célul, hogy valami kommunikációs csatornát hozunk létre kettőnk között, és ehhez makacsul ragaszkodni fogunk, addig megyünk, míg meg nem valósítjuk. Szerencsére ez nem olyan lehetetlen cél, legalábbis első átgondolásra. - Elég jó, egyébként az ipse csaj. - Mosolyodom el. - De szóhoz fogsz jutni mellette. - Szélesedik a mosolyom. - Viszont ehhez lehet egy közös találkozó kellene, ha benne vagy és meg tudod oldani. A fenékőrödet megoldjuk valahogy. De szerintem jobb lenne, ha ti tudnátok a technikai részleteket megbeszélni személyesen, mert ti legalább értitek is, amiről beszéltek, legalábbis nagyon hihetően tesztek úgy, és így nem tudtok semmit sem rám fogni, hogy biztos mondta a másik, csak én nem emlékszem. - Vigyorgok most már, habár magam sem tudom felmérni, mennyire lesz egyszerű rávenni Sky-t, hogy eljöjjön a találkozóra. Egyrészt közölni kell vele, hogy van egy húgom. Másrészt meg kell győzni róla, hogy ez nem csapda. Harmadrészt azt is el kell érnem, ne akarjon agyoncsapni attól tartván, hogy kém vagyok. Bár ezt legalább jól gondolná. Közben elérjük az erdő szélét is, én már mennék is beljebb, de megtorpanok, mikor feltűnik, hogy egyedül vagyok és Raven ott téblábol az erdő szélén, mint valami küszöbön. Az oka is hamar kiderül, ami mosolyt csal az arcomra, de igyekszem is megnyugtatni, hogy senki nem fogja megenni. - Prüttyögő... Sárkánymacska vagy Holdszemű? - Gondolkozom tűnődve, melyik hangját írja le így vajon, a sikító lónál viszont elvigyorodok. - Hallanád, hogy sikítanak, mikor megpróbálsz ráülni! - Vigyorodom el, majd nekikezdek a megnyugtatásának, biztosítva, hogy erratorok nem járnak ide, de kár volt azt az állatot szóba hozni. Kezdhetem is a magyarázkodást, hogy ilyenkor egy sincs itt, és a végére muszáj bedobni a mentő ötletet, ami mindig beválik: kaja. - Biztosan, nem jönnek ide most. Nem él a szigeten nagy testű ragadozó. Ha egy mégis erre kirándul, nyugtasson a tudat, hogy jobban jóllakik a te nagy és szőrös bátyáddal, ráadásul vonzóbbá tesz engem a számukra, hogy nem süketülnek meg ebéd közben, mert én nem sikítok. - Kuncogok, mert ezt nem tudom anélkül elmondani. - Hoztam, hát! Ismerlek. És én is éhes vagyok. Ebben az erdőben ma csak mi eszünk meg valaki mást. - Elfogadja a felé nyújtott jobb kezemet, így jön lassan közelebb felém. - Jöhetsz gyorsabban is, mert visszavonom mindjárt, hogy téged nem esz meg senki. Mire mellém érsz, én már baromi éhes leszek. - Sürgetem meg egy kicsit, hogy azért mégse kakaslépésben haladjunk. - Nem madár és nem hal. Mit ettél? Gyászmadarat? Az isteni. - Kérdezem, de hagyom egyelőre beszélni még, hogy belelendüljön a sétába, de biztos, ami biztos alapon nem engedem el a kezét. A halra nincs tippem, a halászathoz sosem volt türelmem és affinitásom, így azt meghagytam másoknak, nekem meg mindegy volt, minek nevezik. De miért nem Jenkins szedte ki a szálkát? Orvos lenne vagy mi... - Aha... a felesége meg lehet szintén be van dobozolva az ágy alatt, szóval légy szíves vigyázz a többi kancellárral, pláne, amelyiknek elhalálozott már a neje. És pláne, ha őrizgeti a csecsebecséit. - Mint valami gyűjtögetős gyilkos... Inkább rá is térek a mai menü ecsetelésére, hogy ne annak a Jenkinsnek a bizarrabbnál bizarrabbnak képzelt orvosi cuccokkal teli fiókjait lássam magam előtt, meg a rám lecsapó robot műtőkarok emlékképét. - Levessel készültem, ragulevessel. Nem mertem volna kockáztatni, hogy tüzet gyújtsunk, úgyhogy készen hoztam, és még lehet meleg lesz akkor is, mikor ezzel a tempóval három-négy óra múlva odaérünk. Ettél már pillangófejűt? A perdaiak hexának nevezik, emiatt mindig azt gondolom, hogy hat lába meg hat szeme van. De az biztos, hogy olyan finom a húsa, hogy több, mint hat ujjat megnyal utána az ember! - Vezetem őt egyre beljebb az erdőbe, magamban imádkozva, hogy egy csippanást vagy prüttyögést se halljunk vagy gyanús ágreccsenést, mert onnantól még cipelhetem is Ravent, függetlenül attól, hogy a súlyát meg se érezném. - Mindjárt ott is vagyunk! - Tájékoztatom azért, hátha motiválja, hogy már nem kell sokáig befelé haladnunk ebbe a félelmetes, napsütötte szép zöld erdőbe. Egy kicsinyke tisztáshoz érünk ki, itt már elkezdtek megjelenni a sziklák, amelyek szerves részét képezik az Orkánsziget hegyének, és vékony kis forrás csörgedezik rajta, végigfolyva a sziklán, hogy egy alig pár négyzetméteres tóba érkezzen meg néhány centiről lecsepegve, nem hangosan a magasból belefolyva. Szinte hangja sincs. A hely egy része napsütötte, másik fele árnyékos, én ez utóbbi felé haladok. - Széket nem tudtam hozni, szóval helyezd magad kényelembe ott, ahol tetszik. - Engedem el a kezét, ha hagyja és egy fához lépek, hogy annak egyik ágáról, amit lábujjhegyre állva én még pont elérek, hátizsákot vegyek le.
*Annak, hogy eddig nem mondtam el senkinek, hogy megtaláltam a bátyámat, oka van, ahogy annak is, hogy a szüleinken kívül senkinek nem mondtam el, hogy él. Legalábbis a halálhírét követő üzenet idején tutira élt. Most elgondolkodtató, hogy bárkinek is elmondjam. Apáéknak persze elmondom, hogy megtaláltam, de másnak. Samtől persze kapnék egy nagy adag fejmosást, amúgy is van a számlámon már egy valagnyi…de míg azokkal a barátnőmet akartam megóvni, a mostanival a bátyámat. * -Még nem tudom. Csak azt tudom, hogy apáéknak már elmondhatom. Persze csak azt, hogy életben vagy és jól. Nekik ennyi is elég. Talán Samnek elmondom, mégis csak a barátnőm, benne bízhatok, bár…elég szar helyzetben van jelenleg. *Bruce-on még gondolkodom. Nem azért mert nem bízom benne, hanem azért, mert nem tudom mit tenne ha megzsarolnák velem. De persze ha segítségre lenne szükségem, csak bennük bízhatok…szóval nagy dilemma ez. Denisov viszont…nos ő kőkemény, nem árt neki semmi és egyszer szüksége lehet Alec-re. * -June-t megviselte a halálhíred, bármi is volt köztetek, ő azért szeretett a maga módján. Talán inkább a lányok miatt zuhant össze, nem volt könnyű. De persze akadt segítsége. Ööö…igen, a mérnök. *Elhúzom a szám, nem terveztem témának az első találkozásra, de persze gondolhattam volna, hogy Alec jó szíve kíváncsi lesz. A mosolya amivel rákérdezett, őszinte és talán örülne is annak, hogy June boldog. Nem mintha vele nem lett volna az, de…azért ez így teljes.* -Anya mondta, hogy babát vár. *Nem tudom ez hogyan hat rá, de remélem, hogy nem ismertem félre a bátyámat és nem változott túl sokat az elmúlt két év alatt. Mindenesetre ez nem olyan nagy hír számomra, mint a saját hangár az Ellenállók között és ha már van, kússzon be gyorsan a köztudatba. Persze csak az ellenállók köztudatába. Remélhetőleg nincs még egy besúgó közöttük, aki valamelyik kancellárnak súg, mert akkor buktuk az egészet. Kezemet dörzsölöm miután jól vállon csaptam, de nem lengi be az elmémet a gyanú gondolata, másrészt ügyesen elterel a névváltoztatás agyborulásos mezsgyéjére, már azzal is, hogy Jenkins neve nem kevésbé kerül szóba. A haptákba vágásán csak nevetek, a kancellárnén már tócsányira kerekednek a szemeim.* -Hülye vagy? Hogy jutott eszedbe ekkora baromság? *Szó se róla, van alapja, csak ő arról még nem tud. Engem viszont széles vigyorra csábít az emlék.* -Jenkinsnek szüksége van rám és kíváncsi is. Gyanakszik, csak még ő sem tudja mire. Nem fog Halálcsókot tenni a kajámba, és egyáltalán nem tartottam attól a vacsi előtt, hogy fog. Én viszont nem kíméltem a második vacsinkon. Vicces volt. Egyébként emberekkel kísérletezik. Gyilkológépeket hoz létre, egyet legalábbis…létrehozott. Denisov. Emlékszel rá? Genetikeilag módosított…ember, katona. Nem igazán értem az orvosi dolgokat, de maximálisan kizsigerelte szegényt. Minden tekintetben megvizsgálta az állóképességét. Denisov csúcskatona, és azt hiszem perdaiakkal is kísérletezik. Az alvóknál is titkol valamit, csak még nem tudom mit. Túlságosan jól védettek a mappái, de már dolgozom azon, hogyan csapoljam meg, sajnos van egy zseniális informatikusa, őt kell kikerülnöm. *Nagy sóhaj. Sajna egyedül kell megoldanom. Apa tutira tudná a megoldást, de ahhoz be kellene avatnom és azt nem akarom. Infarktust kapna ha tudná min ügyködöm. Egyelőre meg kell elégednem annyival, amennyit most össze tudok hozni, viszont számtalan ötletem van, a kivitelezéshez azonban másra is szükségem van. Azért a sok vacsi terv. * -Először is ne sajnáld tőlem a luxus kaját, megérdemlem. Másodszor, arra is van tervem, ha nem a privát lakosztályba kapok meghívást. Csak kell hozzá a szabóm. *Ezen már elvigyorodom. Alec tutira nem fogja érteni és már felkészülök a bárgyú arcvágásra. DeVitto nem csak zseniális, hanem jó partner is lehet, de…meg kell fizetni az árát…és nem kreditben. A szabó tilosban jár, erre kell apellálnom. Amíg azonban nem tudok biztos kapcsolatot kiépíteni a bátyámmal és vele együtt az ellenállókkal, addig rohadtul kevés van a kezemben. Szerencse, hogy ez is megoldódni látszik, bár azon, hogy meglepődjek-e, mert az ipse csaj, még elgondolkodom. Csak a szemöldökeim szaladnak a homlokomra, a látványos döbbenet elmarad.* -Á, az jó! Akkor tudunk egy nyelvet beszélni….én mindig szóhoz jutok ha akarok….Mindenképp találkoznom kell vele. Informatikai dolgot nem bízok rád. *Nyelvet öltök. Igazam van. Bármit, akár az életemet, akár a titkaimat, de informatikai dolgokat Alecre bízni…nem életbiztosítás. Eddig minden jól ment, az erdőhöz érve azonban felborul az eddigi nyugalmam és kedélyes hangulatom.* -Sárkánymacska. *Közlöm nemes egyszerűséggel és szájhúzással, meg szemforgatással. Ráadásul egy ilyen vadállat biztosan a Dominiumon van és én segítettem felvinni. Na, ezért is én kaphatok ha kiderül. A sikító lóizéről megtudok egy apróságot. Eltátom a szám.* -Na, még jó, hogy nem akartam ráülni, amikor menekültünk az egyik…táborotokból. Még jó, hogy nem voltál ott. Volt robbanás, meg tűzijáték, meg minden…ugye nem voltál ott? *Nem volt ott. Akkor már régen megtaláltuk volna egymást. Ha nem is árulja el magát azzal, hogy a nyakamba ugrik, tutira jelzett volna valahogy. Teszem azt, besétál a látóterembe. Én meg most remélem azt, hogy errator nem sétál be közénk. * -Azért sosem lehet tudni ezeknél a vadaknál. Van olyan is amelyiknek szárnya van. Tudod az az oroszlános izé. *Még a mutatóujjamat is felemelem, hogy nyomatékosítsam a szavaim, ebbe nem tud belekötni. Szárnya van és nem madár, mi az? Grodrak. * -Jól van, megyek már. Siessek, siessek. Neked könnyű, téged nem akartak megenni. *Csak mondom, de nem sietek jobban. Jobb ezt nem siettetni, bár ha kajáról van szó…* -Azt. Fincsi volt. Te ettél már sült lárvát? Az valami csoda! Azt kapott Jenkins. A szósszal. *Csak említés szintjén térek ki újra a különleges vacsira, a beszélőkém azonban sok minden másra fókuszál, úgy is mint Jenkins megmagyarázhatatlan tettei és magánélete.* -Vigyázok. Szerintem mindegyiknek legalább egy felesége meghalt, McG-nek már három. Sam a negyedik. Szar ügy. Jenkins nagyon be van rá rágva, már rég megölhette volna, de Sam miatt…persze, most már más a helyzet. Ha nem Jenkins a titkos megbízód…és kiderül, hogy McG, simán befűzhetjük a likvidálásra. Pillangófejűt? Baszki, micsoda állatok vannak itt! …Á, a hat lesz akkor a szerencseszámom. *Azért mert folyamatosan beszélek, még figyelek nehogy meglepjen minket valami állat. Azért veszek a szokásosnál többször levegőt, addig hallgatózom. Szerencsére még semmi, így el is juthatunk Alec ideiglenes, húgi váró táboráig. Ami valami csoda. El is engedem Alec kezét, hogy aztán a sajátjaimat össze tudjam csapkodni. Gyengébbek kedvéért tapsikolok. * -Ez csodás hely Alec! Tó is van…tavacska. Cuki! *Fülig ér a szám és máris a tavacskához megyek, hogy lehajolva a kezembe merítsek belőle. Imádom a perdai víz ízét, mert van íze! Bele is iszok, hümmögve, nyögdécselve kortyolom míg Alec levadássza a zsákját a fáról. Mikor felemelkedem, ajkam mellett az államra csorog a víz, majd leülök a földre, lábaimat keresztbe teszem.* -Ide nekem a hexát!
