A szórakozás (és a nép megvezetésének) egyik formája a Mozi. A Városban is megépült, rossz nyelvek szerint itt sincs semmi köszönet benne, hiszen az itt vetített filmeket csak és kizárólag a Kancellária engedélyével lehet megnézni, ami azt jelenti, hogy egy előre kiválasztott és megírt listából lehet csemegézni, a kezdeti lelkesedés miatt azonban ezen a listán mára már javarészt minden film ki van pipálva. Persze egy újszülöttnek minden új, és akad még az ifjabb generáció között olyan, aki nem látott még mindent. A nézőtér azonban kényelmes, szellős és a hátsó sorban lévő sarok adott a bimbózó szerelemhez.
*Még a délelőtti matinéhez is korán van, így könnyen kilogikázható, hogy Claire nem a következő előadás kezdetére vár a mozi épülete előtt. Nem mintha ma bármilyen előadás kezdődne. Egy kancellárnéi látogatásra Város biztonsági főnöke kiemelten figyel, így az előre bejelentett program miatt már előző nap lezáratta a mozit és tüzetesen átvizsgáltatta. Ugyan azt is megírta Claire – a titkár nevében –, hogy nem tart hosszasan a látogatás a szórakoztatóipari egységben, de még az aznapi összes előadást is törölték a biztonság kedvéért. Most arra vár a kávébarna haját szoros és magas csikófarokba kötött nő, hogy saját testőrsége is bejárja a mozit, pontosabban egyikük, míg másikuk kint várakozik vele. Feltehetné persze a cinikus kérdést, hogy ha az előző napi keresőcsapat nem talált semmit, akkor most alig tizenötperc alatt mit vélnek találni. De nem szól, ez a mai megállapodásuk, hagyja, hogy most kedvükre „játszanak” testőrösdit, és akkor utána a délelőtt folyamán nem lihegnek a nyakában. Így Claire is tud gépészeset játszani. Ehhez öltözött egyébként. Copfja egy hajdanvolt sportról elnevezett simléderes sapka hátsó részén bújik ki. Ugyan elpakolta régi kezeslábasát, amibe nagy levegőt véve még belefér, de azt inkább csak a hecc kedvéért hozta el a Perdára. Kabala gyanánt. Most egyszerű farmert és fekete pólót visel, strapabíró cipővel, amit szintén nem hordott gyakornoksága óta. A tegnapi pöttyös, nagy szoknyás eleganciája eltűnt és a két testőr távozásával mintha státusa is megszűnt volna. Belép a mozi előterébe, eleget lesz ma még napon, ami így a tavasz derekán még nem olyan nagy kihívás, elvégre nincs 30°C és felhők is játékosan jönnek-mennek, de akkor sincs a perdai naphoz szokva, így nem bízza a véletlenre. Ez az ő napja. Ritkán érzi ezt, és hogy most a műszaki elméjét dolgoztathatja meg, hű, nos, idestova tíz éve nem volt ilyen. A kivetített moziplakátokat mustrálja, míg Zach-re várakozik, azt igyekszik kitalálni, hogy a kijelzők is a napelemekhez vannak-e csatlakoztatva, az megmagyarázná, miért futnak most is a szinte teljesen üres épületben. Egy kicsit megborzong. Szinte üres az épület, csak ő van most itt, szokatlan érzés egy egész épületben egyedül lenni, a Dominiumon soha nem érezhető tapasztalás ez is. Hagyja, hogy a borzongás végigfusson testén, végig a gerincén, végig karjain, hogy aztán ujjbegyein keresztül lerázhassa magáról. Inkább visszafordul a kijelzők felé. Ismét csak nem a filmet hirdető plakát érdekli, hanem, hogy milyen módon van másodlagos áramforrásra csatlakoztatva, elvégre este nem tud direktben üzemelni a kijelző a panelekről.*
A madarak csicsergése, főleg tavasszal, már nap felkelése előtt kivág az ágyból, és megengedem magamnak azt a luxust, hogy félórát ennek szenteljek, mielőtt bekapcsol az agyam, és ha nem rángat fel az emlékeztető, hogy ideje készülni, akkor mindenről lekések. Egészen más itt lent, s akármennyire is élvezem, minden alkalommal bűntudatom van, hogy a lábam a felszínre teszem. Nem a miénk. Még soha nem drukkoltam ennyire, hogy verjék csak el a port rajtunk a perdaiak, hogy végre észhez térjünk, és minden ember elhúzzon innen. Azért főtt a fejem, mikor a napirendeket megadtam, s beütött a biztonsági óvintézkedés. Már csak ez hiányzott, de tudomásul vettem. A napelemekhez indultam előbb, van, amit csak a saját szememmel és fülemmel tudok leellenőrizni, s nem karbantartóskodni mentem oda: minél hatékonyabb üzemű cellákat akarok fejleszteni, s mindig van mit újítani, úgy, hogy annak minden alkotóeleme újrahasznosítható legyen, amikor lejár a munkaideje. A mai nap még háromszor megyek oda, az egyiket Mrs. Fullerrel tervezem.
A baleset még látszódik, meg nem is, azért enyhe bicegéssel még közlekedem, pedig, ha belemerülök valamibe, s ellépek, el is feledkezek róla, így időnként előadok érdekes lépéseket, vagy esik ki a kezemből valami. A kezemen még eléggé látható a forradás nyoma is. Megérdemlem. Jobban oda kellett volna figyelnem, így most szívhatom a fogam Jenkins tündérien előadott javaslatára. Amit igyekszek előnnyé kovácsolni, ha már többet kell lent lennem (s minduntalan elszámolnom a bűntudattal, hogy itt nincs keresnivalónk). Perdára kialakított overalban vagyok, én és az öltözködés sosem fogtak kezet egymással, ha zsákszövetruhát kaptam volna, azt is felveszem, csak az agyam foglalhassam le. A bakancs viszont sokkal könnyebb, mint a hajón, de most talán jól jön a lábamnak. Az épületben való találkozást beszéltem meg Mrs. Fullerrel, nem tudva még, milyen idő lesz akkor, na és persze milyen már, hogy egy kancellárnénak azt mondom: ja, nyugiban várakozhatsz az épület előtt, tökéletes célpontnak, semmi gond. Az azonban meglep, hogy egy testőrrel sem találkozom. Így mikor belépek az épületbe, ami kong az ürességtől, és ez is irritál, miután nem látom, keresni kezdem. - Mrs. Fuller? Igyekszem azt a tényt kettéválasztani, és csak azzal foglalkozni, hogy most nem az egyik kancellárnéval vagyok (ennyit a nem akarok szem előtt lenniről), hanem egy kiváló szakemberrel (akinek le kellett mondania a hivatásáról, csak mert ez az elvárás. Nagy értéket dobtak ki az ablakon). - Szép napot! - mosolyodom el, ahogy megpillantom, de nem nyújtom felé a kezem. - Felkészült a kihívásra? Nem a gépterem felé gondoltam elsőnek menni, hanem oda, ahonnan a tetőre felhelyezett napelemekből szedi az áramot a szerkezet.
*Saját maga számára észrevétlenül elhagyta az előteret és már a nézőtérre vezető folyosón álldogál, mikor meghallja a távolinak hangzó ajtócsukódást. Egy ütemet kihagy szívverésének üteme, ahogy felmerül benne annak a lehetősége, hogy talán nem Dr. Davies lépett az épületbe, hanem valamilyen elvakult ellenálló. Talán nem (csak) előre kellett volna átvizsgálni az épületet.. Mielőtt azzal nyugtatná meg magát, hogy attól, hogy nem lihegnek a testőrök a nyakában, a helyi biztonsági szolgálattal karöltve biztosítják a területet, meghallja Zach hangját. Hirtelen olyan nevetségesnek érzi magát, ahogy megkönnyebbülten szusszan fel.* - Itt vagyok, hátul! *Hangjában már nem hallani az előbbi érzelemhullámvasútból semmit, se a pillanatnyi riadalmat, se az utána jelentkező zavart. Igaz, azon elgondolkodik, hogy valóban „hátul” van-e. Természetesen bemutatták számára az alaprajzot a vészkijáratok elhelyezkedése végett, így aztán a fejében van a teljes alaprajz, de ettől függetlenül a hétköznapi használat során kialakult helyi iránymutatás eltérhet az ő értelmezésétől és érzésétől. Hiszen ahogy a kivetítők során haladt, mintha csak elszórt morzsákat követett volna az ablaktalan épületrész irányába, akaratlanul is az az érzete támadt, hogy hátrafelé haladt. Mivel hamarost meg is pillantja idegenvezetőjét, nem kiált újra, pontosítva elhelyezkedését és nem is indult el visszafelé, egy helyben állva várja be a férfit.* - Jó reggelt! *Mosollyal kísérve köszönti Zachet. Egy pillanatra eltűnödik azon, hogy a múltkor nem-e maradtak a keresztneveknél, de nem emlékszik pontosan és most nem is akarja felhozni, hiszen egy ilyen helyzetben ez volt a megfelelő megszólítás. A keresztnéven szólítás egy üres épület másik oldaláról, kettesben, túlságos bizalmaskodás lenne. Különben is más tereli el figyelmét.* - Kihívás? *Kérdez vissza szemöldökét felhúzva, de nem látni riadtnak.* - Nem készültem rá, talán versenyben kell átkötnünk a panelek csatlakozását? *Sőt, igazából, kimondottan jól szórakozik. Csak aztán nehogy kiderüljön, hogy tényleg valami komoly fizikai munka várja. Fizikuma ugyanis már nem a régi, szégyellnivalóan keveset bírna. Pontosabban, kancellárnéi pozíciójához mérten bírná, szóval vélhetően dicsérendő lenne a kifacsart világában.* - Minden rendben? *Kérdi egyszerűen a férfi lábára pillantva, mivel az előbb nem kerülte el figyelmét a könnyed fokú sántítás.*
Nem hiszem, hogy voltam már moziban. Vagy itt, vagy fent. Sajnálom azt az időt rá, és csak érdemtelen dolgok mennek rajta, a saját fejemben sokkal jobb műsor van, ami nem más, mint a tervezés. A plafon felé bámulva várakozom a válaszra várakozva, vagy, hogy egyáltalán valami zajt, vagy hangot halljak. Még a hajón sincs ilyen csend, és kifejezetten kiráz a hideg tőle. Hátul. Ami gépészetileg az elölt jelenti. Veszem az irányt, a lépteim csak úgy konganak, még a szőnyeggel borított területen is. Nem sietek, kitvélesen nem azért, mert alapvetően nem a szokásom, hanem mert az első hirtelen lépésnél padlót törölnék. - Jó reggelt! - korrigálom magam. Azért felettébb sajnálom, hogy kancellár felesége lett, főleg azé, akit eddig a leginkább kívántam űrutaztatni, űrruha nélkül. De inkább félresöpröm ezt a tényt, s azzal a ténnyel foglalkozom, hogy amit olvastam eddig a munkáiról, arra bíztat, hogy a vele eltöltött idő szakmailag nagyon is érdekes lesz. - Igen, kihívás, hiszen a nélkül hogyan lehetne fejlődni? - mosolyodom el szélesebben. - Ó, verseny... - az olyanoknak való, akik nincsenek tisztában a képességeikkel. A versenyek nekem sosem voltak kihívások. És nem csak a kezem miatt tudnám nyertesnek Mrs. Fullert... Claire-t. Nehéz még most is így neveznem. Értetlenül nézek rá egy pillanatra, aztán ahogy gondolatban követem a pillantását a lábamra. - Most már igen - aaanyira mégsem. Ha Jenkins nem lett volna a kínálatban, akkor biztosan. Vagyis annyira nem. Míg a betegszobában lábadoztam és memorizáltam a gépeket, addig szépen kidolgoztam egy tervet. De az, hogy egy egészen piszlicsáré dolog miatt csapjon meg az áram. Annyira nem volt az, mert megkaptam a jelentést, és a sápadtból szürkévé váltam. Mielőtt még valaki azt hinné, Jenkinst sajnáltam volna, akkor előre szólok: mielőtt visszalebegtem volna a tudatlanságba, volt egy megbánásom a siklót illetően... - Ért egy kis baleset, de most már minden rendben van, majd helyrejövök. Felmegyünk a tetőre - váltok témát, és a mesterkulcsot elővéve, be is illesztem a panel megfelelő részébe, az ajtó mellett. - Látta már felülről a Várost? Nem úgy értve, hogy amikor siklón érkezik, s lenéz... Az ajtó mögött a szerelőcsarnokba lépünk, ahonnan minden gépezet könnyedén elérhető, és a tető is. Lifttel, mert van, hogy nehéz tárgyakat is szükséges felvinni, most azonban csak magunk vagyunk.
*Mivel nem érkezik részletes szabályleírás a versenyhez, így Claire elkönyveli magában, hogy másfajta kihívás vár rá. Na de vajon mi? Furdalja oldalát a kíváncsiság, de nem kérdez többet. Erős benne a gyanú, hogy majd a csak a „tett” helyszínén fogja megtudni, mi is várja. Nem kell féltenie csinos oldalát, nem fog rajta lyuk keletkezni, elvégre hamarosan úgyis megtudja. Ezért sem tippel újra. Meg mert nincs jobb ötlete, Zach költői kérdése ugyanis nem adott újabb löketet fantáziájának.* - És hogyan járt, amikor még nem volt minden rendben? *Ismét cenzúra nélkül csúszik ki a pikírt kérdés. Nem aggódik, hogy ismét érzékeny pontra tapint, egy esetleges mozgáskorlátozottságra. Abban ugyanis egészen biztos, hogy legutóbbi, azaz első találkozásukkor nem sántított a férfi.* - Mielőbbi teljes gyógyulást! *Enyhén megnyomja a „teljes” szót, habár a bővebb válaszban már megbújik, hogy még kell egy kis idő a gyógyulásig. Habár érdekelnék a baleset körülményei és az a „majd” időtartama, de érzékeli a határozott témaváltást és belátja, hogy csak a gyarló emberi kíváncsiság ébredt fel benne. Főként az első kérdés esetében. Felmerül benne, hogy talán jobb lett volna elhalasztaniuk ezt a programot, de a világ minden kincséért sem mondaná ki. Elvégre felnőtt férfi, el tudja dönteni, mi árt az egészségének… vagy nem.* - Ugye nem orvosi javallattal ellentétben állt újra munkába? *Nagy általánosságban teszi fel kérdését és nem csak az ő idegenvezetésére szorítkozik, miközben követi Zachet a szerelőcsarnokba. Ennyit talán már megengedhet magának.* - Az apartman ablakából egy kicsit, a tóra jobb a rálátásom. *Ugyan a legfelső emeleten van a szállása, de az apartmanház se magasabb, mint Város épületei, szóval teljesen felülről nem láthatta, csak az alacsonyabb épületeket. Ráadásul maga az apartman úgy van tájolva, hogy a természetre nyújtson nagyobb rálátást. Válasza közben szemei már a gépeket futják végig, vannak általános, épületgépészeti berendezések, ezeket többé-kevésbé felismeri, még ha kicsit módosított verziójúak a dominiumiakhoz képest. A - számára - különlegesebb felépítésűek már a mozi funkciójához vagy talán a napelemrendszer működtetéséhez kapcsolódhatnak, kissé távoliak, hogy ennél közelebbit megtudjon róluk, de nem szalad oda hozzájuk, mint egy gyerek, hiszen a tető maga is rendkívül csábító program és előbb-utóbb úgyis visszajönnek, nem? Majd akkor megvizsgálja közelebbről a csarnokot.*
- Bicegve - mosolyodom el. - Erősebben, mint most. Előtte meg feküdtem, és unalmamban még azokat is áttanulmányoztam, amiket nem kéne, és fejlesztettem is, de szerintem nagyon az idegeire mehettem a nővéreknek (vagy pont nem, mert én aztán csendben voltam, csak a pda-ra meredtem, mint egy hároméves, aki úszó halakat néz. Bár nem tudom, hogy az hároméveseknek van-e). - Köszönöm! - mosolyom szélesebbé válik. Nem vagyok ugyan az érzelmek embere, a kedvességet azonban nagyon méltányolom, még ha időnként fogalmam sincs, hogyan tudnám kifejezni. - Köszönöm az aggodalmát - meglep a figyelmesség, és ezzel engem meg lehet fogni, mert szeretem, ha egy társalgás könnyű és figyelmes, ha nem munkáról van szó. Már csak tanulnom kéne ebben jártasnak lenni, de mivel nem számok és képletek, így nehezen dolgozom fel őket, ám előbb-utóbb megtalálom a megoldást. Inkább utóbb. - És mondhatni, igen. Holnapután kellett volna munkába állnom, de már így is le vagyok maradva a terveimmel. És a találkozónkat ki nem hagytam volna. Mert valamiért vártam. Végre "kötetlenül" beszélgethetek, és amit Claire munkáiról olvastam, azok kedvemre valók voltak. - A tóra? Szép látvány lehet - bólintok. Az én szobám borzalmas. Volt. Cseréltem mással, akinek jobban megfelelt, amit mostanra kiutaltak, így reggel madarakra ébredek, és fákra, és nincs körülöttem emberi hang. Végre. Szeretem a fákat, képes vagyok elnézegetni őket, sokáig. Nem véletlen, hogy délelőttre tettem ezt a túrát, ha délutánra érnénk ide, azért itt már elég meleg lenne. A napelemek zümmögése zene füleimnek, ahogy gyűjtik a napfényből az energiát. Keresek egy árnyékos helyet, majd a kezemben tartott, nagyobb PDA-t a kezembe véve, megnyitom. - A viharok elég nagy kárt képesek okozni a napelemekben, főleg, ha jéggel érkezik - otthon is voltak szélsőséges időjárások, de többnyire már csak a hőség és a porhivarok maradtak, amitől védett a Kupola. - Egy újfajta fejlesztéssel megoldani akarjuk ezt - nem csak én. Nagyra tartom az agyam ugyan, de tisztában vagyok azzal, hogy meddig halad a saját tudásom. És mert vannak fontosabb dolgaim, hogy mások munkáját is én csináljam, azért vannak. - Mivel tudtam, hogy most találkozunk, ezért a megírt programot nem írtam meg teljesen. Ha megtalálta a hibát, korrigálja, azután pedig véglegesítse és küldje el az épület főgépének. Átnyújtom neki a PDA-t. A program ugyan egyszerű, ám a legkisebb hiba is képes nagy galibát okozni. Ha megtalálta a hibákat és hiányokat, majd elküldi a központba, pár másodpercig nem történik semmi, majd a zümmögés hirtelen magasabb frekvenciára fut fel, az elemek vízszintesbe emelkednek, majd elkezdenek összecsukódni, hogy aztán függőleges vonalban végül a tetőtéri aknába ereszkedjenek, s a fedő nyílása rájuk csukódjon. - Még nem olyan gyors, vannak, amikben lehet gyorsítani. És ezzel rengeteg energiát megtakarítani - nem tudom letagadni, hogy számomra mi az elsődleges. - És most nyissa vissza őket. Az igazi trükk még hátravan - somolygok sokat sejtetően.
*Zach válaszára megemelkedik bal szemöldöke, így ki se kell mondania nyilvánvaló gondolatát. Csak a kiegészítés hatására tér vissza szemöldöke megszokott, lágy ívébe és bólint is egyet. Valami ilyesmit várt, netán járássegítő eszközt, botot, netán mankót.* - Mikor érte a baleset? *Ha ez kiderül, nagyjából meg tudja saccolni a sérülés súlyosságát. Motoszkál benne a sejtelem, hogy a rakoncátlankodó vérnyomáshoz lehet köze, de erre nem kérdez rá, mert mélyen karcolná azt a buborékot, amit direkt nem akar kipukkasztani.* - Oh, tényleg? *Kérdez vissza meglepődve.* - Pedig az egészsége sokkal fontosabb! Átszervezhettük volna a találkozónkat, meg tudtam volna várni, és ha én meg tudtam volna várni, akkor bizonyára a tervei is. *Hangjában nincs nyoma kioktatásnak, talán szigorúnak hathat, de azt meg tompítja mosolya.* - De nagyon kedves, hogy ezt mondja. * Persze, vélhetően csak sokára tudták volna megszervezni, hisz nem jár sokat a Perdára, de ahogy mondta, kivárta volna. Most már mindegy, hisz itt vannak és csak reméli, hogy nem vetik vissza Dr. Davies gyógyulását. Mosolya szegletében némi zavart árnyék húzódik meg, nem, nincs kimondottan zavarban, de jól esik neki, hogy úgy tűnik nem csak ő várta ezt a találkozót.* - Igen, az, egyszer majd élőben is megnézném, mármint testközelből, nem csak a távolból. *Korrigálja magát, hiszen az ablakból is élőben látja, nem kijelzőn.* - És Önnek van állandó szállása vagy a vendégapartmanokban helyezik el, ha több napra marad? *A tetőre lépve pár lépés után megáll és csak hallgatja a panelek zümmögését. Aztán előbbre sétál körülnézni, csak mikor Zach a viharokról kezd beszélni, akkor megy vissza hozzá. Bólintva nyugtázza a feladatot, miközben átveszi a PDA-t. Nem fog hozzá azonnal látványosan a munkához, először is végiggörgeti a kódsorokat, hogy megpróbálja átlátni a programot. Mivel nem verseny, ezért nem kapkod, de azért nem is alszik meg a tej a szájában.* - Oooké, ez szerintem menni fog. *Azzal munkához lát, ujjai gyorsan rátalálnak az ismerős kombinációkra, de azért érzi a rozsdát tudásán, ami most kissé ledörzsölődik, de nem ragyog fényesen, mint fénykorában. Ez nem vesz el semmit jókedvéből, merthogy virágos jókedve van, ez látszik is rajta, még akkor is, ha épp a feladatra koncentrálva épp ráncolja homlokát. Úgy dolgozik, hogy Zach láthassa mit csinál és közbeléphessen, ha valami fatális hibát vétene.* - Mmmnem, ez így nem jó.. *Dünnyögi magának és beletöröl, majd újraírja a sort. A hibákat javította ki először, majd azután fejezte be a kódsort, amiben felfedez egy saját hibát. Tessék, Zach kreál neki egy hibát, legyen mit kijavítania, neki ehhez nem szükséges plusz energiaráfordítás, ment ez magától is. De azért nem húzza el a száját, hiszen észrevette és javítja is magától a hibáját.* - Akkor megy. *Kijelentés, de a küldés előtt vár pár szívdobbanásnyi időt – most hallhatja is az időt, hiszen izgatottságától hallani a fülében doboló szívdobbanásait – , hogy legyen ideje a férfinak közbelépnie, ha nem jól végezte volna a rábízott feladatot. De simán elküldi, majd… nem történik semmi. Előbb a PDA-ra pillant, elküldve a főgépnek, de mielőtt aggódva Zach-re nézhetne, meghallja a zümmögés változását. Körbenéz és már mozdulnak is a panelek. Elvigyorodik.* - Klasszikus megoldás, biztosan jól ellátja a feladatát. *Bólogat, ahogy végiggondolja újra a programot és azt, amit megvalósulni is látott.* - Automatizálva lesz vagy egy kezelőnek kell lefuttatnia a programot vihar esetén? *Érdeklődik a hétköznapi működés apró részletei után, miközben a feladatszabásnak engedelmeskedve újra a kezében tartott PDA felé fordítja figyelmét, és visszanyitja a paneleket késlekedés nélkül. Tagadhatatlan, hogy rendkívül kíváncsi az igazi trükkre.*
- Még aznap, hogy találkoztunk. Ami valahol szerencsés is, hiszen úgy talán el is kerültük volna egymást. Vagy összefutottunk volna később, a sorsban valahogy mindig is hittem. Amit viszont vele kaptam "ajándékként", annyira még nem vagyok boldog, noha a terv már kibontakozóban van, majd akkor leszek elégedett (sosem), ha már útjára indítottam. Furcsa, de talán más alkalommal, mástól, vagy éppen egy kicsit más hangnemben, kioktatásnak venném. Most azonban csak lejjebb hajtom a fejem, s halvány mosollyal válaszolok: - Kedves az aggodalma. Ha komolyabb lett volna - valójában az is volt, van, de már nem tudtam tovább ücsörögni a hátsómon, még úgy sem, hogy engedélyt kaptam a pda-ra, hogy dolgozzak rajta, míg "gyógyulok". Jobb is volt, lefoglalt, nem volt időm kiborítani a nővéreket és az orvosokat a bájos jellememmel, főként, amikor "gyógyulok". - akkor szóltam volna - arról elfeledkezem, eszméletlenül azért egészen érdekes lett volna találkozót lemondani. Talán akkor sem mondtam volna le. Nagyon vártam erre a napra. - Mondanám, hogy leruccanhatunk bármikor - de egy olyan pozíció, mint az övé, nem igazán teszi lehetővé. Ezért is örülök, hogy a tucatkategóriába esek, ebből a szempontból. Vagyis hát... nem sikerült radar alatt maradnom bizonyos szemek elől. - Deee....- teszem hozzá művi elgondolkodással, mint aki készül valamire, csintalanul. - ott is vannak nagyon érdekes műszaki megoldások, a legközelebbi városnéző körutunkba mindenképpen bele fogom tenni. Szeretném hinni, hogy lesz még, több is. Érdekelnének a meglátásai. Minden megoldás érdekel. - Vendégkabint kaptam - csak hogy semmi se legyen állandó az életemben. Azonban sikerült egy kis rájátszással lecserélnem egy jobbra, és még a másik is jobban járt. Neki kell a földszint, nekem meg az emberhangmentesség. A gépek hangját szeretem. Egyszerűek, egyenesek, őszinték. Csak annyit "beszélnek", amennyi szükséges, és azt is érthetően. Az emberek... egészen más a hangunk, és egészen más a tartalmuk. A hangot hallom, a beszéd meg nem az, ami a hang. Hagyom körbemenni, a szemeim behunyom. A nap, a melege, a meleg szél, minden meleg. Ezt szeretem. Dominium is hideggé vált, hogy voltam már lent, igaz, a tél az hideg, azt nem szeretem. Figyelem, ahogy a térben létezik Claire, és elgondolkodom. A Kupolák nagy területet lefedtek, sokkal szabadabbnak éreztem ott magam, mint a Dominiumon. Ott minden szűk, és hideg. Perda azonban... nehéz szívvel fogok ugyan elmenni innen, hiszen nem a mi helyünk. De a Nap fénye, a meleg fuvallatok, a meleg talaj a talpam alatt, semmivel sem összefogható. Átadva a PDA-t, figyelem, ahogy "belakja" a programot, ahogy kezdi kiismerni magát benne. A csend, amivel figyel, ahogy koncentrál, ismét behunyom szemeim, élvezve a napot, neki meg átadva a gondolkodás lehetőségét, amit csakis csendben lehet. És nem úgy, hogy szuggerálja valaki, így szemeim kinyitva, arrébb is megyek, körbejárva a tető egy részét, hallgatva a tranzisztorok halk hümmögését. Ez az én világom. - Biztosan menni fog, jó szeme van hozzá - mosolygok rá vissza. Leülök, jóval távolabb tőle, s bár nem őt figyelem, a fülem egy része rá is koncentrál. KInyújtom a jobb lábam, aztán kicsit magam alá húzom, többet kellett volna edzenem rehabon, nem, mintha nem edzettem volna túl magam. Idővel azonban visszasétálok hozzá, s ahogy látom, úgy tartja a PDA-t, hogy lássam, mit csisnál, gyorsan lefotózom a szemeimmel az információhalmazt. - Eddig minden tökéletes, és egészen biztosan meg fogja látni, mert jó helyen látja, mi nem jó. Aztán elhajolok onnan, hagyva érvényesülni, mert bízok a tudásában. Amit eddig olvastam tőle, meg fogja tudni oldani. Sokan, rengetegen nem tudnák, még úgy sem, hogy egyszerűnek tűnik a program. Valójában nem az. Érzem a csöndet, ahogy ő maga várakozik, felé fordulok, meg is szólal. - Csak rajta - mutatok felé, mosollyal, a szemeim résnyire húnyva, mert belesüt éppen a Nap. Előbb vigyorgok, mint ahogy a hang váltana, mintha érzékelném őket, ahogy megérkezett a parancssor, s úgy tekintek Claire-re, figyelve őt, s a hang változni kezd. - Mondtam én, hogy menni fog! - vigyorgok továbbra is, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy az egyik panel nagyon is közel van hozzám. Sosem aggódtam a gépek miatt, és akármilyen furcsa, az elektromosság miatt sem. - A régi megoldásokból szedtem elő, a Dominiumra is terveztünk kollektorokat - hogy csökkentsük a CQL-igényt. Ott pedig a kozmikus por tud időnként tréfálkozni. - Húzza be a következő fájlt - mutatok a PDA-mra, s ha egyet seper, akkor a következő fájl töltődik be. Össze van kötve a radarokkal, vagyis össze lesz, ha ebben is megtalálja a hibát, és hozzá tudja csatolni az előző parancsköteghez. Amiért viszont sokkal elégedettebb mosoly költözik az arcomra, az az, hogy késlekedés nélkül visszanyitja a paneleket. Fontos az energia, és kevesen értik meg, mennyire is. Azt pedig még kevesebben, hogy mennyire drága is az energia, csak nem ők fizetik meg, hanem a környezet, ha nem jól kerül felhasználásra. - És most következik a trükk. A D meghajtó részen talál egy fájlt, energiajelentés, kollektorok, Dominium néven, és talál egyet Város néven. Válassza ki a szórakoztató egységeken belül a mozikat, és hasonlítsa össze őket... a dátum.. legyen mondjuk egy héttel ezelőtti. Még mindig hunyorogva nézek rá, továbbra sem zavar, hogy a panel ismét centikkel a fejem mellett nyílt ki, forogva. A Dominium fogyasztása jelentősen kevesebb, mint a perdaié. Az okát egy, a zéró gravitációk terén nagyon is jól teljesítő személy azonnal tudni fogja. - Mi lehet az eltérés oka?
*Gyorsan fejében lapozva naptárát megkeresi Matthew legutolsó plenáris előadásának dátumát és már meg is van a pontos dátum. Talán szája elé kapná kezeit riadt ijedtében, ha nem állna előtte majdnem teljesen épségben a férfi. Mindenesetre örül, hogy nem volt szemtanúja a balesetnek, ha ennyi idő múltán sem gyógyult meg teljesen, akkor biztosan komoly eset volt.* - Oh, értem.* Megköszörüli torkát, mert kissé mintha fátyolosnak tűnt volna a hangja.* - Nos, meg kell hagyni, meglehetősen veszélyesek az ön megbeszélései. *Csak arra emlékszik, hogy Zach az előadása és az ő beszélgetésük után egy megbeszélésre indult. Apróság, amire mégis emlékszik. És ami után vélhetően sok más programja volt még a férfinak, így talán értelmezhető fanyar humorú megjegyzése. Elvégre bármikor érhette a baleset, akár még az esti fogmosás közben is.* - Akkor jó. *Nyugtázza egyszerűen, hogy nem nyert volna a felesleges udvariaskodás az egészség megőrzése, pontosabban visszanyerése fölött. Aztán kicsit meglepve figyel a folytatásra. Meglepettsége onnan látszik, hogy egy kicsit elkerekednek szemei. Hirtelen nem is tudja, hogy még az előző párbeszédet folytatja Zach, vagy… nem, ez már a tóra tett megjegyzésére válasz, nem is akármilyen válasz, Claire „olvassa” a játékos huncutságot, ami talán jobban meglepi, mint maga a válasz, olyannyira, hogy elneveti magát.* - A legközelebbi körutunkba? *Ezt már nem nevetve mondja, hanem nagyon is komolyan, majd még komolyabban folytatja.* - Rendben! *Tudja jól, hogy ez az egész nagyon hízelgő számára és azt nem szabad hagynia, mindenki tudja, miért. Úgyhogy inkább csak örül annak, hogy egy hasonló érdeklődésű ember kedveli a társaságát olyannyira, hogy új programot is felvet, nem neki kell kérnie. Tulajdonképpen ezt a mostanit sem ő kérte. Ettől valamiért egyszerre lesz nagyon jó kedve, miközben el is szomorodik. Mielőtt teljesen felborogatnák itt az érzelmi hullámok, elraktározza az információt, hogy Dr. Davies vendégkabinokban száll meg, nincs állandó szállása. Csak azt reméli, hogy nem ugyanabban az épülettömbben szálltak meg, felesleges félreértésre adhatna okot, kivéve ha biztonsági okokból kérték így testőrei. Végülis mindegy, neki fontosabb dolga van. A kód javítása, majd működtetése leköti gondolatait, nincsen kapacitása felesleges sehová se jutó agyalgásra.* - Ön rendkívül jó tanár, biztosan kedvelik a diákjai. Csak az Akadémián oktat? *Jegyzi meg, ahogy figyeli, hogy visszanyílnak a panelek. Miközben dolgozott, Zach felügyelte munkáját, de nem lihegett a nyakába, ugyanakkor mégis a pozitív megerősítés sem maradt el, mikor épp elbizonytalanodott volna. A kérdésére egyébként tudhatná a választ, ha lekérette volna Dr. Davies aktáját Wigginsen keresztül, de nem akarta, az megölte volna a beszélgetéseket.* - Ahhá. *A tűsarkú lecserélésvel együtt mintha a mindig választékos szókincse is felhígult volna kissé, pedig csak teljesen elmerül az új fájl értelmezésében, ami megadja a választ a kérdésére.* - Itt is van feladatom, ugye? * És már javítja is a hibát, majd megáll.* - Hozzáadjam az előzőhöz vagy még további tesztelésre vár? *Míg előbbi csak költői kérdés volt, itt tényleg választ vár, nem akar nagy lelkesedésében túlságosan előre rohanni, elvégre nem tudja, hogy mi a protokoll, hol tart a fejlesztési folyamat.* - Dé…energiajelentés…kollektorok…huhh, amm… igen, megvannak. *Leköveti aztán a kapott útvonalat és megnyitja a kért fájlokat, közben csak egyszer pillantott fel, nem kellett volna. Hallani is, ahogy egy pillanatra megijed, hogy a panelek és Zach feje hamarost kellemetlen közelségből kötnek ismertséget, de aztán hamar belátja, hogy a férfi pontosan tudja hol áll, és hogyan mozognak a panelek, vagyis nincs veszélyben. Megjegyzendő, hogy azért Claire maga már ezt a közelséget is kényelmetlenül közelinek ítéli. Kicsit hosszabb ideig tart ezek után a két adatsor összehasonlítása, aztán maga a kérdés gondolkodtatja el, végül szemöldök- és homlokráncolva biccenti oldalra fejét.* - Ez teljesen nyilvánvaló, ez miért kérdés? Vagy ez a beugratós kérdés? Mert meg kell mondjam, sose voltam jó a beugratós kérdésekben, inkább monjda meg, kérem, mi a csavar.
Felkuncogok a megjegyzésre, még a fejem is lehajtom kicsit. - Ó, azok mindig veszélyesek. - a humort kedvelem, mégha időnként (sokszor), az enyémet nem is értik. - A megbeszélés után volt. - pontosítom magamat. Meglep, s egyszerre jól esik, hogy erre emlékszik, ugyanakkor feltételezem, nem csak én vagyok nagyon jó memóriával megáldva. Igen, nálam ez sajnos nem a figyelmesség jele. Mosollyal válaszolok a reakciójára, kis biccentéssel. Nevetés mindig ragadós, de önfeledten már régen nevettem. Valakivel. Így csak egy halk változata hagy el. - Igen. - bólintok én is komolyan, mert komolyan gondoltam. Igaz, munkakörút lesz, de nekem a munka a kikapcsolódás. Abba őrülnék bele, ha a lábamat kéne lógatnom, az agyam úgysem hagyna. És akármennyire vagyok magamnak való, ha jó a társaság, azt mindig örömmel fogadom, s rendkívül hálás tudok lenni azért, hogy a személyemet elviseli. Márpedig mások véleménye alapban nem foglalkoztat, legalábbis, ha az rólam szól. Mindenki olyannak lát, amilyennek. Azzal úgysem tudok ringbe szállni, és nem is foglalkoztat. Ellenben egy jó szakmai diskurálás, véleménycsere teljesen fel tud villanyozni. A válasz meglep, egy pillanatra meg is hökkenek. Igaz, nem szoktam a diákjaimat faggatni, és általában sötét teremben beszélek, mert rengeteg sokat vetítek, szükséges. Sötétben meg mindenki azt csinál, ami jól esik neki. - Köszönöm. Ezt inkább tőlük kellene megkérdeznie. - félmosoly jelenik meg az arcomon, majd elgondolkodva nézek rá. - Úgy érti, gyakorlaton? Vannak, akik hozzám kerülnek beosztásra, akiknek ez a szakterületük. - bólintok. Annak ellenére, hogy megvan a magam gondolkodásmenete a fejlesztésekben, tervezésekben, meghallgatok másokat, de aki nem üti meg a szintemet, azt átrakatom, mert az időm nekem is értékes, hogy neki az övé az, azzal nem foglalkozom. Az esze igen. Az "áhá"-ra egy halvány félmosoly jelenik meg újra rajtam, ám nem szólok semmit, látva, mennyire a kódokba van belemerülve, és én sem szeretem, ha megakasztanak. A kérdésre meg sem moccanok, hogy nézzem, mire is kérdez rá. - Amennyiben felmerül ebben ez a kérdés, úgy minden bizonnyal van. - ennyire egyszerűen létezek. Ha kérdés merül fel, éppen ezzel kapcsolatban, a válasz biztosan igen. Az újabb kérdésre csak felé mutatok a felfelé nyitott tenyeremmel. - Ön szerint? - ha megnézi, látja, hogy az már csak egy beillesztésre és összekapcsolásra váró programrész, és már mehet is a móka. És mert, ha felmerült benne kérdésként, hogy ezzel foglalkoznia szükséges-e, a válasz minden bizonnyal, ismételten: igen. Hümmentve bólintok ismét, hogy megtalálta. A gépek hangja. Ha lehetne, egész nap csak a gépházban lennék, de így is tökéletes, hogy az egyik elosztópanel bekerült hozzám, még ha időnként a hivatalosabb programozók megjelennek. Más talán azt gondolná, vagyok annyira bogaras, hogy morogva elhúzok, vagy végig dohogok, valójában figyelem őket, miközben úgy teszek, mintha terveznék. Másoktól is lehet tanulni, nem? Áááááaaanyira nemigazán.... - Én kérek elnézést. - döntöm meg magam kicsit. - Thermoszféra? Segítek neki egy szóval, ami a kulcs. A napelemekhez használt folyadék felmelegítésének mértéke szembetűnően különbözik. A fent működő napelemek a thermoszférához lettek igazítva, illetve a világűrhöz. Ha lehet mondani, két véglet. Egyik sem működőképes Perdán, és az értékek már ugyan közelednek egymáshoz, a most tervezésre kerülő az eddigi legjobb energiagazdálkodású. - Ott vannak az egy évvel korábbi értékek is, mind a kettőről. Ehhez volt szükséges a második program, amit hozzákapcsolva, az itteni hőmérséklethez, légnyomáshoz, és gravitációhoz alkalmazkodik.
*A saját poénján nem, de Zach válaszán már ő is jót derül. És nem is tud vele vitatkozni, elvégre ő maga is tapasztalta, hiszen az ő „megbeszélésük” se volt teljesen eseménymentes, elég ha a rosszullétre gondol, ki tudja, lehet már akkor is a fejük felett lebegett a baleset veszélye. Azt csak elkönyveli magában, hogy a megbeszélés után történt az eset, de nem kérdez többet, így aztán a korábbi gondolata ragad meg emlékezetében: a képzeletbeli baleset az esti fogmosás közben.* - És melyik hónapban ajánlott megejteni egy ilyen tóparti műszaki kirándulást? *Fejben fellapozza pörgetve naptárát, remélve, hogy Zach sem májust nem mond – mivel ebben a hónapba még egy perdai kiruccanás biztosan nem fér bele, szóval várhatnának még egy évet –, sem nyári hónapot, mert továbbra is tart a perdai nyári hőségtől. Bár lehet, hogy előbbi eshetőség nem zavarná annyira a másikat.* - Is, *s bólint, ahogy azonnal meg is kapja a választ a gyakorlatra.* - és az Iskolában a kisebbeknek is tart foglalkozásokat? *Le sem tagadhatná, hogy ő „iskolai” anyuka még fejben. Ennek ellenére most nincsenek hátsó szándékai, csak érdekli, hogy hová osztják be Dr. Daviest és/vagy miket vállal szívesen. Közben megkapja a félig-költői kérdésére a választ és már dolgozik is az új fájlon. Ez már gyorsabban megy, az előzővel úgy tűnik kicsit bemelegített.* - Szerintem hozzá, és ezek szerint tényleg, de a fejlesztési protokollt még nekem is be kell tartanom. *Ezzel egyszerre utal arra, hogy már csak körvonalas emlékei vannak a fejlesztési folyamatábráról, és arra is, hogy még ha jobban emlékezne is, akkor is engedélyre lenne szüksége vendég-bütykölőként a főnöktől, ami most jelen esetben Zach. Egyébként felmerül benne a kérdés, hogy tényleg be kell-e tartania egy ilyen szabályt, vagy ha úgy jobban tetszene neki, akkor megkerülhetné-e. Persze, most is vannak, sőt a múltban is voltak szabály- sőt törvényszegései, de arról illedelmesen senki sem tudott vagy nem akart tudni. De egy ilyen helyzetben? Nem mintha szabályt akarna most szegni, de azért magányos estékre ez is kiváló gondolkodnivalóval látja majd el.* - A légnyomás-különbségre és a gravitáció hatásaira gondoltam csak eredetileg. Thermoszféra, hm. *Bólint egyet lassan, ahogy a megadott kulcsszó alapján újra végiggondolja a kérdést és a látott adatokat.* - Több energia működtetni az itteni paneleket, a hűtés-fűtés miatt, mikor melyik itt, az időjárástól függően.. mert hogy ezeket a paneleket nem Perdára fejlesztették. De ezekkel a fejlesztésekkel már jobb lesz a helyzet. [\i]*Minden mondat megadta a következő felismerést, így haladva a megoldásig, már ha tényleg eljutott oda. Ha nem, van köreikben oktató, aki kijavítja majd.* - Mennyire becsülték az energia-megtakarítást ezekkel a fejlesztésekkel? Nem lett volna könnyebb egyébként nulláról kifejleszteni őket? Vagy Földit venni alapul?
- Amikor Önnek megfelel? - hajlamos vagyok elfelejteni, kinek is a felesége. De talán éppen ez segít abban, hogy bele tudjunk mélyedni a szakmai részekbe. A protokoll rendezvények meg sosem érdekeltek. A jó ég mentsen meg engem attól, hogy bármelyiken meg kelljen jelenjek. Szerencsére, ez a veszély nem fenyeget, ahhoz túlságosan kis szürke egér vagyok. Kis híján csípőből vágnám vissza, hogy sivalkodó kiskölkökkel nem kívánok foglalkozni, de eszembe jut a "fiam", vagy lassan "fiaim". Á, fenét, nem is az enyémek... - A terület elég speciális, hogy az Akadémia, és a gyakorlati képzés kereteibe kerüljön. Rá nem kérdezek, hogy a gyerekei érdeklődnek-e a terület iránt, örökölték-e anyjuk eszét. Mert általában ilyenkor elkezdenek áradozni, én meg pár másodperc múlva keresném a rövid távozás lehetőségét, akár a tető széléről lekukkantva is: van-e elég mély, hogy túléljem az ugrást. Valójában az fáj, hogy már lenne egy kétéves fiam, vagy lányom. Tőle. Ahogy terveztük az út előtt. Kirántom magam ebből, a válasszal. Volt, elmúlt. Csak a hiánya nem akar halványodni... Elmosolyodok a protokollra. Ha lenne pokol, én már az első szegés után listavezető lettem volna, és még akkor útra sem keltünk. De ha nem tettük volna meg, akkor most nem lennének kiskapuk, amiken keresztül tudok machinálni. - Ha bizonytalan, kérdez. Ennyi pont elég. A többi pedig majd visszajön. Figyelmesen hallgatom végig a válaszát, egyszer sem vágok közbe. Van, hogy egy gondolatmenet levezetése adja meg a választ. - Tökéletes a válasz, az eredeti gondolás is. - bólintok. - Negyven százalékkal, ami jelentős, s ezért minden fáradalmat megért. - elmosolyodok újfent. - Nagyon jó elgondolás nulláról kezdeni. - mindent szabad, minden nyitott. - A földi paneleket vettük mintaalapnak, s felhasználva mind a befogott meteoritokból kinyert anyagokat, mind a holdon található anyagokat, figyelembe véve a hold-nap távolságot, a helyi viszonyokat, mint légnyomás, gravitáció. - mert bár úgy tűnik, mintha földi körülmény lenne, ahol most vagyunk, az eredmény ugyanaz, csak nem mindegy, hogyan jutunk el odáig. - És még van mit fejleszteni rajta. Cél az önfenntartás, és hogy minden eleme újrahasznosítható legyen. - minden energia, és ha kidobunk valamit, azzal energiát pocsékolunk. - A mostani fejlesztéssel a becslések szerint további hét százalékot takarítunk meg, ami azért jelentős. S voltak olyan tervek, melyek még nincsenek elvetve, csak kellő tervezés szükséges hozzá, és megfelelő anyagok megtalálása. A tető széléhez sétálok, élvezem a széles panorámát, ami a tetőről látható. És élvezem a meleget is, mert a levegő hőmérséklete végre nem a fentié, ahol néha teljesen be tudnék bújni egy takaró alá. - Még innen is csodálatos a kilátás. Bár több fának jobban örültem volna. - hiányoztak a fák a hajón, hiába szeretem a gépeket.
*A naptár pörögve be is csukódik Zach válaszára. Váratlan fordulat, elvégre épp hogy ki kellett volna nyílnia. Ha másról lenne szó, nem Claire-ről, talán így is történt volna. Ugyan szabadon rendelkezik – inkább többé sem mint kevésbé – saját idejével és mivel az általános elvárással egyezve nincs munkahelye, az átlagos dominiumi polgárhoz képest több szabadidővel is rendelkezik, mégis nehezebb helyzetben van. Szokatlan helyzetben. Általában a saját idejét igazítja a gyerekek programjaihoz és természetesen Matthew naptárához. Az, hogy most hozzá igazodnának, szokatlan számára.* - Akkor ezt még pontosítjuk idővel, ha Önnek is megfelelő így. Persze, ha valami különleges rendszerbeállítás várható, nyugodtan írja meg, és meglátjuk akkorra szabaddá tudom-e tenni magam. *Tisztában van vele, hogy ez így úgy hangzik, mintha borzasztó elfoglalt lenne, és azzal is, hogy a kapott labdát most félig visszapasszolta, ami általában nem valami kedves húzás egy ilyen gesztus után.* - Egyébként nyár végén vagy koraősszel van csak tervben perdai látogatásom. *Igyekszik kicsit javítani korábbi szavain. S ahogy most is, akkor is más programhoz kötődne kirándulása. Saskiát és kislányát mindenféleképp szeretné meglátogatni, amint az első nehéz hetek már mögöttük lesznek és szívesen fogadnak látogatókat. Persze akkor Matthew-val fog utazni, pont a protokolláris látogatás miatt, de hogy férjére milyen egyéb megbeszélések várnak vagy milyen programjaik lesznek még nem tisztázott, ez még jócskán odébb van.* - Érthető. *Bólint egyet és nem forszírozza a témát, ebben kiváló Claire. Olvasni véli a sorok közötti jelentést is. Ha valaki odáig van a gyerekekért, akkor tart nekik foglalkozásokat, játékos köntösbe öltöztetve a speciális témát is. Ha viszont kiválóan elvan mások gyerekeinek a társasága nélkül, akkor nem is fog ilyesmiben gondolkodni és túlságosan speciálisnak érzi majd a témát.* - Negyven? *Ajkát biggyesztve elismerően bólogat.* - Az combos. Mióta foglalkoznak ezzel a projekttel? Egyébként Város hány százaléka működik napelemekkel? * Kérdéseiből kitűnik, hogy nem sokat tud Város működéséről, az ő világa a Dominium, ugyanakkor érdeklődése őszinte. - Milyen tulajdonságú anyagokat keresnek? *Eszébe ötlik Matthew egyik projektje, Perda „fehér foltjainak” kutatása, ami az összeállított csapat alapján nem csak csillagtérképeket fog rajzolgatni. Talán okosan össze lehetne kötni a két dolgot, persze csak diszkréten, egyelőre nem is említi a dolgot.* - Még lehet ültetni, akár házakba is. *Kisétál ő is Zach mellé és körültekintve válaszol. Nem tér ki rá, hogy látott is már nappali közepén növekvő fácskát.* - Ki tudja, pár év és lehet a Dominiumon is megtaláljuk a módját, mint ahogy egy réges régi filmben. *Ha már mozi tetején ácsorognak, könnyedén ugrik be a kép az űrutazós sci-fiből. Végülis az űrutazás már nem tudományos fantasztikum, hanem a valóság, talán nagyobb növények ültetése és életben tartása is lehetséges, csak még senki nem foglalkozott a kérdéssel.*
- Rendben. - egy pillanatra elmosolyodom, ahogy határozott mozdulatot tesz, valószínűleg a naptárt csukja be. Vagyis az az újabb közös program nem most lesz, valóban. Ezen kissé elszomorodok, ami meg meglep, így egy pillanatra másfelé fordítom a fejem, elfogadva. A folytatásra azonban öröm csillan a tekintetemben. - Mindenképpen értesítem, s időben. - vagyis fogunk találkozni, s mivel a fejlesztések még folyamatban vannak, így annak ugyan még távolabbi kilátásai vannak, mikor lesz, már bele is vettem a listába, hogy az engedély számára is meglegyen. Aztán jön egy újabb csavar, és hirtelen úgy érzem magam, mint valami hullámon. Agyam egyből jelez, s inkább kiszállok ebből a kabinból, s ott hagyom a reménykedést, ahol van. Dominium még megmarad, mint ilyen téma, de most már nagyon óvatosan kezelem ezt is. S figyelmeztetem magam, honnan is szálltam ki éppen az imént, s inkább úgy teszek, mint aki a távoli horizontba réved. Megkönnyebbülök. Nem térünk rá a gyerek témára, az most amúgy is kényes kérdés nálam. Boldog apának kéne lennem, aki a nejével a második trónörököst várja. És aggódnia, hiszen válnak. Egyiket sem adom elő, s most beleillik abba, ami képet akarok adni magamról. Valójában sokkal másabb kép van előttem: a saját gyerekünk, gyerekeink. És inkább ezért kerülöm a témát. - Eléggé. - nézek rá elégedetten. - Még a város építése előtt keresni kezdték a megoldást és a lehetőségeket. - akkor még nagyjából a zöldség szintjén léteztem, így utólag kapcsolódtam be a város tervezésébe, szerencsére, még időben, igaz, távolról az első időkben. - Az intézmények mindegyike ezzel működik már. Egy telep építése folyamatban van, ahová ki lehet telepíteni az elemeket. Legfőképpen háztetőkre, de már házak is kerültek úgy tervezésre, hogy a falakat is fel tudjuk használni erre. Így most jelenleg ötven százalék alatti. Van még szél és víz energia, valamint a hőre is vannak tervek, ahogy kezdjük megismerni a sivatag működését. Felvillanyoz megint a téma és a kérdések, s noha nem kalimpálok kézzel lábbal, a megjelenő kis mosoly jelzi, hogy élvezem a beszélgetést. - Olyat, ami képes elnyelni a napfényt, s továbbítani azt, energiaként. Kristályszilikont, és aluminiumhoz hasonló anyagokat keresünk. Próbálkozunk még kadmium tellurid, és CIGS anyagokkal is, azonban indiumot eddig nem sokat találtak, így azt elhagytuk. Mélyet lélegzek, s élvezem a melegítő napfényt. - Házakba? - akadok meg a légzésben, s fordulok felé. - És hogy nyer... - hirtelen nyelem le a szót, mert eszembe ötlik egy lehetőség, s mivel szükségtelen leírnom, emlékezni fogok rá, kis szünettel, folytatom. - nek napfényt? Szélesebben elmosolyodok. - Mint egy réges régi filmben? - éppen a mozi tetején mondja ezt, talán nem véletlen. Visszafordulok, a horizontot kémlelve. - Végül is, minden megoldható, ha van hozzá elég sütnivalónk... mit gondol? - sandítok rá újfent. - Ilyennek képzelte el a várost? - nem vagyok ugyan várostervező, ám mindenkinek vannak elképzelései, hogyan nézhet ki a város, főleg az után, hogy lejöttek a holdra. S furcsa érzés fog el. Szeretem a hajót, benne van munkám nagy része, s mint szülő a gyermeke felé, ragaszkodom, s óvom. Mégis, akárhogy is tagadom, hogy nem a mi holdunk Perda, mai napig képes vagyok elrévedve csodálni és imádni a perdai világot.
- Köszönöm. *Elmosolyodik. Majd folytatja, ahogy észbe kap egy pillanatnyi fáziskéséssel.* - Én is jelzem majd természetesen, ha körvonalazódik már valamelyik utam. *Az imént csak lógatta a levegőbe, hogy majd egyeztetnek, de ha már Zach ilyen udvariasan ígérte, hogy értesíti, akkor természetesen viszonozza a figyelmességet. Bólogatva hallgatja aztán a részleteket, közben el-elnéz Város felé, hol erre, hol arra, mintha láthatná a számos napelemet az épületeken. Már nyelve hegyén a kérdés, hogy más zöld-energiák felhasználásával hogyan állnak, mikor Zach a beszámolója végén kitér magától is erre. * - És az ilyen változatos forrásokból származó energia tárolása is kiforrott már? *Szinte mindegyik meglehetősen változékony forrás, nem fedi a napi 27 órát teljes körűen, innen adódik a következő lépcsőfok. Tárolni kell a többletet, hogy amikor nincs, akkor mégis legyen.* - Értem. *Nem feszegeti most, hogy miért kellenek pont ezek az anyagok, mert épp azzal van elfoglalva, hogy memorizálja a keresett tulajdonságokat. * - Ablakon keresztül? *Erősen gondolkodik, ezért válasza tagoltabbnak hat a lassú kiejtés miatt. Feltételezi, hogy az egyszerű kérdés mögött valami komplikált gondolatmenet rejtőzik, ezért is hallható meg jó füllel a kérdő hangsúlya talán túlzóan egyszerű válasza végéről.* - Vagy komplett üvegfalakon keresztül. Hacsak nem törpefákról van szó, akkor a méret lehet még gond, habár gondolom egy ideig a metszés megoldja a problémát. De egyébként szerintem a legnagyobb kérdés a megfelelő minőségű-mennyiségű ültetőközeg biztosítása, ugyanakkor a gyökérzet kordában tartása. - Igen-igen! Ha már egyszer itt vagyunk. * Toppant egyet lábával és lepillant, mintha bizony átlátna a tető- és födémszerkezeten, egészen a moziterembe.* - A XXI. vagy talán a XXII. századból van maga a film, de a témája és a végkicsengése miatt műsorra tűzik még manapság a moziban is, nem csak az archívumban nézhető meg. Jaj, csak a címe nem jut eszembe. *A plusz információkat is azért osztotta meg Zach-kel, hátha eszébe jut a film címe, de kénytelen nemet inteni a fejével. Nem, tényleg nem jut eszébe a cím.* - Talán Ön is látta pedig, csak a hangsúly a filmben persze nem a növényeken van, vagy hogy hogyan voltak képesek ott fákat nevelni, a cselekmény egészen másra koncentrál. Ha eszembe jut, majd átküldöm a linkjét. *Hacsak Zach nem kiálított fel a film címét harsogva, akkor Claire ezzel a kéretlen ígérettel zárja szavait. A cselekmény nagyjából előtte van, még a színészek hangja is, mintha fülében csengene, de a storyba nem megy bele, hacsak nem kap rá külön kérést. Elmondani és a másik oldalról meghallgatni ugyanis hosszadalmasabb, mint rápillantani egy film információs adatlapjára egy ráérő pillanatban. Tessék van itt logika, mit miért tesz, pontosabban mond a nő, még ha kissé nyakatekertnek tűnik is.* - Ide is eljutottunk. *Ami pár száz éve csak mozivásznon és regényekben volt elképzelhető, az mára a valóságukká vált.* - Csak szükséges némi motiváció a megfelelő embereknek és tényleg minden megoldható. *Egy bolygó lakhatatlanná válása az emberiség számára kellő motiváció volt, hogy megugorják az űr-sci-fi határát.* - Nem, kellemesebb, mint amire számítottam. *Claire is újra kipillant a város felé, ami mostani - mondhatni magán- útján szebb, nyugodtabb arcát mutatja felé, mint amikor protokolláris feladatok miatt járt itt. Ilyenkor kellene elsütni a "Biztosan a társaság miatt" örökérvényűt, de végre nem érzi kötelező szükségét, talán mert most az egyszer igaz lenne. Tegnap Saskia, ma Zach, tényleg mintha nyaraláson lenne, csak a kikapcsolódást nem (csak) a helyszínváltozás jelenti, hanem a társaság.*
Ismét biccentek kicsit, nyugtázva, hogy szívesen, s valóban máskor is. - Éppen oda megyünk ezek után. - mutatok az elemek irányába, ami az épületen belül van. - Ebben is vannak fejlesztések, az anyagok ... már nehezebb kérdés. Ahhoz ismerni kellene még jobban Perda és a környező bolygók, holdak anyagát.- ami még eléggé hiányos, s ebből engem úgyis csak az foglalkoztat, ami a munkámhoz szükséges. Válaszolnék még, ám inkább kicsit nyitva marad a szám, majd újra becsukom. Valahogy nincs a témában, úgy érzem, én meg jó alaposan belelovagoltam magam. - Elnézést, nem akartam untatni. - Ablakon keresztül...- bólintok, aztán inkább kétkedő arcot vágok, de már csak az után, hogy befejezte a választ, figyelve annak minden szavára. - A fotoszintézist nem tudja pótolni a sötétség...- aztán csak megrázom a fejem. Már megint elragadtattam magam. A fotoszintézisből rengeteget tanulhatunk, ezt pedig egy űrhajón kicsit nehéz kivitelezni... És erről eszembe jut az ötlet. - És ezzel adott is nagyon jó ötletet.- mosolyodom el. Lenézek a lábára, ahogy toppant, majd vissza rá. Aztán már másodjára marad nyitva a szám. - Amm... nem rémlik.- igaz, egyik sem, mert én aztán nagyon sűrűn ülök le filmet nézni. Már éppen mondanám, hogy nézzük akkor meg együtt, és már úgy is mozdulok felé, aztán eszembe ugrik, hogy kit is hívnék meg. Nem akarom kényelmetlen helyzetbe hozni, hogy azt mondanám, miért ne nézhetnénk meg együtt. - Köszönöm. - talán egy kicsit érződik a csalódott szomorúság a hangomban, hogy végül ő oldja meg helyettem a bennem lévő konfliktust. Nem éppen úgy, ahogy gondoltam volna. - Igen, én is így gondolom. - pillantok rá, majd vissza a horizont felé. Tetszik, hogy itt látható a horizont, nem úgy, mint a Földön, vagy az űrben. És megértem, mit értett motiváció alatt. - Jó lett volna, ha ezúttal más lett volna a motiváció... Sóhajtok egyet. - Igen?- tekintek rá érdeklődéssel, s kíváncsisággal a hangomban és a tekintetemben. - És miben kellemesebb?- nem a kényelemmel foglalkozom, a praktikusággal. - Sokkal szebb, mint a Földön volt.- csak azután szólalok meg, ha mondott valamit, vagy várakozok egy keveset. S ahogy kimondom, egyből meg is értem, mit mondtam ki. - Ezt nem kellett volna kimondani.- megköszörülöm a torkom, terelve a témát. - Az elemeket érdemes megnézni, félig újdonság is van benne.
- Akkor ebbe szépen beletrafáltam. *Láthatóan nem zavartatja magát a szóválasztás enyhe negatív kicsengése miatt, mosolya jelzi, hogy most tényleg sikeres „találat”-ról van szó, ami a következő programpontjukat illeti és köze sincs az Akadémián tett érzékeny témákba való beletenyereléshez. Egyébként ha végiggondolja logikusan, akkor tényleg nem csak a beszélgetésnek kellett az elemekre kifutnia, hanem a következő programpontnak is annak kell lennie, pláne, hogy ott is lesz ezek szerint mit néznie.* - Ó, nem, nem untatott. Csak igyekeztem megjegyezni a szükséges paramétereket. *Oldalra biccenti fejét és enyhén elfintorodik, mintha ezzel exkuzálná magát a körülményes és ezek szerint félreérthetően kinéző memorizálásért. Így jár, aki nem készült jegyzetelésre, pda-ja a hátizsákjában pihen, megkérni pedig nem akarta Zach-et, hogy küldje el a listát, mert az felesleges kérdéseket szült volna. Pont azokat a kérdéseket, amiket most már kénytelen lesz megválaszolni, anélkül, hogy maguk a kérdések elhangzottak volna.* - Tudja, sok futó projektre van rálátásom és rémlik, hogy van amelyikben a Perda alaposabb megismerése a cél, nem csak topográfiai értelemben véve. *Nincs kérkedés a hangjában, láthatóan nem dicsekedni akar, ha azt akarna, akkor cizellálta volna, hogy többségében Fuller kancellár és egyéb kancellári projekteke lát rá. Igazából direkt nem mondja, nem titkosítottak ugyan, de azért kellő belátással kell kezelni ezeket az információkat.* - Gondoltam rápillantok a kutatási eredményekre és ha valami passzol az Önök által keresettekhez, akkor azt meg tudom osztani Önnel és a csapatával. *Természetesen olyan formában, ami nem veszélyezteti férjét vagy családját, de ezt nem teszi hozzá, ez… természetes.* - Az űrben persze ez már fogósabb kérdés. *Bólogat egyetértően, ahogy áttérnek a nehezebben megoldható problémára. Legalábbis Claire egészen idáig csak a perdai házakban növesztett fákra és növényekre gondolt. A férfi arcán megjelenő mosolyon és kijelentésen kíváncsian felvonja szemöldökeit.* - Nocsak, tényleg? Mire is adtam azt a jó ötletet? Jár érte tiszteletbeli elnevezés? *Tudatosan kerüli a „milyen ötletet?” kérdést, elvégre az elhangzott, hogy jó féle ötletről van szó. A végén persze már komolytalan kérdése szórakoztatja el kiválóan. Talán ezért sem tűnik fel neki Zach vívódása és enyhe csalódottsága a film kapcsán. Vagy még inkább azért, mert rémlik neki, hogy a férfi nem nagy mozi-rajongó. Persze ez így nem hangzott el, mégis így maradt meg emlékeiben és ebből egyenesen következik, hogy nem erőltetne rá a másikra olyan programot, amit a háta közepére sem kíván. Csak olyat, amihez legalább egy kis kedve van. Ez meg neki ad isteni szikrát, de nem most szítja fel a gondolat tüzét: Ha egy kedves ismerősnek meg tudja ezt a figyelmességet adni, akkor Matthew-nak miért nem? Ezen el kell gondolkodnia, de nem most.* - Viszont valószínűleg fejlődtünk, nézze, milyen szorgos kis csapat dolgozik már mióta azon, hogy az új városunk zöld-energiával működjön. Talán itt nem követjük el ugyanazokat a hibákat. *Hangja bizakodó, de némi aggodalommal a tekintetében pillant ki újra a Városra és egyben azon is túl, a Perdára. Borzasztóak az utolsó felvételek a Földről, szörnyű lenne ha ez a hold is hasonló sorsra jutna miattuk. Gyorsan elpislogja nyugtalanságát, erőt merít saját szavaiból, kétszer biztosan nem követik el ugyanazt a hibát. Claire kicsit el is csodálkozik magán, annyira nem szívügye a Perda, talán a kollektív felelősségtudat szólalt meg benne. Mindenesetre megteszi, ami tőle telik, ezentúl sem fog hetente puszta szórakozásból leutazgatni a Dominiumról. Majdnem elneveti magát a kérdés hallatán, de alsó ajkába harapva visszafogja, még egy kis kuncogás se csúszik ki. Megköszörüli torkát, hogy biztos legyen benne, hogy rendesen tud válaszolni.* - Egyrészt az időjárás most rendkívül kellemes, csak egy hajszállal van melegebb, mint amit én szeretek, de ez a szél enyhíti annyira, hogy élvezzem még a napsütést is. Másrészt a társaság miatt, tegnap Sa.. Mrs. Jenkins látott vendégül, ma pedig Ön a kalauzom, és azzal foglalkozhatok, amivel szeretnék, nincsen benne protokolláris kötelező mosolygás és bájcsevej. Most igaz az elcsépelt mondás, hogy biztosan a társaságnak köszönhető. *Lassan el kell gondolkodnia azon, hogy inkább mindent egyből kimondjon, ne szerkessze mondanivalóját. Zach úgy tűnik előbb-utóbb mindent „kiszed” belőle. De talán kölcsönös a dolog, legalábbis most úgy tűnik, habár ő maga nem akarta visszaszívni egyik kijelentését sem, legalábbis most nem.* - Miért nem? *Zach felé fordul érdeklődve, az, hogy udvariasan meg se kellett volna hallania és diszkréten az elemekről kéne inkább társalognia, láthatóan meg se fordul a fejében.* - Ez az Ön véleménye, amit joga van szabadon megalkotni. És szerintem a Föld sem sértődne meg, ha hallaná, mert lássuk be, sajnos nem a legjobb pillanataiban látta. *Egy kicsit gondolkodik, de vélhetően úgyis kilyukadnának ennél a kérdésnél előbb vagy utóbb, hát inkább kimondja most, mikor tényleg témába vág.* - Vannak egyébként mások, akikkel tud erről beszélgetni? Akiknek vannak tapasztalatai a Földről és a Perdáról is? Nem lehetett könnyű feldolgozni a.. változást, a veszteséget.
- Egészen pontosan. - mosolyom jelzi, hogy jó értelemben értettem a szavait, s a magamét is így értelmezem. - Elnézést, félreértettem. - vannak dolgok, amiket nem értek, vagy éppen félre, s most éppen ez történt. Amit nem vagyok rest bevallani. Van, amikor nem, mert az illető nem érdemli meg szerintem (én sem jótékonysági intézmény vagyok), ám aki velem van, az nagyon is megérdemli. Mint ahogy a következőt is igyekszem megfelelően értelmezni, így be is áll némi szünet, először a fejemben. Aztán újraindulnak a fogaskerekek, ahogy a száguldozó teóriákhoz a fejemben felveszi a tempót. Nem tűnt nagyzolásnak, és nem tűnt tudálékosságnak, amire sokkal inkább ugrok, mint a nagyzolásért. Az ostobák tudálékosak, és hiszik, minden tudnak. Claire viszont egyáltalán nem ilyennek tűnik, már csak az olvasott tanulmányi alapján is. - És melyiket gondolta, hogy ki szeretné emelni a sok közül? - persze-persze, annak a neje, akit nagyon szívesen látnék űrsétálni, űrruha nélkül, mert esze az kevés volt, hogy közölje, ja, mehetünk tovább. Tetszik a válasza, korántsem magam miatt. Végre elindult valamin, ami érdekelheti, ami részben ő is. - Ezt a legnagyobb örömmel megköszönöm - döntöm meg magam egy kicsit. Nem jövök az udvariaskodással, vagyis de... - Persze, csak ha nem fáradtság.- nem kívánom, hogy olyanba nyúljon bele, amiért megütné a bokáját. Noha mindenkit számítónak tartok a kancellária szintjén, nem én leszek az az álszent, aki ne tudná, hogy nekem mikbe nyúlkál a kezem. - Attól függ. Ha van elég napfény, akkor még könnyebb is. Bárhogyan meg tudjuk oldani a káros fény megszűrését. - igaz, olyannyira, hogy a Földön meg sem tudtuk szüntetni. Inkább kinyírtuk. Elnevetem magam, teljesen őszintén. Ez meglep, hiszen nem igazán nevetettet meg senki, mióta felébredtem. És csupa jó értelemben értve. Mit szólna aaa... Claireszintézishez?- még mindig mosollyal folytatom, s kezem a zsebembe csúszik. Ez nálam az oldottság jele, s hogy kezdek egyre nem bizonytalanabb lenni. Vagy zavarban? A gondolataimban vagyok, s most már Clairet is belevontam ebbe. Eddig ő az első, akivel ezt teszem. - A fa leveleiben található egy anyagszerkezet, ami elősegíti a fontoszintézist, nélküle nem működik. A csoda az egészben az, hogy még csak arra sincs szükség, hogy megfelelő dőlésszögben legyenek, ugyanolyan hatékonyan dolgoznak. Ha itt találunk ehhez hasonló szerkezetű, nem szerves alapú anyagot, akkor nyert ügyünk van. Egy kristály, vagy kőzet is megteszi. Inkább kristály... Aztán megint lezuhanok a hullámvasúton, s gondosan szétválasztom, amit nem tudok: az érzelmeimet a gondolataimtól. Az érzelmeimmel ugyanis sosem tudtam mit kezdeni, ezért mindig az elmét választottam. Mint most is. - Tetszik az optimizmusa. - pillantok rá derűsen, elhessegetve a képeket, amiket láttam a kupolán túlról, akár csak egy repülő üvegén keresztül. A kupola ugyan adott védelmet, ám adott hamis illúziót is, amit mindig tettünk: hogy van még esély. Már jó ideje nem volt, hiszen akkor nem épültek volna meg a hajók. Félmosollyal nézem, ahogy a nevetést próbálja visszatuszkolni magába. Nem kéne, nagyon jól áll neki a jókedv. És kapok egy olyan kimerítő választ, hogy a hozzám érkezéshez a fülem jelzi, mit érzek, én meg nem tudok róla, csak zavaromban először a földre pillantok, majd megint a horizont felé. - Nem tartom elcsépeltnek, nagyon is igaznak mondom és tartom.- mosolygok, és olyat állapítok meg, amit nem hiszem, hogy valaha ki is mondtam. Eddig arra esküdtem, hogy akinek az agy nem ér fel az enyémmel, nem is fogok tudni szóba állni, hiszen, hogyan? És most azt érzem, hogy megvan ez, mégis, valami mást is kaptam, amit már régen éltem meg. S boldogan ölelem be, még a hullámvasútak ellenére, le-lecsippentve sinuszrészeket, tárolva későbbi időkre. Meglepve pillantok rá, s míg válaszol, leveszem a tekintetem róla, ami nálam azt jelenti, minden idegszálammal teljesen rá figyelek, a szavaira. Nem mondhatom ki hirtelen azt, amiket Altatás előtt kaptunk. Mert mikor magamhoz tértem, s visszakerestem a múlt utolsó szakaszát, valóban azt láttam, hogy eltüntették a nyomokat. A véleményszabadságból pedig már kaptam egy kis (nagy) ízelítőt, miként is járok, ha élek vele. S mégis, hálás vagyok a szavainak. - Mert a Föld valóban nem érdemli meg, hogy mindazt a gyönyörűséget, amit aranykorában nyújtott, leszóljam. Nekünk már csak ízelítők jutottak az Oázisokban, milyen is lehetett. A veszteségekre lehajtom fejem, a párkányt tanulmányozom tekintetemmel, ám nem megy egyből megszólalni, így csak megrázom a fejem. Nagyon picit, alig láthatóan, de ott van. - A gépházban vannak kialakítva a tárolók. - köszörülöm meg a torkom. - S van még egy feladat, amivel megbíznám.- egy dobozt veszek ki a kezemből, ami akár félreérthető is lehet, ahogy kinéz, ám benne egy chip lapul meg, védelmi csomagolásba burkoltan. - Készen áll rá? Jelentőségteljesen nézek rá, majd az oldalzsebemből kiveszek egy kisebb csomag műszercsavarhúzót, s azt is felé nyújtom. - Ígérem, ez ma az utolsó munka. Eddig kitűnőre vizsgázott.
*Claire csak megrázza fejét, jelezve ezzel, hogy nincs szükség a bocsánatkérésre. Leginkább azért, mert ha ő maga felkészültebb vagy a hallás utáni memorizálás mestere lenne, akkor elkerülhették volna magát a félreértést. Szóval igen hamar eljutnának odáig, hogy ő kér bocsánatot és akkor vélhetően bekerülnének egy megtörhetetlen bocsánatkérő/azt elhárító-ördögi körbe, jobb tehát ha inkább ennyiben hagyja. Annak ellenére, hogy szóban nem reagál, nem jelenti azt, hogy ne vette volna észre, hogy a másik képes belátni aprócska tévesztését. Direkt használva a „képes” kifejezést magában, hiszen ez tényleg egy képesség, ami nem mindenkinek sajátja. Zach-nek se lett volna kötelező bármit mondania, akár bólogatva is csak simán végighallgathatta volna magyarázkodását, mielőtt felteszi kérdését.* - Még előkészítés alatt van, a csapat szervezése zajlik, iktatva sincs még, de az eddig fehér foltoknak számító területek a fő kutatási helyszínek, talán ott találnak olyan anyagokat, amit idáig még nem ismertünk. *Igazából elképzelhető, hogy már összeállt a csapat, ha jól rémlik neki már csak 1-2 fő hiányzott, ha hazaért, majd utána néz.* - Nem fáradtság, és jó ügyet szolgálok legalább. *Valóban nem fáradtság számára, egyébként is figyelemmel kíséri Matthew projektjeit, nem tart semeddig egy érdekes és hasznos jelentésrészletet továbbítani. A kijelentés második felének kétértelműségén beharapja ajkát, nem akart ő célozni semmire. Pedig ha belegondol, célozgathatna is. A családja pátyolgatásán kívül más hasznosat nem csinál, közügyet szolgáló ténykedése nincs is, micsoda pazarlás, tényleg. Ezzel tulajdonképpen többértelművé avanzsál kijelentése, aminek nem feltétlenül van tudatos tudatában.* - A projekt része lenne ezt a bárhogyant is kitalálni, Projekt Cloud 9 mondjuk, „Elhozzuk a fákat a Dominiumra!” szlogennel. *Még mutatja is kezeivel, mintha legalábbis már látná a villogó fényhirdetést.* - Tessék már csak forrást kell találnunk rá. *Könnyű elképzelnie egy ilyen projektet, mikor Zach nevetése még nem halt el. És ez a nevetés ragadós, Claire most nem fogja vissza magát. - Clareszintézis? Hangzatos, kiváló. *Nem vihog, de láthatóan jól érzi magát, talán ösztönösen hatással van rá, hogy Zach is kezd feloldódni, úgy ő maga is kicsit jobban felenged. Már tényleg nem olyan, mintha egy alig ismerőssel beszélgetne, enyhén feszélyezetten.* - A képzeletbeli projektet is átnevezheti nyugodtan, Önnek ez láthatóan jobban megy. *Valahogy a magázódás mégis természetesen jön ajkára, nem kell gondolkodnia rajta, ami azért is jó, mert épp a fák leveleiről tanul épp és arra koncentrál.* - A botanika is érdekli vagy ez kereszthivatkozású kutatás volt? *Érdeklődik, mielőtt elkönyvelné, hogy Dr. Davies szintén halad affelé, hogy mindenhez is értsen. Ő maga sajnos vagy nem sajnos, de többé kevésbé szemellenzősen haladt tanulmányai során, leginkább csak azzal foglalkozott, ami érdekelte, az összes többi, ahogy jött úgy ment, csak az alapok maradtak meg.* - Néha csak ez marad. *Vonja meg vállát, hangja csak az előbbi nevetés miatt nem karcosabb, de jobb is így, minek elrontani a jókedvüket. Visszatuszkolja hát az optimizmusa előtti korszak csillámlóan ködös emlékeit, és hagyja, hogy visszasodródjon a beszélgetés kellemes vizeire. Őszinte szavaival viszont talán kellemetlen helyzetbe hozta a másikat, mintha zavarban lenne a férfi, de nem ismeri annyira, hogy biztos lehessen benne. De végülis Zach mosolyog, szóval az övé se tűnik el ajka szegletéből, miközben bólintva fogadja a kvázi egyetértést, a társaság sok mindent fel tud javítani. Az imént nem volt tekintettel a szóbeli terelő hadműveletnek, de most a férfi alig észrevehető fejmozdulata egyelőre eléri a hatást. Nem forszírozza a témát, habár véleménye szerint jó lenne, ha lenne valaki, akivel meg tudja Zach osztani ezen gondolatait, érzelmeit. Ahogy a régi világban külön programot hoztak létre a veteránoknak, úgy itt is elkélhetne az Alvóknak. Talán van is, ennek is utánanéz majd, puszta kíváncsiságból, nem tervezi elküldeni Zach-nek célzó szándékkal, kétli, hogy jó néven venné. Elvégre idáig teljesen a szakmai témákra szorítkoztak, még azt se tudja, van-e családja, volt-e családja, de egyértelmű, hogy ezt nem most(?) fogja megkérdezni. Már csak azért sem, mert az újabb feladatra térnek át.* - Ú, szerelhetek? *Mielőtt elronthatta volna a saját maga kedvét, szerencsére Zach megmenti a napot. Claire szemei felcsillannak a műszercsavarhúzókészlet láttán, hát még mikor megkaparintja a csomagot. Persze, a programozást is szereti, de a kedvence ha bütykölhet.* - Mi a feladat? *Míg az előbbi kérdése költői volt, úgy most látszik rajta, hogy rajtállásban várja a választ*
Köszönetemet jelző mosollyal válaszolok vissza, s elismeréssel adózok felé, hiszen fordított helyzetben... azt hiszem, most ugyanígy reagáltam volna. Nem mindenkivel, azt hiszem. Érdeklődéssel tekintek rá, aztán le, a földre. Egyszerre örülök, és egyszerre vagyok szomorú. Nem úgy kéne Perdával bánni, ahogy a Földdel tettük, és azt látom, egyelőre nem változott a viselkedésünk a holddal kapcsolatban. Nem akarok bányákat látni, és bár szeretem ezt a várost, Elorak az igazi, ami igazán közel áll hozzám. Szívesebben laknék ott, mint itt, még ha meg is őrülnék pár nap alatt, hogy nem kommunikálhatok gépekkel. - Ez jó hír, remélem, igen. - derűsen nézek vissza rá, ennek ellenére. A kérésemet ezek szerint, lehet, még nem biztos, belevették a kutatandó anyagok listájára. És megjegyzem, hogy olyan információt adott ki, ami bár nem titkos, de ezek szerint belelát dolgokba, amikbe én is csak kutakodás után tudnék rányitni. Hálás pillantásom ismét felé küldöm, s egyben elgondolkodom azon, összerakva a kisebb mozaikdarabkákat. Otthon van, a gyerekekkel, nem dolgozik, és a munkái pedig nagyon jók, s nagyon készséges. Az érzelmeket nem tudom olvasni, azok teljesen fehér lap nekem, ha már zaj nem lehet, mert azt tudom olvasni, de ebből összeáll, hogy ettől azért többet szeretne tenni. Megértem. Már a múltkor is dühített, hogy a tudását nem használják ki, ezzel is építve Dominiumot és a közösséget. Ez az igazi pazarlás, és mások tönkretétele. Sok más minden mellett. Kicsit oldalra biccentem a fejem, a mosolyom szélesedik, ahogy kitalálja a projekt nevét, s ez nekem is elindítja a szavak terén a fantáziámat, amiben sosem voltam túl jó. Jó látni nevetni, végre ő is felszabadult. Nevethetne többet is. Talán ezért voltam mindig másokra dühödten reagáló, ha a protokol szerint akart közeledni hozzám. Nem kenyerem az elnyomás. - Ó, dehogy teszek ilyet, a név kiváló. És csodálatos. - még mindig mosolygok. - A szlogen is tökéletes. És valóban... - adom a komolyat. - Már csak a forrás kéne hozzá. A fákat azonban előre sajnálom, hiszen így ki lennének szakítva természetes közegükből. Miért nem lehet így élni? Nevetve és boldogan? Ezért fogtunk bele a hajóépítési projektbe hajdanán. Nem azért, egyáltalán nem azért, ami most van. - A természetet könnyebb leutánozni, mint valami újat kitalálni. A természet mindig is jobban tudja, mi a megfelelő, és a helyes. És a levelek csodák, a maguk nemében. Megoldást keresek, a legjobb hatékonyság eléréséért. Nem feszegeti a kérdést tovább, és ezért hálás vagyok. Bár nem érzem, hogy bezártam volna erre a kérdésre, megnyugszom, hogy a témaváltást követi. És az, vallom be magamnak, sokkal érdekesebb, mint az, amin én mentem keresztül. Az én dolgaim sosem voltak fontosak, nem ezért foglalkozom dolgokkal. A válaszul kapott reakció azonban azonnal kienged belőlem minden feszültséget. Mikor ébred rá, hogy neki az a világa? Talán már ráébredt... hát akkor megadom neki a lehetőséget, és felettébb élvezem a rajongását a munka iránt, hiszen úgy mar rá a csomagra, mint gyerek a cukorkára. Önkéntelenül elmosolyodom. - Megmutatom. Ahhoz a gépházba kell mennünk. A napeleméhez. - van a lejátszó gépeknek is, de az máshol van, éppen azért, ha tűz ütne ki. Kártyát veszek elő, belerakom a tartóba, majd beütöm a kódot is, mire az ajtó félrecsúszik, s kiveszem a kártyát, s ránézve, előre megyek, mutatva az utat. Megállok az egyik panelnél, s rámutatok. - Itt lesz egy csere, nem feltétlenül karbantartás. Dolgozunk a minél kevesebb energiát igénylő gépek kialakításán, ám addig is, az átalakítókon dolgozunk, hogy minél kevesebb energiával tudjuk működtetni a gépeket. Ez az alkatrész egy újítás, és abban segít, hogy az energiát kevesebb ellenállással ossza szét a megfelelő helyre. Ezért is kellenének még anyagok. Másak, mint a földi. - az ötven év alatt nem sikerült újításokba fogni igazán, de kitett mindenki magáért. Perda új lehetőség, s a befogott sziklákon és kőzeteken kibányászott anyagok is sokat segítettek, de sosem volt elég arra, hogy teljesen kicseréljünk dolgokat. De én egy üsökösre vágyom leginkább, egyedi anyaggal bírnak. - Nem csak ki kell cserélni, de a kötéseket is a megfelelően kell ehhez kialakítani. Segítek, ha elakadna, de szerintem menni fog. - s hogy miért rá gondoltam? Ahogy ki fogja nyitni a panelt, amely két méter magas, és egy méter széles, s szemmagasságban egy olyan panel van, amely nagyon hasonlít olyan dobozra, amely speciális feltételeket teremt, gravitáció terén.
- Hát jó, akkor marad így, köszönöm. *Claire ismét él a gyanúperrel, hogy Zach csupán udvarias, ami a névadást illeti. Mivel azonban ez egy képzeletbeli projekt, elfogadja, hogy nem nevezik át. Azzal mondjuk nem vitatkozik, hogy a Cloud 9 szolgenje nem érdemel változtatást, az tényleg úgy jó, ahogy van. Anyagi forráson kívül persze még rengeteg dolog kellene, már kettejük látható lelkesedésén kívül, de így is többre jutott ez a projekt a maga nevével és szlogenjével, mint sok más, valódi társa, úgyhogy nem panaszkodhat.* - Ha nem járna sikerrel a keresőcsapat, akkor talán érdemes lehet megkérdezni a perdaiakat is. Elorakba rendszeres kutatócsapat jár botanikusokkal, néprajzkutatókkal, egyszer-egyszer beleférhet valaki az Ön csapatából is. *Egy pillanatra összeráncolja a homlokát és sietve hozzáfűzi:* - Vagy persze Ön is, ha személyesen szeretne ott lenni. Járt már egyébként Elorakban? *Az rémlik neki, hogy dolgozott már együtt az őslakosokkal, de a helyszín nem rémlik, ahogy az sem, hogy a férfi járt-e már a perdaiak városában.* - Csak ezeket a mondatokat ismételgesse ott is, és biztosan azonnal keblükre szorítják. *Jegyzi meg mosolyogva a levelek további jellemzését hallgatva, s egyben visszacsatolva saját korábbi szavaihoz is.* - Rendben. *Visszaadja az eddigi munkaeszközét, mert hogy a PDA-t egész idáig fogta, maga se tudja miért, talán újabb és újabb feladatokra várt, ami viszont a műszercsavarhúzókészlettel érkezett el. Látható rajta, hogy nem bánja a cserét. Hátizsákját visszaveszi vállaira és követi Zachet. A kód beütéskor természetesen diszkréten félrenéz, mintha rendkívül fontos lenne, hogy még egyszer megnézze a mozi tetejét, emlékezetébe vésve azt. Követi Zachet egészen a panelig, ahol nem veti rá magát tíz körömmel a panelajtóra, hanem figyel az információkra. Közben pillantása végre a dobozra terelődik, amit a csavarhúzókészlettel együtt vett át. Szerencsére nem olyan hatalmas egyik cucc sem, hogy ne tudná kinyitni az ajtót, ami ráadásul messze van attól, hogy az idő vasfoga kikezdte volna, pláne, hogy mostanra már a szerszámkészletet farmere farzsebébe csúsztatta. Könnyen nyílik az ajtó és utána van lehetősége kicsomagolni a dobozt, majd lehámozni a védelmi csomagolást is. Mikor ezzel is megvan és tanulmányozta kicsit a chipet, a panelre irányul figyelme. A doboz láttán meglepődik, sőt, kissé össze is zavarodik. De aztán közelebb lép és közelebbről is szemügyre veszi.* - Egy pillanatra azt hittem, hogy ez a doboz… *Pillant Zach-re, majd aztán elakad. Legyint inkább egyet.* - Nem fontos. A régi tudás berozsdásodott kicsit. *Mosolyodik el bocsánatkérőn, majd munkához lát. A kódolás terén fellépett némi önbizalomhiány, bele kellett jönnie és még akkor is jobbára függött Dr. Davies véleményétől, jóváhagyásától. A műszercsavahúzókkal a kezében azonban nyoma sincs bizonytalanságnak, persze ki tudja, talán mindjárt kitépi Zach a kezéből, mert épp tönkre teszi fene nagy magabiztosságával. Most sem kapkodva dolgozik, de nem is ketyeg semmilyen stopperóra, a cél, hogy tökéletesen alakítsa ki a kötéseket.*
Mosollyal biccentek. A név valóban tetszik, tökéletes a projekthez, s ki tudja, mit hoz még a jövő. - Igen, jártam már. - s kár, hogy a javaslatok jó részét visszadobták. Az elején. Meg lehet tanulni, hogyan érvényesüljön az akarat, ha nyíltan nem megy. Mivel azonban nem építész vagyok, a városra ilyen téren hatással nem voltam, ám energia terén sokat ellestem az elorakiaktól, s lassan, de biztosan építgetem be mindazt, amit megfigyeltem. - Járt már ott? - Megemlíteném, hogy menjünk együtt, ám oda sok minden okán megyek el, legfőképpen azért, hogy ellessek tőlük dolgokat. Sok mindenben mások, ám mindenkinek fontos a túlélés, így felhasználnak mindent, ami az életüket segíti. A gépekkel azért jobban szeretek kommunikálni, továbbra is. Mégis, felüdülés ott lenni, s egyben szomorú is. Nem kéne itt lennünk. Némileg zavartan mosolygok rá, s inkább válasz nélkül hagyom, ha már végül is az volt a válasza. Nem értem, mit akart ezzel mondani, s mivel nem kapcsolódik a munkához, ahol elengedhetetlennek tartom a pontos értelmezést, itt elengedem. - Doboznak doboz, ám máshogyan. - tekintek rá. - Minden fontos. Bár ez nem az űr, hogy minden apró hiba végzetessé válhasson, azért jó, ha nem tűzoltással kell foglalkozni, vagy egyéb hibával, ami baleseteket okozhat. - a hangom tárgyilagos, sosem az érdekel, ki véti a hibát. Vagyis de. Ha nem tudja kijavítani a hibáját, vagy látásra is minimum egy összeomlott rendszerhez hasonló az agya, akkor nálam reménytelen. - Ha le tudja csiszolni a rozsdát róla maga is, úgy rendben, ám nem véletlenül lett ez. - nézek rá, meghagyva neki a lehetőséget, hogy döntsön, mi is legyen a következő. Lehet, hogy jó előadónak tart, ám ha gyakorlatról van szó, akkor felettébb szigorúan megvonok egy tűréshatárt. Közben a panel meletti főkapcsoló felé nyúl a kezem, s kivonja az áram alól a panelt, amiben dolgozni fog. - Csak rajta. - nem lesem, miként dolgozik, a végeredményt fogom megnézni.
*A viszonylag szűkszavú válaszon elmereng, vajon mit jelenthet. Igazából az érdekesebb, amire szinte válasz se érkezett, pedig idáig a felvetett ötletekről is elbeszélgettek. Talán ez már túl direkt beleszólás volt Dr. Davies munkájába. Nem, ezt elveti Claire, nem olyannak tűnt idáig Zach, aki ne hallgatná meg mások ötleteit. Így hát feltételezi, hogy már most is járnak a csapatából Elorakba mérnökök, csak éppenséggel nem nyilvános projekt részeként. Azt meg jobb nem firtatni, szóval Claire is ennyiben hagyja a kérdést, felesleges is lenne még három elméletet gyártani, amikor nyilvánvaló, hogy rákérdezni úgyse fog.* - Nem, még nem, de elgondolkodtam rajta, hogy egyszer majd megérné megszervezni egy látogatást oda. Tudja, épp tegnap hallgattam meg Mrs. Jenkins rendkívül lelkes leírását a városról, ami meghozta a kedvemet. Talán jövőre meg is szervezhető. *Számol fejben kissé bizonytalanul, ősznél hamarabb nem tervez perdai látogatást, akkor pedig továbbra se hagyná el Várost a tervezett programok miatt. Télen nem utazna a Perdán nagy távolságokat, vagyis a jövő kora tavasznál hamarabbi dátummal nem számolna.* - Elnézést, elkalandoztam. És Önnek hogyan tetszik Elorak? Szívesen látogat el oda? *Feleslegesen húzta Zach idejét, míg magában számolgatta heteket, hónapokat, vagyis nem SOS egzakt dátumot mondania. Pláne, hogy nem is kérdezte senki sem. Azért érdekli Zach véleménye is, Saskia elmondása alapján is el lehet ott tölteni egy napot nézelődéssel a…a haladókon bandukolva. De ha már egyszer elbumlizik odáig az ember, akkor nem egy napra megy, márpedig akkor jól jön több programlehetőség.* - Apropó tűzoltás. Milyen tűzoltó rendszer működik itt? *Kérdi még érdeklődve, mielőtt hozzá látna a munkához, amit rögtön balsikerű félrenézéssel kezdett. Jól is jön még egy kis lélegzetvételnyi szünet, habár nem időhúzási szándékkal tette fel kérdését. Ahogy Zach lekapcsolja az áramot, Claire munkához lát s nem csak azért, mert a vezényszót is megkapta hozzá. Előveszi a megszokott csavarhúzót, amit ilyen szereléseknél használni szokott. Hozzálát az első csavarhoz, majd... elakad az első csavarnál enyhén bosszankodva egyszersmind szidva a saját becsődölni látszó erejét, kézügyességét, a perdai levegőt (mimásttudna?) és az újgyártású csavarokat, amik túl erősen tartanak. Aztán megáll a mozdulat közben, közelebb hajol, összeszűkült szemekkel méregeti a csavarfejet, hozzáilleszti az eszköz fejét és lassan, nem erőből újra megpróbálja a mozdulatot. Persze, hogy kiugrik a menetből a csavarhúzó hegye, már amennyi menet egyáltalán maradt szerencsétlenen.* - Ó… ~Wazz!~… ó! *Most cenzúrázza magát menet közben, különben is tele lett hirtelen a szája, ahogy a túl kicsi csavarhúzót fogai közé kapva vesz ki eggyel nagyobb méretűt és próbálja bele – téve ezt mindaddig, míg meg nem találja a megfelelő méretűt. Csak akkor teszi el az elsőre kivett csavarhúzót is, mikor megvan a nyertes. Fúj egyet, mintha csak haját akarná kifújni arcából, holott tincsei továbbra is copfba fogva nem rakoncátlankodnak. Bosszankodását kívánta elfújni, hogy a munka további részére higgadtan tudjon odafigyelni. De ha ez kellett, hogy a kötéseket is beleértve aztán rendben legyen a csere, hát nem panaszkodik. Márpedig egészen elégedetten lép hátra, hogy Zach meg tudja nézni művét.* - Készen van. *Jelzi egyszerűen, nem bízza el magát azért, főleg a kezdeti fiaskók után, de nem is izgul végzős vizsgázóként. Ha nem is sikerült teljesen, legalább tudja, nagyjából hol áll, van-e értelme azt a bizonyos rozsdát lekaparni, vagy inkább maradjon hobbi-kávéfőző-szerelőnek.*
- Szívesen felcsapok idegenvezetőnek, ha gondolja. A város gyönyörű. - aztán biccentem oldalra a fejem egy pillantra, némi arckifejezéssel. - Kivéve, hogy ott nincsenek... gépek... kódok. - az utóbbit talán nem kellett volna mondanom, de mivel a munkámhoz tartozik a kódolás, még ha nem is olyan szinten, mint amihez szoktam, így annyira nem feltűnő. És a gépek hangjánál nincs gyönyörűbb. - Elnézést kérni azért, hogy arról beszél, amiről éppen beszélünk? - nézek rá csodálkozva. Valahogy nem értem, és inkább továbblendülök benne. - Szeretek ott lenni. Noha, nem olyan, mint a gépek mellett, és a tervrajzok előtt. Minden zöld... élettel teli. - önkéntelenül mélyet lélegzek. Az első, amit megtettem, hogy mezítláb mentem végig a közeli réten, majd hasra feküdtem benne. Egészen logikus tőlem, s nem is foglalkoztam vele, ki nevet ki, vagy nem. Otthonra emlékeztetett, arra kis zsebkendőnyi zöldre, ami már csak visszhangja volt annak, aki volt egykoron. A kérdésre ránézek, majd megkeresem, s átdobom neki a pda-ra. - ZXS 75 és CQT 23A, a két legfőbb oltóanyag. - lefedve a lehetséges tűztípusokat. - - És persze, van levegőelszívás is. Direkt nem nézek oda, a hangok azonbana minden elárulnak, diszkréten mosolygok, de azért annyira nem takargatom. Az egy bizony hang után pedig még jobban elmosolyodom, és csak inkább beszipantom a szám szélét, a padlót nézve inkább, azután a falat. - Kész is? Egészen hamar meglett. - lépek az átadott helyre, s szemrevételezem a kész munkát. - Mmm, tökéletes. És akkor megy is a próba. - kilépek, vissza a másik panelhez, és bekapcsolom a hálózatra a panelt. - A második próbán is átment. Most már csak a teljesítményt szükséges ellenőrizni. - amit a pda-n keresztül is meg tud mérni. Sok kicsi sokra megy, egy százalék is számít. Behajtom a panelt. - Kíváncsi arra, milyen újítás történt a paneleken kívül? - ha már lezárták az egész mozi épületét, akkor úgy veszem, a saját engédelyemmel bármerre bemehetünk. Számomra az a legizgalmasabb, és azt is megmutathatom, milyen újítás történt a fotonok átalakításával.
A madarak csicsergése, főleg tavasszal, már nap felkelése előtt kivág az ágyból, és megengedem magamnak azt a luxust, hogy félórát ennek szenteljek, mielőtt bekapcsol az agyam, és ha nem rángat fel az emlékeztető, hogy ideje készülni, akkor mindenről lekések. Egészen más itt lent, s akármennyire is élvezem, minden alkalommal bűntudatom van, hogy a lábam a felszínre teszem. Nem a miénk. Még soha nem drukkoltam ennyire, hogy verjék csak el a port rajtunk a perdaiak, hogy végre észhez térjünk, és minden ember elhúzzon innen. 
- Szívesen felcsapok idegenvezetőnek, ha gondolja. A város gyönyörű. - aztán biccentem oldalra a fejem egy pillantra, némi arckifejezéssel. - Kivéve, hogy ott nincsenek... gépek... kódok. - az utóbbit talán nem kellett volna mondanom, de mivel a munkámhoz tartozik a kódolás, még ha nem is olyan szinten, mint amihez szoktam, így annyira nem feltűnő. És a gépek hangjánál nincs gyönyörűbb.