Utolsó poszt ☽Hétf. Júl. 29, 2019 11:53 am Következő oldal☽
Kis kilátó
A hajó egy apró kúp alakú kitüremkedésében helyezkedik el az egyik kilátó, mely az egyik holdra tekint. Alakja miatt a padlót leszámítva mindenhonnan üveg veszi körbe, még a legelején is. A körpanorámának hála nem szükséges nagyobbnak lennie a helynek, még így is egy tucat ember befogadására képes. Az ablakokkal szembe székek helyezkednek el a kényelmesebb nézelődés érdekében. Kedvelt társasági hely a polgárok körében: aki a szintre látogat, szinte mindig megáll itt megcsodálni a Perdát.
Letelt az öt nap. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok kíváncsi, hogy mit talált, noha az jobban izgat, hogy vajon a tettest meglelte-e. Hagyott-e bármi digitális ujjlenyomatot, ami alapján elindulhatok. Még ha ő nem is - meg sem kérhetném rá, lévén más dolgai fontosabbak - de mástól tudjak segítséget kérni. Szeretnék a végére járni, hogy mégis ki szórakozik velem. Elmémbe egy éles hang kacag fel, lelkemet mardosó érzés nem kíván szűnni. Mégsem kívánok ennek jelentőséget tulajdonítani. Hónapok óta nincs sem a Dominium, sem a Város közelében. Mégis láthattam, hogy miként próbálták feltörni a rendszerünket. Kezem akaratlanul is ökölbe szorul. Ha minden igaz holnap már indulunk. Holnap ilyenkor már a terepen leszünk. Nem kergetek hiú ábrándokat, hogy az első akció alatt végezhetek vele, de legalább többet tudhatok. Letekintek kezemre, a digitális óra számlapjára. Tíz óra, negyvennyolc perc. Kezeimet hátul összekulcsolom, egyenes háttal állok az ablak előtt. Ilyenkor néptelen a kilátó. Mérete miatt amúgy is csak ritkán és kevesen látogatják. Mivel hasonlót ígértem neki, tökéletes választásnak bizonyult. Itt kényelmesen tudunk beszélgetni, anélkül, hogy bárki is kihallgathatna minket. Paranoiám sosem hágott még ily magasra, mint az utóbbi hetekbe, de lehet hibáztatni érte? A környezetembe történtek - nem, Simon azt mondta, hogy ne vegyem magamra, hogy megrongálták a csomagjainkat. Na persze, hiszen emiatt késünk napokat. De ne vegyem magamra. Túl sok baleset történik, túl sok véletlenszerű dolog a közelembe. És ez nem lehet véletlen. Nem beszélve a JL intézkedéseitől. Nem aggódok amiatt, hogy a Zászlós ne jönne el. Értesített volna, ha nem így tenne. Öt napot ígért, én pedig egy kilátót neki, az üzenetet nem is kívántam tovább ragozni. Én értem túl korán. A felvételek… Ő sem katona. Ki tudja, hogy mégis miként fog rá reagálni. Keserű szájízt hagy maga után a gondolat. Bele sem tudok gondolni, hogy mit gondolhat(?), érezhet(?). Nem csak azért, mert hasonló dolgok számomra vagy természetesek, vagy meg sem hatnak. A korboncnok is csak a munkáját végzi, még ha sokaknak a látvány nem is tetszetős. De nemrég ébredt. Túl gyorsan lökik a mélyvízbe… A hátam mögött összekulcsolt kézzel állok, feszes tartásban. Hajam ezúttal is szorosan fogom hátra, lófarkam vége a lapockáimhoz simul. Arcom rezzenéstelen, a Perdát figyelem.
Utolsó poszt ☽Szer. Nov. 27, 2019 8:29 pm Következő oldal☽
I settled my grievance by crafting a mask
and I never looked back
Nem is tudom mikor foglaltam magam le utoljára ennyi munkával, mint mostanában. Ellenben erre szükségem van, mert így nem kell gondolkodnom. Mármint a történteken. Ha épp nem Sammel vagyok avagy nem futok össze kedves új ismerősömmel Ravennel akkor bizonyosan meg akarok kergülni, persze teljesen titokban. A tizedes (Kat, mennyivel szebb így hívni) kütyüjén például kigyakoroltam az archívból szedett fájlok alapján hogyan is kérjem le mi lett megpiszkálva. Ráment két napom, de szó szerint kettő, mert alig aludtam közte talán három órát és nem is ettem sokat, de megnéztem. Aztán kidőltem és rájöttem elmaradtam a saját munkámmal, akkor azt csináltam, majd mikor totális fejfájás gyötört elmentem edzeni, utána pedig ettem tisztességesen. Nem sokra rá jött az üzenet a kommunikátoromra, hogy holnap 11. Ó, bazz, már le is telt az öt nap?! Mikor, hova?! De utána számoltam és tényleg. Még egyszer átnéztem Kat adatait, de nem másult meg az eredmény tehát vélhetően jól csináltam, majd feltelepítettem egy tűzfalat amit írtam, aztán arra jutottam ha 11-re ott akarok lenni le kell feküdjek aludni. Reggel némileg el is alszom, ellenben így is marad idő megborotválkozni és tisztességesen felöltözni, majd öles léptekkel haladok is a kilátóba. Itt se voltam még, kell térkép is merre menjek, de ha minden jól megy akkor éppen csak egy percet kések. -Hello... bocs, majdnem rossz helyen fordultam.. óóóh... na ez már... ez már valami. - Fújom ki magam, hogy iparkodnom kellett, aztán pedig el is ragad a látvány. Nem megyek túl közel az üveghez, mert noha baromság, de van egy enyhe tériszonyom és érzem megkísért. -Ennél jobb helyre nem is hozhattál volna, maximum a Perda maga lett volna jobb a napsütéssel és a széllel. A vihar előtti idő hiányzik a legjobban, nem is értem miért. - Ahogy azt sem minek mondom el, pedig eskü most többet aludtam mint 3 óra! -Elhoztam, vissza is adom, de nem hiszem nagyon örülnél annak amit mondani fogok. - Nyúlok a zsebembe hogy visszaadjam a készüléket.-Summázva, feltörték a levelezésed és szerintem tároltál nem egy kódot is a gépeden, nekem annak tűntek, szóval azokat mind cseréld le. A leveleid nem olvastam de ha említettél bennük olyasmit ami gondot okozhat, akkor jobb ha intézkedsz majd. Ellenben tettem rá neked tűzfalat a jövőre nézve, hangjelzést produkál ha megpróbálják feltörni. - Remélhetőleg nem fog menni, avagy ha felhív akkor távelérésbe tudok rajta segíteni, erre is tettem fel programot, majd elmagyarázom neki hogy s miként tudjuk használni. Remélem a rossz hírek ellenében is marad beszélgetni, úgy érzem rám férne némi társaság.
Kezeim hátul összekulcsolva állok a bejárattal háttal. Agyam hátam rejtekében egy hang azt súgja, hogy botorság ennyire elővigyázatlannak lennem. Józan eszem mégis azt mondatja velem, hogy nincs mitől félnem. Itt nem fognak hátba támadni, lőni. Na persze… De ez most lényegtelen is. A Perdát figyelem, mintha innen szemmel tudnám tartani, ami odalent történik. Mintha innen látnám a lázadók bázisát, mintha innen… Fel sem tűnik a percek múlása, csak amikor az ismerős hangot meg nem hallom. Félfordulatot teszek, ahogy az ajtó irányába fordulok és a hirtelen elfáradt férfira tekintek. - Gondoltam, hogy értékelni fogja – bólintok csak köszönés képen, én mégsem fordulok már vissza az űr irányába. Számomra ez egy hétköznapi látvány. Ebben nőttem fel. Ez volt, amit mindig is láttam, amit mindig is tapasztaltam. Számomra ez olyan, mint neki egy élő bolygó. S nekem olyan egy élő bolygó, mint neki az űr. - Nem hinném, hogy rám kívánta volna parancsolni az oly ritka lehetőséget, amikor a Perdára mehet. Évente egyszer, vagy kétszer engedélyezett csak – már ha az ember nem munkaügybe megy le. Lássuk be, nála ez a dolog nem áll fenn. Ha nekünk sem lenne ez a feladatunk, én sem járnék le sűrűbben. Vagy még annyiszor sem. Fivérem családját "látogatom" meg olykor, azt is csak a kötelezőségé miatt. - A vihar előtti? – vonom össze enyhén a szemöldököm, ahogy felteszem a kérdést. És érdeklődök. Mégis mi folyik velem? Mikor érdeklődöm én a mások által… Azt hiszem, hogy egy visszafordíthatatlan folyamat kezdődött el bennem. Gondolatban keserűen húzom el az ajkam erre. A kérdést mégis feltettem és be kell magamnak vallanom, hogy valóban érdekel a válasz is. - Köszönöm – bólintok is hozzá, kezeim hátul bontom és nyújtom is a jobbom, hogy átvegyem tőle. Meg sem nézem, igazából hiszek a férfinak, nem látom okát, hogy hazudjon nekem. Így kezem visszairányítom hátam mögé, hogy újra összekulcsoljam kezemet, tenyereim között ezúttal már a PDA-t is tartom. Tekintetem ezután kezd el sötétedni, amúgy is fagyos arcvonásaim csak tovább keményednek, szemeim résnyire szűkítem. - Azt tudja, hogy honnan törték fel? A Perdáról, vagy a Dominiumról? – érzem, ahogy izmaim megfeszülnek, ahogy a vörös köd lassan kúszik elmémre. Egyelőre többet mégsem tudok felelni a hallottakra. Még kell pár pillanat, amíg fel tudom dolgozni, amíg átjárja elmém, hogy mily kódokat tároltam… Pedig pontosan tudom. - Őszintén köszönöm a segítségét – mondom újra, még ha hangom fagyos is, ha az arcom keményebb, mint egy acél. Egy mély lélegzetet veszek és célom, hogy a következő kifújással enyhüljenek arcvonásaim, ha a közeli bár egyik pincére nem fordulna be közénk. Kezében egy tálcával, rajta két gőzölgő pohárral és mellettük két kisebb tégellyel. Hirtelen kapom rá a tekintetem ő pedig hirtelen áll meg. Magas termete most mintha eltörpülne, egyébként kedves ábrázata most hófehér, ádámcsutkája fel-alá vándorol a torkánál. - Öhm… elhoztam a kávékat, öhm… Gardel tizedes… - kezd bele, majd zavartan kerül meg minket és amilyen gyorsan tudja lerakja az egyik asztalra a tálcát majd már itt sincsen. Talán csak ennyi idő kellett, hogy lélekjelenlétem visszanyerjem. - Ha jól rémlik, ígértem egy kávét is – nem vagyok benne biztos. Sok mindenre nem figyelek oda, amit mondanak nekem, amikor még én is azt hiszem, hogy odafigyelek. – Nem tudtam hogy miként kedveli – így az egyik tégelybe édesítő van, a másikba pedig tej.
Utolsó poszt ☽Csüt. Dec. 05, 2019 2:24 pm Következő oldal☽
I settled my grievance by crafting a mask
and I never looked back
-Jól gondolta... -Ámulok még mindig a kilátás nyújtotta gyönyörűségen. Tényleg kikapcsolódás volt idejönni. Azon csak mosolygok, hogy szerinte ha vele tölteném az első perdai utam az pazarlás lenne. Érdekes is lehetne, de tény Sammel kívántam megejteni a dolgot, ha az életben egyszer összejön, emiatt nem is reagálok rá semmit csak a mosolyt. Nem akarom megbántani, no meg ki tudja. Egyszer lehet mégis együtt megyünk le, ki tudja? -Igen. Tudja, mikor csökken a hőmérséklet, érződik az eső illata a szélben, párásodik a levegő, de még épp nem esik, csak szürkület van. Annyira jellegzetes minden illat, ahogy süvít a szél, nagyon hiányzik. - Ha volt már lenn bizonyára tudja miről beszélek. Ha nem, akkor maximum jobban megpróbálom kifejteni. Nekem az időjárás ugye "töltelék téma", de így belegondolva ezen a hajón éppenséggel nem az. Itt vajon mi az? Ma is ugyan olyan az űr? Szerencsétlenségünkre mi nem szorulunk üres fecsegésre a semmiről, mert volt oka a találkozónak. Félek nem is szolgálhatok jó hírekkel, de azért próbálok a tűzfallal azt is belecsempészni. -Nem. Ezt már nem bírtam visszanyomozni, lévén nekem új az egész rendszer. Egy itt született programozó úgy hiszem gyorsabban megválaszolhatja a kérdést, vagy kell adjon nekem még pár napot, hogy kitanuljam a dolgokat. - Ezt is úgy kellett elsajátítanom, mit és hogy nézzem, a visszakövetés megint más lapra tartozik. -Nincs mit, örülök hogy valamit tudtam segíteni... örülök a munkának. - Eltereli a figyelmem úgy... mindenről. A tanulás is hasznos volt, hovatovább. Nincs panaszom mert ilyet kért, minden szempontból jót tett nekem a dolog. Azt viszont tényleg sajnálom hogy célponttá vált, egy ilyen dolognak senki sem örül. Amilyen csúnyán néz a számomra nagyon nem ideillő pincérre kínosan mosolygok. -Köszönjük, nagyon kedves. - Mondom a férfi után, mert még azt hiszi Ő rontott el valamit. Áh, szóval komolyan gondolta kávézzuk, azt hittem azt szerette volna elvigyem valahova, de be kell valljam, ez a helyszín nagyon tetszik és itt feketézni nos... irtóra tetszik. -Néha már magam se, csak úgy... iszom. -Lényegében azért öntöm magamban, hogy ne aludjak el, de a szívem néha már panaszosan dobog, hogy kíméljem. A nyugodt, kellemes kávézás főleg az ízéért és a társaságért viszont most kiváltképp élvezem. Kínosan feltúrom a hajam hátul majd jelzem nekem mindegy avagy ha nem szól elveszem a felém közelebb esőt. -Ha már a kávénál tartunk ígért nekem olyasmit is mesél az itteni hétköznapokról, a szokásokról, ilyesmi. Attól tartok amiket én ismerek már lehet idejét múltnak számítanak és jó lenne beilleszkedni. Unom hogy én vagyok a fura földi fazon. - Mosolygok rá, majd el-elkalandozik a tekintetem az űrbe, a Perdára és csak magamban sóhajtok, hogy Sarah mennyire oda lenne ettől.
Nem igazán tudna megbántani a ténnyel, hogy nem kíván velem a Perdára menni. Lássuk be, nem vagyunk épp abban a viszonylatba, no meg én teljesen máshogy is élem ezt meg, nem úgy mint ő. Hallgatom a szavait, ahogy a Földről beszél, a környezetről, a természet "kincseiről". Ahogy az alvók emlegetik, ami olyannyira hiányzik nekik. - Ami azt illeti, nem tudom. A kötelezőkön kívül nem tartózkodom a Perdán, esőt pedig nem tapasztaltam odalent. Az Imperium mellett nem volt sok időm lemenni, azóta pedig csak célirányosan járok oda. Furcsának hathat, de ami Önnek természetes, az számomra létidegen. És vélhetőleg így van ez fordítva is - ami számomra természetes, az neki lehet idegen, hiszen itt minden teljesen más, mint amilyen a Földön volt. Ezzel nincs is semmi baj. Ahogy nézem, itt most már mindenki megtalálhatja a számításait. - Köszönöm a próbát - ejtem ki könnyedén a szavakat, ám érzem az egyre növő feszültséget, a készülékem sem adom már vissza neki. Magam mögött tartom. - Megfogadom a tanácsát, megnézetem egy itteni programozóval is - a feladat már csak az, hogy egy megbízhatót is találjon az ember lánya. Ez pedig nem könnyű. Nem manapság, nem nekem, aki lényegében már senkiben sem bízik. Örül a munkának, lefoglalja magát, ez pedig jó. - Hogy megy a beilleszkedése? - bukik ki belőlem a megszokott kérdés. Egykor számos ébredővel volt szerencsém beszélni, ez a kérdés pedig mindig felmerült bennem. Már csak azért, mert az Imperiumon egykor figyeltem erre. A kérdésem mégsem bánom, ha már feltettem, érdekel a válasza. Rideg tekintetem a bejövő felszolgálóra vezetem, szerencsére nem marad itt a szokottnál tovább beszélgetni. A legtöbben a hajón tudják, hogy nem igazán kedvelem. Nem vagyunk sokan, hamar eljut a híre az ehhez hasonlóknak. Philipp mégis megköszöni. - Maga sem? - kérdezek vissza szemöldököm enyhén ráncolva. Gesztikulálásából ezúttal értek, így a hozzám közelebb esőt veszem el. - Foglaljon helyet - kérem, nem utasítom. Nehezemre esett ezt a hangnemet újra megtanulni ennyi év után. Mégis azt hiszem, hogy sikere vittem. Az első kortynál hallgatom végig a kérését. - A napi szokásokról a legrosszabb embert kérdezi. A lehet legjobban igyekszem kivonni magam mindenféle szociális interakcióból - jegyzem meg. Sosem hazudtam ezzel kapcsolatban és egy pillanatig sem szégyellem. Nem szeretem az embereket, a közelségüktől idegenkedem. - Nem sokáig marad az, sorra ébresztik fel az alvókat - legalább is úgy hallottam. Az utóbbi időben, legalább is. De ha már megkért… - Van valami specifikum, amire kíváncsi lenne? - persze a hétköznapok. Milyenek itt. Ha nem ő lenne, csak reflexből jönne a válasz: honnan tudjam? De ezt most nem engedhetem meg magamnak. Így hát elgondolkodok. - A hétköznapok szürkék, gyorsan eltelnek. Az idő nem úgy telik, mint a Földön, a nap nem járja körbe, az óráinkra tudunk csak hagyatkozni. A napi rutin ezáltal is változik, habár a munkaidőt igyekezték megtartani és ehhez kapcsolódóan az étkezéseket is. Ezeket legtöbben a katinba fogyasztják. Az ébredők azt mondják, hogy az étel nem az igazi - itt megvonom a vállam. Nekem sose volt még panaszom rá. Igaz, nem is sok mindenre van. Az igényeim elég alacsonyak.
Utolsó poszt ☽Szer. Jan. 08, 2020 10:15 am Következő oldal☽
I settled my grievance by crafting a mask
and I never looked back
-Nem furcsállom, inkább sajnálom. Az időjárás sokszor mostoha, de... sok esetben megszépíti az ember egyszerű hétköznapját is. - Vonom meg a vállam, hogy rendben, szétázni egy heves esőben vagy leégni a napon nem feltétlen kellemes élmény, de kellemesen hűsölni egy fa alatt nyáron vagy gyönyörködni a havas tájban szerintem élmény. Kellemetlenebb téma, hogy beigazolódott a gyanúnk a PDA-ja tekintetében no meg hogy teljes munkát én sem tudtam végezni lévén nem szakterületem. Ami külön furcsa, hogy ahogy elhallgattam az ittenieket nincs is már ez a fogalom a maga régi módján, mert mondhatni le lett egyszerűsítve a dolog: mindenki tanul a szakmán belül mindent. A beilleszkedésre is ingatom a fejem. -Lassan. - Jobb híján csak ennyit tudok felelni, mert hogy őszinte legyek, annyira nem töröm magam. Ami munkát kapok megcsinálom békés magányomban, tehát nincs sok interakcióm. Pedig meg kéne erőltetni magam, tudom jól. A kávés intermezzo után aztán újra felé fordulok, hogy elment a pincér. Kínosabb mosolyom aztán árulkodó, lebuktam, a kávé egy ideje már nem az élvezeti cikk funkciót tölti be nálam, hanem a szükségét, hogy a koffein hajtson. Közben leülünk, szemem nehezen veszem a kilátásról, mert több mint impozáns. Valahol ijesztő is, noha hülyeség a beidegződés kiesek az 'ablakon'. Meg is mosolygom az érzést. Ahogy azt is hogy megint azzal jön nem jó embert kérdezek a szürke űri hétköznapokról. -Mostanság én is, de attól még az is érdekel egy katonának milyen egy napja itt. Étkezés, edzés, ennyi? Mik a kötelező körök, mik az ajánlottak? - Szerintem érteni fog, nem zavar ha nem olyanról mesél hogy mikor kivel pletykálkodik vagy hasonló. A kérdést hallva elhúzom a száj és rágni kezdem, mi is érdekel... -A hétköznapokon kívül? Valami fontos mostani esemény amiről nem árt ha tudok? - Már a nyomorult McGrooveren kívül, teszem azt. Az is kellemetlen amikor körülötted mindenki érti mi történik csak Te nem. -Avagy kivel nem érdemes újat húzni és ki az aki biztos segít. - Magam is kitapasztalnám talán idővel, de ennyi hátszél nem ártana. Aztán csak mesél kicsit, aminek kiváltképp örülök. -Hát... utóbbival mindképp egyet tudok érteni! - Nevetek fel halkan és röviden, az étel eddig pocsék. Igaz, eddig csak azért ettem hogy ne ájuljak ki a székből.-De akkor ha jól értem a napszakokat ha mesterségesen is de próbálják tartani. Nekem mivel nincs Nap ami felkelne és lenyugodna eléggé megnehezíti a dolgot, sosem tudom mennyi az idő, össze vissza alszom... - Sóhajtom, jelezve nekem ezekkel is gondjaim vannak még, megszokása kérdése tudom. -És mondja, hogy ennyi a katona mi a helyzet a polgárokkal? Régebben eléggé elszeparált volt a katonaság a polgárságtól, de most ugye egy hajón van mindenki, gondolom már nincs akkora szakadék. Vagy... igen? Én ugye nem sokukkal találkoztam, nincs rálátásom még. - Kérdezősködöm még egy sort, hátha.
Ajkam megrándul egy félmosoly erejéig. Persze nem tart több ideig, mint egy szempillantás, hogy aztán újra merevségbe burkolózzam. - Más körülmények között nőttünk fel. Talán, ami Önnek nem felel meg, vagy éppen nem tudja értékelni, az számunkra jelent… hasonlót. Úgy fogalmazott, hogy megszépítés, nem igaz? – kérdezem, hiszen nem vagyok benne biztos, hogy ismerem is a szó jelentését. Legalább is nem éltem át. Rettentő közönyösséggel tudok bármihez és mindenhez hozzáállni. Ezért nem tudnám értékelni azt sem, amit az előbb példának hozott fel. Társadalmunknak csak addig lehetsz tagja, amíg hasznosnak találsz, amíg értesz valamihez. Újfajta rend bontakozott ki, mint ami a Földön volt eddig. - Kap segítséget? – kérdezek még ennyit a beilleszkedésével kapcsolatban. Érzékelhetően nem kíván erről beszélgetni, faggatni pedig nem fogom. Tudom, hogy erre képes más is, akibe több empátia szorult, mint belém. Egy kérdést mégis ér, talán ez is egyfajta régi beidegződés. Hadnagyként kötelességemnek tartottam kirendelni minden ébredő mellé egy itt született személyt, hogy mihamarabb segítse a beilleszkedést. Régi idők homálya ez. - Attól függ, hogy milyen szakterületen dolgozik. Mint láthatja, a hajón nem sok dolga van egy katonának, a földi értelembe vett katonának. A legtöbben kitanulnak egy szakmát. Jelenleg a fegyverfejlesztésen segítek be, új fegyverek tűzerejét teszteljük, a páncélok hatékonyságát, valamint annak fejlesztése, masszívabbá tétele ide tartozik. Ha bevetésre kerül a sor pár napra mindenki nélkülözhető. Az Akadémia elvégzése után csoportos edzésekre nem köteleznek, az inkább csak ajánlottak. Ám ki mivel tölti, többen az étkezőkben az uszodákban töltik a munkán kívüli életüket. Akad, aki a botanikai kertet látogatja – hogy milyen katonának lenni? Nem mondanám, hogy unalmas, inkább azt, hogy összetett. - Nemsokára megrendezik a Hold Hallottainak a napját. Ezzel kívánnak emléket állítani a Perdán elesett katonákért. Azt hiszem – az indokba nem igazán vagyok biztos. Ennek létéről is csak azért tudok, mert a férjem beszámol mindenről. De tényleg mindenről, ami a hajón történik. – A katonáknak kívánnak ezzel kedvezni, elismerik a munkájukat, hálásak mindazért, amit tesznek a nép fenntartásának érdekében – egy új bolygón vívni csatát, új környezetben, senkinek sem lehet könnyű. Főleg nem egy katonának. Ám bármennyire is kívánnék nem tudnék ennél többet mondani erről a napról. De, hogy mi történik? - A törvényeink szigorúak és keményen büntetik azokat, akiket rajtakapnak egy megszegésén is. Hogy ki segíthet magának? – kérdezem, ám felelni nem tudok rá. – Leginkább önmaga – ám ezen túl nem tudom, hogy kiben bízik meg. Kinek tudná elárulni lelke titkait, ki az, akire az életét bízná gondolkodás nélkül. - Időre van szüksége a szervezetének, amíg átszokik erre az új rendre. A kabinjában tudja szabályozni a fényt, sokan élnek ezzel. Lassan világosítja meg a szobát, mintha valóban a Nap sütne. Pár hét és fel sem fog tűnni az idő múlása – mégis egyben ott vánszorog, nem halad sehova. Legalább is ami engem illet. Nálam lassan vánszorog olykor. - Legfeljebb a lakhelyüket tekintve. Amíg a polgárok lakhelyei a harmadik gyűrűben található a katonai legénységi szállás a negyedik, ötödik gyűrűn helyezkedik el. Szakadéknak nem nevezném. Ma már mindenki hasznos a társadalomra nézve. Otthon legfeljebb az anyák vannak, ám segítséget ők is kapnak és mindent megtesznek annak érdekébe, hogy mihamarabb újra hasznos tagjai legyenek a társadalomnak. A rendszer nem kedveli, ha valaki nem dolgozik. A polgárok leginkább szakmákban jeleskednek, ritka, de úgy érzem megtalálható minden, ami a földön is. Gyógyszerész, karbantartó, rendszergazda, fodrász, kisiparos – sorolok fel összefüggéstelenül, ami csak eszembe jut.
Utolsó poszt ☽Csüt. Jan. 09, 2020 12:48 pm Következő oldal☽
I settled my grievance by crafting a mask
and I never looked back
-Persze, ezt úgy általában mondtam, szerintem mindenkire csodálattal hat egy élettel teli környezet ami mozgásban van. És igen, nekem például sokszor feldobta a reggelem a napfelkelte. Sosem volt két ugyan olyan. - Bólogatok, be kell valljam, kissé hiányzik is a dolog, mert hiába nem alszom este és fekszem le reggel, nincs egy napfelkelte ami megszakítsa egy kávéval kellemesen. Most már csak lehúzom a kávét és ennyi. -Ahm... mondhatni.- Segítséget beilleszkedni? A maga módján úgy érzem mindenki próbál segíteni, még Jenkins is. Bár Ő szerintem csak véletlenül és kelletlenkedve fogadja a "sikereit". Hah. -Ó... ezt nem is tudtam. - Eddig nagyon nem is kérdezősködtem mondjuk, de érdeklődve hallgatom, hogy a katonákat is ösztönzik a multidiszciplínák kialakítására. Legalább érdekesebben hangzik mintha aktatologatót csinálnának belőlük. A közelgő ünnep miatt is nézek, arról se tudtam eddig, szóval Katrina ha hiszi hanem, igenis jó társaság. -És kell valamit csinálni? Virágot vinni valahova vagy... elénekelni valamit közösen vagy nem tudom... mik a mostani szokások. - Csak hogy még ennyi meglepetés se érjen, ha sok furcsaság történik körülöttem esetleg. -Ez jó dolog, szerintem is megérdemlik. Egyáltalán nem könnyű a katona élet, sok áldozattal jár. - Legalább régen így volt de úgy hiszem most sincs másképp. A szigorúság kapcsán ráncolom a homlokom, majd felhorkanok. Magamra számíthatok, hát... rendben. -Jó de gondolom itt a bűnözés se olyan mint volt... nincs hova elbújni meg nincsen akkora nincstelenség se... -Persze Noira esete más, ilyen jellegű esetek gondolom vannak, de rablások meg erőszaktevések, lopások kevésbé. Vagy csak okosan, ami kevésbé árt másoknak. -Keveset vagyok a kabinomban, de... megfogadom a tanácsát. - Lehet nem lenne hátrány ha legalább ott amolyan Nap szerint lenne mindig világos. -Ez is jó dolog. Az hogy az emberek fontosnak érezhetik magukat mindentől függetlenül eleve jobb életminőséget biztosít. Már ha talál valamit amiben tényleg az lehet, de úgy fest itt figyelve van erre. Persze így hogy kevesebben vagyunk logikus, ám ez egy jó változás szerintem. - Megmosolygom a dolgot, mert emlékszem anno mekkora kihívást tudott jelenteni mire is van szükség, mitől érezhet fontosnak magát valaki a szakmájában vagy a társadalomban. Nekem szerencsém volt úgy érzem. -Maga katona akart lenni vagy csak mondták ebben lenne a legjobb? - Remélem ez nem indiszkrét errefele, fogalmam sincs fiatalon ez hogy megy igazából, mennyire determinált a rendszer a kérdés kapcsán.
Nem igazán tudok mit mondani erre. Biztos, hogy magával ragadó volt a maga nemében, ha érdekelne hasonló egyáltalán. Azonban sajnos nincs így. A végtelen űr és a távoli naprendszerek csillagai sem tudja lekötni a figyelmem, még itt, ahogy nézem a Perdát sem igazán vált ki belőlem semmit. De ezzel nincs is gond, egyszerűen én ilyen vagyok. - Egyszerű katonának lenni már nem elég. Nem töltené ki az ember napját, no meg az űrben mégis mi ellen harcolnánk nap, mint nap? – teszem fel a költői kérdést. Amíg hasznosak vagyunk a társadalomra, addig életben hagynak minket. – Az Imperiumon egykor navigációért feleltem, tanultam titánpilótának, innen képeztek tovább navigátornak. Jelenleg a fegyverfejlesztésnél vagyok, itt már nincs olyan, hogy csak egy dologhoz érthet az ember, a katona. Többhöz is, mindennek lényegében a saját fantáziája szabhat határt – lényegében tényleg bármi lehetünk. Nem gondoltam volna, hogy valaha a fegyverfejlesztésen kötök ki, mégis ott vagyok. Azt gondoltam, hogy még éveim lehetnek hátra az Imperiumon, ám az élet közbe szólt. Mégsem bánom egy pillanatát sem annak, ahogy alakult az életem. Sokat nem is tehetnék ellene, annak meg nem látom értelmét, hogy szomorkodjak miatta. - Még egyiken sem vettem részt. Ha jól tudom, ilyenkor egy kancelláriai tag beszélgethet a katonákkal, a nap folyamán pedig valamikor pár katonával közös étkezésre kerül a sor, de ebben sem vagyok igazán biztos. Nem igazán hiszek hasonló eseményekben - legalább is az én morálomat nem tudják növelni azzal, hogy ilyen eseményekre kényszerítenek. - Senkinek sem könnyű az élete jelenleg. A mi generációnknak meglehet nem is ez a feladata, hanem hogy megteremtsünk egy stabilabb életet a jövőnek – ebben azonban annál jobban hiszek. Nem kellene annak lennie, ami most van, valóban nem. Mégis rá vagyunk kényszerítve, a szükség nagy úr. Abban azonba hiszem, hogy az elkövetkezendő generációknak sokkal könnyebb lesz, főleg ha a Perdán hosszabb életet tudunk majd létrehozni. - Ez sok mindentől függ. Mindig is voltak bűnözők és lesznek is, itt is megvan a több szintje. A cyberbűnöző is bűnöző, aki kreditet lop el mástól. Ugyanúgy az ellenállók is azok, amíg azonban nem volt Perda addig vagy a fogdába vetették őket, vagy ha halálos büntetett követtek el, akkor halálcsókot nyertek jussol – ezek ma is megvannak, meglehet tényleg nem abban a minősítésben, mint egykor a Földön. A nincstelenség pedig… - Nincstelenek valóban nem létező fogalom, mégis van egy szegényebb réteg, ám az ő életük sem veszélyes, a napi ételadagjukat megkapják, legfeljebb egyéb luxusra nem futja nekik – de legalább élnek, túlélhetnek, tehetnek a jövőért. Nekem már ez is sokat számít, hogy így tekintenek rá. - Az oktatási rendszerünk figyel erre. Rengeteg pszichológiai tesztet töltenek ki az emberrel születésétől fogva, figyelik őket, személyiségi fejlődését is, így olyan irányba tudja a rendszer terelni őket, melyhez ért is és van benne tehetsége. Itt az ember tizenhét évesen már teljeskörű életet kezdhet, addigra orvosokat, mérnököket, gyógyszerészeket képesek kinevelni – nagyon fiatalon ebbe az irányba terelik őket és ahogy látom kevesen is panaszkodnak erre. Valóban mindenki megtalálhatja itt a számítását. - Engem így neveltek – kortyolok a kávéba, tekintetem mégsem veszem le a férfiról. – Az egykori Admirális volt a nagyapám, ő még a Földön nőtt fel. Úgy vélem az ő nevelési módszerét nevezték volna ott, hogy zsoldosokat képeznek. Gyerekkoromtól tudta, hogy mi leszek, sem nekem, sem fivéremnek nem volt ebbe soha beleszólása. Ám egy másodpercig sem sajnálom, jó katonák vagyunk – hűségesek, talpraesettek. Elfogadjuk a Kancellária értékrendjeit, szó nélkül követjük a parancsokat. Érzéketlenek vagyunk a világ legtöbb dolgaival szembe, mégis szó nélkül megyünk ki a frontra, ha ez a parancs és egy másodpercig sem kérdőjelezzük meg a vezetőink akaratát.
Utolsó poszt ☽Hétf. Jan. 20, 2020 11:32 am Következő oldal☽
I settled my grievance by crafting a mask
and I never looked back
-Nem tudom, ezek szerint vannak űrlények, szóóóval... - Vonok vállat, hogy mi ellen kell harcolni az űrben. Én eddig aludtam, tehát nem tudhatom. -Hú szép kis előremenetel. Ehhez képest én eléggé szürke vagyok! Mi az a titán? - Ha a földön voltak is már, más volt a nevük szerintem nem ez, de a robotika amúgy sem érdekelt soha. A Titánról amúgy is a Szaturnusz legnagyobb holdja jut eszembe, de gondolom most nem erre gondol. No meg nekem nem is lefokozás jellege van a felsorolásnak, a fegyverfejlesztés is legalább olyan jónak tűnik mint a többi. -Áh... milyen szerencse akkor hogy nem vagyok katona...- Látszik nem szívesen akarok kancellárokkal egy légtérben lenni, igaz csak kettővel volt dolgom, de az is bőven sok. -Szerintem ez örök cél tizedes, mindig is a gyereknek akartunk szebb jövőt. Legalább is a nem önző emberek.- Az önzők pusztították el a világot, szóval tény, sokan voltak, talán vannak is. -Persze, én az... általánosabbra gondoltam, független a digitális bűnözéstől. Amúgy az ellenállók pontosan mit csinálnak? Vagy mit hisznek? Emlegetik őket, de nem teljesen mi ellen lázadnak, mert rendben, nem tökéletes a rendszer, de melyik az? Normál keretek között is lehet véleményt mondani gondolom. - Bár a kancellárokról nincs jó véleményem, de azok egy-egy emberek. Lehet több a hatalmuk mint illene, de a tudásuk is megvan hozzá, így valahol jogos is. McGroover mondjuk túllő a célon, ez tény, de... ahogy elnézem ha nem is nyíltan de a kancellárok is tesznek ellene. Vagy ilyesmi... mondjuk kár hogy nem nyíltan, de azzal elismernék amit tesz, gondolom ezért nem akarják. Régebben is voltak ilyenek, de ha az összképet nézem nem olyan borzalmas itt, élhető. -Jah, hallottam, számomra ez roppant furcsa. Az annyira kevésnek tűnik... mi anno jóval tovább tanultunk, én magam is 23 voltam, ami hat évvel több... bár tény, 28 voltam mikor házasodtam, nem 18... - Vakarom a fejem, hogy ezzel látványosan nem tudok mit kezdeni, mert vagy én vagyok lassú vagy nekem egyszerűen több idő jutott ugyan arra. Vagy többet kellett elsajátítanom a címért. Fogalmam sincs, végig kéne csinálnom újra, hogy legyen fogalmam. Erre persze nyilván nincs idő és felesleges is lenne. -Milyen érdekes. Az én apám cseppet sem örült katonai hatáskörbe léptem. Az én családomnak nincsenek jó emlékei az utolsó... előtti, szóval a földi háborúról. De legalább mindenki ért mindenkit a családjában és összetartóbbak is tudnak lenni nem? És mi a specialitása? A fegyverek, a közelharc, vagy valami más? - Ez csak úgy érdekel, mert azt mondta jó katona, érdekel mi lehet az erőssége. Úgy se tudnám legyőzni soha, nem mintha akarnám persze.
- Űrlények? – ráncolom össze a homlokom, hisz nem igazán értem, hogy pontosan mire is gondol jelen pillanatban. – A perdaiakra gondol? – kérdezem meg tőle, ugyanis most tényleg nem igazán értem, hogy mire is gondolhatott úgy igazán. - Nem mondanám így. Maga olyanhoz ért, amihez én nem, vélhetőleg én meg olyanhoz, amihez maga nem. Ettől nem lesz maga, vagy én szürkébb – vonom össze újra szemöldököm. Néhanapján elgondolkozom azon, hogy egyszerűbb lenne csak úgy otthagyni, ráncolva. Az életem legtöbb pillanatában ezt teszem, ha valamit nem igazán értek. S lássuk be, elég sok mindent nem értek meg – főleg ami emberekkel kapcsolatos. Kérdése mégis meghökkent. - Egy több méter magas emberszabású szerkezet. Erős páncélzattal és több típusú fegyverrel felszerelve. Egy ember ülhet bele, úgymond vezeti. A titán és a pilóta mindig össze vannak kapcsolva, ekként lehet velük harcolni – soha nem tették még fel nekem a kérdést. Számomra mindig is egyértelmű volt, hogy mi az a titán, másoknak is. Furcsának hat emiatt kérdése. Arra nem reagálok, hogy jobb, hogy nem katona. Elraktározom magamnak eme választ, hiszen nem is igazán értem, hogy mire célozhat, legfeljebb sejthetem. - Való igaz, csakhogy a mi generációnknak ez sokkal nagyobb feladata, mint az előzőeknek valaha. Új bolygót találni, ahol nincs még élet, nehéz, szinte lehetetlen – rengeteg úton voltam az Imperiumon, tapasztaltam milyen bolygók vannak jelen a naprendszerekben. Nem egyszerű és nem könnyű. Ez van meg nekünk évtizedek óta, az Imperium. - Független tőle? – kérdezek vissza. – Nem hiszem, hogy manapság lehet függetleníteni ettől – életünk minden aspektusát áthatja a digitális világ, nincs olyan, amely nem ezen függene, vagy múlna. - A rendszer ellen, a kancellárok ellen. Demokráciát követelnek egy olyan világba, ahol a túlélés a cél. A földi történelmet tekintve a demokrácia nem mást adott, csak háborút, gyilkosságot, forradalmat, sokáig egyik sem élt igazán. Legalább is nem abban az utópisztikus elgondolásban, ahogy a lázadók gondolják. Az emberek gyarlók, ez tény, amint hatalmat kapnak a kezükbe, főleg olyanok, akiknek előtte sose volt, hamar elveszíthetik a józan eszüket – persze ez csak az én véleményem. De én nem is hiszek a demokráciában. Ennek ellenére tudom, ha valamilyen formában új rendszer jönne el, az is tudnám szolgálni. Én egyszerűen ebbe nőttem fel, ez számomra a normális. – Egyéb iránt sok minden ellen. Az anyagi dolgok miatt, a népegészségügy, népellátás, házasodási rendszer. Sokan képtelen felfogni, hogy a hosszútávú cél érdekében szükség van ezekre – szükség van kegyetlenebb rendelkezésekre, még ha nem is tetszik. Mégis, én hiszek abban, hogy idővel, ahogy szaporodik az emberiség, egyre többen leszünk, ez úgy fog változni. Most azonban nincs más lehetőségünk. - Itt gyorsan van szükség utánpótlásra. Nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy sokáig tanulhasson az ember és ami azt illeti erre egy igen hatékony módszert is fejlesztettek ki. Kevés olyan ember van, aki nem abban végzi a munkáját, amiben nem jó. Az eredményesség mindig is a produktivitás előnyeit szolgálta – ha engem kérdeznének, szerintem zseniális elgondolás volt ez, bárki részéről is. Ha van is olyan, aki nem szereti a munkáját, könnyedén tud váltani, mert tud máshoz is érteni, ez itt már nem akadály. A férjem is ezt tette, én is ezt tettem, még ha a hadsereg berkein belül is maradtam. Egy teljesen új feladatot látok el. Élvezem, jó vagyok benne. - Nem igazán – nem nevezném a családomat összetartónak. – Hasonló érzések, kapcsolatok nem fűzi át a családomat. Nem sok dologhoz értünk, ám azokhoz roppant jól – az érzelmek nem ami területeink. Habár fivérem és az Ezredes is jobban képesek ezt gyakorolni, mint én. Ám az ő arcukon jóval szembe ötlőbb az érzelemmentes ridegség. - Titánharc modor – ha lehet válogatni. – De nem idegenkedem sem a fegyverektől, sem a közelharctól sem. Megállom a helyem, ha arról van szó. Legalább is, eddig még sikerült életben maradnom a Perdán, ezen képességeimmel is – azt meg inkább nem említem meg, hogy olykor képes vagyok saját határaimat feszíteni, oly helyzetekbe megyek bele, amelyekbe józan gondolkodású ember nem tenné. Halálérzetem nem sok van.
Utolsó poszt ☽Hétf. Feb. 24, 2020 9:55 am Következő oldal☽
I settled my grievance by crafting a mask
and I never looked back
-Igen, rájuk meg a többi lényre ami a Perdán él. - Hát azok űrlények, végül is, nekem azok. Eleve furcsa belegondolni vannak értelmes lények rajtunk kívül, nem is tudom, úgy megismernék egyet, de fogalmam sincs mennyire lenne ijesztő vagy izgalmas. -Arra értettem, hogy maga kipróbált sok mindent, én viszont nem váltottam, de még csak kíváncsiságból sem, holott hasznos ha az ember több dologhoz ért. - Legyintek, hogy nem kell véresen komolyan venni minden szavam, nem érzem unalmas lennék, csak utaltam rá klassz hogy ennyire széles skálán mozog a másik. -Áháá, valami páncélzatot láttam egyszer, azt hiszem. - Bólogatok, szóval ez valami nagy testpáncél. Érdekes, de legalább jobban véd a csatában gondolom. -Szerintem csak idő kérdése, hiszen remek tudósok vannak és már az űrben is utazunk, és igazából egy generációnyi idő alatt találtunk egy lakhatót, ez csodás! - Én optimistább vagyok azt hiszem, mint a tizedes, mert eleve arra ébredtem hogy a Föld lehet már nincs többé, de itt van a Perda. Számomra éles váltás, de ettől független elég nagy dolog és szerintem bőven ad okot a bizakodásra. -Persze. Áh, nem élt meg még áramszünetet. A Perdán sincs kimondottan áram nem? Meg amúgy is rengeteg dolog van amihez nem kell semmi digitális... most sincs rá szükség, ha nem nézzük egy űrhajón vagyunk és nem lenn a holdon. - Így értettem, de mindegy is. Szerintem ebből sem fog megérteni, hogy mire is akarok kilyukadni, inkább kérdezem mit takar ez az ellenállás, mert én meg azt nem értem. -Emberfüggő, de értem mire utal. Hmmm... nekem jónak tűnik a népellátás... mindenkinek van mit enni és van hol laknia... van mit csinálnia... - Látszik ezt a részét nem látom át, én csak azt tudom, hogy ez önmagában jó és nagy dolog. Nem mondom hogy én fényűzésben élek, de gyerekként megéltem a szegénységet emiatt most is spórolok, mi tagadás. Az más kérdés két emberre elég vagyonom van, hiszen Sarah pénze is nálam van, közös kasszán voltunk de... nem érzem sajátomnak. Eleve szokatlan nekem sok minden. -Nem értem miért lenne szükség a gyors utánpótlásra, mivel... nem megyünk sehova. Minél jobban elmélyed valaki valamiben annál nagyobb dolgokat tehet... de mindegy is. - Ráhagyom, lehet mini-zseniképző akadémia nyílt, ki tudja. -Oh... sajnálom.- Nekem mindenem a család, azaz... az volt. Nehéz elképzelnem, hogy ne legyen szoros kapcsolatom velük. -Áh, az emlegetett titán! Egyszer megnézném ahogy gyakorol, érdekesnek tűnik. - Gondolom szokott vele gyakorolni, bár nem tudom az mennyire publikos, de az előző reakcióját figyelembe véve nagyon alap dolognak számít, csak nekem ilyen különleges meg újdonság.
Az, hogy a perdaiakat űrlénynek hívja, akaratlanul is arra késztet, hogy felvonjam a szemöldököm. Számunkra nyilvánvaló mást jelent egy űrlény, mint neki. Jobban mondva, nem így hívnánk őket, semmilyen formációban sem. Idegenek. Mert azok, számunkra azok. - A harc ellenük értelmetlen egyelőre - rázom meg a fejem, hogy a korábbi kérdésére válaszoljak. - Mások, mint mi, más képességekkel rendelkeznek, mint mi, bár egy katonának valóban a halála tud lenni a béke, értelmetlen csatározásokat felesleges lenne vívni velük - fejtem ki a véleményem ezzel kapcsolatban. A velük való háború rengeteg ember - és persze perdai - életet követeltek. - Ha engem kérdez, nem ők a valódi ellenségeink - ember, embernek farkasa, tartja a régi mondás. Ebben viszont szentül hiszek, hogy így van. Hiszek abba, hogy az ember jóval kártékonyabb az emberiségre, mint maguk a perdaiak. Szemmel láthatóan nem akarnak minket bántani - noha a perdai diplomácia nem az én asztalom, bele sem látok igazán. - Fiatal még maga is, ideje van mást is tanulni. Ha van rá affinitása és türelme, nem fogják elhajtani sehonnan sem - a kényszer, hogy megvonjam a vállam bennem van, ennek most mégsem engedek. Hangom ugyancsak rezignált, nyugodt. - A Földön sem látott titánt? - vonom össze a szemöldököm. Ha jól tudom - és ezt jól tudom - a titánok alaptechnológiáját a földiek hozták magukkal. Mi az elmúlt ötven évben csak finomítottunk rajta. Mindazonáltal különös, hogy ő nem ismeri, biztos ez is egy olyan dolog, ami nem tartozott igazán az érdeklődési területéhez. Vélhetőleg ő is tudna olyat mondani, amihez én nem értek, vagy még csak nem is hallottam róla. - Maga is tudja, hogy ahol élet alakul ki, ott emberszabásúak is megjelennek, vagy oly lények, kik nem szívesen látják az idegeneket. Ilyenek vagyunk mi a perdaiaknak is. Nem fogadnak el minket, de nem lehet őket emiatt hibáztatni - itt azonban már megvonom a vállaimat. Főként ebbe a helyzetben nem szabad hipokratáknak lennünk. Mi sem viselkedtünk volna máshogy, ha a Földre jönne egy új nép, ki hazát keres. Épp minket is annyira nem érdekelt volna, mint ahogy a perdaiakat sem. Szemöldököm továbbra is ráncolva tekintek rá, fejem enyhén félrehajtom. Való igaz, hogy nem értem őt, nem igazán értem, hogy mire próbál kilyukadni. De végül nem forszírozom tovább, rátérünk inkább más témára. - Való igaz, hogy nincs vele gond, nekem legalább is nem akad. A társadalmi rétegződés itt is érződik, de valódi hiányt nem szenved senki. Nincstelenek nincsenek - és valahol elhiszem, hogy az ellenállás néhány tagjai amúgy lusták. Nem akarnak dolgozni, vagy egyszerűen csak önzők. Ez is egy opció. Nem képesek meglátni a kollektív előnyt a helyzetünkbe. De a későbbiekben csak magukra leshetnek, ha rajtam múlik, nem élnek majd oly sokáig. - Nincs azzal gond, hogy nem érti. Tudja, pár évvel ezelőtt egy komoly járvány söpört végig a Dominiumon, amit nem tudtak rögtön gyógyítani. A népességünk jó része meghalt benne és ehhez hasonló esetek bármikor megtörténhetnek. Ha nincs folyamatos utánpótlás egy idő után mégis mennyien maradnánk? - és ez csak egy oka a számosnak, ez esetben most én érzem magam kissé álszentnek. Talán az is vagyok, a gyermekáldás nem környékezett meg és ezt nem is bánom. Betegségem, még ha a végkifejlettben okozhat nekem számos problémát, ezesetben mégis áldás. - Ne tegye, én sem teszem - tekintek rá őszintén, hangom is rezignált, ming eddig is. A családommal is legalább oly szoros viszonyt ápolok, mint a velem szemben ülővel. Számunkra ez a normális. - Itt a Dominiumon ritkán, kevés hely híján - és hát azért a hangárban is csak kárt tehetne, hosszabb távon. - De van erre alkalmas szimulátor szoba. Ha gondolja, egyszer kipróbálhatja - abba még senki sem halt bele, legfeljebb nem tudja használni. Igazán kevesen képesek rá - amit csak azért nem értek, mert nekem az első perctől ment, de tudom, hogy nem vagyunk egyformák. Nem egyformán értünk mindenhez.
Utolsó poszt ☽Csüt. Ápr. 16, 2020 4:13 pm Következő oldal☽
I settled my grievance by crafting a mask
and I never looked back
-Nem mondanám a béke a katonaság halála, inkább módosulnak a fontossági sorrendek. - Szerintem egy katona béke időben is nagyon fontos szerepeket tölt be. Fenntartja a rendet többek között, ez is az alapja a békének. -Nem is ellenségként gondolok rájuk. Sokat lehet tanulni egymástól. Nekem eleve sokat kell a maga generációjától, hát még egy idegen lénytől! - Mosolygok, mert én eleve nem vagyok erőszak párti. Oké, folyton verekedtem és hirtelen haragú is vagyok, de azon túl verekszem egyet komolyabb sérülést, netalántán halált nem okozok és nem is látom bárkit is előre vitt volna bármelyik században is. -Végül is... bár előbb jó lenne körülnéznem, ugye... - Mondom tanácstalan mosollyal, mert szép és jó hogy még bármi lehetek, éppen csak fogalmam sincs mit takar manapság az a bármi. -Nem, nem abban a szekcióban voltam. Mármint darabokban szerintem már láttam de tesztelés közben biztos nem. Hogy őszinte legyek jobban lekötött ne fusson a hajó fekete lyukba, meteorit mezőbe, hasonló... - Mint a navigációs részleg tagja ezt nagyobb gondnak éreztem minthogy valaha találkoznánk valami űrkutyával ami ellen páncél kell... Akkoriban elég szkeptikus voltam, azt hiszem. -Hát törekedni kell hogy elfogadjanak. Van időnk erre, lehetőségünk is akad szerintem. Meg nem olyan kicsi ez a hold. - Mármint elférünk szerintem. Meg aztán kereshetünk is még lakható bolygókat és holdakat, szerintem akkor is csodás ez az egész. Emiatt is furcsa vannak akik nagyon is kitartóan ellenállnak, csak azt nem értem pontosan mi ellen is lázadnak, hiszen minden alapvető szükséglet megvan. -Ezért mondom nem értem a dolgot... ha kitörne a káosz ez megszűnne. - Mert a lázadást anarchia követi, mindig. Az azonban meglep hogy említi a járványt, erről mondjuk nem tudtam. -Oh... nehéz időszak lehetett. Így kicsit jobban értem a gyermeknemzés szabályozást is. - Simogatom az állam és bólogatok. Fájó bevallani, de a betegség a gyerekeket és az időseket viszi, tehát érthető kellenek a gyerekek. Meg úgy a család maga is fontos így, tartsunk össze, bár elnézve a tizedest neki ez nem valami idilli. Inkább nem firtatom, ennyire nem vagyunk jóban hogy kíváncsiskodhassak. Terelem is a témát vissza a titánokra, ha már Ő ért hozzájuk. -Szimulátor? Akkor olyan lenne mint egy számítógépes játékban? - Megszólalt a kocka énem, mert a virtuális valóságban igen kevés dolog nem ment nekem anno, végtére is a számítógépek az életem. Igaz nem adja vissza a tömör acél meg fém érzetét és látványát, de hát a perda meg én... előre érzem ritkán juthatok majd le.
Félmosolyra húzom ajkaim, megjegyzését hallva. - Igaza van - biccentek egyet is hozzá, ha hibázok, képes vagyok beismerni, ahogy most is. Nem teljesen a halálunk, ám aki életét csak a hadsereg berkeiben látta mindig is - mint én - annak nehéz utána elképzelni nélküle az életet. Ez a mosoly, ahogy jött, úgy is illan el, hogy arcom zárkózotabb legyen. - Ha sikerül a rendszernek, idővel mindannyian lent élhetünk, egymás mellett. Ahogy én tapasztaltam a perdaiak nem igazán haragos népek, talán sikerül a két hatalomnak megegyezni - de persze a politika nagyon távol áll tőlem. Azt sem tudom, hogy egyáltalán folynak-e tárgyalások ilyen ügyekben. Biztos. Nem tudom, tényleg. A magam részéről, én tényleg hiszek a rendszerünkbe, ami olyan, amilyen. Nem tökéletes, de soha nem is létezett tökéletes államforma. Abban azonban hiszek, hogy ez jár a legkevesebb veszteséggel, még ha sokan nem is így látják ezt. - Ha segít, az akadémia lapján megtekintheti a képzéseket. Ágazatonként fel van sorolva, követelményekkel, idővel karöltve. Nem csak diákokat oktatnak, átképzések is sűrűn folynak - bár tény, hogy azt nem az akadémia padjain, de attól még őhozzájuk tartozik. - Ha még nem is tudja most, ha látja, hogy milyen lehetőségei lehetnek, később még kedvet is kaphat valamelyikhez - felelem, ajkam szeglete megrándul, ám a félmosoly nem ül ki újra az arcomra. - Szóval navigátor - vonom le az egyszerű következtetést. Lehet, hogy mondta, bár nem emlékszem, én pedig nem néztem meg ennyire az aktáját - vélhetőleg hozzá sem férek már. Ezt a hobbim nem tudom már űzni, mióta nem vagyok az Imperiumon. - Hogy tetszik magának? - meglepő, de szívem és lelkem nem mardossa a fájdalom. Régi munkám nem hiányzik. Egykoron Wellis kapitány alatt navigáltam magam is, talán ha akkor ébred fel, akkor a kezeim alá tartozott volna. Fájdalom, üresség mégsem jár át. Rá kell jönnöm, hogy az Imperiumon végzett munkám nem vált ki hiányt, egy percig sem. Nem ez hiányzik, haragom a hajóval kapcsolatban teljesen más irányú. - Ebben egyet értünk - bólintok. Törekednünk. - Az idő meg majd elmondja, hogy gyarlóságunk mennyire akadályoz meg ebben minket - mert azt sose tagadhatjuk, hogy az emberiség gyarló. Nem is kicsit. - Ebben is egyetértünk. Az ember mégis, mint mondtam gyarló, valahol kicsinyes és rendkívül önző. Önérzetességre hivatkozva lázadnak fel, ártatlan emberéleteket kockáztatnak, egy rendszer ellen, mely mindent megpróbál elkövetni, hogy nem csak életbe tartsák az emberiséget, de növeljék is azt - és lássuk be, hogy nyersanyagokban nagyon be vannak korlátozva, meg lehetőségekben is. Demokrácia és anarchia nem vezetne itt semmi jóra. Sok olyan is beleszólhatna az élet működésébe, ki lényegében semmit sem lát át ebből. - Valóban az volt. Az emberiség, legalább is itt a Dominiumon nem érezte magát még oly sebezhetőnek, embernek, mint akkor - emlékszem, haloványan az időszakra. Az Imperium akkor is leginkább távol volt, de ha nem, akkor sem mehetett mindenki haza. A karanténozás szigorú szabályokat vezetett be. Kérdése mégis megmosolyogtat. Halovány mosoly fut végig az arcomon egy szívdobbanásnyi ideig, és bólintok hozzá. - Ha jól tudom a virtuális valóság már a Földön is évszázadokkal ezelőtt is dívott. Ez egy jóval továbbfejlesztett változata. De lényegében igen, olyan mint egy játék, csak maga élheti át. Magának kell mozognia, még ha lényegében nem is - ráncolom össze a szemöldököm. A titánok vezetése nem egyszerű, de soha nem is volt lehetetlen.
Utolsó poszt ☽Vas. Ápr. 26, 2020 5:02 pm Következő oldal☽
I settled my grievance by crafting a mask
and I never looked back
Szélesen elmosolyodom, óóóó csak nem? Egy mosoly? Már megérte felkelnem! Persze nem tart sokáig de megjegyeztem! -Jó lenne... nehéz bevallanom, de rémesen hiányzik szabad levegőn legyek. - Vakarom az állam, de szerintem nem fogja furcsállni lévén én eddig egy bolygón éltem, nem egy űrhajón. De ha már így alakult nem vagyok rest tanulni, már ami kitelik tőlem, a javaslata pedig tőlem vált ki mosolyt és lelkes biccentést. -Köszönöm, mindenképpen keresek valamit. Jól jön ha lefoglalhatom magam. - Hogy miért az mindegy, de tényleg igaza van, jó ötlet és hasznos is. Átfogóbb képem lenne, az sosem hátrány. Így is sokszor nem tudom hova is kapjak, mit pótoljak és hogyan... -Igen, navigációs tiszt vagyok. - A kérdés meglep, igazából sosem gondolkodtam el mennyire is tetszik nekem, ehhez értek, ezt választottam anno mert ebben volt a jövő. - Nos... nem panaszkodom. Bár nem vagyok az a fajta ember aki szereti a felelősséget, de ezzel jár. Keserédes munka de azt hiszem tetszik. - Folyamatosan a feleségemre emlékeztet a munkám, a hiánya sokszor elviselhetetlen, hogy kérdeznék tőle, de már nem tudok. -Hát... a maguk generációja másképp szocializálódott, ez talán segít. - Én még régi motoros vagyok, bennem gondolom nincs sok bizodalom, ellenben a fiatalokéban! Hah... még a végén kiderül tényleg nyolcvan vagyok nem harminc... ah... -Igen, de rossz lehet a kancellária menedzsmentje, ha ezt sokan nem látják át... avagy túl összetett, hogy teljesen átlássuk. - Nem szidom a lázadókat, de a kancelláriát is megértem. Bizonyosan sokan úgy gondolják számukra ez így nem élet és annak tényleg nincs értelme hogy vállaljon és neveljen gyereket hogy az csak szenvedjen szülei miatt. Aztán meg ki tudja... én nem. Túl sok mindent kell pótolnom. -Hm. Nem bánom később ébredtem, elég betegséget láttam már...- Irist nap mint nap szenvedni látni tőle... valószínűleg nagyon megviselt volna, főleg mert Sarah akkor is elvesztettem volna. Szerencsés vagyok, hogy csak most ébredtem, azt hiszem. Pedig most sem viselem valami jól. Vidámabb téma viszont ez a titán szimuláció, hát abban lehet még jó is lennék! -Hah, abban jó vagyok, ilyesmit játszottam anno is! Fogadni is mernék magával hogy elsőre is egész jól elvezetném azt a masinériát! Mer fogadni, tizedes? - Teszem egyik kezem csípőre, míg vigyorgok. Okkal hencegek, nagyon jónak számítottam játékok terén, Sarah nem egyszer lecseszett hogy túl sok időt töltök a játékok előtt. Az ilyesmit nem felejti az ember, igaz... kissé megkoptam, de nem jelenti ne jönnék bele hamar. Meg mit nekem egy titán?!
Egy bólintással tudom csak nyugtázni a szavait. Elhiszem, neki megteszem, ha azt mondja, hogy hiányzik neki a szabad levegő. Ő nem ebbe született bele, számunkra, akik itt születtek a fordítottja hat furcsán. Elvitatni pedig egy pillanatig sem kívánom tőle ezt az érzést - jogom sem lenne ezt megtenni, amit azt illeti. - Az mindenképp - látom be magam is. - Olykor monotonná tud válni az itt lét és a világunknak sem érdeke, hogy idő előtt beleőrüljünk a bezártságba. Főként nem maguknak, kik tapasztalták is, hogy milyen a szabad levegőn töltött élet - ezért lehet, hogy az emberek többségének a munka és a család teszi ki a mindennapjait. Ha az utóbbi hiányzik, vagy nem adatik meg, bármilyen oknál fogva, akkor pedig az ember hajlamos a munkájába temetkezni. S minél több mindenhez ért, minél több mindenre szakosodik, annál több idejét tudja felemészteni. Noha a véleményem szerint ez is mind csak meglátás kérdése. Én egy pillanatig sem érzem úgy, hogy felemésztene. Ellenben. - Valóban a kelleténél több a felelősség vele - látom be ezt is, úgy tűnik, hogy sok mindenben vagyunk hasonló állásponton a férfival. - Remélem a jövőben is megtalálja benne a számításait - szemöldökeim enyhén vonom csak össze, magam sem értve, hogy miért hagyták el a szavak az ajkaimat. Nem igazán szokásom hasonló megjegyzéseket tenni, de ha már megtettem nem fogok visszakozni értük. Hagyom, hogy kettőnk között üljön el, vagy épp feleljen rá, ahogy számára kényelmesebb. Kettőnk közül nem én vagyok az, aki ért is valamennyit a szociális viselkedéshez. - Ha választanom kellene, akkor az utóbbira tenném le a magam voksát. Túl összetett, hogy egészében képes legyen mindenki látni. De ha engem kérdezne, akkor nem is kell látnunk. Az embereknek van munkája, van mit enniük, van kreditje, amit el tud költeni. A körülményekhez képest, bárkinek megadatik, hogy évente kétszer lelátogasson a Perdára. A magam részéről tartom azt, hogy nem sok okunk lehetne valójában panaszra - persze, ott van a szabadság hiánya, de kérdezem én: milyen szabadságra vágynak? Mit nem kapnak meg, amit ne tudna bárki elérni? Persze a kötelező házasság és a gyeremekvállalás nem túl humánus. De ezen túl? Ő is látott már elég beteget. A Föld sem volt jobb hely, senki se éljen ebbe az illúzióba. Ha az lenne, nem kellett volna eljönnünk onnan. De ez már lerágott história, foglalkozni vele kár is. - Elhiszem magának, hogy képes lenne rá. Fogadni erre mégis badarság lenne a részemről - ráncolom össze enyhén a szemöldököm, leginkább értetlenségem jeleként. - Nem ismerem a harci tudását, a hátterét, mozogni sem igazán láttam. Vakon fogadnék, így pedig az esélyeim minimálisak, a szerencsére bíznám magam - rázom meg a fejem. Nem is igazán értem a kérdését, ha taktikai szemszögből nézem - és sajnos ehhez túl racionális vagyok - akkor nagyon ostoba dolog lenne a részemről, hogy fogadjak vele erről. Ettől függetlenük, mivel nem hazug embernek ismertem meg, ezalatt a két találkozó alatt - legalább is nem mutatkoztak meg a jelei, elhiszem, ha úgy véli, hogy képes lenne elvezetni.
Utolsó poszt ☽Kedd Május 05, 2020 7:36 pm Következő oldal☽
I settled my grievance by crafting a mask
and I never looked back
-Tapasztaltuk, de nem lehetett kinn lenni bármikor és én végül is a gép előtt ültem egy csomót, szóval beleőrülni talán nem lehet, bár lehet lenne aki vitatja. - Vigyorodom el, mondjuk Jenkins... szerintem Ő határozottan vitatná, az esetemben legalább is. Ahogy azt is csodálom nem fokozott le, mikor kissé... nos... kiborultam. Bár szakmailag nem vétettem, de ez nem mindig feltétel. A felelősségtől megszabadultam volna általa, de problémát jelentett volna hogy olyan kódokat fejlesszek amikhez nem férnék hozzá. Hm. Na igen. -Én is, de szerencsére a matek már évszázadok óta ugyan olyan, tehát hiába a kiesett idő még mindig értek hozzá. - Nevetek, hogy milyen jól fogalmazott, pedig lehet nem is direkt volt. Ami a lázadás kontra kancellária ügyét illeti hallgatom csendesen, mert az Ő álláspontja számomra az egyik sarokkő eddig a hajón. A másik... hát talán Sam, bár Ő nem lázadó, de lázadóval még nem beszéltem avagy nem jöttem rá megtettem. -Aki nem volt szegény vagy nem élt ínséges körülményeket elképzelni sem tudja milyen az, emiatt van. Természetesnek veszik és hajlamosak csak azt látni, hogy valakinek jobb vagy több. Persze elég kegyetlen lenne mindenkit kilökni a vadonba egy hétre találja fel magát de... csúnya szóval sokat segítene a többség értékrendszerén, azt hiszem. - Nekem volt ilyen kiképzésem még anno, de persze a földön is más volt. No meg gyerekként is nehéz volt, ebben felnőni más, mint akár felnőttként megtapasztalni. De a semminél több lenne! -Hah de csak mert nyernék! - Kacagok fel, hogy a titán-szimulátor kapcsán aztán kibújik a fogadás alól. A nyeréssel persze csak heccelem, elképzelésem sincs valóban menne-e. -Ez a lényege tizedes! Én is vakon fogadok, eltelt hatvan év! Nem szokott csak úgy spontán dolgokba belemenni mi? - Vigyorgok rá, csóválom én is a fejem, de én másért. Nem mondom hogy hű de spontán férfi vagyok, de néha bőven belefér. Bár az is igaz nem vagyok katona, de kérdem én, kötelező minden katonának utálni a rögtönzést? Ugye hogy nem! Közben kiiszom a bögre tartalmát, be kell valljam, lehet ez csak kávé ízű koffeines valami, de akkor is jól esett. Lopva kinézek mellette az űrre is, mert ha egy valamiben biztos lehetek az az, hogy Gardel nagyon tudja mi kellett most nekem.
Máris érthetővé válik, hogy a maga részéről miért nem tartja olyan szörnyűnek a bezártságot. Már akkor is sokat ült a gép előtt. Igen, ahogy tanultuk a Föld utolsó évtizedei nem voltak épp kellemesek, nem véletlenül kellett elhagynia őseinknek. - Így máris érthetőbb, hogy miért tudott hamar akklimatizálódni – biccentek egy apróbbat, noha a vigyorát nem igazán tudnám hova tenni. – De higgye el, hogy van, aki nehezebben tudja ezt megtenni és igen, van akinek ez sajnálatos módon az elméjére hat károsan – ez ellen nem is igazán lehetne itt mit tenni. Az emberekre az agyára megy a bezártság, ha nem ebben nő fel. A mi generációnk más. Nekünk ez a megszokott, ez a norma. Számunkra az a furcsa, hogy egy élő környezetbe lemenjünk. A nap sütése, a szél susogása, az élővilág motoszkálása. Ez a két világ pedig igazán ritkán találkozik. - A matek igen, a fizika tud változni. Legalább is régi elméletek válnak valósággá – biccentem hol balra, hol jobbra a fejemet, apróbban. De valószínű, hogy a programozás alapjai nem igazán változtak. Legfeljebb, ha egy új nyelvet találtak ki hozzá, új rendszerrel. A fejlesztők amúgy is képesek néhány évente valami újjal előrukkolni, ami szerintük biztonságosabb. Vagy csak a régieket átállítják. Épp ezek miatt soha nem folytam bele jobban. Volt idő, amikor még érdekelt is volna, de rá kellett jönnöm, saját határaimra: ehhez túl egyszerű vagyok. - A hála nem erőssége az emberiségnek. Majd nézzen körbe, valójában senki sem nélkülöz, bárkiből lehet bármi, ha van hozzá elég tehetsége. Mégis vannak olyanok, akik azt hiszik, hogy ez így rossz. Nem egyszerű, de ha engem kérdezne a demokrácia elpusztított egy bolygót. A végtelenül mohó kapitalizmus, mely a demokráciának az egyik alapja épp oda vezetett, hogy el kellett hagynunk az egyetlen bolygót, melyet egykor ránk bíztak. És most ezt sírják vissza – az ember önpusztító. Mi az, ha nem az, amit ezzel az egésszel művelnek. Mindenkinek szabad akarat. Az igen, csak amikor megkapják az emberek, hirtelenjébe nem tudnak ezzel mit kezdeni. A nagy többség legalább is. Azonban van néhány élelmes eszű, aki képes az ilyeneket maga köré csoportosítani és szabadon manipulálni, mindaddig, amíg el nem éri, amit akar. Ókori történet már, amikor elmondták, hogy az oligarchia a legjobb államforma. Ez pedig most igazolódni látszik. - Ebben nem igazán vagyok biztos – ráncolom össze a szemöldököm. Nem igazán hiszem azt, hogy képes lenne nyerni, első próbára. Talán viccelne? Nem, nem hiszem. – A kezdők szerencséjében sosem hittem – teszem még hozzá, magam sem tudom, hogy miért magyarázkodok. Vagyis, hát van egy sejtésem. Egy több mint száznyolcvan centiméteres sejtésem. - Nem – felelem egyszerűen, hidegen. – Az életemet mindig is a racionalitás talaján éltem. Minden helyzetet megfelelően felmérek, és igen. Nem megyek bele vakon egy olyan dologba, amibe nem vagyok biztos. Katonaként badarság lenne, még csak egyszer is megtenni – ráncolom össze a homlokom lágyan. Mikor kinéz mellettem az űrbe, a visszakapott pda-m csippan egyet. Üzenet a fejlesztési részlegről. Módosították a beosztásomat. - Ha megbocsájt Hartley zászlós – biccentek az irányába. – Útnak kell indulnom. Az elkövetkezendő időszakom túlterhelt lesz, de ha még áll az ajánlata, abban az esetben a későbbiekben megkeresném. Ha valóban szeretné kipróbálni a titánokat – állok fel komótosan a helyemről, kezembe a bögrével. Kezem nyújtom a férfi számára és ha nincs más, amit még megosztana velem, akkor katonás, határozott léptekkel hagyom el a kilátót, anélkül, hogy akár egy pillanatra is visszafordulnék. Sok dolgom van. Túl sok dolgom és túl sok embert kell felkeresnem még, hogy mindennek a végére tudjak járni.
Utolsó poszt ☽Hétf. Jún. 22, 2020 12:05 pm Következő oldal☽
I settled my grievance by crafting a mask
and I never looked back
-Persze, nem való ez mindenkinek. - Értek egyet, mert egy szóval sem mondtam mindenki olyan "lazán" tudja venni mint én. Bár nekem se ez a fő bajom, ez már csak... hab a tortán. Már a bezártság. A matekra és a fizikára is bólogatok, azért az új programnyelvek sem annyira újak, hamar ki lehet tanulni ha nekiveselkedik az ember. Én épp ezt csinálom pár hete már ugye. Azzal sem tudok aztán vitatkozni hogy az emberek nem elég hálásak, könnyen látnak mindent pesszimistán. Én magam is ilyen voltam régen, még Sarah előtt. Sarah és Iris rengeteg mindenre rányitották a szemem, de pont emiatt tudok megértőb lenni azt hiszem mindenkivel, mert sok szerepben megfordultam már. -Igen, csak tudja nem mindenki egyenlő mértékben pusztította azt a bolygót, sőt, volt aki cseppet sem, de a következményeket kollektívan szenvedtük el. Én nekem is hiányzik a Föld, de szerintem belátja nem mindig van mindenre ráhatása az egyénnek, emiatt nehéz neheztelni, mert valamit hiányol ami önhibáján kívül veszett el. - Már ha érti mire akarok kilyukadni. Én magam is rémesen dühös voltam Jenkinsre, de idő kellett mire rájöttem Jenkins apjára meg nagyapjára haragszom, nem magára Jenkinsre. Meg az orvosokra, meg mindenki másra aki ezt hagyta megtörténni. És persze az én hibám is, mert kérdeztem jobban utána, Iris miatt sejthettem volna akár, ergo... az ember visszasír dolgokat és állapotokat, ez... ösztönös. A spontenaitás nála azonban nem, csak kerekedik ki a szemem a kis mini monológra ne legyek hülye, csak biztosra fogad. -Igeeeen, de ez csak szórakozás tizedes. Ezen nem múlik senki élete. - Próbálom kínosabb mosollyal éreztetni, azért a munkája és a szabadidejében hozott szórakozással kapcsolatos döntései nagyon nem egy mérlegre tartoznak. De nem erőltetem. Inkább nézelődöm kicsit, mert a látvány nem is kilóra mint inkább grammra megvesz. Persze szólítja a kötelesség, nekem is vissza kéne menni ami azt illeti. -Persze tizedes. Örömmel. Köszönöm a mait!- Kezet rázom vele és hagyom távozni. Én még nézelődöm pár percig, majd leadom a bögrét és megyek vissza dolgozni, van még mit tanulnom, sosem lesz vége, de... élvezem. Elfoglalom magam legalább.
A hajó egy apró kúp alakú kitüremkedésében helyezkedik el az egyik kilátó, mely az egyik holdra tekint. Alakja miatt a padlót leszámítva mindenhonnan üveg veszi körbe, még a legelején is. A körpanorámának hála nem szükséges nagyobbnak lennie a helynek, még így is egy tucat ember befogadására képes. Az ablakokkal szembe székek helyezkednek el a kényelmesebb nézelődés érdekében. Kedvelt társasági hely a polgárok körében: aki a szintre látogat, szinte mindig megáll itt megcsodálni a Perdát. 
