*Azért van valami szép is abban, ahogy Denisov haragszik, kijárt ez nekem az ő tervei után. S van alkalmam még vissza is vágni neki azért, amit ő az információ átadás elcseszett ideje miatt olvasott a fejemre. A hümmögés után kapok ugyan magyarázatot de újabb infót is és nem átallom ezt felhasználni, már csak azért is….mert csak. Hozzá hasonlóan, bár kissé elnagyolva mutatom be a villámok szórását, kicsit lehet bosszantó de meglepően jól látszik a benne rejlő pimaszság és poén is.* -Á, szóval szabotázs volt, gyilkossági kísérlet és miért nem mondta ezt nekem előbb? Mikor akarta közölni? *Szerencsére csak képletesen de szöget üt a fejembe a gondolat és az, amit Millsszel kiderítettünk. * -Nem csak maga szenvedett el ilyesmit. Majdnem mindenki aki ott járt. *S mutatok az ég felé az Aquillonra utalva. Denisov közben már mondja is tovább, később beszámolok neki mindenről, épp csak össze kell szednem a gondolataimat, hogy kellőképp Denisov kompatibilis legyen, mert a végén még irigykedni fog, hogy mással is képes vagyok lövöldözésbe keveredni. A felismerés megemeli a szemöldökeimet, már ami Denisov perdaiasítását illeti. * -Á, értem, szóval most maga éppen asszimilálódik. *Bólogatok egy sort, így már érthető, miért maradt itt olyan sokáig és ha hozzá veszem még Jenkins iránta való rajongását, akár maradhatna is itt lent. Csak vele is ki kell építeni egy Dominiumon kívüli kapcsolatot. * -Jaj, ne. Parkertől kiborul a csaj és megeszi reggelire. *Vigyorgok viszont egy sort, belegondolva abba, mit is csinálna Sky amint meghallaná Parker ijedt dadogását. Sort kerítenék a Tersontól elszedett térképekre is, de egyelőre csak szóban tudom megtenni, sok minden mást kell megdumcsiznunk Denisovval mielőtt megint egy őrült akcióra adjuk a fejünket. * -Vigyázok velük, én ne vigyáznék? Egyébként több okból is muszáj közel lennem hozzájuk. Mills Terson embere, és ha már itt tartunk, kiderítettük, hogy egy magas rangú…nagyon magas rangú katona keze van a dologban. Rui flottaparancsnok neve mond magának valamit? Amatőr a pasi, hagyjuk. *Legyintek egyet és úgy döntök, ennyi volt a Denisov kompatibilis verzió. * -Jenkinsnek meg tervei vannak velem és meg kell tudnom, hogy micsoda. Ő is bevett a csapatába csak épp fű alatt, és még nem tudom mit akar velem elintéztetni. Az is lehet, hogy olyan infókat ad, amelyekről tudja, hogyan használom fel azokat és így játszok a kezére. De tudja, neki állandóan jár a szája, az ember sosem tudja mikor mond igazat. Rafkós egy pali. *Biztosan a cseles bogyókról jutott eszembe, vagy épp fordítva. Jenkinsről alkotott gondolataim miatt nem bízom Denisov bogyóiban, vagy az édes szósz miatt. Mosolyogva nézem ahogy Denisov a hasát simogatja, nem vilgosítom fel arról, hogy a génmanipuláció nem az emberi test részleteire hat csupán, hanem az egészre, így a féltett kis hasikója is benne volt a buliban. Amilyen elánnal kapkodja be a bogyókat, úgy vélem még titánnal is kibélelték a gyomrát. Ez persze nem mentség a feledékenységére, az alkohol igen, százkarátos vigyorom annak szól, hogy asztal alá ittam Denisovot. Meglehetősen büszkén húzom ki magam, miután a tenyerembe ejtett homlokom képével fejeztem ki csalódásomat. * -Értem. Hát ezt megjegyzem, legközelebb szólok Jenkinsnek, hogy ezt a részét is erősítse meg, nehogy egy nő az asztal alá igya. *S még nevetősen nyelvet is öltök rá. Úgy érzem szent a béke….erre jön nekem azzal, hogy a bátyámat is vegyük bele a buliba. Alec minden bizonnyal kitérne a nem létező hitéből is ha hallaná, hogy pont a húga az aki félti és nem fordítva történik, de úgy sem tudja meg. Nekem meg szükségem van rá, egyszer már elveszítettem, nem akarom még egyszer, főleg nem úgy, hogy még látom is. Ez volt a legborzasztóbb a hideg hegyi kaland végén, a tudat, hogy végig kell néznem ahogy Jenkins elfogja, megöli, bármit is tesz vele. Csak picit könnyebbülök meg amikor Denisov letesz Alec közreműködéséről, ám van amibe beleköthet és meg is teszi. * -Megint ivott Denisov? Nem figyelt. Vharan ott volt velünk a hideg hegyen, tudja, hogy Alec ellenálló és azt is, hogy a húga vagyok, következésképp kapcsolatba lépem az ellenállókkal. Ezt még Nikolina Raven is kisakkozná. * Ezzel azonban nem söpröm el Denisov gyanakvását. * -Ööö….éppenséggel nem volt köztünk semmi az égvilágon. *Nézek Denisovra ártatlan szemekkel, de vadul vigyorogva. Végül is igazat mondtam, semmi nem volt köztünk, konkrétan, szó szerint. Az emlék pedig még most is kellemesen borzongat és meg is nevettet.* -Lan gyökeret ültettünk, egy egész mezőnyit. *S ezen a ponton kirobban belőlem a nyerítős, sikongatós nevetés.*
Azért, hogy nem teszek szóvá (azonnal) mindent, még van szemem és látom, amit látnom kell. Most konkrétan a pimasz villámok szikraszórásával érkező "visszapiszkát", amivel nem rest operálni. - Gondolja, hogy meg mertem volna kockáztatni egy efféle összeesküvés elmélet megosztását korábban, mikor láttam, hogy a házőrzőimben is csak a csalfa nyakcsípő tollast látta? Sok mindent mondhat, de azt nem, hogy ne vigyáznék a ketyegőjére. - lapogatom meg vigyorogva a mellkasom szívoldali részét. - Ennek egyáltalán nem örülök - rázom meg a fejem komoly arckifejezést láttatva - bár ez azt is bizonyítja, hogy nem bomlott meg az elmém idelent, mert jó helyen kapizsgáltam a "balesetünket" illetően. - mivel egész biztos vagyok benne, hogy Raven tudja ki áll e mögött a merényletsorozattá duzzadt problémahalmaz mögött, direkt nem kérdezek rá az illető vagy illetők személyére, hanem megvárom míg magától belekezd. - Talán nem látja? - borzolom meg mosolyogva a borzas frizurámat, mely a régi Földi idők elfeledett diszkó korszakában is simán megállná a fejét. - Emberként perdai életet élek idelent a holdon. - válaszomban benne van minden, amit erről az életérzésről tudni kell, a szabadságtól a túlélésen át a puritánságig. - Tényleg, Parkerről egyébként mit tud? Nem kereste mostanában semmivel? Be tudott illeszkedni a "jófiúk" világába újra? - érdeklődöm a fejlesztő hogyléte felől, ha már szóba került. - Rui... Rui... - ízlelgetem a nevet, mert rémlik valaki a ritkán nézett híradásokból - ha az az ősz hajú ipse a Rui, aki úgy néz ki, mintha egy olajmágnás család sarja lenne, akkor tudom kiről van szó. - bólogatok, mert azt hiszem beugrott, hogy kiről is van szó. - Mi történik odafönt, hogy csak úgy elkezdenek lázadozni a vezetők? Talán kezd kicsúszni az irányítás a Kancellária kezéből, vagy mi? - nagyon bízom benne, hogy kérdésem költői csupán, de attól tartok, hogy ez nem ilyen egyszerű. - JL, Mills, Terson, Jenkins, A-Team... - kezdem számolni és mutatni az ujjaimon, hogy számításaim szerint Raven "hányas" ügynök már, amiben véleményem szerint egy életben a kettősség is sok. - A rafkósságát inkább hagyjuk, mert a végén még rám akadnak idelent a kopói. - bízom benne, hogy ez nem így lesz és majd akkor jelenhetek meg odafönt, mikor én gondolom úgy. Gyorsaságomat kihasználva társam hasa felé legyintek, de nem tervezem, hogy el is érjem, számomra éppen elég lesz most az "ijesztés" hatása, ha már olyan büszke a leitatásomra, fújja ki gyorsan azt a kevélykedő levegőt, amit magában tart. - Ha kiörömködte magát a leitatásom igazolása után, akkor akár folytathatnánk is a beszélgetést. - ajánlom fel a folytatás lehetőségét széles, Denisov-os mosolyomat követően, de magam is örülök, hogy visszaállt közöttünk a megfelelő rezgésszám az utóbbi percek "rég nem látás" okozta feszültsége után. - Hónapok óta egy kortyot sem... - ezt bizton állíthatom - ...Nikolina Raven okos lány, belőle ki is nézném, hogy összerakja a képet, de egyik nem zárja ki a másikat. Az, hogy a nagyembere ott volt a hegyen és sejtése lehet, hogy milyen kapcsolatban van az ellenálló testvérével, az egy dolog, de attól az még szigorúan bizalmas információ _kellene, hogy legyen_ hogy többek között különböző térképeket bogásít meg egyes Kancellároktól és juttatja el az ellenállókhoz. A különbség azt hiszem érezhető, hacsak(!) - emelem magasra mutatóujjamat, mert ez az a pillanat, amire Raven mosolya szinte már teljesen elárulja őt. - Áhhá, szóval semmi sem volt, értem. - hiszi a piszi nézéssel engedem útjára a kérdéskört, mert azt fejtegettem volna a következőkben, hogy abban az esetben érthető lenne "könnyelmű csicsergése" ha meg is bízna benne a fickóban. - Áh, kérem... kíméljen meg a dugványozásuk részleteitől... - mímelten fintorodom el, mikor kimondatlanul is kimondja, amit sejtettem, de innentől tényleg nem érdekelnek az intim részletei a bensőséges palántázásuknak.
-Ó, de kedves! S azok után amiket átéltem magával, még van magában csipetnyi kétely is, hogy nem bírok ki egy ilyen faszán úgy szar ahogy van történetet? Oké, azt mondom, nem sértődöm meg, csak kicsit szüneteltetem a maga iránt érzett kedvelésemet. *Körülbeül kettő percig, vagy amíg a hirtelen házastársi összeveszésünk át nem billen a békülős „szexbe”. De tudom, hogy Denisovot mivel lehet levenni a lábáról, a bokánrúgáson kívül. * -Remélem más testrésze sem bomlott meg. A Jenkins-féle állapotára gondolok, tudja. Ugye már nem romlik tovább? *nem tudom mit tett vele Jenkins, vagy volt-e rá lehetősége, és ezt a témát nem igazán veséztük ki sem az Aquillonon, sem a hideg hegyen, értelemszerűen, és ezért én még aggódom. A perdai asszimilálódása pedig csak ront az összképen.* -Jaaa, szóval ha szakálla van és hosszú, bozontos frizurája, akkor már perdaivá is vált? Éééértem. *Zárom le nem kis hitetlenkedéssel Denisov őslakossá válását. Ha ez így megy, lehet nekem is perdai ruhát kellene öltenem és térdig gázolnom a susnyásban, mezítláb. Sajna szőrt nem tudok növeszteni, de esetleg megteszi egy hónalj paróka is. Parkerről szólva több mindent is tudnék mondani, de elég annyi, hogy találkoztam vele.* -Parker drága Mills „védőszárnyai” alatt tevékenykedik, szoros megfigyelés alatt. *S mutatom is, milyen védőszárnyakra gondoltam. Bár sok köze nem volt ahhoz, amit Millsszel kiderítettünk, azért adott némi irányvonalat Ruihoz. Az immár csak volt flottaparancsnok azonosítására csak bólintok egyet, némi zavart szemöldök összevonással és gondránccal a homlokomon, hogy honnan a fenéből vette az olajmágnást, betudom annak, hogy ez is olyasmi lehet, mint Hannibal. * -Szerintem Rui a saját maga kis pecsenyéjét sütögette és beletört a bicskája. *Az igaz, hogy tőle feljebb nem jutottunk, szóval a kancellária _még_ biztonságban érezheti magát. Gyorsan el is takarították a szemetet. Mosolyogva figyelem, ahogy Denisov számolni kezd, de ráhagyom. Az egész nem annyi, amennyit ő összeszámol, hanem csupán egy. Én. A szálak mind nálam futnak össze. * -Asszimilálódjon jobban. *Vágom rá egyből s aztán ki is húzom magam a dagadó büszkeségtől, nem kis vigyorral a képemen, amit az sem töröl le mikor felém legyint. Csak egy pillaantra húzom össze magam, de nevetve fejezem ki elégedetlenségemet.* -Héééé! Nem nyúlkapiszka! …Folytassuk. Mondjuk azzal amit hoztam magának. *A táskám felé is nyúlok, hogy végre előszedjem a lényeget, a kis adathordozót a pda-hoz csatlakoztatom, mivel nem akartam, hogy azok a dolgok amiket Terson gépéről szedtem le, bizonyítékként a gépemen legyenek. Egy kis adathordozót jobban el tudok rejteni ha baj van. Addig Vharanról ejtünk pár izgalmas szót, Denisov azonban megint kételkedik a szavatartásomban.* -Hacsak! Nem teszem meg azt amivel vádol. Vharan ilyeneket nem tud, csak annyit, hogy Alec a bátyám. Egyébként tiszteli őt azért amit a hegyen tett, mondhatjuk úgy is, hogy bevágódott a perdaiaknál, Vharan a hírét kelti majd. *Arról, hogy a Nagy Perdai milyen szerepet tölt be az életemben, már sejtelmesebben mesélek és mikor Denisov csak bólogat, jelentőségteljesen elmosolyodom és feljebb húzom az egyik szemöldököm. Végül muszáj felnevetnem az álszentségén.* -Oké, nem mesélek az ültetvényről. Nem is magára tartozik, csak gondoltam megosztom, ha már rákérdezett. Egyébként ezt nézze. Érdekes lehet. *S az orra alá dugom a pda-t olyan módon, hogy még mellé is ülök, hogy váltani tudjak a lapok között. Van ott szó az Elion felé vezető utakról, az oda küldött felderítő egységekről, de van egy sor nyilvántartásba vett alkatrészről, ami szerintem nem az volt.* -Maga nem volt ott, de amikor elértünk a bányáig, volt ott egy csapatszállító amiben volt egy láda, amin nem látott át a lézerszkennerem és aztán Simon hadnagy nagyon gyorsan elküldött onnan mindenkit, a láda pedig felkerült a Condorra. S aztán nyoma veszett. Mit szól?
Hogy mivel lehet levenni a lábáról egy bokán rúgáson kívül? Hmm, bizton állíthatom, hogy egy tökön rúgással is elérné a célját, még akkor is, ha semmit sem érezne az egészből. Csak hát vannak azok a fránya, még a Földön berögzült automatikus reflexek, ha valaki a családi ékszer támadására szánná el magát. Mondjuk úgy, hogy fantomfájdalmat generálna egy ilyen tett, no de ilyesmire senki sem vetemedne... ugye? - Mire gondol? - bal szemöldökömet direkt módon magasra futtatom, mint aki félreérti az egyértelmű kérdést, ám mivel tovább fűzi a mondatát elillan a mímelt furcsanézés, mert egyértelművé válik mire is kíváncsi. - Jenkins bizonyára valami lassan ölő méreggel tömött tele, mert még mindig életben vagyok, én viszont már idejére sem emlékszem, hogy mikor futottam vele össze. Na, nem mintha nagyon sietnék viszontlátni őt. Ő ott, én itt, szó szerint egy világ választ el minket. - legyintek egy aprót, majd fejemet az odakint idegesen csapkodó ropityúkok zajforrása felé fordítom, de nem tulajdonítok neki túl nagy jelentőséget. - Ki kellene próbálnia ezt a lenti létet, itt aztán tényleg nem nyaggatja senki sem és pariba tud kerülni önmagával. - ha jól sejtem, talán ez lenne az utolsó hely az ismert világban, ahová Ms. Software önszántából leköltözne, holott úgy vágná ezt rá, hogy sosem próbálta - Nem elég, hogy jólétben élnek, hogy semmire sincsen gondjuk, még egy ilyen elborult világrendben is egymást akarják kiütni a nyeregből. - nem tetszésemet kifejezve csóválom meg a fejemet és elkönyvelem, hogy bizony az ember akkor is ember marad az összes elcseszett tulajdonságával, ha már nem is a Földön él. Kétségtelen, hogy jó újból együtt nevetni Ravennel, és bár sosem árulnám el neki, de hiányzott, végülis amúgy sincs túl sok barátom, olyan meg aztán főleg nincs, aki kockáztatná a szabadságát csak azért, hogy az ittlétem sejtését bebizonyítsa. - Ott - mutatok az elém tolt pda felvillanásai között egy izgalmasnak tűnő képre, amiről rövid úton kiderül, hogy az Aquillon-ról származik. - gépészként mondom, hogy ez egész biztosan nem alkatrész. Legalábbis biztosan nem abban az értelemben vett módon, melyben lajstromszám alá vették és besorolták. Szóval ez már két gyanús mozzanat, amit ki kell derítenünk valamikor. - pillantok a mellettem helyet foglalt lány felé fordulva, viszont nem tudjuk tovább folytatni a megkezdett beszélgetést, mert odakint a tyúkjaim eddig még sosem hallott káricsálásba kezdenek. - Látja, ez történik, ha idegeneket fogadok... - állok fel mellőle - jeleznek, hogy nekik nem igazán tetszik a vendég jelenléte. - elmosolyodok, mert ez így egyáltalán nem igaz és nem hazudok valami jól. - Bár őszintén szólva még sosem fogadtam vendéget és fogalmam sincs, hogy mi bajuk van, de egy pillanat és lecsendesítem őket. Biztosan csak összekaptak megint valamin. - megindulok az összeeszkábált ajtó felé, hogy megnézzem mi a helyzet, de alig érek ki a viskóból olyan történik, amire egyáltalán nem számítok. A Rosszfiúnak keresztelt perdai kakas oldalirányból érkezve ugrik nekem, mely elől a meglepetés ereje miatt nem teljesen tudok kitérni, így karmos lábaival eléri testemet, amitől egyensúlyomat veszítve kissé odébb kell lépnem. A történéssel egy időben hála kifinomult érzékeimnek, rég nem hallott sistergő hang üti meg a fülemet, mely nem lehet más mint egy útjára indított golyó süvítése. A lábamat sem tudom letenni, mikor látom, hogy a kilőtt töltény telibe találja a Carakla testét, ki a svungtól egyenesen Raven lábai elé repül. - Földre!!! Feküdjön a földre!!! - ordítom a planetológusnak és amint talajt ér a lábam, már veszem is a lendületet, hogy összehúzva magamat minél előbb visszaérjek a fedezékként abszolút nem használható, de mégis életet mentő házkezdeményembe. - Lőnek ránk! - kiáltom úton befelé, miközben már hallom az automata kilőtt sorozatának hangját Egy tigrisbukfenccel érkezem meg a reményeim szerint már földön fekvő Ravenre, hogy testemmel védjem az esetleges sérülésektől. Vetődésem közben bevágom a rozoga ajtóféleséget, de nem azért, mert bármitől is megvédene minket, csupán abban bízom, hogy néhány másodperc erejéig el tudunk tűnni a lövész szeme elől. - Mesterlövész! - többet nem mondok, mert egyfelől nincs idő a diskurzusra, másfelől pedig akár Szépszemű is lehetne, a lényeg, hogy ki akar minket nyírni valamiért. Bár a pultosnak gondjai akadnának a célzott lövés leadásával, ez a valaki pedig nem valószínű, hogy tőle vett leckéket. A becsapódó lövedékek szilánkossá szaggatják az ajtómat, melynek darabkái beterítenek minket, végül jön a slusszpoén, ami sötét árnyékot vetve érkezik az ablakon keresztül és fémes csengéssel pattan vissza az oldalfalról. - A francba, villanógránát... szorítsa a szemeit és tegye a fülére a kezét! - sajnos eddig tart a romantikusnak nem mondható testközelségünk, mert odébb kell gurulnom, ha meg akarom kaparintani az élesített eszközt, márpedig ez a célom.
Gurítás tíz oldalú kockával gránát-visszadobásra:
Nikolai Denisov carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
0-3: Hiába minden igyekezetem a gránát még az előtt felrobban, hogy fel tudnám venni. Remélhetőleg Raven hallgat rám és becsukja a füleit és a szemeit, máskülönben úgy jár mint én, hogy átmenetileg megvakulok a felrobbanó eszköztől. Szerencse mindketten a földön vagyunk, máskülönben egyensúlyunkat veszítve kerülnénk a talajszintre, viszont a nagyobb baj az, hogy a hallásom is odalesz egy időre, ami bizonyára óriási fájdalommal is járna, csak nem érzek semmit belőle. A pillanatnyi vakságot viszont nem úszom meg, a támadóink közelednek. Most Raven a szemem és a fülem, rá kell hagyatkoznom, ha élve meg akarjuk úszni a találkozót.
4-9: Kihasználva gyorsaságomat még éppen időben nyúlok a gránátért és még a robbanás előtt szép ívet leíratva vele a levegőben, vissza tudom küldeni a feladónak. Szerencsénkre így a szeretetcsomag fény és hangjátékkal megtűzdelt elemei nem érintenek minket, nem úgy, mint a támadóinkat. Lelassítjuk őket, ami már önmagában egy ellentámadást eredményezhet.
-Meglepetésnek szánom. *Ha én azt elárulnám, hogy mikor mire gondolok, még Denisov is vetne egy hátra szaltót. Az övéhez hasonló furcsa nézést próbálok kisajtolni magamból, ha nem sikerül, az csak azért van, mert egészen más a kettőnk arcberendezése. Jobban érdekel az, hogy mi van vele, konkrétan az egészségével, amit Jenkins a saját kételkedésre okot adó bevallása szerint igyekszik helyrehozni. Csak a jó ég és a perdai Istenek tudhatják a kancelláron kívül, hogy pontosan mit is takar ez. * -Helyes. Addig jó amíg ez így van, csak tőlem ne legyen túlságosan és hosszú ideig távol. *Komolyan hiányzott, másrészt jobban szeretem vele romba dönteni a világot, mint Millsszel. Az a pali kissé savanyú és randa bajusza van. Szó se róla, most Denisov is szőrösebb a megszokottnál, de mivel korábban nem hordott ilyet, van remény arra, hogy idővel megszabadul tőle. A felajánlott perdai léttel több gond is van, jóllehet kipróbálnám, már csak azért is, mert sokkal szabadabb, viszont messze van a tűztől, nekem pedig arra van szükségem. Képletes tűz, vagyis a kancellária, Jenkins, Terson és a többiek, megannyi lehetőség, hogy infókat szerezzek a világ megváltásához. A kinti motoszka és vircsaft érzékenyebben érinti a fülem, mint Denisovét és gyanakodva emelkedek fel, mintha úgy jobban hallanám a háttérzajokat. * -Maradnék én, de hát a szüleim a Domin vannak és nem akarok nekik rosszat. Másrészt frászt kapok az olyanoktól, mint akik most éppen buliznak odakint. Hallja ezt? Biztos, hogy jól vannak? *Nem mintha érdekelne, ha kinyírják egymást, de az nem természetes…gondolom. Annyit még én is tudok, ha az állatok idegesek, akkor odakint szarság készül. A leseggelt témán tovább bogagolunk, vagyis csak Denisov bogagol, én inkább mellette gyalogolok, még képletesen is. * -Addig jó, amíg egymást vágják taccsra, mi pedig ügyködhetünk azon, hogy csak a győztest intézzük el. Nem jó stratégia? *Jenkinsnek is köbö ez a terve, egymásnak ugrasztja a kancellárokat és a végén dörzsöli a kezeit. A témához hozzátartozik a pda-n lévő képek, térképek nézegetése, a hozzájuk kapcsolódó információk átadása. Mesélek Aquillonról is, arról amit Denisov nem láthatott, hiszen nem volt velem és miután visszatértünk, nem tudtunk beszélgetni. * -Jó lenne tudni hova került. Vannak apró fehér foltok Tersonnál és mint tudjuk Simon hadnagy abszolút kancellária hű, másrészt parancskövető, ergo lehet, hogy a láda Tersonnál kötött ki. Viszont még mindig nem tudjuk mi volt az, ki hagyta ott és miért. Szóval segít ha átnyálazom az összes akkor keletkezett bejegyzést, lajstromszámot…de azok is megvannak, csak én nem értek hozzájuk. *Mondom és már keresem is azokat a listákat, amiket sikerült megszereznem Terson gépéről. Nála futnak be és össze az ilyenek, jóllehet nem mindre vet pillantást, de amire meg igen, az biztosan nagyon fontos. Idáig jutok a gondolatok égi sztrádáján, amikor odakint még hevesebb lesz a vircsaft, és már én is felkapom a fejem. * -Ne szórakozzon velem Denisov, én nem vagyok idegen, bármennyire is fetrengett a perdai természetben, a szagom ott van magán. Egy csapat vagyunk. Különben meg már akkor megettek volna, mikor kint voltam. *A nyakamon lévő apró kis pihék kezdenek vigyázzba vágódni, elteszem a pda-t, a táskámat a vállamon keresztben átvetem és a Pörölyért nyúlok. Biztos ami biztos. Kicsit nyújtózkodnom kell érte, de hát nem olyan nagy ez a kecó, hogy eltévedjek benne. * -Na látja. Lehet összevesztek egy bogáron. Mit zabálnak ezek a szörnyetegek? Adott nekik eleget enni? *Kérdezek vissza, de a hangom már megremeg, a fogaim összekoccannak, jobb többet félni, mint egyszer kurvára megijedni. Felállok és elhátrálok az ajtó közeléből, lőni ugyan nem fogok, mert Denisov útban van, de kicsit megnyugszom attól, hogy a fegyver a kezemben van. Ennek ellenére akkorát sikítok amikor az egyik kunyhóőr nekitámad Denisovnak, hogy beleremegnek a viskó falai.* VVVVVVÍÍÍÍÁÍÁÁÁÁÁÁÍÍÍÍÍÍÍÍÍ! MONDTAM, HOGY……*Hogy mit mondtam korábban, azt Denisov tudhatja, épp csak azt nem, hogy mire próbáltam célozni, de a szavam elakad amikor a döglött madárféle a lábaim elé pottyan. A tompa puffanást egy meglepett pillantás kíséri a részemről, mert először úgy hiszem, Denisov tekerte ki a nyakát és dobta el, mert megelégelte, hogy nyakon csípte, de a madárból lassan folyó vér akár figyelmeztetés is lehetne, ami kezd összegyűlni a döngölt földön, Denisov hangja viszont megelőzi a gyanakvásom gondolatát, és előbb ér a tudatomba. A földre vetem magam, pontosan rá a halott madárra, érzem az apró test puhaságát, a vér melegét….és amit szívesen kihagytam volna, a szagát is. * -BBBLLLLÖÖÖÖEEEEE! *Az események felgyorsulnak, Denisov repül felém, akárcsak a golyók. A kunyhó falaiból darabok szakadnak le és szállnak mindenfelé, belőlem meg az irónia tör elő.* -Tényleg? Nem mondja? *Többre nem futja, Mr. Hannibal rajtam landol, én nagyot nyekkenek. * -Azt hiszem….nem ártana kicsit lefogynia. *Hörgöm és nyöszörgöm alóla, épp csak szuszogva, mert a levegőkapkodás most luxus, a tüdőm velem együtt mélyponton, laposan. Azon viszont elagyalgatok, hogy ha mesterlövész, ahogy Denisov mondta, már halottak lennénk. Szinte minden szana és széjjel van lőve körülöttünk, csak mi nem. Igyekszem hát Denisov alól kimászni, de meddő próbálkozás lenne, ha nem pattanna fel. Én még ott tartok, hogy mi az, hogy villanógránát, ez valami úja amivel velünk szemben próbálkoznak, mikor ő már vissza is adja a feladónak. Szerencse, mert különben a fáziskésésem miatt, csak a szemeimet csuktam be, a füleimhez nem sikerült a kezeimet emelni, annál is inkább, mert az egyikben ott van a Pöröly. Elmosolyodom. Nem vagyok őrült és adrenalin függő, azt sem mondom, hogy hiányzott a rám való lövöldözés, de egy Pöröllyel a kezében az ember lánya sokkal bátrabb, sőt mi több, vakmerő. Így felállok Denisov mellé és amerre a gránátot dobta, arra lövök én is, feltéve ha nem cincál el valami titkos vészkijáraton. Nem csodálkoznék azon ha lenne. Mondjuk egy földalatti alagút, vagy ilyesmi. Ha ráncigál, vagy felkap mint férj az ifjú feleségét, hogy átvigyen a küszöbön – ami nincs – akkor sem hagyom abba a lövöldözést, elvégre kell a fedezet. S, hogy még több bátorságot adjak magamnak:* -VVVVVÍÍÍÍÍÁÁÁÁÁÁÁÁÓÓÓÓÓÓÓÓ!
- Hmm... még nincs itt a "buliidő". - mutatom a macskakörmöket, miközben gyanakvón sandítok ki azon az egy szem ablakhelyemen, amit csak azért nem építettem be, hogy azon keresztül később át tudjam tekinteni a ranchom nagy részét. - Ha jól emlékszem még sosem hallottam a szüleiről beszélni. Talán rossz a viszonyuk, hogy kerüli a témát, vagy csak egyszerűen nem veséztünk még ki minden témakört? - amikor már azt hihetnénk, hogy a Raven-féle szómenés minden témakörre kiterjedt ismeretségünk kezdete óta, akkor eszmélhetünk rá, hogy van még legalább egy olyan tárgykör, amiről nem ejtettünk szót. - Persze, csak, ha nem vagyok indiszkrét, bár ismer, én akkor is megkérdezem, ha az vagyok. - a mondat végén kap egy szemvillanásnyi mosolyt és ha szeretne, akkor én jó szokásomhoz híven mélyen hallgatok, míg ő a családjáról csacsog. - Ők védelmezik a területet, legutóbb egy Hoiho tévedt erre, akkor csaptak legutóbb ekkora felfordulást. - meg sem fordul a fejemben, hogy éppen egy fegyveres különítmény tart felénk a perdai flóra rejteke mögé bújva, a lövészük pedig a megfelelő pillanatot keresi, mikor nem fed minket a viskó falazata. - Meggyőződésem, hogy egy fegyverről van szó. Hogy miféle azt nem tudom, de mégis milyen más magyarázat lehetne helytálló arra, hogy egy radioaktív holdon találunk rá, távol mindentől és mindenkitől, akit fenyegethetne. Akár még az is lehet, hogy a lezárt bányákat tesztelés céljából legálisan, vagy illegálisan újranyitották. - őszintén megvallva fogalmam sincs, csupán találgatok, de logikailag egyelőre nem látom más értelmét annak, hogy egy radioaktiv holdon találjunk egy efféle eszközt, aminek létét aztán a Dominiumon titkosítják. - Ide nézzen - bökök az egyik jegyzőkönyvnél felvillanó névre, ami ismerősnek tűnik. - Ez a Mills Százados nem az a Mills, aki a haverja? Mert, ha igen, akkor a visszaérkezésünkkor ő biztosan jelen volt és látnia kellett az eszközt. Talán ő tudhat valamit. - kiindulási pontnak nem tűnik rossznak, bár erősen kétlem, hogy mondana valamit, de hát Ms. Software-nek nem is kell beszélgetnie ahhoz, hogy információt szerezzen be. - Ugye nem akarja lelőni a ropikakasokat. - kérdezek rá az elővigyázatosságból előkapott pisztolyt látva. - Tudja, azt még nem említettem, hogy nagyon fel tudja bosszantani őket, ha ember vagy perdai kezében bármilyen fenyegetésre okot adó tárgyat látnak. Egyszerűen vérszemet kapnak tőle és... csúnya dolgokat művelnek. Később majd mesélek róla egy történetet. Oh és majd elfelejtettem, a planetológus húst szeretik a legjobban. - vigyorodok el a következő komor időszakom előtt utoljára, de már csak egy fél lépésre a bejárattól, ahol Rosszfiú pár pillanaton belül egy igazi védelmezőként veti tollas testét a nekem címzett lövedék útjába. A következő másodpercekben ütemes egymásutánban érkeznek a lövések és szaggatják ripityára az otthonomnak mondott, faházikónak magasztalt egyszerű hajlékot, csak épp szerencsére (még) minket nem talál meg velük. - Azt hiszem..., nem ártana némi izmot magára pakolnia. - nem marad sokáig levegő szűkében, mert a berepülő gránát útját figyelemmel tudom követni és miután gurulva érkezem mellé, máris röppályára állítom, méghozzá a most már teljesen jól hallható futólépések hangja irányába. Egy kisebb fajta sárgás fénnyel járó robbanás után, egy jókora, fehéres villanás következik, aminek a várt hatása meg is érkezik. Az ellenség néhány másodpercre megvakul, egyedül a mesterlövész az, aki találomra lövöldözhet még, mert nem lát minket, bár azt hiszem a tárcsere után el tudja lőni a tartópilléreket, ami az egész kalyiba összeomlásának veszélyét hordozza magában mindamellett, hogy utána tiszta célpontot fogunk szolgáltatva, ha nem üt előbb agyon minket a plafon. - Improvizálunk... azaz fedezzen, lőjön mindenfelé, ahol nem én és nem a ropityúkok vannak, majd ha szólok ugorjon utánam! - a terv most is adott, csak követnie kell. - Most!!! - mikor azt érzékelem, hogy a ritmusos becsapódások elmaradnak, feltételezem, hogy utántölt, azaz ezt a pillanatot kell kihasználnunk az ellencsapásunkhoz. Hála képességeimnek, fürgén lendítem át magamat az ablak helyén fellelhető párkányféleség fölött és meg sem állok a két ipse közül a hozzám közelebbiig, aki golyóállómellényben és sisakban, kissé berogyasztva várja, hogy elmúljon a vaksága és a szédelgése. Nem cizellálom túl a támadást, az ellent a mellényénél fogva rántom a földre, mire a cimborája, aki szintén félig vakon támolyog, feltételezhetően a meglepődéstől, hogy meglátott, tüzet nyit az irányomba.
Gurítás tíz oldalú kockával kimenetelre:
Nikolai Denisov carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
0-4: A planetológus érezhetően nincs a helyzet magaslatán. Megpróbál mindent úgy csinálni, ahogyan azt a lőgyakorlatán oktatták, terpeszt, erősen markol, ellentart a visszarúgásnak, de a zabolázatlan pisztoly nem akar engedelmeskedni és összevissza ugrál. A lőparádéba kezdett, bizonytalanul lépdelő fegyveres teste mellett elzúgnak a golyók, a fedezés annyiban merül ki, hogy hangzavart csap, ami megosztja a katona figyelmét. Ms. Software egy idő után már csak üresen csattogtatja a kezében tartott továbbfejlesztett revolvert, amivel azt éri el, hogy célkeresztbe kerül, de őrangyala közreműködésével a másiknak nincs ideje meghúzni a ravaszt, mert a semmiből érkező gyíkmadár, Szépfiú, időben érkezik és leteríti az agresszort. Fejre támad, pontosabban arcra és nem kegyelmez. Erős csőrével esélyt sem ad a túlélésre, én viszont megkegyelmezek a talajra borítottnak, mert nem nyírom ki, csak kiejtem a "játékból."
5-9: Raven, igazi tűzben edzett társként nem csupán a fityegős Pörölyt tartja megfelelően kézben, hanem magát az adrenalin növelt szituációt is. A forgótárasában tudja mennyi töltényre számíthat és minden kieresztett golyó után számol, mennyi van még a tárban. Még néhány akció Denisov mellett és igazi profivá válik. Az út kiváló, annál is inkább, mert két határozott puffantással a megfelelő helyekre, oda, ahol nem fedi páncél a testet, el is utalja a fémköpenyes barátait, akik teszik a dolgukat és semlegesítik a lövöldözésben kitört fazont. Hogy hová céloz, az már rajta múlik. Az eredmény: siker, amihez én csak annyiba járulok hozzá, hogy neutralizálom a mellényénél lerántott ellenfelemet. Nem ölöm meg, de sok vizet egy darabig nem fog zavarni.
- Jöjjön! Gyorsan, gyorsan! - kiáltom a lánynak, aki még mindig a viskóban van, de remélhetőleg már az ablakon át távozó félben. A kiütött csókát a legközelebbi fedezéket nyújtó fa mögé húzom és leakasztom róla az MK-11-t és kihajolva a vastag fatörzs mögül próbálok némi fedező tüzet biztosítani. Torkolattűz fényét keresem a sötét növényzet között, de ha nem találom, megpróbálok egy körülbelüli irányt szó szerint belőni, ahol feltétezhetően rejtőzhet. A lövész és én magam is lövünk. Az összeomlás szélén álló kalibában maradni életveszélyes, ahogyan leküzdeni azt a nagyjából nyolc-tíz métert is, ami átvezet hozzám.
*Annyira tudtam. Szemet forgatok és várakozón is nézek Denisovra, hogy vajon mit szándékozik tenni a kinti neveletlen kölykeivel. Egyelőre semmit, csak gyanakvóan néz kifelé a pici ablakon, amit képes volt magának kivájni a ház falából. Közben tovább folyik a beszélgetés, és meglepetésemre, meglepődik. Olyan részt érintünk az életemből, amire eddig nem volt példa. S valóban, a felismerés az én arcomra is érdekes vonalakat rajzol, mert a magánéletemről annyira nem beszélgettünk korábban. Mutatóujjammal bökdösöm felé a levegőt, és szemrehányón húzom össze a szemöldökeimet, mert én még ebben is az ő hibáját látom. Csak, hogy érezze a törődést.* -Na látja, mert mindig csak a lövöldözés, meg a gyilkolászás. Ahelyett, hogy folyton menekülünk, leülhettünk volna csak úgy, minden cél nélkül beszélgetni. Ahhoz még a Búfelejtő is jobban csúszik. Vannak szüleim, szeretem őket, épp ezért nem szándékozom mostanában végleg kitenni a lábam a Kancellária bűvköréből. *Erős a gyanúm, hogy a szüleimről, meg úgy un block a családomról nem most fogunk hosszú diskurzust tartani, annál is inkább, mert odakint nagy a mocorgás, és az soha nem jelent jót. * -Nem indiszkrét, szívesen mesélek róluk, csak van egy sejtésem, hogy nem most. *Sűrűn pillogok az ajtó felé, és ha a fülemet minden tartós következmény nélkül leválaszthatnám a fejemről, már az is az ajtó falára tapadt volna. A másikkal azért figyelek Denisovra, mert érdekes dolgokat mond. A sikító lóizé korábbi felbukkanását elengedem a lecsatolhatatlan fülem mellett, és inkább arra összpontosítok, amit a feltételezett fegyverről mond, ami a ládában volt, a titkos ládában. * -Mint tudjuk, Rui szervezkedett, ergo az ő keze lehet a dologban. Az is felmerült bennem, hogy egy totál új fejlesztésű fegyver lehet, amiről a kancellária sem tud. *Ha valamit titkosítottak, akkor megtalálom, pont azért, mert titkosították, szóval olyan anyagot kell keresnem, aminek nyoma veszett közvetlenül az Aquillon-on történtek után. * -De. Ő hallgatott ki mindenkit, megjegyzem nem először. Ha tud is, nem fog semmit elmondani, de szerintem arról nem tud. Egy százados nem elég nagy ember hozzá. *Szerintem. De persze lehet, hogy nincs igazam, de általában az szokott lenni. Az viszont nem kerül semmibe, ha Millsnek is utána nézek és az összes általa vezetett aktában. Szép kis munka lesz. A kinti buli lassan a tetőfokára hág, és mikor Denisovnak is annyira gyanús, hogy feláll és az ajtóhoz lép, én sem vesztegetem az időt. Mikor visszapillant rám, már a kezemben van a Pörölyöm a fityegővel együtt és tüzelésre készen állok.* -Csak ha meg akarnak enni. *Válaszolom kissé elmélyülő hanggal és halál komolyan. Nekem mindegy ki jön be azon az ajtón, vagy mi, de ha csak csúnyán néz én lövök. Denisov nem túl őszinte fenyegetését fel sem veszem, ismerem már annyira, elég a hangszíne ahhoz, hogy tudjam, csak cukkolni akar.* -Na ne mondja, ismerik a fegyvereinket?...Na persze, tényleg ennyire hülyének néz? Ez már sértő, komolyan Denisov! *Mintha a sors mellém állt volna és büntetni akarná Hannibalt, a következő pillanatban elszabadul a pokol. Mire észbe kapok, már a földön és félig a hulla ropikakason fekszem, és érzem, hogy a ruhámat teljesen átitatja a vére. Hiányolt társam azzal pótolja be a tőlem távol töltött időt, hogy rám ugrik. A kettőnk között lévő nagyságbeli különbséget tekintve, teljes egészében beterít. A súlya majd` összenyom, pedig gyanítom, hogy támaszkodik a kezein. * -Akkor nem férnék a kedvenc ruháimba. *Morgom vissza némi levegővel telt tüdőből, mert érzem, hogy legördül rólam. Nosza, felpattanok én is, miután késve a tudatomba merészkedett a villanógránát léte. Utána lövök sikítva. Nem tudom eltaláltam-e valakit, van-e odakint egyáltalán bárki is pont azon a helyen. Denisov magabiztos, én meg hiszek neki, mint oly sokszor megtettem már. Kis szünet áll be a Pöröly hangjában és társam ezt választja arra, hogy konzultáljon velem. * -Ugorjak?! Már megint az ablakon át….*Be sem tudom fejezni a mondatot, ő már kint is van és elnyelte a sötétség, merthogy már az van. Most Denisov után lövök és remélem nem őt találom el, bár mondta, hogy mindenre, csak rá ne…meg a hülye ropityúkjaira. Hát basszus, majd pont azt nézem, hogy hány madár mászkál arra, mikor ránk lőnek. Túl gyorsan jön a „most” és két szívdobbanásnyi ideig azon gondolkodom, hogy ez a „most” az a most volt-e, vagy csak visszhang? De a harmadik szívdobbanásnál már ugrok is. Lelki szemeim előtt lepereg a korábbi ugrásom és hálát adok az összes perdai Istennek, meg Denisovnak, hogy nem emeletes kunyhót épített. Az is, hogy beverem a fejem az ablak felső lécébe, az is, hogy a lábam akad meg és orral előre bucskázom ki, de szerencsére nem így történik és ami a legjobb az egészben, hogy Denisov kunyhójának ablaka alatt nincs tövises bokor. Egy szóval, simán landolok. Társam alakját könnyedén azonosítom, így előbb a másik irányba lövök egy sorozatot, biztosra megyek és nem csupán egy golyót engedek szabadjára, de marad még a másiknak is ha szükséges. Bárki is van még rajtuk kívül, bokorban, fa mögött, akárhol, azok is kapnak, mert Denisov egyik ropityúkja a lábaim elé szárnyal és majdnem felbukom benne. Szitkozódva lövök egy sorozatot a susnyásba, miközben félig térdre esek. Mögöttem szanaszéjjel fut a levélzet, fűcsomók repkednek.* -VVVVÍÍÍÍÁÁÁÁÁÁÁÁÁDEEEENIIIIISOOOOOOOOV! *Hasra dobom magam, majd fordulok a hátamra és nézek arra amerről feltételezhetően jöttek a lövések. Magam elé tartva a fegyvert lövök, közben a cipőim sarkával tolom a testem hátrafelé, nagyjából Denisov irányába. Remélhetőleg. *
A gépészek alapszabálya szerint, ami nem romlik el, azt nem cseréljük. Ezt a módit a gyíkmadár-kakasok viselkedésébe is gond nélkül átültettem. Amíg nem ölik egymást, addig nem szólok közbe, a többi csak erősebbé teszi az ellenállásukat, a csőrüket, karmaikat és az akaratukat. Edződnek, idelent kemény világ van, a végén még elpuhulnának. Ezért marad csupán gyanakvó kisandítás a nem kivájt, hanem körbeépített ablakhelyen, majd mikor a még sosem firtatott magánjellegű kérdésemet felteszem, Raven arcára pillantok, ahol mintha, de tényleg csak mintha egy másodperc erejéig némi ritkán látott zavart vélnék felfedezni. Nem szólok, csak teljes testtel és figyelemmel fordulok felé, mert az emelkedő mutatóujjból már jó előre látom, hogy itt bizony kifejtős rész következik. - Már megbocsásson, de egy: itt nincs lövöldözés, hallja? - emelem magasba a mutatóujjamat, hogy némiképp elérje, ha már megérinteni sosem tudja majd a környezetből áradó végtelen nyugalom itt az őserdő mélyén. - és kettő: sosem gyilkolászok, csak úgy. - mutatom leszámolva az ujjamon is, amit kikértem magamnak. - Higgye el, minden okkal történik körülöttünk. Az is, hogy most éppen itt van és hihetetlen, de még az is, hogy olykor-olykor lövöldöznek ránk. - nem tagadom van olyan találkozónk, amikor eldördül egy-két lövés, de nem hinném, hogy idelent ilyesmibe futnánk. - Kicsit lazuljon el, idelent nincs mitől tartania, szerintem már megártott a fenti lét, ahol mindenki mindenkinek a besúgója. - csóválom meg rövid időn belül másodszorra a is a fejemet - Lehet, hogy a nagy fejeseké az ötlet és ők azok, akik érinthetetlennek tartják magukat, de alacsonyabb szinten is ugyanúgy szervezni kell a munkát, mint az agytrösztöknek odafönt. - némi gúnyt csempészek a tröszt kifejezés köré, de igazából ahogyan én sem, úgy Ms. Software is csak találgat és talán nem létező titkos infókat törne fel valahol a Dominium rendszerében. Eleinte még jó mosolygok társam üldözési mániára hajazó túlóvatoskodásán, itt a nagy semmi közepén, távol mindentől ugyan ki a fenének hiányoznék, vagy lennék útban, ennyi idővel az eltűnésem után. Az ügy jobb helyeken már régen le van zárva, nincs hulla, nincs gond, Raven-en kívül egyébként is ki keresne, még Jenkins-t sem gondolnám ilyen kitartónak, eredmény nélkül. Aztán jön a fekete leves, mert elszabadul az, amitől én egyáltalán nem, ám a pörölyt szorongató vendégem annál is inkább. Persze nem a ropik támadására kell gondolni, hanem a lövöldözésre, ami néhány gyorsan múló pillanat alatt kapja szanaszéjjel a hajlékomat, mely mondanom sem kell, csúnyán bepöccent. - Beszélnie kell egy szabóval, biztosan ismer legalább egyet, szerintem szívesen átszabja, higgye el, jobban is állnának a ruhái. - ha jónéven vesz, ha nem egy magánjellegű megjegyzés is bekerül a felfokozott pillanatban a mondatom végére, de már gurulok is, hogy visszaszerváljam a kéretlen gránátot a támadók oldalára. - A helyében az ajtón nem próbálnék kirohanni. - fűzöm hozzá némi sürgető hangsúllyal, mert sok mindenre nincsen időnk, a visszakérdezésekre meg pláne nincs. Újból felharsannak a minden bizonnyal egy RAY-MAG-ból leadott lövések surrogó hangjai, melyek törik, szaggatják a növényzet rosszkor rossz helyen vegetáló egyedeit. A vetődés sikeres, így a fedező tüzet is abbahagyom, annál is inkább, mert egyelőre abbamaradnak a lövések. Bizonyára új pozíciót keres magának a lövés, ezért van némi időnk megnézni iből is élünk. Mikor a közelembe érve hasra vetődve lő egyet a sniper feltételezett irányába, majdnem szerelmes is leszek belé, de csak majdnem. - Na, meg is érkezett! - a hóna alá markolva rántom be egy gyors mozdulattal a "széles hátú" fa mögé, ahol egyelőre biztonságban vagyunk. - Van itt egy golyóálló mellény és egy sisak is, melyekre nagyobb szüksége lesz, mint nekem. - ez persze nem igaz, de szeretem előbb Moor Tizedest biztonságban tudni és csak utána következek én. - Így vegye fel, ha kész, akkor szóljon és beméretezzük. Nehogy már lötyögjön a testén. - eszemben sincs arra utalni, hogy vékonydongájú, remélem nem is ekképpen értelmezi. - Á, egy pöröly is lapul itt, kérném a fegyverét újratöltésre. - ha átnyújtja az üresen, de minimum közel üresen leledző fegyvert, csurig töltöm a hiányzó golyókkal, hogy, ha kell legyen mivel puffogtatni. - Parancsoljon... már meg is vagyunk. És most a tervem! - adom vissza a fityegős revolvert a gazdájának és épp elmerülnék a gyorsan kitalált terv taglalásába, mikor a kiütött fickó rádiója megszólal. - Hudson, jelentést kérek... a célpont kiiktatva? - sistereg fel az adóvevő, amire az elkábult állapotában lévő fazon nem fog tudni válaszolni, szóval én fogok helyette. - Hudson most épp nem rá, de a célpont nincs kiiktatva, találjatok ki ütősebbet. - szól a válaszom, amire némi szünet után érkezik is a válasz. - Ááá, Denisov Tizedes, maga az... - mímelt meglepődöttség érkezik a másik odlalról. - Közlegény vagyok, te seggfej, de ne aggódj, lesz alkalmunk még ezt megbeszélni. – a világ legnagyobb nyugodtságával felelek, miközben ellenőrzöm, hogy pontosan 17darab lőszer áll még az MK-ban a rendelkezésemre, ami sok mindenre nem elég, legfeljebb csak egy újabb hátsóvédésre. - Nem is érdekli, hogy kivel áll szemben, katona? - most meg fölényeskedő hangon próbálkozik valamivel, ami nálam nagyon jön be. - Tudom ki maga... maga az ügyeletes rosszfiú, akinek szét kell rúgni a valagát. - mi sem természetesebb, mint felbosszantani valakit, akinek lehet már újból a célkeresztjében vagyunk. - Na ne mondja! - válaszol egy őszintén hangzó, jó ízű nevetés közben, hiszen biztos a dolgában. - És ezt mégis hogyan szeretné kivitelezni? Esélye sincsen ellenünk! Mindjárt be lesz kerítve, utána meglátjuk mennyire lesz nagy a szája. - komorul el a hang forrása, majd megszakítja a csevegést és kilép a beszélgetésből. - Bunkó... - a rádiót Raven szabad kezébe nyomom, majd, ha készen van a sisak és a mellény felvételével, gyakorlott mozdulatokkal szorosra húzom a hevedert és a páncélzatot a felső testén. - Ki fogunk törni és meg sem állunk Elorak-ig. - emelem ki az ájult állapotban fekvő ellen mellényzsebéből a még ott lévő villanógránátot és a biztosító szeget kihúzva élesítem az eszközt. - Véged van Denisov, ezt nem úszod meg! - a hangok már elég közelről érkeznek, a sötétség egyelőre véd minket, mert fogalmuk sincs hol vagyunk pontosan és igazság szerint támpontjuk sincs jelenleg, mert csendesen húzódunk a fa tövében. - Értett mindent Ms. Software?! Akkor háromra futás! - egynél élesítem, kettőnél már dobom is, háromnál, a robbanásnál pedig már rántom is magammal a lányt, hogy mielőbb futásra ösztönözzem.
Gurítás tíz oldalú kockával a lövész számára:
Nikolai Denisov carried out 1 launched of one (10 oldalú.) :
0-6: Akár egy ágyúgolyó startolunk el, a villanás megbénítja a támadóinkat, minket azonban újfent záporozó lövéssorozat ér, de legnagyobb szerencsénkre nincs találat, amit a közvetlen mellettünk szenvedő zöldnövényzet már nem mondhat el magáról.
7-9: Raven, ha egyet ért, ha nem, mennünk kell, az ellenérzéseket vállalom, később megbeszéljük, de a robbanás után közvetlenül már száguldanunk is kell Elorak irányába, amit a mindent tudó, zsebében lapuló tudora reményeim szerint gond nélkül be is tud lőni. Lőni azonban nem csak a speckó PDA tud, hanem az új pozíciót felvett ellenlábasunk is. Olyannyira jó helyzetben van, hogy immáron nem hibázik és Raven-t sikerül is eltalálnia. Igaz csupán csak érintőlegesen, melyet javarészben felfog a páncélzat, de egy ekkora kalibernél nem meglepetés, ha a földre zuhan, mert a fájdalom óriási. Mintha egy Errator taglózta volna le, egy tenyérnyi csúf folt már egész biztosan éktelenkedni fog az oldalán.
-Még! *Gyanúm kezd kibontakozni, de csak azért, mert túl sokáig volt kellemes idill és még félig meg is tudtunk vacsorázni. Ez sehogy sem normális Denisov mellett, szóval a balsejtelem kezdi rám tekerni magát. S szavammal együtt emelem még feljebb a saját mutatóujjamat, hogy alig egy leheletnyivel magasabban legyen mint társamé. Már csak azért is. * -De valahogy mindig. *Vágok vissza és szúrós pillantással illetem, ami szerintem neki pusztán csak simogatás. Az érv attól még érv marad és nem i légből kapott. Ő meg folytatja. Meglepődve nézek rá. Hát ez az ember még mindig nem ismer annyira, hogy tudja, ezek a két mondatos magyarázatok velem szemben semmit nem érnek? * -Maga az ok, értem én. Akkor mégis mi a jó büdös fenének koslatok mindig nyomában? Teszem fel magamnak a kérdést, mely jogosságával felvenné a versenyt a legbizonyítottabb matematikai példával. Arra, hogy lazuljak el, megemelkednek a szemöldökeim.* -Maga mellett? Ez most komoly Denisov? *Szó szót követ, hiába, mindig közbe kell vágjak és ettől az egész olyan bájosan pergő szócsatává válik. Régebben nem volt így, én beszéltem, Denisov hallgatott. Sokkal jobb volt, bár akkor is lőttek ránk. Nem látom az összefüggést.* -Szerintem meg a végkifejleten a fejesek is nagyot néztek. Miért nem bízik bennem? Ezt én tudom jobban. Maga csak….lövöldözzön. *S mutatom a kezemmel is, ahogyan lengetem kettőnk között, lazán, csuklóból, hanyagul kijátszva a fegyver használatát. Nem hagy nyugodni a dolog, és utána fogok nézni, ahogy visszatérek a Dominiumra és bezárkózhatok a kuckómba. Kell vinnem magammal Búfelejtőt és kávét. Sok kávét. Nagyon sok kávét. A kávé az nagyon fontos. Az életemnél azonban nem fontosabb és ez a következő másodpercekben ki is derül. A közhangulatot bomlasztó tyúkok indítják a bulit, és fegyverropogás fejezi be. A végén véres ruhában fekszem Denisov alatt. Mondjuk nem ilyen estéről álmodoztam, főleg nem arról, hogy a testalkatom is probléma lesz. * -Szóval nem állnak jól a ruháim? Én nem akarok izomember lenni, az nem állna jól, szóval köszönöm, de nem kérek a tanácsaiból. Nekem így jó. Ha nem tetszik, keressen magának más partnert! *Érezhetően megsértődtem, és a feszültséghez még az is hozzátesz jócskán, hogy felettünk rohamosan fogy a kunyhó. Denisov tehát parancsosztogatásba kezd, én meg némi iróniával gondolok vissza korábbi akciónkra, amibe belerángatott. Csak a nyelvemet nyújtom ki eltűnő alakja után, aztán kisvártatva én is megyek ki az ablakon. Némi bozótharc után, Denisov mellett landolok, pedig eskü nem számoltam ki. Mikor hasra vetődtem – ez így sokkal jobban hangzik, pedig csak a repkedő ropityúkban botlottam el – még Denisovot sem láttam, csak arra gondoltam, hogy minél előbb kikerüljek a lövész látóteréből. Körülöttem nem csak Denisov testőrei repkedtek, hanem bokrok levelei, álmukból felvert fűcsomók és minden bizonnyal a susnyás más élőlényei is, szerencsére egyik sem a számban landolt. Így a sikításom is kellően hitelesre sikerült. Akkor viszont nyekkenni sincs időm s a lelkem sincs jelen éppen, amikor beránt a fa mögé.* -Késtem volna? *Kérdezek vissza szemtelenül, de már aggatná is rám az elhalt fickó motyóját. Emlékszem, amikor a városi lakásban voltunk amit szintén szétlőttek körülöttünk, mint most a fél erdőt, szintén páncélt aggatott rám, és most rá kell jönnöm, hogy a sereg felvételi kritériumai nem lazultak ami a testfelépítést illeti. Minden páncél, lőhatlan mellény és sisak nagy rám. * -Maga ezt nem tudja eléggé beméretezni. *Morgok rá elégedetlenül, de közben már bújok is bele a micsodába, ami nagyobb, mint a dominiumi kabinom. Deja vu, ahogy megállok előtte majdnem széttárt karokkal, átnyújtva neki a fegyverem. * -Most boldog? A szabóm elájulna rettenetében. *Csak azért nem tárom szélesebbre a karjaimat, mert akkor kilógnék az amúgy méretes törzsű fa mögül, e a fegyver és tárcsere megtörténik, Denisov meg mintha meg sem történt volna ez a kis közjáték, folytatja. * -Ne! Csak tervekkel ne jöjjön nekem, arra mindig ráfázunk! *Emelem arca elé az éppen visszakapott pörölyt fenyegető mutatóujjam helyett, mikor a közelünkben megszólal a rádió. Mármint az elejtett katona adóvevője. Denisov már kap is az alkalmon és a készüléken, és lefolytatja a különös párbeszédet, amibe én is beleszólok időnként. * -A célpont jól van, köszöni…..hhháááhhhh, tizedes már én sem vagyok…..kicsit le van maradva a fickó. *Ezt csak Denisovnak súgom kárörvendően, a többit már hangosabban fűzöm az elhangzottakhoz.* -Momentán velem….de mondja….*Itt jön a fellengzős szöveg, meg Denisov bunkója, s nálam landol a rádió. Én meg persze nem bírok magammal.* -Hé! Hall engem? Azt kívánom, hogy nyakig páncélban tüsszentés közben jöjjön magára a híg fosás, hogy pucér fenékkel szánkázzon le a fennsíkon, mázsányi merter között, hogy a náthás gyíklény harapjon a farkába, hányjon beléd egy dögevő….vannak itt dögevők? …..Hééé! Még nem fejeztem be, adja vissza! *Míg Denisov próbálja kevés sikerrel rám igazítani a lőhatlan mellényt, én kihasználom az alkalmat, hogy jókívánságokkal derítsem fel az éter másik végén lévő, besavanyodott, életunt pasit. Denisov valószínűleg a végén elveszi tőlem a rádiót, és ha igen, vehemensen méltatlankodom, ha nem, akkor meg a terv további része ellen emelem fel a szavam. * -Ó persze, mert ahogy azt maga gondolja…hé, most mit csinál? Ne izéljen már… mit akar azzal a szarral? *Remegő hangon érdeklődöm, amikor elővarázsol valamit a mellényből. Hogy ennek a mellénynek mennyi zsebe van, meg akasztója, meg mi a francok lógnak ki belőle! Érdekes, hogy ezt az alapképzésen nem tanították, vagy csak lemaradtam róla. Közeli hang vág kettőnk közé, majd Denisov érdeklődik, mennyire sikerült memorizálnom a nagy tervét.* -Ja, nagy bumm és futunk. Mit kell ezen annyit tökölni? *Denisov számol, én már a kettőnél sikítok, és a három előtt megugrom, Denisov ránt el a másik irányba.* -VVVVÍÍÍÍÍJJJJÁÁÁÁÁÁÁÍÍÍÍÍÍÍ! *A következő lépésnél már korrigálok az irányon, mert pontosan tudom még pda nélkül is, hogy merre van Elorak azon kapuja, ahol nekünk érdemes belépnünk. A baj ott kezdődik, hogy valami nekivágódik az oldalamnak és hihetetlenül nagy fájdalom hullámzik át a testemen. Felbukom, mert a fájdalom megzavar, rohanó lépteim ritmusából rángat ki és a két lábam is összeakad. Lélekjelenlétem utolsó rándulásával próbálom elkapni Denisov karját. * -Arohadtkurvaéletbasszamegazösszeskatonáthogycsesszeszéta fogsorukatBASZKIIII! Mi fáj ennyire? Áááááááúúúúúú!
- Igaza van, ezt valóban nem tudom kellőképp beméretezni... - pedig szó se róla igyekszek, ahogy csak tudok, de a méretkövetelmények nem véletlenek a seregben. - ...ezt akár jelzésértékűnek is veheti, és tisztán láthatja, nem csak én vagyok az, aki beszél a vakvilágba, hogy szedjen fel némi pluszt magára, hanem maga a hadsereg is. - amennyire csak tudom beigazítom, majd miután elfogadhatónak találom Raven és a mellény koprodukcióját, egy terv következik. - ...Nos kedvesem... - a brutál-monológ után kezdésnek csak ennyi hangzik a rádióból, majd miután eltelik néhány emésztő-másodperc a túloldalon, a planetológus számára egyelőre még csak "talán" ismerős hanghoz egészen bizonyos, hogy arcot is tud mindjárt párosítani. - Már a legutóbbi találkozásunk alkalmával sem szárnyalta túl Mills Százados és brancsa intellektualitását, de meg kell mondanom megleptek, hogy élve kijutottak a hangárból... viszont azt a hibát, hogy nem vártam meg haláltusájuk végét, garantálom, hogy nem követem el újból. - hát igen, DeVitto mellett is akadnak azért rajongói, akik így vagy úgy, de kiterítve szeretnék látni. - Nem is mesélte, hogy már randiztak egyszer. - mikor sikerül visszaszereznem a rádiót vigyorogva a lányra pillantok, akit ezek szerint körülrajongják a férfiak, hiszen mindig akad társasága. A kitörésünk sikeresnek mondható, mert a villanás okozta tehetetlen zavarodottságból fakadó szórványkáromkodáson kívül más nem hullik egyelőre a nyakunkba, ami kimondottan jónak tekinthető a helyzetünkben. Amíg a PDA kalibrálja az ősnövényzeten keresztül az utunkat Elorak irányába, kedvenc mesterlövészünk pozíciót fog és sikerrel be is méri Ms. Software hátsóját. A lövés ugyan célt téveszt, de azért még így is szó szerint letaglózza, amivel egy időben én magam is hasra vágom magam a magas fűbe. - A francba - kúszok a fájdalomtól aktívan szitkozódó Raven közelébe, miközben néhány tíz centire a fejünk fölött suhannak el a lövedékek. - Hadd nézzem, mennyire súlyos. - azt a saját testi épségem érdekében nem fűzöm hozzá, ha így tudja mondani a magáét, akkor egy ilyen találkozót követően az elszenvedett sérülése csupán egy karcolásnak megfelelő. - Minden bizonnyal szebb látvány, mikor nincsen összezúzva ez a része, de túl fogja élni és ez a lényeg. Ha megfogad egy tanácsot, Elorakig mondja a magáét, az segít elviselni a fájdalmat. - tőlünk pár méterre suhogva csapódnak földbe a töltényszámlálásomnak hála a tárcsere előtti utolsó golyók is. - Most! - ha a számításom nem csal, akkor némi technikai csöndnek kell beállnia a lövések között, ami azt jelenti, hogy elérkezett az idő a fekvő pozíciómat villámgyorsan felszámolni. Egy szemvillanás alatt állok talpra és nagyjából ugyanennyi idő alatt a sérültet is a vállamra kapom, majd nem marad más hátra, mint nekiiramodni az Elorak felé vezető sötét dzsungelnek.
-Azért furcsa, hogy egy pasi öltöztet…*Nem fejezem be a mondatot, nem teszem hozzá a nyilvánvalót, a vetkőztetést, de a vigyoromból kiolvashatja. Nem bírok magammal, muszáj hülyeségekkel elterelnem a figyelmemet arról a tényről, hogy nagy szarban vagyunk és ha az a hülyeség pikáns, hát ott egye meg a fene. Denisov meg rángatja, igazítja tovább azt a páncélt.* -Nem vagyok a hadsereg tagja. Planetológus vagyok, megengedhetem magamnak, hogy ilyen pici és törékeny legyek. *S még két ujjammal mutatom is mekkora. Végre majdnem rám igazodik a cucc, Denisov azonban nem tudja befejezni a tervének kifejtését, mert megszólal a rádió, ami nem sokkal később és némi férfias szájkarate után nálam landol. Kihasználom az alkalmat, hogy kiadjam magamból Hunter iránti frusztrációmat, hosszan ecsetelem mit kívánok neki és marad még bennem bőven átok, de Denisov elveszi tőlem a rádiót. Méltatlankodásom nem elég hangos, de a válasz sem várat magára. * -Én viszont megvárom a haláltusád végét és még bele is törlöm a csizmám talpát a pofádba. BUNKÓ! *Denisov ékesszólásával zárom a mondanivalóm, bár a rádió már nincs nálam, de ennyi járt még nekem. * -Hát ja, a második kedvencemmel együtt. Képzelje! Nem csak akkor lőnek rám és merényelnek meg amikor magával vagyok. Hát, maga legalább nem az ágból rángat ki. *Szép szemöldök ugráltatással kísérem a mondanivalómat, bár lehet, hogy a sötétben csak a vigyorgásból kivillanó fogaim látszanak, ezt abból gondolom, hogy én látom Denisovét. Sajnálatos módon a korábban elakadt tervét harangozza be vele, amit lerövidítek a magam szótárába. Irány Elorak. Talán kicsit előbb vágódom ki a tűzvonalba mint kellene, de szerintem édesmindegy, a golyó így is úgy is elért volna. A fájdalom végighullámzik a testemen, egyetlen pontból szétszóródva és a földhöz vág. * -Csak ennyit mond? *Nyöszörgöm a káromkodásom után, Denisov érkezésére. * -Bassza meg! Nagyon fáj, biztosan hiányzik is belőlem egy darab…..nézze meg, gyógyítson, műtsön meg! Ááááúúúúú! Óvatosabban! *Egyszerre kérem és hordom le az alattunk lévő fekete földig és hagyom, hogy a páncél és a ruhám alá nézzen. Aztán megdöbbenek?* -Mivaaaan? Csak összezúzva? De hát annyira fáj! Baszki! Nem hiányzik belőlem egy darab sem? Mintha kivették volna a májam vagy a lépem, azt ami azon az oldalon van. *Mindezt sikerül úgy megbeszélnünk, hogy egyetlen felettünk a susnyást csapkodó golyó sem talál el minket. A „most”-ra feljajdulok de próbálok felállni. A kérdés vörösen izzik bennem a fájdalommal együtt; hogyan fogok én elérni így Elorakig? Aztán némi jajkiáltás közepette, ami a beállt csendet hasítja ketté, megtudom.* -Áááúúú…ááááá….úúúúú….á-á-á-á-á! *Ahogy Denisov felkap a hátára, majd amikor próbálok úgy helyezkedni ahogy nekem jó, minden egyes mozdulatot a neki kijáró hanghatásokkal kísérek. Megkapaszkodom ahol tudok, a fejem és a felső testem a hátánál lóg lefelé, előttem a feneke. Megcsapkodom.* -Baszki, hogy most miért nincs világos? Miért van magán gatya? Ha elérünk Elorakig megmutatja a fenekét? Tényleg! Magának szőrös a feneke? Áááúúúú, óvatosabban szaladjon! Baszki! Ha én ezt a klubban egyszer elmesélem! Jobbra menjen….észak felé….mondom észak felé! Észak-kelet! Áááúúúú!
- Látja, vannak ilyen fickók is, mint én, akik törődnek magával, nem mindig csak a testiség... - rázom meg fejemet komolyan, de gyorsan még hozzáteszem - és csak azután küldik ki egy mesterlövész elé, miután alaposan felöltöztették. - ekkor már együtt vigyorgok Raven-nel, aki egész jól tűri a stresszt, mondhatni már megszokta, hogyha a közelemben van, akkor ott ritkán telnek nyugodtan a percek. - Akkor ez a vékonyság nem más mint a planetológusok kiváltsága. - amíg igazgatom a mellényt, nem zavartatom magamat, elvégre a támadóink nem tudják konkrétan melyik fa mögött húztuk meg magunkat, ahogyan azzal sincsenek tisztában, hogy milyen tűzerőt képviselhetünk mi ketten. Segítek: Pusztítót! Határozott mozdulattal kell visszaszereznem a rádiót pattogó hangú társnőmtől, mielőtt az elszántan ránk vadászó Hunter-t egy valószínűtlen mozdulattal rántaná át hozzánk az adóvevőn keresztül, hogy a talptörlős fenyegetését valóra is váltsa. Ezekre a zárószavakra már nem érkezik viszontválasz, feltehetően úgy gondolja, innentől daloljon helyette a puskája. - Lassan féltékeny leszek, főleg arra az ágyból kirángatós dologra... - pillantok ki a fa takarásából egy pillanatra, hogy az időközben leereszkedő ködfátylon át látok-e valami gyanúsat. - nem tudom melyik irányból szeretné intézni a piszkos munkát a rajongója, de egy biztos, eléggé felpiszkálta a mondandójával, szóval sanszos, hogy ki akarja véreztetni. - fordulok vissza a lány irányába. - Irány Elorak! - nincs más útvonal, nincs más lehetőség, túlerővel állunk szembe és ha tovább várunk, akkor kikészítik a bőrünket az egyszer biztos. Jön a futás, a robbanás meg a sikítás, amit csak a tág teret is tökéletesen betöltő fegyverdurrogás tud felülírni, ami után minő meglepő, ismét szorult helyzetbe kerülünk, csak immáron nem egy terebélyes törzsű fa mögött, hanem avarszintet, ahol a sűrű fű legalább ad némi fedezéket a sötét mellett. - Mondja helyettem magától a többit, nem akarom ismételni. - reagálok a mini-káromkodásszámonkérésre, miközben közelebb kúszok a sebesült nőhöz, hogy kvalitásaimhoz hűen kézrátétellel meggyógyítsam. - ...úgy látszik valóban hiányzik magácskából egy darab, egy pontosan ekkora - mutatom a hatás kedvéért a RAY töltényének méretét - aminek törvényszerűen magába kellett volna fúródnia, hogy utána sok csúnyaságot végezzen ezzel a vékony planetológus testével. Ám hiányzik, ami azt jelenti, hogy az őrgrodrakjai magával vannak és csupán csak "megcsípte" a lövedék szele. El kell tűnnünk innen, ami egyet jelent azzal, hogy ideje a vállamra kapnom és akármennyire jajveszékel, annak most örülnöm kell, hiszen, ha megnémulna az egyet jelentene azzal, hogy egyedül kellene kinyírnom az összes nyomunkban lévő barmot. - Képzelje el, ha a képemen ennyi szőr van, mint most, milyen lehet a hátsóm... a végén még összetévesztené egy Hoio farával. - felelem rohanás közben, bár elég nehéz a kérdés abszurditásából fakadóan röhögve futni, ám muszáj lesz, ha nem akarok stílusosan a sejhajunkba egy kis ajándékot kapni a KFH-s fejlesztőgárdától.
*Denisov válaszára felhördülök.* -Baszki, micsoda irónia! *Aztán folytatja.* -Na már majdnem kezdtem megkedvelni, francért rontotta el? *Muszáj a szavaimhoz komoly képet vágnom, de a vigyorát látva nem sokáig sikerül. * -Az én kiváltságom. Látná Üvegszem professzort! *Kedvenc mentorom valahonnan szert tett külön kajára, a neki szánt mennyiséget és minőségi összetételt még megspékelte pár adaggal, így termetes pocakja van és lengő tokája. Egyébként imádni való pasi, lassan a halál felé. Mármint Jenkins Halálcsókja felé, de remélem mire eljön az ideje, lecseng ez az őrület és amnesztiát kap. A fa mögötti öltözés páncélba, kiegészül a Hunterrel folytatott vidám csevejjel, melyben a bunkó pasi beárul Denisovnak. Nem mintha nagyon lenne mit, meg hát őt úgy sem érdekli kivel kavarok, Sammyért van oda. * -Gyorsabban is lehetne, különben lecserélem. *Igyekszem komoly és mély hangon megfenyegetni, míg ő próbál átlátni a sötétségen és a ködön, kevés sikerrel. * -Remélem a kardjába dől a sértettségtől. *Morgom az orrom alatt, mielőtt megpattannánk a fa mögül. Nagy lendülettel lökjük ki magunk alól a susnyást, földet, miegymást, Denisovnak sikerül ami nekem nem; sebesülés nélkül megúszni. Nem jutunk messzire, a sikítást felváltja a sűrű káromkodás, ami a fájdalmat és a halálfélelmet hivatott távol tartani. Még az ajkamra is ráharapok, míg Denisov oda nem ér hozzám. Szentül meg vagyok győződve arról, hogy pár centivel, kisebb darabbal kevesebb lettem és a vérem épp most folyik el valahova a szent perdai földbe. Bár nem érzem a melegét és a szagát sem, mentségemre legyen mondva, kezdő sebesült vagyok. Érzem, hogy Denisov ott matat ahol fáj, a levegő hűvösét a bőrömön mikor a ruhám alá kúszik és kurvára jólesik. Mármint a levegő. Denisov aztán közli velem a diagnózist, amivel nem értek egyet. Szemeim tócsányira kerekednek, nem is értem mit mutogat nekem, frászban vagyok és nem gondolkodom. Csak annyi esik le, hogy a lövedék nem ment át rajtam, de még csak belém se. Hát hogy francba nem tudta a mesterlövész megtalálni azt a hatalmas rést ami a hanyagul rám szabott páncél és a testem között leledzik? * -Hogy maga milyen költői! Megcsípett mi? Inkább a hatalmas fogaival belém harapott. *Nem és nem fogadom el, hogy csupán egy zúzódást kaptam a páncélon eresztül, mert akkor máskor is becsomagol. Szereznem kell egy rám valót, csináltatok DeVittoval, a pasi oda meg vissza lesz a gyönyörűségtől egy ilyen kihívásért. Mire ezen a gondolatfonálon átvergődöm magam, már Denisov válláról lógok lefelé elől és hátul. Találok is magamnak elfoglaltságot arra, hogy kiadjam magamból a feszültséget. * -Ó, baszki, meg kellene borotválkoznia. Ott is, főként ott. Áááúúúú, mondtam, hogy óvatosabban fusson, vagy tegyen le! …Ne! Ne merészelje letenni, csak vicceltem. De kurvára fáj, nyom a válla….ez nem vicc volt, hogy maga mennyire csontos, hol vannak az izmai? Áááúúú! *Elhelyezkedésem miatt nem igazán tudok felnézni, hogy lássam a mögöttünk el-eltűnő tájat, ahogyan ködbe és az éjszakai sötétségbe burkolózik, de ez nem gátol meg abban, hogy a szinte kezemhez nőtt pöröllyel biztosítsam Denisov szőrös fenekét, meg persze a saját fejem. Igyekszem felemelni a fegyvert és beleküldök egy sorozatot a susnyásba magunk mögött, amit éles kiáltás követ…* -Eltaláltam. Valakit eltaláltam! Remélem azt a nagyszájú, végbélarcú, halszemű bunkót! Ezt neked!*S fel is tartom a középső ujjam a sötétségnek.*
(10 oldalú.) :
