Utolsó poszt ☽Szomb. Szept. 07, 2019 8:21 pm Következő oldal☽
Mr. & Mrs. Moor – Terepszemle
*Bruce-szal sokáig tervezgettük az én kis kuckóm megépítését, néhány dolgot be is szerzett hozzá, de van amit csak akkor tud meg, ha ott vagyunk ás látjuk. Például a pontos méreteket, mert az nincs rajta a tervrajzokon…mert elvileg a szervizjárat sincs rajta. Nem győztem kivárni, hogy végre dokkoljunk a Dominiumon, ráadásul az egészet nagyon gyorsan kell megcsinálni, mert jó lenne ha a Justice League különleges megbízását már onnan teljesíthetném. Szóval épp csak nem csókoltam meg a Dominium padlóját miután bedokkoltunk, és végre leszállhattunk az Imperiumról. Még Denisovot is hátrahagytam, de úgy is tudja, hogy fontos dologról van szó és nem fogok eltűnni, hiszen kettőnknek is van dolga elég. Az alibink fenntartásának érdekében, meg mert jólesett, megfogtam Bruce kezét és még néhány szerelmes pillantásra is futotta mielőtt elindultunk a célunk felé. Bár csomó más és technikailag jobb helyet találhattam volna ki, mindegyik túlságosan szem előtt volt ahhoz, hogy feltűnjön a gyakori feltűnésem. Az irattár és archívum, az oktatói részleg vagy a fedélzeti központ folyosójának egy eldugott sarka…de azokat a helyeket jobban őrzik és hiába tudom lekapcsolni a kamerákat, vagy feltörve a rendszert egy korábban felvett, megfelelően néptelen felvételt sugározni, előbb vagy utóbb valaki felfigyelne rá. Sok tanakodás és tervezés után, ezért esett a választásunk a legénységi szárny étkezőjéhez közeli folyosójára, melynek van egy kis csalafintasága amiről csak Bruce tud. * -Te tudod hol van pontosan, majd szólj előtte és kiiktatom a kamerákat. Aztán én majd figyelek míg te méricskélsz. Azt a programot legalább tudod használni? Vagy már letörölted? *Szó se róla, Bruce nagyon penge ha közelharcról van szó, vagy valakinek a megvédésről, fegyverekről, barkácsolásról…de ha szoftverről vagy hardverről van szó, akkor olyan mint egy újszülött. Mindenre rácsodálkozik és egyetlen érintéssel képes zombit csinálni a programból…kivéve ha játékról van szó. Egyszer kipróbáltam az egyiket, de azzal meg én nem boldogultam. Folyton meghaltam. Embert annyiszor még nem szedtek szét, mint engem…virtuálisan. * -Azt már tudod hogyan hozzuk ide az alkatrészeket? *Ez sem elhanyagolható kérdés, hiszen van olyan darab amit nem lehet zsebre vágni. De ez az ő gondja, meg fogja oldani, mert Bruce ügyes és okos. *
Utolsó poszt ☽Szomb. Szept. 07, 2019 8:26 pm Következő oldal☽
Mrs. & Mr. Moor
Amilyen gyorsan csak lehetett, megszereztem a szükséges holmikat, amit majd „beépítünk” abba a pár négyzetméternyi helyre. Tipikus, hogy ilyenkor mindig akad valami, ami fennakadást okoz, de végül sikerül minden szívességet beváltanom. Ravenem furcsa mód nem minden percben piszkált, hogy gyorsítsam fel a menetet, de tudja ő is, hogy vannak olyan alkatrészek, amik nincsenek raktáron vagy éppen úton vannak valamelyik szállítmány dobozában, valahol az Űrben. De szerencsére a „több lábon álló” ismeretségemnek, pár nap alatt minden megérkezett és van, amit már továbbítottam is az Állomásra. Ott majd megkapom az illetékestől, aki biztosított róla, hogy a megadott helyen hagyja. Kissé ódzkodtam az ilyen „postázástól”, de beláttam az előnyeit is. Most már csak át kell ruccannunk Ravenemmel, hogy pontosítsuk a helyet és a méreteket levegyük, hogy tisztán lássunk, mi a helyzet. Arra is gondoltam, hogy kimenőt kérjek a felettesemtől, hogy megünnepelhessük a házassági évfordulónkat, amit szeretnénk megtartani. . Jó.. talán egy kicsit elnéztem a dátumot, vagy rám is lehet fogni, hogy nem napra pontos, de valami ürüggyel mégis csak kellett szolgálnom az el-távra, ha rákérdeztek volna. Mindenki tudja, hogy egy férfiember nem a dátumokra emlékszik a házasságánál, hanem másra, így aztán egy-két nap csúszás még belefér. Nem mintha jelentéktelen lenne a frigyünk napja, de sohase tudom, hogy az ismerkedés napja- vagy az egybekelés napja- számít az együttlétünk kezdetének. Ha nem az egyik, akkor a másik.. Valójában mindegy, mert mindegyik sokat jelent nekem. Amúgy meg szimplán szabadnapnak számít a mai, mert csak két nap múlva leszek ismét szolgálatba. Addig meg bőven, mindent elintézhetünk. Az érkezésünk simán lezajlott, még a kezemet is megfogta a nejem, aminek nagyon örültem. Sok minden tisztázódott az elmúlt napokban köztünk, és bármennyire is nehéz volt az a pár óra, amikor úgy érzetem, hogy elveszíthetem, mostanra sokkal szorosabb kötelék alakult ki köztünk. Mi sem példázza jobban, hogy most is úgy haladunk az állomás folyosóin, mint férj és feleség. Ami persze igaz is, de a látszat is megerősíti mindenkiben, hogy tökéletes párt alkotunk. Hamarosan a legénységi fedélzetre jutunk, ahol már csak pár lépés választ el minket a helytől, amit keresünk. -Kábé húsz lépésnyire van a folyosó végétől, és az ajtótól, a második panel mögött lesz a bejáró. Persze, hogy sikerül. Megoldom, hisz ismersz. – vigyorgom rá, és haladok tovább az átjáró felé. Ez a kijelentésem biztosan „ütni” fog, mivel tudja, hogy nagyon rühellem a programokat, amik mindig kicsesznek velem. Amit kell tudnom a PDA-król, azt tudom, de sohasem izgatott, hogy programozónak álljak. Az amúgy sem az én „asztalom”. De amit muszáj, azt megcsinálom. -Ha elértünk az étkező folyosójához, akkor már iktathatod ki a kamerákat. Gyorsan ott leszünk. Ismerem a nyitási módját, mert én csináltam. – nyújtom ki kicsit a nyelvem, mert erre azért büszke vagyok, hogy olyan „zárat” alkottam meg erre a panelre, amit mások nem ismernek. Elég jó, hogy kevesen tudnak olyan rendszert alkotni, amit nem tanítanak az Akadémián. Nekem viszont megy. -Már elintéztem azt is. Az utolsó nagyobb darabok holnap érkeznek az egyik szállítóegységgel, ide a rakodótérbe. De már kiagyaltam azt is, hogy juttassuk fel onnan, erre a helyre. Remélem, hogy befér.. de ezt ráérünk majd akkor kitalálni.. mindjárt ott vagyunk. – hamarosan odaérünk, ahol kell lennünk és ha sikerül Ravenemnek kiiktatni a kamerákat pár pillanatra, akkor be is juthatunk a kiszemelt panel mögé, hogy felmérjem pontosan, mi minden kellhet még, ha esetleg valamit kihagytam volna.
Utolsó poszt ☽Szomb. Szept. 07, 2019 8:27 pm Következő oldal☽
Mr. & Mrs. Moor – Terepszemle
*Szinte andalogva sétálunk a széles folyosókon a célunk felé, kéz a kézben, arcomon földöntúli mosollyal, ami kis részben Bruce-nak szól, nagy részben annak, hogy már látom az alagút végét. Izgatott is vagyok és kíváncsi, hogy milyen lesz végül az én kis kuckóm, mennyire lesz megoldható az egész a valóságban, mert elképzelni könnyű, megtervezni pont annyira, de a megvalósítás már egészen más. Sok dolog közbeszólhat ami miatt csúszik az egész, s bár megoldható a sok akadály, örülnék ha időre meglenne. A munkám és az ebből származó helyzetemnél fogva nekem nem okozott gondot, hogy szabaddá tegyem magam, látszólag Bruce-nak sem, de ha tudnám, hogy mit hozott fel indoknak az eltávozásra való engedély megkéréséhez, tutira a nyakába vetném magam. Nincs még egy olyan pasi a Dominiumon, mint ő. A szavait magamban dekódolom képekre, elképzelem az egész folyosót amilyenek ismerem és hozzáteszem a konkrét adatokat is. Ez persze azt vonja maga után, hogy nem nagyon figyelek arra mi van előttem, és majdnem nekimegyek a velünk szembejövőknek. Nem feltűnő, gyakran előfordul velem ha menet közben gondolkodom. * -Húsz lépés, második panel. Ismerlek, azért kérdeztem. *Csak egy pillanatnyi időre fordulok felé, hogy rávigyorogjak jelezve, hogy vicceltem, aztán tovább gondolkodom, a további szavaira csak hümmögök, hogy tudja, iktattam. Izgulok, hogy minden jól sikerüljön, hogy el tudjuk hozni a megmaradt darabokat, hogy stimmeljenek majd a méretek és ne bukjunk le. Mert ha lebukunk, borul minden, kezdve az én leleplezésemmel, egészen Jenkins „Sam megmentési” akciójáig. Mondjuk erre is van „B” tervem, de nem szeretném ha Jenkins előtt vallanom kellene. * -Oké…akkor most elengedem a kezed, a falnak dőlök, te meg hozzám simulsz. *Úgy mondom ezt, hogy a szám nem is mozdul…szinte, csak a mosolyom látszik és az ahogyan elengedem Bruce kezét és ránézek. Mint egy Istenre. Aztán várom, hogy a falhoz lapítson, és míg ő ölelget, addig én fejet lehajtva, két karjának takarásában el tudom intézni a kamerákat. * -Kész. *Szólok, hogy intézkedtem és most már nyugodtan mehetünk, mert nyoma nem lesz annak, hogy azon a folyosón tartózkodunk, ahol dolgunk van. Elvileg meg sem érkezünk, mintha visszafordultunk volna, és ha sikerül összevágnom és másodpercre pontosan időzítenem a felvételeket, csak a legszemfülesebb technikus venné észre a képkockák ugrását és csak akkor ha tudja mit keressen. A célfolyosón aztán megállok egy kicsit távolabb a második paneltől, és míg őrködöm, Bruce dolgozhat. Ha jön valaki, azt már tudni fogom előre, hiszen hanyagul a falnak dőlve nézem a pda-n a másik folyosó kameráinak képeit. Most Bruce a főszereplő.*
Utolsó poszt ☽Szomb. Szept. 07, 2019 8:31 pm Következő oldal☽
Mrs. & Mr. Moor
Ahogy közeledünk ahhoz a bizonyos panel felé, kicsit izgulok, hogy minden a terv szerint alakuljon. A fejemben már többször átfutottam a szükséges mozdulatokat, amik a zárat nyitják, bár rég voltam itt, de hiszem, hogy azóta senki nem fedezte fel az ajtót. Nem vagyok izgulós fajta, de most jólesik Ravenem kéz melege, ahogy a tenyerembe simul az övé. A folyosó se változott semmit, vagy legalábbis azóta, amióta itt jártam, és ez megnyugtató. Ahogy az „ismersz” szót kimondom, tudtam, ezen jót derül. Tisztában van ő is, hogy nem vagyok egy komputer zseni, de amit kell, azt tudom. Ami meg a barkácsolós részt illeti, abban mégis csak jobb vagyok, és a nevetésével meg is erősít abban, hogy jól is gondolom. -Naná, hogy ismersz. Még szép, hogy megoldom. – mosolygok rá, ahogy a kantin ajtaját elhagyjuk, ami után csak az elterelő „hadművelet’ következik, ami takarást ad, hogy kiiktassa a kamerákat. Elég közel hajolok hozzá, hogy biztos legyek abban, hogy a testem maradéktalanul takarja a mozdulatait, majd mikor elhangzik a „kész”, máris a falhoz lépek és gyors mozdulatokkal kinyitom a zárat. Elégedetten nézek vissza Ravenemre, mert most is bebizonyosodott, amit mindig is tudtam.. Jó csapat vagyunk. -Igyekszem, ahogy tudok. – mondom halkan felé, majd eltűnök a panel mögött, ami visszazáródik mögöttem. Odabent mintha megállt volna az idő, mert minden ugyanúgy volt, ahogy akkoriban hagytam. Megnyugvással tölt el, hogy még azok a ládák is itt vannak, amikben anno az alkatrészek érkeztek. Némelyikben még van is pár kábel és cserepanel, ami talán még jól is jöhet nekünk. De sokat nem időzöm az átnézésükkel, mert gyorsan le kell mérnem pár oldalfalat, ahová remélhetőleg be fog férni a rendelt felszerelés. Úgy nézem, hogy nem is olyan apró ez a helyiség, bár akkoriban sokkal kisebbnek hatott, mikor tele volt mindennel. Most viszont a mérések után elégedett vagyok, mert bőven befér az a sok kütyü, amit majd a nejem idehord, hogy kialakítsa magának a kuckóját. Amint minden adatot rögzítettem, indulok is kifelé hozzá, hogy a következő fázisba léphessünk és még az a járat is megvan, amiről a rakodótérből felhúzhatjuk a hamarosan érkező szállítmányt. Már minden készen áll, hogy berendezkedjünk. -Minden oké. – lépek mellé, ahogy visszazárom a folyosópanelt és az arcomon elterülő vigyorból láthatja Ravenem, hogy tényleg minden rendben van, és megvannak az adatok, amikre szükségünk volt. -Már csak pár óra, és megérkezik, amit várunk.. Addig ehetnénk valamit, mert éhes vagyok. –állok meg mellette, de azt hiszem, hogy mást úgysem tudunk most tenni, mint várni. A kellemest a hasznossal összekötve, meg mégis csak kényelmesebb, ha addig nem kell üres hassal gondolkodnom.
Utolsó poszt ☽Szomb. Szept. 07, 2019 9:07 pm Következő oldal☽
Mr. & Mrs. Moor – Terepszemle
*Nem azért kérdezem Bruce-t, hogy biztosan megoldja-e a dolgot, mert nem bízom a képességeiben, tudom, hogy mindent meg fog tenni, hogy sikerüljön az amit elterveztünk. De azért ott van annak a lehetősége is, hogy a technika kifog rajta, ahogy sokszor már megtette. Visszamosolygok rá és nincs több kételkedés, már csak az akciónkra gondolok és arra, hogy én figyeljek mindenre ami rajtam múlik. A kamerák kiiktatása tökéletesen működik Bruce takarásában és a szerencse is mellénk áll azzal, hogy nagyon kevés ember mászkál körülöttünk, ők is inkább magukra fordítanak több figyelmet, mi, mintha láthatatlanok lennénk. Amint kész vagyok, mehetünk a másik folyosóra, ahova elvileg, a kamerák képei szerint meg sem érkezünk és Bruce nyugodtan kinyithatja a panelt – mely zárnak titkát majd nekem is meg kell mutatnia később – senki nem fog tudni róla, hogy ott jártunk. * -Oké, addig figyelek. *Csak egy valamire nem gondoltam, és miután Bruce eltűnik a fal mögött, lever a víz. Mi van ha akkor nyitja ki újra a panelt és tűnik fel mögüle az alakja, amikor valaki éppen arra jár? Nem beszéltünk meg semmit erre vonatkozóan, nem fog nekem jelezni mikor kész és én sem tudok neki jelezni, mikor tiszta a levegő. Szóval igen kockázatos az egész és csak az eddigi szerencsénkben bízhatok. Azért mindenesetre, hogy leredukáljam a kockázatot a lehető legminimálisabbra, a panel elé állok és az egyik lábammal a rejtett ajtónak támaszkodom. Míg Bruce odabent van, páran elsétálnak előttem, magamban megjegyzem az időszakot, hogy legközelebb legalább erre támaszkodhassak, de persze az is lehet, hogy amikor nagyon kell, nem lesz ilyen szerencsém. A baj az, hogy Jenkins megbízását nem tudom előre betervezni, nem tudom pontosan mikor dokkol majd a Valkűr, hogy Sam mikor ér oda ahova kell neki, mikor lesznek együtt, mikor lesz jelen Jenkins is, ha egyáltalán…és ezt még meg sem kérdeztem tőle. Basszus. Megint lever a víz, annyira pengeélen táncolunk, hogy az már kész mutatvány. Amikor Bruce kinyitja a panelt mögöttem, majdnem az arcába csúszik a tűsarkúm, csak egy kis egyensúlyvesztéssel jár az egész, ahogy a lábam támasztékául szolgáló panel eltűnik, de ő szembe találhatja magát a cipőm sarkával. Én meg azt a fickót nézem, aki pont akkor megy el előttem, de szerencsére Bruce-hoz hasonló kocka és még csak végig sem néz rajtam…ez egy kicsit sérti a női hiúságomat, de most félredobom az érzést és hálát adok a sorsnak, hogy láthatatlan maradtam. Mire Bruce mellém áll, már a homlokom is gyöngyözik, a vigyorára robban ki belőlem az aggodalom sóhaja.* -Ó, hála a magasságos Dominium toronynak és az összes műholdnak. A frász kerülgetett míg bent voltál. Legközelebb meg kell beszélnünk valamilyen jelet, hogy tudjam mikor akarsz kijönni. Csak ennyin…*Mutatom két ujjamat összecsippentve.* -…múlott, hogy nem buktunk le. *Aztán Bruce-ra nézek, mert végre eljut a tudatomig, hogy mit mondott a végén, nézek rá nagy szemekkel csodálkozva, majd meg is forgatom mindkettőt. Már megint az evésre gondol…vetek rá egy „nem hiszem el” pillantást, majd belekarolok és úgy húzom el a paneltől, hogy majd` a lába sem éri a földet.* -És hol várunk? Mennyit kell várni? A francba, le kell tusolnom, a bugyimig leizzadtam. *Nyűgösen hisztizek egy sort. Megőszülök mire ezzel végzünk. Komolyan. Meditálnom kellene. * -Oké, te eszel, én tusolok. *Zárom le a témát és elindulok vissza az Arkan felé. Persze ha a csomagunk előbb érkezik meg, akkor hátraarc, és nincs tusolás. Majd bekapunk valamit az étkezőben, végül is a közelben vagyunk. *
Utolsó poszt ☽Szomb. Szept. 07, 2019 9:12 pm Következő oldal☽
Mrs. & Mr. Moor
Nem sok idő volt teketóriázni, hogy miként hajtsuk végre ezt a manővert, de bízom abban, hogy kevés hátráltató tényező fog akadni a kivitelezés közben. A rendelt alkatrészek, amik hamarosan dokkolnak majd a rakodótérben, már csak részletkérdés ahhoz képest, hogy „láthatatlanná” kell válnunk egy időre. Ravenemnek nem sok gondot okoz a kamerák kiiktatása, és bevallom, hogy nem is vártam másként. Annak persze jobban örültem volna, ha mindkettőnk átjönne a panelon túlra, de aztán átgondolva és mérlegelve, jó, ha van odakint valaki, aki figyel. -Oké.- vágtam rá, majd gyors mozdulatokkal kinyitom a panelt, hogy beléphessek rajta. A méretezés és a helyiség körbenézése nem tartott sokáig, bár időzhettem volna jó ideig, ha nem hoztam volna magammal egy igencsak hasznos kütyüt, ami jó pár perccel megrövidítette a bent tartózkodásom. Lehet a nejem büszke is lenne rám, ha tudná, milyen lézeres letapogató mérőeszközt újítottam be a minap, hogy csak egy laza kézmozdulat kelljen a teljes szoba felméréséhez. De inkább csak gyorsan végiglépkedtem a mértani középponton és hamarosan meg is jelent a kijelzőn a pontos képe a területnek. Innentől már látható lesz Ravennek is, hogy hogyan néz ki belülről a jövendőbeli kis kuckója. Amúgy sem vagyok egy nagy elmesélős, mert még vicceket sem tudok hűen előadni, csak nevetni rajtuk. Talán három percet se töltöttem bent, mikor nyitom a kijárat „ajtaját”, de ahogy meglátom a nejem, majdnem kitör belőlem a röhögés. Nagy önuralommal nyelem le a vigyorgásom, ahogy hallgatom a monológját a frász kerülgetésétől a műholdakig. -Jól van… ne izgulj már annyira! – karolok belé, hogy közelebb lépjek hozzá és megnyugtatva a vállára tegyem a kezem. - Minden rendben lesz. – nyomok egy puszit a homlokára és mintha varázsütésre lenne, a gyomrom is megmordul az evés emlegetésétől. -Még talán egy óra a dokkolásig, vagy esetleg másfél. Több nem hiszem. Addig tudsz zuhanyozni is, én meg eszem valamit, mert kilyukad a hasam. – simítom meg a gyomrom, ahogy az ételre gondolok. -Én nem hiszem, hogy visszamegyek, mert nemsokára úgyis megérkezik, amit várunk. De ha gondolod, akkor miért nem nézel be az edzőterem melletti zuhanyzókhoz? Ott is lehet fürödni…De, ahogy érzed…- vigyorgom egyet, de már a frissen melegített kajára gondolok, amit a kantinban fogok hamarosan enni. -Ott megvárlak. Rendeljek neked is majd valamit? Csak ne három órát tartson a készülődésed, mert addig kihűl a salátád. - nyújtom ki a nyelvem, hogy piszkálódjak vele. Imádom, mikor "serceg" közöttünk a levegő.
Utolsó poszt ☽Szomb. Szept. 07, 2019 9:14 pm Következő oldal☽
Mr. & Mrs. Moor – Terepszemle
*Egy örökkévalóságnak tűnt mire Bruce megjelent mögöttem, és azt is úgy csinálta, hogy a frász kerülgetett, mert majdnem lebuktunk. Elő is adom a nagyhalált, Bruce-nak az a szerencséje, hogy nem vigyorog, különben letöröltem volna a képéről. Persze ismer már annyira, hogy a vigyorgást ebben az esetben és helyzetben, lecserélje egy homlokpuszira. Amitől persze nem nyugszom meg, de legalább véget vet a monológomnak.* -Oké. Nem izgulok. Minden rendben lesz. *Ismétlem utána, már csak azért is, hogy magamat nyugtassam. Ő persze halálnyugodt, mert éhes és ez a kettő nála kéz a kézben jár. * -Hogy tudsz ilyenkor az evésre gondolni? Majdnem lebuktunk. *A hosszú monológ helyett keresztkérdést kap. Nekem kereszt, neki tök természetes, hogy óránként zabál. Az már csak ráadás, hogy az Imperium még nem dokkolt be…és akkor most hova menjek tusolni? * -Akkor hol eszel? *Nézek rá szemöldök összevonva, szinte sértődötten, hogy nem maradunk együtt. Azt hiszem ez az egyetlen momentum ami nem közös bennünk. Az evés és a tusolás. Általában más és más időben toljuk a két tevékenységet. Viszont kapok egy tippet, hova menjek, amihez nem igazán fűlik a fogam, lévén az edzőterem tusolója valószínűleg foglalt lesz, az a sok katona aki szabin van, vagy éppen a kadétok némi zsírégető és vérzést elősegítő felettesi tornagyakorlat után, mind odamennek. A fejemet rázom. * -Wellnesezni megyek. *Jelentem ki emelt fővel, büszkén és méltóságteljesen.* - Én, nem vagyok éhes, köszi. Veled ellentétben nem kell óránként ennem mint egy csecsemőnek. *Nyújtom vissza neki a saját nyelvem.* -Viszont ha már nem tudsz többet enni, le kellene mozognod a sok kaját. Jöhetnél úszni egyet. Ha tudsz. Annál jobban, mint amit a barlangban előadtál. Egy verseny? *Két ujjam közé csippentem az arcát és megcsavarnám ha hagyja. Aztán ellépek tőle karnyújtásnyira…inkább két centivel távolabb mint egy karnyújtás. Vigyorgok ezerrel, hogy tovább piszkáljam. Vajon van annyira éhes, hogy ne vegye fel a kesztyűt?*
Utolsó poszt ☽Szomb. Szept. 07, 2019 9:17 pm Következő oldal☽
Mrs. & Mr. Moor
Miután teljes természetességgel kifejtem, hogy túldramatizálja a „lebukást”, így csak a homlokára adott puszimmal tudom némileg lecsitítani a szóáradatát. Tudom, hogy érzéke van úgy előadást tartani, hogy a bolhából is Elefánt lesz perceken belül, de most a legkevésbé kellene felhívni a figyelmet magunkra. Igaz, hogy felvetett az ajtó egy problémás kérdést, amire valami megoldást kell majd találnom. -Persze, hogy minden rendben lesz. Ne aggódj már annyira. – simítok végig az arcán, hogy a szemembe nézzen és láthassa, hogy komolyan is gondolom, nemcsak mondom. -Miért ne gondolnék? Az evés is olyan fontos, mint az alvás, vagy az erőnlét. – magyarázom pár tőmondatba, hogy ez nekem tök természetes folyamat, hogy akkor eszem, mikor éhes vagyok. A tusolására viszont felvetek egy remek ötletet, amit nem igazán látom, hogy osztatlan sikert aratott nála. Még egy óránál nem töltött többet az edzőteremben vagy éppen a tatamin, de azt hiszem, hogy megint csak valami másban töri a fejét. -Vannak étel-automaták az edzőteremben… meg csokik. – biggyesztem oda csak úgy fél mondatban kiegészítésként, de mire lobbiznék az ötletem mellett, már teljesen más irányba terelődik a téma. -Wellnesezni? –emelkedik meg a szemöldököm, mikor meghallom a szavait. Tudom, hogy elég kevés esélye volt a felkínált lehetőségnek, amit említettem, de ez a Wellnes dolog kissé baljóslatú gondolatokat ébreszt bennem. Legutóbb is a víz közelében olyasmik történtek, amikre nem igazán szívesen gondolok, bár az úszástudásommal nincs semmi baj. Inkább arra a túlcicomázott díszpuccos koponya képe lebeg fel előttem, és máris a gyomorgörcs kerülget. Arról nem beszélve, hogy az étvágyam is kezd elmenni a burkolástól. Egy kicsit elmerengek a lehetőségeim közt, de aztán beadom a derekam. Amúgy meg rám is férne egy kis testmozgás. -Rendben van. Legyen egy verseny. És mi lesz a tétje?- fordulok felé egy bájvigyorral, de aztán rájövök, hogy túl elhamarkodottan jelentettem ki a „jutalom” lehetőségét és azt, hogy felajánlottam a nem konkrét tét ismertetését. Miért érzem azt, hogy ez nem úgy fog elsülni, ahogy eredetileg képzeltem? Basszuusss… Mindig "majmot" csinál belőlem, ha vele vagyok. De imádom….
Utolsó poszt ☽Szomb. Szept. 07, 2019 9:19 pm Következő oldal☽
Mr. & Mrs. Moor – Terepszemle
*Költői kérdés volt az amit a bajban evésre szántam. Tudom, hogy Bruce bármikor, bármilyen helyzetben képes enni, nem egyszer voltam már tanúja. Századszorra is elmagyarázza, feleslegesen. Még mindig képtelen vagyok felfogni, amikor nekem akkora a gyomrom, mint a kisujjam körme. Nem csak most, hanem úgy általában. Másrészt, fel nem foghatom, hogy hova tud annyi kaját bepakolni. Pláne olyanokat, amiket a kantinban kapunk. A Dominium kajáldája sem különbözik az Imperiumétól. Én inkább fürdenék, de mivel nincs kedvem visszamenni az Imperiumra, és az edzőtermi tusolókhoz még annyi sem, úgy gondolom összekötöm a kellemeset a hasznossal, és a wellness részlegbe megyek, mert ott van pezsgőfürdő és imádom azt az erős vízsugarat ami megmasszírozza a nyakamat is. * - Ételautomata. Egyre jobb a kínálat Bruce. A tányéron remegő zselé helyett csomagban kapom a ki tudja mit. Csoki. Az meg honnan? Olyat csak a kancellárok kapnak, amit mi kapunk csoki helyett, azt csak annak hívják. * Nem igazán villanyoz fel egyik ajánlata sem, én nem vagyok mindenevő. Inkább megemlítem neki hova készülök, és hol fogom várni, még egy kis piszkálódással is megtoldom, amit Bruce azzal überel, hogy…érzésem szerint kihagyja a kaját és velem jön fürdeni csak azért, hogy megint veszítsen. Megemelem a szemöldökömet a nagy csodálkozásomban.* -Úgy érted, hogy nem mész enni? *Ez tőle felér a Dominium tizenkilencedig csodájával. Eltátom a számat mielőtt tovább gondolnám a dolgot. Tétje? Legyen tétje? Mennyire legyek bizakodó saját magammal? * -Oké! *Mondom sokat sejtetően hangsúlyozva, hogy itt valami piszokság készül. *-Ha veszítesz, kiállsz az Imperium közepére az egyik ruhámban. *Azt nem mondom, hogy mi lesz ha én veszítek, nekem az ő ruhájában nem nagy cucc flangálni. Kíváncsi vagyok mit talál ki ő nekem, mennyire kreatív. Azért elengedek egy százkarátos vigyort, hogy bosszantsam. *
Utolsó poszt ☽Szomb. Szept. 07, 2019 9:24 pm Következő oldal☽
Mrs. & Mr. Moor
A terepszemle után még azért jártak a gondolataim a beszerzések és a lebonyolításuk körül, de amíg nem érkezik meg a szállítmány, addig nem is érdemes rágódnom rajta. A hasam korgása inkább figyelmet érdemel, de miközben azon agyalok, hogy mit ennék legszívesebben, máris pislogok Ravenem felvetésére. A zuhanyzással nincs is bajom, de nem hinném, hogy két órán belül vissza is érnénk, hogy itt legyünk a csomagok érkezésénél. Talán még ráfanyalodnék az étel automatából az energiaszeletre is, ami jóval másabb ízű. Lehet, hogy csak nem vagyok hozzászokva és az is ugyan abból az alapanyagból készült, de mégis jobb a „hazai”, mint az itteni. -Most miért? Az automata is ugyan olyan kaját tárol, mint amit a kantinban adnak. Csak éppen „űrhajós” kiszerelésben. - nevetek fel, ahogy ezt kimondom. Nincs bajom a műzli-szelettel se, meg a zselés „fene tudja”, milyen tápértékkel spécizett kocsonyával, csak az adagok mennyisége az, ami elég kevéske. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy nekem karcsú az adag kiszerelése. – mutatom is az ujjaimmal, hogy milyen apróra gondolok. -Persze, hogy csokinak mondják.. vagyis majdnem az, de olyasmi lehet az íze, ha már az a neve. – bólogatok, de jobb megfogalmazást nem tudok rá. Még életemben nem ettem a földi csokihoz hasonlót se, de szívesem ennék belőle. De a nagy kielemzés után kezd elmenni az étvágyam, ami ritka-számba megy, de amikor felmerül a wellnes dolog, akkor valami turpisságot szimatolok. Ritkán vagyok ilyen helyen, már csak azért is, mert az edzések után nem órákat töltök a lazítással, hanem rohanok a szolgálatba. Most viszont úgy is van egy két óra lukas idő, amit el tudunk valahogy tölteni. Azt persze nem gondoltam át teljes mértékkel, hogy erre a nejem rá fog csapni, mármint, hogy - kihagyom a kajálást -, de ahogy a tétet feldobom, arra számítva, hogy meggondolja magát és mégis csak az edzőterem zuhanykabinjai valamelyikében frissülne fel, ezt is bebuktam. Arra meg, hogy mit rakott tétnek, egy pillanatra a szám is eltátottam. -Hogy mi van? Én a te ruhádba masírozzak a folyosón? Kizárt!- rázom meg a fejem, de valahol érzem, hogy ezt aztán keményen buktam, és ha nem teszek eleget a szavamnak, akkor jól kinézek és magamra kellene vennem Ravenem ruhája közül valamelyiket… igaz, ha egyáltalán rám jönne egy darabja is. - Oké. – nézek rá egy kis gondolkodás után és nyújtom felé a kezem. – De ha te veszítesz, akkor egy órán keresztül velem kell edzened, ahol mondom. Így áll az alku? – vigyorgom el magam, de azért kezdek résen lenni, mert valami nem kerek ebben a felajánlásában, és mit mondjak! Rühellném, ha női ruhában kellene végigmennem a folyosón, bármennyire is kihalt vagy néptelen lenne. Fúúújj….
Utolsó poszt ☽Vas. Szept. 08, 2019 5:08 pm Következő oldal☽
Mr. &
Mrs. Moor
*Igazából nem értem Bruce-t, akkor sem amikor minden helyzetben képes evésre gondolni, de azt már megszoktam és akkor sem, amikor azt mondja, az automatás kaja jobb, pedig ugyanolyan. * -Miért jobb ha a szar be van csomagolva? *Kérdezem megemelt szemöldökeim alól nézve rá, és közben emésztem a többi információt a ételadagokkal kapcsolatban. Én már ezzel jóllaktam. Az jobban zavar, hogy nem rég, a bugyimig leizzadtam és érzem a saját szagomat, másrészt jólesne egy kis ejtőzés, mert ha a testem feszültség okozta gyűrődései kisimulnak, akkor talán az idegeim is. * -Ha holnaptól a szarra azt mondom csoki, akkor a szar csoki lesz, mert ez a neve? *Vágok vissza, mert szerintem a felhozott példa, vagy megfogalmazás borzasztóan idétlenül hangzott. Látom rajta, hogy még ő sem igazán hiszi amit mond, én meg azt nem hiszem, hogy jól hallottam amit mondott. Kihagyja a kajálást. Talán a szaros hasonlatom miatt. Akár ezért, akár más miatt, de megdöbbentő, hogy Bruce-t ilyen könnyen ledumáltam az evésről, ráadásul úgy, hogy nem is akartam. Ebbe belegondolva csak kihúzhatom magam büszkeségemben, hogy már úgy is lyukat tudok más hasába beszélni, ha eredetileg az ellenkezőjét mondom. Ööö, ebbe talán nem kellene belebonyolódnom, sokkal szórakoztatóbb, ha kitalálok valamilyen tétet a versenyhez. A versenyhez, amiről még nem mondtam, hogy miből fog állni, Bruce meg csak úgy belemegy. Oké. Ördögien vigyorgok a tét elmondása után és akaratlanul is elképzelem Bruce-t az egyik lila felsőmben….aztán elképzelem a lila felsőt Bruce-on és sírni támadna kedvem. Azokon a gyönyörű, feszes izmokon ugyanis a ruha anyaga szétszakadt és foszlányokban lóg rajta. Talán elhamarkodtam, de tutira nem fogok edzeni sehol, a végén még beledöngöl a szőnyegbe, vagy padlóba…azt sem tudom mi van az edzőteremben.* -Oké. Indulás. *És indulok is fordulva a helyes irányba, lépteim koccannak a padlón, az agyam tekervényei meg összegabalyodnak a nagy gondolkodásban, hogy most mi lenne jobb? Ha veszítenék, vagy ha nyernék. Sajnálnám a lila felsőmet.*
Utolsó poszt ☽Vas. Szept. 08, 2019 5:59 pm Következő oldal☽
Mrs. & Mr. Moor
Nehéz megemésztenem, hogy mindig az a rusnya „halálfej” jut az eszembe, ami még mindig ott lóg a kabinunkba, és akár hányszor rá gondolok, elmegy az étvágyam. Pedig próbálok nem arra koncentrálni, de a fene egye meg! Most meg az automatában lévő müzlikhez sincs semmi kedvem. Úgy ennék valami mást, vagy megkóstolnám az archívumban látott egyik képen lévő Földi kajákból valamelyiket. De tudom, hogy ez lehetetlen… -Ahh..- húzom fintorra a szám, Ravenem mondatára. – Nem szar, csak nem akarok olyat enni. Olyan nagy ügy? – igazából nem tudom, miért vagyok ennyire kiakadva az automatában lévő előrecsomagolt kajákra, de most valahogy nincs sok mindenhez kedvem, mert még mindig arra a képre gondolok, amit akkor láttam. Nagyon hülye vagy Bruce! Csapkodhatnám a fejemet is, amiért megemlítettem a csomagolt ételeket, de utálom, amikor korog a hasam. -Na azt, felejtsd el!- rázom meg a fejem ismét, ahogy megint a szemem előtt lejátszódik a jelenet. Nem fogok a ruhájában végigtrappolni a folyosón, ráadásként olyan helyen is szorítana, ami tényleg ciki… - Rám se jön a ruhád, és.. inkább hagyjuk.– morgok magam elé, de közben azon jár az agyam, hogyan tudnék kibújni alóla. Én voltam a marha, hogy nem kötöttem ki a tétet és szabad választást adtam Ravenemnek. Tudhattam volna, hogy ilyen szenyóságot talál ki nekem, hogy röhögjön rajtam mindenki. Azt már nem! Inkább valamit kitalálok, hogy ezt gyorsan felejtse el, és valami mást tegyen tétnek. Azt hiszem, hogy most már buktam megint ellene, mert meg kellett volna gondolnom előbb, mielőtt eljárt volna a szám. Most jó nagy szarban vagyok megint, mint az említett „csomagolt csoki”… bassszuuuss…. -Jó. Menjünk. – vakarom meg a fejem, hogy most mit találjak ki, de azt már sejtem, hogy győztesen nem biztos, hogy kikerülök. S ahogy ismerem, nem fogja annyiban hagyni… De, talán még van reményem, ha nem áldozza fel a ruháit, amiket végigpróbálnék a kabinunkban. Ha egyáltalán maradna a szekrényében, ha magamra húznám mindet, ahogy kitalálta. Hmmm… Ezt még kijátszhatnám…
