Philip Hartley

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

Kihíváskereső, talpraesett személyiségnek írtak le mindig is. Igaz, későn érő típus voltam, lévén a munkám imádtam, az űr mindig is vonzott, de csak 28 évesen találtam rá a szerelemre például. A hebehurgya agglegényből pár hónap alatt lettem tisztességes férj, emiatt az alkalmazkodó jelzőt is nem egyszer megkaptam már a sok negatív mellett. Harcias vagyok, sokszor temperamentumos, bár dolgozom rajta, hogy ne veszítsem el a fejem és ne keveredjek verekedésbe. Szociálisnak tartom magam, aki inkább extrovertált, mint csendesen magányos. Ha befelé fordulok valami bajom van, az is biztos, olyankor még a gitárom is előveszem, hogy játsszak pár számot. Az ivásra is hajlamos vagyok, de rendszerint bealszom tőle és másnap rémesen sokat hányok és hasogat a fejem. Emiatt némiképp moderálom magam, tehát önuralmam is van, legalább is valamennyi józan paraszti eszem, ne csináljam ki magam. Egy gyerekre még nem álltam készen, emiatt nem is született még, nem vagyok apának való azt hiszem. Egyszerű emberek fia vagyok, de valahogy mégsem vágyom rá, inkább kiélvezném még a dolgokat. Legalább is így voltam ezzel, de Sarah eléggé pedzegette az új világba ha megérkezünk legyen. Nah, ennyit arról vasakaratom lenne, elég volt a mosolyát elnéznem, hogy azt mondjam, legyen rögtön 2! Így lehet, hogy a karrierista hozzáállásom szép lassan Sarah mellett családcentrikussá vált, megtanultam főzni (már ha főzésnek lehet nevezni a pár elérhető hozzávaló fűszerezését és elkészítését), táncolni (az esküvő miatt muszáj volt, aztán úgy megtetszett, Sarah én magam invitáltam járjunk el).

Láttál már sivár kilátást? Néztél már úgy a tájra, hogy elment az életkedved? Na ezért lettem programozó, ott csak a gépeket kellett bámulnom nem a világot. A világ beszűkült a kódok halmazára és elveszhettem bennük. Nem igazán doppingolt semmi, lévén magamnak való voltam mindig is. Sok haverom volt, pár barátom is, mindig is szerettem beszélgetni másokkal. A főnökeim is kedveltek, emiatt vált lehetségessé, hogy a teljesen más részlegen dolgozóival is beszélgessek, eszmét cseréljünk és megállapítsák jók a kommunikációs képességeim, nagyon különböző emberekkel is akár. Akkor tettek tizedessé, valamint több közlegényt és kadétot kaptam magam mellé tanítási célból. Nem mondom hogy mindenki kedvelt, mert kissé hangulatember lévén volt hogy türelmesebb volt hogy türelmetlenebb voltam, de sosem volt olyan hogy ne segítettem volna, vagy ne mondtam volna meg kitől kérjen segítséget, ha engem és a magyarázataim nem látja át. A csoportommal aztán sikerült egy olyan képletet megalkotnunk, ami az űrben való navigálást sokkal hatékonyabban látott el, végül az egyik szondán teszteltük és sokkal pontosabban tudtuk navigálni mint eleddig. Persze tökéletes még így sem volt, de a feletteseim úgy döntöttek rajmesterré emelnek, majd nagyobb csapatot kapok. Ekkor ismertem meg a feleségem, Saraht. Eleinte ki nem állhattuk egymást, mert noha rangban felette voltam sokszor azon kaptam magam számon kér, hajt, intézkedik. Ráadásul okoskodó is tudott lenni, amitől a hideg ráz, a szabad programokra ami csapatépítésnek felelt meg pedig sosem jött el. Kivéve egyszer, nem is tudom már hogyan csapódtam mellé és kezdtünk el ténylegesen beszélgetni. Beteg volt a húga, de a tudomány még nem tartott azon a szinten, hogy meggyógyítsa. Annyira küzdeni akart érte, hogy hajtotta magát. Én meg… rádöbbentem sosem volt igazi célom, nem volt igazán senkim. Elhatároztam segítek Sarahnak, így ha nem is rögtön, de végül szép lassan megszerettük egymást. A kötelék ami kialakult pedig eltéphetetlenné vált. Ebben persze szükségünk volt némi külső segítségre is, a jó öreg Lewis mindig tudta épp hogyan békítsen ki minket vagy boronáljon közelebb egymáshoz. Annyira a szívén viselte a sorsunk, hogy szinte családtagok lettünk egymásnak, pedig volt saját családja, például Sam. Igaz vele kevesebbet beszélgettem, hiába vagyok csak olyan hét évvel idősebb, mindkettőnknek megvolt a maga élete, ám ha úgy alakult vele is sokat beszélgettem. Emlékszem, egyszer a fejemhez vágta én tipikus szerelmes bolond vagyok. Már nem emlékszem miért és hogy jött ez neki, de nem tagadtam. Inkább nevettem vele.
Boldog időszak volt ez nekem, nekünk. Saraht 28 évesen vettem el, majd a munkában is elválaszthatatlan párost alkottunk. Hála neki zászlós lettem, mert a navigációs rendszer alapjait és néhány főbb algoritmusát én magam írtam arra a hajcsár mód diktált tempóra, amit kaptam tőle. Eléggé fontos kódok lettek, rengeteg minden program épült rá már akkor is. Mikor sikeresen zárultak a hibernálási kísérletek és felajánlották, hogy engem és Saraht is látnak a hajón, akkor nem kellett sokat beszélnünk róla, egyetértettünk abban, hogy megyünk az új világba. Így alakult, hogy 2362 november 13.-án elfoglaltuk helyünket a hibernációs kamrákban. Azzal az utolsó emlékkel zártam földi életem, hogy megcsókolom a feleségem és ha felébredek mellettem lesz.
Korábban keltem mint eredetileg tervezett volt. Egy új szükséges programot akartak beépíteni a meglévő forráskódba, de egyszerűen nem találják mi a hiba. Mivel relatív sürgős lenne a fejlesztés, emiatt úgy döntöttek, hogy felébresztenek engem és Saraht is. Emlékszem hogy égett az egész testem, zsibbadtam és alig bírtam mozogni, pedig elég jó fizikummal mentem be a hűtőbe. Kába voltam, de első kérdésem az volt hogy hol a feleségem. Azt mondták utána néznek, de rögtön karanténba kell mennem, hogy megkezdjük a rehabilitációm. Oltások. Izomtorna. Felfogtam, de csak Sarah érdekelt. Pár nap múlva járult be hozzám egy nővér és nyögte ki végül, hogy Sarah ébresztésénél komplikációk léptek fel a szívével. Nem tudják még pontosan megállapítani mi okozhatta, csak a boncolás után. Elhánytam magam. Boncolás… Nem értem hogyan történhetett, de magyaráztak valamit arról, hogy néha az olvasztás folyamán a szervek nehezebben reagálnak, ritkán műtétek is kellenek, de az esetek igen magas százalékában, ahogy nálam is, a szív magától beindul és minden rendben zajlik. Szinte hisztérikusan vágtam a fejéhez, hogy engem nem én érdeklem meg a többi ember, csak és kizárólag a feleségem. A feleségem akartam, nem ezt ígérték! Hebegve-habogva mondta, hogy de Jenkins kancellár protokollja kimagasló és hogy ilyen nagyon ritkán történik. Szóval még mindig a Jenkinsek a kancellárok… Callum Jenkins, émelyítő ízt hagy a számban a neve. A halálcsók feltalálója… hogy lehet egy ilyen embert kedvelni?! Méregkeverő hazug kurafi! Mivel hibáztatnom kell valakit az elmém épségéért, Ő nyerte el a becses posztot. Az elmúlt hónapban persze hallottam más pletykákat is a többi kancelláról, még elég friss lehet talán a CsH vezetőjének feleséges ügye. Na, Ő sem lett a szívem csücske. Hova kerültem? Milyen korba ébredtem?! Találtunk egy holdat, van élet, van rendes növényzet és állatvilág, tiszta levegő! Erre háborúskodnak és a halálba küldenek hódítás címén. Valahol talán nem baj, hogy Sarah ezt nem éli meg. Mindig is háború ellenes volt. Sarah nagyapja még élt az utolsó világháború alatt, tehát az apjától hallott ezt-azt a földi pokolról.
Míg lábadozom már hozzám juttatták a feladatot. Csak az egy hét volt hogy átnézzem mit is akarnak programozni, eleve meg kell szoknom az új technológiákat, de legalább a saját kódrészleteim felismerem. Nem mondom, hogy hamar ki fogom javítani a hibát, de amíg dolgozom sem gyászolok. Aztán pár napja felvilágosítottak arról is, hogy roppant mód sajnálják, hogy özvegy lettem, de két éven belül új feleséget kell keresnem, majd kötelezően gyereket kell vállalnom. Köpni nyelni nem tudtam és nem azért mert szövődményes lett volna az ébredés. Reflexből rávágtam hogy nekem nem lesz új feleségem. Nekem van feleségem. Pszichológust rendeltek ki mellém, fantasztikus mondhatom. Úgy éreztem kell valami támpont. Testvérem nem volt, a szüleim nem kerültek be a programba, mint utóbb kiderült. Ez a rendszer számomra egy rémálom, de nem mondom senkinek. Szerencsére hamar rájöttem, hogy nem lenne okos dolog, itt nincs helye szabad gondolkodásnak, ez egy totális determinált rendszer, a kancellárokkal az élen. Mindet utálom, de persze Jenkinst a legjobban. Kárpótlást nem kapok, annyit sem hogy ott lehessek a temetésen, hiszen karanténban vagyok. Kértem temessék el az új világban a feleségem, de megtagadták, lévén más a protokoll. Annyira kivoltam hogy minden ismerősöm keresni kezdtem. Nem volt könnyű, sok szívességembe került, de végül közölték Samantha Lewis az Imperiumon szolgál, hamarosan dokkolni fognak a Dominiumon. Megteszik nekem, hogy értesítik a nőt, hogy felébresztettek, mire ideér talán már ki is mozdulhatok ebből a börtönből. Tudom át fognak helyezni a másik hajóra, azzal kapcsolatban is vannak ellenérzéseim, de nincs mit tenni. Próbálok nem belekeseredni a szép új világba…