- Pontosan. Nincs nagy hatalmad, amivel elsikálhatod a hibáidat. Tehát neked _nem_ _szabad_ _hibáznod_. - Hangsúlyozom ki szigorúan a lényeget, amit nem szabadna elfelejtenie. Nagyon kellene vigyáznia minden lépésére. Azon átsiklom, hogy szerinte csak a családja sajnálná a halálát, engem például kihagyva ebből így. Azt hiszem, belül tudja, hogy én is sajnálnám, hogy nem hagyna hidegen, hiszen nem pörölnék vele most így, mint egy apa a kamasz lázadó lányával, hogy észhez térítse. De nem reagálok erre a részre, hiszen nem számítanak most az én érzéseim. Igazából az sem számít, ha nem tudja, hogy sajnálnám, ha vele valami rossz történne. - Ha csak meghalnál. Ha csak te halnál meg. - Jegyzem meg sötéten, mert ez inkább lényeges és úgy tűnik, Jasmine még mindig nem mérte fel, hogy mennyit tett kockára. Ha csak megölnék ezért, azzal még könnyen ki is lehetne egyezni, de a halála csak egy hosszú és fájdalmas folyamat végpontja lenne. - Ó, tehát nem dicsekedett el vele, hogy az implantátum a Kancellária fizetsége volt? - Nehéz megállni, hogy ne üssek meg cinikus hangnemet, főleg, mikor azt hallom, hogy a szerencsés szerencsétlen flótás még nyomoréknak is érzi magát és az is lesz. Remélhetőleg minél később következik ez be, mert akkor a húgához fog fordulni segítségért és akkor megint az én fejem főhet. - Kétlem, hogy a perdaiak tudnák, mi lenne a következménye pontosan. Még a háború ellenére sem tudják, milyen kegyetlen faj vagyunk. - Rázom meg kicsit a fejem szkeptikusan állva a perdaiakhoz. - Óvatlanul amúgy kikotyoghatnak. Az Első Gyógyító például ugyancsak büszke arra, hogy mások emlékeibe lát és így olyant tudhat meg, amit más nem. Például említett nekem egy Naphajúnak elkeresztelt ember nőt, akinek kontaktja van egy ellenállóhoz. Akkor nem foglalkoztam különösebben ezzel, de úgy vélem most, hogy rólad beszélhetett. Felfogod mivel járhat, ha más is összerak így mozaikokat és gyanúba keveredsz? A legkevesebb, hogy nem mehetsz ki többet és nem találkoztok, de lehet a családodra is vonatkozna ez. - Próbálom felnyitni a szemét, hogy mennyire kellene óvatosnak lennie. Legalább annyira, mintha ő is kém lenne, úgyhogy nem nagyon hat meg, hogy mennyi macerával jár egy találkozó megszervezése. Valószínűleg az Ellenállás már nyert volna, ha ennyire könnyű dolguk lenne. - Egyébként nem feleltél a kérdésre, ami téged ismerve egyet jelent: legalább egy családtagod tud rólatok. Ki az? Vagy kik azok? - Nehéz megkerülni engem, nem csak mert e kis szobába vagyunk összezárva, hanem figyelek a részletekre. A nyolcadik gyűrűszinten nőttem fel, ahol élet-halál kérdése, ki mennyire jó a játszmákban, ahhoz pedig először is figyelni kell, majd az információkat a megfelelő pillanatban felhasználni és ha kell, azokkal sarokba szorítani másokat. Ennélfogva a könnyek alapjáraton nem hatnának meg, de Jasmine kifakadása ráébreszt arra, hogy ideje venni egy nagy levegőt és lassan kifújva kicsit enyhíteni a szorításon, amibe fogtam őt. Az egyetlen ok erre egyszerű: mert róla van szó. Valószínűleg ez már az öregedés jele, hogy ennyire szentimentális lettem. - Nem gondolom, hogy csak azért van veled, de nem ő lenne az első a történelemben, aki a kellemeset a hasznossal összeköti. És ezzel nem téged tartalak kevésre, hanem őt és nem szeretném, hogy csalódás érjen téged. Jelen pillanatban fenntartom annak a lehetőségét, hogy ő egy kettős kém is lehet, de egyszeri biztosan. Nem tudom, mennyire megbízható. Objektíven nézve, nem elfogultan, ne vedd zokon. És az objektív tény, hogy a Kancellária, legalábbis néhány kancellár kémnek küldte őt a Rebelliumba. Eddigi tudomásom szerint ezt a feladatot nem végezte el, és amíg a Tűzvölgyből ismertté nem vált a képe, valószínűleg azt hitték, hogy lebukott és megölték érte. Most már tudják, hogy nem. Tudják, hogy áruló lett. Ha más kancellár előtt buksz le, Jasmine, abból már nem foglak tudni kimenteni. Most még tudok segíteni, de ehhez tisztán kell látnom minél jobban. Azért meg, hogy ő kémnek gondolt téged, ritkán mondok ilyet, de az elnézésedet kérem. Erről én tehetek. Mentségemre szóljon, hogy nem számítottam olyan fordulatra, hogy ez téged bajba keverhet. Körültekintőnek kell lenned, mert akár az Ellenállás fogságába is kerülhetsz, akár benne van ő is ebben, akár nincs. - Teszem hozzá a végén sietve, mielőtt szerelmes énje tiltakozni kezdene, hogy az ellenállója bizony sosem tenne vele ilyet. Ha ezt el is hiszem, akkor is ott van a lehetősége, hogy őt kihagyva a "buliból" kapják el Jasmine-t. Viszont egy valami nem tetszik a történetben, és ez aggaszt. - Ennek "te és én" pletykának okafogyottnak kellett volna lennie Saskia visszatérésével, és ha nem így van, akkor bizonyára fenn szerepelhetsz Carter azon listáján, ahol a nem megbízhatókat jegyzi. Vagy legalábbis erősen kérdőjeles vagy. Az ellenállód véleményét rólad lehet pont annyira veszik objektívnek, mint amennyire én vettem eddig a tiedet róla. Ugye érted? Lehet a Rebellium katonáitól is tartanod kell így, ezért nagyon kérlek, komolyan nagyon kérlek, bármennyire is nagy a szerelem, _ne_ _szökj_ _meg_! A családod miatt se. Nem tudom, tervezted/tervezed-e, de előtte meg kell bizonyosodni róla, hogy biztonságban leszel ott. És szólj előtte nekem! Bár nyugodtabb lennék, ha nem mennél... Szóval vegyél, kérlek, most te is egy nagy levegőt, és próbáld átgondolni, hogy miket kérdezett tőled vagy miket mondott? - Visszanyelem az epés megjegyzést, hogy azt tudjuk már, hogy a szeretlek szó nem volt ezek között. Ez szintén nyugtalanító, mert ezek szerint az ellenálló nem siet innen kiédesgetni Virágocskát, ahogy minden hősszerelmes tenné, hanem jó neki, ha itt tartja. Talán az információk miatt, talán másért.
*Nem vagyok ingerült, inkább félek attól, mi vár rám ha ezen a beszélgetésen túl leszünk, mégis van valami az ingerültséghez hasonlatos érzelem, amivel sóhajtok Callum szavain. Nekem nem szabad hibáznom. Igaza van, abban is, hogy a szememre veti, hogy az orromra koppintja a figyelmeztetést, de egyben dühössé is tesz a helyzet. Az amit a Kancellária szigora vet ki ránk, ami miatt nem lehetek maradéktalanul boldog, amiért Vadember sem lehet eléggé óvatos, amiért minden az utunkba áll és ezt nagyon sokan elmondhatják még magukról. Kifakadásommal, ami a feltételezett halálom következményeit taglalja, kissé túllövök a célon. Érzem ezt ahogy kimondtam….ahogyan nem mondtam ki Callum nevét, de közben gondoltam rá is. Az egésszel csak azt akartam érzékeltetni, hogy én egy kis szürke porszem vagyok hozzá képest. Nem marad utánam semmi amiért emlékezhetnének rám. Pontosan tudom mire céloz azzal amit mond. Tudom, hogy a halálom nem az egyetlen lenne, sokakat magammal rántanék és elsősorban a családom látná kárát. Épp ezért nem mentem még el, pedig a szívem elhúz innen. Több hasznomat látnák a Rebelliumban, a Városban maradna még elég botanikus, köztük Callum felesége. Az én hiányom nem lenne nagy veszteség, ha csupán ennyi lenne. Nem is válaszolok erre, csak szorosabban húzom össze a karjaimat magam körül. Azzal nem tudom mi a célja, hogy Vademberről kérdez, az implantátum karjáról és arról, hogy tudom-e miként kapta meg. Bár nem nagyon foglalkoztam korábban ezzel, már tudom, hogy nem egy alapdarab és normális körülmények között nem juthatott volna hozzá, de igazából nem érdekelnek a részletek. Azért egy kicsit haragszom Callumra, mert olybá tűnik, hogy Vadember ellen beszél. * -És mégis mi a jelentősége ennek? Nem mindegy már hogy kapta? *Callum nem beszélt vele, nem tudja azt amit én annak ellenére, hogy Vadember nem beszélt erről. Nekem az a fontos, amilyennek megismertem. Az a fontos, amit tesz, ahogyan teszi. Az az ember akit megismertem, soha nem árulná el az ellenállókat. A továbbiakra megrándulnak az ajkaim. * -Nem mindenki kegyetlen. *Nem mondom, hogy kik azok. Pontosan tudhatja kire, kikre célzok. Azok akik elmentek, jóban vannak a perdaiakkal, ha több lehetőségük lenne, együtt működnének velük, jelenleg csak életben akarnak maradni és ezért ahogy tudták, elsajátították a perdai élet jelentős részét. Védelmembe veszem az áltelem ismert perdaiakat, azokat akik nekünk segítettek. Ők biztosan nem kotyognának ki semmit sem rólunk, még véletlenül sem. Már éppen újra mondanám amikor kiderül, hogy nem is róluk van szó. Az Első Gyógyító. Roda, ha jól emlékszem. Biztosan nem rosszindulatból tette, de mindkét oldallal találkozik és az nem jó. Naphajú az én perdai nevem. Sosem szólítottak így, de tudom, hogy közszájon forog. Josie is tudott róla. Tudom miről beszél, tudom mik lesznek a következmények…mégis kockáztatok. * -Hibát követtem el a képpel, tudom. Tisztában vagyok a következményekkel, mindig óvatos voltam. De nagyon fárasztó állandóan a hátam mögé nézni. *Most már azt is tudom, hogy Roda előtt mit nem szabad mondani és arra is ügyelni kell, hogy ne tudjon az emlékeink között kutakodni. Beszélnem kell Vademberrel. El kell mondanom neki. Ez a hiba rávilágított sok mindenre amit Callumnak köszönhetek, de mivel ennyit faggat úgy gondolom nem áll szándékában kiteregetni a titkaimat. * -Nem szeretném elmondani. *Nem akarok neki hazudni, de Max-et sem akarom elárulni. Megtartja a titkunkat a maga módján. Mintha mi sem történt volna. Hálás vagyok neki ezért, és meg is értem őt, de másrészt fájdalommal tölti el a lelkemet, hogy nem oszthatom meg vele a problémáimat. Nem beszélhetek neki Vademberről, a gondjaimról, a boldogságomról. Mindez pedig magányossá tesz. Akkor érzem csak igazán amikor Callum hosszú monológja közben megismerem a Vademberrel történtek részleteit. Egyszerre tör rám a döbbenet és az ijedtség, az aggodalom és a düh. Csak a fejemet rázom amikor kémnek nevezi. Bármi is történt akkor, biztosan meg volt az oka annak, hogy Vadember belement egy ilyen alkuba. Ha csak a Kancelláriára gondolok, talán megfenyegették a családjával. Ő nem olyan, hogy csak úgy önként vállaljon ilyesmit. Naiv vagyok, de nem ennyire. Annyi minden jut eszembe míg Callum beszél, zsong a fejem a sok információtól, attól amit Vadember mondott. A „te és én” sem véletlen, de nem Carter miatt. Egyszerűen csak elég volt annyi, hogy gyakran találkozzunk Callummal, hogy együtt teázzunk. Mindegy mennyi idő telt el, mindegy, hogy Saskia visszatért, elég volt, hogy együtt láttak minket. Egy kis botanikus nem találkozik csak úgy egy kancellárral. Mindenki okot keres mögötte és ha nincs, hát kitalálnak. Carter azonban erre a pletykára alapozva akart engem kémnek, de ezt nagyon gyorsan száműzöm a fejemből mielőtt még az arcomra ülne valamilyen érzelem. Tudom, hogy Callumnak sok mindenben igaza van, de már fullasztó, fojtogató ez az állandó támadás. Amikor megemlíti a szökésemet olyan formában, hogy már előre megkér arra, ne tegyem, végleg feladom. Elfáradtam, nem tudok tovább védekezni, nem tudom tovább hallgatni. Ha lenne itt egy szék, lerogynék rá, de itt csak a képeim vannak a falaknak döntve. Az egyik szabad fal hoz megyek és a hátamat nekivetem, majd szép lassan, még mindig magamat szorongatva csúszok le a padlóra, eligazgatva a ruhámat, hogy ne legyen illetlen. A lábaim elgyengültek és félő, hogy nem tudnék talpon maradni. * -Nem tudok levegőt venni Callum, fojtogatsz. *Letörlöm a könnyeimet az arcomról ismét, de nem nézek fel rá. Akkor sem ha esetleg hozzám lépett, leereszkedett mellém, vagy velem szemben. A fejemet ingatva próbálom összeszedni a gondolataimat. Nem tudom meddig tart a csend, a szavak halkan jönnek elő.* -Tudom mit éltél át két és fél évig, amikor nem lehettél Saskiával. Megértettem a titkolózásodat, együtt éreztem veled. Tudom milyen az amikor nem ölelheted a szerelmedet, nem csókolhatod, nem láthatod. De meg volt az oka amiért ezt nem tehetted. Mégis ott volt veled, láthattad a kapszulában. Az én szerelmem él, még sem ölelhetem és nem csókolhatom. Nem láthatom. Festettem egy képet, hogy láthassam. Eszem ágában sem volt, hogy idehozzam, véletlen volt. Hibáztam. De te is érts meg engem amikor azt mondom, mennyire kettészakítottnak érzem magam nap mint nap. Eszembe jutott, hogy elszökjek, de a családom miatt nem tehetem meg. Neki is eszébe jutott, de tudja mi lenne a következménye és tekintettel van a családomra. Nem mondta, hogy szeret, szavakkal nem, de minden érintésében, csókjában benne van. A mosolyában, a pillantásában. Velem boldog és ezt mondta is. Nem kívánok, nem kívánhatok ennél többet. Olyan keveset lehetünk együtt, azt a kevés időt magunkra fordítjuk, nem politizálunk, nem tervezgetünk a Kancellária ellen, csak akkor jut eszünkbe amikor a következő találkozót próbáljuk megszervezni, de előfordul, hogy nem jön össze. S megint csak a várakozás egy újabb kedvező alkalomig. *Újabb könnyek törlése kerül sorra, veszek egy nagy levegőt. Most megy, könnyebbnek érzem magam. Minden kikívánkozik belőlem, amit nem tudtam eddig elmondani senkinek. * -Elmondta, hogy Carter azt akarta, hogy kémkedjek. Megkönnyebbült amikor nemet mondtam. Amúgy is képtelen lennék rá. Úgy éreztem, csak a kötelesség vitte rá, hogy megkérdezze, de igazán nem akarta, hogy bármit is tegyek. Nem akarja, hogy bajba kerüljek miatta. Ez volt az egyik oka annak, hogy szakított velem, és az, hogy a kémkedés gyanúja rám vetült annak idején. Ezért voltam rossz kedvű, ezért festettem azt a borongós képet. Az a tél volt életem leghosszabb, leghidegebb és legsötétebb tele. Tavasszal véletlenül találkoztunk. Ő sem volt boldogabb azon a télen. *Elhallgatok, csak gondolkodom, de nem akarok már többet mondani kettőnkről. Felnézek Callumra, mert komolyan gondolom azt amit mondani akarok neki még, bármennyire is nem fog neki tetszeni.* -Nem fogok megszökni, de nem is mondok le róla. Te sem mondtál le Saskiáról. Nem kérem, hogy segíts vele találkoznom, nem kérem, hogy falazz nekünk a jövőben, de hálás lennék, ha mindez most kettőnk között maradna. *Sosem gondoltam volna, hogy így meg tudok nyílni előtte, de fura módon most nem a kancellárt láttam benne. Talán az amit mondott, segített ebben. Hogy most még segíteni tud, hogy ha mégis elszöknék, bizonyosodjam meg arról, hogy biztonságban leszek ott, hogy szóljak neki előtte…..és amikor ezt mondta, nem arra gondoltam, hogy elárulna, vagy hasznot húzna belőle. A kezébe adtam az életem és egy kicsit Vademberét is. Utóbbival még el kell számolnom.*
Visszakérdezésére megcsóválom kicsit a fejemet. Annyira makacsul védi azt a férfit, hogy nem hajlandó látni ennek a világnak a törvényszerűségeit. Márpedig ebben a világban él, nem az ellenállóéban. - Mit gondolsz, milyen helyzetekben oszt a Kancellária ekkora... ajándékot? - Kicsit hibás kifejezés a helyzetre, mert a csúcskategóriás implantátum-kar valóban olyan tétel, ami ajándék egy olyan jelentéktelen tizedesnek, mint ami a férfi volt. Az már kevésbé, hogy cserébe "halottnak" kellett lennie, meg a többi. És pont ez a lényeg: a Kancellária ajándéka valójában sosem ajándék, hanem az üzlet része. - Valóban. Én viszont több kegyetlen embert ismerek, mint nem. - Jasmine is sejtheti, kikre célzok. Heti rendszerességgel tárgyalhatok velük a kancellári ülésteremben. És ők csak a csúcsai ennek az egésznek. És természetesen tükörbe sem árt néznem. Ami a perdaiakat illeti, valóban nem mutattak eddig kegyetlenséget. A háború során is kíméletlenek voltak, de nem kegyetlenek. Viszont nem szándékosan is lehet kárt okozni, mert az összefüggéseket nem látják át - hogy is tudnák! A Naphajú említésekor is látom Jasmine-on, hogy számára sem új a megnevezése. Feljegyzem magamnak, hogy Rodával is beszélnem kell erről, természetesen úgy, hogy ez nekem ne kerüljön további későbbi szívességekbe. Elfojtok egy sóhajt emiatt is, meg amiatt is, mer Jasmine még mindig azt hiszi, tisztában van a lebukása következményeivel. Fogalma sincs... - Ha fárasztó, javaslom falon belülről válogass.. - Jegyzem meg, de már kezem egy kis legyintésével jelzem is, hogy nem kell erre reagálnia. Ha tényleg szerelmes, az nem választás kérdése. Saskiával is így voltam. Választhattam volna más, rangomnak és politikai céljaimnak szintén megfelelő feleséget, de őt biztos nem tudtam volna szeretni. Már csak azért sem, mert a szeretetre Saskia tanított meg. Persze nem voltam mindig jó tanítványa, gyakran még mindig túl rideg vagyok, például most is, mikor tovább faggatom Virágocskát, hogy melyik rokona tud róluk. Még mindig nem beszél. Csak tudnám, mi értelme megnehezíteni a dolgomat, mikor lehetne ezt gördülékenyebben is? - Rendben, akkor úgy kezelem, hogy mind tudnak róla. Izgalmas lesz megnézni a reakciójukat. - Mosolyodom el hidegen és hát igen, kegyetlenül. Majd választ, reakciót sem várva folytatom elmesélve Jasmine-nak röviden a kancellári alku valószínűsíthető lényegét, amivel Alec Delgado végül ellenálló lett, vagy kettős kém, vagy csak sima kém. Jasmine rázza a fejét, tagad, de tudom, hogy valahol azért a bogarat elültettem a fülébe és egyelőre nekem ennyi elég. Hátha körültekintőbb lesz, hátha megnézi azt az ellenállót más szemmel is, vagy más ellenállók esetén is belegondol az esetleges mögöttes szándékba. Ne magából induljon ki. Az emberek java közel sem olyan jó, mint ő. Szenvtelenül nézem, ahogy a szavakba csomagolt szorításom hatására egyre jobban megtörik, hagyom a falhoz sétálni, oda lassan lerogyni, a könnyeit. Nem megyek mellé, nem lépek közelebb, még akkor sem, mikor kimondja, mennyire kényelmetlen mindaz, amit teszek vagy nem teszek. Folytatom, de ezúttal a hallgatással, hagyom, hogy a beálló csend fojtogassa tovább, mígnem elkezd beszélni. Beleszólhatnék, mikor Saskiáról beszél, de nem teszem, nem fontos most ennek az árnyalása, és valószínűleg a könnyei miatt nem látja a szám sarkának finom rándulását, mikor a szemeim egy pillanatra elsötétülnek. Szörnyű démon az önvád, még mindig magamat hibáztatom a történtekért és ugyan Saskia felébredt, mégis szembe kellett néznem azzal, hogy nem tudtam helyrehozni azt, ami elromlott. Végül nekem kellett elégetnem azt a csöppnyi testet... Figyelek tovább Jasmine szavaira, rendezgetem a mozaikdarabkákat a helyükre, de... nem tudok bízni abban az Alec Delgado-ban. Jasmine szavai meggyőzőek is lehetnének, de tudom, ki annak a férfinak a féltestvére. Ha csak fele olyan jó a játszmákban, mint a húga... Jasmine vélhetően észre sem venné, hogy átverik. Az én tervem sem volt világos előtte, miért beszéljenek az emberek arról, hogy lehetne olyan, hogy "te és én". Carter viszont biztosan nem könnyebbült meg, mikor nemet mondott az én elárulásomra Jasmine. A borongós festményre pillantok. Talán emiatt is fogott meg a kép tudat alatt: annyi érzelem van mögötte, valahogy benne van minden egyes kis ecsetvonásban, a színek keverésében. Visszapillantok Jasmine-ra az újabb kis csend hatására és a következő szavaira elmosolyodom, mint aki jól szórakozik valamin. Egyébként így is van. - Különös, hogy két ilyen különböző ember, mint mi, valahogy időnként egymás társaságát keressük és élvezzük. A helyedben én biztosan megkérdezném, hogy lenne-e valami Várostól, kutatóállomásoktól messze eső botanikai jellegű tudományos küldetés? Ha ilyet kérdeznél, én valami olyasmit mondanék, hogy de, éppenséggel akad egy. Tudod, a feleségem a baba születése óta hivatalosan nem dolgozhat, de azért az elemző munkákba olykor besegít, ám terepre mégsem mehet. Nem is engedném. Meg nem is akarna elmenni Lilien mellől. De valakinek ki kellene mennie mintagyűjtésre, nyilván egy botanikusnak, aki járt már a Városon kívül. Mobil kutatólabor egy mini lakrésszel, nem nagy kényelem, de hát egymagára nem is kell több, hiszen a kísérő katonák kint táboroznának, akiknek mondjuk lenne valami más feladata is, ami elszólítaná őket. Szóval bátor botanikusra lenne szükség, mert rizikós a természetben egyedül maradni. Ki tudja, mikor jön egy démontigris... vagy egy ellenálló. - Mosolyodom el a végén hamiskásan, de ebben mosolyban már nincs semmi a korábbi hidegségből, kegyetlenségből, majd kicsit komolyabbra váltok. Jasmine nem fordult ellenem, pedig nem fűződött érdeke hozzá, hogy kitartson mellettem. Ezt becsülöm... és ki nem mondanám, hogy rendkívül szokatlan érzés is egyben. - Egyébként köszönöm, hogy nem árultál el. Ám ha másodjára is érkezik ilyen felkérés, bólints rá. Nem tudom, hogy a választottad mennyire nagy kutya az Ellenálláson belül, de jobb, ha bebiztosítjuk a biztonságodat Carter szemében. Amíg úgy véli, hogy az embere vagy, addig védve vagy. - Sétálok oda Jasmine-hoz és lehajolva kezemet nyújtom felé, hogy felsegítsem egy újabb szórakozó mosoly kíséretében. - Azon tűnődöm, meg merjem-e kérdezni, mégis hogy tartjátok a kapcsolatot ti ketten? A Justice League randi-szervezéssel is foglalkozik?
-Fogalmam sincs, de gondolom akkor ha valami nagy dolgot vár érte cserébe. *Könnyedén rántom meg a vállam, igazából nem is érdekel, mert ismerem Vadembert és nekem ennyi elég. Annyi mindenen mentünk keresztül, ezáltal meg is ismertük egymást, jobban, mint Callum hiszi. Mert bármennyire is mondogatja, mennyire kegyetlen faj vagyunk, én nem tartom magam annak, és még nagyon sokan vannak olyanok, akik nem tartoznak ebbe a kategóriába. Vadember sem. Callum sem, hiába kering róla ez a rosszindulatú pletyka. Én ismerem azt az oldalát is. * -Nos, ez sajnálatos. Talán lejjebb kellene menned a nyolcadik szintnél. *Tudom kikre céloz. A Kancellária és azok akik „hűen” szolgálják és kiszolgálják a Kancelláriát. Ezen kívül kevés olyan ember van akiről azt mondanám, hogy kegyetlen és ott vannak a perdaiak is. Tőlük nagyon messze vagyunk még társadalmilag. Viszont most nem mennék bele pont Callummal egy politikai vitába, amúgy is alul maradnék, én nem értek hozzá, engem csak a szívem és a lelkem vezet, a józan észt ott hagytam valahol a tó partján. Ez pedig nem csak a kép előkerülésével merül felszínre, hanem már sokkal korábban közszájon forgott. A perdai nevemet Callum szájából hallani furcsa és ijesztő is egyben, mert úgy tűnik, hogy ha még kacskaringós is, de létezik titkos információs csatorna a Városba. Egy kicsit be el is fáradok most abba, hogy védekezzek, hogy megpróbáljam kisebbíteni a problémát, hogy felderítsem ki az aki még tud erről. Callum javaslata annyira….gyerekes. Nem tudok rá jobb szót. Mintha megtehetném, mintha eldobhatnám a vadember iránt érzett szerelmemet csak azért, hogy könnyebb legyen. Ez nem a perdai piac. Választ nem is vár, talán rájött arra miután kimondta, hogy ez az út nem csak járhatatlan, hanem butaság is. A tekintetemben is benne van mire gondolok, de ez sem tartja vissza Callumot attól, hogy tovább faggasson. Nem tudok hazudni és neki nem is akarok, újra és újra eljátszottam a barátságát, a bizalmát, épp ezért mondom ki őszintén, hogy nem közlöm vele ki az aki még tud rólunk. Ugyan, semmi jelentősége sincs, nem árulnak el….vagyis Max nem árul el, így ő sem kerülhet bajba. Callum azonban bemutatót tart kegyetlenségből, a szívembe döfött kést még meg is forgatja és reagálni sem hagy időt. Csak ajkaim nyílnak el, hogy szóljak, hogy sutba dobva az udvarias kérést, most inkább utasítsam arra, hogy ne merészelje, de szerencsére erre nem kerül sor. Nem is tudom ő hogyan reagált volna rá. Tudomásomra jut mindaz ahogyan Vadember szert tett az implantátumára, de hiába próbálja előttem befeketíteni, én tudom, hogy Vadember soha senkit nem árulna el. Ám mindaz ami korábban elhangzott, a lebukásom és a szökésem említése már túl sok erre a napra. A fejem zúg a rengeteg új információtól, a szívem hevesen dobog a félelemtől, a féltéstől leginkább és úgy érzem minden egyszerre borul rám. A súlya letaglóz a földhöz szegez és nem állok ellen. Lecsúszom a padlóra, hogy ott szenvedjek tovább. S mindez a szenvedés hosszú monológban ömlik ki belőlem a lelkem minden fájdalmával együtt. S egyre könnyebbnek érzem magam, ahogy a szavak sorban peregnek le ajkaimról. Végül csak a csend remeg kettőnk között míg Callum össze nem rakja a maga képét és meg nem szólal. Ironikusan mosolyodom el amikor kettőnket említ, mert tényleg eléggé különös a mi kapcsolatunk, még mindig nem sikerült helyére tenni néhány apróságot, mégis valahogy tudok bízni benne. A folytatás azonban arra késztet, hogy elkomolyodjak és felnézzek Callumra. Hosszan és kacifántosan tesz ajánlatot arra, amit soha nem kértem volna tőle és hirtelen nem tudom eldönteni, hogy csak tréfál, vagy valóban komolyan gondolja. Gondráncok gyűlnek a homlokomon, és nem tudom, hogy elfogadjam-e ezt a segítséget, ezt a könnyebbséget, vagy….dobjam félre a bizalmat és gondoljak arra, hogy csapdába akarja csalni Vadembert. Nem is tudok mit mondani rá, ami eszembe jutott az megsértené Callumot, én meg nem vagyok olyan, hogy rögtön egy támadással indítsak, egy váddal, ami nem is megalapozott. Ám tény, hogy soha nem tudtam igazán elválasztani a kancellárt a baráttól. A mosolya jóval kecsegtet és arra biztat, hogy most az egyszer mindkettőben bízzak….aztán folytatja és nekem újfent elakadnak a szavaim. Csak hagyom, hogy felsegítsen, kezem az övébe simul míg fel nem egyenesedem. * -Nem hiszem, hogy Carter újra próbálkozna. Ezek után ha magam ajánlanám, az már gyanakvásra adhatna okot. *Ez már nem fog összejönni, másrészt nem hiszem, hogy ettől nagyobb biztonságban lennék, vagy e nélkül veszélyben. * -Megkérdezheted, de nem mondom el. De nem a Justice League segít. *Ha már egyszer bevált, most is jobb az egyszerű igazság. Ám nem tudok napirendre térni az ajánlata felett. Némi gyanakvással a hangomban és a tekintetemben kérdezek rá, visszautalva arra, amire korábban mondhatni köpni-nyelni nem tudtam.* -Te tényleg azt ajánlottad fel, hogy megszervezed nekünk, hogy találkozhassunk? Minden hátsó szándék nélkül? *Csak kiböktem, de beláthatja a maga mindig gyanakvó énjével, hogy a kérdésem jogos. El akarja kapni Vadembert, azt az ellenállót akit végül csak sikerült azonosítania a vulkáni küldetésről, senki nem hagyna ki egy ilyen lehetőséget. Másrészről akár még kémnek is beszervezhetné a szabadságáért cserébe. Nem sok különbség lenne, csak átvenné egy másik kancellár ötletét és folytatná. Kontaktja is lenne. Ezzel viszont elveszítene egy barátot. *
- Igen, és gondolhatod, mennyire dühösek és bosszúszomjasak, ha nem kapják meg, amit akartak. - Ha azon kancellártársaim vagy tisztek, akik tudtak ennek a Delgado-fiúnak a küldetéséről és állítólagos haláláról, most szembesültek vele, hogy lehet mégis él és elárulta őket, nos, én nem mutatkoznék az ellenálló helyében a Város és annak érdekeltségi területének közelében. Megcsóválom a fejem a válaszára és nem vágok vissza azzal, hogy neki meg feljebb kellene mennie, a nyolcadik szintre. Megkímélném attól, hogy az összeroppantsa, épp ezért sem lett volna Jasmine megfelelő feleség számomra, ha Saskiát nem lett volna módom megmenteni és újra kellett volna házasodnom. Jasmine-nak vélhetően össze kellene roppannia, hogy megértse, milyen kegyetlen világban is él, és bár megszorongatom én is őt most egy kissé talán túlzottan is, de aztán engedek a képletes szorításon. Talán elég ennyi, hogy néha eszébe jusson ne megbízni azonnal bárkiben, aki a kedves arcát mutatja felé. Talán ha csak egyszer is eszébe jut, az menti meg az életét. Bár jobb lenne, ha inkább ezúttal nem lenne nekem igazam és valóban csak kegyetlenségtől és aljas szándékoktól mentes emberekkel találkozna. Arról viszont nem teszek le, hogy kiderítsem, ki tud még erről a kapcsolatról. Alapos lekérdezésre lesz szükség, főleg a bátyja esetén, aki katona és annyira nem is jelentéktelen rangban. Váltok és nem faggatom tovább Jasmine-t, helyette inkább megpróbálok segíteni neki. Nesze neked barátság meg bizalom, a tekintetében látom, hogy azt latolgatja, vajon viccelek vele, komolyan gondoltam-e vagy esetleg ez valamiféle csapda szép csomagolásban? Nem hibáztatom, hagyom, hogy átgondolja. Nem véletlenül mondtam, hogy a kancellároknak nincsenek barátaik igazán. Sosem tudhatja a másik fél, hogy most melyikkel beszél és hol vannak a határok éppen? - Meglehet, de ha mégis és számodra biztonságosabb, vállald el. Megoldjuk. - Nyugtatom meg őt, hogy van erre az eshetőségre is tervem, ami igazán senkinek sem lenne rossz, legalábbis nem végzetes. - Hm. Kár, a Justice League egyelőre lenyomozhatatlan. Csak legyél nagyon körültekintő, semmi se utaljon rád! - Jobb tanácsot nem tudok adni, minthogy nem mondja el, miként is tudnak kommunikálni. Mondjuk, ha megtudnám hol és hogyan oldják meg, igen valószínű, hogy kapnék egy agyvérzést. E helyett most csak elmosolyodom, noha lehet megsértődnöm is kellene a vádra, de hát tudom, hogy a bizalmat drágán mérik és épp az előbb magyaráztam el neki, hogy a Kancellária ritkán osztogat csak úgy ajándékokat. Örülök, hogy átment neki az üzenet. - Dehogy, én egy kissé rizikós kutatómunkában kértem a segítségedet, mert Saskia nem tud menni és remélem, mint barát, elvállalod ezt nekem. Tényleg be kell azért gyűjtened pár mintát. Ha te találkozót szervezel pont oda, nos, az a te dolgod. Én nem is tudok semmiről! - Mosolyodom el amennyire ártatlanul egy kancellár csak tud. Oké, ez egy elég komisz mosoly lett, de hát végülis valóban a saját szabályainkat játszom ki. - A katonák az én "hátsó szándék" ügyemet fogják intézni, ahova könnyebb eljuttatnom őket egy kutatómunka keretén belül. És persze elképzelhető, hogy akadnak majd technikai gondok is, például kamerákkal, az okostükörrel: sima tükörként fog funkcionálni, de végülis az időjárás-előrejelzéseket meg üzeneteket meg tudod nézni a pda-don is, ha van jeladás. Egy tízes skálán mérve mennyire nyugtatott meg ez a válasz? Mikorra tudod megszervezni a találkozódat? - Nem tudom, mennyire gyors kommunikációs módszert használnak és vajon az ellenálló is belemegy-e, vagy csapdát sejtve kihagyja? Vagy Jasmine nem avatja be minden részletbe, majd csak ott?
*Tudom, hogy mindenki Vadembert keresi, ő is tudja. Épp ezért nem hiszem, hogy feleslegesen kockázatot vállalna, még úgy sem, hogy hajlamos hülyeséget csinálni. Ám egészen más Callum szájából hallani, mint ahogyan eddig belegondoltam. Igen, valahol ott volt az agyam hátsó szegletében a gondolat, az aggodalom, a féltés…de most testet is öltött. Arcuk nincs, még Vadember sem tudja kik tették vele azt amit és Callum szavaiból ítélve még ő sem. A Kancellária ismét megmutatta ezer arcát. Csak bólintok, hogy tudomásul vettem, de a gombóc ami a torkomba telepedett nem mozdul. S aztán az egész szívemet lángba borítja mindaz amit Callum mond, ami kiszakad belőlem válaszul. Hatalmas lángokkal ég, hogy aztán hirtelen kihunyjon, én meg fázom, remegek és már nem tudom mitől. A félelem, a kétségek melyeket Callum ébresztett bennem, az ajánlata és ezernyi kérdés ami már túl sok ahhoz, hogy pillanatok alatt dolgozzam fel. Csak lejöttem a raktárba, hogy Callummal találkozzam, csak ezért készülődtem, aztán mielőtt elindultam volna, már kitört a vihar és most itt vagyunk már egészen másról beszélgetve, noha úgy tűnik minden kapcsolódik mindenhez. Ez a szövevényes háló pedig kezd egyre szorosabbra fonódni körülöttem. Vergődésem közepette akad egy pillanat amikor telik mosolyra, irónikus…..önirónikus. * -Te is tudod, hogy az nem nekem való. *Még a fejemet is ingatom hitetlenkedve, hogy ez nem jutott eszébe. Nem hiszem, hogy az lenne számomra biztonságosabb, ha kém leszek. Ez már önmagában is nevetséges, a mosoly azonban el is tűnik az arcomról, mintha ott sem lett volna. A helyzet mit sem változott, még mindig a sarokba szorítva érzem magam, ezen pedig Callum kérdései nem segítenek. Egyrészt már mindegy is, túl sok mindent tudott meg rólam, Vademberről, kettőnkről, másrészt viszont még van mit védenem, még van mit titkolnom. * -Vigyázok magamra. *Kicsit durcásan csúszik ez ki a számból, de magabiztosan, jóllehet nem tudni, hogy kettőnk közül ki a megfontoltabb. A legutóbbi akcióm semmiképp sem arra utal, hogy én. Nem árulom el az utolsó bástyánkat, ami összeköt minket, ami segít, hogy kapcsolatba léphessünk, hiszen Elorakban már nem találkozhatunk, és ha nem mehetek be a perdai városba, nem tudok Quinlah-on keresztül sem üzenni. Csak a vízesés maradt, a kavicsüzenetek és azt úgy vigyázom, mint a szemem világát. Erre Callum olyan ajánlatot tesz ami enyhén szólva is hihetetlen, gyanús és kedves egyszerre. Nem tudom nem megkérdezni, hogy mindezt ne hátsó szándékkal teszi-e és csak azért nincs lelkiismeret furdalásom, mert ő is pontosan tudja, hogy a felvetésem jogos. Ám ő mosolyog és ezt a mosolyt még azt hiszem nem láttam, talán szerencsém is, hogy nem, mert olyan….leírhatatlanul furcsa, galád, ravasz. Az ég mentsen meg mindenkit attól, hogy ezzel a mosollyal kelljen szembenéznie, ám most, hogy én teszem ezt, valahogy nem félek. Nem nekem szól, nem ellenem hanem mellettem. Egy ideig nem jutok szóhoz, mert nem tudok mit mondani. Idő kell, hogy megemésszem és rávegyem magam arra, hogy higgyek Callumnak, hogy bízzak benne. Ám ő nem csak a találkozónkat szervezgeti, hanem az életem más területein is változtatna….előnyösen. Számomra eddig ismeretlen érzések kerülgetnek. Félek, ez ismerős, de az, hogy vérszemet kapok már kevésbé. Azt hiszem ezt szokták azokra mondani, akik hirtelen kapnak a kínált alkalmon, s aztán még többet akarnak markolni. Eufórikus. Olyan, mint amikor Vadember előre ültetett a motorján és megízleltem a száguldást, a vérembe toluló adrenalin ízét és hatását. * -Neked milyen hátsó szándékaid vannak? *Nem magamra utalok ezzel, hanem arra amit ő említett, amit neki intéznek majd. Nem tudom miért ez jutott először eszembe, kíváncsian, fejemet oldalra hajtva nézek fel rá és a szemeit fürkészem, nem mintha bármilyen különleges képességem lenne arra, hogy hazugságon kapjam. Megint magamat ölelem, de most már nem félelemből, csak azért, hogy ne kelljen semmit se kezdenem a kezeimmel, majd megrázom a fejem, már azon gondolkodva, hogyan és mikor juttatom el az üzenetemet Vadembernek. Hogy megbízom-e Callumban? Valamiért most hajlandó vagyok rá. Talán mert nem cipelt azonnal az irodájába, mert nem vitt a fogdába, mert a Vademberről készült kép biztonságba került. Hiszem, hogy megtette értem. * -Nem tudom. Idő kell….elég időt kell hagynom, hogy…elérje az üzenetem. ~Hogy a vízeséshez vetődjön és elolvassa.~ Talán két-három hét is. *Aztán eszembe jut valami és muszáj megkérdeznem, még akkor is, ha most tényleg úgy érzem, hogy a baráttal beszélek.* -Tényleg megteszed mindezt értem? Miért? *Azt fogja mondani, mert a barátom. De ez nem lesz igaz, nem egészen. *
