Callum Jenkins

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

"Tudni akarod milyen ember igazából Callum? Ne a szavait figyeld és a gesztusait, hanem a tetteit. Kérdezd meg, hogy megvédene, ha elárulnál engem, azt fogja mondani, hogy természetes, de amikor eljönne a pillanat, hogy védelemre szorulnál, akkor cserben hagyna. Egyedül akkor sietne a segítségedre, ha éppen nálad van az, amire vágyik, ezt pedig onnét tudod, hogy nem utánad érdeklődik majd, hanem arról, ami nálad van." - William McGrover kancellár

"Mit meséljek róla? Hidegvérű, jó humorú, picit szarkasztikus. Szépek a szemei és kiválóan tud célozni. Épp csak a fülem mellett ment el a golyó, amikor nem akartam sikítani, pedig a másik kezével közben tartotta a liftajtót. Szerintem szadista… viszont lehet vele alkudozni, csak tudni kell mire van szüksége. Szerintem tényleg kedvel… mármint annyira, hogy nem akar megölni. Még. És tutira van olyan kütyüje, amivel bezavarja a kamerákat." - Raven Moor tizedes

"Összezavarodtam Callummal kapcsolatban, így képtelen vagyok hova tenni. Bízni akarok benne, de az eszem sikít, hogy ne tegyem." - Samantha Lewis hadnagy

//2407-ben//
- Callum, ezt nem teheted... - Aggódón, reménykedőn, de mégis egyúttal olyan hangon szólalt meg anyám, mint aki tudja, hogy úgy sem nyerhet velem szemben. Igaza is van. Sosem nyert. Egy szemforgatással reagáltam csak, miközben felé nyújtottam szokásos italát, amit gyanakodva méregetett velem együtt, de mikor már a sajátomat nyújtottam volna felé, végül elfogadta az eredetileg neki kínáltat. Helyet foglaltam a vele szemben lévő fotelben és az italomba kortyoltam.
- Gondold át, kérlek, csak még egyszer a döntésedet! Előbb ez a tabletta, ez az AXC7.. nem is tudom mennyi...
- AXC7743, de hívhatod te is Halálcsóknak, villámgyorsan elterjedt ez a becenév. Egyébként tetszik. - Vágok közbe a rám jellemző gúnyos mosoly kíséretében.
- Halálcsók... - Morogja, de nem ízlelgeti a szót anyám, hallotta már, hiszen bő fél éve ettől zeng a Dominium, mióta első kancellári intézkedésemként bevezettettem a kis fekete tablettát, melyet 80 év felett mindenkinek be kell vennie, megölve ezzel saját magát. Az emberiség érdekében, természetesen. Többnyire.
- Előbb ez a Halálcsók, most meg ez döntés az életfogytiglani fogda-büntetésről! Az ellened merényletet elkövető családjáról van szó! Így akarsz példát statuálni? A hibáid a vesztedet fogják okozni.
- A vesztemet? - Húzom el gúnyos félmosolyra a számat.
- Csakúgy mint a nagyapámnak? Nem vagyok olyan bolond, hogy elkövessem az ő hibáit. A név kötelez, így felesleges aggódnod.
- Nagyapád korrupt és kegyetlen volt, akárcsak... - Elharapja a mondat végét, de nem is szükséges befejeznie, megteszem én helyette.
- Akárcsak az apám... vagy én? Ó nem, rám miért is mondanál ilyent, nem igaz? Naiv vagy. Az idők változnak, jobb ha beletörődsz a változásba. Nem fogom visszavonni a Halálcsókot, se a merénylőm családjának megbüntetésének módját.
- Egy unoka jobb változás lenne! Inkább ezzel törődnél a kis feleségeddel! - Vág vissza meglepő merészséggel anyám és egy hosszú pillanatra csend ül közénk. Dermesztő csend. Ahogy vártam, nem tudja sokáig állni a rideg, gyilkos tekintetemet, és zavartam lesüti a szemét. Helyénvaló bocsánatkérése helyett az italából kortyol pótcselekvésként, szinte három korttyal ki is issza a kristálypoharat. Túl kiismerhető anyám. Örülök, hogy a szeme színén kívül mást nem örököltem tőle. Nem véve le róla a tekintetemet én is kortyolok egyet az italból.
- Túl messzire mentél, de ezúttal, ám utoljára eltekintek ettől... - Úgy teszek, mintha megbocsátó kedvemben talált volna, valószínűleg fel is lélegzik, még ha büszkesége nem is engedi ezt túl láthatóan megtenni. Csak tudnám, mire olyan fene büszke. Mármint rajtam kívül.
- Ugyanakkor azt nem tűröm, hogy még egyszer beleszólj a tetteimbe, a döntéseimbe! Ha még ezer pirulát is kell bevezetnem, ha még ezer merényletet is kell túlélnem, akkor sem fogok másként cselekedni vagy gondolkodni, mint eddig. Nincs mit megbánnom, nincs mit visszavonnom. - Tovább fűzöm a szavakat és közben látom, hogy milyen rémült döbbenettel néz rám, miközben ölébe hanyatlik a keze erőtlenül és a kristálypohár a földre hullva ezernyi apró darabra törik szét. Rájött, mi fog történni, és a kínzó fájdalom jelei megjelennek az arcán, de mégsem tud testével mozdulni, nem mintha a görcsös összegörnyedés segítene.
- Az italba tetted...? Azt mondtad... az embereknek... hogy a Halálcsók... fájdalommentes. - Nyögi akadozva, mintha minden egyes szóért, minden egyes hangért úgy kellene megküzdenie. Kiiszom a whiskey-m maradékát és felállva a fotelból hozzálépek, egy tincset a füle mögé tűzve simítom meg az arcát. Látom, hogy elfordulna az érintéstől, ha tehetné, és elhúzódna, ha tudna tőlem, ahogy a fülébe suttogok.
- Valóban fájdalommentes. Robert McCart kancellár a múlt hónapban szerencsésebb volt, ő abból kapott, Neked egy másik szerből adtam. Egyébként a pohár szája volt mérgezett... De te se maradj "Halálcsók" nélkül, anyám. - Lehelek a végén könnyed búcsúcsókot az arcára és ahogy hátradőlök, elégedetten látom a tekintetébe még utoljára kiülő iszonyatot. Mondana valamit, de már nem tud, szemhéjai elnehezednek és örökre lecsukja őket, feje mellkasára biccen. Egészen békés lett az arca mostanra. Poharamat elmosom, visszateszem a helyére. Az övével nem kell törődnöm, a méreg hamar elillan róla és a szervezetében sem lesz nyoma. Úgy döntök, hogy a holttestet majd pár óra múlva "találom meg", majd rögtönözök valami gyászjelentést is a hirtelen tragikus halálról. Addig még rengeteg teendő vár rám, és végre nem kell azok után a kritikus hangját hallgatnom. Túl sokáig volt itt teherként anyám. Nem is értem, miért nem szabadultam meg tőle korábban. A szobából majd a lakrészből kilépve a lift felé veszem az irányt, hogy a harmadik gyűrűszintre menjek le, ahol már messziről kiszúrom a hosszú lenszőke hajzuhatagot a karcsú alakkal.
- Remélem nem várattalak meg túlságosan. - Mosolygok rá őszintén, minden gúnytól mentesen, nem árulván el se most, se később, honnan jövök.

//7 évvel később, 2414-ben//

- Túl sokáig várattalak. - Nem mosolygok, csak csendesen suttogom a szavakat a hosszú, lenszőke hajjal keretezett gyönyörű arcot nézve az üvegen keresztül. Még most is olyan karcsú, hiába jár a várandósság 28. hetében. A nyirokcsomóknál lévő, véraláfutásos kis duzzanatok, sápadt bőre, szeme alatti karikák se tudják elnyomni éteri szépségét. Az egyetlen női alak, az egyetlen, aki nem katona a száz között, mert a körülötte lévő hibernációs kapszulákban csak férfiak vannak. Egytől egyig válogatott és többségében tökéletesített DNS-sel rendelkező katonák. A Földet elhagyó Kancellária külön kis projektje, örökségem nagyapámtól és apámtól ez a külön, titkos kis terem, ami az Alvók részlegéből nyílik. Csak nekem van ide bejárásom, és nem is tud róla minden kancellártársam, de még ők sem fognak tudni erről az egy nőről idebent, akire most zártam rá a hibernációs kapszula tetejét. Túl gyors lefolyású volt a brevius, az egyetlen megoldás volt: a hibernálás. Egyelőre. A nép meg addig hadd tudja csak úgy, hogy meghalt és túl elfoglalt vagyok újraházasodni. Mondjuk ez utóbbi így is van. Az én kezemben van az emberiség jövője...