- Erre most mondanám, hogy a hirtelen kitalált katonai akciók több, mint kockázatosak és nem javaslom és én sosem alkalmazom, deeee így ismerhettelek meg végülis. - Kuncogok tovább, s talán nem ez a legjobb lebeszélő duma, hogy többször ne kockáztasson miattam - vagy más miatt -, viszont olyan jó az emlék, hogy nem tudtam magamban tartani. Elevenen él előttem az első találkozásunk képe, minden pillanata. A döbbenete, hogy katonai kísérete csak úgy kidől, majd a morcossága, tüzessége, az ahogy menekülve elesett - és a ruhája ó, de szépen simult arra a formás fenekére -, majd a mosolya, és adott egy szendvicset és egy nem túl finom teát, na meg azok a kék szemek... Egyikünk sem gondolta volna, hogy a történetünk nem áll meg ott, ahol elköszöntünk egymástól. - Jaaa, ő közel sem ilyen dögös! - Vigyorodom el kaján pimaszul, hogy mi hiányzik Ravenből, habár nem szoktam őt férfi szemmel nézni, de ha össze kellene őket hasonlítanom, hát tízezer százalék hogy Szöszi buja idomai inkább az én ízlésemnek valók, sőt, tökéletes megtestesítői. De azért folytatom komolyabban is. - Meg, őszintén szólva, ha megpusztulna, se tudna ilyen finom és nőies lenni, ilyen természetesen édes. És... ne értsd félre, Raven is kedves alapvetően, már akivel az akar lenni, de talán pont ez a különbség: te kedves vagy mindenkivel, érdek nélkül és mindenkiben a jót keresed, a jót látod meg. Ez olyasmi, ami nagyon kevesekben van meg. - Cirógatom meg az arcát, és hát sok jót tudnék még mondani, de azok java része végülis Ravenre is igazak: okos, humoros, vidám, szép... Hirtelen felvillan bennem egy nem is olyan régi emlék, mikor az Orkán-szigeten láttam viszont húgomat először azóta, hogy "meghaltam". A rengeteg megbeszélnivaló között sor került arra is, hogy szerinte milyen lenne a számomra megfelelő nő: "cuki, okos, szemérmes, vidám, humoros, szép". A szemérmesen kicsit megint kuncogni kezdek, de a felismerés azért tanyát vert a fejemben. Akkor azt mondtam Ravennek, hogy ilyen nő nem létezik, na meg a szemérmes része miatt nem is gondoltam, hogy hozzám való, vagy hogy egyáltalán tetszene ilyen lány. Most meg épp karjaimban tartok egyet. Talán az egyetlent. Hú, baszki, lehet nem lesz ez így jó...! Még jó, hogy a beszélgetés tovább evez innen és már azt tárgyaljuk elég komolytalanul, kit kellene felkérni kémnek, akiért nem kár. Ugyan Jasmine komolyan válaszol rá, mégis tudom, ismerem, hogy ha az exe valóban felmerülne esélyesként, inkább lebeszélne minket róla, mert olyan jó szíve van Szöszinek, hogy igazán még Charles-nak sem ártana. - Huhh, az biztos! - Nevetek fel kajánul, mikor az egykori felettesemet említi Jasmine. Hát az biztos, hogy nem azzal indítanánk, hogy gurítsunk le egy korsó perdai sörfélét. Könnyed nevetésem egy időre feszültségbe vált, de aztán szerencsére megkönnyebbülhetek, Jasmine kitart amellett, hogy nemleges választ kell vinnem Carternek, csak ezt kicsit kacifántosabban adta elő, hogy majdnem kihordtam itt lábon egy szívinfarktust. Nem volna jó, messze az orvosi segítség. Az orvosi segítségről meg más is eszembe jut, amit elő is adok, ezúttal én kacifántosan, és nagyjából a felénél már látom, hogy kár volt ezzel előhozakodni, Jasmine lesz feszült, látható és érezhető, de most már késő, be kell fejeznem. Nagyon jó, most már én is feszengek. - Öhm, nem, ne haragudj, nem akartam indiszkrét lenni meg semmi hátsó szándék vagy ilyesmi, én csak... Van az Ellenállásnál egy új lány, viszonylag új, pár hónapja érkezett, mindegy is és csak elkaptam egy beszélgetésfoszlányát egy másik csajjal. Neki is valami meddőségi gondja volt, és mondta, hogy csomószor hívták mindenféle vizsgálatra, meg kapott valami szert is, hogy az majd biztosan segít, de annak meg mellékhatásai voltak és gyűlölte már az egészet... És akkor rájöttem, hogy tök érzéketlen voltam, mert sosem kérdeztelek meg, hogy hogy vagy? De az jó, ha nem kellemetlen! - Bólogatok hozzá aprókat és veszek egy nagy levegőt orron át, érezhető, hogy van itt még valami. Ó, bassza meg... - Bocs, ha már belementem ebbe, muszáj megkérdeznem, még ha nem is akarsz válaszolni esetleg, mert nyugodtan ne, de... hatásos a cucc vagy terápia vagy mi a franc? Mert ha hatásos, az egyrészt tök jó, mert lehet majd családod, már ha akarsz, másrészt akkor újra meg kell majd házasodnod. Én örülök, ha te is örülsz majd, de... de nem tudom, mit csináljak, ha... Charles még a jobbik eset volt, elég sok olyanról hallok, ahol a férj durva és erőszakos volt... Nagyon az volt... Azt akarom csak kibökni, hogy aggódom érted! Csak ezért hoztam szóba ezt az egészet. Ne haragudj, kérlek. - Félszegen nézek rá vizslatva, hogy miként reagál. Tényleg nem azért kérdeztem, mert mintha elvárnám, hogy a kapcsolatunknak gyümölcse legyen már. Egyrészt én nem is terveztem sosem megnősülni, családot alapítani, másrészt egy házasságon kívüli gyerek na az aztán megbonyolítaná még az életünket, vagyis igazán Jasmine-ét. Életveszélyes bonyodalom lenne.
*Nos, van köztünk egy lényeges különbség és ez hamar kiütközik, amikor az enyémhez teszi a saját véleményét. Elnevetem magam az emlék hallatán, de mindjárt bele is kötök.* -Á, igen. Szóval mégis szoktál hirtelen dönteni? Ahhoz képest elég jól sikerült. *Annyira gyűlöltem akkor, szinte mindent tönkretett amihez hozzáért, és még le is akart taperolni. Pimasz volt és káromkodott. Ez utóbbiról nem szokott le, a taperolást is másképp űzi, és azóta azt hiszem csak néhány levelet és virágot tépett le, de határozottan fejlődik. Persze mire az első találkozásunknak vége szakadt, már nem gyűlöltem. Bosszantott, de imádtam érte és már akkor azon gondolkodtam, hogy mikor és hogyan láthatnám újra, hogy eltűnt a fák között. A szép emlékek közül, melyeket Vadember idézett fel bennem, éppenséggel ő rángat ki azzal, hogy a húgát emlegeti velem egy napon…vagy mégsem. Kíváncsi vagyok mi lehet az ami a létezés egy pontján fölé emel. Nos, úgy látszik még mindig nem ismerem eléggé Vadembert, mert a válaszát sejthettem volna. Mindig a szex jár a fejében, más és más vonatkozásban. El is nevetem magam, hogy ez eszembe jut, végül is jól megy az ő sokszínű vigyorához.* -Jellemző. *Jegyzem meg jókedvűen, ám a folytatás már egészen más, sokkal komolyabb, kevésbé pimasz és kaján. A hangja is egészen más most, elérzékenyülök tőle, fátyolos tekintettel, szelídült mosollyal nézek fel rá.* -Benned is megláttam a jót. Ez igaz. *Félig viccesen vallom be, de közben arra gondolok, hogy tényleg így volt. Elvégre elsőként azzal szembesültem, hogy nem csak kijátszotta az őröket, hanem ártalmatlanná is tette őket. Egyedül, mind a négyet. Aztán átgázolt a lugasomon. Hol van ebben a jó? Ő meg kuncog, de már előbb elkezdte, fogalmam sincs mi juthatott eszébe, el is akadok a szavakban és a gondolataim között és kíváncsian nézek rá, bár nem kérdezem. Ha akarja, elmondja. Vagy nem is olyan fontos. Én inkább még egy kicsit odatörleszkedem az arcommal a kezéhez amivel megcirógatott, lehunyom a szemeimet, élvezem az érintését. De minden szép pillanatnak vége szakad egyszer, ez a kémkedős dolog nem megy ki egyikünk fejéből sem. Charles-t általam ismert okokból nem ajánlom, a volt felettese mellett pedig ismeretlenül nem tehetem le a voksomat. Igyekszem magamról lebeszélni, igaz elég kacskaringós módon, de végül csak kimondom a nemleges választ. Csak meg akartam neki magyarázni, miért nem menne, azon kívül, hogy alkalmatlan vagyok rá. Szívesen segítenék, de belőlem meg az hiányzik, ami a húgában mind meg van. A kémkedés gyanújánál van sokkal rosszabb és ezzel szembesülök amikor rákérdez a nem létező kezelésemre. Lelkiismeret furdalásom van és nem akarok neki hazudni, ezért kitérő választ adok. Végül is az egész nem kellemetlen. A vizsgálatok ugyanúgy zajlanak, ami eltér az nem az én dolgom és nem is én csinálom. Csak….nem tudok Vadember szemeibe nézni, nem merek. Mindaddig míg bele nem kezd egy hosszú, cirkalmas mentegetőzésbe, magyarázkodásba és történetbe egy másik lányról. A fejemet rázom, hogy feloldozást nyújtsak, és az ajkamba harapok mielőtt válaszolok a rövid szünetet kihasználva. Elejét szeretném venni a továbbiaknak, nem is sejtem, hogy nem sikerül.* -Sok a vizsgálat, de azt már megszoktam. Csak vérvételek és ilyenek. *Nem, nem megy. Vadember tovább gördül és csak mondja és kérdez. Értékelem az aggodalmát és azt, hogy szeretne erről minél többet megtudni, a szívem fájdul bele amikor kiderül mi a lényege az egésznek. * -Nem haragszom. *Seregnyi könnyet nyelek le és egy nagy sóhajtással próbálok bátorságot, higgadtságot erőltetni magamra. * -Nem igazán értek hozzá. Ez….valójában nem vagyok meddő, csak nem lehetek várandós, mert baja lenne a babának és nekem. Emiatt kapok kezelést. Addig míg ez nem rendeződik, nem mehetek férjhez és ez a része jó. Nem tudom meddig tart. *Fejben összeszedem azt amit Callum mondott nekem, hogyan szereljem le a rosszindulatú kíváncsiskodókat. Vadember egyáltalán nem az, de most jól jött, hogy annyiszor elismételtem magamban, hogy már majdnem el is hittem. Most viszont pocsékul érzem magam. * -Az új férjen ráérek majd akkor aggódni. Vagy megszököm. *Félmosoly görbül, vagy inkább csak elhúzom a számat, de én mosolynak érzem. Nem akarok ezen gondolkodni, nem akarok hazudni Vadembernek, és nem akarok arra gondolni, mit mondok majd neki, ha kiderül az igazság, vagy hogyan mondom el az igazságot amikor eljön az ideje. Lesz egyáltalán olyan? Mennyire bántom meg? Megérti és elfogadja, vagy örökre beborul az ég a hegyek felett?*
