Szinte a végtelenségbe nyúló mező, mely a Város közelében található, ám még perdai fennhatóság alatt, de ellátogatni oda nem tilos az embereknek sem, és gyakran találkoznak össze perdaiakkal itt. A Perdán még sok más helyen is található hasonló kisebb-nagyobb mező, számos gyógynövényt találni ezeken a helyeken.
Aznap egy teljesen alibi feladatot láttam el. Teljesen nyilvánvaló volt, hogy nem azért kértem ide magam, mert annyira akartam egy mezőn járőrözni vigyázva, hogy egy erre kommandózó szöcske le ne csapjon akárkire aki erre téved, sokkal inkább azért mert akartam egy kis nyugalmat a város zajától, kissé kiüríteni a fejem és végig gondolni merre is tart pontosan az életem. Mondhatjuk, hogy túlságosan komolyan vettem az életemet, de a jelenlegi helyzetben nem láttam semmi pozitívat. Akármennyire is akartam a perdaiak felé kapcsolatokat építeni, folyamatosan falakba ütköztem és olyan faji ellentétekbe amiket igyekeztem, de nehézkes volt áthidalni. Többükkel ismerkedtem meg az utóbbi egy hónapban, de minden területen úgy látszott nem fognak tudni elfogadni mint embert, egyszerűen a társadalmuk is azt erősítette meg bennük, hogy tőlünk félni kell. Pedig az ellenállás több fronton bizonyította, hogy nem ellensége a helyieknek, de természetesen az ő szemükben mindegy volt, hogy milyen uniformist viselsz, ha ember vagy akkor ember vagy és ellenség. Ezt próbáltam megváltoztatni, de már kezdtem nagyon felhagyni a próbálkozással, mert akármelyikükkel is akartam két mondatnál tovább beszélgetni, valahogy mindig vak vágányra jutottam. Nyugodt léptekkel haladtam a hatalmas nyitott térben nem is rejtve a jelenlétemet semmilyen formában. Valójában jó előre felderítettem ezt a helyet, és tudtam, hogy közel s távol egy település sincs, így biztos, hogy egyedül leszek, talán még olyanok vetődnek erre, akik szintén nem akarnak nagyon társaságot maguknak, de ezekkel biztos megleszek probléma nélkül. Az övemből előhúztam a flaskám, és ráhúzok a tartalmára.. Ez kissé javított a kedvemen. Ahogy fejlődött a növény ismeretem annál jobban tudtam miből lehet jó alkoholt készíteni, és egyre többet kísérleteztem vele, annál jobb minőséget készítettem. Nem voltam részeg, de jókedvűnek már mondhattam magam, hisz az úton odafelé elfogyott a flaska tartalmának fele. Körülnéztem magam körül, és így dél környékén nagyon messze el lehetett látni. Közel, s távol egy település, ember, állat, semmi… pont ahogy annak lennie kellett. Legalábbis én nem véltem felfedezni senkit. Miután sikeresen megbizonyosodtam az egyedül létemről, a hátizsákomból előhúztam egy pokrócot, ami a túlélő készletem szerves részét képezte, majd leterítettem a mező közepén, és eldobtam magam rajta. Ezt a napot nem ronthatja el semmi. Gondoltam, és nagyot nyújtóztam ásítva.
Ha valaki azt mondta volna, hogy az emberek városába teszem a lábam, fejbe vágtam volna egy gyakorlóbottal. Eszemben sem volt a közelébe sem menni, kivéve, ha felderítés céljából küldtek arra. Be akkor sem merészkedtem, most viszont be kell, méghozzá kettőbe is. Az egyikbe azért, hogy összeszedjek néhány égi holmit, ami segíthet a másikban való elvegyülésbe. A gond csak az, hogy egyetlen quorsan kívül fogalmam sincs, ki juttathatna be. A bátyám, nagy valószínűséggel, na meg néhány más perdai, akikről nyilvánvaló, hogy emberi holmikért cserélnek ezt-azt. Őket mégsem rángathatom bele. Nem, hiszen akkor miattam kerülnének arra a veszélyes helyre. Egy maradt tehát, az ellenálló égi, aki legutóbb még azt is megkísérelte, hogy ellássa a karomat. Azóta sincs fogalmam arról, mi volt abban a fura kulacsban. Talán most majd megkérdezem. Vagy nem. Annyira szótlan viszont mégse lehetek. Egy kicsit javult az égi beszédem a múltkori óta, jóval több szót is megértek, még ha csak beszédről is van szó. Remélhetőleg ez majd segít abban, hogy megszerezzem, amire szükségem van. Max szagát sikerül elcsípnem az erdőben. Azt követve indulok meg, egyenesen a mező felé, aminek szélénél megtorpanok és hallgatózni kezdek. Semmi. Egyetlen, erőteljes szívdobogáson kívül mást nemigen hallani arról, amerre a szagnyom vezet. Valószínűleg jelenlétével elijesztette a kisebb állatokat. Ha pedig ez nem lett volna elég, most itt vagyok én is, kezemben íjammal, vállamon príímmel. Lassan indulok meg, áldásom erősítő hatását továbbra is hallásomhoz kötve. A szag elég erős volt, úgyhogy a közelben kell lennie. Annak a szívverésnek és légzésnek az övének kell lennie. Hamarosan pedig meg is látom, elterülve a fűben. Ajkam mosolyba rándul, amikor eszembe jut, hogy akár meg is viccelhetném. Azok után, hogy a múltkor úgy megzavartak a barlangban, meg is érdemelnék. Ehhez pedig Zyr szolgál majd segítségül. Néhány pillanat és egy kis vele folytatott beszélgetést követően, a príí a levegőbe emelkedik és Max fölé repked, ahonnan ha nem figyel, nagy lendülettel csapódik majd gyomra környékére. Ha figyel, még lehetősége van elkerülni, vagy épp elkapni az apró teremtményt.
Ahogy telt az idő egyre kevésbé érdekelt mi folyik a csukott szemem világán kívül. Teljesen ellazultam és átengedtem magam a pihenésnek. Szinte mintha nem is egy másik világban és idegen területen lettem volna, úgy éreztem, hogy itt nyugodtan pihenhetek és senki/semmi nem fog megzavarni abban, hogy kicsit heverésszek és gondolkodjak az életemen. Úgy is tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben van. Természetesen nem kapcsolhattam ki száz százalékosan, így ébren maradtam és nem aludtam el, mert annyira azért tudatosan tartottam a helytől, hogy nem akartam megetetni magam semmivel alvás közben teljesen védtelenül, így legalább tudtam reagálni ha valami történik. Sok mindenről elmélkedtem ebben a pár órában, az érkezésünkről, a közelgő születésnapomról, arról hogy mennyire nincs erőforrása a bázisnak és hogy milyen vakmerő taktikáim vannak arra, hogy megfordítsuk a jelenlegi állást a lázadás terén, és ezek kombinációi, természetesen egyiknek sem volt itt az ideje jelenleg, de engem kikapcsolt a tudat, hogy voltak terveim mindenre. Mintha egyfajta konfortot adott volna számomra, hogy nem csak úgy huss bele vágok neki a dolgoknak, hanem mindenre van egy ötletem. Ekkor tompán, de mintha hallottam volna valamit, egy pillanatig csak füleltem, mert nem voltam biztos benne, hogy nem csak a túl nagy nyugalom miatt érzékeltem valami kis semmiséget veszélyforrásnak, aztán a következő pillanatban felnyílt a szemem és csak egy felém zuhanó kistermetű valamit láttam, ami próbált a gyomrom könyékén becsapódni, erre természetesen reflexből reagáltam, és pont egy pár centivel vétett el becsapódáskor, én pedig pisztolyt rántottam és rá szegeztem, de vártam pár pillanatot, hogy felmérjem a helyzetet és megértsem mi folyik itt. Ahogy a földön heverő kisállatot néztem, egyértelművé vált, hogy ez az a lény aki Nylessához, a nem túl barátságos, de nem is túl ellenséges perdaihoz tartozott, akivel egy barlangban futottam össze legutóbb. Elraktam a fegyvert, és kihúzva magam ingattam a fejem, mikor megpillantottam a nőt. - Tényleg? … Rám küldöd őt, és meg próbálsz megviccelni álmomban? - Nem voltam komoly, de tény, hogy rosszabbul is lereagálhattam volna a dolgokat, ha gyorsabban cselekszem. Igaz több alkalommal bizonyosult már be, hogy azért adok magamnak némi gondolkodási időt, mielőtt letámadok akárkit, de mégsem érte meg kockáztatni, legalábbis én így gondoltam. - Azt ne mond, hogy ez egy véletlen találkozás. Idekinn a kutya sem jár, ha nincs valami dolga, pont ezért jöttem ide. - Folytattam, miközben nem tudtam, hogy örüljek-e, ennek a találkozásnak, a legutóbbi beszélgetésünk nem zárult valami barátságosan, inkább nevezném semlegesnek, és furcsa volt számomra, hogy ezúttal olyan szintre becsülte a kapcsolatunkat, hogy már egy ilyen viccel kezdett egy találkozást. Nem kimondottan voltam ellene, hogy barátságosabbra vegyük az egészet, de olyan volt, mintha kissé nem tudta volna eldönteni pontosan utálni akar-e, vagy sem. - És persze azért is, mert a hely szép... és nyugis... - Fejeztem be az előző gondolatot.
Amíg a príím repked, én is csökkentem a köztem és az ember közötti távolságot. Nem maradhatok le, ezt tudom jól. Annyira nem vagyok ostoba, hogy beküldjem Zyrt az alvó errator barlangjába. Gondolkodás nélkül teszem tenyerem a társamra tartott fegyver elé. A csöve, ha jól emlékszem, így hívják azt a részt, bőrömhöz ér. Másik kezemmel íjam nyakához tartom. A kis penge, ami mindkét végén megtalálható, az ideg végei után, nem túl messze bőrétől áll meg. Nehéz nem ártani neki, úgy is, hogy tudom, szükségem van rá és hogy feltételezhetően ő nem egy teljesen ellenséges quorsa. Amikor megbizonyosodok Zyr épségéről és találkozik az emberrel tekintetem, erőt veszek magamon és elhúzom nyakától fegyverem. Tenyerem is elhúzom az övétől. Íjam ezúttal a príí felé tartom, aki azonnal felrohan rajta és vállamig meg sem áll. - Szeretem ezt a helyet, de nem véletlen – szólalok meg emberi nyelven, érezhetően jobban, mint legutóbb. Eltávolodok tőle jó néhány lépésnyivel és leülök. Innen is hallhatjuk egymást, főleg én őt. Íjam kezemben tartom. Néhány vesszőt is kiveszek a hátamon tartott tegezből és összefogom fegyveremmel, biztos, ami biztos. Nem csak azért, mert itt van egy ember a közelemben, akiben nehezemre esik megbízni. Jobban mondva, nem akarok benne megbízni. Vagy nem tudok… A fene se tudja, hogy mi az igaz. Ha tanáromból indulok ki, akkor arra a döntésre jutnék, hogy nem bízhatok benne. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy gyógyítónkra az ő városukban akadtunk rá. Tudom, Max csoportja azt állítja, ők mások, de nem könnyű ezt elhinni. Hogy kellene kezdeni? Most, hogy itt vagyok, talán jobb lenne azonnal elmondanom, miért jöttem. Egy perdai esetében ez aligha lenne célra vezető, figyelembe véve a múltkori esetet. Persze egy népembélivel nem bánnék úgy, ahogy egy idegennel. Jobb lesz elintézni ezt gyorsan. Mintha kitépnék egy tüskét a talpamból. - A segítségedért jöttem – nyögöm ki, mintha a fogamat húznák, vagy tényleg tépnék azt az említett tüskét. Nem, a tüske nem elég. Ez már felér egy jól irányzott nyíllal az oldalamban. Szavaim után el is hallgatok. Nem tudom, hogy mondhattam ki egyáltalán. Egyszerűen be kellett volna szöknöm abba a városba. Tudom, hogy hol van, a bejáratát is. Nem egy perdait is láttam már kijönni onnan, vagy épp belépni a quorsa területére. Én is megtehetném. Észre sem vennék. Talán.
Egy kis remény ösztönző, de a sok veszélyes. Egy szikrányi elég, de kordában kell tartani.
Már megint valami selejtes fejlesztést bíztak rám... már csak amiatt is biztos vagyok benne, hogy ez a szántóföldekre lesz de ne ott teszteljem... ez már eleve egy rossz ómen. Mondhatni gyűjtögetni szoktam őket, kérdés mi a szösznek... Nem baj, legalább kimehetek a mezőre! A tableten irányítom ezt a kisebb monstrumot, távolodva a gyümölcsösöktől is, de nem túl távol, hogy esetleg megszólhassanak érte szökök a vakvilágba. Meg ez a fantasztikus GPS is a csuklómon... nem mintha lenne hova szöknöm, mert vagy egy démontigris fal fel vagy szomjan halok... lehet megcsíp valami rovar és megbetegszem. Egyik se kellemes vég, Brianre meg várhatok valószínű. Nagyon sóhajtva ellenőrzöm még egyszer hogy mindent rendesen felszereltek-e, frissítették-e a szoftvert, majd elkezdem tesztelgetni. Eleinte még működik is, jó szögben és kevesebb energiával vájja a földet a gép, de aztán szikrát kezd hányni és füstölög. Nem, mégsem jó az energiaelosztás és hiába kevesebb anyag és alkatrész kell az átstrukturálás végett, mégsem bírja. Ajh, annyira tudtam, tudtam! Nagyon nehezen sikerül felül írnom a rendszert (mert persze befagyott az egész, miért ne) ennek ellenére érzem valami ég. Először azt hiszem a gép maga, de a túloldalon kigyulladt a gaz! Áh! Izé... hoztam magammal poroltót, már rutinosan, fújom én mindenre, még vissza is fröccsen az arcomra. Pompás. Felfújom a hajam és azon gondolkodom, ha én ezt most nekiállok kijavítani megdicsérnek vagy közlik nem költséghatékony? Valamelyik perdai isten megsajnálhatna és kisegíthetne. Egy Istennek nem mondanék nemet, elfogadnám! Azért csak hogy kicsit jobb legyen belerúgok egy isteneset ebbe a vacakba, de persze nekem fáj, mily' meglepő nem a tömény vasnak. -Hogy a csuda meg a vész vinné el! - Szitkozódom, mert hát fene se gondolná van a közelben valaki, itt a semmi közepén a réten. Bár elég lankás, dombos is, de csak nem jön erre perdai, eddig mindig megúsztam.
A szokásos körutamat végeztem a heti rutinomként, mikor megláttam a mező felől a füstöt. Lehet, hogy a száraz időjárás miatt kapott lángra a fű, de mivel nem lenne jó, ha tovább terjedne, így nem hagyhatom figyelmen kívül. Tisztában vagyok, hogy vészesen közel van a Városhoz, ahol több seggfej lakik, mint értelmes valamirevaló… De, mivel ha a tűz nagyobb területet emésztene fel, félő, hogy több minden kerülne veszélybe, és arról nem beszélve, hogy sokkal többen is idekint lennének órákon belül, ha észrevennék – a most még elenyésző füstfelhőt- de csak idő kérdése lenne, hogy ne csak pár méterre látszódna el, hanem jóval messzebbre is. Úgy döntök, hogy közelebb megyek a területhez, de nem számítottam rá, hogy rajtam kívül még valaki még itt lehet… Igaz, hogy nyílt terep, de ha nem teszek semmit, akkor még a végén idevonzaná azokat is, akik eddig ejtőztek a puha meleg priccsükön. Az idő talán kegyes lesz, és elered az eső, ha nem sikerülne eloltani a gazt, de általában nem szokott semmi úgy alakulni, ahogy szeretném. A távcsövön keresztül átfutom a szememmel a terepet, de mozgást nagyon nem látok egy valakin kívül.. Egy lány? Mit keres idekint? Egyedül? Pár percig hezitálok, hogy mit tegyek, de aztán látom, hogy a poroltó, amivel próbálkozik, mindenfelé sikerül spriccelnie, de abban már nem vagyok biztos, hogy sikerül eloltani a lángokat, ha magára több jut, mint a kívánt területre. Miután mérlegelnem kell, hogy kimenjek-e a mezőre és ezzel kockáztatom magam… mégis elindulok felé. Igyekszem nem megijeszteni, bár nem tudom, hogy kicsoda vagy mit keres idekint, de a tűz veszélye nagyobb, mint az, hogy meglát. Óvatosan közeledek, bár nem hinném, hogy látna valamit, ha az egész arca tele van a babbal. Elég viccesen néz ki, de visszafojtom a röhögésem. Eleve nem lenne jó úgy indítani, hogy kinevetem, és inkább segítek neki, ha elfogadja. -Hadd segítsek… - lépek közelebb hozzá, de csak a kezemet nyújtom felé és nem teszek addig semmit, amíg nem dönti el, hogy mi legyen. -A tűzre jobb lenne a hab, nem csak magadra.... – teszem hozzá, de csak beszélni akarok hozzá, hogy tudatosuljon benne, hogy itt vagyok nem messze tőle. Igaz, hogy a frászt is ráhozhatom ezzel, de remélem, hogy nem sikít és nem csődit ide mindenki mást.
Egy kis remény ösztönző, de a sok veszélyes. Egy szikrányi elég, de kordában kell tartani.
//Ha még babbal lenne tele az arca... lenne mit enni... de hát ez csak hab xDDD //
Már-már természetes, hogy poroltóból is a selejtet kaptam, mert miért ne. Nem mondom hogy nem oltom a tüzet, de legalább annyi fröcskölődik vissza is az arcomba, még a szemembe is megy és könnyezve folytatom ezt a lehetetlen munkát. Csak egyszer szeretnék egy olyat, amiben van megbecsülés vagy tisztelet, valami, amiben megcsillogtathatom érek valamit! Ahhh, de azt hiszem legközelebb beérem egy normálisan működő poroltóval is. Ne akarjak már túl sokat nem igaz? Főleg hogy lassan olyan mintha fehér szakállam lenne ettől a vacaktól. Emlékeztetni fogok valami öregemberre aki piros ruhát hordott, bár nem tudom már ki volt az. Mindegy is. -Hm? - Törlök le a kezemmel egy nagyobb adag habot és könnyes szemmel próbálom beazonosítani a hapsit aki kibukkant a földből mint valami szellem. -Ha-ha... adj egy működőt vagy használhatod Te is nagyokos, ha azt hiszed Téged kikerül a hab. - Vetem oda sértett büszkeséggel. - Hozom a pokrócot... fogd meg a másik végét majd, elfojtjuk. - Mondom neki, bár nem parancs, csak ekképp közlöm elfogadom a segítséget. Egyedül égettem már ki ezt a nyomorult textilt, de ketten ha gyorsan ráterítjük akkor elalszik a tűz. Épp csak megtörlöm vele az arcom és már dobom is felé a másik végét, aztán ha felkészült gyorsan leteríthetjük. Addigra már talán eléggé kikönnyeztem magam hogy jobban megnézzem. Hm. Sosem láttam még... nem tudom ennek örüljek-e vagy sem, de a nyakán nincs kopoltyú, szóval egy csendes belső hurrát megengedek magamnak. Ellenben láthatja nem vagyok valami ijedős fajta, bár egyszerű fekete felsőben vagyok és nadrágban, mindkettő kopottabb, de nem sosem zavartattam magam emiatt. Amíg nem feslik le rólam a gönc jó lesz ez is... -Még nem láttalak... valamiféle kinti katona vagy? - Különben mi a szösznek jött volna nekem segíteni... Az anyahajóról nem egyszer küldenek le katonákat ilyen-olyan okból, talán Ő is ilyen, eléggé olyan feje van.
Elég nagy kockázatot vállalok azzal, hogy a lány közelébe megyek, de a tűz fenyegetése még nagyobb, ha elszabadulna a kiszáradt mezőn. A napokban elég kevés eső esett, de ez az időjárásra fogható és nem másra. Mikor közelebb érek hozzá, alig tudom visszatartani a röhögésem, de aztán erőt véve magamon megteszem. Azt még nem tudom, hogy miként fog reagálni a jelenlétemre, de abban bízok, hogy nem csődít ide az övéi közül bárkit még. Azt se tudom kicsoda, de a ruházata alapján inkább gondolnám Gazdálkodónak a Telepesek közül, mint harcosnak. A kezem nyújtom felé, de aztán lehet, hogy a ráfröccsenő habtól nem is lát engem. A hangomról sejthető, hogy férfivel áll szemen, nem egy nővel, bár ahogy elnézem, alig birkózik meg azzal a selejtes oltókészülékkel. Hozzáteszem, nem is csodálom… -Honnan adjak?! Gondolod, hogy a hátamra van kötve egy, és úgy mászkálok?- ez csak úgy kicsúszik a számon, bár nem gúnynak szánom. Inkább ténynek, de nem magyarázkodom. A hab rám is kerül, ahogy közelebb lépek, de azt hiszem, hogy nincs sok értelme, hogy átvegyem tőle. Amúgy, ha jól látom, akkor valami kilyukaszthatta a palack tetejét, hogy így mindenfelé megy, csak arra nem amerre eredetileg kellene… -Add a pokróc másik végét… megfogom. – a takaró másik felét megragadom, ha felém lendíti, és ha szerencsések vagyunk, akkor ez is elegendő, hogy a lángokat megfékezzük vele. Bízom benne, a fene se akar bozóttüzet! Remélhetőleg sikerül eloltanunk, mielőtt nagyobb rész gyulladna ki, és aztán meg is kapom a következő kérdést, amire számítottam is. -Mondjuk rá. Valami olyasmi. – vonom meg a vállam. – Te? Telepes vagy? Mit keresel itt kint egymagad? – ha már egyből a közepébe vágtunk a dolgoknak a bemutatkozás helyett, így én se nagyon izgatom magam, hogy rákérdezzek a nevére. Amúgy is elfoglaltnak tűnik, hogy lesöpörje a habot magáról, ha nem akarja, hogy rászáradjon a bőrére. Eléggé viszketni fog neki, de ezt nem osztanám meg vele, egyelőre. -Jó, hogy nem lett nagyobb baj a tűzzel. – emelem fel a poroltót, hogy leállítsam – vagy- legalábbis valahogy lezárjam, hogy ne fröcsköljön tovább. Elég hab került ránk már és a mosdás nem szerepelt az elkövetkezendő órában a terveim közt. De, aztán lehet, hogy korrigálnom kell majd a menetrendemet, mert rohadtul idegesít a rám tapadt habos szarság. -Gondolom, hogy víz nincs nálad!?- söpröm le, amit tudok a kezemmel, de egy kis víz nem ártana, hogy jobban érezzem magam. Nem mintha sokat javítana rajtam, de inkább vizes, mint vegyszeres. Még nem tudom melyik a jobb. A lánynak talán mindkettő...
Egy kis remény ösztönző, de a sok veszélyes. Egy szikrányi elég, de kordában kell tartani.
-Szerinted látom mi van nálad?! - Kérdem panaszosan, mert még mindig könnyezek, de mintha felesleges erőlködés lenne az is. Azt látom nagy darab hapsi, simán elfér a széles hátán egy poroltó is, miért ne? Tudom is én miket hord magánál. Le is pisálhatná, az se zavarna, nem vagyok finnyás, csak aludjon el a tűz. -Jó.. jó.. - Motyogom hogy megtalálom a pokrócot és némileg megtörlöm magam, egy fokkal jobb a komfort érzetem. Aki a kicsit nem becsüli ugye.. Odapasszolom a másik végét és háromra gyorsan letakarjuk, nem lesz ebből baj, csak füst van, az köhögtet, kaparja a torkom, nincs mit tenni. A szemem is lehet csípi, de az a hab miatt eleve vörös. Mondanám sosem látott még szebb nőt nálam de egyelőre nem utálom hogy ilyet kívánjak neki. - Olyasmi mi? - Az semmi jót nem jelent, semmi rang, semmi szakma... bölcsebb ha nem firtatom, belátom. Persze lehet csak a fekete piacra szerez be holmikat de köszönöm engem az sem vonzz. -Fejlesztő vagyok... épp teszteltem valaki fantasztikusan csodálatos munkáját... - Igen, szarkasztikus vagyok, de ha kiderül valami fejes majd tagadom az egészet és előadom komolyan gondoltam, hát mennyi lehetőség van ebben már! Bla-bla-bla... Közben próbálom letakarítani magam, jobb dolgom most úgy sincs. - Áh, mindig ez van, fel se vedd. - Legyintem, mert hazudnék ha azt mondanám megijedtem vagy ne lett volna már ilyen. Mit gondol, miért vannak nálam ezek a dolgok?! Felkészült nő vagyok. - Ennyi nincs. - Dehogy adom fürdeni a kevés ivóvizem... bizonyos kvóta van arra is, nem pazarlunk, legen férfi, bírja ki. - Te mindig rohansz ha valami gond van, mondd? Biztos kitüntetésed is van... - Nincs jó kedvem, nem tudom ki ez de ha egy fejes lehet nem kéne bunkóznom... ahh, fárasztó. - Beleírjalak a jelentésbe? Alapból nem tenném, de lehet kell a jó pont neked kisegítettél. - Veszem elő a PDA-m és leülök a fűbe hogy pötyögjek, de várakozón nézek rá. -Jah és ha igen akkor mondd a neved is. - Teszem hozzá, mert nem, nem érdekel hog hívják, én magam sem szeretem közölni a sajátom, nem szeretem a rá kapott reakciót. A "Hé Te" és a különböző jelzők is mindig tökéletesen működnek meg a rangok, nagyon jól meg szoktam lenni nélkülük.
A nőkkel eddig se volt egyszerű, de most ez a nő, űbereli az eddigieket, akikkel találkoztam. Az még hagyján, hogy az arca és a teste nagyobb részét a hab beborítja, de úgy látszik, hogy a száját kevésbé. -Nem is feltételeztem!- vonom meg a vállam rá, és ezzel el is hessegettem a következő szavait. -Jah. - Azt már látom, hogy nincs magaslatán a feladatának - ha már tesztelnie kell ezt a gépet-, de ezzel a habos ábrázattal még esetlenebbül néz ki. Szóval, fejlesztő! -Nem igazán szoktam izgatni magam, úgyhogy nem érdekes…- legyintek, bár amúgy se akartam ennyire belemerülni az ittlétbe vele. De, ahogy így elnézem, akkor még a végén felgyújtaná az egész mezőt, ha itt hagynám egyedül. A fenének se hiányzik egy tűzvész! S végre, el tudtuk oltani a takaró ráterítésével. A habból persze én is jócskán kaptam, és csak érdeklődési szinten kérdeztem rá a vízre hátha van nála. Buktam! Miből is gondoltam, hogy lenne neki?! Gondolom nem volt felírva a „műveleti sorrendhez”, vagy a „használati útmutató” lábjegyzetében, hogy víz is szükséges a motor hűtőjéhez. De, miért is feltételezek olyat egy Fejlesztőtől, hogy erre is gondoljon amellett, hogy idekint a mező végtelenjébe, egy kulacs helyett, legalább kettővel indult volna el?! Gondolom, hogy a ridiküljét lehúzta volna a súly… Anyám! -Boccs! Csak kérdés volt!- persze nem költői, de ezt már nem is teszem mellé. Előveszem a saját flaskámat és megmosom az arcom a friss forrásvízzel. -Nem szokásom rohanni. Vannak dolgok, amiket kár elsietni, de most más volt a szitu. – törlöm meg az ingujjamba az arcom és most már legalább nem marja a szemem a rám fröcskölődött hab maradéka. -Miből gondolod, hogy gyűjtöm a plecsniket?- ez új! Miért feltételezi rólam, hogy valami tűzoltó üdvöske vagyok?! -Úgy nézek ki, mint egy Lánglovag? – nézek magamon végig, de azt hiszem, hogy nagyon benézett valamit rajtam. -Minek nekem a jó pont? Meg vagy húzatva?- röhögök fel, és nem tudom rejteni a derültségemet. -Hagyd azt a jelentést! Úgyse fontos, hogy benne legyek! – legyintek rá. – Tudod, amolyan titkos kiküldetésbe vagyok, és nem lenne „jó-pont” nekem, ha valamelyik írásban szerepelnék. Inkább add ide azt a szerszámot és segítek összerakni ezt a csotrogányt. – mutatok a földön heverő szerszámra- Már, ha nem bánod!- várok egy kicsit, hogy eldöntse, mit tesz végül, mert nem igazán erőltetném, hogy említést tegyen rólam, bármilyen dokumentumban. A nevemről nem is beszélve. -Megmondom, ha Te is!- ha már kíváncsi a nevemre, akkor én is az övére! Lehet, hogy fura módja a bemutatkozásnak, de ez a nő alapból más, mint akivel eddig találkoztam. Miből gondolja, hogy elárulom neki a nevem? -A nevemre vagy kíváncsi, vagy inkább segítsek ezt a halom ócskavasat megjavítani?- visszakanyarodok a félig lepukkant géphez és várom a döntését. Bizonyára nem erre számított, de ha így állunk itt a csotrogány mellett, akkor félő, hogy nem csak pár méterre gyullad ki a fű, hanem jóval messzebbre terjedhet a füst is, és nem hiányzik, hogy nem várt társaságot kapjak. -Te döntesz!- állok meg a gépe mellett, és ha jól sejtem, akkor dupla gondolkodnivalót adtam neki. Kíváncsi vagyok, hogy most milyen flegma kifejezés hagyja el a száját. Most bunkó lennék, akkor azt is megjegyezném, hogy „szőke nő”, de a rátapadt habnak köszönhetően inkább nézem habcsóknak. Még az is lehet, hogy így hívják! A fene tudja! Majd megtudom, ha elárulja.
Egy kis remény ösztönző, de a sok veszélyes. Egy szikrányi elég, de kordában kell tartani.
Szinte kihallom a hangjából hogy sejti milyen fejlesztő vagyok ha így végzi a munkám, de ezt nem én csináltam! Mindegy is, érdekel is engem mit gondol, nem tőle kapom a fizetésem. Remélem... ha igen az gond, de akkor is elmagyarázom rosszul látja ám, pedig nekem ment hab a szemembe! A víz miatt meg csak forgatom a szemem, komolyan mondom finnyásabb mint én. Na meg az értékes ivóvizet nem erre fogom pazarolni, neki sem kéne. Most amúgy is szárazabb idő jön, de lehet pont emiatt izgul hogy ez a masinéria kigyulladt, de mint látja eloltottuk, nem kell aggodalmaskodni. Persze látom Ő mosakszik, egyem a kényes borostás babaarcát. Vagy csak én vagyok hozzászokva piszkos leszek, ki tudja. -Szóval a nyugis típus vagy hm? - Avagy a letojja típus, bár csak segített, szóval van egy jó pontja. Lehet csak az a bajom férfi, nem csípem a férfiakat, a legtöbb basáskodó és okoskodó. -A legtöbben csak végignézték volna mire jutok és megoldom-e, nem pedig idejönnek segíteni. Azért kiscserkész. - Nagyon régi rang vagy hát nevezzük annak a dolgot, olvastam róla és nagyon megtetszett, a túlbuzgóakra előszeretettel használom, más kérdés sokan nem is értik mit akarok vele. Addig jó. -Lánglovag? Nem, cseppet sem tüzelsz fel... - Nem tudom mire gondol, nem hallottam még a kifejezést, de valami lángból lévő lovag vagy valami hasonlóra gondolhat, tehát lovagias csak amolyan menő vagy veszélyes verzióba? Hát öregem, nem vagyok egy megmenteni való kancellárkisasszony! - Óóó nem szorul rá az uraság? Sűrű elnézésért esedezem! - Horkanok fel nevetve, nem vagyok épp nőies de nem zavar. Addig jó míg nem tart annak, abból is csak a bajom szokott lenni. Aztán bólogatok hogy titkos küldetés, hú, meg ha, ahh, nem szeretem az ilyet. Persze hogy adjam a szerszámot csak összeszűkül a szemem. -Kettőnk közül én vagyok a fejlesztő tudtommal, szerintem azt sem tudod milyen szerszámok vannak abban a ládában. - Mutatok kicsit arrébb amiben a cuccaim vannak, ott talál szerszámot is de meggyőződésem csak játssza az agyát, hogy hagyjam a férfiakra a nehezét. Nekem inkább tűnik katonának mintsem gépésznek mondjuk. -De felőlem tessék Mr. - Törlöm le a hab maradékát magamról némi fertőtlenítő géllel (nem adtam, de minek is adtam volna, megoldotta magának) és aztán figyelem mit csinál. Bár valószínűleg "csalódást" fog okozni hogy bizony pontosan tudja mihez nyúljon és duzzogónak is beillő szájcsücsörítés után arra jutok ketten gyorsabb. Mert bizony én tényleg értek hozzá, úgy voltam vele ha elrontja kijavítom, de egyszerűbb engedni a férfi hiúságnak. - És Te miket szerelsz hogy ezekhez is értesz? Kinn nem igen van szerelni való... - Hacsak nem a kutatóállomásokhoz küldik de abban meg mi a titkos? Addig jó míg keveset tudok, de mégis érdekel... utálatos kettősség.
Gondoltam, hogy kíváncsi ki lehetek és hogyan kerültem ide a semmiből. A nevem amúgy se mondana neki semmit, bár nem tudni manapság, hogy kivel akad az ember fia össze ezen a helyen. Óvatosnak kell lennem, de azt hiszem, hogy ennek a lánynak jobban kell a segítség, és ahogy látom, a hab se nagyon könnyíti meg a látását, nem csak a tehetségét. -Nyugodtan vagyok. Mit izguljak?!- vonom meg a vállam rá. – Akkor nem tartozom a többséghez, mert idejöttem segíteni. – vigyorgom el magam, de aztán majdnem felnevetek hangosan. – Kiscserkész? Miért gondolod, hogy én is azok közé tartozom? Inkább tartom őket egy rakás plecsni-gyűjtő buzgómócsingnak! Sose voltak a kedvenceim… Ismertem egy párat….- hajolok le a szerszámos ládához és keresgélek valami használható holmit belőle. Többségében valami „túltenyésztett” hidró-kulcs és egyéb Isten tudja, milyen kütyü van felhalmozva benne, de végül találok egy értelmesebbnek látszó csavarkulcsot, ami talán megfelelő is lesz. -Nem is volt szándékomban feltüzelni téged! Simán, csak segíteni jöttem, de nevezd, aminek akarod!- a vigyorom nem hervad le, de már sejtem, hogy fogalma sincs, hogy ezek a szavak, -amiket mond-, klasszisokkal és főleg jó pár évtizeddel ezelőtt a Földön voltak használatosak. -Ha sűrű elnézést akarsz mondani, akkor ne nekem tegyed, hanem ennek az ócskavasnak!- mutatok rá, majd folytatom az egyik szelep csavarjának a meghúzását. -Amúgy meg miért fontos, hogy te vagy a fejlesztő?- nézek rá, de aztán ismét a figyelmem a kezem ügyében lévő alkatrészre összpontosul. -Ezeknek a fele, egy halom szar! –mutatok végig a szerszámjai repertoárján, és nem marad el a vigyorgásom se a végére. – Nem is csodálom, hogy kigyulladt!- a kezem gyors mozdulattal húz rá a kilazult részre, majd a termosztátra nézek rá, majd a vezérmű-szíjra. -Ha mákunk van, akkor nem a forgattyú-tengely tört el, és nem kell darabokra szedni ezt a … mondjuk rá… Motor. – a termosztáton nem látok eltérést, így az ékszíj a következő, amit megnézek rajta. Közben hallom ám, hogy a hölgyemény elég morcos hangulatban van, bár fene se igazodik ki a nőkön! Úgy látszik az is baj, ha nem hagytam itt a lángok között és most is segítek neki rájönni, miért „sült be”, de azt hiszem, hogy nincs is sok értelme magyarázkodnom. -Minden félét szoktam szerelni. Amolyan „ezermesternek” hívtak a Földön. De, nem lényeges…- végül megtaláltam a hibát és az ékszíj volt leugorva a fogaskerékről. Ezért nem működött megfelelően és még szerencse, hogy nem gyulladt ki jobban, ha besült volna a motor. -Mindjárt megvagyok.. Aztán tiéd a terep! – visszarakom a leesett ékszíjat, -s ha az olajnyomás is rendben- akkor már egy lépéssel közelebb lehet a működtetéséhez. -Eszem ágában sincs elvenni a melódat! Találok én magamnak, bőven! – közben keresek valami rongyot, hogy megtöröljem a kezem- ha esetleg van a ládában- aztán kicsit arrébb állok tőle, miután visszarakom a szerszámát a helyére. -Megfelelő lesz?- nézek rá, de csak sejtem, hogy inkább szkeptikus, mint optimista alkat.
Egy kis remény ösztönző, de a sok veszélyes. Egy szikrányi elég, de kordában kell tartani.
Abbahagyom a szemem törlését, mert mi az hogy ismert pár cserkészt? Ezer éve nincsenek. Na jó, száz, ne túlozzak, de ez azt jelenti alvó volt? -Te földi vagy? Azaz voltál. - Jut eszembe javítani magam de kivételesen jobban elkezd érdekelni. Egy csomó dolgot mesélhet meg elmagyarázhat amiket nem értettem, már ha ezek amolyan "mindenki tudta aki élt akkoriban" dolgok. Mégsem állok neki faggatni, főleg mert nekem mindig gyanús ha valaki csak úgy felajánlja dolgozik, vagy nem érti mit csinál vagy akar valamit. Az unatkozom kategória igencsak ritka, maradjunk annyiban. -Aham... - Nevezzem aminek akarom? A zaklatás szó ugrik be elsőre, de végtére is tartja a két méter távolságot így nincs okom feltételezni valóban akarna valamit. Legalább is úgy, információt mondjuk akarhat más kérdés nem igen szolgálhatok vele. Logikusan csak azt mondják el nekem amit muszáj, félnek felrobbantom magam valami kancellár mellett, gondolom. Jó, lenne tippem melyik kancellárokat válasszam, na, de szeretek élni. Avagy szeretnék. -Nem szokásom elnézést kérni és ez a masinéria a fejlesztője miatt sosem lesz jobb állapotban. Én csak tesztelem, de látom nem jut vele előrébb. Ha nagyon megunom majd megcsinálom, csak hát tesztelőként nem ez a dolgom. - És az meg hangulattól függ mennyire idegesít hogy más kapja a dicséretet helyettem. Mindegy is nem fogom ezt a csókát terhelni ezzel, vélhetően azt se tudja nincs akkora megértés és figyelmesség mint hirdetik a kancellárok. -Mert azt jelenti nekem a fejemben van a tervrajza és nem vaktában szerelgetem...? - Nézek rá elgondolkodva, hogy miért is lenne fontos én vagyok a fejlesztő nem Mr kitudja ki, aki amúgy látott már szerszámot. Persze kap egy fapofával való rábámulást, hogy a szerszámaim fele szar. -Kérvényezz nekem újakat, neked lehet meg is adják. - Dolgozom amiből tudok, nem elég? Kritizál itt, bár tény, én is napjában többször szidom ezeket a vackokat, a gépeket, a feletteseim... mikor mit, fő a változatosság. -Az alap motorszerkezet nem lenne rossz de a jelen fejlesztések túlterhelik, nem jól van elvezetve se a hő, a kábelek, de lehet az egyik alrendszerben a végső hiba, sorolhatnám mennyi gond lehet, napjaim szoktak elmenni mire átnézem. - Jelzem felé hogy ó, bőven talál majd magának elfoglaltságot ha bele kíván mélyedni. Ezekkel sosem lehet unatkozni. -Tehát megszereltél a vízcsaptól az autóig mindent... arra érted? - Egyszer ezt olvastam, hogy ezt takarja a fogalom, manapság is nyilván vannak még mechanikus dolgok, nem minden automatizált és működik valami program szerint mesterséges intelligenciával. Míg merengek valamit nagyon csinál, talán az ékszíjjal, de lehet talált mást is, nem lepődnék meg. Játszótérnek gondolnám ezt a vackot ha nem lenne kötelező foglalkoznom vele. -Például? -Mit is találna magának? Épp erre irányult előző kérdésem itt, mi a fene munkát talál idekint magának? Valamely titkos küldetésének fontos eleme lehet hogy keresnie kell a melót, mi? Ellenben ahogy ránézek a motorra majd rá, nagy kegyesen nem kritizálom. -Kezdetnek megfelel. - Megyek oda a kis gépemmel ha már írogattam a jelentést ugye és elkezdem a diagnosztikát lefuttatni hol van még hiba, aztán majd nekiállok. Ha akarja vele, na, lehet róla szó, mert nem kontár. -Nem volt nagyon fura mikor felébredtél? Egy csomó dolog nincs már itt állítólag mint a Földön volt, már műszerek meg eszközök, lecseréltük őket az évek alatt és hasonló. - Kíváncsiskodom, hogy műszaki emberként ez mennyire volt furcsa neki, bár lehet tudta mire számítson mikor befeküdt. Kevés alvóval beszélgettem eddig, így lehet kihasználom a dolgot. Bár a szociális érzékem nem túl jó, a gépek nyelvét jobban beszélem mint az emberekét...
-A Földön születtem, Bronx-ban. New York egyik kerületét hívták így. Ez egy nagyváros volt Amerikában. – Ezt nem tudom, hogy miért teszem mellé, mert szerintem fogalma sincs amúgy se, hogy mit magyarázok. Elméletileg, ezen kívül még egy tucat városban laktunk, de nem is részletezem. Minek?! A segítségemet is valami hátsó-szándéknak titulálja, és nem érti miért jöttem ide oltani a tűzet, és még erre a halom ócskavasra is ránézek. -Honnan tudnám, hogy mi van a fejedben? Tervrajzok, vagy más?! –Erre se tudok mit mondani! Jó, hogy nem szedi le a fejem, amiért segíteni próbálok?! Hihetetlen! -Gondolod, hogy kérvényezhetnék? Boldog lennék, ha magamnak el tudnék intézni pár spécibb holmit, és nem magamnak kellene megoldanom másból átalakítva. – Megint, mintha elbeszélnénk egymás mellett! Honnan veszi, hogy tudnék szerválni bárhonnan is új dolgokat?! Ez a nő, hol él? Legalább kiderül, hogy van valami fogalma a szerkezetről, mert ő is említi a pocsék koncepciót, ami ebben az ócskavasban majdnem minden „sántít”. -Mondjuk rá. – most meg arra kíváncsi, hogy miket szerelek és mifélékkel kerültem közelebbi kapcsolata. Szerinte elárulom neki, hogy mi minden került a kezeim közé? Azt, lesheti! -Miért ennyire fontos, hogy milyen melókat találok magamnak, _idekint_? – most soroljam, hogy bőven akad a vízhálózaton javítanivaló? Vagy egy eltört felfüggesztést kell néha megerősíteni a leshelyen? Pazar! -Van mindig valami meló. Halászni, vadászni… gyűjtögetni. – Ezt se fogja szó nélkül hagyni, de legalább olyan kifejezéseket használok, amiket talán ért és nem kell külön részletekbe mennem. Közben a leugrott ékszíjat visszateszem a helyére, és a szerszámait is a dobozába. A kezem megtörlöm az egyik rongyba, majd a ruhámra is kerül belőle egy kevés. A megszokás, nagy Úr! -Nagyon furcsa volt, de kezdek hozzászokni. – Mást amúgy se tehetek, -mert-, ha ezen merengenék, akkor egy idő után be is csavarodnék! -Az én időmben is voltak hiper-szuper kütyük, de én jobban bízom a hagyományos felszerelésben. Ami el tud romolni, az el is fog!… Mert, minél bonyolultabb a mechanikája, annál több a hiba-faktora. – Ez már tapasztalat nálam, így nem is mondok vele újat. A lánynak talán, de magamnak kevésbé. -Te itt születtél?- kérdezek rá, mert az az érzésem, hogy nagyon úgy fest. – A Városban laksz?- érdeklődöm én is, mielőtt még azt hinné, hogy még beszélgetni se tudok, nemhogy megszerelni ezt a halom „remekművet”, amit „tesztelés”- címen, majdnem az egész mezőt felgyújtotta. A műszaki csodák ne-továbbja!
Egy kis remény ösztönző, de a sok veszélyes. Egy szikrányi elég, de kordában kell tartani.
-Aha... - Olvastam egyszer valamit ezekről de már akkor sem tudtam mihez kötni, így elengedtem. De szóval nagyon földi, értem. -Hát szerinted úgy jövök tesztelni nem vagyok tisztában a géppel amit fejlesztenek? - Nézek rá értetlen, hogy Ő hogy szokott dolgozni? Bár lehet az átlag durr bele semmi felkészüléssel, ez sok mindent megmagyarázna, tény. Mivel nem tudom ellenálló és azt se igazából mit dolgozik, de szerelni szokott így logikusan gépésznek vagy hasonlónak gondolom a hajóról. Bár tény, katonásan néz ki, de ez nem zárja ki tudna kérvényezni bármit. Ergo vállat rántok és nézek rá. -Hát próbáld meg, mi történik? Maximum elutasítanak, de ha nem akkor csak nyerhetsz. - De komolyan, néha nem értem az embereket. Én tudom ha kérek se kapok, mert próbáltam. De akire nem pikkelnek az miért nem él a lehetőségeivel? Talán emiatt is érdekelne miket szokott amúgy szerelni ha már ilyen "ezermesternek" vallja magát. -Hát mert szerintem sincs itt munka, szóval gyanús vagy, jól látod. - Csodálkozik ferdén nézek rá mikor össze vissza hantázik és terel itt nekem? Aztán beközli benszülötteset játszik. -Perdainak képzeled magad vagy mi van? - Ez most komoly? Erre engedélyt sem kapni... mármint csak úgy kimenni a városból, ugye. Egyre inkább az a balsejtelmem ennek a csávónak annyi köze sincs a kancelláriához mint nekem. A rohadt életbe.... Bár itt nincs senki, szóval talán, TALÁN nem lesz ebből bajom. De hogy arra hogy kérdezzek rá ismeri-e a testvérem anélkül lelőne a fenébe, nos... kihívás. Először inkább kielégítem a kíváncsiságom kicsit, ha már alvó volt. Utána is ráérek öngyilkos merényletbe kezdeni. -Ez tény, de egy jó szoftverrel működik az sokáig. Azért manuálisan mindent csinálni felesleges és fárasztó is. - Én ennek a világnak a szülötteként máshogy gondolom, ez hamar kiviláglik. -Igen, a Dominiumon jobban mondva, ugye. Jelenleg igen, itt lakom. A Perda olyan mint a Föld volt? - Óvatosan fogalmazok, mert nem szeretek információkat telibe megosztani magamról, nem szerencsés, szóval vissza is terelem a szót inkább semlegesebb dolgok felé. -Briana vagyok. - Teszem hozzá amolyan bizalom jeleként, hogy na... legyen, haverkodjunk.
Gratulálok, John! Most aztán, vállon veregethetném magam, amiért megint belenyúltam egy olyan témába, amiből már jól nem jövök ki! -Öö….hhmm… azt nem mondtam. – A látottak alapján halvány dunsztja sincs, hogy ez a halom ócskavas miként működik… Működik a fenét! Még, ha működne! De már nem részletezném, hogy inkább tűnik sebtében kihelyezett Csősznek, mint tesztelőnek. Jobban járok, ha nem is akarnám kifejteni, mit szűrtem le az eddig látottak alapján róla. Csak utálok vitatkozni… rohadt meleg van. -Attól, hogy te nem tudsz olyan melóról, amit itt lehet csinálni, az már nem is létezhet?- Erre már majdnem felröhögök. Az információkat magamról nem osztottam meg vele, mert nem is akarom, de látszik, hogy eléggé szűk-látókörű a témában. Attól, hogy most nem látszik rajtam, hogy dolgozni szoktam, nem jelenti azt, hogy soha nem is csináltam semmit. -Képzeli a franc! Dehogy vagyok Perdai! Csak itt élek… ahogy itt szokás mondani. –Lehet nem figyelt akkor, mikor közöltem, hogy a Földön születtem? A Perdán tartózkodom jelenleg, de eszem ágában sincs őslakosnak vallani magam. Még csak az hiányozna, hogy festékkel rajzolnék magamra kopoltyúkat, hogy jobban beilleszkedjek közéjük. Elmentek nála otthonról! -A saját kezedben nem csalódhatsz, ha nekifogsz valamit csinálni. De egy kütyüvel, ami egy rakás dróttal és áramkörökkel működik, azt cseszheted, ha bekrepál, amikor a legnagyobb szükséged lenne rá. Arról nem beszélve, hogy ha energiaforrás híján vagy, akkor inkább használható ajtótámaszként a hi-tech cucc, mint ami eredetileg lenne a funkciója. – Ezt is rövidre zártam szerintem, mert amúgy sem tudna meggyőzni, hogy másként gondolkodjak, mint amit, tapasztalatból tudok. Úgy vélem, hogy elég sok mindenben különbözik a véleményünk, de nem is baj! Rohadtul unatkoznék, ha minden egyforma lenne, és ugyanaz a monotonság venne körül, amit eleve utálok. Szeretem a változatosságot, és ebben a lányban van valami életrevaló, tűzrőlpattant lelkesedés. Ritkán futok bele hasonló kaliberű nőszemélybe, akinek legalább van véleménye és nem is fél kimondani. Azok odafent, a „repdeső lakásaikban”, egy túlspilázott életstílust ajnároznak, ami után nem is csodálkoznék, hogy egy napon arra sem emlékeznének, hogy kell kinyitni egy kilinccsel rendelkező ajtót, amin nincs semmi kijelző és villogó szarság. Brutális! -Nem vitázom, mert van amit könnyítenek a feladatok elvégzésénél, de aztán már nem sokat tudnék az előnyükhöz sorolni! Mindegy is… - vonom meg a vállam rá, mert ezen aztán téphetnénk a szánkat jövő hétig, hogy valamiféle kompromisszumra jussunk a véleményünkben. Úgyse tudna meggyőzni. -Ahhh! A „bádog- kaszni”-ról, odafent?!- mutatok az ég felé, mikor meghallom, hogy a Dominiumra tartozik. Gondolhattam volna! Bár reménykedtem, hogy nem onnan érkezett. Gyanús is volt… Most már vágom, miért! -Minden együttérzésem!- vigyorgom el magam, ahogy meghallom ezt az infót róla. Most már nem csodálom, hogy ilyen gyanakvóan méregetett engem, mikor idejöttem segíteni neki. Kezdem azt hinni, hogy a bolondját járatja velem és csak terel…. csak terel…. csak terel. -Olyannak?… Inkább nevezném egy sci-fi film, és egy korai Jura-korszak egyvelegének ezt a helyet, mint a Földhöz hasonlatosnak. De ettől izgalmas ez a hely! Szerencsére más, mint a szülőhelyem volt. Több itt a…az ismeretlen. –Majdnem elszóltam magam, de még időben korrigáltam a bakimat. Most akkor itt lakik a Holdon, vagy odafent az Állomáson? Minden nőnek érzéke van, hogy körbeírjanak mindent, ahelyett, hogy egyenesen kimondanák? Ez valami genetikai kód náluk? Soha nem fogom megérteni…. Mire ezen végigfutnak az agytekervényeim, akkor érkezik a következő nem várt személyesebb információ. Kicsit habozok, mielőtt én is bemutatkoznék neki, de ha már így alakult és – alapjában véve még nem téptem ki a hajam tőle- így, egy kis meglepett csendet követően a kezem nyújtom felé, régi földi szokás szerint. Sokat nem várok, hogy el is fogadja a jobbomat, de ez már csak így megy nálam, -ahogy, anno- két ember között, mikor bemutatkoztak egymásnak. Legalább idáig is eljutottunk. Alakul… -John.- csak így, lazán… Semmi faxni!
Egy kis remény ösztönző, de a sok veszélyes. Egy szikrányi elég, de kordában kell tartani.
-Milyen diplomatikus... - Fogadni mernék Ő is lenéz csak mert nő vagyok és olyan dolgot tesztelek ami tudtam nem fog működni, más kérdés nem tudom megjósolni mi adja be a kulcsot leghamarabb. De már megszoktam, nem is érdekel, hisz amit akar rólam, elég ha én tudom értek hozzá és had ne kelljen más munkáját sajátomnak éreznem, ennyi. -De igen, de akkor sem válaszolsz mi is az amiről tudnom kéne Mr. Nyilvánvaló. - Dehogynem van sok olyan hú de titkos de hasznos munka idekinn amibe nem vagyok beavatva, ám nem ezen volt a hangsúly. Forgatom a szemem, hogy értem én hogy ki akar térni a válasz elől de azt is vegye észre átlátszóan csinálja. -Én is itt élek de nem megyek puskával pillangófejűre lőni... - Szerintem fura is, bár ha a puccos perdai étterem ezért fizet neki végül is... de látszik nekem magam a vadászat fura. Hogy lelő valami élőt... hogy megegye. Mesterséges élelmiszeren nőttem fel, számomra ez furcsa. -Hát akkor hajrá, de tudod ha felkészült vagy akkor nem leszel semmi híján hogy működjön. Én amondó vagyok. - Azért nem kivitelezhetetlen a dolog. Nem az erdő közepén kell műszert gyártani vagy akármi mást és rendben is vagyunk. Mondjuk én nem is valami kis apróságra gondoltam, hanem úgy általában a gyártásra meg a sokszorosításra, mondjuk a ruhák varrására és hasonló. Hát most kézzel varrjuk meg az összeset? Szép is lenne. Látva továbbra sem vagyunk egy hullámhosszon nem firtatom a témát, annyira nem szívügyem. Kevés dolog az ami azt illeti, be kell valljam. Ahogy pedig a Dominiumot jellemzi pislogok párat, de ööö bólogatok. -Arról igen. Mint az emberek úgy... nyolcvan százaléka a koromból. - Préselem a szám, mert itt biza' Ő a kisebbség a földiségével. Bár mostanában egyre többeket olvasztanak ki a jeges fogságból, de hát akkor sem mondanám sokan vannak. -Kösz. - Kivételesen elfogadom az együttérzését, szerintem jobban jártam volna ha a földön születek. Bár akkor a szüleim miatt eleve nem kerülök a fagyi-programba, ergo a fene se tudja. Mindegy, jobban érdekel a perda és a föld közti hasonlóság, avagy különbségek. Nem teljesen értem azonban a hasonlatát, a sci-fi még hagyján de mi az a Jura-korszak? Aztán csak nevetek, mert mi ez a válasz?! -Hát tudod, amíg fel nem fedezzük a holdat addig bizony ismeretlen marad! De ha szerinted itt jobb akkor elhiszem. - Tetszik itt, amúgy. Hiányzik a hajó egyforma kellemes hőmérséklete, a kényelme, de a Perdának is vannak szép aspektusai. Na de ha már "bizalmamba" fogadtam az ipsét akkor legalább a nevem tudja meg, ha nem is a teljeset logikusan, de a keresztnevem. Habozva, de Ő is bemutatkozik, a kezét én nézem egy darabig de úgy döntök elfogadom. Erősebben is fogok rá, nem vagyok én törékeny érezze csak, majd bólogatok. John. Legalább annyira tucat neve van mint nekem ha nem tucatabb, könnyű lesz megjegyezni. Egy darabig nem szólalok meg, inkább jobban a szerelésre figyelek, de ez nem jelenti nem vagyok hajlandó beszélgetni ha érdekli valami vagy csak nem bírna valamit magában tartani. Igaz szerintem olyan lehet mint én, ha dolga van dolgozik, nem fecseg, de hát no... ráérünk, én legalább is mindenképp.
-A fene diplomatikus! Így is gondolom, ahogy kimondtam! – mi a frász van ezzel a csajjal? Úgy dobálózik nekem a szavakkal, mintha céltáblának nézne! Gondolja, hogy direkt gúnyolódom vele? Totál zakkant a nőszemély! -Kíváncsi vagy? – tárom szét a karom. – Ha elmondom, akkor leszállsz erről a témáról? – nézek rá, de nem tudom vigyor nélkül kimondani. – A hegyekben lakom, és van olyan, mikor tüzelőt aprítok, vagy a víztározón melózom, ha éppen akad rajta munka. Elégedett vagy a válasszal?- azt már nem teszem hozzá, hogy pontosan mi okból csinálom mindezt, mert nincs hozzá köze. -Az te vagy! – szélesedik ki a vigyorgásom. Még-hogy, puskával pillangófejűre! Ha még tudná, hogy miket szoktam távcsővégre kapni, elakadna a lélegzete! De, biztos, hogy felvágósnak tartana, ha elmondanám. Akarja a franc kikotyogni neki a valódi kilétemet! Aztán meg főhet a fejem, ha a Kancellária fűtene a seggem alá! -A felkészültségnek kevés köze van a lehetőséghez! Ha nincs alkatrész, akkor csinálhatnék bármit, akkor se lenne belőle énekes-halott! – legyintek rá, de ezzel se tudom, hogy mit ért belőle. Talán neki természetes, hogy sok minden a keze ügyében van, de az ellenállók nem bővelkednek akkora készlettel, amivel mások. Főleg a „bádogállomás”-on, ahol a modern kütyük is halomba állnak a raktárakban. Amúgy meg nincs a csajjal semmi bajom! Az eddigi találkozásaim során ő talán a második, akinek esze is van, nemcsak tehetsége, a többiekhez mérten. A bemutatkozásig is eljutottunk végre, és a kezemet is elfogadja. Vártam, hogy „pipiskedve” érinti meg a jobbomat, de meglepetésemre, elég határozott kézfogással illetett meg. -Van erő a kezedben. Karakán csaj vagy! – elismerően nézek rá, bár kicsit túloztam az erőt illetően, de ahhoz képest, tényleg „emberes” volt a szorítása. -Igaz. De, jobb itt, mint odafent! –mutatok az ég felé, és biztos vagyok benne, hogy érti a célzásomat. - Van pár szép hely és a kilátás sem kutya! – ezt már csak mellékesen közlöm, de szó, mi szó, gyönyörű a táj a hegytetőről nézve. Belátni a Tengerig, ha az idő is kegyes hozzánk. Közben figyelem a mozdulatait, amivel ügyködik. Soha nem voltam olyan, aki egy nőt kevesebbnek tart egy férfinél, és most sincs bennem efféle gondolat. Inkább érdekelne, hogy miért pont ezzel a halom ócskavassal foglalatoskodik, ahelyett, hogy egy hiper-szuper „önjáró kütyüvel” csinálná a tesztet. -Jártál már odafent a hegyen? Mert akkor tudod miről beszélek! – ez sem valami frappáns ismerkedési szöveg, de azért ismét rákérdezek, hátha többet árul el magáról. Persze, ez vissza is érvényes lehetne, ha nem lennék ennyire óvatos. Nem tudhatom, hogy kiféle és pontosan kikhez is tartozik. -Nem messze ismerek egy apró Falut. Talán ott is jártál?- csak nem hagyom annyiban a kíváncsiskodásomat. Talán nem lenne rossz, ha Briana-val lehetne tartani a kapcsolatot, mint lehetséges segítség. Nem lehet tudni, mit hoz a holnap, és a jövő. Az meg csak plusz, hogy kezdem megkedvelni a pimaszságával együtt.
Egy kis remény ösztönző, de a sok veszélyes. Egy szikrányi elég, de kordában kell tartani.
Hogy kikéri magának ezt a diplomáciát... csak felszalad a szemöldököm, de nem mondok semmit. Felesleges. Amikor viszont kapok egy választ csak nézek rá. Meglehet tényleg így van, de minek aprítja Ő mikor van erre gép? A víztározó más, az már műszaki ismeretes is. Fura pasas, de tekintetem elárulja, hogy legyen. Értetlen nézek rá a puska-pillangófejű kombinációra, hogy én lennék nem Ő. -Nem szoktam vadászni. - Ha eddig valami miatt nem tudta volna felfogni, mit magyarázok, akkor szájbarágósan közlöm. Szegény pára nehezebb felfogású, van ez így. De egyre kevésbé gondolom ellenálló, hát tuti meghalt volna már odakinn, lelövik vagy valami. Na mindegy. -Énekes halott? - Azt se értem mit beszél, a halottak nem énekelnek és mi köze van ehhez az alkatrészeknek? Teremtőm ez a csávó nagyon durva. Vagy akkor csak tudjam le azzal földi? Lehet azt kéne. Ennek ellenére határozottan rázok vele kezet, nem vagyok én holmi finom leányka. Préselem a szám a megjegyzésére, hogy hmm, erre mit mondjak. -Meglehet. - Nem szégyellem de kijelenteni se szoktam, se férfiak se nők nem tűrik, más okokból. -Részben. Részben ott jobb. - Fenn kényelmesebb, biztonságosabb is szerintem, de hát részletkérdés. A kilátás kapcsán sem értem teljesen, én csak az űrhajó kilátását élveztem eddig, itt nem mentem magas területre, lévén nem is lehet. -Milyen szép helyekre gondolsz? - Az mondjuk érdekel, egyszer talán majd megnézhetem, meg szeretném. A kutyás megjegyzést már el is engedem, kezdem megszokni a sületlen hasonlatait vagy... mijeit. Inkább szerelek, csendesen, mert szokatlan nekem közösen teszem és beszélgetnek is velem, de elutasító nem vagyok. Aztán csak rázom a fejem. -Nem, én csak a Városban voltam. Ennél messzebb nem. - Nem is tudnék menni elvileg, nem is próbálkoztam. -Falut? Én azt se tudtam van itt valami falu... de az perdai falu? Az veszélyes, nem kéne arra mászkálnod, gondolnak egyet és feláldoznak az istenüknek mert miért ne... - A kutatóállomásról tudok, az nincs olyan nagyon messze, már az egyik, de hogy falu? De érezhetően én tartok a perdaiktól, mások, fejletlenebbek, barbárok. Az emberek se jobbak, szó se róla, velük más a baj.
-Egyből gondoltam. – ez a mondatom lehet, hogy kicsit úgy hangzott, mintha gúnyosan mondanám, de semmi ilyen szándékom nem volt. A látottak alapján fel sem tételeztem, hogy harcos beállítottságú, bár a nyelve élessége van olyan „halálos”, mintha egy fegyver lenne. -Egy szólás…. régről. Nem fontos. – A megemelkedett szemöldökét látva, annyira nem magyaráznám, mert lehet, úgysem értené ezt a régi Földi dolgot. Az elismerő dicséretem se úgy „sül” el, aminek szántam. Talán kerülnöm kellene a kétértelmű megjegyzéseimet, még mielőtt félreértené ?Azt hiszem, hogy igen… -Szép helyek? Van pár! Például a hegygerincről belátni a Tengert, és a Lápot. A távolabbi Szent-Tó-ról nem is beszélve, ami lélegzetelállító! Ezeket sem ismered? – meglep, hogy kevés helyen járt még, de ha kedve lenne, akkor szívesen megmutatom neki ezeket a szépségeket. Sokat járok mindenfelé, de én sem jártam be minden területet, amit szívesen megnéznék még. -Elorak. Igen, perdai. – bólintok rá, de a következő mondatát nem tudom mosolygás nélkül fogadni. -Miért áldoznának fel az ottaniak az Isteneiknek? Ezt honnan hallottad?- derültséggel hallgatom szavait, bár abban se vagyok biztos, hogy ezt nem viccnek szánta. Sok minden kering az őslakosokról az emberek között, de azt még nem tapasztaltam, hogy áldoznának „égieket” az oltárukon. Ki találta ezt ki?! -Egyáltalán nem tesznek ilyet a perdaiak. Inkább valami félreértés lehet a hátterében ennek a hiedelemnek. Nem gondolod? Láttál egy ilyen esetet is, hogy igaznak véled?- érdekes, hogy az emberek a Földön is hajlamosak voltak a pletykáknak hitelt adni és sokszor nem jártak utána a valóságnak. Briana is, hasonlóan a többi emberhez a szeme helyett a fülére hagyatkozik és igaznak vél olyat, ami egyáltalán nem igaz. Talán ha látná a saját szemével, akkor talán ő is látná, hogy alaptalan a félelme a perdaiakkal kapcsolatban. Inkább a Kancellárok és az ottani törvénykezések adnak okot arra, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül áldoznak fel egyéneket a céljaik eléréséhez. Igaz, hogy ha az ellenkezőjét állítják az emberek félelmeire alapozva, akkor elég nehéz bebizonyítani az igazságot. Aki nem külső szemmel nézi a tényeket, az nem biztos, hogy látja a háttérben megbújó cselszövéseket. Ezért, az lenne jó, ha azokban, akikben egy szikrányi kis kétely felmerül, azok utána járnának az igazságnak és nem behunyt szemmel követnék mások szavait. -Ha van kedved, akkor szívesen megmutatok neked pár olyan helyet, amit magad dönthetsz el, hogy szépek-e. Saját szemeddel nézd meg!- ez rajta múlik, én segítek neki, -ha kéri-, mutassak olyan helyeket, amiről még nem is hallott. -Persze, ha nem tartasz attól, hogy velem légy egy pár napig.
Egy kis remény ösztönző, de a sok veszélyes. Egy szikrányi elég, de kordában kell tartani.
Nem akadok fenn azon rögtön látta nem vagyok egy vadászó típus. Noha kiérezni vélek belőle némi lenézést, avagy negédességet nem veszem fel, azon én már rég túl vagyok hogy ilyen semmiségek megzavarják lelkem tengerét. Az már inkább furcsa láthatatlan kérdőjeleket rajzol a fejem köré, hogy énekes halott vagy mi, de mivel közli valami régi szólás magam is elengedem, ahogy azt is mennyire vagyok karakán szerinte. Az viszont felkelti az érdeklődésem hogy milyen szép helyekre utalgat. Ha egyszer elszökök, ugye... -Nem. Mi a láp? Meg mitől lélegzetelállító egy tó? A városban is van, szép, szeretem, de azért nem akasztja el a szavam. - Vagy csak én vagyok érzéketlen már, ki tudja, ez semmire sem bizonyíték, de ha egy pasas nekem egy tóra mondja gyönyörű, nos érdekel mitől az. -Az falu? Nem az a fővárosuk vagy mi? - Bár nem értek hozzá, ez tény, nem is igen érdekelt eddig, mert olyan pletykákat hallani hogy csuda, én meg ugye nem is mehetek, teljesen mindegy nekem. -Nem tudom, beszélnek mindenfélét a piacon... de olyan áldozni való vagy, csak mondom, rád nézek és hmmm... ez olyan áldozni való fazon, hmm! - Simogatom az állam míg magyarázom, de nevetek a végére. Nem tudom milyen az, de ez a John még lehetne is. -De amúgy tényleg furák... - Teszem aztán hozzá komolyabban, hogy csak félig volt vicc. -Jaj nem, perdait se láttam még. Avagy ha igen totál embernek nézett ki. - Legyintek hogy nem én leszek az új perdai-kutató barátja. Amíg a Városban ragadtam és a lábamon ez a csoda lábperec nem igen izgat megismerjek lázasan egy perdait. Nem is érteném mit mond, hacsak Ő nem beszéli az én nyelvem. Az emberekkel sem beszélgetek így... John most egy kivétel. -Jó lenne... majd egyszer elmegyek veled John. De nem hagyhatom el a várost még jó darabig. - Mondom az igazat, én remélem egyszer lekerül rólam ez a vacak, bár egyértelmű akkor szökök. Avagy... szöknék ha lenne hova meg kihez, mert Briannel ki tudja mi van, annyi bizonyos, hogy itt már nincs. Egyedül bolyongani az erdőben meg elég kellemetlen lenne, ahogy John maga is megjegyezte nem vagyok vadász alkat... még a végén valami megenne. -Az nem zavarna, tőled könnyebben megvédem magam mint egy állattól! - Nevetek, mert hát nem fogok csak úgy lelépni egy vadidegen hapsival az erdőbe. Érdekes is lenne. Meg hát erre nem is kapna más se engedélyt nem hogy én. Egy katona talán. Közben ahogy elnézem ki is hoztuk a maximumot ebből a szutyoktengerből, hm. -Na lássuk... - Mondom, majd a tabletemen újra beindítom. Eleinte nehezen indul neki de aztán egyenletesen duruzsol, úgy néz ki jó értékeket is mutat, el is mosolyodom. -Hah, na ez is pipa. Kössz. Így lényegesen gyorsabban végeztem. - Biztos lett volna jobb dolga is, nem is teljesen értem minek maradt, de lehet imád bütykölni, ki tudja. Akinek munkája könnyen lehet hobbija. -Jössz vissza a Városba? - Kérdezek rá, mert még nem sötétedik de nem is feltétlen várnám meg, no meg gondolom arra tartott.
Különösebben nem lepődöm meg azon, hogy nem egy harcos alkat a nő. Nem is szóltam le, bár a válaszom hangsúlya kicsit másként hangozhatott, de üsse kavics! Nem ez az első bakizásom, amióta itt vagyok vele. A szép helyekről is különbözhet a véleményünk, mert rá is kérdez, hogy mitől tartom annak. Nos, ezt nehéz elmagyaráznom, és keresni is kell a szavakat, hogy körbeírjam a látványt. -Ha meglátnád, akkor te is ezt mondanád rá. Ezek szerint, nem jártál sokfelé-ahogy gondolom-,így ideje lenne pár helyre elmenned, ahol olyan látványban lenne részed, amiről álmodban se képzelted, hogy létezik. Meg aztán nehéz elmesélni a fényeket, ami varázslatossá teszi a helyet. - ahogy kimondom a szavaim, akkor esik le, -szinte koppan- Briana a városon kívül aligha járhatott máshol. A perdaiakról is elhiszi, amiket hall, és meg is mosolyogtat a feltevése, amiért engem feláldoznának, ha oda mennék közéjük. -Na, szép! Áldozni való fazonnak nézek ki?! Remek!- nevetek fel -Ezt még nem mondták nekem! De, majd észben tartom!- vonom meg a vállam és hallgatom tovább a szóáradatát. Aztán, hogy felvetettem neki a pár napos "utazgatást", eszembe se jutott volna, hogy nem hagyhatja el ezt a körzetet. Ez asz információ megemeli a szemöldökömet, de megvárom míg befejezi a mondatát. Elsőre azt hittem, hogy csak ugrat evvel, de elég komolynak hallatszott a "...De nem hagyhatom el a várost még jó darabig". Mit csinálhatott, hogy ennyire őrzik? Ha rákérdezek, akkor felelne? Hmmm... -Majd egyszer? Miért? Miért nem most?- nem tudom megállni, hogy ne kérdezzek vissza. Fogalmam sincs mi oka lehet arra, hogy ne induljon felfedezni az ismeretlent... -Valamilyen büntetésben vagy? -esetleg ráhibázom a dologra, de amúgy semmit nem értek abból, hogy miért ne tehetné meg, amit szeretne. Közben újraindítja a "halom ócskavas" gépezetet, ami be is indul. Egy pár percig hallgatom a motorzajt, majd visszazökkenek a jelenbe, mikor a városról esik szó. -Ööö...én nem megyek a Városba. Nem hinném, hogy... szívesen látnának engem. Egy magamfajta figura, nem való oda. Szabályok és elvárások közé. - mosolyodom el erre is, de abban is biztos vagyok, hogy nem érti miért mondom ezt. Lehet, hogy megrökönyödik a következő szavaimon, de ha nem mondom ki, akkor még ennyit sem fog érteni, amit eddig. -Nem tartozom a Városiakhoz, és nem is szeretnék. Mondjuk úgy, hogy... az ellentétes nézetűekhez tartozom. Ezért is kerülöm azokat a helyeket, ahol korlátozzák a személyi szabadságom. De, ne vedd magadra! Veled abszolút nincs bajom! - korrigálok, mielőtt félreértené a szavaimat. A Kancelláriával van bajom, és a törvényeikkel, ami minden létező módon alárendeli az embereket a saját maguk hasznára. S ráadásul még jópofát is vágatnak a szerencsétlenekkel, hogy úgy érezzék ez az ő javukat szolgálja! Képmutató banda! -Nincs-mit! Szívesen segítettem. - rakom vissza a szerszámot a helyére, majd arrébb állok, hogy a gép útjából kikerüljek. Lehet, hogy a nő indulni készül, bár nem lenne ellenemre a továbbiakban a társasága. Igaz, hogy a Városba nem megyek be, de a kapujáig elkísérhetem, ha szeretné. A jelen helyzetben nem hinném, hogy kedve lenne még velem lenni, de láttam már csodát! -Elkísérhetlek egy darabon. Még ráérek, ha nem rohansz vissza... Ha beleegyezik, akkor vele tartok, -de ha nem-, akkor elköszönök. Bár örülnék, ha még maradna...
Egy kis remény ösztönző, de a sok veszélyes. Egy szikrányi elég, de kordában kell tartani.
-A Várost nem lehet csak úgy elhagyni, Te is jól tudod. - Sóhajtom, mert szerinte nem mennék ha tehetném? Mindegy is. Amúgy is csak felfalna valami vadállat, rút halál. -Hát... én simán feláldoználak egy nagyobb jóért. - Pislogok rá ártatlan, hogy hát igen, olyan feláldozni való alapanyag... fő a kedvesség és az őszinteség nem igaz? Bár hogy miért nem hagyhatom el nos... semmi okuk nem lenne engedélyt adni, nekem pláne - Mert nincs rá engedélyem. - Zárom le ennyivel, mert nem akarok magyarázkodni. Fene szereti csinálni. - Az élet maga egy büntetés John! - Horkanok fel, büntetés... így is lehet hívni. -Ühüm... - Én nem mehetek el, Ő meg jobb ha nem jön be? Hah, most vagy be se jöhet mert elszökött vagy... inkább nem akarom tudni, az ember nyugodt szívvel tagad ha tényleg nem tud semmit. De csak kifejti... baszki. Tudtam vaj van a füle mögött jelentsen ez a földi izé bármit is. -Aha... Tudom. Nekem se veled. Legalább is azt hiszem nincs azért ne bízd el magad. - Ahh, egy lázadó... elszökött. Remek! Meglátnak vele annyi nekem. Úgy rákérdeznék ismeri-e Briant, de attól tartok Ő csak csavargó, aki elvan a maga kis világában idekint. -Nos John, aki nem ide tartozik ideje mennem. Egyikünknek sem jó ha a másikkal látják. Ah, időre kell vissza mennem, de... jó lenne majd még találkozni. Ha nem küldenek vissza a Dominiumra, akkor fogunk is. Általában ide jövök tesztelni, hetente-kéthetente egyszer. - Lássa nem ódzkodom, jövök még erre fele, már azt is tudja mikor, ha gondolja. Én nem tudom merre keressem, de Ő tudni fogja merre talál. Inkább elköszönöm itt, lévén nem akarom gondja legyen ebből - ezt neki is mondom hogy így biztonságosabb neki - de majd még beszélünk ha jön. Legközelebb ki tudja, akár seftelhetnénk is! Nem lenne ellenemre...
xDDD //
