- Pontosan. Nincs nagy hatalmad, amivel elsikálhatod a hibáidat. Tehát neked _nem_ _szabad_ _hibáznod_. - Hangsúlyozom ki szigorúan a lényeget, amit nem szabadna elfelejtenie. Nagyon kellene vigyáznia minden lépésére. Azon átsiklom, hogy szerinte csak a családja sajnálná a halálát, engem például kihagyva ebből így. Azt hiszem, belül tudja, hogy én is sajnálnám, hogy nem hagyna hidegen, hiszen nem pörölnék vele most így, mint egy apa a kamasz lázadó lányával, hogy észhez térítse. De nem reagálok erre a részre, hiszen nem számítanak most az én érzéseim. Igazából az sem számít, ha nem tudja, hogy sajnálnám, ha vele valami rossz történne. - Ha csak meghalnál. Ha csak te halnál meg. - Jegyzem meg sötéten, mert ez inkább lényeges és úgy tűnik, Jasmine még mindig nem mérte fel, hogy mennyit tett kockára. Ha csak megölnék ezért, azzal még könnyen ki is lehetne egyezni, de a halála csak egy hosszú és fájdalmas folyamat végpontja lenne. - Ó, tehát nem dicsekedett el vele, hogy az implantátum a Kancellária fizetsége volt? - Nehéz megállni, hogy ne üssek meg cinikus hangnemet, főleg, mikor azt hallom, hogy a szerencsés szerencsétlen flótás még nyomoréknak is érzi magát és az is lesz. Remélhetőleg minél később következik ez be, mert akkor a húgához fog fordulni segítségért és akkor megint az én fejem főhet. - Kétlem, hogy a perdaiak tudnák, mi lenne a következménye pontosan. Még a háború ellenére sem tudják, milyen kegyetlen faj vagyunk. - Rázom meg kicsit a fejem szkeptikusan állva a perdaiakhoz. - Óvatlanul amúgy kikotyoghatnak. Az Első Gyógyító például ugyancsak büszke arra, hogy mások emlékeibe lát és így olyant tudhat meg, amit más nem. Például említett nekem egy Naphajúnak elkeresztelt ember nőt, akinek kontaktja van egy ellenállóhoz. Akkor nem foglalkoztam különösebben ezzel, de úgy vélem most, hogy rólad beszélhetett. Felfogod mivel járhat, ha más is összerak így mozaikokat és gyanúba keveredsz? A legkevesebb, hogy nem mehetsz ki többet és nem találkoztok, de lehet a családodra is vonatkozna ez. - Próbálom felnyitni a szemét, hogy mennyire kellene óvatosnak lennie. Legalább annyira, mintha ő is kém lenne, úgyhogy nem nagyon hat meg, hogy mennyi macerával jár egy találkozó megszervezése. Valószínűleg az Ellenállás már nyert volna, ha ennyire könnyű dolguk lenne. - Egyébként nem feleltél a kérdésre, ami téged ismerve egyet jelent: legalább egy családtagod tud rólatok. Ki az? Vagy kik azok? - Nehéz megkerülni engem, nem csak mert e kis szobába vagyunk összezárva, hanem figyelek a részletekre. A nyolcadik gyűrűszinten nőttem fel, ahol élet-halál kérdése, ki mennyire jó a játszmákban, ahhoz pedig először is figyelni kell, majd az információkat a megfelelő pillanatban felhasználni és ha kell, azokkal sarokba szorítani másokat. Ennélfogva a könnyek alapjáraton nem hatnának meg, de Jasmine kifakadása ráébreszt arra, hogy ideje venni egy nagy levegőt és lassan kifújva kicsit enyhíteni a szorításon, amibe fogtam őt. Az egyetlen ok erre egyszerű: mert róla van szó. Valószínűleg ez már az öregedés jele, hogy ennyire szentimentális lettem. - Nem gondolom, hogy csak azért van veled, de nem ő lenne az első a történelemben, aki a kellemeset a hasznossal összeköti. És ezzel nem téged tartalak kevésre, hanem őt és nem szeretném, hogy csalódás érjen téged. Jelen pillanatban fenntartom annak a lehetőségét, hogy ő egy kettős kém is lehet, de egyszeri biztosan. Nem tudom, mennyire megbízható. Objektíven nézve, nem elfogultan, ne vedd zokon. És az objektív tény, hogy a Kancellária, legalábbis néhány kancellár kémnek küldte őt a Rebelliumba. Eddigi tudomásom szerint ezt a feladatot nem végezte el, és amíg a Tűzvölgyből ismertté nem vált a képe, valószínűleg azt hitték, hogy lebukott és megölték érte. Most már tudják, hogy nem. Tudják, hogy áruló lett. Ha más kancellár előtt buksz le, Jasmine, abból már nem foglak tudni kimenteni. Most még tudok segíteni, de ehhez tisztán kell látnom minél jobban. Azért meg, hogy ő kémnek gondolt téged, ritkán mondok ilyet, de az elnézésedet kérem. Erről én tehetek. Mentségemre szóljon, hogy nem számítottam olyan fordulatra, hogy ez téged bajba keverhet. Körültekintőnek kell lenned, mert akár az Ellenállás fogságába is kerülhetsz, akár benne van ő is ebben, akár nincs. - Teszem hozzá a végén sietve, mielőtt szerelmes énje tiltakozni kezdene, hogy az ellenállója bizony sosem tenne vele ilyet. Ha ezt el is hiszem, akkor is ott van a lehetősége, hogy őt kihagyva a "buliból" kapják el Jasmine-t. Viszont egy valami nem tetszik a történetben, és ez aggaszt. - Ennek "te és én" pletykának okafogyottnak kellett volna lennie Saskia visszatérésével, és ha nem így van, akkor bizonyára fenn szerepelhetsz Carter azon listáján, ahol a nem megbízhatókat jegyzi. Vagy legalábbis erősen kérdőjeles vagy. Az ellenállód véleményét rólad lehet pont annyira veszik objektívnek, mint amennyire én vettem eddig a tiedet róla. Ugye érted? Lehet a Rebellium katonáitól is tartanod kell így, ezért nagyon kérlek, komolyan nagyon kérlek, bármennyire is nagy a szerelem, _ne_ _szökj_ _meg_! A családod miatt se. Nem tudom, tervezted/tervezed-e, de előtte meg kell bizonyosodni róla, hogy biztonságban leszel ott. És szólj előtte nekem! Bár nyugodtabb lennék, ha nem mennél... Szóval vegyél, kérlek, most te is egy nagy levegőt, és próbáld átgondolni, hogy miket kérdezett tőled vagy miket mondott? - Visszanyelem az epés megjegyzést, hogy azt tudjuk már, hogy a szeretlek szó nem volt ezek között. Ez szintén nyugtalanító, mert ezek szerint az ellenálló nem siet innen kiédesgetni Virágocskát, ahogy minden hősszerelmes tenné, hanem jó neki, ha itt tartja. Talán az információk miatt, talán másért.
*Nem vagyok ingerült, inkább félek attól, mi vár rám ha ezen a beszélgetésen túl leszünk, mégis van valami az ingerültséghez hasonlatos érzelem, amivel sóhajtok Callum szavain. Nekem nem szabad hibáznom. Igaza van, abban is, hogy a szememre veti, hogy az orromra koppintja a figyelmeztetést, de egyben dühössé is tesz a helyzet. Az amit a Kancellária szigora vet ki ránk, ami miatt nem lehetek maradéktalanul boldog, amiért Vadember sem lehet eléggé óvatos, amiért minden az utunkba áll és ezt nagyon sokan elmondhatják még magukról. Kifakadásommal, ami a feltételezett halálom következményeit taglalja, kissé túllövök a célon. Érzem ezt ahogy kimondtam….ahogyan nem mondtam ki Callum nevét, de közben gondoltam rá is. Az egésszel csak azt akartam érzékeltetni, hogy én egy kis szürke porszem vagyok hozzá képest. Nem marad utánam semmi amiért emlékezhetnének rám. Pontosan tudom mire céloz azzal amit mond. Tudom, hogy a halálom nem az egyetlen lenne, sokakat magammal rántanék és elsősorban a családom látná kárát. Épp ezért nem mentem még el, pedig a szívem elhúz innen. Több hasznomat látnák a Rebelliumban, a Városban maradna még elég botanikus, köztük Callum felesége. Az én hiányom nem lenne nagy veszteség, ha csupán ennyi lenne. Nem is válaszolok erre, csak szorosabban húzom össze a karjaimat magam körül. Azzal nem tudom mi a célja, hogy Vademberről kérdez, az implantátum karjáról és arról, hogy tudom-e miként kapta meg. Bár nem nagyon foglalkoztam korábban ezzel, már tudom, hogy nem egy alapdarab és normális körülmények között nem juthatott volna hozzá, de igazából nem érdekelnek a részletek. Azért egy kicsit haragszom Callumra, mert olybá tűnik, hogy Vadember ellen beszél. * -És mégis mi a jelentősége ennek? Nem mindegy már hogy kapta? *Callum nem beszélt vele, nem tudja azt amit én annak ellenére, hogy Vadember nem beszélt erről. Nekem az a fontos, amilyennek megismertem. Az a fontos, amit tesz, ahogyan teszi. Az az ember akit megismertem, soha nem árulná el az ellenállókat. A továbbiakra megrándulnak az ajkaim. * -Nem mindenki kegyetlen. *Nem mondom, hogy kik azok. Pontosan tudhatja kire, kikre célzok. Azok akik elmentek, jóban vannak a perdaiakkal, ha több lehetőségük lenne, együtt működnének velük, jelenleg csak életben akarnak maradni és ezért ahogy tudták, elsajátították a perdai élet jelentős részét. Védelmembe veszem az áltelem ismert perdaiakat, azokat akik nekünk segítettek. Ők biztosan nem kotyognának ki semmit sem rólunk, még véletlenül sem. Már éppen újra mondanám amikor kiderül, hogy nem is róluk van szó. Az Első Gyógyító. Roda, ha jól emlékszem. Biztosan nem rosszindulatból tette, de mindkét oldallal találkozik és az nem jó. Naphajú az én perdai nevem. Sosem szólítottak így, de tudom, hogy közszájon forog. Josie is tudott róla. Tudom miről beszél, tudom mik lesznek a következmények…mégis kockáztatok. * -Hibát követtem el a képpel, tudom. Tisztában vagyok a következményekkel, mindig óvatos voltam. De nagyon fárasztó állandóan a hátam mögé nézni. *Most már azt is tudom, hogy Roda előtt mit nem szabad mondani és arra is ügyelni kell, hogy ne tudjon az emlékeink között kutakodni. Beszélnem kell Vademberrel. El kell mondanom neki. Ez a hiba rávilágított sok mindenre amit Callumnak köszönhetek, de mivel ennyit faggat úgy gondolom nem áll szándékában kiteregetni a titkaimat. * -Nem szeretném elmondani. *Nem akarok neki hazudni, de Max-et sem akarom elárulni. Megtartja a titkunkat a maga módján. Mintha mi sem történt volna. Hálás vagyok neki ezért, és meg is értem őt, de másrészt fájdalommal tölti el a lelkemet, hogy nem oszthatom meg vele a problémáimat. Nem beszélhetek neki Vademberről, a gondjaimról, a boldogságomról. Mindez pedig magányossá tesz. Akkor érzem csak igazán amikor Callum hosszú monológja közben megismerem a Vademberrel történtek részleteit. Egyszerre tör rám a döbbenet és az ijedtség, az aggodalom és a düh. Csak a fejemet rázom amikor kémnek nevezi. Bármi is történt akkor, biztosan meg volt az oka annak, hogy Vadember belement egy ilyen alkuba. Ha csak a Kancelláriára gondolok, talán megfenyegették a családjával. Ő nem olyan, hogy csak úgy önként vállaljon ilyesmit. Naiv vagyok, de nem ennyire. Annyi minden jut eszembe míg Callum beszél, zsong a fejem a sok információtól, attól amit Vadember mondott. A „te és én” sem véletlen, de nem Carter miatt. Egyszerűen csak elég volt annyi, hogy gyakran találkozzunk Callummal, hogy együtt teázzunk. Mindegy mennyi idő telt el, mindegy, hogy Saskia visszatért, elég volt, hogy együtt láttak minket. Egy kis botanikus nem találkozik csak úgy egy kancellárral. Mindenki okot keres mögötte és ha nincs, hát kitalálnak. Carter azonban erre a pletykára alapozva akart engem kémnek, de ezt nagyon gyorsan száműzöm a fejemből mielőtt még az arcomra ülne valamilyen érzelem. Tudom, hogy Callumnak sok mindenben igaza van, de már fullasztó, fojtogató ez az állandó támadás. Amikor megemlíti a szökésemet olyan formában, hogy már előre megkér arra, ne tegyem, végleg feladom. Elfáradtam, nem tudok tovább védekezni, nem tudom tovább hallgatni. Ha lenne itt egy szék, lerogynék rá, de itt csak a képeim vannak a falaknak döntve. Az egyik szabad fal hoz megyek és a hátamat nekivetem, majd szép lassan, még mindig magamat szorongatva csúszok le a padlóra, eligazgatva a ruhámat, hogy ne legyen illetlen. A lábaim elgyengültek és félő, hogy nem tudnék talpon maradni. * -Nem tudok levegőt venni Callum, fojtogatsz. *Letörlöm a könnyeimet az arcomról ismét, de nem nézek fel rá. Akkor sem ha esetleg hozzám lépett, leereszkedett mellém, vagy velem szemben. A fejemet ingatva próbálom összeszedni a gondolataimat. Nem tudom meddig tart a csend, a szavak halkan jönnek elő.* -Tudom mit éltél át két és fél évig, amikor nem lehettél Saskiával. Megértettem a titkolózásodat, együtt éreztem veled. Tudom milyen az amikor nem ölelheted a szerelmedet, nem csókolhatod, nem láthatod. De meg volt az oka amiért ezt nem tehetted. Mégis ott volt veled, láthattad a kapszulában. Az én szerelmem él, még sem ölelhetem és nem csókolhatom. Nem láthatom. Festettem egy képet, hogy láthassam. Eszem ágában sem volt, hogy idehozzam, véletlen volt. Hibáztam. De te is érts meg engem amikor azt mondom, mennyire kettészakítottnak érzem magam nap mint nap. Eszembe jutott, hogy elszökjek, de a családom miatt nem tehetem meg. Neki is eszébe jutott, de tudja mi lenne a következménye és tekintettel van a családomra. Nem mondta, hogy szeret, szavakkal nem, de minden érintésében, csókjában benne van. A mosolyában, a pillantásában. Velem boldog és ezt mondta is. Nem kívánok, nem kívánhatok ennél többet. Olyan keveset lehetünk együtt, azt a kevés időt magunkra fordítjuk, nem politizálunk, nem tervezgetünk a Kancellária ellen, csak akkor jut eszünkbe amikor a következő találkozót próbáljuk megszervezni, de előfordul, hogy nem jön össze. S megint csak a várakozás egy újabb kedvező alkalomig. *Újabb könnyek törlése kerül sorra, veszek egy nagy levegőt. Most megy, könnyebbnek érzem magam. Minden kikívánkozik belőlem, amit nem tudtam eddig elmondani senkinek. * -Elmondta, hogy Carter azt akarta, hogy kémkedjek. Megkönnyebbült amikor nemet mondtam. Amúgy is képtelen lennék rá. Úgy éreztem, csak a kötelesség vitte rá, hogy megkérdezze, de igazán nem akarta, hogy bármit is tegyek. Nem akarja, hogy bajba kerüljek miatta. Ez volt az egyik oka annak, hogy szakított velem, és az, hogy a kémkedés gyanúja rám vetült annak idején. Ezért voltam rossz kedvű, ezért festettem azt a borongós képet. Az a tél volt életem leghosszabb, leghidegebb és legsötétebb tele. Tavasszal véletlenül találkoztunk. Ő sem volt boldogabb azon a télen. *Elhallgatok, csak gondolkodom, de nem akarok már többet mondani kettőnkről. Felnézek Callumra, mert komolyan gondolom azt amit mondani akarok neki még, bármennyire is nem fog neki tetszeni.* -Nem fogok megszökni, de nem is mondok le róla. Te sem mondtál le Saskiáról. Nem kérem, hogy segíts vele találkoznom, nem kérem, hogy falazz nekünk a jövőben, de hálás lennék, ha mindez most kettőnk között maradna. *Sosem gondoltam volna, hogy így meg tudok nyílni előtte, de fura módon most nem a kancellárt láttam benne. Talán az amit mondott, segített ebben. Hogy most még segíteni tud, hogy ha mégis elszöknék, bizonyosodjam meg arról, hogy biztonságban leszek ott, hogy szóljak neki előtte…..és amikor ezt mondta, nem arra gondoltam, hogy elárulna, vagy hasznot húzna belőle. A kezébe adtam az életem és egy kicsit Vademberét is. Utóbbival még el kell számolnom.*
