Rynoch

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

Kedvel: szereti az esőt, hangja megnyugtató számára, s minden, ami vízzel kapcsolatos. Az érett gyümölcs illata a közösséggel együtt végzett szüretelést juttatja eszébe, azt, hogy tartozik valahová, s hogy befogadhat másokat, osztozhat örömében. Ezzel együtt az éjszakába nyúló, közösségi ünneplések során megerősített barátságok azok, amelyekért mindig részt vesz ezen.
Közös vadászatok, erdőben, vízen. A természet számára elsődleges, együtt a közösséggel, amiben felnőtt, s ismerik egymást, elfogadják egymást, hibáikkal, s erényeikkel együtt, s segítik egymást a nehéz időszakokban, legyen az élelem vagy lelki tényező.
Nem kedvel: agresszió. Véleménye szerint önnön félelmünk kivetítése, ha valakivel erőszakosak, agresszívek vagyunk. Keressük előbb magunkban azt, ami a félelmet okozza, s oldjuk meg, ezzel az agresszió is értelmét veszti. Szerinte senki sem épül belőle, csak fájdalmat okoz, mindenkinek, akit érint, benne van.
Dolgok nem egyenlő elosztása, kapzsiság. Míg az égiek meg nem jelentek, nem igazán találkozott ezzel, az égieken látja, s nem érti, hiszen Perda végtelenül kielégít minden igényt, amire szükségük van ahhoz, hogy éljenek, s ha félre is tesznek, az egy-egy rosszabb időjárás okán, vagy rossz termés okán van, mely szerinte megesik, s összefogással át tudják vészelni. A dolgok meg nem osztása mindenki számára káros, annak is, aki nem osztja meg, hiszen önmagát fosztja meg az adás élményétől, s majdan a viszonzásétól. Attól, hogy egy közösség tagja.
Számára fontos dolgok:
Napkelte, s lemente megnézése. Kevés alkalom volt, hogy kihagyta, a látvány mindig magával ragadja, s egyben egy átvezető a nappalból éjbe, vagy éjből, a nappalba.
Szeretet. Mások elfogadása olyannak, amilyen, s hogy őt is elfogadják olyannak, amilyen. Látni a másikban azt, aki valójában ő maga, s támogatni fejlődésében, s ugyanezt elfogadni másoktól.

A nappalok már melegek, s a falu közössége ilyenkor a termőföldekre vonul ki, hogy előkészíték a helyet az az évi termesztésre, nekiindítsák az életet. A föld áldása közben Sheilakról le sem tudta venni tekintét, s mikor ő ránézett, nem fordította el pillantását. Életének egyik legragyogóbb mosolyát kapta vissza.
S csak egy pislogásnyi ideig nézi, ahogy később Sheilak igyekszik levenni a zsákot, hogy előkészítse  a vetéshez. Ölesebb léptekkel hamar mellé lép.
- Leveszem. - s minden gond nélkül engedelmeskedik kezének a fonott, kelmével kibélelt kosár.
- Merre tegyem? - így osztani sokkal könnyebb a vetők részére, minthogy ők jöjjenek minduntalan, s vegyék ki maguknak.
Ragyogó, ékkőzöld tekintet pillant fel rá, mosolyt is kap mellé, s ezúttal sem jön zavarba. Annál inkább akkor, mikor a nap középi étkezés vége felé Sheilakot látja közeledni, kezében egy batyuval, s megáll előtte.
- Ezt neked sütöttem, úgy tudom, kedvenced. - ezen csak azért csodálkozik el, hiszen ez nem egy hirtelen hozott döntés, ahhoz előbb annak a süteménynek el is kell készülnie.
- Csak, ha együtt fogyaszthatjuk el. - még nem nyúl érte, pontosan azért, amit mond. Mellőle apja hangja éri el.
- Csatlakozz hozzánk, Sheilak. A víz a közeli forrásból van. - veszi a korsót, amely hűsen tartja a vizet a legmelegebb időben is, s teszi le elé, jelezve, a vendéglátás annyira már nem is vendéglátás...


A fészer ajtajából látja, amint Sheilak a derekát fogja meg, s hirtelen áll meg. Számtalanszor tett hasonlót, s olyankor mindig lélegzet-visszafojtva áll meg, mikor érkezik el az ideje a jövevény érkezésének. Nem kellett sokáig várnuk érkezésére, s ahogy rámosolygott Sheilak, már tudta, mit is akar elújságolni. Életébe újabb gyönyörű nap és pillanat került, hiszen életükbe érkezik valaki, akit nagyon fognak szeretni.
Útközben teszi le a szerszámot kezéből, a fészerben hagyva, s siet ki hozzá, s már tudja, miért is van aggodóan boldog mosoly párja arcán.
- Eljött az idő...
Végig vele volt, mellette volt, sétált, karját tartva számára, s Sheilak gyümölcsfája mellett is elhaladtak, mikor valóban elkérkezettnek látta az időt gyermekük, hogy valóban hamarosan megérkezik, így visszakanyarodtak a ház felé, ahol egy gyógyító várakozott, meghagyva számukra az időt. A lemenő nap fénye világította meg a kíváncsi tekintetet, ahogy egy pillanatra rányitotta Sheilakra, s mintha egy egész világ tekintett volna ki onnan.


Shymur már megint ügyködött mellette, míg az új ásót készítette el, minduntalan kérdésekkel árasztva el, hiszen ő is alkotott. Kis ásót farag, utánozva mozdulatait. Anyja ékkőzöld tekintetét örökölte, s az ő szőke haját.
- És ha már nem dolgozik a régi ásó, akkor elmegy aludni? Vigyázni fog a többi szerszámra? - Shymur minden tárgyat úgy kezelt, mintha lelkük lenne, nevet adott mindennek, s tulajdonsággokal ruházta fel. A régi ásót Tukk-nak nevezte el, mivel elhasználódott elég rendesen, s ha a földbe tették, akkor egy jellegzetess “dd” hangot adott ki. S innen nevezte el Tukknak, s szerinte már nagyon fájhat a dereka.
A szomszéd fiú szalad feléjük, s megérti, miért is nem szaladt egészen hozzájuk!
- Shymur! Shymur, kelnek ki a tojások! - aztán integet neki, de figyelme már fiukon van, akinek már máshogy integet, karját maga felé lenditve, s már szalad is vissza a házukhoz.
Visszainteget a szomszéd gyereknek, s mosollyal folytatja tovább az ásó készítését.
Sheilak léptei állnak meg mellette.
- Szerinted mi lesz az első képessége? - megvárja, míg megáll a tevékenységben, s belekarol karjába.
- Nem is tudom. Szeret az állatokkal lenni, ám az érintése mostanában érdekes. Észrevetted? - ideje már, hogy első képessége megjelenjen.
- Igen. S szerintem is gyógyító lesz....

Rövid gondolkodás után a hátizsákba nyúl, s kivesz belőle egy finoman szőtt sálat, s nyakába helyezi feleségének. Nem igazán értett sosem az öltözködéshez, ám párja olyan lelkesen nézegette a vásárban a sálat, hogy visszament érte. S most látja, mennyire is jól választott. Igaz, lehunyt szemhéjain keresztül nem látja, miként ragyog vissza a zöld ékkő tekintete, ám elképzeli, s gondolatban maga előtt látja mosolyát is.
- Mennünk kell... - a szóra pislog párat, mert valóban elmerengett gondolataiban. Egy olyan világban, amely már a múlté, s a jövő részese már sosem lesz. Arrébb lép, utat adva a többieknek, hogy a tiszteletük lerovása után családjával együtt mindazok megjelenhessenek isteneik előtt, kik elhunytak Elorak védelme közben.
Azon gondolatát, hogy azon úton megy majd haza, falujukba, amin haladva, boldog izgatottsággal várta családja az eloraki látogatást, s a falunak is terveztek hozni ajándékokat, s teljesíteni kéréséket, cseréket. S azok vele is mennek, ám kik kísérték boldog nevetésükkel ide az úton, már sosem fogja hallani hangjukat.


Megfeszülnek ujjai a kupa körül, ahogy meglátja azokat, kiket nem kíván látni, mióta Elorakban volt. Nyran teszi alkarjára kezét,  ismerik.
- Csak ételért jöttek, és ők rendesek. Nyugodj meg, Rynoch.
Belekortyol a kupába, tehetetlen dühében, mi azonnal fellobbant benne, ahogy kiszúrta őket, amint belépnek a helyi kis tavernába.
Azóta elköltözött házából, átadva olyan családnak, kik valóban családnak tudják elmondani magukat, s amit ő magáról már nem. A falu szélében talált egy kis kunyhót, neki tökéletesen megfelel. S nagyban sokat köszönhet a falubelieknek, akik együttérzésükkel segítettek túljutni veszteségén, s hogy újra megtalálja önmagát, amely bár megváltozott eloraki látogatása után, ugyanolyan törődő maradt a falubeliekkel.
Inkább leteszi kupáját, képtelen egy fedél alatt megmaradni velük. Felállva, elhalad mellettük, s arról már az első alkalom után letett, hogy egészen “véletlenül” nekik menjen. Nem hozott számára megkönnyebbülést, ellenben érzett némi szomorúságot és elhagyatottságot, mely nem az övé volt, s azóta inkább tartózkodik attól, hogy a közelükben legyen.