Városon kívül: vízesések

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

//2417. Július//

Tywi & Raven

*A mai csodásan forró nap megint itt talált a vízesésnél….amikor elindultam még ezt gondoltam. Most, cirka fél órával a megérkezésem és egy kiadós séta után már egészen más fogalmaim vannak a csodálatos forró napról. Azért a kisördög nem véletlenül ugrált a vállamon reggel, mert valahol ő is tudta és én is sejtettem, hogy a kezdeti lelkesedés meg fog változni, csak akkor még nem tudatosult bennem olyan erősen. Viszont ahogy az már nálam lenni szokott, mindenre felkészültem és hiába mondaná most Denisov, hogy mi a francért csomagoltam váltóbugyit egy napnyi kiránduláshoz, jót nevetnék rajta. Mert ő nem tudja, és az engem kísérő katonák sem, hogy mire készülök. A vízesés adja magát, jóllehet nem sokan vetemednek arra, hogy meg is mártózzanak a kis tóban, vagy mondjuk úgy, hogy madárúsztató medencében, de én most igen. A fél óra itt tartózkodás és napozás és semmittevés amire ma befizettem munka címén, elég ahhoz, hogy lehűtsem magamat és a vállamon pattogó és füstölgő ördögöt. A katonák meg csak főjenek a páncéljukban. Gonosz vagyok? Igen és élvezem. Azért készültem arra, hogy ne kelljen mindjárt az elején igénybe vennem a vízesés mindent takaró függönyét, és mert a vetkőzés önmagában is vérforraló és szórakoztató, a ruhám alá vettem a kedvenc fürdőruhámat. Szándékosan húzva a katonák lassan felforró agyát, a vízesés tavának peremére ülve ittam pár kortyot a vizemből, amit olyan kulacsban hoztam, mint amiben a búfelejtőt szoktam. Na igen, van az a forró nyár amikor én sem iszom alkoholt, csak Jenkins meg ne tudja. Pont jó nekem, hogy alkoholistának tart és ennek így is kell maradnia. Szóval, hagytam, hogy a víz néhány cseppje lecsorogjon az ajkaim mellett a nyakamon és a fűzőm anyaga elnyelje azokat. Felvettem egy tipikusan csábító pózt, kihúztam magam, hátradőltem, az egyik kezemen megtámaszkodva hajtottam még hátrébb a fejem és élveztem a napsütést. Látszólag, mert a valóságban kurva melegem volt, de tudtam, hogy az előadott erotikára a verejtékező bőröm csillogása még jobban rájátszik. Aztán amikor megelégeltem, letettem a kulacsot és elkezdtem lassan vetkőzni. Először a bakancsomat fűztem ki, gondosan ügyelve arra, hogy bármikor gyorsan magamra kapva, csak meg kelljen húzni a fűzőket. A nadrág jött sorra utána, kínzóan szöszmötölősen toltam lejjebb és lejjebb oda sem figyelve az engem bámuló szempárokra. Nem a fenét nem, csak senkinek nem tűnt fel…..a nadrág lekerülése már sejtette, hogy a felsőm sem lesz mentes a szexi tulajdonságtól, de a fűző azért fűző, mert a nevében is benne van….elég macerás levenni. A macera jelen esetben azt jelentette, hogy  mire feltárult a fürdőruhám teljes egészében, addigra a katonák a testem egy részének minden egyes négyzetmilliméterével megismerkedhettek. Bár nem néztem olyan filmeket, melyekben a nők erotikus táncot lejtve csábítják el a férfiakat, valami rémlett még gyerekkoromból amikor a bátyám laptopján lévő filmekkel kellett megbirkóznom, megpróbáltam a régi földi mesékben szereplő angyali teremtmények, tündérek lépteivel a kis tó pereméhez sétálni. A végzet asszonyának tudatában ugrottam bele a vízbe, majd…..bugyborékolva elmerültem. Hát a fene sem gondolta volna, hogy ez ilyen mély. Kész szerencse, hogy tudok úszni, de mire felbukkantam a hajamat és a vizet felváltva köpködve, két katona már ott figyelt a sziklapárkány mellett.*
-Jól vagyok, minden rendben! *Hessegettem el őket és a kezemmel még le is locsoltam őket. Nem mintha bármit is rontott volna a páncélzatukon. A hideg víz először tényleg kurva hidegnek tűnt, de csak a felhevült testem miatt, amit ugye előbb le kellett volna mosnom, hogy hozzá szokjak de hát a csábítás nem így működik. Ennek ittam meg a levét majdnem szó szerint, de ki vagyok én, hogy ilyen apróságokon elakadjak? Fél perc után már kifejezetten kellemes volt és ide-oda úszkáltam a vízben, olykor még a víz alatt is, hogy átúszva a lezúduló víztömeg alatt, a függöny mögött bukkanjak fel és onnan lessem az engem leső katonákat. Elég jól elszórakoztam és egyáltalán nem számítottam társaságra, bár a bátyámé jól jött volna, de a katonák miatt tutira nem fog felbukkanni, még ha itt is van a közelben. Épp ezért nem is figyeltem a környezetre, figyeltek a katonák eléggé és ők is hallották meg a léptek zaját ami a tisztáson túl,a közelben verte fel az erdő csendjét. Mind a négyen felemelték a fegyverüket, a zaj felé azonban csak hárman fordultak, egy a másik irányba, hogy a hátukat fedezze. Én meg csak néztem mit csinálnak, jelen esetben pont a vízfüggöny mögül…*

♫ Új Zene ♫ • †Megjelenés† •

Meleg van! Nagyon kínosan meleg van! Áhh de váratlanul baszki! Erre nem vagyok felkészülve, vagy még is? Természetesen igen. Ezen hónapban az idő már csak ilyen, s helyet ad a lengébb öltözetnek, ami kevesebbet takar a testrészeimből. Ma sincs másképpen, mondhatni olyan érdekes egybe ruhát viselek, ami lenge és követi testemnek formáit. Egy dolog viszont így jól látszódik, a színes fürdőruhám, ami még kevesebbet takar nála. Nah de várjunk csak! Miért vagyok itt? Halászni a közeli tóban, ami a vízesés közelében található. Halban gazdag. Itt lehet fogni a legváltozatosabb és legerősebb bestiákat a konyhára, s mivel újra belendültem a vadászat és halászat egészséges tevékenységébe. Formásít, s rögtön a gömbölyödő hasamból elvesztettem jó sokat. Még van rajtam némi felesleg, de idővel tán az szintén elkopik. Szóval halászok, s egy kisebb fonott kosárba pakolom őket, 3 kg-tól többek. Apró halakkal nem foglalkozok. Szóval a tevékenységem közben annyira megsüt a nap, hogy úgy vélem némi felfrissülés érdemes lenne a közeli, szinte 5 percnyi járásra levő vízeséshez. Levetkőzök, mármint magamon hagyom a mártózós ruhám. A halakat és a ruhát elrejtem egy szúrós bokor aljába, s megindulok a megfelelő irányba, ami a vízeséshez visz. Mikor a közelében vagyok már, akkor megpillantom a növényzettől eltérő öltözetet, s közelebb érve beazonosítva a Quorsa katonákat.
~ Mi a francért vannak itt? ~ dohogok magamban, s mivel feléjük megy az ösvény én magasba nyújtom mindkét kezem, hogy jól lássák fegyvertelen bárányka vagyok. Továbbra is feléjük közeledek, s ha megállításra szólítanak, akkor természetesen megállok.
- Ne lőjenek, csak hűsölni jöttem a vízbe. - szólok szexy ártatlan hangon, a többit szerintem a megjelenésem szolgáltathatja nekik. Végül mivel nem látok tőlük túlságosan nagy hévet a dolgok ellen, így újra útnak indulok. Így egészen közelről láthatják, hallhatják a lépteim, no ráadásul a dús halmok fizikáját lépés közben. Közelükben haladok el, így a mai napi édes természetes illatosítom növelheti náluk az egész műsort. A Vízesés, magyarán a vízhez érve csupán a nagylábujjam pakolom bele, aztán a következő lépésem, hogy belegázolok a hideg vízbe.  Mikor a talaj eltűnik a lábam alól, akkor én elkezdek úszni. Érzem a katonák tekintetét egy idő után magamon, így egy gyors bukás után, s egy szexy hátsó villantás után eltűnök a vízfelszín alatt. Leúszok egészen a mélybe, élvezem a a víz hűsítő hatását, aztán mivel nem akarok ugyanott feltűnni ahol voltam, így a vízfüggöny mögé kerülve kitápászkodok a vízből. Alig nézek széjjel, de megpillantom édes Hugim alakját.
- Szia Hugi! - hallatom a hangom, miközben erotikus léptekkel indulok meg felé. Ajkaimon barátságos mosoly, s a végén…nem kap Cicipuszit! Csupán előtte megállok, s aranyosan meghajolva adok a két édes arcára egy-egy puszit.
- Csinos vagy! Miféle öltözet van rajtad? - érdekes a szabása, s mielőtt bármit mondhatna, akkor nem túlságosan megbotránkoztató helyen tapizom a ruha anyagát. Mikor beleivódott az elmémbe, akkor visszahúzom a kezeim.
- Mi járatban errefelé? - Állok be egy szexy pózba, úgy jön magától nálam, mert talán igazán nő vagyok Perdán.
- Lenne kedved velem étkezni halat? Nem olyan messze horgászok, s jól jönne egy beszélgető társ, mint te! - mézes mázos beszéd ezerrel, ráadásul szép szemek, s ami igazán feltűnő, hogy eredeti hajszínben láthat. Semmi kék festett hajszín.
- Elorakban én vagyok a harmadik legjobb, aki finoman elkészíti a halat.- húzom ki magam, mert nem semmi teljesítmény szerintem.
- Tavaly ilyenkor volt egy alkalom, ahol fel lehetett mérni a főzőtudásod. - Csillognak a szemeim, s a szavak pedig perdai gördülékenységgel záporoznak felé. Jól beszélem már a nyelvüket.
- Hiányoztál már Hugi, jó látni téged. - nem érzem magamban ezt ismétlésnek, csupán megerősíteni benne, hogy mennyire fontos lett nekem az utóbbi időben.

//2417. Július//

Tiwy & Raven

-Őt ismerem!
-Én meg fogom!*Én nem hallottam a katonák szóváltását, de Tywinna minden bizonnyal. Az arcuk szerencsére nem látszódott a sisak miatt, hiába volt a plexi feltolva, csak a kocsányon lógó tekintet volt árulkodó, na meg az, hogy egy kivételével – a háttal álló fedező – mind leengedték a fegyverüket. Ebben a pillanatban veszítettem el a katonák érdeklődését, mert lássuk be, Tywinna női adottságai messze túlszárnyalták az enyémeket. A vízfüggönyön keresztül azonban nem láttam ki jön, csak lemosódott alakot, akinek rendkívül jó mozgása van, abból pedig kiderült, hogy nő az illető. Egy városira számítottam, és az újabb katonák felbukkanását kerestem, annak hiányában pedig csak perdaira gondolhattam. Nos, hamarosan kiderült ki a váratlan látogató. Örültem neki, a mosolygás ezt tanúsította, de az emlékeim miatt nem akartam átölelni, főleg most nem, hogy mindketten hiányos öltözetben vagyunk. *
-Szia Tywi! *Én nem fűztem bele a köszöntésbe a családi vonatkozást, de annál inkább örültem a jelenlétének, bár a puszitól egy kicsit vonakodva húzódtam el, de ez a mozdulat annyira halovány és kicsi volt, hogy talán neki fel sem tűnt. Ő is megkapta a puszit és úgy gondoltam megúsztam ennyivel. *
-Köszi. Ez fürdőruha. Ebben fürdünk. Tudod….*És nem tudtam tovább mondani, mert Tywinna máris elkezdett tapizni. Hogy nem tudtam ezt megúszni? De komolyan! El is hessegetem a kezeit, persze finoman és inkább viccesen, mert tudom milyen érzékeny a hablelke.*
-Tywi, ne tapizz, csiklandós vagyok. *S nevetek is hozzá, nem érdekel, hogy nem a hozzá képes csoffadt idomaimra kíváncsi hanem a fürdőruci anyagára. Az övét megszemlélve azon csodálkozom, hogy épségben megérkezett hozzám a katonákon keresztül. Szerintem Tywi nem szemmel, hanem mellekkel ver, hipnotizál és ezért volt lehetséges. Elképzelem a katonákat ahogy a sisak résén keresztül folyó nyálukkal küzdenek és ez további nevetésre ad okot. *
-Éppen hűsölök a hűs vízben. *Adom meg a választ a kérdésére és körbemutatok a vízesés mögötti részen, ami körülbelül kétszer két méteres hely, nem számítva a kis sziklaplatót amire csak a karjaimmal támaszkodtam fel, nem ültem ki a vízből. A szexi pózra értelemszerűen nem reagálok, de a kaja invitálásra már annál inkább.*
-Kaja? Vagyis étkezni hal. Hát Tywi te mindig tudod mivel lehet levenni a lábamról. *Főleg azok után, hogy Evans kancellár miatt, manapság már azért a szarért is fizetnem kell, szóval jól megválogatom melyik trutyit kérem. Inkább energiaszeletre váltom a kreditjeimet. Szerencse, hogy a szuperkávémra nem terjed ki a hatalma, azt más kancellártól kaptam. *
-Beszélgetőtárs? Akkor nem kell halat pucolnom, ugye? *Azért tisztázom én még a részleteket, mielőtt rábólintok. Főleg a halra. Nincs nálam csipesz. *
-Nekem mindegy hogy készíted. Van benne szálka? *A legfontosabb rész amit egy halebéd előtt tudnom kell. Mert hát mégis mit lehet elrontani egy halon? Vagy jól megsütöd, vagy nem. Ha perdai módon van elkészítve, nekem tök mindegy, mert tutira jó lesz, ráadásul normális étel, van formája, színei, illata. És ezen a ponton nekem is csorog már a nyálam, csak nem Tywinna szexi pózba vágott teste miatt. Az utolsó mondatra megint elmosolyodom és némi lelkiismeret furdalásom is támad, nem mintha szándékosan kerültem volna, de lássuk be, ha nem léphetünk be Elorakba, elég nehéz személy szerint bárkit is megtalálni. *
-Nekem is hiányoztál. De tudod, nem mehetünk be a városotokba. Főleg a Shiennel asztalai hiányzik, az a sok finom étel. *Nem kezdek bele abba, hogy másokkal ellentétben nekem még fizetnem is kell a kajáért, mert úgy sem értené és azt már régen tudom, hogy felesleges egy perdaival leállni erről beszélgetni. *
-Menjünk akkor, utána ha van időd, megmutatom a Várost. A miénket. Mit szólsz? Deeeee ahhoz nagyon jól kell lakass. *Mutatóujjam az orra előtt landol, de közben mosolygok is, nehogy már komolyan vegye. Csak viccelek, nem zsarolom. *

♫ Új Zene ♫ • †Megjelenés† •

Miért foglalkoznék olyan alacsony emberfélékkel, mint a katonákkal? Mindegyik karót nyelt, furán beszélő  és ráadásul akaratos. A tapasztalataim ezt sugallják nekem, miközben én könnyedén az ártatlanságom bemutatása után további libbenek rajtuk. Nincs ellenállás, sem felszólítás, sem egyéb megjegyzés. Nem vagyok vak, hogy ne érezzem, hogy miként tekintenek rám. Én csak akkor lélegzek fel, mikor a vízbe kerültem. Második otthon. Kopoltyúim tudják, mit kell ilyenkor csinálni. A vízesést jól ismerem, mint a kisujjam, s gondolom azt, hogy mögötte nem látnak túl sokat. Azonban,. Ahogy kijövök utána, akkor megpillantok egy édes és egyben utánozhatatlan tüneményt, Ravent. Tőle tanultam el a bazdmeg-et, s ha csak van alkalom, hát színesíti a szókincstáramat. Mit sem törődve a kinézetével, meg egyébbel, ez jön ki belőlem.
- Bazdmeg, de jól nézel ki! - hopsz, lehet kicsit túlságosan hangos voltam, vagy sem? De lényegében érdekel engem, hogy milyen anyag van rajta, így próbálkozok érintéssel...de rosszul sül el. Miért? Mert édes hugim szavai egészen meghökkentenek. Hogy mi?
- De..deee.. - a hessegetés és ráadásul az ő részéről, a szavai belemarnak a hab lelkembe. A cseppnyi öröm átcsap nálam pirosodásba, sőt mi több szavakba.
- Én..én-ééén nem akartalak, ez túl sok? - úgy kapom el végül kezeim a közeléből, mintha Raven maga lenne az égető tűz. Arcom piros, ráadásul egy sóhaj távozik tőlem.
- Csak az anyagra voltam kíváncsi, hiszen ti, más anyagokat használtok. - kissé halkabb a hangom mint megszokott, hiszen nem vagyok biztos a megfigyelésemben, meg mert az ő szavai még mindig ütnek, de keményem.
- Ilyen időben a mártózás, egészséges Perdán. Kis bőr áztatás egészséges. - világosítom fel őt, hogy a hűsűlése nem rossz dolog, s nem mondott újdonságot.
- Igen Kaja! - vágom rá, s közben azért magamban mantrázom, hogy megtanuljam tőle. Igen halat fogunk enni, ráadásul frisset, sütve.
- Savanyú, avagy édes dolgokat szereted? Esetleg csípős-édes, vagy savanyú-csípős? Vagy egyszerűen legyen nagyon csípős? - mosolygom el végét, hiszen eszembe jut nekem, hogy mikor nálam volt, hogy mennyire aranyos volt.
- Amúgy én csak szeretem megosztani másokkal az ételt. - nem árultam el nagy titkot, sem receptet, hogy miből mennyi kell.
- Egyáltalán nem kell halat pucolnod, úgyis csak próbálkoznál. - valahogy ez az érzésem van Raventől. Aztán végül szabad kezet kapok az elkészítésben? Nocsak! Örülök neki, annyira hogy már fejben megvannak a kombinációk.
- Igen, tudom, hogy nem jöhettek. Idővel talán másabb lesz. Addig meg, akár többször találkozhatnánk így, s csinálok neked friss ételeket. - s nem kell sok ahhoz, hogy az én drága Hugim már indulna is, de egy dolog megmarad a fejemben.
- Hozzátok a Városba? - pislogok rá kettőt, miközben a nagyon jól lakatáson elmélkedek. Szerintem a három hal bőven elég lesz nekünk.
- Rendben menjünk, de őket nem akarom látni. - mutatok kintre a katonákra, akik elvileg Ravenre felügyelnek. Megragadom Raven kezét, de csak finoman. Odahajolok a füléhez és belesúgom neki.
- Elvonom a figyelmüket, aztán te halkan abba az irányba, hogy kell menned. - mutatom neki, aztán nincs más hátra, mint előre. Elengedem Raven-t, hogy aztán újra vizessé válva induljak a katonák felé. Ahogy kijövök a vízből lassan úgy mozgok feléjük, hogy mindegyik lássa a testem. Közeledek feléjük, s mikor túlhagyom őket kicsikét, akkor visszafordulok feléjük.
- Hmm, ha meg akarnak ismerni? - mosolygok feléjük.
- Lehet egy-egy kérdésük, amire szívesen válaszolok. Jól gondolják meg, hogy mi legyen az.

//2417. Július//

Tiwy & Raven

*Tywi tovább fejlesztette a baszkimat és van egy gyanúm, hogy másoktól is tanul káromkodni, de engem nem zavar. Orrhangon kuncogok a sajátos bókján, és csak bólintok egyet az ő csábos beállásait hanyagolva.*
-Köszi, hát…te is jól nézel ki. *S szavakkal még csak le sem írható mennyire jól, főleg perdaiként. Nem sok bögyöst láttam Elorakban, szóval Tywi viszi el a pálmát. Majdnem a fürdőruhámat is, mert az érdeklődése az anyag iránt meglehetősen közeli és muszáj leállítanom. Nem tudom hogyan magyarázzam el, hogy miért nem jó ha taperol, de meg kell tanulnia, különben a fél Várost végig taperolja ha odaviszem. Azt pedig megígértem neki egyszer, most meg elég közel vagyunk a falakhoz. *
-Túl sok Tywi. *Mosolyogva mondom, mert hát azért vicces meg minden, és neki még jól is áll az ilyen közvetlenség, de ne szokja meg.*
-Tudod ez nálunk nem illik. Ha a városban barátkozni akarsz, senkit ne tapogass meg, ez….nem tesz jót a személyes térnek. *Hogy ne sértsem meg?! Remélem ennyi elég lesz magyarázatnak és nem kérdez bele a részletekbe, mert akkor belezavarodom az egészbe. Nem azért, mert szégyellnivaló lenne és én sem vagyok szégyenlős, de nálunk azért az ilyen tapizás….túl sok, ahogy ő mondta. Egy pillanatra a vállára teszem a kezem, de tényleg csak egy pillanatra, hogy megvigasztaljam.*
-Tudom Tywi, hogy nem akartál rosszat, de nálunk más a szokás. *Ez jó lesz, igen, biztosan jó lesz. Más szokás, ebbe nem köthet bele. Aztán közlöm a nyilvánvalót, hogy áztatom magam, fürdök a fürdőruhámban, épp csak az okát nem mondom meg, de szerintem ő is ugyanazért jött ide. Kiderül, hogy nem véletlenül volt a közelben, mert hát ha áztatni akarja magát, ott van Elorakban is a tó, nem kell idáig eljönnie, de Tywi éppen kaját vadászott. Halászott, mert halról van szó, bár az nem a szívem csücske érthető okokból, de sebaj. Ééééés! Pucolnom sem kell.*
-Tywi, tudod jól, hogy nekem mindegy milyen kaja. Csak perdai legyen. *Baszki! Főleg most, hogy még azért a moslékért is fizetnem kell, a nagy szám miatt, pedig én csak a nép érdekeit néztem, ha már a kancellária nem. Népjóléti kancellár baszki, pedig csak kancellárjóléti, mert nekem ugye külön fizetnem kell a kajáért ami alapjogom, de hát itt nincs senkinek joga semmihez, csak dolgozzon. Azt hiszem érik már egy jó kis JL-es írás, csak még be kell csomagolnom, hogy ne legyek gyanús. Látványosan megkönnyebbülök amikor közli velem, hogy csak ennem kell, pucolnom nem, és eskü még át is ölelném így fürdőruhásan ha azt is hozzátenné, hogy néznem sem kell míg ő pucol és belez. Felrémlik előttem Tywi késének képe…..*
-Tywi! Az életemet mented meg, de komolyan. Bármit kérhetsz csak hozz nekem kaját minden héten. *Két tenyeremet össze is csapom egymással és könyörgök neki…bár azt hiszem kicsit túl játszom. De nem lódítok és nem csalok, mielőtt még bármit kérne, megígérem, hogy beviszem a Városba.*
-Ühüm! A Városba. *Bólintok rá és nem azért merülök a vízbe nyakig, hogy lemossam magamról a hazugságot, hanem, hogy indulás előtt még egy kicsit hűsöljek. A katonákra viszont nem tudok rábólintani, bár sokszor leráztam őket, ennek az az átka, hogy kiismertek. *
-Próbáld meg, de szerintem nem fog sikerülni. *Vonom meg a vállam, de azért szurkolok neki, hogy sikerüljön, én is jobban örülnék annak, ha leráznánk őket, viszont van egy hátulütője. Ha sikerül, nem biztos, hogy legközelebb kiengednek katonai kíséret ide vagy oda. Én mindenesetre azt teszem amit Tywi eltervezett…..
…..Mindeközben a katonák egymás között beszélgetve tervezik meg a saját stratégiájukat. *
-Ha kijönnek onnan, nem biztos, hogy  mind a négyünknek a bögyöst kellene néznünk.
-Ja, valakinek szemmel kell tartania Őnagyszájúságát is.
-Mi lenne ha feleznénk? Ketten legeltetjük a szemünket….*Itt azért van hőbörgés.*
-….Héééé! Legalább hallgassatok meg. Ketten a csajt nézzük, ketten Moort, aztán öt másodperc múlva cserélünk. *Ez az ötlet már elfogadásra kerül, lelkesen bólogatnak a pasik és mire Tywi előkerül a víz alól/mögül, már csak ketten figyelnek rá. A másik kettő  engem vár, hogy előkerüljek.*
-Éééés, csere. *A perdai lány előtt olyan stratégiai csel kerül előadásra, amire talán nem számított és talán nem is érti. A két katona, akik eddig őt nézték, most váltanak, a fejük a vízesés felé fordul, míg a másik kettő éppenséggel elkapja a pillantását a vízről és Tywinnát stíröli. A lány kérdésére az egyik őt néző katona veszi a bátorságot, azt hiszem a maiaknak van humoruk.*
-Megfordulnál? *Végül is kérdés volt. Én meg kimászok a vízből és összeszedem a cuccaimat, felveszem a bakancsomat, hogy ne mezítláb gyalogoljak végig addig a helyig, ahol Tywi majd kajával kínál. Az orrom alatt somolyogva nézem az újabb nézőpont váltást, amit vezényszóra csinálnak. *

♫ Új Zene ♫ • †Megjelenés† •

16+

A bókocskám beválik a hugimnál, hiszen pontosan az történik, amit elterveztem. Visszamosolygok kedvesen Ravenre, ahogy ő kuncog, hiszen mind a ketten jól érezzük magunkat egymás társaságában. Legalább is…én...úgy...vélem. Én eléggé hozzá vagyok szokva a természethez, meg a Perdai filozófiához, ami magyarán arról szól, hogy örülünk együtt a testi, lelki és fizikai adottságainkhoz. S bizonyos érintkezések nem megbotránkoztató...ellenben itt.  Mikor hallom, hogy túl sok vagyok, akkor jól meglepődök.
- Mi? Bocsánat, bocsánat, nem akartalak… - szalad ki ajkaim közül a dolog, s a kezeim már régen a hátam mögött vannak, hogy ne érezze magát Raven veszélyben. Akarok tanulni tőle, meg hát valljuk be, hogy minden égi Quorsa érdekes. Tán a Perdaiak mindegyike kissé olyan mint én, kíváncsi az újdonság miatt.
- Furák az emberek akkor, ha ennyire távol vagytok egymástól – s semmi megjátszás nincs a hangszínemben, ez egy igazi megállapítás a részemről. Szóval a városiak nem érintkeznek egymással, de akkor miből lesz gyerek? Elképzelem az égieket, ahogy eléggé hűvősen üdvözlik egymást, semmi érintkezés. Nem tetszik, de lenyelem magamban és elhatározom, hogy talán Ravennek sem tetszik az, amit csinálok. Ez mindent felülír nálam, s elhatározom, hogy majd ha távozni kényszerülök, akkor ne ölelgessem meg, meg pusziljam az arcát. Ez lenne a híres nevezetes Quorsa viselkedés? Hát jóh.
- Értem, ti furák vagytok ilyen tekintetben. Mi mint természetet élők, ölelkezünk, puszilgozunk, tapogatunk, simulunk semmi visszásság nincs bennünk. Természetesen, ha van egy nő és férfi, s kapcsolatban vannak, akkor úgy könyveljük el, hogy mélyebb összhangban vannak, mint a többiek és tiszteletben tartjuk. - ha már ő oktat engem, akkor jobb ha Raven szintén tanul valamit. Ha itt van, akkor tanulja meg, vagyis értse meg az itteni életet. A beszélgetésünk átvált végül egészen egy folyamba, egy igazi zökkenőmentesbe.
- Jó hallani! Tőlem csakis minőségi ételt fogsz kapni, s ráadásul frisset. Nem tartogatunk túl sok mindent, mi Perdaiak. Napról napra élünk, s arra törekszik mindenki, hogy minimálisat egyen. - nemhiába nem láthat nálunk elhízottat, aki túleszi magát. Mindig a napi adagnak megfelelően. Jó az olyan helyeken, mint Shiennel asztalai azért van tárolás, de az sem tart 2-3 napnál, s elfogy minden. Ebből a szempontból nehéz a fenntartása.
- A jó étel jó hatást fog gyakorolni a testedre. - mosolygok rá, s hogy igazán mókás legyek még ezt toldom hozzá.
- Lehet 5 centimétert még fogsz nőni, s cicijeid meg dúsabbak lesznek. - s mint valami jó árus, rámutatok a saját kebleimre, mint példára. A következő szavai egyenesen meglepnek! Minden héten szeretne ételt? Én minden nap csinálnék neki! Nagy a szívem, s azt hiszem őt éheztetik!
- Jaj! Hát ilyen rossz nálatok a kajálás? - lepődök meg őszintén, bár fogalmam sincs, hogy milyen náluk az élet. Mikor a városról beszél, akkor a kíváncsiság miatt rögtön hibát vétek! Milyet? Hát megszűnik köztünk a távolság és az izgalomtól fűtve magamhoz ölelgetem őt.
- De jó! Kíváncsi vagyok már rátok! De én bemehetek hozzátok? Nem tiltja semmi? - engedem el, hiszen rájövök, hogy tán a közelségem túlságosan sok lehetett Ravenkémnek. De hát ő hozta fel a dolgot, ami kiváltotta belőlem ezen reakciót. Ezután elárulom neki a cselem, hogy mivel rázhatnánk le az őröket. Pontosan nem árultam el neki, hogy bizony illúziót fogok alkalmazni. Az rögtön feltűnik, hogy ketten a húgom nézik, míg kettő engem. Nem adom fel, s hát próbálkozok a magam módján.
- Megfordulni? - teszem édesen az ártatlant, miközben odalépdelek elé aztán megfordulok tőle két méterre. Tán akik engem néznek benne vannak abban a körben, ahol az illúzióm hatásos. Szóval éppenséggel a bátor katona hátulról láthat, mikor kinyitom az elmém:

A táj ugyanaz az illúzióban, egyenesen kiköpött mása az eredetinek. Jól ismerem a tájat, így ezzel nem lehet gond. Viszont az extra jelenség az, hogy míg a bár katona és a mellette levő társa engem hátulról lát, úgy a másik kettő egy vékonyabb kiadásomat elölről, mikor még fiatalabb voltam. Így azt hihetik, hogy kettő van belőlem. Vagy legalábbis van egy húgom. S mit csinálok én, meg a bizonyos illúzió hugim?  A kebleinket takaró ruhadarabot igazgatjuk először, aztán később valami ütemre sexyn táncolni. Ez úgy három másodpercig történik, mikor jön a fő szám, egy könnyed mozdulattal távozik a melleket takaró ruhadarab, de csupán pár pillanat erejére, aztán visszakerül.

Itt unom meg, vagyis legalább eddig bírom fenntartani az illuziót, s én az igazi testem elindul teljesen ellentétes irányba, amerre Ravent kértem, hogy menjen. Mikor ellépek a katonáktól, így hátulról még visszafordítom a fejem és elköszönök tőlük.
- További kellemeset! - ezzel ha kikerültem a látóterükből, s ha már nem hallanak és látnak, akkor fordulok nagy kerülővel Raven felé. Nem kell sok hozzá, hogy rátaláljak.
- Itt vagyok! Én megpróbáltam amit tudtam. - nem kell arról tudnia, hogy mutogattam magam a férfiaknak. Hogy mennyire volt hatásos, azt meglátjuk. 10 perc sem telik el, hogy egymás mellett haladunk, mikor megpillanthatja a legjobb horgászhelyet a világon. Láthatóak a zsákmányaim, amik kifejezetten nem kicsi méretűek.
- Itt is lennénk. Érezd magad otthon, van italom és más finomságom, ha ebéd előtt szeretnél harapni valamit. Jah és meg akarlak kímélni attól, hogy lásd az egész belezést, így arra az időre elvonulok odébb. Úgy vélem, hogy sok Quorsa nem bírja a látványt. Csak tudnám miért van ez?

//2417. Július//

Tiwy & Raven

-Tudom, tudom. *Bólogatok neki és szomorú arcot vágok hozzá, mintha én is nagyon sajnálnám, hogy ilyen hülye egy nép vagyunk. Egyébként nekem tetszenek a perdaiak minden közvetlenségükkel együtt, de nem vagyunk egyformák a saját népemen belül, így jobb ha megtanítom arra, hogyan viselkedjen általánosságban. Akkor nem lesz gondja senkivel.  Azon ahogyan a kezeit a háta mögé rakja, elkell nevetnem magam, mert annyira aranyos, mint egy kis gyerek.*
-Azért ennyire nem kell távol tartani magadat tőlem. *Mutatok az eldugott kezei felé, de nem nyúlok értük.*
-Ja, furák. Tudod szoktunk kezet fogni amikor megismerkedünk egymással, aztán a rokonok és a barátok meg szokták ölelni egymást, persze csak ha ruhában vannak. De egyébként nem érünk a másikhoz. *Azért azt ne gondolja, hogy nulla érintkezés van, de tartsa be a szabályokat. Aztán el kezdi mondani, hogy náluk hogy van és egyet kell értsek vele.*
-Nálunk is így….azért nem vagyunk mi szívtelenek, nekünk is szükségünk van az érzelmekre és az érintésekre, de csak ha tényleg nagyon jóban vagyunk. Ha felöltöztem, meg is ölelgetlek. *Ha már barátok vagyunk, jár neki, csak még élénken él az emlékezetemben az az este, amikor pucérak voltunk. Tywi akkor sem fogta vissza magát. Rátérünk az engem jobban érdeklő témára, a kajálásra, de megint csak nevetnem kell. Tywi túl sokat tulajdonít a perdai ételeknek és semmit a genetikának, erről azonban Jenkins tudna neki kiselőadást tartani.*
-Hát, azt azért kétlem, én már nem leszek sem nagyobb, sem….dúsabb. *Legfeljebb akkor lesz nagyobb a cicim, ha gyerekem születik, de ez ugye nálam alapigényként nem jelenik meg. Akaratlanul is Tywi kebleire esik a pillantásom, mivel rájuk mutat, de gyorsan el is kapom a tekintetem. Alec viszont minden bizonnyal lógó nyelvvel, a nyálát csorgatva bámulná. Azt hiszem meg is tette, rémlik valami történet kettejük között. *
-Még annál is rosszabbul. *Jelentem ki fanyar mosollyal, de most nem megyek bele a sajátságos helyzetembe,mert azt sem értené. Inkább elterelem a figyelmét azzal, hogy megígérem, elviszem a Városba és mindent – amit lehet – megmutatok neki. Ettől persze felragyog az arca én meg gondolatban megveregetem a vállam. *
-Elvileg nem. Nincs ilyen tiltás a részünkről, szóval ahova én mehetek, oda téged is bevihetlek, csak le kell adnod a fegyvereidet a kapunál, amiket visszakapsz majd amikor távozol. Vigyáznak rá, ne izgulj. * Remélem sikerül megnyugtatnom és nem háborodik fel azon, hogy le kell adja a fegyvereit, vagy ott hagyja eldugva, ahol majd kajálunk és nincs gond. Másrészt, náluk is le kell adni a fegyvereket a kapunál, minden katonának, szóval ne méltatlankodjon itt nekem. Végül nem marad más hátra, mint előre, bár  én kételkedem Tywi cselében, csak ráhagyom, hogy intézze ahogy tudja. Persze a képessége nem jut eszembe, kiváltképp az, hogy használni fogja a katonák ellen, csak kimászok a vízből, összeszedem a cuccom, és….néhány pillanatig nézem a kocsányon lógó szemű katonákat, amint fejet váltanak. Aztán bevetem magam a sűrűbe és nagypn remélem, hogy jó irányba indulok. Kicsit parázok az állatoktól, azon agyalok, hgy vajon melyik megoldás lenne a jobb. Ha nekilódulnék, hogy minél hamarabb oda érjek, de akkor kockáztatom azt, hogy eleve prédának néznek és üldözni kezdenek, vagy szépen lassan, tőlem telhető nesztelenséggel vegyen be az erdőt. Míg ezen agyalok, azért pár lépést megteszek, addig Tywi elszórakozik a katonákkal.

Addig még oké, hogy vigyorogva nézegetik Tywi idomait, a visszakérdezésre a fordulásra felszólító katona még a mutatóujjával tesz is pár kört a levegőben, hogy mutassa mire is gondolt, aztán a feje tetejére áll a világuk. Csak épp ők nem tudnak róla. Mind a négyen pislognak, de hirtelen nem is tudják, hogy melyik kettőnek kellene engem nézni és melyik kettőnek Tywit, így mind a négyen az előröl hátulról Tywit csodálják abban a tudatban, hogy a másik kettő a szemtelen MMoor-t, engem figyelnek.

Én nem is látom az előadást, valószínűleg kívül vagyok a hatókörön, de fogalmam sincs, hogy mit is kellene látnom, vagy, hogy egyáltalán. Csak megyek előre az erdőben és eldöntve a kérdést, inkább a nesztelen, lassú haladásra voksolva tipegek, jó érzéssel elkerülve a száraz ágakat is.

Amint az illúzió köde elszáll, a katonák egymást nézve, majd a távozó Tywit figyelve, végül engem keresve pislognak a világba, végül össze is vesznek, egymást okolva azért, hogy szem elől tévesztettek. Még azt sem látják, hogy Tywinna az erdő melyik részén tűnt el, de persze nem adhatják fel, elindulnak a keresésemre. Csörtetnek, mint egy Hammond fej csorda, de legalább a fák és bokrok épségben maradnak. Próbálják belőni merre ment Tywi és abba az irányba fordulnak, de hát ők nem profi nyomolvasók.

Igazából nem találom meg Tywi korábbi helyét, valahol a közelében lehetek, de nem látom a holmijait, így Tywinna még azelőtt, vagy azután, vagy épp a közelben talál rám. Ő talán még a kerülővel is gyorsabban haladt, mert tudta merre menjen. A frász jön rám amikor felbukkan mögöttem és a szívemhez kapom a kezemet is, aminek folyománya, hogy a cuccaim nemes egyszerűséggel a földre pottyannak.*
-Baszki Tywi, infarktust kaptam! *Kétlem, hogy tudja mi az az infarktus, de majd elmagyarázom, jelenleg a cuccaim szedegetésével vagyok elfoglalva.*
Mit  csináltál velük? Ugye életben vannak? Az elméjük is ép maradt? *A katonák felől érdeklődve, ismerve Tywi fantáziáját és kreativitását, mindenre kiterjednek a kérdéseim. Kezemben a cuccokkal megyek utána, de nem is kell sokat mennünk és már ott is vagyunk. Úgy tűnik csak néhány lépéssel vétettem el a táborát, de azok nagy lépések voltak. *
-Ebéd előtt falatozzak? Hát ez még nekem is vicces. *Nevetem el magam az ajánlatán, de aztán már értem miért is mondta. *
-Hát azt megköszönném. Nem bírom nézni amikor szegény állatot feltrancsírozzák. Mert sajnálom szegényt, azért nem bírom, de amikor már ott van a tányéron, már nem látszik, hogy mi volt azelőtt. *Nem valószínű, hogy ez így érthetőbbé teszi a dolgot, de én megpróbáltam. Nekiállok, hogy felvegyem a ruháimat, majd ha Tywi elvonult belezni, akkor nekiesek annak, ami van. Eszem-iszom-dínomdánom.*

♫ Új Zene ♫ • †Megjelenés† •

- Rendben – nem kell több szót váltani erről, így tehet folytathat a mi kis társalgásunk. A viselkedési szabályokra akar megtanítani, ami számomra, más fejjel felfoghatatlan. Mintha csak azt mondanánk egy babának, hogy csináljon rendet. Tudom el kell fogadnom idővel, ám nem egyről a kettőre fog nálam bekövetkezni. Szépen el kell rajta gondolkodnom, gyakorolnom és akkor jó lesz.
- Kezet fogni? Az nálunk a gyerekeknél és szerelmeseknél van, meg meg akik jóban vannak egymással. Mint például én és egy másik perdai nő. Együtt nőttünk fel gyerekként, s onnan hoztuk át a szokást. Használjuk egymás megnyugtatására, vagy titkos jelzésére, mikor tudod jól nem szólalhatsz meg. De Vadászoknál mondjuk erősen ajánlott a kézjelek ismerete – zúdítom rá az információ csomagot. Ennek ellenére elmém felismeri a lehetőséget a szavaiban.
- Szóval ha jól felöltözök megölelhetlek bátran? Amúgy meg jó… hmmm. – mondom fel magamban a dolgokat, hogy berögzüljön az elmém legtúlsóbb bugyráig is. Nagy sokáig hallgatok, mert magamban mantrázom a nemrég tanultakat, de aztán vidáman közbekiáltok.
- Az ölelés nagyon hasznos! – mosolygok rá, aztán már repülünk a következő témakörre, ami a táplálkozás és a testi adottságokról szól. Én minden további nélkül tálalom fel neki az én világnézetemet, azonban Raven rögtön egy mással áll elő. Ha nem ismerném, akkor jól felhúznám magam rajta, de így csupán sóhajtok egy nagyot.
- Szóval ez nálatok szintén másképp működik? Ennyi nagy furcsaságban, hogy birtok élni? – nézek rá nagy ártatlan csodálkozó szemmel. A népe valami csodabolygóról jöhettek, ahol minden furán történik.  Újabb fordulat után érdeklődöm az étkezésük iránt, amiről megtudom, hogy nagyon rossz. Rögtön megesik a szívem rajta, ennyiben nem hagyhatom a dolgot. Természetesen az étkeztetésért cserébe én kapok egy utat a Városukba. Nah arra már kíváncsi vagyok! Huhuu Furák Városába fogok menni!!! Mosolygásom vigyorrá válik, azon vannak feltételek. Már megint itt vannak. Nem új keletű ez náluk, s nem csupán Raven által ismerem őket. Ez valami önsanyargató dolog lehet náluk. Mindegy is!
- Ugyan! Ha azt mondod, hogy nem szabad fegyver, akkor nem viszek. Puszta ököllel is tudok kárt okozni. Verekedős voltam gyerekként, ha úgy adódott. -  teljesen természetesnek találom a dolgot, mintha csak ez lenne az élet rendje. Ezek után nem marad hátra, mint előre. Elmagyarázom neki, hogy merre induljon a saját táboromhoz, míg én neki időt nyerek. Megvan már a fejemben a trükk, így hát teljesen nyugodtan véghez is viszem. Nem hittem volna, hogy ennyire jól fog sikerül, de végül megvan. Ha már sikerült lerázni őket, akkor utána a táborom irányába indulok. Nemsokára rátalálok az én édes fogadott Hugimhoz, akit sikeresen megijesztek.
- Baszki, bocsánat! Nem akartalak! Tudod jól, hogy nem fogok döngő lábakkal járni. – szívesen megölelném vigasztalásul, de nem lehet, nincs rajta a ruha.
- S mi volt az a szó? Inkfarkusz? – nem vagyok róla meggyőződve, hogy helyesen ejtettem ki a szót, így elveszett fejet vágok hozzá. A kérdésére eszmélek fel, s válaszolom meg őket.
- Hát, láttattam nekik valami szépet. Nem hinném, hogy rosszul lettek volna tőlük. Csak olyan furán néztek rám. Veszekedtek, mikor a keresésedre indultak, a másik irányba. – ezután pedig nagy nyugisan megérkezünk hozzám, s láthatja a kialakítást. Minden a helyén. Egyszer végignézem a szememmel, de semmi sem mozdult a helyéről.
- Ugyan, egy kis fűszeres ropogós perla nem hinném, hogy elvenné az étvágyad a főfogásról. – s ahogy kimondom, úgy már cselekszek is. Elviszem a három halat előkészíteni, de kötelezően távolabb. Tíz perc telik el, s a három halat már nyárson, kibelezve és kicsontozva érkezik vissza. Látom, hogy nem nyugodott és csak kiszolgálta magát.
- Fűszeres perla borral, a legjobb nasi evés előtt. Ám hamarosan rakhatjuk sülni a halakat, csak még a fűszerezést megcsinálom. – ezzel elvonulok, de most már csak pár lépéssel arrébb. Egyik halat bepácolom fűszeresre, másikat édes – csípősre, míg az utolsó sós és ropogós bundát kap. Mellé készítek egy savanyú mártást a szárazsága miatt. Ezután jön a tűzhely előkészítése, ami nálam hamar elkészül, mert nem most először csinálom. Ami viszont feltűnhet Ravennek, hogy nem szólok hozzá közben. Mikor megvan a tűz, s elkezdem sütni az ételünket, akkor visszaöltözök én is, majd rögtön adok neki egy ölelést, de óvatosan.
- Szerinted ez a ruha megfelelő a Városnézéshez? – mutatok rá a szépséges, s jól látható egyedi kézimunkára. Nem túlságosan mutat belőlem sokat, azonban úgy követi testem vonalait, mintha csak a legügyesebb kézimunkás csinálta volna. Felső az zöld színű, míg alul egy térdig érő, de oldalt felvágott szoknya látható.
- A hajammal nincs semmi gond?

//2417. Július//

Tiwy & Raven

*Elmesélem Tywinek a szokásaink egy részét és meglepően jól fogadja. Már nem akad ki olyan látványosan ahogyan régen, és nem kiabál, nem szitkozódik, elátkozva az összes kancellárt. Sőt! Még meg is tudok valamit ami érdekel és szorosan kapcsolódik a perdai nyelvhez. *
-Kézjelek? Azt tanítsd meg nekem! *Mindig jól jön ha újat tanul az ember lánya, ez pedig olyasmi, ami kifejezetten előnyös lenne a későbbiekben. Na meg, kíváncsi vagyok Vharan arcára amikor megmutatom neki mit tudok. Őt ismerve, időm van bőven, mert szökőévben kétszer találkozunk….még jó, hogy a Perdán nincs szökőév. Mondjuk ez is egy nagyon régi földi dolog volt amit az életben maradtak nem tartottak meg a Dominiumon. Teljességgel felesleges volt a Napunk és a Holdunk nélkül. Az időszámítás is csak azért kellett, hogy legyen egyfajta rend és tudjuk mennyi idő telt el, tudjuk mikor van éjjel és nappal…*
-Akkor meg. *Bólintok rá a kérdésére vigyorogva, azon derülve mennyire lelkes. Tywi mindig is….túlzásba vitt mindent. Aggódást, dühöt, örömöt, szeretetet…ami nem rossz dolog ha az ember tudja hogyan kezelje. *
-Nekünk ti vagytok furcsák. Ti hogy bírtok annyi furcsasággal élni? *Nevetve dobom vissza neki a kérdést ami jogos, tekintve, hogy a két nép sokban különbözik egymástól. Végül is nem vagyunk mi furák és a perdaiak sem azok, csak mást szoktunk meg, más dolgok teszik ki az életünk nagy részét, másképp éltünk eddig. Sokan érzik azt, hogy változtatni kell, mert a helyzet és a hely úgy kívánja, de sajnos sokan vannak, akik ragaszkodnak a régi életünkhöz, ami már nem igazán állja meg a helyét. A Perda viszont marad, vagyis mi maradunk a Perdán, ezért kell hozzá igazodnunk. *
-Hát azt nem kétlem! Tudom baszki, de mennyire tudom. *Tywi verekedős volt. Ha nem mondja is tisztában vagyok vele, annyira már ismerem és nem csak őt, hanem a sztorikat is. Valószínűleg a fél katonaságot lerendezné ha megharagítanák, pusztán a beszédével, vagy a nézésével. Mondjuk ezt már a falakon kívül is megteszi, csak én nem tudok róla. A táborhelyéhez indulok, fürdőruhában és bakancsban, utóbbit cak azért vettem fel, mert nem tanácsos az erdőben járkálni mezítláb. Nem kockáztatok meg egy tüskés ostorral való találkozást. A katonákat hátrahagyva keringek mint az erjedt gyümölcstől bedrogozott repülő makik, de végül rám talál…természetesen katonák nélkül. Ezért is kapok frászt, mert nem hallom, hogy közeledik, csak amikor már ott van a hátam mögött. Kábé olyan, mint amikor egy vadászó errator lopakodik.*
-Azért szólhattál volna, hogy jössz. Azt hittem egy errator. *Kapok is a szívemhez és veszek néhány nagyobb levegő kortyot, hogy megnyugodjak, majd nekiláthatok ahhoz, hogy elmagyarázzam az  infarktust.*
-In-fark-tus. Szívroham. Amikor megáll a szíved, görcsösen összehúzódik és baromira fáj. Meg is lehet haaalni benne. *Kissé eltúlzom a magyarázatot a mimikával és a hanglejtéssel, a tócsányira kerekített szemeimmel, hogy tudja mekkora frászban voltam miatta. Érezze ő is a törődést. A leírásából arra következtetek, hogy a katonák is lábon hordtak ki egy enyhébb infarktust, mielőtt összevesztek volna az eltűnésem okán. *
-Remek. Nem sok időnk van, úgyis megtalálnak. *Nem adok ötleteket Tywinek, mert akkor neki indulna a perdai vadvilágnak csak azért, hogy engem eltüntessen a katonákl elől, de mostanában épp elég vaj – hát legalább igazi vaj lenne – olvadozik a fejemen, és nem lenne előnyös, ha megint eltűnnék. Szóval most szándékosan nem teszem, különben simán menne, csak messzebb kellene mennünk és nem letáborozni. Számtalanszor tűntem el a szemeik elől, és mindig történt valami. Tywivel nem történhet semmi. Ugye? Ugyeeee?! Leteszem hát a homimat és nekiállok felöltözni, a fürdőruhám már viszonylag elfogadhatóra száradt. Bakancs le, naci fel, bakancs vissza, majd a felsőm. Mindezen közben tywinek jár a szája, szerencsére a kajáról szövegel, nekem meg kezd tekintélyes mennyiségű nyál összefutni a számban. *
-Á, az jó. Főleg ha van hozzá egy kis Búfelejtő ami helyet csinál. *Míg én tovább öltözöm, Tywi elvonul halat pucolni, amiért hálás vagyok, s közben felkészülök arra, hogy szálkákat találok majd, bár csipeszem nincs. *
-A bor is megteszi. *Bólintok rá a piára, mindegy csak „ártson” és a perdai italok nem arról híresek, hogy tea lágyságúak. Ha megkapom, akkor elkezdek falatozni belőle és minden falatot megkínálok egy korty borral, mert hát úgy jó. Tywi meg nekilát a halaknak és én csak nézem. Eszembe sem jut, hogy felajánljam a segítségemet, még a tűzrakásnál sem. Valamiért jó nézni ahogyan ténykedik, kielégítő a lelkemnek a látvány, bár ő nem beszél, én annál inkább.*
-Azért jó, hogy ennyi mindenhez értesz, de baromi macerás lehet mindent magaddal hordoznod, azért ez nagy batyu. Mondjuk a mi kajáink nem finomak, de legalább két napi élelem belefér két zsebbe is. Éhenhalás ellen jó, de azért nem élnék rajta hónapokig. Persze ha eltéved az ember az erdőben…azoknak kifejezetten előnyös lehet, akik lelépnek a Városból és az ellenállókhoz akarnak csatlakozni. Vagy akiket régebben csak úgy kiraktak a vadonban, hogy meghaljanak, de rájöttek, hogy pechükre, az életben maradási ösztönük eléggé kifejlett. Azóta nincs száműzés. Kivégzés van. Vagyis legjobb tudomásom szerint mostanában nem volt, de ez nem jelenti azt, hogy tényleg nem volt, legfeljebb nem tudunk róla. *Mondom a magamét míg Tywi elkészül, aztán ő is felöltözik – gondolom a hiányos öltözetben való tűzhely készítés valami rituálé lehet – és megkapom az ölelést. Ő is tőlem. A kérdésére önkéntelenül is végignézek rajta, s azon agyalok, hogy vajon Tywi ezt direkt csinálja, vagy alapból ilyen magamutogatós? Egy perdaiak miért fontos, hogyan néz ki? A többiek nem foglalkoztak soha ezzel. *
-Megfelelő. Ne aggódj…..a hajad is jó! *Az utolsó mondatfoszlányt már elnevetem. Tywi egy zsákba bújva is kocsányon lógó szemeket hagyna maga után. *
-Mikor lesz kész? *A halak felé intek a fejemmel, érdeklődve arról, hogy meddig kell még a nyáltengert visszafognom. Mert hát perla ide, bor oda, azért az illatok csak nyüstölik az ízlelőbimbóimat. A gondolattól megint csak nevetnem kell, meg is teszem hangosan, mert eszembe jut, hogy Tywi mit szólna az ízlelőbimbókhoz? Egytől tízes skálán mennyire fogadjak magammal arra, hogy a mellek jutnak eszébe? *

♫ Új Zene ♫ • †Megjelenés† •

Úgy látom, hogy az én édes Hugocskám erős érdeklődést mutat a Perdai kézjelek irányába. Egyik részről őrülök, másik részről nem tudom, hogy mennyire türelmes azok elsajátításához, hiszen vannak olyanok, amikhez nem elég csupán a figyelés. Elgondolkozok, hogy miként tudnám átadni az ismereteim, de rájövök, hogy idővel kialakul.
- Ha meg akarod tanulni az összeset, akkor sok idődnek kell lenni velem. Ez nem olyan, amit egyszer megtanulsz és annyi. Szóval ha tudunk ezután többször találkozni, akkor szívesen megtanítalak téged, Ravenkém – mosolygok rá, s egyben hajolok hozzá hogy közelről nézzek bele a két szemébe. Lehet picit fura lehet tőlem, de viszont szeretném látni a szemeiben az elszántság szikráit. Ha ezzel megvoltunk, akkor én hátradőlök, majd ciciket kidomborítva nézek fel az égre.
- Jól van nahhh – nyújtom el kislányos hanglejtéssel az egészet, miközben végül csak ránézek a beszélgető partneremre.
- Én mindig is furcsa voltam, tudom. Legtöbb Cadar-i az. Elorak ebből a szempontból érdekes – mondom teljesen őszintén, hiszen eddig még bele sem gondoltam, hogy mennyire különcködők a Cadar-i lakosság. Mintha teljesen máshonnan jöttek volna, de ettől függetlenül, még sincs ellentét az Elorakiakkal. Ez Mondjuk a Quorsáknál nincs így, s pontosan ezt a lehetőséget ragadom meg.
- Ti meg háborúztok, hegyi az égivel. De miért? Miért különc az egyik a másiktól? Miért kell utálnia az egyik a másikat? Én nem értem, miért nincs nálatok béke és nyugodtság és és és… - veszek egy nagy levegőt, ami a kebleim miatt látványos, ahogy emelkedik és levegő kifújásnál süllyed.
- … és szeretet. – nézek rá az én egyetlen húgocskámra. Ezután megtudom, hogy  ő nem kételkedik a természetemben, ami jólesően érint. Olyannyira, hogy kap tőlem egy igazi ölelgetést tőlem, aminek a végén a pofijára kap egy puszit.
- Mi mindent tudsz már rólam! – mosolygok rá, s ezzel ennyivel ennyi a részemről egy darabig. Ami rosszul esik nekem, hogy jól ráijesztettem, mert nem volt szándékomban. Ő pedig nagyon szóvá teszi, s én csak bújok hozzá jobban, sőt megsimogatom a hátát szeretet jeleként.
- Nem akartam, nem… - lapogatom meg a végén, s mikor elengedem őt, akkor belenézek a szemébe. Páratlan ötletem támad.
- Megtanítalak hallgatózni, hogy legközelebb ne ijedj meg! – mármint felismerni, hogy én jövök és nem egy vadállat, ha már erratort emleget. Ezek után kapok a fura szóra egy magyarázatot, hogy micsoda és elkerekednek a szemeim. Annyi ragad meg bennem, hogy fájdalom és hát természetesen nem akarok neki olyat okozni.
- Baszki, Bocsánat….Nem akartam neked fájdalmat Hugocskám! – görbülnek el az ajkaim, teljesen megbánva a tettem. Ő vezet rá arra, hogy mennyire sérülékenyek ők. Én még Perdaival nem találkoztam, aki ennyire megijedt volna a másiktól az erdő közepén. Hosszú idő kell, hogy megszólaljak.
- A füst eléggé árulkodó lesz – tudom le ennyivel, aztán mély hallgatásba bonyolodok. Tán fél percig csupán, mert ráterelődik a téma az étkezésre. Szavaira reagálok.
- Bú felejtő? Nálunk nincs ilyen nevű. Nálunk más van és mindegyik különleges – javítom ki, s merem remélni, hogy nem sértődik meg emiatt. Végezetül csak nekilát nasizni Raven, úgy ahogy elmagyaráztam neki. Jól láthatja, hogy fél szemmel figyelek rá, hogy túl sokat ne egyen a főfogás előtt. S lám úgy is van, mert az ötödik falatkánál megálljt parancsolok neki.
- Ennyi elég legyen! – veszem el tőle a dolgokat, mintha csak az egészségére ügyelnék, ami így is van. Végül azután haladnak az események, én csinálom a dolgom, amíg lehet és kell. Azután rázúdítom a kérdéseim, mármint szépség és öltözet ügyben.
- Biztos, hogy jó? – sóhajtok fel, s amennyire lehet végignézek az öltözetemen, aztán visszanézek rá.
- Ha te mondod, elfogadom. – végén már mosolygok újra, s tekintetem keresi Ravenét. Ha megvan, akkor jön felém a kérdése, mármint, hogy az étel mikor készül el. Ránézek a halakra, s rögtön fordítok egyet rajta.
- Hamarosan, de vigyázz! Forró lesz! Tűzön készül. – ami azt illeti én szintén éhes vagyok.  Látom, hogy jókedvű az én hugocskám, de jobban lefoglal a készülő étel. Magamban számolok vissza, s mikor látom, hogy jól ropogósra sültek a halak, akkor rögtön egy-egy gyors mozdulattal lekapom őket a tűzről. Gyorsan előkapok egy nagy tányérkát és oda csinálok egy látványban teljesen korrekt tálalást a három ízesítésű halból.
- Megvan! Én kézzel eszek, de ha igényled az evőeszközt, akkor kaphatsz tőlem egyet, amit én használok. Nézd, ez fűszeres, ez meg édes csípős. Ha nagyon csíp neked, akkor hagyd meg nekem. Míg ez az utolsó sós és nagyon ropogós, s szárazsága miatt itt van a savanyú mártás. – mindent elénk készítek, s megmutatom. Mikor megvan, akkor még odahajolok egy puszit nyomni az arcára, aztán visszahúzódok.
- Jó étvágyat! Remélem ízleni fog neked. Én én így szeretem, de rögtön mond ha valami nem tetszik. – közben még töltök neki az italból.
- Csak lassan igyál kis kortyokat, a kis falatokhoz. Mi így eszünk. – ezzel én is egy gyomor korgás után nekiállok enni, mutatva neki a példát.

//2417. Július//

Tiwy & Raven

-Azon leszek. *Kacsintok rá egyet cinkosan és vigyorogva ígérve, hogy több időt töltök majd vele. Azt még nem tudom hogyan csinálom, de _tééényleg_ rajta leszek az ügyön. Nem mellesleg talán még a mindig morcos bátyámmal is többet találkozhatok. *
-Hááát, nem csak te vagy nekünk furcsa, hanem a többi perdai is, de tény….én kérek elnézést, de te még náluk is furcsább vagy, de én így szeretlek. Főleg ha nem akarsz behúzni. *Az sem elhanyagolható tény, hogy mi meg egymással háborúzunk, de ez azt hiszem az örökségünk. Mindig is voltak emberek akik a legnagyobb hatalomra akartak szert tenni és ez most sincs másképp. Szeretnek a kicsiknek parancsolni, minden áron és az sem érdekli őket, hogy a kicsik nélkül ők sem léteznének. *
-A hatalom miatt. *Mondom lemondóan és megingatom a fejem. Részemről lehetne béke és nyugodtság és szeretet, de nem én irányítom a világot. Én békében élnék a perdaiakkal is, úgy ismerném meg őket, hogy beszélgetek velük és nem tűket szurkálok beléjük és tanulnék tőlük, mindent amit csak lehet a Perdáról tudni, nem pedig leigáznám őket. Ez azonban bonyolult, ahogy Tywinek már mondtam is, és nehéz elmagyarázni, mert ők egészen másképp élnek, mások a prioritásaik. Nekik is van egy vezetőjük, mégsem tör hatalomra, nem akar kiváltságos lenni, nem szolgáltatja ki magát az egész néppel. Rend van és mindenki tudja hol a helye és az jó neki. A perdaiak boldogok. Mi miért nem tudunk azok lenni? Sok mindenen elmerengek míg Tywi távol van és felkerülnek rám a ruháim, akár meg is ölelgethet, de ő inkább megölne. Képletesen és nem akarattal, csak viccből gondolom ezt. Arra felcsillannak a szemeim, hogy megtanít hallgatózni. Hát arra nem szükségem lenne, de biztosan nem kivitelezhető, hogy a falon át is halljak.*
-Az jóóó lenne. De nincs perdai képességem és anélkül nem hallok át a falakon. *Elmagyarázva az infarktus jelentését azonban Tywi is az kap majdnem, ez pedig jó példa arra, hogy megnyugtassam.*
-Nem okoztál. Azt éreztem mint te most. Megijedtem. Az infarktus egy fájdalmas és gyakran végzetes roham, de persze mi emberek ezzel is tudunk viccelődni. Ez csak egy….vicc volt, egy….hasonlat. Tudod? *Tudja? Kétlem, de talán idővel megérti. Minél többet hallja egy hasonló helyzetben, annál jobban megérti majd. Van pár ilyen hülyeségünk az tény. Remélem ez majd elveszi Tywi szótlanságát, mert nála még az is ijesztő ha hallgat és nagyon elhallgatott. Ezért is veszem elő a kaja és a pia témáját, mert meg éhes is vagyok már baszki. *
-Füst nélkül nincs sült hal. A Búfelejtő pedig a mi találmányunk, pontosabban Szépszemű Jack-é, aki perdai gyümölcsökből és más növényekből főzi. A recept titkos, akár a te Nedves Álmodé. Csak nem olyan ütős. *Megint csak megingatom a fejem ahogy eszembe jut mennyire ki tudott ütni a piája, pedig aztán én, mint jó Delgado, jól bírom. Mondhatnám, hogy van nálam és kóstolja meg, de szégyen és gyalázat, ma pont nem hoztam magammal semmilyen alkoholt. Ezért kénytelen vagyok beérni a borral, de ha beviszem Tywit a Városba, meg tudom kínálni.*
-A Városban majd megkóstolhatod. *Addig meg bor és kaja, egyelőre csak a csemege, míg a másik el nem készül, de Tywi egyszerűen kiveszi a kezemből.*
-Héééé! Ünneprontó! Milyen vendéglátó vagy, hogy elveszed a kajámat?! *Nem tudok csúnyán nézni rá, a hangom is jól hallhatóan tettetett felháborodással van teli. De azért, na! *
-Ne hidd, hogy nem férne belém a többi, ha ezt mind megeszem. Ki vagyok ééééhezve! *Bánatomban iszom egy kis bort, feltéve ha nem vette el azt is, de akkor tényleg morcos leszek. *
-Jó, hidd már el! *Nyugtatom meg nevetve, midőn túltettem magam a kajamegvonásán. Most komolyan, Tywi mindig jól néz ki, főleg férfi szemmel. Főleg azzal. Mindegy mit vesz fel, de leginkább olyat, amiből kibuggyannak a mellei. *
-Tééényleg?! Nem mondod! Tűzön készül a sült hal? *Kérdezek vissza pimaszul, tócsányira kerekedett szemekkel, majd elnevetem magam. Aztán míg a hal el nem készül, egy faággal amit a földön találtam, belerajzolok az előttem lévő kopasz porba. Semmi minta, csak időkitöltés. Egyelőre nem kérdezem meg azt amit akartam, csak várok a kajára és próbálom visszatartani az illatok előcsalogatta nyálamat, hogy ne csorogjon ki a számon. Szó se róla, Tywinna helyre kis terítéket prezentál elém, én meg a sarokba dobva az intelmét, rávetem magam a kajára. Már bőszen fújom és dobálom egyik tenyeremből a másikba, hogy ne égessen meg, miközben ő még sorolja, melyik hal milyen ízesítésű. Hát, ezzel az evőeszköz problémáját is letudtuk. Végül a számban landol, még forró ezért forgatom rendesen és szívom be a levegőt a számon, hogy úgyis hűtsem. Szerencsére nem a csípőset kaptam be elsőnek, mert az a forróval karöltve biztosan szétégette volna a számat. *
-Jó. *Kurta és nem elég lelkes a vélemény nyilvánításom, de mentségemre legyen mondva, nem kívánok most sokat beszélni. Az arcom és a tekintetem ennél sokkal beszédesebb. Mondhatni leolvasható az, hogy kurva finomat készített. De hát Tywi látta már ezt az arcomat, ismerős lehet neki a Shiennel asztalaiból. A puszit is megkapom valamikor, de most nem viszonzom. *
-ez rohadt jó….vagyis nagyon finom, nem rohadt. Ez csak egy szó, amivel kifejezzük mennyire nagyon jó valami. Máskor meg tényleg a rosszra fejezzük ki magunkat, de a szövegkörnyezetből kitalálható mire gondoltunk. Ez a rohadt egy univerzális szó, mindenre ráhúzható, mint a baszki. *Magyarázom és bólogatok, közben már a következő falatot tunkolom a szószba és fújom veszettül, a másik kezemmel meg az üveget tartom, mert inni fogok, mielőtt átnyújtanám Tywinek. Aztán megtörténik az, ami velem ritkán szokott. Elhallgatok. A kajával vagyok elfoglalva, tudva arról, hogy a katonák közben ránk találtak, csak tisztes távolban maradtak tőlünk. Biztosan Tywinna is hallotta őket, elvégre nem egy lopakodó fajta a miénk.*

♫ Új Zene ♫ • †Megjelenés† •

- Szavadon foglak...mármint kíváncsi vagyok, hogy hányszor leszel nálam, s nem csavarogsz másvalakivel és más miatt. – nézek rá, hogy tudja nálam akkor fog bevágódni, ha nem csak igérget. Persze a végére nem tudok rá szúrósan nézni, sokkal inkább amolyan szeress többet engem Hugikám kifejezés olvasható le róla. De ezen arckifejezésem sokkal inkább válik meglepetté, mikor elém tárja, hogy én bizony nagyon különc vagyok, még perdai szemmel.
- Ig..Igen? – nézek rá sután, hiszen annyira nem ezen szavakra vártam én, hanem másra. Kell egy idő, hogy megemésszem magamban, hogy én bizony szinte olyan vagyok mint ők, csak még extrémebb. Persze jólesik, hogy mondja így szeret, de akkor miért nem ölel magához? Ez olyan dolog, amit önkénytelenül adja a másik, hogy mutassa a másiknak az állapotát. Persze rá szólhatnék, de nem teszem. Az olyan erőszakolós lenne, inkább türelmesen várom, míg Ravenkém fog hozzám simulni egy meleg öleléssel. El fog jönni az a idő! A szeretetem és tetteim mindenkit megtőr, még őt is meg mást is. Ami ezután történik, hogy kimond egy olyan szót, amit már hallottam a fajtájuktól, mármint a hatalmat. Ettől csupán feláll a piheszőr rajtam. S nem tudom mást tenni, mint Ravenkém fejingatására anyain támogatni. Egyszerűen kiváltja belőlem a dolgot, hogy mutassam neki, hogy nálam békére és nyugalomra talál. Szóval odavonom magamhoz, ölelem egészen addig, míg nem érzem nyugodtabban nem veszi a levegőt. Hát igen, megint csak kellemes halmokon pihent a fejecskéje de remélem érti a lényeget. Lassan eleresztem őt, s így szólok.
- Nálam nyugalomra találhatsz a hatalom helyett – több nem is jut az eszembe. Hangom igazán lágy, kellemesen dallamos és próbálom érzékeltetni, hogy nincs semmi gond. Végül csak másmerre kalandozik a kettőnk közötti téma.
- Nem kell hozzá perdai képesség, hogy odaügyelj a hangokra. Csak akkor van gond, ha előzőleg tönkretetted valamivel. Nem figyeltél oda az egészségedre. – s megint megcsinálom azt, hogy odavonom magamhoz, s úgy is tartom őt, miközben magyarázza nekem az inkfartus szót, hogy mit jelent. Szóval rosszat tettem magyarán, hiába húzza, mint a rétes tésztát.
- De én csak..én csak...csak jót akarok neked...de...de látod...nem...nem mindig sikerül. – nagyon szorosan ölelgetem magamhoz, ezzel éreztetve a hihetetlen nagy és törödő lényem esszenciáját.
- És és ne viccelődj ilyenekkel, jó, mert túlságosan komolyan veszem. Meg tényleg nem akarok neked bajt. – mondom teljesen édesen, miközben lassan elengedem végre őt a szerető és egyben fizikailag domború tájékomról. Elhallgatok, mert kell idő a felfogásra, meg hogy mi van. Lehet, hogy kissé fogékony vagyok a nyelvük megértésére, de olykor nekem időbe telik elfogadni a mögöttes tartalmat. Újabb témaváltás, így abba vetem bele magam.
- Micsoda? A mi gyümölcseinkből készíti? Mond azt, hogy fizet érte!? – kissé ökölbe szorulnak a kezeim, de mikor Ravenkém a Nedves almokat említi, akkor megenyhülök, főleg azért, mert erős.
- Az az illető, akkor nagyon keveset tud a gyümölcseinkről. Maradjon is ez így. – némi gonoszkás de édes Tywi nevetést lehet hallani, meg látni, hogy a belső béke helyreáll. Amolyan, hadd kisérletezzen az a majom címszóval dolog.
- Ha a városban van, akkor megkostolóm, milyen az. – adom tudtára, hogy biztosan megkóstolom a versenytárs alkoholját. Ezután pedig egy újabb jelenet következik. Mondhatni én vonom meg az ebédindító falakat, egyben az italozást tőle. Hallom, ahogy ellenkezik meg mondja, de én teljesen nyugodtan hallgatom, teljesen némán, de egy bizonyos pontig.
- Nem akarom, hogy kárba vesszen a három hal. – szólok határozottan, de cseppet sem felhúzva a hangszínem. Még a végén egy jól látható nem fogsz te ki rajtam hugi mosoly is látható. Sőt mi több finoman ráütök az orrocskájára.
- Lehet beléd fér, lehet hogy nem. Majd most meglátom, mennyi fér beléd! – s hát persze az italra miért nem gondoltam hamarabb? Így kénytelen vagyok végignézni, hogy miként húzza meg. Hagyom, legalább annyi öröme legyen.
- Jólvannnaaa! – ennyivel tudom le a dolgokat, s aztán hagyom őt kibontakozni, ami nálam csupán egy lágy kézmozdulat a levegőben. Tessék fogyasztani, de olyan nagyon jól érhetően mutatva. Félre sem lehet érteni, bár ki tudja, hogy ő mennyire fogja fel.
- Jaj! Ne csináld már..kérlek. Csupán figyelmeztetni akarlak arra, hogy nem jó ha ráveted magad. Ez a népünk szokása, hogy előre szólni a veszélyre, előre szólni, ha valami ártalmas lehet. – magyarázkodok neki, abban a tudatban, hogy nem fog fullra kinevetni engem. De ha belegondolok a vadon eléggé veszélyes, s minden egyes alkalommal el van magyarázva a veszély lehetősége, hiába történik másképp.
- Meg nem akarom, hogy bajod legyen… - dünnyögöm ott az orrom alatt. Mire észbe kapnék, addigra Raven a jól előkészített tállalásra veti magát, ezzel nekem nem adva időt bármilyen reakcióra. Ráhagyom a dolgot, s csak nézni tudom, hogy ő mit csinál. Mikor először meghallom, hogy jó, akkor én teljesen mosolygok, de mikor meghallom, hogy rohadt jó, nah akkor az arcom mosolygósból gondolkozósba esik.
- Álllj, állj és állj! Ez teljesen friss halból készült, s nem volt rohadt. Rossz étellel nem etetnélek. – s jön az ő magyarázkodása, amitől még inkább nézek rá, főleg mert összezavar teljesen.  Ráadásul univezális szó, már megint! Quorsák univerzális szavai? Túl sok! Nem! Kénytelen vagyok befogadni! Szerencsére megváltozik az egész azzal, hogy észlelem a férfiak érkezését. Hallom a léteikről, hogy ennyit nem kellett nekik csalingázni, kissé fáradtak lehetnek abban az öltözetben, amit viselnek. Raven szintén elcsendesedik, így nem marad más mint magamhoz vegyem a bocsánatkérő nő jelmezét. Láthatja Raven, hogy egy teljesen új tálkába a halak kis részét átpakolom az egyikbe, aztán sarkon fordulva viszem oda a 4 tagú férfi testörségnek. Nem kivánok nekik jót, csupán visszatérek Ravenkémhez falatozni. Én a csípősből csippetek egyet, s nyugodtan kezdtem el fogyasztani. Számat egy szó sem hagyja el. Egy dolgot kivéve, hogy mutatom hugocskámnak kézjelekkel, hogy mi milyen étel. Szokjon hozzá a perdai kézjelekhez, bár most még nem érheti őket. Szóval jelzem neki, hogy melyik étel milyen.

//2417. Július//

Tiwy & Raven

-Hééé! Azért nekem dolgom is van ám, ami azzal jár, hogy mással más miatt csavarogjak, de hidd el, azt nem élvezném annyira. *Bólogatok hozzá miután lekiabáltam a mondat elején. De persze tudom mire gondolt, csak másképp hangzott, mintha ki akarna sajátítani, de hát Tywi mindig is ilyen volt. Szenvedélyes, hirtelen, lobbanó. S éppen ennél a témánál kötünk ki, amikor egymás furcsasága kerül terítékre. Nekünk embereknek a perdaiak épp olyan furcsák, mint mi vagyunk nekik. Nem meglepő, elég nagy a távolság a két nép származási helye között, amibe még az is belefér, hogy más Isteneik vannak. Lehet, hogy Naprendszerenként váltják egymást az Istenek? Mindegyikre jut néhány és nem szólnak bele a másik dolgába, épp csak a sors most összekutyulta a dolgokat. Mázli, hogy mi már nem hiszünk a régi Isteneinkben. Tywi bizonytalan kérdésére mosolygósan bólintok, ha ésszerűen gondolkodik, ő is rájön, hogy igazam van, elvégre nagyon is különbözik a két nép kultúrája és az lenne meglepő, ha nem így lenne. Ebből fakadóan más a cél is, az indíttatás, az eszköz abban ahogyan élünk. A mi népünk alapvetően egy valamire vágyik, persze vannak kivételek, akik megelégednének azzal amire én vágyom, a békére és a nyugalomra, de a többségben ott van genetikailag bekódolva a hatalomra való törekvés, mások irányítása, és még sorolhatnám. Talán túlságosan is szomorú képet vágok, mert Tywinna megint átölel. Ez úgy látszik náluk minden fajta érzelem kifejezésére szolgál, mert folyton ezt csinálja. Akkor is amikor örül nekem, akkor is amikor sajnál…bárcsak akkor is ölelgetne amikor haragszik rám….Kénytelen vagyok viszonozni nehogy megharagudjon, vagy megbántsam, de nálunk tényleg nem kötőszó az ölelgetés. *
-Tudom Tywi….*Kivéve amikor nem, de az is eléggé szórakoztató. szemet foorgatok amikor az egészségemet firtatja, tisztára, mint Jenkins. Annyi a különbség, hogy Tywi nem a piálásról akar leszoktatni, és ezt értékelem is. Az ölelgetést már nem annyira, menetrend szerint érkezik, úgy nyomorgat, mint anyám amikor öt éves voltam. Mondjuk abban igaza van, hogy nekem nem kell perdai képesség ahhoz, hogy bármit kihallgassak, csak épp nem a falakon keresztül teszem ezt. Erről azonban nem tájékoztatom, mert ismerve az emberi technikai tudásának hiányát, reggelig magyarázhatnám. Az infarktust azonban így is majdnem előidézi, de csak majdnem és ezzel viccelek is. Kár volt. Újabb magyarázkodásra szorul a humorom. *
-Nem baj Tywi, előbb vagy utóbb megérted a nyelvünkben rejlő rengeteg lehetőséget és az én poénjaimat is érteni fogod. *Nem ölelem vissza, inkább kedvesen megpaskolom a vállát. Egy pillantással, mosollyal és bólintással ígérem meg, hogy nem fogok ilyesmivel viccelődni, ezzel magamra hozom a szart, mert majd figyelnem kell mit mondok és mindenki tudja, hogy arra csak akkor vagyok képes ha titkot kell őriznem. Az viszont nem titok, hogy mi készül Szépszemű Jack boszorkány konyhájában, és el is dicsekszem, mert már az is nagy dolog, hogy képes volt a legjobbat kihozni a lehetőségekből. *
-Naná! Jack nem tolvaj. Igazi üzletember. *És tényleg az, remekül bánik a kreditekkel és a perditekkel egyaránt, a csere üzletek is jól mennek neki, mindig van mit mire cserélnie. Mondjuk neki több kapcsolata is van, mint nekem és az nagy szó. Persze idősebb is nálam, jóval régebben űzi az ipart. *
-Jack nagyon is sokat tud, és majd meglátod, micsoda csodát hozott létre abból amink van. *Még az is iszik belőle, akinek elvileg büntetnie kellene érte, de inkább félre néz. Mindenki korrupt! *
-Nem fog. *Biztosítom arról, hogy nem szoktam pocsékolni, még akkor is gyömöszölöm be a kaját, ha már visszafelé jön, de nem hagyom ott. Legalábbis a perdai kajával így vagyok, mert ki tudja mikor ehetek legközelebb a finom falatokból. *
-Meglátod. Ne ítélj első látásra és termetre. *Kezemet végighúzom vékony derekamon, de egyáltalán nem azzal a szándékkal, amivel Tywi szokta a magáét. Aztán orrhangon, harákolva röhögök fel amikor kikel magából egy újabb poénos megjegyzésem miatt, amit az ő szavai csalogattak ki belőlem. Nem éppen nőies röhögés, Jenkins minden bizonnyal felvonná a szemöldökét és azonnal meg akarna vizsgálni. Az én számban azonban már ott a forró falat, nem mintha nem figyeltem volna Tywinna figyelmeztetésére, csak nem érdekelt. Forró, de majd kihűl a számban, addig is érzem az ízét és nyálcsorgathatok. *
-Nem hesz! Sak ha éhen halohok. *Számban forgatva a falatot beszélek és eszembe jut jóanyám aki arra tanított, hogy ne beszéljek teli szájjal. Nos, rá sem hallgattam mindig. Ezért gyerekkoromban többször is a tányéron landolt a falat, de az sem ment kárba. Hiába ígértem meg még magamnak is, hogy figyelni fogok a szavaimra, nem sikerült. Mentségemre legyen mondva, nem a halállal viccelődtem, de hiába a magyarázkodás, Tywinna megsértődik. Vagy olyasmi. *
-Tudom, hogy friss……tudom, hogy nem tennéd……Tywinna, ez csak egy hülye kifejezés. De dicséret volt! *És, hogy bebizonyítsam neki milyen finom a kajája, két nagy falatot is beletömök a számba, szósszal együtt. Azt, hogy mekkora hibát követtem el, nem biztos, hogy látja, mert egy másik tálkába szed ki a halból. Felmerülne bennem a kérdés, hogy Tywinna mindig egy egész konyhával szokott-e túrázni, de míg ő pakol, nekem nincs időm, sem hangulatom filozofálgatni. A csípős szósz inkább vad erős és kiégeti a számat, mire Tywi visszatér a katona etetésből, nekem már a könnyeim csorognak, kapkodom a levegőt és keresem a vizes palackomat. Hősiesen egyetlen hangot sem adok ki, nem nyavalygok, de könnyeimhez már a taknyom is csatlakozik. Tywi meg csak mutogat, amit nem látok a könnyek függönyén keresztül olyan jól, és inkább kalimpálásnak tűnik. *
-Mivan? *Kérdezem és jólesik, ahogy a levegő bejut a számba és kicsit hűsít, de a következő pillanatban már megint nem jó. Ezért magamba tömök még egy nagy falat halat szósz nélkül és ami még van hozzá. Szerencsére a katonák el vannak foglalva a kajával, amit ugyan megköszöntek, de arra már Tywi nem figyelt. De felváltva zabálnak ahogy az őrséget is ellátják, talán arra várva, hogy a perdai bögyös csaj majd megint levetkőzik nekik.*

♫ Új Zene ♫ • †Megjelenés† •

- Mit hé? Neked dolgod? Ha ennyire menni akarsz, akkor csavarogjál. Én úgy is megtalálom az időt, meg a helyet is. Senki sem menekülhet előlem. - mosolygok rá az én kedves kis hugomra. Érdekes témák jönnek elő a két néppel kapcsolatban, ami nem zavar, sokkal inkább odafigyelek raven szavaira. Mikor Raven szomorú arcot vág, akkor én csak egy hosszú öleléssel tudom őt vigasztalni. Tehetek róla, de ezt hozza ki belőlem az én kis hugocskám.
- Mit tudsz te? Én csak annyit tudok, hogy most nagyon sok szeretetre van szükséged. Nem véletlenül viselkedsz így jelenleg. Hadd segítsek! - amit látok, hogy még mindig szüksége van egy kis ölelésre. Ezért, hogy jól érezze magát én aztán jól megnyomorgatom. Végül ez az egész nem úgy sikerül mint ahogy én gondolnám. Számomra még mindig furák az emberi szokások, úgy érzem, hogy sok sok évet kell eltöltenem mellettük. Ha az megtörténik, akkor minden bizonnyal én leszek az első perdai, aki tudni fog mindent az emberekről.
- Jó, de ahhoz még nagyon sokat kell tanulnom tőled. Olyan jó hogy vagy nekem, ezért akarok veled több időt eltölteni. Ez olyan nagy kérés lenne tőlem? Mondd ki bátran, ha nagyon untatlak. Nincs ebből semmi gond csak mondd ki! - ugyan nem ölel vissza, de én úgy sem fogom őt békén hagyni. Nekem teljesen természetes az ölelés. Elkezd nekem beszélni valami Jackről, ami számomra egyik részről érdekes, de másikról nem annyira. Még sosem találkoztam ezzel a személlyel, így igazából nem is tudom hová rakni. Csak mélyen hallgatok mind addig a pillanatig, amíg ki nem bújik belőlem a kérdés.
- Ki ez a személy? Ez a Jack? - nézek rá bambán az én drága kis hugocskámra. Azon gondolkozok, hogy mit jelent az üzletember szó? Remélhetőleg kapok valami támpontot a beszélgető partneremtől. Időközben meg tudom, hogy ez a Jack nagyon sokat tud, ami számomra furcsa.
- Szóval valami nagy ember? Ha tényleg így van, akkor én miért nem találkoztam vele? Mutass be neki! Légyszi! Na! Kérlek! - azonban a téma tovább terelődik az étkezés irányába. Nincsen ezzel semmi gond, mert erről szerintem sokkal többet tudok mint az említett személyről.
- Helyes! Nem szeretem ha valaki pocsékolja az ennivalót! - nézek rá Ravenra, aki termetileg és alkatilag hát nem hasonlít rám. Ebből fakadóan nem nézem ki belőle, hogy sokkal több étel fér belé. Ami igazán hasonló bennünk, hogy mindketten örökmozgók vagyunk. Ez a tény mosolyt csal ki belőlem, majd nézem a húgom mozdulatait, amit csinál. A röhögésére nem tudok mit reagálni, sokkal inkább csak nézem a jókedvét. Azután látom ahogy viaskodik a forró étellel, így én egy evőeszköz segítségével szépen, lassan édes kis falatokra bontom a tányérján levő ételt. Egyik részről jobban hűl, míg másik részről jobban be tudja kapni. Teli szájjal beszél, viszont engem egyáltalán nem zavar; mert ha úgy van, akkor hasonlóan cselekszek.
- Tényleg dicséret? - nézek rá furán, mert igazából nem értem őt. Nem tudok vele sokat foglalkozni, mert gondolok a katonákra is. Ezért viszek a rajongó táboromnak ételt, de csakis azt. Mikor visszatérek, akkor feltűnik nekem, hogy Raven a szokásosnál furcsábban viselkedik. Úgy tűnik nekem, hogy régi emlékeket hoztam elő benne, mert könnyezik és folyik a taknya. Szívesebben megölelném őt, de vissza fogom magam.
- Jól vagy? - de végül nemsokára kisebb figyelés után hozzá látok étkezni. Én direkt a csípősből eszek, annyi különbséggel, hogy én nem könnyezek annyira mint Raven. Bátran fogom a kezembe a csípős italt, amit kínáltam neki. Néha tekintetem odanézz a katonákra is, hogy azok hogyan érzik magukat. Vajon az ételem ízlik mindenkinek?