Craig Grant

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

Kedves, megértő, barátságos, és ha valaki mindezt meghallja, azt lesi, mikor szakadnak le a barlang tetejéről a cseppkövek. Viccet félretéve, miért legyek kedves olyannal, aki nem érdemli meg? Miért havarkodjak olyannal, aki annyira se jó, hogy meg merjek bízni benne? A taknyosok előbb bizonyítsanak, utána beszélhetünk.
Jó katonaként követem a parancsokat, amik ugyan vannak, legalább kevesebb, mint a korábbi bandánál. A legjobb pedig, hogy nem szabályozzák, kivel kavarhatok és kivel nem. Az összes nő élvezheti gondosan edzett testemet, már ha hagyom nekik. Nőbarát vagyok, miért ne hagynám? Nem engedhetem, hogy az elutasításom miatt kattanjanak meg úgy, mint az anyám.
Aki a kiképzésem alatt akar az ellenállás katonájává válni, annak fel kell kötni a gatyáját és jól ki kell mosnia a fülét, hogy hallja minden füttyentésem, amire ugrania kell. Nem kérek olyat, amit én nem tennék meg. Annak semmi értelme. Néha még arra is hajlandó vagyok, hogy együtt erősítsek a kezeim közé adott semmirekellőkkel. Azt hiszem, fellélegeznek, amikor küldetés miatt távol vagyok a bázistól.

Hol is kezdjem… Miért is akarod, hogy meséljek magamról? Ez valami új szokás errefelé, hogy egy vadidegennek elregélik silány kis történetüket az emberek? Nem tetszik ez nekem, de… Nem mintha nagy titok lenne, egyszerűen csak nem beszélek róla. Úgysem érdekelt eddig senkit. A saját anyámat se, ami azt illeti. Jobban érdekelte annak kérdése, hogy hogyan tud megfojtani. Igen, jól hallottad. Minél jobban kezdtem hasonlítani nevén nem említett apámra, ő annál őrültebb lett. Most biztos azt kérdeznéd, hogy miért? Azért, mert az a pénzeszsák úgy dobta el, mint egy használt lepedőt. Ha engem kérdeztek, nem is tarthatta többre azt a nőt.
Ennek ellenére mégis az ő kölyke voltam. Mármint az anyámé. Miután nem sikerült engem megölnie, még mélyebb őrületbe esett, amibe akkorra vegyült némi bűntudat. A vége az lett, hogy magát lógatta fel helyettem.
Nem fogadnék arra, hogy a Dominiumon jobb sorsa lett-e volna. Az öreg biztos itt is semmibe vette volna, ha nem jobban, mint a Földön. Talán még cukorkát is kapott volna, ami örök álomba meríti, a meg nem született énnel együtt. Szerencsés egy fattyú lehetek, hogy végül nem így lett.
Ennyi elég is lesz mára! Nem? Ha nem kaptam volna parancsot arra, hogy működjek veled együtt, már rég levertelek volna megfigyelőrendszernek egy perdai erdő valamelyik sarkán. Akkor folytatom, amíg elégedett nem leszel. Mi az, hogy még be sem mutatkoztam? Kellene? Ha nem tudnád, hogy ki vagyok, ülhetne itt helyettem más is! Igenis Uram! Craig Grant, 37 éves, plusz pár év hibernálás. Elvált, azt hiszem, mondhatjuk így. Porontyom nincs, hála az égnek.
Most, hogy ezzel is megvagyunk, folytatnám, ha megengedi Őméltósága! Mikor már valamire való fajankó vált belőlem, elkezdtem keresni az apámat. Nem azért, mert akartam tőle valamit, csak kíváncsi voltam, hogy tényleg megérte-e az anyámnak megkattanni miatta. Ó, igen, testőr lett belőlem. A vicc az, hogy pont a féltestvéremé. Biztos vagyok benne, hogy a húgom az anyjától kapott minden jó tulajdonságot, mert egyáltalán nem hasonlít a vén kecskére. Persze egy jó tulajdonsága azért neki is akadt, különben nem lennék most itt. Maradtam volna a Földön, ha nem veszi meg az én jegyemet is az űrbe.
Igen, tudta, hogy a fattya vagyok. Első dolga volt utánam nézni. Azért is kaptam lehetőséget, mert erre rájött, amellett, hogy közölte, ha egyetlen haja szála meggörbül drága hercegnőjének, az anyám sorsára jutok. Nem mintha ártani akartam volna neki. A férfiakkal ellentétben a nőkhöz kedves vagyok. Fogjuk rá. Haladjunk!
Kényelmesen éldegéltem húgom árnyékaként, amíg meg nem lőttek, nem sokkal szülőbolygónk elhagyása előtt. Igen, a hibernációs szabályozás nem nézi túl jó szemmel a friss műtéten átesett alanyokat, de szerencsére még időben felépültem. Nem mintha lett volna más választásom. Drága űrszemétnek se jó apánk rányomta az aláírásomat egy beleegyezési nyilatkozatra, már akkor, amikor még magamnál sem voltam. Mindkét kölykét a fagyasztóba küldte.
Mondanom sem kell, hogy a kiolvasztásomkor halott voltam. Akkor már másodszor, mert a műtétem alatt is áttértem a túlvilágra egy pár másodpercre. Újra elmondhattam, hogy szerencsés fattyú vagyok, amiért a defibrillálás visszahozott. Kezd ez egy kicsit hosszúra nyúlni, nem? Szerintem igen! Kezd elegem lenni abból, hogy csak jártatom a szám, te meg még egy cigit se adsz!
Két évvel az ébresztésem után kijelöltek nekem egy nőt. Nőt? Előbb mondanám kislánynak. Minek néztek ezek engem? Aztán megint… A törvény az törvény. A Föld ilyen szempontból sokkal jobb volt. Lehettem akármennyire 31 éves, ő meg lehetett 17, nem érdekelt senkit. A lényeg a végeredmény, ami szerencsére elmaradt és nem csak azért, mert nem fűlött a fogam hozzá. Jött a lázadás.
Előéletemnek és mindig jó formámnak hála a dominiumi testőrség tagjaként kísérgettem egy kancellárt. Ideiglenesen a Perdán állomásoztunk, mert védencünknek pont arrafelé volt dolga. Számomra tökéletes lehetőség volt, a kancellárnak már kevésbé. Röviden, a lázadáskor csatlakoztam az ellenálláshoz és sikeresen meg is léptem velük.
Az oka… Túl sok volt a szabály. Olyan nővel sem akartam lenni, akit mellém vágtak, miközben még ismerkedni sem volt időm rendesen. Az pedig, hogy futószalagon kellene gyártani a kölyköket, végleg eldöntött mindent. Miért kellene a nőket megfosztani tőlem? Csak sajnálni tudtam őket, mikor egyiket-másikat megláttam a férje mellett. Ha nem akartam kapszulát kapni, kénytelen voltam magamon tartani a sisakomat.
Most már tényleg elég! Mit akarsz még tudni? A dolgom az ellenállásnál? Ott van a papírodon! A kiképzéssel foglalkozok. Egy halom nyusziból kell embert faragnom. Még valami! Remek! Akkor itt végeztünk. Legközelebb ha kell valami, ne keress meg!