Csak nézem a férfit, hogy miket hord itt össze? Mármint érzékelem, hogy értékeli a citrusos illatot, amit kapott, csak az utána jövő rész nem világos. Miért kellene a hegyet elárasztani citrusos illattal? Utána meg a perdaiakat úgy állítja be őket, mintha valami természetvédő faj lennének, s a rongálót jól megbüntetik a tettéért. Ráadásul szerintem a perdaiak is örülnének, ha eltűnnének a nagy veszedelmes dögök a tápláléklánc csúcsáról. Szóval nekünk embereknek nem kellene beleszólni a perdai vadászatba? Rájuk kellene hagynunk? - Rendben, majd észben tartom - tudom le ennyivel a férfit, egyelőre úgy vagyok vele, hogy a perdaiaknak nem kell attól tartaniuk, hogy a citrus illattal kiirtom Perda állatvilágának felét. Meg nincsenek romboló szándékaim, s a vadászatot szívesen meghagyom nekik. Addig sem kell a saját bőrömet vinnem a vásárra. - Persze, hogy az. S maradjon is úgy. - nézek rá a férfire, miközben egy kisebb mosoly felfedezhető ajkaim szélén. Utána meg olyan dologról beszél, ami remélem nagyon későn fog nálam bekövetkezni. Nála bekövetkezhet hamar, ha már ennyire mondja. Remélem hogy egyszer lehiggad, s akkor talán jutna időnk azon töprengeni, hogy miként jutunk ki. Vagy egyszerűen, hozzáfogunk a szavalás helyett cselekedni végre. - Ami azt illeti, nem hinném, hogy kivételes nő lennék. Vannak biztosan nálam sokkal szebb nők, akikkel találkoztál életedben. - mondom vissza a válaszom, s továbbra is reménykedek, hogy csak végére érünk a témának. Tekintetem sokkal inkább nézi a kijutási lehetőséget. - Egészségedre – jön tőlem teljesen természetesen, ha már itt mondja nekem, hogy emberi és perdai nőkre fantáziál. Csupán egy bökkenő van, hogy még mindig itt vagyunk a csapdában. Ezután végül eljön a pillanat, hogy sikerül a partneremnek megtalálni az útat az összpontosításhoz. Első sorban felajánlom én neki a feljutást, de ezzel csak annyi történik, hogy alá kerülök. Nem éppen kellemes érzés. Ott a víz és a sár. Ennél több iszap pakolást nem is kaphatna az ember, csakis itt. Viccesnek találom a helyzetet, hogy a sors ellenem dolgozik, de nem adom fel. Feltápászkodok, s egyetértve Henryvel most rajtam a sor, hogy feljussak. Kíváncsian várom, hogy neki milyen elborult ötlete van arra, hogy miként jut ki ő. Meglepő, hogy milyen könnyedén feljuttat, s én biztosan megkapaszkodok, hogy nehogy ráessek és visszajussak abba a gödörbe. - Szóval Sáros Popi, rendben. De a tiéd se különb. - naná, hogy én mondom az utolsó szót, már ha engedi. Majd aztán rá összpontosítok, hogy felfogjam, hogy mik a szándékai. Végighallgatom, s nem mondok neki ellen. Ha már ennyire ragaszkodik a gyökér megoldáshoz. A nyolc óránál levőt kellően megrázom, de érzetre felfedezem, hogy cseppet sem mozdult a helyéről. - Azt tudod, hogy most a sáros kezem a legnagyobb baj. Nem tudok benne megkapaszkodni, s hozzád sem fog elérni.
- Mindig van mindenkinél szebb. - Vonom meg a vállaimat, még ha esetleg egy nő nem is erre a válaszra számít, hanem a biztosításról, hogy nála bizony nincs szebb. Mondjuk Aine lehet nem ilyen nő vagy jól takargatja ezen énjét. De attól még igaz, amit mondok, mindig van szebb, értelemszerűen a férfiakra is igaz. Nem kellene messzire menni - na jó, jelenlegi helyzetünket tekintve de, messze kéne -, hogy találjunk és a szépség nem minden és kivételesség alatt nem is ezt értettem. Ám a témakört én is letudtam a szavaim végét lezáró vállvonással. Ezután inkább a kijutással foglalkozunk, ami némi malőr és újabb csobbanás után de részeredményeket hoz: Aine kijutott. Kettőből egy, haladunk! Már csak nekem kell kijutnom, ez viszont nehezebb dió lesz, mert hát nem csak a gödör fala sáros, de én magam is, ahogy erre felhívja a figyelmemet s mosollyal reagálok rá. Adom az instrukciókat, hogy mit próbáljon meg, nagyon bio-kötelet próbálván eszközölni, de sajnos az a gyökér jobban kapaszkodik, mint innen látszott. - Igen, már látom.. - Felelek neki, de közben már a lehetőségeimet latolgatom. Arra megyek, amerre próbáltam kijutni korábban is, mikor ő tartott nekem bakot. Az a kiálló gyökérdarab talán annyira nincs messze, de odáig fel tudnék jutni... Új taktika kell, nincs mit tenni, itt ki kell mászni. Nehezíti a helyzetet, hogy vagy derékig ér a víz és így a gödör fala is mállékonyabb, ahol a vízben áll, ezért derékmagasságtól felfelé próbálok előbb a falba mélyedést vájni, meg feljebb is három helyen, hogy legyen a kezemnek is kapaszkodója. Ezek még nem omladoznak ennyitől, szóval bizakodó vagyok. Majd a víz alatt jó térdmagasságban vagy valamivel tán feljebb is próbálok a cipőm orrával is kialakítani egy ilyent, ami elég mély ahhoz, hogy arra állva feljebb tudjam lökni magamat...
//Páros: ... szerencsém van, a kialakított kis kapaszkodók és belépők épp annyi ideig kitartanak, míg el kell viselniük a súlyomat, elérem a gyökeret is, ami biztosabb fogódzó és ugyan sietős meg kapkodós a mozdulatsor, szó szerint értendő, hogy szerencsém volt, de feljutok, hogy egy pillanattal később beomoljon az a rész is a gödörbe, ahol az előbb voltam. Én viszont olyan elégedett arcot vágok mellette, fent ácsorogva, mintha mindent így terveztem volna el. Páratlan: ... lehetne rosszabb is. Nagyjából megvan a felkapaszkodás, de az utolsó lépésnél enged a sáros fal az egyik lábam alatt, megcsúszom és próbálok ugyan új támasztékot kivájni a cipőm orrával, nehezen megy s kezem is csúszik. Válltól felfelé már kint vagyok, ami elég lenne, hogy felhúzzam magam, de nem ilyen csúszós terepen. Hogy feljussak, mindenképpen kelleni fog Aine segítsége, vetek is felé egy célzatos pillantást - a nők úgy is értik a célzásokat, nem?
Alec Delgado carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
Nem mondok semmit a férfinek, ha már annyira vonogatja a vállát szavai mellett. Én leginkább annak örülnék, ha végre a kijutáson agyalnánk, s nem pedig a szépségről, vágyakról és egyéb témáról szólna. Azt az érzést kelti bennem, hogy a partnerem nem szeretne innen szabadulni, mintha élvezné a dagonyázást. Én valójában már kinn vagyok, hála szerencsére neki, hogy kilökött abból a gödörből. De vajon ő hogyan fog kijutni egyáltalán? Én nem segíthetek neki, mert akkor minden bizonnyal lehúzna. Kezdek rájönni, hogy mi a terve, mikor végre elmondja mit készítsek elő neki. Merem remélni, hogy sikerül neki kijutni, s ennek módja szerint hagyok neki teret. - Valójában az a gond, hogy sárosak vagyunk és csúszunk – szólok vissza neki, ha eddig még nem tűnt volna fel, hogy ő sem tiszta. Nincs ellenemre az iszappakolás, hiszen azelőtt megmártóztam egy mocsárban. Mire az ellenállók helyére érkezem, annál mocskosabb nem fogok tudni lenni. Ez a gondolat mosolyt csal az ajkaimra, miközben várom a férfi kijutását. S jön is a férfi, s negyedik kijut, csak hogy utána a sár miatt ne tudjon kijönni. Itt nagy a baj. - Gyerünk már! Gondolj arra, ha kijutsz mennyi mellet fogdoshatsz majd, ha nem, akkor egyet sem! - próbálok neki az első pár pillanatban drukkolni neki, de úgy tűnik utána, hogy segítségre szorul. Óvatosan odamegyek, majd megteszem a saját erőfeszítéseimet. De mi lehetne az? Hiszen sáros a kezem, s nem volt időm lemosni. Ha a társamat kellene felhúznom, a biztosan megcsúszna rajta a fogás. Végezetül cselekszek, mert a férfinek nincsen túl sok ideje, hogy megtartsa magát.
// 1, 3, 6 - Mi másképp lehetne segíteni rajta, mint erővel? Óvatosan úgy helyezkedek el, hogy tudjam őt húzni. ahelyett, hogy a kezébe kapaszkodnék, inkább a vállánál kapom el a ruhát, s úgy próbálom őt erővel felráncigálni. Volt valami plussz erőt adó dolog abban a perdai ételben, amit Rotemsheltől kaptam. Ha nehezen is, s jól összegyűrve a férfi ruháját, táskáját, ám fogcsikorgatva megvan a felhúzás, s én pihegve kapaszkodok meg egy biztos pontban.
2,4,8 - Előkapok egy ruhát, ami teljesen tiszta, s erős az anyaga.Egy mozdulattal rátekerem a csuklómra erősen, míg a másik végét a férfinek dobom. Mondom neki, fogja meg és csavarja rá a csuklójára, s ha ez megvan, akkor látok neki a húzásnak. Ha partnerem vállai már megvannak, akkor gyorsan váltok, s a két vállánál fogást találva, húzom tovább. Nem egyszerű Citrus Pofát kihúzni, de a végeredmény a kijutás.
5,9 - Naná, hogy a nők nem figyelnek a férfiak jelzéseire, így minden valószínűség szerint, Henry visszacsúszik ahonnan jött. Mikor hallom, hogy újra lent van, akkor nézek óvatosan le, hogy egy darabban van-e vagy súlyos a helyzet.
Aine Zemar carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
- Azt hittem, az a gond valójában, hogy beleestünk ebbe a kicseszett gödörbe! - Mosolyodom el szavaim közben, de nem nézek éppen Aine-ra, mert tekintetem továbbra is kiutat keres, hiszen ő már kijutott, már csak nekem kellene. Nincs messze innen a Rebellium, de váltás ruha nincs nálunk, legalábbis nálam biztos nincs, az övé meg el is ázhatott, ha táskástul esett ide bele. Szerencse, hogy a kütyüket ennél vízállóbbra tervezték, főleg a Perda megtalálása óta. A nedves, hideg öltözettel nem tudunk majd mit kezdeni később, szerintem, de hogy ezzel a problémával foglalkozhassunk, előbb fent kellene lennünk mindkettőnknek. Látok is esélyt a kijutásra, nekiveselkedem, de nem egészen tökéletes a kivitelezés. Ahogy Aine is mondta, sárosak és csúszósak vagyunk, és ha ez nem lenne elég, akkor még környezetünk is az, gyakorlatilag minden, amiben kapaszkodót lelhetnék. Hiába találok rá cipőm orrával egy szikladarabra, kiderül, hogy az csak egy nagyobb földgöröngy volt és súlyomra összeroppanva fordul ki alólam. - Ez... nem... segít! Anyád!... Nem a... tied! - Nyögöm ki neki a választ a motivációjára, szám sarka mosolyba hajlik, a káromkodás pedig egy újabb földrögnek szólt, amelyik nem bizonyult szintén elég tartósnak. Éppen próbálok kikepeszteni nem túl nagy sikerrel, ne most akarjon nevettetni is Aine! Legfeljebb ha visszaesem és megfulladok, jó kedvvel, női mellekre gondolva tettem. Mondjuk inkább fulladnék női mellek közé, de az előbbi verziónál végülis lenne rosszabb halálnem is, szóval így is jó lesz. Vagyis nem, mert nem akarok meghalni itt meg most. Mielőtt teljesen visszacsúsznék vagy szólhatnék Aine-nak, hogy ne csak szavakkal támogasson, megérkezik a segítő kéz, éppen időben és a nő segítségével kijutok, ahol is a gödör szélétől odébb mászom rögtön, nehogy beszakadjon újabb rész és ahogy Aine piheg, úgy én is engedélyezek magamnak egy nagyobb szusszanásnyi időt, hátamra hengeredve elnyúlva a földön. Sárosabb már úgy sem lehetek! - Köszi! - Emelem fel az egyik kezem könyöktől, majd ejtem vissza a mellkasomra. - Megemlítem majd jó pontként! - Veszek még pár nagy levegőt, majd felkönyökölök előbb, azután felülök és felállok. - Menjünk tovább! Hideg lesz így nedvesen, de nincs már messze az egyik bejáratunk. Gondolj arra, hogy vannak meleg vizes tavaink! - Nézek rá derűsen, és könnyedén átsiklok afelett, hogy ha odaértünk, akkor előbb Aine némi elzárásra kerül, míg döntenek a sorsa felől. De segítségét nem fogom elfelejteni, majd viszek neki egy meleg pokrócot és meleg ételt. Ha kém és meg fogják ölni, ennyi emberségesség megilleti őt is, amiért most segített nekem. A meleg vizes tavakat majd kiélvezi, ha nem kell a börtönben meghalnia és nem zakkan bele a lassan, de állandóan csepegő víz hangjába. Ha tovább megyünk, akkor még idelent a föld alatt annyira nem is fogjuk érezni a tél hidegét. Nem kellemes a hűvösség így sem, de beleborzongani a nedves ruha okozta kényelmetlenségbe akkor fogunk igazán, mikor megcsap minket az első szellő, jelezve a járat végét. - Innen még negyed óra... Bírod még? - Nézek rá, magamban annak örülve, hogy legalább a bal karomnál nem érzékelem úgy a hideget, mint a testem többi részén, ennyivel kisebb helyen fázok.
- De szépen becézed ezt a gödröt, úgy látom szerelem első látásra – szólok vissza a férfinek, aki innen fentről úgy tűnik, hogy kiutat keres. Meghagyom neki a lehetőséget, hogy használja az agyát, hogy terveket szőjön a kijutás reménységében. Ami engem illet, én sem maradok tétlen, hiszen nem szeretném, hogy Henry itt haljon meg. - Tudod, ha én beleestem a hülye lápba, ez már gyerekjáték – toldom meg a szavaimmal. A társaságom rögtön nekivág az egésznek, mármint a saját kijutásának, s én pedig közelebb merészkedek nagy óvatosan, nehogy visszaessek hozzá. Azt tapasztalom meg, hogy a férfinek egyáltalán nem értékeli a motivációm, ráadásul káromkodik. Csak tudnám, hogy ez mennyiben segíti őt a kijutásban? Szerintem egyáltalán nem, de ráhagyom. Majd lesz alkalmam még visszavágni neki mindezért. Adok neki segítő kezet, s a tőlem telhető erőbedobással próbálom kijuttatni ebből a sáros emésztőgödörből. Sikerül, azonban én kifáradok a nagy erőfeszítésbe. Amit rögtön megteszek, hogy eltávolodok a szélétől, s távolabb kerülök Henrytől. - Ugyan, te is segítenél az ellenálló társadnak, ha hasonló helyzet lenne. - tudatom vele, s szerénykedek természetesen. Szerintem ez emberség kérdése. Ki lenne az a köcsög, aki hagyná a másikat megdögölni egy sáros gödörben. Mikor feláll, akkor minden további nélkül követem a példáját, s mikor elindul, akkor óvatosan követem. - Meleg vizes tavak mi? Én annyira nem bíznám el magam. Csupán annyit jelent, hogy vékonyabb réteg határolja el a bolygó belső magját a külvilágtól. Tudod, én azért tartózkodnék egy lehetséges vulkán képződményben pancsolgatni. Tudod amikor hirtelen ki akar jutni a láva, s kellemes pancsolás helyett esetleges súlyos égési sérülések vagy esetleg halál. - adom meg a lehetőséget a soron következő hallgatással a válaszadásra, s sokkal inkább figyelek az útvonalra és a mozdulataimra. Nem ismételném meg szívesen ezt az utóbbi esetet. Mikor megérkezünk a járat végéhez, s felteszi a kérdését, akkor én ennyit mondok. - Menjünk! Negyed óra az semmi. - szólok vissza határozottan, próbálom közben minden testrészemet mozgatni, hogy nehogy lefagyjon. Úgy érzem, hogy az első fontos szabály az, hogy legyen nálad törölköző és váltó meleg ruha. Majd gondolkozok egy kicsit a vízhatlanság témakörén.
Mosolygom a szavain, de érdemben ezekre már nem válaszolok. Kitűnne belőlük, hogy a gödörrel viharos a kapcsolatom, olyan szavakkal illetném, hogy az már válóok lenne azonnal. A lápos részt meg nem vitatom. Inkább ötször esem bele egymás után ide, mint egyszer abba a komisz mocsárba. Na persze a kijutás közben arra gondolok, hogy nem akarok ide újra visszaesni, ha egy mód van rá és a káromkodás igenis kiváló feszültséglevezető, segít a koncentrálásban és motivál is, ez valami ősi Delgado-bölcsesség lehet. Én legalábbis ide vezetem vissza, hogy apa annyira el tudta engedni a füle mellett anya - meg édesanyám - intelmeit, pisszegéseit, hogy ne a fülünk hallatára káromkodjon, szóval elég kicsiként lett jó kis szókészletünk húgommal. De nem csak a káromkodás segített, hanem természetesen Aine is, így máris a gödör mellett piheghetem ki a kijutást. - Az biztos! Nem csak nekik! - Értek vele egyet, s hiheti, hogy megint a perdaiakra gondolok - mondjuk ez is igaz lenne -, de őszintén szólva szerintem nem tudnék úgy elmenni, hogy idelent hagyok valakit megdögleni, aki a Kancelláriához hű. Nem is mélyedek el jobban ebben a témában, s mielőtt idefagyunk a sáros talajra, felállok. Aine is fürgén követ, s szó nélkül sem hagyja a mondandómat, pedig én lelkesítésnek szántam, erre csak meglepetten nézek rá menet közben. - Hallod, ilyen dumát régen a húgomtól hallottam, megszállottja volt az ilyen bolygós, tektonikus izéknek! - Az utolsó szó kellően kifejezi az én szaktekintélységemet a témában. Sokat hallottam Raven-t ezekről beszélni, pláne mikor elkezdett suliban szakosodni és vizsgákra készült, de büszke lennék magamra, ha a negyedét megjegyeztem volna annak. - De ezek szerint te szobát a hidegebb oldalon választasz majd! A melegebb oldalnak hívjuk azt, amelyik ezekhez a tavakhoz van közelebb, az ottani barlangszobákba kevesebb takaró és szőrme kell... Deee nyáron se túl melegek, tényleg csak pár fok lehet a különbség. - Mesélek neki addig, hiszen amíg beszélünk, addig sem arra fogunk figyelni, hogy mindenünk vizes és rohadt hideg van. Láthatóan én a dolog praktikus oldaláról közelítem meg a kérdést, a várható esetleges halál nem ejtett kétségbe és nem gondolkodtam el a sürgős költözésen, a hideg vizes tavakat is csak nyáron fogom előnyben részesíteni. - Kemény csaj vagy! - Kacsintok egyet neki elismerően, mikor a negyed óra erőltetett menetet választja és ugyan beszélgetve tesszük meg, de se eddig, sem pedig a hátra lévő út alatt egyszer nem hallottam panaszkodni, pedig ugyanannyira lehet melege, mint nekem és az erőltetett menet már hegynek felfele vezet. A vízhatlanság jó témakör, főleg ha a táska tud az lenni, mert akkor minden, ami benne van, megússza, csak nem egyszerű ilyenhez hozzájutnunk. Épp ebbe a témába vágnánk bele, mikor elérjük az egyik őrpontot, igazolnom sem kell magamat, már ismernek és a kissé ázott zsákmányok láttán megemelik a szemöldöküket az őrök, örömködésük kicsit alább hagy, s csak ezután mérnek végig minket és nézik meg Aine-t, hogy őt még nem is látták. - Nem kell aggódni, Tepsi úgy is valami pástétomot akart belőlük csinálni, úgy többnek elég, nem tudok mindig hexát hozni. Nem, a csaj nem vacsora! És kösz szépen, hogy értünk is így aggódtatok! Jól vagyunk! Ő amúgy Aine Zemar, és csatlakozna. - Mutatom be őt, és innen az utunk kétfelé fog vinni a rövid barlangjárat után. Én egy jobb oldali járatba megyek, őt kísérik a bal oldaliba egyenesen a beígért börtönbe, ahol a vendégszeretet élvezheti, míg ki nem kérdezik és nem döntenek felőle. Addig is hallgathatja, hogy valahol víz csöpög, unalmas monotonitással, egy idő után már kifejezetten idegesítő is tud lenni sokak számára. Én leadom a zsákmányt Tepsinek, már az ajtóban ér a morgása, hogyan néznek ki ezek a rágcsálók, még ha meg is lesznek nyúzva, akkor is! Majd rendbe hozom magamat és korábbi elhatározásom szerint szedek össze Aine-nak száraz ruhát - nőit! -, egy pokrócot és visszatérve Tepsihez egy tálka zöldséglevest is magammal viszek neki ideiglenes lakhelyére, hogy át tudjon melegedni.
//Köszönöm a játékot, élveztem És mindjárt folyt. köv. //
Hamarosan kijut Henry a sárgödörből, ezzel megúszva egy megfázást, élelemhiányt, éhezést, tagjainak leépülését, s legvégül egy kínkeserves lassú halált. Bár szerintem, ha a férfi nagyon akarná, s használná a fejét egy kicsit, akkor saját maga kijutna a ebből a csodálatos veremből. De minek szerencsétlenkedjen, ha van itt egy olyan rendes nő, mint én. - Jól van, pihenünk most pár pillanatig, ne pazarold a leheleted. - szólok vissza ennek az okostojásnak, még mielőtt még rám pazarolja, s nem pedig a hosszú gyaloglásra, ami még minket vár. Mikor a férfi felpattan a helyéről, akkor én óvatosabban követem példáját, s le se simogatom magamról a hűs iszappakolást. Megindul, s közben szóval tart. Rendben, addig sem kell arra gondolnom, hogy át vagyok fagyva és úgy mozgok mint a egy beprogramozott robot, vagyis darabosan. - Jól van, hát bocsánat, ha ilyen tudomány faló nő vagyok és ami érdekel, s érdekes elolvasom. Legyen az egy tízezer oldalas tanulmány - ami pedig azt illeti, nem jár nálam piros pont, mikor tektonikus ízének nevezi. - Tektonikus mozgás, s nem izé! De gondolom te olyan példával jegyeznéd meg a szót, ha azt mondanám, hogy éppen egy nőn mozogsz, s érzed, ahogy te tested elmozdul az övén. Tudod az egyik a másikat maga alá gyűri. - mosolyodok el, hogy erre aztán miként fog reagálni a férfi. Erre azzal jön, hogy két helyen lakhat az ember, az egyik hideg, másik meg kellemes. - Bocs de én nem tartanék igényt a kényelemre, akkor könnyen elmacskásodsz. Meg ha a szoba bentebb van, akkor akár egy nagyobb kő is agyonvághat menekülés közben. Szóval ha lehet akkor minél közelebb legyek a szabad levegőhöz. - fejtem ki az álláspontom ezzel kapcsolatban, s hogy miként könyveli el magában, az a ő dolga. Kijutunk végül a szabad levőre, s megjegyzi kemény csaj vagyok. Fogalmam sincs, hogy miért kell ilyen kijelentést tenni. - Attól jutnánk valamire, ha itt földhöz vágnám magam és hisztiznék melegért, meg csinálj azonnal tüzet, vagy megmondalak anyunak? - a többit nem fejtem ki neki, hogy bizony lesznek olyan dolgok, amit kifejezetten utálni fog bennem. Hamarosan megérkezünk arra az ellenálló bázisra, ahol bizony egészen felveszem a jó kislány szerepét, s tovább tűrni a megpróbáltatást. Mint például kapok egy hideg kis helyet. Leülni, nem ülök le a mocsokba, így is vizel és sáros vagyok. De nem kezdek el sétálni fel alá, mint aki idegbajos. Kis idő elteltével megjelenik Henry száraz női ruhával, meg egy pokróccal. Élek a lehetőséggel, s utána meg ott van a leves, amit lassan bekanalazok. Éhes ember nem finnyáskodik.
Barna meleg kabátba burkolózok, habár nincs vészesen hideg, szerencsénkre nem rontja a hőérzetet jeges szél, és most nem is havazik. Reggel még esett, friss hótól ropog a környék, s ugyan kisütött a nap, annyira nincs ereje, hogy olvadni is kezdjen akár a friss, akár a régi hó. Veszek egy nagy levegőt és párafelhőként lassan fújom ki sóhajtásszerűen, mikor meglátom Elorak kapuját. Kivételesen nem próbálok meg kísérő nélkül bejutni, úgy egyeztünk meg Ravennel, hogy idekint várom meg. Meg is állok a közeli erdősáv szélén, innen jó a rálátás az északi kapura. A sóhaj több dolognak szólt. Valahol ott állok, ahol ősszel Szöszivel is, mikor megpróbáltam rávenni, hogy üljön fel a motorra illetve visszafele ahol karjaimba kaptam, mert annyira elfáradt s remegett mindene. És szólt annak is a sóhaj, hogy Ravennel fogok találkozni. Önmagában véve ez jó, feltöltött energiával is, mikor sikerült olyan időpontot találni, ami mindkettőnknek jó és ma valóban nem sietek sehova, és vártam is nagyon a találkozót, de ideérve jöttem rá pont itt várakozva, hogy valamin még mindig nem vagyok túl. Szokatlan érzés. El kellett volna már múlnia. Tudom, hogy így volt helyes, szakítanunk kellett Szöszivel, nincs bennem kétely, és ha lenne is, húgom egy pillanat alatt - jó hosszú monológgal karöltve - eloszlatná azt. Nincs rá szükség, tudom én is, mégis... Talán csak az elmaradt tervek zavarnak. Nem vagyok egy túlzottan tervezős típus, nem is gondoltam, hogy sokáig tart a kapcsolat, mégis reméltem, hogy még egy darabig tartani fog és elmegyünk együtt ide vagy oda, nálam maradt az ajándéka is, melynél hajlottam arra, hogy elviszem a vízeséshez, de lehet nem is jár már oda, na meg túlzottan is jellemző ajándék lenne, lebukhatna vele. Tartottam attól is, hogy találok ott valami üzenetet tőle és mi lesz benne. Remélem nem hagyott, elfelejtett. Mégis kellemetlen érzés arra gondolni, hogy mással lehet. Találkozgat Raven imádott Jenkins-ével, mintha nem főne eléggé a fejem amiatt, hogy húgom is állandóan a kancellárok körül sertepertél. - Na jó, elég volt ebből Alec Delgado... Szedd össze magad, különben húgod egy pillanat alatt átlát rajtad! Ne feledd, a rettegett és hírhedt JL-lel fogsz találkozni! - Morgom magamnak, hogy megembereljem magamat: mire Raven felbukkan a kapuban, addigra derűsnek és gondtalannak kell mutatkoznom, ahogy mindig is ismert, különben gondban leszek. Azzal próbálom megmosolyogtatni magam, hogy Ravenre mint rettegettre és hírhedtre gondolok, ami termetét és helyes mosolyát elnézve nevetségesen hangzik, közben pedig mégis ilyen veszélyes nő titkon. Legalább kipróbálhatom, hogy mennyire hitelesen tudok hazudni a JL-nek... és közben szar érzés, hogy másodjára hazudok majd húgomnak. Igyekszem terelni a gondolataimat, s lehajolva felveszek egy adag havat. Február lévén még sok van belőle, elégszer gondoltam rá, hogy milyen lett volna Szöszivel megtapasztalni, most inkább húgomat akarom meglepni. Lesben állok, hogy mikor bukkan fel a kapuban, s mikor meglátom, akkor már repül is a hógolyó felé...!
//Páros: Az üdvözlő hógolyó egyenesen vállon találja az én kis húgomat, a becsapódás hatására szétesett hógolyó még az arcába is fröccsen. A közelben álló őr pedig nagyon igyekszik fegyelmezett maradni és nem röhögni, én meg bevetődni egy fa mögé, ami elég széles, hogy takarjon engem. Páratlan: Túl nagy a távolság a pontos célzáshoz, ezért a hógolyó nem húgomat találja el, hanem elrepül mellette és nagyot csattan a perdai őr bőrvértes mellkasán és lassan csúszik le onnan. A fickó nincs jó kedvében ma, mert miután lepillantott a mellkasára, utána vészjósló tekintettel néz fel és naná, hogy az első quorsa, akit meglát, az Raven lesz, hogy szúrós szemekkel nézzen rá. Hopsz!
Alec Delgado carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
*Azt hiszem még sosem keltem olyan korán, mint ma. Nagy volt a morgás is előző este amikor bejelentettem, hogy mikor akarok indulni. Hát van nekem szívem, lelkem ahhoz, hogy kiverjem a finom ágyikóból olyan korán őket? A kérdésre csak ártatlanul pislogtam, majd megemlítettem Terson kancellárt, hogy ő biztosan nagyon fog örülni ha a katonái ennyire kipihenten kísérnek el Elorakba. Voltam én minden, csak jó kislány nem, de ahogy az már lenni szokott, egy mosollyal elintéztem. Reggel pedig vittem a kapuhoz a következő mosolyt, szándékosan virgoncan és tele tetterővel jelentem meg, pedig pár perccel azelőtt még két akkorát ásítottam, hogy egy sikló is befért volna a számba. Szó se róla, álmos voltam mert sokáig fent voltam, pakoltam az útra, Alecnak, Vharannak. Utóbbi pasi miatt indultam olyan korán, hogy mielőtt találkozom a bátyámmal az északi kapunál, végigjárjam a várost valamelyik jó humorú perdaival Vharant keresni. Sajnos senki nem tudott róla, csak annyit mondtak, hogy hamarosan visszatér, mert bizonyosan dolga van Elorakban. Ezzel nem lettem beljebb, de kaptam finom lepényt meg egy üveg perdai sört vagy mifenét, amit Alecnak szántam, cserébe csak két pólót kellett adnom. A pakolás volt a legkörülményesebb, mert olyasmit kellett elrejtenem, ami miatt januárban átnyálazták az egész raktárt és a kamerafelvételeket, sajnálatos módon nem találtak semmilyen arra utaló nyomot, hogy illetéktelen hatolt volna be és nyúlta le az értékes árut. Megpakoltan érkeztem a kapuhoz, elől a kis perdai táskám lógott, hátamon egy katonai túrazsák, kezemben pedig a szokásos fémláda, alibiből. Így érkeztem meg Elorakba és így is vettem érzékeny búcsút, amikor a másik végén kiléptem a kapun a két vigyorgó őr között. Téli ruházatom egyik kiegészítője, a cicafüles sapka alól – amit pár perdai el akart cserélni, de nem adtam semmiért – kilógott az összes hajam, elől két vörös tinccsel együtt. Az egyik ilyen vörös tincs lett hamar fehér a hótól, amit Alec üdvözlés gyanánt dobott rám. * -Pppfff…pppfffff….pppöööhhhh! *Köpködtem rendesen a havat, mert a számba is ment, amivel még annyi időm sem volt, hogy mosolyogjak és örüljek, hogy látom megint. Na megállj csak Alec Delgado! Szabad kezemmel lazán lesöpröm a havat a vállamról és a hajamról, majd visszadugom a kabátzsebembe.* -Nem röhög! Nem röhög!*Anélkül szólok hátra erélyesen, hogy az őrök felé fordulnék és másodszor már perdaiul mondom. Hosszú volt a tél, időm meg mint a tenger, hát perdaiul tanultam, elsőként Vharan miatt. Hogy mit meg nem tesz az ember lánya egy pasiért. Be kellett valljam magamnak, hogy rettentően hiányzik, majdnem annyira mint a bátyám, de őt sűrűbben látom, most éppenséggel feltűnően nyugodt tekintettel szemlélem, és a pillanatra megakadt lépteim és üdvözlő mosolyom újraindul. * -Szia Alec! Hogy ityeg a fityeg? *A kezemben lévő fémláda miatt esélyem sem lenne őt hógolyóval meglepni, ezért elpercelem a visszavágást egy olyan alkalomra, amikor nem számít rá, és lesz ilyen bőven, akkor viszont kamatostól kapja vissza. * -Remek ébresztő volt, köszi, már majdnem bealudtam. Tudod te mikor keltem miattad? Hoztál kaját? Piát? Ölelést? *Remélem, hogy kifogom a szelet a vitorlájából azzal, hogy nem reagálok sehogy a hógolyóra, persze ha kapok még egyet, akkor eldobom a táskát és kezdődhet a háború. Egyébként ölelésre kész vagyok mihelyst elé értem. Enyhén rezignált szavaimhoz képest az ölelés és a csattanós puszi elég érzelemdúsra sikerül….vagy a képébe dobott hógolyó, ha éppenséggel ahhoz van kedve. A második dobást már nem viselem megtorlás nélkül.*
Ahogy húgom vállának csapódik a hógolyó és onnan apró darabok szóródnak az arcába és szájába - így jár, aki sosem csukja be, mert sokat beszélne -, belőlem úgy tör ki majdnem a nevetés, visszafojtva azt vetődök gyorsan egy méretesebb fa mögé. Nem mintha ne tudná húgom, hogy ki lehetett ilyen szemtelen vele, vagy ne árulna el siettemben megzörgetett bokrok és a róluk lepergő hó, hogy merre is kell engem keresni. Hogy az őröknél mennyire hatott a felszólítás, azt most nem is látom, de érzésem szerint ha nem is röhögnek, vigyorogni biztos vigyorognak. Ha nem, megteszem én helyettük is a fedezékemben. Azt viszont hallom, hogy Raven perdaiul is mondta. Nocsak! Vharan-nal ezek szerint másfajta nyelvleckéket is vesznek? Mindenesetre húgom köszönése aztán két dolgot is elárul azonnal: egyrészt lebuktam, szóval előjövök a rejtekből, másrészt Raven nyugodt, mintha mi sem történt volna, szóval tapasztalatból tudom, később kapok revansot. Nem is kicsit. Állok elébe, mondhatni majdnem szó szerint, mert hirtelen fordulok ki a fa mögül és szemrevételezem húgomat. Mosolygok a vörös tincseken, hogy kicsit havasak lettek, azon még jobban, a cicafüles sapkáján, a mosolyán, lényeg a lényeg: hiányzott már nagyon. Megakad a tekintetem a fém ládán is, remélem nem azzal akar fejbe vágni, ha ideért! Vajon mi lehet benne? Az alibi-munkája, amivel ide el tudott jönni? - Biztos nem korábban nálam! - Utalok arra, hogy nekem hamarabb kellett elindulni, a Rebellium messzebb van, de minden megtett kilométer megérte, és fél úton tudtam is gyorsabban haladni, ott nem volt hó. Nem is ma indultam, hanem korábban, megpihentem a szabad ég alatt, egy közeli faluban elintéztem a cserekereskedelmet - ha már idáig jöttem, legyen egyéb haszna is - és mindent elrendezve ma már tényleg csak Raven-nel foglalkozhatok, ahogy azt kérte tőlem legutóbb. - Hoztam-hoztam, dupla adagot! És mást is! - Kacsintok egyet, mielőtt elérném őt, földre ejtem a hátizsákomat és ölelem át szorosan húgomat, hideg időre való tekintettel is melegen, s kap puszit is, viszonozva az övét. - Szeretlek! - Úgy mondom, mintha helyettesítené a részemről elmaradt sziát, ugyanakkor előzetes bocsánatkérésnek is beillik, mert a következő pillanatban már lendülök is: azaz pontosabban húgom lendül, ha minden jól megy. Kihasználom, hogy tele a keze és hátha nem engem püföl a tartalmukkal, és azon vagyok, hogy egy ügyes és váratlan kigáncsolással a földre vagyis a hóra vigyem őt, hanyatt fekvésbe érkezve a fehér hideg takaróba. Mivel fogni kell, magam is oda kerülök, igyekezvén nem összenyomni őt, de elég közel maradva hozzá, hogy ha a fém táskával akarna kupán vágni, akkor azt előtte gondosan mérlegelje, nehogy saját magát nyomja fejbe, ezáltal hátha én magam is elkerülöm ezt. Természetesen ezt a fene nagy taktikázást és bűnlajstromom hosszabbítását széles vigyorral, nevetéssel kísérem.
*Nem úgy alakult a viszontlátás, ahogy én azt elképzeltem korábban, de hát mire is számítottam? A bátyámmal találkozom és hó van. Én is terveztem hógolyó csatát, meg azt, hogy megfürdetem a hideg, félszilárd perdai csapadékban, hát most itt az alkalom, épp csak korábban jött. Mögöttem a perdai őrök elhallgatnak néhány röpke pillanatra, de ez csupán a meglepetés ereje. Ismernek már, csak eddig nem szólaltam meg perdaiul, most már ezt is hozzácsaphatják az imázsomhoz. Alig veszek újabb nagy levegőt, már hallom a csendes kuncogást. * -Hogy togita böffentene belétekfeokray fattyai. *Csak az orrom alatt morgom félig perdaiul azt amit Vharantól tanultam. Nem szeretném megsérteni őket, a végén még nem engednek vissza Elorakba, akkor meg borulna minden….egy kis időre, mert úgy is szerét ejteném, hogy visszamenjek. Velem nem tudnak kitolni. De már indulok is a fa mögül éppen előbukkanó bátyám felé, vigyorogva és szép szavakkal üdvözölve, mert ez is a taktika része. Nem volt betervezve, de pillanatok alatt tudok váltani. Természetesen ez is gyanús lehet neki, de legyen, legalább addig is leveri a víz, hogy mikor és hogyan bosszulom meg. Közelebb érve azonban látom, hogy nem gyöngyözik a homloka, szóval számíthatok valamilyen folytatásra, de igazából olyan régen láttam már, hogy jobban szeretném előbb átölelni, megropogtatni a csontjait, már ami még meg van neki. * -Magamhoz képest túl korán. *Nehogy már ő nyerjen, rálicitálok bár elég vérszegényre sikeredik. Sapkám széle alól fürkészem, készen arra, hogy ugranom kell vagy elgáncsolnom, belé kapaszkodnom, eldobnom a fémládát. Nem nehéz ugyan és nem is túl nagy, de nem akarom fejbe vágni vele, még a végén meglágyul az agya s aztán hallgathatok anyától meg apától, hogy az egy szem fiúkat kicsináltam, nem mellesleg az egy szem bátyámat is. * -Mást? Mi mást? *Kérdezem kíváncsian, noha él bennem a gyanú, hogy azt csak azért mondja, hogy ezzel foglalkozva elterelje a figyelmemet az újabb támadástól. Az ölelésig és a pusziig minden rendben, letéve a fémládát a hóba nincs más dolgom, mint alaposan megnyomorgatni a bátyámat, és a cuppanós puszi sem maradhat el. Megkapom a párját és már feledném is a ravasz cselt, amikor megérzem a lábát a lábamnál, de már késő. Pontosan tudom, hogy el fogom veszíteni az egyensúlyomat és a hóba dőlök. Egyetlen pillanat alatt fut át az agyamon, hogy a hátizsákomban lévő szintetikus bőrjavító készlet mennyire fog megsérülni ha ráesek, és nyugtázom, hogy jól be van csomagolva, arra viszont már nincs időm, hogy magamért aggódjak. * -VVVÍÍÍÍÁÁÁÁÁÁ! Baszd meg Alec! *Sivítom, sikoltom még a nevét is, hátha megijed attól, hogy a földre, vagyis a hóba érésem fájdalmas volt és egy kis lelkiismeret-furdalás mindig jól jön. Ahogy azonban leérek, magamon a bátyámmal, mert eddig belékapaszkodtam jóllehet ő meg engem fogott, szóval mindenképp esett volna velem ő is, két kezem már markol is a hóba és, hogy ne tudjon elgurulni előlem, két lábamat megpróbálom az ő lábára rákulcsolni. Így bilincsben tartva talán sikerül ott tartanom és akkor, a markolt havat az arcába nyomhatom. Ha sikerül, nem kímélem és felváltva újabb adagért nyúlok, pillanatot sem hagyva neki és természetesen már nekem is van okom a sírva nevetésre.*
Nem hallom idáig miket mondhat - ha mond - húgom az őröknek, a párbeszéd létére is csak abból következtetek, hogy míg Raven elindul felém felharsan a nevetés. Ha tudnám, mit mondott nekik, megállapítanám, hogy vagy jófejek és nem sértődősek, vagy vicces lehetett ezt - vélhetően életükben először - kis akcentussal hallani. Én már Raven-re figyelek, kicsit ellenkezek, hogy nálam hamarabb nem kelhetett fel, de hát nem is ő lenne, ha nem tudna csavarintani egyet a szavakon, hogy azért csak ő jöjjön ki ebből sajnálandó félként. Mondanám, hogy fürdőt is hoztam neki, az a más - na jó, nem csak az -, de azzal azonnal lebuktatnám magamat. Márpedig én vágyom a sikítására, egész télen nélkülöznöm kellett, de ezt nem mondanám el így ebben a formában neki, mert képes lenne egy végtelenített változattal meglepni, amit életben nem irtok le a pda-mról. Ééés nem is marad el a sikítás, vadul vigyorgok, az őrök is felénk néznek a sikítás hatására, s minthogy épp más történés nincs a kapu környékén, amivel foglalkozniuk kellene, kitör belőlük a röhögés. Jó kedvűen néznek minket, mert ha már választani kell, akkor ilyen quorsa-harcot akarnak csak látni a falaik alatt. - Miféle beszéd ez kisasszony?! - Próbálom idézni Anya hangsúlyát, ami nyugodtabb körülmények között biztosan érzékletesebb alakítás lenne, mint most, mikor pattanok fel annyira, hogy térdeljek, de Raven-t se hagyjam szökni. Hasonló elven van ő is, megérzem a lábam köré kulcsolt sajátjait. Anya hű megidézése tehát azért sem sikerül, mert lapátolom lelkesen a havat húgom arcába, miközben kapkodom a fejemet magam is a találatok elől, lihegek és nevetek egyszerre, szemeim nem csak becsukva, de össze is szorítva. Ha Raven is hasonlóan nyomja, akkor az őrök már azon fognak nevetni, hogy a hó negyedét nem is egymásra lapátoljuk, hanem úgy vaktában célt tévesztünk, másik negyede a saját képünkbe kerül, a fennmaradó rész meg talán talál is, mindenesetre kisebb hófelhőt keverünk magunk körül. Kifulladva aztán a rögtönzött hócsatában sötét hajunkat mindketten fehérre cseréltük, nekem még a szakállam is nehezebb az odatapadt hótól, pilláink végén is ott rezegnek a hópihék hidegen és nedvesen. - Aranyos nénike lesz egyszer belőled! - Tetézzük azt a fehéret: fogsorom is villantom a vigyorgásomhoz, mert láttam már húgomat színes parókában, egy-egy tincset színesre festve hollószín hajából, de fehér hajjal sosem képzeltem el. Esélyes, hogy miattam fog megőszülni, de legalább a ráncokat az imádott kancellárjai okozzák, na meg a sok nevetés, mely már az én szemeim sarkába is lekezdte mélyíteni a sajátjait. - Szerintem rászolgáltunk arra a másra! - Emelgetem meg egyszer a szemöldökeimet, néhány kicsi hódarabkát ezzel akaratlanul is lerázva róluk. Még kissé szuszogva veszem a levegőt, és azért is lengetem be a "más" témát, hátha ezzel további támadásnak elejét vehetem. Hiszen lehet ez csak szünet volt a második félidő előtt.
*A perdai őröknek jó a humoruk, mert nem támadnak meg hátulról, hogy aztán a földre csavarjanak a karomnál fogva és úgy kérjék számon a Vharantól tanult, kissé sértő káromkodásomat. Innentől kezdve már csak a bátyámmal foglalkozom, meg azzal, hogy magamban újratervezzem a találkozásunk következő részleteit. Célomat, hogy megfürdetem a hóban, kissé előbbre kell hoznom, de előbb még ölelés és puszi kell. Megkapom, ő is megkapja, aztán már jön is a tesós harc. Némi infarktus gyanú után – hogy tönkremegy az amiért annyit dolgoztam – már kapja is a soron következő sikítást és káromkodást. Mondhatnám, hogy innentől kezdve minden menetrendszerint zajlik, de eddig nem volt alkalmunk egymást hóban fürdetni, ez újdonság és akképp is vetem bele magam. Láthatóan élvezem, azon túl, hogy mérges vagyok, mert nem én kezdhettem. Alec anyát idézve háborodik fel, némi feminin vonással színezve ki a számonkérést, amire akkor is röhögéssel felelnék, ha éppen nem én állnék nyerésre. De hajlamos vagyok a magam oldalára állítani a számlálót, bármilyen hátrány esetén is. Nem hagyom magam, egymást tartjuk bilincsben, de ez nem gátol meg abban, hogy megpróbáljam a felsőtestemet kissé feljebb tornázni, hogy ne csak vaktában dobáljam a havat, hanem konkrétan a tenyeremmel kenjem rá Alec arcára a havat, alaposan bemasszírozva a bőrébe. Én vagyok rosszabb helyzetben, mert Alec van felül és róla előbb vagy utóbb lepereg a hó, míg engem még az is beterít, ami róla esik le, de nem adom fel, Alecből hóembert kell csinálnom. * -Belőled előbb lesz bácsika! *Vigyorogva állítom szembe a jövőjével, a jelenlegi helyzetet tekintve nem is gondolkodom el azon és nem kezdek el reménykedni abban, hogy tényleg meg is éri. Most csak arra fókuszálok, hogy minél több hóval terítsem be. Láthatóan élvezem, a nevetésem elér az őrökig is, akik velünk szinkronban harsogják a jókedvet, bár nem állnak neki egymást dobálni, megelégednek azzal, hogy minket néznek, de ez engem már nem érdekel. * -Feladod? *Kérdezek vissza vigyorgásomat hamiskás mosollyá olvasztva, néhány lélegezet erejéig abbahagyva a hóval fürdetést. Most még nem érdekel az a „más”, bár az oldalam már lyukad a kíváncsiságtól, annyira belejöttem az egymás ruháját eláztatásba, hogy egyhamar nem hagyom abba. S ha sikerül Alec alatt felülnöm, akkor folytatom is amíg még marad a kezem közelében markolható hó. Ez persze azzal jár, hogy lábaim bilincsén lazítanom kell, de sebaj. * -Hó alá temetlek báttya! *Sikkantok vissza és neki is állok, aztán ha nem fogja le a kezeimet, akkor megpróbálok fordítani a helyzeten. Egy adagot a nyakába szórva, ha azzal foglalkozik, vagy behúzza a nyakát, már dönteném is az egyik irányba, nagyot taszítok rajta a vállánál s közben igyekszem kifordulni alóla.*
Vigyorgok a bácsis kilátásaimon kicsit sem komorodva el magamban, hogy vajon tényleg meg tudom-e élni majd azt a kort? Most a hóra gondolok csak, ami vélhetően beletapadt a szakállamba is, ha nem is annyira, hogy bárki feltételezhesse, elhoztuk a Földről a télapót, na meg nem is annyira, mint amennyi hó borítja húgom haját. Mert bizony, a gravitáció is az én oldalamon áll, más kérdés, hogy minden azért nem jut Ravenre, én is kapok hózáport tőle, ami bőven elég ahhoz, hogy ne tudjak mindig pontosan célozni, szóval lehet némi havat inkább feje fölé lapátoltam, semmint rá, de azt legalább lelkesen tettem. - Soha! De neked megkegyelmezek. Ahogy elnézem, rád fér! - Pimaszkodok vele a régi időket idézve. Na jó, lehet annyira nem is régi, mert mi mindig is ilyenek voltunk. S ebből kiindulva túlontúl ismerős Raven ravasz, hamiskás mosolya. Egyszer azt kéne válaszolnom, hogy feladom, csak hogy kiderüljön végre, mi történne akkor? Így viszont számítok második körre, nem is véletlen próbálok a kíváncsiságára alapozni, hátha érdekli az a "más". Jobban, mint a revans, mert az első kört szerényen feljegyzem az én győzelmemnek. Hittem én, de jobban be kellett volna reklámoznom azt a "más"-t, hogy hasson, mert ez így önmagában kevésnek bizonyult. Húgom sikkantva ül fel, én nevetek, ami baromi nehéz, ha az embernek össze is kell hozzá szorítania a száját, hogy két pofányi hó ne menjen bele. Bár meg tudnám akadályozni, inkább hagyom, hogy a kívánt irányba döntsön, persze nem ok nélkül. Míg ő ezzel foglalkozik, addig én ráfogok az egyik felkarjára, csak hogy a közelemben tartsam őt - ne meg így fele annyi hóval tudjon csak megsorozni -, ne tudjon szökni és a másik kezembe gyűjtött hónak speciális helyet szánok. Ha én leszek alul, én leszek most rosszabb helyzetben, tehát gondosan kell célozni: a havat igyekszem Raven ruhája alá csempészni, be a nyakánál, a hátához lecsorgósan. - Nesze, hoiho-húgocskám! - Rikkantom vidáman, kiváltképp, ha sikerrel járok, hiszen ha a jéghideg hó célt ér, akkor sikítás várható.
*Nem vagyok túl kényes, hogy azon aggódjak, tiszta víz lesz a ruhám amint elolvad rajta a hó és az sem zavar különösebben, hogy a gallár mellett beóvakodik néhány kisebb adag a nyakamba. Először hideg volt, a sikkantás viszont elmaradt, mert felülírta a nevetés, vagy éppenséggel egybemosódott a kettő. Szerencsére Alecnak nem jut eszébe lefogni a kezeimet, nem menekül ő sem attól, hogy hideg borogatással illessem az arcát, de igyekszem nem kihagyni a nyakba csorgós áldásból. Kérdésem nem talál megfelelő válaszra, amit nem is gondoltam, hogy megkapok. Soha, egyikünk sem adta fel igazán, mindig a körülmények segítettek abbahagyni a játékot, most példának okáért az, hogy kezdek kifogyni az elérhető hóból.* -Nekem te ne kegyelmezz, nincs rá szükségem! *Kiáltom nevetve és máris folytatom a dobálást, ügyet sem vetve arra, amit megpróbál mézesmadzagként elhúzni az orrom előtt. Ezt már csak azért is megtehetem, mert érzésem szerint nem tud majd olyat mutatni, ami überelhetné az én mutogatásomat. Nem mondom, hogy túl kellemes a hátitáskán feküdni, ez és a hómennyiség jelentős csökkenése miatt próbálok felülni, és ha már sikerült, átfordítani a bátyámat és az előnyt is a nekem tetsző oldalra. A gond az, hogy közben lefogja az egyik kezem – megjött az esze – s csak egy kézzel tudom a havat az arcába nyomni, de ez is elégtétellel tölt el. Átfordulunk, de míg megtalálom az előnyös helyet, addig Alec galádul betámadja a nyakam. Eddig csak elszórtan hullott be a hó a ruhám alá, a gondos célzás miatt azonban egy egész marékkal gyömöszöl be a kabátom gallérja alá és ez már felér egy agyfagyással.* VVVÍÍÍÍÍÁÁÁÁÁÁÁÁÚÚÚÚÚÚ! *Ha Alec hiányolta a sikításom, hát most megkapja.* -VVÍÍÍÍÍÍÉÉÉÉÉÉÍÍÍÍÍÍÍ! BASZKIIIIIIIII! *Behúzom a nyakam a vállaim közé de ezzel csak azt érem el, hogy még lejjebb csúszik a hideg hó, lassan lévé olvadva. Viszont kis képzavarral élve, feltüzel a további bosszúra. * -Édes a bosszúúúúú! *Igyekszem minél előrébb ülni rajta, ha tudok akkor a mellkasára csúszok, közben markolok havat is, mert a helyzetváltoztatás némi helyváltoztatással is párosult és utánpótlásra lelek. Ha még fogja az egyik kezem, akkor csak a másikkal tudom beváltani a jegyem, de ha nem, akkor két kézzel kap az arcába. Igyekszem teljesen betemetni a fejét, kapálózó kezeit kerülgetve, hol alulról, hol felülről. * -Nesze hóember! Hóbácsika! *Ha lefogja mindkét kezem, akkor megpróbálok minél előrébb hajolni, hogy az arcába sikítsak, hátha ettől megadja magát, vagy elenged. *
- Háh! Majd meggondolod! - Kiáltom vissza, ami amúgy teljesen indokolatlan, hiszen a távolság kicsi köztünk, az őrök odébb meg lehet nem is értik a beszédünket, még ha hallják is, de valahogy a harc heve hozza ezt magával. Ezt annak idején is megkaptuk párszor a szomszédos kabinok lakóitól, hogy túl hangosak vagyunk, mintha az ő kabinjukban "gyilkolnánk egymást". Néhányszor el is játszottunk az ötlettel, hogyan lehetne átjutni, de apa túl hamar meghallotta az efféle tervezgetést, így csírájában letörte a betörői ambícióinkat, ám a köztünk dúló egyébként játékos harc hangerő-szabályozóját nem találta meg. A kiabáláshoz mondhatni hozzászoktam, Raven sikkantásaihoz is, de lehet még én sem mértem fel jól a korlátaimat vagy az emlékeken szépített az idő, esetleg húgom fejlődött az évek során, mert kihasználom a helyzetet a hó adta újdonsággal: egy adagot Raven ruhája alá juttatok a hátához. Dupla sikítást zsebelek be - azt hiszem, ez történelmi jelentőségű -, amelyekből az elsőre még számítottam is, azon a hangerőn szólt, amit ismerek, az első sokk a hideg hótól. Hanem a második, valahogy magasabban szól, élesebben, hosszabban, mint ahogy a hó is csorog le a hátán szép lassan, égetően jeges érintéssel illetve finom bőrét. El is engedem őt, a sikításba fulladt káromkodás már füleimre tapasztott kezeimet éri, de ettől még hallom és nevetek is lelkesen. Mit nevetek! Épp megpukkadok a röhögéstől, tudván, hogy így védtelen is vagyok, de egyrészt arra gondoltam, a havat akarja kiszedni a ruhája alól - a hasztalan nyakbehúzás mint önkéntelen reakció is erre engedett következtetni -, másrészt képtelenség is úgy harcolni tovább, hogy épp meghalunk a nevetéstől. A bosszú kiáltás már későn éri el a tudatomat, épp egy pillanattal azelőtt, hogy az első adag hó a képemben végezné, s harsány kacarászásom miatt a számban is. Naná, hogy itt már kapálózok, mérsékelt sikerrel, talán egy-kétszer tudtam csak félreütni a kezeit, így hát taktikát kell váltani, mert tényleg hóember leszek: igyekszem alatta megfordulni hasra, s úgy felkelni, hátha közben leesik rólam. Az elképzelés legalábbis ez. És szó szerint elképzelés, mert épp a számból köpködöm közben a havat, s minthogy a szemeimbe is jutott bőven, semmit sem látok momentán.
-Nem gondolom! *Vágok vissza egyből nevetve, én is kiabálva a játék hevében. Ha az őrök értik is miket mondunk egymásnak, nem azon nevetnek, hanem a párharcunkon. Hiányzott ez már nagyon, nem csak a hó, hanem a játék. A tavalyi évet és az azelőttit kihagytam sajnos, most többszörösen bepótoljuk mindazt, amit a kancellária és a hülye kancellár vagy kancellárok miatt kénytelenek voltunk. Szerencsére itt a hangunk messzire száll és nem kell azon aggódnunk – nem mintha korábban a Dominiumon megtettük volna – hogy ránk szólnak. Csak a perdai őrök vannak, ők meg jól elszórakoznak rajtunk. Alec aztán megkapja a várva várt sikítást, kettőt is egyből, én meg közben különös ülő táncot lejtek, hogy megpróbáljam minél távolabb tudni a bőrömtől a hideg, de már csorgó havat. Sajnos az ellenkezőjét érem el, egyre lejjebb vándorol, és még mindig jéghideg. A második sikítást, ami már káromkodásba is átmegy, Alec már a füleire tapasztott kézzel hallhatja, nem sokat használ ezt már tudhatná, de az ember fia mindig próbálkozik. Én még nem nevetek, de nem is akarom kihalászni a jeges birizgát a ruhám alól, mivel tudom, hogy esélytelen, és ez a taktika be is válik. Alec elengedi a kezeimet, és a bosszú kiáltásom sem jut el a tudatáig időben. Két kézzel dobálom hóval s most már én is nevetek, lehet csuklás roham lesz a vége, de nem bánom. Néhány pillanatra sikerül befogni a tesóm száját egy marék hóval, az enyémen annál inkább dől a nevetés és már a könnyeim csorognak tőle, de nem hagyom abba, akkor sem, amikor elüti a kezeimet. Addig a másik dolgozik és aztán felváltva. Sokáig azonban nem húzhatom, mert ismerem már a bátyámat, tutira valamilyen megoldást keres és talál szorult helyzetére. Nem lep meg amikor abbahagyja a hóval betemetésemre tett kísérleteit, addig is előnyhöz jutok, de már fordul is alattam. Magamban néhányszor elrebegem a nevét, mint aki hálát mond a perdai Isteneknek, mert, hogy egy régi földi mondással éljek, az én malmomra hajtja a vizet. Képen láttam is ilyen malmot, ősrégi vízzel hajtott kerekek között őrölték a gabonát. Szóval víz helyett maradunk a hónál és bár tovább szórom rá a havat, néha remélhetőleg az ő kabátja alá is jut, ez csak figyelemelterelés a részemről. Hagyom, hogy megforduljon alattam, kicsit meg is emelkedem, hogy ne tudjon a fordulással ledobni magáról s mikor már a háta van alattam, szépen ráülök és megkapaszkodom a kabátja gallérjában.* -Gyíííí te boga, gyíííí! *Kiabálom nevetve, amit az őrök harsány nevetése kísér. Persze valószínűleg nem maradok sokáig „nyeregben”, mert Alec erősebb is nálam, simán le tud magáról rázni, ahogy azt már nem egyszer megtette, ott azonban nem a puha hóba gurultam le a hátáról, hanem a kemény padlóra. Ha ez megtörténik, nevetve fekszem el a hóban a hasamat fogva, könnyeimet törölgetve, levegőért kapkodva. *
A hóból minimális mennyiség jut a ruhám alá s igyekszem azoknál is úgy ficánkolni, hogy inkább a bal oldalam felé csússzon. A szintetikus bőrbe épített érzékelők jelzik persze a hideget, de nem olyan érzés, hogy ki akarjak ugrani a bőrömből, legyen az saját vagy csináltatott. Ami viszont nem balra megy és tűélesen hasít az idegekbe a jegessége, azt próbálom figyelmen kívül hagyni s visszatámadni, vagy mint most, megfordulással nos, nem mondanám ki soha, hogy visszavonulok, hanem inkább másik irányba nyomulok előre. Ez így sokkal jobban hangzik. Az eredményen viszont nem változtat semmit: Raven könnyedén a hátamra tud ülni, valahol erre is számítottam. A rikkantására az őrökkel együtt nevetek el, minthogy eddigre kiköpködtem a havat a számból, a maradékja meg elolvadt. - Boga, hm? Tudod hogy fürödnek a porban? A hátukra vetik magukat és úgy hemperegnek meg... - Közben már ágaskodom is fel, fel is állva hozzá, mint aki tényleg "lovasával" együtt akar dobni egy hátast. Igazság szerint halvány CQL-sárga gőzöm sincs, hogy a bogák csinálnak-e így, de szerintem húgom sem szakértőbb a témában, s hátha megijedt annyira, hogy magától leugorjon a hátamról, mielőtt le kellene rodeóznom őt onnan. Így vagy úgy, de én mellette ülök le sarkaimra a hóban s a hócsatától kifulladva nevetve lihegek vagy lihegve nevetek, nézőpont kérdése. - A szi... szimulációs szobák... hava tök gagyi volt... ehhez képest. Ez most már... már hivatalos. - Állapítom meg mosolyogva, hiszen nem egyszer megfordultunk ott fiatalabb korunkban, mármint a szórakozó részen, nem a katonaiban. Később én a katonaiba is beszabadultam egy-kétszer, s volt, hogy a best of halálnemeket produkáltam. Nem állítom, hogy mindig direkt. - Jó így a hajad! - Jegyzem meg aztán, nagyjából mindenről szívesen beszélve most, minthogy elismerjem, nem volt ez olyan elsöprő győzelem nekem. Mondjuk neki sem! De ki akkor se mondom, hogy egyre ügyesebb, ahogy nő vagyis idősödik. Feltápászkodom, jó hóborítottan, de még nem söpröm le magamról, hanem neki nyújtom a kezemet, hogy felsegítsem a földről, hóról. Hátsó szándéktól mentesen, de lehet nem hiszi el addig nekem, míg nincs talpon.
*Nem látom, nem én érzem, de remélhetem, hogy legalább annyi hideg hó ment Alec ruhája alá, mint az enyém alá. Nem sokára szükség lesz tábortűzre ahhoz, hogy megmelegedjünk, egyelőre a játék heve tart mindkettőnket lázban. Majdnem hangosan felujjongok amikor fordul alattam és máris készen állok a tervvel, amit sikeresen végre is hajtok. Megbogagolom a bátyámat, a kapuőrség szemlátomást nagy érdeklődésére való tekintettel még némi hanghatással is kísérem a mutatványt. * -Francokat! *Vágom vissza kételkedésemet, bár nem sok bogát láttam, még annyit sem a porban fetrengeni, de attól még Alec megmutathatja ő mire gondolt. Felkészülök hát, nehogy ledobjon, vagy legalább nem olyan nagy lendülettel, így a nyakát ölelem át, abba kapaszkodom és ahogy emelkedik feljebb, még a lábaimat is átkulcsolom a derekán, valójában módszeresen rágyógyultam. A nevetés nem mindig jó, főleg ha olyan erős és régóta tart, hogy már csuklás közeli állapotban érzem magam, az erő sem olyan az ember lányának karjaiban, nem én leszek a bogagoló verseny győztese, néhány nevetős másodperc múlva huppanok is le a hóba, mert Alec könnyedén leráz magáról. Féloldalt terülök el, vigyázva a még mindig hátamon lévő táskára és tartalmára, s lihegve adom meg magam a pihenésnek és nagyokat kortyolok a friss, hideg és még csípős levegőből. * -De legalább…tapasz…talatot szerez…tünk. Azt még…megenni sem…lehetett. *Egyetértek a bátyámmal. Emlékszem hányszor játszottunk a szimulációs szobákban, bár érzésem szerint kevesebbet, mint szerettem volna, de hát jó alap volt büntetésnek is a megvonás és nálunk az szinte menetrendszerűen előkerült. Azt nem tudom, hogy kóstolta-e már a perdai havat, de én igen. Víz helyett is jó, bár az ember télen nem annyira szomjazik meg, mint a nyári melegben. De persze erről inkább Jenkins tudna értekezni, ha jól sejtem órákig, ahányszor nekem felhozta, már tanulmányt írhatnék belőle. Alec szavára csak a fejemet fordítom felé, más mozgásra most nem vagyok hajlandó, de vigyorogni nem kerül nagy erőfeszítésbe. * -Aha. Nem is látsz belőle sokat. *Nem emelem meg a kezem, hogy rámutassak a sapimra, de tudja ő azt nagyon jól, mire célzok én meg azt tudom, miért választott magának nagyon más témát. * -Akkor is én nyertem. *S be is bizonyítom neki, legalábbis a terv megvan, amikor felcihelődve megáll felettem és a kezét nyújtja. Van bennem gyanú, hogy nem jóbaráti cselekedetre készül, hanem inkább testvériesre, de igyekszem megelőzni. Megfogom a kezét…eddig jó, nem rántotta el. Aztán úgy teszek mint aki fel akar állni, de végül jó erősen megrántom magam felé. Én nem akarok még felállni, nagyon jó nekem a hóban fekve pihengetve. Kérdés, hogy sikerül-e magam mellé rántani a hóba. Ha nem, kénytelen leszek felállni egyedül. Így vagy még fekve dobom be válaszul az ő „mására” az én meglepimet.* -Hoztam neked valamit. El fogod dobni az agyad. Kétszer! *S orrhangon kuncogok egy sort, már előre elképzelve az arcát, meg a szavait, melyekkel a nem csak a sapimat hanem a hajamat is leszedné a fejemről. Én viszont egyre jobban vigyorgok, mert örülök, hogy segíteni tudok neki, még ha ilyen kis dologban is. Jobban örültem volna ha vissza tudom vinni a Városba legálisan, de hát az még odébb van.*
Báty tervez, Hugi végez. Nagyjából így foglalható össze a bogás porban fürdős tervem, Raven rutinosan gyógyul rám, kézzel-lábbal kapaszkodva, és ha tudná, szerintem még a haját is körém fonná, csak hogy le ne essen. Ez persze nem menti meg a sorsától, sem egy megbokrosodott ellenállótól, szóval húgom a hóban nyekken, amennyiben puha puffanását annak nevezhetjük. Hagyom magam térdre rogyni ezután és sarkaimon ülve, lihegve szívom be a hideg levegőt, melynek fájó hasítása a torkomban és a tüdőmben ezidáig fel sem tűnt, pedig biztosra veszem, hogy nem hűlt hirtelen vagy tíz fokot a levegő. - Lehet... jobb is! - Lihegem vissza a választ a hóevésre. Ez az itteni egész jó, mint a víz, biztos csak azért, mert friss, meg mert vízből van ugye. Vigyorgok. Nem az előbbi megállapításomon, hanem mert most esett le: ha Raven ezt emelte ki különbségként, akkor biztosan az ő szájába is jutott kóstoló-minta. Ez azért elégedettséggel tölt el, hiába nekem jutott a java. - Élénk a fantáziám! - Mentem a menthetőt. Én csak a színes hajtincsre gondoltam, a többit tényleg hozzá tudnám képzelni, más kérdés, hogy nem tettem meg, tényleg csak terelek. Ám nagyon úgy fest, tényleg húgom kelt ma fel korábban. - Jól van! Te nyertél... te nyakadba került több hó! - Ismerem el kelletlenül, de a végén már mosolyogva gyorsan kerítve valamit, amivel a kényszerű kijelentésem a javamra fordítható vagy legalább Raven-nek keserédes lesz a győzelem. S mielőtt megcsapkodna ezért, szusszanok egy nagyot, úgy állok fel a földről és békejobbként nyújtom neki a kezemet, tényleg a jobbot. Nincs is szükségem a bal erejére ahhoz, hogy könnyű súlyát felhúzzam, vagy éppen ellentartsak, mikor a hirtelen rántást megérzem. Olyannyira, hogy kicsit hagyom is pár centire a hó felett húgomat, mielőtt egy aljas vigyort engednék meg és elengedném őt, hogy e csekély magasságból zuttyanjon vissza a fehérségbe. - Majd legközelebb, Hugi! - Vigyorgok rá még mindig, de másodjára valóban nem nyújtom a kezemet a felsegítéséhez, mert képes lenne valamit kieszelni, s azzal kompenzálni az izomerő hiányát. Felvonom a szemöldökeimet arra, hogy hozott valamit, de még inkább a folytatásra. - Kétszer? Ezt is meg ezt is? - Mutatok előbb a fejemre, majd le az ölemre. Úgy is elégszer kaptam már meg tőle, míg a Dominiumon éltem, hogy a farkam után megyek. Az ősz tanulsága szerint lehet van benne valami... - Te kegyetlen! Na, mutasd itt akkor, mid van! Ha már kétszer is eldobom az agyam, itt a hóban utána nagyobb eséllyel találom meg! Meg azt is, amit hoztál, ha a nagy dobálózásban elejteném. Ugye nem fehér? Ehető? Iható? - Kezdek el rögtön kérdezősködni és találgatni, mint egy gyerek, s valóban kicsit izgatott is vagyok. Ha már így beharangozta, akkor biztosan valami különleges dolog lesz. Talán újabb üzenet Apáéktól? Esetleg ők küldtek valamit. Ezer meg egy tippem van, de ha a nagy semmi lesz, akkor is hálás leszek, mert az előbbi hócsata, Raven személyisége magával tud sodorni és nem jut eszembe valaki más, akinek szintén szép a haja és csak egyet sóhajtanék miatta, ahogy eddig egész télen tettem, ha eszembe jutott. Vagyis Raven jelenlétében most inkább elfojtanám azt a nagy sóhajt, de hála neki, még nem született meg a gondolat s vele a sóhaj sem.
-Sokkal jobb. Valódi. *Vágom rá egyből a saját tapasztalataimat és nem a mostani kis játékra célzok ezzel. * -Tavaly is megkóstoltam. Irtó muris ahogyan a szádban elolvad és érezni rajta a föld ízét, meg a fűét és a levegőét. Tök fura, de jó. *Fűzöm ezzel tovább a tapasztalás útján szerzett rendkívül értékes információt, s ezzel bevonulok a természetimádók körébe. Mással nem nagyon tudnék, mert ezek után már az állatok jönnek, azokkal meg nem sikerült összebarátkoznom, mondjuk nem is nagyon igyekeztem. A hajamra tett megjegyzése csak terelés szerintem arról, hogy mégis ki nyerte ezt a meccset és igyekszem elejét venni annak, hogy elkanyarodjunk a témától. * -Annyira nem mint az enyém, de értékelem az igyekezetedet. *Nyelvet nyújtok és közlöm, hogy én nyertem, de persze Alec Delgadoé kell legyen az utolsó szó. Naná, hogy nem hagyom.* -Igen én…Héééé! Neked meg a szádba. Nem, nem mondom ki, hogy döntetlen! *Ezért is jut eszembe, hogy valamivel le kell zárni ennek a játéknak az eredményét, természetesen az én javamra, de nagy fába, vagyis bátyba vágom a tervem fejszéjét. Pedig az első pillanatban még érzem, hogy enged és dől felém, szám viharsebességgel kanyarodik vigyorba, ezzel viszont előre iszom a magam bőrére. Alec ellentart, majd mielőtt eszembe juthatna, hogy most fog elengedni, már meg is teszi, én pedig visszapottyanok a hóba. * -Baszki, szerencséd, hogy a hó puha, különben elgáncsolnálak….NEM RÖHÖG! Hogy jönne rájuk a híg fosás! *Morgom a mögöttünk egyre erősödő nevetésre reagálva, felemelve még az egyik kezemet is figyelmeztetésként. Legközelebb….arra nem mondok semmit, de megjegyzem és ezt tudhatja is, legközelebb felkészülök arra, hogy kenterbe verjem a bátyámat és nem fogja tudni, mikor lesz a legközelebb. Magam állok fel s állok elé, már a hírrel, hogy olyat hoztam neki amitől…és aztán kénytelen vagyok elhúzni a számat a válaszára. * -Ó cseszd meg Alec, nem tudnál csak egyszer nem a szexre gondolni? Komolyan ez már kóros! *Szemet is forgatok, és igyekszem még önkéntelenül sem oda nézni ahova mutat. Könyörgöm, mégis csak a bátyám. A találgatására viszont ördögien elvigyorodom, majd elnézek mellette, mint aki azon gondolkodik, hogy a leírás illik-e a táskámban lévő meglepire. Visszanézve rá tovább gombolyítom a sejtelmesség fonalát.* -Nem ehető, szép is lenne ha megennéd. Nem is tudom, az már kimerítené a kannibalizmus fogalmát? *Közben lehámozom magamról a hátitáskát és kezdem kinyitni, szép lassan, hogy tovább fokozzam a feszültséget. A torkomban csiklandozó érzés csak az izgatottságnak szól. * -Nem egészen fehér, inkább mondanám…nem mondom, mert azzal elárulom mi van a táskában. Azt hiszem, meg foglak ríkatni tesó! *S már veszem is elő a cuccot halál nyugodtan, mert a perdai őröknek fogalmuk sem lehet arról, mi az, így el sem árulhatnak később. A táskát végül ledobom a hóba a lábaim elé, és Alec orra alá dugom a hadseregnél rendszeresített, mobil mini implantátumjavító készletet. Széles vigyorom a fülemig ér, annál tovább csak a hallószervek akadálya miatt nem fut, pedig akár körbe is érhetné a fejem, annyira örülök, hogy sikerült megszereznem. * -Hogy ne legyen gyanús, elloptam még pár cuccot, hadd gondolkodjanak. Kérsz thermo zoknit?
- A sárgát ne kóstold, tudod! - Jegyzem meg a nagy mesélése közepette, de egyébként helyeselve bólogatok, szerintem is kiváló móka. Ha nem fagy halálra benne az ember, a hó jó dolog. Az utak - már amennyire itt a Perdán lehet utakról beszélni - ugyan sokszor járhatatlanok miatta, kerülni kell, ha egyáltalán van merre, de legalább a Rebellium olyan helyen van, amit ha a hó el is vág a külvilágtól, odabent a mélyben nincs hideg. Csak a szokásos hűvös. Azzal viszont nem lehet vitatkozni, hogy Raven fantáziája élénkebb, nem is ezt akarom vitatni, hanem a győzelmét. - Nem is kell kimondanod, nem lenne igaz. Tudjuk, hogy én nyertem, de jófej bátyádként úgy teszek, mintha te lennél a győztes! - Vigyorgok galádul, s hogy a győzelmemet a hócsatánkra értem vagy arra, ki nyelt el több havat akár ruha alá, akár szájba, nos, ennek eldöntését meghagyom neki. Hugi viszont engem akar eldönteni, de ehhez viszont már nem kelt fel elég korán, könnyedén visszaejtem őt a hóba. - Ja, persze, csak azért nem teszed! - Röhögök már én is a gáncsolás elmaradásán, csak én halkabban teszem, mint az őrök, akiket idehallunk. Raven figyelmeztetése nem sokat használ, de nem is törődünk már velük tovább, mert bereklámozza, hogy hozott nekem valamit, ráadásul nem is akármi lehet, mert agyamat fogom eldobni tőle, duplán. Hacsak nem eldobom, megkeresem és újra eldobom, akkor egy verzió maradt, amit meg is osztok húgommal. - Egészséges férfiember vagyok. - Vonok vállat könnyed mosollyal, igyekezvén nem gondolni egy bizonyos alkalomra, ha már szex. Ideje elfelejtenem, amúgy is nevetséges, ennyire nem is volt jó... De, rohadt életbe, kurva jó volt. Na jó, koncentráljunk, és meg is kérdezem gyorsan, mit hozott nekem, mert őszintén, fogalmam sincs. Tippem volt, hogy valami kaja vagy pia, de a válasza alapján először összevonom a szemöldökeimet, majd magasra emelve azokat lépek mellé, hogy a táskába lássak én is, nem mintha látnék bármit is, főleg, hogy direkt lassan csinál mindent Raven. - Kannibalizmus? Apáék hogy fértek bele a táskádba? Vagy kancellár-fejet hoztál? - Ha kannibalizmus, akkor valami emberi rész lesz, na már most tényleg igaz, hogy Ravennek élénkebb a fantáziája, mert nekem nincs elég, hogy bármi reális lehetőséget kitaláljak, miért is cipelne húgom emberi maradványokat magával és miért hozná el nekem? Mit csináljak vele, főleg ha nem ehető? Mondjuk nem enném meg akkor sem. Felvonom a szemöldökeimet arra újra, hogy a színe árulkodó lenne. Tehát nem fehér, de jellemző szín és nem ehető és én nagyon fogok neki örülni. Sőt, sírni fogok, gondolom örömömben. Remélem. Láthatóan jár az agyam sebesen, ahogy csak tud, de az is jól leolvasható ábrázatomról, szemeimből, hogy nem jutok felismerésre, még csak megközelítő témakört se tudok belőni. Aztán csak lehull a lepel helyett a táska és előkerül a kis dobozka a rajta lévő kreatív betű és szám kódjelzéssel és azonnal át is veszem Raventől éppen csak felpillantva széles vigyorára. - Úúúú! Nem mondod, baszki! - Forgatom a kezemben a dobozt teljes hitetlenséggel. - Raven... Hugi... nem találok szavakat... Mióta akarok egy ilyent! Köszönöm! Egyébként egész pontosan mi is ez? - Teszem hozzá a végén a lebuktató kérdést kis bűnbánó pillantással, hogy gőzöm nincs róla, mit is tartok a kezemben. Nem volt vele dolgom korábban, és a fém tartókát felpattintva csak valami de-ja vu érzés fog el. Láttam már ilyen kis izét... de hol és mire is volt jó? Ettől függetlenül örülök neki, bármi is ez, mert Raven nagyon lelkes, valami fontos cucc lehet, következésképpen én is lelkes vagyok, csak akkor nézek fel rá hosszabban, mikor lopásról beszél. Tehát illegális is. Ez mondjuk megmagyarázza a vigyorát. - Ha nem a te méretedben loptad... - Mosolyodom el a zokni dolgára, de kérdő pillantásom rajta marad a kék szemein. Nem a zokni pontos méretezése érdekel, hanem a válaszok, hogy mi ez a fém bizgentyű - ami valóban nem néz ki ehetőnek - és mégis mibe keveredett már megint, honnan lopott?
*Amikor meghallom Alec válaszát, szemet kell forgatnom, de vigyorgok is közben, mert tudom mire gondol. Megjátszottan háborodom fel és vádolom olyasmivel, amit magamra is mondhatnék.* -Hülye vagy Alec! Egyébként még nem láttam sehol sárgát, a perdaiak nagyon illemtudók, de te persze már megjelölted a fél Perdát, gondolom. *A váddal persze nem a területjelölésre gondoltam, bár lemaradok tőle, azért megvolt már egy-két helyen, de pusztán a kényszer vitte rá a lelkem. Nagy kortyokban iszom a friss, hideg levegőt és élvezem, hogy lecsorog a tüdőmbe, olyan mintha apró, jégszilánkokat szívnék be, karcolnak végig, mégis jólesik. Az már nem annyira, hogy Alec nem ismeri el a győzelmemet, és még én akartam döntetlent mondani. * -Vagy úgy teszel, mintha nem érdekelne a vereség. *Csípőből tüzelek testvériesen gúnyolódva, vigyorogva, épp csak nem öltve nyelvet rá. Bár azt is megérdemelné, és a következő percben meg is tudom, hogy mennyire. Hiába vállalom be, hogy ki akar cselezni a nekem nyújtott segítő kézzel, a hóba rántás nem sikerül és visszanyal a togita. A hóban találom magam hanyatt fekve.* -Pukkadj meg! *Most már kinyújtom a nyelvem, főleg mert a perdai őrök is felcseszték az agyam a röhögésükkel, de nem vagyok haragtartó és gyorsan túlteszem magam rajta. Már állok is fel, hogy előrángatva meglepjem a bátyámat az ajival, de a figyelmeztető szövegem a párjára talál. Alec Delgado egy nőcsábász, szoknyavadász, csélcsap és persze nem más jut eszébe, mint a nőket kergető harmadik lába.* -Na igen. Egyébként jó szöveg volt…és igaz is, mert ti pasik a nadrágotokban hordjátok az eszeteket. *széles, szűnni nem akaró vigyorgással mondom ezt és a végén még a szemöldököm is megugráltatom. Így elmarad az ajándék gyors előrángatása, bosszúból a lehető leglassabban és sejtelmesen húzom elő, miközben barkochbázunk. Hiába kukucskál, csak akkor láthatja mi van a táskámban, ha én akarom és még nem akarom.* -Hideg….ó, a kancellárfejnek én is örülnék, de egyik sem adta….hideg, nagyon hideg. Mint a hóóó, baszki! *Tovább homályosítom, magamat is izgalomba hozva a játékkal, és már majdnem kiugrom a bőrömből, mikor végre kiveszem a táskából és a kezébe nyomom. A várakozás izgalmát tovább fokozza a lelkesedésével, de az utolsó mondatával rögtön le is töri. Eltűnik a mosolyom, a nagyra nyílt szemeim összeszűkülnek és láthatóan felháborodom, ma már sokadjára. * -Nahát Alec Delgado, most komolyan csalódtam benned. Biztos, hogy az én tesóm vagy? *Hitetlenkedve ingatom a fejem, míg a zoknikról nem esik szó.* -Ha csak a magam méretében loptam volna, rögtön lebukok. *Célzok a lábméretemre, ami a magasságomhoz hasonlóan kicsi. Mintha nem tudná, vagy csak cukkolni akar.* -Viszont! *Emelem meg jobb kezem mutatóujját.* -Minden méretben loptam három-négy párat, mind a tiéd, jó lesz cserealapnak. *S diadalittasan elmosolyodom, majd minden öröm eltűnik az arcomról, hogy a titokzatosság vegye át a helyét. Felveszem a táskát a hóból és a bal vállamra veszem, jobb kezemmel integetek a perdai pasiknak, s aztán belekarolok Alec bal karjába, még meg is paskolom, s párszor visszanézve még az őrökre, elkezdem húzni magammal tőlük távolabb. A hóban tipegve vagy tíz lépésnyire a perdaiaktól megállok, szembefordulok Alec-kal és a bal kezemet, egy centire az álla alá emelem.* -Csak a biztonság kedvéért, ha leesne az állad, el tudjam kapni időben. *Adok magyarázatot akkor is ha nem kéri, de valószínűleg fogalma sincs mit is akarok a kezemmel. * -Ez kérlek szépen egy a hadseregben rendszeresített….mobil kompakt….javítókészlet….szintetikus bőrhöz. *Lassan mondom, kellő hatásszünetet tartva a lényeges részeknél, de a végén, mikor már mindent elmondtam, izgatott vigyorral nézek rá várakozón, szabad kezemet ökölbe szorítva emelem, hogy drukkoljak magamnak és kicsit még ugrálok is a hóban. *
- Én a vadállatokra gondoltam, de jah, ez is megállja a helyét. - Vigyorodom el, mert hát sokat kóborolok a Perdán, közben iszom is, vizet is - hallatlan! -, aminek távoznia is kell és nem minden izzadtság formájában. Vigyoromból az is látszik, hogy valahol tetszik ez a "territórium-jelölés" gondolata, mely eddig eszembe sem jutott, de ezentúl így tekintek rá. Enyém lesz az egész Perda! - De, érdekel a vereséged, van nekem szívem! - Vágok vissza tetetett felháborodással, s ezután próbálom őt felsegíteni, mielőtt túlzottan belemelegednénk ebbe a szócsatába, amit újra hócsatába akarnánk fojtani és azzal eldönteni, ki is nyert. Raven is ettől tarthat, csapdát lát ott is, ahol nincs, s cselvetése hamar ellene fordul, testi erőfölényem most kedvezett nekem. - Pukk! - Adok ki pukkanó hangot nagy vigyorral karöltve, ennyit igazán megtehetek a kis húgocskámért. Főleg, ha már én nyertem, ugyebár. - Azt ne mondd, hogy nektek nőknek ez annyira ellenetekre van! Így könnyen látszódtok okosabbnak nálunk. - Mosolyodom el szemtelenül, mert az első mondat még csak-csak érthető bóknak is, miattuk megy el az eszünk a fejünkből délebbi tájakra és megfelelő személyek találkozása esetén ez imponáló tud lenni, hanem a folytatás szándékoltan hímsoviniszta megfogalmazású, amiről tudom, hogy kiveri majd a biztosítékot húgom igazságérzeténél. Mikor aztán találgatnom kell, hogy mit is rejt a táskája, hát eléggé vakon vagyok, ha nem lennék már így is elég nyomorék. Ötletem sincs, hogy mi a fene az, ami nem fehér, nem kaja, és emberi testrész is - mert ugye megenni kannibalizmus lenne -, és mikor elővarázsolja a kis fém tartókát, hát nem lettem beljebb. Lelkesedem ettől még, hiszen Raven is lelkes, ezt várja tőlem is, de a végén csak bevallom egy kérdéssel, hogy egy kis segítségre szorulok megoldás terén. Egyenes válasz helyett viszont felháborodik, amitől nem csak képletesen húzom be kicsit a nyakam elszégyellve magam. - Tudod, hogy nem szoktam felemlegetni, de most szükségét érzem mentségként: csak félig vagyok a tesód! - Húzom el egy picit a szám, s láthatóan nem viccelek azzal, hogy még mindig nem tudom, mit fogok-forgatok a kezemben. Pedig elvileg kellene tudnom, legalábbis a tesós megjegyzése alapján illene tudnom, s ez így még kellemetlenebb. A zoknis téma legalább kicsit old ezen a hangulaton, el is mosolyodom rajta, majd közelebb hajolva egy puszit nyomok sapkás buksijára valahol az egyik cicafül alá. - Vajon van olyan, amire te nem gondolsz? - Teszem fel a költői kérdést, de nem válaszolom meg a saját kérdésemet: jah, a biztonságra! Lopkodott több mindent, tehát valami raktárban garázdálkodott, ahol nem csak thermo-zoknikat, hanem mást is őriztek. - Gyanítom ez nem zokni-kötő készlet arra az esetre, ha elfogyna a cserealapom. - Pillantok fel rá, miközben ő odébb húz tíz lépésnyit - nekem inkább csak hat-hét -, és még az sem gyanús, hogy a bal karomat paskolgatja. Olyan természetes a mozdulat, hogy nem esik le, hogy nem a természetes karomat éri vele. Mikor megáll és egyik kezét a fejem alá tartja, akkor egyik szemöldökömet felhúzva nézek le a kezére, majd rá, majd ismét a kezére és vissza, míg meg nem magyarázza az okát. - Nagyon magabiztos vagy! - Állapítom meg, s most jobban lepillantok a kis szerkentyűre, mert ezek szerint ez fontos cucc. - Szóóóval ettől eldobom az agyam kétszer és az állam is leesik. Ugye más nincs, mert akkor ezt dobom el, leprát okoz! - Dünnyögöm pimaszul somolyogva, kiemelve a fő szerkezetnek tűnő akármit a fém tartókából. Meglehetősen jól tervezett, kézre álló darab, maroknyi méret, látni honnan kapja az energiát a működéshez, hol kell bekapcsolni, de ezt azért nem merem megkockáztatni még, amíg nem tudok többet. A hadsereg szó említésekor már felpillantok rosszallóan Ravenre, hogy ugye ez csak vicc? Tehát a zoknik se a polgároknak való részlegről származnak. Mobil, kompakt, arra bólogatok, hogy igen, ez megerősíthetem, a javítókészletre megint emelkednek a szemöldökeim. Biztosan nem hordozható katonai zokni-stoppoló. Aztán az utolsó két szóval kiderül, hogy annyira mégsem álltam távol az igazságtól, csak nem éppen zoknit stoppol a cucc. Míg Raven aprókat szökdécsel a hóban mint valami túlpörgött holdszemű - akkorák is most a csillogó szemei -, jól érezte, hova kell tennie a másik kezét, mert ajkaim valóban elnyílnak a döbbenettől, ha nem is túl látványosan, de tényleg leesett az állam. - Nebaszki... - Suttogom el az első szót, ami értelmesen megfogalmazódott bennem. Ugye csak tréfál? Lepillantok a kütyüre, majd vissza fel rá. - Te totál meghibbantál?! - Ez már hangosabb suttogás, s most én vagyok az, aki karon ragadja a másikat és még odébb viszi pár lépésnyit és közben körbenéz, pedig senki nincs itt rajtunk kívül, már a perdai kapuőrök se foglalkoznak velünk, én mégis a nyakunkban érzem lihegni Terson kancellár fél hadseregét. - Ezek nem kincstári darabok? De minimum számozott és nyilvántartott izék? A zoknilopás egy dolog, de ha ezzel elkapnak kifelé menet... vagy befelé... Miért kockáztatsz értem ennyit?! - Még mindig az aggódás miatt kérdőre vonó báty szól belőlem, de a választ az utolsó kérdésre nem is várom, mert pontosan tudom mi az oka, és ez az ok az, ami már a kérdés felénél mozdít, hogy a javítókészlettel a kezemben öleljem át húgomat szorosan, hálásan, szeretettel.
(10 oldalú.) :
És mindjárt folyt. köv. 
//
//