Folytatásinnen - Á, kösz - a dícséretet elég sután fogadja, mégis jól esik neki. Nem tudja miért, de valahogy úgy érzi, hogy ez nem csak formalitás volt most az egyszer. Már csak azélrt is, mert nem tudta nem észrvenni Madina pillantását, ahogy végigmérte. Reméli, azért nem vall szégyent az öltözékével. - Valódi, úgy tudom. Annak vettem anno - von végül vállat mosolyogva, mert simán átverhették. Bár nem volt olcsó és megbízható boltban vette, talán tényleg eredeti lehet. Mielőtt zavarba jönne, hogy egy nő megdicsérte átadja a virágot, hogy inkább a másik jöjjön zavarba. A szavaiból úgy is tűnik,. hoogy sikerült. És akkor mi lesz, ha meglátja, hogy hova viszi majd? Végül is úgy tűnik, hogy jól döntött a növényekkel kapcsolatban. El is indulnak a lifthez Lucas útbaigazítása után, miközben a nő érdeklődésére elmondja, hogy mit csinált aznap. Értékeli magában, hogy Madina kitűzte a kis ajándékot a táskájára. - Igen, szeretek edzeni is, de van, amikor kell szünetet is tartani - szúrja be a beszélgetés közepébe. - Régi sci-fi regényeket, bolond vagyok, mi? Már rég abban élünk, de vicces, hogy miket gondoltak az akkori írók, amiket az emberiség csúnyán túlszárnyalt már. Kár, hogy ez a Föld-be került... - mondja egy sóhajjal lezárva a gondolatait. Közben a elindulnak a lifttel és hamarosan meg is érkeznek. Bár előzékeny Lucas, mégsem jön be a terve, Madina előre tessékeli. Mosolyog egy jót és oldalra nyújtja könyökét, hogy ha szőke nő szertné, belékarolhat. Elindulnak hát ki és egy hosszú folyosón haladnak. Néhányan beszállnak a liftbe, néhányan szembe jönnek velük és eltűnnek a nagy üvegfalú üvegházakban. Lucas mosolyogva mutat, hogy Madina nézzen be ezeken, és várja, hogy milyen hatással lesz a másikra. Ő itt már nagyon jól érzi magát, szokott ide járni rendszeresen, talán még azt is meg tudná mondani fejből, hogy melyik üvegházban - már amelyik látható a folyosóról - mit termesztenek. - Ide főleg az ébredők járnak - mondja titokzatosan. Majd halad tovább előre, a folyosó vége felé, a nagy, jelenleg becsukott szétnyitódó ajtó felé, ahonnan egyelőre nem lép ki senki. Lucas tudja, hogy biztosan nem lesznek egyedül, de meg akarja lepni a nőt. - Nos, hogy tetszik? - kérdezi, amikor már Madina látott pár üvegházat. Ha igényli a másik, meg is áll vele, hogy nézelődhessen. Végül csak elérik az ajtót, ahol Lucas szembefordul szexi fehér ruhába öltüzött nővel. - Remélem tetszeni fog, Madina - mosolyodik el, majd rányom a nyitógombra. - Ez itt a kert - lép egyet beljebb, de valaki pont ekkor jön ki, és ő megbotlik. Néhány lépésig botorkál, majd sikerül megkapaszkodnia Madina karjában. - Ehh, most égek, mint a Reichstag! - mondja nevetve, és még bele is pirul. Nem tudja már, hogy mit jelent a szó, csak annyit, hogy még az apjától tanulta ezt a mondást és akkor használják, ha valaki valamit elbénázik. Legalábbis ő. Közben összeszedi magát és körbemutat. - Mehetünk?
Mindketten megdicsérjük egymás öltözetét, és valahogy úgy tűnik, hogy szociálisan erre egyikünk sincs túlságosan felkészülve. Mindenesetre túl esünk ezen is, meg a köszöntésen, és elindulunk. A kabátja elvileg igazi bőr, ami azért ritkaság, és mélyen picit irigylem is tőle, mert nagyon jól néz ki. - Kár, hogy ilyesmit már csak úgy találni, mint a sajtot. - mosolygok, míg sétálunk. Rákérdezve, mit olvas, meglep a válasza, és ezt hagyom most megjelenni az arcomon. - Igen, az edzést azt észre vettem rajtad. Nem vagy bolond, igazából szórakoztatóak tudnak lenni azok is. Én mondjuk inkább a filmek rajongója vagyok, szeretem az izgalmakat. - mondom, aztán Lucas már kicsit mesél a helyről. Nem sokat, épp csak kicsit, hogy felkeltse az érdeklődésem, és ezt tetézi azzal, hogy kérdésemre, miért ismerik kevesen, szintén olyan misztikusan válaszol. - Legalább nem fognak zavarni minket. - mondom ezt olyan pajkos kifejezéssel, mintha terveznék bármit, de csak a vicc kedvéért heccelem őt. A liftből végül nem megyek előre, és ahelyett, hogy hagyná magát meglesni, a karját nyújtja. Na jól van, egy null oda. Mosolyogva karolok bele és lépek ki vele onnan, és amikor felnézek, akkor látom meg az üveg kupolákat. Pár lépés erejéig nem engedem el a férfit, de végül ő elenged. Rá nézek, látom rajta, hogy elindul egy másik ajtó irányába, de ráérősen, hogy legyen időm nézelődni.. így hát ezt teszem. Minden kupolába besétálok, körbe nézek, megérintem a növényeket, és tényleg egészen hazai hangulata van. Amikor felzárkózom, akkor a kérdésére elmosolyodom. - Jól néznek ki. - mondom, de az az érzésem, hogy ez nem minden, valahogy látom az arcán, meg ahogy az ajtó elé áll, felém fordulva. Amikor azt mondja, hogy reméli, ez tetszeni fog nekem, izgatott feszültséggel figyelem, miként nyomja meg a gombot, aztán mielőtt bármit látnék, mögüle kilép valaki az ajtón, és talán rám löki őt. Hátra lépve egyik lábammal támasztom meg magam, miközben kvázi átölelve mellkasát tartom meg, nehogy elessen. Szerencsére ő is kapaszkodik. Nem tudom, mi van a vonzáskörömmel, mindenki megbotlik ma körülöttem? Bár mindketten jó irányba, Raven tőlem el, Lucas meg a "karjaimba". Van is lehetőségem a finom illatát magamba szívni, míg egy fura szitkot mond. Elmosolyodom a szituáción, és azon gondolkodom, vajon direkt csinálta-e, hogy ilyen közel kerüljünk egymáshoz. Talán nem, látva arcán a pírt. - Semmi gond, előfordulnak balesetek. - mondom szabadkozására, kicsit vörös arcát fürkészve, aztán ahogy összeszedi magát, elengedem, és figyelem, merre mutat. - Ó bizony, hogy mehetünk, már lyukas az oldalam, hogy mi mással akarsz még levenni a lábamról. - heccelem megint egy játékos mosollyal az arcomon, és el is indulok befelé...
Nincs fogalma arról, hogy egyáltalán beszerezhető-e valódi bőrkabát, vagy csak neki van. Valószínűleg ez nem igaz, és sajnos haláloznak el ébredők is, vagy annak utódai, amikor kikerülhetnek egy-egy család birtokából ilyen muzeális darabok. Az más kérdés, hogy neki szerencséje volt, és a szintetikusan tartósított dzsekije ennyi idő alatt sem vált az enyészetté. Azóta már az eredeti állapotában van, vélhetően vele fog megöregedni, már ha megéli. - Szeretnél egyet? Nincsenek ilyesféle kapcsolataim, de ha gondolod, utánakérdezhetek, hátha van valami lerakó, vagy ilyesmi, ahol meg lehetne venni – von vállat, mert láthatóan nincs erről fogalma. Egyébként ez elég jó ötlet lenne, ha régi ereklyéket, akiknek már nincs rá szükségük, leadnák, vagy a Dominium erre a részlegére öröklődne és árulnák ezeket. - De jó szemed van, meg szép – vigyorodik el, majd gyorsan folytatja, mielőtt leesne bárkinek is, hogy miket beszél. - Milyen filmeket szeretsz? – kérdezi utazás közben, majd hamarosan meg is érkeznek a kívánt emeletre. Továbbra is igyekszik tartani a szemkontaktust, és láthatóan érdeklődik a válasz iránt. Egyébiránt tényleg minden kis információ később akár fontos is lehet, szakmai ártalom, hogy nem kerüli el a figyelmét semmi, még az apró pajkos célzás se. - Hát, azt nagyon remélem – lő vissza hasonló kétértelműséggel, majd Madina előtt feltárja a folyosó szépségeit és ebben a nő még nincs is benne. Hagyja, hogy a másik kiélvezze a másik a földi növények kavalkádját, és ügyel rá, hogy ne haladjon túl gyorsan, és a meglepetésnek szánt kertrészt pedig saját magával próbálja takarni az ajtó előtt. Nos, a művelet nem úgy sikerül, hogy tervezte, de végül is, ha azt nézzük, elég közel kerül a nőhöz. Ráadásul Madina olyan gyorsan mozdul, mint egy egyszerű irodistának nem kellene, mi több annyira meg sem lepődik. Az elpirulást azért nem kell mímelnie, mert magától jön, plusz a randipartnere mellkasára esik rá, megérezvén a feszesebb, de puhább részeket is. Végül minden jó elmúlik, feláll, hogy rendbehozza magát, miközben a „lökdösődő” sűrű bocsánatkérés mellett igyekszik elhagyni a helyszínt. Csak legyint neki, inkább próbál a fehér ruhás hölgyre koncentrálni - Nyugalom, minden legális lesz. Nem vagyok szervkereskedő – próbál utalni egy béna poénnal a „leveszlek a lábadról” kifejezés kifigurálására. Újra felajánlja az alkarját, majd kifordul Madina mellé, hogy a nő láthassa végre az egészet. Kisebb botanikus kert tárul fel előttük, rengeteg növénnyel, padokkal és tónak tűnő medencével, amikben színes halak járják táncukat. Elindul Lucas és reméli, hogy a szőke követi őt, és egy padhoz invitálja, nem messze a tó mellé. - Remélem tetszik, mert ha nem, elég cink lesz – mondja felkuncogva, majd nézi a másikat, hogy milyen reakciókat vált ki belőle az egész. Pár perccel ezután egy egyenruhás férfi érkezik, egy kis kosárral a kezében, keresztbe pedig egy felgöngyölt pokróc van átvetve szintén azon a kezén, amelyikben a kosarat tartja. - Hölgyem, zászlós! - hajol meg kissé és átadja a közben felálló Lucasnak a dolgokat. – Köszönjük! – válaszol a férfinek, aki ezek után rövid búcsúzással távozik. – Piknik? – kérdezi, majd a kosarat lehelyezi a földre és szétnyitja. – Tudom, nem az igazi, de csak ennyire tellett – mondja mosolyogva, majd helyet mutat Madinának.
Nem igazán láttam máson valódi bőrkabátot, így természetesen elámulok rajta, hogy az övé az. Kicsit irigylem is érte, mert mindamellett, hogy rohadt jól áll neki, nekem is nagyon jól állna egy ilyen. De mivel ezt a Földről hozta magával, nem igazán tud segíteni, legalább is egyelőre. De csak felajánlja, hogy utána néz, megkérdezi, hogy szeretnék-e ilyet, én pedig elmerengek. - Szeretni szeretnék, de valószínűleg kész vagyon lehet egy ilyen. Ha olcsón találsz, szólj, és megveszem. Akár rajtad keresztül. Ha drága, hagyd a csudába, vannak ma már jó replikák. - mosolygom rá. - Előre is kösz, hogy utána kérdezel. - ez persze azt jelenti, hogy kapcsolatban kíván maradni velem, vagy legalább is egyszer mindenképp akar velem beszélni, én pedig valahogy.. kifejezetten örülök ennek. Jól jönnek a kapcsolatok... mert természetesen a kapcsolatok miatt örülök neki. Kifejezetten csak azért. Amikor bókol egyet, szám sarkába egy apró, pajkos kis mosoly kúszik, de gyorsan eltereli a témát, mielőtt felelhetnék rá. - Szeretem az akciót. A romkomot is elmennek néha, egy-egy nap, de csak ha már mindenből elegem van, vagy elég jó a társaság ahhoz, hogy közösen nevessünk sírva. - mesélem, noha a valóságban ez rám kevéssé igaz. Nem hiszem, hogy kettőnél több romantikus komédiát láttam volna, és azoknál is inkább szekunder-szégyenérzetem volt, a cikis jeleneteknél. Nem, nem való az a valódi Madinának. De az ál-Madinára illik a dolog. A kétértelmű szavaimra kétértelműen felel, mire ismét pajkos arckifejezéssel illetem. Oda bent kiélvezem a csodálatos, zöld tájképet, amelyet csináltak, a növényektől friss a levegő, és egészen más illatok vannak, mint az anyahajó többi részén. Ott minden steril, fehér szagtalan, tiszta. Itt érzem a föld illatát, a növények illatát. Szinte harapni lehet itt az életet, és ettől honvágyam lesz. Mindent alaposan megnézek magamnak, aztán csatlakozom Lucashoz, mert láthatóan tervez még valamit és meg is említi, szóval kíváncsian állok elébe. Még jó is, hogy elébe álltam, mert akkor biztos elesik, miután hátulról ellökik. Jó gyorsan kerülünk jó közel egymáshoz, és míg ő pironkodik, én csak megmosolygom a szituációt, és még egy kicsit cukkolom is azzal, hogy mivel szeretne még levenni a lábamról. A válaszára halkan elnevetem magamat. - Akkor azért vagy ilyen jóképű? A szervkereskedőket általában rondán ábrázolják a filmekben. - adom meg neki a magam részéről is a bókokat. Ha már ő le szépezte a szememet, én miért ne adózhatnék a sármjának? Mondjuk úgy, mindenre és bármire számítottam volna, csak arra nem, amit kitalált. A hely maga még csodásabb, mint az előző terem, és először azt hiszem, hogy ez a meglepetés. Megnézem a halakat a mesterséges tóban, és mire észbe kapok, már egy harmadik férfi jön elég céltudatosan felénk. Kicsit értetlenül nézek Lucasra, mert ha most az a kérdés jön, hogy "csináljuk hármasban?" akkor biztos orrba nyomom. De nem, a férfi átadja a kosarat meg a plédet, én pedig kishíján elnevetem magam, amikor rá kérdez, hogy piknikezünk-e. - Ő volt a wingmaned? A barátod? - vigyorgok halványan rá, megmutatva a fehér fogsoromat. Kíváncsi leszek, hogy ezután hány munkatársa fogja megkérdezni tőle, hogy sikerült az este. Aztán mosolyogva bólintok egyet. - Rendben, jól esne itt, igen. - ülök le a kiterített plédre, vele szembe. A kisebb mérete miatt még így is elég közel ülök hozzá, a lábamat a cipővel lelógatom oldalt, nehogy összekoszoljam. - Igazából már így is túlszárnyaltad az elvárásokat. Már ez a két terem is gyönyörű, te pedig még egy ilyet is elrendeztél? Egy igazi, régimódi randevú, nem csak a kantinba vittél egy kávéra. Mondanám, hogy a mennyekben érzem magam, de a Dominiumon csücsülve inkább azt mondanám, hogy egészen a Földön érzem magam. - egy ilyen helyen, a magasban, a világ tetején, a csillagok között, nagyobb dicséret az, ha a régi-régi Paradicsomról beszélünk, ahol még virágzott az élet... egy ideig.
Bólint is arra, hogy megnézi mit tehet Madina kabátjának érdekében, de nem szól már, így is körbejárták már a témát. Izgulna, ha tudna, hogy mennyire fog tetszeni a szőkének az egész, amit eltervezett. Abban biztos, hogy a két terem még őt is le fogja nyűgözni, hiszen még rá is hatással volt korábban. Egy ideig járt is ide, de végül erőszakkal hagyta itt a termeket, mert az élet nem áll meg, neki pedig feladatai voltak, és ez a környezet pedig túl idilli ahhoz, hogy bármi mást lehessen csinálni, mint sétálni és a halakat bámulni a tóban. Ezért is szeretne valahogy lejutni a Perdára, jó lenne megmártózni egy folyóban, vagy egy tóban. Az sem lenne rossz, ha érezne szagokat, neki ez az egész túl steril és túlságosan hozzászokott már ehhez, halvány emlékei vannak csak az illatokról. - Ó, nem ezt vártam tőled, inkább horrorfilmeket, valahogy úgy érzem árad belőled valami nyers erő – feleli, mert tényleg nem tudja hova tenni sokszor Madinát. Látja, hogy hatással van rá, mégis úgy érzi, hogy egy erős nővel van dolga, akit nem lehet csak úgy meghülyíteni bármivel, vagy a szokványos módszerekkel. Ez pedig nagyon is imponál neki, sosem szerette az egyszerű dolgokat. Ezért is találta ki a pikniket, hogy az meglepő lehet itt bárkinek, főleg azoknál, akik még esetleg láttak ilyet, vagy átélték azt. - Néha akad kivétel, de nem vagyok továbbra sem az. Amúgy sem tudnám hova adni a szerveket – nevet fel, itt nem sok értelme van az ilyennek, biztos benne, hogy ha kell valamilyen szerv, szereznek az itteniek. Az is lehet, hogy már növesztenek szerveket, a biotechnológia sosem érdekelte igazán, meg eltelt egy pár év a között, mióta elaludt és felébredt. Bármi lehet már. - Egy kedves kolléga – igen, beosztott, de szívesen segített, még ösztönözni sem kellett. Hiszen Lucas mellett nem nagyon látni nőket, nem az a társasági figura, így aztán bajtársiasságból – meg ugye a pletyka sem utolsó – segítenek neki, ha ilyesmit kérne. Megjegyzendő, hogy ritka az ilyen eset, ez a második. - Jaj, mindjárt elpirulok, ha így folytatod – mosolyog rá Madinára, majd kinyitja a pakkot. Néhány szendvics, kis desszert, meg egy üveg vörösbor, két pohárral. – Válassz kérlek – mondja, miközben kiteszi a két poharat az alul meglapuló tálcára, amit kihelyez melléjük. Felpukkantja a bort, egy-egy adagot tölt ki maguknak. Koccintásra emeli a poharát, megvárja vele a másikat. - Madinára, aki hajlandó volt eljönni ide velem – nem akarja túl nyálasra venni a figurát, úgy véli, hogy neki már túlhaladta az érzelmi intelligenciáját az afféle bókolás.
A randevú helyszíne a régi földre emlékeztet azt hiszem mindenkit. Engem is, még ha nem is éltem a régi erdőkben és dzsungelekben, azért akkoriban is voltak ezekhez hasonló növényházak, amiket a nagyon gazdagok, vagy a kormányok birtokoltak. Lenyűgöz a hely, mert én életemben csak kívülről láttam ilyen búrákat, most viszont egy olyan helyen sétálhatok, ahol friss a levegő, és olyan, mintha harapni lehetne. Vannak illatok és hangok, nem olyan steril és halott az egész, mint a Dominium többi része. Emellé Lucas is kellemes társaságnak bizonyul, és a végén kiderül, hogy egy meglepetést is szervezett ehhez a helyhez: szintén olyat, amit az itt születettek már nem érthetnek. Közben persze témák jönnek-mennek, és az egyik ilyen a filmezés. - Tényleg? Ó, köszönöm! - ül ki arcomra egy meglepett, de elégedett kifejezés, és egy mosollyal meg is libbentem a szőke hajamat. - A legtöbb férfit taszítja, ha egy nő határozott és tudja, mit akar. - teszem csak úgy hozzá, mintha éppen azért puhatolóznék, hogy vajon ez őt is zavarja-e. A piknikes meglepetést végül egy kollégája teszi lehetővé azzal, hogy elhozza nekünk a kellékeket, és amikor elárulja az illető kilétét, akkor elmosolyodom. Meg is dicsérem az ötletet, és hogy mindent milyen ügyesen kifundált, de ő lesöpri magáról annyival, hogy mindjárt elpirul. Megkapom végül a választás lehetőségét, így kicsit előrébb hajolva tekintek bele a kosárba. - Honnan van szendvicsed? És borod? És ez valami édesség? - lepődök meg, miközben kiveszem az egyik szendvicset és úgy kezdem el vizsgálgatni, mint aki nem tudja, hogyan gyúrták ennyire hihetőre a fehérjegolyót. Aztán a borra tekintek, és újra Lucasra, és ismét csak elmosolyodom. - Nagy róka lehetsz, ha ezt itt mind el tudtad intézni, és valódi is. - bazsalygok az orrom alatt, majd elveszem a poharat és bele szagolok, hogy érezzem, valóban meg van-e a fanyar illata. Amikor koccintásra emeli a poharát, oda tartom a sajátom, aztán a tósztra ismét megvillantom a fogaim egy kis mosoly kíséretében. - Lucasra, amiért kipattant a fejéből az ötlet! - viszonozom a kedvességet, és ezzel el is jutok arra a pontra, hogy bele kóstoljak az italba, úgy hogy meg is teszem...
