Tópart

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

Nem mondhatnám, hogy nem csinadrattával érkeztem, elvégre a sikló, amely Elorak közelében leereszkedett, egyáltalán nem volt kicsi. Más esetekben, tucatnyi katonát hordozni képes "gépmadár" most nem volt dugig töltve marcona katonákkal. Négy fegyveres volt rajtam kívül a járműben, az a négy férfi, akik védelmemért felelősek voltak, valamint hozták az Aleth bírának, személyére szabott ajándékot. Első elképzelésre egy taktikai thermonukleáris bombát gondoltam ki, ami álcájának köszönhetően ülőalkalmatosságnak tűnt volna. De sajnálatomra nem szennyezhetjük be a Perdát, ha szeretnénk még itt élni. Szóval maradtam második elképzelésemnél, ami szintén egy ülőalkalmatosság volt, annyi kivétellel, hogy ez nem robban. Ugyanakkor, nem is közönséges szék volt! Mindjárt kezdjük ott, hogy a modern tolószékek helyett, a lebegőszékek mintájára készült. Az egészségügyben már fejlődtünk annyit, hogy szegény, járásra képtelen honfitársainknak ne kelljen kézzel hajtani a széküket, nem beszélve az esetleges akadályokról. Azonban nem maradt meg az eredeti formában. A funkciója is inkább a luxus ülőalkalmatosság felé csúszott, amely oda lebeg, igen lebeg, ahová a benne ülőnek éppen kedve szottyan. Amikor elindultam a perdaiak felé, hogy a bíróval találkoznánk, én vezettem a menetet. Nem féltem különösebben, több eszük van a perdaiaknak annál, hogy egy ilyen találkozón orvul meggyilkoljanak vagy megpróbáljanak meggyilkolni. Mögöttem jött a négy katona, amelyk közül, ketten cipelték a ládát, amelyben Aleth bíra ajándéka lapult.

Gyorsan felvázoltam a helyzetet, hogy a négy másik ember, a testőr-harcosaim, a ládában pedig a bíra számára hozott ajándékok lapulnak. Tovább engedtek. Mi legalábbis nem adtuk jelét annak, hogy különösebben agresszívek lennénk. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ne lett volna nálam is lőfegyver. A hónaljtokomban lapult, a könnyű és megbízható pisztolyom, amely sokkal inkább volt alkalmas arra, hogy meglepetésből előrántsák és tüzeljenek vele, semmint, hogy páncélt legyen képes törni. Kaptam fegyveres és katonai kiképzést, még fiatalkoromban, mielőtt Kancellárrá lettem. Tény, nem vagyok szuperkatona és mesterlövész sem, de kellő távolságból, azért nyugodt szívvel próbálnék meg golyót repíteni, egy perdai vagy egy mocskos ellenálló szeme közé. Fegyveres konfliktusra azonban nem kerülhet sor, ezúttal sem, elvégre a perdaiak, határozottan kikötötték, hogy fegyverek nélkül mehetünk csak tovább. Az embereim szerencsére igen jók közelharcban, fegyvertelenül is.  

- Részemről az öröm, hogy találkozhattunk. A nevem Peter. - fogadtam a bíró köszöntését, közel kifogásolhatatlan perdai nyelven, majd magam is meghajoltam előtte. Nem kívántam terhelni különösebben a teljes nevemmel és még a kancellár címet is hozzá biggyesztve. Én, ide, ma nem csak és kizárólag tőgyikékről jöttem tárgyalni. Terveimnek megfelelően, kellően jó benyomást kívánok tenni a Bírára. Úgy érzem, elengedhetetlen, hogy jó kapcsolatot ápoljunk Elorakkal, az egyetlen perdai városállammal, amely hajlandó érdemben kapcsolatot tartani velünk. Kérésére követni kezdtük és közben válaszoltam kérdésére, amellyel az idevezető utamról érdeklődött.
- Nyugodt, békés utam volt, így reményeid valóra váltak.- válaszoltam végül és követtük a Bírát.

Ha volt, út közben, bármely kérdésre, arra természetesen válaszoltam, amikor azonban megérkeztünk a megbeszlés tényleges helyszínére, az embereim letették a ládát.
- Mielőtt rátérnénk a megbeszélés tárgyára, engedd meg, hogy átadjuk ajándékainkat! - amenyiben a bíra is helyénvalónak találja és érdeklődéssel várja az ajándék átadását, kinyitjuk a ládát, amelyből előkerül, az elsőre kettéhajtott ülő alkalmatosság.
- Hosszan gondolkodtam azon, hogy milyen ajándékkal illethetnénk Elorak bíráját. Engedd meg kérlek, hogy az Én és a Népem ajándékaként, megörvendeztessünk, eme repülő székkel. Igaz arra nem képes, hogy nagy sebességgel repüljön vagy nagymagasságba emelkedjen, mégis, Elorak első bírája lehetsz Aleth, eme szék által, aki Elorak városában repülve, lebegve közlekedhet. A működése igen egyszerű, - elvégre, nyomorék emberek számra tervezték alapjáraton, akik képtelenek a lábaikat használva, normálisan járni. - ha kívánod, az embereim be is kapcsolják, neked és a megbeszélést, már az ajándékodban ülve folytahatod.

Ha szeretné mindjárt ki is próbálni, az embereim készséggel segítenek neki. Beleülni, maga is bele tud, az irányításhoz már kell egy kis segítség. De az sem különösebben bonyolult, a székhez tartozik egy fejpánt, - amit egyébként feldíszítettünk - amelyet felvéve, a viselő képes a széket működtetni. Egyszerűen, csak arra kell gondolnia, hogy menni akar és pontosan meddig. A szék pedig kellemes tempóban, a kívánt helyszínre lebegteti a viselőjét. Ha nem akarja mindjárt átvenni az ajándékot, hát mosolyogva fogadom el döntését, de ugyan olyan készséggel fogunk segíteni neki beüzemelni a széket a tárgyalás után, mintha most azonnal elfogadta volna.

Bárhogyan is legyen, végül elfoglalom a helyemet és mosolyogva szólalok meg.
- Az állatokon kívül, egyéb kérdésekkel is készültem, amelyben szeretnék Elorakkal egyezségre jutni. Úgy vélem, közös érdekünk a jó és békés kapcsolat fenntartása. Így, szeretném kifejezésre juttatni abbéli kérésemet, hogy mielőbb látogasd meg Városunkat. Hiszek abban, hogy a kölcsönös megismerés, elősegíti törekvésünket arra, elkerüljük a múltban történt konfliktusokat és továbbra is békébn élehessünk egymás mellett. - kissé, talán in medais res voltam.

Az üdvözlési formulákat, lefutjuk, aminek őszintén örülök. Lehet, hogy ez a férfi Elorak bírája, de valami fura, bizarr érzés fog el vele kapcsolatban. Szerencsére haladunk.
- Köszönöm Aleth bíra, igyekeztem a lehető legjobban eltanulni a perdaiak nyelvét. Így nincs szükségem olyanra, aki helyettem beszél. - közlöm a tényeket, hogy miért is fordítottam komoly figyelmet arra, hogy a lehető legjobban megtanuljam és megértsem az itteniek nyelvét. Elengedhetetlen, hogy elkerüljük a komolyabb konfliktusokat, amelyeket még így sem sikerült teljes mértékben elhárítani, megelőzni.

A mézes mázos, tenyérbe mászó modoroskodása, még éppen csak, annyira kezd rosszulétet generálni bennem, hogy továbbra is fenn tudjam tartani abbéli szándékom, hogy megvitatok vele néhány dolgot s remélhetőleg sikerrel járok. Arra, hogy megkínál, jobbomat jelképesen felemelem.
- Köszönjük, szíves kínálásod, talán egy kicsit később. De az engem védelmező harcosok, minden bizonnyal megszomjaztak. - azzal jelzem társaimnak, ha gondoljk, akkor igyanak és egyenek bátran, ne sértsük meg a vendéglátót. Én magam nem foglalok azonnal helyet, hiszen az ajándék átadása megtörténik, különösen, hogy azt kéri, hogy mutassam meg neki, hogyan működik. Hazudnék, ha nem próbáltam volna ki azt a kényelmi technológiát, amelyet most ajándékba szeretnék adni. Mégis, kissé ellenérzésem van. Mi ez, babazsúr? Mivel nem készültünk semmilyen merénylettel a bíra ellen, ezért készségel megmutatom neki és elmagyarázom, hogyan működik. Nem tart különösen soká.
- Tiszteletre méltó ez a fajta természet szeretet és az a tény, hogy ennyire közel érzitek magatokat az isteneitekhez. Eme széket, nem is azért gondoltam neked ajándékozni, hogy elveszítsd kapcsolatodat az isteneiddel és a természettel. - mondtam, olyan tökéletes diplomatikussággal és nyugalommal, hogy egyetlen pillanatra sem merült fel senkiben a kérdés, hogy igazából a lehető legfurábban érzem magamat. Ez a perdai egy kicsit olyan, mintha .. el lenne szállva. Nem abban az értelemben, hogy oda van magától meg vissza, inkább, mintha .. tudom is én. De hazudni tényleg nem hazudok, valóban úgy gondolom, ahogy gondolom, mindössze a Bíra az, aki furcsa.

- Remélem mielőbb meg tudjuk ejteni a találkozót a Városban is. - nyugtázom, egy aprócska meghajlással kiegészítve, hogy jól értette és felfogtam, hogy elfogadta a meghívásomat. A kérdésére, már leülök a székbe, amelyen szemtől szemben tudok Aleth bírával ülni s úgy válaszolok.
- Több, apró dolgot is szeretnék veled megvitatni és örülnék neki, ha meg is tudnánk állapodni. Az első, amelyről szót szeretnék ejteni veled, az egy ünnepség. Egy közös ünnepség, amelyen perdai és ember egyaránt résztvesznek. Igen régen, a Világon, amelyről mi érkeztünk, volt egy ehhez hasonló ünnepség. Négy évente rendezték meg, amelyen a különböző népek, legjobbjai mérték össze tudásukat. Kezdetben birkózásban, futásban, céllövészetben, dárda távolra hajításában. Idővel, ahogyan az emberek fejlődtek, az ezen az ünnepen megjelenő vetélkedési elemek bővültek. Úgy gondolom és javíts ki kérlek, ha szerinted tévedek, a népeink közötti komunikáció, az időközönként megtartott közös ünnepség, javára válna a népeink közötti kapcsolatnak.

Tovább is van, ugyanakkor, egyszere nem akarom az összes dolgot a nyakába borítani Alethnek, attól tartva, hogy valami nem lesz számára világos, illetve megadva neki a lehetőséget, hogy átgondolja és kérdezzen, hogy világosá váljék előtte is a felvetésem. Az Olimpia, odahaza nem mindig alakult úgy, ahogyan az emberek szerették volna. Ez azonban egy másik Világ, egy másik szituáció, reménykedem benne, hogy mindketten meglátjuk a lehetőséget abban, hogy így ápoljuk a népeink közötti kapcsolatot.

Figyelmesen hallgatom végig és követem szemmel Aleth gesztusait, miközben visszautasítja a neki hozott ajándékot. Még ama megalázó szituációt is kivívja, hogy megkérdezi a követőit, kísérőti, hogy valaki hajlandó-e kipróbálni. Persze, hogy senki nem kapkod az alkalmon, elvégre a vezetőjük maguk utasította vissza az ajándékot. Nem mondom, hogy a szemöldököm nem önállósítja magát és húzódik össze rosszallóan. mifelén az ajándékot nem szokás visszautasítani, különösen nem akkor, amikor egy olyan személytől kapjuk, aki .. el is engedem a gondolatot. Lehet, hogy provokálni akar? Hmm, ravasz húzás lenne, de kockázatos, ennyire nem lehet ostoba.

- Nagylelkűséged híre, messze megelőzött Aleth. Attól tartottam, hogy udvariaskodó túlzással élnek csupán, mikor arról beszélnek, hogy mennyire figyelmes és melegszívű vagy. - mondom és megtoldom egy udvarias meghajlással. Ha nem kívánja az ajándékot, még csak meg sem tartani, hát legyen úgy. Ezen nem fogok vele összeveszni. Majd oda adjuk valaki másnak a Városban vagy a Domíniumon. Mondjuk, jelenleg nem is tudok róla, hogy van valakinek olyan sérülése, amely lehetetlenné teszi számára, hogy ne járjon.

Tekintve, hogy korábban leültem Aleth-tel szemben, amikor a sport lehetőségét és kérdését vetettem fel és erre arra a frányaincidenssel rukkol elő, felállok a székemből, amelyben addig ültem. Nem teszek hirtelen mozdulatokat, semmi olyasmit, amellyel arra utalnék, hogy bármilyen erőszakos szándékom lenne.
- Az ünnep, amelyről beszélek, amellyel a népeink közötti kapcsolatot, a megismerés lehetőségét kíávnom szorgalmazni, egykor pont arra szolgált, hogy az azon résztvevők népei között, megelőzzék a konfliktusokat. A szabályok által kötött, fizikai versengés, éppen azt a célt szolgálja, hogy az indulatokat, végül ne egy mezőn, véres tetlegességgel vezessék le. Néped körében, a jó vadászt vagy a kiváló harcost, talán nem övezi tisztelet és megbecsülés? Nálatok talán nincs ünnep, amely során, a néped fiai és lányai rátermettségüket bizonyítván, agressziót mutatva és fizikai fölényüket fitogtatva vesznek részt? Úgy értesültem, hogy időközönként nagy vadászatra indulnak a néped tagjai, hogy rátermettségüket azzal bizonyítsák, hogy elejtenek egy vadat. Nem különbözünk, ebből a szempontból sokban. - mondom nyugodtan, árvilágítva, hogy náluk is van egy ünnep vagy nevezzék bárminek is, amely során agressziót és fizikai fölényt fitogtatnak. Micsoda egy képmutató ez a fickó.

- Azt pedig, egyetlen szóval sem mondtam, hogy vérnek kell folynia ezen az ünnepen. A mi fogalmaink szerint, a sportnak, pont az a célja, hogy a két fél, bár megmérkőzik egymással, nem tesznek egymásban kárt. A dárdahajítás, íjjal való céllövészet, a futás, a birkózás és az úszás, nem arra szolgál, hogy egy rendezvény keretén belül, kárt tegyen egyik fél a másikban. - mondom, majd a karjaimat összekulcsolom magam előtt, amikor kitérek az Elorakban történt incidensre.

- Kérdésedre válaszolva, nem a népem sértette meg a te népedet! Nem vonható felelősségre a Város, a Domínium vagy az általatok égi quorsáknak nevezett csoport, mert egy ember, képtelen volt arra, hogy felfogja, hogy fegyveresen nem léphet be Elorakba s egyetlen lövést sem adhat le! - felemelem a mutatóujjamat, kihangsúlyozva az egyetlen lövést. Miután leengedtem a kezemet, folytatom.
- Tudomásom szerint, nem folyt vér és nem perdai volt akire rálőttek. Különben sokkalta nagyobb lenne a sértés, amit a Népednek el kellett viselnie, azon a gyalázatos napon. Ahogyan azt is tudni vélem, hogy a sértés elkövetőjét, elfogtátok. Néped haragja és felháborodása jogos, de nem lehet hibáztatni mindenkit. S íme, alkalmat kínálok arra, hogy békésen, vérontás nélkül vehessen néped elégtételt az ünnepükön történt sértésért. Elorak küldjön bajnokokat, válogassátok ki, fiaitok és lányaitok közül azt a tizet, aki leginkább úgy érzi, hogy elégtételt kell venniük és hajlandóak kiállni a Város és a Domínium, tíz bajnokával szemben. - Alethra pillantok, de nem kihívóan, teljesen nyugodtan.
- Baráti jobbot és békés rendezést kínálok, ezzel együtt hagyományt teremthetünk, amely, ugyan konfliktusból fakad, de végül a béke gyümölcsét termi. - mondom, majd kivárom, hogy Aleth mit válaszol. A békés rendezés lehetőségére Ő sem mondhat nemet. Azzal nem oldunk meg semmit, ha csak ülünk egymással szemben és azon rágódunk, hogy ki kit sértett meg.