Welcome to Dominium frpg site


 
Lépj be
egy más világba
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
Kommunikációs hálózat



Friss írások
utolsó hozzászólások
Today at 5:17 pm


Today at 2:41 pm



Today at 10:14 am


Today at 6:23 am

Yesterday at 5:59 pm

Yesterday at 4:33 pm




Ki van itt?
belépett tagjaink



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég




Perda térképe
Fedezd fel!
Statisztika
Nyilvántartás
Csoportok
Kancellárok - 5
Polgárok 7 5
Hadsereg 4 6
Ellenállók 2 4
Flotta 1 5
Perdaiak 8 5
Összesen 21 31
A hónap
legaktívabb tagjai
Discord
Regisztrálj az oldalra
Facebook
Csatlakozz!

Go down 
 

 
Haley & Clara - It all depends on how we look at things
In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.


Clara Gregor

Polgár


Karakterlapom :

Születési idő :
2384.07.22.(32)

Tartózkodási hely :
Dominium

Reagok száma :
571

Avatar alanyom :
Margot Robbie

Keresem :

☽ :


Haley & Clara - It all depends on how we look at things Empty
Utolsó poszt Csüt. Nov. 19, 2020 4:43 pm
Következő oldal
•• Who we are is not what we wear or what glitters. It's the spirit that defines us.
Prince Philip


i am proud of many things in life but nothing beats being a mother.


Vissza az elejére Go down

Clara Gregor

Polgár


Karakterlapom :

Születési idő :
2384.07.22.(32)

Tartózkodási hely :
Dominium

Reagok száma :
571

Avatar alanyom :
Margot Robbie

Keresem :

☽ :


Haley & Clara - It all depends on how we look at things Empty
Utolsó poszt Csüt. Nov. 19, 2020 4:50 pm
Következő oldal



Haley & Clara
Courage To Change ●○ Szószám: 499
Egyik lépés követi a másikat. A futópaddal szembeni falra felszerelet kijelzőt figyelem. Ezeddig rendszerint az űr-t mutatta, esetleg olyan műsorokat, amit nyugodt szívvel engedett a kancellária nézni. Mióta azonban a Perdát felleltük választani lehet két igen népszerű csatorna között. Vagy élő kameraképet mutat a Város több közteréről – miért is ne lenne a legnépszerűbb a tópart? – vagy a Dominium külsejére felszerelt kamerák segítségével a Perda, Aquillion és a Yoruba háromszögét veheti az ember szemügyre.
Gyarló ember vagyok, ki bár már az űrhajón született és itt is nevelkedett, mégis vágyott arra, hogy egy élő, lélegző bolygóra lépjen. A természet lágy öle körbeölelje, hallja énekelni a madarakat, a bogarak zizzenését, a falevelek susogását. Már, ha sikerül egy olyan bolygót találni, ahol ez lehetséges lehet.
A bolygót nem találtuk meg, de egy holdat igen. Gyönyörű minden aspektusában. Szívem szaggatja annak a tudata, hogy épp én vagyok az oka, hogy nem élvezhetem. Egy mélyebbre szívott levegőt eresztek ki a tüdőmből. Futópad gyorsaságán nem állítok, két kezem annak karjaira helyezem, megtámaszkodom rajtuk. Egyszerűen helyezem rá testsúlyom, lábaim emelem annyira, hogy a pad két, stabil szélére álljak.
Kezeimet csípőmre teszem, itt kapaszkodom meg, fejem pedig a plafon irányába fordítom. Egy újabb, sóhajszerűség hagyja el ajkaimat. Megbarátkoztam a gondolattal, hogy talán a Perda nem nekem való, noha tudom, hogy Antony nem értene egyet velem. S igazából én sem magammal. Ami akkor történt, egyszerűen csak túl sok volt a szervezetemnek. A lelkemnek. Nem szabad ennyire végletekben látnom a világot.
Karperecem, mely egyben órám is, lágyan rezzen meg csuklómon. Automatikusan tekintek rá, s már kapcsolom is ki futópadot.
- Kilenc kilométer egy óra alatt… Volt már jobb időm is – szusszanok egyet mosolyogva. Megvárom, amíg a szalag teljesen megáll, csak akkor lépek rá vissza. Akaratlanul simítok végig hasamon. Könnyed szabású edzőfelsőmön nem látszik gömbölyödő hasam, ha valaki odafigyelne most rám, akkor vehetné észre a mozdulatot. Azt, ami csak a terhes nőkre jellemző.
Lábamra simuló hosszúszárú fekete nadrágom, egészen a derekam magasságáig ér fel, ott mégsem szorít, a gumírozott része a legjobb mozgási lehetőséget adja meg. Még mindig rövid hajam csak félig fogtam fel, hogy ne a szemembe lógjon futás közbe.
A futópadokhoz közeli ülőalkalmatosságokhoz sétálok. Érzem lábaimba a fáradt vibrálást, mégis jó érzéssel töltött el a testmozgás. Azóta a nap óta nem mozogtam, igazából, hogy begörcsölt a hasam. Nem mertem, féltem. De mind Dr. Lane, mind Shane azt mondták, hogy nyugodtan futhatok, úszhatok, amíg nem esek túlzásba.
A hatalmas terű edzőrészlegbe, egy ismerős alakot pillantok meg, nem messze onnan, ahova a táskámat is leraktam.
- Haley! Szia! – köszöntöm a fiatal lányt. Majd nyolc évvel, hogy pontosabb legyek. Viszont mindketten ezen a szinten élünk, elkerülhetetlen, hogy az itt élőket előbb-utóbb az ember ne ismerje név szerint is. Arról nem is beszélve, hogy orvosi körökbe is igen ismerős a Becks név. – Rég láttalak – mosolygok rá kedélyesen, miközben felveszem a törölközőt és kipirult arcom törlöm meg. Abban a pillanatban, ahogy alábbhagytam a mozgással, a testem termelni kezdte az ilyenkor ismerős izzadságot. Arcom után nyakam, tarkóm törlöm meg.
- Hogy vagy mostanság? – kérdezem derűsen.
◦ᵒ·○●·°


i am proud of many things in life but nothing beats being a mother.


Vissza az elejére Go down

Haley Becks

Hadsereg

Reagok száma :
4

Avatar alanyom :
Alicia Vikander


Haley & Clara - It all depends on how we look at things Empty
Utolsó poszt Szomb. Nov. 21, 2020 12:02 am
Következő oldal
Clara & Haley

A legtöbb ember számára a testmozgás nem több, mint a szervezetünk karbantartásához elengedhetetlen cselekmény. Számomra viszont ennél mindig is többet jelentett. Én nem csak a fizikumom ápolása miatt tartom szükségesnek az edzést, hanem a mentális állapotom helyre billentéséhez is nélkülözhetetlen. Ugyanis azt tapasztaltam, hogy minél komolyabban veszem igénybe a testemet, annál kevesebb kapacitás marad arra, hogy a lelkemet gúzsba kötő aggodalmakra koncentráljak. Amint a pulzusom az égbe szökik, és az oxigénszintemet csak szapora légzéssel tudom megtartani, mintha kikapcsolna az agyam és a gondjaim úgy szállnak el, mintha sohasem nyomasztottak volna. Ez a magyarázata többek között annak is, hogy sokkal több időt töltök az edzőteremben, mint indokolt lenne. Hiszen, ha a problémáidat nem tudod megoldani, legalább arról gondoskodnod kell, hogy időnként meg tudj feledkezni róluk, és ezáltal esély nyílik arra is, hogy éljél egy picit. Nem volt tehát meglepő, hogy a szabadidőmet arra használtam fel, hogy elmeneküljek egy kicsit a gondok elől, és ebben az edzőrészleg volt a segítségemre.
Egyszerű élénk sárga sport ruházatom szorosan feszült a testemre, miközben beléptem a terembe. Azonnal körbe néztem, használaton kívüli futópadot keresve, de a pillantásom előbb egy ismerős nőn állapodott meg. Clara. Te jó ég, milyen rég találkoztunk, és még régebben beszélgettünk. Pedig mindig élveztem a vele való eszmefuttatásokat, de valahogy az utóbbi időben eszembe se jutott, hogy már jó ideje nem volt erre lehetőségünk. Pedig talán ő az egyetlen, akivel őszintén merek beszélgetni, és aki előtt nem kell erősebbnek mutatnom magam annál, amilyen valójában vagyok. Nem tudom pontosan mivel éri ezt el, de hatásos az biztos. Mondjuk, ha véletlen megemlítek egy olyan emléket, ami fájdalmat okoz, akkor egy ideig elég keservesen tudom érezni magamat, de a tény, hogy végül beszélek róla hosszútávon rengeteget segít.
– Oh. Szia Clara. – szökött őszinte mosoly az arcomra köszöntésem után. Merev testtartásom szintén rengeteget engedett már csak a találkozás miatt is. Azonban a hirtelen feltörő örömöt némileg beárnyékolta, hogy ő is felhívta arra a figyelmemet, ami már nekem is megfordult a fejemben, miszerint jó ideje nem láttuk egymást. Ennek persze meg volt a maga oka.
– Na igen, az elmúlt időszak sűrűre sikeredett. – rögtön visszaköszönt pár emlék a közelmúltból, ami az őszinte mosolyt erőltetett grimaszra változtatta, de ennél jobban nem engedtem, hogy eluralkodjon rajtam az érzés. Elvégre nem csak fizikailag, de lelkileg is erős vagyok, és nem engedhetem meg magamnak, hogy valami apróság lelombozzon, még akkor sem, ha ez a bizonyos esemény éppen a legfájóbb sebet piszkálta meg. Ezért is döntöttem úgy, hogy a legegyszerűbb kérdésre egy mély sóhaj után azt a választ adom, amit elvárnak tőlem, és nem azt, amit valójában gondoltam.
– Remekül. Minden csodás. Te hogy vagy? Jöttél kiereszteni egy kicsit a gőzt? - így van beszéljünk Claráról, hiszen az elmúlt időszakban nem volt alkalma megosztani velem, hogy megy a sora. Rögtön eszembe jutottak a bájos lányai, és hogy mennyit változhattak, amióta nem láttam őket.
– A hölgyek még mindig szenvednek a kamaszkortól?   – a mosoly - melyet korábban olyan nehéz volt megtartani - most ismét könnyedén díszítette az arcomat. Szép időszak. Az intenzív érzelmek miatt egyszerre a legszebb és a legrosszabb. Egy anya szemszögéből persze biztosan másképp mutat.


Vissza az elejére Go down

Clara Gregor

Polgár


Karakterlapom :

Születési idő :
2384.07.22.(32)

Tartózkodási hely :
Dominium

Reagok száma :
571

Avatar alanyom :
Margot Robbie

Keresem :

☽ :


Haley & Clara - It all depends on how we look at things Empty
Utolsó poszt Szomb. Nov. 21, 2020 12:59 am
Következő oldal



Haley & Clara
Courage To Change ●○ Szószám: 545
A törölközőt a kezemben tartom, izzadt tenyerem törlöm bele újra és újra. A bőrömre csapódó vékony verejtékréteg lassan állandósul, hogy még egy utolsó alkalommal tarkómat töröljem meg. A hajamból folyó vékony izzadtság utolsó morzsáját tüntetem el a puha törölköző rejtelmeibe. Ajkaimon szelíd mosoly játszik, akkor is, amikor tekintetének égisze árnyékba borul.
Az utóbbi időszak, úgy tűnik, hogy nem csak nekem sikeredett sűrűre és nem csak én voltam az, ki kerülte az embereket. Nem vall rám, tudom jól. Viszont az ijedelmem nagyobb volt, a félelmem még annál is nagyobb. Nem igazán mertem kimozdulni az utóbbi időszakban.
- Az év ezen szakasza mindenkinek úgy tűnik. De legalább addig sem unatkozik az ember, nem igaz?  – nevetem halkan, s ezzel a lendülettel, elegáns mozdulattal teszem le a törölközőt. – A Perdán jártál? - táskámból egy hosszúujjú felsőt veszek elő, amit kifejezetten az edzésekhez használok.
Vagyis, amikor befejezem őket. A könnyed, lezser anyagba gyorsan bújok bele, még mielőtt a finom verejtékréteg miatt még jobban lehűlne a testem. Más sem hiányozna most. Fejem enyhén hajtom félre, szürke íriszeimmel fürkésző pillantással figyelem Haley arcát. Nem vagyok tolakodó, ajkamon ott virít a megszokott szelíd, kedves mosolyom. Arcom izmaira figyelek, főként akkor, amikor újra megszólal. Saját szürkéim ekkor emelem csak vissza melegbarna tekintetébe.
Szinte kihallom hangjából az iróniát, mellyel szavait fűzi fel, mégis mindent megtesz annak érdekében, hogy ne lássam rajta. Én pedig előzékeny leszek vele szemben. Nem veszem észre.
- Az elmúlt néhány hétben nem igazán jutottam el ide. Hiányzott a mozgás. Igen. Nekem, de a futást mindig is kedveltem – ráncolom össze szemöldököm, halkan nevetek. Volt alkamunk beszélgetni arról, hogy miért is csak a futópadon, vagy a medence vizében láthat engem. Minden mást… Nehezen tudok művelni, pedig elég sokan próbáltak már meggyőzni, hogy mást is kipróbálhatnék. Köztük ő is. – Valahogy a futás segít tisztán gondolkodni és ki is kapcsol egyszerre – az én saját terápiám. Újra és újra végigjátszom elmémben az elmúlt időszak eseményeit. Keresem a pontot, ahol kicsúszott minden a lábam alól, mely még most is olyan szürreálisnak tűnik.
- Köszönöm kérdésed jól vagyok – mosolygom szelíden, mely ezúttal sem hazugság a számból. Összességében jól vagyok. Most már igen, de még ha nem is lennék. Nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy ennek hangot is adjak, esetleg szemem pillája is megremegjen.
- Ők, vagy mi? – kérdezek vissza könnyedén, szemöldökeim játékosan vonom fel, újabb halk nevetés hagyja el zárt ajkaimat, mosolyom pedig kiszélesedik, mint mindig, ha az ikrek szóba kerülnek. – A hormonok tombolnak. Néha nem igazán tudom nyomon követni őket, mintha egy percen belül egy teljes világ fordulna velünk – ülök le kényelmesen a székre, még mielőtt útnak indulnék haza. Remélhetőleg nem zavarja, hogy egy kis ideig feltartom. Lábaim kellemesen zsibbadnak, izmaim lágyan remegnek meg.
- Druscilla elnyerte az ösztöndíjat, Shane lett a mentora – csillannak meg szemeim. S csak most jövök rá, hogy mily régen is láttam Haleyt. Hiszen ez hónapokkal ezelőtt volt, mégis hova tűnt ez az időszak? – Apja lánya, a tankönyvei közül ki sem látszódik. Darla pedig újra elbizonytalanodott abban - rázom meg enyhén a fejem. Az utóbbi időben egyre sűrűbben teszi meg, ajkaimon mégis derűs mosoly játszik. – Túl sok minden érdekli és amilyen maximalista, mindegyikben remekül tud teljesíteni. Szóval néha őrlődések közepette vagyunk otthon – de hát épp neki mesélem ezt? Ha valaki, ő pontosan tudja, hogy milyen érzés ez.
◦ᵒ·○●·°


i am proud of many things in life but nothing beats being a mother.


Vissza az elejére Go down

Haley Becks

Hadsereg

Reagok száma :
4

Avatar alanyom :
Alicia Vikander


Haley & Clara - It all depends on how we look at things Empty
Utolsó poszt Vas. Nov. 22, 2020 11:50 pm
Következő oldal
Clara & Haley

Igazán örültem annak a ténynek, hogy olyan hosszú idő után végre összefutottunk Clarával. Egyébként is terveztem, hogy ha előbb nem is, de amikor vizsgálatra megyek Shanehez, akkor rákérdezek, hogy Clarának mikor lenne ideje egy találkozóra, de így sokkal egyszerűbb a dolgom. Nem volt hát meglepő, hogy a táskámat, amiben a váltás ruhámat és a törülközőmet tartom, lepakoltam az egyik szék mellé, és figyelmemet a nőre összpontosítottam.
– Jobban belegondolva szerintem amióta megtaláltuk a Perdát, nem unatkoztam. Nem volt rá időm. – egy apró, kín kacaj hagyta el az ajkaimat, de aztán pár pillanat múlva rájöttem, hogy ez végül is tényleg nem egy rossz dolog. Ha mindig lefoglalod magad valamivel, akkor sokkal kisebb az esély arra, hogy megtalálnak a nyomasztó gondolatok, amikkel nem tudsz érdemben mit kezdeni. Elkerülni őket sokkal egyszerűbb. Meg van tehát annak az előnye, ha a maréknyi szabad idődet is azzal töltöd, hogy felkészíted és képzed magad, hogy jobb legyél a munkahelyeden. Nyilván szükség van némi szórakozásra is, de ha összetudod kötni a fejlődéssel, akkor igazából nyert ügyed van. Hogy ez miért nem jutott eszembe korábban? Biztosan azért, mert már rég beszéltem Clarával. Neki egy szimpla udvariasságból elhangzó kérdése is képes arra, hogy ráébresszen fontos dolgokra. Azonban az már egy másik kérdés, hogy hangosan kimondom-e, ami éppen az eszemben van. Általában nem. Ebből kifolyólag, mikor azt kérdezte tőlem, hogy a Perdán jártam-e csak egy mosoly kíséretében bólintottam egyet. Reméltem, hogy ez elég arra, hogy ne kérdezzen rá, hogy a legutóbbi látogatásomnak mi volt az apropója. Kellemetlen lenne, ha megpiszkálná a darázsfészket, ami a családommal való kapcsolatomat reprezentálja. Amikor viszont lágy nevetés közepette Clara ecsetelni kezdi nekem a testmozgáshoz való viszonyát, önkéntelenül is javulni kezd a hangulatom, és nekem is egy apró félmosoly szakítja meg a vonásaimat.
– Na, ezt jó hallani. Mindenkinek szüksége van valamire, amivel ki tudja kicsit kapcsolni a rohanó hétköznapokat. Örülök, hogy neked is meg van a módszered. Bár én még mindig azt mondom, hogy a bokszzsák hozza meg az igazi áttörést. – őszinték a szavaim és egy mosoly is az arcomra szökött, hiszen bármennyire is sötét gondolatok gyötörnek időnként, szeretem, ha a körülöttem lévőknek jól megy a sora és örömöt láthatok az arcukon. Éppen emiatt van, hogy minden körülmények között igyekszem mosolyt csalni mások arcára. Egyesekkel persze igen nehéz dolgom van. Még szerencse, hogy elég makacs vagyok ezen a téren, és általában addig próbálkozom, míg célt nem érek. Clara esetében azonban nincs nehéz dolgom, a ’szakértelmem’ nélkül is apró kacagást hallat, amikor a gyermekei kerülnek szóba. Jó magam is elnevetem magam, amikor felmerül, hogy vajon ki szenved jobban a kamaszkortól. Teljesen jogos.
– Had tippeljek. Szőke, kék szemű, és már most profin bánik a legtöbb technikai eszközzel. – céloztam egy potenciális udvarlóra, aki talán leköti a két hölgy figyelmét, és hormonjait. Persze könnyen meglehet, hogy erősen mellé lőttem, és a lányokat egészen más foglalkoztatja, de abból indultam ki, hogy én az ő korukban ’őrülten szerelmes’ voltam, egy szőke, kék szemű osztálytársamba, aki már akkor profin bánt, a legtöbb technikai eszközzel. Sokáig reménykedtem benne, hogy valami véletlen folytán esetleg éppen őt ’boronálják’ össze velem, de végül máshogy alakult. Nem is baj. Később kiderült, hogy egyébként egy Tuskó szigorúan nagy T-vel. Időközben Clara leült az egyik székre, és mivel egyébként is inkább kikapcsolódni jöttem és nem feltétlenül az edzés miatt, én is csatlakoztam és leültem a mellette lévő székre. Hiszen a vele folytatott beszélgetések legalább olyan jó hatással vannak a mentális állapotomra, mint a testmozgás. Plusz, végre van egy kis időm is.
– Oh, hát ez csodálatos hír. És ne aggódj, előbb vagy utóbb Darla is rá fog jönni, hogy mi érdekli igazán. Csak egy kis idő kell neki. – mi tagadás, én sem tudtam még Darla korában, hogy mi szeretnék lenni. Csak azt, hogy mi nem. Aztán mint derült égből a villámcsapás, úgy jött az ötlet, hogy belépjek a hadsereg kötelékébe. Azonban ez a pálya sem való mindenkinek.
– Addig nincs baj, amíg nem akar fegyvert fogni. – nevetek fel lágyan, de szavaimban valós intelmeket is fel lehet fedezni. Darla sokkal okosabb annál, hogy olyan szakmát válasszon, ahol szinte minden nap kockára kell tennie az életét. Erre a szerepre sokkal jobbak a magamfajta ’feláldozhatók’, akiknek az életpályájában egyébként sem szerepel a családalapítás. Még akkor sem, ha titokban erre vágynak a legjobban.


Vissza az elejére Go down

Ajánlott tartalom



Haley & Clara - It all depends on how we look at things Empty
Utolsó poszt
Következő oldal
Vissza az elejére Go down
 
Haley & Clara - It all depends on how we look at things
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Dominium :: Központi könyvtár :: Múlt-
Ugrás: