Welcome to Dominium frpg site


 
Lépj be
egy más világba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
Kommunikációs hálózat



Friss írások
utolsó hozzászólások

Today at 9:34 pm



Yesterday at 10:18 am



Szomb. Ápr. 10, 2021 9:43 am

Pént. Ápr. 09, 2021 5:09 pm

Pént. Ápr. 09, 2021 8:02 am




Ki van itt?
belépett tagjaink

Nincs


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég




Perda térképe
Fedezd fel!
Statisztika
Nyilvántartás
Csoportok
Kancellárok - 3
Polgárok 7 3
Hadsereg 4 7
Ellenállók 1 2
Flotta 0 2
Perdaiak 6 3
Összesen 18 20
A hónap
legaktívabb tagjai
Discord
Regisztrálj az oldalra
Facebook
Csatlakozz!

Go down 
 

 
Please lady, don't fire me! - Samantha & Moritz
In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.


Moritz Bernstein


Please lady, don't fire me! - Samantha & Moritz Tumblr_ov55xkCUhJ1wyreyoo2_400

Karakterlapom :

Születési idő :
2392. 12. 23, Dominium

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Félkarú rabló

Reagok száma :
9

Avatar alanyom :
Joseph Gilgun

☽ :
Please lady, don't fire me! - Samantha & Moritz Tumblr_px7xv4jMNE1r5gam6o1_540


Please lady, don't fire me! - Samantha & Moritz Empty
Utolsó poszt Vas. Aug. 23, 2020 11:04 am
Következő oldal
***
Vissza az elejére Go down

Moritz Bernstein


Please lady, don't fire me! - Samantha & Moritz Tumblr_ov55xkCUhJ1wyreyoo2_400

Karakterlapom :

Születési idő :
2392. 12. 23, Dominium

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Félkarú rabló

Reagok száma :
9

Avatar alanyom :
Joseph Gilgun

☽ :
Please lady, don't fire me! - Samantha & Moritz Tumblr_px7xv4jMNE1r5gam6o1_540


Please lady, don't fire me! - Samantha & Moritz Empty
Utolsó poszt Vas. Aug. 23, 2020 11:04 am
Következő oldal
Please lady, don't fire me! - Samantha & Moritz
'Victoria, te egyre pontatlanabb vagy, de ezt tudjuk be szerintem annak, hogy a korral jár.' - kocogtatom meg bal mutatóujjammal finoman a tükör sima lapját, hátha a számomra hibának vélt írás, pontosabban a név ugrik egyet és helyreáll az élet rendje, de nem történik semmi, a hosszú név ott makacskodik továbbra is az időpontban egyetlen óriási felkiáltójellel a végén, ami kiemelt prioritásra hívja fel a figyelmet. Egy óra múlva érkezik a díszvendég és tekintélyes mennyiségű időt kíván eltölteni az általam életre keltett virtuális valóságban, így minden egyéni - és csoportos gyakorlat lemondásra került, hisz őket nem lehet sürgetni. A feljebbvalóknak mindig annyi időt kell hagyni a randalírozásra, amennyit szeretnének, pláne, hogyha ez a feljebbvaló egy még nála is feljebbvalónak volt egy ideig a tartozéka. Tartozék. Milyen szép megnevezése a házastársnak. Na rendben. Samantha Lewis ma hamarosan tiszteletét fogja tenni szerény birodalmamban, ami egyet jelent azzal, hogy nem késhetek két másodpercet sem, különben hallgathatom a csittegést és a rosszallást. Az üzeneteket megint máskor fogom tudni megnézni, pedig a 100+ most már eléggé kellemetlenkedve tolja magát a képembe minden áldott reggel.
'Victoria a szerinted fontosabbakat próbáld már meg kiválogatni a többi pedig mehet a kukába. Ha már felolvasni nem tudod őket. Köszöntem!' - fordulok el a tükörtől és dörzsölöm meg borostával keretezett arcomat. Elmarad a borotválkozás, de szerencsére minden mással kész vagyok. Annyi baj legyen, ha gondja van vele úgyis szólni fog, ahogy az összes többi megteszi: Moritz megint nem sikerült megborotválkozni? Moritz megint nem sikerült fésülködni? Moritz megint nem sikerült kulturáltan eligazgatnia reggel a ruháját? Moritz, Moritz, Moritz... és utána jön a százezerszer elhangzott barátságosnak titulált figyelmeztetés: Jó, most az egyszer el van nézve, de többé ne forduljon elő! Hát hogyne, hogy előfog! Egyenruhám gallérját igazgatva sétálok ki a konyhába és balommal megragadva a hűtő fogóját nyitnám ki kulturáltan és finoman az említett szerkezet ajtaját, de a rántás olyan erősre és határozottra sikeredik, hogy nem csak az ajtó nyílik ki, hanem a hűtő is elkezd felém borulni. Ne, megint! Egyáltalán nem férfiasan felvisítva veselkedem neki a monstrumnak, hogy visszaállítsam mind a négy sarkára és mint mindig, most is megfogadom, hogy elkezdem kicsit kiedzeni magam, hogy ne csak az egyik karomban legyen erő, hanem egész lényemben, hogy legalább a hűtő visszabillentése ne legyen ennyire küzdelmes. Hangosan kipréselve magamból a levegőt sikerül lökni egyet a monstrumon és a gépezet hangosan csattanva a konyha kövén áll vissza a hátsó sarkaira.
'Pfú, mára ennyi elég volt a testedzésből...' - szusszanok és lenézek a lábam előtt heverő kész ételes doboz válogatásra, elguruló flakonokra. Verdammt! Sietve hajolok le és mellőzve mindenféle rendszerezést, hányok vissza mindent a hűtőbe, ahol éppen van hely, nem is törődve azzal, hogy esetleg valami kifolyt vagy kiborult volna. Oh ez a szendvics viszont jó lesz mára! Mi van benne? Homlokom ráncokba gyűrődik, ahogy szemezgetek az átlátszó csomagolás belsejével és leírás alapján, minden igyekezetemet bevetve igyekszem megfejteni, hogy mit fogok ebédelni, de a rengeteg szakszó, százalékos leírás, idegen szavak tömkelege nem segít kiigazodni rajta. Valami hús...féle, gondolom. Zöldségszerű... mi az a sárga? Biztos valami, amit sajtnak akarnak nevezni. Mindegy, jó lesz mára. Fintorogva dobom föl magam mögé az asztalra a zsákmányt és csukom be óvatosan az ajtót, mielőtt bevágom és be is szakad a hűtőbe. Hopp a lényeg megszökött! Magamhoz veszem a pultig gurult fémből készült flakonomat, ami az egész napi koffein szükségletemet őrzi, még ha az íze egyenlő a mocsárvízével.
'Jó, akkor: belépő nálam, ebéd van, kávé van. Kell még valami?' - tekintek körbe a konyhán sietve. A PDA! Ebédemet és flakonomat magamhoz ragadva sétálok ki a nappaliba és húzom ki az ócska kanapén hagyott tegnapi ruhahalom alól a kommunikátort. Útra kész!

Nyolc óra öt, háh! A köszönéseket gyors biccentéssel viszonozom és a Hogy vagyunk ma reggel? kérdésre is csak annyival válaszolok, hogy késésben, s máris iszkolok tovább a folyosó forgatagában. Na még pár lépés, hátha mégis én értem ide előbb! Nyakamat nyújtogatva igyekszem minél hamarabb a sarkon túlra látni és reménykedni benne, hogy a mai versenyfutást az idővel én nyertem, de szomorúan kell beletörődnöm az újabb fekete pontba a képzeletbeli kiskönyvben.
'Jó reggelt, Lewis hadnagy! Elnézést a késésért, rám borult otthon a hűtő.' - teli kézzel hogyan szalutálj? Sehogy. - 'Máris be fogunk jutni, csak kell a kártyám...' - dünnyögök az orrom alatt és a kész étel csomagolásának a sarkát fogaim közé fogom, hogy felszabadult kezemmel kihúzhassam a kártyát farzsebemből és a falon pirosan világító panelhez érinthessem, ami vidáman csippanva változik zöldre és tárul fel előttünk a szimulációs szoba ajtaja.
' 'sah Ö' u'á' ' - na ez így nem fog menni. A csomagolást kitépve a számból mutatok előre jelzésként, hogy fáradjon csak előre. - 'Na így már érthetőbb lesz, szóval cs... de mindegy is.' - bámulom a távolodó hátát, ahogy céltudatosan befárad második otthonomba. Lépteit visszaveri a hatalmas tágas tér s úgy hangzik, mintha még mindig lépdelne, én pedig asztalomhoz sétálva rakodok le rá mindent. Hivatalosan sem étel, sem ital nem lehetne a helyiségben, de még a fiókban sem, ugyanis roppant drága műszerekkel vagyunk nap mint nap körbevéve és nagyjából örök életemre ingyen dolgoznék a továbbiakban, hogyha valamire ráömlene a kávé, mégis sokkal kényelmesebb, mint kirohangálni a kantinba folyadékért, meg apró falatkákért, amíg el nem érkezik az ebéd ideje.
'Nos, hadnagy! Miben lehetek ma a szolgálatára? Milyen terepre szeretne menni, vagy milyen elképzelést valósítsak meg önnek?' - kapcsolom be villámsebességgel a gépeket, miközben az ajtó hangtalanul zárul be, ezzel elzárva minket a folyosó zajától és a kíváncsi fülektől. Flakonom tetejét letekerve kortyolok bele a koffein bombába és megborzongva, fejemet megrázva kényszerítem le a torkomon, majd teszem vissza az asztalra és gépelem be a belépéshez szükséges jelszavakat és azonosítókat. Fő a biztonság, ugyebár.

Vissza az elejére Go down

Samantha Lewis

Flotta

Karakterlapom :

Születési idő :
2340.10.25. (25 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium, Imperium

Beosztásom :
Hadnagy

Reagok száma :
346

Avatar alanyom :
Emilia Clarke

☽ :
Please lady, don't fire me! - Samantha & Moritz Tumblr_inline_o0rrlckK3R1sad57x_250


Please lady, don't fire me! - Samantha & Moritz Empty
Utolsó poszt Szomb. Aug. 29, 2020 9:00 am
Következő oldal
A szimuláció
Moritz & Sammy
──────────── ────────────
Még csak pár hete történt, hogy sikerült elválnom Williamtől, mégse vagyok képes túltenni magam rajta. Még nem megy. Mindenki számára természetesen mutatom az erős hadnagyot, akit látniuk kell, de ez egy idő után nehézzé válik, nekem pedig le kell vezetnem a felgyülemlett feszültséget.
Nem szokásom mások elé helyezni magam, mindig kivárom az időt a szimulációs szobáknál is, de ez a mai nap más. Érzem, hogy mindjárt szétrobbanok, így már hajnalok óta fent vagyok és egy időpontra is bejelentkeztem. Kivételesen élek a rangommal, de senki se fogja a képembe mondani, hogy ez miatt haragudna rám. Így is elég pletyka kering rólam, eggyel több vagy kevesebb... Idővel majd az emberek találnak maguknak más szórakozást. Ettől függetlenül bosszantó a helyzet.
Jelenleg az Imperium dokkol, így a Dominiumon mászkálok már egy jó órája, így igen hamar, 7:40-kor már a szimulációs szoba közelében sétálok, idő előtt 10 perccel pedig türelmesnek mutatva magam várom Bernsteint az ajtó előtt, hátam lazán a falnak vetve. Nem ismerem egyébként a férfit, bár a képét megnéztem a rendszerbe, hogy tudjam, mégis ki segíti a mai szimulációs gyakorlatomat.
Mivel most nem vagyok szolgálatban, így nem is viselek egyenruhát, az nélkül is felismerhet bárki. Fekete nadrág van rajtam, lábaimon bakancs, melybe nadrágom szárai is be vannak tűrve, felül pedig fekete póló, melyre bőrdzsekit húztam. Hajam lófarokban, hogy ne zavarjon, a hadnagyi plecsni pedig a szobámban. A PDA-m van még nálam, az övemhez erősítve és a fegyverem, melyre ki tudja, hogy mikor lehet szükségem. A bütykölős táskámat most a szobámban hagytam. A gépész énem ma háttérbe szorult.
~ Késik! ~ - pillantok a bal csuklómon található okosórára, de arcom érzelemmentes marad. Ajánlom neki, hogy ne késsen sokat, mivel az Ő feladata az, hogy időben itt legyen. Bár életek nem múlnak rajta, de sohase szerettem a pontatlanságot. Én is időben érkeztem, pedig nekem aztán jogom lett volna késni, ha úgy döntök. Mégse vagyok ilyen. Telnek a percek, majd nemsokára meglátom a folyosón a felém siető alakot, így elrugaszkodom a faltól, majd felé fordulok.
- Önnek is Mr. Bernstein! - köszöntöm, majd ez után enyhén megemelkedik szemöldököm.
- A hűtő? Ilyen kifogást se hallottam még! - csóválom meg a fejem, bár ajkam szélén némi mosoly bújik meg. Nem vagyok az a karót nyelt típus, én a Földről származom, így nem katonának neveltek. Nem kell tőlem félni, se megijedni, csak ha okot adnak rá.
- Na és hogy sikerült? - miközben a kártyáját előkeresi, addig teszem fel a kérdést, és őszintén kíváncsi vagyok a válaszra. Azért azt érdeklődve figyelem, miként oldja meg az ebédje megfogását. Hmm, hát furcsa egy pasinak tűnik, de nem ajánlom fel a segítségem, mulattató így reggel. Előre is megyek, valóban céltudatosan, de feltűnik ám, hogy mi mindent pakol az asztalára.
- Nagyon ajánlom Mr. Bernstein, hogy bár megszegi a protokollt, nem fog hibát okozni egyik műszerben sem. Nem szívesen küldeném ide egyik gépészemet se, hogy maga után takarítsanak... - jelzem felé, tehát figyeljen oda és legyen óvatos. Nem mondom azt, hogy most azonnal tűntessen el mindent az asztaláról, Raven is hasonló lenne, mint amilyen most ez a férfi, így megérdemel egy esélyt, bár bízni nem bízok benne. Ha hibázok, számíthat a következményekre és a fejmosásra is. De én figyelmeztettem!
- Az Aquillonra! A legutóbbi expedíció után szeretnék visszatérni oda. Hozza létre a pályát! - a hold jéghideg felszínére nem sokan akarnának visszatérni, de én mégis úgy érzem, hogy meglenne rá az okunk. Bernsteinre bízom egyébként, hogy pontosan hogyan kivitelezi a kérésemet, de ha kérdez, szívesen felelek.
Az ajtó bezárul, magunk maradunk, így leveszem a kabátomat, majd az egyik szék támlájára fektetem, ez után pedig a férfi mögé lépek és megfigyelem, hogyan állítja be a szimulációt. Érdekel, mire gondol és mire nem.
- A régi hajóroncsokat és bányákat is tegye rá a szimulációra és az ismert Aquilloni lényeket se felejtse ki. - szólalok meg most már felette állva. Lehet, hogy idegesítő számára, hogy figyelem, de érezze csak a nyomást, hiszen ilyenkor is tudni kell teljesíteni. De most csak egy egyszerű szimulációról van szó, nem hiszem, hogy gond lenne. Ajánlom, hogy ne legyen gond.
Vissza az elejére Go down

Moritz Bernstein


Please lady, don't fire me! - Samantha & Moritz Tumblr_ov55xkCUhJ1wyreyoo2_400

Karakterlapom :

Születési idő :
2392. 12. 23, Dominium

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Félkarú rabló

Reagok száma :
9

Avatar alanyom :
Joseph Gilgun

☽ :
Please lady, don't fire me! - Samantha & Moritz Tumblr_px7xv4jMNE1r5gam6o1_540


Please lady, don't fire me! - Samantha & Moritz Empty
Utolsó poszt Vas. Szept. 06, 2020 12:04 pm
Következő oldal
Please lady, don't fire me! - Samantha & Moritz
'Mein Arm... öööm... a karom, igen! A kezem...' - lengetem meg immáron felszabadult bal karomat, mintegy jelzésként, hogy melyik ominózus végtagom okozta a galibát és lehet okolni a pár perces késésért. - 'Implantátum. Erősebb, mint a jobb és alkalomadtán elfelejtem, hogy nem igazi, ezáltal néha nem tudok vele olyan finoman bánni, mint kellene, így reggel, amikor felrántottam a hűtő ajtaját, hogy elcsomagoljam a napi betevőt, olyan erővel sikerült a művelet, hogy rám borult a szerkezet.' - húzom be magam alá kényelmes székemet és néha - néha röpke pillantásokat vetek a hadnagy irányába, aki az asztalomra halmozott élelmet pásztázza s figyelmeztet elmaradhatatlanul ugyanarra, amitől én is óvom magam napjában többször is. - 'Jawohl Frau...' - bár, ha a hírek igazak, akkor ő már nem McGrover kancellár tartozéka, önállósította magát és megszabadult attól az undok békától. - 'Igenis hadnagy.' - javítom ki gyorsan nyelvbotlásomat és nem szentelek időt a szabadkozásra, bocsánatkérésére. Lehet nem is értette, amit mondok, mint sokan mások, amikor saját anyanyelvemen kezdek bele egy mondatba, vagy használok egy szót, ami akkor nem jut eszembe a köznyelven. A köznyelven, ami annyiféle pletykát és hírt indított útjára, hogy ez a két ember hogyan került külön egymástól, hogy már nem is tudni melyik valós és melyik csak feltételezés. Persze mérhetetlenül udvariatlan lenne, hogyha úgy indítanám a napot, hogy: 'Ámde Fraulein Lewis, mielőtt elkezdjük a szimulációt, hadd kérdezzem már meg, hogy miért döntöttek úgy, hogy külön folytatják az útjaikat? Olyan sok állítás kering erről, hogy az ember már nem tudja eldönteni kinek és minek higgyen, szeretném én magam is hallani az okát.' Hogyne! És majd a hadnagy leül és könnyek között, sűrű orrfújásokkal tarkítva a történetet pont nekem fogja elmesélni, egy számára senkinek, akinek a nevét is csak azért tudja, mert szerepel a rendszerben. Viszooont... nem, Moritz, nem szabad! Ezt itt és most nem! Nyelvem hegyére erősen harapva igyekszem magamban elnyomni a gondolatot, a késztetést, hogy hogyan tudhatnám meg az igazságot a lehető leghamarabb, miközben sunyi pillantásokat vetek a szimulációs szék irányába, ujjaim pedig a billentyűkön táncolnak, hogy az összes szükséges felületre belépjek, ami biztosítani fogja a hadnagy számára, hogy eljuthasson a kívánt helyszínre.
'Ja, hadnagy, rendben. Egy aprócska kérdést viszont föltennék, mielőtt kényelembe helyezi magát. Minden, úgy értem MINDEN ismert lény legyen ott? A Fehér Gyilkos meg a Jolasztus is?' - tekintek hátra a vállam fölött a mögöttem álló nőre, aurám pedig kezd borsódzni, hogy személyes terem megsértésre került. Gyűlölöm, amikor valaki ennyire közel nyomul, egyszerűen herótom van tőle, nem beszélve arról, hogy ezzel a munkámat kérdőjelezi meg. Nem baj Moritz, koncentrálj a feladatra, amit kaptál és rögvest el is fogod felejteni, hogy a hadnagy itt kukacoskodik mögötted, fürkészve, hogy mikor hibázol. Bár ebben hibázni... az Aquillon felülete egyszerű, mint a sivatag, színvilága nem egy erdő, hisz minden csupa fehér és szürke, az élőlényeket leszámítva.
'Kap a hadnagy egy térképet is majd. Ha nem gond, akkor kissé kihívásokkal telibbé tettem a helyet, több lehet a téves lejárat a bányához, a hajóroncsoknál pedig meg hagytam néhány meglepetést.' - mutatok az asztal szélén pihenő harmadik monitorra, mely mértani pontossággal jelöl mindent, ami alapján el lehet igazodni, természetesen a bűvös X - eket kihagytam róla, nehogy túl egyszerű legyen a célállomásig eljutni. Tessék csak eltévedni, hogyha valaki nem tud jól tájékozódni, a hibáiból tanul az ember. Vajon viccesnek tartaná, hogyha a hajóroncsok mellett ott sütögetne egy Jolasztus család? Apa, anya, gyerekek vidáman trécselnek a tűz körül, apán konyhai kötény és vígan nevetve forgatja egy ember kezét a nyárson, míg a gyerekek egy koponyát rugdosnak, anya pedig pácolja a belsőségeket. Vajon viccesnek tartaná, hogyha ez az egykori férje volna? Mit szólna? Hirtelen örömtáncot lejtene és távolról üvöltve mondana köszönetet a szörnyetegeknek, hogy egyszer s mindenkorra megszabadították ettől a keserű élettől, vagy hisztérikus könnyekben törne ki? Nem így fogjuk megtudni, hogy mit reagál az egyszer biztos, habár az elképzelés maga nem is olyan förtelmes. De a kancellárt tartogassuk talomban, nem kell az összes kis csínyt most rögtön lelőni.
'Gut, das Aquillon ist bereit. Bevehető az Aquillon, hadnagy.' - javítom ki magam sietve és az asztalra könyökölve nézem a fehéres szürke sivárságot, melynek legsötétebb színfoltjait a hajóroncsok adják a távolban, egyet - kettőt még lángra is lobbantottam. A kopár holdon nem látni semmit, amíg a szem ellát, a rajta élő szörnyetegek még rejtve vannak a hadnagy elől s csak arra várnak, hogy mikor ugorhatnak elő rejtekeikből, hogy megpróbálják miszlikre szedni. És a halottak, akik ott hevernek élettelenül a semmiben. Van, akiknek egykori nyughelyét terjedelmes vörös folt jelzi, vérüket pedig az örökké szomjas hó magába itta és megdermesztette, míg másoknak egyes végtagjai hiányoznak. A magányosan próbálkozók, küldetésen elesettek, akik valami olyasmiért adhatták az életüket, ami számukra fontos és életbevágó. Hát nem szomorú?
'Apropó, jut eszembe. Van valami, amin változtatna egyébként? Átírható, nem végleges még.' - hajolok kissé hátra, mintegy jelezvén, hogy figyelek rá, de nem nézek oda, hanem a monitorokat pásztázom. Lehet néhol túloztam, talán... esetleg... fejem búbját megvakargatva nézem az összképet, nem is lett olyan szörnyű hely, csak amilyen valójában lenne ez a vérszomjas lényekkel teli, mégis kihalt hely.

Vissza az elejére Go down

Samantha Lewis

Flotta

Karakterlapom :

Születési idő :
2340.10.25. (25 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium, Imperium

Beosztásom :
Hadnagy

Reagok száma :
346

Avatar alanyom :
Emilia Clarke

☽ :
Please lady, don't fire me! - Samantha & Moritz Tumblr_inline_o0rrlckK3R1sad57x_250


Please lady, don't fire me! - Samantha & Moritz Empty
Utolsó poszt Kedd Okt. 06, 2020 8:04 am
Következő oldal
A szimuláció
Moritz & Sammy
──────────── ────────────
Kíváncsi lennék a késés okára, mert ilyen kifogással se jött még nekem senki, hogy a hűtő miatt késett, de amikor felemeli a bal kezét, kíváncsian pillantok felé, majd derül ki, hogy implantátuma van. Oh, így már világos. Bizonyára meghibásodott, legalábbis ez az első gondolatom, de aztán kiderül, hogy emberi hiba adott okot erre a "balesetre", így megcsóválom némileg a fejem.
- Mióta visel implantátumot? - teszem fel a következő kérdést, mert ha nem túl régóta, akkor érthető a probléma, de ha sok éve, akkor be kellett volna már rögzülnie. Idő közben besétálunk a szimulációs szobába, az ajtó bezárul mögöttünk, majd a kabátom is lekerül, hogy kényelmesen vehessek majd részt a gyakorlaton. Nem hagyom figyelmen kívül egyébként a tényt, hogy Bernstein nagyon lazán kezeli a szabályokat, de ha bármi kárt tesz a műszerekben, akkor azt nem teszi majd zsebre, amit tőlem kap. Csak a miheztartás végett ezt közlöm is vele, de amikor meghallom, hogy "Jawohl Frau" csak enyhén emelkedik meg a szemöldököm, hogy igen? Mit akar mondani? De javít. Érzem, hogy McGrover lett volna a vége, de nagyon jól tette, hogy nem ex-férjem nevével hozakodott elő. Szerencséje a férfinek, hogy nem vagyok képes a gondolatolvasásra, így csak lassan mögé sétálok, miközben feláll a rendszer és jelzem neki, hogy pontosan hova szándékozom menni a szimulációban. Az Aquillon mély benyomást tett rám és úgy érzem, hogy segítene elvonatkoztatni a jelentől. Arra van most szükségem!
- Nem, a Jolasztuszt és a Sziklaroppantót hagyja ki. Az utóbbiból bőven sok volt személyesen, a Jolasztuszt pedig elkerülném. A fehér gyilkosokkal nincs bajom, végeztem néhánnyal az expedíción is. - nem vagyok egy gyáva nő, a rangom is kiérdemeltem, mégha eredetileg Williamnek hála is lettem hadnagy. Régen volt már, mégse kérdőjelezi meg senki a szaktudásom és a bátorságom se. Úgy érzem, hogy az Aquillonnal bizonyíthattam. Végtére is, kitüntettek... Érzékelem egyébként, hogy Bernstein számára nem túl kellemes a tény, hogy mögötte állok, de nem mozdulok, hiába célzott arra, hogy helyezzem kényelembe magam.
- Jól hangzik Bernstein, kíváncsi leszek, hogy milyen pályát készít! - ha ügyes lesz, meglehet, hogy visszatérek majd konkrétan hozzá. A mutatott monitorra pillantok, majd át is nézem a terepet. Tényleg jónak tűnik, így biccentek, majd amikor a férfi kijelenti, hogy bevethető, akkor indulok csak meg a szék felé. Megnyugodhat, nem ácsorgom tovább felette.
- Honnan fogok kezdeni és mi lesz a célállomás? - mi lesz a feladat, amit teljesítenem kell? Csak kijutnom kell vagy esetleg út közben felszednem egy csomagot és leadnom azt a megfelelő helyen? Vagy...?
- Megfelelő lesz Bernstein, vágjunk neki! - leülök tehát, kényelmesen hátradőlök és lassan lehunyom szemeimet is, miután minden kérdést tisztáztunk. Ha akad még más a feladattal kapcsolatban, akkor az indulás előtt úgyis elhangzik még. De hoppá, valami eszembe jutott!
- A levegővel csaljunk! Nincs kedvem szkafanderben lenni végig, így legyen megfelelő az oxigén szint. - a hőmérséklettel nem variálnék, olyan öltözetben indulok majd meg, ami kellően melegen tart majd végig. Ez után készen állok, szemeim lecsukom, mehet a menet!
Vissza az elejére Go down

Moritz Bernstein


Please lady, don't fire me! - Samantha & Moritz Tumblr_ov55xkCUhJ1wyreyoo2_400

Karakterlapom :

Születési idő :
2392. 12. 23, Dominium

Tartózkodási hely :
Dominium

Beosztásom :
Félkarú rabló

Reagok száma :
9

Avatar alanyom :
Joseph Gilgun

☽ :
Please lady, don't fire me! - Samantha & Moritz Tumblr_px7xv4jMNE1r5gam6o1_540


Please lady, don't fire me! - Samantha & Moritz Empty
Utolsó poszt Pént. Nov. 13, 2020 9:10 pm
Következő oldal
Please lady, don't fire me! - Samantha & Moritz
'Tizennyolc éves korom óta Frau, de ha tudná, hogy Herr Bernstein feje mennyire lenni kótyagos és összevissza, teli minden cikázásokkal és katyvaszokkal, teljes káosz.' - veszem magamhoz az egyik szendvicses dobozt és tépem fel rajta a celofánt egyetlen könnyed mozdulattal, mintha egy zsebkendőt tépnék szét. Általában, ha előadni kicsi szórakoztató és furcsa informatikus, Bernsteint békén hagy, hogy ne hallani idegesítő zagyvaság és ügyefogyott beszéd, legalábbis eddig több alkalommal bevált. Igaz akik régebb óta ismernek már tudják, hogy ugyan valóban keszekusza és szétszórt ez a fő, de nem véletlenül előad idétlen kolléga. Reménykedjünk benne, hogy a hadnagynál is beválik ez a fajta idiotizmus és inkább elmenekül a kis szimulációjába, ahelyett, hogy megregulázza étkezési szokásaimat a munka közben, habár beengedte a kávémat is, ki tudja mikre háklis és mikre nem. Nagyot harapva a reggelimbe bólogatok, hogy parancs értettem és máris fél kézzel módosítok a szimuláció parancssorain, hogy egyedüli ellenségként a fehérgyilkos maradjon meg, ámbár nem így terveztem ezt a röpke kis kalandozást a semmiben, majd improvizálok.
'Danke dir, Fraulein Lewis, igyekeztem. Kezdés? Bár a hadnagyasszony kérte, hogy Jolasztusz ne legyen a palettán, a kiindulási pont egy Jolasztusz barlang lesz, ahonnan a hadnagynak leleményességgel és ügyességgel kell kiszabadítania saját magát. Ha ügyes a hadnagy, akkor még kiszabadul, mielőtt a nagy behemót visszaérkezik a zsákmányával, hogy Ön mellé akassza a barlang mennyezetére, segítség gyanánt pedig elrejtettem egy menekülésnek megfelelő célszerszámot a hadnagy közelében, amit éles szemével biztosan rögvest meg fog találni. Túl egyszerű lenne csak úgy nekiindulni a nagyvilágnak, nein? A cééélállomás pedig szolgáljon Fraulein meglepetésére. Vagy örömét leli majd benne, vagy szomorúságát, de mindenképpen frappáns lesz a kimenetel. Azért a biztonság kedvéért ismertetnék egy pár dolgot, mielőtt belevágunk a dolgokba: a szimuláció bármikor megszakítható, leállítható. Ott leszek Önnel végig, de csak mint a kis sugallat a fejében és egyetlen jó barátja ezen a vidéken a térképe lesz, semmi más. Az élete egy becses kincs, védje meg. Használja az eszét, mert most nem csak úgy eszeveszetten kell futkosni, hanem gondolkozni. Legyen mindig nyitva a szeme, hegyezze a füleit és ha hagyja magát becsapni, az az Ön baja lesz. Na de! Az intelmi óra vége, csapjunk bele, jó utazást!' - nyomom le az entert és újabbat harapok a szendvicsből. Ez isteni!

Olyan lett a felszín, mint amilyet vártam; kietlen, barátságtalan, szürkeséggel borított holdvidék, melynek síkját csak elvétve töri meg egy-egy hajóroncs, vagy pedig Jolasztuszok alkotta barlangi mélyedés. Hogy ők merre vannak, ki tudja, Lewis hadnagy kérésére nem is fognak felbukkanni, de neki erről nem kell feltétlenül tudnia. Ott lóg az egyikben védtelen fejjel lefelé, odafagyva a barlang mennyezetére egészen combjának közepéig, mint valami hentesáru, de hogyha nem kapkod és összeszedi magát ébredés után, akkor hamar rá fog lelni a kis segítségére a sziklafalban. Csendestársai a kietlen és zord, fénytelen barlangban, különféle, a Jolasztusznál gyengébb állatok tetemei, melyek vagy szanaszét hevernek a földön, mint a szemét, vagy föl vannak fagyasztva a hadnagy mellé, mint értékes zsákmány, melyet érdemes különleges alkalmakkor elfogyasztani, szebb időkre eltenni. Az egyetlen fényforrás a barlang bejáratában található, egy lámpásfa, ami töretlenül jelzi a menekülési utat számára kifelé a hold talán még zordabb talajára. De gondolom mégis csak jobb lehet odakint, mint idebent, várni, hogy a bűzös óriás mikor érkezik vissza és tép le valamit az ínyencségei közül.
'Napsugaras szép jó reggelt hadnagy!' - veszem föl a fejemre fél kézzel vékonyka fehér fejhallgatómat és mikrofonját a szám elé húzom. - 'Hasunkra süt a naaap. Vagy az csak a tűz lesz, amit a Jolasztusz gyújtott, hogy meggrillezze hadnagyságodat? Én az Ön helyében kicsit sietősre fognám, nincs időnk lustizni. Hajrá, hajrá!' - dőlök hátra a székemben és várom, hogy a Frau magához térjen és kezdődjön a móka s kacagás. Legalábbis nekem.

Vissza az elejére Go down

Samantha Lewis

Flotta

Karakterlapom :

Születési idő :
2340.10.25. (25 éves)

Tartózkodási hely :
Dominium, Imperium

Beosztásom :
Hadnagy

Reagok száma :
346

Avatar alanyom :
Emilia Clarke

☽ :
Please lady, don't fire me! - Samantha & Moritz Tumblr_inline_o0rrlckK3R1sad57x_250


Please lady, don't fire me! - Samantha & Moritz Empty
Utolsó poszt Csüt. Dec. 03, 2020 9:58 pm
Következő oldal
A szimuláció  
Moritz & Sammy
──────────── ────────────
Enyhén emelkedik feljebb a szemöldököm Bernstein szavait hallgatva, majd megcsóválom némileg a fejem.
- Tegyen rendet a fejében Berstein, mert amíg a szimulációban leszek, nem értékelném, ha hibázna. - ha mégis úgy lesz, könnyedén lehet, hogy még a mai nap értesíteni fogják, hogy kötelező megjelennie egy pszichológiai kivizsgáláson. De talán erre nem kerül sor. Mindenesetre a kérdésemre kapott válaszra is figyeltem. 18 év nem kevés idő, de ráfogja szórakozott viselkedésére. Érzem, hogy különös ez a fickó, egyelőre nem sikerül megfejtenem. Na de térjünk rá arra, amiért ma mind a ketten itt vagyunk.
- Hmm, szóval egy jolasztusz barlangban kezdek, érdekes Berstein, érdekes! - ki fogok szabadulni, e felől ne legyen benne kétség. Hmm, tetszik ez a rögtönzött kaland, amit kitalált nekem, még akkor is, hogyha csak egy részét ismerteti velem. A legelejét. Na de a szabályok olyanok, mint valami játék. El is mosolyodom, tekintetem pedig a férfin pihentetem.
- Ne aggódjon, mindig használom az eszem! - ejj, hát sértegetni mer? De persze, még nem ismer, viszont szimpatikus a fickó, bármilyen bogaras is. Kíváncsi vagyok, hogy mit talált ki pontosan és kihívást érzek most ebben a gyakorlatban. A kedvem is határozottan jobb, pedig még el se kezdtük.
- Induljunk! - kezdődjék hát a menet! Lehunyom szemeimet, ellazulok a székben, a szimuláció pedig kezdetét veszi, ahogy Bernstein lenyomja a gombot. Kell egy kis idő, amíg magamhoz térek, kinyitom szemeimet, de eleinte némileg homályos minden, de hamar összeáll a kép, a hideg pedig csontomig hatol. A vér a fejembe szál, a póz pedig, ahogy vagyok, egyáltalán nem kényelmes. A kedves szimuláció vezetőm nem aprózta el a kezdést, szó szerint befagyasztott a barlangba, amelyről most úgy lógok lefelé, ahogy a mellettem lévő különféle állatok tetemei. Ők szerencsére nincsenek életben. De nem csak a bokámig vagyok befagyasztva, hanem combomig, így didergek kicsit, miközben lassan körbehordozom a tekintetem, megfigyelve, hogy hol vagyok pontosan, hogy néz ki a barlang és mekkora. Természetesen kiszúrom a fényt és így a barlang kijáratát is, de odáig még el kell jutnom. És ekkor szólal meg a fülemben a férfi hangja.
- Oh most tudnék értékelni némi napsugarat. - mosolyodom el és a helyzet eszembe juttat egy régi filmet. Sci-fi volt, ahol az egyik főhös szintén hasonló pácba került. Berstein szavain most már jókedvűen felkacagok, ahogy elképzelem a jolasztuszt, miközben tüzet rak, majd grillezni kezd - bár nem pont engem.
- Látom jó kedve van Bernstein, ne aggódjon, indulok már! - először ruházatomat tapogatom végig, hogy van-e nálam valamiféle fegyver, amelynek segítségével kiszabadíthatom magam, de ha nincs, akkor ideje jobban felmérnem a terepet. Bár kértem, hogy az a dög ne jelenjen meg a szimulációban, mégis kinézem a férfiból, hogy megjelenik hamarosan a barlangjában, így jobb lesz sietnem. Néhány dög bár lóg mellettem, nem kell tőlük tartanom, de mivel mindegyik csak egy állat, nincs náluk semmi olyasmi - maximum saját csontjuk -, ami segíthetne kiszabadulnom. De nem lenne egyszerű most leszednem belőlük egy darabot és azzal megpróbálnom kivágni magam, de tekintetem hamarosan a barlang egyik falára siklik, ahol kiszúrok valamit. Hmm... nem látom pontosan, hogy mi az, de Bernstein biztos nem állít olyan feladat elé, amiből lehetetlen kiszabadulni. Ő se élvezné, ha itt lógnék órákig, így lassan megpróbálok kinyúlni a fal felé, amihez most lazán használom fogódzkodónak az egyik mellettem lógó testet, láthatóan nem zavartatva magam miatta, hogy a lényhez kell érnem. Ha pedig sikerül eljutnom a falig, akkor megpróbálom kiszedni azt a valamit onnan, ha szükséges, akkor olykor a sziklafalba ütve öklömmel, kaparva akár a jeget, de ha még így se megy, akkor a kapaszkodóm egyik fogát próbálom meg kiszedni, hogy legyen amolyan rögtönzött, kis méretű ásóm a művelethez. Idővel csak kiderül, hogy mi az pontosan és ha meg tudom szerezni, akkor valószínűleg azonnal tudni fogom, miként is szabadítsam ki vele magam. Abban az esetben feljebb emelkedem - van ám hasizom -, és elkezdem kiszabadítani magam. Valószínűleg nincs akkora szerencsém, hogy egy fénykard legyen, pedig menő lenne, de mégse lenne túl valóságos holmi jedit játszva részt venni ebben a szimulációban.
Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom



Please lady, don't fire me! - Samantha & Moritz Empty
Utolsó poszt
Következő oldal
Vissza az elejére Go down
 
Please lady, don't fire me! - Samantha & Moritz
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Dominium :: Központi könyvtár :: Múlt-
Ugrás: