And so hold on when there is nothing in you Except the Will which says to them: ‘Hold on!’
A tervem első fele tökéletesen sikerül. Taylorral újfent szoros közelségbe kerülünk, csak éppen a felállás fordított. A kés pengéje a bőrének feszül, szorosan tartom a zubbonyába kapaszkodva és félig átkarolva, hogy ne tudjon ellépni előlem. A dominiumi tiszt egyszerűen magam mellé ejti a pisztolyát. Ahogy várható volt, Malcolm fegyverének csöve válaszként a vezénylő tisztjét ért fenyegetésre töprengés nélkül emelkedik Reidre, de ezzel a kaliberrel nagyon jó lövésznek – vagy állati mázlistának – kell lennie a katonának, hogy a páncélja ellenére halálosan megsebesítse a társamat. Ezen a ponton kénytelenek vagyunk kockázatot vállalni mindannyian. Ami Taylort illeti – akarva-akaratlan – túl sokat vállal. Malcom fenyegetésére a szemem sem rebben – bár ezt a maszk miatt senki nem látja. Taylor azonban nem jut tovább a „Lője le, Malcom…”-nál, ugyanis abban a pillanatban, ahogy elér a katona nevéhez, egy határozott és gyors mozdulattal fültől-fülig elvágom a torkát. A kés már az első pillanattól jó pozícióban feküdt, hogy a nyaka bal oldalán átvágja az ütőeret, és a mozdulat végére a jobb oldalit is el kell érnem vele. Taylor félbeszakított parancsa, és talán a mozdulatom felénk fordította Malcolm figyelmét, és sikerül elkapnia a pillanatot, mikor nincs alkalmam arra is ügyelni, hogy kellően a hadnagy testének fedezékében maradjak. Lövés dörren, szinte azonnal hallom szakadni a maszka anyagát, a sisak és a lövedék csikorgását, ahogy belemar a fémbe. Végigvág rajtam a fehéren izzó kín is, bár csak súrol, így is elég hozzá, hogy ledöntsőn a lábamról, és mire földet érek, már érzem a vérem melegét a nyakamon. Hangos csattanással vágódok el, egy pillanatra a tüdőmben szorul a lélegzet, kell egy pillanat, mire meg tudom emelni a kezemet, hogy letépjem a maszkot az arcom elől. Ahogy a fejsebektől várható bőven patakzik a vér az államra, a nyakamba. - Rohadtmocskoskurvaélet! Malcolm meg fog dögleni, ha addig élek is... Ha van rá alkalmam, akkor oldalra gördülök, hogy féltérdre szenvedhessem magam, lehúzom a málhazsák pántjait a vállamról, hogy elővegyem a pisztolyt az oldalzsebből, valamint a maradék fél pár váltás zoknimat a sisak alá gyömöszöljem, hogy valamennyire megállítsa a vérzést. Ha úgy látom, Reidnek szüksége lehet a pisztolyra, akkor odadobom neki, ha nem, akkor megtartom; felállásra mindenestre csak ezután gondolhatok majd.
Igazán nem lehet azzal vádolni Ravent, hogy szavamba vágva előz meg a válasszal a perdai barátjának. Ha nincs szavam, amibe bele lehet vágni ugye, akkor nincs gond. Márpedig én még egyrészt emésztem a hallottakat, másrészt gondolkodok a válaszom megfogalmazásán. Mindenesetre az kilőve, hogy a kavicsot beledobjuk a vulkánba, pech. Most az, hogy itt kell maradnia, vagy pont hogy messzire kell vinni a „bumm-bumm hegytől”, abba nekem nincs beleszólásom és nem is akarok. Nem ismerem behatóan sem az istenek szándékait, sem lelkiállapotukat, sem pedig földtani szaktudással nem rendelkezek. - Azok, akik úgy néznek ki ők mindannyian, mint az aki ott áll az ajtónál. Egyenlő… nem! Egyen_forma_ ruhát viselnek. Ők harcosok. – Fejemmel lazán, de egyértelműen Zimori felé bökök. – És mindenki még, akik velük vannak, de… de… - hogy a macskába mondják perdaiul, hogy civilek??? - … a harcosok védik őket. Nem csak a szó hiányzik tudástáramból, nem tudom, maga a „civil” kifejezés létezik-e náluk. Nem tudom jobban körülírni őket, de nem akartam kihagyni őket a felsorolásból. Sose lehet tudni. Közben Alec már nem játszik sóbálvány-átkosat, sőt, a többi perdait igyekszik megnyugtatni. Mert hogy megint több van eszméleténél, mint egy. Szerencsére nem tűnnek most támadó szándékúnak, sőt Raven perdai barátját kéri Dhimik, hogy segítsen – megjegyzem, az ő nevét már tudom, de Raven perdai barátjáét nem és nincs is igazán jó alkalom bemutatkozni. Egyelőre marad RPB. Mert hogy új szereplők lépnek be és sajnos nem Enna gyógyító. Hát ezen a pároson meglepődök, már a fegyvertartó Rosán, szemeim is elkerekednek. Milyen jó, hogy a civilekre is felhívtam RPB figyelmét. Ha netán összeakadna a tekintetünk, Rosa felé is biccentve próbálom jelezni, hogy ő is az „ők” csapatban játszik, nem a miénkben. Mivel már nincs kit terelgetnem, kihasználom, hogy árnyékom új parancsot követ és végre nem irányul a figyelme rám. Oldalra hátrálok én is, jobb nem középen lenni, kezd túl sok fegyver lenni a kezekben. Kint is elsül egy, nem is messzire, ez nem jó jel. De legalább biztos lehetek benne – már amennyire ilyesmiben biztos lehetek… úgy 80%? –, hogy végre teljesen kikerültem a figyelem középpontjából, ott a kavics, a kinti ramazuri, meg valamiért Denisov-ra fogják inkább a fegyvert. Agyagtálamba kapaszkodva normál tempóban oldalazok tovább a kijárat felé, Zimori mögött. Zimori mögött! Idefele jövet sziklát nem találtam, de most itt a tál. Kihasználom, hogy Denisovra figyel, felemelem a tálat és igyekszem lendületesen kupán vágni, hogy elterüljön, mint a megzizzent perdaiak. - De gyorsan! Felelem Alecnek, egyébként is ez volt a célom, kint megnézni a helyzetet, csak közben éltem a helyzet szülte lehetőséggel, csak az a kérdés, hogy milyen eredménnyel. Ha csak a tál tört szét, de Zimorinak semmi komolyabb baja nem esett, akkor tényleg kell a nyúlcipő, mert nem kell tudósnak lennem, hogy tudjam, hogy parancs ide vagy oda, de utánam fog jönni és már nem tudom eladni újra a hős-bajbajutotthölgy mesét neki. Ha sikerrel jártam, hát csak merem remélni, hogy nem hoztam rosszabb helyzetbe se Denisovot, se Ravenéket, habár Ravent RPB társaságában hagytuk/hagyjuk, szerintem nem kell félteni. Ha mindketten kijutunk az Ispotályból, akkor jöhet egy kis lassítás, ha van rá időnk és lehetőségünk, hogy fel tudjuk mérni, mibe rohanunk bele, hogyan tudunk segíteni a mieinknek.
Perdai
Vharan
Más szemével
Gyors regeneráció
Kiélezett érzékszervek
Egyelőre elmúlni látszik a veszély, amiben persze neki is hathatós segítsége volt. Azt veszi észre, hogy akik magukhoz térnek a bódulattól, ilyen-olyan módon, már kiesnek a Sel'Ogei hatása alól. Ezt jó jelnek veszi, és amikor Dhimik újra megkéri, hogy védjék meg a szent követ, és itt kell annak maradnia, csak bólint. Ezt ő is így gondolja, egészen addig amíg a törött szárnyú madárka - azaz Raven - fel nem vázolja a helyzetet. Az istenek haragja megbolondította volna a Sel'Ogeit? A "bum-bum" miatt lett ilyen a fénye? Magában elmosolyodik, hogy mennyire hiányos még a quorsák szókincse, hiszen nem ismerik a rammon - Shaz'or dühe - szót, amellyel a perdaiak a vulkánhegyeiket jelölik meg. Alec rendbe jön, Raven pedig mögé lép, hallja a fájdalmát még ebben a káoszban is. Egy törött kéz mindig eggyel több, mint kellene, bölcs mondás. Vharan már meg tudja különböztetni a két quorsa csapataot, hiszen mindkettővel találkozott már, és azok, akik hasonló ruhát viselnek az égben, a többiek pedig valahol perdán élnek, bujkálva. Ezen kivételt pont Raven erősíti, de azt már megszokta, hogy a számára kedves nő eltérő mindentől, amire azt hinné szokványos. - Másik szentély messze van, áldott hajú hölgy - utalva Joseinak arra, hogy a perdaiaknál a szőke haj mit jelent. - Segítetek megvédeni? Később megszervezhetünk egy ilyet, ha Shaz'or dühe nem csitul - és egyébként sem tudnának most éppen elmenni, csak ezt már nem teszi hozzá. Közben próbálja összeválogatni, hogy ki lehet barát, és ki ellenség. - Persze te is segíthetsz, baszki - vigyorodik el az utolsó szava után egy pillanatra, egyértelművé téve, hogy kinek címzi szavait. Azért arra még figyel külön, hogy a perdait - ha van még vad - megfelelően tudja fogadni.
Miután Rosa oktondi módon nem hiszi el amit mondok, nem tudok mást tenni, csak egy pillanat tört részéig magasra vonom a szemöldökeimet, mert jól tudom magamról, hogy nem szoktam mellébeszélni és ha helyzet úgy hozza, mindig betartom azt, amit ígérek. Könnyen lehet, hogy ez a baj velem, de hát mit tudok tenni: maximalista vagyok. Ha Raven tudna a gondolataimban olvasni és felfedezné ezt a maximalista fejtegetés, egész biztosan nem értene vele egyet és hevesen tiltakozna a kijelentés azonnali javításáért. - Szép történet, a végén még magácska lesz az emberiség megmentője, Rosa... de vannak az életben dolgok, melyek pontosan jól vannak úgy, ahogy vannak, máskülönben felborul az egyensúly. - a fejem mellett tartom kézfejeimet akár egy klasszikus, földi emlékeimből visszamaradt karos mérleggel próbálom segítségül hívni, bár attól tartok ezzel csak még jobban összezavarom szegény nőt. Rosa egyvalamiért van még életben: szeretném megtudni, hogy mégis mi a fészkest akarnak konkrétan csinálni és legfőképp kivel, pontosabban, hogy kik vannak még benne ebben a "lopjunk követ" dologba. Az ispotályba lépve felmérem az egybegyűlteket és megállapítom, hogy kellően jó pozícióban lehetünk, főleg a következő másodpercek történései miatt, mikor Zimori színt vall és kiderül, hogy ők ketten együtt vannak. Milyen szép is, két hülye, egy pár, szól a mondás, de most tényleg. Zimori "zászlós", "pilóta", ismerem, akár a rosszpénzt, de ki nem a seregnél? Beszélgetés közben annyi már az első három mondatából lejön, hogy korántsem ő a legélesebb kés a hadsereg fiókjában, mondhatni egy csorba vajazó színvonalon van, de! aranyozott nyéllel. Aranyozott? Persze, hiszen akkora hátszéllel nyomták végig az akadémián, amilyet ritkán látni az amúgy nagy ívű oktatási színvonalon vezetett dominiumi berkekben. Az akadémia után hirtelen nagy emberré tették a zubbonyára varrt rangjelzésével és a számomra érthetetlen pilóta státuszával. Érthetetlen, mert magam is pilóta voltam, de hogy ettől a fickótól még a szimulátort is azonnal megvonták, ahogy letette magát elé, az is biztos. - Most komolyan, Rosa? Csak ennyi? Azt hittem valami világraszóló összeesküvés következik, erre előrángatja a sötétségből a vaksötét Zimori... zászlóst? - hitetlenkedve pillantok hol egyikükre, hol másikukra, de a végén csak lemondóan fújtatok egyet. - Pont Zimori felügyeletére bíz, akiről mindenki tudja, hogy az apja "vásárolta" be Taylor-hoz? Nézzen már rá... - mutatok a fickóra - Még a lázadó kezében lévő agyagedényt sem vette észre... - szavak nélkül is tökéletesen próbálok együttműködni és időzíteni Josie-val, hogy csak akkor áruljam már el szándékát, mikor a fickó fején csattan egy jókorát a cserépedény. Ha sikeres a terelés, akkor jövök én és szuper-gyorsaságomat kihasználva elkapom a férfi földre rogyó testét még az előtt, mielőtt összecsuklana és hála természetfeletti erőmnek, nem okoz gondot a megtermett emberi testet magam elé tartani, akár egy élő, de alélt pajzsot. Rosa reményeim hirtelen felindulásból vagy meglepettségből fakadóan legalább kettőt kilő a pisztolyból felém, de csak a magam elé kapott Zimorit találja el valahol, jó esetben fejen. De bárhogyan is, nem maradok egy pillanatig sem egy helyben, hanem, ha sikeres a testkapásom már lököm is tovább a cirka 80-90kilos testet a pisztollyal hadonászó Rosa felé. Kérdés mit kezd vele. Feltéve, ha eljutunk idáig.
'I am not against anything, not even infinity. I just don’t want to be made to watch.'
Erősebb fegyver ellen még ennél is nagyobb bajban volnánk, ám Malcolmnál is csak pisztoly van - farkasszemet nézünk egy pillanatra, miközben a precízen huzagolt torkolat egyenesen rám szegeződik. Az egység tagjai eddig nem mutattak nagy profizmust, Malcolm keze azonban biztosan tart, és ez a páncél ellenére aggodalomra adna okot, ha annak, ami elkezdődött, volna ideje háborítatlanul begyűrűzni. Roscoe azonban másként vélekedik.
Elég jól ismerem már, hogy ne lepődjek meg, amikor hidegvérrel lesújt, a figyelmeztetéseken már az autóknál túlestünk korábban. A hadsereg katonái pontosan tudják, mely fenyegetéseket kell komolyan venni, így bizonyára Taylor sem meglepetéssel az arcán fog kihűlni. Jellegzetes ütőeres vérzés közepette vágódik el, megfosztva Roscoe-t a fedezéktől, Malcolm pedig automatikusan feléjük fordul, aztán már lő is. Eddigre mozgásban vagyok, feléje mozdulok minél gyorsabban: sokkal rosszabb állapotban vagyok, mint szeretnék lenni, ez azonban jelenleg csak kifogás. Minden ráér, amíg a teljesítményemen az életünk múlik.
A Malcolm fegyvere félautomata kivitelű, nem telne sokba énrám is rám lőnie, csakhogy immár legfeljebb a mellemen találhat el, hacsak nincs ördögi szerencséje. A mellvérten pedig nem fog a golyó: brutális ütést mérhet rám vele, olyat, hogy a bordáimnak több sem kell, olyat, hogy elhányom magam a fájdalomtól... ámde megölni így sem fog tudni, én pedig egyetlen hosszú ugrással ott vagyok a nyakán mindjárt, s a mázsás súlyommal remélhetőleg úgy tudom megbillenteni és a földre vinni, hogy soha fel sem kel többé. Ha rajtam múlik, nem. Mert ha a földre kerül, az alkarvédőmmel fogok az arcába vágni, és egy ütésnél nem állok meg. A hadnagy meghalt; most már követni fogják az emberei is. Először ez itt.
Eluralkodik a csend közöttünk, s értek belőle természetesen. Eddig járattam a pofám, most a hallgatásé lesz a főszerep. Figyelem az eseményeket, s leginkább a gyógyító lány közelében maradok, hogy ne essen vele baj. Érdekes ez egész story, ami azzal bonyolódik, hogy Enna mindenkin szeretne segíteni. Én a helyébe nem tennék semmit, mert a Dominiumiak nem érdemlik meg azt a bánásmódot. Legszívesebben a sebesültjeinknek beszólnék, hogy mostantól kuss van, s ne lássak semmi ördögi tevékenységet tőlük, legyen elég nekik a mostani lecke példa számukra. Természetesen maradok feszült, mint irgalmas angyalka. Tőlem senki se várjon segítséget, így Vazquezt csak nézem, hogy szenvedjen, míg Castexre nézve, úgy gondolom, hogy neki már kapufa. S mielőtt bárki azt hinné, hogy van bennem együttérzés feléjük, akkor mindenki tévedhet. Szerintem nézzenek magukba, míg lehetséges. Ha tőlem gyógyító segítséget szeretnének, akkor először kérjenek bocsánatot tőlünk, s vallják be, hogy sötét terveik voltak. Ami igazából lényeges számomra, hogy mikor Enna elájul, akkor ott vagyok, hogy elkapjam a gyógyítót, s ne verje be a fejét. Utána meg, távolabb cipelem őt, ahol úgy gondolom nem fog történni baj, s ott pakolom le őt szépen. Nem ébresztgetem, mert fogalmam sincs, hogy mi történhetett vele. Nem vagyok olyan orvos, de annyihoz igen, hogy megnézzem, hogy van-e pulzusa? Szerencsére van. Lélegzését szintén ellenőrzöm, s ezzel az orvostudományom ennyi volt. Inkább tetetem magam képzetlennek előttük, mint hogy villogjak. Hiszen ha az egyiken segítenék, akkor elvárnák, hogy a másikkal szintén tegyem meg.
Hogy teljesen őszinte legyek, nem különösebben bízok az ellenálló nőben. Hiába teszi a szépet a nyelvleckés próbálkozásával, csak egy egy nemet jelentő hümmögést hallatok. Viszont jó hír, hogy a perdai gyógyító segít nekünk és sikerül össze szedni a két kinn maradt katonát, akik elég rossz állapotban vannak. Az egyik, a vérveszteségtől gyenge a másiknak pedig sérült a karja. Akárhogyan is vesszük, ezzel sokra nem megyünk, legalábbis az ispotályba biztosan nem. - Tartsatok ki, srácok! Félig megvagyunk! - mondom, miközben előveszem a kulacsomat és mindkettő szájába töltök némi vizet. Az ellenállótól különösebben nem is vártam több együttműködést, minthogy arrébb vonszolja a hirtelen elájuló perdait. - Srácok, a terv! Sérültek vagytok, nem kellene ugrálni, szóval kijelenteném, hogy a harcra ne is gondoljatok. Bár, ez meg sem fordult a fejetekben. Uraim, tekintve, hogy én vagyok az egyetlen, aki visszajött magukért, leszámítva, a gyorsított tempóban dezertáló, hölgyet - mutatok Aine felé. - teljes körű együttműködést kérek! PDA-k és a taktikai szemüvegem, talán még kommunikál a Domíniummal, szóval túl kell élnünk a vulkánkitörést s előbb utóbb befut a lovasság! Minden bizonnyal fel fog tűnni a hazaiaknak, hogy hiányzik egy csilli-villi repülő, meg úgy órák óta a kommunikáció is szünetel. Ebből következik, hogy ránéznek a PDA-ra, legalábbis remélem a művelet követése okán kapcsolatban állnak vele és figyelik a jelet. Szóval, jobb ötletem nincs, mint. Irány a biztonság! - mutatok Aine és a perdai nő irányába. Nekem egyelőre megteszi az is, minthogy a sérülteket, akiket valahogy összekapart a perdai nő, itt hagyjam a fő úton vagy micsodán.
Ezután felsegítem a törött kézzel megáldottat a földről, ha kell. - Tud állni? Remek, akkor mozogjunk! - mondom, majd a segítségével felnyalábolom a vérveszteségtől szenvedőt is és vert hadként az említett irányba indulunk. Amikor az ellenálló és a perdai női pároshoz érünk, villantok egy mosolyt. - Az együttműködéséről tett tanúbizonyságát köszönöm. Igazán hálás vagyok, hogy holmi frakciós villongás miatt, az embersége a béka segge alá csúszott. De ne aggódjon, természetesen nincs harag, nyelv-leckézze tisztára magát! - közlöm vele tárgyilagosan, majd a sérülteket a falnak támasztva leültetem. - Srácok, miss Gázpofa - mutatom be az ellenállót. - és a perdai gyógyító, akinek a gyógyulásotokat köszönhetitek. Tessék szépen viselkedni. Milyen felszerelés maradt? - teszem fel a kérdést a srácoknak, majd a maradék kulacs vizemmel, már, ami maradt benne a perdai - ellenálló kettőshöz lépek. - Víz. Nem sok, ami maradt. Ha kér igya meg, vagy adja a gyógyítónak.
S ha bármelyik is feltenné a kérdést, hogy miért viselkedek így, olyanokkal, akiket nem is ismerek, akkor azt mondanám, hogy elsősorban ember vagyok, másodsorban kutató és csak nagyon nagyon sokadik sorban domíniumi polgár. Nem ezét szerződtettek, nem azért foglalkoztatnak, hogy olyan harcba bocsátkozzak, aminek nincs értelme. Engem nem érdekel a hatalmi és politikai villongása a domíniumnak és az ellenállásnak. Jó lenne végre a hátunk mögött tudni mindazt, amit a Földön kellett volna hagynunk. A széthúzást és az egymás gyilkolását.
*Az emberek közül jó páran próbálják így vagy úgy meggyőzni Dhimiket arról, hogy a Sel-Ogei kő nem jó helyen van, és arról is, hogy a jelenlévők a „jó fiúk” és ehhez Vharan is segítséget nyújt. Dhimik bízik benne és a már önmagához visszatért Xylira is. A papnő lassan, még keresve egyensúlyát emelkedik fel a gyógyító karjába kapaszkodva és lép oda Vharanhoz. Mivel Alec is, Josie is és Raven is igyekeztek a nyelvtudásukhoz képest pontos képet festeni arról, mi is a helyzet, ha nehezen is de sikerült kihámozniuk a kusza perdai nyelvből a lényeget. * -Te hiszel nekik Vharan, hiszed, hogy az Isteneink szent köve bántotta a betegeink elméjét? *Dhimik, Xylirának nyújtva támogatást, szabad kezével érinti meg a remete karját, hogy magukra vonja a figyelmét, közben már a többi perdai is kezd magához térni, kissé zavartak még és nagyon oda kell figyelniük arra amit gyógyítójuk beszél a segítségül hívott elorakival. Nekik mindegy, hogy nem ott él és csak Enna kísérője volt, az elmúlt órákat, illetve napokat egy egészen másik világban töltötték. * -Egyszer találkoztam az Emlékek Őrével, ő mesélte hogyan keletkeztek a Grodrak fogai. Egy megtévelyedett testvérünk lelke gonosszá vált és a népünkre hívta a rammont. Gonoszsága oly mértékű volt, hogy Shaz`or örökre a kőbe zárta a szellemét, mikor grodrakká változva akarta elpusztítani a világunkat. Akik itt maradtak….az őseink vigyázták a helyet, hogy a grodrak ne ébredhessen fel soha. A Sel-Ogei kő az Őrzők szent köve, az ad erőt nekünk. Hogyan is bánthatna minket? *Láthatóan nem érti, még meg kell küzdenie azzal a tudattal, hogy vagy az Emlékek Őre nem mondott igazat, de az ugye képtelenség, vagy a hosszú évszázadok alatt a történet elferdült és talán tényleg köze van a nem rég fellángolt betegségnek a Sel-Ogei kőhöz és a rammonhoz. Egyelőre azonban Vharan nem biztos, hogy tud válaszolni, kintről lövés robaja hallatszik be, s aztán a kialakult zűrzavar kaotikus hangjai. Xylira összerezzen, a perdaiak felpattannak és igyekeznek megvédeni a papnőjüket, csak még nem tudják mitől, Dhimik pedig jajveszékelni kezd.* - Idehoztátok a quorsákat, és hozták magukkal a gyilkoló fegyvereiket! Shaz`or dühe ismét le fog csapni. Menjetek innen, menjetek!
Míg a történelem ismétli önmagát a szavak szövevényében, addig Denisov is megharcol Rosával. Mindenáron tudni szeretné milyen rejtély és kusza konspiráció tekeredik a háttérben, s talán valóban ezért olyan kezesbárány, s hagyja meg még Rosánál a fegyvert, jóllehet akár egyetlen mozdulattal megszerezhetné. * -Zimori zászlós pont úgy megteszi, mint bármelyik katona. Miért keres rejtélyeket ott ahol nincsenek? Mert annyira vágyik arra, hogy megfejtsen egyet? Ez fogja a vesztét okozni. Nekem kell az a kő és pont. *Rosáról még azt sem lehet mondani, hogy sok akciófilmet nézett volna, akkor talán jobban odafigyel más apró jelekre, de a CQL kő közelsége rá is hatással van, igaz nem úgy és olyan mértékben, mint ahogy azt a perdaiak megszenvedték. Ráadásul kintről lövés dörren és ez is megzavarja, bár csak egy pillanatra rebben meg a tekintete, arra elég, hogy Josie kívül essen a figyelmén. Görcsösen kapaszkodik a lehetőségbe ami feljebb emelheti és azon agyal, míg Denisov szövegel, hogyan szerezhetné meg a követ, hogyan vitethetné ki és hogyan szállítathatná a Városba. Ha beszélne perdaiul, számos lehetősége lenne, de neki csak karattyolás az egész, így nem tud rábólintani arra, hogy a kő veszélyes az itteniekre, más megoldás kell. Zimori pedig Denisovra figyel, hiszen a szuperkatona híre nem kicsi, minden igyekezet ami a háttérbe szorítását volt hivatott szolgálni, a figyelem középpontjába emelte. Persze Denisov sem óhajtott megbújni egy sarokban, és erről a Vharan mögé bújt fekete hajó törött karú planetológus sokat tudna mesélni. Egyelőre azonban Josie-nak engednek teret mindazok, akik látják a sompolygását és értik is hova akar kilyukadni a perdai mosdótállal a kezében. Rosa már csak akkor eszmél, amikor Josie keze emelkedik, de Zimorit már nem tudja figyelmeztetni. Az ő pisztolya is elsül, a lövés hangja egybemosódik a Zimori fején csattanó táléval, de Denisov sejtésével ellentétben nem a közlegényre céloz, hanem Josie-ra. A második lövés már Denisovot veszi célba, ám akkorra már Zimori a pajzs és ő kapja be a golyót. *
0-4: Josie a vállán sérül meg, de csak súrolja a golyó, ami valahol mögötte fúródik a falba. Zimori tehetetlen teste megkapja a második golyót, így felfogva Denisov elől, tudatosan sem lehetett volna pontosabban eltalálnia a szívét. Rosát viszont elsodorja a neki taszított test és maga alá temeti, ám még akkor is lő, igaz senkit nem talál el, csak a falat. 5-7: Josie-n átmegy a lövedék, a felkarján sérül meg könnyebben, szerencsére mást nem talál el a golyó. Rosa második lövése Zimorit találja fejen, de a felé dőlő test elől még sikerül elugrania, a fegyver viszont kiesik a kezéből és immár védtelen. Igyekszik utána kapni, oda ahova a pisztoly hangosan koppanva földet ért, de Denisov gyorsabb, mint mindig. 8-9: Rosa Josie helyett a papnőt találja el, aki sebesülten esik össze és ismét Dhimik gyógyító erejére lesz szüksége, bár a benne lévő golyót nem fogja tudni eltávolítani. Ez a helyzet viszont kissé aláássa az eddig elért eredményeket. Denisov megmozdulásának „hála” Zimori tehetetlen teste olyan módon sodorja el Rosát, hogy saját magát találja el egy véletlen lövéssel, bár nem halálos a sebe, szép lyukat ütött az oldalán. Hangosan nyöszörög Zimori teste alatt, ahova a pisztoly is szorult.
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
*Taylor nagyon elszámolja magát, bár a terv jó volt, de Roscoe már figyelmeztette egyszer. A különbözőségek és ellentétek végül a sziklafalakba vájt helyiség falai között robban, nem is akárhogyan. Taylorban csak annyi élet marad, hogy az utolsó leheletét bugyogva, hörögve engedje el, de Malcolm lövését, mely felszakítja Roscoe maszkját és a sisakot is megsérti, már nem hallja. A Dominium emberei hullnak mint a legyek, és jelenleg az ellenállók vannak fölényben, ám ez csak jobban feltüzeli Malcolmot, hiszen az élete a tét és jóllehet Reid láthatóan nincs jól, megindul felé. Újabb lövés dörren, most már bentről is, a falak kísértetiesen verik vissza az éles csattanásokat. Reid, mire Roscoe feltápászkodik és összevérezi a talajt, már Malcolmmal együtt dől el. A testét elöntő adrenalin miatt egyelőre nem érzi a fájdalmat, ami később egész testét beteríti majd. Malcolm lövedéke a mellkasán találta el és bár a páncéllal nem bírt, bordája törött. Az eddig álldogáló perdaiak az első lövésnél felbolydultak, de minden olyan gyorsan történt, hogy reagálni már csak később volt idejük és alkalmuk. Persze nem is akartak addig, míg a fegyvert látták, és most nincs köztük olyan aki porrá „varázsolná” de Roscoe-nak segítenek felállni és húzzák el az útból a falhoz, míg Reidet aki talán nem is tudja hány ütést vitt be a péppé vert arcú Malcolmnak, igyekeznek leszedni róla. Nagy a felzúdulás, egy szavukat sem értik, de az ékesen beszél mindennél, hogy minden fegyvert igyekeznek összeszedni, elvenni amit csak találnak.*
[A kint maradtak – hírvivők]
*Enna segít a bajbajutottakon, ám több ereje nem marad. Aine gondjaira bízza a sors vagy a perdaiaki Istene, így a gyógyító nő biztonságba kerül. A két katona pedig viszonylag jobb állapotba, Dr. Mann segítő keze és éltető vize pedig ad nekik reményt arra, hogy élve visszajutnak a Városba. Az már más kérdés, hogyan számolnak el a veszteségekkel és az ellenállókkal kötött üzlettel, ami végül nem jött össze. Jelenleg a bujdosó száműzöttek vannak fölényben. * -Jelenleg minden másra gondolok, csak nem harcra. Gondolom Vazquez is így van vele.*Kérdő pillantást vet az ájulás szélén fekvő társa felé, akitől csak egy biztató pillantást kap, meg egy elhaló nyöszörgést. Castex-nek sikerül felállnia, bár Enna megszabadította a fájdalomtól, a karját nem tudja használni, és azt inkább a mellkasához rögzíti egy szíjjal. Dr. Mann-nak a közben kióvakodó perdaiak is segítenek, nem kell egyedül megküzdenie Vazquez tehetetlen, sérült testével. Ketten felkapják a katonát és a falhoz cipelik, vizet is hoznak és kendőket, melyet az arcuk elé köthetnek. Mire a falnál viszonylag kényelembe helyezik magukat, addigra Enna is kezd magához térni, de javulása csak ennyire terjed ki, még gyenge és sok vízre lesz szüksége ahhoz, hogy erőre kapjon. Az egyik perdai segít neki, egy bőrtömlőből a nyakára locsolja a vizet és igyekszik megvédeni a rászálló hamutól. Újabb perdaiak jönnek az elsők kiáltására és igyekeznek beterelni Oliveréket a sziklaotthonokba, ám mielőtt bejutnának, halk surrogás hallatszik a levegőből, majd a hamu felkavarodik. Lassan tisztul ki előttük a kép, két kutatódrónról, mely felettük lebeg. Oliver igyekezete nem volt hiábavaló, jóllehet már a kapcsolat elvesztése után közvetlenül elkezdték keresni a siklót, a vulkánkitörés miatt nehézkes volt tovább jutniuk. Három drónt küldtek ki, de egyet elvesztettek, kettő követte a nyomokat és Oliver jelét, bár nehéz volt bemérni. Ám ahogy a fejük felett lebegnek, már azonosítják is Dr. Mann-t a két katonát és sajnálatos módon Aine-t is. Az ellenálló nőnek az a szerencséje, hogy ezek a drónok kutatásra lettek fejlesztve és nincs rajtuk fegyverzet, különben már lelőtték volna. Az viszont már biztos, hogy a segítség elindult és a drónok hatótávját tekintve nem lehetnek messze. Ezt minden bizonnyal Aine is tudja, ideje figyelmeztetni a bent lévő társait. Nekik előbb kell eltűnniük, minthogy a segítség megérkezne. Persze ki tudja, hogy a benti helyzet tekintetében Alecék hogyan döntenek, hiszen a CQL követ akár erőszakkal is elvehetik a perdaiaktól azok, akik teljes fegyverzetben és páncélban érkeznek majd meg Shaz`or háta mögötti faluba. *
Én biztosan nem segítek ellenség állapotán, nem vagyunk jelen állás szerint puszipajtások, vagy bármi más. Csak nézem a perverz civilt, hogy ő teljes erőbedobással segít a sajátjain, amivel szerintem nincs gond. Mikor vizet ajánlj a perdai nőnek, akkor csupán ennyit tudok odamorogni. - Van vizem – ezzel egyetemben tovább figyelem a perdai nőt, hogy mikor fog magához térni. Nem esne jól, ha úgy könyvelnének el minket, hogy megöltünk valakit közülük. Mikor észlelem, hogy Enna ébredezik, akkor rögtön szólok az egyik perdai társának. - Itassa meg a társát, felébredt a gyógyító és gyenge. - legalábbis az ébredezés mozdulataiból erre tudok következtetni, s marhára fogalmam sincs, hogy miként lehetne komfortosabbá tenni a helyzetét víz iváson kivül. Szóval nemes egyszerűséggel ott hagyom a társainak, mikor zümmögős berreggést hallok. ~ Mivan? ~ nem kell sokat várnom ahhoz, hogy megpillantsam a drónokat. Első ötletem, hogy ledobni az egyiket a késemmel, de a józan ész felülja bennem e tett megtételét. Ott vannak a többiek! Nekik ki fog szólni? Hát nekem kell! S miképpen lehet stílusosan távozni? Bemutatok a drón felé, majd ügyelve arra, hogy el ne kapjon, inkább kiválasztok a perdaiak közül egy éppenséggel elvarázsolt személyt, mármint biztosan csodájára járhatnak annak, a repülő tárgynak. - Hello, a nevem Aine. Segíts megtalálni a társaim, te jobban ismered a járást. - szólok hozzá, s hogy üzletnek tűnjön, akkor a következőt mondom neki. - Segítésért cserébe kapsz tőlem egyszeri ajándékot. - próbálom vonzóvá tenni számára a helyzetet, s ha megteszi, akkor természetesen követem, de nem maradok kuka. - Valahová befelé mentek – remélhetőleg több perdai is ad útbaigazítást a meglevőnek, szerintem azért ők így egymás között számon tartják, hogy mint mi idegenek merre vagyunk. Ha sikeresen megtalálom a többieket, akkor csupán ennyit mondok. - Gonosz szemek, ideje indulni! - s ezzel egyetemben, mivel a sajátjaim, így hozzálátok a segítségnyújtásnak, már aki igényli. Minél hamarabb távoznunk kell, s köddé válnunk. Azon gondolkozom, hogy a kocsi indítható állapotban lesz-e vagy sem? Végül arra jövök rá a vulkáni hamu biztosan elintézte az elektronikáját, s egy felrobbanást meg nem kockáztatnék meg a csapattal. Ha sikeresen el lett látva sajátjaim sebei, akkor jön a támogatás kifelé, vagy elfelé. Alecet keresem a szememmel s odamondom neki. - A bogár bogaras, ezért marad, meg ami benne van. Később visszajövünk érte – utalok például a nemesisre a bogár szó alatt, s ha mutatja a perdai a kifelé irányt, akkor én egyre elégedettebb állapotban vagyok. Tudom jól, hogy ajándékot ajánlottam neki, amit átadok neki, s megpuszilom az arcát mikor közelebb van. - Ez volt az ajándék, vezess tovább – szólok, miközben továbbra is a többiek mozgását segítem. Ha kijutunk, akkor gyorsan körbenézek a tájékozódás szempontjából, s belőve az irányt külön úton próbálunk együttesen meglépni. Legalábbis ez a terv született meg a fejemben, de ha Alecnek már az ötlete, akkor most álljon elő valamivel.
Tudtam, hogy ha valaki, hát Raven értékeli ilyen helyzetben is a középső ujjas bemutatást tőlem, én pedig hasonlóan mosolyodom el, mikor segítőkészen kijavít egy szó kiejtésében. Olyan apróságok ezek, amelyek egyáltalán nem szükségesek a túlélésünkhöz, de valamiféle értelmet adnak neki: hiszen mi lenne velünk, ha nem cukkolhatnánk folyvást egymást? Az unalom mocsara! Így mikor sikerül már komplexebb mozgásokat is végeznem testszerte, feltápászkodás közben adok neki egy puszit - Rosa meg Zimori épp háttal vannak nekünk, Denisov meg be van avatva -, majd pusztán testvéri szeretetből felhívom a figyelmét rá, hogy jelenleg az ő karja szarabb, mint az enyém, pedig az enyémen egy-két kötés alatt még mindig hiányos a szintetikus bőr! Persze sajnálom is őt, nem véletlenül pöccentem be arra a perdaira, aki ezt tette vele, akár magánál volt a perdai, akár nem. Változtatni viszont nem áll hatalmamban az elmúlt eseményeken, így a jelenre s vele a jövőre koncentrálok. Ravenre csak kicsit hozom rá a frászt, hogy szavaira egy pillanatra megmerevedek, mintha megint megérintett volna az előbbi perdai, de aztán vigyorogva lépek is tovább Josie nyomában, csendben, mert látom, mire készül, ideje visszakomolyodni! Megyek vele, hogy ha Zimori támadna, akkor kettőnkkel gyűljön meg a baja, de pont amikor lesújtásra emeli Josie a kezét, látom meg, hogy Rosa pisztolyt tartó keze Denisovról máshova vándorol át. És a rohadt életbe is, látszik azon a tartáson, hogy nagyon is tudja mit kell azzal a fegyverrel csinálni, rutinos! - Vigyázz! - A lövéssel és az agyagtál Zimori fején darabokra törésével egy időben kiáltok, de elkések vele. Úgy érzem, a szívem kétszer is kihagy egymás után. Egyszer Josie miatt, a mozdulatából látom, hogy talált és csak remélem jelenleg, hogy súrolta, nem átment rajta a golyó. És másodszor amiatt, mert félve nézek mögénk, remélem senkit se talált el a továbbszáguldott lövedék, de az szerencsére a falba csapódott. Közben újabb lövés, az bevégzi - vagy inkább kivégzi - Zimorit, és maga alá temeti Rosát. Úgy vélem, vele elboldogul Denisov, így Josie-hoz lépek. - Jól vagy? Mutasd! - Próbálom kideríteni, mennyire súlyos a sérülés és szükség esetén az ingemből vágok le egy szélesebb csíkot, hogy beköthessük Josie vállát. Innen már rálátunk a Roscoe-Reid és halottak meg perdaiak kis csoportosulására, amiből azt a lényeget le tudom szűrni, hogy a társaim mozognak, a dominiumiak nem, és ez egy kedvező felállás, a fordítottjától tartottam. Elgondolkodni sincs időm a begyűjtögető perdaiak láttán, mert ekkor toppan be Aine-. Rövid végigmérés állapotcsekkolás céljából, de láthatóan ő legalább jól van, a hozok hírek viszont nem túl jók. Kezd kiújulni a fejfájásom, de már nem a másnaposság a fő ok... - Mondd, hogy csak felderítői... - Sóhajtom, bár tudom, hogy nem harci típusú drón lehet, különben ezt a lényeges infót biztosan nem hagyta le volna Aine. A folytatásra viszont elmosolyodom, miután gyorsan dekódoltam, milyen bogár, bár ki is mondhatta volna, hogy a kocsira gondol. - Szeretem az optimizmusodat! - Utalok arra, hogy visszatérünk ide és a motyó meglesz még, de hát legyen a nőknek igazuk, jelen esetben most Aine-nak. Az nem nagyon kérdés, hogy mennünk kell. Ilyen állapotban keservesen hosszú út lesz a Rebelliumig. - Gyalog leszünk, bírjátok majd? Vagy bújtassunk el titeket itt? - Fordulok Reid-hez és Roscoe-hoz. Nem szívesen hagynék hátra még két embert, főleg ha esetleg a dominiumiak átkutatják a helyet, de társaim érzik a legjobban, mennyit bírnak még el. Válaszukat követően fordulok vissza Vharan-hoz. - Vharan! Égi vezetők küldeni volt repülő pici szerkezet, tudni messziről látni és figyelni annak szemével, hasonlóan te képesség! Ők nem tudni kőről még! Ha ti hozni kő ki innen, akkor takarni le kő! Vagy égi vezetők követni titeket repülő pici géppel és jönni el kőért! Nekünk menni kelleni most. - Azt nem teszem hozzá, hogy a CQL-t csak kesztyűben fogdossák, remélhetőleg ezt sikerült kellően az eszükbe vésni. Majd húgomra rebben szomorúan a pillantásom, ez egy rövid búcsú lesz, mint Égtükörben is, ölelés nélkül, hogy a remélhetőleg összeakadt tekintetünket követően már forduljak is el, és segítsek a sérültjeinknek.
*Alec szeret. Haragszik még rám, de szeret, mert cukkol, mert pimasz és mert még ebben a nagy kavarodásban is megkockáztat egy puszit. Arról nem is beszélve, hogy leütötte azt a perdait, aki nekem dobta a széket vagy mi a francot. Tisztára hős, már csak a beállás hiányzott hozzá lobogó köpennyel…..ja! az Jenkins. Vennem kell a bátyámnak is egy olyat. Igyekszem a fájdalom közepette is megmagyarázni a kő helyzetét a perdaiaknak, mert úgy gondolom, minél előbb megértik mi van, annál hamarabb szabadul fel a gyógyító akivel nagyon szemezek, és annál hamarabb haza is jutunk. Nem tudom, hogy odakint hogy áll a helyzet, de sok jóra nem számítok. A gyógyító valamit megért a karattyolásomból és amiről ő beszél, hellyel-közzel számomra is érthető és csak bólogatni tudok rá Vharan felé. Hasonló dologról számol be a múltból, amiről én is beszéltem és lám ugye, minden úgy is történt. A vulkán kitört, a perdaiak megbuggyantak, szerencsére nem tartós, ahogy elnézem azokat akik magukhoz tértek. Alec is megmarad szerencsére, még arra is van időnk, hogy hülyüljünk egy kicsit, de ez nálunk együtt jár a pánik leküzdésével. Nem veszem be a felszólításomra és érintésemre produkált dermedését, csak az egyik szemöldököm moccan feljebb, majd szemet forgatok. Irány Vharan és az ő hatalmas háta mögötti biztonságos hely. Homlokomat a hátának szorítom és veszek egy nagy levegőt, majd ráharapok a nyelvemre. Nem sok időm van csendesen szenvedni, mert az események lassan indulnak be, aztán sok száznyi fordulatot véve meglódulnak. Annak örülök, hogy legalább Vharan megértette mit akartam mondani a vulkán kitörés CQL kőre gyakorolt hatásáról és rá is bólintok arra, hogy később, ha már nem kavarog körülöttünk a kaki, megszervezzük a kőmentő akciót. Eggyel több lehetőség, hogy találkozzam vele. Naná, hogy magamat is beleszámolom a mentőcsapatba és Vharan sem hagy ki, amit az én szófordulatommal hoz a tudomásomra. Elmosolyodom és ép karommal hátulról átölelem, már amennyit átérek belőle. Halkan kuncogok, ami keveredik némi fájdalmas nyöszörgéssel.* -Sokbeszéd jobban tetszeni, de Baszki is jó lenni. *Ezen pont után lódul meg velünk az események sorozata. Azt még látom, hogy Amazon a nevéhez méltón megindul sompolyogva Zimori felé és Alec ott van a nyomában. Denisov meg alkudozik Rosával, bár szerintem én jobban csinálnám. Denisov az erő, nem véletlenül ő Mr. Hardware, szóval nem dumálja ki magát a hirtelen CQL kő imádóvá lett gyakornok pisztolya elől. Mire észbe kapok, addigra Zimori elalél épp társam karjaiba, de közben lövés is dörren, amit annak rendje és módja szerint kísérek.* -VVVÍÍÍÍÁÁÁÁÁÁÁ! VÁÁÁÁÁÁÓÓÓÓÓÓBASSSSSZKIIIIII! *A kinti lövések után ez hangosabban robban bele a fejembe, a sziklafalak rendesen visszaverik és olyan érzésem van, mintha az egész a testembe vágódott volna. Még a kisláb ujjam is beleremeg. Alec jobb helyzetben van ahhoz, hogy lássa a történteket, én viszont Vharan háta mögül kibújva azt nézem, hogy ő épségben van-e, na meg Vharan is, még magamat is végigtapogatom. Csak Amazon sérült meg, Zimorinak meg annyi, ő meg maga alá temette Rosát. Feltételezem Denisov innentől átveszi a helyzet megoldását, én inkább előveszem ismét a kis flaskámat és lehúzok egy kortyot, majd azzal a kezemben belekarolok Vharanba és húzom magammal Amazon felé, akit bátyám már kezelésbe vett. Zimorit elkerülöm, sajnálom, ahogy mindenki mást is sajnálnák. Nem ilyen véget kellett volna érnie, de annak örülök, hogy nem a tesóm és társainak a számlájára írható. Amazonnak nyújtom a flaskát, neki nagyobb szüksége van rá és még értékelni is tudja.* -Jól vagy? Megmaradsz? *Kérdezem Amazont, majd válasza után Denisov felé fordulok.* -Maga megmarad Hannibal? Ez van ha valaki ennyire kapós. Én jól vagyok, köszönöm kérdését, csak a fél karom szakad le mindjárt, de rá se rántson. *Legyintek immár az üres de ép kezemmel, majd a töröttet igyekszem magamhoz szorítani, hogy véletlenül se mozduljon el. Alsó ajkamra harapok, ha nem érünk haza gyorsan, vagy nem vesz kezelésbe a gyógyítójuk, rongyosra rágcsálom a számat. * -Jön nekem egy pöröllyel és egy kék fityegővel. *Vharanba karolva, ha ott van még mellettem, közlöm Denisovval a követeléseimet, mivel ő húzott ki a siklóból s ezért maradt ott a két legféltettebb kincsem….három. Mind egy táskában. Kifelé indulok, de nem kell sokat mennem/mennünk ahhoz, hogy szembesüljünk a korábban hallott lövések eredményeivel. Kisebb kavarodásba csöppenünk, vér mindenhol, a földön felismerhetetlen arcú, csak a ruhájából és a rangjelzéséből azonosítható Malcolm és a torkon vágott Taylor, bátyám két társa szintén vérbe és bosszúszomjba borulva, míg a pergőn karattyoló perdaiak szedegetik össze a még használható fegyvereket. * -Aztakurva, redvás, büdös, kénkőszagú, rothadt feokray páncélba bújtatott, laflova nyállal teleköpött sziklaféreg karmoljon meg! Látom buliztak. *Csak meresztem a szemeimet Taylorék holttestén és azon agyalok, erről milyen jelentést lehet írni. Baszki! Ezen nincs mit szépíteni, látható, hogy nem perdaiak keze munkája, szóval szereztek még egy fekete pontot maguknak az ellenállók. Ha Vharan ott van mellettem, megszorítom a kezét. Pocsékul érzem magam, szép bemutatkozás, halomra ölték egymást egy perdai faluban. Az események azonban még nem értek véget, lassan mindenki aki kint ragadt, beóvakodik. Legelöl a nagyszájú Nemesis sofőr, akinek a szavaiból azt veszem ki, hogy kereső drónok jelentek meg. Ez azt jelenti, hogy el kell válnom Alectől. Megint. * -Majd én elintézem, ti húzzatok el innen. *Szólok a tesómnak a hosszú litániája után és ép kezemmel hessegetem is el őket. Azt hiszem csak Rosa maradt, aki még beszámolhatna arról, hogy mit látott Alec és én köztem, de őt Denisov kezelésbe vette, vagy hamarosan fogja. A többiek meg még talán kint vannak, vagy nagyon hátul ahhoz, hogy bármit is észrevegyenek. Remélem. Alec rám vetülő búcsúpillantására csak sóhajtok egyet. Kísértetiesen ismerős a helyzet, csak most nem fagytak le a lábujjaim. Magamban rebegem el amit hangosan mondanék, hogy vigyázzon magára és ne merészeljen nekem megsérülni. Addig állok ott, míg el nem tűnnek a szemeim elől, nem megyek ki, hogy utánuk nézzek, de remélem, hogy sértetlenül visszaérnek a Rebelliumba. * -Vharan, jönni velem. Kő kell rejteni. Takarni le, nem fogni meg. *S húzom magammal megint vissza az ispotályba, ahol a kő van, meg Denisov. Tőle remélem, hogy segíteni fog, ha Rosát már elintézte, persze azt is remélem, hogy a nőt nem ölte meg. Nem kell újabb hulla, épp elég van már így is. *
Nem vagyok senki felebarátja, sem pedig a perdaiak védőszentje. Nem kérnek ők abból, hogy én legyek a védelmezőjük, sőt ... valószínűleg egyikünkből sem kérnek. Igazából a perdaiakkal semmi problémám, egyszerűen nem érzem különösebben kötelességemnek azt, hogy túlzottan foglalkozzak most velük. A társaim hellyel közzel meglesznek, nem fognak meghalni és ez a lényeg. A megmenekülésünkkel kapcsolatban, igazam lesz, amikor egy felderítő drón érkezik és elkezdi pásztázni a területet. Remek! Erre vártunk, hogy megérkezzen a felderítő előörs, ami magával fogja hozni a lovasságot.
Nem kell különösebben sokat agyalnom azon, hogy összerakjam magamban a képet, hogy bármi is történt odabent, ahová Taylorék bementek, az ellenállók valószínűleg összetűzésbe kerültek velük. Ha nem teszek semmit, akkor részese leszek mindannak a borzalomnak, amit még elkövethetnek vagy elkövetnek. S soha nem kerülnek bíróság elé, a múltban elkövetett tetteik miatt sem. Tekintve, hogy az ellenállók valamit mókolnak odabent, nem tudhatnak róla, hogy a drónok megérkeztek, csak Gázpofa. Ha elengedem, ha hagyom menni, akkor értesíti a barátait és lelépnek, gyorsított tempóban. Ha viszont feltartóztatom őt, akkor a lovasság letartóztathatja, ezt a söpredéket.
Akkor vetődök rá és próbálom fizikai előnyömmel a földre teríteni, amikor először fordít hátat nekem, egy pillanatra. Nem kell különösebb képzettség ahhoz, hogy valakit a földre rántsunk, ha váratlanul érkezünk és kellően nehezek vagyunk. Tekintve, hogy férfi vagyok, valamint nem tűnik túlsúlyos malacnak, van némi esélyem arra, hogy leteríthessem. Igyekszem úgy vetődni, hogy ha letudom rántani, akkor hasra essen és fölé kerüljek. Legnagyobb bánatára, nem a nyelvleckés ajánlatát akarom hátulról megvitatni vele. Sokkal inkább a fejét beleverni a padozatba, ami elég keménynek tűnik ahhoz, hogy amikor az arca, takarja azt gázálarc vagy bármiféle alkalmatosság, keményen ütközzön a talajjal és fájjon. Nagyon. - Castex, segítsen! - Kiáltom, akár sikerül fölé kerekedni, akár nem. Nem tökéletesen helyre tett kéz ide vagy oda, ha van egy kis esze, a drón láttán tudhatja, hogy hamarost befut a segítség. S esélyünk van az ellenállók egy kis csapatát, felszámolni. Szegény Raven Moor, ki tudhatja, hogy mit műveltek vele. Igaz, ami igaz, roppant bosszantó egy figura, de kár érte.
Semmi személyes. Eskü nincs velük személyes problémám, de az a sok rablógyilkosság, meg ki tudja még miféle borzalmakat hajtottak vére, bőven elég, hogy úgy döntsek, megakadályozom ezt a nőt abban, hogy angolosan távozzon a társaival. A drón felvétele alapján, különben is bajban találhatom magamat, ha luftra futnak a domíniumi mentőexpedíció tagjai, mert semmit sem tettem azért, hogy feltartóztassam a nőt.
'I am not against anything, not even infinity. I just don’t want to be made to watch.'
Túl lassú vagyok. Nem meglepő: a sebesüléseim komolyabbak, hogysem félvállról lehetne venni őket, azt pedig, hogy egyáltalán ennyire képes vagyok, mindösszesen a korábban kapott fájdalomcsillapító oldatnak köszönhetem. Nem mintha bánnám. Csak ezért történhet meg, hogy képes vagyok elsodorni Malcolmot, akinek - legyen átkozott - bőven van lélekjelenléte rám lőni, mielőtt elérném.
Eltalál. És még szép, hogy eltalál. A dominiumiak számos hibájuk mellett rigorózus lövészgyakorlatokra kötelezettek, így bejáratott reflexeik és izommemóriájuk átsegíti őket a legváratlanabb helyzetek hátrányos meglepetésein is. A találat a mellvérten át is iszonyatos kínnal jár, a lövedék félelmetes megállítóereje betonfalként jön szembe velem és alighanem ténylegesen meg is torpantana, ha nem vinne mégis tovább a fölvett lendület. Nehéz, tagbaszakadt ember vagyok, aki éppen az életben maradásért harcol. Az ellenfelemnek legalább még egy lövésre szüksége volna ahhoz, hogy teljesen megszabaduljon az általam jelentett fenyegetéstől. Egy olyan lövésre, amire már nincs ideje. Elsodrom, és ahogy a földre kerülünk, rettenetes, harapásszerű fájdalmat érzek. A fülem cseng, mert a közvetlen közelről leadott lövés rövid időre megsiketített a visszhangos barlangban. Minden egyes lélegzetvétel fűrészként jár fel-le a torkomban, a gyomrom forog, de a szemem előtt csak Malcolm arca lebeg - teljes erőből ütöm-vágom szünet nélkül, egyre jobban nekihevülve, amíg csak el nem fogy belőlem az adrenalin semmihez sem fogható hatásfokú energiakoktélja. Ami eltart egy darabig. A szénszálas alkarvédő deformálódás nélkül viseli a rámért megpróbáltatást. Malcolm sokkal kevésbé.
Idegen kezek ragadnak meg a vállamon meg a karomon, és kíméletlen erővel rántanak meg hátrafelé. Csak perdaiak lehetnek, azok vannak ennyien, de számolgatás helyett ordítok, mert a hátammal együtt a mellkasomat is karikába hajtják nagy igyekezetükben, hogy szétválasszanak bennünket egymástól. Ami annyira fáj, hogy csak azt sajnálom, hogy nem maradt elég erőm őket is pofán vágni. Remélhetőleg ez egyezményes jel, és nyelvtudás nélkül is rájönnek, hogy mit cselekszenek, vagy ha nem, hát abból, hogy az arcomon könnyek folynak végig, amiket a gyengédségük facsar a szememből. - Anyád. Ezt szájról kell olvasni, mert lélegzetem nincs hozzá. És akkor megjelenik Alec a látóteremben. Mindig csíptem, de még soha nem ennyire. Ez már csaknem szerelem. Vele van a húga is, fehér arccal káromkodik maga elé épp, de csak keveset hallok belőle. Sípolva feléjük zihálok, ami irdatlanul fáj, aztán félkönyékre emelkedem, Roscoe-t keresve. - Ja - nyögöm válaszul Alecnak nehézkesen, pedig egyáltalán nem így gondolom. - Persze. Csak adjátok be a többit is gyorsan abból az injekcióból. Akkor aztán elbicegek veletek. Egy darabig biztosan.
If you can talk with crowds and keep your virtue, Or walk with Kings—nor lose the common touch,
Malcolm újabb lövése egy gyorsan illanó másodperc alatt összerántja a fókuszomat, látom, ahogy Reid a katona arcába méri az első csapást, majd a másodikat is. A jobb napokat látott fél pár zoknimat a sisak alá gyűröm a vértől csatakos halántékomhoz szorítva, és mielőtt a pisztolyért nyúlnék, a málhazsákba törlöm a vért a kesztyűmről. Ahogy az első perdai megérinti a vállamat, durván megpróbálom lerázni magamról a kezét, elrántani a vállam, vagy odébb gördülni, csak hogy megszakítsam a fizikai kontaktust, közben a tüdőm mélyéről inkább vészjóslón morgom, mint artikulálom: - Ne érj hozzám! Gondolom ezeket a szavakat legalább annyira nem értik, mint én őket, de a gesztusaimnak félreérthetetlennek kell lenniük. Fel vagyok készülve arra is, ha újra megpróbál hozzám nyúlni bármelyikük, mikor már féltérdre emelkedve előhúzom a pisztolyt, hogy közelharcba bocsátkozzam bárkivel, aki el akarja venni tőlem a fegyvert. Ha nem elég gyorsak, akkor a pisztoly csövével is könnyedén szemben találhatják magukat. Az adrenalin ott zubog az ereimben, a sérülés kínja hol erősebben, hol tompábban villámlik végig rajtam, a saját vérem iszamos, gyorsan hűlő réteget képez a fülem mögött, a nyakamon, bekúszik a páncélom alá. Reid ordítására gondolkodás nélkül fordulok felé, és – hacsak nem sikerült elvenniük tőlem a pisztolyt – újra fegyverdörrenés remegteti meg a falakat. Ezúttal csak figyelemfelhívás, egyben figyelmeztetés, hogy eresszék el a társamat, azonban ez lesz az egyetlen mielőtt újra céloznék… A szemem sarkából érzékelem Alec és a többiek érkezését, a szószátyár húga káromkodásával nem foglalkozom. Jó ideje teszek rá, mit gondolnak rólunk a Dominiumon. Ha van lehetőségem, Reid mellé lépek, hogy talpra segítsem. (Ha Vazquez vagy Castex megérkeznek a látóterembe, kész vagyok, hogy mepróbáljam helyben agyonlőni őket is) Alec kérdésére megrázom a fejem. - Nem maradunk itt. Ha nem tudjuk tartani a lépést, csak menjetek, majd megoldjuk. Fél kézzel próbálom kivarázsolni a társam málhazsákjából az elsősegélyfelszerelést, és értékelném, ha a többiek közül segítene valaki, hogy mielőbb megkaphassa a fájdalomcsillapítót, és indulhassunk. - Valaki tud segíteni?
- Ha nem lenne ennyi víz a homlokod mögött, talán magad is rájöhetnél. Nézd a színét! - mondja elég élccel a hangjában ahhoz a remete, hogy komolyan vegye őt a helyi gyógyító. beteges, sápadt fénnyel lüktet a szent kő, amennyiben ők őrizték - még előle is rejtve - tudniuk kellene, hogy nem ilyen, amikor nincs megrontva. Ő úgy hiszi továbbra is, hogy az isteneik műve ez, és talán még tüzet köpő hegy legendája is igaz lehet, a kettőnek nem biztos, hogy van köze egymáshoz. De azt is megtanulta már, hogy a quorsák némely esetben sokkal többet tudnak bizonyos dolgokról, és ő hisz Alec és Raven szavaiban. Főleg azért, mert még egyszer sem kíséreltek sem megölni, sem átverni őt. A többiekben természetesen nem bízik... senkiben sem. Még az is előfordulhat a perdaiakban most a legkevésbé, hiszen már többször bebizonyították a mai napon, hogy nem beszámíthatók a szent kő hatása miatt. A lövésre odakapja a fejét, de egyelőre nem tud mit kezdeni a helyzettel továbbra sem. Sokbeszéd és Alec is azt mondják, amire ő is rájött már. El kell vinni a követ! - Te nem tudod, miket beszélsz, Dhimik! És fejezd be a nyöszörgést, nem vagy te egy derékalj laflova! - mordul rá mérgesen fajtársára, a Danának pedig megadva a tiszteletet biccent. Raven közelsége jól esik neki, és hagyja magát pajzsként vonszolni, egészen addig, amíg úgy nem néz ki, hogy minden kezd visszaállni a helyes kerékvágásba. - Dana! A hasonló ruházatúak a rossz quorsák, a többi a normális. Ők elfogadják isteneink akaratát és nem akarják a szent követ - rámosolyodik halványan Josie-ra az információért. - Viszont el kell innen vinni a Sel'Ogeit, mert... - egy picit elgondolkodik, hogyan is magyarázhatná ezt el, mert nem egyszerű, hiszen ő sem ontosan érti, miként működnek az emberek szerkezetei. - ...látnak minket gépmadarak szemeivel. Le kell takarnunk és el kell vinnünk egy időre, vagy el kell költöznötök. Dana ez a te döntésed, de ha itt marad az égi quorsák elviszik innen a Sel'Ogeit erőszakkal - fejezi be így végül. Szerencsére egyelőre nem támad rájuk senki, így Raven felé fordul, akit nagyrészt nem vett figyelembe. De most csak az övé a szemei csillogása. - Keressük meg Enna-t, meggyógyít. Aztán menj - mondja, és végig simít a lány arcán. Reménykedik benne, hogy az egész helyzet megoldódik.
- És melyik irányban lenni van a messzire lenni van szentély? Kérdem a megnevezéstől enyhén elpirulva – holott én sehol se vagyok Enna gyönyörű fakószőkeségéhez! – RPB-tól, miközben érzem, hogy a létigét túl sokszor használtam, de a nyelvtanra most kevesebb kapacitásom van, mert közben egy formálódó ötleten gondolkodok. Aztán még fél füllel figyelem, amit magyaráz a helyi vezetőknek, egy apró biccentéssel válaszolok, mikor kihámozom, hogy átment az én vartyogásom és tájékoztatja a társait. Utána viszont már a kis magánakciómra összpontosítok, ami kicsit sem úgy alakul, ahogy terveztem. Talán csak az eleje. Földbe gyökerezett lábakkal állok, fülemben cseng az összetört agyagtál iszonyatos fegyverropogása. Észre se veszem, hogy igazából hátrálok pár lépést, egészen Alecig. Meglepődök, nem is tudtam, hogy mögöttem van. Egy pillanatra nézek csak rá, aztán vissza az imént összerogyott alakra. - Én?! Fordulok felé kérdésére tanácstalanul, de szemeim már újra áldozatom mozdulatlan testét pásztázza. Lassan felfogom kérdését, és elengedem a vállamat, amit elfehéredő ujjakkal szorítottam. Ezt se vettem észre. Azt hiszem nem csak az ujjaim fehéredtek el, minden bizonnyal én magam is falfehér vagyok. - Jól. Ismét elégettem egy életet, kicsit karcosabban, mint idáig, de azért megmaradok. Hagyom, hogy megnézze és ellássa a sebemet, én végre elszakítom pillantásomat Zimoritól és a vértől maszatos ujjaimat nézem. Kezemet nadrágomba törlöm. Még mindig csengenek füleim, de ebben a csengésben már külön tudom választani a Rosát ingerlő, figyelemelterlő szavakat, a testek tompa puffanását, az agyagtál csörömpölését, a lövések dördülését, a vigyázó kiáltást. Még nem tudom sorrendbe tenni őket, ahogy a felvillanó képekkel se tudok mihez kezdeni, tartok tőle, hogy lesz még belőlük több is, talán idővel az egész jelenet újra összeáll majd a fejemben. Maguk az érzelmek még végképp nem értek ide, most egyébként is a fizikai fájdalom hatásosan eltereli figyelmemet. Mire Alec ráköti a rögtönzött kötést a sebemre, az már forrón lüktet és perzselve zsibbasztja egész felkaromat is. Jól jön Raven flaskája, amit most udvariaskodás nélkül, jól meghúzok, hogy a végén kicsit köhögök is. - K..k..köszönöm. Pillantok először a bátyra a kötözés, majd a húgra a belső fertőtlenítés okán. - Meg. – Válaszolom Ravennek, miközben visszaadom a flaskát. - Ha a grodrakoknak se sikerült, akkor pár miliméteres fémgolyónak nincs esélye. Vonom meg vállaimat, ami határozottan rossz ötlet volt, az égő fájdalom az ujjbegyeim hegyéig lángol fel és csak lassan hajlandó visszakúszni, de nem panaszkodok, legalább nekem csontom nem tört. Követem Alecet kifelé az ispotályból, közben előre meredve lehajolok Zimori fegyveréért, megjegyzem amennyi sérülést itt elszenvedtünk, ez inkább valami gladiátoraréna volt semmint fantasys kórház. Jó kijönni onnan, vissza se nézek. Pedig a folyosón minket fogadó látvány se szívderítő. Összeszorított fogakkal nem nézek a katonákra, csak arra fókuszálok, hogy Reid mellé érve segítsek kivenni az injekciót a zsák mélyén lévő elsősegélydobozból. Be tudnám adni, ha muszáj lenne, de így Reid érdekében inkább továbbadom ép kezemmel Alecnek. - Beadod? Kérdem, de igazából nem várok választ, neki van csak két épen mozgatható karja. Érzem a helyzet iróniáját. - Ha a kocsi tropa, a pótot nem tudja elhúzni egy-két molaf? Egyértelmű, hogy távozásunk pillanata közeleg, így korábbi ötletemen kicsit faragok, de nem dobom el teljesen, de előbb ez az információ szükségeltetik, addig minek vessem fel a menekülés + kavicsköltöztetés kombinációját, lehet több okból sem kivitelezhető. Mivel emlékeim szerint nagy ütést kapott a Nemesis és ki tudja, mi hullott rá az elmúlt időben, ezért nem számolok vele. Ha mégis beindul, az csak megkönnyíti a helyzetünket és megspórol némi alkudozást a perdai disznókra, már ha tartanak itt belőlük.
- ...csak azért, mert azt hittem több esze van a látszatnál, de már látom, hogy nem... - rázom meg lemondóan a fejemet, mikor a rejtélymegfejtős álmomat csak úgy egyetlen hanyag mondattal romba dönti. Mivel már percek óta arra várok, hogy a Rosa-féle cselekményfolyam a tetőfokára hágjon, végtelenül türelmes vagyok, de ennek most vége, mert látom, hogy ez sehová sem vezet, főleg Zimorival karöltve nem. Josie mozdul, lecsap, én pajzsként rántom magam elé ezt a pilótának füllentett szerencsétlenséget, mire odakint lövöldözni kezdenek, ami már kellőképp összezavarja az amúgy a végtelen nyugalom álcája mögé rejtőzött nőt és össze-vissza lövöldözni kezd. Nagyon nem hagyom elmerülni eme mesterség gyakorlásában, cserébe viszont megkapja tőlem a szitává lőtt Zimorit ajándékba, ha már olyan jól kitervelték ezt az egészet, viselje el szó szerint az agyszüleményének súlyát. Szerencsére a golyók nem száguldanak át a zászlós testén, így nem kapok találatot, ám ami innentől következik azt nem fogja zsebre tenni a páros még életben maradt tagja. Alig zuhan rá tehetetlenségénél fogva a fickó a vékonydongájú nőszemélyre, én máris ott termek és jobbommal ráfogok Rosa nyakára, hogy ne tudja a fejét mozdítani. Balommal a kezében lévő fegyver után nyúlok, legyen az akár a halott férfi és a teste közé szorulva, vagy épp szabadon. Ha szabadon van, akkor talán nem kell hozzá ujjperceket ropogtatnom, hogy eleressze a fémtárgyat, mindenesetre nem jelenthet túl nagy erőkifejtést megszerezni a pisztolyt. - Emlékszik? Azt mondtam magácskát nyírom ki utolsónak... - amíg elhangzik a kérdésem, Rosa szemeit vizslatom, aki feltehetőleg ebben a pillanatban bármire igenlően bólogatna, ha az élete múlna rajta, pont mint most. - ... _Hazudtam!_ - egy másodperc elteltével vonásaim megkeményednek és ellentmondást nem tűrően, a jobbommal kipeckelt nyakat a szó kellően szoros értelmében elreccsentem. A művelet után a visszaszerzett pisztolyomat nem teszem el, sőt mi több, Zimori stukkerét is megszerzem, mert egy fegyver birtoklásától csak a kettő a jobb. - Nincs gond, de a pörölyfogó karja volt már jobb formában is nemde? - mutatok a minden bizonnyal törött végtagra és osztozva a fájdalmán fájdalmasan húzom el a számat, bár én magam már időtlen idők óta nem éreztem még csak hasonlót sem, mint most Raven. - Én csak úgy ígérek, ha be is tartom azt. - szólok a távozó félben lévő lány után, majd mikor egy kicsit magamra hagynak, átkutatom a hullákat, hátha tartogatnak számomra némi érdekességet, ami még jól jöhet a megmenekülésünket illetően, főleg úgy, hogy lassan nem marad életben a dominiumi-képviseletből senki sem. - Na, mi a terve Ms. Software? Odakint mi a helyzet? - egyebet nem kérdezek, szerintem magától is csacsogóra fogja, főleg, ha látta mit műveltek odakint egymással az ellenlábasok.
*Enna az eloraki gyógyító nő Aine gondoskodásának hála kezd magához térni, bár még fáradt nagyon, de fel tud állni és az odasiető perdai segítségével akár a saját két lábán be tud menni az ispotálynak helyet adó szikla helyiségbe. Ott viszont belecsöppenhet a véres drámába. Oliver nagy lelkesedéssel veti rá magát az ellenálló nőre, le is tudja teperni a földre, egyenesen a vastag hamurétegbe, körülöttük magasan száll fel a felkavart hamu és ha nincs rajtuk maszk, vagy kendő az arcukon, akkor bizony a hamu beleszi magát a szájukba, orrukba. Ez azonban nagyon nem változtat a helyzeten, Oliver a saját súlyával tartja lent Aine-t, a nő izmos, formás feneke pont az ágyékánál kerekedik. Nem tudni miért kiált segítségért Castex felé. Vagy nem bír a nővel, vagy épp ellenkezőleg…esetleg nem tudja mit kezdjen a pikáns helyzettel. Castex félgőzzel siet Oliver segítségére, hiszen az egyik kezét nem tudja használni, de így már ketten akadályozzák Aine-t abban, hogy megvigye a hírt a bentieknek. Az, hogy kinek mit oszt ki Aine, rajta múlik, még harcolhat a két…illetve a másfél férfi ellen, alaposan helyben hagyva őket, vagy feladja a harcot. Akire senki nem figyel, az Vettriano, az etológus segéd, akinek azóta, hála Roscoe minden vérzést elállító csodazoknijának, elállt az orrvérzése és egy zsebkendőt az orra elé kötve viszonylag távol tudja tartani a hamut a légzőszervétől. Ő is észreveszi a drónokat és nagyon megörül a látványnak, hiszen ez azt jelenti, hogy hamarosan jönnek értük. Nagyon lelkes és fogalma sincs, hogy odabent már nincs kinek nagyon szólnia, a csapat „rosszabbik” fele már egy másik világban búslakodik azon, mit rontottak el. Bár a lövések hangja kihallatszott, remélve, hogy a dominiumiak kerültek erőfölénybe, a sziklafal mentén surran el Oliver és Castex illetve a hamuba tepert Aine mellett és lép be oda ahol lassan már szárad a vér. * -Drónok! Már tudják hol vagyunk! *Kiáltja boldogan, majd megtorpan ahogy a látvány mellbe vágja. Kendője alatt lefagy az arcáról a kérészéletű mosoly. * -Óóó! Szent kancellária! *Ijedtében hátát a falnak vetve próbál észrevétlen maradni, de már késő, mindenki felfigyel rá. A másik kakukktojás, aki a develorok eszeveszett vonulásakor nem jutott be Taylorék után, az Berger. Őt egy másik sziklaotthonba terelték a perdaiak, de mostanra már ő is kimerészkedett velük együtt. Ahogy a develorok elvonultak, Berger a korábban eldugott fegyverrel a kezében indul el Taylorék után, nem is sejtve, hogy mi történt. Vettriano mögött lép be az ispotály előcsarnokába. *
[Ispotály – gladiátorok egymás közt]
*Dana Xylira és Dhimik nagyon régóta őrzik a Sel-Ogei követ, a kő pedig már azelőtt itt volt Nimiirében, hogy ők megszülettek volna. A legenda már megkopott, sokan csupán mesének tartják még a perdaiak között is, talán csak az Emlékek Őre erősíthetné meg az eredetét. Épp ezért nehéz elhinni, hogy a Sel-Ogei okozta volna a rejtélyes kórt, ami Nimiire lakosait sújtotta. Vharan azonban viszonylag számukra is érthetően mondja el mindazt, amit Raven, Alec és Josie próbált perdaiul közölni velük. Vharan utolsó rámordulása ébreszti fel Dhimiket, aki rosszallóan néz a remetére a sértését követően, és már nyitná a száját, hogy kiklrje magának, ám Dana Xylira gyengéden megérinti a karját és maga felé fordítja őt. Halkan, másokat nem zavarva beszélik meg, mi is legyen a Sel-Ogei kővel, míg odakint az előtérben nagyot fordulnak az események. Xylira bólint Vharan minden magyarázó szavára, de láthatóan a sok megpróbáltatás után sem szívesen költöznének el, a követ pedig szintén nem akarják elvinni, hogy másra bízzák. Nagy dilemma ez nekik, még úgy is, hogy az égiek megtalálhatják. Míg ők tanácskoznak, Denisov is bevégzi Rosa perdai útját. Könnyedén csavarja ki kezéből a fegyvert és markol a torkára a másik kezével, hiszen Rosa Zimori testének fogsága alatt nem nagyon tud mozdulni. Rosa szemeit kínos lassúsággal üvegezi be a halál lehelete. Denisov megszerzi mindkét pisztolyt, azon kívül a pda-kat találja meg, melyek közül Zimorié az érdekesebb, elég csak egy érintés és megjelenik rajta a jeladó ikonja, ami most is sugároz. Rosáéhoz több tudás kell, hogy megnyitható legyen, de talán ráér később is. Zimorinál található még egy a seregnél alapfelszerelésként használt kés. Roscoe-nak meg kell küzdenie a perdaiakkal, ők ugyan csak segíteni akarnak, de az ugye nem megy anélkül, hogy megérintenék. Mozdulatai és hanglejtése azonban elég érthető, nem kell ismerniük az emberi nyelv szavait ahhoz, hogy rájöjjenek mit akar, vagyis mit nem akar. Elengedik őt, de a fegyveréért nyúlnak, hogy elvegyék. Amit érnek azt begyűjtik így vagy úgy. Roscoe-ét nem tudják, ő mérgében a levegőbe, vagyis a felettük lévő sziklamennyezetbe lő és ez elriasztja a perdaiak többségét. Egyet kivéve, aki mégis a háta mögé oson és megérinti őt. Elég néhány pillanat, míg Roscoe megpróbál elhajolni, vagy kifordulni az érintés alól, de addigra már csak azt veszi észre, hogy ahol eddig fájt, most már csupán kellemes zsibbadást érez. Az ifjú gyógyító fiú képessége csupán ennyire terjed ki, de talán Roscoe nem fog haragudni érte, főleg ha még a fiú bocsánatkérő mosolyát is meglátja, amint igyekszik felemelt kezekkel elhátrálni a közeléből. Reid nem ússza meg könnyen, őt erősebben ragadják meg, de kell is, amiért olyan heves természete van, bár Malcolmot így sem tudják megmenteni. A fájdalmas kiáltásra azonban elengedik s mikor a lövés dörren, úgy reppennek szét, mint egy felzavart madárcsapat. Végszóra esik be Vettriano a nagy hírrel, de rögvest falhoz is lapul, mikor meglátja, hogy Taylor és Malcolm már alulról szagolják az álomvirágot. Josie épp átnyújtja Alecnak a fájdalomcsillapító injekciót, amit később esetleg lecserélhetnek a Roscoe-n segítő gyógyító fiú érintésére, mikor a mindenki által elfeledett Berger tolakszik be előreszegezett fegyverrel a kezében. A csövét Roscoe felé fordítja, hiszen az ő kezében látható egyelőre a pisztolya, Denisov még bent van az ispotályban, Josie-nál nincs, Alec-é nem látható, a többit pedig a perdaiak begyűjtötték. * -Meg se próbálja! Maguk itt maradnak! *Roscoe-t figyelmezteti, hogy ne próbálkozzon, mert akkor ő is a sziklába harap, majd gyorsan felméri a helyzetet. Az ispotályba visszatérő Ravent nem látja, sem Rosát, Denisovot és Zimorit. A többiek pedig vagy ellenállók vagy halottak. Hátrébb lép, még mindig Roscoe-t szemmel tartva, és hacsak nem lövi le valaki más, akkor kikiált azoknak, akik kint a kupacot alkották. Az a terve, hogy a dominiumiakat kitereli és az ellenállókat bezárja a perdaiakkal együtt, míg meg nem érkezik a felmentő csapat. Arra persze még várni kell, hiszen a Nemesis sem fog beindulni a rátelepedő és mindenhova beszálló hamu miatt, de megéri várni.* -Castex! Helyzet van! *Csak őt látta még a társai közül és tudja, hogy nála is van fegyver. Erősítés kell. A Roscoe-ék körüli perdaiak azonban keresztülhúzzák Berger számítását. Az újabb fegyver láttán, ami oly sok bajt okozott már, felbolydulnak. Pergő nyelvükön emlegetik Shaz`ort, akinek átkát kérik Bergerre és legalább négyen egyként vetik rá magukat. Az egyenruhásokban nem bíznak és nem kell nekik ahhoz Vharan figyelmeztetése, hogy ellenük forduljanak. *
0-1: Amennyiben Roscoe előbb célozza meg Bergert, sikerülhet neki lelőni, ám ő is bekap egy golyót, ami ott is marad a fegyvertelen felkarjában. A lövés dörrenésére és Berger hívó szavára, felbukkan az ajtóban Castex. Bár fegyver van a kezében, épp a domináns karja sérült meg, így nem biztos a pontos célzás sem. 2-3: Roscoe még kivárja a megfelelő alkalmat, míg Berger figyelme egy pillanatra elterelődik róla, ám mikor eljön ez az alkalom, akkor nyúl Bergerért az egyik perdai is és a golyó ami Berger testébe fúródik, előbb a perdai karját súrolja, könnyebben megsebesítve őt. Berger azonban nem hal meg. Mögöttük az ajtóban felbukkan Castex, de a Bergert lefegyverezni készülő perdaiak takarják őt Roscoe-ék elől és viszont. 4-9:Roscoe szinte azonnal rálő Bergerre amint belép, így Castexnek sem tud szólni, aki így egyelőre megmenekül. Legalábbis Roscoe-tól.
Mesélő carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
*Bármi is történik, a végére minden jelen lévő perdai megdermed, hirtelen csend szakad rájuk, majd mint a váratlan vihar kitörése, megindul a pergő perdai beszéd, és megpróbálják az embereket kiterelni. Mutogatnak kifelé, aki viszont érti a nyelvüket az tudja, hogy most lett elegük a perdaiaknak az emberekből, és minél hamarabb távol akarják őket tudni. Odabent Dana Xylira és Dhimik végre dűlőre jutottak. A papnő Vharanhoz fordul, és mint Nimiire vezetője, közli vele miként döntöttek. * -Elvisszük a Sel-Ogei-t, néhányunk elkíséri a legközelebbi Szentélyig, ami Elion felé van. Ott fogjuk őrizni, míg a többiek….*Itt elakad, mert ekkor csattan fel kintről az újabb lövés. Xylira összerezzen, akárcsak Dhimik és szemöldökei rosszallóan gyűrődnek össze homlokán. * -Mondd meg nekik, hogy vigyék el a halottaikat és soha ne jöjjenek ide vissza. Csak a bajt hozzák ránk. Menjenek el. Küldd el őket, Shiennelre kérlek! *Végszavára tér magához az utolsó leütött perdai is, ők a háttérben maradnak és azt próbálják kideríteni, mi történhetett az utolsó emlékük óta. Tamiss, aki elsőként tért magához és azóta figyeli Xylira és Dhimik párbeszédét, valamennyit már felfogott abból ami épp körülveszi őket, igyekszik társait beavatni. *
Háh! Magamra maradtam úgy tűnik, hiszen nem tudok eltávolodni a jelenlegi helyemről. Miért is? Mert valaki van annyira romantikus velem szemben, hogy a levesz a lábamról! Gyermeki reflexem segít abban, hogy az esés közben két kezemmel minimálisan tudom tompítani, de rajtam ott van a golyóálló mellény, ami nem puha anyagáról híres. Leérkezve nyögök egyet, hiszen a férfi súlya nyom a padló felé, s egy kisebb időre a tüdőmből kiszökken a levegő. Utána nagyot próbálok beszívni, hogy ezt a hatást ellensúlyozzam, de a gázálarc igazából a szűrője lévén nem a legjobb felszerelés.Abban reménykedek, hogy jól letüdőzi a támadóm a hamut, hogy akadna egy nagyobb hamucsomó a torkán. Naná, hogy dühös vagyok, hiszen nem tudok szólni a többieknek, hogy baj van. Ám mielőtt még azt hinném, hogy ennyivel megúsztam, akkor jön váratlanul jövő fejragadás, s elementáris erővel a földhöz érkezik.Esélyem sincs védekezni ellene, s így az egyik pillanatban még semmit sem érzek, de utána rögtön kimaxolt fájdalomérzet uralkodik el rajtam. Azt hiszem eltört az orrom? S ez a tudat, annyira sokkol, hogy egyelőre semmilyen tevékenységet nem teszek. Abban reménykedek, hogy nem túlságosan komoly a dolog, s nem itt harapok a fűbe.
Igazából még saját magamon is meglepődök, amikor az ellenálló ellenlábas, ellenállhatatlanul elhasal az elhanyagolható elhamvadt elemi enyészeten. Pontosabban arccal a porba. Bumm. Nem kezdhetek különösebben nagy örömbe, mert azonnal átvillan az agyamon, hogy a Terra istene és Perda istenei valószínűleg rám mosolyogtak és megajándékoztak a szerencsével. Sokkalta nagyobb az örömöm, amikor Castex jön és segít dulakodni a lánnyal. Azt hiszem a csapatmunkának tudható be, hogy megtudom ragadni a lány fejét és beleverhetem az arcát a gázmaszkkal együtt a padlóba, ám, ami ezután történik, az majdnem lesokkol. Meghalljuk Berger-t és ezután Castex, mint aki jól végezte a dolgát felpattan mellőlem és ahelyett, hogy ezt a szexi zsákmányt prédára vágnánk, elsiet.
Nah bumm, most kettesben maradtam egy nálam, harcban, jóval tapasztaltabb alakkal. Ez egyáltalán nem jó, nem különösebben örülök neki. Mit is tehetnék? Gyorsan felmérem a lehetőségeket. Ha lemászok az ellenálló csajról, akkor lehetőséget adok neki, hogy rám támadjon. Mivel, szerintem sokkal inkább a meglepetés vitte számomra sikerre az akciót, nem volna kellően kedvező, hogy felálljon és úgy döntsön, dönthessen, hogy megtorolja az őt ért támadást. Tehát nem mászhatok le róla, legalábbis nem most. A drónok reményt adnak, hogy közvetítik, hogy itt bizony nem zsebvásár vagy traccsparty megy, hanem test-test elleni küzdelem és jó lenne, ha sietne a lovasság. Én örülnék neki, ha végre befutna a segítség.
A végtelenségig sem maradhatok a csajon, először is azért, mert egyébként egész jó segge van, legalábbis érzékelem, ahogy a formás idom ágyékomnak nyomódik. Nem, ez nem ideje és helye a szexuális fantáziálásnak, erősen kétlem, hogy kutyapózban felkínálná magát a hamueső meg minden szar közepette, ha most lemászok róla. De azért sem lehetek rajta sokáig, mert nem tudom, hogy amerről Berger hangja érkezett és amerre Castex, az az idióta pöcs, is elszaladt, mi fog kijönni. Pontosítva inkább ki. Aztán hálát adok magamnak, hogy etológus vagyok, bevillan a terv.
A pók is, ha megragadta zsákmányát, lebénítja, majd elhurcolja a rejtekhelyére, ha el akarja tenni későbbre a prédát. Ugyanezt kell tennem nekem is. A baj az, hogy nem különösebben rendelkezem közelharci képesítéssel, így az aktuális helyzetben egyetlen fojtó fogás sem jut eszembe, hát rögtönözök. Az emberek többsége jobb kezes, így kihasználván, hogy ellenfelem kissé elkábult, a padló megcsókolása után, jobbommal megragadom a csuklóját. Ha van nála rejtett fegyver, nem fog könnyedén érte nyúlni. Ettől történetesen még nem fog velem jönni, hogy elrejthessem a testét, amíg befut a Domínium. Így sajnos egy elég fájdalmas módszert vetek be arra, hogy elkábítsam. Kicsit előrébb csusszanok rajta, hogy a csípőjén ülhessek, nekem is kényelmesebb és nehezebben mozog derékból, majd a bal alkarommal egyszerűen ránehezedek a tarkójára. Azon okoskodom, hogy a gázmaszk szűrőbetétje, a padlónak nyomódva, ellentart és ezzel a lány tarkója természetellenes szögbe fog előre hajolni. Pontosabban a nyaki csigolyákat kényszerítem olyan pózba, hogy nyomást gyakoroljanak a gerincvelőre és az agytörzsre. Ha sikerülne oldalra fordítania a fejét, akkor sincs sokkal nagyobb baj, hiszen a folyamatos nyomás a nyakra, előbb utóbb oxigénhiányos állapotot eredményez.
Igaz, ebbe bele is halhat, de én, csak, annyit akarok elérni, hogy minél előbb eszméletét veszítse és ezek után elhúzhassam a testét egy félre eső helyre. Ahova nem lehet rálátni abból az irányból, ahonnét várható az emberek előkerülése. Bőven elég, ha elkábítom és utána átkutatom, hogy van-e nála valami, ami hasznos lehet vagy leginkább csak elvehetem tőle, hogy ne legyen nála fegyver. Még a gázmaszkot is lehúzom róla, nem kell az neki, büdös dögevész! Nekem viszont jól jönne, ha sikerülne egy kis szűrt levegőt szippantani, mellesleg Vasqueznek sem ártana. Gondolom én.
Szóval, ha sikerül időben elkábítani és elhúzni oda, ahol nem fogja látni senki, ha kijönnek a barlangból, akkor lehúzom róla a gázmaszkot. Leveszem a fejemről a pólót, és a háta mögé kötözöm a lány kezeit. Majd a miheztartás végett s hogy szokja a törődést, a hasára fordítom. Ezután kutatom át, azt mondta van vize, hát azt is elszedem tőle, majd a lehetséges zsákmánnyal visszatérek Vasquezhez. A szerzett vízből, ha sikerült szerezni, adok a férfinak is, majd a gázmaszkot átadom. - Szipuzzon egy kicsit, jót fog tenni. Várunk a felmentőseregre, tartson ki!
Legalábbis ezt szándékozom tenni, ha sikerül időben lehengerlő személyemmel, eszméletlenné tenni. Nem pont így szándékoztam levenni a nőket a lábukról, de jelenleg ez is megteszi.
Az ingerküszöb létére érdekes ráébredni olykor. Húgomnak a cifra káromkodása alapján nyilvánvalóan túl van már a szétvert fejű Malcolm-nak meg a másik lelőtt társának a látványa ezen a határvonalon, és akkor még ott van, ahogy Rosa nyakát nemes egyszerűséggel de főleg hidegvérrel reccsenti el Denisov mögöttünk valamivel. Rá kell jönnöm, hogy láttam már ennél durvábbat is, szóval ezek szerint ez ingerküszöbön innen van még. Jó tudni. Valamihez biztosan. Nyilván máshol lenne ez a határvonal, ha nekem kellene ezek közül bármelyiket megtenni vagy a pórul járt oldalon számomra fontos személy lenne. Csak tudomásul veszem az eseményeket jelenleg és ez legalább arra biztosan hasznos, hogy tudjak a jelen teendőire koncentrálni, kicsit visszahívva a régi logisztikus énemből: felmérni a károkat, állapotokat, lehetőségeket és kitalálni, hogyan logisztikázzuk ki magunkat innen. - Rendben. - Biccentek Roscoe szavaira, és veszem el az átadott fájdalomcsillapítót Josie-tól. - Minden rendben lenni. Gyógyír lenni. - Szólok a perdaiakhoz, mielőtt esetleg bármelyik is arra gondol, hogy elszedje tőlünk a számukra bizonyára bizarr kinézetű tárgyat, fegyvernek gondolván. - Csak egy van? - Kérdezek vissza, benne a burkolt kérdés is, hogy nekik szükségük van-e rá esetleg? És ha nincs több, de kellene még, akkor ki kell találni, mit tegyünk. Nagyban függ a kinti helyzettől is, vajon ki lehetne udvarolni némi gyógyítást vagy fájdalomcsillapító főzetet a perdaiaktól, vagy az istennő-szépségű gyógyítónőtől? Közben sietve be is adom Reid-nek a fájdalomcsillapítót, nem nagyon vacakolva és túl rutinos sem vagyok, szóval lehet ez az irántam való szeretet-fokon csökkent majd. Vagy lehet meg se érzi egyéb fájdalmai mellett. Majd röviden átfut a tekintetem Reid-en, van-e olyan nyílt sérülése, amire rögtönöznöm lehetne hasonló, ingből készült kötést, mint Josie vállára. Vagy zokni-nyomókötést Roscoe-módra. - Láttál molafokat? - Felpillantás nélkül kérdezem Josie-t, mert az ötlet nem rossz. Nem haladnánk gyorsabban, mint saját lábainkon, de mindenképpen kíméletesebb lenne a testünknek, ami jelenleg nem hátrány. Ekkor toppan be Vettriano a számunkra nem túl boldog hírrel és a megdöbbentő szóösszekapcsolással - "Szent Kancellária", wtf?! -, és azt se látom időben így, hogy egy perdai megérinti Roscoe-t, s így szólni sem tudok, hogy ne lőjön. Már ha csak a gyógyítás perdai képessége jár sárgán fénylő kezekkel. Figyelmünket csakhamar a belépő Berger vonja magára, amire magamban cifrán elkáromkodom magam, még egyszer, amikor egy társát hívja be. De csak egyet. Mi van a többivel? Várjunk csak, és hol van Aine? Remélem Ennával és nincs baja. A megbolyduló perdaiakkal egyidőben pattanok fel és húzódok a fal mellé felhagyva eddigi felcseri ténykedésemmel. Pisztoly nincs nálam, de a CQL-es tőr igen. Eldobni nem merem, nem erősségem ez a fajta célzás. Eltalálnám nyilván Bergert vagy Castex-et, ha nem takarná őket ennyi perdai. Inkább közelebb osonok gyorsan és próbálok a perdaiak közé vegyülve, kihasználva a kavarodást és azt, hogy a perdaiaknak amúgy is kívánatos, ha mind a kijárat felé orientálódunk - ahol ugye Berger meg Castex is van -, találni akarok egy rést Castex-en, ahol a tőrt a páncélzat ismert illeszték-réseibe döfhetem, mondjuk hónaljnál vagy hasonló helyen, lehetőleg a fegyvert fogó kart szemelve ki. Terveim szerint ez nem halálos cselekedet, viszont ha sikerül, a tőr CQL tartalmának egészségre gyakorolt hatásával együtt ártalmatlanítani tudja egy időre azt a kart, ergo Castex nem fog már lövöldözni, amíg mi a környéken vagyunk. És persze fogom erősen a tőr markolatát, ki ne rántódjon a kezemből!
*Ahol sokan vannak, ott nem lehet követni az eseményeket, főleg ha azokat az eseményeket mi emberek görgetjük magunk előtt. A perdaiak jól megvannak a maguk lassú életével, de nekünk mindig kell valami izgalom. Nos, a mostaniakról szívesen elmondtam volna, kezdve a sikló lezuhanásával, a kitört vulkánnal folytatva, az eltört karomon át egészen addig, míg szinte minden dominiumi kilehelte a lelkét. Nem is tudom, hogy volt-e ennél rosszabb….nem, nem hiszem. Még a konvojos buli sem volt ennyire vére, pedig ott aztán volt ellenállótól zsoldosig, áruló perdain keresztül errator támadás, minden. Hammond hullagyalázásáról már ne is beszéljünk. Muszáj innom, de adok Amazonnak is, elvégre a Búfelejtő nem csak bút felejteni jó, hanem kívül-belül fertőtlenít, és jót tesz a sebesült lelkének is. Erről persze vitatkozhatnánk Jenkinsszel, mert ő mást mondana, feltételezéseim szerint most is vizet adna, de azzal mire mennénk? Azonban Amazon hiába adja vissza a flaskát, nincs kedvem többet inni belőle, még akkor sem, hogy hallottam, jól van. Persze, ha egy grodrak nem fog ki rajta….* -Amúgy szép repülés volt. *Jut eszembe a röpke pillanat amikor Amazon megérkezett a kis csapatunk kellős közepébe, éppen Denisov karjaiba….aki miután elintézte Zimorit, hullát csinál Rosából is. Még szerencse, hogy nem láttam premier plánból és nem hallottam a reccsenést sem, mert tutira eldobtam volna a tudatom. Mér csak azt látom, ahogy elveszi a kezét Rosa nyakáról és érzem, hogy a hideg fájdalom végigrohan a gerincemen lefelé, majd egy éles fordulattal a gyomromat veszi célba és ott egy nagy CQL kőként megtelepszik. A gleccser semmi ehhez képest. * -Maga….maga….maga meg mi a jó büdös francot csinált? Minek kellett megölni? Zimorit még ki lehetett volna magyarázni, önvédelem volt, Rosa lőtte le, de ez…itt? *S mutatok ép kezemmel Rosára, tátott szájjal bámulom és igyekszem normálisra állítani a légvételeimet, sikertelenül. A pánik lassan eluralkodik rajtam. * -Maga szerint erre mit írunk majd? Zimori Rosa ellen fordult, megfojtotta, Rosa meg önvédelemből lelőtte? Most komolyan?! Csessze meg Denisov! Én próbálom megvédeni, de maga mindig beleszarik a levesbe! *Igen, nos ez már minden eddigi tervtelen kalandunkon túltesz. Oké, hogy lelövi azokat akik ránk lőnek, de Rosa…elég lett volna elvenni tőle a fegyvert és leütni, megkötözni. Minderre rá odakint vár rám a következő sokk. A véres mészárlás, melynek legerősebb pontja Malcolm feje. Csak pislogok és ha Vharan ott van velem, az ő kezét szorongatom. Kifakad belőlem a káromkodás, ez már mindennek a vége. Csak remélem, hogy valaki jön és azt mondja jön a segítség, hírhozó helyett azonban inkább visszafordulok Vharannal az ispotályba, hogy összeszedjem magam. Addigra a perdaiak is mind magukhoz tértek és láthatóan nincs olyan bajuk, ami miatt ránk támadnának, de attól az a rohadt kő még veszélyes. Annak amit a perdai nő mond, a felét értem igazán, a többit a szövegkörnyezetből hámozom ki. Tiszta sor, nem akarják, hogy itt legyünk. Megértem őket, én sem akarok itt lenni. Míg Vharan tárgyal velük, vagy kitalálnak valamit a helyzetünkre, Denisov szól hozzám. Igyekszem nem ránézni Rosára, valahogy az ő halála jobban felbolygatja a lelkem, bár Malcolmé látványra nem tett jót. * -Haza akarok menni! Odakint? Véresebb, de nem különb. Magával nem tárgyalok. *Húzom fel az orrom és igen, meg vagyok sértődve. Nehéz lesz kiengesztelnie. Vharan épp jókor simít végig az arcomon ahhoz, hogy egy kicsit kiszakadjak a véres melodrámából. Mit mondjak, nem ragozta túl a romantikát. * -Jó. Keresni meg. Veled menni én.Esküszöm még egy bogára is felülök, csak menjünk innen. Vinni követ el? Te segíteni nekik? *Mutatok a perdaiakra akik már magukhoz tértek, meg a két másikra, akik tárgyaltak és minél messzebb akarnak tudni minket innen. * -Hogy vinni el követ? Gyalog? *A következő ésszerű kérdés. Na meg magunkat is hogy visszük haza? Lemaradtam Vettriano híréről, de minden bizonnyal pár perc múlva tudni fogok róla. Mindenesetre Vharan válaszától függően indulunk meg kifelé, hogy megkeressük Ennát, vagy maradunk még a perdaiakkal tervet kovácsolni. Remélem azért Alec visszajön elköszönni és nem lépnek le suttyomban, mert vele is beszélnivalóm van még. Ha elindulunk kifelé, lesz rá alkalmam. Kérdés persze, hogy megint mire érünk ki, mert percek alatt változik a helyzet. Lehet, még több hullával kerülünk szembe.*
Könnyen lehet, hogy úgy látszik a szar csak most ütött be, pedig meglátásom szerint már akkor megkavarodott a tűzvölgyi trutymó, mikor mindenki szerencsétlenségére összefutottunk odalent az ellenállás képviselőivel és megegyeztünk a rövid, de a túlélés szempontjából annál hasznosabbnak tűnő fúziónkról. A szó átvitt értelmében egy CQL-lel teli hordón ücsörögtünk mindvégig, ami csak arra várt, hogy valaki szikrát csiholjon, és a levegőbe robbanhasson. Pontosabban egy sziklaüregbe, ha már itt vagyunk a krátere kellős közepén. - Azt mondja meg inkább, hogy maga mit csinál, Raven? - kifakadása után felállok a lazaszerkezetű nyakkal heverő és a szitává lőtt hullapáros mellől és közelebb lépve hozzá egyenesen neki szegezem a kérdésemet. - Komolyan azon gondolkozik, hogy mit hogyan fog kimagyarázni majd a fejesek előtt, ha visszajutottunk a Dominium-ra? - vonom össze szemöldökeimet, mert úgy látszik most nagyon nem értjük egymást. - Nézzen már körül, és inkább azzal foglalkozzon hogyan élheti túl mindezt, mert perceken belül vagy az összes ellenálló, vagy kivétel nélkül az összes dominiumi katona halott lesz. Maga is hallotta azokat a lövéseket. - mutatok a kintről beszűrődő erősen baljóslatú zajokra. - Ha Taylor halott, a fej levágva, innentől ezek a dominiumi bohócok hullajelöltek, szóval kapja össze magát és döntse el, hogy melyik csapatban játszik, mert hamarosan lehet magyarázkodnia kell ennek a Roscoe nevű fickónak, még akkor is, ha Alec húga. - nyomom amolyan "fogd meg jól" stílusban a mellkasának a Rosa-tól elkobzott PDA-t. - Csak annyit kérek, hogy egyszer az életben hallgasson rám. - a lehető legkomolyabb arckifejezéssel kérem, amit kérek. - Menjen a testvérével, minél távolabb a Tűzvölgytől, és ne bízzon senkiben. - miután a lány elviharzik mellőlem, hogy megnézze mi történt pontosan odakint, a Zimori-féle jeladóval ellátott PDA-val nem teszek semmit, csak szó nélkül a zubbonyom belső zsebébe csúsztatom. Mire Ms. Software visszatér már a kibiztosított pisztolyokkal a kezemben hallgatom rövid, de annál tömörebb mondandóját a helyzetről miközben feszülten várom, hogy mi történik odakint, ahol kellőképp felhevültek az események.
Vharan
Más szemével
Gyors regeneráció
Kiélezett érzékszervek
Végül minden a helyére kerül, és szerencsére mindenki magával foglalkozik, úgy, mint a saját népével. Vharan próbál nyugalmat erőltetni magára, ami sikerül, hiszen minden úgy alakul, ahol ő szeretné, a perdaiak belátják, hogy neki van igaza. a Dana szavaiból így veszi ki. - Fontos, hogy takarjátok le és ne érjetek hozzá közvetlenül. Akit esetleg megint megfertőzne, ártalmatlanítsátok, amint magához tér, elmúlik a fertőzöttség - figyelmezteti a perdaiakat, bár inkább a Danában bízik, mint a számára agyalágyult gyógyítóban. Ezért is van az, hogy nem a gyógyítók, hanem a Danák irányítják a településeket. Nyilván vannak kivételek is, de itt legalább bizonyosságot nyert a remete számára. Végül Ravenhez is odafordul. - Mondd meg nekik kérlek, hogy menjenek innen, a perdaiak nem fogják akadályozni azt, hogy a sérültjeiket és a halottjaikat elvigyék. És ne térjenek ide vissza, nem szívesen látottak. Sajnos te sem, mert ők nem tesznek különbséget, a mai nap után valahol érthető is - mondja választottjának. A lány is kérdez, egy kicsit elgondolkodik, mielőtt válaszolna neki. Hiszen nem egyszerű a válasz, még neki sem, mert nem tudja, hogy milyen bajba kerülhet a másik, ha úgy válaszol, ahogy szeretné. - Megyünk. Ennát hazakisérem, mert egyedül biztosan nem boldogulna. Te merre tartasz? Bajba kerülhetsz? - kíváncsian fürkészi Raven tekintetét, és mivel nagyközönség előtt áll, nem tesz semmi félreérthető mozdulatot. - Nem, ez az ő dolguk. Mondtam nekik, hogy takarják le. Nem hiszem, hogy kérnének a segítségemből, ez az ő szent dolguk - magyarázza, bár nem teszi hozzá saját kis megjegyzését. Végül sóhajt egyet és rámosolyog a kedvesére, és elindul kifelé Ennát megkeresni. Ha megtalálja és nincs más dolguk, elindulnak visszafelé Elorakba. [/b]
- Nem láttam, de nem is kerestem. Kell még? Felelem Alec kérdésére a hátizsákot még nem elengedve. Épp visszaborulnék bele, hogy a teljes elsősegélypakkot kiemeljem – habár ilyen viszontagságos utazás után, nem kizárt, hogy nem maradt egyben és kicsúszott a többi a zsák legaljára, hova máshova? – és átvizsgáljam, miből élünk. Én egyelőre jól vagyok, de ki tudja, három óra gyaloglás után nem-e imádkoznék egy löket fájdalomcsillapítóért. - Hátööö.. nem, de nem az van, hogy milyen faluban tartanak ilyeneket? Egy kérdést megérne, ha… Egyébként majdnem az előbbi válaszomat is megismételhettem volna, szó szerint. De nem eme felismerésem miatt akadok el, hanem hír és a hírhozó miatt. - Sz-szent …. szentkancellária? Visszhangzom a tudóscsaj szavait, persze túlzás visszhangnak mondani, mert hogy szinte teljesen hang nélkül formálom a szavakat, ez még echónak is kevés. Mikor az egyik – még élő! – katona is felbukkan mögötte, hirtelen fájdalmasan érzem annak a fegyvernek a hiányát jobbmarkomban, amit Denisov előttem vett el Zimoritól. Hagyom a zsákot és kihátrálok a folyosó faláig, most mindenféle terv nélkül. Nincs nálam egy mázas köcsög sem, nem hogy agyagtál, nincs mire tervet felhúznom. Pontosabban ez a megúszós terv, kikerülni a tűzvonalból. Mikor még egy felbukkan, a perdaiak mozgását kihasználva egészen félrehúzódok. Megjegyzem, lassan népszámlálást kéne tartanunk, hogy ne legyen több hirtelen felbukkanó… Ó, jut eszembe, Denisov? Csak most esik le, hogy a megkergült Rosa semlegesítése után se fordult utánunk. Visszapillantok az ispotály(aka gladiátoraréna) felé, de továbbra se bukkan fel, de nem aggódok a kavics miatt, Raven és barátja ott vannak. Szóval van egy erős gyanúm, és én ezen kattogok a jelen helyzetben… habár ez is egyfajta helyzetfelmérés, hátulról nem feltételezhető ellenség. Ha tehát elkezdenek minket kifelé terelni, akkor igyekszek hátrafelé maradni, amennyire lehetséges. Egészen addig, mikoris látom Alecet tőrrel inkább előrefelé sodródni. Ha tudok, akkor úgy kezdek mozogni, hogy ne akadjon el perdaiban – már ha szüksége van asszisztra. Egyébként jó így, hogy nem dobtam be a közös kavics-mentő/hazamenekülő ötletemet, a drónok megváltoztatták a helyzetet. Jobb lesz, ha külön megyünk, ezzel is megosztva őket, habár mire felmérik, mi történt itt meg a repülőgépnél, addigra talán nyerünk egy kis előnyt. Már ha kijutunk innen a hazaiak legnagyobb örömére.
(10 oldalú.) :
