Welcome to Dominium frpg site


 
Lépj be
egy más világba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
Kommunikációs hálózat



Friss írások
utolsó hozzászólások
Today at 9:42 am

Yesterday at 9:59 pm


Yesterday at 9:21 pm


Yesterday at 8:40 pm

Yesterday at 7:40 pm

Yesterday at 11:31 am


Szer. Nov. 25, 2020 5:17 pm




Ki van itt?
belépett tagjaink



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég




Perda térképe
Fedezd fel!
Statisztika
Nyilvántartás
Csoportok
Kancellárok - 5
Polgárok 7 5
Hadsereg 4 6
Ellenállók 2 4
Flotta 1 5
Perdaiak 8 5
Összesen 21 31
A hónap
legaktívabb tagjai
Discord
Regisztrálj az oldalra
Facebook
Csatlakozz!

Go down 
 

 
Terek és utcák
In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.


Kancellária


Terek és utcák Giphy

Beosztásom :
Admin

Reagok száma :
311

☽ :
Terek és utcák Tumblr_pkzm1lZTDP1qj6sk2o1_500


Terek és utcák Empty
Utolsó poszt Hétf. Júl. 29, 2019 1:18 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Terek és utcák
 





A Város épületeit összekötő utcákat igyekeztek az idők során úgy kialakítani, hogy azok kellemes hangulatúak legyenek, az építkezés miatt kivágott fákat javarészt pótolták, egyre nagyobb a zöldfelület a tereken és az utcák szegélyén. A botanikusoknak hála megtalálható itt néhány földi fácska és jól elvannak a perdai bokrok mellett. A terekből sugárszerűen nyúlnak az utcák az épületek felé, kellőképpen szellősek és árnyékosak.  
Vissza az elejére Go down

Dorian Castillo

Kancellár

Terek és utcák Giphy

Karakterlapom :

Születési idő :
2377.11.23. (39)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
kancellár (orvostudomány, űrlénytan, botanika, biológia szakirányban kutatás)

Reagok száma :
188

Avatar alanyom :
Cillian Murphy

Keresem :

☽ :
Terek és utcák 31qBM


Terek és utcák Empty
Utolsó poszt Hétf. Aug. 26, 2019 11:35 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Miss Shirley & Dorian

Ha csak a víz ver visszhangot és nincs rajtunk az élet éles árnyéka, megpihenhetünk.



-Nos, felveheti pluszban a perdai kultúrát, ha gondolja az Akadémián majd. Én a tudomány embere vagyok. - Ezzel burkoltan közöltem a véleményem, miszerint olyan lehetetlen dolgokban hinni mint az istenek, badarság. Szerintem semmi szép nincs benne, egyszerű társadalmi és lélektani reflex. De még fiatal a másik, sokat fog formálódni.
-Reménykedjünk benne. - Jegyzem meg tőlem szokatlanul az orrom alatt elmormolva, mert hát valaki megtámadott, csak nehéz elhinni valóban ellenálló volt. De lehet csak én vagyok túl paranoiás, könnyen meglehet. Elvégre az ellenállók egy szedett-vedett csőcselék. Felállok, felsegítem. Hah, igen, úgy fest némi udvariassággal könnyen el lehet nyerni a jóindulatát, majd rászánom magam és élek még vele. Ha esetleg a feleségem lesz, akkor elég lesz csak emberek között, nem kapatom el. Megvárom míg Ő is összekészül majd elindulok vele vissza könnyed sétatempóban. Mivel nekem lassan vissza kell térnem egy megbeszélésre, így nem a gyümölcsös felé veszem az irányt majd, hanem a terek felé.
-Ó, gondolja ilyen hamar megoldja a házi feladatát? - Magabiztos, ez tetszik. Egy nem botanikusnak szerintem több idő lesz mire kikeresgéli a növényeket, de ha valóban olyan dolgos, akkor meglephet vele. Aztán szép lassan kellő távolságban a testőreim is csatlakoznak, de mivel beszélgetek, nem jönnek közelebb.
-Eljön velem a kommunikációs épületekig? Azután sajnos magára kell hagyjam, a kötelességem elszólít. Viszont javaslom próbáljon ki valami perdai ételt, vannak kellemes étkezdék és vannak olyan ételek, amik szabad tűzön készülnek, másabb lesz az ízük. Ha kedveli az ilyesmit, persze. - Én nem vagyok nagy ínyenc, a munka miatt van hogy enni is elfeledek, de Violet szerette az ilyesmit, így van némi fogalmam a dolgokról, hacsak elméletben is. A tereket lassan szelve igyekszem nem tudomást venni az emberekről, végtére is túl lezseren vagyok öltözve, a ruhám ott vár. Ám mivel az őrök még mindig tartanak valamennyi távolságot kevésbé vagyok feltűnő. Talán... igaz azt nem tudom megítélni mennyire előny vagy hátrány hogy Miss Shirleyvel látnak, de ettől most eltekintek. Maximum Callumot meglepem, hogy bizony leterheltem a kis gyakornokát.


Próbálkozni lehet, csak nem mindig érdemes...
Vissza az elejére Go down

Elizabeth Castillo

Polgár

Karakterlapom :

Születési idő :
2400.11.23. (16 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
tanuló (genetikus)

Reagok száma :
180

Avatar alanyom :
Gabriella Wilde

Keresem :

☽ :
Terek és utcák Tumblr_static_tumblr_inline_mp3upkunr71qz4rgp


Terek és utcák Empty
Utolsó poszt Kedd Aug. 27, 2019 9:03 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Dorian & Lizi
Nem tagadom le, hogy a perdai nép mennyire lenyűgöz. Minden, amiben hisznek és amit kiépítettek maguknak ezen a holdon, de még oly tudatlan vagyok velük kapcsolatban. Kíváncsi lennék az otthonaikra is, ahogy a hétköznapi életükre is, de amikor meghallom a kancellár szavait, őszintén elgondolkodtat a javaslat, bár sejtem, hogy jobban értékelné, ha akár csak Ő, úgy én magam is a tudomány mellett maradnék.
- Nagyon érdekelne, de nem biztos, hogy lenne rá időm. Ez még... nagyon sok mindentől függ. - az Akadémiára se biztos, hogy eljutok, hiszen egy éven belül férjhez kell mennem a törvényeink szerint, és rá maximum két évre megszülnöm az első gyermekemet. Hogy mehetnék hát továbbtanulni. Maximum később... Az egész karrierem bukásra van ítélve, ezt pedig tudom jól, de elméletileg Castillo kancellárnak is tudnia kell, mégis megbízott egy ilyen komoly feladattal. Bár ha szerencsénk van, az első gyerek előtt még talán tudnék végezni vele. De hogy milyen lesz a férjem és mennyire tudok mellette koncentrálni... Túlságosan is fájó gondolatok ezek, így inkább elhessegetem őket. Egyébként is ideje visszaindulnunk. Az udvarias gesztusra nem számítok, de jól esik, ez pedig szinte arcomra is van írva, így nem ellenkezem, egyébként se tehetném meg, hogy elutasítsam egy kancellár kezét, amikor fel kíván segíteni.
- Reménykedem benne, hogy igen. De ha nem ér rá, akkor a jövő hétre biztosan megoldom! - határozottan állítom, mert ismerem a saját képességeimet, így tudom, hogy mire vagyok képes. És ha én egyszer valamit a fejembe veszek, akkor azt meg is valósítom. Utunk közben feltűnik ám, hogy a testőrök mögénk kerülnek, így hátrapillantok, majd vissza a kancellárra, de próbálom nem zavartatni magam különösebben. Amíg csak ketten sétálunk, addig nem is érzékelem zavarónak, de amikor egyre beljebb érünk az emberek közé, akkor azért érzékelem, hogy engem is megnéznek maguknak, hogy vajon ki is vagyok én. Soha se kaptam igazán nagy figyelmet, így picit zavarba jövök, de a kérdésre azért tudok felelni.
- Igen, szívesen elkísérem. - mosolygok rá kedvesen, majd amikor meghallom a javaslatát, szélesebbé válik a kedves mosoly arcomon.
- A szabad tűzben készült ételeket valóban megkóstolnám. Köszönöm a kedves tanácsait uram. - hiszen nem ez volt ma az első és neki hála most már tudom, hogy merre induljak. Kár, hogy egyedül jöttem le, barátok nélkül, de feltalálom azért magam, nem kell engem félteni. Ha pedig szerencsém lesz, mással is megismerkedhetem. Odafent nincs sok választásom ételek terén, így ha elválnak útjaink, rögtön az egyik étkezde felé fogok tartani. De még mielőtt odaérnénk a kommunikációs épületekig, kiszúrom tőlünk kicsit arrébb egy nő ujját, aki felénk mutat és nagyban magyaráz a mellette álló idősebb nőnek. Pletykás asszonyságoknak tűnnek, én pedig zavartan sütöm le szemeimet.
- Nem szeretnék kellemetlenséget okozni Önnek, uram. - tudja jól, hogy mire gondolok. Amiért vele látnak. Az emberek pletykások, főleg, ha kancellárokról van szó, mi pedig kettesben, a testőrség kíséretében sétáltunk be a Városba... No igen, cseppet feltűnőek voltunk, hiába tartjuk meg egymástól a szükséges távolságot. Bár fiatal vagyok, sokak számára ez nem számít, ahogy az se, hogy egy kancellár nős, a lényeg az, hogy legyen miről csámcsogniuk. Ismerem a fajtájukat, a szüleim is pontosan ilyenek és utálom is ezt a tulajdonságukat...

Vissza az elejére Go down

Dorian Castillo

Kancellár

Terek és utcák Giphy

Karakterlapom :

Születési idő :
2377.11.23. (39)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
kancellár (orvostudomány, űrlénytan, botanika, biológia szakirányban kutatás)

Reagok száma :
188

Avatar alanyom :
Cillian Murphy

Keresem :

☽ :
Terek és utcák 31qBM


Terek és utcák Empty
Utolsó poszt Kedd Aug. 27, 2019 9:54 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Miss Shirley & Dorian

Ha csak a víz ver visszhangot és nincs rajtunk az élet éles árnyéka, megpihenhetünk.



-Nem mondom nem jár áldozatokkal, de a tudás árát meg kell fizetni. - Nincs szabadidő, nincs hobbi, azaz minimális. Én már csak tudom, végtére is ez az életem és mióta elértem a célom az a feladatom megtartsam azt, tehát a kancellárságot. Kiváltképp továbbvinni lenne cél, de ahhoz egy normális fiú kéne, nem egy olyan mihaszna mint Christopher.
-Ráérek, ha úgy kívánja. - Mondok csak sejtelmesen ennyit, lévén egyértelműen nem mondom ki, hogy szól és megoldom, rangja nem elég magas hozzá. Ám ha komolyan gondolja végez, akkor eléggé kíváncsi vagyok ahhoz, hogy valahova beiktassam a napirendembe. Lehet csak fél óra lesz, de megoldom. A városban sétálva aztán én magam is próbálok nem arra gondolni, nem elég elegáns a megjelenésem. Már a városfalhoz kellett volna ruhát hozatnom, de nem számoltam társasággal, ugye.
-Akkor azt hiszem nem fog unatkozni, hölgyem. - Mondom némileg szórakozottabb hangon, hogy én nem tudom elképzelni hogy egész nap csak csavarogjak. Sosem voltam ilyen típus. No meg élvezze ki, ha mellette teszem le a voksom, alkalmazkodnia kell majd, abba nem fér bele a céltalan lődörgés.
-Miért mondja? Gondolja Mr. Jenkins féltékeny lesz, hogy elraboltam a gyakornokát? Egyéb dolog nem fog történni. Azzal társalgok akivel akarok, főleg hogy tudják általában munka miatt keresek meg bárkit is. Az hogy nem ismerik Önt reméljük ideiglenes állapot és hamarosan beérik a kemény munkája gyümölcse és felfedez valamit, ami társadalmunk hasznára lesz. Én látom Önben a lehetőséget Miss Shirley, Ők is látni fogják, csak még nem értik. - Tökéletes felsőbbséggel nézek keresztül az illetlen és ormótlan bámészkodókon, ez egyértelmű. Ahogy az is van egy minimális kaján örömöm, hogy Callum orra alá borsot törhetek, de ezt egyáltalán nem biztos kiérzi. De attól valóban nem félek, hogy romantikus pletykákat generálnak, végtére is nem igen szoktam nőkkel lenni vagy dolgozni, kivéve ha kivételesek, hovatovább mindig melegebb hangszínt ütök meg ha a feleségemről kérdeznek. Ennyire egyszerű.
-Egy jó tanács Miss, ha rangosabb férjet kíván magának, sose foglalkozzon a bámészkodókkal, mindig koncentráljon a partnerre. Főleg ha maga is befut majd, ugye.


Próbálkozni lehet, csak nem mindig érdemes...
Vissza az elejére Go down

Elizabeth Castillo

Polgár

Karakterlapom :

Születési idő :
2400.11.23. (16 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
tanuló (genetikus)

Reagok száma :
180

Avatar alanyom :
Gabriella Wilde

Keresem :

☽ :
Terek és utcák Tumblr_static_tumblr_inline_mp3upkunr71qz4rgp


Terek és utcák Empty
Utolsó poszt Kedd Aug. 27, 2019 11:11 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Dorian & Lizi
- Nem bánom, ha kevesebb szabadidőm lesz. - nem erre gondoltam, mint amit a férfi ért szavaim alatt, de nem óhajtom kifejteni neki félelmeimet. Ha férjem lesz és gyermekeim, akkor soha se érem el azokat a célokat, amelyeket most szeretnék. Miért is reménykedem még mindig? Fel kellene adnom, hiszen az időm egyre csak fogy. De ha már idő, akkor a házi feladatomra rátérve jelzem, hogy időben kész leszek vele, és mivel Castillo kancellár láthatóan tudna majd időt szakítani rám, így finoman biccentek neki, elfogadva szavait. A további ötletei is jól hangzanak és kezdek megéhezni egyébként is. Akad néhány kreditem, csak kapok belőle valami finomat, úgyse költök szinte semmire.
- Nem szoktam unatkozni, de idelent egyébként is lehetetlenségnek tűnik. - mosolygok kedvesen, de ez a mosoly leolvad szépen lassan, ahogy beérünk a Városba. Érzékelem, ahogy minket néznek és kellemetlenül is érint kicsit.
- Ismeri az embereket... - csak ezért. Ennél többet nem is kell hozzáfűznöm a dologhoz, de amikor Mr. Jenkinst említi, meglepetten pillantok fel rá. Tehát tudja, hogy az Ő gyakornoka vagyok? Nem hittem volna.
- Nem úgy ismerem Mr. Jenkinst, akit az ilyesmi zavarna, és egyébként se rabolt el. Én csak egy gyakornoka vagyok a sok közül és... egyébként se hiszem, hogy kedvelne. - a múltkori ébresztésen nem úgy érzékeltem, mint aki szívesen dolgozik vagy éppen társalog velem. Pedig én úgy igyekeztem, mégis, számára az nem volt elég. Többet várt volna tőlem. Apró, szomorú sóhaj szökik ki ajkaim közül, melyet meg is bánok, ahogy érzékelem ösztönös reakciómat, így inkább picit kerülöm a férfi tekintetét, miközben hallgatom szavait.
- Nagyon kedvesek a szavai uram és szeretném, ha ez lehetséges lenne, de... mindketten tudjuk, hogy én jó ideig nem fogok felfedezni semmit. - most mégse maradok még csendben, hiába kellene, egyszerűen előtörnek belőlem a szavak. - Hiába szeretnék tanulni és fejlődni, hamarosan 17 éves leszek és Ön is tudja, hogy akkor más kötelességeim lesznek. A jövendőbeli férjem pedig meglehet, hogy a későbbiekben se engedné, hogy visszatérjek ehhez a területhez. Fogalmam sincs, hogy mit hoz számomra a jövő. - és ez a legnehezebb az egészben. A férfiak itt túl nagy hatalommal rendelkeznek a nők felett. Még sincs választásom, a törvényeinket jól ismerem, és Castillo kancellár is, így neki se kellene álmokba kergetnie vagy esetleg rám építenie. A rangosabb férjnél csak biccentek, majd ha már ilyen őszinte voltam eddig is, most se érzem úgy, hogy csendben kéne maradnom. Miért kellene? Ha a CSH kijelöli a férjem, hozzá fogok menni a kiválasztotthoz, teszem a dolgom, de azért ennyi saját vélemény talán megengedett... bár lehet, hogy nem.
- A szüleim szeretnék, ha rangosabb férjem lenne, de nekem ez nem számít. Jobban örülnék, ha tanulhatnék és dolgozhatnék és csak később kéne férjhez mennem. - végül azért észreveszem magam, így egy pillanatra megtorpanok, majd fejem is lehajtom, elszégyellve magam.
- Elnézést kérek kancellár úr, nem szabadott volna ilyet mondanom! Kérem nézze el a félelmem... - hiszen még gyermek vagyok. Félve pillantok fel a férfi szemeibe, aki remélem, hogy nem fog máris ellenállónak bélyegezni ezekért a szavakért, de talán nem mondtam még olyan súlyos dolgokat és a Kancellária is tudja, hogy a legtöbb lány ebben a korban átesik ezeken az érzéseken.
- Természetesen elfogadom, akit kirendelnek majd hozzám és betartom a törvényeinket. - kezeimmel szorosan fogom magamhoz a füzetet, de attól még a félelmem nem múlik el. Ki lesz vajon a férjem? Lehet, hogy egy öreg férfi, aki minden este bántani fog... vagy olyan, mint akit Stephen felvázolt nekem. Rettegek ettől... Miért nem élhetek úgy, mint egy férfi? Miért nem folytathatom a gyakornokságot, majd lehet belőlem valaki? Az egész kutatás értelmét veszti hamarosan, bármennyire is örültem neki, amikor Mr. Castillo megbízott vele.

Vissza az elejére Go down

Dorian Castillo

Kancellár

Terek és utcák Giphy

Karakterlapom :

Születési idő :
2377.11.23. (39)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
kancellár (orvostudomány, űrlénytan, botanika, biológia szakirányban kutatás)

Reagok száma :
188

Avatar alanyom :
Cillian Murphy

Keresem :

☽ :
Terek és utcák 31qBM


Terek és utcák Empty
Utolsó poszt Kedd Aug. 27, 2019 11:36 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Miss Shirley & Dorian

Ha csak a víz ver visszhangot és nincs rajtunk az élet éles árnyéka, megpihenhetünk.



-Hm. - Érdekes, érdekes. Akkor valami másra utal, de annyit még nem beszélgettünk, hogy rákérdezzek. Minden esetre szimpatikus a hozzáállása - pechjére, bár aztán ki tudja, mégis csak egy kancellár felesége lehetne, nem de bár? Emiatt is magyarázom el neki később, mikor a tekintetek kereszttüze éget minket, hogy felesleges ezen görcsölni, meg kell szokni, helyén kell kezelni.
-Ezért mondom. Minden ideiglenes, semmi kiváltképp érdekeset nem csinálunk, hogy sokáig téma legyen. - Ez nem felhívás keringőre csupán tényt állapítok meg. Az hogy beszélgetünk nem jelenti azt, hogy bármi komolyabb közünk lenne egymáshoz. Egyelőre nekem ez így teljesen meg is felel.
-Mr. Jenkins igazán nyájas és megértő, úgy hiszem csak nehéz napok vannak mögötte, nézze el neki a leterheltség miatti... esetleges negatív élményeket. - Érdekelne miből szürte le nem kedveli, de hát nyilván nem fogom azt mondani, hogy Callum valójában egy rohadék mint én magam és nem azért tartjuk a gyakornokokat hogy jól érezzék magukat... Callumnak nincsenek céljai ezzel a nővel, természetes, hogy nem foglalkozik azzal kedvelik e vagy sem. Bár lassan Callumnak is kéne feleség, ha már megözvegyült. Érdekelne keres-e már valakit, hm.
-Nem kedvelem a kishitű embereket Miss Shirley. Maga szerint hogy végeztem el hamarabb az akadémiát? Bizonyosan nem ilyen hozzáállással... - Dorgálom, de csak finoman, szeretném ha törtetőbb lenne, jobban hinne önmagában, anélkül lehet visszaesik középszerű kutatóvá, kellemetlen lenne. Aztán ahogy folytatja kissé megvilágosodom. Tény, a gyerek okozhat gondot, de nem ennyire vészes.
-Értem. Nos, ha férjének lesz egy csöpp esze, akkor nem hagyja parlagon a tehetségét és a szorgalmát, a gyerekeket úgy is az Iskola neveli zömében. No meg... kancellári mivoltom úgy gondolom rangban a kedves jövendőbelije felett áll majd. Ha úgy ítélem meg szükségem van magára, akkor dolgozni fog. - Ez tény, akkor is ha nem veszem el és nem én leszek a férje. Ha valóban odateszi magát hogy sikeres legyen a kutatás, akkor semmi okom tétlen nézni visszatér-e vagy sem.
-Ahm, a házasság jó dolog Miss Shirley, nem kellene ilyen gyászosan felfognia. - Apró rövid mosoly jár neki, de főleg mert magamban arra gondolok, hogy ezzel olyan könnyű megpuhítani egy nőt. Mintha létezne romantika. De valóban előnyös dolog lehet a házasság, már csak a kapcsolati hálók miatt is, tudhatná. Minden esetre legyintek, jelezve nem történt semmi, ezért még nem szeg törvényt, hogy vannak céljai. Szeretem, ha vannak az embernek céljai, pláne ha fiatal nő az illető.
-Nem is gondoltam másképp tenne hölgyem. Ki tudja, lehet pozitívan csalódik! A CsH a közhiedelemmel ellentétben valóban ügyel arra, kiegyensúlyozott kapcsolatok jöjjenek létre. - Igaz, Martha nem volt általuk olyan jó választás, így utólag, de annyi baj legyen, megoldom a problémát szépen lassan ugye.
-A szüleit pedig megértem, nekem is lassan ki kell házasítanom a lányomat. Egy szülő mindig szeretné, ha gyermeke sora jól menne. - Már ha tartja valamire a gyerekét, ugye, de elsőszülött lányommal talán nem is lett volna baj, ha nem lenne leány, ugye. Na mindegy.


Próbálkozni lehet, csak nem mindig érdemes...
Vissza az elejére Go down

Elizabeth Castillo

Polgár

Karakterlapom :

Születési idő :
2400.11.23. (16 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
tanuló (genetikus)

Reagok száma :
180

Avatar alanyom :
Gabriella Wilde

Keresem :

☽ :
Terek és utcák Tumblr_static_tumblr_inline_mp3upkunr71qz4rgp


Terek és utcák Empty
Utolsó poszt Csüt. Aug. 29, 2019 8:07 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Dorian & Lizi
Nem tudom figyelmen kívül hagyni a minket vizslató tekinteteket, pedig azt kellene tennem. Igaza van a kancellárnak, nem teszünk semmit, ami különleges lenne, bár az én jelenlétem Dorian Castillo mellett nem éppen szokványos. Mindegy is.
- Természetesen! - csak ennyit mondok, finoman biccentve Jenkins kancellárt illetően. Persze, hogy elnézem neki. A háta közepére se kívánt, mivel nem is rám számított, hanem két másik, megbízható emberére, de mégis engem kapott helyettük. Igyekeztem a tőlem telhető lehető legjobban teljesíteni, de nem tudok annyit, mint egy 20 éves gyakornok, hiába vagyok jó. A negatív hangulat egyre inkább bekebelez, így a jövőmmel kapcsolatban is elárulom a férfinek a félelmeimet, de a szavaira nem tudok eleinte mit mondani. Nem hiszek a csodákban, én nem vagyok perdai.
- A kettőnk esete azért más, uram. - felelek végül ennyit, de mielőtt nem értené, már folytatom is. Ő férfi, én pedig nő vagyok, és ebben a társadalomban a nemek nagyon is meg vannak különböztetve. Nekem egyéb kötelességeim lesznek hamarosan, melyek felülírják a tanulmányaimat, A férfi szavai további szavaira viszont nem számítok, így ismét némi remény csillan szemeimben. Tehát ha megfelelek majd az elvárásainak, akkor segít nekem, akár a jövendőbeli férjemmel szemben is, hogy visszatérhessek a tanulmányaimhoz és a munkámhoz?
- Tényleg megtenné? - de persze, nem beszél csak úgy össze-vissza, ezt én is tudom. - Köszönöm uram, nem fogok csalódást okozni! - eddig se akartam, de most már erősebb az elhatározásom, hiszen nagyon is van miért küzdeni. A saját életem immár a tét.
- Nem érzem még elég érettnek magam a házassághoz, se a gyerekekhez. Pár év múlva jobb lenne... - ezért a gyászos felfogás, hiszen még én se nőttem fel. De azért észreveszem ám magam, így elnézést kérek és biztosítom hűségemről a kancellárt, de láthatóan nem gondolt egyebet szavaim mögé, mint ami az igazság.
- Igen, lehetséges! - biccentek. Talán tényleg lehet, hogy egy hozzám illő, korban is passzoló férjet kapok ki. Nekem nem fontos, hogy legyen rangja, csak szeressük egymást és éljünk boldogan, mint a mesékben. Dorian korával nem voltam pontosan tisztában eddig, de most, hogy a lányára tér ki tudatosul bennem, hogy annyi idős lehet, mint az apukám, a lánya pedig 16 körül, akár csak én. Akkor pont neki nem szabadna panaszkodnom, biztosan hallgatja eleget a saját lányától is, hogy nem akar máris férjhez menni.
- Sajnálom, hogy ilyen gondolatokkal terheltem. A lánya nem fél a házasságtól? - nem szabadna ezt a kérdést feltennem, de egyszerűen tudni szeretném rá a választ, így kíváncsian figyelem a férfi arcát, miközben egyre közelebb kerülünk a kommunikációs épülethez. Igazán kár, jó érzés vele beszélgetni.

Vissza az elejére Go down

Dorian Castillo

Kancellár

Terek és utcák Giphy

Karakterlapom :

Születési idő :
2377.11.23. (39)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
kancellár (orvostudomány, űrlénytan, botanika, biológia szakirányban kutatás)

Reagok száma :
188

Avatar alanyom :
Cillian Murphy

Keresem :

☽ :
Terek és utcák 31qBM


Terek és utcák Empty
Utolsó poszt Csüt. Aug. 29, 2019 10:44 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Miss Shirley & Dorian

Ha csak a víz ver visszhangot és nincs rajtunk az élet éles árnyéka, megpihenhetünk.


Tisztában vagyok vele ezzel nem billentettem helyre a Callummal való viszonyát, nem is célom fényezni kancellártársaim, csupán annyira, amennyire a posztom megköveteli. Engem sem kedvelnek az emberek, de soha nem is foglalkoztatott. Igaz, mára talán jobban szeretnek mint az öreg Willt, érdekelne hogy csalták így tőrbe. No meg hogy mit fog lépni! Na de egyelőre maradjunk a CsH-nál, majd felszalad a szemöldököm, hogy jelezzem, fejtse ki pontosan mi a baja, mitől tart ennyire. Nem Ő az első, aki ki lesz házasítva tudósként, nem de? De áh, értem, értem a gondjait, nos, ezen részben tudok segíteni ha úgy fogom megítélni kiérdemli és szükséges.
-Természetesen. Ajánlom is Miss Shirley, nem érem be kevéssel. A pletykák arról mennyire maximalista vagyok meg sem közelítik a valóságot. - Márpedig erős a híre mennyire magas nálam a léc, tartsa ehhez magát és ha nem bukik bele, megjutalmazom. Az ösztönzés ezen módja nem áll távol tőlem. Talán azért sem, mert én nem beleszülettem a kancellárságba mint társaim, hanem kiérdemeltem. Emiatt lehet, hogy példának okáért Callum nem szeret rangot osztogatni, míg én szívélyesen kísérletezem ezzel.
-Badarság. Ösztönök Miss Shirley. Én is csak 20 éves voltam mikor a fiam megszületett. Az anyai ösztönök segítik majd, ahogy a technológiai is, ha ügyes nem zökken ki a gyerek mellett a kutatások folyamából és könnyebben visszaintegrálódik. - Minden elhatározás kérdése, legalább is az én felfogásom szerint. A nők amúgy is képesek párhuzamosan több dolgot csinálni egyszerre, nem hiába. Arra is csak elégedetten biccentek, hogy felpiszkáltam benne a reményt, talál magának valaki számára megfelelőt. Maximum összetöröm ha elveszem, holott ennél nagyobb érdem nem is érhetné, nem de?
-Miért félne? Tudja, hogy önállóbb lesz tőle és nem kevesebb. - Hazudom rezdüléstelen arccal, magától értetődően. Igazából fogalmam sincs róla, hogy miképp éli meg lányom a dolgot, végtére is keveset foglalkozom vele. Miért is tenném, neki nem tudom tovább adni amit elértem, a nevem se viszi tovább... Christopher sem, mert az anyja gyengesége mint kiderült örökölhető, no meg nem is a legtehetségesebb maradjunk annyiban, némely felfogásától a falnak megyek, tehát hagyjuk is. Persze nem tagadom le vagy titkolom, egyszerűen kancellári mivoltom ezt a kötelességet szabta rám. De azért egy pillanatra megállok, felé fordulok és a lehető legmegnyugtatóbb hangom veszem elő.
-Miss Shirley, lehet a házassága nem lesz romantikus feltétlen, de a férje a legjobb barátja is lehet, a társa, akivel megoszthat mindent, akivel közös élményeket szerezhet. Én mai napig tisztelem amit a tudományban elért az első feleségem, lelkesen kutatja a perdaiak nyelvtanát, fogalmait. Nézze más szemszögből a dolgokat, ha bizonytalan. Egy kis nézőpontváltás az élet bármely területén nagy segítség lehet. - Aztán indulok is tovább, bár nem sietősen, hanem ráérősen. Egy kis bölcsesség sosem árt, maximum a leendő férjének tettem némi szívességet. Kétlem bármelyik kancellártársam lenne az így nem izgatom magam rajta.


Próbálkozni lehet, csak nem mindig érdemes...
Vissza az elejére Go down

Elizabeth Castillo

Polgár

Karakterlapom :

Születési idő :
2400.11.23. (16 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
tanuló (genetikus)

Reagok száma :
180

Avatar alanyom :
Gabriella Wilde

Keresem :

☽ :
Terek és utcák Tumblr_static_tumblr_inline_mp3upkunr71qz4rgp


Terek és utcák Empty
Utolsó poszt Csüt. Aug. 29, 2019 10:42 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Dorian & Lizi
A kancellár szavai némi reményt ébresztenek bennem a jövőmmel kapcsolatban. Igen, Ő remek pártfogóm lesz, hogyha jó szolgálatot teszek neki és nem okozok csalódást. Eddig is mindent beleadtam a feladataimba, de ez után még jobban igyekszem majd megfelelni, hogy véletlenül se hibázzak, hiszen most már az életem múlik rajta. Az pedig nem zavar, hogy maximalista, én magam is az vagyok, és Ő se véletlenül jutott el odáig, ahol most van. Bízom benne, hogy minden rendben lesz, mert rendben kell lennie. De ha már ilyen őszintén beszélhetek vele, elárulom neki a gyermekvállalással kapcsolatos félelmemet, de szavai most annyira nem tudnak megnyugtatni. Igen, 20 éves volt, nem pedig 17, azért a három év az elég nagy különbség.
- Remélem úgy lesz, ahogy mondja. - az anyai ösztönökről már sokat hallottam, de nem akarom elképzelni azt, hogy máris anya legyek. A hideg is kiráz a gondolattól, hiszen még én magam sem éltem, de talán ha valóban olyan párra találok, akkor lehetek még boldog. És vajon Castello kancellár lánya is fél a házasságtól? Arra számítok, hogy igennel felel, de nem így tesz, így el is szégyellem magam kicsit. Lehet, hogy tényleg csak én vagyok túl gyáva és nem szabadna így éreznem, ahogy most.
- Persze. Nem szabadna félnem, hiszen ez egy új élet kezdete lesz. - kikerülök a családi fészekből, egy férfihoz költözök... Új családom lesz, férjem és idővel gyermekeim. Láthatnám pozitívabban is ezt az egészet. Ahogy a kancellár lelassít, én is így teszek, majd a szemeibe tekintek, amikor felém fordul, úgy hallgatom végig mindazt, amit mond. Valóban nagyon negatívan látok mindent, bele se merek gondolni abba, hogy minden jó lesz. Hogy barátok lehetünk és talán szerelmesek. Josh óta... nem bízom a férfiakban. Finoman bólogatok, hogy persze, igaza van, biztosan úgy lesz, csak mindez nehéz. De hát sokkal idősebb nálam, egyértelmű, hogy nem úgy látja a dolgokat, ahogy én. Na meg férfi...
- Igyekszem összeszedni magam, hogy amikor sor kerül a házasságomra, ne félve álljak majd a férjem elé. - na de a közös utunk lassan véget ér és én is úgy érzem, hogy jobb lenne most megszakítani ezt a beszélgetést. A téma túlságosan is fájó, nem akarok tovább erről diskurálni, tehát pont jókor ér véget a közös utunk.
- Minden jót kívánok kancellár úr! Akkor a növényekkel jelentkezem! - apró mosolyt villantok felé, ennél több most nem megy, majd végül magára hagyom. Ahogy beszéltük, először eszem valamit, majd utána jöhet az üvegház és a gyümölcsöskert. Aztán majd kiderül, hogy mi minden fér majd még bele a mai napba.

//Köszönöm szépen a játékot, imádtam! <3 //

Vissza az elejére Go down

Dorian Castillo

Kancellár

Terek és utcák Giphy

Karakterlapom :

Születési idő :
2377.11.23. (39)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
kancellár (orvostudomány, űrlénytan, botanika, biológia szakirányban kutatás)

Reagok száma :
188

Avatar alanyom :
Cillian Murphy

Keresem :

☽ :
Terek és utcák 31qBM


Terek és utcák Empty
Utolsó poszt Csüt. Aug. 29, 2019 11:44 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next



Miss Shirley & Dorian

Ha csak a víz ver visszhangot és nincs rajtunk az élet éles árnyéka, megpihenhetünk.


Érzékelem, hogy szavaim nem teljesen megnyugtatóak a számára, de ha mást nem el tud gondolkodni rajtuk, emésztheti őket. Nincs idegesítőbb egy hisztis feleségnél.
-Ahogy mondja, új utak nyílnak ki, szerintem jól helyt fog állni. - Ez üres bók, hiszen fogalmam sincs - még - a magánéletben milyen, de akár igazam is lehet. Főleg ha törekszik arra igazam legyen, azt mindig is szerettem.
-Nem tűnik félős leánynak Miss. Inkább az ura legyen a talpán, hm? - Mondom némi játékos éllel, mert kevesen olyan határozottak mint én, a fiam se, pedig az én fiam. Ám ennyi felpiszkálás kell ennek a nőnek, ha magabiztosabb könnyebben veszi az akadályokat. A bizonytalanságnál kevesebb dolgot utálok, ez is tény, így ha valakin érzem akaratlan is idegesít és likvidálom. Elindulok hát újra, hogy megtegyük azt a kevés sétát ami a célom felé vezet, mikor pedig elérjük enyhén fejet hajtok.
-Várni fogom a jelentkezését Miss Shirley. Kellemes étkezést és itt tartózkodást. - Hajtok ismét fejet, majd átlépem az épület küszöbét. Nem nézek vissza, hanem már lapozok is gondolatban. A lányra visszatérek majd, ha alkalmas lesz. Nem számoltam ezzel a váratlan kitérővel, de úgy gondolom a hasznomra volt, így nem bánom a dolgot. Minden esetre remélem nála lesz a füzetem és gyakorta eszébe jutok, hogy formáljam magam felé a jövőjét így vagy úgy.

//Én is köszönöm <3 Még elkaplak úgy is Wink //


Próbálkozni lehet, csak nem mindig érdemes...
Vissza az elejére Go down

Kancellária


Terek és utcák Giphy

Beosztásom :
Admin

Reagok száma :
311

☽ :
Terek és utcák Tumblr_pkzm1lZTDP1qj6sk2o1_500


Terek és utcák Empty
Utolsó poszt Pént. Aug. 30, 2019 12:03 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Szabad játéktér
Vissza az elejére Go down

Nikolai Denisov

Flotta

Karakterlapom :

Születési idő :
2328, Föld (36 éves)

Tartózkodási hely :
Perda

Beosztásom :
Közlegény - Gépész

Reagok száma :
213

Avatar alanyom :
Scott Adkins

☽ :
Terek és utcák 647b095aed35b777230f2c4d0d9b1e13


Terek és utcák Empty
Utolsó poszt Kedd Okt. 08, 2019 3:28 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Terveinknek megfelelően, a későesti órák egyikében érünk a Városba, nem titkoltan arra számítva, hogy ebben az időpontban már mindenki nyugovóra tért a lakók közül, a rosszfiúk is mind alszanak már és hagynak minket sikerre vinni küldetésünket. Imádnivaló naivitás ez a részünkről, mikor pontosan tudjuk, hogy ma van az átadás estéje, de hát ki ne szeretné azt hinni, hogy majd zökkenőmentesen fog zajlani minden.
- Húzódjon itt félre Tizedes, megérkeztünk. - pillantok fel a PDA vizslatásából, hogy a saját szememmel is meggyőződjek arról, amit a kijelzőn lévő, villogó pontocska mutat.
- Igen, helyben vagyunk, ott -bökök fejemmel a sarkon álló egy szintes épülettömb felé, mely több másikkal is össze van építve- Matt Parker az emeleti lakások egyikében lakik. - gyors mozdulattal alvó állapotra húzom a kezemben lévő szerkezetet és zubbonyom belső zsebének rejtekébe helyezem.
- Talán még időben érkeztünk. - pillantásomat legfeljebb arra az időre veszem le a sarki épületről és közvetlen környékéről, míg előkerítem a Pöröly-nek becézett, marokfityegővel és a jelenlegi helyzetünkre tekintettel, hangtompítóval ellátott tiszti pisztolyt a kesztyűtartóból, ami kimondottan Raven játékszere.
- Előbb beszéljünk, aztán, ha már nem halljuk egymás hangját lövünk, rendben? - nem viszem túlzásba a játékszabályok ismertetését, hiszen ő sem ma lett az A-Team tagja, majd nem marad más hátra, minthogy átnyújtsam a fegyvert a volánnál ülő társamnak és nem kis erőfeszítés után kikászálódjak az XS típusú felderítőjárműből.
Kellemes kis verda, szó szerint kicsi, de súlya és gyorsasága párját ritkítja az egyszer biztos. Javaslatomra az önvédelmi CQL ágyút a garázsban hagytuk, mert valahogy úgy éreztem, hogy a jókora löveg nélkül küllemre sokkal szürkébbek és barátságosabbak vagyunk, ami nem hátrány, mert most egy cseppet sem hiányzik a feltűnés. Fegyvert nem hoztam magammal, az Imperium-on nincsen szolgálati stukkerem, idelent pedig nem volt módom vételezni, bár őszintén megvallva nem is hiányzik, ha szükségét érzem, majd szerzek egyet valahonnan.
Már nem azért, de végigpillantva a duónkon, senki meg nem mondaná, hogy tilosban járunk. Kezdjük azzal, hogy hivatalosan hoztuk el a járgányt, megjelenésünkben sincsen hiba, mert én egy rangjelzés nélküli, seregben használatos ruházatot használok, míg csacsogós kolléganőm is hivatalos formulában jelent meg, amit természetesen ezzel-azzal azért megspékelt, mielőtt még ne adj isten belesüppedne az "unalmas megjelenésű bakák" posványába.
- Az út túloldalán egy balforduló után nagyjából tíz méterre lesz a bejárati ajtó a lépcsőházba. - vázolom, amit megjegyeztem a képről és használom a nagyonis Földi "lépcsőház" kifejezést, amit itt egész biztos, hogy másképpen neveznek, de igazából arról van szó.
- Az első emeleten, balra a második ajtó lesz az övé. - be is fejezem a röpke ismertetést, mire átérünk az úton és egyre csak közeledünk a cél felé.
- Ha nem megy szép szóval a meggyőzés, akkor bekeményítünk és Önre bízom a ráhatást. Mindenképp magunkkal kell hoznunk és életben kell tartanunk Parker-t, ez a legfontosabb... - az utcán lévő fények kísérnek utunkon a ház sarkáig, ahol befordulva máris az első problémába ütközünk.
- Jó estét! - sétál velünk szembe egy idegen egyenruhát viselő fiatal fegyveres.
- A perdai speciális különítmény akciója miatt, az épület le van zárva, kérem, hagyják el a helyszínt. - láthatóan ideges a pelyhes állú ifjonc, akiről simán bevenném, hogy valami kiskatona, ha nem tudnám, hogy efféle ruházat nincsen egyik állományban sem, az meg, hogy perdai speciális különítmény, még csak nem is ismerős.
- Ó a Kancellária szerelmére... hogy kezdhették el az akciót nélkülünk? Tudja ki ez a nő itt mellettem katona? - előkapom színészi képességeimet és megpróbálkozok valamivel, amivel nyerhetünk még néhány métert mielőtt tüzet nyitna ránk az amúgy szelíd természetűnek tűnő fickó.
- ... - éppen mantrázná a betanult szövegét, de egy értetlen arckifejezésen kívül nem láttat mást, inkább hallgatólagosan visszadobja a labdát, hogy áruljam már el, hogy mégis ki az a nő, aki velem együtt felé sétál.
- Még egy ilyen tiszteletlen és teljességgel elfogadhatatlan megnyilvánulás és lefokoztatom katona! Az meg végképp problémás, hogy nem ismeri fel a Hadsereg Vezérőrnagyasszonyát, Moorisus Ravenstein-t. - ha a Tizedes rám pillant, komoly arccal állom a fürkészését és egy kicsit közelebb lépve hozzá, vállammal meglököm a lapockájánál, hogy moccanjon, mert helyzet van.
- Mondja katona, ki a parancsnoka, aki engedélyt adott az akció megkezdéséhez? - kérem számon a zavarban lévő ifjút, akinek az sem tűnik fel, hogy nőből van a kamu Vezérőrnagy, végül úgy látja a legbiztosabbnak, ha a fegyverével célba vesz minket.
- Azt mondtam, álljanak meg, vagy tüzet nyitok! - hangja megkeményedik, miközben csőre tölti az immáron jól láthatóan ellenálló géppisztolyt, mely elővigyázatosságból szintén hangtompítóval szerelt, azaz a társai feltehetően éppen azon ügyködnek, amelyen mi is szeretnénk.
- Mit szól ehhez Vezérőrnagyasszony? Ilyen fiatalon hadbíróság elé állni... - lemondóan rázom meg a fejemet, miközben lopunk még néhány lépést, amivel lassan már csak pár méter közöttünk a távolság, de azt hiszem, hogy innentől a "Raven Moor stand-up show"-nak kell következnie, máskülönben szó szerint lőnek a terveinknek.
Vissza az elejére Go down

Raven Moor

Polgár

Terek és utcák K6OhlvO

Karakterlapom :

Tartózkodási hely :
Dominium, Perda

Beosztásom :
Planetológus - Vezetői engedély : fegyver nélküli XS

Reagok száma :
887

Avatar alanyom :
Ksenia Solo

☽ :
Justice League
Terek és utcák WYdz5uv

Fegyverem
Terek és utcák KjdARSD


Terek és utcák Empty
Utolsó poszt Szer. Okt. 09, 2019 5:04 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




Denisov & Moor

Nagy zűr kis Perdán


*Azt nem mondhatnám, hogy terveinknek megfelelően megérkezünk, mert sok terv nem sok, annyi sincs ha az ember lánya Denisovval indul útnak, de rohadtul nem szokott érdekelni ha improvizálnom kell. Sajnálatos módon nem élvezhettem ki nagyon a csini kis autó iránti lelkesedésemet, ráadásul Denisov még a nagy mordályról is lebeszélt – hozzáteszem nehezen – pedig a CQL ágyú baromi jól mutatott a tetején. A fürgeségét sem próbálhattam ki, mert megkaptam a szemforgatós mondatot drága társamtól: „nem kell a feltűnés” így csak egy sóhajjal dobtam be magam természetesen a kormány mögé. Ez is csak egy kocsi, rá kell lépni a gázra és kormányozni kell jobbra-balra. Menni fog. Nem győztem magam visszatartani attól, hogy rálépjek kicsit a gázra. Menet közben is gyakran néztem a pda-jára, mert vizuális típus vagyok, szerencsére csak egyszer adódott „uppssz” de jó reflexei voltak a kedves polgárnak. A kérésére félrehúzódok, döccenés nélkül állok meg és teszem el az indítókártyát a zsebembe. Eddig megálltam a locsogást és lelkesedést, csak néha hangzott el egy-egy „fúúú baszki” és „hát ez kurva jó” most viszont, hogy meglátom a kisnagy fegyvert amit én kapok, annyi a csendes tizedesnek.*
-Jaj de kis csini! És ez a fityegő! Honnan szerezte? Csak nekem? Maga nagyon ari Denisov! *Elmarom a kezéből és persze az elképzelésem sincs mire hasonlító kis kék fityegőt szemrevételezem. Aztán a hangtompítót. Nagyon baba! *
-Ha mondjuk egyikünk bereked? Vagy ha torkon lövik? Nem mindegy Denisov, pontosítson. *Nem árt ha tudom mikor lőjek, mert elég hamar pánikba esek ha már nem tudom magam kidumálni a helyzetből. Én könnyedén, de némi sajnálattal dobom ki magam alól az XS-t ami nem mellesleg az én nevemet kapta, persze ezt csak én hiszem így. Leginkább az apró – én is az vagyok – gyors – szintén – és majdnem hangtalan – na ez már nem illik rám – tulajdonságai miatt. És fekete. Imádom. A kivételes alkalomra, alkalomhoz illő ruhát vettem fel. Azt ugyan nem tudtam, hogy Denisov milyen stratégiával nyit, de feltételeztem, hogy a lapos sarkú csizma és a hozzá illő fekete fényes és testhez álló nadrág remek választás, a fekete fűzőszerű felső, ami kiemelte karcsú derekamat és merev de kényelmes anyagból készült szintén elég elegáns a fekete álló nyakú blúzzal, a hozzá passzoló hosszú, egyenes fazonú kabát pedig picit hivatalos külsőt kölcsönöz az összhatásnak. Tisztára mint Jenkins, bár rajtam még egy puszi nagyságú zöld sincs. *
-Oké, oké. Első emelet balra. Azért örültem volna ha nekem is megmutatja a térképet vagy mi a szöszt. *Határozott léptekkel megyek mellette, a határozottságot jelen esetben az jelenti, hogy megpróbálok lépést tartani az ő hosszú lábaival. *
-Megtenné, hogy kicsivel kisebbeket lép? Köszi. Öööö…ha nem megy szép szóval én hassak rá…valakire? Biztosan ezt akarja? Lépjek rá a lábára, vagy rúgjam tökön? Mármint, ha még hallom a hangját. *Oldalra fordulok, ránézek és bájosan mosolygok rá. Az egyetlen dolog ami biztos és nincs mit félreérteni rajta az az, hogy Parkert életben kell tartani. Tiszta sor….míg be nem fordulunk a sarkon. Ott aztán kénytelenek vagyunk mindketten megtorpanni. Már éppen szólnék, hogy bevigyem szegény ifjoncot az erdőbe a szövegemmel, de Denisov simán leköröz. Ezen sürgősen változtatnunk kell az imázsom érdekében. A kérdésre amit nem hozzám intéz, felvonom a szemöldököm és kérdőn nézek rá, hogy én is megtudjam ki az a nő mellette. Mármint én. Na ki vagyok? Az ifjonc is hasonlóképp néz, mert Denisov folytatja, amivel igencsak meglep még engem is, de értékelem a kreativitását….nem röhögöm el magam hangosan. A visszafogottságom azonban könnyeket csal a szemeimbe. Vezérőrnagy. Moor…sisusáááá, még gondolatban is beletörik a nyelvem, de csak bólogatok komolyan és határozottan. Ezt még visszakapja Denisov, esküszöm! Amikor közelebb lép hozzám és lapockán lök, nagyon halkan megkérdezem tőle mi a tényállás.*
-Most lőjek? *Az ifjoncra nézek vészjóslón. Nagyon komolyan és mérgesen.*-Mi a neve katona? Azonosítási száma? Közvetlen felettese? Az akció fedőneve? Álljon félre az útból! Tegye el a fegyverét és jelentkezzen a felettesénél. Erről az akcióról leváltom. *Aztán Denisovhoz szólok, de nem veszem le a tekintetem a katonáról. Hogy a franc! Ha ezt nem veszi be, lőnöm kell? *-Hannibal százados! Intézkedjen! *Ellépek Denisov mellől, így a katonának kétfelé kell figyelnie, és előre indulok a célunk felé, megpróbálva kikerülni a szerencsétlen, láthatóan már eléggé határozatlan és remegő kezű kiskatonát. *



 




Úgy sem kapsz el

Vissza az elejére Go down

Nikolai Denisov

Flotta

Karakterlapom :

Születési idő :
2328, Föld (36 éves)

Tartózkodási hely :
Perda

Beosztásom :
Közlegény - Gépész

Reagok száma :
213

Avatar alanyom :
Scott Adkins

☽ :
Terek és utcák 647b095aed35b777230f2c4d0d9b1e13


Terek és utcák Empty
Utolsó poszt Szomb. Okt. 12, 2019 2:40 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
"Ha"-val csak akkor kezdünk mondatot, HA egy bizonyos Raven Moor tiszti-sofőr Vezérőrnagy-asszony csak a felét is sejtené annak, amit én tudni vélek a ma esti akcióról, akkor nem sopánkodna magában arról, hogy "jajj, miért nem mutathattam meg a vezetési tudásomat Denisov-nak." Egész biztos vagyok benne, hogy legfeljebb húsz percen belül minimum az egyikünk sikítani fog. De nagyon! Így, hogy előrevetítem eme elgondolás szösszenetet, őszintén remélem, hogy bármelyikünk (vagy esetleg mindkettőnk) csak és kizárólag kicsattanó örömében fog ehhez a tetthez folyamodni. Nem mellesleg tudom én azt nagyon is jól, hogy Ravennek lételeme, mondhatni mozgatórugója egy-egy küldetés előtt a nagyfokú bizonytalanság, az improvizálás lehetősége, az akciók keltette adrenalin löket. Nos, tőlem aztán ezt nagy dózisban, bármikor megkaphatja. Még csak kérnie sem kell. Szívesen adom.  
- Bíztam benne, hogy tetszeni fog és idővel majd megszokják egymást. - válaszolok röviden, majd a beszerzését firtató kérdésre megállok a járműből történő kikászálódás folyamatában és komolyan pillantok rá.
- Honnan szerezte a király a várát? - felelek egy klasszikus Földi visszakérdezéssel, amit tuti nem ért, ezért két másodpercnyi szünet meg is válaszolom. - Hát, van neki! - sejtelmes válaszom után, nagy nehezen kimászok a járgányból, hogy szemrevételezhessem a sötétbe borult környéket.
Ízlésesen kialakított utcák keresztezik egymást, valószínűleg kis forgalommal, kevés emberrel nap közben. Ide nem dolgozni, hanem pihenni, kikapcsolódni, nyugodt körülmények között élni jön az ember. Akár egy csipetnyi Föld a Perda-n, fákkal, bokrokkal, megannyi zölddel és jól megvilágított helyekkel.
- Mondjuk, ha a fegyverropogás és a süvítő golyók zajától nem halljuk majd egymás hangját, akkor fogunk lőni. - igaza van, pontosítanom kellett az előbbi mondatomat, mert van némi árnyalatbeli különbség egy berekedés és egy toroklövés miatti elnémulás között.
- Vezetés közben annyiszor átpillantott, azt hittem megjegyezte az alatt az idő alatt... vagy várjunk csak... csak nem engem stírölt idefelé jövet... - kérdezem tettetett felháborodással hangomban, majdnem csípőre is teszem a kezeimet, hogy kikérjem magamnak ezt a megnyilvánulást.  
Figyelmem a beszélgetés miatt egy cseppet sem lankad, próbálom megjegyezni a közelünkben fellelhető tereptárgyakat, melyek fedezéket nyújthatnak, ha arra kerül a sor, illetve felmérem a menekülőutakat is, mert hát ki tudja mivel fogunk szemben állni. Az ilyen és ehhez hasonló, gazemberek számára is könnyen megneszelhető akciók mindig is rejtettek magukba egynéhány csavart és csapdát, melybe talán jobb lenne nem belesétálni.
- Megtenné, hogy egy kicsivel nagyobbakat lép? - szól a megjegyzésre viszontválaszom azonnal, amihez még hozzáteszem.
- Tizedes, ha az Ön tempójában totyogunk, mint a tojógalamb, akkor aztán soha nem érjük el a kiindulási pontunkat... - lemondóan sóhajtok és teszek egy kitérő gondolatot afelé, hogy, ha visszatérünk az Imperium-ra, edzés-kezelésbe vegyem elkényelmesedett testét.
- Tudni fogja miképp cselekedjen, mikor arra kerül a sor. De mondja csak. - megállok egy pillanatra éppen a bal fordulónk előtt.
- Tökön rúgás helyett, miért nem inkább a közismert belezős szemezős módszert alkalmazza. Azt ne mondja, hogy nem ismeri. Na figyeljen. - hirtelen küzdőpózt veszek fel, majd egy pillanatnyi elmélyülés után belevágnék a mutatványba, de ahelyett, hogy jönne a vallató-technikák Rolls-royce-a, az ellenálló-kiskatona hangja hallatszódik, mert hát szó mi szó elég látványosak vagyunk a beforduló kellős közepén.
- Most inkább dumáljon Tizedes. - szűröm, szinte hangtalanul fogaim között a szavakat, ügyelve arra, hogy még a szám se mozduljon míg beszélek, mert ilyen felkonferálás után nem rám kíváncsi az elénk kerülő fegyveres.
Az ifjonc hirtelen nem tudja, hogy mi ez az egész, amibe csöppent. Egy komédia kezdete, amiről csak neki felejtettek el szólni, esetleg egy beavató ugratás egy időben az akcióval, netán egy random kettyós-duó akar hülyét csinálni belőle, vagy esetleg félrebeszélnek, hogy megvezessék őt?
Mire a gondolatmenete végére ér, zavart, kissé csodálkozó arccal tolja a géppisztolyt Raven arcába, majd mikor felkérnek, hogy intézkedjek, csak egy félmondatot ejtek meg, miközben teszek egy kisebb fajta mozdulatot oldalirányba.
- Kapja el, ha gondolja. - először Moor Tizedes, majd az én moccanásomra a géppisztolyt szorongató fiú megpróbál célszemélyt váltani, de az elterelés miatt lassan teszi mindezt és többek között ezért sincs már ideje tovább gondolnia tervét.
Kamatoztatom az emberfeletti gyorsaságomat: balommal elkapom a fegyver csövét, jobbommal pedig alulról megütöm a Khimeira-t tartó kezét a katonának, hogy a súlyos, harcászati fémdarab felfelé, egyenesen az orra irányába mozduljon. Mivel erőben is fölötte állok, nem jelent gondot kimozdítani vízszintes helyzetéből, a vége pedig az lesz, hogy nem csak az orra, hanem az álla is kap a bemutatóból, ami azonnal K.O.-t eredményez. Innen már nincs visszaút, a gravitáció gyorsan megteszi hatását, hacsak Raven nem kapcsol és rakja össze gyorsan az előbbi mondatomat. Nincs bajom az Ellenállókkal, de nem kellenek még legyek is a lócitromra, épp elég bajunk van nélkülük is ma este.
Történik, ahogy történik, vagy nagyot puffanva terül el, akár a sózott béka, vagy csöndesen, Tizedesi segítséggel ér földet, a vége ugyanaz. A lenti őrszem kiiktatva. Elővigyázatosságból a fegyvert és a hozzá tartozó póttárakat az egyik bokorba dobom, a fiatal ellenfelünket pedig a közelben lévő fácska alá húzom pihenni.
- Szép munka Vezérőrnagy-asszony! - biccentek elismerően, majd nem várva szinte semmit sem, a közelben lévő tömbház gerendáira kapaszkodok.
- Menjen a megbeszélt ajtó elé és érje el, hogy ki is nyissák azt! Magának ez nem jelenthet problémát, én addig az erkélyen át közelítek. Odabent találkozunk! Legyen óvatos! - nem fogadok el mellébeszélést, az idő szorít, tegyük a dolgunkat, mielőtt véletlenül még többen érkeznek.
Néhány mozdulat után az első emelet erkélyére kapaszkodok és eltűnök társam szemei elől. Hogy innen hogyan tovább, nyílik-e az az ajtó, vagy sem, már csak Moorisus Ravenstein-en múlik.
Vissza az elejére Go down

Raven Moor

Polgár

Terek és utcák K6OhlvO

Karakterlapom :

Tartózkodási hely :
Dominium, Perda

Beosztásom :
Planetológus - Vezetői engedély : fegyver nélküli XS

Reagok száma :
887

Avatar alanyom :
Ksenia Solo

☽ :
Justice League
Terek és utcák WYdz5uv

Fegyverem
Terek és utcák KjdARSD


Terek és utcák Empty
Utolsó poszt Vas. Okt. 13, 2019 6:57 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




Denisov & Moor

Nagy zűr kis Perdán


*Széles vigyorral, már-már áhítattal tekintek a nekem szánt fegyverre, majd egyetlen pillantás erejéig Denisovra, mert ő az első aki bátran egy ilyen mordályt a kezembe adott. Önként. A kérdésemre, hogy honnan szerezte – a fityegőt – megint sejtelmes választ kapok. Amolyan homlokráncolóst. Mire kisimítanám a visszakérdezéshez, már érkezik a fordítás, ami Denosovhoz méltó. Szemeket forgatok, kettőt is egyszerre. *
-Csessze meg a földi válaszait Denisov! *Cseppet sem mérgesen, de kissé nyelvöltősen mondom ezt, mert mindig ezt csinálja velem. Most már tényleg nyakig el kell merülnöm a régi földi szlengben, mondásokban különben alul maradok. Legközelebb meglepem a nagy tudásommal és elhessegetem a fordító magyarázatot. Ez a terv, nekem legalább van, ezt legalább ismerem, Denisovét még ha van is, egyáltalán nem. Persze ez csupán csak bosszant de nem hátráltat. Terv nélkül is elvagyok, de azért nem árt ha pontosít néhány mozzanatot, amire kénytelen vagyok visszakérdezni.*
-Csak akkor? Hát nem mi kezdünk? *Több esélyünk lenne, mivel ha a golyók süvítenek, én már csak sikítani tudok. Ám legyen, hátha az is elég lesz, hogy halomra öldössük az ellent. A felvetésére felháborodom, megjátszva. Kikerekedett szemekkel, tátott szájjal.*
-Hova gondol? Férjes asszony vagyok. Az utat is kellett figyelnem, különben elütök egy fát, vagy kettőt. A lelkemre vettem volna. *Én csak rá figyelek, nem a környezetre, menekülő utat pláne nem keresek, egyébként meg ezért tartom Denisovot. Vigyázzon ő énrám, fordítva bajos lenne…főleg ha állandóan lehagy és nekem kell utána rohannom. A legutóbb se vett komolyan, most viszont fontos, hogy együtt maradjunk.*
-Nem tudok, rövidebbek a lábaim, mint magának. Ha spárgába megyek le sem érem utol. *Vetek rá egy rosszalló pillantást.* -Milyen az a tojógalamb? Tojó…tojást tojik? Menet közben? Én nem tojok, legfeljebb a Kancellária fejére, de az megy menet közben is. Most is éppen tojok a fejükre. Ne panaszkodjon Denisov, nem késünk el, pont akkor érkezünk amikor kell. *Ezek után balga mód arról érdeklődöm, hogy ha a tudvalevőleg beszédes számmal történő lefegyverzés nem jön be, akkor miért rám bízza a továbbiakat? Meg, hogy azt mégis hogyan…és ismertetem az összes ilyen irányú tudásomat, amit kiegészít egy másikkal. Mindig tanul az ember lánya. Eddig azt hittem belezni csak éles szerszámmal lehet, meg sikítással. Úgy látszik a szemmel verés is jó módszer. Megrázom a fejem, jelezve, hogy nem ismerem és karba font kezekkel várom a bemutatót…de csak az alapállásig jutunk el, így a sírva fetrengős nevetés elmarad…pedig már majdnem kibuggyant. Rövid kis eszmefuttatás és félrebeszélés után arcomba kerül a fegyver, sikítás karcolja a torkomat, Denisov azonban a felszólításomra már végzi is a dolgát, jelen esetben nem a kicsit és nem a nagyot, hanem a szükségeset. Szemmel követhetetlen amit csinál, ezért meg sem próbálom egyenként az agyamba égetni minden mozdulatát, csak az egészet egybe fogom fókuszba. Az elkapásához is későn kapcsolok, s bár megindulok, hogy még röptében…és aztán…csak a tehetetlen súly megnöveli a testemre ható gravitációt, és együtt borulunk a díszként funkcionáló zöldbe. Mivel titkos küldetésen vagyunk, visszanyelem a felháborodás mellé járó hangos számonkérést, és suttogva ordítok Denisovra. Ha már látja is az arcomat az engem beborító levelek között, akkor hatalmas mimikával egybekötött artikulációt csekkolhat.*
-Mi a jó büdös, fészkes fenéért nem kapta el maga?! Szedjen ki innen! *Még, hogy szép munka baszki! Kikászálódok, majd leporolom magam, a fegyó még mindig a kezemben van, szerencse, hogy nem sütöttem el. Így még egy halk puki sem hallatszott. *
-Vezérőrnagy asszony mi? Miért nem mondta el mit akar? *Mindezt már távolodó alakjának mondom, mert rövid utasítással egybekötve már mászik is. Két karomat széttárva vágok egy döbbent és tanácstalan arckifejezést, majd szemet forgatok és elindulok a házba be. Magamban válogatott szitkokat szórok Denisov fejére. Amilyen tempóban társam mászik, nekem kettesével kell a lépcsőfokokat szednem, ebben nagyban segít az átokáradat ami átvonul a fejemben. Az első emeleten balra indulok, a második ajtónál megállok. Kérdés, hogy van-e kamera amin keresztül látják, hogy ki kopog. A biztonság kedvéért előveszem a PDA-t és röpke két lélegzetvételnyi idő alatt kiküszöbölöm a kukkolást ha lenne, majd jelzem az ajtóhoz tartozó jelzőkészülékkel, hogy a nyitásra várakozom. Konkrétan rátenyerelek, amitől folyamatosan szól a látogatást jelző, majd elmélyített hangon benyögöm a Jokert.*
-Victor Terson kancellár nevében nyissák ki azonnal! *A biztonság kedvéért félreállok az ajtóból, kissé oldalra és felemelem a fityegős fegyvert épp odatartva a csövét, ahol várhatóan rés nyílik majd. Hogy lövök-e vagy sem, az majd eldől. Ha nem nyitják ki az ajtót, akkor szétlövöm a panelt.*




 




Úgy sem kapsz el

Vissza az elejére Go down

Nikolai Denisov

Flotta

Karakterlapom :

Születési idő :
2328, Föld (36 éves)

Tartózkodási hely :
Perda

Beosztásom :
Közlegény - Gépész

Reagok száma :
213

Avatar alanyom :
Scott Adkins

☽ :
Terek és utcák 647b095aed35b777230f2c4d0d9b1e13


Terek és utcák Empty
Utolsó poszt Hétf. Okt. 21, 2019 12:09 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Komolyan fontolgatom, hogy a születésnapjára kap tőlem egy Óföldi szlengszótárt, amit személyesen én állítok össze, és amit kedvére forgathat majd unalmas perceiben. Hébe-hóba azért szúrópróbaszerűen tesztelni fogom az idegszálait, hogy valóban nézegeti-e az ajándékba kapott kivonatot, avagy nem. Higgye csak el, könnyen és gyorsan kiderítem, ha nem.
- Ökölszabály, hogy _soha_ nem mi kezdünk! - ezzel a mondatommal és a mellé csatolt szigorú pillantásommal úgy gondolom megválaszoltam és helyretettem az A-Team egyik alappillérének számító dolgot.
A születésnapi ajándék kiegészítőjeként csapatunk szabálykönyvét is csatolom, ami szintén kidolgozásra és összeszerkesztésre vár, de sebaj, van még időm a nagy napig. Vagy még sincs annyi?
- Tizedes, pontosan mikor is született? - nem, még sosem néztem utána ennek a rendkívül kézenfekvőnek gondolt dolognak, mert bár adná magát, ha már együtt dolgozunk és egymásra bízzuk az életünket, azért a nagy szakmázás mellett ilyet is kitudakolunk. De nem, szóval ezek a rákérdezés pillanatai.
- Ó értem, a Földön még csak hűséget fogadtak egymásnak az emberek, idefönt már vakságot is, értem. - vigyorodok el, amit nyugodtan fel is jegyezhet a "Jó ég! Denisov mosolyog!" noteszkéjébe, ha van ilyen, ha nincs.
- Igaza van, kár lenne azokért a gyönyörű fákért. - bólogatok néhányat határozottan, komoly ábrázattal, természetesen mindent kizárólag a maga tettetett valójában.
- Azért azt a spárgát megnézném, jöjjön, próbáljuk ki. - azzal meg is indulok és teszek néhány hosszú lépést, mert őszintén kíváncsi vagyok a Moor spárgára, ami talán a Földön még az olimpiai játékok talajon végzett gyakorlatai között is szerepelt volna, ha hamarabb születik.
- Mutatok majd képet a galambról... - abba most inkább nem megyek bele, hogy mit és hogyan tojik, bár helyeslően bólogatok mikor a Kancellária fejére pottyantás kerül szóba, de tovább sajnos nem tudjuk ragozni ezt a rendkívül érdekes témát, mert az akció már indul is.

- Ccc, ajj, Moor Tizedes... - pillatok körbe, hogy látta-e még rajtam kívül valaki ezt az "orraesést az avarba" elnevezésű piruettet - csendesebben, a végén még felveri a házat! - kapok a karja után, hogy felsegítsem a kiütött ellenállóról.
- Hogy miért nem kaptam el én? - csodálkozva kérdezek vissza. - De hisz magácska a csapatunk elkapója, tudja, mint a fociban. - direkt ugratom az amerikai focival, meg az elkapós szöveggel, amit ártatlan ábrázattal, tökéletes nyugalommal adok elő.
- Fő a meglepetés, ha mindent elmondtam volna, csak összezavartam volna, higgyen nekem! - félig a tartógerendákra kapaszkodva, félig inkább már mászva rajtuk válaszolok, de nem várok semeddig sem.
Amint tiszta a levegő, az erély korlátján átugrok és máris elkövetem az este első törvénysértését, ha a tilosban parkolást csak szabályszegésnek vesszük, amit technikailag amúgy is bájos társam vitelezett ki. Szóval visszatérve a keskeny kis erkélyre és a készülődő bűnmegelőző mozzanatunkra, azért azt valljuk be: ha itt elkapják valamelyikünket, azt nagyon nehezen lehet csak kimagyarázni. Nem mintha nem bíznék Raven csipogójában, de azért mégiscsak jobb lenne, ha jönnénk, látnánk és győznénk ma este.
Kihasználva a sötétség segítségét, csöndesen behúzódok a sarokba, ahová sem a fenti sem pedig az utca fényei nem érnek már be és megvárom azt a pár másodpercet, amíg a rendkívül éber ellenfelem karnyújtásnyi távolságba ér. Amint ez megtörténik, kinyúlok a sötétből és abban a pillanatban elkapom a maga előtt tartott fegyverét. Lesből támadva nem jelent túl nagy kihívást, hogy gyorsan elnémítsam, és mély álomba szenderítsem. A géppisztolyt és a pisztolyt is ledobom az erkélyről, nehogy a végén még magához térítve kellemetlenkedni kezdjen.
- Mi fene? Tökig fegyverben? Mire számítottak, hogy egy hadsereg védi? - meglepődök, hogy nem csupán egy "mezei" felszerelést találok az előttem heverő, bevert fejű ipsénél, hanem gránátokat és taktikai eszközöket is. A három gránátot elteszem, már tudom is, hogy mire fogom használni… és nem, nem arra… ez egy csöndes küldetés, főleg, hogy az ellenoldal is hangtompítókkal készült első körben, de csak is azért, hogy megóvja ennek a csodálatos környéknek a nyugalmát. Ugye?

Az emeleti lakásban mozgolódás támad mikor a jelzőkészülék vendég érkezését jelenti a bentieknek, de egyelőre mindenki nyugodt marad, a bent lévő ellenálló vezető néma csöndre inti az embereit és kiemelt figyelmet kér a szoba közepén ücsörgő, megkötözött, bekötött szájú Parkernek. Valami furcsa zavart érez a levegőben, ami nem tetszik neki.
- Máris megyek! - hangzik bentről és egy jókora ember közeledtének dübörgése hallatszik az előszoba felől, de ebben a pillanatban nyílik az ajtóval szemközti bejárat is és egy totálisan széttépett forma jelenik meg, a maga csapzott külsejével, zavart tekintetével és félelmet, de úgy igazából semmit sem ismerő bizonytalan járásával. Beméri a célt, majd egyenesen az ajtó elé tart, amit Raven kinyitásra kért.
- Hé, cimbora, nyisd ki, beszédem van veled. - tenyérrel rávág néhány jókorát a méretes ajtóra, de nincs tudatában annak, hogy most éppen ő az a személy, aki rosszkor van a legrosszabb helyen. Csábosan vigyorog a talpig akciószerelésben és fegyverrel a kezében álló lányra, de egy szemérmetlen végig mérésen kívül nem szól egyebet.
- Héhó, na márcsak hogy kinyitottad ... - a következő másodpercben, mintha néhány szintetikus tabletta hatása, huss, csak úgy elillant volna szervezetéből, mert nem Matt az, aki ajtót nyit, hanem egy hústorony, akit még életében nem látott. Néz is rá, mint borjú az új kapura és próbálja összerakni a képet, hogy akkor most mi is van.
- Milyen kancellárról hebegtél az előbb öcsi? - kérdezi a résnyire nyitott ajtó mögül a benga a maga mennydörgős hangján, de ez már kezd sok lenni a szomszéd arcnak, kinek zavart nézéséből arra lehet következtetni, hogy lefagyott és épp most indítja újra a rendszerét.
Mivel Moor Tizedes a fal mellett áll, éppen kitakarja a „bootolást” végző személy a belátást, szóval nincsen tiszta cél a lövéshez, ha ezen törte a fejét.
- Hát, én csak... - nem tudja befejezni a mondatát, mert elnéz a tagbaszakadt fószer válla fölött, ahol engem lát meg, amint elkapom a grabancát az egyik benti fickónak.
A szám elé emelt mutatóujjam és kemény pillantásom remélem elegendő ahhoz, hogy ne nyikkanjon meg arról, amit látott. Mindenesetre elhúzom az eszméletét vesztett fegyverest az útból és bízom a jó szerencsénkben.
- Parker nem érzi magát jól, gyere vissza később! - búcsúzik eme rövid mondattal a redősnyakú és bevágja a másik orra előtt az ajtót, aki jelenleg szikrát sem kap, nem hogy beszélni tudna.
Kérdés, hogy Raven tud-e valamit kezdeni vele, illetve ezzel a helyzettel, ha már a kancelláros bemutatkozást nem vették komolyan. Szükségem lenne valami ultra rapid stand up-ra, mert lassan túl sok lesz az egy főre jutó ellenállók száma odabent.
Vissza az elejére Go down

Raven Moor

Polgár

Terek és utcák K6OhlvO

Karakterlapom :

Tartózkodási hely :
Dominium, Perda

Beosztásom :
Planetológus - Vezetői engedély : fegyver nélküli XS

Reagok száma :
887

Avatar alanyom :
Ksenia Solo

☽ :
Justice League
Terek és utcák WYdz5uv

Fegyverem
Terek és utcák KjdARSD


Terek és utcák Empty
Utolsó poszt Hétf. Okt. 21, 2019 9:07 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




Denisov & Moor

Nagy zűr kis Perdán


*Oké, szóval van egy pont amin túl egyszerűen nem vagyok hajlandó magamnak fordítani Denisov kifejezéseit, holott a legtöbbjét azért tudnám. De nem, mert sokkal mókásabb bosszantani azzal, hogy mindent szó szerint értek. *
-Nem akartam senkit állcsúcson vágni. El is törnének az ujjaim. Persze ha nem mi lövünk előbb, akkor már másodiknak sem, de maga tudja.  *Bólintással csekkolom és iktatom az első számú alapszabályt, majd rövid sóhajjal gondolatban le is darálom agyam virtuális iratmegsemmisítőjében. A kérdés váratlanul ér, nem értem miért olyan kíváncsi erre, másrészt miért kérdezi meg tőlem, amikor akár…mert magamból indulok ki…ki is deríthette volna már rég. *
-Pppfffff…nem emlékszem, nő vagyok. *Válaszolom rezignáltan, és továbblépek a téma felett. Nem mintha nőként nem szeretném bevallani hány éves vagyok, még nem értem ahhoz a korhoz, hogy ez problémát jelentsen, de magánéleti információkat csak ital mellett vagyok hajlandó megosztani Denisovval. Most viszont akció van a javából. A vakságról nyújtott megjegyzésére már szemet sem forgatok.*
-Vakságot a francokat, csukott szemekkel hogy találtam volna ide? Vezetés közben Denisov? *Én is elvigyorodom, de én azon, hogy ő vigyorog. Baszki, egyre többet, a végén még úgy marad. A társalgás jelenleg olyan mederben folyik, ami nem irányozza elő mire készülünk, látszólag tök közömbös témákról, mint például az óriáslépés a mesékből. Amikor nekiindul, gyorsba utána tipegek, ez most sokkal jobban sikerül mint tűsarkakon, és hátba tudom vágni a hülyeségéért. *
-Próbáljuk ki hogy tud nagyokat lépni ha tökön rúgom! *A szaró galambról már ne is beszéljünk…némi színházi előadás után anélkül is a bokorban találom magam. Bemutatom a suttogva ordítás művészetét, amivel le is ordítom Denisov haját a fejéről. *
-Elkapó a jó büdös Jolasztusz Pukkantosz! *Nem az ugratásai miatt vagyok mérges, hanem mert állandóan résen kell lennem tervismeret hiányában. Persze mindent megoldok, de a frásznak se hiányzik néhány lábon kihordott szívinfarktus…amire esélyes vagyok odafent, Parker ajtaja előtt. Fogalmam sincs, hogy Denisov hogyan tervezi a lakásba való besompolygást, de feltételezem, hogy nyitott ablakra számít. Engem természetesen zárt ajtó vár. Nem remélem, hogy a hülye szövegemtől kinyílik, de egy próbát megér, viszont sosem tudom meg, hogy mennyire volt hatásos, ugyanis a szembeszomszéd, talán épp az ágyból, vagy ahogy kinéz, esélyes, hogy a vécéből kimászva esik neki az én ajtómnak. Megemelt szemöldökeim alól, kíváncsian fürkészem a helyi szokást, és megjegyzem magamnak. Biztosan nagyob hatást tudok majd a jövőben elérni ezzel a technikával, főleg ha párosítom egy jókora hydrokulccsal. A rajtam való végignézést széles mosollyal fogadom, még mindig hátamat a falnak támasztva állok az ajtó mellett, a nyitást követő esetleges tűzerő miatt. Ám a szomszéd is pont annyira marad csak szétszórt, mint amilyen volt, nem kap az arcába semmit, néhány nyálfröccsön kívül. Baszki, mázli, hogy nem én állok ott, tutira a bugyimig áztam volna. Az ajtót nyitó hangból ítélve nem egy 160 centis, nyüzüge áll a túloldalon, és feltételezem a szomszédnak sem a pasi szépségétől akadozik a hangja. Én jókora mordályt sejtek a tünetegyüttes mögött, s bár a tippem jó, csak épp az irány és a távolság nem megalapozott. Végszónál az ajtórésbe csúsztatom bakancsos lábam és hálát adok magamnak amiért nem a kedvenc tűsarkúmban jöttem. Ezzel egy időben előkapom a stukkert, ami kissé mókásan hathat az agyán lógó, kis kék, nagy szemű habcsók fityegővel, de a hangtompító ad némi tekintélyt a fegyvernek…és ördögi vigyorom felett szikrázó szemekkel nézek a hebegni is elfelejtő szomszédra, majd elnagyolt artikulációval suttogom felé, hogy:
-Futás! *Remélve, hogy voltam annyira félelmetes mint egy őrült sorozatgyilkos, a fickó lelép, én meg be. Vagyis majdnem. Az ajtó rácsukódik a bakancsra….*-BASZKI! *Még így is fáj, szabad kezemmel benyúlva a résen újra kinyitom és bedugom a stukker csövét. Nem akarok senkit sem lelőni, nem lennék képes emberre lőni, sem perdaira, sem állatra. Hogy minek akkor fegyver? Mert annyira cuki, és baromi jól néz ki, na meg…csak. *
-Fegyver van nálam és nem félek használni! *Kiáltom…Denisov útmutatására gondolva inkább fojtott, de hallható hangon mondom a banális szöveget. Tőlem ennyire telik. A benga állat, aki ajtót nyitott majd csukott az imént – sejtésem beigazolódik, hogy nem egy mutáló kamasz – bambán bámul rám amikor visszafordul, nem hisz a szemeinek, na meg először cirka harminc centivel feljebb keresett. Mikor megtalál végre, én is meglátom valahol a válla mellett a társam. Távolban egy fehér Denisov. Felé integetek, vigyorogva, ezzel is megzavarva a benga állatot, aki épp nekem indulna. Mindez alig pár másodperc alatt zajlik le.*
-Lőjön már csessze meg!


 




Úgy sem kapsz el

Vissza az elejére Go down

Nikolai Denisov

Flotta

Karakterlapom :

Születési idő :
2328, Föld (36 éves)

Tartózkodási hely :
Perda

Beosztásom :
Közlegény - Gépész

Reagok száma :
213

Avatar alanyom :
Scott Adkins

☽ :
Terek és utcák 647b095aed35b777230f2c4d0d9b1e13


Terek és utcák Empty
Utolsó poszt Hétf. Okt. 21, 2019 11:12 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
- Látja?! Pontosan erről beszélek. - lobogtatom meg mutatóujjamat Raven előtt, miközben elégedetten bólogatok néhányat, mert bizony fején találta azt a bizonyos A-Team szöget, amire az előbbiekben céloztam.
- Sok-sok mindent meg lehet oldani lövöldözés nélkül, nem kellenek a hullák... azokkal csak a baj van. Vagyis velük konkrétan már semmi, de érti mire akarok kilyukadni. Nem kell ahhoz senkit sem kinyuvasztani, hogy érvényre juttassuk a gondolatainkat. Jó, való igaz, lehet, hogy belesántul, mire megérti mit akarunk, de egy kis testápolásba azért nem olyan könnyű belehalni, mint egy lövésbe. - valahol az olvasható, hogy a Perda könnyen pacifistává teszi az ide látogatót, amit mi sem támaszt alá jobban, mint a fegyvertelen katona, Nikolai Denisov és az ő késő esti bölcseletei a vérontás nélküli beláttatásról.
- Sejtettem volna, hogy nem árulja el, de azért remélem értékeli, hogy úriember vagyok és nem vájkáltam az aktájában... - na nem mintha lehetőségem lett volna hozzáférni ezzel a jogosultsággal, ami nekem van, bárkinek is a dolgaihoz, de ezt itt és most jó volt elpuffogtatni.
- Kipróbálhatjuk, de nem lesz valami látványos az eredmény, hiszen nem érezném a rúgás hatását. - sajnálkozó arccal vonom meg a vállamat - legfeljebb csak rájátszani tudnék, hogy valami látványosság is legyen a tette végeztével. - nem egyszerű az élete a génmanipulált katonának, még egy tisztességes tökönrúgást sem érez meg... micsoda szégyen...
A néma ordítás hatására séróm hadrendbe áll a fejem tetején és olyan masszívan tart, hogy azt még DeVitto is megirigyelné, sőt azonnal azt kérné, hogy hasonlóan járjon el vele szemben is a szabadalom érdekében.
- Jolasztusz? Jaa, az a nagydarab, ó dehogy, ő sokkal inkább védő, mintsem elkapó, de biztosan értékelné ezt a megtisztelő pozíciót. - ha már az előbb elkezdtem a sportra felfűzni gondolataimat, úgy tartom stílusosnak, ha így is fejezem be.

Szerencsére az erkélyajtó nincsen belülről bezárva, ezért bejutásom igencsak egyszerű Moor Tizedeséhez képest, hozzátéve azt, hogy még csak nagyon lopakodnom sem kell, mert a bentiek számára tény, hogy motoszkál azon a részen egy őrszem. Vagyis motoszkált, csak azt ők nem tudják, hogy azóta már az igazak álmát alussza a kinti friss levegőn.
Hallom a külső ajtó felől érkező jelzést, ami arra késztet, hogy a rendelkezésemre álló időben elintézzem a hátul maradt ellenállót. A művelet közepette meglepve látom, hogy Raven helyett egy totál másvilágban lebegő pofa néz farkasszemet a lakás helytartójává avanzsált kolosszussal. Elképzelni sem tudom, hogy miként keveredett oda ez az alak, de elnézve zavarát ő sem nagyon érti mi is folyik itt pontosan. Úgy nézeget jobbra balra, mint aki szimplán a klotyót kereste, hogy dolgát végezze, de ahelyett, hogy rátalált volna, épp belenyúlt a tartalmába.
Szerencsére van időm elhúzni az útból a kiiktatott ellenfelet, de arra viszont már nincsen, hogy megtervezzem a termetes jószág kivonását a képből, mert az eddig az ajtó előtt állt lány „kis” csúsztatással, de berúgja azt a bizonyosat és színre lép.

Akár egy akcióhősnőre, olyan ámulattal kevert félelemmel tekint bágyatag szemeivel Raven-re a srác a szomszédból, hogy mindezek után kérdése sem akad, csak szó nélkül futásnak ered, feltehetőleg megdöntve a rövidtávú sprinterek indulósebességének rekordját. A szembe ajtó csukódik, a zár csapódik és újból csönd telepszik a folyosóra.
A konyhaként aposztrofálható, jókora helyiség falának támaszkodok és lélegzet visszafojtva várok arra, hogy a meglepetés erejével élve kivegyem a lépésből ezt a behemótot, de mielőtt akcióba léphetnék és a felém közeledő, döngő léptek tulajdonosa elé állhatnék, elkerekednek a szemeim, mert el sem hiszem, amit hallok. Jobban mondva nem is amiatt, amit hallok, hanem, hogy Ms. Software egyszerűen megszólal és teszi mindezt minden suttogást mellőzve, készakarva felhívva magára a figyelmet.
A gondosan kitervelt műveletnek egy szempillantás alatt lőnek, az ellenállók robusztus vezetője nagyjából félúton jár kettőnk között, mikor hátrafordul és észreveszi, hogy a belépő valaki, az nem az előbbi ficsúr, hanem egy belevaló, életét nem féltő, bátor, azaz botor hullajelölt. Szélesen elvigyorodik mikor tudatosul benne, hogy kivel is áll szemben, de ennek csak örül, mert ma még amúgy sem hajtogatott evőeszközt kézifegyverből. Éppen itt az ideje, ahogyan a vérivásnak is.
Felpaprikázva lépek ki a tökéletes rejteknek bizonyult fal mögül, hadd legyen teljes a jelenlévők meglepődöttsége.
- Miért nem tartja magát a megbeszéltekhez? - kiáltom rendkívül felháborodott hangon a lány felé, miközben cseppet sem törődök az egyik ámulatból a másikba eső nagymedvével.
- És mégis mivel lőjek, drága? - kérdezi a pacifista álmokat dédelgető katona, azaz jómagam, de úgy csinálunk, mintha csak egy civakodó pár lennénk, nem pedig profi csapatjátékosok. Ez persze kellően megzavarja a nagyérdeműt, mert a közeli szobából csak most hallatszódik motoszkálás, amire a reakcióm, hogy begurítom a kezemben lévő gránátot. Természetesen nem kibiztosítva, hanem csak úgy, adva az érzetnek, mire odabentről:
- Gránááát! Gránáááát! Fedezékbeee!!! - rémülettel és teljes kétségbeeséssel átitatott hangok szűrődnek ki hozzánk a folyosóra a látvány miatt kitört káoszban.
- Kedvesem, mondja csak, a baseball-t ismeri? - kérdezem a szemközt álló társamtól, miközben jobbomba kapom a korábban magamhoz vett másik tojás nagyságú gránátot, amit néhányszor a levegőbe is dobok, mintegy bemelegítve a dobókezemet.
Az ellenálló vezér szinte vicsorogva néz velem farkasszemet, de nem vár túl sokat, nekiiramodik, akár egy felbőszült bika.
- Jöjjön a hazafutás! - egy időben az indulással, útjára engedem a labdaként használt fémet, aminek ugyan nincsen ideje túlságosan felgyorsulni a rövid szakasz miatt, de éppen elég sebes lesz azért ahhoz, hogy találkozva a fickó fejével, még ezt a túlméretezett embert is azon nyomban kiüsse és ledöntse a lábáról.
Amint a földre kerül ádáz ellenfelünk, felemelet hüvelykujjal mutatom Raven-nek, hogy szép munkát végzett a belépő eltereléssel, még akkor is, ha nem éppen így terveztem a lefegyverzését a padlóra borult fazonnak.
Örömünket viszont a szobában lévő két gránát-huszár alaposan elrontja, mikor vaktában tüzet nyitnak bentről. A vékonyra szabott közfalat gond és probléma nélkül szakítják át a hangtompítóval szerelt Khimeira lövedékei, ezért jobb, ha mi is követjük a jópéldát és lehasalunk!
- Feküdjön a földre Tizedes! - szól parancsom, amit remélhetőleg saját testi épsége miatt be fog tartani.
- Viszonozza a tüzet, vagy csúsztassa ide a pisztolyt! - próbálom túlharsogni az alapjáraton prüntyögő hangú, ámde a folyamatos ravaszhúzástól megnövekedett zajban az ellenfél válaszát a gránátos csínyre, viszont valamit lépni kell, ha nem akarjuk magunkat szitává lövetni vagy valamit felrobbantva magunkra haragítani olyanokat, akiket amúgy nem kellene.
Vissza az elejére Go down

Raven Moor

Polgár

Terek és utcák K6OhlvO

Karakterlapom :

Tartózkodási hely :
Dominium, Perda

Beosztásom :
Planetológus - Vezetői engedély : fegyver nélküli XS

Reagok száma :
887

Avatar alanyom :
Ksenia Solo

☽ :
Justice League
Terek és utcák WYdz5uv

Fegyverem
Terek és utcák KjdARSD


Terek és utcák Empty
Utolsó poszt Szer. Okt. 23, 2019 5:36 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




Denisov & Moor

Nagy zűr kis Perdán


*Denisovval néha elbeszélünk egymás mellett, de a végére mindig közös nevezőre jutunk. Ezt szeretem benne…többek között. Mondjuk eddig is arról beszéltem, hogy nem kellenek a hullák, én anélkül is érvényre tudom juttatni a mondanivalómat, de oké! Járjuk körbe a témát. Szóval elengedem Denisov semmiről és mindenről szövegelését, kezd olyan lenni mint én…csak beszél…csak beszél…ahhoz képest, hogy az ismerkedésünkkor úgy kellett kihúzni belőle pár szót mint Bruce alól a lepedőt, egész jól halad. A magam sikerének tudom be a fejlődését. *
-Nem a jólneveltsége tartotta vissza, de értékelem. *Jegyzem meg sejtelmes mosollyal a tényállást Denisov informatikai tudásáról. Erről legalább biztosan tudom, hogy nincs, a szuperkatonasága viszont még mindig megfoghatatlan téma. El is tátom a számat az újabb egészségügyi és anatómiai információ hallatán.*
-Miért nem érezné? Titánból van? Akkor azt sem érzi? Tudja…á, hagyjuk. Szar lehet érzéketlen szerszámmal szerelni. *Legyintek, mint akinek minden mindegy. Azt hiszem mélyebben merültünk el a témában, mint kellene, bár ha már ilyen jó barátok vagyunk…nem lehetnek tabu témák. Persze mindet még jobban kivesézni pont olyan mint akció közben a születésnapomról beszélgetni. Majd…egyszer….ital mellett. S azt hiszem az akciók közbeni státuszomról is beszélgetni fogok Denisovval, legalábbis ha fadarabként eldőlők elkapásáról lesz szó, ha kell nyomatékosítom a testfelépítésem, mely akkor sem lesz izmosabb ha Bruce edzési tervét követem, nem mellesleg nem is akarom, hogy izmosabb legyek és nem akarok pasikat elkapni. A mostanit sem kaptam el, épp csak maga alá gyűrt, elsodort, egyenesen a susnyásba, ahonnan némi hajleordítós, suttogós rábeszéléssel sikerül kimásznom. Az erről szóló eszmecsere kettőnk egymástól való távolodása folytán hamvában hal.
Mivel az akció részleteire elméletben nem tértünk ki részletesen, a gyakorlatban próbálom kitölteni a hiányt. A feladatom az, hogy jussak be a célként kijelölt lakásba, és be is jutok. A szomszéd fickó hallgat rám és lelép a táncparkettről – csak tudnám mi az a parkett, de jól hangzik – az ajtó diszkréten vágódik a keretébe. A benga állat felém fordul és vigyorog, eskü Jenkins leckéket vehetne tőle rémisztés terén. Megindul felém, mert én vagyok szerinte a gyenge láncszem. Csak azért mert kicsi vagyok és nőies? Egy időre eltekintek a diszkrimináció jogos felvetésétől, és mérges arcot vágok, utóbbit azért is, mert Denisov kérdőre von. Baszki! Mindjárt agylobot kapok!*
-Ha megbeszéltünk volna bármit, tartanám magam hozzá, csessze meg! *A benga picit zavarba esik, majd egyik ámulatból a másikba. Nem hisz a fülének, miszerint a rájuk támadó csapat mindösszesen két személyből áll és azok is egymással veszekednek. *
-A titán micsodájával bassza meg! *Most komolyan?! Miért nem szerzett magának fegyvert, ha már nem hozott? Nekem minek? Hogy nyomatékosítsam a benga előtt saját vérszomjamat, még határozottabban előrenyomom a fegyvert, ám mielőtt még megadásra szólítanám fel, ami minden bizonnyal heveny röhögő görcsöt váltana ki nála, Denisov akcióba lép. Mondjuk a gránátról sem volt szó, pláne, hogy el is dobja, de erre az újabb információ hiányra már nincs időm felhívni a figyelmét. A szobából kiáltás hallatszik, én már lépek is hátra, hogy kilépjek a lakásból, de kedves társam úgy gondolja, hogy épp itt az ideje régi, földi dolgokról beszámoltatnia. A benga feladja irántam való vágyait és Denisov felé indul meg, bennem nem lát veszélyt, akár hátat is fordíthat. S milyen jól hiszi, mert a hazafutást hallván – nem ismerem a baseballt, sem a szabályait – egészen másra asszociálok, mint amiről Denisov beszél.*
-Haza? Ezért jöttünk, hogy most hazafussak? *Igazából nem értem, de mint mindig, most sincs idő arra, hogy informálódjak. A benga elterül a földön, s már épp rákérdeznék, hogy nem baj-e, hogy nem kaptam el, mikor a csendet rövid de gyors sorozatok szakítják félbe…és nem csak a csendet, hanem a falat is. Nem fekszem a földre, az én életben maradási ösztönöm azt súgja, hogy lépjek le. Az ajtó felé rohanok, de az automatikusan becsukódott miután beléptem. Igyekezetemet sajátos hangmintával kísérem.*
-VVVÍÍÍÍÍÁÁÁÁÁÁÓÓÓÓÓÓ! HANNIBAL! VVVVÍÍÍÍÍÍÍÍÍ! * A nyitópanelre csapok, de az ajtó nem nyílik ki, minekutána nagy lendületemből kifolyólag lepattanok róla. Utána már hiába csapkodnám a panelt, szikraeső jelzi, hogy belelőttek. Mellettem. Baszki! A földre vetődöm, az a csoda, hogy a fegyver még a kezemben van, de minek? Ja, lőni kell vele. Hát lövök, miközben folyamatosan kísérem a többi fegyverhangot a sikításommal. Nem tudom hova lövök, csak úgy mindenfelé vaktában, mivel fogalmam sincs, hogy honnan lőnek ránk, másrészt Denisovot nem ártana nem eltalálni, tehát jobbára a plafont és a szétlőtt falat szórom meg. Másrészt a fegyver első használatkor akkorát rúgott a kezemben, hogy ha akarok sem tudok egy biztos pontra célozni. Sikításom részben ennek is köszönhető. *
-VÍÍÍÁÁÁÁÁÁÁ! CSESSZÉTEK MEG! VVVVÍÍÍÍÍÍÓÓÓÓÓÁÁÁÁÁ! *Arra sincs érkezésem, hogy megnézzem hol van Denisov, véletlenül kerül a látóterembe két bútor között, vagy alatt. Úgy számolom, hogy viszonylag jó pozícióban van hozzám képest és nem túl messze, ezért felé dobom a fegyvert, elvégre ezt kérte, és ő jobban lő mint én. Nem csúsztatom, egyrészt mert jelenlegi felfokozott, agylobos idegállapotomban erre nem vagyok képes gondolni, másrészt néhány bútor lába útban van és még gellert kapna a fegyver, akkor meg cseszhetjük. Szóval dobom, szép nagy ívben.*
-REPÜL A FEGYVER! A FITYEGŐRE VIGYÁZZON! *S újabb sikítással zárom soraimat a fejem felett becsapódó lövedékek miatt. Igyekszem teljesen eggyé válni a padlóval.*


 




Úgy sem kapsz el

Vissza az elejére Go down

Nikolai Denisov

Flotta

Karakterlapom :

Születési idő :
2328, Föld (36 éves)

Tartózkodási hely :
Perda

Beosztásom :
Közlegény - Gépész

Reagok száma :
213

Avatar alanyom :
Scott Adkins

☽ :
Terek és utcák 647b095aed35b777230f2c4d0d9b1e13


Terek és utcák Empty
Utolsó poszt Pént. Okt. 25, 2019 9:06 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Olybá tűnik, hogy csupán egy kiváló partner kellett a Denisov-féle szövegdoboz kinyílásához és máris konkurenciaként vagyok jelen a Tizedes mellett, ha dumálásról van szó. Igazából szó sincs erről, csak vannak dolgok, melyeket pontosítani kell, hogy elkerüljük a félreértéseket, vagy egyszerűen csak összehozzuk azt a bizonyos előbb emlegetett közös nevezőt.
- Most ezzel arra céloz, hogy nem értek a kor vívmányaihoz? - pillantok magasra vont szemöldökökkel társnőm felé, de megelőzőm a válasszal. - jól gondolja, a csapatban én a tervezést és az erőt képviselem. A tudást és az innovációt pedig az, akinek fityegő van a stukkerén. - a félreértések elkerülése végett egyértelműen mutatom, hogy a gondosan elhelyezett P-09 pisztolyra gondolok, mely Raven-nél van.
Számítottam egy ilyen jellegű kérdésre, de őszintén megmondom, hogy már jóval korábban. Hogy miért? Csak azért, mert egy Ms. Software kíváncsisággal megáldott elmét, aki szeret bekukkantani a dolgok mögé, feltehetően érdekli, hogy konkrétan akkor most mi és hogyan van, ha már egy csomó dolog másképp működik velem kapcsolatban.
- Nem, nincsen titánból, bár, ha megbocsát, azt azért nem mondom, hogy tapogassa meg, tényleg így van-e, rendben? - elvigyorodok, de azon nyomban, nagy látványosan odébb is lépek mellőle egy kissé, hogy ily módon is tegyek azért, hogy tudatosuljon beszélgetőpartneremben: tényleg csak vicceltem az előbb, nehogy komolyan vegye és kapva kapjon a tapogatási lehetőségen.
Na, de hát hova is gondolom, ő egy férjes asszony kérem szépen! Látva a legyintést, szinte feloldozva érzem magamat a válaszadás alól, ezért inkább bele sem kezdek a kiselőadásba és a hatástanulmány vázolásába, viszont az biztos, hogy többek között erről is feltétlenül beszélnünk kell majd néhány üveg sör mellett a közeljövőben.

A kialakult diskurzus felfokozott hangvételétől, illetve a tökéletes meglepettségtől a szekrény-forma fickó megtorpan és a válla fölött visszanéz rám, hogy most akkor ki-kivel van és mi is folyik itt pontosan?
- Áhh... - összevont szemöldökkel, lemondóan legyintek a szavaira és elkönyvelem magamban, hogy, ha a jövőben tökélyre akarjuk fejleszteni a közös munkát, mindenképpen alaposabban kell terveznünk és nem szabad innunk közben.
Vagy ez az egész pontosan így lett a legjobb?
A gránát nagyot koppan a kopasz fején és valahová elpattog a lakásban, még az a szerencse, hogy robbanni nem fog. Az alattunk lévők valószínűleg elképzelni sem tudják, hogy mi eshetett a földre, mert a behemót majdnem leszakad hozzájuk, amilyen robajjal, ájultan a padlóra csapódik.
- Egy egész Földi lexikonnal fogom meglepni a születésnapján... - válaszolom arra, hogy a hazafutást sem épp úgy reagálja le, ahogyan azt én gondolnám, de ez a kisebbik gond. A nagyobbik ott kezdődik, hogy lőni kezdenek ránk, és ahelyett, hogy hallgatna rám és földre vetné magát, az ajtó felé spurizik, hogy az odakint tágasabb elvét alkalmazva talán tényleg haza, de minimum a XS járművünkig rohanjon.
- Feküdjön a földre Tizedes!!! A földre! Azonnal!!! - próbálom túlkiabálni a megállás nélkül zakatoló gépfegyverek hangját, melyek ugyan hangfogóval vannak szerelve, azért ekkora távolságból a golyó lyuggatta papírvékony falak szétforgácsolásával és azok padlóra zuhanó hangjával karöltve pontosan elégségesek ahhoz, hogy ne minden szót halljon meg a másik, hiába vagyunk viszonylagos közelségben egymáshoz.
A földön fekve még mutatom is, ha már a szó nem segít, hogy mit tegyen, de csak az irányítópanelt bűvöli, még akkor is, mikor néhány eltévedt lövedék éppen a feje és a teste mellett fúródik a falba. Én már kétszer úgy láttam, hogy eltalálták, de szerencsére mégsem, mert még mindig sikít, ami egyfelől jó, mert még él, másfelől pedig jó leckét kap az ellenállóktól, ami csak egyet jelent a jövőre nézve: ha fegyverropogást hallasz, mindig hallgass Denisov-ra.
- Gondom lesz rá, ne aggódjon! - az egyik egykoron talán még szépnek is nevezhető szétlőtt bútor mögött féltérdre emelkedek és elkapom a felém dobott fegyvert, de lőni, na, azt már nem tudok vele. És nem azért, mert ne tudnám használni, attól sokkal prózaibb az ok.
- Ez most komoly??!! - mutatom kiáltva és újból rendkívül bosszúsan a forgótárból aláhulló, füstölgő hüvelyeket, ami csak egyet jelenthet:
Mind az összes lőszerünket vaktában ellövöldözte az előbb és csak azután dobta át nekem. Nem tudom, hogy létezik-e, de, ha nem, akkor megteremtem a perdai burleszk fogalmát, mert egyre inkább abban érzem magamat, mintsem egy komoly akció közepén.
Szerencsénkre az ellenoldalon lövöldözők sem túl összeszokott páros, ugyanis egyszerre marad abba a kaszálás, ami lehetőséget teremt számomra, hogy pontosan az esedékes tárcsere közben rontsak be rájuk, kamatoztatva most is azt a képességemet, melyekkel feléjük tudok nőni. Egy másodpercet sem kell megmozdulásomra várni, máris futásnak eredek és azt a pár méter távolságot egy szemvillanás alatt megteszem kezemben az üres fegyverrel, mely a nevéhez hűen, még így töltény nélkül is pörölyként csap le a legközelebb álló arcára, akit így könnyű szerrel ártalmatlanítok. A túloldalon állót is az üres pisztollyal szedem le, célzok és már suhintom is, akárcsak az előbb a gránátot. Csak most pontosan orrba találom az ellenfelet, aki az egyik nagyobbacska szobanövény mellé aléltan heveredik be a sarokba.
- Jól van Tizedes??! - miután egy pillanatnyi csend telepszik az apartman jellegű lakásra, érdeklődök az egy helyiséggel odébb lévő lány állapotáról.
- Ha minden rendben, fusson a szobába kérem, ha viszont nincs jól, akkor elég, ha tipeg, tudja, mint a galambok... - bízom benne, hamarosan megérkezik a szobába, de mielőtt ide érne a ma este főszereplője, maga a célszemélyünk kezd bele a mondandójába.
- Hé, hé, nyugi, én nem bántottam senkit, azt sem tudom mi folyik itt, én, én, én, fogalmam sincs kik ezek a fickók, de kérem, ne öljön meg... - Parker a szoba közepén lévő székhez kötözve üldögél és zaklatott hangon kezdi darálni azt, ami éppen eszébe jut.
Ha nem tudnám, hogy sokkos állapotban van, simán azt gondolnám, hogy Raven lelkitársára akadtunk, már, ha a beszédből indulunk ki. Ők ketten napestig tudnák nyomni a dumát.
- Matt... Matt... Matthew!!! - hatástalanul szólítgatom, viszont a végén már megemelem a hangomat és a folyamatosan dumáló fickóra förmedek, aki az utolsó felszólításra rám pillant és sűrű fejrázással jelzi, hogy figyel rám.
- Igen, igen, rendben, rendben van! Csak kérem, kímélje meg az életemet...
- Fogja be! Én és a társam vagyunk azok, akik a ma a legkevésbé akarják megölni, de, ha továbbra is fossa a szót, én leszek az első, aki lepuffantja, érthető? - megemelem a szemöldökömet és sokat sejtető nézéssel hozom tudtára álláspontomat.
- Jó, jó, de akkor ki maga? Valami speciálisan képzett kommandós, vagy valami hasonló? - érkezik az érdeklődő válasz, mire komoly arccal válaszolok.
- Nem, gépész vagyok.
- Gépész?? - először rám, majd kisvártatva, ha már idebent van Raven, akkor őt is megtalálja egy kétségbeesetten értetlen pillantással.
- Csak egy icipici, gépész. - bólogatok helyeslőn, hogy a füle még jó, hiába az előbbi szobaátalakítás okozta zaj, sőt, hogy még egyértelműbben tudtára adjam, hogy ki is vagyok, még mutatom is, hogy milyen aprócska gépész sietett a segítségére, természetesen nem egyedül, hanem az őrangyalával együtt, aki van olyan jó és figyel arra, hogy még akkor se tudjam viszonozni a tüzet, ha szitává akarnak lőni minket.
Vissza az elejére Go down

Raven Moor

Polgár

Terek és utcák K6OhlvO

Karakterlapom :

Tartózkodási hely :
Dominium, Perda

Beosztásom :
Planetológus - Vezetői engedély : fegyver nélküli XS

Reagok száma :
887

Avatar alanyom :
Ksenia Solo

☽ :
Justice League
Terek és utcák WYdz5uv

Fegyverem
Terek és utcák KjdARSD


Terek és utcák Empty
Utolsó poszt Szomb. Okt. 26, 2019 7:20 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




Denisov & Moor

Nagy zűr kis Perdán


*Megjátszottan sértődős kérdésére csak bólintok. Minek feszegessem a nyilvánvalót? A másik megjegyzésnél egészen másra asszociálok mint amire Denisov gondol. Oké, én vagyok a csapat esze vagy mi a szösz, de! *
-Ó, ez a megkülönböztető jelzés. *Értem már. Megkaptam a Kék Habcsók rangot. Szélesen elvigyorodom, már-már Perdántúli mosollyal, hogy aztán nem sokkal később, Denisov alkatrészeiről ejtsünk szót. Pontosabban egyről. Az égre! Nem is akartam megfogdosni, bár amilyen izmai vannak, még Bruce-t is kenterbe veri, és én oda meg visszavagyok a duzzadó izmoktól, inkább azokat tapiztam volna, de most én játszom meg magam felháborodásomban. Arcomon leképezem a sértettséget amiért nem tapizhatom meg a szerves fegyverét, szemet forgatok amikor arrébb ugrik, majd nyelvet is öltök. Ilyenformán zuhanunk bele rövid kis táncukba, ami az akcióra való bemelegítést jellemzi. Odabent és odafönt már egészen más folyik. Konkrétan sikításba fordul az egész, a tompán puffogó lövések zaja és a pergő-robbanó fal csak aláfestésként szolgál, miután alaposan összezavartuk a benga állatot és egymást is azzal, hogy megint nem mondott el Denisov mindent. Én megértem és örülök annak, hogy a fejében összeáll a kép, csak sajna elfelejtette átküldeni a fájlokat, így nem került sor a biztonsági mentésre, pedig már Jenkins is megmondta, hogy az milyen fontos. *
-Jobb lett volna korábban?! *Kérdezem és mondom egyszerre, találja ki melyik lényegesebb. A válaszából csak annyi derül ki, hogy gondolt a születésnapomra és ebben a pillanatban jövök rá, miért kérdezte korábban, hogy mikor születtem. De ez most már nem is lényeges, hiányból úgy is van bőven. Pont a hiányosságok miatt mutatom be érzékletesen a hanyatt-homlok menekülést, ész nélkül körítve, mikor az akciónk ezen csendesre „tervezett” része földindulásszerűen robban be a célszemély lakásának közepébe. Úgy gondolom, bárhogyan is értettem rosszul a hazafutást, itt az ideje, hogy a saját elképzeléseim szerint értelmezzem. Sajna nem jutok ki, viszont nem is találnak el ennek köszönhetően. Marad a padlóval egyesülés, amiről Denisov is szót ejt, már-már az én sikításomhoz hasonlatos lelkesedéssel. Közben arra is sort kerítek, hogy viszonozzam a tüzet, pont olyan intenzitással és pontossággal, mint annak idején az ellenállók egyik kezdetleges táborában tettem. A Habcsókos fegyvernek közel olyan erős rúgása van, az egész karom berezeg tőle, örömmel dobom Denisovnak, hogy most már ő lőjön remélhetőleg több eredménnyel. Látom, hogy sikerül elkapnia és még a szavát veszem, hogy a fityegő díszre is vigyázzon, ő viszont nem lelkendezik nagyon, amit nem értek. *
-Mostmivanmégsekell? *Nézek rá elképedve és fektemben tárom szét a karjaimat kérdőn. Hogy mit mutogat sem értem, mit kellene látnom a fegyvert tartó kezén? Elkönyvelem magamban, hogy Denisov hálátlan, neki semmi sem jó és maradok a padlóba rejtve míg megoldja a helyzetet úgy ahogy akarja. Csak fáziskéséssel tűnik fel, hogy hirtelen csend lesz, vagy majdnem, legalábbis a lövések tompa puffogásai elhalnak, csak motoszkálást és némi fémes kattanásokat hallok, azt is picit csengve…de ez utóbbi effektus valószínűleg csak a fülemben zajlik. Fel sem emelem a fejemet, karjaimmal is lefogom, nehogy véletlenül önálló életre kelljen, és azon merengek, hogy drága csapattársam miért nem lő vissza, és vajon mik azok a tompa puffanások, melyeket fura nyögések kísérnek. Ha látnám mit művel a rögtön kedvenccé vált fegyveremmel, bizonyára felsikkantanék ijedtemben és felháborodásomban. Néma és remegős elmélkedésem így telik el míg Denisov bele nem kiabál a csendbe. A tényleg csendbe. Nincs puffogás, nincsenek koppanások, nincs nyögdécselés sem. Felemelem a fejem és a hang irányába nézek, Denisovot azonban nem látom, bár a két szobát elválasztó falból több hiányzik, mint amennyi megmaradt. *
-Azt hiszem, bár fekve nyomtam ki három szívinfarktust és egy heveny agyvérzést! *Megtalálva a hangomat, felállok és leporolom a ruhám, alaposan megtapogatom magam ellenőrizve, hogy minden testrészem a helyén van sértetlenül, majd óvatosan elindulok a belső szoba felé. Bár jól vagyok, a galambos totyogást választom, már csak azért is, mert nem tartom jó ötletnek a szobába robbanást, és alélt testeket is kerülgetnem kell. Az egyik viszonylag épen maradt falrész széléről kukkantok be félszemmel, addigra már megy a szövegelés, a hangból és szavakból ítélve nem Denisov beszél magában. A „gépész” szónál érzem úgy, hogy teljes valómban megjelenhetek, nem fog senki lepuffantani, vagy arcon törölni. Denisov mellé lépve, nekidőlök társam vállának, helyettesítve a kilövött ajtófél…fémet, műanyagot…valamit. Mattre nézek, csatlakozom a kedélyes társalgáshoz a vigyorommal.*
-Én meg egy annál is kisebb planetológus. *S ujjaimat Denisov mutogatós keze mellé téve, már teljes képet kaphat arról, milyen picike emberek jöttek őt megmenteni. A többit már örökké titkolózó társamhoz intézem, miután kellőképpen vállon csaptam. Csak, hogy érezze a törődést, meg a felháborodásomat, az értetlenségemet és, hogy ott folytassam, ahol félbeszakadt a mondanivalóm.*
-Egyébként meg mi a francnak kérte el a fegyvert, ha nem lőtt egyet se? Meg is halhattam volna! Csapkod össze-vissza, meg hazafutásról beszél, aztán azt mondja ne menjek sehova! Milyen terv ez? Ja, hogy nem is volt terv, mert azt elfelejtette közölni velem. És mit csinált a fegyveremmel? Mutassa, ne dugdossa előlem, ha baja történt a Habcsókomnak, esküszöm beolvasztom a titán micsodáját. *Nem hagyom itt abba, a fegyverért nyúlok, közben az értetlenül és hápogva minket néző Mattre is szánok néhány pillantásnyi időt. *
-Most kiszabadítjuk és elvisszük egy biztos helyre. Nem beszél, nem kiabál, szót fogad!....Hol van a fityegőm?! *Utóbbi mondatot már Denisov kapja, mérgesen kérdőn felemelt szemöldökeim alól nézve rá, emelve fel a fegyvert, aminek az agyáról hiányzik a nagy szemű habcsókom. Újból vállon ütöm, bár nekem jobban fáj, meg is rázom a kezem.*
-Francba, hogy maga milyen kemény! Eltört három ujjam baszki! Menjünk innen. Maga összeszedi a pasit, én meg megkeresem Habcsók urat. Ne! Ne szóljon. Ez a terv. Oké, rövid terv, de legalább terv. *S nekiállok keresni a törmelék és az ájult pasik teste között a figurát, amíg Denisov kikötözi Mattet. Cirka két perc múlva meg is találom.*
-Meg van! Mehetünk.


 




Úgy sem kapsz el

Vissza az elejére Go down

Nikolai Denisov

Flotta

Karakterlapom :

Születési idő :
2328, Föld (36 éves)

Tartózkodási hely :
Perda

Beosztásom :
Közlegény - Gépész

Reagok száma :
213

Avatar alanyom :
Scott Adkins

☽ :
Terek és utcák 647b095aed35b777230f2c4d0d9b1e13


Terek és utcák Empty
Utolsó poszt Szomb. Okt. 26, 2019 6:44 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Társam nyelvöltése kicsalogat belőlem egy Magnum-féle szemöldökugráltatással egybefűzött mosolyt, egy amolyan "na ugye, hogy ugye?" fajtát, mert ha még nem is a családi ékszert szerette volna letapogatni, azért megfordult a fejében, hogy mást szívesen lescannelne testközelből.

Odabent aztán a modern, dominiumi belsőépítészet felé elkötelezett művészlelkek egészen biztos, hogy mind a húsz ujjukat megnyalnák a gyönyörűségtől, látva a golyó által újraszabott belső berendezést és elrendezést, nem beszélve az újragondolt terek szakításos módszerrel megvalósított elgondolásairól. Kétségtelen, hogy a fenekestől felforgatott, tropára lőtt kéró hordoz magában valami elemi neoföldizmus-ra hajazó megjelenési formát, amit talán évek múlva még tanítani is fognak az érdeklődőknek.
- Mitagadás, mikor megláttam, hogy az ajtó felé rohan, ahelyett, hogy a fejét védve a földre vetné magát, úgy gondolom én magam is infarktusközeli állapotba kerültem. - Raven mellett nem panaszkodhatok, így vagy úgy, de az elmúlt öt percben legalább háromszor, de inkább többször emelte a normális fölé a vérnyomásomat, ami után joggal gondolhatom, hogy lassan nem lesz akadálya, hogy felírassam magamnak, mint természetes, csevegő-érrendszeri tréner.
Amint Moor Tizedes megtalálja személyemben a vállformájú ajtófélvasat és becsatlakozik a beszélgetésbe, Parker arca rendkívül beszédessé válik, mert immáron már nem csak a félelem és a bizonytalanság, hanem a totális tanácstalanság is csatlakozik a pároshoz, hogy így együtt üljék meg a végítélet okozta tort falfehér arcán. Mivel nagydumás, sok-sok mindent mondana ő, de egyelőre egy hang sem jön ki a torkán. Először rám, majd Raven-ra fut a tekintete és mintha várna valakit. Valakit, aki megjelenik a bolondos bongyor parókában, egy jókora üveg pezsgővel a kezében azzal, hogy „hello, ez itt a kész átverés”. De nem. Ahelyett, hogy egy ilyenforma krapek keveredne elő valahonnan, egy jókora faldarab mállik le mögöttünk a néhai közfalnak nevezett romról, jókora lyukat hagyva magaután.
- Úristen, meg fogunk halni! Úristen... végünk van... - szakad végül ki belőle a teljes kétségbeesés egyetlen mondatban, miközben nagybuzgón megpróbálja kiszabadítani a szék mögött gúzsban lévő kezeit, de hiába a nagy fickándozás, nem jár sikerrel.
- Matt, fogja be és szedje össze magát. - hirtelen lehajolok a fickóhoz és elkapom a fejét, mielőtt elszédül a nagy mozgolódásban.
Raven felháborodott hangját meghallva szép lassan fordulok Parker felől a planetológus irányába.
- Hmm, vajon miért is? - kapom jobbomat szám elé, mintha elmélyült gondolkozásba kezdenék, a hatás kedvéért még a plafonra is sandítok, végül pedig a magasba emelt mutatóujjammal jelzem, hogy eszembe jutott.
- Arra gondoltam, hogy milyen ütős lenne, ha két folyamatosan tüzelő fegyverest a pisztoly markolatával ütnék ki, kockáztatva ezáltal az életemet, hátha úgy adódik, hogy posztumusz megkaphatok egy kitüntetést. - résnyire szűkítem a szemeimet és egy pár pillanatra figyelem a reakcióit, ha vannak.
- ...az összes töltényt kilövöldözte, mégis mivel lőttem volna, hmm? És ne mondja azt, hogy azzal, ami a gatyámban van, mert látom ám a szemeiben, hogy most ez következne. - enyhülök meg egy pillanat alatt és még halványan el is mosolyodok, mert érzem, hogy valami borzasztó magasröptű válasz készülődik a részéről.
- Egyébként kontaktlencséje van? - mutatok a saját szemem felé, hogy értse mire gondolok, mert feltételezem ez a szó is ismeretlen lesz számára. - vagy, tudja, ez az újszerű dolog, amit a Dominium-on csinálnak mostanában, hogy jobban lásson. - még nem volt alkalmam ilyen sokáig vizslatni a szemeit partneremnek, de ha már így alakult, miért ne kérdezzem meg, elvégre csak egy akció kellős közepén vagyunk ahol a korábbiakban már szóba került születésnap, organikus beütésű titánpajszer, valamint hazafutás és sok más egyéb is, mely mellett ez a kérdés is simán helyet kaphat.
- A fegyverével? - mivel nincsen a kezem ügyében a hangtompítós pöröly, körbe kell, hogy pillantsak magunk körül, bár akkora most a kupi, hogy az is csoda, ha egy órán belül megtalálom az elvesztett pisztolyt.
- Áh, itt van. - nyújtom oda a habcsóknélküli stukit egy kis porlefújást követően gazdájának.
- Mit tudom én, hogy hol van a fityegője, majd szerzek egy másikat, ha ezen túl vagyunk. - a számomra jelentéktelen kis dísz holléte ismeretlen, az előbbi belépő következtében gondolt egyet és leugrott a levegőben suhogó fémről és egyenesen a szobanövény tövéhez zuhant.
- Ha már terv, akkor kiegészítésként ragaszkodom a következőhöz. - odalépek a vékonydongájú, először kiütött passashoz és a hátára fordítom, hogy gyorsan le tudjam róla venni a golyóállómellényét.
- Odanézzenek, csak nem az "elveszett" P-VEST-01 sorozatszámú mellényt viseli, amit a sereg ez óta is keres... milyen érdekes. - kibújtatom belőle a tagot, majd a kezemben lévő hadászati mellényt Raven felé nyújtom.
- Ezt vegye fel Tizedes. Ragaszkodok hozzá, mert bár rendkívül csinos a ruházata, őszintén szólva szart sem ér, ha magára lőnek. Bújjon bele! - remélem, hogy nem képezi vita tárgyát a mellény viselése, és ha így van, mert már miért ne lenne, akkor segítek megigazítani rajta.
Első, de igazából második ránézésre is úgy áll a slankított kivitelű kolléganőmön, mint tehénen a gatya, viszont legalább nagyobb védelmet biztosít, mintha nem lenne rajta semmi. A hasonlat szóvátételével nem élek, hiszen akkor magyarázhatnám külön a tehenet, meg annak a gatyáját, aztán a kettőt együtt, egyszóval: nem.
- Nnna, így már jobb. - a lehető legjobban illeszkedőre húzom a pántoknál, végül Matt felé fordulok.
- Maga is vegyen fel egyet! - pár másodperccel később már el is oldozom a célszemélyünket és a sarokban fekvő fószerről is leszedem a neki egyelőre nem kellő védművet, hogy Matt-re adjam.
- Örülök, hogy megtalálta a kék kis barátját, de most már mennünk kell. - szerencsénkre a szobába gurított gránátot meglátom, amit gyorsan fel is kapok a földről, az egyik Khimeira géppisztollyal és a hozzá tartozó két tárral együtt.
- Moor Tizedes, most kénytelen lesz beérni ezzel. - nyújtom át az egyik kiütött ellenállótól elcsent emblematikus pisztolyt, a Styx elnevezésűt, mivel Habcsók uraság kifogyott a lőszerből, így legfeljebb kézitusában használható, míg nem találunk hozzá megfelelő töltényeket.
- Atya ég... a kéglim... te jó ég, ez kész, ez... - nézegeti a ripityára vágott, tűzvonalban hevert bútorait és a fejét fogva hüledezik.
- Erre most nincs időnk Matt, örüljön, hogy még él. Induljunk, mielőtt társaságunk érkezik. - adom ki az ukázt és megindulok az ajtó felé, ahol a szétlőtt panel vezérelte ajtót próbálom moccanásra bírni, de hiába az emberfeletti erő, nem akar megmozdulni az erősített kivitelű nyílászáró.
Mivel nincsenek nálam a gépészmunkához használatos szerszámaim, úgy döntök, hogy a klasszikus, jól bevált módszerhez folyamodok, hogy szélesre táruljon előttünk a bejárati ajtó. Kezemet ökölbe szorítom és már le is csapnék a némán sikító, kikapcsolt állapotban lévő panel felé, mikor Parker közbelép és elkapja a karomat.
- Hé, hé, nagyember, tartalékolja az erejét oké? Okés? - egyenesen a szemembe nézve veszi át a panelbuherálási irányítást, amit hagyok neki, elvégre ő a finomműszerész, nem pedig én.
- Ezt meg lehet oldani könnyebben és egyszerűbben is, csak, csak várjon egy kicsit, rendben? - elnézve a műveletet végző technikáját, megállapítom, hogy nem az elsőbe nyúl bele pusztakézzel, amit el is hiszek, mert tíz másodperccel később némi szikrahányás után a panel kiküldi a jelet, a vaskos ajtó pedig újból a tokjába húzódik.
A folyosóra lesve csodával határos minden nyugodt, se egy jajveszékelő szomszéd, se ellenség. Már-már gyanús a szituáció, de tegyük fel, hogy tényleg ilyen jók a tartófalak, hogy nem keltett riadalmat a kéttárnyi lőszer kiszórása, valamint a nagydarab pacák padlóba süllyedése.
- Jöjjenek, a lépcső felé haladjunk. - intek a csipet csapatnak, de néhány lépés megtétele után megtorpanok, mert a lépcsőfordulóban a hadsereg különleges egységének ruházatát vélem felfedezni két maszkot viselő fegyveresen.
- Ó basszus, vissza, vissza a lakásba! - adom ki az utolsónak a parancsot, de a szavakkal egy időben a fordulóban felfelé kocogó alak se szó se beszéd tüzet nyit ránk. Ez az este a hangtompítóké, hiszen ki akarná megzavarni eme kiváló perdai zóna nyugodt kis életét „holmi” fegyverkészítő miatt. Viszonzom a sorozatlövést, amit kiadnak ránk, de mivel jobb pozícióban vannak és láthatóan taktikailag is képzettebbek kis csapatunktól, nem hátrálnak meg túlságosan, sőt, egy félpillanattal később már újból ők jönnek. A gyorsan pörgő géppisztolyból kirepülő golyók jókora lyukakat ütnek a falban, néhány helyen a világítást is kiütik, mi pedig jobb, ha imával fordulunk Fortuna asszonysághoz, hogy megússzuk ezt a támadást anélkül, hogy a hátsónkon még egy lyukat fúrnának, csupán a jobb szellőzés érdekében.
Vissza az elejére Go down

Raven Moor

Polgár

Terek és utcák K6OhlvO

Karakterlapom :

Tartózkodási hely :
Dominium, Perda

Beosztásom :
Planetológus - Vezetői engedély : fegyver nélküli XS

Reagok száma :
887

Avatar alanyom :
Ksenia Solo

☽ :
Justice League
Terek és utcák WYdz5uv

Fegyverem
Terek és utcák KjdARSD


Terek és utcák Empty
Utolsó poszt Vas. Okt. 27, 2019 9:58 am
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




Denisov & Moor

Nagy zűr kis Perdán


*Komolyan mondom, amikor csend lesz hirtelen, hiányozni kezd a nagy csete meg paté, aminek a végeredményét Denisov felé tartó rövid sétám közben szemrevételezhetek. Nem tudom, hogy mindez kívülről hogyan hallatszott, de kezd gyanús lenni, hogy még senki nem rontott ránk a szomszédságból és most nem csak a bamba képű ifjoncra gondolok. Talán Parker sokat bulizott itt korábban és már megszokták. Denisov visszavágására széles mosollyal és már-már elfelhősödő szemekkel fordulok társam felé.*
-Csak nem aggódott miattam? Ó, ez olyan cuki, egészen elérzékenyültem. *Aztán gyorsan el is komorodom attól a gondolattól, hogy ő juttatott minket ebbe a helyzetbe. Miért is gondoltam a bárban történtek után, hogy bármi egyszer is simán és jól sikerüljön? Lövöldözés nélkül. Picit nekidőlök, csak azért, hogy biztos támaszt leljek remegő izmaimnak és táncoló idegeimnek, miközben a célszemélyünk egyre haloványodó arcát nézzem, az összes fellelhető rettegő mimikájával együtt.*
-Úristen meg fogunk halni, úristenvégünkvan! Ja, csak nem most. *Lejátszom Parker arckifejezését és szövegét, s bár az én mondatomnak más vége van, ez cseppet sincs nyugtató hatással rá. Denisovnak azért elmondom amit akarok és gyanítom nem ez lesz az utolsó veszekedésünk, a mi társas kapcsolatunk lassan kezd olyan lenni mint egy házasság…egy se veled se nélküled házasság. Pislogva hallgatom a válaszát én is és Parker is, utóbbi tekintetében plusz zavar is van. Mondjuk az enyémben is ha azt vesszük, hogy mindkét szemöldököm kérdőn ugrik fel a homlokomra…*
-Miért? Azzal nem tud lőni? Számolnom kellett volna a töltényeket? Rovátkát húzni a fegyveragyra? Komolyan mondom Denisov az agyamra megy…miért is kezdtem magával? Mert olyan jó ötletei voltak? Igen! A kivitelezést megosztotta velem? Neeem! *Tárom szét a karjaimat mielőtt a kért fegyverért nyújtanám az egyiket, de megint csak pislogni tudok csak a kérdésre. *
-Mi a francot csináljak én egy kontaktlencsével? Tök jól látok mindenféle segédeszköz nélkül is. Ezt most minek kérdezi? *S tényleg nem értem…vagy arra próbál célozni, hogy nem látom a kupit? Vagy a fegyómat a kezében? Sosem tudom mire gondol, Denisov néha pont olyan mint Jenkins, de a világért sem mondanám ezt ki hangosan, még a végén megsértődne…vagy főbe lőné magát. Bár most nem nagyon van mivel, szegény. A szó- és gondolatpárbaj végére csak megkerül, igaz üresen és fityegő nélkül. Tutira nem fogom itt veszni hagyni a szemétdomb alatt. Nekiállok keresni, elengedem a fülem mellett Denisov másik fityegőre tett megjegyzését és persze remélem nem komolyan mondta, mert eléggé demoralizálna, ha másnak is lenne ilyenje. Csak a következő mondatra kapom fel a fejem, miközben megpróbálom Parkert elhallgattatni és visszailleszteni Habcsók uraságot a fegyveragyra. *
-Kiegészítés? Mihez? Terv sem volt, mit akar rajta kiegészíteni most, hogy szétlőttük az egész lakást, nem mellesleg magának nem gyanús, hogy ekkora ramazurira nem bolydult fel az egész ház? Bulizni szoktál édes? *Utóbbi kérdésemet már Parkerhez intézem, felidézve magamban korábbi gondolatmenetem ezen részletét, de a pasi azonnal rázni kezdi a fejét. Megszólalni nem nagyon tud, mert szinte kánonban beszélünk Denisovval, másrészt neki nem osztottunk lapot és épp az imént förmedtem rá, hogy maradjon csendben.  Nem osztom Denisov lelkesedését a lőálló mellény megtalálása és annak sorozatszáma felfedezése kapcsán, pláne, hogy nekem nyújtogatja. A számat is eltátom, felrémlik bennem egy régebbi eset.*
-Sosem lőnek rám, túl vékony vagyok, hogy eltaláljanak, elég ha csak oldalt állok. Az én ruhám pedig igenis hasznos azon felül, hogy csábos…hát magának van-e kontaktlencséje? Látja a méretkülönbséget? Maga szerint hogyan fogok tudni ebben mozogni, ha leér a térdemig? Francokat veszem fel. Maga felvenné az én bugyimat? *Teszem fel méltatlankodásom végén a nagy kérdést, mely szerintem hűen tükrözi az ellentéteket. Nem veszem fel a mellényt, ami rajtam inkább egy sátornak hatna….de feltételezem Denisov nem áll itt meg és le, velem vitázni. Ahogy elnézem a lőhatlan holmit,  és ismerve Denisov makacsságát, simán rám dobja, és még csak céloznia sem kell. Akárhogy is, gyorsabb és erősebb nálam, ha nekiáll felöltöztetni, úgy sem tudok tenni ellene, legfeljebb ha elszaladok, de tekintve az elmúlt percek tevékenységét, a gyanúmat, hogy még is csak meghallott minket valaki és mert a társam….jóban, rosszban?! *
-Elválok és feleségül veszem magát Denisov! *Mondom ezt azután, hogy végigfuttattam a gondolatot magamban és ő addig simán rám adta a lőhatlan sátrat. Széttárt karokkal állok, egyik kezemben a fegyver, a másikban a helyére még nem visszaillesztett Kék Habcsók uraság, arcomon akkora kérdőjel mint Perda legmagasabb hegye.*
-Most komolyan?! *Csak Parkerre vetek egy szigorú, hangelfojtós nézést, Denisovnak meg felmutatom a mutatóujjam, figyelmeztetve arra, nehogy megszólaljon, nehogy elröhögje magát, mert olyat teszek amilyet még ő sem látott. *
-Most már mennünk kell? Tényleg? Nem ezt mondtam én is az előbb? Vagy csak álmodtam baszki? *A felém nyújtott fegyvert úgy veszem el, hogy Habcsókot elsüllyesztem a zsebemben, mindezt olyan formán, hogy a lőmellény karnyílásán húzom be a karomat, majd dugom ki újra. Egyrészt nekem így is megy, másrészt csak így férek hozzá a ruhámhoz, különben…á, kész bohózat lenne felemelni a mellényt, ami aztán átbukna a fejemen, akkor meg nem látnék ki…hagyjuk.*
-Fogja már be! Maga egyben van, nem elég? *Denisovval egyként szólunk rá a siránkozó pasira, majd megindulok kifelé, átlábalva az ájult és élettelen törmelékeken, a bezárt ajtóig. Denisov ajtónyitási technikáját Parkerrel sztereóban alázom le, de végül átadom a nyitási lehetőséget, elvégre Parker ajtaja. Denisovra vetek egy „nem is értem miért nem nekem szólt” pillantást, meg sem várva a választ tipegek ki a folyosóra. Alig érünk el a lépcsőkig, mikor újra kell tervezni. Mondjuk ebben már profik vagyunk. Denisov lő, én sikítok, Parker ordít. *
-VÍÍÍÁÁÁÁÓÓÓÓÓÓ! BESZÉLJÜK MEEEEG! ANYÁÁÁÁM! A ROSSZ EMBEREK AZ ABLAKON MÁSZTAK KÍÍÍÍÍ! * Én nem lövök, bár most lenne mivel, inkább sarkon perdülve rohanok visszafelé.* -Nincs itt másik lépcső? *Érdeklődöm, mielőtt túlmennék Parker lakásának nyitott ajtajánál. Hátha. *


 




Úgy sem kapsz el

Vissza az elejére Go down

Nikolai Denisov

Flotta

Karakterlapom :

Születési idő :
2328, Föld (36 éves)

Tartózkodási hely :
Perda

Beosztásom :
Közlegény - Gépész

Reagok száma :
213

Avatar alanyom :
Scott Adkins

☽ :
Terek és utcák 647b095aed35b777230f2c4d0d9b1e13


Terek és utcák Empty
Utolsó poszt Szer. Nov. 27, 2019 3:03 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Szinte hessegetni kell a szemünk és az orrunk elől a golyózápor után felszabadult, fullasztó és többé-kevésbé átláthatatlan ködként terjengő porfelhőt, ha nem akarunk akaratlanul is könnyezésben, vagy köhögésben kitörni. Szerencsére a hollófekete hajú társamon semmilyen formában nem látok át, amiből arra következtetek, hogy egyetlen elkallódó lövedék sem érte el a kis testét, így legalább ezt szerencsére nem fogja soha az orrom alá dörgölni.
- Már hogy a viharba ne aggódtam volna... mondja, mégis ki vezetné az odakint álló gépcsodát, ha nem magácska? - miután oszlani kezd a lokálisan jelentkezett belső felhőzet, felteszem a nagy kérdést kísérőmnek.
- Dehogynem, de most nem erről van szó... - intem le Raven visszacsatoló kérdését, de már folytatom is. - ...hát végülis, ahogy mondja, minimum a számolás, a rovátkák húzásától eltekintettem volna, mert nem lett volna annyi hely a fegyver agyán, amennyit kilőttek ránk az utóbbi két percben. - pillantok a rommályuggatott, egykoron közfalnak nevezett torzóra és egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy vajon mi a fenéből építették, hogy ilyen fojtogató por keletkezett a mállásából. Nem ártana egyszer ennek is utána nézni, ki tudja milyen alapanyagokkal mérgezi sunyi módon a Kancellária az itt lakókat.
- Majd legközelebb jobban átrágjuk a kivitelezést, mondjuk, ha több időnk lesz és nem kell azonnal indulni. Ha öt perccel később érkezünk Parker már valószínűleg nincs is itt és akkor az egésznek annyi, a kis játékszere, meg ki tudja milyen kezekbe kerül. - komorodok el szinte teljesen, mire a mondandóm végére érek, de ahelyett, hogy mondani tudnám, ami még a nyelvemen van, a megszeppent fickó szól közbe.
- Já... játékszerem? Mégis mi a fenéről beszélnek? - nem tudja, hogy mit tett közbeszólásával, mert, ha tisztában lenne vele, egész biztos, hogy nem mondott volna semmit sem. Válaszul csak egy sokatmondó, rendkívül kemény pillantást vágok hozzá, amiből azonnal leveheti, hogy nem kell maszatolnia egy másodpercig sem, tudunk a piszkos kis dolgairól. Nem éppen egy későesti csevejre ugrottunk be.
- Jó, rendben, értem, értem. Tényleg, csak nyugi, okés? - reagál csupán ennyit, majd hol rám, hol pedig Moor Tizedesre pillant, abban reménykedve, hogy valamelyikünktől nyerhet némi nonverbális támogatást ebben a helyzetben.
- Hé, hé, csak udvarolni próbáltam, már az is bűn? Ne kapja úgy fel a vizet, csupán megjegyeztem, hogy szépek a szemei. - amúgy természetesen nem e miatt mondtam, vagyis csak részben, de hát most mit mondhatnék, már így is éppen eléggé felpaprikáztam.
Szerencsére Fityegő úr is előkerül a romok alól, én pedig már osztok és szorzok, hogy miként emelhetnénk testi épségünk védelmét a nulla fölé, mikor ismét a nyakamba kapok néhány villámcsapást Moor-ék lányától.
- Ó, dehogynem volt terv, csak maga nem figyel rám, mert a fityegőjével van állandóan elfoglalva. Vagy, ha nem, akkor iszik, és itat, aztán ebből vannak a félreértések...
- ...nem szoktam bulizni... - érkezik válasz a végső kérdésre
- Fogja be Parker és várjon a sorára. - förmedek rá a fickóra, majd befejezem, amit elkezdtem.
- Miből gondolja, hogy nem figyel-e minket egy másik vagy egy harmadik csapat is hm? Lehet, hogy egy nagyívű akció kellők közepébe rondítottunk bele csak úgy, hogy betoppantunk a fegyverfejlesztőért. - most is hozzátennék még valamit, de valami megkapja a tekintetemet.
Az egyik szétlőtt szobadísz közepén kiszúrok valamit, aminek nagyon nem kellene ott lennie. Valamiféle katonai szerkezet, mely tuti biztos, hogy megfigyelésre szolgál. Hogy pontosan milyenre, és kinek jelent, azt majd később kiderítjük.
- Van egy rossz hírem Matt, azt hiszem az egész lakása be van, vagyis csak, volt poloskázva. Mi a fenén dolgozott, ami ilyen szinten jelentett biztonsági kockázatot, hogy megfigyelték? - egy határozott mozdulattal szedem le az előbb említett, használhatatlanná vált egységet, amit kérdésem közben Raven és a kétségbeesett barátunk felé fordítok.
- Jó, jó elmondom, de ígérjék meg, hogy életben hagynak, tudják ez...
- Matthew! A lényegre! - szigorú pillantásom és robbanó orgánumom arról tanúskodik, hogy jobban járna, ha kevesebb mellébeszélés mellett némiképp több lényegi információt juttatna el hozzánk záros határidőn belül.
- ...rendben, rendben, oké, szóval, egy kiemelt titkosítással bíró katonai projekten dolgozunk a csapatommal, melyre az engedélyeket egyenesen a Kancelláriától kapjuk. Rendkívül összetett, sokoldalú és költséges tevékenység. Lényegében a hadiipar a robotikával karöltve egy kétlábon járó fegyvert fejleszt. - mondata végeztével Raven felé sandítok, hogy mit szól a hallottakhoz, de mielőtt még átengedném a szót a Tizedesnek, egy kérdés erejéig még vendéglátónk felé fordulok.
- Titánt fejlesztenek a Perda-n? - szól kérdésem egyszerre érdeklődőn és csodálkozón is, mert egyelőre nem tudom eldönteni, hogy ez az egész hajcihő valami titán alkatrésze miatt van, vagy valami egészen más van mögötte.
- Hát, ha a titánt így szóba hozta, akkor vegyük úgy, hogy a Perda-n a titánok atyját fejlesztjük. - bólogat néhányat nagyon komoly arccal, amiből azt szűrhetjük le, hogy ennek a fele sem tréfa.

- Tudja miért szeretek önnel dolgozni? - sétálok a nagy ellenkezőmonológ közben a lány felé - mert olyan hevességgel tud vitatkozni és ágálni valami ellen, hogy még csak lelkiismert furdalásom sem lesz azért, mert magára erőltettek valamit, amit nem szeretett volna. - egy szempillantás alatt a nyakába dobom a mellényt, hogy mögé lépve már igazítsam is a nem is olyan otromba védőfeleszerelést.
- Ha még egy szót szól, mindenhol ilyen szorosra húzom majd. - súgom a háta mögül kissé előrehajolva, miközben a miheztartás végett jó szorosra húzom az egyik szíjat, hogy egyértelműen érezze, nem ő az egyetlen, sőt még csak a legvékonyabb nő sem a Dominiumon, akire ilyesmit terveztek.
- Hajj a jajj! Inkább feleségül veszek valakit gyorsan, csak ne váljon el. - ahogy kimondja, abban a pillanatban engedem el a golyóálló felszerelést, de persze nem azért, mert megijedtem volna, hogy engem választ, amit amúgy is csak azért tenne, hogy örökkön örökké szekálhasson, hanem azért, mert elkészültünk. Nem olyan vészes, mint azt bebeszélte magának, tény, hogy vannak kecsesebb, rövidebb és vállban passzentosabb darabok is, de arra jó, hogy felfogjon egy két lövedéket anélkül, hogy komolyabb baja esne.

A folyosóan aztán újra szól, csak most nem a hatlövetű, hanem a sorozat lövő, méghozzá az előző afférhoz képest most még közelebb húznak el a lövedékek a fejünk mellett, egynéhány csak éppen nem érinti a farpofánk partját, vagy a fülünk botját, mindenesetre mindenünket behúzva trappolunk vissza a Parker-rezidencia színterére, de mielőbb még bevetődnénk az ajtón belülre, elkapom Raven-t és szinte a hónom alá csapva fordulok be vele az ajtón, nehogy túlfusson nekem egy alternatív, nem létező lépcsősort keresve a folyosón.
- Zárja be az ajtót Matt! - szól az utasításom, míg viszonzom a tüzet, de nem kell túlságosan noszogatni emberünket, máris a tettek mezejére lép és zárja a nyílást, ami nehezen bár, de azért teszi a dolgát és megvéd minket a behatolóktól.
- Jöjjön el onnét! - húzom el az ajtónak dőlt fickót a fémtől, mert kintről nagyobb kaliberrel is próbálkoznak, ami jókora púpot eredményez a felületen. Átlőni nem tudják egyelőre, de kijózanító hatású fejbe kólintás a jutalma annak, aki éppen ott pihenteti meg a buksiját, szóval reményeim szerint partnernőm sem épp ott fújja ki magát az előbbi meleg szituációt követően.
- Az erkélyen keresztül távozunk, lemászunk, és irány a kocsi! Ms. Software, maga a sofőr, Parker, maga szorosan követi és azt teszi, amit mondunk, nem marad le, nem rikolt, csak követ. - újból félbeszakítanak, ma már nem is először
- Kapok fegyvert? - mivel egyértelműen nem céllövő, hanem fegyverkészítő hírében áll, így első körben határozottan tagadom meg a kérését.
- Tizedes! Csak akkor kaphat fegyvert, ha holtan lát összeesni, megértett? - teszem nyilvánvalóvá, hogy még véletlenül sem kaphat semmiféle fegyverforma tárgyat, a végén még idő előtt tennénk el magunkat láb alól. Ha mindenki értett, akkor mozgás, húzzák fel a nyúlcipőt! - vállalom a nyúlcipő magyarázását a krízis helyzet után, de addig is vázolom ezt a pőre tervet, amit csak elfogadni lehet, és ami remélem azért a minőségi tervezéshez szokott kisasszonynak is megteszi ebben a szorult szituációban.

Mivel ellenállásba nem ütközünk azon a tíz méteren, ami a bejárati ajtótól az erkélyen át az utcafrontig tart, mondhatjuk, hogy az előre megbeszélt menekülőtervünk hozza az elvártat. Én magam különösebb nehézség nélkül lemászok, de Parker konkrétan leesik az utolsó két méterről, az egyik bokorba, míg Raven kérdéses, hogy milyen utat választ. Vállalom, hogy nyakba, vagy ölbe kapom, de még abban is benne vagyok, hogy rám esve érkezzen meg, csak haladjunk, mert a fenti brigád valószínűleg ezóta már szétlőtte az ajtót, a csapatuk másik fele pedig valahol idelent van.
- Ott a kocsi, futás! - így vagy úgy, de remélhetőleg kedvenc társam is lekeveredik az első emeletről és velünk együtt futásnak ered a menekülést jelentő fémszekér irányába.
- Héj! Megállni! - kiált valaki az utca egyik távolabbi pontja felől, majd sűrű kézmozdulatokkal jelez a társainak, hogy itt vagyunk és épp arra készülünk, hogy meglovasítjuk azt, akire ők is pályáznak.
Hogy mindennek nyomatékot is adjon, néhány rövid sorozatot küld felénk, egyet Raven, egyet pedig az irányomba. Tapintatos fickókról van szó, akik odafigyelnek a rendeletre, mely tíz után már csöndre inti a dorbézolókat, hangoskodókat, lőfegyverrel lövöldözőket, miszerint tegyenek fel hangtompítót és legyenek tekintettel a pihenni vágyókra.
- Meg ne álljon pacsizni, Matt, rohanjon! - kiáltom a célszemélyünknek, majd csípőből útjára engedek én magam is néhány lázadótöltényt, ha már pont az ő fegyverük van a kezem ügyében.
- Indítson Tizedes! - szavak nélkül is tuti biztos, hogy így tesz, de felhatalmazom arra, hogy ne habozzon túl sokat, sőt, ha kell már nyomja is a gázt, bárhogyan is kell ebben a masinában tenni.
- Mozogjon Parker, húzza le a fejét és be a kocsiba! - tuszkolom be a két embernek is szűkös járgányba, majd be, le vagy elhúzom az ajtót, ami már vagy menet közben, vagy éppen indulófélben ér minket.
- Két jármű máris a nyomunkban van! - jelentem a pilótánkak, miközben próbálok Matt és a gépkarabély között némi helyet találni magamnak, hogy legalább lássam mi történik mögöttünk. Innentől az összes szemünk az infótechnikusunk vezetési tudásán van, vajon le tudja-e rázni a mögöttünk lévő két jól megtermett, láthatóan is más súlycsoportban versenyző gépszörnyet.
Vissza az elejére Go down

Raven Moor

Polgár

Terek és utcák K6OhlvO

Karakterlapom :

Tartózkodási hely :
Dominium, Perda

Beosztásom :
Planetológus - Vezetői engedély : fegyver nélküli XS

Reagok száma :
887

Avatar alanyom :
Ksenia Solo

☽ :
Justice League
Terek és utcák WYdz5uv

Fegyverem
Terek és utcák KjdARSD


Terek és utcák Empty
Utolsó poszt Pént. Nov. 29, 2019 5:50 pm
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next




Denisov & Moor

Nagy zűr kis Perdán


*Denisov kérdésére csak vetek rá egy morgó pillantást, némi kérdő éllel, ami arra vonatkozik, hogy csak azért hozott magával, hogy legyen sofőrje? Már hangosan is megosztanám vele a sértett gondolatot, amikor folytatja egyszersmind leintve a belőlem kikívánkozó szóáradatot. A fegyverről kezd el papolni, amit nem értek, elvére ő adta oda nekem, hogy lőjek…még mondta is, hogy használjam. Használtam, most akkor mi a gond? *
-Maga szerint én mi vagyok? Kommandós vagy planetológus? Hmmmhhmmm? *Teszem fel most én a nagy kérdést, amire nem várok választ, csak annyit szeretnék elérni, hogy legközelebb se számítson arra, hogy számolom majd a kilőtt lőszert. Nem vagyok raktáros, hogy leltározzak. Vele együtt nézek körül és át a porfelhőn, és nagyon remélem, hogy nem kapok szilikózist. *
-A legtöbb emlékem szerint nekünk sosincs időn jobban átrágni a kivitelezést Denisov! De! Legközelebb tán könnyebb lenne, ha mondjuk egy nappal előtte már elkezdünk tervezni. *Mutatok rá kettősünk elégtelen együttműködésére, és teszem meg az ajánlatot a jövőre tekintettel. Ám Denisov már Parkerrel diskurál, amire én is hegyezem a helyes kis füleimet, mert…és igen, még mindig nem tudom miazistenyiláért jöttünk mi Parkerért. Ja addig oké, hogy fontos személy és kitalált valamit, amit mindenki magának akar, de ahogy Denisov tervei sem tartalmaznak konkrétumokat, úgy a kiskrapek elő- és tudományos élete sem. *
-Hogy magának micsoda pillantása van! *Vágom rá egyből, mikor Parker csicseregni kezd társam sokatmondó pillantása után, közben nyújtom a kezem a fegyverért, közben gondolkodnom kell egy sort az újabb rejtjeles szöveg miatt. Megemelem a szemöldökeimet a kérdéses érzékszervem felett.*
-Azzal akar udvarolni, hogy megkérdőjelezi a látásom élességét? Baszki, most már értem miért nőtlen még mindig, és miért titkolják a létezését is. *Na, nesze neked kontaktlencse. Nekiállok habcsók uraságot keresni, mert anélkül egy tapodtat sem, meg úgy egyébként…rávilágítok a hevenyészett szomszédságra, megérdeklődöm Parker magánéletét, és közben felkészülhetek arra, hogy újfent megvédjem magam.*
-Bassza meg Denisov! Felnőtt ember! Nehogy már azt mondja, hogy italilag megerőszakoltam, mert magamhoz nyúlok….Fogja be Parker! *Dühösen, szikrákat szórva a tekintetemmel nézek Denisovra, ismét sztereóban ordítjuk le Parker fejéről a haját, és miközben próbálom dekódolni Denisov ismertetőjét, mondom én is a magamét. *
-Nem gondolom…pont ezt kérdezetem az előbb, hogy nem gyanús-e magának a kihalt folyosó…és miért nem tájékozódott a nagyívű akciókról? Lehet, hogy van valahol egy akcióterv. Nem mellesleg állandóan ilyen szarságokba rángat bele, én hülye meg követem, mintha magához lennék ragasztva…most meg mi a francot néz annyira? Rám figyeljen baszki, magához beszélek…ó, remek, imádom a süket füleket. *A végét már csak magamnak morgom, félrerúgok pár darabot a lakás romjaiból, elhessegetem a port a szemeim elől, hogy elfoglaljam magam, míg Denisov takarít. Néhány lélegzetvételnyi idő múlva azért elér hozzám is a lényeg, de csak szemet forgatok, míg ők diskurálnak. A nézésre vállat vonok, titánok vannak a Dominiumon, biztosan a városban is. Miért lenne ez olyan nagy cucc, hiszen a háborúban is használtak már titánokat…amiket sikeresen kiütöttek a perdaiak és az sem dob fel, hogy ezeknek az atyját fejlesztik. Nekem nem mond semmit. Nagyobbak lesznek mint a régiek? Morgósabbak? Nagyobb fegyvereket tesznek rájuk? Ágyút? Míg ezen agyalok és nem ájulok el sem a gyönyörűségtől, sem a felháborodástól, addig Denisov cselekszik. Sikeresen elvonja a figyelmemet, ahogy én szoktam másokét, majd rám dobja a lőhatlan mellényt, ami úgy néz ki rajtam, mintha Jenkins felöltőjét kaptam volna magamra. *
-Maga szemétláda! És mégis hogy mozogjak ebben a szarban? Észrevette a méretkülönbséget? Ha emiatt botlok el a saját lábaimban, maga lesz a felelős, és úgy rúgom seggbeeeáááááúúúúúú! Nem kapok levegőt maga szadista! Meg ne próbálja szorosabbra húzni, mert kiherélem, esküszöm! *Az imént könnyelmű kijelentésemet azonnal megmásítom, a szavába vágva.*
-Tudja mit? Inkább a halál, mint magával együtt lenni! *Megpróbálom magamon úgy igazítani a mellényt – nagykabátot – hogy tudjak benne legalább pár lépést tenni anélkül, hogy orra esnék. Közben megy a nyávogás, a hiszti, a nyűglődés és Denisov átkozása…mindaddig míg belém nem fojtják a szót az újabb lövöldözők…vagyis nem tudják belém fojtani, csak más akkordokat ütök meg. Sikítva rohanok visszafelé, magammal rántva Parkert, s már rohannék tovább egy másik lépcsősort keresve, hogy le- és kijussunk az épületből, mikor Denisov beránt a lakba. *
-Csessze meg! Miért vagyok magával? Mindig rám lőnek ha együtt vagyunk. Mindig szarba kerülök. Legközelebb én tervezek, én mondom, hogy maga mit csináljon, megértette? *Dühömet nem tudom teljes erővel Denisovra dobálni, mert az ajtóra lőnek, az meg behorpad, én meg csak nézem tócsányira kerekedett szemekkel, hogy mi a kaki van! Nagy kaki van, mi meg benne vagyunk nyakig. Csak állnék ott a szétlőtt szoba közepén, hogy megvárjam míg a lövöldözők elmennek, hiszen legjobb tudomásom szerint innen nem vezet más kijárat sehova, de ez csak egy röpke illúzió a részemről. *
-MIVAAAAN? *Nézek rá értetlenül, majd vetek egy pillantást kifelé…elmerengek a szintkülönbségen.*
-Na neeeem! Engem ugyan nem vesz rá, hogy leugorjak. Csessze meg, ha most nem lövik le, én tekerem ki a nyakát Denisov!...Ó, persze, majd fegyvert adok neki, bakker! Ne merészlejen holtan összeesni, mert akkor lelövöm, megértette? *Igen, ez már a pánik…megint. *-Én sikíthatok? *Költői kérdés, még egy lövés az ajtóra és megeresztem a hangom.* VVVÍÍÍÍÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! *Kérdéses, hogy ebben az állapotban hogyan fogok vezetni. De ez már legyen Denisov gondja, ha már ő tervez. Magával kell rángatnia az erkélyajtóig, és tovább….mert én biztos, hogy magamtól nem megyek….dehogynem…berontanak az ajtón és ez megadja a kezdőlökést, bár a kivitelezésbe hiba csúszik. A lőhatlan mellény miatt nem tudok olyan kecsesen átlibbenni a korláton, összeakadnak a lábaim és nemes egyszerűséggel, meg egy nagy adag sikollyal fordulok át az akadályon s érkezem Denisov nyakába, karjaiba akárhova ahol éppen meg tud fogni, s tarolom le…talán bele a susnyásba. *-Vegye le rólam ezt a szart, nem tudok tőle futniiiii! *Csak bukdácsolok, hacsak nem kap fel és gyömöszöl be a kocsiba, de ez utóbbit is kíséri némi hanghatás, ha nem is olyan dobhártya repesztő, mint amivel földet és Denisovot értem. Bukdácsolok akkor is amikor meghallom a hátunk mögül a hangot, nem érdekel, megyek tovább, ha lelőnek hát lelőnek, de legalább menekülés közben érjen a halál; Nem adom meg magam! Engem nem érdekel ha van csendrendelet.*
-VÍÍÍÍÍÁÁÁÁÁÁ! *Sikítva vágódok be az XS-be, kapkodok jobbra-balra, az a csoda, hogy elindulunk. Padlógázzal. Simon hadnagy sírna a gyönyörűségtől, ha most látna. *
-Ne bassza már! Merre menjek? Mondja már merre? *Mire mondaná, már a sarkon vagyunk, fordulok. Valamit telibe kap a kocsi feneke, de épp csak megbillenti…csak egy kis pöcc….aztán felhőt hagyunk magunk után. Sajna nem volt elég halk az ittlétünk és a korábban emlegetett szomszédság, nézőközönséggé duzzadt, mind az utcán! Emberek rebbennek szét előttünk, van akit kikerülök. *-Upppssssz! *Próbálom magam betájolni, rémlik valami arról, hogy ki kell jutnunk a városból…talán? Merre van a kapu? És hogy jutunk át rajta? *-A kapu felé? Ugye a kapu felé? DENISOV!









Úgy sem kapsz el



A hozzászólást Raven Moor összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Dec. 15, 2019 8:14 am-kor.
Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom



Terek és utcák Empty
Utolsó poszt
Következő oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Vissza az elejére Go down
 
Terek és utcák
Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Dominium :: Caligo öv :: Perda hold :: Város, az emberek új otthona-
Ugrás: