Zach Davies

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

Alapvető elvek:
- mindenki csak egy bábu, egy homokszem a gépezetben. Ám ha jól helyezkedik el valaki, s tudja, mit csinál, s profi abban, amit tesz, egyszerre lehet előre vivő, vagy éppenséggel egy olyan bosszantó akadály, amit nehéz kipiszkálni a fogaskerekek közül.
- ne tűnj ki! Apró, szürke egérnek tűnni a legjobb, kívül esel minden fontos látókörön, s jóval szabadabban tehetsz meg bármit. Ha kitűnsz, könnyen válsz céltáblává, mert mindenki rád figyel.
- ha egy bolygón már van civilizált élet, az azt jelenti, hogy az a bolygó már stoppolva van, nekünk semmi keresnivalónk nincs rajta, legfeljebb kereskedhetünk velük, s kapcsolatokat alakíthatunk ki velük. Egy másik bolygón élve.
- mivel mindenki csak egy bábu a sakktáblán, nem a bábu számít, hanem a tettei, s hogy mikre képes. Az érzelmek csalfa útra tudnak vinni, ha képtelen vagy látni az egész sakktáblát, s rajta a lépéseket.
-az Igazság nem nézi, ki vagy, egyszerűen van. Csak mi vagyunk azok, akik egyéni ízlés szerint formázzuk.

Egyéb jellemzők:
- eidetikus memóriával rendelkezik
- miután megtapasztalta a jelenlegi helyzetet, felvett egy egyszerű jellemvonásokkal rendelkező személyiséget, aki a fejlesztéseknek él. Szürke egérnek mutatja magát, aki bár profi a munkájában (hiszen akkor hamar értéktelenné válna), érdektelennek mutatja magát mindabban, ami a munkáján kívül esik.
- még eddig sosem emelte fel a hangját, s nem egy türelmetlen típus, éppen, hogy kiváró, apránként rakja össze az elemeket, s kivár, mert tudja, van, hogy éppen az idő omlasztja össze az adott rendszert. S ha siettetné, azzal éppen erősítené az adott rendszert.
- rendkívül óvatos, mindig csak kicsi falatokban gondolkodik, ha egészen véletlenül az Ellenállás kezére dolgozna. Minél tovább marad névtelen, arctalan és észrevétlen, annál többet tud nekik segíteni.
- ennek ellenére, mivel a nagy képet és a végcélt nézi, nem foglalkozik azzal, ha emberéletet követelnek tettei. A szükségszerű áldozatként gondol rájuk, s egyben magára is, mert tudja, pótolható.  
- legnagyobb félelme, hogy visszakerül az Alvókhoz, mérföldekkel előrébb van, mint a félelem a haláltól vagy hogy lebukik.
Azzal a reménnyel, amellyel az útnak vágott, keserű csalódássá alakult az Ébredése után. Hitt abban, hogy képesek lesznek változni, amit elfújt a Űrszél, ahogy megtapasztalta, mi is történt az évtizedek alatt, míg Aludt.

Rongybabaként, félig ülő állapotban, és végre csendben, betámadtak a gondolataim. Vágytam a csendre, végre vége a számtalan vizsgálatnak, és az első rehabilitációs kezeléseknek. Belül is fel akartam dolgozni, hogy megint létezik a külvilág, ami már egészen más, mint amikor elindultam.
Kivételezettség, mert a hajók építésénél ott voltam, a rendszerek felépítésében, és összeállításában? A szüleimnek kellett volna menniük, de ők már a tervek kezdetekor is idősek voltak már, s nagy volt az örömük, amikor először a tervező-építő csapatba választottak be, azután pedig az Alvók közé.
De soha, senkinek, még a legnagyobb ellenségemnek nem kívánom azt, amivel a folyamat jár. Sem az Elalvás, sem az Ébredés. Belém égette a félelmet, hogy egyszer újra meg kell tapasztalnom, mindegy, milyen okból. Mai napig rémálmaim vannak tőle. Fogalmam sincs, mások mit tapasztaltak a folyamatból, mert nem beszéltem és nem beszélek erről senkinek.
Tudni akartam Anna-ról, mi történt vele, de mindenki csak terelt, egészen érthető volt még nekem is, pedig lélekben még nem voltam annyira jelen. Baj van. De türelmesnek kell lennem, ha most őrjöngésbe kezdek, hogy vigyenek hozzá, csak azt nyerem el, hogy őrültnek tekintenek, akinek az agyára ment a hibernáció.

S akkor még nem sejtettem, hogy nem csak ez a reményem veszett el.

Feszülten állok a tervezőasztal felett. Jó ideje érlelődik bennem, ahogy a mostani helyzetet kiismerve, változtatni akartam rajta, de nem nyíltan. Az túlságosan nem hozzám illő, előbb kardoskodok egy gépezet tervezetéért, mint szembemenni a fennálló rendszerrel. Nem gondolom magam gyávának ezzel, de azt is tudom, mindig is lesznek nálam jóval okosabbak, s ha  nem tudom forgatni a lapot, hogy nyerésre álljak, akkor sehogy sem akarom megforgatni. Eleget vesztettem.
Az alkalom most itt volt, s párszor már tettem apró dolgokat, amikkel port tudtam szórni a gépezetbe, s be is vált. Nem akarok vérszemet kapni, nincsenek nagyra törő, vagy netán hősies terveim, ahhoz a fennálló rendszer túlságosan erős és szemfüles, s széllel szembepisilni nem a legbölcsebb dolog.
- ... nálsz? Helloo - valaki megbök, megrezzenve mászok ki a fejemből, tele tervekkel. Mindössze egy...
- Hmm..? - erejéig.
- Hé, neked beszélek - megint megbök, mire felpillantok, majd újra a kijelzőre. - Mit tervezel?
Visszapillantok rá.
- Lázadást a rendszer ellen. Beszállsz? - mosolyodom el féloldalasan.
Kínos és döbbent pillanatnyi csend után, ami nem tőlem érkezik, rámutatok a kijelzőre.
- Ezek a paraméterek csak akkor jók, ha az illetők normális testmagasságúak. De nem mindenki tucattermék. Mi lenne, ha flexibilissé tennénk?
Egy megkönnyebbült sóhajt hallok a másik felől.
- Te hülye vagy, azt hittem, már komolyan gondolod - mellém áll, hogy jobban lássa a tervrajzot.
Ha tudná, hogy vannak már megvalósult terveim is a rendszer ellen, valószínűleg most csapta volna meg a vészjelző gombot. Néha muszáj lazának lenni ebben, még jobban segítve a terelést. Ha kerülöm a témát, az még jobban gyanússá tesz. Csak sodródni, látszatra, úgy a tökéletes.
- Mit? Egy vadiúj tervet? Ha ez nem kolosszális, akkor mi nem az? - a tervezés amúgy is lételemem, Louisa és Anna is tudna erről beszélni. Anna már nem. Még egy fotó sem volt róla,  hogy megmaradjon az emléke, legalább így. Teljesen újszülöttként jöttem a mostani időbe, minden nélkül.
- Kolosszális... te tényleg ősember vagy - néz rám, majd újra a kijelzőre.
A szótáramat még bővíteni kell a jelenre. Vannak még meglepetés szavaim!

A kabinunk ajtaja bezárul mögöttem. Egy ideje már keresem a lehetőséget, hogy Louisa-val beszélhessek. Az egyik leggyűlöltbb szokás, bár más viszi a prímet, még ha bizonyos okokból érthető is megléte, a házasság és gyerekek. Letelt a két év, s mivel természetesen nem voltam hajlandó nejt választani, sokkal jobban lekötött a munkám, és valami más is a háttérben, végül kaptam Louisa-t. Akiről már akkor tudtam, mert legyek akármilyen kockafej, szemem azért van, hogy egészen más valakit nézett ki, de sok oka volt, hogy nem lehetett ő a férj.
Öt perc múlva már pirosabb a képem egyik fele, Louisa meg teljesen vérig sértve. A félelmet látom a tekintetében.
- Pedig ez a legjobb és legegyszerűbb megoldás - vonok vállat egyértelműen.
- Nem, te egy szívtelen dög vagy. Hogy képzeled, hogy ilyet teszek?! - suttogja szinte a szavakat, de olyan kétségbeesés van bennük, hogy ahhoz ordítania sem kell, hogy kihalljam. Nem érdekel ez a törvény, olyan gyereket nem akarok, aki nem szerelemgyerek.
- Úgy, hogy én ki, ő be, aztán...
- ZACH!! - még eddig sosem láttam ennyire kikelve magából, csak azt nem értem, mire fel.
Ő szerelmes, csak nem belém, és én sem belé. A kapcsolatunk még csak barátinak sem mondható, nem foglalkozom azzal, hogy bármilyen kapcsolatot ki akarjak alakítani, de pocsékká sem akarom tenni az életét. Elvagyunk, ő jobbra, én balra, minden reggel.
- Miért? Mert őszintén elmondom, hogy te sem vagy szerelmes belém, én sem beléd, és gyereket sem akarok tőled, de te akarsz? Valaki egészen mástól? Ami ellen nekem semmi kifogásom? - teljesen értetlenül nézek rá. Akarta a fene a házasságot, gyereket meg csakis Anna-tól akartam.
- Holnap este a tervezői részlegen leszek, s olyan elfoglalt leszek, hogy majd csak reggelre érek haza.

Nem pattogok izgatottan a várórészen, megszokott nyugalommal ülök kint. Fejben megint máshol. Az elmúlt év eseményei forognak a fejemben. A Holdon történt események, a sikló, az Alvók részlegénél történt események. Megmutattak sok dolgot, legfőképpen azt, hogy maradjak radar alatt. Pozícióban, tettekben, s maradjak minél tovább arctalan, névtelen szürke egér. Szépeket oda lehet sózni így is.
Helyettem ideges valaki más. Hármunkon kívül senki sem tudja, hogy a gyerek apja valaki más, és az éppen nem én vagyok.
- A világűrben kötsz ki, ha még egyszer körberovod a padlót. Minden rendben lesz - s a szavaimnak igazat adva, az egyik orvossegéd jön ki a gyerekkel a kezében. Boldognak kéne lennem, de ez csak külön gond nekem, aki még nagyobb gond lenne, ha a sajátom lenne. Azért átveszem a csemetét.... s olyan nehéz szívvel adom át az igazi apjának. Miért van az, hogy a kölykök képesek egy nézésükkel megvenni aaaaa.. nem szülőket is?
Inkább elfordulok, megsimítom arcom, amit mások betudhatnak az izgatottságomnak, nem érdekel.