Hannah Robertson White

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

Talán a legjellemzőbb, hogy maximalista vagyok. Nem tudom, hogy ez jó-e nekem, vagy sem? Néha előny, de van bőven hátránya is. Minden más ebből fakad. Kitartóan végzem a feladatomat, higgadtan, odafigyelve minden apróságra. Alapos vagyok. Ez igaz persze a munkámra és a magánéletemre is. Talán jobb lenne egy kicsivel több tűz, némi hevesség, de inkább vagyok elfogadó, mint lehengerlő. Talán ez is hiányosság. Döntse el mindenki saját maga.

Apám két éves volt, amikor az öt hajó elindult, édesanyám pedig egyike volt a már hajón született első gyermekeknek (2366). Anyu mindig úgy mesélte, hogy szerelem volt első látásra, már az iskolás évek alatt. ’84-ben házasodtak össze, miközben a Dominium haladt előre az űr végtelenjében.
2390 október közepe teljesen kutya közönséges űrben ért minket. Még tartottuk a kapcsolatot a többi hajóval, már amelyikkel. Szóval megszülettem, és korábbi két bátyámmal ellentétben (2385 és 2387) túl is éltem a születést. Mondjuk úgy, viszonylag kiegyensúlyozott gyermek korom volt. Iskolába jártam, ahogy a többi gyerek a Dominiumon, és már egészen kicsi koromtól kezdve érdeklődéssel fordultam az állatok felé. Nem értettem, hogy egy ekkora hajón, mint a Dominium, miért is nem jutott hely néhány állatnak? Így aztán bejártam minden zegzugot, hátha fellelek legalább egy aprócska bogarat, de nagy bánatomra még egy közönséges háziméhet sem találtam, pedig az asztrobotanikát is átkutattam. Maradtak hát a képek, leírások és mindenféle ismeretterjesztő-filmek az archívumból. Édesanyám, aki tanító volt, nem igazán értette soha ezt a heves érdeklődésemet az élőlények, az állatok iránt, apámról meg nem is beszélek, ő túl gyakorlatias lélek volt mindig is a maga építészi irányultságával. (Végül is ezen foglalkozások miatt költöztek le a Perdára, az épülő Városba.)
Alex White-ot egészen addig a napig nem ismertem, míg nem a 17. születésnapomon be nem mutattak bennünket egymásnak. Eldöntött tény volt, hogy összeházasodunk. Tudtam, hogy ez a rend, így kell lennie, de én nem akartam férjet. Így hát gyűlöltem őt, amennyire csak lehet, még akkor is, ha el kellett ismernem magamban, hogy jó képű. Duzzogó kamasz voltam, aki éppen mindent elutasított, ami nem neki jutott eszébe. Összeházasodtunk. Az első közös éjszakánkról nem is akarnék mesélni. Többet üvöltöztem és hisztériáztam, mint amennyit aludtam. Alex pedig mosolyogva nézte. Türelmes és elnéző volt velem. Aztán valamikor megtört a jég. Fordult bennem valami, és végül… megkedveltem.
2412. május 17.-én születtek meg az ikrek, Alex Junior és Viktoria Rhea. Magam is megdöbbentem az első vizsgálatoknál, hogy két szívecske lüktetett a hasamban. Végtelenül boldogok lettünk, azt hiszem abban a pillanatban váltunk igazi szerető családdá. Sajnos nem tartott sokáig… 2413-ban az Aquillon-i robbanásnál Alex is életét veszítette.
Én közben elvégeztem az iskoláimat, és az űrhajón szokatlanul, zoológus lettem. Zoológus állatok nélkül, de végtelen elhivatottsággal. Így, amikor megnyílt a lehetőség, hogy a Perda vadonjában kutatásokat végezzek, kapva-kaptam az alkalmon. Talán a felejtésre is felhasználtam a megnyíló lehetőséget. Közben persze a zoológia mellett a botanikába is belekóstoltam kicsit, hiszen a növények épp annyira fontosak. Perda flórája és faunája egyaránt érdekel, bár az állatokat azért még mindig előnyben részesítem. Szerencsére Dorian Castillo kancellár (Ő a közvetlen főnököm), sok mindenben szabad kezet adott.
Tulajdonképpen folyamatosan ingázom a Dominium és a Város között. Megtehetném, hogy lentről felküldöm a jelentéseket, és ki sem teszem a lábam a Perdáról, de néha kell az érzés, amit az űrben lebegés nyújt. Jó, tudom, van mesterséges gravitáció.
Most újra a Perdára készülök, van még felderítetlen terület. Nem mellékesen a szüleimet és az ikreket is nagyon hiányolom már.