Welcome to Dominium frpg site


 
Lépj be
egy más világba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
Kommunikációs hálózat



Friss írások
utolsó hozzászólások
Yesterday at 11:09 pm

Yesterday at 9:34 pm

Yesterday at 7:32 am

Vas. Ápr. 11, 2021 9:13 pm

Vas. Ápr. 11, 2021 10:18 am



Szomb. Ápr. 10, 2021 9:43 am

Pént. Ápr. 09, 2021 5:09 pm

Pént. Ápr. 09, 2021 8:02 am




Ki van itt?
belépett tagjaink

Nincs


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég




Perda térképe
Fedezd fel!
Statisztika
Nyilvántartás
Csoportok
Kancellárok - 3
Polgárok 7 3
Hadsereg 4 7
Ellenállók 1 2
Flotta 0 2
Perdaiak 6 3
Összesen 18 20
A hónap
legaktívabb tagjai
Discord
Regisztrálj az oldalra
Facebook
Csatlakozz!

Go down 
 

 
sh*t just got real
In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.


Shane Gregor

Hadsereg

sh*t just got real Tumblr_inline_pb94xmwaeS1u3u0uv_540

Karakterlapom :

Születési idő :
17. 11. 2382. (34 y/o)

Tartózkodási hely :
dominium, perda

Beosztásom :
surgeon - ensign (chimera sof)

Reagok száma :
640

Avatar alanyom :
christopher charles wood

☽ :
sh*t just got real Tumblr_inline_pb94yfGRNA1u3u0uv_540


sh*t just got real Empty
Utolsó poszt Kedd Szept. 01, 2020 5:14 pm
Következő oldal
'Behind every successful man is a surprised woman.'
- Maryon Pearson



i wake up with a good attitude every day
then idiots happen.
Vissza az elejére Go down

Shane Gregor

Hadsereg

sh*t just got real Tumblr_inline_pb94xmwaeS1u3u0uv_540

Karakterlapom :

Születési idő :
17. 11. 2382. (34 y/o)

Tartózkodási hely :
dominium, perda

Beosztásom :
surgeon - ensign (chimera sof)

Reagok száma :
640

Avatar alanyom :
christopher charles wood

☽ :
sh*t just got real Tumblr_inline_pb94yfGRNA1u3u0uv_540


sh*t just got real Empty
Utolsó poszt Kedd Szept. 01, 2020 6:24 pm
Következő oldal
clara & shane



A long time ago in a galaxy far, far away
A szívverésem még mindig nehezen csitul, a bőrömre vékony verejtékréteg húzódik, de nem vagyok vele egyedül. Oldalamra érkezve gördülök le róla és könyökölök fel egyúttal, tenyeremmel támasztom az üstököm és majdnem fültől fülig érő vigyorral a képemen figyelem, ha esetleg megint eszébe jutna a takarót feljebb igazítania magán. Bár, ha nem, akkor meg a látvány miatt megéri és egyébként se akarnék másfelé nézelődni.
Clara kétségtelenül formás. Három héttel ezelőttig nem különösebben foglalkoztatott az átlagnál jobban a külseje – szemem van, az nyilván feltűnt, hogy szép, különösen ajkainak íve tetszik, annyit mosolyog, lehetetlen volt nem észrevenni –, de ennél tovább sosem jutottam, nem különösebben érdekelt. A fogalmam sincs honnan fakadó, szinte szüntelen vidámsága vagy, hogy mindig akad az ember számára jó szava vagy remek hallgatóság és még érdekli is, mit magyaráznak neki, előtérbe helyeződött minden mással szemben. Kivéve a közös edzéseket, amikor gyakran futottunk a nem-tudom-megcsinálni és a de-igen-meg-tudod-csinálni kettős végeláthatatlan körforgásába. A legtöbb esetben végtelen bájjal tudta előadni világfájdalmát – amit egyébként megértek, a kiképzés tényleg nem mindenkinek könnyű –, aminek hallgatásán gyakran segített orrnyergem végignyomorgatása újra. ...és újra.
Az eltelt időszakban azonban gyökeresen változott meg egymáshoz való viszonyunk nagyjából minden aspektusában. Kezdve azzal az egyszerű, de egészen jelentős ténnyel, hogy ugyanazon a vezetéknéven osztozunk. ...vagy ide említhetem azt is, most már kifejezetten lelkes érdeklődéssel veszem olyan módon is szemügyre, ahogy eddig nem igazán tettem. Kitakarózva, fedetlen valójában eléggé kedvemre van a szemeim elé táruló látványa és amikor elfedi magát, bennem van a szégyenérzet nélküli késztetés arra, hogy kicsomagoljam ismét. A házasság ezen részét különben a legkevésbé sem bánom. A többi meg, majd valahogy alakul.
- Hozok vizet, kérsz te is? - Hajolok hozzá közelebb, és egy kuszán, a vállán tekergő hajtincs csigát simítok arrébb, hogy a füle alatt, nyakának bársonyába csókoljak. A kérdés második felét ott pergetve szét. Kívánalmát tudomásul véve, legyen az bármi, egyszerűen gördülök le mellőle az ágyról, azzal nem foglalkozva, hogy bármit magamra öltsek, amíg kiballagok a konyháig a folyadékért. Sokáig nem időzöm ott egyébként, magamhoz veszek csak egy üvegnyit a hűtőből és visszatérek vele hozzá az ágyba.
- Odaférek a takaród alá? - Cukkolom. Méghozzá pofátlanul, akár magára terítette, akár nem, korábbi széles mosolyom még mindig a szám sarkaiban virít és ha igent mondott előzőleg a vízre, akkor szembehelyezkedve – megint elterülve, ugyanúgy az oldalamon, felkönyökölt helyzetben – nyúlok el és passzolom át neki előzékenyen a palackot. Ha nem kéri, akkor pedig ilyen módon iszok bele, aztán egy ideig még a mancsomban tartogatom, ki ne boruljon, az ágytakaróra lepakolva.
- Mit is mondtál, mikor kezdődik az a valami a bátyádnál? - Emlékszem, hogy említette, nagyjából képben is vagyok, csak az időpontra nem merném letenni az esküt. Marha fura egyébként egy kancellár sógorának lenni hirtelen. Egyelőre mondjuk nem gondolkozom rajta hosszasabban, annyira azért nem ül meg a koponyámban a tény, inkább érzésre idegen, még úgy is, hogy apa – mindkettő – miatt előfordult már nem egyszer a köreikben kötelező forgolódás, esküvőn részvétel és a miénken is felbukkantak. De eddig egyiknek sem kerültem a családjába konkrétan. Még nem tudom ez mennyire tetszik vagy sem, jelenleg meg nem is érdekes.

◦ᵒ·○●·°




i wake up with a good attitude every day
then idiots happen.
Vissza az elejére Go down

Clara Gregor

Polgár


Karakterlapom :

Születési idő :
2384.07.22.(32)

Tartózkodási hely :
Dominium

Reagok száma :
662

Avatar alanyom :
Margot Robbie

☽ :
◦ᵒ·○●·° My Sweethearts ◦ᵒ·○●·°
sh*t just got real 028fdf7b9a85e7d353c4f47a6a5b4af48d5eeba4

◦ᵒ·○●·° Childhood friend ◦ᵒ·○●·°
sh*t just got real Tumblr_inline_pfxgrhFHBX1twk1o0_400


sh*t just got real Empty
Utolsó poszt Kedd Szept. 01, 2020 9:15 pm
Következő oldal



Shane & Clara
Talk ●○ Szószám: 784
Ha valaki pár hónappal ezelőtt azzal vádol meg, hogy életem gyökeresen meg fog változni, kacarászva legyintettem volna rá. Ugyan már, mégis mi változna meg? Hogy végre valahára véget ér a kiképzésem? Az nem változás, hanem jótékony esemény. A lepedőbe markolok még utoljára, halkan pihegek, fejem a párnán pihen meg. Még utoljára simítanak végig ujjaim derekának bőrén, miközben lefordul rólam. Figyelem a férfit, s rá kell jönnöm: milyen naiv voltam.
Akárcsak a vihar előtti csend, semmit sem sejtettem. Ott forgott körülöttem, mégsem láttam semmit, mintha a forgószél közepén ülő szem lettem volna. A dominó pedig Papa halálával borult fel. Felfognom, megemésztenem, de még gyászolni sem volt rá elég időm. Mosolyom haloványan költözött csak vissza ajkaimra, melyről nem hittem volna, hogy képes leszek, amikor drága jó anyám sokkolt egy következő hírrel. Kettesben vacsora Scott Faserrel és idősebbik fiával. Mit sem sejtettem, naivan sétáltam be a lakásba, még csak az sem szúrt szemet: épp születésnapom van. Nem érdekelt, nem törődtem vele, Papa nélkül minden ünneplés hiábavalónak tűnt.
Shanenek több lélekjelenléte volt azon az éjszakán, mint nekem. De tegyük hozzá, nem is emlékszem oly sokra belőle.
Piruló arccal, mosolyogva figyelem, ahogy mellettem fekszik végig, kezeim pedig a valahol elhagyott takaróm szélét keresi. A mozdulatot, hogy magamra rántsam, fázásom rejtsem alá, akasztja meg, amikor hirtelen mozdul.
- Hogy? – bukik ki hirtelen a kérdés. Három hét is eltelt már, néhány dolgot még mindig nehezen szokok meg. – Ohh – ejtem ki röviden, s kérdéseire adott szavait forrja belém. Megleptek aznap éjjel. Nem Shane volt az, akit elképzeltem volna magam mellé egy életen át. Puha csókja libabőrt von nyakamra, halkan kuncogok, nyakam csak emiatt húzom félig el. Cselekedetével járó jóleső érzés végigbizsergető testem. – Igen, kérek szépen – mosolygok rá.
Kislányos nevetésem akkor sem hal el, amikor legördül az ágyról és kisétál a szobából. A takarót rögtön nyakamig rántom fel, fejem kuncogva rejtem el a párnába.
Shane régóta képzi életem részét és nem csak azért, mert családaink kötelességei összehoztak volna minket. Gyakorta fordultunk meg ugyanazokon a helyeken, a magam részéről mindig is kedveltem az idősebb társaságot, ez a két év pedig nem tűnt olyan vészesen soknak. Barátaink jó része közösek, számomra természetes volt, hogy hozzá is közelebb kerüljek, a magunk módján. Tudtam, bármibe is akadjak el, tőle nyugodtan kérhettem segítséget. Ez is oly dolog volt az életembe, mit ritkán használtam ki, a legutolsó után pedig nem mertem tovább merészkedni azokon a bizonyos határokon.
Mindennek ellenére hatott idegenül nevem mögött a Faser. Clara Faser. Ízlelgettem a bejelentés után másnap. Sokáig megszoknom mégsem kellett. A konyhából visszatérő férfi hamar beavatott tervébe. Édesanyja nevét venné fel. Gregor.
Valahogy jobban hangzott és volt benne egyfajta megfoghatatlan erő, melyet magából sugárzott. Rögtön rábólintottam.
Gyermeki csínynek tűnt, addig a pontig, amíg valóságossá nem vált az egész.
Fejem fordítom újra felé, újabb kérdését követően pedig arcom fülig vörösödik el. Ajkaim enyhén nyílnak csak el, hogy tőlem olyannyira megszokott – nem – habogással feleljek neki. Figyelmessége és törődése irányomba lassan, de annál biztosabban oldja fel bennem a gátlásokat. Mégis vannak ilyen esetek, amikbe még mindig belepirulok.
Kicsit csúszok fel az ágyon, vállaimat a háttámlának támasztva, mikor visszadől. Előzékenyen nyújtja át az üveg vizet. Pár apró kortyot iszok csak belőle, mielőtt visszaadnám neki.
- Ritkán fojtják belém a replikát, Shane Gregor – ízlelgetem a nevét, akkor is, ha már rég megszoktam. Kiejteni annál jobban szeretem. Kijelentésem, melyhez társul széles mosolyom, mégis igaz. Az esetek nagy többségében talpraesetten tudok bármire is feleletet adni. Kivéve neki, amikor a hálószoba dolgaink kerülnek előtérbe és hoz lépten nyomon zavarba. Olykor elég csak a pillantása, mellyel vizslat. Nem rossz, korán sem, egyszerűen… még csak furcsa.
Kérdésére mégis kelletlen torokhang bukik fel torkomból.
- Hétkor – nézek rá fájdalmasan. Három hete már, hogy az Evansékből – mily furcsa így hívni őket. Világéletünkbe Cambridgek voltunk… - egy szemet sem láttam. Visszacsúszok a párnára, s ezúttal nem csak a fejem, de mozdul egész testem, hogy félig hasra fordulva, rejtsem el arcomat a párnába.
- Nincs kedvem… - jelentem ki tőlem szokatlanul. Papa halálával… minden megváltozott. Peter nem tud oly megértéssel lenni irányomba, mint amilyen ő volt. Mama pedig gyásza – mely egyébként végtelenül őszinte – ellenére is próbálja mutatni fia előtt azt az utat, melyet jó előre kitapostak számára.
- Nem tudom, hogy mire számíthatok – motyogom a párnába. Szeretem őket, tiszta szívemből. Viharos viszonyom velük pedig nem titok a mellettem fekvőnek sem. Korábban is tudta, hogy anyám bosszantása végett hívom fel magamra a figyelmet, azt viszont nem tudom, hogy látta-e valójában milyen hatással van rám családom.
Ami azt illeti, szeretem a gondolatot, hogy leköltöztünk, annak ellenére is, hogy jóval kisebb ez a lakás – és még így is nagyobb, mint bármelyik másik, hozzánk hasonlónak. Mélyről jövő sóhajjal fordulok felé.
- Téged legalább Mama szeret – öröm az ürömbe. Ajkamon újra vidám mosoly fut. Eme tudattal, hogy legalább őt nem fogja górcső alá venni. Én már megszoktam, hogy képtelen vagyok megfelelni elvárásainak.
◦ᵒ·○●·°


i am proud of many things in life but nothing beats being a mother.


Vissza az elejére Go down

Shane Gregor

Hadsereg

sh*t just got real Tumblr_inline_pb94xmwaeS1u3u0uv_540

Karakterlapom :

Születési idő :
17. 11. 2382. (34 y/o)

Tartózkodási hely :
dominium, perda

Beosztásom :
surgeon - ensign (chimera sof)

Reagok száma :
640

Avatar alanyom :
christopher charles wood

☽ :
sh*t just got real Tumblr_inline_pb94yfGRNA1u3u0uv_540


sh*t just got real Empty
Utolsó poszt Kedd Szept. 01, 2020 11:36 pm
Következő oldal
clara & shane



- Vizet. - A nyakán időzve dünnyögöm, ismétlést prezentálva a visszakérdezésére. Csak a biztonság kedvéért, jól értse, hallja, bár előbb elhúzódik, minthogy ismét apróbb csókot lehelhessek oda. A rákerülő libabőrt, még éppen látom. Távolodásomban megakasztom a mozdulatot, amíg még közel vagyok hozzá, de már látom az arcát, vonásait, tekintetét és maradok tőle alig néhány arasznyira, míg nem válaszol. Korábban arra se fordítottam időt vagy érdeklődést, hogy egyáltalán feltűnjön mennyire a kék egy halványabb, visszafogottabb árnyalatát vették fel íriszei. Illik hozzá, szőke tincseihez, világos, hamvas bőréhez. Amin most éles kontrasztot képez kipirulása. Megmagyarázhatatlan elégedettséggel tölt el különben, hogy miattam került az oda az orcáira.
- Oké. - Vigyorgok rá, még mindig szélesen, mint akinek kötelező és kivonulok – egyszer még visszapillantva és rendkívül jót bazsalyogva azon, miként rántja fel a nyakáig a paplant –, ha már egyfelől neki is ajánlottam azt az emlegetett vizet, meg egyébként nekem is kell. Alig néhány perc, amit funkcionálisan eltöltök a konyhában, ami egyébként még mindig idegennek tűnik. Nem zavaró mértékben, az eltelt hetek alatt azért annyira már sikerült, hát, ha megszokni nem is, de tudomásul venni, most már itt fogok, fogunk élni, a változás azonban nem elhanyagolható mértékű. Akkor sem, ha pontosan tudtam, előbb-utóbb most már nem kísérthető tovább a sors, Scott Faser már vagy két éve tervezgette és rendezgette a szálakat, anélkül, hogy egyszer is érdeklődést mutatott volna aziránt, én mondjuk mit szólok hozzá, mint az egésznek az egyik alanya. Mondjuk, amennyire vissza tudok emlékezni, ez az apróság sosem szerepelt nála a fontossági lista elején. Mindegy, járhattam volna rosszabbul is, panaszom tulajdonképpen nincs, a körülményekhez képest, leszámítva azt az egyetlen tényt, ha magam választhatok, nem így döntök. Erről azonban a legkevésbé a hálóban a takaró alatt pironkodó tehet, ugyanannyira vagyunk ugyanabban a hajóban mindketten.
Visszatértemkor sem zavartatom magamat amiatt, amiért eddig sem. Ebben eléggé eltérőek vagyunk, de abszolút megértem, ő van nehezebb helyzetben. Ettől függetlenül a magas labdák számomra is adják magukat – nyilván, ha azt érzékelném, bánja vagy rosszul esik neki, nem csinálnám – és amiképpen reagál a szavaimra, totál megérte. Pirulása elképesztően bájossá teszi, nem beszélve arról, mennyire szó nélkül marad. Annyira másmilyen, mint Sheila, gyakorlatilag mindenben. Na nem mintha nagyon eszembe jutna hasonlítgatni kettejüket egymáshoz. A házasságunk megkötése oda figyelek arra, hogy lehetőleg minél kevesebbet jusson eszembe ő, nem lenne fair dolog Claraval szemben, de olykor akaratlanul is megtörténik.
Elkényelmesedve helyezkedem újra az ágyra és figyelem miként csúszik feljebb a támlának dőlve. Szemtelen, lusta vigyor nyúlik a korábbi helyére a szám sarkaiba. Eléggé pofátlan lenne, ha bevallanám, olykor kifejezetten kedvelem belé fojtani, mert azt az érzetet keltené, nem érdekel, miket mond. Ez pedig nem igaz, érdekel, mindig érdekel, de tény, hogy előfordul, az ajkait figyelve erősebb lesz a késztetés azok megízlelésére, a cukkolás pedig... nem ez az első eset. Rosszindulat viszont sosincs mögötte, őt sem kell félteni igazából válaszadások esetben, csak egyszerűen más pályán mozgunk otthonosabban.
- ...és eleddig, hogy viseled? - Valahol azért nem kevéssé tölt el kifejezetten jó érzéssel a kijelentése különben. Mindenesetre, ha észlelném, hogy rossz néven veszi – vagy vette –, akkor leállok, egyáltalán nem célom az, hogy kellemetlenül érezze magát a társaságomban. Széles mosolya egyelőre az ellenkezőjéről biztosít. ...vagy annak könyvelem el.
A palackot visszaveszem közben és bele is iszok, a választ megelőző torokhangját meg csak akkor nem venném észre, ha siket lennék és vak is egyszerre, de nem vagyok egyik sem. Az időpont tisztázódott, azt pedig csak végignézem, miként forgolódik bele a párnába. - Ha akarod, felőlem lemondhatjuk. - Mondjuk három hete nem látta őket, ezzel tisztában vagyok, azzal meg kevéssé mennyire van rendben részünkről egy kancellár meghívását visszautasítani, de ha ezen múlik megteszem én, nyilván tudakozódtak arról előre, kihez adják hozzá Clarat. Pont nem én vagyok az a személy, akinek ez gondot okozna akár egy percig is.
- Arra van ötletem, itthon mire számíthatsz, de a családodat te ismered jobban. - A döntés ezért (is) jobban az övé, nekem ebből a szempontból totálisan mindegy ott leszünk vagy sem. Maximum abból viszont igen, több szórakozást látok a maradásban, mint a megjelenésben, ráadásul a kényelem okán is inkább a jelenlegi helyzet fenntartása a kecsegtetőbb. De ez én vagyok és nem ő.
Megint beleiszok a kezemben lévő vízbe.
- Könnyen osztogatja, kit kedvel meg és milyen mértékben. - A magam részéről messze nem nevezném ezt annak, aminek épp az imént tette meg szemben, a takaró alatt lévő. Nem hinném, hogy annyira ismerne vagy inkább amit megismert belőlem az apámon keresztül, az nem feltétlen fedi a valóságot. Nem tudom, annyira nem érdekelt a téma, hogy az anyja mit lát vagy nem lát bennem.
- Különben, leléphetünk onnan korán és csinálhatunk valami mást. Beülhetünk valahová, folytathatjuk a lakás rendezését, elmehetünk szórakozni, ne legyen teljes katasztrófa az este(?). - A reakciójából ítélve, amit maga a tény hozott, meg kell(ene) ott jelennünk és az, nincs is hozzá kedve, számomra magában hordozza, mennyire lehet jó majd az egész. A kötelezőn túl esve azért nem muszáj, hogy a nap vége teljes kudarcba fulladjon.

◦ᵒ·○●·°




i wake up with a good attitude every day
then idiots happen.
Vissza az elejére Go down

Clara Gregor

Polgár


Karakterlapom :

Születési idő :
2384.07.22.(32)

Tartózkodási hely :
Dominium

Reagok száma :
662

Avatar alanyom :
Margot Robbie

☽ :
◦ᵒ·○●·° My Sweethearts ◦ᵒ·○●·°
sh*t just got real 028fdf7b9a85e7d353c4f47a6a5b4af48d5eeba4

◦ᵒ·○●·° Childhood friend ◦ᵒ·○●·°
sh*t just got real Tumblr_inline_pfxgrhFHBX1twk1o0_400


sh*t just got real Empty
Utolsó poszt Szer. Szept. 02, 2020 3:00 pm
Következő oldal



Shane & Clara
Talk ●○ Szószám: 875
Elhajol nyakamtól, arcomtól így is csak arasznyira távolodik el. Közelsége akaratlan idézik fel az elmúlt pillanatok vágytól fűtött emlékeit. Szívem akaratlan ver hevesebben, színejátszó kék íriszeit figyelve. Kuncogásom hamar elhal, s egy nagyobbat nyelve válaszolok neki. Kérnék vizet.
Ő pedig vigyorog. Helyzetéből adódó jókedve ragadós, ha nem is oly szélesen, de jókedvű mosolyra húzom ajkaimat.
- Köszönöm – jegyzem meg még félig utána fordulva, de látva mezítlenségét, felhúzott takaró csücskét ölelve bújok el nevetve a párnába. Nem volt titok a számára, hogy kettőnk közül ki érkezett meg nagyobb tapasztalattal eme házasságba. Ahogy az sem volt senki számára, hogy a testiség nem is kicsit foglalkoztatott korábban is, igazán teljesen más szegmenseibe, ahogy azóta is bevezet. Még ha irulok, pirulok is minden egyes alkalommal, ha végignéz, ha meztelenül lát, még ha zavarba is jövök a témától – melyet első közös éjszakánk óta elég jól kezelek – eme gátlásokat hamar váltják fel azon érzelmek, melyeket ő vált ki belőlem.
Odáig azonban nem sikerült még eljutnom, ahol ő van. Szabadon mászkálni a lakásba, minden ruha nélkül. Egyrészt családunk sose engedhette ezt meg magának. A lakásunk előtt strázsáló testőrök bármikor bejöhettek, ha erről volt szó, az pedig enyhén szólva is kellemetlenséghez vezetett volna, ha egy kancellár családtagja épp mezítlenül tevékenykedik otthon… Bármit is. Ettől függetlenül nem zavar, ha ő így járkál. Ezt tudja, beszélgettünk róla.
A magam részéről csak időt kértem, amíg hozzászokok ehhez az új állapothoz. Kettőnkhöz. Nem Antony az, akit így láthatok. Keseregnem ezen kár lenne, tenni ellene nem tudunk. Azért viszont igen, hogy ezeken változtassunk.
- Hmpf – húzom össze játékosan a szemöldököm, ajkaim szegletébe mégis ott ül mosolyom. – Amint hozzászokok, nem maradok veretlen… annyira – nevetem el végül magamat jóízűen. – Szokatlan még, de mindenhez csak idő kell, nem igaz? – kérdezem megbánás nélkül. Hangomba nem fedezhet fel semmi hasonlót. Furcsaságunknak betudható, mi nem kaptuk meg azt a kegyet, amit legtöbben a nyolcadik szinten. Azt a bizonyos jegyben járást. Hirtelen ugrottunk és most van időnk megbeszélni, hozzászokni. Egymáshoz.
Szemöldökeim játékosan vonom fel, miközben a vízbe beleiszok.
Kérdése váratlan lavinát indít el. A párnába dünnyögöm bánatom, ujjaimmal csücskébe kapaszkodom meg.
- Lemondani? – visszhangzik a kérdés, fejem felemelve. Szőke tincseim fülem mögé igazgatom, ahogy Shane felé fordulok, komolyan méregetve, leginkább arcát. Arra vagyok kíváncsi, hogy most csak viccelt, vagy komolyan beszélt. Sose merészkednék odáig, hogy egy, a Mama által szervezett összejövetelt lemondjak. Ettől azért jobban tartok tőle. Ehelyett inkább elmondom mi az, ami a legjobban gyötör.
- Egész nap tudnád csinálni, igaz!? – hajítom felé a párnát, hangosan nevetve rajta. Én pedig felülök az ágyon, a takarót továbbra is magam előtt tartom. Lábaimat kissé húzom csak fel.
Anyám emlegetésére gondolkodóan ráncolom össze a szemöldököm. Ha volt egy dolog, amit sose vitattam el tőle, az az emberismerő képessége. Nem csak azt volt képes meglátni egy emberbe, hogy mi ő, jelenlegi formájába, hanem, hogy mire viheti még az életbe. Csodákat tudott volna tenni, ha ezzel komolyabban foglalkozik. Viselkedésében is lehetett volna egy valódi földre szállt boszorkány… Valójában, amíg nem rólam volt szó, az volt. A McCart nővérekkel szembe jóval előzékenyebb és szeretetteljesebb volt, mint velem valaha.
- Amíg nem a lányáról van szó, bárkit képes a szívébe zárni és hitet fektetni belé – vonom meg vállaimat könnyedén. Akaratlan a keserűség, melyet ezzel kapcsolatban érzek. – De vannak elvárások, melyeket felém támaszt, amihez sose fogok igazán megfelelni – ölelem át lábamat. – Boszorkányosan tapint rá arra kinek van jó lelke és kinek nem. Szerintem veled sem téved – azzal még én is tisztába vagyok, hogy hosszútávon nem kíván nekem sem rosszat. A saját javát igen, de rosszat nem. Nem adott volna hozzá Shanehez, ha ellenzett volna benne bármit is.
- Menjünk el, úgyis régen láttam már Michaelt is. Három hete nem látott, szegénykémnek biztos nem volt kivel egy jót játszania, hogy le is fáradjon – húzom el ajkaimat. Fivéremnek nincs rá ideje foglalkozni, sógornőmet, meg bármennyire tisztelem, anyámhoz hasonlóan elég sok feladatot átpasszol a dajkára.
Felvetésére ajkaim mosolya most újra kiszélesedik.
- Jó! – csapok le rá az ajánlatra. Fiatalok vagyunk még, és ami azt illeti most már szabadon is járkálhatok olyan helyeken, ahol eddig meg sem fordulhattam. Mint a Cyber-térbe. – De én nem iszok – nevetem el magam, fejem enyhén megrázva.
A másik jótékony hatása annak, hogy nem otthon lakok, hogy szabadabban közlekedhetek a Dominiumon. Nincs senki, aki árgus szemekkel figyelné, hogy mikor, mit csinálok. Érdeklődési körökbe pedig eddig igen hasonlóan bizonyultunk. Legalább is, amit eddig nem ismertem és megismertetett vele, azokat élveztem. Még ha nem is mindig értem őket.
Jó barátomként tekintettem rá mindig is és ez egy pillanatig sem változott. S nem szeretném, hogy közös börtönünk ezen változtatna…
- Shane – préselem össze egy pillanatra az ajkamat, s a takaróval egyetemebe, néhány apró mozgás után közelebb kerülök hozzá. Legalább annyira, hogy kezét meg tudjam fogni. – Sajnálom, hogy végül én lettem a feleséged. Tudom, hogy egyikünk sem így tervezte – mindkettőnk szíve máshoz húz, ezen, ebben a rendszerben változtatni nem tudunk. Eladtak minket, anélkül, hogy minket megkérdeztek volna. – De nagyon szeretném, ha működne a házasságunk. Mindig is jó barátomnak tartottalak és csak mert házasok vagyunk, nem szeretném ezt a barátot elveszíteni – húzom szelíd mosolyra ajkamat. Vannak dolgok, melyekről sose beszélgettünk igazán, nem volt egykor értelme, azóta pedig nem eszméltünk még fel igazán.
- Te hogy képzelted el valaha is a házasságodat? – kérdezem fejem enyhén félrehajtva. Szavaim könnyedén jönnek nyelvemre, nincs bennem ezúttal szégyenérzet. Őszintén szeretném, ha ez működne.
◦ᵒ·○●·°


i am proud of many things in life but nothing beats being a mother.


Vissza az elejére Go down

Shane Gregor

Hadsereg

sh*t just got real Tumblr_inline_pb94xmwaeS1u3u0uv_540

Karakterlapom :

Születési idő :
17. 11. 2382. (34 y/o)

Tartózkodási hely :
dominium, perda

Beosztásom :
surgeon - ensign (chimera sof)

Reagok száma :
640

Avatar alanyom :
christopher charles wood

☽ :
sh*t just got real Tumblr_inline_pb94yfGRNA1u3u0uv_540


sh*t just got real Empty
Utolsó poszt Szer. Szept. 02, 2020 5:13 pm
Következő oldal
clara & shane



Egyszerűen, röviden intek neki, nem tesz semmit, úgyis mindenképpen kimentem volna a konyhába folyadékpótlásért, csak pohárnyi helyett üvegnyivel térek vissza így. Elhelyezkedek, vigyorgok, pofátlankodok és átadom a palackot is, majd jó kedvvel horkanok egyet a válaszán. - Mármint arra gondolsz, én nem leszek veretlen a későbbiekben? Oké, benne vagyok. - Vonom meg a vállamat, mondhatjuk, hogy a kihívást elfogadom. A húrt viszont semmiképpen nem feszíteném túl, azt tényleg nem szeretném, ha egy ponton inkább csak kellemetlenséget jelentene a számára, semmint kisebb viccelődést közöttünk. A helyzetet mindkettőnknek ugyanannyira szokni kell, abban semmivel nem vagyok előrébb nála, hogy ezt a hazásságot nem mi választottuk. Vállalnunk pedig muszáj volt. Legalább, azt hozzuk ki belőle, amit lehet és ha csak annyira futja, ami most megvan már, akkor nem hinném, hogy nagyon szar életünk lenne együtt. Vagy a fene se tudja, nem voltam még házas korábban én sem. Azt tudom, hogy nem úgy akarom megélni, ahogy az apám és az anyám vagy a nevelő szüleim.
Visszakérdezésére rövid Ahammal dünnyögök és nem, egyáltalán nem vicceltem. Meg se fordult a fejemben. Ha annyira nem akar menni, én biztos nem kényszerítem és ha lemondani sem fűlne hozzá a foga, átvállalom, ezen nem múlik. Szempáromat rajta tartom végig, figyelem miként fordul vissza felém és rendezi rakoncátlanul mindenhol ott lévő, hosszú tincseit. Jól állnak neki, pont így, ahogy vannak.
- Héé, várj! - Jelzem, de már későn, egyik mancsommal az üveget fogom, ne boruljon és ne ázzon el az egész ágy, a másikkal meg a fejemet támasztom és amúgy is rossz helyen van, mégis azzal tompítok valamennyit a párna becsapódásán, hangosan felnevetve. A palackot mindenesetre első körben teszem le az ágy mellé állítva, mielőtt még egyszer eszébe jutna esetleg a hajigálózás. Nagyon elemében van ő is különben.
- Ki? Én? Nem tudom miről beszélsz. - Csóválom meg az üstökömet és meg sem próbálom rejteni előle megjátszásomat. Mindenesetre moccanok annyit, hogy befészkelődjek vissza mellé, a takarója alá szavak nélkül kéredzkedve. Míg ő feljebb ül, én csak a fejemet támasztom meg a támlának és így figyelem alakját.
Ami az anyját illeti, hát nem vagyok abban biztos egy cseppet sem, hogy pontosan tisztában lenne azzal mit is kapott a lánya mellé, vejének. Nem hibáztatom érte különben, csak elhamarkodottnak találom a kijelentését, már, ha egyáltalán szavakba öntötte a mellettem lévő számára mindezt.
- Ezt mondjuk át tudom érezni. - Scott és az elvárásai. Vannak, tömegével és nem rejti el őket, arcba vágni inkább az ő sportja. - Amíg nem utálsz meg, addig gondolom jók vagyunk, az kevéssé izgat, ő mit gondol. - Nem fogok hazudni neki. Igazából számomra pont nem oszt nem szoroz miként vélekedik az anyja, ugyanúgy benne volt ugyanabban, amiben Scott is, őket sem érdekelte mi miként gondolkozunk erről az egészről.
- Miért, ott lesz? Még gyerek. - Ráncolom összébb a szemöldökeimet, nem nagyon értem egy esti összejövetelen, miért kell részt vennie, de tény, hogy a családjuk dolgaiban egyáltalán nem vagyok járatos. Mondjuk azt se nagyon tudom mennyire lesz formális esemény vagy kötetlen. Hank mellett egyszerű volt, előre meg volt adva mit kell felvenni, mettől meddig tart, mit vár el, Scott nem különben. Mással foglalkozni szükségtelen volt.
Sietős kijelentésére megint szélesebb mosoly kerül ajkaimra. - Most, hogy már lehetne, inkább nem is kell, huh?! - Van sejtésem arról mondjuk miért utasítja el élből az ivást. Nincs vele problémám különben, úgy csinálja, ahogy jól esik neki. - Csak ketten menjünk vagy társasági esemény legyen? - Már nem a bátyjánál történőre gondolok, hanem az utána történőre. Nekem így is, úgy is megfelel. A társaság központi eleme sosem én szoktam lenni, egy szimpatikus sarokban meg remekül el tudok lenni hosszabb távon.
- Hm? - Vonásait fürkészem, ha látom azokat, enyhén felvont szemöldökkel a homlokomon, ami lassan értetlenkedőbe rendeződik szavai hallatán. Félbe azért nem szakítom, kíváncsi vagyok, mégis hová akar kilyukadni mindezzel.
- Figyelj, neked nem nagyon van mit sajnálnod ebből a szempontból, ugyanannyira a te nyakadba is varrták, mint az enyémbe. - Azt nem vitatom el tőle, ha azt sajnálja, nem lehet Tonyval, de pont azt, amit emleget, azért semmilyen szinten sem felelős. Rajtunk kívül történt. - Tettem valamit, amiért úgy érzed, hogy már nem vagyunk barátságban vagy…? - Nem értem miért mondja vagy mit szeretne ezzel. Eddig egész jól megvagyunk vagy legalábbis én ebben a hitben voltam, de a felemlegetése automatikusan húzza számomra magával, azért jelzi, mert érzékeli, hogy elveszíti azt, ahogy a házasságunk előtt megvoltunk egymással. Mondjuk részben igaz, tényleg másképp nézek rá most, de ez elkerülhetetlen volt.
Kérdésére hangosan engedem ki a levegőt a tüdőmből. - Huh, vannak ám kérdéseid így hirtelen. - Majdhogynem a semmiből. Nem azonnal folytatom, mert váratlanul ért a dolog, és hirtelen kénytelen vagyok előbb a gondolataimat összekaparni.
- Nem nagyon képzeltem el sehogy, hogy nagyon őszinte legyek. Te igen? -  Időm se nagyon volt még ezen mélázni meg annyira érdekes gondolatnak sem tartottam, hogy hosszasabban lekössön. Jó, persze, ha már egyszer benne vagyok, akkor itt lenne az ideje, de tényleg most rögtön?

◦ᵒ·○●·°




i wake up with a good attitude every day
then idiots happen.
Vissza az elejére Go down

Clara Gregor

Polgár


Karakterlapom :

Születési idő :
2384.07.22.(32)

Tartózkodási hely :
Dominium

Reagok száma :
662

Avatar alanyom :
Margot Robbie

☽ :
◦ᵒ·○●·° My Sweethearts ◦ᵒ·○●·°
sh*t just got real 028fdf7b9a85e7d353c4f47a6a5b4af48d5eeba4

◦ᵒ·○●·° Childhood friend ◦ᵒ·○●·°
sh*t just got real Tumblr_inline_pfxgrhFHBX1twk1o0_400


sh*t just got real Empty
Utolsó poszt Szer. Szept. 02, 2020 9:22 pm
Következő oldal



Shane & Clara
Talk ●○ Szószám: 875
Eszem, tiszta gondolkodásom veszi el, elmém még nem működik korán sem úgy, ahogy kellene és pillanatnyi gyengeségemen nem hogy rajta kap, de még meg is szól. Hitetlenkedve tátom el a szám, mint aki nem hisz a fülének.
- Szóval benne vagy. Ennyi, kegyesen megengeded – nevetek továbbra is, valójában egy csepp rossz érzés sincs bennem irányába. Inkább csak ugratom és lássa, nem kívánom én sem tovább forszírozni, vagy húzni az agyát, kezeimet emelem fel megadóan. Egyszerű jelzése annak, hogy befejeztem, nem szaporítom a témában tovább a szót. Jókedvem mégsem tudom levakarni és nem csak azért, ami az imént – és még előtte párszor – történt meg.
Őszinte döbbenettel és csodálattal tekintek rá egyszerű igenlő válaszát hallva. Sok mindent el tudtam volna mondani Shaneről, de azt, hogy ténylegesen is ellent mondjon egy kancellár – anyjának – kérésének azt nehezen néztem volna ki belőle. Néma wow-t formálok csak, mielőtt a párna repülne.
Nem várok vele, addigra már rég lendül a kezem, na meg a meglepetés erejével akkor nem tudnék élni. A végén még képes lenne megakadályozni és visszafordítani felém.
Támadásom mégis sikeres, s vele együtt nevetek én is. Ekként figyelem, ahogy lerakja a palackot az ágy mellé, csak el ne felejtsük.
- Hát nem is Rick a szomszédból – nevetek továbbra is, fejem megrázva. – Nem, tényleg nem – préselem össze ajkaimat, fejem továbbra is rázva. Újabb nevetési hullámomat elfojtva. Szürke íriszeimmel követem nyomon, miként fészkelődik be mellém és lopózik takarom alá. Csücskén engedek annyit, hogy be tudjon merészkedni. Felülve is kényelmesen rá tudok pillantani.
- Miért utálnálak meg? – ráncolom össze értetlenkedésem jeléül a szemöldököm. – Nem vagy éppen egy utálatos személyiség. Sokszor magadnak való, de nem utálatos – mosolygok rá szelíden, anélkül, hogy hangomba bármi bántó is lenne. Eme tulajdonságát talán amúgy is sejti ő maga is. Többször ül magába, elhatárolódva a többiektől, vagy csak egy- egy személlyel beszélgetve, mintsem mindenkivel szívesen tegye meg egyszerre. Persze erre is volt már nem egyszer példa, de nem ez az, amely hangsúlyos nála.
- Peteréknél lesz az esemény. Legfeljebb elcsípem még az altatást. Fivéremék többször vannak úgy vele, hogyha felébred, akkor majd foglalkozik vele a dajka – vonom meg újra a vállamat. Többször is altattam az utóbbi időbe. Miután apa meghalt, jólesett vele foglalkozni, gyermeki öröme rám ragadt.
- Azt hiszem, hogy egy jó darabig elleszek nélküle – nevetem szemöldököm ráncolva újra csak. Én nem, ő még tisztán emlékezhet az egyetlen és utolsó esetre, amikor alkohol érintette ajkamat. – Brrr – ráz ki a hideg a takaró alatt, lábamat pedig jobban felhúzom. – Még most is felfordul tőle a gyomrom – nézek enyhe grimasszal rá, a másnap emlékei előtérbe kerülnek. Főként, ahogy anyám masírozott be kora hajnalba a szobába, a fejem majd szét hasadt. Fáradt voltam, szomjas, alig bírtam mozogni… Még csak azt sem tudom, hogy miként kerültem haza. Gyanítom a mellettem fekvőnek köszönhettem.
- Lenne kedved ketten menni? – felelek kérdéssel kérdésére. Van egy olyan sanda sejtésem, hogy az otthoni felhajtás is épp elég lesz egy estére. Utána egy kis nyugodt ötödik, vagy harmadik emeleti séta és kikapcsolódás szerintem pont ránk is fér.
Hirtelen jött gondolataimnak viszont megálljt nem tudok parancsolni, főleg, amikor magamra is vonom a figyelmem.
- Igen, csak… én vagyok egy kancellár lánya. Rám előbb-utóbb úgyis ez várt volna – vonom meg a vállam, mielőtt lecsúsznék újra, hogy viszonylag szembe legyünk egymással. – De ha nem lennék, nem kényszerítettek volna hozzám – más velem egykorú, legalább is, akihez tudták volna adni, nem igazán van fent a nyolcadikon. Ha nem vagyok, nem ragad csapdába egy olyan kapcsolatba, amit vélhetőleg ő sem kívánt.
- Nem, nem, dehogy! – pattanok fel rögtön, legalább is ülök fel és fordulok felé. Fejem rázom közbe, majd hajam igazgatom a füleim mögé újra. – Múltkor, amikor a párterápiából vizsgáztunk, jöttem rá, hogy milyen sok boldogtalan kapcsolat él a Dominiumon. Még ha mentesek is az erőszaktól, akkor is sokan úgy élnek egymás mellett, hogy igazán sose ismerik meg a másikat. Még ha jóba is voltak egykor, a kötelezőség jellege rányomta a bélyegét a kapcsolatukra – komoly tekintettel figyelem Shanet, mielőtt visszahelyezkednék a párnára.
- Bocsánat – tekintek rá elkínzott arccal. – Nem kell most felelned… Minden olyan gyorsan történt, igazán nem is volt még időnk semmit sem megbeszélni – a kérdés meg inkább az, hogy van-e értelme, kell-e. Fogalmam sincs, nem tudom, hogy házastársként miként kellene a másikkal viselkedni. Mint emberi lénnyel, egy normális kapcsolatban, pedig mindig úgy vallottam, hogy a kommunikáció a legtisztább és legegyszerűbb kinyilatkoztatási forma.
Aztán az is lehet, hogy ez csak számomra tesz könnyebbé sok mindent, ha hangosan kimondom.
- Magáról a házasságról nekem sem… a család… Arról inkább. Mert előbb-utóbb lesznek gyerekeink, gondolom… - tekintek fel rá, újra csak összeráncolt szemöldökkel. – Nagyon furcsa ebbe belegondolni – és még furcsább ezt kimondani, mintha valóságossá is válhatna bármelyik pillanatba.
- Elhiszem és elfogadom, hogy anyám a magam módján szeret engem, de… én szeretném, ha a gyerekeinknek nem abba kellene felnőnie, amibe nekem. Folytonos bizonyítási kényszertől mentesen. Úgy szeretve őket, ahogy és amilyenek, anélkül, hogy mást akarnék tőlük, mint amik – húzom el ajkaimat, nem tudom, hogy mennyire is voltam érthető számára. – Szeretném, ha szeretteljes környezetté válna lakásunk.
◦ᵒ·○●·°


i am proud of many things in life but nothing beats being a mother.


Vissza az elejére Go down

Shane Gregor

Hadsereg

sh*t just got real Tumblr_inline_pb94xmwaeS1u3u0uv_540

Karakterlapom :

Születési idő :
17. 11. 2382. (34 y/o)

Tartózkodási hely :
dominium, perda

Beosztásom :
surgeon - ensign (chimera sof)

Reagok száma :
640

Avatar alanyom :
christopher charles wood

☽ :
sh*t just got real Tumblr_inline_pb94yfGRNA1u3u0uv_540


sh*t just got real Empty
Utolsó poszt Csüt. Szept. 03, 2020 10:45 am
Következő oldal
clara & shane



Figyelem miként nyílnak el ajkai – eléggé vonzza a tekintetemet különben – és ahogy szavakba sikerül formálnia gondolatait, úgy bólintok kétszer egymás után. - Így, ahogy mondod. - Húzom tovább, csak egy kicsit még, a labdát elvégre ő adta, nevetése, jó kedve pedig eléggé ragadós. Megadásának egyértelmű jelével azonban elvágja a megkezdett fonalát és ugyanolyan készséggel engedem el, mint amiképpen belekezdtünk.
Döbbenetét viszont nem igazán tudom értelmezni, ahogy azt sem, amit leolvasok ajkairól és hangtalan ejt ki. - Mi az? - Ráncolom összébb a szemöldökeimet, de az érkező párnától hamar visszatér a jó kedv képemre formálódása. A vizet leteszem, a párnát pedig a magaménak foglalom be és azzal helyezkedek vissza mellé meg a takarója alá, a lefoglaltat pedig a fejem és a támla közé igazítom. A folyamat közben pedig egy ponton érdeklődéssel pillantok rá.
- Ricknek hívják a szomszédot? - Eddig nem voltam tisztában ezzel, annyit általában nem vagyok itthon, a mai kivétel, kötelező pihenő idő az ügyeletek után. Gyakornok évemet még csak éppen, hogy megkezdtem, kimerítő, de egyébként kifejezetten élvezem, különösen Serena mellett.
Kérdésére egyszerűen vonom meg a vállamat. - Te tanulsz pszichológiát, olyan elképzelhetetlen, hogy hosszútávon ilyen megtörténjen emberek között? - Nem különösebben akartam bármire is utalni, de egy egész életre egymás mellé rendeltek minket, azt még nem könyveltem el, hogy minden csupa rózsaszín lesz. Ki tudja mit hoz a jövő, bár annak tényleg nem örvendenék, ha utálni kezdene. De ettől még nincs kizárva. Ráadásul igazán rossz napjaimon még nem is látott, tartok attól, többet hisz vagy gondol rólam, mint ami a valóságot fedi.
- Áh, így már értem. - Nyugtázom az unokaöccsére vonatkozót, de annyira nem köt le a téma, hogy tovább forszírozzam. Van egyébként más, amire áttérünk és jobban érdekel, őt is, engem is. Mosolyogva csóválom meg az üstökömet. - Én szóltam, hogy másnap csúnya vége lesz, ha megiszod, ami az üveg alján van, de erősködtél, hogy már nagy lány vagy, ha férjhez mehetsz, akkor ihatsz is. - Azt vállalom, hogy üveget én adtam a kezébe, de nagyon úgy nézett ki, mint akire ráfér és szerintem akkor és ott kellett is. Max a mennyiség az, ami nem biztos, hogy oké volt, főleg, ha azóta is rosszul van, ha csak rágondol.
- Persze, van. Tudod hová vagy majd kitaláljuk akkor? - Puhán dörzsölöm meg a derekát a kérdéssel egyidejűleg, aztán gyorsan értetlenséget mázol a képemre a feldobott témával. Rá soha, egyetlen percig sem nehezteltem a kialakult helyzetünkért. Ez konkrétan eszembe sem jutott. Ahogy lecsúszik, oldalirányban kiteszem a karom, hogy abba helyezkedjen, már ha nincs ellenére és így átölelem.
- Ha nem téged, Scott talált volna mást. Nem hiszem, hogy számomra valaha opció volt a szabad választás, úgyhogy emiatt ne vádold magad. Nem panaszkodom, lehetett volna egy idegen, rossz természetű lány is akár, akit talál. Mi legalább ismerjük egymást és kedvellek. - Gondolom ez nem újdonság számára sem, máskülönben igen nehezen állnánk barátságban. Szóval olyan nagyon nem sajnálom magamat, a haragom egészen másra koncentrálódik. A mellettem lévő semmiről az égvilágon nem tehet. Szabad kezemmel nyúlok át magam előtt, hogy a vállát ujjaim külső részével simogassam meg.
...de a felvett helyzetünkből hamarosan kipattan. Szempáromat végig rajta tartom, ide-oda szálló tincseit figyelem, ahogy végül a füle mögé rendezgeti a kusza szálakat.
- Ez valószínűleg érthető a futószalagos népesség fenntartás miatt, de nem törvényszerű is egyben. Szerintem rajtunk múlik, miként állunk egymáshoz. - Utálkozhatnánk is, azzal se lennénk előrébb, akkor már értelmesebb és saját magunk számára élhetőbb is, ha azzal próbálunk kezdeni valamit, ami már kész tény, változtatni rajta pedig nem lehet. Ettől még nem hiányzik kevésbé Sheila, de senkinek nem volna jobb, ha egész nap azon rágódnék, vele lennék. Plusz Clara sem érdemelné ezt. Vele is csak megtörtént az egész. Ahogy visszadől, megint szeretném átkarolni, hacsak nincs ellenére a dolog.
- Nem kell bocsánatot kérj, érthető, hogy foglalkoztat a kérdés. - Főleg, mert már benne van, de igazság szerint valóban nem gondolkoztam ezen még, így képtelen vagyok rá hirtelen felelni. Azonban úgy tűnik még koránt sem végzett azon megbeszélni valók sorával, amelyek a legcsekélyebb mértékig sem tartoznak a könnyed társalgási eszmecserék közé.
Ráadásul egy pillanatra döbbenettel kezdek gyors fejszámolásba, három hét telt csak el, az kizárt lenne, hogy már észrevegye, ha esetleg valós dologról beszélnénk és nem felvetettről. Nagyobb lélegzet szökik a tüdőmbe. - Látom ma csupa habkönnyű témák foglalkoztatnak. - Csóválom meg a fejemet egy elnézőbb, halvány mosollyal a szám sarkaiban, aztán csendesen hallgatom végig a gondolatmenetét.
- Nézd, az enyémek két éves koromban lepasszoltak, ennél gyakorlatilag bármi jobb, szóval... - Megvonom a vállamat egyszerűen, na nem azt, amelyiket esetleg fekszik, ha nem volt ellenére az összebújás. - Egyetértek azzal, amit elmondtál, majd amikor lesznek, elfogadjuk őket olyannak, amilyenek. - Nem hiszem, hogy meglepő lenne, de ezen sem gondolkoztam még úgy egyáltalán eddigi életem során. De ha már felvetette, számomra eléggé egyértelmű lenne mindaz, amit felsorolt, miként szeretné. Részemről teljesen rendben lenne így.

◦ᵒ·○●·°




i wake up with a good attitude every day
then idiots happen.
Vissza az elejére Go down

Clara Gregor

Polgár


Karakterlapom :

Születési idő :
2384.07.22.(32)

Tartózkodási hely :
Dominium

Reagok száma :
662

Avatar alanyom :
Margot Robbie

☽ :
◦ᵒ·○●·° My Sweethearts ◦ᵒ·○●·°
sh*t just got real 028fdf7b9a85e7d353c4f47a6a5b4af48d5eeba4

◦ᵒ·○●·° Childhood friend ◦ᵒ·○●·°
sh*t just got real Tumblr_inline_pfxgrhFHBX1twk1o0_400


sh*t just got real Empty
Utolsó poszt Csüt. Szept. 03, 2020 2:01 pm
Következő oldal



Shane & Clara
Talk ●○ Szószám: 943
Vállaimat felemelve nevetek replikáján. Hátam rázkódik bele, ami azt illeti tényleg jókedvre fakaszt évődésünk. Mindig is könnyebben boldogultam így a beszélgetésekbe. Egy kis vicc, egy kis nevetés sosem árt az embernek, úgy vélem. A humor sok mindenre lehet gyógyír, vagy egyszerűen könnyebb a napot elkezdeni, befejezni. Esetünkbe épp folytatni.
A nevetést rém fontosnak tartom mindenki életébe, nélküle oly szegények lennénk.
- Általában nem mondanak nemet egy kancellár kérésének. Nem… szokás. Ez az egyik… ismertetőjük – előnynek azért nem nevezném, mert rettentően vissza tudnak élni a hatalommal. Mellyel nem szabadna, Papa is mindig azt mondta, hogy a nép érdekeit kellene nézni. Emlékszem, miként őrjöngött néha otthon, amikor saját társai éltek vissza azzal, amit aztán neki kell megoldania. Nehéz dolga volt. Nem tudott mindenkit boldoggá és elégedetté tenni. Önmagához képest mégis mindent megtett – bár szerény személyes véleményem szerint lehetne többet is tenni. De tudjuk, hogy az én véleményem ezekbe mit sem számított.
- Ühüm, Rick Morenli. Százados, a seregnél, negyven év körül lehet, de már van néhány ősz szála a halántékánál. Katonás, de nagyon kedves és udvarias volt. A folyosón találkoztam vele. Ühm, mesélte, hogy hol szolgál, melyik egységnél, de ha halálra csikizel sem fogok rá visszaemlékezni – rázom meg a fejem nevetve. Előzékeny úriember, mégis árad belőle, hogy magas rangot visel. Volt benne egyfajta megkérdőjelezhetetlen karizma. Kevés ember közelébe éreztem ezt a fajta erőt. Pontosabban háromnál. Shane apjainál és az öreg Tersonnál. De az utóbbitól amúgy is rettegek, mint a nyavalya.
- Nem, viszont mivel ezt tanulom, tudom, mivel lehet tenni ellene – somolygok felé pillantva. – Amíg őszinték vagyunk és tiszteletben tartjuk egymást, nem hiszem, hogy ebből gond lehetne. Eddig legalább is nem olyannak ismertelek meg, akivel ne lehetne megbeszélni a dolgokat – egy házasságba szerintem meg ez még inkább kiemelkedőbb. Főként az olyan esetekbe, mint nálunk. Akik nem a másikat akarták és még hirtelen is kapták a nyakukba. A kommunikáció meghatározó lehet, ha már az elején nem tudjuk, a legalapvetőbb formájában is művelni, az később gondokhoz vezethet.
Még szerencse, hogy Shane egyébként nem ilyen. Ha nehezebben is, de lehet vele komolyabb témákról is beszélgetni és ő is sokat kérdez és érdeklődik, rólam. Hogy mit szeretnék, mit szeretek, figyelmes. Ennél többet pedig aligha kívánhatnék egy férjnél. Azt hiszem.
- Oh, hogy ilyet mondtam – pislogok rá meglepve. – Mh, van ráció, hogy megtettem ilyen felelőtlen kijelentéseket – bólogatok apróbbakat, szemlátomást már erre sem emlékszem. Aznap este… nagyon hamar elveszítettem az emlékező tehetségem. Amit egyébként sajnálok, mert hasonló sose esett meg velem és nem is szeretném. Szeretek emlékezni.
- Improvizáljunk, amihez kedvünk lesz. És ami még nyitva lesz. Uh, egy jó kis éjszakai szaunázás – vonogatom fel szemöldököm, hogy végül pirongva nevessem el magamat. Ahogy derekamba dörzsöl, úgy csúszok le fordulok félig felé, fejem újra a párnába, karjába rejtve, hogy aztán őszinte bűnbánattal tekintsek fel rá. Közbe fordulok ölelésébe és hagyom, hogy közelebb húzzon magához.
- Sajnálom, nem érdemelted meg, hogy más döntsön erről helyetted– húzom el ajkaimat. Nekem más. Engem így neveltek, noha egy pillanat erejéig, egy egésze röpke ideig elhittem, hogy majd nem így lesz. Hogy számítani fog, amit én is szeretnék. Óriásit tévedtem, de ennek a ténye annyira nem lepett meg. Ujjaimmal finoman simítok végig arcán. Ajkamon halovány mosoly foglal helyet. – Igen, elég jó alapunk van. Nekünk sok mindenbe könnyebb, mintha egy teljesen idegenhez adtak volna – öröm az ürömbe, nem igaz? Ezt a részét senki sem ússza meg. Még Victorral sem csinálták ezt meg, engedték, hogy előtte jegyben járjon, legalább megismerje a jövendőbeliét. Ez a tudat is erőt ad, ha náluk sikerült, nálunk miért ne?
Mellette felülve - noha simítása az imént jól esett - tekintek rá. Mosolyom hamar visszaköltözik ajkamra.
- Tényleg rajtunk múlik. Szerencsénkre ebbe nem tudnak beleszólni – ez épp egy olyan dolog, ami kettőnkön múlik csak, senki máson. Ezért is találok vissza hamar ölelésébe. Félig felé fordulva ölelem át derekát. – Őszintén remélem, hogy nekünk sikerül a házasság – lehelek egy parány csókot karjára, ha már arra járok. Hiszek abban, hogy sikerülhet, de azt is tudom, hogy ehhez mindkettőnknek tenni kell. Csak úgy nem fog az ölünkbe hullani. S eddigiek alapján nem olyan Shane, aki ne gondolná ugyanígy.
Halovány, de őszinte szelíd mosollyal felelek arra, hogy nem kell bocsánatot kérnem. Aprókat bólogatok hozzá.
- Nem kell erről beszélgetnünk, ha nem szeretnél. Ha most nem szeretnél – javítom ki magam gyorsan, továbbra is őt figyelem, arcának élét, ily közelségből, íriszeinek kékjét. – Csak majd, egyszer beszélgessünk róla, ha úgy érzed, hogy szeretnél – ajánlom fel neki, hogy érezze, nem szeretnék rákényszeríteni semmit. Egyszerűen csak úgy érzem még most, hogy ezeket meg kellene majd beszélnünk, idővel. Ezekre szerintem szükségünk lehet. Na nem arra, hogy életünk minden lépését megtervezzük, hiszen ez lehetetlenség, de azt igen, hogy alapvetően miket szeretnénk. Hogyan szeretnénk.
- Sose tudnék ilyet tenni – biztosítom róla, újra csak végigsimítva gyengéden arcán. Amit vele tettek… Arra nem találtam sose igazán szavakat. Hasonlót egy gyereknek sem kellene átélnie szerintem. – Nem tudnám elhagyni a gyerekem. Még ha sok dolgunk is lesz, talán meg tudjuk oldani magunk is – a jövő kiszámíthatatlan, hiszen ez nincs itt a kapuban még. De nem hiszek egy olyan karrierbe sem, ami fontosabb lehetne, annál, mint egy fejlődő szervezet. Kinek szeretetre, családra, biztonságos alapokra lenne szüksége.
- Nem szeretnélek egy döntésemből sem kihagyni – jelentem ki viszonylag hirtelenséggel, ha már a témánál járunk. Halkan nevetem el magam. – Szerintem jó dolog, ha tudod majd, hogy mit szeretnék, vagy mire készülök. Életünk már közös, meglehet, hogy egyes döntéseim rád is kihatással lehetnek. Nem szeretnék semmi olyat tenni, ami rád hátrányos lehet. Persze, ha te ne szeretnéd… - nézek rá elkerekedő szemekkel. Kényszernek nem kell megélnie ezt, a magam részéről ez az elhatározás régóta fogalmazódik. Számít nekem annyira az engem ölelő, hogy tisztába legyen velem. Két külön világból származunk, nincsenek illúzióim, hogy sok mindent teljesen máshogy gondolunk.
◦ᵒ·○●·°


i am proud of many things in life but nothing beats being a mother.


Vissza az elejére Go down

Shane Gregor

Hadsereg

sh*t just got real Tumblr_inline_pb94xmwaeS1u3u0uv_540

Karakterlapom :

Születési idő :
17. 11. 2382. (34 y/o)

Tartózkodási hely :
dominium, perda

Beosztásom :
surgeon - ensign (chimera sof)

Reagok száma :
640

Avatar alanyom :
christopher charles wood

☽ :
sh*t just got real Tumblr_inline_pb94yfGRNA1u3u0uv_540


sh*t just got real Empty
Utolsó poszt Pént. Szept. 04, 2020 10:17 am
Következő oldal
clara & shane



Megvonom a vállamat. Nem látom be miért ne lehetne udvarias keretek között, de visszautasítani a részvételt. Ha valakire mondjuk példának okáért rájön a szapora, kétlem, hogy nagyon szívesen látott vacsoravendég lenne, tehát van olyan eshetőség, amikor lehet nemet mondani. Noha nem kenyerem a hazudozás, ennyi azért még bőséggel beleférne. De ha nem, hát nem. El akar menni, nekem meg igazából egészen mindegy a kérdés jelen esetben.
Röviden hümmögök a szomszéd kapcsán. Persze, én kérdeztem vissza a nevére, ha már felhozta az előbb, de, hogy igazán őszinte legyek, amíg békében hagyjuk egymást, addig tulajdonképpen nem oszt nem szoroz számomra az sem, ki mellett lakunk, mindaddig, míg mindenki marad a saját panelfala mögött. - Ne izgulj, nem foglak halálra csikizni, meg úgy egyáltalán sem, nem szokásom. - A lényegét se nagyon értem, hiába eredményezi a rekeszizmok összerándulását, nevetés jelleget öltve fel, tulajdonképpen nincs olyan ember, akinek konkrétan jól eső dolog lenne ez. Az messze nem őszinte jó kedv, amit el lehet vele érni, kínzáshoz inkább hasonlítanám, még ha egy kevésbé durva változathoz is.
Ami az utálkozást illeti, igazából olyanok között is elő tud fordulni, akik előtte pont az ellenkezőjeként éreztek egymás iránt. Sheilaval viszonylag gyakran összefutunk a kórházban, ugyanúgy gyakornok, mint én. Haragszik és ő nem az a fajta, aki megértené azokat a dolgokat, amik rajtunk kívül történnek. Scottnak nem mondhatja meg a magáét, megteszi nekem. Jelenleg gyűlöl, néhány hete még másképpen vélekedett, szóval szerintem az utálkozás nem éppen a lehetetlen vállalkozások egyike két ember között. Mindenesetre érdeklődéssel hallgatom, miféle csodamódszert ismer, ami kivédhetné ezt.
- Azt mondod ennyi lenne? Tisztelet meg őszinteség. - Hát ez mindaddig oké, amíg nem kéri ki a véleményem mondjuk a ruhatárának darabjairól vagy csajos dolgokról vagy mit tudom én, olyasmikről, amiknél nem éppen a legtanácsosabb az őszinteség. Vannak azok a kegyes ferdítések, amelyek szükségszerűek és szerintem nincs is olyan ember, aki tényleg mindig mindenben teljesen őszinte lenne. Őket elviselhetetlennek bélyegeznék, nem mellesleg jogosan.
A következő kijelentésére értetlenül gyűrődnek a szemöldökeim a homlokomon és kisebb megütközéssel tekintek rá. - Hogy érted, hogy van ebben ráció? Feltételezed, hogy kitaláltam vagy…? - Ez így ugyanis pont erről szól. Mégis minek mondanék neki mást? Ennyit arról a bizonyos őszinteségről, a végén még kiderül, nem az a gond, ha olykor kegyesen eltekintünk tőle, hanem pont az, ha alkalmazzuk is. Ember legyen a talpán, aki ezt érti.
A következő kijelentésére viszont visszanyúlik a képemre egy széles, inkább vigyor, mint mosoly. Főleg a szemöldök vonogatását és irulás-pirulását látva. - Figyelek, mit is forgatsz a fejedben éjszakai szaunázás alatt, huh?! - Ahogy a derekának bőrébe való gyengéd dörzsölésnek enged és a karomba fészkelődik, könnyeden gördülök felé és csókolok a nyakának bársonyába a füle alatt, a hangulat viszont gyorsan tovaszáll, ahogy visszatérünk a kötelező házasságunk feszegetéséhez. Hangtalan szusszanva eresztem ki a levegőt a mellkasomból és helyezkedek vissza a hátamra fekvésbe.
- Ez van. - Ha megérdemeltem, ha nem, változtatni rajta már nem lehet, szóval tök mindegy, akár kesergünk rajta, akár nem. Szempáromat felé fordítom, ahogy arcomon simít végig. Röviden dobom meg szemöldökeimet, azt hiszem túl is tárgyaltuk mostanra, hogy annyira nagyon szarul nem jártunk, lehetett volna sokkal rosszabb is. Ettől még ez nem válik jóvá vagy ideálissá, de talán arra érdemessé igen, hogy ne fecséreljünk rá több sajnálkozó szót. Tök felesleges.
- Gyakorlatilag már van, szóval... - Megint vállat vonok. Ha sikeresnek akarjuk, ha nem, már létező ez a házasság, nincs mit nagyon reménykedni rajta, maximum tényleg azt, hogy remélhetőleg nem fogjuk egymást megutálni. Arra viszont már felfedte a titkot, miként érhető el, nekem meg nincs ellenemre se az őszinteség, sem pedig a tisztelet megadása, mindaddig, amíg én is megkapom. A többire viszont szerintem nincs kész recept, majd alakul, ahogy alakul.
...mint ez a beszélgetés is, olyan témák felé, amelyeken eddig még nem nagyon jutott eszembe konkrétan gondolkozni, úgy egyáltalán. Nem jobban annál, minthogy már nem úszom meg sokáig a házasságot. Annak pedig örülök, hogy nem ragaszkodik pont most megvitatni azt, amiről még igazán véleményem sincs, de nem baj, rögtön előránt egy másikat. Ezzel sem vagyok sokkal előrébb.
- Én sem tenném meg. - Nem hagynám el a saját gyerekemet, pontosan tudom milyen érzés az a tudat, hogy nem kellesz a tulajdon szüleidnek, úgyhogy, ha nem muszáj, ezt én is inkább passzolnám. Valahogy eleve eszembe sem jutott volna. Mindegy, gyorsan kezd megint valami másba, de amit mond, az megint teljes értetlenséget vált ki belőlem, ma már nem először. Kivárom, hogy végigmondja, hátha akkor feloldódik, ami most még nem világos, de az utolsó félbe hagyott mondat végére, konkrétan lekapcsol minden átvitt értelmű világítást. Egy szót se értek belőle.
- Na várj, előbb nem akarsz kihagyni a döntéseidből, aztán lesznek olyan döntéseid, amik biztosan kihatással lesznek rám és mit nem szeretnék szerinted? - Az első gondolatom leginkább az, hogy  mi a fasz?, de akkora tapló nem vagyok, hogy ezzel indítsak. Rossz érzéssel mondjuk nem társul még, egyelőre csak dunsztom sincs mit akar jelenleg és miért.

◦ᵒ·○●·°




i wake up with a good attitude every day
then idiots happen.
Vissza az elejére Go down

Clara Gregor

Polgár


Karakterlapom :

Születési idő :
2384.07.22.(32)

Tartózkodási hely :
Dominium

Reagok száma :
662

Avatar alanyom :
Margot Robbie

☽ :
◦ᵒ·○●·° My Sweethearts ◦ᵒ·○●·°
sh*t just got real 028fdf7b9a85e7d353c4f47a6a5b4af48d5eeba4

◦ᵒ·○●·° Childhood friend ◦ᵒ·○●·°
sh*t just got real Tumblr_inline_pfxgrhFHBX1twk1o0_400


sh*t just got real Empty
Utolsó poszt Pént. Szept. 04, 2020 2:56 pm
Következő oldal



Shane & Clara
Talk ●○ Szószám: 801
Jóleső nevetés szakad fel belőlem, hallva nem fog olyanba, mint a csikizés részesíteni. Legalább is nem olyanba, ami a halálomig tart. Minden más esetben, meg nos… azt hiszem, hogy idő függvénye, hogy megszokjam. Ujjainak cirógató érintését, főként azon a helyeken, amik alapesetben is érzékenyek. Lapockám, oldalam, néha még a hasam is. Akaratlanul ugrok meg ölelésébe, vagy csak kezdeményező mozdulataiba. Mégis mesterien ért ahhoz, hogy miként feledtesse el velem, nem is vagyok olyannyira érzékeny.
- Ezért hálás leszek – biztosítom azért felőle, nehogy véletlenül is azt higgye, valójában nem hallottam meg, vagy hogy éppen kinevetem. Szó sincs róla, egy percig sem.
Épp ezért sem értem, hogy miért hiszi azt, hogy képes lennék megutálni. Most is csak nekem próbál kedvezni, ezek pedig nem épp egy olyan ember ismérvei, ki utálatos. Sok mindent lehetne rá mondani, de ezt épp nem, ezért sem igazán tiszta számomra, hogy ez miként fordulhatott meg a fejébe. Persze, pont úgy, ahogy az enyémbe is. Egyikünket sem tartom annak, házasságunk kötelező éle mégis méregként csepeghet barátságunk tiszta érzéseibe.
Ha hagyjuk magunkat, ha kesergünk rajta. Azonban ennek épp az ellenkezőjét próbáljuk megtenni.
- Vélhetőleg nem csak ennyi, de kezdésnek elég jól megteszi. Mit szólsz hozzá? – érdeklődöm meg, hogy ő miként gondolja magát ezzel kapcsolatban. Ha ez a két dolog meglenne kapcsolatunkba, akkor máris oly erős talapzatot tudnánk létrehozni, mely igen kevés létezik a Dominiumon. Erre lehet építkezni és stabilak is maradhatnánk. Mosolyom, mellyel őt szemlélem szelíd, barátságos. Bizakodó.
Szemöldökének ráncolása szembeötlő, az enyéim is felveszik a hozzá hasonló vonalakat. Tekintetét, de kérdését sem igazán tudom hova tenni.
- Hogy? – húzom hátrább a fejemet, csak hogy teljes egészében lássam az arcát. Ajkaim enyhén nyílnak csak el, mire rájövök, hogy mi lehet a félreértés valódi tárgya. – Jaj, nem, dehogy! Nem, nem! – nevetem el újra csak kedvesen, fejem megrázva, mely félig a párnán hever. – Nem emlékszem az estére, úgy… nagyon nagy vonalakba. És valahol azért örülök, hogy tudattalan állapotban is hozom önmagam humorát, és nem máshogy viselkedek. Azt egy percig sem feltételeztem, hogy nem igazat mondanál – rázom meg a fejem újra csak, egy széles mosollyal az ajkamon. – Sose adtál erre okot, miért hinném azt? Nem, nem, dehogy, Shane – préselem össze ajkaimat, hogy bizonyosságot adjak arról, hogy ezt bizony nem nevetem el. De eszem ágába sincs, azt feltételezni, hogy hazudna nekem. Bármit mondana arról az estéről elhinném neki. Megbízok benne, mindig is megbíztam benne. És ezen semmi sem változtat. Vagyis, ő tud, ez rajta áll, mégsem hiszem, hogy ez megváltozna az elkövetkezendő időkbe.
Eleddig egyenes embernek ismertem meg Shane Fasert, és nem hiszem, hogy Shane Gregor más ember lenne majd.
Vigyorát látva tovább vörösödik arcom, elbújok karjának ölelésébe, a párnába és csak halkan nevetgélek.
- Csak azt, sima szaunázást! – teszem le a becsszót, de azt hiszem, ezzel nem nyerem el tetszését a témát illetőleg. Ha meg is fordul a fejembe, egek! A házunkon kívül? Máshol? Szinte lehetetlennek tűnik, hogy valaha tényleg ennyire messzire merészkedjek. Még ha fantáziámat egy kicsit izgatja is. Magamat mégis ismerem, hogy hamarabb hátrálnék ki belőle.
Miközben fölém fordul, kezeim kettőnk közé ragadnak, ujjaimmal cirógatok végig mellkasán, jókedvem pedig továbbra is rajtam van, akkor is, ha nevetésem egy érintéssel a nyakamra, belém tudja folytani.
A baj, melyet annyira nem érzek annak, megtörténik, ő pedig visszagördül a hátára. Én továbbra is oldalamra fordulva figyelem, fejem karján pihentetem meg, ha nem húzta ki esetleg időközben alólam.
Ajkaim elhúzását fenntartom akkor is, amikor rövid megjegyzését teszi meg. Ez van. Sajnos ez. Sajnos nem tudok neki jobban segíteni annál, mint amit most megteszek érte, vagy amit megtehetek majd érte.
- Való igaz, van – bólintok hozzá. – Épp ezért múlik minden már csak rajtunk – csókolok karjába. Ez már nem olyan dolog, amibe másoknak van beleszólása. Hogy mi miként viselkedünk egymással, hogyan viszonyolunk a másikhoz. Mennyire vesszük számításba a másik véleményét, ez nem olyan dolog, amit egy külsős ember eldönthet. Ez már csak a miénk, és ezt nem vehetik el tőlünk.
Érzem, rövid válaszaiból, hogy mennyire nem fűlik a foga a beszélgetéshez, így nem is igazán feszegetem sokáig a témát magam sem. Sok esetben fivéremék nevelésével sem értek egyet, de bele nem szólnék sose. Ez az ő dolguk és Michaelnek nincs olyan rossz dolga. Én valahogy mindig egyszerűbbnek képzeltem el a magam részéről. Azért vagyunk, mi a szülei, hogy mi neveljük fel őket. Biztató mosolyom újra ajkamra ül, mégsem mondok semmit sem már rá. Ez is egy olyan dolog, amibe egyet érthetünk.
Kérdésére széles mosollyal az ajkamon fordulok a hasamra. Könyökeimen támaszkodok meg, akként tartom meg magam.
- Nem szeretném, ha kényszernek élnéd meg. Az, hogy én el szeretnék neked mindent mondani, nem vonja magával, hogy neked is meg kell tenned. Persze szívesen veszem, ha így döntenél, de ha mégsem, tiszteletben tartom azt is. Döntéseim szeretném ennek ellenére veled együtt megbeszélni, közösen meghozni. Ha csak nem bánod – mosolygok rá, szemeit szemlélve, homlokai ráncát figyelem, hátha kicsit kisimulnak, hogy válaszoltam kérdésére.
◦ᵒ·○●·°


i am proud of many things in life but nothing beats being a mother.


Vissza az elejére Go down

Shane Gregor

Hadsereg

sh*t just got real Tumblr_inline_pb94xmwaeS1u3u0uv_540

Karakterlapom :

Születési idő :
17. 11. 2382. (34 y/o)

Tartózkodási hely :
dominium, perda

Beosztásom :
surgeon - ensign (chimera sof)

Reagok száma :
640

Avatar alanyom :
christopher charles wood

☽ :
sh*t just got real Tumblr_inline_pb94yfGRNA1u3u0uv_540


sh*t just got real Empty
Utolsó poszt Pént. Szept. 04, 2020 7:31 pm
Következő oldal
clara & shane



A hálálkodást nem igazán értem, eleve az a furcsa, ha eddig olyanokkal hozta össze a sors, akik csiklandozták az akarata ellenére. Egyáltalán kinek jutna eszébe akár ilyen indíttatással fogdosni egy kancellár lányát?! Vagy most már húgát, tök mindegy. Főleg, ha az nem szerette volna. Az egész eléggé zavaros, de annyira nem, hogy jobban fennakadjak rajta, inkább elengedem a témát. Nem éri meg a tovább feszegetést szerintem.
Kérdésére nem kell sokáig gondolkozzak igazából a feleleten, nagyon nem térünk el ebben sem egymástól, már csak azt mérlegre téve, amit eddig ismerek abból, ahogy a dolgokról vélekedik általánosságban. - Egyébként is szokásom egyenesnek lenni, ezzel nincs gond. Ahogy szerintem a tiszteletadással sem, de majd szólsz, ha másképpen érzékeled. - Az admirális és a generális, ebben (is) remek munkát végzett, eszembe nem jutna nem megadni neki – vagy akár másnak –, bár tény, arra igényem van, hogy viszont megkapjam a legtöbb esetben. Nem hinném, hogy nagyon probléma lenne ezen kitétellel és az őszinteséget se nagyon látom megugorhatatlannak, legalábbis abban a formában, amiképpen most értelmezem a szavait.
Értetlenségemre azonban tükörmásként felel, amivel, ha lehet csak jobban összezavar és feloldani kettőnk közül biztosan ő tudja majd, hiszen ő is kezdte el. Szerencsére erre rájön maga is – gondolom –, mert a visszakérdezést alig valamivel követi a magyarázat. ...majd a megvilágosodás részemről is. - Elmondjam mi történt? Semmi szégyellnivaló különben. - Nem nagyon emlegettük többet annak a napnak az eseményeit, egyfelől, mert bekövetkezett, amit ott és akkor közöltek, másfelől nincs igazán mit cseverészni az azt követő alkoholizáláson. Mármint eddig így gondoltam, mert nem tudtam arról, nem is emlékszik arra, mi történt. Ha előbb szól, már rég felajánlottam volna, ne érezze magát kényelmetlenül olyan miatt, ami meg se történt. Már, ha egyáltalán ez felmerült benne, nem tudom.
Kifejezetten felcsigázza a kíváncsiságomat egyetlen röpke pillanat alatt a szemöldökrángatásával és egy olyan helyszín megjelölésével, ahová az ember nem talpig felöltözve jár, hanem sokkal inkább törölközőre vetkőzve vagy még kevesebbre. Ki miként érzi kényelmesnek, nem számít, hogy utóbbi esetleg nem annyira preferált a közösen használt helyiség miatt. Kezdeményezése mindenesetre több, mint tetszik, a válasz azonban. Oké, megint nem értem. De tényleg nem. Mindenesetre egy rövid, hangtalan Áh formálódik ajkaimra. Nem tudom, a pucér együtt izzadásra eddig még sosem gondoltam magányosan egymás mellett végzett időtöltésként, tartson bárminek is jelenleg, vállalom, hogy számomra ez a gondolat mást hordozott önmagában az előadása miatt (is). Noha úgy érzem, elém tolt valamit, ami érdekelt volna és azzal a lendülettel el is vette, neheztelés egy pillanatig nincs bennem, inkább csak értetlenség. Mindegy, elengedem ezt is. Jobban járunk.
Annyira nem fészkelődök, hogy a karomat kihúzzam alóla, ugyanúgy abban tartom, ha nincs ellenére és apróbbakat bólintok csupán a megjegyzésére. Egyetértünk ebben is, túl is tárgyaltuk véleményem szerint. Apróbb mosoly húzódik szám sarkaiba, ahogy a karomra lehel csókot, ujjaimmal szórakozottan rajzolok apró köröket a vállára.
Ahogy tovább halad, megint elvesztem a fonalat, ezúttal azonban kell a segítsége, hogy megértsem, egyáltalán mit szeretne, mert semmiképpen sem világos. Elveszem a mancsomat annyira, hogy könnyeden fordulhasson át a hasára és valamivel feljebb támasztom meg a fejemet én is a támlához támasztott párnán. Enyhén ráncolódó szemöldökkel figyelem végig, amíg beszél. Arra még mindig nem világít rá, mégis mit élnék meg kényszernek, legalábbis nem a kezdéssel, de aztán lassan alakul a dolog, és a körvonalazódás egyre határozottabbá válik. Szóval erről lenne szó.
Nagyobb adag levegő szökök ki a mellkasomból és tölti meg a helyét egy újabb, mielőtt visszavenném a szót tőle.
- Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy erre akarsz-e kilyukadni, de mindegy, akkor ejtsünk róla szót. Szóval én... - Elhallgatok, de nem azért, mert befejeztem, inkább csak a szavakat keresem. - Nem könnyen nyílok meg vagy avatok be másokat a gondolataimba vagy ...más egyébbe. - Megint megvonom a vállamat, éppen csak alig, de láthatóan és a szempáromat egy rövid időre elvezetem róla, mielőtt még megint visszatalálnék az övéihez. - Együtt élünk és az úgy nem nagyon fog menni, ha teljesen elzárkózom, ezzel én is tisztában vagyok, de nem fog egyről a kettőre menni. Ebben a türelmedet kérem. Ami pedig a döntéshozatalt illeti, persze, ami mindkettőnket érint, abban úgy vélem, fontos, hogy megbeszéljük előtte. - ...és valamiféle konszenzusra jussunk, de egyelőre még nem nagyon látom mi az, ami hirtelen és égetően ez alá tartozna. Illetőleg…
- Példának okáért, bízom benne közös döntésre jutunk a kanapé lecserélésének ügyében, mert baromi kényelmetlen. - Nem tudom ki választotta – a lakásban bent voltak a bútorok, amikor idejöttünk – és nem arról van szó, nem vagyok hálás a készért, de egyszerűen egy horror rajta ülni. Meg mást csinálni is. Mindenesetre egy szélesebb, kifejezetten pimasz mosoly kerül a szám sarkaiba, ahogy őt szemlélem.

◦ᵒ·○●·°




i wake up with a good attitude every day
then idiots happen.
Vissza az elejére Go down

Clara Gregor

Polgár


Karakterlapom :

Születési idő :
2384.07.22.(32)

Tartózkodási hely :
Dominium

Reagok száma :
662

Avatar alanyom :
Margot Robbie

☽ :
◦ᵒ·○●·° My Sweethearts ◦ᵒ·○●·°
sh*t just got real 028fdf7b9a85e7d353c4f47a6a5b4af48d5eeba4

◦ᵒ·○●·° Childhood friend ◦ᵒ·○●·°
sh*t just got real Tumblr_inline_pfxgrhFHBX1twk1o0_400


sh*t just got real Empty
Utolsó poszt Pént. Szept. 04, 2020 10:33 pm
Következő oldal



Shane & Clara
Talk ●○ Szószám: 634
- Mindenképp – mosolygom lágyan, fejem enyhén felemelve, őt figyelem. – És ezt ugyanúgy meg tudom én is ígérni neked. És te is kérlek, ha túl messzire mennék, bármikor, akkor kérlek szólj. Hajlamos vagyok olykor… túl vicces lenni – húzom el ajkaimat, mintha valami kínosat mondtam volna. Tisztába vagyok azzal, hogy nem mindig egyszerű a jókedvemmel együtt élni és az, hogy szinte bármiből tréfát tudok csinálni, akkor is, ha nem kellene. Vagyis hát… Majdnem. Volt időszakom, amikor nem igazán tudtak még ezzel sem mosolyt csalni arcomra, de azt hiszem, hogy ez teljesen érthető is volt.
Közös értetlenkedésünkre hamar megoldást találok és megadom a kulcsát annak, hogy mire gondoltam egyszerű és ártatlan megjegyzésem kapcsán. Felajánlására pedig csak enyhén megrázom a fejemet.
- Ha nincs benne szégyellnivaló, akkor megbízom ebben. Vélhetőleg okkal nem emlékszem rá. Talán jobb is, elbújnék szégyenembe az ágy alá és többé ki sem tudnál onnan szedni. Rettentően szégyellem, hogy ennyire az alkohol hatása kerültem – ráncolom össze szemöldökeimet. Persze nem ő tehet róla, nem ő itatott. Ittam magamtól is. A sokk hatására, de még azt sem tudnám hibáztatni. Magamat annál jobban. De ebbe inkább ne menjünk bele. Az elvárásaim anyám számára jóval magasabbak voltak, nem hittem volna, hogy Papa nélkül képes lenne egy ilyet meglépni. Hát… tévedtem.
Hangtalan szófordulatai feltűntek már korábban is. Leginkább akkor használja, ha valamit bár megért, de nem igazán ért egyet, vagy nem tartja fontosabbnak, hogy reagáljon is rájuk. Mint a mostanira is, bár nem igazán tudom, hogy épp miben rontottam el valamit. Vagyis nem elrontani, csak rosszul mondani? Nem is tudom igazán, hogy mi az, amit megfogalmazzak, s amikor a hátára gördül, úgy simulok hozzá oldalról. Karjára hajtom a fejemet, kezem pedig mellkasára simítom. Szürke íriszeimmel vizslatom őt. Az engem foglalkoztató kérdéseket, melyek valóban foglalkoztattak, végül megtárgyalásra kerültek A többit, pedig nem feszegetem egyelőre.
Nekem épp elég, ha tud róla, hogy szeretnék majd beszélgetni ezekről is. Nem fogom siettettetni, elhamarkodni, abból sok jó nem sülhet ki. Türelmem pedig régóta végtelennek tetszik, főként mások irányába.  Ahogy más témákat sem feszegetem, amint feltűnik, hogy mennyire nem szívesen beszél róluk.
Nem szeretném, ha mellettem kényelmetlenül érezné magát, nem ezért vagyok itt mellette. A feszengés, rossz érzések és a kelletlenség sem szerepel hosszabbtávú terveim között. Legalább is, ami kettőnk kapcsolatát illeti. Megértés, barátság, összetartozás annál inkább, ehhez pedig idő kell.
Végül a hasamra fordulok, ő pedig enged annyira, hogy ezt kényelmesen meg tudjam tenni. Karjána mozdulatát követem nyomon tekintetemmel, amíg végigmondom, amire én gondoltam, hogy aztán őt figyeljem. Nagyobb levegőt vesz, szemöldökeinek ráncolása alább marad. Ajkamon ennek láttára halovány mosoly kerekedik.
Mikor meg is áll, akkor sem szólok közbe. Csendesen várom, amíg megtalálja a szavakat és mikor megleli őket, akkor egyszerűen, de annál határozotabban bólintok. Tudom, hogy nehezen nyílik meg, ezért sem várom el tőle, hogy megtegye. A folytatással… Bevallom, meglep. Nem az, hogy nem megy az egyik pillanatról a másikra, hanem, hogy hajlandó lenne tenni azért, hogy megnyíljon. Akaratlan, ahogy ajkamra jóleső mosollyá szelídül a már ott lévő. A végső megjegyzésére mégis halkan nevetek fel.
- Értem – köszörülöm meg a torkom. – Természetesen tudom, hogy nem fog egyről a kettőre menni. De hálás vagyok, már csak azért is, hogy meg fogod próbálni. Én pedig nem rohanok sehova. Tudnod kell, hogy mindig itt leszek neked. Bármi bánt, bármit szeretnél megbeszélni, fordulhatsz hozzám. Ha nem is értek feltétlenül a témához, remek hallgatóság vagyok – nyújtozkodom annyira csupán, hogy egy apró csókot leheljek az arcára.
- S rendben, ha nem kényelmes a kanapé a számodra, akkor sok keresnivalója nincs is itt. Az lenne a lényege, hogy saját magunk számára tegyük otthonosabbá a lakást. Tudod, hogy milyet szeretnél, vagy majd elmegyünk és kiválasztjuk? Többszemélyes? Hosszabb, keskenyebb, szélesebb? Puhább? Keményebb? Miben leled kényelmetlennek? – teszem fel a kérdéseket, hátha közelebb kerülök ezzel nem csak a válaszhoz, hanem ahhoz, hogy is megismerjem még jobban. Hogy mi az, ami kényelmes, ami egyszerűbb a számára.
◦ᵒ·○●·°


i am proud of many things in life but nothing beats being a mother.


Vissza az elejére Go down

Shane Gregor

Hadsereg

sh*t just got real Tumblr_inline_pb94xmwaeS1u3u0uv_540

Karakterlapom :

Születési idő :
17. 11. 2382. (34 y/o)

Tartózkodási hely :
dominium, perda

Beosztásom :
surgeon - ensign (chimera sof)

Reagok száma :
640

Avatar alanyom :
christopher charles wood

☽ :
sh*t just got real Tumblr_inline_pb94yfGRNA1u3u0uv_540


sh*t just got real Empty
Utolsó poszt Szomb. Szept. 05, 2020 5:03 pm
Következő oldal
clara & shane



Egyelőre még nem láttam olyat tőle, amire jelenleg azt bélyegeztem volna, túl sok vicceskedés lenne, de ezzel együtt belátom, talán csak alkalom nem volt rá. Nem tudom. Mindenesetre bólintok egy apróbbat, legyen, ahogy szeretné, részemről nincs akadálya.
Értetlenségemet – fogjuk rá – csak részben sikerül feloldania, nem egészen vagyok tisztában azzal, ha megbízik az ítélőképességemben, akkor miért mondd ugyanennek rögtön ellent is, de betudom annak, talán csak így találta udvarias formájú becsomagolásnak azt, egyszerűen nem szívesen hallaná vissza az akkor történteket. Legyen. Nem erőszak, egy pillanatig sem volt az. Megadóan emelem meg mindkét kezemet egyszerre. - Ahogy akarod. - Ha egyszer mégis érdekelné, tudja hol talál és miként kaphat válaszokat, addig pedig nem szükséges piszkálnunk a témát. Rossz érzés mindenesetre nincs bennem, egyértelmű, hogy össze kell még rázódnunk és jelenlegi felállás éppen annyira idegen a számára, mint amennyire nekem is az. Mindegy, hogy egyébként van mire alapozzunk, bár az nem igazán egy házasság pillérének tudható be. Vagyis nem annak lett volna, de úgy tűnik mégis az lesz. ...vagy valami olyasmi.
Közel bújására ujjaimmal a közelebb eső lapockája környékén simítok végig újra és újra, szórakozottan, éppen csak érintve a bőrét. A felvetett témáival kapcsolatban nem arról van szó, hogy ne lennének fontosak vagy nem érdekelnének személyesen, egyszerűen csak eddig elkerültem a lehetőségét is annak, hogy bármelyikkel komolyabban foglalkozzak. Okkal. Helyezkedését viszont nem akadályozom és bár most sem vagyok biztos benne, mit is szeretne pontosan – lehet nem is jól veszem fel a fonalat –, legalább akad hozzáfűznivalóm. Azt mondjuk nem tudom mennyire szívesen hallja vagy sem. Meglepettségére automatikusan reagálok, szőke rakoncátlan tincseit simítom a füle mögé beszéd közben. Hüvelykujjammal pedig állának hegyét cirógatom meg, ahogy végül elneveti magát. Jókedve viszonozódik a képemen, eleddig inkább tűnik úgy, kifogyhatatlan vidámsága ragadóssággal hat rám. Furcsa, nem mondhatni, nagyon hozzá lennék szokva ehhez.
- Igen, ez feltűnt. - Vetem közbe, tapasztaltam már, hogy hajlandó meghallgatni az embert, szakít rá időt és lehetőséget, amitől olyanná válik, akire lehet számítani. Nem mindenki ilyen. Sőt…
Ahogy arcomra csókot lehel, tenyeremet a háta közepére simítom és puhán dörzsölök a bőrébe, szótlanul jelezve, ne menjen messzebbre, ha nincs ellenére a közelség. Hallom miként tér ki a kanapé témájára, én vetettem fel, de amíg magyaráz a legkevésbé kezd érdekelni a bútordarab. Szempárommal arcának lágy vonásait figyelem és őszintén nem tudom, mondandójának melyik pontján emelkedek meg, tenyereimet arcéleinek két oldalára viszem és egész egyszerűen megcsókolom. Most először kivételesen nem azért, hogy előfutára vagy levezetése legyen bárminek, hanem egyszerűen csak azért, mert erre vágyom. Ha nincs ellenére, a mozdulatot, úgy tovább viszem, amíg fel nem ülök teljesen és reményeim szerint ő is.
- Mit szólsz ahhoz, ha együtt választanánk ki, ami mindkettőnknek tetszik? - Még nem távolodok el tőle, ajkaitól éppen csak arasznyira maradok és pergetem szét forró légvételemmel együtt a kérdést bőrén. Miközben széles mosoly húzódik a képemre.

◦ᵒ·○●·°




i wake up with a good attitude every day
then idiots happen.
Vissza az elejére Go down

Clara Gregor

Polgár


Karakterlapom :

Születési idő :
2384.07.22.(32)

Tartózkodási hely :
Dominium

Reagok száma :
662

Avatar alanyom :
Margot Robbie

☽ :
◦ᵒ·○●·° My Sweethearts ◦ᵒ·○●·°
sh*t just got real 028fdf7b9a85e7d353c4f47a6a5b4af48d5eeba4

◦ᵒ·○●·° Childhood friend ◦ᵒ·○●·°
sh*t just got real Tumblr_inline_pfxgrhFHBX1twk1o0_400


sh*t just got real Empty
Utolsó poszt Szomb. Szept. 05, 2020 6:36 pm
Következő oldal



Shane & Clara
Talk ●○ Szószám: 426
Hálás mosolyt fakasztanak szavai. Vannak dolgok, melyekről talán jobb, ha nem tudok. Hogy is tartja az a bölcs mondás? Boldogok a tudatlanok. Valahol ez tényleg így van. Elrontani azt, ami köztünk van pedig nem szeretném. Meglehet nem rontaná el a tudata annak, amit akkor műveltem, de vélhetőleg számos gátat képeznének bennem.
Ha ő azt mondja, hogy nem szégyellni való, akkor elhiszem neki. Azért pedig, hogy nem erőlteti a témát, őszintén hálás vagyok irányába.
Közelebb húzódom hozzá. Puha, alig hozzám érintése alatt megborzongok. Ujjai felett húzódó vállaimat felhúzom, de nem bújok ki érintése elől. Egyszerű libabőrt von maga után a gesztusa, miközben jóleső érzéseket vált ki belőlem. Törődésének ilyen irányú kinyilvánítása tetszésemre van. Tagadhatatlan az a tény, mennyire jólesnek érintései, hogy többek annál, mint egy ölelés. Magától értetőtő, természetesnek hat.
Laposan pislogok ujjaira, amikor arcomon simít végig, államon puha érintése jóleső borzongást vált ki belőlem. Érzem, ahogy testem minden sejtje reagál az övére. Tudom, hogy ezzel nem igazán lesz probléma hosszútávon sem… Minden más pedig majd csak alakul.
Nevetésem után hamarosan ő is mosolyra húzza az ajkait ez pedig megnyugtatással tölt el. Jól áll neki a mosoly, szeretném, ha többet mutatná magából. Még ha csak kevés embernek is. Talán önző vagyok, de akár ha csak nekem, akkor is látni akarom. Szemei csillognak tőle és ő is megérdemli, hogy boldog legyen.
- Örülök neki – legalább is az, hogy feltűnt neki. Hozzám tényleg bármikor fordulhat. Nem csak azért mondom, hogy aztán kihátráljak, ha behajtaná rajtam. Tényleg itt leszek neki. Bármikor. Mint most is, amikor olyan triviálisan tűnő példát hoz fel, mint egy kanapé vásárlása. Holott ez nem az. Saját kényelmét is szolgálja és arra van, hogy lakásunkat otthonosabbá tegyük.
Közelebb hajolok hozzá, ő pedig némán kéri, maradjak közül. Mosolyogva teszek eleget kérésének, közelsége nincs rám taszító hatással. Kérdéseim közbe, kezei közé zárja arcomat. Szemöldökeim csak egy pillanatra vonom össze, inkább csak mert nem értem. Ettől még végig kérdezem milyen szempontok alapján szeretné az új bútort megvásárolni, amikor hirtelen – de azért nem a semmiből – hajol közelebb.
Csókját viszonzom, fejem hajtom hátra, miközben mozdul, s mikor megérzem, hogy mit szeretne, könnyedén támaszkodom meg karjaimon, húzom fel magam alá a lábaimat. Kezeim karjára simulnak két kívülről, nem csak azért, hogy belé kapaszkodjam. Bokáimon foglalok helyet, ahogy enged.
- Nagyon örülnék neki – tekintetem csak egy pillanatig rabolja ajkai, íriszeim végül az ő kékjein állapodnak meg. – Amilyet csak mi szeretnénk, közösen – felelem széles mosollyal az ajkamon. Ujjaimmal finoman simítok végig karján. – Majd ha lesz időd rá – tudom, hogy tanulásai és a rezidenskedés közepette milyen elfoglalt. Szavaimat szinte suttogom, oly közel van most hozzám így.
◦ᵒ·○●·°


i am proud of many things in life but nothing beats being a mother.


Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom



sh*t just got real Empty
Utolsó poszt
Következő oldal
Vissza az elejére Go down
 
sh*t just got real
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Dominium :: Központi könyvtár :: Múlt-
Ugrás: