Pár nap eltelt már, hogy lábadozom. Kicsit még nehezen mozgok, de minden nappal egyre több mindent tudok csinálni. Ath most vadászni ment, -bár szívesen elkísértem volna-, de amilyen makacs, nem engedte, hogy felkeljek még. Néha az idegeimre megy a féltésével, de amúgy meg igazat adok neki. Nem lenne jó, ha idő előtt megerőltetném magam, míg teljesen fel nem gyógyulok. Lehet, hogy én már azt érzem, hogy jól vagyok, de még koránt sem nyertem vissza az erőmet. így most pihenek és a Gyógyító háza körül sétálgatok, ha az idő is engedi. Picit unalmas egyedül, de kibírom. Tudom, hogy Ath mindent megtesz, hogy ne szenvedjek hiányt semmiben, de inkább vele tölteném el a napokat, amíg az ágyhoz vagyok kötve és a házban mozgok. Kicsit azért kimerészkedem a levegőre, bár a tenger felől érkező szél már a hideg évszakot köszönti. Pár hasábnyi fát a tűzre rakok, és visszabújok a meleg takaró alá. Sok mindent nem tudok csinálni, míg meg nem érkezik Ath a zsákmánnyal. De, hol marad ilyen sokáig? Már régen vissza kellett volna térnie! Kis idő múlva felkelek az ágyból –vigyázva, hogy a sebem ne szakadjon fel- majd, kinézek az ablakon. Talán meglátom közeledni, és csak nekem tűnt annyira hosszú időnek, amióta elindult Hexa-ra vadászni, és valójában már hazafelé tart. De, nem ő volt az. Valaki más igyekszik a családjához. Csak nem történt Ath-al valami? Ilyenkor minden rossz az eszembe jut, és aggódó pillantásokkal követem a szememmel a távolodó alakot. Amióta magányban töltöttem a sziklák közt azokat az időket, azóta mindig összeszorul a szívem, ha Athard nincs a közelemben. Félek, hogy megint nem láthatom egy ideig… Amire nem is szabad gondolnom! Élelmet ment vadászni és hamarosan hazajön… Nehéz várakoznom, mert én is mentem volna vele. De nem akartam kivívni a haragját, hogy megint ellenkezem vele. Tudom, hogy félt és jót akar nekem. Elég bosszantó, hogy _megint_ igaza van! A Gyógyító pár napot javasolt ágyban töltenem, de amikor letelt a megszabott idő, már alig vártam, hogy útnak induljak hazafelé. Igazából, a szívem szülővárosom felé húz, de ekkora utat még nem merek vállalni. Kisebb távokat már megtettem a környéken, de inkább korlátozódott Elorak utcáira, mint messzebbre. Ath most úgyis el van foglalva a vadászattal, így nem ritka, hogy „leragad” egy helyen, hogy a legmegfelelőbb zsákmányt találja meg. Az sem ritka, hogy valami sürgős megbízást kap, így nem szabad aggódnom, hogy távol marad hosszabb időre. Emlékszem, mikor a gyerekeket kerestük az erdőben, akik játszani indultak és eltévedtek. Sok minden közbejöhetett most is neki, így az sem kizárt, hogy csak két nap múlva tér vissza. Nagyon hiányzik…. Jobban, mint bármikor! Sóhajjal szedem össze a holmimat, hogy egy kis sétára induljak. Sok mindent nem viszek magammal, csak az oldaltáskámat, amit a vállamon át vetve hordok mindig. A szükséges melegebb kabát sem marad el, bár nem tervezek messzire menni. Talán nem lesz baj, ha több időt töltök a szabad ég alatt, a friss levegőn. Meg aztán Shiennelnek megköszönném, hogy segített megmenekülnöm, és Ath-ot „odavezette” hozzám azzal a Carl nevű quorsával. S, ha már a Csarnok felé indulok, talán Rhiarddal is találkozhatom. Igaz, hogy sok mindenről „lemaradtam”, mert közben Rhiard lánya férjhez ment, és még nem is találkoztam velük. Saliethris-t talán még gyerekkoromban láttam utoljára, bár Rhiard és Ath is sokat mesélt nekem róla. Azt sem tudom, hogy megismernénk-e egymást, így csak elképzelni tudom, hogy mekkorát nőtt. Kislányként nem voltam sokat otthon, ezért az sem kizárt, hogy ő sem emlékszik rám. A férfi, akihez hozzáment, talán többet láttam Ath testvére által, de az arcára nem emlékszem. Biztos, hogy ha látnám, megismerném. Athard mostanában sokat emlegeti, és szinte úgy érzem, hogy valamiért neheztelnek egymásra. Ezt majd ők úgyis elintézik maguk között és nem is folyok bele a kettőjük dolgába. Amúgy se tudom, hogy miért alakult ki köztük ez a helyzet, bár a Társamat ismerve, elég hevesen is tud reagálni dolgokra. Én így ismertem meg és így szerettem belé. Fura, de most is csak ő jár a fejemben, és az arcát magam előtt látom ismét, hogy megdorgáljon, amiért sétára indulok egyedül. A makacsságom pont ugyan olyan, amilyen az övé. Nem is kellene csodálkoznia, hogy nem tudok megülni a fenekemen, mert már sokkal jobban érzem magam. Ha itt lenne, akkor kapnék a fejemre, amit meg is érdemelnék. Tudom jól, de akkor is kell, hogy kimozduljak, és ne a négy fal között várakozzak. Éppen eleget nyomtam az ágyat, és mozognom kell, hogy az erőm visszatérjen. A kabátomat magamra veszem és elindulok a Főtérre, majd onnan a Szentély felé. Egyelőre ez a tervem, de aztán majd kialakul, hogy miként bírom a sétát. Nem kell rohannom sehova, és örülök, hogy kedves arcokat láthatok magam körül. Magányos voltam hosszú ideig, és most kihasználva a kellemes időt, egy kis céltalan bolyongás nem árthat. Közben meg nézelődhetek. Addig se ülök az ablakban, várva a Társamat. S így meg, gyorsabban is telik talán az idő, hogy visszaérkezzen.
Történt a napokban pár dolog, melyet szívesen felejtenék. Rhonannal veszekedtem, miattam sérült meg és hát egyéb más dolgok is összejöttek. Mindenesetre jól vagyok, Rhonant az életemnél is jobban is szeretem. S mindketten várjuk a hamarosan születendő gyermekünket. Igaz, még várni kell rá, de türelmetlen vagyok. A virágzások ideje még korántsincsen oly közel. Azonban a pocakomban lakozó baba nagy lehet, hiszen elég jól látszik már várandóságom. Az ebéd megfőtt már kora délelőtt, hiszen Rhonan ha minden úgy alakul, akkor ma este már érkezik is haza... összetakarítottam, hordtam be fát, igaz... begyújtai nem tudtam, segítséget meg nem kértem senkitől sem. Szóval most annyira van csak meleg, melyet főzéskor okoztam. Nem sok, de talán Rhonan nem lesz rám mérges... Az állatokat megetettem, ami olyan volt növény, azokat bevittem a házba, felaprítottam és szárítani tettem el. Minden csillog villog a tisztaságtól, így kinyújtóztatva végtagjaimat indulok el, hogy szerezzek valami apróságot, melyet majd Rhonanak adhatok...igaz, lassan az újszülöttnek is kellene majd valami... még azt sem tudom hogy mit, mibe aludjon, milyen ruhái legyenek.... és már a gyógyítót is megkellett volna látogatom, hogy megnézzen. Felkaptam magamra a legmelegebb öltözékemet, mert rettenetesen fáztam a napokba már. Kevésnek bizonyult a kisebb kabát. Mi lesz majd később? Magamhoz vettem egy összeírt papírdarabot, hogy mit kell majd szereznem, s azzal indultam el. A főtérre indultam, hiszen onnan tudok eljutni könnyebben pár helyre... ezt már a hetek alatt megfigyeltem. Páran jártak arra, mindenki irányba mosolyt eresztettem, gratuláltak a hallottak alapján a babához, hiszen a pocakot senki sem látta a kabát alatt. Egy fiatal kislány szaladt el mellettem, majdnem feldöntött, de szaladt is tovább, az ujjaim között szorított írás pedig elszabadult. Leesett a földre, jómagam ezt nem is figyeltem, csak később figyeltem fel rá és keresni kezdtem...
Nem azért nem hoztam el a Szigszalagmestert, mert nem volt kedvem, örömmel rángatom én bárhova, épp csak portyázik nekem meg sürgősen kell pár apróság. Bosszant is apróságok, aztán mégis itt kell csavarognom, beöltözve, felékszerezve magam, mert enélkül nem fogok haladni a titán álmommal. Egyedül kóricálni nem buli annyira. Bár ha már itt vagyok és találok esetleg hasznos dolgokat megejtem hogy kiszúrjak valami csellel Aleccel már csak azért is! Leszarozta a kicsikém! Ami jelen esetben a motorom, nem a karja, ugyebár. Bár a tervem csak annyi, hogy felmarkolom ami kell és itt sem vagyok, éppen csak arra nem számítok, hogy Delgadot fogok a tömegben. No nem a lököttebbet, hanem a csajosabbat. Igyekszem is a háta mögé kerülni kerülővel úgy ne vegyen észre, valamit szerencsére nagyon néz vagy csak elmerengett, nem tudok arról mi történt vele, nem is gondolnám rossz napjai vannak, ergo nem is moderálom magam. Mögé settenkedve befogom a szemeit puhán és a füléhez hajolok. Nem csak mert így misztikusabb, hanem mert talán nem baj ha nem perdaiul csacsogok a tömegben feltétlen. -Álmaid netovábbja megtalált! Hiányoztam? - Nem engedem el a szemét és csak remélni merem nem kapok reflexből egy mesés vesést könyökkel tőle, megrogyott fixaidája lennék akkor. Már ha megismeri a hangom, de csak-csak! Mondjuk azt semmiképp sem tudom leplezni meglep itt van de örvendetes tény, csípem ezt a famíliát, no.
*Egy ideje már a Perdán vagyok és elég mozgalmasan teltek a napjaim, még a Városban is. Találtam egy új állatidomárt, akit aztán sikeresen bevezettem a helyi fauna titkaiba, majd a bátyámat is lebuktattam és még a Tűzvölgybe is készülök egy kis forró kirándulásra. Mi baj lehet? Denisov is velem jön, borítékolható a lövöldözés. Elorakba nem pihenni jöttem, eredetileg nem is volt tervben ez a kis kirándulás, de ha már úgy is jött ide kocsi és mert be tudtam dumálni, hogy ez nekem fontos a tanulmányaim miatt, gondoltam megkeresem Tywinnát. A csaj sokat tud Alecról és a kis botanikus bigéről, hát gondoltam kiderítem azt amit a bátyámból nem sikerült kihúznom. Ő meg elhúzott a csába, hogy megkeresse az elveszett leányt. Mert hát elveszett, elvitte a víz és égre-földre keresik. Hát engem nem nagyon érdekel, de azért piszkálta a csőrömet, hogy Alec miért van úgy oda érte és gondoltam kibővítem az információimat. Ha itt nem járok sikerrel, majd direktbe rákérdezek Jenkins-nél, hogy tényleg kém-e. Alighogy megérkeztem, máris belevetettem magam a sűrűjébe, a Főtéren át gondoltam eljutni a Shiennel asztalaihoz, ahol mostanság Tywinna ténykedik. Mögöttem, majdhogynem a sarkamra lépve igyekszik Ublukka, a helyi kísérőm, alig győzi kapkodni a lábait, hiába a magas sarkú bakancsom, nem tű vékony a sarok így tudok gyorsan is trappolni. Shiennel asztalaiban azonban nem jártam sikerrel, mert drága perdai barátosném valahol máshol ténfereg de senki nem tudta megmondani, hogy hol, még Ublukka sem, aki láthatóan oda van érte. Úgy beszélt róla, hogy közben majdhogynem könnybe lábadtak a szemei a nagy meghatottságtól, amitől nekem meg erős késztetésem lett arra, hogy ledugjam a mutatóujjam a torkomon. Vissza a Főtérre, a középen helyet foglaló kútnál tettem egy kerülőt és másik irányba akartam indulni, de megálltam nézelődni. Hátha Tywinna éppen erre jön és akkor elcsíphetem. Fogalmam nem volt, hogy hol keressem, aztán már nem is láttam. A napot elrabolta egy kéz, pontosabban kettő, és két pinkes-pirosas tincses copfom alatt előrenyújtózva, rásimultak a szemeimre. Először azt hittem Ublukka hülyéskedik és már tapostam is hátra a csizmám sarkával, hogy a könnyű és vékony lábbelijén keresztül okozzak neki némi csontropogtatást a kisláb ujján, de aztán megéreztem a könnyű leheletet és szuszogást a fülemnél, gondoltam ez valami perverz állat lehet. Felnyúltam a kézhez, hogy belekarmoljak, de ismerős hang suttogott a fülembe. Szemet forgattam volna az égig érő egot hallva, de ugye nem tudtam.* -Álmaim netovábbja, hogy az összes kancellár fűbe harap és békében kávét termeszthetek a perdai sztyeppén. Eltévedtél. *A hang ismerős volt ugyan, de egyelőre nem tudtam hova tenni, viszont biztos jóban vagyunk, ha csak így a hátam mögé mer surranni. Valahol az agyam egy zugát kaparja a felismerés, ott van a nyelvem hegyén, de csak nem akar kibuggyanni belőlem. Kezemmel hátranyúlok oda ahol a fülembe suttogott, hátha le tudom tapizni a fejét, arcát. Ha sikerül, a hosszú hajába akad a kezem, de nem hiszem, hogy perdai lenne. Akkor csak ellenálló lehet a pasi, a hangjából ítélve legalábbis annak gondolom. S akkor beugrik. A Rebellium másik szemtelenje, mert az egyik a bátyám ugye, a motoros fazon akitől vasvirágot kaptam. Talán csak egy rezdülés árul el, hogy tudom kiről van szó, egyébként bőszen titkolom.* -Áruld el ki vagy, különben méretet veszek lentről de az fájni fog. *Ajkaim zugában mosoly fickándozik, de már engedem is le a kezemet, hogy a csípőm mellett hátranyúljak a nemesebbik része felé. Ublukka csak pislog, de én azt nem látom. Fogalma sincs mit kellene ilyenkor csinálnia, de elvégre nem testőrnek koslat utánam, így inkább úgy dönt, hogy karba font kezekkel megállva szemléli a történést. Engem ismerve, mert van hírem Elorakban, s mert amiről én nem tudok, már volt tanúja emberek közötti összezörrenésnek, ami igen csak szórakoztatta egy ponton, most is kisebbfajta botrányra ácsingózik. *
-Komolyan? Nem lenne az kicsit unalmas egy Delgadonak? - Vigyorgok tovább, micsoda utópia! Dögunalom, tuti hazudik a kisasszony! Hátranyúl közben, nem térek ki, miért is tenném, egészen jól megúsztam a félt csonkításokat tőle, csak nem kaparja ki a szemem... de nem, nem, ujjait úsztatja hajamban, ami nőtt mióta legutóbb találkoztunk, meglehet ha a fenekem fogdosná előrébb lenne, végtére is azt fotózta. Milyen perverz elgondolás, Alec vajon megverne érte? A szavaira pont ezért nevetek, mert hát idevág. -Ha nem elölről hanem hátulról lehet be is ugrom ki vagyok. Ott erősen markolhatsz, de ha szexin nyögök a füledbe magadra vess! - Szórakoztat a dolog, akkor is ha tudom nem teljesen viccel, Alec kapcsán megtanultam minden Delgado vicc fele igaz. Talán emiatt mozdul a derekam előre, nem félelemből, ugyan! Hát rövid a karja, könnyebben eléri a fenekem, gondolok női mivoltára, bár simulni így se simulok, ahhoz nincs pofám. Oldalra is pislogok míg kezeim továbbra is finoman simulnak Raven szemeire, valahogy a pasi nem nagyon tetszik, de nem azért mert perdai, hanem nem is tudom... -Most jön az a rész bepasiztál Elorakban és lever a csávó itt mellettünk? Nagyon néz... - Én nem ismerem, annyit nem jártam erre, vagy ha igen Aleccel tettem, nem magányosan, szóval ki tudja. Mert tudom Raven férjezett de ez semmit sem jelent náluk, ugyebár.
*Kezd érdekes lenni a dolog, a vigyorgását csak a hangjából hallom ki, a felismerés lassan kúszik a tudatomba. Érezheti a kezeivel is, melyek makacsul a szemeimre tapadtak, hogy elmosolyodom. Ublukka ebből már levágta biztosan, hogy nincs baj, és sokkal többet kap ma, mint amiről álmodott. Lesz mit mesélnie a Shiennel asztalaiban, mikor távozásom után betér oda, hogy tovább szerethesse, csodálhassa Tywinnát. A gond csak az, hogy én nem találtam meg a perdai csajt, pedig még a tőgyikéknél is néztem. * -Valamibe meg kell halni. Ja! Igazad van, az ne az unalom legyen. *Megtapizom a fejét, egy hosszú hajtincset az ujjam köré is tekerek röpke három másodpercre, addigra már dereng a mögöttem álló pimaszka kiléte. Figyelmeztetésem ellenére sem libben el a derű a hangjából, ám legyen, kezemmel hátranyúlok és tervbe veszem, hogy jól megmogyorózom, de valahogy nem találom a keresett testrészt, helyette a csípője, hátsójának egy része simul a kezembe. Elégedetlen horkantást hallatok, de azért még megsimogatom…* -Mennyire szexin?* …a simogatásból aztán markolás lesz, már amennyire hozzáférek, végül egy nagyot csapok rá mielőtt elengedném. Carlito Ublukkára céloz, gondolom a perdai „mindenholottvan” élete következő kalandját éli meg, ilyet sem látott még népének egyetlen férfijától sem. * -Az a dolga, hogy nézzen. Vigyorog? *Ha még mindig takarja a szemeimet – úgy sejtem csak akkor enged el ha kimondom a nevét – kénytelen vagyok nála érdeklődni. Ha Ublukka vigyorog, akkor igazam volt, másrészt meg nem sok vizet zavar. Arra nem reagálok, hogy bepasiztam-e Elorakban, mert bár igaz, nem ezzel kezdeném a csevegést. * -Na jó virágos ember, elengedheted a szemeimet. Lássa, hogy emlékszem még és ami azt illeti, meg is tartottam a fémvirágot, bár ahhoz nagy, hogy kitűzőként viseljem, tekintve a testi adottságaimat a felső fertályon. Ha végre megint láthatom a napot, megfordulok, és sűrűn pislogva ki szemeimből az ideiglenes sötétséget nézek fel bátyám kézdokijára. * -Dr. Carlito! Mi járatban? Védtelen nőket hajkurászol? Mi ez a perdai feeling? *Vigyorogva, két ujjal csippentem össze a ruháját mellkasánál és rángatom meg picit, óvatosan, épp csak jelzésértékűen, hogy igen, észrevettem a pálfordulást és a dizájnváltást. Végig is nézek rajta a cipőjéig, mielőtt lehorgonyoznék a szemein/ben.*
Felhorkanok, mert micsoda elgondolás ez egyáltalán! -Elég rút halál lenne nem gondolod? - Fú, el nem bírnám képzelni, hogy az unalom öljön meg, lehet van egy új rémálmom? Áh nem ott még nem tartunk, helyette hagyom fogdossa vakon a fejem, majd keze lejjebb kússzon. Uh, jó nincs itt Alec barátom szerintem kapnék egy végzetes balegyenest, az is rút halál lenne... bár jobb mint unatkozni hosszúúúú hosszúúúúúúúú ideig, ugye. Minden nézőpont kérdése, a fenekem is, mert mit tagadjuk látta, fotózta is talán, most meg fogdossa. Ahaha. -Ahh... mééég... - Nyögöm kéjesen a fülébe, bár nem sok kell elröhögjem, egy hős vagyok azt nem a fülébe teszem már. Azt viszont nem nehéz kiszúrjam az egyik perdai nagyon les, de úgy... nagyon. -Elég érdekes arcot vág, de szerintem határozottan jól érzi magát a felbérelt néződ. - Miféle munka az ahol csak nézni kell? Ide vele, úgy tudok nézni, de úgy, meglepnék vele mindenkit! -Ohhh, pedig olyan jó így bújni hozzád Raven, gonosz vagy! - Engedem el, ha már így felszólít, egészen belekényelmesedtem szemének lelkes takargatásába. Hagyom is fordulni és széles vigyorommal találkozhat szembe, vakítóbb mint a Nap vigyázzon! -Doktor? Wow, remélem Castillo most sápítozik az irigységtől. - Emelgetem a szemöldökeim, nevetek is. -Védteleneket? Látsz Te egy olyat is? Hol? - Elkezdek látványosan nézelődni majd eggyel hátrébb lépek, perdülök-fordulok, meghajolok. -Drága jó édes bátyádtól van. Amúgy jól szolgál az egészsége és komiszabb mint valaha. - Vigyorgok, nem tudom mikor beszéltek de ennyit elmondhatok Alec szerencsére jól van és semmi baja az alap agylágyuláson kívül. -Kellett pár dolog, hogy működésre bírjam az egyik kicsikém, kifogytam belőle. Szerencsére itt már egészen... jól eltájékozódom, tehát ügyes Carlisle, nagyon ügyes! - Veregetem magam vállba dolgosan, majd megint elnézek a perdai hapsi felé. -Mit értettél azon arra van nézzen? Keresel valamit vagy valakit? Vagy bujkálsz? Nálam jobban senki sem néz, tudtad? Szemem éles mint egy sasé! Vagy mié... - Mutatom is nézzen mélyen a szemeimbe, vigyorgok is, segítek szívesen ha gondolja, én azt hiszem megvagyok. Ha a maradékot később szerzem be vagy szereztetem be nem gond.
*Próbálok bólogatni a kérdésre, amennyire sikerül, mert hát egyetértek vele, az unalom lenne a legutolsó dolog amit halálnemnek választanék, de hát az ember lánya olykor nem válogathat. Mellette biztosan nem fogok unatkozni, már megérte erre jönni. Milyen kicsi a világ és Elorak, hogy pont itt futunk össze. Gurgulázó kuncogásom már a nyögésének szól, mikor a fenekét illetem mindenféle jóval, tapizással, így a „méééég”-nél csapok rá egyet. Ublukka megér egy beszélgetést, amilyen szerencsétlen szegény, annyira szemfüles és mindenhol ott van ahol velünk történik valami. Rosszabb mint egy nő esküszöm, imád pletykálni és valószínűleg a mostani jelenet, többszörösére duzzasztva a fantáziájának morzsáival, nem sokára körbemegy majd a városban. * -Sejtettem. Pletykafészek. *Egyetlen szóval jellemzem és úgy gondolom ezt úgy sem érti, nem fog megsértődni, bár ha mégis, rohadtul nem érdekel. Lelépni nem fog sajna, legfeljebb fújni fog ránk egész idő alatt. * -Te semmit sem változtál, persze miért is tetted volna. *Nevetem a szavakat mikor azért berzenkedik, mert el kell engednie. Vigyorgásával találkozom először amikor megfordulok és az sem változott a fennsík óta, bár inkább nézném azt az arcát, amit akkor vágott, mikor lenyúltam a motorját. * -Kit érdekel a halszemű? Sápítozzon csak, legalább még mélyebbre csúszik a karó amit lenyelt. *Még a vállamat is megvonom és szemet is forgatok kicsit Castillo neve hallatán. Kettőnk ügye még nincs lezárva, de az átokfattya a felesége szoknyája alatt bujkál, megjegyzem legalább valakinek jó. Ha jó. Aztán magamra mutatni vagyok kénytelen, mert firtatja védtelenségemet és ha sikerül, és felérem, elkapom az arcát, hogy a sajátom felé fordítsam, nehogy már kitekerje nekem a nyakát.* -Hééé! Én vagyok a védtelen, nagyon is az vagyok, szóval csak óvatosan bánj velem. *Közben végignézek rajta mert az a ruházat ait visel, úgy sejtem nem a saját szekrényéből való, már ha van neki olyan. Tetszik a látvány, legutóbb a bátyámon is láttam hasonlót, bár akkor csak félig öltözött perdainak, de szerintem kedveli ezt a viseletet. Hát én nem, szeretek kitűnni a tömegből, de gondolom ők inkább elvegyülni szándékoznak. Főleg Carlito, aki a kis lábujjától a feje búbjáig perdaira vette a figurát. Még a haját is tovább növesztette. * -Gondoltam, hogy vígan lubickol az élet tengerében, de kösz, hogy mondod. Ahogy öregszik, egyre komiszabb lesz, vigyázz vele. *Mutatóujjammal fenyegetem meg játékosan, de már ott tartunk, hogy ő mit keres itt és hosszan taglalja, amire tócsányira kerekednek a szemeim.* -Kicsikéd? Csak sikerült összeraknod a lomokból egy titánt? *Nem ugye? Ha igen, ki kell próbálnom. Megveregetett vállát utána én veregetem meg egy kicsit, mikor a szemeit dicséri.* -Oroszlánmadáré vagy akármié. Tywinnát kerestem, de senki nem látta. Kérdeznem kell tőle valamit a bátyámról. *Tywinna nevének említésére viszont Ublukka szól közbe, én meg Jenkinstől eltanult nézéssel fordulok felé, hogy miért szólt bele, miért vette a bátorságot, hogy félbeszakítson. Amit mond, viszont már információ jelleggel bír.* -Tywinna elment vadászni, vagy gyógynövényeket gyűjteni. Valamit, nem tudom, de elment még napkelte előtt. Tudom mert mondta sötétedőkor, hogy ne keressem Shiennel asztalaiban. *S vigyorog baszki, mint Jack amikor kicserélte a poharamat és Búfelejtő helyett valami édes szart küldtem le a torkomon. Egy nagy „Á”-val reagálok, és eszembe jut valami.* -Azért van, hogy nézze nem csinálok valami rosszat, nehogy felgyújtsam a várost, vagy leromboljak valamit, tudomisén, tudod kísérő mindig kell. Mi lenne ha lelépnénk? Megkeressük Tywinnát és…motorral jöttél? *S a végére már vigyorgok, emlékeztetve őt az első találkozásunkra, s persze vannak terveim is, de az egészet úgy adom elő, mint akit vérig sértettek, mert nem bíznak benne. *
Teljesen kész vagyok a csajtól. Próbáltam én nem nevetni és komolyan élvezkedni kiváló kéjenc módjára mikor a fenekem simizte nagy elánnal, de ahogy rácsap már tényleg nevetek - de vagyok olyan kegyes nem a fülébe, hanem a vállába. Persze van egy olyan röpke kacér sejtésem, hogy a minket figyelő perdai valami vad és szégyentelen udvarlási, ha nem egyenesen párzási rítusnak fogja fel a kis hülyülésünk, de annyi baj legyen! Nekem nem gond, ha híre megy egy dögös csajjal kavartam a főtéren, Alecnál majd okosan mosakszom. -Áh hmmm... - Teszek úgy mintha ebből minden is világossá vált volna mint a nap, pedig... miért jó ha egy pletykás hapsi társaságában van? Miféle info kell neki amit csak egy ilyen perdai adhat meg neki? Több kérdésem lett mint volt, azt hiszem a kíváncsi emberek rákfenéje. -Te sem változtál, de ezt vedd bóknak! - Vigyorgok, mert hát én így kedveltem meg, jellemre-küllemre egyaránt. Aztán ledoktoroz, ami nem is állhatna messzebb tőlem, emiatt is a jókedvem, amit csak tetőz a halszemű jelzővel. -Úh, annyira imádom a humorotok! - Törlöm a szemem is, mert Alec is hasonlóan lökött, ez valami csodálatos! Hasonlóan vicces felhangot üt hogy ártatlanságról beszél, nem hiába keresem a téren az említett és teljes döbbent fejet vágok, mikor magára mutat és maga felé fordítja a fejem. Még a szám is eltátom, mert úgy hatásosabb, igaz a szemem csillanása elárul szórakozom vele. -Ó, rendben, a széltől is óvlak és a tenyeremen hordozlak majd! Persze csak képletesen, bár a karjaimba felvehetlek, hagyom erősen kapaszkodj is! - Ajánlom szolgálataim szemérem nélkül! A ruhák persze nem épp az én stílusom, noha amúúúgy elég kényelmesek és tetszenek is valahol, de én kedvelem a perdai népeket, meglehet innen fakad a ruházattal való rokonszemlélet is. El is árulom a titkot, hogy a másik Delgado adta nekem, szerencsére nem csak nők terén van ízlése hanem ruhákban is. Avagy... lehet inkább csak ruhák terén? Nagyon nem a szöszkével kéne kavarnia. -Állandó nevelésre és okításra szorul, nem győzöm szervizelni... - Panaszkodom patetikus sóhajjal, kezeim is széttárva, hogy mit tehet egy barát, ha nem azt, hogy segít szerencsétlen flótáson, mindig. Nem mintha zavarna persze, imádom a hülye fejét meg a történeteit. -Mmmmmmmmmmmmmmmnneeeeem, egészen. - Nyújtom el a hangom és bele is dőlök a hangkiadásba, hogy felkapjam a fejem és a mondat végét is egyaránt. - De már elkészítettem egy tervrajzot, mert ez már akkor a fejemben volt, mikor még a Dominiumon voltam, csak hát ott el voltam nyomva, itt meg szemétből guberálok. Ellenben jó hogy mondod, lehet ahhoz is tudok szerezni egy szerszámot, hónapok óta vadászok egyet. Elég speckó... - Húzom el a szám, kivételesen valami szomorúbb éllel, ami az én arcomon tájidegen, tudom, rögtön vissza is avanzsálom rá a jó kedvem úgy folytatom. -A mostani kicsikém egy váz, ami segítene több dolgot cipelni ha alkatrészre vadászni megyek. A motor hangos, ahogy a kocsi is, sok terepen nem is tudok menni vele, ellenben a titán alkatrészek java nem egy emberes meló, ha fel kívánom emelni nem hogy cipelni. Oké, a bátyád egy-kétszer kihasználtam apuci szeme fényének hála, de... szeretem magam intézni a dolgaim. Ha működik akkor viszont a titánomba is beleépíthetem. - Ecsetelem talán túl lelkesen is, sutyorogva az egészet közelebb lépve, lévén ez titok, de benne megbízom, hát Alec húga. Szerintem pontosan emlékszik szerelő vagyok, mechanikus dolgokban gondolkodom, a software része nem megy, így... fogjuk rá kikerülöm és visszanyúlok sok esetben az alapokhoz. Jaj de igen, figyelnek minket, jövök rá, szóval minek a tag? Mert hát nézni én is tudok, fizetnie sem kell érte! Az oroszlánmadárra kacsintok egyet míg csettintek, majd amolyan pisztolyt formálva kezemmel mutatok rá, hogy jól mondja. Gőzöm nincs mi az a sas, de az apám mondogatta ezt és amúgy jól hangzott. -Mmmm dereng valami ilyesmi név, na de mi az amit a jó öreg Carlisle nem tud elpletykálni neked a bátyusról míg egy perdai igen? - Most őszintén, ellenben rá kell jönnöm képes a kommunikációra Mr Néznivagyok. -Jé, tud beszélni? - Egészen fura, főleg mert mi Ravennel lelőhetetlenek vagyunk. Adom is a kezem neki. -Carlisle, de hívj csak Carl-nak az könnyebb. - Arra meg nevetek, hogy bébicsősz a perdai, na szééép! Viszont mikor a motort említi, ó, olyan kedves, bájolgó, meg tudnálak fojtani egy csepp búfelejtőben nézést kap ez én drága barátném. Rá is koppintok finoman az orrára. -Te kis hamis. - Rosszabb mint a bátyja, igen, létezik ez a fogalom, Raven megteremtette! Ettől független rendes leszek és folytatom. - Azzal jöttem babám, de én vezetek, a bátyádnak is megmondtam nem nyúlhat a motoromhoz és már nem is tudtok Delgado ivadékok, meg ha nagyon rossz vagy Rád is áll, hogy lelöklek a kicsikémről gondolkodás nélkül. - Elragadó mosolyt villantok neki ismét majd megfogom a kezét. -Na gyere. Örültem Ublukka! Amúgy ha napkelte előtt elment, akkor már egyáltalán nem biztos ott van, csak mondom. - Szabad kezemmel integetek a perdainak, lévén úgy hiszem nincs szükség a szolgálataira, majd én nézek és vigyázok helyette (micsoda felelősség! Elvégre Ravenről beszélünk) és húzom finoman a tömegben a motorom irányába. Kinn van a kapun túl, természetesen. Vásárolni majd visszajövök utána, lehet épp vele, majd eldől.
*Ublukka nagyra meresztett szemekkel néz minket, én viszont nem nézem nagyon őt. Nem érdekel, az sem más mit gondol rólunk. Remekül érzem magam Dr. Moci társaságában és ha Ublukka elpletskálja valahol, hogy mit csináltunk, hát egészségére. Az nem derül ki, hogy Carlito egészen másra gondol, csak a vigyorgás tartós mindkettőnk részéről.* -Annak veszem, mert az is. *S ennek rendje és módja szerint még szélesebben elvigyorodom és egy picit meg is hajtom a fejem. Ublukka csak kapkodja a fejét, náluk nem ennyire pergő a társalgás, olyan mintha mindenki álmos lenne. A perdaiak soha nem sietnek sehova, igazuk van, én sem sietnék ha minimum százötven évig élhetnék és erről meg is lennék bizonyosodva. Azt hiszem egyedül Tywinna az aki még nálam is jobban fel szokott pörögni, néha nem tudom, mit kezdenek vele a többiek. Castillo is szóba kerül, azt ugyan nem kérdezem miért pont ő jutott eszébe, de van véleményem.* -Köszi. Én is a tiédet, bár az arckifejezéseid néha jobban ütnek. *Mondjuk az első találkozás igazán remek volt, kár, hogy olyan gyorsan véget ért. Remélhetőleg minden akkor elmaradt dolgot most be tudunk pótolni. Annál is inkább, mert mindjárt azzal kell kezdenem, hogy lefektetem a szabályokat, teljességgel ártatlan vagyok és védtelen, úgy is bánjon velem. * -Á…óóó…már azt hittem komolyan gondoltad. Megnéztem volna hogyan hordozol körbe Elorak főterén a tenyereiden. Neee, ne is mondd, tudom, mesés lenne, mert akkor a fenekemet fogdoshatnád. Pasik! *Először megörülök, hogy fejedelmi bánásmódban lesz részem, aztán csalódottan összeroskadok, talán kissé túlzásba is viszem a színpadiasságot. Végül egy pillanatra összerántom a szemöldökeimet és Ublukkára nézek, lesújtó hangom inkább neki szól, de nem véletlenül általánosítok. Kiderül, hogy Carlito-n a ruha nem véletlen és nem is az ízlése változott, hanem Alec aggatta rá. Ez biztosan valamilyen stratégia része, a bátyámnak bár jó szívű, azért nem szokása elosztogatni a ruhadarabjait, pláne nem perdait. * -Nekem mondod? *szemforgatással egybekötött költői kérdés, azt hiszem mindketten meg tudunk egyezni abban, hogy Alec olykor tényleg nevelésre szorul, főleg amikor becsajozik. Nem részletezem, jóllehet most is azért kajtattam Tywinnát, hogy rákérdezzek nála, mit tud a bátyámról, elvégre hamarabb megtalálom őt, mint mondjuk az előttem álló lelki szemetesládáját, akiről még nem tudom, hogy az. A kicsikéről viszont egyből egy titán ugrik be, tudom, hogy az minden álma, mondjuk nekem is. Én viszont máris jobban állok ezen a téren, mint ő, hiszen volt szerencsém beleülni egy titánba és a fegyverzetét is kipróbálni. Ennek a hírnek a közlését viszont későbbre tartogatom. Mosolyogva hallgatom hogyan alakultak a dolgok a titán projektben és eszembe is jut egy-két dolog közben. Ahogy elnézem, Carlito-t jobban érdekli a titán összerakása, mint egy nő szétszedése. Ekőször nem is értem az egészet, de aztán rájövök, hogy amiről beszél, az még nem a titán, hanem csak egy kvázi daru, amivel a nehéz alkatrészeket emelgeti. Apuci szeme fényénél viszont kissé zavarba jövök és a homlokom is összegyűrődik a nagy gondolkodásban.* -Apuci szeme fénye? Á, szóval előbb a kicsi, aztán apuci, értem. Tiszta sor. Mi az az apuci szeme fénye? *S nem jövök rá, hogy Alec karjáról van szó és nem Alecé az az alkatrész hordozó. * -Itt Elorakban nem biztos, hogy találsz hozzá dolgokat. Hergathnál inkább. Voltatok a pacáknál? *Ublukka Hergath nevénél nagyon elkezd fülelni, mert Carlito átváltott suttogásra és önkéntelenül is követtem a példáját. Szóval míg a titánról van szó, addig sutyorgunk, a sast viszont már normális hangon javítom ki a perdán előforduló, valószínűleg éles szemű megfelelőre, közben pedig megemlítem ittlétem okát is. Mielőtt azonban válaszolnék Carlito kérdésére, Ublukka hallatja a hangját.* -Időnként ja. Csak amikor kedve tartja és néha titkolja, hogy érti amit beszélünk. *Ublukka sértett arcot vág a jellemzésére, majd még sértettebbet Carlito felé nyújtott kezére. Mint aki savanyú gyümölcsbe harapott és még hátrébb is lép.* -Nem szoktak kezet fogni. Hajolgatnak. Ublukka, ő Carl, Carl, ő Ublukka. Na menjünk. *Teátrálisan bemutatom őket egymásnak aztán már mennék is, lehetőleg ki a hátsó kapun a városból, hogy magunk maradhassunk. Nem tudom azonban kihagyni a kérdést a mociról, amire orrkoppintás lesz a jussom, ám engem sem kellett kétszer sorba állítani amikor a gyors reflexeket osztogatták, igyekszem elkapni Carlito ujját egy pillanatra, csak a miheztartás végett. * -Áááúúúúú! Ne fenyegess, még a végén megijedek. Aztán mire mész nélkülem? ….Bájos ez a mosoly. *Jegyzem meg a végén cserébe azért a korábbi nézésért. Kézen fog, én meg hagyom magam és nem is húzatom. Persze hiába sietek, ha nem kapkodom a lábaimat kétszer gyorsabban, mint ő, akkor lemaradok. Szóval sietősen ott tipegek mellette, miközben Ublukka minket követ, egészen a kapuig, ahonnan visszafordul. Szó nélkül megy el és örül is annak, hogy véget értek a megpróbáltatásai. A kapuban álló őröknek integetek, ismernek már, ezt is elmondhatom magamról. Sokszor lógtam meg itt a katonák elől, hogy a bátyámmal vagy Vharannal találkozzam. * -Szóval akkor most mocira pattanunk és? Hova viszel? Kajád van? Azt mondtam már, hogy ültem egy titánban? Egyébként a bátyám szerelmi élete érdekelne, mert úgy sejtem rossz úton jár. Persze tagadja, de kár a fáradtságért. Előttem nincs titok. *Csak, hogy elég témát szolgáltassak addig, míg elérünk a minden bizonnyal valahol a susnyásban elrejtett motorhoz. *
Szeretem a Delgado társaságot, mindkét tagjáét, akit ismerek, mert szem nem marad szárazon, de nem azért mert szomorkodnánk. Az arckifejezésem miatt sem orrolok meg, hát tudom én vicces néha amit produkálok, a gyerekeimen volt alkalmam tesztelni nem egyszer anno. Bár hogy Raven mennyire ártatlan nos... az már nem ennyire adott, ha engem kérdez, mégis hajlandó vagyok a hős elit alakulata lenni egy személyben, bízza csak rám magát! -Arra még gyúrnom kell picit és lehet nem Elorakban kéne deeeee. - Egy titánban menne, menő lenne! A karjaimban is jó lenne azért, bár eleinte nem teljesen jön le ha a karomban van hogy fogdosom a fenekét, de ha a hátamra veszem úgy mást se fognék, így szélesebb lesz a vigyorom. -Valami jutalom jár, ha már szó szerint lógathatod a lábad! - Nevetek, végül is nekem tetszik ez a felállás vagy csere, ha úgy tetszik. Velem lehet alkudni! Alec-kal is lehet, nem értem miért hiszi ne lenne jó fej, főleg mert nem viccből jöttem ide andalogni vagy nőzni - bár ha már így Ravenbe futottam beiktathatnám ezt is fű alatt - hanem valóban kell ahhoz haladjak a titánnal, meg mindenfélével. Abban viszont kiegyezünk Alecet nevelni kell, mélyen bólogatok, hogy igen-igen, micsoda alapigazság ez! Főleg hogy nem hallja és nem tudja védeni magát! Ami szintén adott, az a lelkesedésem a titánok iránt, meg úgy a mindenféle emberi munkát segítő gépek iránt, mert nem épp daruban gondolkodom, hanem amolyan extra megerősített hátizsákban inkább, vagy háton hordozható ládában... nehéz megfogalmazni, mert csak vázlataim vannak. Azt viszont látom nem tud különbséget tenni a drágaságaim között, ejnye hát nem figyel?! -Jaj drágaságom, apuci szeme fénye a nagyérdemű bal kar, szigorúan a bal, a jobb nem érdekel, ha kedvelem a gazdáját, ha nem. A kicsikém a motorom és gépeim... - Aztán valamiért kényszeres ösztönt érzek mély levegőt venni -Van amiről úrinőkkel nem beszélgetek. - Ellenben a mély légzésem elárul, igen, és mélységesen mély nyomott hagyott bennem a dolog, bár szerencsémre nem csak a szagok miatt bár amiatt eléggé. Na de elég a sutymutyból ideje rátérni arra Ő miért koptatja az itteni köveket. Az külön fura a díszperdai megszólal, ó jé! -Mert nem teljesen érti, logikus. - Vigyorgok, néha mi se tudjuk miről dumálunk hát még egy perdai! Adom is a kezem de csak a szokásos fura reakciót kapom. -Óóó vagy úgy azt hittem taszítja őket hogy ember vagyok... - Gondolkodom hangosan, jó, majd próbálok hajolgatni, még jó hogy nem vagyok reumás. Hagyom is magam kivezetni báááár a motorom miatt óvatosságra int egy piciny belső hang a veszélyre. Jó, inkább ordít velem. Én viszont túl kényelmes vagyok holmi reflexek megélésére, így könnyedén elkaphatja orrát koppintó ujjam. -Megnézném hogy megijedsz, biztos vicces fejet vágsz. Én magam vagyok bájos, egyenesen bűbájos! - Kap még egy kicsit ebből a nézésből, hogy figyellek asszony! Aztán kézen fogom el ne hagyjam, mert mire mennék nélküle, ugye? Jól mondja. -Nem az erdőbe akartál menni a csaj után? Félreértettem valamit? - Meglehet nem vagyok száz százalékig itt, az agyam a műhelyemben kattog általában, főleg hogy az előbb ecseteltem nagyratörő terveim. De csak mondja és mondja, a kaját ignorálom, mert nincs, de hogy miiimimi, ült egy titánban? Minek? Miért? Remélem csak úgy. Alec pedig igen, eléggé elcseszte, de erről nem beszélünk, mert nincs miről, ez az Ő dolga, titokgazdaként pedig hümmentek párat hogy igen-igen, Alec, aztán nyögöm a lényeget, erre fókuszáljunk! -Mi az hogy ültél egy titánban és csak most mondod?! Minek ültél bele? Mit csináltál vele? El bírod vezetni? Beszélj már, úgy kell mindent kihúzni belőled! - Mint a bátyjából, de azt hiszem ezt a megfogalmazást csak én használom erre a kettőre, mert velük szószaporításban azt hiszem én veszem fel csak a kesztyűt, de mint érződik... NEM elég beszédesek! Közben teszünk egy kis kört úgymond mert én a másik kapun jöttem be és a motor is arrább van, de nem gond, legalább leráztuk a kelletlen harmadikat, édes kettesben jobb romantikázni, titánokról beszélni, egész idilli nem? Idillibb, mint Alec románca a szöszivel, bár... így belegondolva Raven se sokkal jobb, mivel Ő is "tisztességes polgár", ahaha, na persze.
-Gyúrni? Ugyan, erős vagy te, én meg könnyű. *Habkönnyű, mondhatnám, hiszen nem csak vékony de pici is vagyok. Nem kell ahhoz Vharannak lenni, hogy csak úgy felkapjon, mint egy gyászmadár tollát. * -Kapsz Búfelejtőt. *Vágom rá egyből a jutalomra, mert hát mindenki magából indul ki. Lenne más is ami számomra lenne jutalom, de azt úgy sem tudná nekem adni, Jenkins fejét, benne az összes rám irányuló tervével. Röviden érintjük a bátyámat is, de csak addig jutunk, hogy meg kell nevelni, a későbbiekben majd rátérek más témára is vele kapcsolatban, hátha….de nem akarok ajtóstól rontani Carlito házába. Nem mellesleg van más is amivel el tudom érni, hogy tátsa a száját, ehhez pedig nagyon jó alap az ő titán imádata. Sajnálatos módon nem minden kódnevet értek és rá kell kérdeznem apuci szeme fényére. Hát a fészkes frászkarika tudja csak, hogy ezek ketten miről szoktak beszélgetni, amikor együtt isznak vagy bütykölnek, mert hát Alecet sem kell a szomszédba küldeni. Nagy szemeket meresztek az infóra és még a számat is eltátom.* -Áááhhháááá! Nagyérdemű. *A kicsikéjéről is szó esik, kezdem magamban helyre rakni a dolgait, felcímkézem és félreteszem, hogy legközelebb ne kavarjak bele.* -Ne sérts meg! Velem mindenről lehet beszélni. *Csak akkor vagyok úrinő ha én akarom, és most nem nagyon akarom, nem mellesleg a társaság sem kívánja meg, Carlitonak sokkal jobb humora van annál. Sértettségemet mutató szavakhoz még arcom is társul, összerándult szemöldökeim alól tekintek fel rá megjátszott mérgesen, mintha azzal, hogy úrinőnek titulált, káromkodott volna. Az is lehet persze, hogy Hergath említése rossz élményeket kavart fel benne, a mély levegő amit beszív, ékesen beszél arról, hogy jártak nála. Elkuncogom magam, de már Ublukka a téma és most ő sértődik meg azon, ahogyan jellemzem. * -Annál jobb. *Nem mintha bajom lenne a perdai pasival, épp csak a szeme sem áll jól és nem bízom benne. A kézfogás hiánya viszont nem csak rá vonatkozik hanem úgy általában a perdaiakra, amiről felvilágosítom Carlitot.* -Az is, de nem ez az igazi ok. *Nem barátkoztak meg velünk túlságosan, bár bejárhatunk Elorakba és van akit még vendégül is látnak, de azok nem mi vagyunk. Szerencsére nem is a katonák, viszonylag szabadon mozoghatunk a perdai városban és onnan ki a másik kapun, amit szerencsére nem őriznek a városiak. Nekem már ezért megéri idejönni, kell is a francnak, hogy szeressenek. Igyekeznék is kifelé, ahhoz viszont el kell jutni a másik kapuhoz, szóval szedném a lábaimat, mert Carlito mellett kell is, elvégre sokkal hosszabb végtagokkal van megáldva, ami neki egy lépés, az nekem minimum kettő ha nem három. Előbb viszont kapok az orromra, vártam is valami hasonlót, mikor a motorját emlegettem, úgy tűnik mélyen beleégett az érzelmeibe amikor lenyúltam a tengerparton. Vicces fejet vág megint, én meg elkapom az ujját és jól megrángatom vigyorogva, persze nem fájhat neki, éppolyan mint egy kézrázás, ami Ublukkával elmaradt. Aztán, hogy emlegeti, megmutatom neki milyen vagyok amikor megijedek, legalábbis megpróbálom, de ahhoz azért kell még egy adag adrenalin is, de hellyel-közzel hasonlít.* -Ilyen, de vedd még hozzá a sikítást is. *Arra ahogyan ezek után néz rám, nem csak a bájos jelzőt lehetne rámondani, meg is kísérlem elcsípni most az arcát, hogy olyan anyáskodón megcsipkedjem egy kicsit.* -Te magad vagy a báj és kellem. *Bólogatok sűrűn, de nem sokáig, mert elmarja a kezem és húz magával. Mint akinek nagyon sietős lett. Tywinnáról szólva viszont kénytelen vagyok elmondani az igazságot arról, mit is keresek még itt Elorakban, de mire válaszolnék is, már egészen máshol járunk annak köszönhetően, hogy az egész dolgot összeolvasztottam a titánban való játszadozásom hírével. Tywinnát elfelejtjük, annál is inkább, mert előbb majd Carlitot óhajtom kikérdezni, előbb viszont vigyorgok egy sort azon a lelkesedésen, amit levág nekem. Hagyom a tényt elsikkadni, miszerint ignorálta az Alecről szóló mondandómat, és elkezdek beszélni a titánról. Véleményem szerint még jobban meg lesz döbbenve, mert az, hogy titánban ültem, még semmi ahhoz képest amit csináltam vele. Persze hozzá nem jutott el a hír, ilyenekről nem írnak a JL „újságai”. Ublukka nélkül már egészen kellemes, hosszabb sétára számíthatok, mert feltételezem nem itt parkolta le a mociját, de sebaj, a mesém kitart addig. Büszkén vigyorogva, szép szemeimmel nézek rá séta közben, keresve az alkalmat arra, hogy hirtelen rákérdezzek Alecra és az ő titkos barátnőjére, ami már nem olyan titkos, lévén sejtem kiről van szó, csak azt nem mennyire komoly. * -Hogyne bírnám elvezetni? Viccelsz? Én mindent elvezetek. Még lőttem is vele, ne tudd meg. *Ha nem engedte el a kezem, a másikkal hadonászok érzékletesen.* -Kilőttem vele a hangárajtót, mert hát kicsit elfogyott a levegő és két másik ember élete is tőlem függött. Eszményi volt, képzeld el azt a robajt. Aztán táncoltam vele, irtó muris egy titán tánclépésekkel. *S menet közben mutatom is, ahogy sikerül a mozdulatot amit levágtam nagy örömömben a titánnal. Megvárom, hogy kiirigykedje magát, meg elámuljon, aztán majd rákérdezek. Vagy amikor a motorján ülök már, akkor megzsarolhatom. Gonosz vagyok, de aranyos!*
Reggel van és világos. Hallani lehet a fákon a madarak páratlan énekét. Mitől szép a táj? Attól, hogy az egész vidék nyárias színben pompázik. Természetesen a zöld uralma ez, amit itt-ott más színek szakítják meg. Nem csak ezektől különleges, egyben szembetűnően más a mai nap. A művelt földeken úgy közlekednek a helybéli gazdák, mint a szorgos delevorok. Vannak, akik egyelőre a kinti kis birtokára sétál, ahol el van raktározva a családjának megtermelt étel és ital. Mások pedig nem korsókat és amforákat cipelnek, hanem egyenesen jószágokat. Ezen állatokat egyenesen a haladás érdekében vén perdaiakhoz visznek átvizsgáláshoz. Jól látható, hogy az idős megnézi az állat egészségügyi állapotát, s aztán gyorsan döntve egyeseket elenged, de másokét pedig visszaküldi. A távolban látható, hogy külön sorokban vannak az egyes jószágok felsorakoztatva és lassanként haladnak előre. Hatalmas gyülekezés ez, s ami leginkább árulkodik a helyről, azt egy-egy fájdalmas állati hang adja tudtára a környéken tartózkodóknak. Megnéznéd, vagy inkább távol maradnál?
[Városkapu]
Bármelyik kapun szeretnél bejönni, úgy ügyelned kell saját testi épségedre. A perdaiak díszes kosárkákkal, edényekkel és a különböző más tárolókkal mennek ki a városból, de vannak akik már a földjeikről jönnek befelé a városba. A tehetősebb perdaiak hangosan kiáltoznak a bogájukról, hogy vigyázat és így végzik a saját faladatukat.Ha már állat, akkor egy-egy igavonó molaf teszi változatossá a reggeli tömeget. Mi a legszembetünőbb? Hogy a legfiatalabb perdaiaktól, egészen a vénséges öregekig részt vesz benne. Az öltözetük a mai nap során sokkal szebb és tisztább, ráadásul mindenki sárga színben van, tetőtől talpig. Ha sikerül nem útban lenni, akkor az első perdai alkotás vehető észre, ahogy szeretnél beljebb kerülni a városba. Mi lenne az? A kapuk! Díszesen virágba lett borítva, nincs olyan felülete, ahol látszódna a kapu. Különös lehet, de a mintázatban, s kialakításában eltérő díszítésű mindegyik. Ez abból fakad, hogy különböző perdai nők alkotása. Folyamatosan zajlik a párbeszéd, a kora reggeli élmények kitárgyalása. Kész csoda, hogy a quorsák PDA-ja nem füstöl el errorral a sok fordítani valótól.
[Elorak közeli erdő]
Él a közeli vadvilág. A madarak zenéje mellett aki szemfüles az meghallhatja a különböző vadállatok távoli neszét, de a közeli csörtetését is. Alapjában véve nincs mitől tartani, ragadozót nem jeleznek a madarak, vagy az itt élő békésebb vadállatok. Nem mondható el, hogy teljesen világos van, mint az eloraki földeken. Egyes helyeken a félhomály az úr. Alapjában véve vannak kisebb perdaiak ösvények, amit használnak a vadászok, de jelenleg nehezen járható. A földön csomó elszáradt vastagabb ágak nehezítik meg a haladást. Aki nem ismeri a járást itt, az belefuthat olyan szúrós cserjés részbe, ami cseppet sem simogatja a vadonban tartózkodót. De ami lényegében fontos, hogy ezen nehézségek ellenére különleges és ritkán látott növények felfedezhetők, persze csak annak, aki eléggé figyelmes e tekintetben. Amibe igazából belefuthatsz, azok a kisebb vadászcsoportok változatos felszereltséggel, különböző korú és nemű tagokkal. Ők szintén sárgában vannak, cseppet sem törődve vele, hogy feltűnőek lehetnek ezzel a színnel.
// Írási határidő: Július 29. éjfél 3 db kezdő helyszín, ami szimpatikus oda írjátok be magatokat, de bátran össze lehet beszélni mással. Fejlécet használjátok. //
/Városkapu - Josie-val és Harvey-val érkezve az északi kapuhoz/
Sárga. Sááárga. Fúj. Miért nem tudott ez a Shiennel a szürkéért, feketéért, barnáért, esetleg egy piszkos-fehérért rajongani? Abból több is volt készleten, könnyebben beszerezhető. Na mindegy, meglettek a sárga perdai öltözetek is, de utálom és azzal vigasztalom magam, hogy a dresscode legalább nem rózsaszín vagy lila. Először jövök erre az ünnepségre, az eddigi években valahogy mindig más dolgom volt - nem, nem a sárga ruha tartott vissza -, így rácsodálkozom, hogy ahogy messziről a kaput elnézem, nagyobb banzáj ez, mint az aratási ünnepség. Logikus pedig, egy istennő tiszteletére van, nem lehet elaprózni. A kapu láttán ott a mosoly a bajszom alatt. Remélem, a Város felé néző kapu is ilyen, nem csak az északi és akkor Szöszi is látja a sok-sok vágott virágot. - Azért ez faszán néz ki. - Jegyzem meg, ahogy közeledünk a kapuhoz és jobban megcsodálhatjuk, ahogy virágba lett csomagolva. Gyakorlatilag nem is látni, miből épült alatta a kapu! Szöszivel a randit megbeszéltük, húgommal a találkozót elnapoltam, elvégre annyi eszem van, hogy ne egy napra és ugyanoda tegyem a kettőt, s ugyan Szöszivel a randit a Fő térre beszéltük meg, meg ő nyilván a másik kapun át érkezik, mégis tekintetem, ha lát egy nap-szín hajkoronás perdai nőt, odarebben. Pedig azt se tudom, hogy ő sárgában lesz-e? Ezt nem beszéltük meg, úgyhogy jelenleg azt se tudom, mit is kell majd odabent keresnem. Neki legalább a sárga is jól áll majd, ahogy a mellettem haladó Josie-nak is, ezt meg is jegyeztem neki. Harvey-nak - csak mert tudom, hogy van humorérzéke - meg azzal bókoltam, hogy őszintén úgy néz ki sárgában, mint a régi földi filmekben a szökött fegyencek. Meggyőződésem, hogy nekik a büntetésük része volt ilyen színű ruhát hordani. - Na, Harvey? Utolsó alkalom, hogy bepúderezzük az orrodat! Josie-nál itt van minden hozzá. - Jegyzem meg vigyorogva, elvégre társunk a bőrszínével kissé kilóg a perdai nagy átlagból, de még a szélsőséges eseteket gyűjtő csoportjából is, és valamiért induláskor ellenállt, hogy ezen némi púderrel enyhítsünk. Nem mintha ettől kevésbé lenne jó kedvünk már csak attól is, hogy rá gondolunk és elképzeljük. - Amúgy kellett volna kis kosárkát hozni vagy valamit...? - Teszem fel tűnődően a kérdést két társamnak, mert nem csak a sárgába öltözött szemrevaló szőkéken akad meg a pillantásom, majd rebben is tovább méltatlankodva, óhatatlanul is elárulván, hogy keresek valakit. Nem, feltűnt az is, hogy rengetegen cipelnek ezt-azt. Üresnek érzem emiatt a kezeimet, annál is inkább, hogy a fegyvereim sincsenek nálam. Jóval odébb parkoltunk le és rejtettük el a motorokat, ott maradtak a fegyverek is. Kénytelen vagyok jó fiú lenni, vagy e jeles napon sárgában citálnak Aleth bíra elé. Egyik kezem ürességét azzal enyhítem, hogy Shaz'or medálját a ruhámon kívülre húzom a nyakamban, hogy akadálytalanul bejussunk a kapun. Már ha van ma is ellenőrzés és egyáltalán átlátják az őrök ezt a hömpölygő tömeget. Öltözetem egyszerű szürkésfekete perdai lábbeli, sárga vászonszerű nadrág, hozzá illő inggel, persze az is sárga, és a nyakamban, takarván, hogy nincsenek kopoltyúim, meg egyébként is mindig nálam van: egy szürke kopottasan fekete mintázatú kendő. Szükség esetén bármikor az arcom elé tudom húzni. Fegyver ugye nuku, bal kézfejemen kötés, ügyelve itt is a perdai anyaghasználatra, valamint övemen egy bőr kulacs, zsebeimben pár apróság, ami esetleg érdekelheti a perdaiakat, ha valamit esetleg majd szeretnék velük cserélni.
[A főtér és az északi kapu között valahol a tömegben Quinlah-val]
*Korábban érkeztem Elorakba, mint ahogy a többiek készültek az ünnep miatt. Már harmadik napja vendégeskedem Quinlah-nál és azt is pontosan tudja, hogy számomra nem csak a perdaiakkal való barátság fontos, hanem az is, hogy Vademberrel találkozhassak. Persze megadom a módját az ünneplésnek is, és még csak perdai ruhát sem kellett húznom, mert nekem is van egy sárga ruhám, amit kifejezetten szeretek, épp csak nem sok alkalmam van felvenni. Ahogy régen Jessnek is mondtam, a munkám miatt le kellett mondanom a szép ruhákról, mert sem az erdőben sem pedig a botanikai laborban nem lenne túl előnyös. Már csak ezért is szeretem az ünnepeket, a perdiak pedig nagyon kitesznek magukért egy-egy ilyen eseményen. Az egész város zsibong, gyerekek szaladgálnak, árusok járják a haladókat, a Főtéren pedig asztalok sokasága várja a megpihenni vágyókat és azokat akik csak néhány percre ülnek le, hogy egyenek pár falatot vagy beszélgessenek egy ismerősükkel. Nekem meg fő a fejem attól, hogyan fogunk itt egymásra találni Vademberrel, az aratási ünnepen is a kútra mászott fel, amit nem igazán néztek jó szemmel a perdaiak. Azt remélve, hogy a kapu közelében nem lesznek olyan sokan és mert türelmetlen is vagyok, elindulok a megbeszélt helyről a Főtérről az északi kapuhoz. A városiak inkább a főkapun keresztül jönnek majd így azt feltételezem, hogy Vadember a mi kis egérutunknál jelenik meg. Arra persze nem számítok, hogy többedmagával érkezik, Quinlah-val a nyomomban igyekszem hát átverekedni magam a boldogan ünneplő tömegen, és áldom az eszem amiért nem engedtem a csábításnak és nem a magas sarkú cipőmet vettem fel, ami jobban ment volna a ruhához, hanem egy lapos sarkú, kényelmes darabot. Vadember kedvenc „szandálját” amit az első találkozásunkkor kifogásolt. * - Nézd te is. Ha te meglátni, szólni nekem kérlek. *Quinlah mosolygós arcára csak egy pillanatig nézek, míg szólok hozzá, aztán újra előre, amerre megyek sietős léptekkel, nehogy nekiütközzem valakinek. Most nincs nálam kosárka lepénnyel, Quinlah-val már korábban vittünk mindent Tywinnához amire ilyenkor szükség van, amit a perdaiak szoktak vinni, semmi másra nincs szükségem. Csak Vademberre. Azonban kicsit félek is, mert sokan jelezték részvételüket a Városból, és hiába a tömeg, attól még lehet valaki annyira szemfüles, hogy meglátja és felismeri Vadembert. Később már meg is bántam, hogy pont erre a napra beszéltük meg a találkozót, de lemondani vagy módosítani már nem volt lehetőségem sem időm. * -Te látni már?*Izgatottan érdeklődöm Quinlah-nál, de csak a fejét rázza. -Nem látom még, de biztosan időben itt lesz. Ne izgulj annyira. *Neki könnyű, ő nem vár senkit, s nem is lesz velem sokáig, mert a családjával ünnepel. Később majd cserélnek, vagy Aliyah kísér majd, vagy valaki más. *
*Hosszas vívódásomba került, hogy kinek a számára kérjek leutazási engedélyt a Városba és azon túl Elorakba. Tudtam, hogy anya is szeretné megnézni a perdai várost és szeretné látni a bátyámat, mert annak ellenére, hogy nem az ő édes fia, nagyon szereti és aggódik érte. Sokszor kérdezett róla és láttam rajta, hogy legszívesebben azonnal rohanna hozzá, és bár nem mutatja ki, a bizonytalanság lassan tönkreteszi. Végül gonosz módon rájuk bíztam a döntést és bár ugyanazt az eredményt hozta amire én is gondoltam, a kezdeti elégedettségemet, hogy egy vágással elintéztem a dolgot, elsöpörte a lelkiismeret furdalás. Anya végül úgy döntött, hogy apának több joga van látnia a fiát és lemondott az útról. Majd legközelebb, mondta és apa lelkére kötötte, hogy mondja meg Alecnak; nagyon szereti őt. Azért még sikerült neki egy kis bosszúval megajándékoznia, ez a baj, ha az anyák tájékozottak más nép hagyományaiban, mert rám adott egy sárga ruhát. Apa lelkére kötötte, hogy ne engedje lecserélnem, mert biztos volt abban, még képes lennék a csapatszállítóban átöltözni. De hát azzal érvelt, hogy kell az alibihez, ha már „ünnepre megyünk” legyünk „jófiúk” és olvadjunk be. Apa izgatottan fészkelődött a kocsiban, én meg egyfolytában mosolyogtam rajta. Kiselőadást tartottam arról, mire számítson és rátelepítettem a pda-jára a fordító programot, felkészülve mindenre. Hátha elkeveredik a tömegben. Parádés bevonulásunkat elmosta a városba igyekvő perdaiak áradata. Apa elámult és vigyorgott egyfolytában, izgatottan nézelődött, javarészt Alecet keresve, hiába mondtam neki, hogy itt úgy sem találja meg. Anya gondoskodásának hála nem csak én feszítettem sárgában, hanem apa is, jóllehet ő csak inget viselt ebben a rikító színben, hozzá szürke nadrágot húzott. Természetesen én sem tagadtam meg önmagam annyira, hogy kiforduljak a bőrömből, a sárga ruhát fekete térdig érő csatos bakancs egészítette ki, és mivel az eltört és újra megrepedt karomon még mindig rögzítő sínt kellett viselnem, nem maradhatott el a könyékig érő fekete ujjatlan kesztyű sem. Anya csak kapkodta a levegőt mikor meglátott, de közöltem vele, ennyit tudok tenni az ügye érdekében, legyen rám így büszke. Elhűlő hangon közölte, hogy ő így is szeret és nagyon szép vagyok, de csak a felét tudtam elhinni. Szóval apába karolva léptem be Elorak kapuján és máris kaptunk kísérőt, őket még nem ismertem, de tekintve a nagy létszámú ember látogatót, és azt a tényt, hogy Ublukka haragszik rám, nem csodálkoztam. Apa viszont igen, annyira izgatott volt, hogy kezet nyújtott a bemutatkozó kísérőnknek, majd zavartan elnevette magát, végül emberesen megölelgette a tágra nyílt szemű pasit és meglapogatta a hátát. * -Na milyen? Tetszik? Ilyennek gondoltad? *Volt pár fotóm Elorakról, de persze a valóságot meg sem közelítette.* -Csodás. Édesanyád nagyon örülne ha látná. Érdekes. Nem tudtam volna elképzelni. Kicsik a házak, a mi városunkhoz képest. Az emberek boldogok. -A perdaiak. Pontosítsunk. *Nevetve és kézfelemeléssel hívtam fel a figyelmét arra, hogy bár tényleg nagyon hasonlítanak ránk a perdaiak, még sem emberek a szó valódi értelmében. * -Most átmegyünk az egész városon a másik kapuig. Ő majd ott fog érkezni. *Alec olyan lett, mint egy gyűlölt rossz fiú valamelyik filmben, akinek nem mondjuk ki a nevét, de apa lelkére kötöttem, hogy semmilyen formában ne utaljon rá, mert hát Alec „halott” ugye, és itt nagyon sok fül kavarog körülöttünk. Szabad kezét az enyémre tette amit a karjába fontam és megsimogatta. * -Jól van, tudom. Akkor vezess te világlátott tekergő. *Szemforgatva nevettem és elindultam, sarkunkban a két perdai kísérővel, akik már az elején közölték velünk, hogy kis idő múlva cserélni fognak, hogy ünnepelhessenek és más jön majd helyettük. Hát nekem olyan mindegy volt most, hogy ki figyeli minden lépésünket, egészen mással voltam elfoglalva. Egyrészt ismerős arcokat kerestem a mieink közül, másrészt ismeretleneket, akik túl sokáig voltak a közelünkben és gyanúsak lehetnek, végül kerestem a botanikus csajszit is és kíváncsi voltam arra, hogy vajon ugyanott bukkan-e fel, ahol Alec. Tűzvölgy óta nem beszéltünk és ami azt illeti, ott sem igazán, szóval ami a vízesésnél történt, úgy maradt ahogy hagytuk és ez bántott. Viszont kíváncsi voltam, hogy tart-e még a dolog kettejük között. A csaj végül megkerült, ki tudja hol járt, egyedül a bogája hátán érkezett meg a Városba, Elorakból. A pletyka szerint egy perdai talált rá és vitte el Elorakba ahol meggyógyították, mert megsérült és elkapott valami fertőzést. A történetben természetesen nem szerepelt szerelmes ellenálló, de én úgy éreztem megtalálták egymást. Feltételezésemre csak Alec adhatott kielégítő választ, de féltem attól, hogy még haragszik rám, nem akar majd róla beszélni és ha szóba hozom, mérgesen sarkon fordul. Apa már régóta szeretett volna találkozni vele, de még sem csak ezért hoztam magammal. Aljasnak éreztem magam, de végre tiszta vizet kell öntenünk a pohárba, bármennyire is fáztam tőle és utálom a vizet. Szeretem a bátyámat és nem akartam, hogy ez közénk álljon, azért mentem bele mindenbe. A sárga ruhába is. Meg persze az sem elhanyagolható tény, hogy számítottam Vharan jelenlétére is és kíváncsi voltam, hogy tetszem neki a tőlem nagyon távol álló ruhában. Apa a főtérig áradozott Elorakról, a perdaiakról, olykor szóba elegyedett a kísérőnkkel és mire az északi kapu közelébe értünk, már egész jól megértették egymást. *
Egy kis móka mindenkinek kell (Harvey és az újra dübörög a banda)
Persze, Alecet párszor cukkoltam, visszaadva az életmélményt, amivel ő kecsegetett,, hogy abba a hajtókába igazán tehetne virágot. De ha már nincs hajtóka, igazán fonhatna a hajába is, és akkor talán egészen jól is nézne ki. Hogy aztán odadobjam zárszóul, hogy nem csak egy virág fog dongani körülötte, hanem perda összes fullánkos soklábúja. Josie-val alkottam most átmenetileg egy párost, hadd dübörögjön alatta is a kétkerekű, s jöjjön bele minél előbb a vezetésébe. Időnként egy-egy szlalomot is megengetem magunknak, s ha olyan helyen voltunk, mögé húzódtam. A kérdésre széttárom a kezem, teljesen művi döbbenettel. - Miért? Nem láttál még fehér embert? - aztán tartom az arckifejezést. Méghogy púder! Piros orrot ne tegyek az orromra, mint láttam egy nagyon, és halálosan unalmas bohócos filmben? - Na látod, fiam, erre gondolhattál volna. - azzal előveszem az itt szerzett fonott kosárkát a motor tartórészéből. Kis semmiségek nekem, a perdaiaknak meg vagy bejön, vagy nem. - Vendégségbe üres kézzel nem megyünk. Fonott kalapot nyomok fejembe, széles karimája lejjebb lóg, s kesztyűt is vettem fel, ahogy mindig meg szoktam jelenni Elorakban. Mert ők meg csak fehér embert láttak, s még a végén valóban beleforgatnának valami hallisztbe, mert hát ki tudja, milyen jellemű az istenük. Isteneik. Tök jó, hogy csak kettő van, legalább csak kettőt kell elfelejtenem minden alkalommal. Vagy van több is, és akkor azokat is elfelejtettem? - És még azt mondják, hogy mi nem figyelünk a természetre. - szomorúan nézem a virágokat, jobb helyük lehetne ott, ahonnan leszedték. - Hölgyem? Ha már sárga, de nem az út... te nem vagy Dorothy... - nézek Josie-ra, majd nagyon komoly, álszuggerálva tekintek rá, s a hangom is mélyítem. - Én pedig nem vagyok Totó.
Ha ma megkérdezte volna bárki is, hogy hol található a Népjóléti Kancellár, első nekifutásnak elküldték volna a fenébe, mondván, hogy mégis mi köze van hozzá?! Titkos küldetésen vagyok, olyannyira titkos, hogy rajtam, a testőreimen és pár megbízhatóbb botanikuson kívül, senki sem tud aról, hogy az Elorak közeli erdőben lepkevadászok. Na jó, nem a szó legszorosabb értelmében, de az erdőben csavargunk, mert a fejembe vettem, hogy Isabellának, drága feleségemnek, szerzek a cserepes virágai közé egy új perdai növény fajt. Nem mondhatnám, hogy különösebben könnyű dolgunk van / volt, elvégre szép számmal vannak itt mérgező fajok is. Abból meg nem akarok vinni neki. Legfeljebb képeket készítenek róla a botanikusok. Szóval bogarászás közben hagyom őket is kibontakozni, hogy készíthessenek felvételeket, meg vizságlódjanak. Win-win felállás.
Egy ideje már cserkésszük a növényeket, kemény dió ez a virág vadászat egy pillanatra nemfigyelsz és huss, máris valami békés kérődző gyomrában köt ki a ávgyott lágyszárú. Szóval egy ideje már kampajogtunk az erdőben, amikor elég fura és első elképedésünk után, komikus ltvány fogadott minket. Perdaiak kis coportja sárgába öltözve, az erdő kellős közepén. Ez azért eléggé furcsa, hogy vadszok egy csoportja sárgát öltsön magára, de mit lehessen tenni, idegen kultúra, más szokások. Nem vagyunk egyformák. - Én ezt megnézem magamnak. - szólottam a vezető testőröm felé és a hónaljtokomban lévő kistárú, maroklőfegyvert, ellenőrzés után visszatettem a helyére. Nem voltam fegyvertelen. - Ne aggódjon Sebastian, a PDA-n elérem, jeladó van nálam, lőni tudok. - nyugtatom meg a tervtől való eltérés miatt, tűkön ülő testőrömet, elvégre nem szeretik, ha eltérünk a megbeszélttektől. - Magánál van a speciális fegyver? - kérdezte Sebastian ami után, övemen helyet foglaló, aprócska henger alakú tárgyra csúzott a kezem. - Nálam.
Tulajdonképpen semmi sem akadályozhatott meg abban, hogy kíváncsiságomat kielégítvén, megnézzem magamnak közelebbről is azt, hogy vadászok egy csportja, mégis mire akar sárgába öltözve vadászni? Napfényre? Vagy ez valami Errator csalogató, rituális öngyilkosságra készülő szekta öltözéke? Elhatároztam, hogy kiderítem. Még egyszer Sebastianhoz fordultam. - Beszélek perdaiul, ne aggódjon. Időnként becsekkolok, ha eluntam a velük való kampalygást vagy nem kérnek a társaságomból, akkor szólok, megbeszéljük a helyzetemhez való legközelebbi kivonási pontot és értem jönnek a siklóval. Tiszta sor.
Sebastian megnyugodott én meg elindultam a perdai csoport után, amikor elég közel kerültem hozzájuk megzörrentettem egy bokrot, hogy ne érezzék úgy, hogy lopakodok utánuk. Amikor észrevettek, intettem nekik, majd perdaiul, érezhető quorsa akcentusal köszöntöttem őket. - Shiennel áldása kísérjen benneteket. - ez azért elég barátságos, mégse mondhatom nekik azt, hogy: csá, mizu? Határozottan elindultam feléjük és amikor már csak pár lépés távolságra voltak tőlem, bammmmm. Úgy beleléptem és eltaknyoltam egy Hexa segge méretű gödörben, mint a terrai bányászló a meszesgödörbe. Ennyi a méltóságteljes érkezésről és bemutatkozásról. Nem tudom ki ijedhetett meg jobban a testőreim, akik messziről követtek még szemmel vagy a perdaiaik, amikor hirtelen kiugrottam a gödörből és harsányan megszólaltam. - Nincs baj! Túléltem. - gyors leltárt végeztem a nálam lévő tárgak helyének tapogatásával és meggyőződtem róla, hogy minden megvan. Újra a perdaiak felé fordultam. - Ritkán látott síznválasztás vadászathoz. - jegyeztem meg öltözékük színét.
Szép napra virradtunk, egészen pontosan Shiennel-ünnepre. Számomra kedves ez a nap, főleg úgy, hogy van egy hely, ahol reggeltől estig dolgozhatok a perdaiakért, hogy érezzék magukat, s kikapcsolódjanak étel és ital mellett. Nem olyan régen, még bele se mertem volna gondolni, hogy ilyen gyökeresen megváltozik a vadászat központú életem. Kinek köszönhetem? Szerintem pontosan Shiennel kegyének tudom be, mint másnak. Jó itt lenne...annak ellenére, hogy vannak az emberek. De mindegy is, egy kis kétkerekű taligát húzok lassan, kézi erővel. Nem, mielőtt bárki azt gondolná, hogy beálltam hordárnak, akkor az nagyon téved. A kinti Shiennel Asztalai pincéből hozom az ott érlelődött Nedves álmok nedűt, nagy méretű 20literes korsókban. Sűrűn van rendezve, s egészen pontosan 12 darab van belőle. Lassan haladok, hiszen egész Elorak népe kinn van, s tevékenykedik. Már ettől a pezsgéstől hihetetlenül szép természetes mosoly kerül az arcomra. Ma aztán nem törölheti le azt semmi. Kicsit emelkedik a járt út, s nem is veszem észre, hogy segítőkész férfiak túlják hátulról a taligámat. Felérve a domb tetejére, akkor állok meg kicsit körülnézni, s akkor van rá időm, hogy megpillantsam őket. - Köszönöm – intek nekik, mikor az agyamban összeáll a kép, hogy miért volt most olyan könnyű, mint máskor nehéz a hétköznapok során. A fiatalok visszamosolyva, néha-néha visszanézve rám távoznak a saját dolgukra a városba vezető úton. A kisebb pihenő után újra nekiindulok, hiszen a távolban látom az északi városkaput, az most jelenleg a részcélom, hiszen onnan elméletileg vár már engem Dunloseg. Igazi munkamegosztás van nálunk. Nekilódulok tehát, s sétám közben nézem a zöldbe öltözött tájat, s gyönyörködöm a szépségében. A következő tíz perc változatlanul telik, mikor meglepetésemre megpillantom Dunloseg öles lépteit, ahogy közeledik felém. Megállok, s intek neki. - Elvittem volna a kapuig – szólok hozzá, mikor hallótávolságon belül van. - Ugyan, semmiség. - nekem jólesik, hogy ügyelnek rám. Átadom szépen a helyemet, majd ennyit mondok. - Köszönöm, hogy jöttél. Menj csak a tempódban, én még nézelődök idekint. - ezzel a férfi csak int, s ott hagy. Mikor kellőképpen feltöltekeztem a látvánnyal, akkor indulok a városba. Várnak a teendőim. Megérkezek a kapuhoz, ami díszesen fel lett öltöztetve. Kiállva a sodrásból, szemlélem az alkotást.
/Városkapu – Alec-kel és Harvey-val érkezve az északi kapuhoz/
Alec pimasz szavainak természetesen kérdés-kérés-hezitálás nélkül alá játszok és úgy paskolom meg táskámat, mintha tényleg semmi más nem lenne benne, mint Harvey orrára való púder. Halkan kuncogok a fiúk adok-kapokján, leginkább a szavaik alapján elképzelt képeken, jeleneteken. Ezzel a kis nevetéssel kiadom magamból az indulás óta felgyülemlett és visszamaradt érzelmeket. Induláskor racionális és egyben megmagyarázhatatlan fásultság vett rajtam erőt. Ed nélkül kirándulni rossz ómen a múltkori „kis” kaland óta. Persze, tudtam már induláskor is, hogy ez most nem küldetés, mint a tűzvölgyi volt, hanem a szó szószoros értelmében vett kirándulás. Mégis. Mégis ott az a megmagyarázhatatlan rossz érzés, ami mostanában oly sokszor kerülget, nem csak az ünnepélyre való utazás miatt. De! Már tavaly óta terveztem, hogy idén ellátogatok az eloraki Shiennel ünnepre, úgyhogy erőt vettem magamon és útnak indultam a fiúkkal. A motorvezetési készségem azt hiszem sokat fejlődött az út során, Harveynak köszönhetően még a szlalom is bekerült a repertoáromba mint magabiztos tudás. Persze az első kiskanyaroknál még sikkantottam egyet-kettőt, de szerencsére a motorzúgás azt elnyomta. Legalábbis remélem. Szóval mire leparkoltuk a járgányokat, alaposan felspannolódtam. Kicsit túlságosan is, mert még egy-két kitárt karokkal való forgás-pörgést is megengedtem magamnak a napfényben, mielőtt a kapuk felé hömpölgyő tömegbe sodródtunk volna. Szóval mire a kapukhoz érünk, kezdek elfogadható viselkedést tanúsítani, a rengeteg virágnak és útitársaimnak köszönhetően jókedvem sem hagy el. Sőt, kiengedett hullámos hajamba még fontam is pár mezei virágot, amit menet közben szedtem. - Nem kosár, de elég közeli, én ennyit tudtam összehozni. Emelem meg Alec kérdésére a vállamon keresztbe átvetett fonott kis táskát. Nem lapos, a fonásnak köszönhetően elég hasas, még kis fedele is van. Igazából elég sokat agyaltam rajta, de hát volt egy évem rá, mire megszületett ez a táska. Ha akarom táska, ha akarom pántos kosárka, attól függően, hogy a házigazdák melyiket preferálják. Csak nehogy baltaarccal kérdezzék meg tőlem, melyik, mert akkor kifogtak rajtam. A táska méretéből adódóan sok minden nem fér bele, apróságok, mint például hajgumi, pótminizokni, iránytű. Térdig érő ruhám –természetesen– sárga, enyhén puffos ujjú, mellrészen fodros, elöl végig gombos, derekamon ugyanolyan anyagból készült öv fogja össze. A motoros dzsekit és nadrágot a motoroknál hagytam. Puhabőr bakancsom viszont a szokásos, de különös mód nem is üt el nagyon a lenge ruhától, nem mintha ebben a tömegben bárki látná a lábamat. Vagy hogy milyen úton megyek, sárga kövesen-e vagy sem. - Pedig jól hangzik álnévnek. Dorothy, helló, a nevem Dorothy.. – Ízlelgetem egyszer, kétszer, de a végén megrázom a fejem. – Nem, mégse, legalábbis nekem nem. Neked meg akkor a Toto esik ki, de mit szólnál Oz-hoz? Vigyorgok vissza Harvey-ra, szerintem még illene is rá a név, legalábbis elméletben. Lehet hogy, ha ő is kimondja, akkor az ő szájából hallva az is nope lesz. Közben szemem issza a hangokat és fülembe zsong a látvány, ezért megérte átutazni a fél Perdát, és még csak most érünk be!
Nagy a zsivaj, s mindenki teszi a dolgát a mai napon. Jönnek és mennek a perdaiak, egyesek egyedül, de mások csoportosan. A nagy változatlan esemény áradatot azonban egy dolog megzavarja. Hirtelen a semmiből tőr elő, s lecsap mindenkire aki a közelben van. Egy perdai kisfiú fog neki a bömbölésnek, körülbelül 6 évesnek néz ki. Ez a hangforrás nem egy helyről hangzik, hanem egyenesen mozog Alec, Josie és Harvey csoportja felé. A srác amint megpillantja a különleges bőrszínű Harvey-t, hát égi jelnek fogja fel. Hirtelen a bömbölése is elcsitul, s odaszalad a férfihez. Belekapaszkodik a lábába, s alig hallható cérna hangján szól könyörögve, ráadásul saját anyanyelvén. - Piszkos bácsi! Piszkos bácsi! Segítesz? Kérlek! - tart némi hatásszünetet, csak hogy rénézzen Alecre és Josie-ra. - Eltűnt a legjobb barátom! Ki tudja, hogy mi fog vele történni?! - gyülekezik újfent a nedvesség a szemében, majd görcsösen kapaszkodik Harvey lábába, újra jön tőle a bömbölés, s így közelről még inkább hangos ezen kifejezése. A kis srác ruházata nem tér el más gyerekétől, ugyanabban a sárga díszes öltözetben van mint bárki más. Ezen felül a kezében szorongat valami póráz féleséget. Méretéből ítélve nem nagy állatról lehet szó. Mivel lehetne még borzolni a kedélyeket? Hogy rájön közben, hogy ebben a nagy tömegben elveszítette a családját, így bömbölve újfent könyörög Harvey-nak. - Nem találom a családom! Segíts a családom megtalálni! A szüleimet akarom! - az apró testből távozik ám könny, s egészen pontosan a férfi ruházatára kerül. A bömbölés természetesen a perdaiak figyelmét szintén felkelti, s Harvey érezheti saját magán, hogy minden perdai szinte őt bámulja.
- Főtér és Északi kapu között -
Jasmine
Hirtelen az egyik oldal irányból egy férfi dülöngél elétek, csak úgy váratlanul. Alig bírja megtartani magát, s jól láthatóan, ő már előre megalapozta a mai napját. Szembefordul, s bizony farkasszemet néz veletek, de mivel nehéz megtartani a fejét, így lejebb néz. - Csöcs...hiikk – ránéz Jasmine után a másikra. -..ök..hikk – egy alkoholgőzös mosolyra futja nála, majd hirtelenjében, mikor érzékeli, hogy kikerülnétek, akkor szól hozzátok. - Nincs semm... hikk..im, se ház..hikk..am! Adjatok enni, mert meg...hikk..pusztulok – szól a férfi, akinek az arcát jobban megnézve, számos éles barázda jelzi, hogy valamelyik vadállat ott hagyta a névjegyét. De nem csupán ez a gond a férfinél, mert lejebb haladva feltűnő lehet, hogy az egyik karja nincs. Az öltözet tekintetében ott a sárga rajta, ám az alkoholtól bűzölög, s ki tudja hány napja hordja már. - Cserébe, megvé...hikk..dem a kisassz..hikk..onyokat bármitől a mai ..hikk.. nap folyamán. - s csak most jut eszébe, hogy talán be kellett volna mutatkoznia. - A nevem Isumod, val..hikk..amikor a nagy vadászok egyike..- tűnődik el, miközben az arcára kiül a fájdalom. Mintha visszarémlene neki újból azon események, ami a nyomorúságához vezetett. Közelebb lép Jasminehoz, s közelebbről megnézi az arcát, s hőköl egyet hátra. - Mit..mit keres itt.. egy-egy… - be se tudja fejezni a szavait, mert tanácstalanul néz rá a kisérőjére. A férfin látszik némi érdeklődés, de nem tudja hová tartani, hogy ünnep napon más faj képviselői jelennek meg.
[Elorak közeli erdő]
- Erdő rejtekében -
Evans Kancellár
A három tagból álló vadászcsoport figyelemmel kíséri a köszönést, hiszen aki kimondja Shiennel nevét ezen a napon, az megérdemli az odapillantást. Az egyiküknek szól az ajka, de ahhoz túlságosan későn, hogy elkerülhető legyen a baj. Közelebb vonulnak ehhez a bohóchoz mind a hárman, díszes sárgában, s mikor látják, hogy nem fajtárs vonásai vannak, akkor összenéznek. Ráadásul a kancellár kiejtése hagy némi kívánni valót. Tanácstalanok, mert ott vannak mind a hárman, de nagy nehezen tudják összerakni a férfi beszédét. Végül a 18 évesnek néző vadászleányzó lép oda a kancellár elé, szépen kifestett harci jelekkel az arcán. Saját nyelvén szól, s pörgősen. - Shiennel áldjon! Ma ünnep van, ezért van az öltözet. Ezzel adózunk Shiennel előtt, hogy népünket őrzi, s gyarapítja. Ez régóta így van. S aki nem tiszteli Shiennelt, az elvész – néz rá a férfi öltözetére, végül elfordul és visszalép a másik kettőhöz, két marcona férfihoz, akik úgy méregetik a kancellárt mint, ha valami levadászható hús lenne az erdőben. Ők szintén harci arckifestéssel rendelkeznek. Még a nő odafordítja a fejét a kancellár felé. - Ha megbocsátasz, mi sietünk, mert a szent beszédre még haza kell érnünk, csak még keresünk valamit. - jobbnak találja nem elárulni az idegennek, hogy mit keresnek itt. Jelez a két férfi társának, akik elindulnak, s a nő pedig odamondja a biztonság kedvéért. - Az erdő veszélyes lehet a betöretlen pelyhes képűnek – s azzal ruganyos léptekkel indul tovább két társa után. Egy cseppet sem akarja vacakolni az időt. Lassan halad a csoport, még beérhető. Szemmel láthatólag a földön található nyomokat olvassák. Azonban ezzel egyetemben egy teljesen más irányból, a távolból egyre erősebb neszezés hallatszik, s közeledik a Kancellár felé.
// A következő határidő: Augusztus 14. éjfél azaz 2 hét//
/Városkapu - Josie-val és Harvey-val érkezve az északi kapuhoz/
Jót vigyorgok Harvey válaszán, arckifejezésén és pillantásán, amely még egy szemnél is kifejező. Vagy még kifejezőbb, mint volt kettővel. És mondtam már, hogy bírom Josie-ban, hogy veszi a lapot és rákontráz az ugratásra? Aztán fogamat szívom, mikor látom, hogy kerül elő a másik motorról kosárka és biztosan Josie táskája sem csak a nem létező púderünket rejti. - Na basszus, mindenki készült csak én nem? Remélem nem ez a belépőkártya. - Mehetnék virágot szedni vagy valami, hogy legyen mit felajánlani. Sajnos a többiek cókmókja se akkora vagy nehéz, hogy segítő kéz kelljen hozzá. Na mindegy, csak bejutok, ciki lenne, ha nem. - Hé, Ozzy és Dorothy: perdai nevet kellene keresnetek, nem? - Vetem közbe somolyogva, elvégre ha már annak öltöztünk, elég gyanús lenne az efféle név. Fogalmam sincs amúgy, melyik műből szedték ezeket, ők láthatóan tudnak valamit, amit én nem, de rá se merek kérdezni nekem mi lenne a nevem, a karom miatt biztos valami Bádogembert találnának ki. Ám talán el sem jutunk oda, hogy mindenkinek meglegyen a perdai neve, mikor felkapom a fejem a gyereksírásra. Ez olyan ösztönös dolog lehet, szerintem akkor is, ha nem lettek volna "gyerekeim". Az viszont meglep, hogy a kis perdai pont minket pécéz ki. Harvey megszólítására odahajolok kicsit Josie-hoz, hogy rosszmájúan halkan megjegyezzem, persze csak annyira halkan, hogy Harvey még pont hallja. - Na, neki már megvan a neve. Most már biztos szeretné azt a púdert. - Gonoszkodom kicsit, de csak mert szeretjük egymást ugratni olykor, és ez pont olyan olykor. Viszont mázli, hogy ez az északi kapu, azt hiszem nincsenek itt városiak, elég sok tekintet kezd ránk szegeződni. Mondjuk ha a városiak is sárgába öltöztek, akkor gyors körbepillantásra úgy sem lesz megmondható, hacsak nem valami csilli-villi perdaiaktól idegen ruhaanyag az a sárga. Viszont nem tudom a többiek hogy állnak a perdai nyelvvel, de másnem a kiejtésünk lebuktathat, ha a nyelvtan rendben is lenne. Leguggolok gyorsan a gyermekhez s halkabban mondom neki. - Pszt! Te lenni nagyon szerencsés, Shiennel mosolyogni rád. Ő lenni a legjobb barát-kutató, ő meg szülő-kutató... - Mutatok itt előbb Harvey-ra, majd Josie-ra. - De neked lenni kelleni nyugodt. Nem lenni semmi baj, megtalálni mindenkit, akit te keresni. - Remélem bejön. Majd hirtelen eszembe jut valami. - Te felülni nyakamba? Te jobban látni s téged is jobban látni te család. - Javaslom, hátha a szülők hamarabb kiszúrják, az ő megtalálásuk elsődlegesebb, aztán az állatka, vagy mi a barátja. Mit is keresünk egyáltalán?
Persze, Alecet párszor cukkoltam, visszaadva az életmélményt, amivel ő kecsegetett,, hogy abba a hajtókába igazán tehetne virágot. De ha már nincs hajtóka, igazán fonhatna a hajába is, és akkor talán egészen jól is nézne ki. Hogy aztán odadobjam zárszóul, hogy nem csak egy virág fog dongani körülötte, hanem perda összes fullánkos soklábúja. 
