Dorian Castillo

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

Hogyan is öntenél szavakba egy olyan sokoldalú embert, aki már szinte gömb? Minden félreértés elkerülése végett, nem vagyok egoista, csupán reális képpel rendelkezem önmagamról, képességeimről és érdeklődési köreimről. Nem poshadtam bele abba az elméletbe, hogy aki ebbe a világba született nem rendelkezik lehetőségekkel. Milyen gyenge elgondolás! Nincs benne semmi szabad szellem, akarat, fegyelem! Sokan azt mondják törtető vagyok, pedig csupán célirányos. Célok nélkül az ember olyan, mint a szélbe kifeszített zászló: leng mindenfele megállás nélkül, de a hordozott minta alig-alig látható meg. Nos, én mindig is rendelkeztem célokkal, mindig is fogok. Szigorúnak tartanak, pedig ezek a puhányok – kevés kivétellel – nem tudják mi a fegyelem. Hamarabb szimpatizálok az olyan férfiakkal – esetenként nőkkel – akik maguk is karakánok, erélyesek, magabiztosak és merészek. Kockázat nélkül nincs siker, tartja a mondás és teljes mértékben egyetértek vele akkor, ha a kockázat minden aspektusát mérlegeljük, megfontoljuk és végül ekképpen cseleszünk. Nincs is rosszabb és összehányt ötletnél vagy felületes kivitelezésnél! Az ilyen embereket lassú halálra ítélném, csak semmi méregkapszula, az kegy. Kegy, amit csak azoknak adnék akiket tisztelek, mindenki mást hosszú-hosszú szenvedésre ítéltetek, ha tehetem, bár ha rám nézel egy örökkön töprengő, néha tépelődő férfiút látsz, aki folyamatosan morális és egyéb gondolatokkal küzd. Igazából általában valami kísérletemen merengek, főleg a magán jellegű kísérleteimen, avagy éppen valaki ellen irányuló bosszúmon, de ahhoz senkinek semmi köze. Mindenkinek kell egy hobbi!

Második gyermek, de legalább fiú! Így is fel lehet fogni az életet, de miért cselekednék így? Tudósok gyermekeként egy hatalmas hajó gyomrába zárva az emberek azt hiszik felesleges ambiciózusnak lenni, mivel mindenki sorsa elrendeltetett. Házasodj, nemz, szolgálj! Badarság. Mivel bátyám tettre kész, örökkön cselekvő ember volt, egyértelműen katonai pályára lépett, nem akarta alább adni, mint a kancellári testőrség. Igaz, csak azért, mert szüleink ezt nevelték belénk, hogy mindig a legmagasabb célokat tűzzük ki, sose kevesebbet, elvégre így mindig marad motiváció. Nos, a bátyám végül nem érte ezt a rangot, de a kadétokat örömmel vette kezelésbe. Kíméletlen, sőt, magunk között mondva szadista jellem volt, velem sem volt soha kedvesebb. Az utálat elég slampos szó, elvégre sokat köszönhetek neki, hálátlanság lenne ilyen jelzővel illetnem az érzelmeim felé immár. Hogy milyen volt a gyerekkorom úgy sejtem már körvonalazódott, emiatt is döntöttem úgy, ha már legmagasabb poszt, megcélzom a kancellárságot. Nos, jól sejthetően gyötrelmes fiatalkorom volt, aminek hatásai mai napig kiütköznek belső, rejtett jellememen. Eltapostak, megaláztak, kinevettek, de ha mást nem, Frederic bátyám arra megtanított, hogyha nem tudsz azonnal visszaütni, akkor eddz sokat és üss vissza mikor már van is értelme. Maradjunk annyiban, hogy nem szó szerint értelmeztem Fred bátyám szavait, ellenben a dolog ütőssége nem maradt el. Mi az a pár baleset azon ifjakkal, akik útban voltak és vetélytársnak nem bizonyultak méltónak – maximum bátyámmal, ki tud jobban a földbe, azaz párdon, padlóba döngölni. Az eszemmel vágtam vissza, kapcsolatokkal, hiszen kinek mennyit ér némi információ, nem? Elmondom, hogy ne legyen kipásztázva a rokonod a seregben kadétként, hogyan és kinél érdemes bevágódni, csalni egy-egy vizsgán, ki kihez vonzóik, hál, mennyi a vagyona, sorolhatnám. Nem vagyunk pletykás család, de szeretünk mindent részletesen megosztani, így megtanultam otthon, majd később bárhol figyelni a környezetemre. Sosem beszélek feleslegesen, csak mikor az alkalom megköveteli, avagy épp olyan a szituáció alkalmas és helyén való egy hosszabb eszmecsere, így kevesen tudnak rólam pár lényegi információnál többet elmondani, ellenben én szeretek számon tartani másokat – ha nincsenek is tisztában ezzel, feltétlen. Tehát miután lényegében csak tanultam, kapcsolatokat ápoltam, építettem és bővítettem minden tanulmányaimhoz kapcsolódó ismeretem néha kijárt annyi szórakozás hogy alaposan megterveztem elleneim kiiktatását és rejtett elégedett mosollyal nézzem végig csúfos bukásuk. Mint a kísérlet, ahol az összetevőket alapos tervezés után szabotáljam, hogy robbanjon! Sosem feledem az égő hús bűzét, ami oly’ kellemesen itta be magát az orromba! Ó, vagy a zárolt részleg vírusa, ami cseles módon fertőzte meg a delikvenst. Azt négy hónapig terveztem kellő gonddal, hogy semmilyen információfoszlány se vezethessen hozzám, de be’ gyönyörű volt, mikor karantént rendeltek el és kiderült nincs ellenszer, lassú, kínzó, fájdalmas vége lesz a doktornak. Persze kapszulát nem kaphat, mert még évekig tud dolgozni, nem pocsékoljuk a tudást, annyi, hogy bezárva marad, a családjával nem lehet kontaktban csak ebben a kalitkában.  Szomorú, szomorú eset. Ahogy az is miképpen lesz valaki kísérleti alany, pedig nem is meddő! Elég furcsa hatásokat vált ki az emberből, ha amúgy termékeny és egészséges, ki gondolta volna ilyen súlyos belsőszervi károsodásokat fog okozni a kísérleti szer, hogy nem talált semmit, amit kijavíthatna, hát fokozni próbálta a szervek működését. Mindét. Nem lett szuperkatona belőle, de megtartottam az aktákat, később még jók lehetnek, mindent a tudományért! Igaz, gyereke már nem lesz, de ha bárkinek őszintén kellene felelnem, azt mondám jobb kiszűrni a selejteket. Sosem tudták rám bizonyítani az eseteket, az egyik tanárom üresen fenyegetett. Azt hiszem ennyi év után ideje lenne már az Ő szálát is elvarrni, fantasztikus öröm lenne, ha valami perdai szúrná le, kérdés hogy küldjem oda. Áh, még kitalálom hogyan ölessem meg, ráérek megtervezni! Hol is tartottam? Ó igen…

Két évvel hamarabb végeztem kitűnő minősítéssel, nem hiába figyeltek fel rám már fiatalon is. A házas életem már közel sem bizonyult ennyire szerencsésnek, de hát mit tehet az ember. Ha én rakom össze a feleségem nem lett volna selejtes… Vagyonos jó család első leánya, 17 volt mikor elvettem, jómagam 20 voltam. Házastársi kötelességeimnek eleget tettem, de nem mondanám kimondottan szép nő volt az első feleségem. Született egy fiam, Christoph, ám túl sokat örökölt az anyjától és túl keveset belőlem. Hogy miért mondtam selejtes? Mert a második gyerekem nem bírta már kihordani, kétszer vetélt mire közölték túl gyenge a méhe, egy szülést elbírt, de többet lehet sosem fog, így meddőnek lett bélyegezve. A törvények értelmében azonnal bontottuk a házasságot, elküldtem a fiammal együtt, nevelje, arra még jó. Nem tartom velük a kapcsolatot, levettem a kezem mindkettejükről. A második feleségem sokkal csinosabb teremtés lett, értelmesebb is, mert biológus, anyám által a növénygenetikát is egyre magasabb szinten űzi. Tőle született egy lányom akit a robotika érdekel, elég szép teljesítményt produkál, hamarosan ki kell házasítani, csak a gond van ezzel is… majd két évre rá megszületett a második lányom, de mivel nem volt kiemelkedő semmiben katonának küldtem, tanuljon rendet és fegyelmet. Sajnáltam, hogy nem került a bátyám alá, bizonyára háromszor keményebben bánt volna vele, mint bárki mással. Ennek ellenére neki sem volt könnyű, mióta a Perdán is lehet szolgálni folyamatosan ott van. Azon is gondolkodtam elküldöm valami lehetetlen küldetésre mondván az én vérem megoldja. Ha megoldja, lehet elismerem, ha meghal… a selejtekért nem kár, mint mondottam volt. Így a mostani feleségemért sem. Nem elég kitartó, nem elég törekvő, túl óvatos, nem vállal kockázatot, mindig a biztonságos zónán belül mozog. Unalmas, kisstílű és messze nem igazi kutató! Ezt olyan krisztusi koromban, tehát 33 éves korom körül realizáltam, így az évek alatt szépen leépítettem. Bizonyos gyógyszerek nagyon gyorsan szívódnak fel, szinte azonnal kiürülnek, de a hatásuk hosszútávon szétroncsolja az emberi szervezetet. Természetesen folyamatosan gondoskodom arról, hogy valamilyen formán bevegye kedvesem a kis ajándékom, így romlott a látása, lelassult a gondolkodása, fáradékony, amit gondosan titkolunk, ahogy a fizikai gyengeségeit is. Mások szemében még aggódónak is tűnhetek, mintha félteném a feleségem becsületét, holott csak ne szaglásszanak, ennyi. Orvosokhoz persze állandó jelleggel küldöm, de nem találnak semmit természetesen. Nem is fognak, ennél én jóval okosabb vagyok. Becsléseim szerint már csak hónapjai esetleg egy éve van hátra, így lopva nézelődöm valami új feleség után. Nem akarom, hogy megint választva legyen nekem, rangomnál fogva én óhajtok dönteni, ráadásul egy méltó fiút akarok utódomul, a lányok teljesen mihasznák egy tisztességes karrierre, ráadásul a nevem sem viszik tovább…

Ami engem illett, 27 évesen nagyon fiatal kancellárnak éreztem magam - nem mintha Mr. Jenkins nem 25 évesen nyerte volna el a rangját -, azonban annál büszkébb vagyok a posztomra. Hamar beletanultam a játszmákba, amik a legfelsőbb körökben zajlanak, otthonosan mozgok bennük. Nem mondom, hogy sosem értek egyet nagyra becsült kollégáimmal, de természetes folyamat, hogy mindenki a maga ügyeit, területeit érzi fontosabbnak. Szakterületeim miatt a Perda élővilága minden tekintetben érdekel, bár a vademberektől kiráz a hideg is. Sajnálatos, hogy nem tudtuk leigázni őket, a rabszolgaság mint ingyen munkaerő hasznos lett volna. Persze ami késik nem múlik, tartom ezen terveim. Az ellenállókról meg beszélni is kár, egyszer kifüstöljük őket mint a patkányokat és végre visszaáll a régi rend és fegyelem. Nyilvánosan, lassú és hangos halállal járó kivégzést szerveznék, de ezt persze nyíltan nem így közlöm a tanácskozások alkalmával, csupán annyit mondok, példát kényszerülünk statuálni, ha vissza kívánjuk szorítani a rebellisek számát. Főleg, mert alapjáraton kevés őrrel vettem mindig is körül magam, de valami idióta megpróbált támadást indítani ellenem, természetesen sikertelenül. Azóta több őrt tartok, bár csak a kancellár társaim tudnak erről. Nem tartom azt sem kizártnak azért volt ennyire nyomorult a merénylet, mert egyik vezető társam kívánt kiiktatni lázadói köntösbe bújtatva a történetet. Hmpf, állok elébe, bár az én bosszúm mindenkit utolér, ez nem is kérdés! A diplomatikus megfogalmazás alap, a megjátszott körítések is, elvégre kevesen gondolnál, hogy nem kettős, hanem hármas szerepet játszom, de ez így van jól. Az élet játék, hát játékra fel!