4. gyűrűszint Az űrállomás egyik legnagyobb kilátója foglal itt helyet. Egy hatalmas tér, ahol az egyik fala plafontól padlóig üveg borítja, gyönyörű kilátással a bolygóra és a Perdára, de helyenként a merevítő fémbordák törik meg a látvány élvezetét. A hatalmas térben több kisebb asztal és hozzá tartozó szék található. Az egyik üvegtábla pedig információs központul szolgál. Megtalálható rajta a Perdai időjárás leírása, valamint a holdon mért hőmérséklet, páratartalom, időeltolódás miatti óraállás valamint egy-egy fontosabb hír itt is felröppen, ám a propaganda vetítéstől ezen a helyen eltekintenek. Többnyire. Előfordul, hogy ezt a kilátót kisebb-nagyobb eseményekre is kölcsönbe adják. A sarokban egy kisebb bár foglal helyet, ám ez csak a rendezvények esetén üzemel.
*Néhány feszültségmentes órát szerettem volna magamnak szerezni, de egy ideig csak tébláboltam a veszteglő Imperium folyosóin. A világmegváltó ötlet csak nem akart felbuggyanni a kusza, összecsomózódott gondolataim közül, ezért becéloztam Jack Poklát a Dominiumon, hogy megfelelő mennyiségű Búfelejtővel stimuláljam az ötlettáramat. A dokkból kijutva elcsíptem egy Szmötyit és némi korrigálást végeztem a programján, hogy a világért se akarjon takarítani míg rajta vagyok. Csipogva változtatott irányt és elindult velem a liftek felé. Mosolyogva integettem a velem szembejövőknek, bezsebeltem a hitetlenkedő, rosszalló és elismerő pillantásokat…utóbbiakat a mai napi out fit-ért. Be kellett valljam magamnak, hogy unatkozom. Bruce az izmait növelte, értelemszerűen nem tartottam vele az izzadtságszagú edzőterembe, Samnek dolga akadt valami szerkentyűvel és ha ott vagyok vele és egyfolytában beszélek, akkor csak hátráltatom a munkában. Malinor házaséletet élt, Denisov meg szervezte a közös projektet. Jenkinshez nem volt kedvem, kivételesen. Amikor számításba vettem az összes elérhető embert és rájöttem, hogy jelenleg senki nem ér rám, Malinornál elakadtam. Nem akartam rájuk hozni a frászt, de a nagyon várt ötlet feltört mint egy gejzír. A lifthez érve útjára bocsátottam Szmötyit és beléptem az éppen érkező felvonóba, és a harmadik szint helyett az ötödikre vitettem magam. A liftben rákattantam a pda-ra és a központi szerveren keresztül elküldtem egy üzenetet Sam régi földi barátjának, Philipnek. Kíváncsi voltam, hogy nála bejön-e a csel, amit Malinor kétszer is benyalt. Nem sokat tudtam Philipről, de míg odaérek a kilátóhoz és várakozom rá, lesz időm elolvasni az aktáját. Aztán jöhet az ismerkedés, ha már ide ette a fene…vagyis kiolvasztották és éppen Sam régi ismerőse. A lift megérkezett és hagytam magam kiköpni magából, sietősen tipegtem a kilátóhoz, hogy ott várjam be a pasit.*
Mi vagyok én, mindenes?! Ez volt az első gondolatom, mikor olvastam az üzenetet. Az egy dolog hogy mikor kiolvasztottak is tegnapra kellett volna már kitalálnom a kód melyik része lett úgy megírva hogy kompatibilitási hibát okozzon az újonnan megírttal, majd még az is hogy Noira kért segítséget a fegyvereihez, de én mondom, nincs más informatikus ezen az egész rohadt űrállomáson? Nem mintha komoly gondot okozna megnézni egy kijelzőt, bár ha hardware hiba sokat nem tudok vele kezdeni, maradjunk annyiban. Félre is tettem a Noirás projektet (mert az a kikapcsolódás, ugyebár a magamfajta munkába temetkező gyászolónak) erre mehetek fel a 5. gyűrűre. Legalább körbenézek erre is, mert hát... szokásommá vált csak az alap termeket felkeresni és semmi mást, így ha nem dolgozom, edzem, esetleg főzni próbálok. Szokom az új fűszereket, de nagyon vásárolgatni sem tudtam még belőlük. Ahogy belépek úgy tíz perc múlva a terembe nem igen vannak itt, de mivel nem gondolnám igazából találkozóm van így veszem elő a tabletem és felnézve konstatálom ennek szerény meglátásom szerint kutya baja. Vágok is egy wtf?! fejet, hogy mi a jó istent rángatnak ide, ha közben megoldják. Avagy ezt miért nem jelzik már? Van itt egy nő, lehet Ő csinálta meg, de azt sem értem minek hívnak ide több embert... de mint mondom, tréfában nem gondolkodom. -Üdv, észlelt valami hibát a kijelzőn? Mert szerintem jó, de... aztán ki tudja micsoda dolgokat kéne látnom rajta...- Húzom el a szám, mert így belegondolva... ez valami konferencia terem, lehet valami kancelláriát magasztaló vackot kellene sugároznia? Hogy "Ó ég áldja Jenkinst, amiért önfeláldozóan kinyírja öregjeink?" "Méltán szeretett McGroverünk ünnepeljük, ki megkímél minket attól, túl sok fiatal nőt kelljen elviselnünk a fedélzeten!" Hagyjuk már... Bár azért a kilátáson megakad a szemem, lehet annyira nem is baj hogy eljöttem ide, ez talán még jobb mint az étterem volt!
*A nagy várakozásban meguntam a Perdát nézegetni, amúgy is csak szakmai szemmel látom és nem a kifejezett, elalélos áhítatos, gyönyörködős fejet tudom vágni hozzá. Szóval összetoltam két széket, vagy legalábbis egymással szembe fordítottam és végigfeküdtem rajtuk. A pda-n nézegettem a kilátóhoz vezető folyosó kameraképeit, és vártam, hogy felfedezzem Philip Hartley-t, akit vártam. Ebben az órában nem nagy a forgalom, de akkor is kiszúrtam volna, ha történetesen nem nézem meg korábban a képét. Valahogy kirí a Dominium közegéből, akárcsak Malinor, mintha rájuk lenne írva, hogy a Földön születtek. Érdekes, hogy Sammel kapcsolatban nincsenek ilyen érzéseim, talán mert a barátnőm. Lazán heverészek a két széken, bár nem kényelmes, de úgy teszek mintha…Hartley megérkezik, kaján vigyor kerekedik a képemre, de nem mozdulok. Átváltok a kilátó kamerájára – hogy itt mindenhol kamera van bakker. Kíváncsi vagyok ki nézegeti ezeket nap mint nap – és onnan nézem Hartley-t amint képletesen fejvakarva próbálja kitalálni milyen hibát jelentettek neki. * ~Yes! Ő is benyalta! Isteni ez a trükk!~ *Ördögi vigyoromat nem rejtem el amikor hozzám szól, csak felemelem az egyik lábamat, megmutatom a cipőm tűsarkát.* -A jelenlegi perdai időjárást, hőmérsékletet, a Dominium levegőjének páratartalmát, jelenlegi átlag hőmérsékletet, térképet az űrállomásról, a földi időszámítás szerinti év, hónap, nap, óra és perc időpontot és, hogy legutóbb milyen sikereket értek el a Perdán dolgozó botanikusok, ám abból a gyümölcsből még egy eltévedt magot sem fog találni az étkezőben. Szóval…*Tájékoztatásom után felülök, így már csak egy széket foglalok, a másikat megpaskolom a kezemmel.* -Philip Hartley navigációs tiszt és programozók atyja…tényleg lehetne a papájuk a korát tekintve, csüccs le ide mellém, dumcsizzunk. A kijelző tökéletesen működik. Én csaltam ide. *Felmutatom a pda-t, majd a szék támlájára támaszkodom, mivel féloldalasan ülök rajta, alkarjaimat kényelmesen ráfektethetem. Az elégedett vigyor továbbra is százkarátos. *
Ez a világ nem az én világom, de lehet megint csak rossz napom van mint az elmúlt hetekben úgy... mindennap. Mikor próbálnék tudakozódni a nőtől, hogy észlelt-e hibát avagy azt látjuk amit kell-e félredöntött fejjel nézem előbb a magassarkút és a vele tett valahogy roppantul nem ebbe a közegbe illő mozdulatát, aztán meg elképedve hallgathatom hogy mit sorol fel. Ez a nő vagy nem komplett vagy halálra unta magát már kétszer hogy ennyire vágja mi fut nap mint nap azokon a rohadt kijelzőkön. Szegény pára... Aztán végképp összezavar, hogy tudja ki vagyok és hellyel is kínál. Remélem nem valamelyik kancellár titkárnője és közli mindjárt szkafander nélküli űrsétára lettem ítélve. Aztán felhorkanok, szóval szórakozott velem! Kérdés meghackelte a rendszert vagy behajtott egy szívességet, de mellékes is, leülök akkor már ha iderángatott. -Jól lettem konzerválva, mintha új lennék meglássa, nem vagyok én olyan vén! - Fonom keresztbe a kezeim a mellkasom előtt némi szájelhúzással, hogy ha-ha, de elmosolyodom. Még hogy a programozók atyja. Benne voltam az alap programozói csapatok egyikében, de nem én írtam az összes kódot logikusan, sőt. Bár az még mindig szomorúsággal tölt el, hogy lehet abból a csapatból is csak én maradtam. -Szóval ez a módi errefele? Szegény, ártatlan munkásokat felráncigálni a király kilátással rendelkező terembe egy csevejre? Ha azt hiszi megvett a panorámával akkor nagyon jól hiszi... -Nézek megint kifele, mert basszus, ide fel fogok járkálni, hogy nem bámul egyfolytában kifele? Bár... ha megszokja az ember gondolom semmi izgalmas nem marad belőle. Remélem legalább ennyi megmarad nekem, be fogok kattanni. -Na és mi az apropó? Ha tudom randi valami szexibbet veszek fel, az egyenruha manapság kétlem annak számít. - Nézek rá kérdőn, hogy ismernem kéne talán? Nem dereng az arca, pedig nem pocsék az arcmemóriám, de érezhetően nem tudom hova tenni Őt bármennyire is kínos.
*Mindig szórakoztat az a néhány röpke pillanat amikor a becsapott személye meglepődik, és felvonultatja az összes ilyen irányú érzelmét. Szó se róla, Hartley is jól csinálja, még horkant is egyet, aminek hallatán megrándul a szám csücske, de Malinort nem übereli. Sebaj, segítek neki gyakorolni.* -Hiszi a piszi! *Tudom én hány éves, hozzám képest…na jó, annyira nem öreg, de látom a mosolyán, hogy értékeli az új nevét. Kap tőlem is egy százkarátost.* -Tudtam, hogy értékelni fogja. Én oda vagyok érte, nem mellesleg szakmai ártalom. Vagyis nem ártalom, mert imádom amit csinálok és amihez értek, de valamelyik őrült ezt a kifejezést találta ki. Lehet, hogy régen ártalom volt dolgozni, arról nem tudhatok. *Pillantok egy picit el róla a Perdára, majd vissza. Mondhatnám, hogy sosem fogom megszokni a látványát, de ez nem igaz. Ismerem már majd` minden négyzetcentijét, és amit nem, azt meg majd megismerem nem sokára. Csak az a sok hülye állat akadályoz. A megjegyzésére végignézek rajta, nem mintha az egyenruhán sok látnivaló lenne, inkább csak felmérem mit szól ahhoz, hogy végignyalom a tekintetemmel. A mustra után szélesebben mosolygok.* -Ez is elég szexi, bukok az egyenruhára. *Fogalma sincs arról ki vagyok, szóval ő nem annyira kíváncsi mint én, hogy az összes ember aktáját, akiről már hallott egyszer végigpörgesse. Vagy eszébe sem jutott, vagy nem tudja feltörni a rendszert. Ez utóbbit mondjuk kétlem és le is fogom tesztelni. Könnyedén, de láthatóan játékból meghajtom a fejem felé, ha már leereszkedett mellém a másik székre és majdnem egy vonalba kerültek a szemeink.* -Meg akartam ismerni a barátnőm barátját. Raven vagyok. *S a nagy bejelentés után megugráltatom a szemöldökeimet, hogy: Ugyehogyugye? Na, naaaa? *
-Hóha, mi ez, felhívás keringőre?- Meredek rá, de elnevetem, mégis hogy képzelte, miképp bizonyítsam bírom az iramot? Nézzenek oda, talán van remény, hogy nem mindenki ment át A.I. -ba. -Dolgozni mindig ártalom, itt valami agymosás van? - Nevetek tovább míg csóválom a fejem, de a válaszából ítélve az informatikai részlegen lesz Ő is, neki akkor nem tudom elsütni a "számok, vonalak és egyebek alkotják a munkám" poént, amit Malinor talált ki nekem. De ettől még mindig nem lettem közelebb a megfejtéshez hogy ki Ő és miért hívott ide, ugyebár. A randi felvetése miatt látom végigmér, érdeklődve mosolygok, hogy tuti szívat, biztos van neki is férje, itt mindenkinek van aki nem most ébredt. Hamis nőszemély, én mondom! A válaszára meg elröhögöm magam, ez kész. -Maga is a Földön született vagy csak fura a fétise! - Mondom válaszul, mert a kettő között bújik meg a válasz ebben teljesen biztos vagyok. Már amennyiben nem hülyéskedett, az mindig benne van a pakliban. Na de ha már le is ültem és ennyire kérdőn nézek rá csak megszán és bemutatkozik. Igaz egy pillanatig kotornom kell az agyamban honnan ismerős (mert az elmúlt időszakban kismillió nevet kellett megjegyeznem) de hamar beugrik! -Óóóó Raven! Így már minden világos, Sam mondta az öreg Philt lehet szívatni mi? Az a bestia! Nagyon örülök Neked, Phil vagyok, de ezt már úgy is tudod, ugyebár. - Legyintek, de ha elfogadja adom a kezem, hogy rendesen be tudjak mutatkozni, immár fesztelen mosollyal az arcomon. -Szóval nálad ez amolyan tűzkeresztség? Mit csinálsz ha nem jövök, mert "véletlen" nem veszem észre a felszólítást, nah?- Nem vagyok munkakerülő, de lehetnék! Megnézném a fejét mikor már unásig ott szobrozik és vár megjöjjön a kiszemeltje, de amaz meg hátulról kiröhögi! Na de ne féljen, jön még kutyára kamion, meg lesz ennek a böjtje ám!
*Agyalnom kell picit a keringőre, de csak beugrik, szerencsére a mondás is, bár még sosem keringőztem. A hangom színét elmélyítem egy kicsit, hogy izgalmasabb legyen a mondanivalóm, nem mintha nyomulnék rá. Sosem teszem, legalábbis míg meg nem látom az álompasit.* -A szemeimnek jobban szeretek hinni. *S ki is kerekítem az emlegetett érzékszervemet, nehogy eltévessze mit kell nézni. Ő sem hisz nekem amikor a munkám imádatáról beszélek, ez valami régi földi szokás lehet, vagy beidegződés. Ami munka az kötelező, ami kötelező, az utálatos. Én azonban megoldottam a problémát, úgy osztom be az időmet ahogy akarom, a jelentéseimet akkor írom meg amikor akarom, ha meg szóvá teszik, hogy már tegnapra kellett volna, megmondom, hogy tegnap el is küldtem. Aztán csak pislognak, hogy „Jééé, tényleg!” Pedig nem. Csak elmosolyodom, hátha ezt is agymosásnak veszi. A továbbiakban pont annyit téved velem kapcsolatban, mint amennyit beszél.* -Itt születtem a Dominiumon és nincsenek fétiseim. Aki egyenruhában van általában sok izommal rendelkezik, a sok izom pedig beindítja a libidómat. *Egyébként is szabad szájú vagyok és még egy kancellár sem tarthat vissza ettől, de most kifejezetten tesztelni vágyom a pasit. Kíváncsi vagyok milyen barátja van Samnek és mennyi hasonlóságot fedezek fel Hartley és Malinor között. A bemutatkozásom után sajnálattal ki kell ábrándítsam a Samről alkotott elképzeléseiről és emlékeiről. Ezt is a legnagyobb körültekintéssel és nagy gonddal teszem, mert Sam a barátnőm, de ez nem jár azzal együtt, hogy remek legyen a humora.* -Óóóóó, Raven! Igen! Sam nem mondta, hogy öreg Philt lehet szívatni, magamtól vagyok ilyen kreatív. Sam ezen a téren…kissé le van maradva. Persze attól még egy igazi bestia. Én is örülök Phil, és igen, mindent tudok rólad. *Százkarátos vigyoromat eresztem meg felé, na meg a kezemet is ha már ilyen szépen kéri. Nem olyan kecsesen helyezem a kezem az övébe, mint Jenkinsébe, de most nem is vagyok úrinő. * -Van „B” tervem. Nem tűzkeresztség, csak szórakozás. Mindenki benyalja. *És még mindig fogom a kezét, hacsak nem húzta el nagy erőszakkal, de a pici szorítással jelzem, hogy nem akarom. Csak amikor én akarom. Nézek a szemeibe mélyen és várok. Kíváncsi vagyok mit szól ehhez, elhúzza-e a kezét, zavarba jön, nem akar megbántani és nem szól, akkor bizony így ülünk kéz a kézben még vagy egy óráig. Mintha elfelejtettem volna, hogy fogom a kezét.* -Úgy olvastam, hogy értesz a programozáshoz, kódoláshoz, régi és új nem számít. Meg tudod kerülni a retinaszkennert is? *Úgy kérdezem mintha az időjárásról érdeklődnék, bájos mosollyal és némi megjátszott memóriazavarral…már ami a kezét illeti.*
Ez a csaj nagyon kész, de én mondom felüdülés a sok "zombi" közt. Ahogy mereszti rám a szemét, de ha már ennyire furákat mond érdekelne zavarba lehet-e hozni? Állom a pillantását és úgy beszélek. -Azoknak a szép kékeknek, mint az égbolt?- Amúgy viccen kívül olyan világos a szeme, erről meg eszembe jut mennyire hiányzik a szabad ég, a szél, a nap, a föld... na mindegy, de az biztos ezer éve nem próbáltam flörtölni, szóval lehet csúnyán felsülök vele, kiváltképp ki tudja ma már mi a divat? Lehet csak hülyének néz és zavarba sem hozom, pedig Ő egész jól csinálja velem szemben. Főleg mert olyan furán egyenes választ kapok, hogy némi zavart "aha" érzés ül ki az arcomra. -Azért én megvétóznám a sok izmot, szerintem nem minden szerelő avagy informatikus izmos, hiába lehet egyenruhája. De majd akkor gyúrok még egy kicsit, hogy jobban feszüljön a textil! - Nem, biztos nem ezért fogok, de azt hiszem annyira nem ilyen válaszra számítottam, hogy nem tudok vele mit kezdeni. Az elmúlt időszakban mindenki annyira visszafogott volt, hogy azt hittem kiveszett a szemben ülő féle habitus. Persze mikor kiderül nem valami "idegen zaklat" hanem Sam barátnője kevésbé érzem magam furán. -Ha mindent tudsz miért nem futsz? Unod az életed? - Nevetek, remélem nem tud mindent, kétlem hogy varázslatos személyiségnek tartaná hogy balhés vagyok, néha önfejű (na jó, sokszor), hogy kötözködöm és amúgy is, igazából jelenleg eléggé elveszett is. Sam mesélt már Ravenről, de mivel alig tudtunk beszélni nagyjából ki is merült abban, hogy nagyon szeret vele lenni és hogy laza csaj. Utóbbit nincs ember aki tagadná, úgy gondolom. Szemet forgatok, szóval van B terv és amúgy is folyton ezt csinálja, na szép! A kezem nem veszem el, bár meglep, hogy még fogja. Főleg ahogy felnézek rá és néz rám leszek értetlen, hogy ez most... a "nem vagy egyedül és nem lesz baj" akar lenni? Apró félmosolyom valamiféle fura hálát tükröz és másik kezem is ráteszem az övére. -Örülök Neked. - Leginkább Sam miatt, de azért is mert visszaadja a hitem, nem mindenki gyógyszerezett és talán magam sem állok be a sorba bólogatva. A kezét meg elveszi mikor akarja, leengedtem a térdére, tudom, hogy nem csak cukkol, azaz... gondolom nem, ha Sam mesélt rólam, akkor Sarahról is tud, így kétlem bármi furcsa lenne abban amit csinál, sőt. Be kell valljam jól esik, főleg mert most kevésbé érzem furának magam. Az ufó érzet bennem van bármerre megyek, pedig nem vagyok perdai, csak földi. Aztán meg olyat kérdez hogy összeszalad a szemöldököm, elhúzom a szám. Most keltem, de már bajba akar keverni na szép! Mondjuk... mit számít? Sam miatt úgy hiszem még úgy is kicsinálom magam, hacsak meg nem oldom nélküle is. -Ha átnyálaztam hogy épül fel esetleg menne. De az illegális és csak vész esetén lehetne megcsinálni, mások segítése végett, nem de? - Nézek rá somolyogva, hogy vajon miben töri a fejét? Persze csak játszom a szavakkal, mert ki tudja hallja e ezt bárki is, gondolom kiérzi, hogyha odateszem magam megoldom, de miért is kéne megoldanom?
*A bókra elmosolyodom, igen ez az akart lenni annak ellenére, hogy csak úgy félvállról dobta nekem, de elkapható volt. Bájos, talán kijött a gyakorlatból, vagy a sok szar kavarta meg az agyát, amivel ébredéskor szembesülnie kellett, de értékelem. Első pillantásra is jó fejnek tűnik, ebben hasonlít Malinorra, és tutira a földi létnek van hozzá köze. Nem mosott az agya. Persze az itt születettek között is van normális…elvétve, ezért kell megbecsülni őket. A zavartság az arcán ismerős, általában ilyen arcokkal kerülök szembe az első beszélgetéskor, amikor bemutatom a hétköznapi énemet. Viszont van humora, nem kevés és ettől a felismeréstől jó kedvem kerekedik.* -Elsősorban a katonákra gondoltam egyenruha címén, de oké, a te esetedben beveszem az infósokat is a bandába. *Bökök a levegőbe felé, szélesen mosolyogva, és eldöntöm már most, hogy bírni fogom a pasit. Nem csodálom, hogy Sam oda van érte…mármint barátért, és tutira nem csak azért, mert földi és jó vele emlékezni a régi otthonra, a régmúlt dolgokra, amit mással nem tud. Azért is oda van érte, mert a pasi normális. Amint túltette magát az ébredése körüli gyomorszájon vágáson és picit beleszokott a Dominium napi rutinjába, magára fog találni és felpezsdíti ennek a minden nap baszkival ébredő világnak az életét. Persze ha képes sokáig életben maradni. * -Hát pajtikám! Pont azért maradok, hogy ne unjam. *A szemforgatásra már nem tudok jobban vigyorogni, ennek fogalmát már kimerítettem cirka egy perccel ezelőtt, de némi szemvillantgatással próbálom tudomására hozni, hogy: „Igen, jól hallotta, van B terv, de ő már az A-val jóllakatott. „ A második teszt a kézfogásban nyilvánul meg, és a merőn nézésben, de érezhetően félremegy, mert valami olyasmit látok meg a szemeiben, amire én nem számítottam és a hangja is megváltozik kicsit, mikor közli, hogy örül nekem. Ezt egyelőre nem tudom hova tenni, de pont ezért nem húzom el a kezem a kezéből, meg persze mert a másikkal is fogja, mert meg akarom tudni hova lyukadunk ki a végén. Zavarba nem hoztam, inkább valamiféle számomra furcsa nyugalom szállja meg. Szóval ülünk egymással szemben, kéz a kézben, vigyorgunk mint aki két napja Sárkányvért iszik, és tök jól elvagyunk. De ha már infós a srác és Sam barátja, és valószínűleg nincs oda a jelenlegi rendszerért, rákérdezek az engem érdeklő dolgokra….a későbbiekre való tekintettel. Óvatos, igenlő választ kapok, ami nekem most pont elég. * -Hurrrá! *Szabadjára engedem a lelkesedésemet, de aztán visszavedlek komolyba.* -Hát persze, mások segítsége végett, hogyne. Nem is gondoltam másra. A jövő biztonsága érdekében, átnyálaznád hogyan épül fel? *Ha ez sikerülne, és tudna nekem segíteni, nem kell kiszednem Jenkins szemét, hogy bejussak oda, ahova ő, és ahova én most még nem tudok. Elég volt egyszer egy halott füle mögött turkálni azért a fordító chipért, még a másnapi kajámat is kiadtam magamból. Megvárom míg válaszol, de további kérdésre már nem hagyok időt. Ilyenkor kell apró témaváltással megzavarni a másikat, hogy a kérdéseit elfelejtse és csak az igenlő válasz maradjon meg a fejében. Végül is nem kértem tőle sokat, sem illegálist, csak azt, hogy nézze át a rendszert. A többit majd máskor. A kezem a kezében marad, megvárom míg rákérdez mi a szöszért vigyázunk ennyire egymásra.* -Szóval, eltekintve attól, hogy itt van neked Sam, mint ismerős barát, hogy érzed magad a Dominium világában? Csak azért kérdezem, mert ha lelki támaszra van szükséged, én itt vagyok. Szívesen feldobom a napodat amikor besokallsz. Itt nem nehéz. *A mások megsegítésének komolysága után, megint fülig húzom a számat, de már az újabb témaváltáson merengek. *
Hát... legalább nem leszek kiröhögve, oké Phil, nem vagy annyira nyomorult, mint elsőre látszott! Bár azon elgondolkodom, hogy vajon tudja-e milyen volt az égbolt odahaza és hogy a Perdán pl milyenre színezi a légkört a mindenféle gáz vagy mitől kapja a színét az ég... lehet nem is attól? Áh, na ezzel sem fogok villogni, maradok a számaimnál, vonalaimnál meg az egyebeimnél. -Hát ne is hagyj ki minket, ma már nélkülünk a katonaság is meg van lőve, hmm! Az intelligencia amúgy is szexibb, valld be!- Kacsintok rá, de rázom a fejem nevetve, hogy ez kész. Főleg mert aztán kiderül azért nem menekül hiába tud rólam "mindent" mert amúgy unatkozna. No lám! Nevetek is. -Na jól van, igyekszem majd nem csalódást okozni és elég polgárpukkasztó lenni, oké? - Már ha tényleg be nem drogoznak, tartok attól a dilidokim még a végén felír nekem valamit, aztán Jenkins bácsi belenyúl és volt Phil nincs Phil. A modern zombi receptje hah... elég csak körbenéznem. Na nem Ravenre, húúú, Ő nagyon "földi" ha szabad ilyet mondanom, egyértelmű Sam miért barátkozik vele. És hát be kell lássam én is örülök, Sam miatt főleg, mert jó a tudat ha velem lesz valami (magamat ismerve nem kizárt) akkor is itt lesz neki ez a normális csajszi. Meg hát én is egyre jobban örülök neki a magam részéről is. Akkor is ha itt szorongatja a kezem és nem értem miért. Ki tudja manapság hogy dívik vigasztalni vagy... biztatni vagy... fogalmam sincs mit csinál igazából. Ennek ellenére megnyugtat, kevesen tudják mennyire hektikus az érzelmi világom, főleg mert vagy dühöngeni vagy nevetni látnak. Lehet meg fogok kattanni, ahm... nem gond, tuti gyorsan kinyír a rendszer, spórolni kell a hellyel és a kajával. Szép új világ. Minden esetre míg ez nem történik meg addig feltörhetek neki retinaszkennereket is, értetlenkedő mosolyom elárulja nem értem a "hurrát" de nem is zavar. -Mindenképp. Le merném fogadni beszorultál már valahova miatta és szorongsz, de én segítek, többé nem lesz ilyen baleseted. - Mondom komolykodva de a tekintetem elárulja, hogy ejj rosszban sántikálsz, érdekelne miben, de bizonyosan elmondod ha "magunk" leszünk. Ha tudnám Jenkins szeme a tét egyből rávágtam volna feltörhetetlen és saaaaajnos csak a szemeltávolítás a megoldás. Sajnos. Abba végül is nem pusztul bele, Samnek is megtartanám az ígéretem. Ám tudatlanságom folytán elúszik a remek lehetőség, hah... Abban viszont téved hogy elfelejtenék kérdezni majd, annyi hogy most nem is akartam, de még arra sem miért szorongatjuk egymást kezét. az igazat megvallva, nekem marha kényelmes, otthonos, így fel sem merül bennem elvegyem avagy szóvá tegyem. Inkább figyelek arra mibe kezd bele újult lelkesedéssel. -Erre a dilidokim utasítása végett annyit szeretnék mondani, hogy "csak idő kell és tökéletesen beilleszkedem majd, a dühkezelésemmel is jól haladok és nem, Jenkinks kancellár nem felületes, nincs okom kétségbe vonnom az orvosi leleteket és a boncolást." Tehát prímán, köszönöm a kérdésed, de bármikor feldobhatod a napom, eléggé összefolynak ugyanis, még csak nappal meg este sincs. Soha. - Nyomatékosítom, hogy Jézusom de megszokhatatlan. Gondolom ha lemennek a Perdára pár napra nekik meg az okoz kattantságot, pedig az ad egy keretet a napnak, legalább. -Te tuti itt születettél? Ezt vedd bóknak, nagyon kevés nem "földivel" tudtam beszélgetni, általában azt sem értik mit beszélek.... - Noirának nem egy dolgot magyaráznom kell. Nem teher, vele nem, mert érdeklődő és cserébe Ő sem néz furán ha nem értek valamit, de úgy a többséggel már nehézkesebb a kommunikáció a szófordulataim miatt, hogy olyan dolgokat említek amik már nincsenek és az embereket a múlt nem is igen érdekli lévén az örökre elveszett, kár energiát feccölni bele. Logikus, csak nem tudok vele mit kezdeni.
*Egészen más Hartley-val csipkelődni mint Jenkinsszel – nem véletlenül – de ez is csak az. Finom és tapogatózó, de az. Vigyorgásra ösztönző.* -Tényleg? Akkor én nagyon szexi lehetek. *Csak úgy ültömben mozdítom a fejem jobbra-balra, mint aki modellt áll, hogy a legjobban sikerüljön a fotó róla. Jelen esetben, hogy minden oldalamról képet alkothasson magában és nevessen egy jót a megjátszott beképzeltségemen. * -Helyes, zárkózz csak fel. *Lesz partnerem a polgárpukkasztásban. Meg másban is, nagyon remélem, de nem akarok mindent egyszerre ráborítani. Csak szép lassan adagolva, amíg nem szokja a stílusom. A retinaszkenner megkerülésének kérdése nem igazán illik bele a képbe, de sabaj. A lényeg, hogy áment mond rá, bár kissé óvatos és meghagyom abban a hitben, hogy az emberiség jóléte függ tőle. Mondjuk közvetve igen, de amíg eljutunk odáig, hogy az emberiség jól legyen, mert nem ül felettük pár hatalommániás kancellár, elég sok ajtót kell kinyitni, köztük olyan zártakat, melyek mögött súlyos titkok lapulnak. Jenkinsnek több is van ilyen, kezdve a magánlakosztályában lévőről, mely igencsak felkeltette az érdeklődésemet. Aztán ott van még a nagyon titkos, „csak mendemondákban létező” 7-es labor, amiről már csak azért is tudom, hogy létezik, mert nagyon el akarják titkolni. Aztán nem beszélve a többi kancellár ilyen-olyan titkos ügyletéről. Kérem szépen, itt olyan titkolózás folyik, hogy még magukat is figyelik. Hartley vagy rendelkezik olyan képességgel, hogy véletlenül mindig belecsap a lényegbe, vagy ez a mostani kivétel, vagy Sam mesélt arról, hogyan kerültem „barátságba” Jenkinsszel. Felnevetek és hitetlenkedve ingatom a fejem, emrt tényleg telibe talált. * -Cccc, eltaláltad. Beszorultam az egyik liftbe és nem volt kellemes a társaság. *Ez nem igaz, mármint a társaság kellemetlensége, vagyis így, ebben a formában nem igaz. Jenkins egy jelenség. Ha nem lenne kancellár, még őszintén barátkoznék is vele, mert remek humora van, szórakoztató, már amikor nem akar megölni valakit. Ez a tulajdonsága azonban rendre felszínre kerül. A liftben viszont egészen normális volt, amíg nem lőtt rám…mellém. Másrészt a beszorulás maximálisan eredményes volt, sok mindent megtudtam róla és tőle. Utóbbi a VIP kód volt, amit sikerült lehívnom a falipanel memóriájából. Az ujjlenyomatai is megvannak, már csak a szeme kell. De az elég véres megszerzési mód, ha van más, akkor inkább arra voksolok. Ezt megbeszélve és további kéznyomorgatás közben megérdeklődöm hogy érzi magát. Ártatlan kérdés és igazából semmi célom vele, csak témát akartam váltani, mégis azt kell gondoljam Hartley-ról, hogy tényleg veleszületett képessége minduntalan beletapicskolni a mocsárba. Eltátom a számat, ujjaim megszorulnak a kezén és mindent elfelejtek abból, amit fel akartam neki hozni ezzel kapcsolatban. Jelen helyzetben rá kell cáfoljak a kimondott gondolataira, miszerint velem lehet beszélgetni, mert normális vagyok, akárcsak az összes többi földi. Nem értem miről beszél. Felemelem a másik kezem mutatóujját és időt kérek vele, majd mintha egy kereket hajtanék, a levegőben forgatom.* -Óhohóóó! Szaladjunk csak vissza odáig, amikor azt mondtad Jenkins kancellár. Tekintsünk el attól, hogy dilidokihoz jársz és hazudnod kell neki, hogy jól vagy amikor nem és attól is, hogy nem rá van szükséged hanem egy barátra, de ezt majd később megtárgyaljuk, meg a kézfogást is, ami egyébként rohadt kellemes és érdekes, meg VÁÁÁÓÓÓÓ mi a szösz érzés, de most jobban érdekel, hogy mi a fészkes fenével mászott az életedbe Jenkins amitől kibuktál mint reggeli a sok ivástól? És kösz a bókot, tutira itt születtem, csak sokat olvasok az archívumban és azért tudom mikor miről beszélsz, nem mellesleg Malinor is földi és tök jóban vagyunk, tudod ő a fenékőröm, de ez most mellékes. Jenkinsnél tartottunk. *Mindezt egy szuszra sikerül elmondanom, aztán csak nézek Hartley-ra tócsányira kerekedett szemekkel, kíváncsian. Újabb adalék a Jenkins aktába. Bingó! *
-Jaj, hát így nem fogom elismerni, előbb kihívlak egy sakkpartira és csak utána, nem eszik olyan forrón a kását!- Nevetek, bár nem tagadnám csinos és azt sem okosnak is gondolom, legalább is eddigi megszólalásai alapján nincs okom feltételezni az ellenkezőjét, főleg a módszer miatt amivel idecsalt. De tetszik hogy ilyen laza, kimondottan szimpatikussá teszi, ez tény. Vigyorgok arra is, hogy fel kell zárkózzam a megbotránkoztatásban, hm, hát jó, meg lesz az szépen lassan! Addig is látom már adna Ő is házi feladatot nekem, úgy fest buzgó kiscserkész fejem lehet, mert komolyan, mindenki megtalál valamivel. Bár az is igaz hogy nem bánom, addig sem agyalok az élet értelmetlenségén és hasonló filozofikus hülyeségeken. Azt viszont csak úgy mondtam, hogy beragadt valahova, pont emiatt lepődöm meg kicsit és zavarodom össze hogy tényleg ilyesmi miatt kérné ezt tőlem? Áh, hülye vagyok, ilyen miatt nem kéri senki a másiktól törje már fel a rendszert... ez az alvás meg a jég nem tett jót nekem, ez is Jenkins hibája, mint minden, ugye. Ezt a hogy vagy kérdésre ki is merítem, mert ha azt mondom jól hazudok. Ha azt mondom szarul egyértelmű és vagy annyiban marad fura hallgatással vagy rákérdez és kilyukadok megint ugyan ide. Szóval akkor már elébe is mehetek a dolgoknak, nem? Bár az arcát elnézve, hm... lehet nem rajta kellett volna tesztelnem a botránkoztatás dolgot, hoppá. Ahogy kimondja Jenkins fintorba vágódik az arcom és csoda nem köpök ki. De még a nyálam sem pazarlom rá, nem én! De tény baromira összezavar 1: nem néz hülyének a dilidoki miatt, hanem megért. Ez wáó. 2: Mi az hogy egy hosszú kézfogásra azt mondja mi a szösz érzés?! Én már itt elakadnék rámeredve értetlen, ha nem fintorognék megint Jenkins miatt. Ez a név olyan érzést kelt bennem, mintha valami záptojás szaga csapna egy, gyomorforgató és bosszantó is. No meg úgy szimplán undorító. -Malinor nem is olyan tuskó, tudom, neki jót tett a hibernálás... de a fenékőrt IS ki kell fejtened... - Mert Raven nem Lara ez azért még nekem is megy. De sóhajtok, mert valószínűsítem azt fogom visszakapni amit Samtől, hogy igazságtalan vagyok. Meglehet, de Jenkins akkor is egy rohadt szemétláda, ha velem nem is csinált semmit, a fenébe is! -Inkább a Jenkinsekre haragszom, de Őt is utálom. Ahmm... - Nézek félre, ez jó gyakorlás lesz tudom, össze kell szednem magam és tényként beszélni arról ami megtörtént. Ami visszafordíthatatlan. Attól hogy nem beszélek Sarahról nem hozom vissza, ebben igaza van a dokinak csak... olyankor mindig feltépkedem a sebem és úgy érzem sosem heged be. Bár gondolom de, be fog csak... -Jenkins boncolása szerint a feleségemnek olyan genetikai betegsége volt ami miatt alkalmatlan lett volna a hibernációra. De ezt az apja, vagy nagyapja, tudom is én, nem vette észre, nem volt elég teszt készítve. Jenkins pedig hiába a hajó legjobb orvosa nem mentette meg a feleségem. Nem hiszem el hogy 50 év alatt nem jutottak arra a szintre hogy az ilyen jellegű hibákat kijavítsák. Sarah élne, élt volna velem még pár évet odahaza, ha... erre most... most meg... és még csak el sem temethettem. - Érzem bepárásodik a szemem és megremeg a hangom, de veszek pár reszketeg levegőt, hogy elnyomjam a gombócot a torkomban, hogy lenyeljem a hányingert és a feltörő könnyeim amikből már amúgy is elegem van. Nem, nem fogok sírni, nem akarok. De nem is megy hogy úgy mondjam el ezt hogy normális és higgadt tudok maradni. De legalább ha nem is veszem észre kapaszkodhatok Raven kezébe. Szerintem fel sem fogja, hogy most ez is segít összeszedett maradnom. -Szóval Malinor mi? - Azt hiszem az jobb téma lesz, a hadnagytól legalább nem kerülget a sírás. Még... haha.
*Sakkparti. Szerencse, hogy járatos vagyok a régi földi játékokban, különben erre is csak néznék mint bamba bleda a fa tetején nyáridőben. Azt sem mondom, hogy hülye vagyok, sőt. Minden szerénységemmel együtt az átlagnál intelligensebbnek gondolom magam, de a sakkhoz tuti nem értek. A többi meg…nos, izé. * -Oké, sakkozzunk, utána eszünk kását, mikor már kihűlt. *Nem feltételezem, hogy tényleg sakkozni akar velem, ez is biztosan csak egy tréfa, ahogy a kásaevés is, de rábólintok, nehogy már a beszélgetésünk elején rácáfoljak arra, hogy én maximálisan megértem őt. Ezen kicsit tovább tart átlendülni mint a retinaszkenner megkerülésén, pedig azt hihetné az ember – és én azt is hitem – hogy jobban kiakad azon, ami merőben illegális és nem csekély bünti jár érte. Nem nehéz a felfogásom, és eleget olvastam róla az aktájában ahhoz, hogy gyorsan összetegyem az ezer darabra szabdalt képet. Hartley hasonszőrű velem. Vigyorgok, vigyorgok, de csak addig míg – minő nem meglepetés – Jenkins neve szóba nem kerül. Igyekszem minden témát érinteni, mikor óhajomat fejezem ki a Jenkinshez való visszatérésre, egy szuszra foglalom csokorba mindet, de csak egyre vagyok sürgősen kíváncsi. * -Mindent kifejtek, amint túl vagyunk Jenkinsen. *Ígérem kézfeltartva – jelen helyzetünkben az övét is emelem a magaméval együtt – hiszen nem akarok én sokáig…csak na! Jenkins megér egy percet. Bár csak egy percet élne meg mostantól. Próbálom magamban kitalálni, hogy mi lehetett a bibi, felidézem Hartley aktájának szinte minden sorát, de nincs benne olyan, amiben feltételezhetően összeütközésbe került/kerülhetett a gonosz, de pont ezért minden nő imádja, mert szép a szeme kancellárral. Én nem. Már akkor gyanút fogok, hogy nem lesz ennek szép és jó vége, amikor félrenéz. Az aki nem tud a másik szemeibe nézni, valami nagyon nagy dologra készül, esetünkben úgy érzem, belenyúltam az iszaposba. És lőn! Hagyom, hogy végigmondja, mást úgy sem tudok kezdeni a hallottakkal, a kínos és szomorú témákban gyenge láncszem vagyok. Felrémlik Sarah neve, akiről beszél és az is, hogy meghalt, csak épp annak nem néztem utána, hogy miért és hogyan. Meg mikor. Persze leginkább a kihágások érdekeltek, meg az, hogy mivel foglalkozik és mitől volt olyan klassz, hogy kiérdemelte a fagyikoporsót. Pfff, milyen találó. Érzem a kezem szorítását, inkább illik nyomorgatásnak, de beharapva az alsó ajkamat egészen elviselhető. Oké, túlzok, de mentségemre legyen mondva, épp most öntötte ki a lelke fájdalmát egy pasi…nekem. Fogalmam sincs mit lehet, vagy mi a jó francot kell ilyenkor mondani, ezért ejtem a témát. Szabad kezemmel lefejtem az övét a szorongatottról, és a még nem elhasználtat teszem a helyére, majd megmozgatom a gyömöszölt ujjaimat. Elnézően mosolygok, torkot köszörülök.* -Oké. Jenkins egy szar alak, én meg nem vagyok jó vigasztalásban és szerintem nem is erre vágysz. Malinor a fenékőröm, vagyis amikor lemegyek a Perdára nagyon kutatni a hold felszínét és múltját, akkor általában ő vigyáz rám, nehogy elvarázsoljanak az őslakosok, vagy tudjak ellenállni az ellenállóknak. Egyébként utálhatjuk együtt Jenkinst, van elég cson…vaj a fején. *Majdnem elszóltam magam a szekrényben hűsölő csontvázakról, de még idejében kapcsoltam, hogy ez most nem éppen helyénvaló. * -Feltételezem, ha szó szerint és kézzelfoghatóan nem Jenkins okolható az izé…tudod, akkor is szeretnél borsot törni az orra alá. Nos, ehhez hozzásegíthetlek. *Saraht nem tudom visszaadni, de a bosszú édes, még akkor is ha alaptalan, bár nem vitatom Hartley igazát. *
Először csak nézek miért ennénk kihűlt kását, mikor nevetni kezdek. Nem érti mire mondom, ez rohadt jó! Megunhatatlan! -Rendben, benne vagyok, az archivumból leszedek egy sakkot és főzök kását. - Bólogatok hogy aha, ezt megszívtad ám, mert rohadtul benne vagyok. Lehet a kását jól is megcsinálni és a legolcsóbb porkajáknál még az is jobb. A retinaszken meg... majd sakkozás közben míg hűl a kása kifejtheti mire is kell neki, elvégre Sam barátnője, nekem ennyi referencia is elég, hogy segítsek. Ennyi "csíny" igazán belefér, végtére is gondolom nem ölni, fosztani akar vele, csak kíváncsiskodni. Esetleg valami adatot megmásítani. Sam esetén ilyeneken is gondolkodtam, bármit, csak hagyjuk ki Jenkinst a képből. Jenkinst aki folyton belepofátlankodik minden beszélgetésembe, holott senki sem kíváncsi a bárgyú képére. -Szavadon foglak!- Ezt veheti teljesen biztosra, de ha Jenkins érdekli nos... ahhoz előbb össze kell szednem magam, mert ha csak annyit mondok egy szemét állat és gyűlölöm, azt hiszem nem lesz megalapozott - már ha egyáltalán meg kell ezt alapozni, csak rá kell nézni! A szeme sem áll jól! (És nem szép, nézzék már meg közelről!) Jó nehezen, de túlesem rajta, remélve nem kapom meg a szokásos: "de benne volt a pakliban" szöveget, mert esküszöm ha még egyszer valaki ezzel jön kiugrom az űrbe. Kínos fejet vágok, azt hiszem jobban rászorítottam a kezére mint akartam, észre sem vettem, aggódva kapok utána hogy megsimogassam reflexből, nem mintha ezzel bármit is elérnék, de... megszokás. -Bocsánat... nem figyeltem. - Motyogom, majd keserűn megmosolygom hogy végre valaki hozzám hasonlóan nem kedveli Callum Jenkinst. Van Isten, most mondja valaki hogy nincs! Aztán látom elterelné a figyelmem, mosolyommal adom tudtára nem bánom. Malinorra megvilgosodott fejet vágok, így már érthető, bár a perdaiak kapcsán azt hiszem színesít, az ellenállók meg... hm, nem hittem volna az ilyen csábító dolog. -Jól mondod, vaj van a fején, de inkább a szeme se áll jól... - Húzom el a szám, én a javításból arra asszociáltam keresi a jó szólást ami illik Jenkinsre. Fogalmam sincs mi kopott ki és mi maradt meg ugyebár. -Ott volt az ébresztésnél, nem esik nehezemre okolni. És igen, lehet Samnek segít, de csak mert az érdekei jelenleg így diktálják, nem várom meg, míg McGrover kezei közé löki. Minden vágyam ne legyenek jó napjai. - Bólogatok, bizony, az nagyon jó lenne, ha nem is borsot török alá, legalább betörném azt a horgas orrot! -Mi a szöszt értesz az alatt, hogy fura hogy fogom a kezed?! A férjed nem szokta Neked se?! - Tudom, kényszerházasság, de hogy minden házasság szar legyen ne már, komolyan rosszul érzem magam, hogy én tudom milyen jó is, akkor is ha elvesztettem, de legalább tudom. Sarah megmutatta, nem akarok ennyi boldogtalan párkapcsolatban élő embert látni magam körül. Ezzel a magyarázattal lóg, hiába élvezem az utáljuk Jenkins klub boncolgatását.
*Na ugye! Még sem vagyok hülye. Főz kását. Szóval azt főzni kell. Oké. Remélem finom is, különben a fejére öntöm. Visszagyömöszölöm magamba a feltörni készülő csalódást, a leszedhető és használható sakk iránt, aminek úgy tűnik utána kell néznem, ha nem akarok lebőgni. Francba, hogy mindig belenyúlok. Vele nevetek, mert nem tudom, hogy épp most rángat bele a kínos csapdába, de addig éljek ha nem főzöm le abban a sakkban. Márcsakazértis! Eddig tartott a remek hangulat, nevetés, incselkedés és ehhez hasonlók, már majdnem rákérdeztem volna miért nem kíváncsi a hosszú kézfogás apropójára, de én hülye – hát van olyan téma amiben igen – előbbre veszem Jenkinset. Nem azért mert kancellár és nem udvariasságból, a fene nagy kíváncsiságom az oka és az egésznek nem csak a hangulat látja kárát, hanem a kezem is. Magamban Jenkins neve mellé teszek még egy halálfejet az amúgy rendre sorakozók végére, míg azon ámulok és lágyulok, hogy Hartley a nyomi kezem felé nyúl és megsimizi. * -Ugyan, semmiség. Majd kisimul. Cuki ez a simi. *Közlöm a saját stílusomban, nyeglén az ő motyogására és fülig húzom a számat. Mit nekem Jenkins téma, a vigyor az vigyor. Persze csak miután már elrebegtem én is mennyire nem vagyok jó vigasztalásban, és bólogatva értek egyet Jenkins fejvajával. Úgy tűnik Sam neki is elmondta a történet nagy részét – ez nem meglepő – és azzal is bólogatva tudok egyet érteni, amit az érdekeiről, meg McG-ről mond. Az viszont toszta sor, hogy nem igazán szeretné hallani többé Jenkins nevét, nekem is ez az érdekem ha meg akarom tartani a jó hangulatot.* -Oké, többé nem mondjuk ki a nevét. Tudjukki pedig nem fogja McG kezei közé lökni Samet, erről meg én gondoskodom. *Húzom ki magam ültömben, és még mindig Hartley kezét fogom, vagy most már ő fogja az enyémet, de legalább alapot ad a kérdéséhez. Visszakanyarodunk a szöszhöz. A férjnél elnevetem magam. Annyira cuki, hogy aggódik.* -De. Állandóan szorongatja és néha megetet amikor elfelejtek enni, betakargat ha elalszom és mindig megnevettet. Oda meg vissza vagyok érte. *Ez mondjuk igaz is, csak más szemszögből nézve. *-Az a fura, hogy nem szóltál, hogy engedjem el. Nem kérdezted miért fogom olyan sokáig, pedig zavart. Láttam. Legalábbis a tanácstalanság. Érdekes. De jól érdekes. Most már elengedjük egymást? *Tény és való, Hartley ezzel az elgyengülős témával eltérített az eredeti kiselőadásomtól. Pedig de jó szöveg volt. * -Na és akkor most hogyan tovább? Megmutatod hogy kell megkerülni a retinaszkennert? *Az engem érdeklő kifejezetten fontos témát viszont nem feledem, és ennek megfelelően szépen nézek Hartley-ra és a legszebb, százkarátos vigyoromat ajándékozom neki. *
Na igen, elég hektikus még az érzelmi világom, de egyszerűen fogalmam sincs hogyan dolgozzam fel a gyászt. Azt hiszem még csak most evickélek ki a düh szakaszból, de mi is jön utána? Valami alkudozás vagy mi a fene, de azt a részét nem értem. Nem is akarom. Minden esetre kicsit nem figyelek oda és Raven keze lesz Jenkins nyaka, úgy megszorítom, pedig nem akartam. Már a kezét szorongatni jobban mint kéne, Jenkins nyaka jöhetne! A "cuki ez a simi" kifejezésre vágok egy értetlen, majd egy jesszus fejet, de nevetek halkan, csóválom a fejem. De nem bánom hogy ejtjük a Callum témát, bár Sam helyzetétől sem vagyok vidámabb. Csak mosolygok ezen a Tudjukkin, jó lesz. -Segítek. - Biztos vagyok benne, hogy Ő lesz Batman és én csak Robin lehetek, lévén mindent meg kell tanulnom, addig nem ismerem a kiskapukat, nem tudom hogy lehetne megmenteni. A kezét nem engedem attól függetlenül, de pont emiatt jut eszembe hogy azt mondta furcsa neki ez. Mi fura van benne?! A férjek nem fogdossák a nejük kezét? -Oh... ennek... ennek szívből örülök. - Lepődöm meg, mert Ő az első nő, aki boldogan mesél a férjéről, Malinor volt az első férfi. Tehát ketten már akadnak akik boldogok, ez azért ad némi reményt, nem full pocsék az egész, csak mérsékelten nyomorult. -Ahm... nem az hogy zavart, csak nem értettem mi jár a fejedben. Aztán úgy gondoltam vigasztalni akarsz, ha már mindent tudsz. Hmmm azt ne mondd kéz fétised van, egy világ dőlne bennem össze! - Nevetek, lehet neki, akkor pláne vicces, hogy hogyan reagáltam, de annyira nézett rám, hát mi a jó istenre kellett volna gondolnom? Aztán nevetek újra. -Nem. Soha többé nem engedlek el. Legalább is addig míg a férjed ide nem ér és be nem veri az orrom. Remélem kiküldetésen van valahol. - Emelgetem a szemöldököm, ahogy finoman, de rászorítok a kezére, majd jelezve csak ugratom, nevetek még egy sort, de a számhoz emelem a kezét, adok rá egy röpke csókot és elengedem, lássa férfi leszek, megleszek egyedül is valahogy a csúnya nagy világban. -Áh, de túlbuzgó kiscserkész valaki! Ezért plecsni járna! Mondtam hogy nekem is át kell nézni és esetleg megoldom. Minimum elhívsz egy randira és majd ott, hát valamivel meg kell fogjalak! Még a végén kerülnél, így nem tudsz. - Kacsintok rá de forgatom a szemem. Tényleg előbb meg kell néznem a dolgokat, nem vagyok rutinos hacker, nekem az csak hobbi volt, érdekelt, de én írni szoktam a programokat nem feltörni... már alapból és általában, de hát anno is imádtam húzni Sarah agyát, annyi hogy most megtérülnek a régi szép idők. Már ha elvisz randizni, ugye, úri pasi vagyok, csak úgy nem kaphat meg!
*Nem olyan nehéz szövetségest találni szinte bármire, ha a kancellária ellen használjuk. Most épp Sam a központi téma, meg az ő házassága, de ez is kancellári témává nőtte ki magát, minekutána McG szemelte ki magának. Rejtély, hogy miért…mármint az nem, hogy miért, mert Sam csodás személyiség és imádni való és szép is…nem feltétlenül ebben a sorrendben, de….McG ragaszkodásában nem csak én látok rejtélyt és megmagyarázhatatlan jelenséget, hanem Jenkins is. Elnevetgélünk a cuki simin, én jobban Hartley arcán, mert roppant mókás fejet vág. Nem rég ébredt, kevés emberrel találkozott, akikkel meg igen, valószínűleg belefáradtak a dominiumi életbe, savanyúak vagy rossz kedvűek, nem értik a tréfát. Azt nem mondom, hogy egyedülálló jelenség vagyok, mert az szerénytelenség lenne, és az Jenkins asztala, de tutira nem beszélt még hozzám hasonlóval. Fantasztikus rábeszélőképességemet meg sem csillogtathatom, Hartley egyből ki is jelenti, hogy oké, segít. Csak így, egyszerűen. * -Szuper! *Ezzel le is zárom ezt a témát, de csak ideiglenesen. Míg túl nem jutunk a kézfogáson, ami már most hosszúra nyúlt, és néhány közösen elfogyasztott Búfelejtőn. Mert az velem kötelező. Bruce-ról csak annyit mondok, amennyit feltétlenül szükséges. A fedősztori elhangzik és a várt meglepetést csikarom ki vele Hartley-ból. Akkorát mosolygok, hogy a kilátó fényei versenyt futnak a fogaimon. * -Hát még Bruce hogy örül. *Némi iróniával mondom, ami nem csendül ki a hangomból. Bruce valóban örül, hogy a felesége vagyok, csak épp nem azon okból, amit Hartley sejt és ez így van jól. A kézfogást is képes továbbragozni, az általa mondott ok nem szerepel a korábban kigondoltak között, de megint megfog a vigasztalással. Hogy a fene essen bele.* -Ne gyötörd magad, néha én sem tudom mi jár a fejemben. *Diplomatikus válasz, nem akarom elrontani a kedvét azzal, hogy csak szórakoztam vele, az egész úgy is már kivérzett mint egy lelőtt állat. Béke poraira! A fétis kérdésre simán nem reagálok. Szándékosan. Arra viszont muszáj, hogy nem enged el. Hohóó! És az a biluxolás a szemeivel. Nézd csak! Be akarja rángatni a mókamestert az erdőbe? * -Éppen az izmait növeli. Bicepszre gyúr. *Vetem oda neki ártatlanul, ha már az orr beverésre vár, hát tudja, hogy az nagy lesz. Kezem a kezében, jobban szorítva és egy röpke pillanatig tényleg azt hiszem, hogy nem fogja elengedni és már azon agyalok, kihez megyünk aludni ha ez így marad. Hozzá vagy hozzám? Utóbbinál esélyesebb, hogy Bruce beveri az orrát. Épp döntenék már, amikor kezet csókol. Fú baszki! Ilyet csak Jenkins csinált nekem, amikor úrinőt játszottam a vacsorán, most viszont távol álok én a dámaságtól. Meg is emelem a szemöldökömet kérdőn, hogy most akkor mi van? Mégsem megyünk együtt? Lenne időnk és lehetőségünk bőven arra, hogy megdumcsizzuk a retinaszkenner megkerülésének bonyolult feladatát, de úgy tűnik, hogy azt egy randin kell ecsetelnem. Oké, rajtam ne múljon. A kacsintással egy időben állok fel, nyúlok a kezéért, ha már olyan jól megismertem és húzom fel, magammal el.* -Oké! Akkor menjünk randizni. Jack Pokla jó lesz? Remek ott a Búfelejtő és az a kedvencem. Másrészt nem kerülnélek, azért nem kell randiznunk, de ha neked ez kell, ám legyen. De az első randin nem smárolunk, csak mondom, hogy tudd. A második poharat már te fizeted, és míg oda érünk, gondolkodj el azon is, hogy a retinaszkenner megkerülése maximum öt másodperces művelet lehet. Na mi van? Nem jössz? *Százkarátos vigyoromat dobom rá és ha nem jön, hát jobban húzom, a gatyáig csúszó döbbenet ne legyen már hátráltató tényező.*
Nos igen... ha Samről és az Ő boldogságáról van szó nem kell engem győzködni segítsek, szaladok én magamtól is, ergo látom kicsit talán másra számított, avagy máshoz van szokva, de velem tényleg könnyű a dolga. -Bruce... Kedvelem látatlanban is Brucet, derék legény lehet!- Nevetek aztán megkönnyebbült mosollyal, hogy vannak azért vidám történetek is ebben az űrbéli fogdában. Na meg akkor Bruce és Lara, a kedvesek, csak nem egymásnak hanem Ravennek és Malinornak. Minden esetre ha már így szóba hozza vesézzük ki miért is szorongatjuk egymást, akkor egyből közlöm vele a számomra logikus érveket, minthogy együttérzését és támaszát fejezte ki felém - gondolom - a gyászomban és nyomorult helyzetemben. Sejtem a válaszából nem épp ez motiválta, de lényegtelen, mert ha akarta, ha nem segített, amiért hálás vagyok. A valódi okok és miértek így tulajdonképpen okafogyottá válnak. Látva talán kínosnak hatnak az Ő meglátásában a dolog inkább poénkodom még egy sort, most épp a férjét felhasználva, elvégre nem tudom milyen ember, csak azt hogy Ravennel kedves. Arra csak nevetek hogy épp hegyomlássá avanzsálja magát a srác (gondolom srác még, ha Ravennel hasonló korú). -Hmmmm, nem baj, kiválóan tudok kitérni, rutinom van, majd lekenyerezem egy sörrel. - Vigyorgok, mert nem tudom valóban szekrény csávója van vagy csak ugrat, de talán nem fogok verést kapni, főleg mert lássa nem vagyok teljesen elanyátlanodva, nehezen de visszaadom a kacsóit. Ideiglenesen! A tekintetét elnézve megint nevetésre sarkall, lökött egy nőszemély ez, pont ezért kedveltem meg roppant hamar. A rendszerfeltörés viszont nekem idő, azaz ez csúnya szó, legyen megkerülés! Akkor is idő, tehát nem most fogok elmélyedni benne, de mire észbe kapok már feláll és még a kezét is adja. Visszautasíthatatlan ajánlat! Hogy nem fél másodszorra már nem szabadul tőlem ilyen "könnyen". Áh, türelmetlen fajta! Míg hallgatom felállok, megfogom a kezét, nosztalgikus ahogy a kezem az enyémbe simul, mi tagadás. -Látom nem bírsz magaddal, jó, nincs smárolás még, de én is mondom, hogy szex csak az ötödik randi után jöhet szóba, különben könnyűvérű fiúcskának fogsz gondolni, azt a világért sem akarnám...- Nézek rá vegyes érzelmekkel, hogy tényleg ilyen sürgős? Miért is? Mire is kell? De persze csak húzom az agyát, férjes asszony én meg özvegy, de poénkodni még tudok. -Fantasztikus neve van, beszédes. - Vegye igennek, nem tudom milyen vendéglátóipari egység ez, de eléggé kocsma feeling így első hallásra. közben bólogatok dedede, megyek, hova rohan? Tudom, Jack Poklába... ez a név... -Fizetem az egészet, hát randi!- Nevetek, nem, nem az, de annyim még van hogy igyunk pár pohárral. Remélem nem valami méregdrága itóka ez a búfelejtő, azt hiszem Sam is ezt emlegette nekem. -Nem adsz sok időt ugye tudod? Előre megírt program kell akkor... de miért is csak annyi időnk van? - Lóg a kérdés a levegőben, de érezheti ha ennyire s.o.s. akkor tudni akarom miért, mi a cél. Közben haladok mellette amerre vezet (Ő tudja merre megyünk), ám annyira nem döbbentett le, inkább csak elgondolkoztat mibe rángat bele. Miért mászok bele mindenkivel valami fura dologba? Vonzzom a bajt, ahogy az öreg Lewis mondaná, Isten nyugasztalja.
*Szegény Hartley…sajnálnám, ha tudnám, hogy neki igazi kuriózum egy-egy vidám történet, viszont velem csak azokban lehet része. Úgy látszik Sam a borúsabb dolgokról mesélt neki, amit meg is értek, elvégre azokkal van tele a tarisznyája, mással viszont nem találkozhatott…Malinor. Á, biztosan pasis történetek voltak terítéken. * -A dereka is legény, köszi. *Nevetek én is vele. Nagy kincs ha az ember lánya képes a saját hülye viccén nevetni, főleg ha nem érti miről is van szó, és miért kell Bruce derekát emlegetni. Na mindegy, volt ennél zavarba ejtőbb is, mint például a hosszú kézfogás és annak oka, ami fogyottá vált. Nem is fogom elmondani – az áldott jó szívem és maximálisan kifejlett empátiámnak köszönhetően – hogy csak szórakozásnak indult, ő meg piszokmód keresztülhúzta a számításaimat olyan nem aprósággal, mint Jenkins bűne, feleség elvesztése. Újabb dolgot írok a kancellár számlájára, mielőtt folytatnánk Bruce témáját. Hartley terve azonban nem működhet, hacsak nem súgok neki. * -Felteszem a lekenyerezés azt jelenti, hogy megnyered magadnak. *A mondat más értelmet nyer a fejemben és elmosolyodom. *-Inkább enni adj neki, abból sosem elég és valamilyen édes energiaszeletet. Azzal leveszed a lábáról. Persze egy ládányi sem lesz elég, ha engem bántasz, vagy rosszat mondasz rólam, mert akkor ládástól a falba masszíroz. *A torkomat karcolja a feltörni készülő nevetés. Nem kétlem, hogy Hartley tud verekedni, de Bruce ellen esélye sincs. Kár, hogy nincs belőle még egy, aki a lányokat szereti. Hartley azonban a türelmetlenségemmel játszik és randihoz köti azt, ami nekem tegnapra kellene és roppant fontos, viszont a lényegébe még nem avathatom be. Baszki, akkor randizunk, most, de feltételekhez kötöm. Mondjuk az egész randi dolog nem komoly, ehhez mérten adom elő mit várok el tőle. Kézen fogom és már mennék.* -Plusz négy randiért az egész Dominium rendszerét fel kell törnöd, az összes házasságot semmissé tenni, átírni a törvényeket és legalizálnod a szeszfőzdét. *A fele sem igaz, a másik feléért viszont odaadnám a kedvenc pár cipőmet is. Elindulok, húzom magammal, ha már a kezem megint a kezében van. Én tipegek, ő meg gyorsan beérhet, sőt még le is hagyhat. * -Te is az leszel ha iszol belőle. *A Búfelejtő már ezért remek ital, áldom a kezét Jacknek, hogy kitalálta és főzi a kis dugifőzdéjében. *-Fú, de úriember vagy! Ezt már szeretem. Azt hiszem, megtartalak. *Végre elindul, nem kell már húznom, csak az agyát, de azt nagyon. Hartleyt megnyerni nem volt nehéz, megtartani annál inkább. Sam régi földi barátja, utálja Jenkinst, de ennél többet nem tudok róla. Olyasmit ami nincs az aktájában, pedig az sokkal fontosabb. Bajt tud keverni, az már biztos. Ahogy én is. Folyton. * -Tegnapra kell, mondtam már? Sürgősen be kell jutnom valahova, ahova nem tudok. *Menet közben mosolygok rá, amolyan „bocsi, légyszí, imádnivaló vagy” nézéssel, és röviden közlöm, hogy miért kell gyorsan. Ez mondjuk egyértelmű volt a sürgetésből.* -De nem mondhatok konkrét dolgot, hogy ha lebukok és kivallatnak téged, őszintén tudd mondani, hogy nem tudsz semmiről. *Ez már egyértelmű volt azt hiszem. Persze arra nem térek ki, hogy miért őt vallatnák, és ha már ő csinálta a megkerülést, ő is ugyanolyan szarban lesz. Persze erre rá fog jönni cirka…öt másodperc alatt. Négy…három…kettő….bingó! Addig el is jutunk a liftig.* -3. gyűrűszint.
Rettentő közel állok ahhoz, hogy a közelemben tébláboló férjem nyakát egy mozdulattal kitekerjem ezzel pedig átadjam a túlvilág rögös ösvényére. Az est folyamán sokadszora hagyják el ajkaimat mélyről jövő sóhajok, nem először veszem észre magamon, hogy hatalmas levegőt veszek. Noha ezúttal azért, mert épp próbálok belebújni ebbe a nyavalyás ruhába. - Csak azt nem értem, hogy miért nem dobtad ki, nem kell ezen csodálkoznod – próbálkozik tovább Carl, fenntartani az amúgy is halott témát. - Ki akartam dobni, nyilván F8T visszatette a holmijaim közé, amikor eljöttem, feladom – dobom le a fekete göncöt, melyet még egykor a néhai Admirális megemlékezésén viseltem. Akkor sem tudom, hogy miként jött fel rám, most sem értem, hogy miként. – Felejtsd el, menj el nélkülem – tekerem magam egy törölközőbe és ülök vissza a kanapéra, persze a rémdög máris a lábamhoz is rohan, hatmillió prüttyögést hallatva dörgölődik lábamhoz. Nem húzom már előle, ahogy az első hetekben tettem. Habár halk morgást még nem sikerült elhagynom. Eltökéltem, hogy akkor is a saját jegyzeteimmel fogok foglalkozni! - Segítek – ajánlja fel, de amikor szúrós tekintetem vetem rá, csak védekezőleg emeli fel a kezét. – Megbeszéltük. Eljössz, mert tudod ez egy nem opcionális szociális konvenció! – tekint rám sokat mondóan. Én pedig csak újra sóhajtok. Kezdem érezni, hogy mi a hátránya annak, hogy nem az Imperiumon vagyok és hogy hosszabb ideig együtt kell élnem a férjemmel. Végül felállok, megpróbálom újra magamra rángatni a ruhát, ezúttal ő mégis segít, legalább is cipzárt felhúzni. - Akkor sem értem, még a képeket is kihajítottad – nem látom, de érzem, ahogy csóválja a fejét. - Befejeznéd már végre? Nem lett kidobva, ennyi – vonom meg a vállamat. – Mit kell ennek nagy feneket keríteni? – kérdezem tőle, kissé ingerültebben, mint ahogy azt vártam. Noha pontosan tudom, hogy miért nem hajítottam ki. Vagyis egyszer megtettem, kidobtam minden más holmival együtt, F8T tényleg visszahozta. Akkor is ki akartam dobni, mégis… Szentimentális lennék? De ez volt az, ahol minden elkezdődött, ami miatt minden felborult az életembe, melyet mégsem bánok egy pillanatig sem. Ezt mégsem kötöm a férjem orrára, most nem. Inkább azzal foglalkozom, hogy megint alig kapuk levegőt a ruhába. Nemsokára indulnunk kell. Elindulok az ajtó melletti polchoz, hogy elővegyem az egyetlen cipőmet, a bakancsomat, hogy felhúzzam. - Ugye, nem? – kérdezi a férjem nevetve. - Nem fogok magassarkút húzni – szögezem le, azt valóban kidobtam legutóbb. Carl pedig csak áll és nevetve rázza meg a fejét, melyet nem értek, de Izé sem. Mindketten félrehajtott fejjel állunk és figyeljük. - Nem kell, de várj… - kéri, majd már a lakásba sincs. Elhúzom a ajkaimat. Vélhetőleg Evehez megy, hogy kérjen valamit kölcsön. A ruhánál is ezt ajánlotta fel elsőként, amit akkor visszautasítottam. Szerintem teljesen jó egy ruhát viselni, több alkalommal is. Nincs ebben semmi probléma, továbbra is katona vagyok, nem kirakatbábu, akit minden nap más ruhában kell látni. Percek telnek el, amíg visszaülök a kanapé szélére. Hajamat legszívesebben felfognám, de tudom, hogy most nem lehet, így csak az egyik oldalamra húzom, úgy hajolok a papírok felé. Izé pedig visszaül a lábam mellé, egyik lelógó kezem alá kucorodik, szinte kéri, hogy simogassam meg a fejét. Fülének tövét vakarom meg, mire nyílik az ajtó. Egy fekete balerina topánnal lep meg Carl, mely véletlenül pont jó a lábamra és mely véletlenül nem akarja bokából leszakítani a lábamat. Szívesebben venném a bakancsot, de értem, hogy miért nem lehet, örülni mégsem örülök neki. Nyakamba nem lóg lánc, ám karomon ott az óra, mely helyettesíti a kommunikátoromat, legalább is, amíg vissza nem kapom. Mondjuk ezen is elég dolgot meg tudok nézni, hála a hologram technológiájának. Végül így indulunk útnak, hogy Fritz esküvőjét megünnepeljük, noha nem tudom, hogy mit kell. S persze újra feláll a régi helyet. Carl beszél út közbe, én pedig csak némán hallgatom, még csak nem is reagálok rá. Majd belépünk a kilátóba. Már elegen vannak itt, szemeimet végigfutatva Simont mégsem látom itt. Ellenben Greget kiszúrom, ahogy az egyik sarokba húzódva próbálja elkerülni a felesleges társalgást. Mintha csak magam látnám, valójában pontosan tudom, hogy mit is érez. S Carl is, így oda is vezet hozzá. Rövid köszönések következnek, majd a férjem mellette összecsapja a kezét. - Isztok valamit? – kérdezi, mielőtt a pulthoz menne. Én csak a fejemet rázom, de Gregnek elhozza, amit kíván. S amíg ő odavan és a férfihoz fordulok. - Kikérdezhetném a véleményét? – ám még mielőtt válaszolhatna, már folytatom is. – Maga szerint egy Thundert fel lehetne szerelni úgy egy Titánra, hogy az hatékony is legyen? Nemrég volt szerencsém újra élesbe is gyakorolni rajtuk és akkor merült fel a kérdés – adok magyarázatot, hogy miért is érdekel. Laikusként elég nagy hatóereje lenne, ha képesek lennénk rá, de amíg egy szakértő, legalább szóba rá nem bólint, addig nincs értelme jobban foglalkozni vele.
A kilátó most is lenyűgöző látvány, igaz némiképpen átalakították az esemény időtartamára. A kivetítőn jelenleg a Perdán készített színpompás tájképek váltják egymást lassú tempóban, az asztalokat a fal mellé tolták, a hatalmas üvegtábla előtt középen egy keskeny asztal áll, fehér selyemfényű terítővel borítva, a közepén mikrofonnal, amit friss, Perdai virágok vesznek körbe. Nem messze tőle fehér öltönyös, hirtelenszőke programozó várakozik, maga előtt tartva a saját PDA-ját. A termen az ajtótól az asztalig fehér szőnyeg fut keresztül, a központi helyet elfoglaló asztaltól kiindulva néhány méterre színes virágszirmok vannak leszórva a földre, a szőnyegre. Greg sötétkék öltönyben áll egy félreeső asztal mellett, jól láthatóan kerüli az élénken csevegő társaságokat. A felnőtt vendégek mind elegánsak, néhányan karcsú, gyöngyöző falú poharat tartva beszélgetnek, a gyerekek – mindenféle korcsoportból – a félretolt asztalok körül és alatt játszanak. A fejlesztési részleg második embere egy halvány félmosollyal köszönti a hozzá lépő párost, Carl-al kezet is ráz, Katrina esetében ettől eltekint, gyanúja szerint mindkettőjük megelégedettségére. Carl kérdésére megrázza a fejét. - Köszönöm, nem iszom. Miután a férfi távozott, és Katrina kérdést intéz hozzá, csak biccent egyet, ezzel beleegyezve a beszélgetésbe. Röviden eltöpreng, mielőtt válaszol, de végül bólint. - A nehezebb felépítésű titánokra igen, de át kell dolgozni rajtuk pár részletet és alkatrészt, hogy stabil tartást adjanak, és hogy a vezerléből is biztonságosan kezelhető legyen a fegyver szükség lenne néhány plusz huzalozásra, és egy komolyabb utóprogramozásra… Kicsit felenged, hogy Katrina munkáról beszél vele, és nem kell semmiségekről csevegnie. Nem telik el hosszú idő, túl sok beszélgetésre sem marad alkalom, mert az ajtó nyílik, én lépek be elsőként. A katonai díszegyenruhámat viselem, a hátam mögött tartott kezemben a PDA-mat fogom. Érkezésemre a fehér öltönyös srác vigyázzba vágja magát, felemeli a kezében tartott eszközt. Egyenes háttal, kiszámított, ráérős léptekkel haladok a szőnyegen, egyenesen az állvány irányába, a vendégeket csak a szemem sarkából pásztázom végig. Már majdnem két métert megtettem, mire valamennyi szempár felém fordul, csak hogy a következő pillanatban az ajtó irányába terelődjön mindenki figyelme. Ekkor lép be ugyanis Eve borvörös, testre simuló, rafinált szabású, földet söprő ruhájában Fritbe karolva. A tekintete ragyog, haja elegáns hullámokban örvénylik az arca körül. Tagadhatatlanul gyönyörű, de a mellette lépdelő, szélesen vigyorgó Fritz sem marad el tőle. Elképesztően elegáns fekete, rá szabott öltönyében, sötétszőke tincsei művészi gondossággal megkomponált, enyhén kócos hatást keltenek, a mosolya hófehéren ragyog, könnyedén vezeti a mellette sétáló nőt, aki szabad kezében hófehér selyempárnát egyensúlyoz. Mikor elérem a fehér terítős asztalt, mögé lépek, így szembefordulok az ajtóval. A PDA-t a mikrofon elé teszem, és kivárom, hogy Frit és Eve is odaérjenek. Eve könnyű csókot lehel Fritz arcára, és néhány nesztelen lépéssel kihúzódik a jobb kezem irányába a férfi mögé. Fritz rám villantja százkarátos vigyorát, még kacsint is, majd hátat fordít nekem. A fehér öltönyös programozónak csak egyetlen érintésébe kerül a PDA-ján, és a tájképek eltűnnek a kivetítőről, a helyüket szirmukat hullató fák veszik át, és zene csendül fel. Akkor nyílik újra az ajtó, és ezúttal a bátyám lép be sötétszürke, ám a többiekénél nem kevésbé elegáns öltönyben, a karján vezetve Lilient. Sötétbarna haja elegáns konytba tűzve simul a tarkójára, néhány friss, élénkrózsaszín perdai virág díszíti a frizuráját. A ruhája halvány rózsaszín, fűzős, csupa csipke, keskeny abronccsal megtámasztott költemény, Colinba karolva sétál végig a szőnyegen, a szeme és a mosolya is boldogan ragyog. Mikor ők is odaérnek hozzánk, Colin elegánsan – bár némiképpen feszengve – meghajol Lily előtt, és máris félrehúzódik a nő mögé jó másfél méterre, ahol a legkevesebb figyelem terelődik rá. Fritz a kezét nyújtja Lilynek, aki tétovázás nélkül csúsztatja ujjait a férfi tenyerébe. A zene elhallgat, én megköszörülöm a torkomat. - Mielőtt elkezdődne az ünneplés, mindenkitől szeretnék kérni egy kis figyelmet. Jóbarátom, a vőlegény kérésére egy régi Földi szokást elevenítünk fel a teljesség igénye nélkül, és rövidített változatban, a lehetőségeinkhez mérten autentikusan. Azoktól a vendégektől, akik még a Földről származnak, ezúton is elnézést kérünk minden hibáért… Itt tartok egy lélegzetvétálnyi szünetet, és ha senkinek nem akad hozzáfűznivalója, csak akkor folytatom. - Azért vagyunk ma itt, hogy a barátaik, szeretteik előtt házasodhassanak össze, és velünk együtt ünnepeljenek. – itt nem túl professzionálisan futólag rákacsintok a dokira – Fritz – csak hogy a hölgynek legyen lehetősége meggondolni magát – erre halk kuncogás fut végig a termen, de utána ismét elcsendesedik mindenki, a doki pedig vigyorogva megcsóválja a fejét. Kijelented, hogy feleségül fogadod Lilient, szeretni, becsülni, és tisztelni fogod őt, míg a halál el nem választ? Ez a kérdés ismét indít némi suttogást a vendégek között, de a doki nem zavartatja magát. - Igen! A kérdést megismétlem Liliennek is, aki ragyogó mosollyal, tétovázás nélkül felel igennel. Ezután még egyszer rajtam a sor. - Ezesetben házastársakká nyilvánítalak titeket! Csókoljátok meg egymást, és adjátok át egymásnak az ékszereket! Gratulálok! Fritz egymozdulattal magához húzza a vidáman kuncogó feleségét, és hosszan, szenvedélyesen megcsókolja. Amikor elengedi, Eve már ott is van mellette pár könnyed lépéssel, és nyújtja nekik a párnát. Fémesen csillanő nyakláncok pihennek rajta, először Fritz kapcsolja Lily nyakába az ékszert, majd az ifjú feleség következik. A következő csókot már megtapsolom, a vendégek nagy része – ha nem mindenki – pedig követi a példámat. Colin a karját nyújtja Eve-nek, és Carl-ék felé veszi vele az irányt. A fehér öltönyös programozó újabb érintésére felcsendül a Kék Duna keringő, Fritz pedig az első taktusra meghajol Lily előtt, a másodikra már összesimulva táncolnak a parketten, a vendégek helyet adnak nekik, én pedig ezt a pillanatot választom, hogy elhagyjam a helyem, és Gregék felé vegyem az irányt. Mire odaérek, a vendégek egy része párokba rendeződve csatlakozik a táncolókhoz.
Carl elfogadja Greg kézfogását, s a két nemleges választ sem veszi magára. Már fordul is, hogy a bárhoz lépjen én pedig Greget támadom le a kérdésemmel. Továbbra is kellemesnek ítélem meg a társaságát, hiszen ő sem híve azoknak a könnyed, ám semmitmondó beszélgetéseknek, mint az itt jelen lévő emberek többsége. Mégis feszült figyelemmel hallgatom a válaszát. - Lényegében akkor, újra kellene tervezni azt a részét, ahova fel kívánják rakni. Egy Ogre váll részére, talán még sikerülhet is? – kérdezem újra csak miközben Carl visszatér közénk, kezébe egy aranylóan pezsgő pohárral. Sokat azonban nem tudunk beszélgetni erről a témáról, mely szokatlanul még a férjemet is érdekelte volna, noha a kisebb beszélgetéseknek ő híve, de az utóbbi időben feltűnt, hogy a jelenlétemben nem igazán követi. Az ajtó ekkor nyílik újra az ajtó, szemem sarkából pedig csak egy egyenruhát veszek először észre. Ám, amikor tekintetem is a belépőre vezetem. Újra csak azt a hatást éri el a látvány, mint legutóbb, annyi különbséggel, hogy az utóbbi idők eseményei után már nem tudom, hogy miként fogom tudni ezt titkolni. Elsőként is, férjem kezéből kiveszem a poharat, még mielőtt beleinna és én teszem ezt meg, arcom rejtve mögé. Látom, ahogy kérdőn tekint rám, majd a Simonra, kiről képtelen vagyok levenni a tekintetem. A fenébe is, rohadt jól áll neki az egyenruha. Majd újra nyílik az ajtó és szinte hallom, hogy most Carl nyel félre. Remek, a két szerencsétlen. Torkát köszörülve fordul el, rám néz, vigyorogva, bár látom rajta a zavart, ahogy a vörös ruhába belibbenő nő vált ki belőle. Komplett idiótát csinálunk Greg előtt, ám szerencsétlenkedésünket tán már megszokta. Vagyis nagyon remélem. Az újdonság varázsát valahol itt vesztem el, a belépő mennyasszonyra már ügyet sem vetek, a fal mellett állva döntöm annak a hátamat. Egyik kezembe a pohárral, a másikat viszont keresztbe emelem fel. A felcsendülő zene már el sem jut a tudatomig. Csak még egy társasági esemény, melynek valójában nemhogy értelme, de haszna sincs. A karórámra kérem fel azon dokumentumokat, melyeket nemrég otthon hagytam szanaszét az asztalon. Bárhogy is próbálkozom azonban Simon hangját nem tudom kizárni az elmémből, a szöveget már nem is nagyon tudom olvasni, a betűk összefolynak előttem, ahogy újra és újra beleszédülök. Szemhéjaim lehunyom, majd próbálok nagyon úgy tenni, mintha tényleg el lennék foglalva. Amikor pedig az egésznek vége, Carl könyökével lök meg, szolid taps kíséri mozdulatát. - Ne feszengj – kéri szája sarkából engem, és előbb rá nézek, majd a közelgő párosra. Kérdőn tekintek rá vissza, kinek zavara másodpercrő, másodpercre egyre magasabb. Eve és Colin lép elénk. - Helló, sziasztok, hogy vagytok? – már-már szinte felkiált Carl, ahogy vigyázba vágja egymást. – Colin igaz? Simon sokat mesélt már rólad, legutóbb a megemlékezésen nem volt időnk talákozni – előbb a kezét tartja, majd a tarkóját rögtön meg is vakarja. A kézfogás elmarad, ám ez nem Simon bátyjának a hibája. Ezt még pár mondatnyi lehetetlennek tűnő szóösszetételek követik, amikor a háta mögé nyúlva, mintha átkarolnám, csípek erősen az oldalába. - Au – hallom tőle, fejét enyhén megrázza. – Elnézést, ma tértem vissza a Perdáról, nem igazán sikerült még teljesen átállnom az itteni légkörre – vallja be, bár tudjuk, hogy ez nem ennek szól, noha minden szava igaz. S amikor én hittem azt, hogy már lassan minden a helyére áll, szemem sarkából látom csak, hogy elindult felénk Simon is, ám igyekszem nem tudomást venni róla. S ahogy felcsendül a zene. - Egy táncot, Katrina? – fordul felém, kezét nyújtja nekem. Rezignáltan tekintek rá. - Nem – felelem közönyösen, hidegen, talán Colin még emlékszik hasonlóra, az első találkozásunk alkalmával. - Megleptél volna egy igennel – vigyorog rám a férjem s úgy tűnik, hogy látszólag összeszedte magát. Majd az egyetlen hölgyvendéghez fordul a körünkbe. – Eve esetleg? – kérdezi derűsen, ám már rögtön fordul is Colinhoz. – Persze, csak ha nem bánod – teszi még hozzá, hiszen faragatlanság az ő részéről más partnerét elkérni, csak úgy. Így hát előbb a férfi válaszát várja meg, mielőtt elvinné álmai nőjét a táncparketre, amikor Simon is mellénk ér. Rátekintek, ám hiába köszönnék, hang nem jön ki a torkomon, csak ajkaim nyílnak el kószán és a maradék pezsgőt, álcának gurítom le a torkomon.
Greg enyhén ráncolja a homlokát, miközben azt számolgatja, milyen mértékű módosításokkal lehet életképes a Katrina által felvázolt összeépítéés, de végül bólint. - Igen, a teljes váll-részt, és a programozás nagy részét. Ezen felül a fegyvert is közel negyven százalékban át kell alakítani, a beépítéshez szükséges tartókkal, merevítésekkel, a manuális elsütőegység kiiktatásával… Természetesen meg lehet csinálni, de elég sok munka. Mindkét részleg vezetőjével egyeztetni kell. A válaszát Carl visszatérése sem akasztja meg, de amikor az ajtó kinyílik, ő is elhallgat, és udvarias – alighanem tettetett érdeklődéssel fordul az ajtó felé. Az én megjelenésemet egy, a szája szegletében bujkáló apró mosollyal, és némi fejcsóválással veszi tudomásul. Katrina mozdulata sem kerüli el a figyelmét, a szeme villanásából némi aggodalmat lehet kiolvasni, de a szája sarkában az egészen apró mosolyárnyék arról árulkodik, hogy már ő is tudja, mi folyik kettőnk között. Én egészen addig nem is keresem Katrinát a tekintetemmel sem a tömegben, míg a végére nem érek a beszédnek. Mikor Carl félrenyel, a helyettesem barátilag meglapogatja a hátát, megelőzve a fuldoklást. Meglehet ezzel időlegesen kibillenti a férfit az egyensúlyából, de készen áll rá, hogy segítsen megtalálni az egyensúlyt. Csak szó nélkül megcsóválja a fejét. Annyit ilyet látott már, hogy nem is tartja számon. Ezután csendben figyeli az eseményeket, és mikor tapsra kerül a sor, ő is csatlakozik, de csak ameddig szükségesnek találja. Eve és Colin érkezése éppen oldhatná a zavart, de figyelembe véve a zavaros érzelmeket, nem csoda, hogy nem így történik. A bátyám is türelmetlenül tekintget oldalra, bár ez nem a társaságnak szól. Azért Carl szerencsétlenkedése magára vonja a figyelmét. Vigyorogva bólint, és nyújtja a kezét, de látva Katrina férjének ideges mozdulatát, inkább leengedi. - Sziasztok! Igen, Colin vagyok, remélem csupa jót hallottál rólam. Vigyorog ugyan, de látszik rajta, hogy gondolatban máshol jár. - Köszönjük, megvagyunk… Még folytatná, de benne akasztja a szót Katrina mozdulata, ahogy átkarolja a férjét, majd Carl halk jajjdulása. - Semmi gond… Colin legyint, Eve pedig próbálja leplezni, mennyire hízeleg neki a férfi zavara, és mennyire türelmetlenül várja, hogy a csevegésnek vége szakadjon. Amikor Carl hozzájuk fordul, Colin megrezzen, de aztán legyint egyet, és a tenyerével alulról támasztva nyújtja partnernője kezét Carlnak. - Egyáltalán nem bánom, sőt… köszönöm. Ami azt illeti, meg akartalak kérni, hogy szórakoztassátok helyettem a bájos hölgyet, mert a férje nem tud részt venni az eseményen – itt mintha egy kuncogást próbálna elfojtani – nekem pedig amint lehet vissza kell mennem Emmához. Nem hagyhatom sokáig magára a gyerekekkel, ahhoz túlságosan a terhessége végén jár, hogy hosszú ideig bírjon egyedül a srácokkal…. Ha megbocsátotok, gyorsan lecsapok a menyasszonyra. A feleségem megnyúz, ha nem táncolok a húgával az esküvőjén… Egy bocsánatkérő vigyor, és már ott sincsen. Eve eközben már Carl tenyerébe csúsztatta a kezét, és közelebb is lépett a férfihoz. Amint a bátyám eltűnik, könnyed mozdulattal simul bele a tánctartásba, és pár lépés múlva beleolvadnak a tömegbe. Ekkor érkezem meg én. Jókedvűen mosolygok mindkettőjükre, és bár észreveszem Katrina zavarát, nem reagálok rá látványosan, esetleg megpróbálom enyhíteni a helyzetet. - Sziasztok! Mit gondoltok? Az állammal intek a táncoló felé, nyilván arra vagyok kíváncsi, mi a véleményük az esküvőről. Greg mormol valamit az orra alatt arról, hogy látványos volt, és én is jól csináltam, de pontosan tudom, hogy nem érdekli különösebben a dolog. Nem csodálom, hogy Katrina kedveli. Futólag körbekémlelek a következő kérdés előtt, amit ezúttal egyértelműen Gregnek szánok. - Hogy ráztad le Annát és Nate-et? - Nem volt rá szükség…. – most örömtelen a pillantása – Nem egyedül jöttek. Mindannyiunkat és egymást is kerülni fogják. Egy pillanatra elhúzom a számat, együtt tudok érezni velük, és pontosan értem a helyettesem sötét pillantását is. Mindannyiunknak megvannak a maga problémái. A zene véget ér, a következő szám lendületesebb, pörgősebb ütemben csendül fel, a vendégek közül néhányan párt cserélnek, a ritmusos szamba szemmel láthatóan nem ismerős már annyi vendégnek, de a hangulat sokkal áldottabbá válik a parketten. Nem tudom megállni, rávigyorgok Katrinára. - Ma sem táncolsz velem? Én lepődnék meg leginkább, ha igent mondana, de ezúttal Greg is leplezett érdeklődéssel figyeli a mellette álló, pezsgőspoharat szorongató nőt.
4. gyűrűszint
