Aleth otthona

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

 

- Hééé! Mi a pi... - Quorsa szavak szűrődnek fel Aleth otthonába, de a mondandó végét elnyeli egy kisebb robaj, mintha fa dolgok törtek volna össze, vagy dőltek volna fel.
- Most mi van lenni?! Én nem csinálni volt semmit! - Az alkonyi óra nyugalmát quorsa akcentusú, törten beszélt, de igencsak méltatlankodó perdai szavak törik meg újra, ahogy beállt egy pillanatnyi csend, de még csak nem is a Fő térről hallatszódik, hanem a belső udvarról hallani.
Könnyedén bejutottam, sehol egy őr. Aztán egyszer csak egy lökéshullám borított fel és estem neki az udvaron, a tűzpiros virágok mellett lévő kis asztalkának és két széknek, ebből legalább egy el is tört darabokra és a semmiből szó szerint kiolvadt előttem két perdai harcos, akik rögtön a mellkasomnak szegezték a lándzsájukat. Az állam is leesne erre a láthatatlanságból való kiolvadásra, ha nem érne hozzám az egyik lándzsa hegye, a CQL-nak hála kicsit üt is, mint egy enyhébb áramütés. Kellemetlen, de még kibírható, de csak mert nem lyukasztotta ki a bőröm a fémmel.  
Alaposan körbenéztem, s minthogy sehol senki nem volt, gondoltam besétálhatok ide is. Azzal persze nem számoltam, hogy van olyan képesség is, amellyel köröket vernek az egykori földi kaméleonokra, és úgy beleolvadtak az őrök a környezetükbe, hogy elsétáltam mellettük. Ők nyilván láttak engem, direkt hagytak beljebb kerülni a zárt udvarra, ahonnan nem tudok csak úgy meglógni és a terv bevált, mert felkelni sem tudnék jelenleg a földről és székdarabkákról, nemhogy lesprintelni az őrséget és még szlalomozni is az esetleg utánam hajított lándzsák elől.
- Én lenni fontos személy! - Emelem a kezem a nyakamhoz, hogy a perdai ruházat alól a vékony bőrszíjon lógó medált Shaz'or jelével felmutassam nekik.
- Én lenni nagy kő... izé.. - Az őrök értetlenül összevonják a szemöldökeiket és végigmérnek, miféle kőről beszélek? Hogy van perdaiul a nagykövet? Tuti nem tükörfordítással kell megadnom a megfelelő szót, ha egyáltalán létezik ennek perdai verziója. Volt szükségük már valaha is nagykövetre? És ami még fontosabb: itt is sértetlenséget élveznek vajon? Ezt nem ártott volna Rodával tisztázni... A megszólaló őr hallatán azért kezdek aggódni, nem először fenyegetnek meg ezzel, de úgy tűnik, most nem is fogom tudni elkerülni. Ajjaj...
- Szólj a Bírának! Addig szemmel tartom. - Mondja az egyik őr a másiknak, s míg az egyik lándzsa továbbra is a földre szegez engem, addig a másik legalább lekerül rólam és az őr elsiet, fel Aleth otthonába jelenteni, hogy gyanús quorsa-t fogtak.
- Nem tudni mi ezt megbeszélni...? Bíra nélkül?

 

- Te sem vagy egy dumagép. - Állapítom meg sóhajtva a saját nyelvemen, mikor a perdai őr nem felel nekem, csak egy fokkal morcosabban néz. Vajon tudná még fokozni? Egészen összeérnének a szemöldökei úgy... De mielőtt bármit is mondhatnék vagy tehetnék, amivel letesztelhetem elméletemet, megjelenik a másik őr újra, és pechemre nem azt mondja, hogy halvány CQL-sárga gőze sincs róla, hol a bíra. Ergo, maradni fogok. A szavaiból, amit nem nekem intéz, azt is megtudom, hogy valami lesz, de ismeretlen szó. Felrángatnak a földről, de mielőtt egyet is léphetnék, a lándzsa hegye megint a mellkasomnál, és a másik őr megmotoz. Áhá, tehát ez a szó perdaiul a motozás! Jó tudni. Kár, hogy egyik sem csaj, így nem jegyezhetem meg, hol vagyok csikis. A lándzsahegy közelsége és így jól látható élessége miatt beletörődően tűröm, hogy elvegyék a Styx pisztolyt, a csizmám szárából egy összehajtható kis kést és egy CQL tőrt, aminek perdai felirata miatt meglepődik a perdai, mosolyogva mutatja kollégájának. Hmmm, lehet mégiscsak azt véste rá Rotemshel, hogy "bolond quorsa tulajdona"? A földről odébb - a lökéshullámmal leesett a vállamról - egy perdai stílusú hátizsákot vehetnek fel, abban több minden van, bele is nézhetnek, de fegyver nem lesz benne, mármint ránézésre nem, mert van benne vastag bőrtasakban egy Bajhozó is. Plusz némi élelem, cserére hozott vagy onnan kapott kisebb használati tárgyak, egy kulacs, kötszer és gyógynövények feldolgozott állapotban sebellátásra vagy egyéb elsősegélyre, plusz lőszer, és a hátizsákon kívül egy emberi holmi: az egyik szíjra rákötve egy fehér alapon fekete négyzetrácsos mintás kendő. Ezen kívül külsőre ugyan perdainak vagyok öltözve, a nyaki részt egy kendővel fedtem el, az jobban nézhető felületes pillantással perdainak, de valójában a szürke kendő is emberi holmi, csak fekete finom mintája már erősen megkopott, alig látni. Plusz a földről felszedhetnek egy pda-t, még mindig be van kapcsolva, és a fénykép látható, amit az udvarról lőttem.
- Kérni vissza a végén én! - Jegyzem meg fennhangon, miközben elkezdenek máris terelgetni befelé. Legalább egyelőre felfelé megyünk, nem lefelé, valami tömlöcbe. Vajon az a perdaiaknál a föld alatt van? Van egy olyan érzésem, hogy ezt még ma este megtudom... Mielőtt elgondolkodhatnék rajta, vajon milyen is lesz a bíra, már meg is érkezünk. Ez a hátránya, hogy a perdaiak nem építenek hatalmas palotákat végeláthatatlan folyosókkal! Mire felocsúdok, már egy kellemes hangulatú szobában állok, velem szemben egy nálam idősebb fickó feltételezem pizsamában a köpeny alatt. Tippelném, hogy aludt, de túl jólfésült hozzá. Kancellárokhoz vagyok szokva, s ugyan Carter vagy alvezérek sem csípik ki magukat, de az eloraki bíra számomra meglepően egyszerű pasasnak tűnik. Egyébként ez tetszik benne. Perdaiul szólalok meg, már amennyire beszélem azt.
- Öhm... én látni te aludni volt épp, én nem is zavarni, menni is! Szép éjszakát kívánni! - Mosolyodok el, a cicának még integetek is egyet és fordulok sarkon, hogy bemutassam az angolos távozást, mint kulturális érdekességet, de sajnos sehova sem megyek. Pirrua vagy Dramír, akármelyik is, de elállja a kifelé vezető utat, ráadásul a bíra szavaira hátrálva lép ki, véletlenül se tudjak kislisszolni és úgy csukja be az ajtót. A léptek alapján legfeljebb csak egy megy ki az épület elé újra, a másik itt maradhatott. Remek. A bíra szólal meg a hátam mögött, szóval megfordulok, kénytelen-kelletlen, és próbálom palástolni a meglepettségemet a név hallatán. Hoppá!
- Az őrségnek köszönni te. - Mutatok lazán a hátam mögé az ajtó irányába.
- Én nem akarni volt ide jönni. Mármint én csak nézelődni lent. - Ami azt illeti, most fent is, mert zsebre vágván kezeimet nem tolakodóan, de körbepillantok ismét a szobában, majd vissza a morcos sárkánymacskára. Na ő biztosan aludt, mielőtt megjelentem volna. Hanyagul zsebre vágott kezeim ellenére viszont van a tartásomban valami katonás - emberi szemmel nézve mindenképpen -, jól belénk nevelt megszokás, ha rangban felettünk állóval van dolgunk, mely úgy tűnik, még a perdaiak esetén is működik bennem. Sötét, élénk tekintetem visszatért közben a férfira, most az ő vonásait figyelem meg.

 

Azt nem tudom, hogy a bíra miként fog dönteni a cuccaimról, de lélekben felkészülök egy érzelmes búcsúra. A pda nem nagy veszteség. Nem mintha százával rendelkeznénk velük, de az adatokat mindig kimentem róla, így legfeljebb csak az elmúlt két-három nap képei és feljegyzései vesznek el, nem éveké. Nincs rajta a családom vagy Szöszi képe sem, szóval ha átadná a városiaknak, akkor sem kerülnének bajba. A fegyverek közül egyedül a tőrt sajnálnám, remélem, nem foglalja le. Vetek azért felé egy pillantást még, hátha nem látom többet, majd haladok az őrök nyomában fel az emeletre.
Tárgyalókra, trónteremre számítok, de minimum egy hivatalos dolgozószobára, ehhez képest meglep, hogy ez a hely sokkal személyesebb és még kevésbé hivatalos. Vannak itt tekercsek meg egyéb cuccok, amelyek jelzik, hogy idefent is szokott dolgozni, mégis inkább találom ezt magánrésznek. Egész puritán magánrésznek. Maga a fickó is az, vagy csak én vagyok hozzászokva kancellárokhoz. Személyesen eggyel sem beszéltem soha - hála az égnek! -, de a kivetítők képein is olyannak hatott az összes, amelytől egy átlagemberbe szorul a szar. Fogalmam sincs, húgom hogyan képes vacsorázgatni velük. Nekem semmi nem menne le a torkomon, nem úgy a velem szemben ülő férfival, akivel ha nem itt, hanem a Shiennel asztalaiban találkozom, nem feltételeztem volna, hogy ő maga Elorak bírája. Viszont nem becsülöm le, mert bárhogy is nézzen ki, a hatalom a kezében az attól még hatalom. Nem hiszem, hogy csak Aliyah promózta volna be jó marketing-érzékkel a férfit, mikor csínytevéseimnél azzal fenyegetett, hogy a színe elé citál. Örülök, hogy ő most nincs jelen, jobbak az esélyeim, ha nem hallott már így is rólam a bíra. A név kérdésére pillantok vissza rá a szobáról és értetlenül pislogok rá párat.
- Hiszen te tudni én név. - Gyanakodva méregetem kicsit, hogy ez most miféle próba akar lenni?
- Köszönni. - Bólintok a vízre, mert úgy érzem, hogy nem lehet visszautasítani. Vagy válogatni, hogy ijedelemre amúgy is erősebbet szokás inni. Felénk legalábbis.
- Nem ijedni volt én meg. - Teszem azért hozzá, míg tölti a vizet. Csak hogy tisztázzuk. Mondjuk ez lehet hiúsági, büszkeségi kérdés is.
- Köszönet neked. - Veszem fel a fakupát, amit letesz elém, s bármilyen egyszerű darab is, azért megnézem kicsit. Még ennyi év után is furcsák tudnak lenni a fából faragott tárgyak, pedig mi is sokat használunk, mégsem ezekkel nőttünk fel. Valahogy egzotikusak még úgy is, ha nem is díszesek. Viszont még nem iszok a vízből, a kérdésre felpillantok a bírára.
- A bíra háza lenni ez. Mindig volt látni őrök, most nem volt látni. Én lenni kíváncsi quorsa. - Mosolyodom el haloványan, beismerően, nem próbálván meg eladni neki a sztorit, hogy azt se tudtam hol járok, legyen már elnéző. Van a pillantásában - és esküszöm, hogy a macskáéban is! - valami, amitől olyan érzésem van, mintha kiszúrná a hazugságot, olyan vesébe látó fajta. Mindez udvariasságba és kedvességbe csomagolva, amitől nehéz eligazodni rajta és egy biccentéssel reagálok az első, látható meghökkenést követően. Helyet foglalok, de valahogy nehezebb tartani így azt a lazaságot, ami állva még jól ment.
- Én köszönni. Lenni szép a virág lent. - Teszem még hozzá a korábbi kérdéseihez, mondjuk a bekapcsolva maradt pda-n még úgy is láthatja, hogy az udvar azon része lett fotózva, ahol a virág felkúszik ide az emelet felé.
- Feledékenység? - Bizonytalan kijelentés, enyhe kérdő hangsúllyal a pimasz volta mellé, hogy mi ez a sok fegyver. Valóban elfelejtettem őket a kapunál leadni, mivel a medállal a nyakamban senki nem tartóztatott. Az más kérdés, hogy mennyire véletlen elfelejtés ez. Figyelem, ahogy megnézi a holmiimat, mikor a perdai tőrnél jár, akkor kortyolok bele a vízbe, hogy ne látszódjon, az fontos darab nekem, izgulok a sorsa miatt.
- Ismerni én már sok perdai, kedvelni őket. - Arról viszont hallgatok, hogy fordítva ez mennyire igaz. Tywinnával volt már két feltűnően nyilvános vitánk is, Aliyah már a férfiasságomat fenyegeti különféle perdai mérgező növények általi kezeléssel, Quinlah meg alaposabban kikérdezne szerintem, csak előbb szerez a Városból egy feladathoz illő vallatólámpát. Aztán ott van Rotemshel, Roda és Vharan is. Nem tudom, hogy kedvelnek-e vagy csak a szükség hozza, hogy elviseljenek?
- Érdekes lenni? Érdekes jelenteni te utálni mi nyelv. Utálni quorsákat is? - Most először kérdezek, és szavaim után kortyolok bele a vízbe újra. Tényleg friss meg üdítő ez a víz.

 

Értetlenül pislogok rá és próbálom visszajátszani fejemben az elhangzottakat, hol esett ki egy darab? Nekem nem rémlik, hogy ő bemutatkozott volna. Jó, mondták, hogy a bírához visznek, szóval gondolom ő itt nem az épület karbantartója, szóval olyan nagy bemutatkozásra nem volt szüksége. Tehát azért ne legyünk olyan nagyra azzal a tisztelettel!
- Jó lenni, amit te mondani volt. Csak te mondani volt rossz vég. A nevem lenni Alec. C-C-C! - Nyomom meg kicsit a végén a hangot ismételgetve, hogy érzékelhető legyen a különbség ahhoz képest, amit ő mondott. Egyébként egész ügyesen kimondta. Vajon kitől tudhatja? Mondjuk esélyes rá Roda, de Vharan-t se zárnám ki, bár ki tudja, mennyit trécsel ő a bírával és persze ott van Tywinna is, aki megfenyegetett már, hogy beárul a városiaknak és volt néhány nyílt vitánk, de lehet még Aliyah vagy Quinlah is. De hosszú lista! Ez most meglepett, nem voltam elég óvatos, hm. Na most már mindegy és egyébként is megakadok azon, amit utána mond.
- Ide lehetni jönni csak... úgy? Én jönni, mondani hello!... - Még fel is emelem szabad kezem, ahogy mi emberek intünk egyet köszönéskor.
- ...és jöhetni be nézelődni? Téged nem zavarni? - Nekem ez láthatóan nagyon új és szokatlan. A nyolcadik gyűrűszinten egyszer sem jártam negyed évszázad alatt sem és ha nem kevertek volna bele a politikába, szerintem a Rebellium vezető főhadiszállását sem tudnám, milyen belülről. Oké, hogy itt az udvaron valószínűleg sok vizet nem zavarok, de a bíra mintha azt mondta volna, hogy vendégül lát. Nyilván szemmel akar tartani, most is az iránt érdeklődik, mit kerestem itt. Áhá! Tehát mégiscsak kell valami ok!
- Tal-li-mi-um... - Ismétlem vissza halkan a nevet, amikor elmondja, miként hívják a virágot. A kérdésére viszont röviden felnevetek, még ha a szemem csillanásában látszik is, hogy egy pillanatra elgondolkodtatott az ötlet, mint egy rossz gyereket, hogy vajon kivitelezhető lenne? Fel lehetne rajta mászni? S tényleg mint egy rossz gyereknél: lényegtelenek a tüskék, meg a cél is, hova is mentem volna, ha egyszer felmászok rajta, az a fontos, hogy megcsinálható-e!
- Nem látni volt én még ekkora nagyot. Tetszeni. Én csinálni volt kép, hogy mutatni meg lánynak, akinek én adni volt már ilyen virágot hajába. Tal-limi-umot. - Magyarázom neki, hátha elhiszi és nem kémkedésnek veszi a fotózást. A fényképekre elég változatosan reagálnak a perdaiak, kiváltképp ha ők maguk is rajta vannak. Azt hiszem, szerencse, hogy üres udvart sikerült lekapnom.
- Ha lenni volt is ilyen, én elfelejteni ezt is. - Felelek meg az újabb kérdésére, hogy gyakran felejtek-e el fegyvert leadni Elorak kapujánál. A válaszból sejthető, hogy egynél többször előfordult már ez. Ugyan próbálom ártatlanul előadni a választ, de kíváncsian figyelem, mi lesz rá a bíra reakciója? Elnéző és nyájas, mint eddig? Vagy ez a beetetés? Apropó, figyelnem kellene, hogy ő is iszik-e a vízből? Ezen elgondolkodom, majd felpillantok a férfira, mikor visszakérdez.
- Jelenteni azt, hogy lenni valami igazából érdekes vagy lenni valami utálatos. - Biccentek rá, hogy megerősítsem, jól értette, amit mondtam. Meghallgatva őt már tudom, hogy náluk az érdekes inkább pozitív csengésű, legalábbis annak biztosan, aki szereti a kihívásokat.
- Te érteni, beszélni mi nyelv? Mi mondani akkor is érdekes, ha nem tetszeni valami, de mi tudni ezzel megbántani másikat. Így inkább kicsit hazudni, hogy lenni boldog. - Teszem hozzá még magyarázatképpen aztán, hogy jobban érthesse, miként férhet meg nálunk egy kifejezés mögé két, ennyire ellentétes jelentés. Persze nem feltétlen fest ez rólunk hízelgőbb képet, de hát nem is azért vagyok itt, hogy jó pr-t állítsak fel a perdaiak előtt. Ahhoz biztos nem vizet kellene innom, de neki sem. Tényleg, ivott már? A sárkánymacskára siklik a pillantásom, követem a tekintetemmel őt, merre megy, mit csinál, úgy kezdek bele a válaszomba.
- Én nem szeretni quorsa lenni. Ember lenni. Égi lenni. Quorsa olyan lenni, mint egy betegség, ami két lábon járni. - Pillantok vissza a perdaira, és a sötét szemek mélyén ott van a ki nem mondott rész is: nem hiszem el neki, hogy nem utál minket. Ő is quorsát használ ránk. A kérdésére viszont összevonom a szemöldökeimet, láthatóan valami csapdát keresek a kérdés mögött. Ez valami beugratós kérdés? Van ilyen a perdaiaknál is? Ha van, biztos nem véletlen, hogy itt is a vezetők hobbija ilyeneket feltenni. Ez valami törvénye az univerzumnak, ami minden értelmes élettel lakott naprendszerben működik.
- Te miért gondolni volt erre? - Kérdezek inkább vissza és nem tudom miért, de visszapillantok oda, ahol a macskaféle van... volt, mert már közben nincs is ott. Számomra teljesen észrevétlenül változtatott helyet és látható, ahogy röviden körbenézek a kis lényt keresve, mielőtt feladva a hasztalan próbálkozást visszatérjen tekintetem a férfihoz.

 

Visszaismétli a nevemet, ezúttal helyesen, megérte kiemelni az utolsó hangot. Hanem a folytatás az, ami engem lep meg és világosodok meg. Meg voltam győződve róla, hogy a ragozás szerint korábban magáról beszélt, de hát az én nevemet mondta - ebben is meg voltam győződve -, szóval úgy voltam vele, biztos csak rosszul értem a perdai ragozást, az igéknél amúgy sem erősségem. A meglepettség után röviden felnevetek. Vele ellentétben naná, hogy jelnek veszem!
- Hát ez kurva jó! - Megyek, megkeresem Aliyah-t és fityiszt mutatok az orra alá, hogy a druszám az eloraki bíra, háhá! Már ha kijutok innen úgy, hogy a perdai "névrokonom" nem zárat fogdába.
- Tehát te lenni Aleth. - Igyekszem a végén azt a hangot leutánozni, amit ő is kiadott, a koncentráció miatt kicsit jobban meg is nyomva, mint kellene. Mekkora mázli, hogy az enyémhez igen hasonlatos nevet nem nők viselik! Életem végéig mindig magyarázkodhatnék...
- Ez lenni gyakori perdai név? - Tudnom kellene róla akkor már szerintem, de aztán ki tudja. Sok perdait ismerek látásból, de nem tudom feltétlenül a nevüket. Sokakat a foglalkozásuk szerint emlegetnek: a kötélverő, a szűcs, a kovács - jó, a kovács nevét is pont tudom, de na -, és így volt ez eddig vele is: a bíra. Úgy fenyegettek vele, hogy elé citálnak, hogy félelmetesnek gondoltam, mint a kancellárokat, és innen na meg az állandó kapu előtti őrségből jutottam arra, hogy ide aztán nem lehet csak úgy besétálni egy magamfajtának.
- Nekünk is nyitva lenni? - Kérdezek rá, mert amit mond, az evidens a perdaiakra nézve. De hiába öltözöm be annak olykor a praktikusság miatt, én nem számítok perdainak. Ekképp meglep, mikor a folytatásban azt említi, az én szavaim is fontosak. Rám van írva, hogy ezt nem sokszor hallottam az életemben fejesektől. A család ugye nem számít, ők kedvesen elfogultak.
- Őrség nem lenni volt ott... vagyis... ott lenni volt, csak nem látni volt. Ők tényleg tudni láthatatlan lenni? - Kérdezem halkabban, kicsit előrébb is hajolva a székben pár pillanatra, mintha valami titokról lenne szó és mutatok az ajtó felé, amerre korábban az őrség távozott, és ha nem láttam volna a saját szemeimmel, ahogy szinte a semmiből kiolvadni látszanak, nem hinném el. Viszont bátran rákérdezek, mert a kancellárokkal ellentétben ez a bíra olyan közvetlen és szimpatikus, ahogy türelmesen magyaráz. Holott nem is várt engem, se senki mást már ilyenkor. Az is tisztán rám van írva, mennyire megdöbbent arról, ahogy a feladatáról beszél. Ő van a népéért és nem fordítva. Ez tényleg így lehet, nem perdai propaganda? Azt hiszem, túl sokáig éltem a Dominiumon, megártott a gondolkodásomnak. Oké, Carter-nél sincs akkor távolság, mint a kancellároknál volt, de azért az Ellenállás is erősen hierarchikusan felépített és a legfelsőbb vezetők mindig elég elfoglaltak. Nem mintha sok kérdésem lenne Carter-hez, inkább lapítok, mint wipite-kaki a fűben. És még ez is kevésnek bizonyult, kösz Roda!
Megtudom a virág nevét is, és Aleth fogalmazásából arra tippelek, hogy jó pár év, talán évtized vagy évtizedek is kellenek, hogy ekkorára megnőjön ez a növény. Vajon ő ültette? Vagy az elődje? Hány éves lehet Elorak bírája? Viszont nem érzem úgy, hogy erre rá kellene kérdeznem, pedig még a képességei is nagyon érdekelnének! Pechemre őt meg a megtalált fegyvereim, amelyeknek nem kellene itt lenniük és kérdései sem keltik azt a reményt, hogy zug-rajongója lenne az emberi haditechnikának.
- Úgy érteni én. - Baszki, miért érzem azt, hogy egy láthatatlan hurok kezd rákerülni a nyakamra? Próbálván ebből kikerülni inkább készségesen magyarázom, hogy nálunk az érdekes jelző nem mindig jelenti azt, amit.
- Igen. Igen. Ja, azt mi nem tudni. Figyelni arc hozzá: ha lelkes lenni, őszintén mosolyogni, akkor érdekes jelenteni érdekes. Ha lenni... kicsit távolságtartó, akkor lenni hamis bók. De lenni olyanok, akik arccal is hazudni jól. Állítólag a kancellárok, az égi vezetők is ilyenek lenni. Nem tudni én biztosan, nem találkozni volt soha egy égi vezetővel sem. És igen, lenni félreértés, ha kiderülni bók hamissága. - Fejtem ki neki jobban, nem rejtvén el az emberi viselkedés árnyoldalait és még csak a felszínt kapargatjuk. Azt hiszem, ha jelen lenne Carter, most vonná vissza a diplomata megbízatásomat. Rohadt életbe, hogy nincs itt! Azt is megtudom, hogy nem érti a mi beszédünket Aleth, amit elhiszek neki, nem tűnik hazudós típusnak.
- Hmmm... Látni rajta a lelkesedést. Ha... ha te készíteni valamit, bármit, de az lenni kissé ügyetlen vagy hibás, de te ezt nem látni, mert abból az volt a legjobb, amit el tudni volt készíteni, akkor te mutatni meg másoknak boldogan. Te lenni büszke. Én látni, hogy az a valami nem lenni jó, de úgy gondolni, hogy te lenni szomorú, ha elmondani a hibákat. Talán lenni olyan szomorú, hogy nem akarni többet csinálni olyan valamit. Öhm... te mondani volt, mi nyelv lenni érdekes. Én gondolni volt, te nem szeretni hallani mi nyelv, te gondolni mi nyelv lenni csúnya, és te gondolni én lenni szomorú vagy mérges, ha te ezt elmondani. - Igyekszem elmagyarázni neki, habár nem egyszerű, mert nálunk ez természetes, bele sem gondolunk. Rengeteg minden ilyenre akkor jöttem rá, mikor a "lányaim" kérdeztek rá valamire vagy nem a megfelelő szóval éltek és el kellett mondani, melyik miért hova jó. Ugyan nem tudatosan határolódtam el a quorsáktól, mégis be kell látnom, hogy igaza van a bírának, mikor felfigyelt a szóhasználatomra. Tudat alatt különbséget tettem, és okkal. Kíváncsian pillantok oda a kopoltyúira, nem tudom megállni, pedig még ennyi év perdai tartózkodás után se tudom, hogy ez illetlenségnek számít-e vagy sem. De akkor is tök érdekes!
- Ember. Em-ber. Em-ber. - Ismétlem el lassan is párszor a szót, ahogy kéri és helyeslően, bátorítóan mosolygok kicsit, mikor jól sikerül kimondania. Vagy legalább megközelíti.
- De az égi is lenni jó. - Teszem hozzá, mert ez a másik, amivel a quorsa mellett nevezni szoktak minket, de ebben nem látok bántó élt, legalábbis olyan másodlagos jelentésről nem tudok. A kérdésére és a bocsánatkérésére csak biccentek egyet-egyet, mindkettőre kissé zavartan, mert előbbivel úgy érzem, hogy sokat elárultam magamról, ami számomra szokatlan, utóbbinál meg valami lelkiismeretnek nevezhető valami piszkál, hogy még Aleth sajnálkozik, pedig én vagyok a hívatlan és kéretlen vendég... az otthonában is és a holdon is. Belekortyolok gyorsan a vízbe pótcselekvésként.
Az első kérdésére elmosolyodom, könnyű kérdés, hanem a második egy pillanatra elgondolkodtat, de mielőtt jobban eltűnődnék ezen a filozofikus kérdésen, megfelelem az elsőt. Kezdetnek kihúzom magam ültömben és újra elmosolyodva mutatok végig magamon szabad kezemmel.
- Ezt jelenteni. Nem lenni... öhm.. ez. - Mindig elfelejtem, minek nevezik a kopoltyút, így csak a nyakamra mutatok, majd felé, az ő nyaka felé.
- Bennünk nem lenni Sel-Ogei. Ember lenni az, aki olyan, mint mi és jönni Föld vagy Terra nevű bolygóról. Földet hagyni volt el öt nagy égi hajó, egy jönni volt csak ide. A Dominium. A Dwa'woruu, ti nyelven. Talán lenni még valahol messze több ember is. - Vonom meg a vállaimat.
- Ember nekem lenni... - Megakadok, elgondolkodok kicsit és pár másodperc után kortyolok is a vízből.
- Ehhez valami erősebbet kellene innom. - Sóhajtom halkan, mert ezt sosem fogalmaztam meg magamban, mit jelent nekem embernek lenni. Ember és nem quorsa. Tényleg valami alkoholos kéne ide, sok méghozzá, hátha bölcsre innám magamat. Más kérdés, mennyire tudnám utána azokat a magvas gondolatokat előadni. Most meg beszélni tudok, csak kevés vagyok én ahhoz, hogy ezt jól összefoglaljam. De mivel ember vagyok, megpróbálkozom a lehetetlennel is.
- Ember lenni... törékeny egyensúly, két lehetőség között. - Emelem meg mindkét kezemet két oldalra tartva, könyökeimet a szék karfáin nyugtatva, egyik kezemben ügyesen a pohárral egyensúlyozva, de ittam belőle már annyit, hogy ennyitől a kilötyögés ne veszélyeztessen.
- Ember lenni kíváncsi és ügyes és ötletes, tudni kitartóan küzdeni, sosem feladni, és alkalmazkodni, hogy túlélni. Tudni alkotni. Tudni használni ezt jóra. - Emelem meg az egyik kezemet jobban.
- Mi tudni látni szépet, tudni alkotni jót, tudni szeretni, tudni lenni önzetlen. De tudni használni rosszra... - Viszem le most az előbbi kezemet mélyebbre és emelem meg a másikat.
- Akarni birtokolni, mi szép lenni, nem gondolni másra és önző lenni, így nem gondolni következményre, hogy az másnak lenni rossz. Vagy tudni ezt, de nem törődni vele, mert tudni szeretni csak önmagunkat. Mi tudni pusztítani alkotás helyett. - Majd középállásba engedem mindkét kezem és mint a mérleg két nyelvét fel-le mozgatom őket, hol egyik, hol másik áll épp nyerésre. Az ember szeretne jó lenni, nem véletlenül használjuk a rossz, gonosz tettekre, hogy embertelen... holott nagyon is tisztában vagyunk vele, hogy mennyire emberi vonás is ez. Mint valami keresztet cipeljük, nem tudván megszabadulni tőle. A perdaiakban CQL van, nekünk ez a sötétség jutott. Szar ügy.
- Quorsa jelenteni csak a rossz. Ember jelenteni nekem a lehetőséget, hogy tudni lenni mi jók is... Néha hibázva. - Mosolyodom el a végén, magamból kiindulva, hiszen még nem érzem úgy, hogy az a láthatatlan hurok lekerült volna a nyakamról, amiért így félig-meddig settenkedve és illegálisan fegyverekkel jöttem-mentem, és hát utólag magyarázhatom, hogy nem voltak aljas szándékaim.
- Ühm... - A visszakérdezés váratlanul ér, egyrészt a macskafélét figyeltem tekintetemmel és ittam a vízből, mert a sok beszéd kiszárított, a mélyenszántó gondolatok meg kifárasztottak, szóval gondoltam csak figyelnem kell Aleth-re. Szóval hamar abbahagyom a kortyolást és lenyelve az utolsót, némi torokköszörülés után felelek.
- Miért gondolni te, hogy én nem szeretni perdaiakat? - Pontosítom a kérdésemet, hátha így érthetőbb lesz. Aztán visszapillantanék a sárkánymacskára, de az már itt sincs. Láthatatlanná vált, mint lent az őrök, de persze ez csak a látszat. A bíra kitalálja, mit keresek és szavaira már mozdulok is, majd hirtelen merevedek meg. Keresztbe tettem korábban a lábaimat lazán és most le akartam tenni a másikat is a padlóra, de inkább maradok így, ahogy vagyok. Egyébként sem akartam megrúgni az állatot, de a házigazda házikedvencét inzultálni, még ha véletlenül is, azt hiszem, egyetemes illetlenségnek számít, hiába választja el a kultúránkat sok fényév távolság.
- Muirr lenni a neve? - Kérdezek rá az ismeretlen szóra. És háh, a bíra is iszik! Akkor talán mégsem fogok egy órán belül megmérgezve lefordulni a székről!

 

- Ööö... Lenni nagyon jó. És lenni vicces. - Fordítom át a korábbi szavaimat perdaira, ami tűrné a nyomdafestéket, már ha nyomdáznának ugye. Igazából nem számítottam rá, hogy fennakad ezen, de lehet erre figyelnem kell később, már ha nem szalad ki előbb a számon valami, mielőtt gondolkodni kezdenék. Tekintve, hogy csak vizet kaptam, erre azért egész jó esélyeim vannak ma este.
- Lenni... jelentése is? - Kérdezem hirtelen, kíváncsian.
- Alec jelenteni... védelmező. - Megyek elébe a visszakérdezésnek, az elakadást nem csak a megfelelő perdai kifejezés megkeresése okozta, hanem olvastam, hogy egész pontosan az emberiség védelmezője a nevem jelentése. Édesanyám biztosan csak a hangzásra ment rá apával, mikor ezt választották nekem. Vagy igen komoly csalódást jelentek nekik. Juj! Mindenesetre ez nem olyan dolog, amit reklámoznék, mielőtt a nálam illegálisan lévő fegyverekkel együtt esetleg fenyegetésnek tekintete a bíra. Nem hiányzik, hiszen úgy tűnik, épp most úszom meg a dolgot. Azt sejtem, hogy a szabályon ezután lesz módosítás, lehet különösen rám kihegyezve, de ezt majd elsunnyogom a többi ellenálló előtt... amíg lehet. Arra viszont vágok egy egyszerre csodálkozó és egyszerre elismerő fejet, hogy az őrség tényleg tud láthatatlan lenni. Mintha nem láttam volna a saját szemeimmel. Mondjuk ha nem látom, nem is hiszem el.
Rá is térünk a nyelvi különbségekre, például arra, hogy náluk az érdekes nem jelent udvariasságba csomagolt negatív dolgokat. Szavaira viszont röviden felnevetek.
- Barát és család lenni... hm, elfogult. Olyanok lenni, akik látni jobbnak, mint amilyenek valójában lenni, mert ők szeretni ennyire. Ők nem mindig akarni látni hibát. Ha te akarni fejlődni, mutatni ellenségnek! - Mosolyogva aprókat bólogatok hozzá, hogy ez bizony így van nálunk, egy rosszakaró akkor is elmondja a kritikáját, ha nem akarjuk. Osztani kell kettővel-hárommal, meg acélozni kell a lelket a kíméletlenség miatt, de azért lehet valami a szavukban.
Nem számoltam, hogy hányadik próbálkozásra, de bólogatok, mikor Aleth elég jól megbirkózik az ember szóval. Vajon tőlem is ilyen furán hangzik, mikor perdaiul beszélek? Már amelyik szót jól ejtem ugye, nem az igeragozásra gondolok, ami sehogy se akar a fejembe mászni. Meg azt hiszem, egy ideje fel is adtam a próbálkozást, nettó lustaságból.
- Nincs mit köszönni. Égi megfelelő, én köszönni neked. - Bólintok most én, azzal teljesen ki tudok egyezni. Hanem arra nem számítok, hogy olyan nehéz kérdéseket fogok ezután kapni, hogy helyettük hirtelen kedvem támad még égi szavakra tanítani Aleth-et. Például a kurva jó kifejezésre. Mekkorát tarolna vele egy tárgyaláson a kancellárokkal! Már ha jár ilyenekre. Viszont nem kalandozhatnak el erre a gondolataim, mert épkézláb választ kell Aleth-nek összeszednem, és még a gondolataimat átfordítani perdaira is, hogy értse. Huh! Azt gondoltam, a gesztikuláció segít, de nem tudom megállni mosolygás nélkül, ahogy leutánozza a mozdulatomat.
- Így kinézni, mint mondjuk én... Igen, a gu..lol. - Nem ragadt meg jól a szó, mert figyelmem elvonta kopoltyúi mozgása, ritkán látom ennyire szétnyílni őket. Igazán lenyűgöző! Más szót ismertem rá, de hát ki mondta, hogy csak egy létezhet ugyanarra a dologra? Nálunk is elég gyakori.
- Föld, Terra. Amelyiket könnyebb neked mondani. De a régi otthon is jó lenni, mind tudni, mi lenni ez. És... öhm, kapni képesség. Mi képesség, hogy tudni alkotni sok mindent. Tudni építeni égi nagy hajót, menni vele csillagok között. Csak ez a képesség lenni darabokban sok-sok égiben, s össze kell adni, ki mit tudni. - Úgy vélem, a mi képességünk a technológiánk lehet, abban vitathatatlanul fejlettebbek vagyunk, ergo jobbak benne. Én speciel rácsesztem ebben az összeadásban, nagyon nincs mit bedobni a közösbe, de hát ez van, boldogulok így is.
- Neeem, többi nagy égi hajó lenni messze. Évek lenni, míg elérni üzenet oda, évek míg visszaérni. Közben tudni történni bármi... rossz. - Felelgetek a kérdésekre és az a gyanúm, hogy az első égi lehetek, akivel öt percnél hosszabban beszélget a bíra, vagy tudja ezeket az információkat máshonnan és teszteli, ugyanazokat mondjuk-e? Tekintve, hogy lehet kancellárokkal is beszél, meg tudom őt érteni, ha fel akarja mérni, mennyire szavahihetőek. Mindenesetre nem zavarnak a kérdések, bár mosolyt csalnak olykor az arcomra, főleg, mikor elgondolkodnék a válaszon és az önkéntelen emberi mondatra rákérdez. Tudni akar mindent, mintha fontos lenne. Ha már vendéglátóm, nem sértem meg azzal, hogy rálegyintgetek, hogy felejtse csak el.
- Én mondani volt, ehhez kelleni inni valami, ami nem víz lenni... valami erjeszteni volt ital. Könnyebb lenni gondolkodni. - Ez lehet paradoxon, de a mértéken múlik minden. Meg az éveken és rutinon. Mindenesetre igyekszem úgy mondani, már ha ezt lehet, hogy ne érezze úgy, hogy alkohollal kell kínálnia. Már ha egyáltalán gondolna ilyesmire. Azt hiszem, nem a ma este lesz az, mikor berúgok a druszámmal, aki maga Elorak bírája.
Próbálom aztán kifejteni, nekem mit jelent embernek lenni, de lehet ez alkohollal együtt sem lenne könnyebb és óvatosan figyelem, Aleth érti-e vagy valahol a harmadik mondatnál már elvesztette a fonalat? Hagyom megemészteni a hallottakat és figyelek a kérdéseire, amelyek alapján tudott követni, csak nyilván másképp gondolkodunk, így nehéz megérteni.
- Dönteni szabadon, igen... Ezt... nem tudni én. Én remélni, hogy lenni jó mindenkiben vagy lehetni jót visszahozni. - Bizonytalanodom el, mert ennyire nem gondoltam bele és nem tudom... Találkoztam már olyanokkal, akikben szemernyi jót se fedeztem fel, ugyanakkor a másik oldallal is, akik nem hajlottak semmi gonoszságra. Bonyolultak vagyunk, mi emberek. Főleg a nők! De ez másik téma.  
- Én remélni, hogy én dönteni volt jól és dönteni jól majd később. Quorsa jelenteni olyan égit nekem, aki mindig választani rosszat. - Felelem, majd emelném a poharat a számhoz, de megakadt a mozdulat a következő szembesítő kérdésre. Oh, tehát mégsem úsztam meg! Nem volna szükség a holmiimra odapillantani, mégis önkéntelen, ahogy így teszek és közben újra leengedem a kezem a pohárral együtt.
- Mert érezni volt magam szabadnak. Nem a fegyver miatt érezni volt így, hanem... mert nem kelleni volt megállni. Én mutatni volt ezt... és csak úgy jönni volt be, mint bármelyik perdai jönni.- Emelem ki az ing alól a vékony bőrszalagon lógó medált, Shaz'or jelével, amit Roda juttatott el hozzánk, hogy páran ezzel akadálytalanul bejöhessünk, perdainak öltözve. Nyilván Aleth is tud róla - ő ne tudna? -, és mindketten tudjuk, hogy ez diplomáciai és kereskedelmi ügyek intézéséhez lett kitalálva, hogy a városiak ne fogjanak gyanút. És azt is mindketten tudjuk, hogy erősen megkérdőjelezhető, hogy én bármelyikkel kapcsolatban vagyok így. Nem ártottam senkinek vele, de tudtam, hogy szabályok ellen vétek vele, szabadon döntöttem a rossz mellett, rosszat mégsem okozva. Hát, ez is emberi dolog.
Én kérdezek utána és pontosítva a kérdést figyelem a választ, amit kapok. Kicsit össze is vonom a szemöldökeimet, nagyon koncentrálok, de végül megértem, mit szeretne mondani Aleth. Láthatja is tekintetemben a felismerés, a megértés csillanását.
- Én érteni! Köszönni válaszod! És nem... nem gondolni úgy, hogy én utálni perdaiakat. Irigyelni kicsit. De utálni nem. - Mosolyodom el, iszom egy kortyot, majd a poharat az asztalra teszem úgy dőlve ehhez picit előre, hogy a lábaimat ne mozdítsam. Nehogy véletlenül a macskafélére borítsam a vizet, hátha nem veszi jó néven.
- Pur...mit csinálni? - Pillantok fel, vagyis félig le, mert közben Aleth lehajolt, hogy az asztal alá nézzen be. Szavainak megfelelően teszem le lassan a lábamat, és várok, csendben, habár nem tudom, mire számítsak? Kóstoló harapás? Rojtosra cakkozza a nadrágom szárát? Több ötletig nem jutok, mert kiderül: meglepődöm, de egyúttal el is mosolyodom, ahogy a sárkánymacska az ölemben van. Ennyire közelről még sosem láttam ilyen lényt, érdekes megtapasztalni a súlyát is és megfigyelni a részleteket. A mosoly viszont ott marad az arcomon. Húgommal ellentétben én nem ódzkodom az állatoktól, sőt, kifejezetten szeretem is őket. Már amelyik szerethető.
- És... ez jelenteni jót? Vagy Muirr most azt számolni, hány vacsorára lenni én elég neki? - Kérdezem derűsen és közben emelem a jobb kezemet, óvatosan közelítve a lény felé. Hezitálva is: csak simogassam meg a hátán... öhm, oldalán, vagy hogy férek oda a szárnyakhoz? Vagy inkább a fejét? Meg kell szagolnia előbb? Vagy jobb, ha semmi nyúlka-piszka?

 

Remélem, nem jegyezte meg az emberi szót, hogy használja is. Vagy tényleg kis bogár akarok lenni egy fán a közelben, mikor egy másik ember jelenlétében él a kifejezéssel. Leesnék a röhögéstől arról a faágról, az biztos!
- Találó lenni. - Mosolyodom el aztán, mikor kiderül, hogy az Aleth mit jelent. Nem mintha valami negatívra számítottam volna, de érdekes, mennyire fennkölten jó jelentésű mindkettőnk neve. Arra mosolyogva lassan felvonom a vállaim, majd leengedem, mikor az enyémet is találónak nevezi. Szerintem udvariasságból. Jelen helyzetünkben a betörő vagy sunnyogó találóbb lenne, és akkor még nem is tudom, mi szépeket hallott még korábbról rólam, már ha össze tudja tenni magában, hogy én rólam volt szó. Addig jó nekem, amíg nem.
- Neeem! Dehogy ezért tenni! Tenni gonoszságból. - Mielőtt átgondolnám, hogy jobb csendben maradni és jobb imidzset fenntartani magunkról, egy pillanat alatt söpröm el a szép légvárat, amelyben mi azért kritizáljuk az ellenségeinket, riválisainkat, hogy azok jobbá váljanak. Meg merem kockáztatni a kijelentést, hogy erre az emberiség történelmében még nem volt példa.
- Aki lenni elég bölcs, azt viszont nem érdekelni, miért mondani volt neki, csak azt nézni, mit mondani volt neki. - Teszem hozzá, hogy talán jobban érthetővé váljon, miért érdemes akkor az ilyen gonosz nagy kritikusoknak mutatni bármit, amiben fejlődnénk. Csak erős idegzetűeknek ajánlott, persze.
Aztán letisztázzuk, hogy mi a baj a quorsa szóval és maradunk az éginél, amit könnyebb Aleth-nek kiejteni, mint az embert, és röviden elmondom azt is, mit jelent így kinézni. Nem pont az én hasonmásomra gondolok, hanem arra, ahogy kinézek és amiben különbözünk a perdaiaktól, mert egyébként igen nagy a hasonlóság. Annyira, amennyire szerintem senki sem számított, mikor elindultunk a Perda felé és érkezés előtt nem sokkal láttuk, hogy civilizáció is van rajta. Lehet csak túl nagy a fantáziánk, hogy valami egészen másféle "űrlényeket" akartunk látni és meghökkentünk, mikor nem azt kaptuk.
Szóba kerülnek a képességek is, emberek esetén úgy, hogy a mi képességünk másmilyen. Én a technológiai tudásunkban, a tudományokban látom, ahhoz van érzékünk, mármint úgy globálisan. Egyénekre lebontva már nem ilyen egyszerű a helyzet és pechemre a bíra rá is kérdez.
- Építeni olyan szerkezeteket, amelyek repülni csillagok között, vagy amelyek pótolni mindazt, amit ti tudni csinálni képességgel, vagy elemezni és megismerni dolgok múltját és ezzel ismerni a várható jövőt. Ilyesmik. Én... öhm, dolgozni volt harcosoknál, biztosítani volt csapatoknak élelem és fegyver és ami kelleni volt még. - Mondjuk inkább csak hadtápos voltam, ritkán vezényeltek át másféle katonai logisztikai területre, de előfordult, a szükség felülírja a protokollt olykor. Nekem fel sem tűnik, de a bíra éles szemét lehet nem kerüli el, hogy e válasz alatt többször pillantottam el másfelé, mint amikor egyéb kérdésekről beszéltünk és az olyan ember benyomását keltem, aki kényelmetlenül érzi magát, talán el is hallgat valamit vagy nem teljesen egyenes választ ad. Sokkal szívesebben beszélek a többi hajóról és arról, hogyan lehet velük kommunikálni. Vagyis inkább hogyan nem lehet. Nem kerüli el a figyelmemet, hogy mintha a bíra megnyugodott volna és azt hiszem, értem miért. A távolságokat nyilván nem fogja fel, de azt érti, hogy egy egyszerű segítségkérő üzenetre is csak évek múltán jönne válasz. Ha egyáltalán jönne.
- Nem tudni volt megegyezni, merre indulni volt el. Az öt hajó indulni volt el öt különböző irány. Nekem nem hiányozni... apáméknak sem hiányozni ők. Nem ismerni onnan senkit. - Tűnődöm el egy kicsit, említettek-e valaha is ilyent, de nem ugrik be. Nem is szoktunk a többi hajóra gondolni, ahogy a Földön hagyottakra sem. Kényelmesebb.
- Te úgy képzelni el hajókat, mint perdai városokat, csak ezek a városok mozogni fent az égen. Minden perdai városnak lenni gyógyítója, lenni kovácsa, lenni ruhakészítője, lenni bírája, lenni sok harcosa és így tovább. Mi tudni volt előre, hogy mi nem fogni tudni beszélni többi hajóval, így begyűjteni volt minden hajóra olyan égiket, akik kelleni működéshez. Így minden hajó lenni önálló. - Magyarázom neki, hogy ne az emberiség egészére gondoljon, hanem kisebb csoportokra bontva is működik a történet. Részben ez is segített a Rebelliumot is létrehozni. Az utolsó kérdése viszont elbizonytalanít és egy kicsit elgondolkodom, miután túljutottam az első meglepettségen.
- Én nem tudni. - Van-e hiányzó tudás, képesség? Talán csak a kancellárok tudják erre a választ, vagy még ők sem.
- Nekünk lenni tudás elég, alapanyag és eszköz lenni kevés. - Teszem még hozzá, mert ha az ellenállókra gondolok, akkor jó lenne néhány titán, sikló és még pár dolog, még lenne is hozzá megfelelő mérnök, aki megtervezi és mások, akik segítenek megépíteni, na de az alapanyagot előállítani, megformázni hozzá, hát az kissé problémás, hogy finoman fogalmazzunk és akkor a CQL-finomításról még nem beszéltünk.
- Nekem segíteni... Abban is! - Kuncogom el magam, mikor az éneklést és táncolást mondja, hogy az alkohol abban segít. Hát igen, a gátlásokat remekül feloldja az emberben. Másban is segít az alkohol, például bátorságot ad, és ahogy haladunk a beszélgetésben, kezdem úgy érezni, kellene nekem is egy korty bátorság, mert látom magam előtt, hogyan terelget Aleth szinte csapdába és nem látom, hogyan lehetne kilépni belőle. Dacára annak, hogy számítok rá, mégis meglep, ahogy hosszan elkezd beszélni és amit mond. Ejha! Látszik, hogy bíra! Egyrészt tök atyai a szigorú fajtából, másrészt remekül tud bűntudatot kelteni, ami szintén jellemző egy szülőre meg nálunk a feleségekre. Elszoktam én ettől!
- Te miért gondolni, hogy többi égi sem tenni le a fegyvert? Lenni igazságos egy bűne miatt a többit is elítélni? - Ütöm vissza a labdát neki, nem hiába voltam én kényszerből házas egy pár évig! Ragadt rám valami az efféle játszmázásokból. Ugyanakkor azt is megtanultam, hogy célravezető kompromisszumra jutni és az egy dolog, hogy Aleth sem volt teljesen igazságos az előbb, de az alaptézisben nem tévedett, ezt el kell ismernem, így folytatom is. Meg egyébként is, tök szimpatikus a csávó valamiért, szóval ezért is illik bocsánatot kérnem.
- De én kérni bocsánatod, mert lenni volt igazad abban, hogy én nem adni volt le fegyvert, pedig kelleni letenni. Én nem választani volt a jót ezzel, de nem is választani volt a rosszat, mert nem akarni senkit sem bántani... Adni én vissza ezt? - Kérdezem aztán megemelve a nyakamban függő érme nagyságú medált, hogy levegyem-e? Remélem nem, nem mintha ez a diplomata és politikai izébizé annyira csábítana, de saját kis önző céljaimnál segítség az észrevétlen bejutás. Lehet érezhető a feszültségem is, habár a helyzet is elég feszült, hogy nem is feltűnő talán miatta. Ebbe hogy könnyedséget, enyhülést Muirr, aki a lábamnál kezdett el sündörögni. Próbálok belesni az asztal alá ehhez, s eközben pillantok fel Aleth-re, hogyan lehet olyant kérdezni, miért irigylésre méltóak a perdaiak? Evidens!
- Hát ti élni sokáig! Ti tudni levegőt venni víz alatt. Meg a képességek is ott lenni nektek! - Majd elmosolyodom egy emlékre Carlisle-zal.
- Egy barátommal egyszer beszélni volt, ha mi perdaiak lenni, milyen képességet választani. Én akkor választani volt az alakváltást, felvenni bárki alakját. Villámszórást és a repülést. - Pillantok mosolyogva Aleth-re, mennyire bólogat komolyan, vagy most fordul le a székéről karfán keresztül a röhögéstől, mert ilyen hülyeségeket még nem hallott.
- A barátom láthatatlan akarni volt lenni. Majd ő biztos örülni, hogy ilyen képesség létezni! Aztán anyagot tudni bármilyen más anyaggá átalakítani, a harmadik volt lenni... nagyon gyors utazás. Egyszer még itt lenni, majd gondolni otthonra és következő pillanatban már ott lenni. - Magyarázom Aleth-nek Carlisle teleportálási óhaját. Mondjuk én fogok felborulni székestül, ha kiderül, ilyen is van. De legalább a sárkánymacskától nem borulok fel, mikor egy elegáns, kecses szökkenéssel terem az ölemben, még a szárnyaira sem volt ehhez szüksége. Némi zavar támad, mi az a purrogás és nekem mit kellene csinálnom, vagy nem csinálnom ezzel az idegen macskafélével. Valahogy késztetést érzek, hogy megsimogassam és Aleth-re felpillantva ehhez kapok is némi instrukciót. Óvatosan megközelítem a nyakát, annyira, hogy Muirr előbb unja el, szinte előre is dől, hogy na már érjek hozzá végre és simizzem. Mikor elérek a föle tövéhez és kiderül, hogy szája kinyitása nélkül is tud hangot kiadni, de mégsem morgás - mondjuk húgom már elmenekült volna, ha eddig kibírta volna -, és ez a korábbi mosolyomat még jobban kiszélesíti. Nagyon kedves kis lény! Meglep, hogy mennyire meg tud engem is nyugtatni a jelenléte, az, hogy simogatom, a purrogó hangja. Az sem tűnik fel hirtelen, hogy a saját nyelvemen beszélek a macskaféléhez, figyelem a szemeit, a fülét, a bundája mintázatát és persze azok a roppant érdekes szárnyait, na meg hol és hogyan csatlakoznak a testéhez.
- Szia cica... Kössz, hogy idejöttél hozzám, nagyon aranyos vagy! Ha a gazdád esetleg fogdába csukat engem, majd meglátogatsz néha? Fogadjunk, ott még visszhangozna is a purrogásod. Szerintem tetszene, biztosan te sem hallottad még úgy.

 

- Csak aki okos lenni. - Vonom meg a vállaimat. A hülyének lehet bármit mondani, az semmiből sem tanul. Aleth szerencsére az okosabb fajtából való, meg a perdaiak java is, elvégre a városuk élére nem egy hülyét választottak. Sokat gondolkodik Aleth, de nem zavarom benne, hagyom, hadd eméssze a dolgokat, annál is jobban telik az idő és ráfoghatom a kései időpontra, hogy most már igazán nem akarom zavarni, elkerülvén az előttünk az asztalon lévő fegyverek témáját. Naiv gondolat részemről, de még kitart, míg másról csevegünk.
- Szerkezet segít benne. Például én húg vizsgálni holdakat, földjeiket, a sok-sok réteget egymás alatt. Szerkezettel fúrni le, venni belőle kis szelet mintát. Az neki mesélni, hogy mi történni volt régen, nagyon-nagyon régen és abból lehet gondolni, mi fog történni, ha lenni benne mondjuk ciklikusság. - Mesélem, de magam közben azon tűnődöm el, hogy Aleth fenn sem akadt azon, hogy a jövőre is tudunk következtetni. Mintha természetes lenne a jövőbe látás a szó ezen értelmében, nem az olyan tudományos feltételezések szerint, mint amit Raven is végez planetológusként és leendő geológusként.
- Roda tudni látni a múltat, ezt tudni én. Van perdai, aki látni jövőt? - Kérdezek rá merészen, elvégre mit veszíthetek? Legfeljebb jól nem köti az orromra, ami ugye eleve gyanús lesz és felér egy válasszal. Vagy kinevet, hogy félreértettem valamit. Minthogy ez nem kizárt, nem is zavarna a nevetése.
- Igen, így lenni. Dominium lenni sok ember munkája és most is kelleni hozzá sok ember és szerkezet, hogy az működni. - Bólintok rá, hogy ezt jól érti, majd kicsit feszengek, amikor arról van szó, hogy mi volt az én szerepem a működéshez. Igazából semmi, egy jelentéktelen porszem voltam a gépezetben és mint ilyen, pótolható. Amihez meg tényleg értek, az éppolyan jelentéktelen dolog, mint amilyen én magam voltam. Vagyok. Örülök, hogy Aleth nem kérdez bele, bár nem sejtem, hogy ezt nem empatikusságból teszi.
- Igen, olyanok lakni. Te képzelni el, mintha Elorak lenne odafenn és nem beszélni, találkozni ti senki mással ötször tíz évig. Ismerni egymást. Csak azt nem ismerni, akik aludni voltak sok tíz éven át, indulás óta. Lenni olyan égi szerkezet, ami álmot tud hozni, hideg álmot, mely alatt az alvó nem öregedni egy napot sem. Őket csak pár nagyon idős égi ismerni, talán. Akiket még hagyni Kancellária életben. - Magyarázom neki rövid tömörséggel a hibernációt is, ami felér egy hókuszpókusszal szerintem, pláne az én tudománytalan előadásomban. De ezzel kell most beérnie, mert ha a nyelvemen kellene elmondanom, hát az sem lenne sokkal szebben fogalmazott. Állítólag az a Jenkins kancellár úgy is leköltözik a Városba - a Rebelliumban egy emberként kíván neki mindenki sok sikló-balesetet, és még egyet, ami végzetes is lesz -, szóval őt kifaggathatja az eloraki bíra, ha akarja. Én csak bólogatok helyeselve arra, hogy a Dominium önellátó.
- Én úgy gondolni, égi vezetők tudni ezt, igen. - Bólintok ismét a körforgás kérdésére. Szerintem nem idegen a fülüknek a téma, legfeljebb szarnak rá. A Város dolgára nehéz reagálnom, mert nem jártam bent és nem tudom megítélni, mennyire lehet környezetszennyező? Mármint persze, ahhoz képest, hogy előtte nem volt ott semmilyen építmény, ez teljes pusztítást jelent, de nem rémlik, hogy füstöt eregetne vagy ilyesmi. Vajon milyen körforgás bomlott meg az ottani építkezéssel?
- Lenni régi földi mondás: a tapasztalat abban segíteni, hogy ugyanazt a hibát újra sokkal ravaszabbul tenni meg. - Nem tudom, annak idején az a Murphy élő személy volt-e, de csak nem forog a sírjában a pontatlan fordítású idézet miatt. Örüljön, hogy tanai eljutnak egy idegen kultúrához is! Majd a bíra további fejtegetésére megcsóválom a fejemet.
- Dominium is venni el. Lenni fent nagy kövek az égen, nem lakni semmi, még egy fűszál sem lenni rajta, de lenni kőben fém, sok fém. Mi elvenni fémet, tönkretenni nagy követ. Önellátó lenni. Nem szorulni rá, hogy mástól venni meg fémet. El tudni venni maga. - Pontosítom azt az önellátó fogalmat is, hogy emberi viszonylatban ezt hogyan kell érteni. Jobb, ha tudja. Arról viszont hallgatok, hogy a Rebellium milyen. Azt se tudom, milyen volt előtte, lehet még a perdaiak sem, vagy csak azért nem böki a szemüket, mert nincs az orruk előtt. Kifejezetten nagy szerencse nekünk. Nekünk bizony. Hm, úgy tűnik, végül csak oldalt választottam.
- Hegyek mélyén lakó égiek lenni a nekünk. - A mi hiányainkat említettem, a Kancellária oldaláról nem tudok nyilatkozni, a CQL-t leszámítva. A Dominium rohadt sok energiát emészt fel, azt pedig el kell venni valahonnan, a visszaadás lehetősége nélkül.
Aminek viszont a visszaadása felmerül vagy éppen hogy vissza nem lesz adva, azok a fegyvereim, na meg a spéci kis vip-medálom, amivel bejutok szabadon Elorakba. A szavaira kicsit furcsállkodva nézek, de nem ellenkezem. Ezek szerint a perdaiaknál így reagál az, akinek vaj van a füle mögött. Erre jó lesz figyelnem. Én speciel tényleg nem tudom, hogy a többiek is csempésznek-e be fegyvert vagy sem, például mikor Carlisle-zal itt voltunk, fogalmam sincs, nála volt-e bármi vagy a motornál hagyta-e? Na mindegy, nem is ez a lényeges kérdés, hanem az, hogy mi lesz a medál sorsa. Gyarló módon ebből az egészből igazán csak az érdekel, hogy tudom a randikat szervezni, mert a politikai vonal... azt rühellem és neheztelek is miatta Rodára, hogy belerángatott. Jó emberi módra hát próbálom kihozni magamnak belőle a legjobbat, szóval érzékenyen érintene, ha Aleth elvenné. Ez is amúgy Roda hibája lenne, nem tudom miért, de rá könnyebbnek tűnik haragudni, az eloraki bírára valamiért... nehéz. Óhatatlanul is egy hosszabb pillanatra visszatartom a levegőt, míg az ítéletem megszületik és egy újabb hosszabb pillanatig hallgatok, míg visszajátszom magamban az elhangzottakat, hogy biztosra menjek, nem értettem félre valamit. Majd az a visszatartott lélegzetet egy mosollyal együtt fújom ki.
- Te tényleg kapni volt jó nevet. Köszönni én neked, bíra. - Hajtok fejet enyhén, jelezve, hogy megértettem a feltételeket. Nagyon is világos, hogy egyszerűbb innentől jó fiúként viselkednem, mert ha egyszer elveszik a medált, ki tudja mennyi ideig kell tepernem és hogyan, hogy visszakapjam. Az nehezebb melónak tűnik. Ahogy mondani szokás, a rest kétszer fárad, a szorgalmas meg egész életében. Szóval nem akarok egy élethosszon át extra jófiú lenni, hogy visszakapjam a medált.
A perdai képességekről is beszélünk kicsit és elmondom, hogy én miket választottam volna közel egy évvel ezelőtt, mikor egy jó barátommal ezen fantáziáltunk éppen jobb dolgunk nem lévén, mert egy csaj sem jött a barlangfürdőbe akkor, sajnos. Aleth megőrzi a komolyságát, alig látni rajta a derűt, és már megint elbizonytalanít ezzel: ne basszon fel, hogy ilyen képességek is tényleg léteznek?!
- A villámszórás lenni... látványos és hatásos. - Vigyorodom el. Vajon a perdaiaknak van szavuk arra, hogy menő?
- Repülés meg... Én tudni járni, mászni, futni. Ha én lenni perdai, tudni úszni is úgy, hogy kapni lent a vízben levegőt. Akkor már csak repülés hiányozni és tudni menni mindenhova, ahova én akarni. - Adom meg a válaszokat mosolyogva, miközben Muirr-ral ismerkedem meg, de a férfi kérdésére felpillantok elgondolkodva.
- Én nem ismerni ti összes képességetek, de nem gondolni én, hogy lenni rossz képesség. Lehet tetszeni a másé jobban, de én úgy gondolni, enyém is tud jó lenni, csak meg kelleni találni, hogyan használni jól. Te nem szeretni vagy nem kívánni saját képességed? - Kérdezek vissza, hiszen korábban valami olyat mondott, hogy a kérdésekben, amelyek mások felé irányulnak, egyfajta tükrök is önmagunkra. Vagy valami ilyesmi volt a lényege. Mindenesetre lehet azért merült fel benne ez a kérdés, mert a sajátjaiért nem rajong és szívesebben menőzne ő is villámszórással? Szó se róla, bíraként, az igazság bajnokaként villámmal lesújtani a rosszakra azért tényleg elég epic lenne. Még én is azonnal haptákba vágnám magamat, ahogy még sosem.
Figyelmem aztán a sárkánymacska tereli el hosszabban, és a megadott használati útmutatót betartva ismerkedem vele, szerencsére nem is jelez hibakódot néhány karmolás vagy harapás képében, szóval semmi okom bosszankodásra, hamar be is lopja magát a szívembe. Mondjuk ha megkarmolt volna, akkor se dobtam volna le, pláne nem durván, mert tudnám, hogy valamit én csinálhattam rosszul, ha előtte békésen elvolt az ölemben. Hihetetlenül nyugtató tud lenni a purrogása ennek a lénynek, szóval ha lehet hinni Aleth szavainak - márpedig eddig úgy tűnt lehet - és tényleg hallják a szomszédok is, akkor aligha emeltek panaszt. Mondjuk eleve vicces lenne egy bírát bepanaszolni saját magánál helytelen macskatartásért.
Beszélni is kezdtem a sárkánymacskához, aki egy pillanatra megakadt az idegen nyelvre, de aztán megbékélt vele elég hamar. Biztos, mert ugyanaz a hangszín járt hozzá, amit eddig hallott és kiderült számára az akcentusom eredete is. Figyelem a dagasztó mozdulatot is, amiről nem tudom, mire jó, mi a célja ezzel, nem ismerem ennyire a sárkánymacskákat, de végülis nem nézi a combjaimat tűpárnának, szóval nem gond, simogatom meg néha beszélek hozzá és ha nem lenne marha nagy felelősség, akkor még lehet fontolóra vennék én is egy ilyen helyes kis társat. Akkor eszmélek, mikor Aleth megszólal. Mint akit álomból ráztak fel, a purrogás annyira nyugtató volt, hogy el is felejtettem, hogy hol vagyok és nem is egyedül.
- Öhm... köszönni én, érteni én. - Bólintok, majd hallgatom a kiegészítést is és elmosolyodom.
- Most is ajtókon keresztül jönni volt én. - Szélesedik ki az a mosoly jobban, kicsit csibész-pimaszul is, majd lepillantok a macskafélére, aztán vissza a bírára.
- Csak állni fel én?  

 

- Segít megérteni változást, és a múlt lenni érdekes. Valami ilyesmit mondani volt én húg régebben. - Mosolyodom el, mert azért annyira nem figyeltem, de többször megkérdeztem tőle, mi a túrónak tanul planetológusnak, most meg kénytelen átképezni magát geológusnak - vagy ez perdalógus? -, ennek szépségeiről ő tudna igazán mesélni a bírának.
- Igen, látni az istenek akaratát. - Bólintok rá erre, mert azt nem értem, hogy jövőre hogyan lehet emlékezni, de ez az utóbbi közelebb áll ahhoz, amire kíváncsi vagyok. Amit utána ad választ, na azzal nem vagyok kintebb a vízből. Most akkor van, csak nehéz, de másként nehéz, mint múltba látni?
- Ti látni akkor... képeket, melyek lehet valóra válnak? Hacsak istenek nem gondolni meg magukat? - Kérdezgetem még, mert érdekes, és kíváncsi vagyok, milyen képesség lehet ez, mik a korlátai? Természetesen szívesen megtudnám a jövőmet, ha lehetőségem lenne rá, a rossz részekkel együtt is, hátha tudnék tenni valamit, amivel meggondolják magukat azok az istenek.
Utána áttérünk arra, hogy milyen fent a Dominium, hogyan képzelje el, mint kis várost, amely a talajtól elrugaszkodottan él és kik vannak odafent, ki miként hasznos, mert a hasznosság nálunk kulcskérdés. A túlélés a fő szempont még mindig, még nem vagyunk biztonságban.
- Alvók lenni olyan, mint befőttek. - Vigyorodom el, magam előtt látva, hogy Jenkins kancellár ezt hallva bizonyára székestül borulna fel, hiába lebegő az a szék alatta.
- Van gyümölcs, amit megenni frissen, és van, amit eltenni későbbre, tartalékba. Alvók lenni tartalék. Nekik lenni hasznos tudásuk és ébreszteni fel őket, mikor kelleni ez a tudás, mert meghalni, aki előtte tudni volt a tudását. Vagy mikor építeni új várost és kelleni több olyan tudású ember. - Magyarázom Aleth-nek az Alvók lényegét, a másik kérdésre nemlegesen rázom meg a fejemet, nem látogathatóak. Én legalábbis még csak nem is ismerek olyat, akinek erre alkalma lett volna. Mondjuk minek is nézné egy üvegkapszulában lévő rokonát?
Hanem sikerül olyan szavakat használnom később, ami számomra - sajnos - természetes, de a bíra megakad rajta, és bele is zavarodik kicsit. Ezek szerint nem hallott a hírhedt Halálcsókról. Na, akkor most fog majd elborzadni igazán tőlünk, tippem szerint.
- Nem, Alvók ritkán lenni idősek. Idős és gyermek teste, szíve nem bírni ezt a hideg-alvást. Öregek, akik lenni már nyolcszor tíz évesek... ez nálunk már olyan öreg lenni, mint mondjuuuk... Dann Tierran, vagy öregebb nála. - Keresek gyorsan egy példát, messziről láttam egyszer, de elég őszes-ráncos fickónak tűnt, nem olyan nyolcvanas, mint mondjuk Vharan vagy Rotemshel, tuti idősebb. Mondjuk ahhoz képest meg még virgonc, szóval lehet még ő sem elég öreg fizikailag a jó hasonlathoz.
- Idősek betegedni meg gyakran, csillagok közt repülés nem lenni való embernek hosszú ideig és lenni kevés hely is. Idős így lenni már teher, nem hasznos lenni és kancellárok dönteni volt el, hogy őket megölni. Kancellárok nem nagyon ismerni kegyelem. - Komolyan, komoran mondom, kétsége sem lehet afelől, hogy most nem ugratni próbálom, ez nem valami égi vicc, hogy kiderüljön, mi mindent hisznek el a perdaiak.
- De, kijavítani mi hibát, ha ki lehetni javítani. - Biccentek. Azért nem vagyunk annyira elvetemültek, nem - mindig - szándékosan csinálunk rosszat, van, hogy úgy alakul, másodjára is.
- Mást érteni emberek önellátáson. - Biccentek erre is, hogy eltérőek az értelmezések és hála a jó égnek, ez nem az én saram, nem velem kell ezt lemeccselni. Nekem alapvetően szimpatikusak a perdaiak szemléletei, életmódjuk, egyedül az ablakokkal és a modern fürdő hiányával nem vagyok kibékülve. A perdaiak pechére nem ennyiben kell egyezségre jutniuk az emberekkel, pedig ebben biztosan könnyebben engednének.
Sor kerül az ítéletemre is, amely sokkal kedvezőbb, mint amire számítottam, még csak el sem kobozza a motyómat, fogda sincs, és a medált is megtarthatom. Kaptam egy szóbeli ejnye-bejnyét, felfüggesztettként távozhatok. Ez szuper! Nevetős kérdésére elgondolkodom egy picit.
- Igaz lenni, akkor lenni te igazságos. Most lenni kedves... emberi szóval: jófej. - Vigyorodom el, megítélem neki ezt a címet, melynek perdai megfelelőjét nem tudom ugyan, de sebaj. Druszám jófej, valamitől olyan kedvelhető pasas. Majd a képességekre térünk át vagy vissza, és elmondom kérdésére, hogy nekem mely képességek tetszenének, ha egyáltalán léteznének és lehetne nekem olyan. Csak úgy hipotetikusan.
- Belém nem... Közelben igen, én akkor nem látni volt. Lenni volt rossz érzés. Képesség lenni úgy jó, ha rám nem hatni. - Ismerem be, hogy később láttam már közelről - túl közelről - villámcsapást, és igazából annak az ismeretlen katonának a jófejségén múlt, hogy nem használta ki kiszolgáltatott helyzetem és nem adott át a Kancelláriának. Javára írom, mert nem mondhatnám, hogy sikerült volna magamat ki stand-upolni a helyzetből, pedig nagyon igyekeztem! Ettől függetlenül egy ilyen képesség menő lenne. A katona is a páncéljában nem sérülne, ellenben kicsit meg lehetne vele táncoltatni, hogy a talpa alá pirítgatok. Amúgy sem azért kellene, hogy megsüssek vele másokat, inkább csak elijesztésre. És meg mert menőn néz ki.
- De repülés lenni gyorsabb és könnyebb. - Gondolom én legalábbis, hogy például átrepülni egy hegyet csak kevésbé fárasztó és hosszadalmas, mint felmászni rá, aztán leereszkedni a túlsó oldalon. Kérdésére is próbálok megfelelni, de magamat is meglepem vele, hogy jó választ adtam, s nemcsak piros pontot kapok képzeletben, hanem bölcsnek nevez. Én és a bölcsesség! Hol van a családom - és az összes ismerősöm - ilyenkor, hogy ezt nem hallják?!
- És ha te választhatni harmadik képesség... - Remélem, jól tippeltem meg, hogy még elég fiatal ahhoz, hogy hárommal bírjon. Legalábbis ezt pletykálják, hogy egy bizonyos kor után aktiválódik bennük az újabb képesség.
- ... te mit választani? - Azt úgy látom nem tudom meg, hogy mi a meglévő képessége, de kíváncsi vagyok, erre mit felel, mire vágyna? Vagy kapok egy diplomatikus választ, hogy ő elégedett lesz az istenek akaratával, bármi is jut, ezzel térve ki a válaszadás alól?
A sárkánymacskával egész jól összebarátkozunk, legalábbis a részemről így van, de úgy látom, ő is jól érzi magát. Nem tudom, hogy mennyire kitüntetett figyelem ez a részéről, nem sejtek sokat mögé, biztos csak kényelmesnek tűntem, vagy kíváncsi, hogy az emberek is ugyanúgy simogatnak-e. Azt is megtudom, hogy a cicaféle dagasztása mit jelent. Ajkaim elkerekítem egy ó-ra, hogy már értem és vidáman mosolyogva fordulok vissza Muirr-hoz tovább simogatva, vakargatva.
- Én is bírlak kiskrapek... vagy csajszi. - Bizonytalanodom el az állat nemét illetően, de végülis mindegy, meg egyébként is távoznom kell, mint ahogy arra felhívták a figyelmem. Így is tovább maradhattam, mint elsőre gondoltam volna. Vagy Aleth gondolta volna. Ki tudja? Az ajtós megjegyzését viszont nem tudom szó nélkül hagyni és az ő korrigálásán viszont nem tudok nem felnevetni röviden. Ott a pont. Szóval távozni kellene, csak hova tegyem az egyre jobban kényelembe helyezkedő doromboló kis jószágot? Rá is kérdezek a protokollra, mit kellene most, s a bíra a segítségemre siet egyszerűen kiemelve a sárkánymacskát az ölemből. Pápát integetek a cicának, aki hamar le is vált engem Aleth-re, én pedig felkelek immár a székből, hogy összeszedjem a holmimat, amit kiterítettek korábban az asztalra.
- Én tudni, hol jönni volt be... - Jegyzem meg somolyogva, mikor meglátom az őröket. Basszus, megtaláltam a piaci rést a perdaiaknál: hangszigetelt ajtók! Tywinnánál is a minden zajt és hangot átengedő ajtó buktatott le minket Szöszivel - ott mondjuk nem is nagyon fogtuk vissza magunkat -, de hogy ez a két őr is mindent hallott, az fix, különben honnan tudták, hogy zárszó jött?
- Szép álmokat neked is, Aleth bíra és köszönöm. - Hajolok meg felé én is, köszönve a beszélgetést is, mely kellemes volt és tanulságos is, meg a korábbi kedvező bírói döntését is. Az ajtó becsukódása után megyek az őrökkel, persze nem én lennék, ha ezt csendben tenném, szóval nagyjából tíz lépés után meg is szólalok derűsen.
- Nem lenni váltás őrségben most, fiúk? Mi ihatni meg valamit együtt, ha már így megismerkedni volt mi. Odabent én csak vizet kapni volt.

 

Figyelek a válaszokra, de a múltra vonatkozó mondata sokkal kevésbé érdekel, mint ami a jövőre vonatkozott. Pedig Roda képességénél az is bámulatba ejtett, hogy látta a múltam részeit, ráadásul érzéseket is hozzá, ha jól értettem a célozgatásait később, amiket bőszen tagadtam akkor. Na de vajon van-e perdai, aki a jövőt látja? Ez az igazán fontos kérdés, a soron következő meg az lenne, hogy fel merném-e keresni? A jövőt tudni veszélyes és nagy teher lehet. Kivéve, ha azt mondanák nekem, hogy száz évesen halok majd csak meg. Gyanítom az alkohol okozta máj-elégtelenségben. Utána már nem bírna Roda gyógyítani. Igen, ez a hatalmas tervem az "örök életre".
- Honnan tudni, mikor jönni el idő? - Kérdezek rá, mert ehhez azért bölcsnek kell lenni, vagy éles látás kell, vagy mindkettő, hogy észrevegyék. Tehát van perdai, aki jövőbe lát... Hú, baszki! Át kell gondolnom, meg merjem-e kérdezni, ki az?
- Nem, mi nem látni jövőt. Vannak mesék, régi mesék, hogy voltak jövőbe látó emberek, nagyon ritkán. De olyan régen volt élni ők, hogy én nem tudni, történet lenni igaz-e? Szerintem nem. Ha igaz lenni, most is kellene lenni valaki, aki látni jövőt. - Próbálom logikusan végiggondolni, mindezt fennhangon, mert miért is ne? Az Alvóknál gondolom át kicsit, hogy milyen hasonlatot válasszak. Engem speciel szórakoztat, amit találtam, de Aleth nem egészen érti.
- Tálban lenni gyümölcs is halott gyümölcs lenni. - Nézek vissza rá, hátha ez segít valamennyit.
- Nem ölni meg... vagyis... te beszélni egyszer Jenkins kancellárral, ő az az égi vezető, aki az Alvókat figyelni és ébreszteni. - Küzdjön ő azzal, hogy elmagyarázza egy perdainak, miért nem istentelen dolog ez az egész hibernálás.
- De nem mondani, hogy te beszélni velem. - Teszem hozzá, habár rájövök aztán, hogy felesleges a figyelmeztetés, elvégre épp azt játsszuk el, hogy az ellenállók helyett a perdaiak a városiak oldalára állnak.
Az idősek is szóba kerülnek, de nem állok neki elmondani, hogy miként is jöttek szóba az Alvók kapcsán, mert azt hiszem, az az én nyelvi tudásomat már messze meghaladja, aztán meg lehet én értettem valamit félre, szóval inkább hagyom. A választ végülis megadtam, senki nem követett el rosszat. Se az Alvók, se az idősek amúgy. Rosszat a régi emberek követtek el a Föld ellen.
- Nem vigyázni volt növényekre, állatokra, vizekre, földre, levegőre. Mérgezni volt meg mindent. Régi emberek azt gondolni volt, nem lesz belőle baj. Azt hinni volt, nem lesz baj, de tudni volt, hogy baj lesz. Becsapni volt magukat is. Mikor rájönni volt, hogy lenni nagy baj, akkor lenni volt már túl késő. Te... beszélni Városból jöttekkel, vagy kérni te, hogy mutatni ők mozgó képek régi időkről, akkor te látni. Beszélni Evans kancellárral, hogy mit tenni égi vezetők, hogy ne lenni itt is ez. - Jól rászabadítom a bírát a kancellárokra, de sok kérdésre kapna választ tőlük. Olyanokra is, amiket nem tesz fel, de nagyon is éles szeme van, ezt én látom rajta. Vélhetően én is sokkal több mindent elárultam magamról, mint amennyit akartam, talán többet is, mint amennyit gondolok, hogy megtudhatott rólam, milyen ember is vagyok. Azt hiszem, még magamnak is nehezen foglalnám össze, milyen ember vagyok. De fontos a bírának látnia, milyenek az ellenségei.
- Mmmm, olyan erős öngyógyítás nem létezni. - Felelek meg a kérdésére kis gondolkodás után. Szerintem Roda sem tud kart újranöveszteni, szóval öngyógyítással legfeljebb csak a már emlegetett későbbi májgondjaimat tudnám kezelni. A villámszórás még mindig menőbb, bocsi.
- Vagy látni olyan gyönyörű dolgokat, amiket lent nem látni. Perda szép lenni fentről is. - Mosolyodom el. A siklókból rendszerint nem láttam ki, sokszr zárt csapatszállítók voltak, de mikor megérkeztünk a Caligo-övbe, láttam a Perdát fentről. Azt hiszem, már akkor beleszerettem. De ha már képességekről beszélünk, rákérdezek arra, mit választana harmadiknak, ha az istenek szabad a vásárt tartanának a kérdésben. Van egy olyan érzésem, nekik nem adna ilyen kitérő válaszokat. Hunyorogva méregetem kicsit őt.
- Nem lenni te olyan öreg. - Mosolyodom el a végén, de nem firtatom tovább a kérdést. Bizonyára ez a téma nem első találkozásra való, meg nem egy pohár víz mellé. Majd máskor, mert érzésem szerint fogunk mi még találkozni, habár remélhetőleg nem azért, hogy rávegyem, ne dutyizzon be. Most könnyedén távozhatom, el is kezdem pakolni a motyóm, mikor szavaival megállít, és pakolás közben nézek fel rá. Épp az első tárgyat süllyeszteném vissza a zsebembe, közben bejönnek az őrök is. A piaci rést rögtön meglátom ebben, de nem jut tovább a terv komoly marketingelemzésekig, amikhez amúgy sem értenék - se hangszigetelt ajtók gyártásához -, mert Aleth-re figyelek.
- Ó! Én elfelejteni volt. Elnézést! - Tekintetemen, gesztusaimon látni, hogy őszinte a reakcióm, tényleg totál kiment a fejemből az egyezségünk ezen része. A szokás nagy úr, ahogy az emberek mondják. Megszoktam, hogy ezek nálam vannak, de most persze leteszem a kezemből vissza az asztalra azt az egyet is, ami már majdnem a zsebemben végezte.
- Ezt vinni én, rendben? Nem lenni fegyver. - Mutatok a pda-ra, remélvén, hogy megbízik bennem. Korábban láthatta, hogy képkészítésre alkalmas, elvégre az ő házának növényfelfuttatása volt lefotózva, mielőtt az őrei levettek volna a lábamról. Döntése után pda-val vagy nélküle, de távozok, meghajolva Aleth felé, és odakint már derűsen próbálok összecimborálni az őrökkel. Ki tudja, mikor jön az még jól, nem?

//Köszönöm a játékot, imádtam a druszámat   És várom már a következő játékot vele (is, meg akármelyik éneddel   )//