Aideen

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

Ahogy a két kicsi lány egyre nagyobb lett, korán megmutatkozott ellentétük és jellemük. Míg Roda mindig nyugodt és békés természet volt, addig Aideen egy csintalan kis örökmozgóként kezdte meg élete első éveit, mely a későbbiekben se változott. Kész kis energiabomba volt mindig, amit természetesen le kellett vezetnie. Nem véletlen hát, hogy harcias természete miatt inkább fiússá vált lány létére és a sereghez szegődött.
Határozott, erős jellem, bátor és olykor bizony agresszív is. Egy kész harcos amazon, akinek mindenről megvan a maga véleménye és ezt nem is fél megosztani másokkal sem. Olykor túl hirtelen, ami sokszor bajba sodorta már, mégis minden veszélyből képes volt kimászni. Mindig feltalálja magát, kreaktív és intelligens, bár kíváncsi természete nem mindig sodorja éppen a jó ösvény felé. Felfedező típus, minden érdekli, így az égből érkező emberek is, ezért is csatlakozott a felderítők csapatához, na meg a bosszú miatt, melyet képtelen kiverni a fejéből. Az emberek tehetnek arról, hogy elveszítették szüleiket, ezt pedig soha se fogja megbocsájtani nekik, még akkor se, hogyha nem mindegyikük tehet arról, ami történt.
Sokszor keveredik bajba és összetűzésekbe, így nem véletlen az se, hogy nehezen enged közel magához bárkit. Férje sincs, egyelőre még nem találta meg azt a férfit, akit méltónak találna maga mellé és akit nem nyomna el a jellemével, de még van ideje, így nem siet sehova se, és az se zavarja, hogy népének női tagjai közül sokan 25 évesen házasodnak. A saját útját járja, de az Istenek előtt és a város vezetői előtt fejet hajt. Hűséges és becsület, de ha valaki elárulja, rendkívül veszélyes ellenféllé válik, aki nem fél vért ontani, ha a szükség úgy hozza.

Hiányzik Cadar, mégis, a szüleink halála óta úgy érzem, hogy az otthonom inkább a gyász helyszínévé vált a szívemben. Remek döntés volt, hogy elhagytuk a Vizi várost és Elorakba költöztünk a nővéremmel, hiszen itt új lehetőségek, új élet vár ránk.

25 évvel ezelőtt születtem a fent említett Cadar városában, a szüleim második gyermekeként és a testvérem pontos ellentéteként. Már az első lépéseim és szavaim után tudták, hogy mennyire mások vagyunk mi ketten, de amikor öt évesen megmutatkozott az első képességem, már nem volt senkiben se kétség. Míg Roda a gyógyítás erejét kapta az Istenektől, addig én az ellentétével, az életerő elszívással büszkélkedhettem. Tudom jól, hogy sokan összesúgtak a családom háta mögött, hogy furcsálták, hogy egy olyan tökéletes és tiszta gyermek után hogy lehetek én ennyire... más. Én se értettem, ahogy azt se, hogy míg Rodában a csodálatos jövőt látták, addig bennem az elmúlást és a romlottságot. Nem akartam én senkit se bántani, de ez a képesség gyermekként még olykor az akaratom ellenére is aktiválódott, ezért is fordulhatott elő az, hogy ártottam másoknak. Más gyermekeknek, pusztán az érintésemmel. Amikor bántottak vagy szomorúvá tettek... De bármi is történt, a családom mindig mellettem állt, soha se hibáztattak és soha se neveztek gonosznak vagy éppen rossznak azért, amit tettem, és nekik hála lettem az, aki ma is vagyok és nem szégyellem vagy éppen bánom azt, hogy mely képességet is birtoklom. Nem lettem hát népem árulója, nem élek remeteként, hanem sikerült beilleszkednem a társadalmunkba és egy igazi harcossá válnom. Akik bántottak, hamar megtanulták, hogy ne húzzanak ujjat velem, az erőm és a határozottságom sokakat visszavonulásra késztetett. Kiálltam önmagamért és kiálltam a családomért, ahogy Ők is értem, így idővel a szóbeszédek eltűntek, mi pedig egy átlagos, normális családdá váltunk. Mintha ezek a rossz pletykák soha meg se történtek volna, mégis, én nem feledem. Az Isteneink okkal adják nekünk a képességeinket, melyekkel élnünk kell, hogy vonhatnánk azokat kétségbe? Ettől az egésztől függetlenül nem volt rossz gyerekkorom. Soha se féltem, inkább minden egyes eset után erősebbé váltam és önállóbbá, kivívtam magamnak a tiszteletet és bebizonyítottam, hogy milyen hasznos tagja lehetek a perdai népnek.

Az empátia viszont távol áll tőlem és az érzelmeimet már jó ideje nehezen kezelem. A családomat mindig nagyon szerettem, de a szüleink halála után valami megtört bennem. Azóta felhúztam magamra egy páncélt, melyen még a testvérem is csak ritkán tud áttörni. Nem mutatom ki azt, amit érzek - legalábbis a pozitív érzelmeket nem -, és nehezen vagyok képes mások lelkiállapotát kezelni. Bezzeg Roda! Ő tökéletesen érti népünk minden tagját, míg én sokszor csak állok és hallgatok... Magamnak való lennék? Meglehet, de a múlt sebei túlságosan is fájóak. Az emberek miatt meghaltak azok, akiket a világon mindennél jobban szerettem, így úgy érzem, hogy egy részem nekem is velük halt. Tudom, hogy Roda attól félt, hogy Őt hibáztatom majd azért, mert nem volt képes megmenteni a szüleinket, de eszem ágában sincs. Örülök neki, hogy Ő még mellettem van, és mindent megteszek azért, hogy biztonságba tudjam. A költözésünk Elorak városába veszélyeket rejt a számunkra, de egyben nagy lehetőségeket is. Közelebb kerülhetek az emberekhez, megismerhetem őket és esélyem lesz széthúzni őket. Meg fognak fizetni mindazért, amit a szüleinkkel tettek! Nem maradhatnak a Perdán, távozniuk kell, mert ez a mi otthonunk. Nem engedhetjük meg, hogy még jobban tönkretegyék, nem is értem, hogy miért engedtünk egyáltalán ennek a békének azok után, amit velünk tettek. Még az Isteneinket is megsértették! Megingott a hitem is népem vezetőiben, mégis, Roda szavai még képesek megnyugtatni és csillapítani a bennem lobogó tüzet, de vajon meddig?

Harcosként csatlakoztam a perdai sereghez, méghozzá a felderítők közé, akikre most már egyre nagyobb szükség van az emberek érkezésének hála. Megismerkedtem a nyelvükkel, követem lépéseiket és szándékomban áll a közelükbe is férkőzni, még jobban megismerni őket, mert a legnagyobb csapást úgy hiszem, hogy belülről vihetjük majd be. Még mindig túl bátor vagyok, óvatosabbnak kellene lennem, de a veszély a lételemem, az tesz engem erőssé és jelzi számomra, hogy még mindig élek. Vajon egyszer visszakapom majd a régi életemet? Leszek még olyan, amilyen egykoron voltam, a szüleim halála előtt vagy az az Aideen végleg elveszett? Tudom, hogy Rodának hiányzik... már csak érte szeretnék jobbá válni, érzőbbé...