Welcome to Dominium frpg site


 
Lépj be
egy más világba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
Kommunikációs hálózat



Friss írások
utolsó hozzászólások

Today at 3:19 pm


Today at 10:09 am

Today at 9:11 am


Yesterday at 10:24 pm

Yesterday at 4:26 pm






Ki van itt?
belépett tagjaink



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég




Perda térképe
Fedezd fel!
Statisztika
Nyilvántartás
Csoportok
Kancellárok - 2
Polgárok 5 2
Hadsereg 0 6
Ellenállók 2 2
Flotta 0 1
Perdaiak 4 2
Összesen 11 15
A hónap
legaktívabb tagjai
Discord
Regisztrálj az oldalra
Facebook
Csatlakozz!

Go down 
 

 
Greymare & Terson - Competition. Dissidence. Glory.
In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.


Victor Terson

Kancellár

Greymare & Terson - Competition. Dissidence. Glory. TDlu1kT

Karakterlapom :

Születési idő :
2379. 05. 11. (37)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Hadászati részleg vezetője

Reagok száma :
248

Avatar alanyom :
Domhnall Gleeson


Greymare & Terson - Competition. Dissidence. Glory. Empty
Utolsó poszt Pént. Márc. 27, 2020 10:57 pm
Következő oldal
•• Our existence deforms the universe. That's responsibility.
Neil Gaiman


forewarned is seldom forearmed

◦ᵒ·○●·°
Vissza az elejére Go down

Simon Greymare

Hadsereg

Greymare & Terson - Competition. Dissidence. Glory. 320

Karakterlapom :

Születési idő :
2389. 07. 16. (27)

Tartózkodási hely :
Dominium, olykor Perda

Beosztásom :
Chimera különleges egység parancsnoka (titkos), Perdai Fegyverfejlesztési részleg vezetője

Reagok száma :
371

Avatar alanyom :
William Levy

☽ :
Greymare & Terson - Competition. Dissidence. Glory. Giphy


Greymare & Terson - Competition. Dissidence. Glory. Empty
Utolsó poszt Hétf. Márc. 30, 2020 1:38 am
Következő oldal
specifications:
 

Terson & Greymare


Szakadatlanul, sűrű függönyben esik még mindig. A víz a hajamból a szemembe folyik, rázom a fejem, hogy kitisztítsam a látásomat, de a szemüveg kijelzőjére is rátapad. Vadul küzdök, hogy kiszabaduljak. Ketten kapaszkodnak belém két oldalról, a sártengerré taposott, dúlt mezőn birkózunk, én előre mennék, ők visszafelé, a Város – még csak kijelölt – határa felé cibálnak, mindketten torkuk szakadtából ordítanak, megpróbálják túlüvölteni a fegyverropogást, és a ködöt, ami az elmémre ereszkedett.
Az egyikük káromkodik, ő nem igazán hozzám beszél, egyszerre dühös, és retteg.
A csizmám talpa – majd miután csatát vesztettem ellenük a sarka – árkokat szánt a süppedős, ragadós mocsokba. A bal oldalam felől az orditás nekem szól, ennyivel tisztában vagyok, de az értelme nem jut el az agyamig. A fülem cseng, sikolyokat, fájdalmas ordítást hallok csak, fémes csikorgást, egy beszakadó koponya reccsenését, és fegyverropogást…
Érzem, hogy kicsavarják a pisztolyt a kezemből, pedig még nem üres a tár. A fájdalom hullámokban erősödve érkezik, miután a balomba kapaszkodó elunja az erőpróbát, és belerúg a sérült vádlimba.
Színes szikrák robbannak a szemem elé, a sérült lábam kirogy alólam, az ellenállás megtörik, már hagyom, hogy rángassanak.
A föld dübörög a lábunk alatt, rohampáncélba öltözött osztag fut el mellettünk a csatatér irányába, kikerülnek minket, nézem a hátukat, ahogy távolodnak. Ott kellene lennem nekem is, fogalmuk sincs, mivel fognak szembe kerülni, legalább elmondhatnám…
Két pár Nomad zúg el felettünk, egymást fedezve támadó alakzatba rendeződnek.
Árnyékba érünk, hunyorogva nézek fel, az elsőnek érkezett – immár üres - Eternity rámpáján cibálnak felfelé. A számban a vérem íze az esőével keveredik. Ennek a víznek az íze idegen számomra, édesnek találnám, ha nem keseredne meg még a nyál is a számban a vérző fejű, botorkáló, vagy éppen a többiek által cipelt bajtársaim látványától. Egy fiatal, szőke fiú a nyakára szorít valami rongyot, alóla lassan szivárog a vér, a szanitéc éppen megfeszíti a szíjakat egy hordágyon fekvő férfi testén. Az összeroncsolódott páncél éles, tépett peremei között áll ki a törött sípcsontja. Ordít, vonaglik a kíntól.
Nem figyelhettem oda, biztos mondtak valamit, mert most a hajó falának löknek, ettől fehér foltok lobbannak a képbe a szemem előtt, meg kell kapaszkodnom a kísérőmben, hogy ne essek össze. Megsérülhetett a hátam, rémlik valami. Továbbra is hallom, hogy ordítanak, de nem fogom fel, és nehézkes is túlüvölteni az újabb érkező csapatszállító hajó teljes fordulatra pörgetett fékezőhajtóműveit.
Magamra hagynak, futva távoznak a csatatér irányába, én gondolkodás nélkül, ösztönösen indulnék utánuk, de a második lépésnél a csuklómnál fogva elakadok… Az ülésre csatolt bilincs fémesen megcsörren, az Eternity rámpája zárul, a hajótest megremeg, én megszédülök, le kell ülnöm. Letépem a szemüveget az arcom elől. Víz csöpög róla, a bal oldalán repedés fut végig, a szára görbe.
A hajórámpa egy tompa döndüléssel bezárul, a kinti hangokat nagyrészt kizárja, én pedig kezdem érzékelni mi történik körülöttem. A rádióból határozott hang utasít mindenkit, hogy készüljön a felszállásra. Ügyetlenül becsatolom magam, lerángatom a kesztyűmet. Tompa fájdalommal lüktet az egész testem, a gyomromból felkúszik a hányinger. Megdörzsölöm az orrnyergem, a homlokom, a halántékomhoz érve felszisszenek. Az ujjaimra apró alvadt vérdarabok és friss vér tapad.
A hajó felszáll, a kezdeti rázkódástól felfordul a gyomrom, komoly háborút vívok, hogy ne hányjak a saját ölembe. Hátrahajtom a fejem, az orromon veszek mély levegőt, az Eternity pályára áll, a pilóta gyorsít, a tarkóm a hajó falának koppan – igaz egyáltalán nem erősen -, én pedig ezen a ponton megválok az eszméletemtől.

◦ᵒ·○●·°





We live by chance...
We love by choice...
We kill by profession.
◦ᵒ·○●·°


A hozzászólást Simon Greymare összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Aug. 23, 2020 9:19 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Victor Terson

Kancellár

Greymare & Terson - Competition. Dissidence. Glory. TDlu1kT

Karakterlapom :

Születési idő :
2379. 05. 11. (37)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Hadászati részleg vezetője

Reagok száma :
248

Avatar alanyom :
Domhnall Gleeson


Greymare & Terson - Competition. Dissidence. Glory. Empty
Utolsó poszt Hétf. Márc. 30, 2020 4:59 pm
Következő oldal
Greymare & Terson


A parancsnoki hidat elhagyni csaknem testileg fájdalmas.
A Dominium hídján, a világ tetején a lábaim alatt dúló, öldöklő konfliktust nem láttam egyébnek, mint személyes felhívásnak. Az is volt: a születőben lévő új világrend hívó szava, hogy foglaljam el a helyemet. Hogy rákényszerítsek minden élőt, azt fogadja el történelemnek, amit megválasztok nekik. Hogy azt tegyem, amihez a legjobban értek és azt, amire születtem.
Győzni mások felett.

Órák teltek el, de az épülő Várost védőkre zúduló brutális előrenyomulást nem sikerült egészen a visszájára fordítani. Az erőviszonyok lassan kiegyenlítődtek. Az őslakosok lendülete meggyengült, azután pedig megtört, teljes térdre kényszerítésük azonban nem következett be - nem néztem ki belőlük annyi találékony összeszedettséget, amennyiről itt tanúbizonyságot tettek.
Papírforma szerint nem követtünk el valódi hibát, a szégyen és a sértett csalódottság mégis akadály nélkül nyargal bennem fel és alá, minden porcikámat megsajdítva útközben.

Még akkor is érzem, amikor az utolsó szállítmány emberem megérkezik a hangárba, odalentről pedig a kötelező tizedik, félórai nyugalmat megerősítő jelentés is csatlakozik hozzájuk. A személyzeti váltás és a szállítmányozás megtörtént, a harctér percre pontosan öt órája csendesült el; ennek értelmében a vészriadó helyett fokozott készültségi parancs lép életbe, a legtöbb tisztem pedig rendkívüli leváltásban távozik pihenni, hogy kiadtam rá az utasítást. A főtisztjeim maguk között felosztják a rendelkezésre álló időt. Ahogyan nekem, úgy nekik is megszokottól eltérő a szolgálati idejük.
Talán az egyetlen vagyok, akiben semmi fáradtság sincsen: amíg nem indultam el, nyugtalansággal eltelve járkáltam a hídon, adrenalintól remegő ujjaim a hátam mögött kulcsolva egybe szorosan. A csata véget ért, méghozzá szigorúan véve győzelemmel, de ez vajmi keveset számít.
A háború első, morajló szívdobbanása volt ez: lökéshulláma végigsepert mirajtunk és őrajtuk is, ezzel egyidőben pedig olyasmit mozdított meg bennem, amit semmi más nem lett volna képes megérinteni. Valamit, amit még a csontjaimnál is öregebbnek érzek; valamit, ami egészen eddig szunnyadt, és ami pontosan egyidős az emberiséggel.
Gyönyört. Elragadtatást.
Vérszomjat.

A nyakamon kidagadó ér dobolása a folyosó kékesfehér hűvösében csendes lüktetéssé szelídül. A gyengélkedő felé veszem az utat. Az első sebesültek már megkapták az orvosi ellátást, amelyre szükségük volt, s alighanem pihentek is néhány órát a nagy riadalomra. Ha az értesüléseim helyesek - és a váratlan kavarodás ellenére csalódnék, ha helytelenek lennének -, közöttük van az ember, akinek a győzelmet jelentős részben köszönhetjük.
Az orvos is tudja, kihez jöttem, mert a rendelkezésre álló ideje alatt gondja volt rá, hogy Greymare-t külön szobában helyezzék el: asszisztense nem vesztegeti az időmet, hanem szapora léptekkel vezet végig a részleg folyosóján, egészen a hatos számú ajtóig.
Meg fogja várni, hogy benyissak és üdvözöljem a fiatal őrmestert, mielőtt magunkra hagy és én nem várakoztatom sokáig.
A vakítóan fehér helyiség tompított fényviszonyai segítenek abban, hogy az ember szeme könnyebben hozzászokjon a környezethez. Berendezés tekintetében olyan kopárság uralja, hogy a lépteim azonnal éles visszhangot vernek.
A figyelmem most Greymare-é.
Odakint azt mondták, magánál van.
◦ᵒ·○●·°


forewarned is seldom forearmed

◦ᵒ·○●·°
Vissza az elejére Go down

Simon Greymare

Hadsereg

Greymare & Terson - Competition. Dissidence. Glory. 320

Karakterlapom :

Születési idő :
2389. 07. 16. (27)

Tartózkodási hely :
Dominium, olykor Perda

Beosztásom :
Chimera különleges egység parancsnoka (titkos), Perdai Fegyverfejlesztési részleg vezetője

Reagok száma :
371

Avatar alanyom :
William Levy

☽ :
Greymare & Terson - Competition. Dissidence. Glory. Giphy


Greymare & Terson - Competition. Dissidence. Glory. Empty
Utolsó poszt Szer. Ápr. 01, 2020 3:29 pm
Következő oldal
Terson & Greymare


Az ágy szélén ülök, az orromat szinte csípi a fertőtlenítő szaga. El sem hiszem, hogy órák teltek el. A bal halántékomon féltenyérnyi széles sebtapasz, a bal vádlimat és a derekamat is vastag, fehér gézkötés fogja körbe, de utóbbi alatt érzem a hátamon keresztbefutó vágást összefogó varratok húzódását minden apró mozdulatra.
Szerencsém, hogy a gerincem nem sérült meg, ezt mondta a szőke ápoló, miközben vállon veregetett, amitől nyomban elhomályosult a látásom.
Már a Dominiumon tértem magamhoz, innentől az emlékeim szoros kapcsolódási pont nélkül egymás után szórt jelenetek önálló halmazaiból állnak.
Az egész testem tompa fájdalom járja át, mintha vascsővel estek volna nekem, a hullámok hol beterítenek, hol visszahúzódnak, de nem hagynak esélyt megfeledkezni a jelenlétükről.
Tudom, emlékszem, hogy kaptam valamit a hányinger ellen, ahogy az erős nyugtatóra is. Emlékszem Serena alakjára, ahogy a makulátlan köpenyében végigjárta a sérülteket. Az ujjai hűvös érintésére az államon, ahogy elfordította a fejem, hogy szemügyre vehesse a halántékomat, aztán már ott sem volt.
Rémlik a kapkodás, adatok, orvosi szakkifejezések, ahogy a tű tökéletesen egyenletes ritmusban – mintha nem is orvos, hanem gép mozgatná – fűzte a bőrömbe a sebvarró fonalat. Ennek a fájdalomnak az emléke egészen tompa, gyorsan fakuló impulzusok csokra csupán.
A csendes, fehér szobában most a megszokottnál is idegenebbül érzem magam. A gondolataimba, a retinámba, a pórusaimba égtek, olvadtak a néhány órával korábbi történések, és most, a steril fehérségben, a néma várakozásban az agyam újrarágja, visszaöklendezi azt a megannyi szörnyűséget, amit képtelen feldolgozni.
Mindenkinek csak nyűg volt az eső az első pillanattól, hogy leléptünk a rámpáról. Pillanatok alatt eláztatott mindent, bekúszott a páncélok alá, az aláöltözőket a bőrünkre tapasztotta, minden széllökésre kellemetlen didergést bújtatott a katonai egyenruhák alá.

Senki nem kívánta ezt a váltásnyi időt a Perdán. A város építése is lelassult a mostoha idő miatt, ahol lehetett, benti munkákra álltak át. A négy osztag egyedül maradt a határvonalakon szétszórva, mindannyian kedvetlenül törölgettük a szemüvegeket, miközben mi néhányan – akiknek másodlagos feladatunk is volt – megpróbáltunk némi érdemi munkát végezni.
Rogan hadnagy összecsukló teste szinte hang nélkül terült el a bakancsainkkal sárosra taposott fűben. Pisszenés nélkül rogyott össze, nem volt ideje semmire. Mire felfogta volna, hogy megtámadták, addigra legalább két másodperce halott volt, erről a törött szemüveg szilánkjain keresztül a jobb szemgödréből előmeredő nyílvessző árulkodott.
A Warren fivérek meglepett, dühös, és rémülettel átitatott kiabálására fordultam meg, és sosem fogom elfelejteni a döbbenetet, ami a hadnagy üveges szemű holttestére pillantva átjárt.
Mindenkibe belevágott a felismerés: a helyzet véresen komoly…
Az osztag fegyvert rántott, a látómezőnk peremén ebben a pillanatban tűntek fel a támadók. Mindenki tűzparancsra… bármilyen parancsra várt, a másodpercek hosszúra nyúltak, de nem történt semmi.
- Hamner zászlós! Uram! Az osztag parancsra vár!
Az ifjabb Warren kezében megremeg a célra emelt fegyver. Mélyen meg tudom érteni. A zászlós dermedt pillantással mered előre, noha kinyitja a száját, egy hang sem jön ki belőle.
A támadók közelednek, jól látszik, hogy túlerőben vannak, viszont ebből a távolságból az is, hogy lőfegyvereik nincsenek, ha az íjat (íjakat?) nem számoljuk.
Nincs több időnk, nincsen választásom…
- Mindenkinek… Tűz!

Az ajtó halk szisszenő hangjára odakapom a fejem, a kezem ösztönösen mozdul a csípőm irányába, de már a felénél tudatosul bennem, hogy nincs nálam a pisztolyom. További két másodpercembe telik felismerni a belépő Terson kancellárt.
Simára tervezett, darabosra sikeredett, ösztönné égett mozdulattal állok fel, vigyázzba feszítem a tiltakozó testem, a szám sarka megvonaglik, a jobb kezemet szabályos tisztelgésre emelem.
-Simon Greymare őrmester, jelentkezem, Uram!

◦ᵒ·○●·°





We live by chance...
We love by choice...
We kill by profession.
◦ᵒ·○●·°
Vissza az elejére Go down

Victor Terson

Kancellár

Greymare & Terson - Competition. Dissidence. Glory. TDlu1kT

Karakterlapom :

Születési idő :
2379. 05. 11. (37)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Hadászati részleg vezetője

Reagok száma :
248

Avatar alanyom :
Domhnall Gleeson


Greymare & Terson - Competition. Dissidence. Glory. Empty
Utolsó poszt Pént. Ápr. 03, 2020 4:54 pm
Következő oldal
Greymare & Terson


A sziréna az ágyamból vert ki.
Nem alszom együtt a feleségemmel. Ennek az eltérő napirendünktől a különböző szobahőmérsékletünkig számos oka van, a legnyomósabb közülük mégis én magam vagyok. Egészen pontosan az, hogy igen nehezen viselem mások testi közelségét, bensőséges, szabályozatlan helyzetekben pedig ez még sokkal rosszabbá válik. Mások társaságában - régóta így van már - nehézségek árán tudok csak ellazulni, vagy pedig egyáltalán nem: még az olyan kivételes esetek, mint Clara vagy Caroline sem jelentenek állandó menedéket ez elől.
Akárki akármit mond, ahhoz, hogy az éjszakám érjen is valamit, egyedül kell lennem.

Rég nem aludtam olyan mélyen, mint amikor a vészjelzés felsírt.
Az Akadémián sok olyan dolog van, amit sulykolással tesznek az ember második természetévé, a riadó pedig pontosan ilyen: akármennyi idő is telt el, mire a szemem kinyílt, már talpon voltam, csaknem félig indulásra készen. Mire az izmaimban ébredezni kezdett volna az első nyújtózás, csak méterek választottak el a parancsnoki híd ajtajától, s hogy beléptem, az álom kusza maradványait is rég kisimítottam az elfeküdt hajamból.
Előbb értem oda, mint az admirális. És éberebb voltam, mint valaha.
Olyan éber, mint aki egész életében csak erre várt.

Anélkül, hogy a szolgálattevőkkel egymásra néztünk volna, begyakorolt összhangban gázoltunk a csatába, mintha nem az első, hanem a századik alkalom lenne: szorosan a sarkamban ott voltak a főtisztek, a hídra vezető ajtó szinte oszcillált a sorban érkező ügyeletes személyzet érkeztével. A második parancsomat már teljes létszámban a saját fülükkel hallhatták, további hat perc múlva pedig az első Eternity - amely a protokolltól eltérően ezúttal nem várt egy percet sem a köteléktársaira - útnak indult a holdfelszínen dúló ütközet felé.
Megvártam, amíg Hank Greymare a maga veterán szigorával elsorolja a parancskódokat, aztán - mindennek a végén - hozzátoldottam a magamét.
- Egy-hatvankettő-hetvennégyes kötelező jogosítvány minden vezénylő parancsnoknak - jegyeztem meg, ügyet sem vetve a főtisztek meglepett csendjére. - Semmilyen formában nem fogadhatnak el megadást. Továbbítani! Öljék meg őket. Mindenkit.
Az irányításon dolgozók mindegyikében volt annyi lélekjelenlét, hogy fel se nézzenek.

A hatos számú szobában Greymare őrmester fölkapja a fejét az érkeztemre: meztelen talpa visszhangosat csattan a polírozott fémpadlón, ahogy azonnal vigyázzba ugrik, s még ahhoz is túl gyors, hogy megvárja, engedélyt adjak az üdvözlést elhagyni. Alighanem az adrenalintól és a sokktól ilyen reszponzív, máskor előírásos pillanatokat szokás engedni, hogy eldöntsem, elvárom-e tőle, hogy a kedvemért mindent félbehagyjon.
Biccentek neki, kényelmes távolságban megállva tőle. A fiatal tiszt még gyengén és sebesülten, fehér köntösben is tiszteletet parancsoló látvány: ha egészen közel mennék hozzá, meglátszana, hogy egy leheletnyivel alacsonyabb nálam, ám keménykötésű, nagycsontú termete és vastag izmai jóval nagyobbnak mutatják. A hangja pontosan olyan, amilyet a külseje alapján képzelni lehet: karcos baritonja kiegyensúlyozott napjain sem lehet semmivel lágyabb.
Az aktája alapján az admirális fia tíz évvel fiatalabb nálam, de ránézésre az ellenkezője is hihető volna.
- Örmester - mérem végig, engedve, hogy meglátszódjék rajtam az elismerés. Így is képzeltem az osztag bajnokát. - Pihenj!
Megvárom, amíg lazít a tartásán, hogy lássam, mennyire áll biztosan a lábán.
- Jó munkát végzett ma. Engedélyt adok rá, hogy a jelentését, ha igénye van rá, ülve tegye meg - mondom végül, mert igazán semmi szükség arra, hogy a szertartásosság kedvéért elvágódjon. - Közben ihat, ha szükségét érzi. A lábát pihentetheti. Amíg itt vagyok, ahogyan bírja, úgy tartja magát. Világos?
◦ᵒ·○●·°


forewarned is seldom forearmed

◦ᵒ·○●·°


A hozzászólást Victor Terson összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Ápr. 25, 2020 12:44 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Simon Greymare

Hadsereg

Greymare & Terson - Competition. Dissidence. Glory. 320

Karakterlapom :

Születési idő :
2389. 07. 16. (27)

Tartózkodási hely :
Dominium, olykor Perda

Beosztásom :
Chimera különleges egység parancsnoka (titkos), Perdai Fegyverfejlesztési részleg vezetője

Reagok száma :
371

Avatar alanyom :
William Levy

☽ :
Greymare & Terson - Competition. Dissidence. Glory. Giphy


Greymare & Terson - Competition. Dissidence. Glory. Empty
Utolsó poszt Szomb. Ápr. 25, 2020 12:22 am
Következő oldal
Terson & Greymare


A fegyverek szinte egyszerre ugatnak fel, a hangjuk egyszerre ismerős és távoli, idegen. Egy sorozat, mindenki csak egyszer süti el a fegyverét, a hadnagy halála, és a zászlós tétlen bizonytalansága átjárja az osztagot.
A támadók közül többen összerogynak, fájdalmas ordítások, dühös kiáltozás követi lövéseket. Mi sem tudjuk mire számítsunk tőlük, és őket is megleptük, de ennyi nem elég, rögtön látom, ahogy átlépik az összecsuklott társaikat.
- Mindenkinek! Tűz! Ne engedjék közel őket! El kell érnünk a kommunikációs állomást! Fedezzenek!
Ekkor érkezik a következő nyílvessző, és egyenesen az idősebb Warren fivér bal vállába szalad bele. Az ereje döbbenetes, a páncélon keresztülfutva átfúrja a vállát, a tompa kondulás alapján csak kifelé állítja meg a páncél. Jack Warren fájdalmas ordítással hanyatt esik, elejti a pisztolyát, de a következő pillanatban utána is nyúl, és már igyekszik talpra küzdeni magát. Csak arra emlékszem, hogy ordítok neki valamit, ő bólint, és a fegyverével a sérült kezében – sosem fogom elfelejteni azt a vadul remegő, rángatózó fegyvercsövet -, az éppel Hamnert megragadva iramodik meg a leendő Város felé. A kín fintorba torzítja az arcát, sápadt, a tekintetében fájdalom és rettegés lobog, de nem adja fel.
Az öccse úgy szorítja össze a száját, hogy pengevékonyságúvá keskenyedik, és bár remeg a kezében a fegyver, újra és újra tüzel a parancs szerint.
Kendrick a legidősebb közöttünk, döbbenetes hidegvérrel nyúlik el hason a trutyiban, és használja fedezéknek a halott hadnagy testét. A mesterlövész puska irányzéka kétszer pásztázza át a frontvonalat, mire elsüti a fegyvert. Mély, csontig hatoló dörrenését nem követi fájdalmas kiáltás, de Kendrick elégedetten kiabálja túl a csatazajt.
- Lövész kiiktatva!
Nincs ideje többre, mert az egység megkezdi a taktikai visszavonulást a kommunikációs központ felé, így ő sem maradhat. Könnyedén ugrik talpra, a puskát a hátára kanyarítva pisztoly ránt, az első perdai éppen őt éri el, látom, ahogy a mesterlövész a mozdulata közben dermed meg, belefagy a csapásba, amit az ellenfele halántékára akart mérni a pisztoly agyával. A következő pillanatban a támadó sima, és gyors mozdulattal átmetszi a torkát. Kendrick vért spriccelve rogy össze, a torkából előbukó döbbent, bugyborékoló hörgés elér hozzám is, habos vér ömlik a sárba.
Kitör a káosz.
A támadók és az egységünk összekeveredik, elkeseredett kézitusa alakul ki. Fegyverek dörrennek, páncélok hasadnak elkínzott éles recsegéssel, nyögések, fájdalmas kiáltások, ordibálás, egymásnak csapódó testek, roppanó csontok, szakadó hús, sikolyok zajával telik meg körölöttünk a világ.
A harmadik lövésem azt hiszem talál, bár nem látom földet érni a találatot elszenvedő perdait, mert oldalról kapom a támadást, A vádlimba belemar a penge. A támadóm meglepettnek tűnik, amiért a lándzsa nem ütötte át a vádlimat, hanem megcsúszott a páncélon, és bár átjutott rajta, nem tett mozgásképtelenné, csak megrogytam, ahogy a felületi vágás elért. Engem nem különben döbbent meg, hogy a páncél beengedte a találatot.
Én ocsúdok előbb, közvetlen közelről lövök az arcába, a gyomrom szaltót vet a látványtól és a hangtól, ahogy az ellenfelem fejének felső harmada gyakorlatilag megsemmisül.

Még nem tértem teljesen magamhoz a sokktól, a kapkodó, ösztönös reakció megelőzi a kancellár esetleges engedélyét a formalitás elhagyására.
Az érzékeim még kifeszítettek, az adrenalin megannyiszor letisztult belőlem és elöntött újra, ahogy az emlékek újra és újra előtolakodnak.
Még minden neszre, minden moccanásra rándulnak az izmaim, ugrásra kész minden elkínzott porcikám.
Nem számít a termetbeli különbség. Terson kancellár irányába feltétlen tisztelettel viseltetek, hiába feszíti meg az előírásos testtartás a varratokat.
Magas arccsontja, a szája szigorú íve, a tekintete kimért, fegyelmezett hidegsége kegyetlen kifejezést kölcsönöznek az arcának.
A parancsra lazítok a tartásomon. Keskeny terpeszbe lépek, a szám sarka árulkodón, megrándul, a bal csuklómat a hátam mögött fogom meg a jobbal, rezzenetlen pillantással nézek előre, az ajtó irányába.
Még elég biztosan állok, és talán hat-nyolc percig ezt az állapotot képes is vagyok fenntartani, de tovább már aligha. Talán nem is tart addig a találkozó. Ki tudja, mennyi időt szán rám a kancellár.
- Köszönöm, Uram! Értettem, Uram, igenis!
Egy kicsit még lazítok a tartásomon, az ép lábam oldalán a csípőmmel nekitámaszkodom az ágyrácsnak, így kissé tehermentesítem a sérültebb oldalamat.
- Kérek engedélyt jelenteni, Uram!
Amennyiben megkapom, a jelentés elakadás nélkül, nem hadarva, de feszes tempóban hangzik el. Igyekszem kerülni a felesleges infomációkat, vagy a terjengősséget.
- Az osztagom Eric Rogan hadnagy vezetésével a Perda holdon az épülő Város északi határán teljesített védelmi szolgálatot, valamint a későbbi automatizált védelmi vonal megtervezésén dolgozott a parancs szerint. A váltásunk harmadik órájának végén az egységünket megtámadták az őslakosok, a hadnagy elesett, Raymond Hamner zászlós alkalmatlanná vált az egység irányítására, ezért átvettem a parancsnokságot saját hatáskörben. Elsődleges célnak a kommunikációs állomás elérését és a Dominiumi irányítás tájékoztatását tűztem ki, másodlagosként a védelmi vonalak megtartását…
Itt tartok csak egy lélegzetvételnyi szünetet.
- A vészjelzést sikeresen leadtuk, a védelmi vonalat nagyrészt sikeresen meg tudtuk tartani az erősítés érkeztéig. Becsléseim szerint fél tucat őslakos jutott át a védelmi vonalon, és legalább hárman elérték az építkezést. A pontos számokkal nem vagyok tisztában Uram, de az egység súlyos veszteségeket szenvedett. Legalább az osztag felét elvesztettem, és mindenki megsérült.

◦ᵒ·○●·°





We live by chance...
We love by choice...
We kill by profession.
◦ᵒ·○●·°
Vissza az elejére Go down

Victor Terson

Kancellár

Greymare & Terson - Competition. Dissidence. Glory. TDlu1kT

Karakterlapom :

Születési idő :
2379. 05. 11. (37)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Hadászati részleg vezetője

Reagok száma :
248

Avatar alanyom :
Domhnall Gleeson


Greymare & Terson - Competition. Dissidence. Glory. Empty
Utolsó poszt Pént. Május 01, 2020 6:45 pm
Következő oldal
Greymare & Terson


Egy teljes óráig tartott, amíg az első Eternity elérte a holdfelszínt.
Ennyi ideig kellett kitartania a három egységnek a leendő Város számára kjelölt, támadás alatt álló régióban. Azután, hogy a vészjelzést leadták. A kommunikációs állomás - az egyetlen hely, ahonnét e korai stádiumban erre lehetőségük nyílt - pozíciója révén jól védhető hely, önmagában mégis édeskevés ahhoz, hogy egy ilyen léptékű defenzívában valódi hasznát lássák. A rajtaütés távoli pontjától eljutni oda, ha a feltevésem helyes, önmagában is kihívás lehetett.
Azután pedig egy teljes órán át állták a sarat, amíg az erősítés elért hozzájuk.

Hazudnék, ha azt mondanám, ez az óra a számomra ugyanolyan félelemmel vegyes elszántságban telt, mint az embereim számára. Hazudnék, ha azt mondanám, egy örökkévalóságnak éreztem.
Sokkal inkább tűnt versenyfutásnak.
Az ütközet levezénylése hosszadalmas, lenyűgöző reflexeket és villámgyors elemzőkészséget igénylő feladatnak bizonyult, olyan tényezőkkel telezsúfolva, amelyekről vajmi kevés ismerettel rendelkeztünk. Az idősebb Greymare fizikai valójában egyetlen másodperccel maradt el tőlem, a hídra lépve pedig szívdobbanásnyi ideig sem hátrált meg; selyemfényű sötét szemét annyi időre fordította csak felém, amennyire egy távoli hullócsillagnak van szüksége ahhoz, hogy átvillanjon az égen.
Különös, méltóságteljes bizalom áradt belőle, amelynek átlagos hétköznapjain eleddig nyomát sem láttam; kisugárzásában egyből ráismertem a született vezéregyéniségre.
Amíg a harcnak vége nem lett, egyetlen szót sem szóltunk egymáshoz.
Nem volt rá szükség.


Most, az admirális fiának arcát figyelve hasonló érzéseim támadnak, mint abban a pillanatban, amikor a tekintetem összeakadt az övével. Az egyetlen lényegi különbség, hogy a fiatal őrmester nem engem néz: előírásos, éber figyelemmel fordul a bejárat irányába, egyenesen előrefelé, ám ebből a szögből is tökéletesen látszik, mennyire megviselték a holdon történtek. Az aktához tartozó képen még erőteljes, eleven vonásai most merevnek és zsibbadtnak tűnnek, kétségkívül apjától örökölt, értelemmel teli szemét pedig a kimerült iszonyat fekete árnyékai foglalják egybefüggő keretbe.
Hanem a hangja karcosan is úgy szól, mintha mi sem történt volna.
- Az engedélyt megadom, Greymare. Jelentsen.
Figyelmesen hallgatom. Lelki szemeim előtt megelevenedik a jelenet, s noha az őrmester nem vész el a részletekben, magam is sejtem, hogy számára a lényeg egészen más megvilágításban tűnhetett fel. Részben az őszinte érdeklődés, részben a tapintatlan becsvágy fűt belülről, amikor nem fordítom el róla a tekintetem egy pillanatra sem; mintha az, hogy olyasvalaki beszél hozzám, aki ott volt az első sorban, valamelyest fizikailag is a diadal részévé tehetne engem.
Pedig a győzelem, amit végül ebben a háborúban aratni fogunk, sokkal inkább az enyém lesz, mint az övé.
Vagy mint bárki másé.

- Szépen helytálltak - felelem aztán, ahogy a végére ér. - Aki megtarthatja az életét, az mind magának tartozik érte köszönettel, őrmester. Fogadja elismerésem.
Világosan látszik, hogy a maga részéről kevesli az elért eredményt, de bizonyára csak az átélt borzalmak bántják a lelkiismeretét. Lesz ideje hozzáedződni a veszteségekhez.
Ahogy a perdaiaknak is.
- Fejtse ki nekem, mi történt. Ne hagyjon ki semmit - figyelmeztetem. - Először találkoztunk a Perda őslakosaival, de közel sem utoljára. Szükségünk lesz mindarra, amit odalent tapasztalt.
Apró szünetet tartok, bár minden bizonnyal érzi, hogy még hátravan valami. Jól érzi.
- Magának nemkülönben, amikor a válaszcsapást méri rájuk. Elő fogom léptetni. De haladjunk sorjában.
A pillantásomat - amely az arcán nyugodott - visszafüggesztem egész alakjára, azt latolgatva, vajon meddig fogja bírni erővel. Vajon érzi egyáltalán a padló hidegét? Kötve hiszem.
Odabent, a homloka mögött még mindig valami egészen más zajlik.
Az, ami engem is érdekel.
◦ᵒ·○●·°


forewarned is seldom forearmed

◦ᵒ·○●·°
Vissza az elejére Go down

Simon Greymare

Hadsereg

Greymare & Terson - Competition. Dissidence. Glory. 320

Karakterlapom :

Születési idő :
2389. 07. 16. (27)

Tartózkodási hely :
Dominium, olykor Perda

Beosztásom :
Chimera különleges egység parancsnoka (titkos), Perdai Fegyverfejlesztési részleg vezetője

Reagok száma :
371

Avatar alanyom :
William Levy

☽ :
Greymare & Terson - Competition. Dissidence. Glory. Giphy


Greymare & Terson - Competition. Dissidence. Glory. Empty
Utolsó poszt Szomb. Júl. 25, 2020 7:15 pm
Következő oldal
Terson & Greymare

Only the dead have seen the end of war


Az egység kezdi összeszedni magát. A kezdeti döbbenetet és sokkot elmossa a véres, kegyetlen valóság. A katonákban megmozdul, előretolakszik a hosszú évek unásig ismételt megannyi gyakorlata, taktikai képzése, felébred az életösztön, a sértett öntudat, és nem utolsósorban: a nyers, állatias vérszomj.
Az adrenalin valamennyiünk minden sejtjét feltöltötte, már senki nem veszi észre az esőt, ami korábban a legnagyobb nyűgje volt szinte mindenkinek.
Akik még életben vannak, összeszorítják a fogaikat, megfeszítik az izmaikat és a parancsomra a lehető leggyorsabban alakzatba rendeződnek. Nem olyan látványos, vagy szép ez most, mint a bemutatókon, gyakorlatokon, de a hatása elvitathatatlan.
Az elkeseredett, szétszórt élet-halál harcot vívó katonák már egységként mozognak, a túlerővel szemben is hatékonyabban tudnak fellépni.
A sérültek egymást támogatva vonulnak vissza a többiek egyre határozottabban összezáró vonala mögött.
Még csak percek teltek el, de a torkom már szárazon ég attól, ahogy próbálom átüvölteni a csatazajt, hogy azokhoz is eljusson a parancs, akinek megsérült a rádiója, vagy elveszítette a sisakját.
Én is sántítok, de körülöttem mindenki más is vérzik. Ki jobban, ki kevésbé.
Tudom, hogy nem nyerhetünk, de már látom, hogy el fogunk jutni az állomásig.
Gyötrelmesen hosszú, fárasztó, fájdalmas és véres száz méterek következnek. Később biztosan büszke leszek az egységemre. Miután összeszedték magukat példaértékűen dolgoznak össze, és csak ennek köszönhetjük, hogy sikerül elérni az állomást.
Fegyelmezett rendben – már amennyire rendről lehet beszélni egy sárban, vérben gázoló, halálhörgéssel és sikolyokkal telített csatában – foglalják el a védelem szempontjából kulcsfontosságú pozíciókat, és emberfeletti erőfeszítéssel védik a kommunikációs központot.
Bal vállal gyakorlatilag nekizuhanok az irányítópanel melletti falnak. Prüszkölve fújom ki z orromba, számba folyt vizet és vért, a sáros, ragacsos kesztyűmmel megpróbálom letörölni az arcomat. lecsapom az esővédő fedelet az irányítópanelről, és megpróbálom a személyes azonosító kódomat elsőre hibátlanul bepötyögni a képernyőn.
Nem sikerül, a képernyőn vörös felirat villan, hozzáférés megtagadva.
Újrapróbálom, ezúttal a kapcsolat létrejön.
A kapcsolás után rögtön azonosítom magam, a csatazajt és az esőt túlkiabálva jelentek, erősítést kérek, de a választ már nincsen időm megvárni. Hátulról vetődik rám a támadóm, a sérült lábammal képtelen vagyok megtartani az egyansúlyomat, arccal előre elvágódom a sárban, és valszínűleg ennek köszönhetem az életemet.
Az alighanem a nyakamba szánt penge a vállamba fúródik – szerencsére nem túl mélyen -, én a másik könyökömmel vágok hátra. Az ellenfelem nem visel páncélt, érzem, ahogy a rohampáncélos könyököm alatt bordák roppannak, a perdai legurul a hátamról, a kés fájdalmasan szakad ki a vállamból, színes szikrák lobbannak a szemem elé. De legalább  elég időt kapok, hogy felkeljek a földről.  

A kórterem steril, ideális hőmérsékletű valósásgában végigfut rajtam a hideg borzongás, libabőr ül ki a karomra.
Ahogy az első pillanattól fogva; a jelentés alatt is érzem magamon Terson kancellár élénk, éber és éhes figyelmét, mégsem fordítom felé a tekintetem, noha erős a késztetés, hogy az arcára nézzek, hogy lássam a tekintetében lobogni mindazt, amit a hangjából kihallok.

Ahogy a kancellár is érzékeli, valóban nem vagyok elégedett az elért eredménnyel. Túl sok jó katonát, túl sok bajtársat, túl sok barátot veszítettem el. Talán ha előbb reagálok, talán ha másképp csinálom, többen túlélték volna.
Ennek ellenére a dícséretet is úgy fogadom, ahogy azt minden bizonnyal elvárja tőlem.
Ismét vigyázzállás közeli testtartást veszek fel – a szám sarka újfent megvonaglik
- Köszönöm, Uram!
Mikor azt mondja, fejtem ki a történteket, ellazítom az izmaimat, visszatámaszton a csípőmet az ágykeretnek, és átpörgetem az események kissé még hányos kockáit a gondolataim között.
Az általam mért válaszcsapás említésére akaratlanul, ösztönösen mozdul a fejem, majdnem a kancellár felé fordulok, de a mozdulat felénél sikerül elcsípnem az ösztönös reakciót, és a következő szívdobbanásommal egyidőben ismét az ajtót nézem.
- Igenis, Uram! Parancs, értettem!
Nincsenek ellenérzéseim a paranccsal kapcsolatban, nem is lehetnének, hiszen meglepetésként ért – a félig kivitelezett mozdulat is ennek szólt -, még fel sem fogtam igazán.
- Uram, két fontos megfigyelésemet emelném ki a perdaikkal kapcsolatban.
Csak egy lélegzetvételnyi szünetet tartok, nem igazán várok engedélyt, vagy megerősítést, hiszen a kancellár már felszólított a beszédre.
- A fegyvereik a mieinkhez képest kezdetlegesek. Íjak, kardok, lándzsák, szúró-, vágó- és ütőfegyverek, meglehetősen változatos formákban és kivitelezésekben, mégis át tudják ütni a legújabb fejlesztésű rohampáncéljainkat. Néhányuk fegyverén CQL-re utaló sárgás derengést láttam, ebből arra következtetek, hogy megvan a technológiájuk a kristályos CQL beépítésére és használatára, Uram!
Ami a másik megfigyelésem illeti, még én sem teljesen hiszek magamnak, és újra meg újra megpróbálok rájönni, nem csak a szemem káprázott-e, nem csak a stressz és kiélezett helyzet játszott az érzékeimmel.
Az egyetlen ok, amiért mégis úgy döntöttem, hogy beszélek róla az, hogy a zsigereimben érzem, hogy megbízhatok ezekben az emlékekben.
A tompa sajgás erősödik a combomban, a tenyeremmel is megtámaszkodom az ágykereten. A padló hidege éppen úgy nem tudatosul bennem, mint ahogy a hátam csupsz bőrét érő enyhe huzat sem, ami a levegőcserélő egységekből ered.
Csak egy laza, törtfehér szövetnadrágot viselek a különböző testrészeimet körbefogó kötéseken kívül, mégsem fázok.
- A másik megfigyelésem meglehetősen hihetetlenül hangzik, Uram – a tekintetem megvillan, de még mindig nem fordítom el a fejem az eredeti irányból – az őslakosok közül legalább néhánynak vannak ismeretlen eredetű és működési elvű képességei. A pillantásuk megdermeszti az embert a mozdulata közepén, vagy a közelségükben anélkül jelennek meg sérülések, hogy hozzáértek volna az ellenfelükhöz.
Csak remélni merem, hogy a kancellár nem azt a megállapítást vonja le, hogy a túl nagy nyomás miatt hallucinálni kezdtem…

◦ᵒ·○●·°





We live by chance...
We love by choice...
We kill by profession.
◦ᵒ·○●·°
Vissza az elejére Go down

Victor Terson

Kancellár

Greymare & Terson - Competition. Dissidence. Glory. TDlu1kT

Karakterlapom :

Születési idő :
2379. 05. 11. (37)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Hadászati részleg vezetője

Reagok száma :
248

Avatar alanyom :
Domhnall Gleeson


Greymare & Terson - Competition. Dissidence. Glory. Empty
Utolsó poszt Hétf. Aug. 03, 2020 11:48 pm
Következő oldal
Greymare & Terson


A harci láz nem csak mentális, hanem fizikai állapot is.
Amíg az őrmester és az emberei az életükért küzdöttek odalent, minden erőmmel azon voltam, hogy elkülönítsem magam az érzéstől, ám ez korántsem volt egyszerű. Nem az ifjú Greymare az egyetlen ember, aki ma újdonságot tapasztalt - az a semmihez sem fogható, már-már extatikus tettvágy, amelyet akkor érez az ember, amikor seregeknek parancsol, játszi könnyedséggel gyűrt maga alá a hídon, és hosszan megragadt. Élesen emlékszem az első pillanatra: sürgető görcsbe rándított tetőtől talpig, akár egy intravénás villámcsapás. Nyelnem kellett; nyál folyt a számba. Utózöngéi e percben is itt mozgolódnak bennem, a gerincem alsó régióiban. Nem egyszerűen újdonság volt, és nem hasonlított az egyszerű hatalmi helyzetek fölényes magabiztosságára sem. Más volt. Több. Valami olyan, amiről ösztönösen tudtam, hogy hozzám tartozik.
Tetszett nekem.
Az őrmester karján fölmerednek a szőrszálak, én pedig biztos vagyok benne, hogy léghuzat tehet róla, mert a zubbonyom és az ingujjam takarásában ugyanez történik velem is.

Szó nélkül hallgatom őt, semmivel sem utalva rá, hogy tudatában vagyok a nehézségeinek. Hisz már megengedtem neki, hogy kimutassa. Szóvá tenni nem lenne helyes.
- Hallgatom.
Gyanítom, nem az engedélyemre várt, mégis megkapja. A szemöldökeim moccanását érzem; alighanem apró ráncot vetnek az orrom felett. Hang és gondolat halkan, röviden forr egybe -
Hmm.
Igaz lenne? Talán. Kevés információnk van a perdaiakról, és megdöbbentő eredménnyel zártuk az ütközetet. Greymare beszámítható, kiváló pszichológiai eredményekkel és neveltetéssel, fejsérülést nem szenvedett, zavartnak nem látszik. Megfigyelőképességében nincs különösebb okom kételkedni. Mindenekelőtt pedig ha igaza van, mások is erről fognak beszámolni.
Meginog. Letámaszkodik. Ha lenyűgözni óhajt, rossz módszert választott. Már megengedtem, hogy leüljön. Greymare bár fiatal ugyan, mégis az egyik tisztem, mi több, kiváló tisztem. Nem fogom rendreutasítani ilyesmi miatt. Szemrebbenés nélkül hallgatom, ezúttal teljesen némán, ám a ránc nem tűnik el.
Hmm.
Lélegzetvételnyi szünet. A tekintetem nem fordítom el róla. Arca fehér - falfehér, így mondták régen, és itt meg is állja a helyét -, sötét szemében azonban ott a csillogás, amely elárulja, hogy alighanem láz környékezi, akárhány gyógyszert is adtak be neki.
- Úgy hangzik - hagyom rá, ám a hangomban nincsen él. Hogy hogy hangzik, azzal kár foglalkozni. - Mást látott? Akármit. Ha igen, mondja most. A lényeget. Ha pedig lábra állt, hívatni fogom. Ezt tartsa szem előtt.
◦ᵒ·○●·°


forewarned is seldom forearmed

◦ᵒ·○●·°
Vissza az elejére Go down

Simon Greymare

Hadsereg

Greymare & Terson - Competition. Dissidence. Glory. 320

Karakterlapom :

Születési idő :
2389. 07. 16. (27)

Tartózkodási hely :
Dominium, olykor Perda

Beosztásom :
Chimera különleges egység parancsnoka (titkos), Perdai Fegyverfejlesztési részleg vezetője

Reagok száma :
371

Avatar alanyom :
William Levy

☽ :
Greymare & Terson - Competition. Dissidence. Glory. Giphy


Greymare & Terson - Competition. Dissidence. Glory. Empty
Utolsó poszt Vas. Szept. 13, 2020 8:54 pm
Következő oldal
Terson & Greymare

Only the dead have seen the end of war


A csata attól a ponttól, hogy leadtam a jelzést és az erősítéskérést elmosódott, véresen dübörgő küszködéssé homályosodik az emlékeim között. Megannyi halál, villanó, égető fájdalom kavalkádja. Zubogó adrenalin, vadul doboló életösztön masszája, az eső friss, idegen illatába oldódó nehéz vérszag, kiontott belek, haláltusát szörcsögő, átlyukasztott tüdők lehetetlenül élesen tiszta hangjainak káosza, talán hetekbe is beletelik, mire letisztul mindaz, amit átéltünk.

A kancellár jelenléte, a lényéből sugárzó vérszomjas, éhes tettrekészség csak még élesebb bizonyossággal húzza alá a csata borzalmas valóságát.
Csak lassan tudatosul bennem, hogy a csata háborúvá fog nyúlni, mérgező, vad pusztításának fenyegetése sötét felhőket tömörít a gondolataim fölé. Beleborzongok a folytatás ígéretébe.
Victor Terson engedélye nem akasztja meg sem a lassan jelentéssé formálódó gondolataimat, sem a szavakat, amik következnek.
A válaszul érkező hümmentése arról árulkodik, hogy ő sem számított erre a fordulatra. Túl sokat nem tudunk még az őslakosokról, és ez – ahogy most is – túl sok értékes emberéletbe fog még kerülni.
Mindenesetre nem fedezek fel a hangjában kételkedésre utaló jeleket. Remélem ez a mondandóm második fele után is így marad majd.
A fájdalom lassú hullámokban járja át az egész testemet, a kimerültség elborítja az egész lényemet. Nem azért küzdök a talpon maradásért, hogy őt lenyűgözzem, sokkal inkább azért, mert ha engedek a gyengeségemnek, nem fogom tudni újra összeszedni magamat, ebben meglehetősen biztos vagyok, ezt pedig nem engedhetem meg magamnak. Most semmiképpen.
Csak perceket kell még kibírnom. Meg tudom csinálni, mert az akaraterőm elég, hogy kényszerítsem a testemet. Egyelőre még elég.
Amint befejezem, csend áll be közöttünk. Mérlegeli az elhangzottakat. Ami azt illeti kevesebb időt ad magának erre, mint amire eredetileg számítottam.
A saját sápadtságommal nem vagyok tisztában, ahogy a tekintetem lázas csillogásával sem, bár az általánosan pocsék állapotomnak annál élesebben tudatában vagyok.
A hangjából nem tdom megállapítani, mennyire voltam meggyőző, de talán itt és most annyira nem is számít. Amit tudtam, elmondtam, és csak remélhetem, hogy komolyan veszi mindazt, amit hallott. Meganyni élet függhet ettől a beszélgetéstől is. Vagy éppen nem változtat semmit. Hogyan is készülhetnénk valamire, aminek a működésével nem vagyunk tisztában, és védekezni sem tudunk ellene?
El kell gondolkoznom, mielőtt újra megszólalnék. A másodpercek megnyúlnak, lassan de biztosan vánszorognak előre, míg próbálom kitisztítani az emlékeimet.
Végül egyetlen mozdulattal intek nemet a fejemmel, de mellette szóban is megerősítem az önkéntelen reakciómmal már kifejezett választ
- Nem tudok mást elmondani, Uram! Igenis, parancs, értettem, Uram!
Dolgozni fogok rajta, hogy minél hamarabb ismét használható legyek. Ezen a ponton nem engedhetem meg magamnak a hosszadalmas, lelki összeomlással színezett lábadozási időszakot.
Még tartom magam, de az izmaim remegése lassan állandósul, és a tenyerem is percről percre többet tart meg a testsúlyomból az ágykeretre nehezedő támaszkodással.
Amennyiben Victor Terson távozik, előírásszerűen tisztelgek, és csak azután nyújtózok el lassú, kimért mozdulattal a hűvös, fertőtlenítőszagú ágyon, miután az ajtó halk szisszenéssel bezáródott mögötte.

◦ᵒ·○●·°





We live by chance...
We love by choice...
We kill by profession.
◦ᵒ·○●·°
Vissza az elejére Go down

Victor Terson

Kancellár

Greymare & Terson - Competition. Dissidence. Glory. TDlu1kT

Karakterlapom :

Születési idő :
2379. 05. 11. (37)

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Hadászati részleg vezetője

Reagok száma :
248

Avatar alanyom :
Domhnall Gleeson


Greymare & Terson - Competition. Dissidence. Glory. Empty
Utolsó poszt Kedd Szept. 15, 2020 4:27 pm
Következő oldal
Greymare & Terson


Minden erőmmel az ösztön ellen küzdök, hogy gondolatban előreszaladjak. Greymare őrmester számára - és mindenki más számára, aki részt vett az ütközetben - e pillanatban éppen véget ér valami: elérkeztek a küzdelem, az életben maradásért és a győzelemért folytatott harc végéhez, amikor már csak pillanatok választják el őket a megérdemelt pihenéstől. Ez azonban, annak ellenére, hogy nem teszek vagy mondok a cáfolatára semmit, súlyos tévedés. De nevezzük inkább luxusnak. Mert ahol most vagyunk, abban egyáltalán semmi nincs, ami befejezésre utalna.
Valaminek a legelső óráit éljük.

Úgy teszek, mintha semmit sem vennék észre a saját magával folytatott küzdelméből. Ennyi kijár neki. Sokkal jobban érdekel az, amit mond és bár olyasmit mond, ami a legkevésbé sincs ínyemre, nem tehetem meg, hogy közönséges képzelgésnek tudjam be. A végére kell járni mielőbb, mi történt odalent. Hogy mégis mi mindent tapasztaltunk az őslakosok erősségeiből. És hogy miben áll a gyengeségük. Leginkább azt, hogy miben áll a gyengeségük.
A kérdésem egy széles röppályájú gondolatmenetbe akad nála, ez világosan látszik, ám hírneves türelmem soha nem jár messze tőlem. Feszültség nélkül várakozom. Jobban mondva _ideges_ feszültség nélkül. Azt ugyanis csak mások előtt tudnám letagadni, hogy kivételesen felajzottnak érzem magam még mindig, saját magam előtt nagy üggyel-bajjal sem. Még abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán akarnám.

Végül nemet int, amitől egy rövid pillanatra betekintést nyerek abba, milyen rengeteget kivett belőle az órákon át tartó élethalálharc. Átlagos körülmények között sohasem ragadtatná magát gesztusokra. Nem teszek megjegyzést; hagyom, hogy válaszoljon s a szavai már szóról szóra visszaadják korábbról ismert kemény előírásosságát.
Röviden biccentek, ami kivételes eseménynek számít. Elismerésféle szövi át.
- Jó. - mondom egy lélegzetvételnyi szünet után, s a hangomból ezúttal nem lúgoztam ki mindent, amit érzek a küszöbön álló szövődményekkel kapcsolatban. Szándékosan. - Ennyit akartam. Végeztünk, őrmester. Kímélje magát!
A folytatás, mely egyszerre kettőnk megállapodása és mindannyiunké is, nem hangzik el, de úgy vélem, ez nem számít titkolózásnak. Ott csilingel közöttünk, átjárja a megszűnő társalgás utolsó hangsúlyait, tudomást sem venni róla olyan volna, mint a sötétet a világossággal téveszteni össze. Megüli a beálló csendet, bizonyára még jóval azután is, hogy a hatos számú ajtó pneumatikájának lágy szisszenése beleveszett a továbbhaladó idő háttérzajába, én pedig réges-rég messze járok már.
'Kímélje magát, mert szükség lesz még az erejére.'

credit:
 
◦ᵒ·○●·°


forewarned is seldom forearmed

◦ᵒ·○●·°
Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom



Greymare & Terson - Competition. Dissidence. Glory. Empty
Utolsó poszt
Következő oldal
Vissza az elejére Go down
 
Greymare & Terson - Competition. Dissidence. Glory.
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Dominium :: Központi könyvtár :: Múlt-
Ugrás: