Néha a legkülönösebb felismerés a lehető leghétköznapibb körülmények között ér minket.
Már azt hittem sosem lesz vége az esküvőnek... végül is nem történt semmi atrocitás, talán ki merem mondani kellemes emlék lesz Elizabeth számára. Igaz, félek látszott némiképp habozok mikor szájon csókoltam az igen kimondása után, de mivel azt is jól fogadta új arám magam is elmosolyodtam valamiért. Nem mondom hogy a családjaink kimondottan lelkesek lettek volna (a lányaimra és az Ő bátyjára értem) de nem zavartattam magam. A ceremónia és a vacsora sem volt hosszú, nem véletlen, így miután elbúcsúztam mindenkitől megköszönve jelenlétüket felajánlom karom Elizabethnek és elkísérem a szállásra. A magam részéről roppant fárasztó volt bájologni és harmadjára is végigcsinálni ezt a tortúrát, de új feleségemnek nem mutatom, inkább igyekszem a kedvére tenni hogy szép emlék legyen számára. -Hogy gondolod? Minden úgy sikerült ahogy megálmodtad? Jól érezted magad? - Terelem az apartman felé, majd intek az őröknek hogy köszönöm, megleszünk. Nyitom is az ajtót a kártyámmal, majd miután becsukódott az ajtó magunk mögött nyújtózom egyet és lekanyarintom magamról a zakót, eloldom a csokornyakkendőt. Máris jobb, a csokornyakkendőt nem szeretem. -Kérsz valami frissítőt? Szerintem kicsit visszafogtad magad így is a szüleid és a vendégek miatt, pedig ez a Te estéd volt. - Mosolygok rá némileg pimaszkodva, mert én is ezt csináltam... én mindenképp, pedig Callum tudom imádta volna ha lerészegedem, ugye. Meg úgy eleve végigudvariaskodtam, szóval érezhetően tisztában vagyok vele hagy kivetni valót maga után hogy pont én cukkolom ezzel. Minden esetre végül ha kér inni ha nem magamnak töltök egy keveset és utána leülök a kanapéra elkényelmesedve hogy végre csak ketten vagyunk... de vártam már, nincs nyüzsgés...
Ma volt elméletileg életem nagy napja. Tény és való, hogy ennél nagyobb aligha lehet, de végig izgultam. Próbáltam mindenkinek megfelelni és tökéletesnek tűnni a gyönyörű, hófehér ruhámban. A hajam, a sminkem, még a fehér virágcsokor is a kezemben úgy nézett ki, ahogy ki kell néznie, így senki se szólhatja le ez miatt Doriant, ahogy engem se. Mégis, láttam, hogy nem mindenki van úgy oda ezért az alkalomért. Például Vincent és Ashley se. Sokáig nem hittem volna, hogy valóban meg fog történni, de a gyűrű az ujjamra került, ahogy a férfi ajka is rövid időre az enyémhez ért. Visszafogott szájrapuszis csók, mégis csók, mely zavarba ejtett, de nem húzódtam el, még szemeim is egy pillanatra lehunytam. Mégse mertem mást vagy többet tulajdonítani neki, mint a kötelesség. A nevem Castillo lett és a távolságtartás, mely eddig magázódást jelentett is megszűnt... Hosszú volt az éjszaka, mégse tudtam teljesen élvezni, bár igyekeztem nem túl merev lenni, mégse igazi parti volt. Túlságosan is hatalmas ember lett házas... ismét. Én pedig kiköltöztem a mai nappal a családi fészekből. Viszont nem térünk vissza máris a Dominiumra, Dorian a kedvemben akart járni, így egy tóra néző apartmanban töltjük el a nászéjszakánkat, mely miatt egyre jobban izgulok... főleg most, hogy elindulunk abba az irányba. A férfiba karolok, és félúton már azt kívánom, bárcsak még mindig bájcseverésznénk a vendégekkel. Kérdése az, amely kizökkent aggódó gondolataimból. - Igen, nagyon szép volt minden! Szebbet senki se kívánhatna. - mosolyodom el visszafogottan, de jól érzi, behúztam a féket ismét. Az utolsó randevúkon már el tudtam azért valamennyire engedni magam, így elmondhatjuk, hogy már ismerjük egymást, bár még mindig nem túl mélyen, de nem két idegenként sétálunk a lakosztályba. Belépve viszont meglep, hogy Dorian most mindenféle hezitálás nélkül érzi otthon magát. A zakóját leveszi és még a nyakkendőjét is kioldja. Ilyesmit eddig soha se tett a közelemben, így aprókat pislogok rá, majd végül én is kibújok a magassarkú cipőkből, így most már mezítláb lépkedek beljebb és nézek körbe. A fátyolt is elkezdem finoman lebontani a rövid sétám közben. De csodálatos ez a hely! A csillagok is tökéletes fényt adnak, akár csak a belső, harmónikus világítás, a tó pedig reggel lesz csak igazán gyönyörű. - Sajnálom, csak... nagyon izgultam! Nem akartam, hogy bármi gond legyen és később megszóljanak minket. - ismerem be, végül biccentek. - Kérek, köszönöm! - a fátyolt leteszem az asztalra, majd ez után lépek oda Dorianhoz és veszem át tőle az italt, majd pillantok utána. Végül csatlakozom a kanapéhoz, majd a poharam felé emelem. - Egészségedre! - férjem... A gyűrű ot csillog az ujjamon, akár csak az övén. Az életünket a mai napon összekötöttük, én pedig még mindig nem hiszem el. Így, ahogy Őt nézem most, lazábban, mint eddig bármikor... más. Kellemesen más. Finoman hátra is dőlök, majd belekortyolok az italba, aminél rögtön megérzem, hogy erős, tömény. Nem éppen frissítő, azt a limondára mondanám. Oké, hát itt vagyunk, édes kettesben egy hosszú és kimerítő nap után, én pedig fogalmam sincs, hogy hogyan viszonyuljak a mellettem ülő férfihez. - Te hogy érezted magad? - még mindig furcsa Őt tegezni. Rettenetesen furcsa Édesen pislogok felé azért, majd iszom egy újabb kortyot. Jó kis löket, kelleni fog. Vajon mit vár tőlem ma? Tudom, hogy azt ígérte, semmit se erőltet, hogy türelmes lesz, mégis, annyira nehéz számomra most ez a helyzet, de valószínűleg ismét túlaggódom, ahogy szoktam a dolgokat.
Néha a legkülönösebb felismerés a lehető leghétköznapibb körülmények között ér minket.
-Ezt örömmel hallom. - Sejtem túloz, de remélem azért valóban tetszett neki a díszlet meg a többi kiegészítő. Ellenben mivel már összeházasodtunk felesleges nem otthonosan lennünk kettesben, én legalább is ennyit már mindenképp megengedek magamnak, mert antiszociálisabb vagyok én ennél, hogy élvezzem a sok embert magam körül. Pedig nem is voltak sokan, ugye... Inkább töltök valami töményet és kínálom Őt is, hátha elfogadna egy pohárral. Nem félek attól hirtelen részeges lesz csak mert velem maradt. -Tudom... engem feszélyezett a sok ember is. De hát mégse vehettelek el teljes titokban mint William a hadnagyot... - Legyintek, hogy ne zavarja, valamint mivel kér inni, megkínálom vele miután leült mellém. -Nagyon gyönyörű voltál az oltárnál, meg persze most is. Jó választás volt ez a ruha. - Dicsérem meg miután ittunk egy-egy kortyot, ott nem akartam mondani, de már az sem gond ha zavarba jön. -Összességében jól. Az édesanyád nagyon... lelkes asszony. - Mosolyodom el, mert akartam mondani talán túlságosan is, végtére is most legálisan beszélgethetett velem hosszan, nem lehetetlen Callumot is megkörnyékezte ha volt bátorsága. Ám megértem az örömét, végtére igen rangos körökbe került közvetetten bele. Más kérdés én pont nem vagyok az aki nagyon visszaélne ilyen formán a posztjával, lévén nincsen kancellár felmenőm és annyi kapcsolati hálóm mint mondjuk Rafaelnek vagy Callumnak. -De szerintem végeredményben örül, hogy Mrs. Castillo most már a leánya. - Furcsa lesz újra megszokni hogy ez a megszólítás újra mást takar, kicsit megigazítom az ujjamon a gyűrűt, ez a harmadik már. Remélem tényleg az utolsó nem vagyok a változások híve, bár elnézve engem kétlem bárki megmondaná. De nem merengek ezen sokat, inkább Elizára emelem a tekintetem, bár látom izgul. Sejtem miért. -Ez a Te estéd, szóval... az lesz amit Te szeretnél. Mit tehet a férje önért Mrs. Castillo? - Átadom az irányítást játékosabb hangot megütve (már ami tőlem kitelik persze), így majd talán megnyugszik hogy ha ma nem lesz semmi sem zavartatom magam, pár hét nekem nem számít már. Főleg mert fiatal, szerintem hamar meg fog foganni, ha úgy alakul, megértem ha húzná egy ideig vagy ma inkább csak beszélgetne és pihenne már csak.
Csak természetes, hogy tetszett a díszlet, a virágok, a ruha, az ételek... minden. Tényleg nagyon szép esküvő volt és valóban nem kívánhattam volna soha szebbet ennél. Nem is gondoltam volna, hogy mindez megadatik majd, de Dorian megadta nekem, hogy tényleg minden tökéletes legyen, én pedig ezt nagyra értékelem. Örülök, hogy sikerült már jobban megismernem Őt és mostanra egyáltalán nem bánom, hogy Ő lett a férjem, bár akad bennem még némi félsz, ezt egyre jobban képes vagyok a háttérbe szorítani. Ahogy elkezd nekivetkőzni, úgy én is megszabadulok a cipőtől és a fátyoltól, de a ruha... az annyira csodálatos, hogy még nem akarom másikra cserélni, hiszen soha többé nem bújhatok majd bele. Vagyis gyakorlatilag megtehetném, de az már nem lenne ugyanolyan. - Én örülök, hogy ilyen széppé tetted számomra ezt a napot. - hiszen Ő még a Perdát se szereti, de itt volt az esküvő, ahogy az éjszakát is itt töltjük. A családom is eljött, kaptam szép ruhát... Tényleg mindent megadott, ezt pedig igyekszem majd meghálálni azzal, hogy méltó felesége leszek. Idővel remélem sikerül azzá válnom. Amikor mellé telepszem elhangzik egy bók is, amelyet tovább tetéz a jelennel, így bár elmosolyodom, ismét láthatóan zavarba jövök, mégis felelek, őszintén. - Köszönöm! Reméltem, hogy tetszeni fog. Szerintem is csodaszép... - szabad kezemmel végig is simítok a hófehér anyagon, majd lassan ismét a férfire nézek. - Nálad nem meglepő, hogy elegáns voltál. Mindig az vagy. - én nekem még nem megy úgy a bókolás, mint neki, de azért szeretnék én is kicsit kedveskedni, és természetesen az is érdekelne, hogy Dorian hogy érezte magát. A válaszra viszont kicsit felkuncogok. - Milyen visszafogottan fejezted ki magad. Sajnálom, hogy a terhedre volt, Ő... tényleg nagyon boldog volt és örült, hogy megismerhetett. - hiszen a szüleim, Vincenttel ellentétben nagyon örültek az esküvőnek, de a fivérem se utasította vissza a tanú szerepét. Kellemetlen lett volna. - Már akkor örült, amikor megtudta, hogy eljegyeztél. - teszem hozzá az egyértelműt. - Mrs. Castillo... Idő lesz, amíg megszokom. - ahogy nek is úgy hiszem, hiszen Martha még csak pár hónapja halt meg. De eszem ágában sincs szóba hozni őt, ma semmiképpen sem. Ahogy a gyűrűvel kezd el babrálni, a tekintetem kezére téved, majd én is megérintem a saját gyűrűmet. - Nagyon szépek a gyűrűk is! - tudja pedig, hogy kevesebbel is beértem volna. A kérdés viszont meglep, ahogy az is, hogy átadja nekem az este irányításának lehetőségét. Hogy mit tehet értem? Már mindent megtett, mégis, most itt vagyunk, kettesben egy gyönyörű lakosztályban egy romantikus nap után... - Táncolnál velem még egyszer? - már táncoltunk az esküvőn is, no nem sokat, csak éppen hogy, de akkor zavarban voltam, és... nem is igazán tudtam Dorianra koncentrálni, mert inkább azzal törődtem, hogy kik vesznek körbe minket, és hogy mindenki minket figyel. Ez most más lenne... Zenét bármikor kapcsolhatunk a kanapéval szemben lévő monitoron és mivel hatalmas a szoba közepén a hely, könnyedén elférhetünk. Ha a válasz igen, akkor azért vissza fogok bújni a cipőmbe, de ha nem se probléma. De talán némileg ellazítana minket a tánc. Most én is érzem, hogy túl merev vagyok és azt se tudom mit mondjak vagy tegyek. Utálom, hogy ekkora szerencsétlenség vagyok, de nagyon igyekszem változni. Ezért is mertem felvetni most az ötletet.
Néha a legkülönösebb felismerés a lehető leghétköznapibb körülmények között ér minket.
-Igyekeztem... - De hogy mennyire lehet egy nő minden kívánságát az esküvő napján teljesíteni nos... nincsenek hiú reményeim maradéktalanul sikerült. Ellenben tudom ez a nőknek fontos, az első talán nekem is még valahol az volt, talán, de nem, nem, nem ki mondottan, pedig Violet is mennyire izgult. Legalább én nyugodt voltam mindkettőn. -Te választottad? - Remélem hagyták érvényesülni, már az anyja, ha Saskia ajánlott is neki bizonyosan nem nyomta el. -Köszönöm. Bár a csokornyakkendőt nem szeretem... - Húzom le a nyakamból és félreteszem a karfára, megsúgtam mint egy titkot, hogy elegáns volt, de elég volt. Inkább rátérünk az esküvőre magára, nos, valóban finoman utalok az anyja nos... habitusára. -Csak szokatlan nekem ez a fajta öröm, de teher nem volt. Persze nem mondom minden nap hasonló csevejt kívánok édesanyáddal folytatni, ez tény. - Mosolygok, az kéne még! Ellenben nem bántam az érdeklődésüknek, elég kellemetlen és hosszú este lett volna ha mindenki csendben fogyaszt. -Tudom. Nekem is. -Vallom meg, mert noha Martha terhesebb személyiség volt és én akartam özveggyé válni, nem jelenti elillan a több mint tíz év vele és a megszólításával. -Tetszik? Tanácstalan voltam, de gondoltam ez visszafogottabb de... mutat. Nem értek az ékszerekhez. - Ez volt az egyik öt közül amit mutogatott az ötvös. Nevezzük annak. Minden esetre nem szeretném most a nászéjszaka miatt stresszeljen végig, így rábízom az este folytatását. A táncolás viszont meglep, mert hát nem vagyok valami laza, de bólintok. Leteszem a poharaink és nyújtom a kezem, hogy felsegítsem és egyben fel is kérjem. Igaz ellibben a cipőért, azon elmosolyodom, ellenben addig be tudom kapcsolni a lejátszót és keresni valamit... de melyiket? Értek is én a zenéhez, sosem hallgatok, csend párti vagyok, ah. -Segítesz? - Na talán megengedhetek magamnak némi tanácstalanságot, mert a zenét is Ő intézte (vagy akit megkért) így fogalmam sincs mi lenne a jó. Ha választ látszik letudtam a dolog (számomra) oroszlán részét és már csak táncolni kell, az azért már menni fog. Nem vagyok nagy táncoslábú, némileg a tartásom is merev, de ez független attól hogy nem érzem magam feszülten, könnyedén fogom a derekát és a kezét, vezetem az ütemre, de azért remélem nem valami gyorsat választott, akkor bajban leszek ám!
A ruha valóban gyönyörű és szó szerint rám szabták, hogy tökéletesen álljon. Elnyerte Dorian tetszését, így beteljesítette feladatát. - Igen, én. - bólintok aprót. Persze kikértem azért más véleményét is, de én hoztam meg a végső döntést. Anyukám egy túl csicsásat is kinézett az üzletben, de az nagyon nem én voltam... A csokornyakkendővel nekem nincsenek tapasztalataim, nem tudom, hogy miben másabb egy simánál érzetre, de nem is kérdezek most erre rá. Majd talán máskor. - Az én családom ilyen, bár Vincent merev volt. - a szüleim viszont jól érezték magukat, akár csak én, és ez a lényeg. Az új nevemet viszont nem lesz egyszerű megszokni, és mint hallom, a férfinak se. Szemeibe pillantok, de nem mondok semmit, mindketten tudjuk, hogy mire gondolt. Inkább témát váltok, így hozva szóba a gyűrűket. - Igen, tökéletes választás volt! Jó ízlésed van. - minden téren, ezt már jól tudom. Az estét viszont rám bízza, amire nem számítok, és bár Ő lep meg először, nekem is sikerül Őt a kérésemmel, amit sejtettem, hogy nem fog visszautasítani. Átadom neki a poharamat, majd mosolyogva helyezem a kezem az övébe, de miután felkelünk, kis időre még elengedem, hogy visszabújtassam vékony lábaimat a hófehér cipellőkbe, majd ezután most már magassarkúban lépkedjek oda mellé. - Persze! Legyen valami lassú? - pillantok felé, majd nemsokára egy kellemes, lágy és bizony lassú zenét választok, mely az esküvőn is elhangzott, bár nem táncoltunk rá. Én válogattam nagyrészt össze, de azért volt segítségem. A zene felcsendül, és ha véget ér, utána is pár hasonló stílusú zene fog majd felszólalni. Szembefordulok Doriannal, egyik kezem vállára kerül, míg másik a kezébe, majd elmosolyodva pillantok fel szemeibe és engedem, hogy vezessen. Érezheti, hogy eleinte kicsit én is feszültebb vagyok, de egy-két perc után ellazulok, és sokkal lágyabban táncolok, mint odakint a tömeg előtt. Ha pedig megpörget, akkor kecsesen perdülök meg, majd térek vissza hozzá. - Mindig szerettem táncolni. - ismerem be. Van hozzá érzékem, így most is gond nélkül lépkedek, ha pedig segítség kellene a férfinek nos... nem teszem szóvá, hanem inkább segítek. De nem hiszem, hogy egy lassú számnál ez szükséges lesz. Ha viszont véget ér a zene, huncutul elmosolyodom, de nem lépek még hátrébb. - Még nem menekülhetsz. - próbálok én is kicsit felengedni mellette. Nem egyszerű, nagyon nem, de szeretném, ha működne, ezért is táncolok vele tovább, hacsak nem utasít el. Fontos nekem, hogy jól meglegyünk, hogy képesek legyünk együtt szórakozni, mert most már nem csak egy kancellár a szememben, hanem a férjem is. Tényleg elvett, engem akart - hiszen a randevúk során megismerhetett -, így nagyon már talán nem ronthatom el. Vagy mégis?
Néha a legkülönösebb felismerés a lehető leghétköznapibb körülmények között ér minket.
-Majd megbékél ahogy Ashley is. - Bár hogy a lányom mennyire volt dacos vagy inkább csak meghökkent, nem tudom eldönteni, de sejtem nem véletlen kérte hogy a perdán dolgozhasson... bár bármi is lehetett az indoka, igazából. Nem kérdeztem rá csak elrendeztem az engedélyeket. Martharól inkább nem beszélnék, de nem is kell, tudja miért fura a Mrs Castillo egyelőre számomra is, hamarabb ecsetelem nem voltam biztos a gyűrű megelégedésére lesz majd. -Csak próbáltam hozzád illőt találni. - Tehát ilyetén módon az Ő ízlése a jó, de inkább bele sem megyek ebbe a paródiába fulladható gondolatsorba. Igaz arra én nem számítok táncolni szeretne de nincs ellenemre, legalább is teljességgel teljesíthető kívánságnak tűnik. Ellenben a zenénél már elakadok, persze, hiába nyerek annyi időt míg visszaveszi a cipőjét. -Igen, kérlek. - A teremtő kíméljen valami gyors számtól, azt se tudnám mit csináljak. Bár maximum Elizabeth megtanít, ha megakar, kétségbe nem szokásom esni. A lassú számokra ellenben még én is magabiztosan ellépegetek, a többedik számnál már néha lassan meg is pörgetem. -Jól is táncolsz. - Jobban mint én, ez teljességgel bizonyos, bár mi ez a mosoly? Nézek rá mosolyogva, hogy nem menekülhetek, hát... nem állt szándékomban, és nos, ha nem tesz be másik zenét is megoldom hogy folytassuk, bár látni nem teljesen értem így miért jobb, nem mintha zavarna a csend, érdeklődve mosolygok rá, hogy mi a terv végül is? De gondolok egyet és elengedem a kezét és a derekát fogom meg szabad kezemmel is, ezzel némileg közelebb lépve. Lássuk erre mit reagál, no meg lássa, nem menekülök.
Halk sóhajt hallatok, amikor Dorian Ashleyt hozza szóba. Félek, hogy a kapcsolatunk már soha se lesz olyan, mint régen volt. Hozzámentem az apjához, ez pedig egy olyan ok, ami egyértelműen képes szétcincálni a kapcsolatunkat. - Remélem. Tudod, hogy nagyon fontos nekem. - kicsit furcsa is, hogy a férjem lánya a legjobb barátnőm, de ezt nem titkoltam el Dorian elől, jól tudja. De talán igaza van. Mindenesetre szomorú, hogy a Perdára költözik, de valahol mégis megkönnyebbüléssel tölt el a tudat, hogy nem kell "mostohaanyaként" élnem a barátnőm mellett. Túl kusza ez az egész. Jobb nem beszélni róla, ahogy Martharól se. Ma nem. Meglesz az ideje ennek is. - Sikerült. - a gyűrű tényleg tökéletesen passzol hozzám, ahogy az övé is Ő hozzá. És most nem bánom, hogy soha se vetettem egyetlen pillantást se Martha karikagyűrűjére. A mai nap teljesen meg volt tervezve, kivétel az este, melyhez most értünk el. Fogalmam sincs, hogy mit kéne tennem, így próbálom önmagamat adni és azért vetem fel a táncot, hogy kicsit ellazuljak és talán Dorian is. Nem utasít el, bár amikor a zeneválasztást rám bízza, kicsit meglep, de rögtön be is állítok párat azok közül, amelyeket a mai nap során is hallhattunk, bár főleg háttérzajként, így talán oda se figyelt rá. Én se mindegyikre. A tánc kellemes, és nem hagyjuk abba az elsőnél, így nemsokára érzékelem, hogy néha már pörget is, de velem ellentétben Ő nem igazán táncoslábú. Kár, pedig kellemes vele így is táncolni. - Neked viszont van még mit gyakorolnod. - úgy tűnik, hogy találtam valamit, amiben nem olyan jó még a férfi. De nem engedem ám el máris, játékosan jegyzem meg, hogy még nem menekülhet ám, még szeretnék pár számot végigtáncolni, arra viszont nem számítok, hogy közelebb jön. Bár rövid időre valóban beáll közénk a csend, ez csak a szám vége miatt van. Rosszul vágták meg annak idején és került bele az adattárba. Jó fél perc kell ahhoz, hogy felcsendüljön a következő zeneszám, így pedig talán már Dorian is érti korábbi szavaimat, hogy miért nem engedtem "elmenekülni". A kezei viszont most már a derekamon pihennek, én pedig kiszúrtam ám a kérdő tekintet. - Csak azért mondtam, mert tudtam, hogy hibás a zeneszám vége és hosszabb szünet van... - magyarázom, de végül lassan kezem finoman vállára csúsztatom, engedve a közelségnek. A zene halkan indul és jelen pillanatban úgy érződik, hogy túlságosan is lassan is. Még soha se voltam ilyen közel hozzá, de nem lehetek örökké nyuszi, így én is teszek felé egy kis lépést, kezeim pedig átölelik nyakát. Szívem a torkomban dobog, de próbálom nem kimutatni zavaromat, főleg, hogy az igazság az, hogy tetszik ez az újdonság, ahogy lassan közelebb kerülhetek hozzá, mégha egy picit félek is. Ő már a férjem,nekem is feleségként kell viselkednem. A pörgést viszont most hanyagolom, csak lassan lépkedek vele együtt, néha pillantva csak bele szemeibe és mosolygok rá. Ez a mi esténk.
Néha a legkülönösebb felismerés a lehető leghétköznapibb körülmények között ér minket.
-Tudom. Mindkettejük fontos. - Tisztában vagyok vele, de én a gyerekeim az életre nevelem nem meseregényre. Meg kell tudnia emészteni, valamint nem kéne annyira furcsa legyen a mai világban, én azt mondom. Amint férjhez adom a lányom jobban megérti majd, ebben is biztos vagyok, ahogy Elizabeth bátyja is jobb belátásra fog térni. Inkább eltereljük a témát a gyűrűkre, ami szerencsére elnyerte a tetszését, majd új nejem felvetésére táncolni is kezdünk. Pár szám után mikor érzem nem feszeng bevetem az összes plusz tudásom: megpörgetem néha. No igen, jól érzi nem én leszek a táncos lábú embere... ezt mondja is, csóválom a fejem mosolyogva. -Kedvelem az őszinteséged. - Ez tény és vitathatatlan, nem veszem zokon az igazságot, de hogy gyakorolni akarok-e az már más lapra tartozik. Egyelőre így vele igen, ha nevezhetjük ezt annak. A csend sem tartós, bár kihasználom és közelebb lépek, kényelmesebb így, a kérdő tekintetem pedig felváltja egy 'értem' nézés. Közelebb is jön, amit jó jelnek veszek, noha hiába próbálja titkolni vibrál a teste mert nem tudja mi legyen. Idejét nem tudom mikor táncoltam így, Martha sem volt valami táncos, az inkább Violet volt. Pörgetni én sem akarom ennek a lassúzásnak nem eleme. Persze mondanom sem kell én se tudom pontosan mit is akartam ezzel az egésszel, de a mosolya megnyugtat. Sőt finoman végigsimítok a hátán, majd visszavezetem a kezem a derekára. Csendben csak jelezni akartam örülök jól érzi magát és egész nap mosolygott, néha még helyettem is.
A tánc mindig megnyugtatott és sikerült rendezni a gondolataimat, az mellett, hogy közben remekül érezhettem magam. Most sincs ez másképp és bár Dorian visszafogott és óvatosan lépked, azért jó partnernek vélem. Bár tény és való, van még mit gyakorolnia, de szívesen leszek benne a társa. Kissé még magamat is meglepem, ahogy őszintén ezt a hiányosságot közlöm vele, mivel eddig csak Ő volt az kettőnk közül, aki erre felhívta a másik figyelmét. Bár... az eljegyzés óta talán mégse. De igyekszem felengedni a közelében és magamat adni, hiszen Ő akart engem elvenni. A reakció viszont arcpirító és egyben megmosolyogtató is. - Nem sok férfi kedvelné. - hiszen ki szereti azt hallani, hogy nem jó valamiben? Dorian mégis teljesen normálisan fogadja, sőt, közelebb is jön hozzám. Ahogy átölel, úgy lassan alkalmazkodom hozzá, kezeimmel átölelem nyakát és így táncoljuk le a következő számot. Amikor viszont kezével végigsimít a hátamon, akkor a fűző fölé érve puha bőrömet és szőke hajtincseimet is megérezheti. Vibrálóan új ez az érzés, hogy valaki így érint meg, mégse fogom menekülőre és még csak el se húzódom, de érzem, hogy a szám kiszárad... A zeneszám pedig véget ér. Kicsit megköszörülöm a torkom, majd eleresztem a férfit és ha enged, hát finoman hátrébb lépek egy kicsit. - Köszönöm a táncot! - férjem... Milyen különös. Most nem bújok ki a cipőkből, csak lassan visszalépek az asztalhoz és felveszem a két poharat, Dorianét pedig felé nyújtom. - Holnap korán vissza akarsz térni a Dominiumra? - szólalok meg egy korty után, így érdeklődve a holnapi napunkról és arról, hogy miként tervezzek. Egy reggeli azért talán belefér közösen, de vajon több is? Vagy csak ez az este van mára? Még mindig nehezen tudok mit kezdeni a helyzettel, de ha úgy érzékelem, hogy a kancellár leülne, én is így cselekszem.
Néha a legkülönösebb felismerés a lehető leghétköznapibb körülmények között ér minket.
-Szerencse hogy nem tartozom a sokba. - Mosolyodom el, mert valljuk be, több szempontból nem tartozom az átlagba, nincs mit tenni. Minden esetre megoldom a hiányosságaim, azzal hogy közelebb léptem és Ő is hozzám leredukáltam a tánc bonyolultságának maximumát. No meg ennek van egy intimitása, csak jól jártam vele, bölcs döntés volt tőlem, ha nem is gondoltam teljesen végig. Ahogy azt sem lehet tolakodónak véli a hátát ért simítást nászéjszaka ide vagy oda. Én nem vagyok William hogy megerőszakoljam a nejem, nem is óhajtok semmi ilyesmit, inkább csak közvetlenebb vagyok, de kivel legyen az az ember ha nem a feleségével? A gyerekeimmel is okkal tartok távolságot, ilyen ember vagyok. Emiatt mikor köszörüli a torkát és hátrébb lép elengedem, nézem az arcát, halkan koppanó lépteit követve mikor elindul az italokért. Biccentve fogadom el mikor adja. -Nem, nem feltétlen. Pihend ki magad, én is megpróbálom, mert vissza kell térnem dolgozni amint visszatértünk. Erről jut eszembe... - Iszok egy kortyot magam is, majd inkább leteszem a poharat és újra helyet foglalok, ahh igen, elfáradtam kissé, nincs mese. -Szerintem mikor kimondtad az igent is tudtad, hogy kancellárként kevés szabadidőm lesz, de én szeretek mindent tisztázni... a munka az első számomra, valamint úgy éreztem ez nálad is áll ha nem is akkora mértékben mint nálam. Ettől független, ha bármikor úgy érzed esetlegesen eltávolodtunk, hanyagollak akkor kérlek szólj. Hajlamos vagyok túl sokat dolgozni ez pedig nem tesz jót egy kapcsolatnak, de kancellárként mondhatni elvárás felém nincs szabadnap. - Félreértés ne essék, nem a munkáról akarok beszélgetni, inkább csak mint házastárs tisztázni pár dolgot. Valamint a randevúk is kellemesek voltak, remélem a továbbiakban az együttélés okán nem szakad meg, de nálam nehéz megjósolni. Ő is kell hozzá ez menjen. -Mennyire vagy fáradt? Gondoltam utolsó program lehetne az hogy nézzük az ágyból a csillagokat. Nem mondom nem biztos elalszom közben, mert elfáradtam de még ébernek érzem magam hogy beszélgessünk. - Direkt nem mondok mást, szerintem neki az is stressz lesz hogy mellettem fekszik hálóruhában. -Ha gondolod nyugodtan használd előbb a fürdőt, az a fűző nem tűnik kényelmesnek. - De ez csak egy tipp, hogy noha szép a ruha már átöltözne. Eszembe nem jut szentimentalitásból magán tartaná ameddig lehet.
Igen, Dorian aztán nem nevezhető átlagosnak. Minden téren más, mint azok a férfiak, akiket ismerek és bár még mindig különös ez a helyzet, megkedveltem Őt. Talán már az első pillanattól fogva kedveltem, hiszen Jenkins kancellár mellett Ő is a példaképem. Nem véletlenül vagyok büszke arra, hogy vele dolgozhatok és... most már nem csak dolgozhatok. Vajon megfelelő feleség leszek a számára? Rögtön okozok némi csalódást, ahogy finoman hátrébb lépek simításától, pedig nem volt tolakodó, mégis... elhúzódtam, amikor nem biztos, hogy ezt kellett volna tennem. Ezért fordulok el tőle, majd veszem magamhoz poharainkat. Kell néhány másodperc, amíg rendezem magam. Kész röhej, amit művel, és annyira gyerekes! Nem egy Castillo-hoz méltó, akivé ma váltam. Nem akarok szégyent hozni rá. - Rendben és örülök, ha holnap is lesz még némi időnk együtt. - persze, most már a férjem, biztosan máskor is lesz rám ideje... és tudom-tudom, dolgoznia kell. Nekem is, és tanulnom is, mivel nem kevés időmet emésztette fel a készülődés és az aggodalom az esküvő miatt. Én is helyet foglalok Dorian mellett, a pohár az övé mellé kerül, majd kíváncsian pillantok rá, hogy mit szeretne mondani. Az "igen" kimondását Ő döntötte el, nekem amikor eljegyzett nem hagyott választást, de tény, hogy ahogy jobban megismertem, már nem bántam a döntését és a korkülönbséget se kettőnk között. Tehát igen, tisztában voltam vele, hogy kihez megyek hozzá. Számítottam rá, hogy a munka számára az első, mégis finoman közbe kell vágnom, amikor arra tér ki, hogy számomra is. - Én számomra a család is ugyanolyan fontos. De megértem, hogy a te számodra a munkád a legfontosabb, tudom, hogy kancellár vagy és... még mindig hihetetlen, hogy én vagyok most itt, veled. - így... a feleségeként, ebben a csodálatos ruhában. - Ne aggódj, szólok majd, viszont mivel van közös projektünk, így munka közben is láthatlak. - mosolyodom el némileg, bár tudom, hogy akkor nem, mint a felesége leszek jelen, hanem mint a beosztottja és egyben a gyakornoka. El kell tudnunk különíteni a két dolgot. - Tudod jól, hogy kevéssel is beérem és nem akarnám, hogy miattam hanyagold a munkád, ami az egész emberiség számára fontos. Nem vagyok önző, és ahogy tudok, szeretnék segíteni neked benne. - idővel pedig levenni némi terhet a vállairól. Ez persze tudom, hogy még idő, de képe vagyok rá, bíznom kell magamban. Ő tanít ki, jobb leszek, fejlődni fogok. A célom eddig is ez volt, de most, hogy a férjem lett, még erősebben él ez bennem. - De köszönöm, hogy ilyen figyelmes vagy! - tényleg jól estek szavai, bár egyelőre még azzal kell megbarátoznom, hogy milyen vele élni, mellette lenni, vele aludni... Őt haza várni. Számomra a házasság új, ismeretlen dolog, nem úgy, mint a számára. - Egy kicsit. Hosszú volt a nap és nagyon izgultam. - ismerem be, amikor felteszi a kérdést, de a mai napra vonatkozó program kellemesen hangzik, bár valahol félelmetes lesz mellette aludni, oly kevés ruházatban. Hogy én pont Dorian Castillo mellett... nem hittem volna el, ha korábban valaki ezt állítja, hogy mindez meg fog történni. - Jól hangzik! - a fürdő és a ruha említése viszont picit zavarba ejt, és bár szívesen viselem, hiába nem a legkényelmesebb viselet, finoman bólintok, majd lágyan előre húzom szőke hajtincseimet. - Segítenél kifűzni? Egyedül nem csak felvenni nem tudtam. - ismét a jól ismert, édes pír, miközben lassan hátat fordítok neki. Ennél jobban már nem lehetnék zavarban, így csak fogom a hajamat és várom, hogy segítsen. A ruha alatt nincs melltartó, így ha érzem, hogy elkezdi kifűzni, akkor finoman összefogom elől, hogy tartson és ne nyíljon szét, ne csússzon le és fedjen fel mindent belőlem. Ma még nem érzem késznek magam erre, bár Dorian is fáradtnak tűnik. Biztosan nem is várja el... Vagy mégis? Mindenesetre, ha segít és végez a feladattal és nem is tart vissza, akkor megköszönöm, majd a saját kis csomagomhoz lépek, melyből előveszek egy kisebb csomagot. Már előre összekészítettem benne a hálóruhámat és egy tiszta fehérneműt, csatot, hajgumit és tusfürdőt is, bár az meglehet, hogy lesz itt is. Majd a kellemesebb illatút választom. - Sietek! - pillantok hátra felé és el is tűnök. Az ajtót halkan csukom be magam mögött, majd dőlök neki a falnak halkan szuszogva. Egyre idegesebb vagyok! Szerencsére Dorian úriember, így attól nem kell tartanom, hogy utánam jön, de a fürdőt sincs merszem most kiélvezni. Pedig ilyen fürdőszobába se voltam még soha és itt bármennyi ideig pancsolhatnék. Ettől függetlenül szolidan lemosom a sminkem, felfogom a hajam és nagyjából 10 percet töltök el a fürdőszobában. Találtam bent kellemes, virágos illatú tusfürdőt, így azzal mosakodtam meg. A kis tatyót hozom most is magammal, viszont rendkívül zavarban vagyok, mert az én hálóruhám helyett egy számomra ismeretlen van benne. Én egy kék színű, hosszút választottam magamnak, de úgy sejtem, hogy édesanyám furfangos tette miatt került be ez a hófehér hálóing. Spagetti pántos, combközépig érő, de csinos darab, mégis kicsit átlátszó, de tökéletesen illeszkedik rám. Melltartót nem húztam, csak egy fehér bugyit, hajam kibontva és igyekszem természetesen viselkedni és úgy tartani a kezemben az menyasszonyi ruhát, hogy eltakarja magam. - Remélem nem várattalak meg nagyon. - szólalok meg rögtön mentegetőzve, majd ez után a kis csomagot leteszem és lassan a hófehér ruhát is felakasztom, miközben örülnék, ha láthatatlan lehetnék. Hogy tehette ezt velem az anyám? Ez túl sokat mutat máris, nem akartam volna. Jó persze, amit én akartam is röhejes lett volna azzal, hogy a bokámat mutatom csak, de... akkor is! Lopva pillantok csak Dorian felé, hogy vajon megnéz magának? Vagy rögtön átveszi a helyem a fürdőszobában? Mindenesetre, ha a férfi is végez a fürdéssel, akkor engem már az ágyban talál. Hatalmas és rendkívül kényelmes! Alig hiszek a szememnek és a nagy luxustól még pár könnyem is kicsordult korábban. Ehhez soha se fogok hozzászokni és nem is igényeltem volna ilyesmit. Most azért majdnem nyakig be vagyok takarózva, miközben várom a férfit hanyatt fekve az ágyon és csak lassan pillantok felé a csillagoktól, amikor belép. Izgulok, hogy most mi lesz. Tényleg megelégszik majd a beszélgetéssel? Mégis csak ez a nászéjszakánk és az a tánc is csodálatos volt. Szeretnék még kicsit fent maradni, de zakatol a szívem már a gondolattól is, hogy befekszik mellém és én is láthatom Őt hiányosabb öltözetben. Eddig egyetlen egyszer volt erre példa, véletlenül... Most azért más a szituáció. Félek, de kíváncsi is vagyok, tudom jól, hogy ki Ő, mégis érzem, hogy vonz, és tudom, hogy most már tényleg a férjem. Nem gondolta meg magát, pedig annyi lehetősége volt rá. Oly sokszor megtehette volna... Édesen pislogok tehát felé, várva, hogy csatlakozzon.
Néha a legkülönösebb felismerés a lehető leghétköznapibb körülmények között ér minket.
-Lesz, tudják most házasodtunk, nem kell kapkodnunk. - Nyugtatom, bár ettől független elmondom neki a nyilvánvalót, hogy nekem a munka az első, ahogy eddig is. Persze tagadja a munka iránti elkötelezettségét, de mivel két kancellár gyakornoka és az elsők között van, tehát éltanuló, nos.. ez mutat egyfajta elhivatottságot. Valamint azért sem akart férjhez menni és szülni mert akkor kiesik a munkából. De nem javítom ki, érezheti úgy számára egyformán fontos, természetesen. -Pedig semmi hihetetlen nincs benne, logikus. - Számomra mindenképpen az. Lehet sokan arra saccoltak akik nem felejtették el van egy fiam, hogy majd Őt nevelem ki, nem lesz új feleségem, de Christ nem tudom úgy formálni már ahogy kéne. Jóval törtetőbbnek kellene lennie a posztra, így kell egy másik fiú. Emiatt kellett egy másik feleség... aki szintén formálható, rugalmasabb. Teljesen logikus, ahogy az is hogy miért Elizabeth, hát nagyon kevés nőt tűrök meg magam mellett... Ő volt az egyik. -Igen, örülök hogy van közös metszet a munkánkban, többet fogunk találkozni, nem csak esténként. - Nem titok hogy akkor is van hogy későn látna csupán. -Hálás vagyok ezért. - Kérdés meddig fogja így gondolni, hogy nem önző és segíteni is akar. Bár ha szerencsém van és jól döntöttem akkor igencsak sokáig. - Ez csak természetes. - Ha nem lennék figyelmes vele elég rossz viszonyt szülne, magamnak is ártanék vele, pedig már együtt is élünk a mai naptól fogva, fokozottan figyelnem kell rá. Neki is magára. -Sejtem, néha megbicsaklott a hangod is, de ne izgulj, nem volt feltűnő. - Helyettem is izgult, én maximum annyiban Callumtól kapok-e valami epés megjegyzést... összemérhetetlen a kettőnk fáradtsága, másban fáradtunk el. A fáradtság okán említem mivel zárhatnánk az estét ami talán kedvére tenne, valamint felajánlom fürödjön le nyugodtan. -Ó. Hogyne. - Értek is én ezekhez a kacifántos ruhákhoz... Mégis odasétálok mögé és elkezdek bajlódni vele. Ki fűzte ezt össze? Szerintem direkt tett rá valami tripla csomót, hogy ha mégis lenne valami este szenvedjek meg érte... nagyon vicces, lehet a Jenkins házaspár volt, haha... a kelleténél tovább szöszölök vele pár ciccenés közepette, majd végre enged a többedik csomó is és felsóhajtva húzom ki a fűzőt újra és újra, hogy elengedjen annyira, le tudja venni. -Szerintem azt hitték én ezt levágni óhajtom rólad... - Szabadkozom, majd nézem ahogy készülődik. Igen, határozottan hozzá kell szoknom fiatal feleségem lett, folyton zavarba jön, csak el ne szokjam tőle. -Csak nyugodtan, ráérünk, tudod. - Már ha hallotta amit mondtam, úgy elillant mint valami illat a szélben. Megcsóválom a fejem és előveszem a PDA-t, hogy a kanapén keressek valami könyvet, kivételesen direkt nem munka, azaz... nem egészen, ez egy perdai útinapló, azaz egy gyűjtemény a terepen járók elmondása alapján. Nem mestermunka, de most pont elég olvasmány míg várok. Azonban nem jutok sok oldalt előre, meglepődve pillantok fel, hogy máris kész, aztán azért szökik még egy kicsit feljebb a szemöldököm, mert ez a ruha nos... öhm... ha el akart csábítani nos... jó úton halad. Pont eleget sejtet a ruha hogy hirtelen kevésbé érezzem magam fáradtnak. -Ami azt illeti azt hittem még vagy ötven oldalt haladni fogok... nem kellett volna sietned. - Vagy pont ezért sietett, mert mondtam fáradt vagyok? A ruhát elnézve esélyes, de én nekem szent meggyőződésem volt nem ma háljuk el a nászt, attól is összerezzen néha ha megérintem, nem hogy mást is csináljak vele... Zavartan rakom félre az olvasmányom, ki se lépek, csak úgy félreteszem és felkapom az összekészített holmim hogy bemenjek inkább. A fene se tud kiigazodni a nőkön! No mondani sem kell én se vagyok benn tovább mint Ő, bár az én hálóruhám teljesen egyszerű, fekete selyem ing alváshoz és hozzá a vékony anyagú nadrág. Elég ritkán hordom, mert eleve nem szoktam felsőben aludni mindig, csak bedőlök az ágyba, Martha mellett mindegy is volt sokszor. Annyit teszek a dologért, hogy az inget csak félig gombolom be és az ujját is feltűröm. Az én tusfürdőm valami fűszeres illat volt, de alig néztem milyen, teljesen elgondolkodtam. Bár ahogy kilépek és felakasztom az öltönyöm, majd lopva ránézek egyértelmű mégiscsak nekem lesz igazam, elvesz a paplan alatt, ez megmosolyogtat. Remélem tisztában van vele egy paplan van, ergo olyan nagyon nem tud elbújni. -Fázol? Feljebb vehetem a fűtést... - Na jó, nem bírtam ki, a mosolyom elárul hogy pontosan tudom nem azért van állig betakarva, de mégsem akarom nyíltan zavarba hozni vele. Minden esetre ha feljebb állítottam a hőszabályzót ha nem, csak annyira emelem meg a takarót mellé tudjak feküdni, ellenben róla ne emeljem el a paplant. Ahogy befekszem az ágy melletti szabályzón letekerem a világítást szinte teljesen, de teljes sötétség akkor lesz ha rábólint, hogy nem probléma, akkor viszont az égbolt teljes pompáját élvezhetjük már.
Csak aprókat bólogatok, amikor hallom, hogy nem kell majd kapkodnunk. Örülök, hogy Ő is így gondolja, mert reggel szívesen reggeliznék odakint a teraszon, vele. Romantikus alkat vagyok, ezt pedig Dorian is jól tudja, mégse bánja és az egész esküvő ennek jegyében telt. Számára a munka az első, ahogy részben az én számomra is, de nekem a család is ugyanolyan fontos. Legalábbis én így érzem. De ahhoz a tényhez nem lesz könnyű hozzászoknom, hogy mától Dorian felesége vagyok. Logikus lenne? - Számomra pedig hihetetlen volt, hogy engem választottál. Még most is az. - de ezt a kérdést már sokszor körbejártuk, nem óhajtok visszatérni rá. A felesége lettem, nincs miről tovább beszélni. - Igen. - nem csak esténként? Azért néha mégis csak kijárna neki egy pihenőnap, de nem említem ezt most, inkább egyelőre elengedem a témát és a jelent élvezem ki. Lehet, hogy számomra is tökéletes lesz ez majd így, hiszen fontosak a tanulmányaim és a munkám is. Vannak kötelességeim és nekem se lesz több időm Ő rá, mint neki én rám, de a munkánk összeköt majd. Remélhetőleg nem lesz súrlódásunk miatta. Én velem könnyű együtt élni, erre majd rá fog jönni és nagyon alkalmazkodó vagyok. Amikor viszont az este folytatásáról beszélünk, szóba hozza Dorian az esküvői zavaromat, amitől most teljesen elvörösödöm, de már nem hagyom szó nélkül megjegyzését. - Legalább ne tennéd most így szóvá. És ha nem lett volna feltűnő, akkor te se vetted volna észre. Úgy érzem elsűllyedek. - temetem kezeimbe arcom egy rövid időre. Direkt csinálja ezt velem, mert véletlenül nem lehet. De gonosz! Viszont, ha már zavarban vagyok, rosszabb nem nagyon lehet. A fürdőbe hiába vonulnék be, nem tudnám a fűzőt kilazítani annyira, hogy le tudjam venni magamról a ruhát. Szükségem van a férfi segítségére és mivel orvos, gondolom könnyedén megoldja. Mivel mellette ülök a kanapén, így nem kell felkelnie és sehová se mennie, csak elfordulok tőle, hogy hozzám tudjon férni, de érzem, hogy nem megy ez olyan gyorsan, mint vártam, a megjegyzése pedig... - Azt hittem, hogy a te kezeid számára nem lesz kihívás a fűző. - jegyzem meg most én is, játékosan odaszúrva picit, de az Ő megjegyzése még jobban betalál. Levágni? - Miért hitték volna? Gondoltál rá? - én álmaimban se hinném, hogy képes lenne levágni rólam egy ruhát. Eddig nem tűnt olyan férfinek, így őszintén sikerült meglepnie szavaiva. Amikor végez, akkor magamhoz fogom a ruhát, majd jelzem, hogy sietek ám, nem kell sokáig várakoznia. Ráérünk? Azt mondta, hogy fáradt és nem szeretném megváratni egyébként se, így tényleg hamar végzek és lépek ki hozzá. A ruha viszont túlságosan is sokat mutat, nem az a szerény fajta, amit én választottam. Miért akarnám egyébként is elcsábítani? Már a férjem... bár persze, nem hátrány, hogyha tetszek a férjemnek, de ahogy most felém néz inkább lesütöm a szemeimet és felakasztom a ruhámat, de ez után muszáj szembefordulnom vele és mégis hülyén nézne ki, ha ezt keresztbe tett karokkal tenném, így leeresztem őket és megcsodálhat, én pedig próbálok nem elsűllyedni, bár az is egyszerűbb lenne jelenleg. Kíváncsi lennék, hogy mit olvasott, de képtelen vagyok rákérdezni. A szám kiszáradt, így amikor magamra hagy, először iszok egy pohár vizet, és bár érdekelne az olvasmány, eszem ágába sincs a PDA-ját magamhoz venni és belenézni. Nem tudhatom egyébként se, hogy kilépett-e vagy sem, de nem is számít. Inkább az ágyban várom meg, ahol a paplant magamra húzom és őszintén szólva nem néztem, hogy egy van és nem kettő. Amikor hallom, hogy végzett, felé sandítok és ismét elegánsnak látom, ahogy mindig. Ez a selyem ruha pedig biztosan iszonyatosan drága volt! Persze Ő megteheti, és jól is áll rajta, de csak lopva nézek végig rajta, amikor pedig meghallom megjegyzését érzem, hogy butaságot csináltam. - Nem fázok, köszönöm! - melegem is van kicsit. A mosolya viszont árulkodó. Csoda, hogy most nem ragadta meg az alkalmat arra, hogy zavarba hozzon, legalábbis szavaival nem, de nemsokára feljebb emeli a takarót és ekkor tudatosul bennem, hogy ez az egy van. De... miért csak egy? - Bocsánat, nem akartam az egészet elvenni! Azt hittem kettő van, én... nem is figyeltem. - magyarázkodok és rögtön a férfi felé csúsztatok még belőle, de ahogy így felé nézek, ismét nem tudom, hogy mit kéne tennem. Mellettem fekszik, pont Ő, Dorian Castillo kancellár. Soha... tényleg soha se gondoltam volna erre. - Dorian, én... - kezdek bele, de aztán lassan felé fordulok, egész testemmel. - Örülök, hogy engem választottál és a feleséged lehetek. - tényleg így érzek. Ő teljesen más, mint amilyennek látják az emberek. Nagyon is kedves és türelmes és figyelmes, és... Egyáltalán nem érzem most, hogy túl öreg lenne hozzám, és hirtelen már nem is zavar úgy a korkülönbség, mint kezdetben. Most, hogy csak ketten vagyunk és nem gondolok se a családomra, se a barátaimra... például Ashleyre. - Köszönöm, hogy te többet látsz bennem, mint mások. Ez... ez nekem nagyon sokat jelent! Igyekszem nem csalódást okozni! - el se tudja képzelni, hogy mennyire. Mindenki számára csak a szerencsétlenség vagyok, aki bár okos, de éretlen sok mindenben és gyenge. Hiába az érdemeim, eddig háttérben voltam, bár a szürke kisegér státuszt azért nem értem el. Mégis Ő felfigyelt rám, bízott bennem, megismert és még a randevúkat is vállalta velem, most pedig továbbra is egy úriember. Ki más lenne ilyen? Szerintem senki.
Néha a legkülönösebb felismerés a lehető leghétköznapibb körülmények között ér minket.
-Ha jobban megismersz rájössz nem hihetetlen. - Elizabeth kedvemre való lány, hasonlítunk is és kedvelem a visszafogott csendességét, lelkesedését, szép is, okos is... engem a rangja nem érdekel, nekem se volt mégis kancellár lettem kemény munkával. Aztán a témát átterelem a zavarára, de csak halkan nevetek. -Én kicsit más szemmel figyeltelek, maximum édesanyád vette még észre, más nem hiszem. - Vigyorodom el, mert szerintem tényleg nem azt nézték, túl sok minden volt amire figyelni lehet. Ellenben a jó kedvem nem tart sokáig, ez a ruha annyira rá lett rögzítve az új nejemre, hogy egy ollóval többre mennék... eleinte legalább is szent meggyőződésem, de végül csak kihámozom a fűzőből Elizabethet. -Ha-ha... - Forgatok szemet, de ajkamon mosoly játszik, bár hogy az én kezeim számára mi kihívás és mi nem... nos, nem akarok pajzán vizekre evezni gondolatban sem, nem lenne szerencsés. Aztán látva a megütközött arcát szinte vállat vonok, a mozdulat hasonlít rá. -Nem láttad mit bogoztam ki, elfelejtik türelmes ember vagyok. - Igen, gondoltam, de csak most, amúgy nem tartanám praktikus megoldásnak, valóban. No meg mikor végez a fürdéssel és belibben abban a sokat sejtető hálóingben nos... azzal Ő lepett meg engem, nehezen is térek napirendre felette, hogy most akkor mit is szeretne avagy remél a ma estétől. Kell is a zuhany hogy rendezzem a gondolataim, a nászéjszakának meg meg kellett adni a módját nekem is a hálóruhával, főleg mert úgy gondoltam bizonyosan rajtam marad majd. Látva mennyire betakarózott, azt hiszem rajtam is fog. Mégis heccelem a hőmérséklettel, legalább kicsit, főleg akkor mosolygok mikor közli nem fázik. Nem csodálom, így betakarózni! Azon is csak szórakozottan mosolygok hogy szabadkozik. Mindig elfelejtem valószínű eddig csak egyedül aludt. -Ez a nászéjszaka, senki sem feltételezi hogy nem együtt alszunk. És csak nyugodtan, sokszor amúgy is kitakarózom. - Lévén ruha nélkül is melegem van, de lehet csak Martha imádta a meleget velem ellentétben. Sosem figyeltem, elvégre aludni jártam haza jóformán. Épp a világítással akarnék bajlódni mikor megszólít, amiatt felé fordulok, de hallva a szavait elmosolyodom újra. -Én is örülök, hogy a férjed lehetek. - Mennyire másabb mint Martha volt... bele sem akarok gondolni tűz és víz a két nő, mindegy is. -Tudom. Nem is fogsz. Valamint én is igyekszem olyan férfi lenni számodra, akit el tudsz fogadni, mint párját. De Elizabeth... egyáltalán nem fogom zokon venni, ha még nem akarsz szeretkezni, tudom ezért feszengsz. Noha a ruhád nagyon csábító, kicsit össze is zavartál de, senkinek semmi köze hozzá mikor háljuk el a nászt. Nem azért vettelek el, mert szép vagy, bár nem tagadom benne volt az is. Viszont van egy roppant jó hírem a számodra, amit többen is megerősítettek már... - Várok ki kicsit a hatás kedvéért, majd folytatom. -Nem horkolok. - Vigyorodom el, és fejcsóválva leveszem teljesen a világítást, jaj, ki a fene tudna így elaludni? Szerintem senki...
Próbáltam felnőtthöz méltón viselkedni az esküvőn, de tudom jól, hogy nem álltam meg 100%-osan a helyem és ezt Dorian is észrevette. Az anyám pedig... hát igen, számára tényleg mi voltunk a középpontban. - Majd kiderül úgy is. - Jenkins kancellárból mondjuk kinézném, hogy megjegyzi majd, eddig se fogta vissza magát a megjegyzésekkel, bár az esküvő téma miatt talán most máshogy lesz. A ruha levételéhez szükségem van némi segítségre, Dorian pedig meglepően sokáig bíbelődik vele. Egy orvosi kéz számára én tényleg azt hittem, hogy egy fűző nem jelent kihívást és ezt most meg is jegyzem neki, a nevetése pedig mosolyra késztet. Egyre jobban kedvelem most, hogy engedi látni ezt az oldalát is. - A lényeg, hogy sikerült! - inkább elkerülném, hogy még jobban zavarba hozzam magam, így távozom a fürdőszobába, nem is sejtve, hogy édesanyám furfangos cserét hajtott végre a hálóruhámat illetően. Nehezemre esik ám ebben kisétálni Dorian elé, de nincs nagyon más lehetőségem, így hamarosan megláthat a fehér ruházatban. Igazán csinos és hát valóban mindent kiemel. Nincsenek túl nagy melleim, de azért deszka se vagyok, testem vékony és formás, még fejlődni fog, izmok terén viszont még lenne mit felszednem. Ez érződik a gyakorlati edzések során is, nem véletlenül fordít rám külön időt Greymare hadnagy. A fürdő tehát szabad, így Dorian is nemsokára megfürdik, én pedig az ágyban várok újdonsült férjemre. Nem igazán tudtam, hogy előre illik-e jönnöm vagy sem, de mivel nem akarom mutogatni magam... Az Ő ruházata most is elegáns, tökéletesen illik hozzá, ez egyértelmű. Figyelem, ahogy mellém jön, majd a paplan felemelésénél esik le, hogy csak egyetlen egy darab van belőle. Nem is figyeltem! Annyira szokatlan lesz, hogy valaki más is velem alszik majd, főleg, hogy az illető egy férfi. Nem is akármelyik! Vajon képes leszek majd aludni? Fáradt vagyok, de ez egy dolog... - Persze, egyértelmű volt, hogy együtt... - bólogatok bizonytalanul. Elég ciki lenne, ha megpróbálnám száműzni a kanapéra vagy magam mennék oda. Nincsenek egyébként se ilyen terveim, kap a takaróból normálisan, majd még mielőtt a teljes sötétség ránk borulna és csak a tiszta égbolt adná számunkra a fényforrást, megszólítom Őt. Szeretném, ha tudná, hogy már nem vagyok az ellen, hogy mellette kell lennem, hogy már... már én is örülök neki. Vincent mondjon akármit, más mellett nem lenne jobb helyem, és más férfi nem viselkedne így a nászéjszakáján. Szavai jól esnek, mosolyt csalnak az arcomra és tudom, hogy igyekezni fog, de már most is úgy érzem, hogy képes vagyok ténylegesen elfogadni Őt. Amikor viszont a nevemet említi, érdeklődve fürkészem szemeit és ahj megint olyan témát hoz elő, ami zavarbaejtő, mégis, itt érződik, hogy Ő felnőtt, én pedig még csak egy gyermek vagyok. A szexnek normálisnak kellene lennie, nem tartani tőle, de nekem még csókom is csak egyetlen egy volt... - Köszönöm, hogy adsz nekem időt. - szükségem van még rá. A ruha pedig... - Én nem ezt a ruhát csomagoltam be magamnak. Úgy sejtem, hogy anyukám a kedvedben akart járni, amikor ezt becsempészte a táskámba és a másikat kivette. Én nem akartam kihívónak tűnni, se azt, hogy félreértsd. - de hát ismer. Basszus! Finoman rámarkolok a takaróra, majd édesen pislogok felé. Jó híre? Mi lenne az? Amikor meghallom, akkor azért kicsit felkuncogok. - Ez tényleg jó hír! Én se... - csak figyelem, ahogy a világítást most már ténylegesen leveszi és ránk borul a sötétség. Kell némi idő, amíg a szemem megszokja, így lassan felpillantok a plafon felé, melyen át kiláthatunk a perdai égre. De legyen bármilyen gyönyörű is, tekintetem időnként visszatér a férfi felé. Bár most már nem látom teljesen a sötétnek hála, tudom, hogy itt van, mellettem. Még sose aludtam a Perdán, és bár itt biztonságban vagyunk, némileg elveszettnek érzem magam, de jó tudni, hogy nem vagyok egyedül. Kezem finoman talál rá a férfiéra és ha nem húzódik el, akkor lágyan megfogom és benne is hagyom kis kacsómat. Izgulok ismét, pedig csak a kezéhez értem, de a szívem hevesen dobog. Jó érzés, hogy hozzáérhetek, hogy közelebb engedett pont Ő magához, én pedig kíváncsi vagyok rá és ez a gyermeki felfedezés is izgalmas. Legalábbis a számomra az. Bár már eddig is megfoghattam a kezét időnként, más volt, mint most, amikor csak ketten vagyunk, egy ágyikóban. Tudom, hogy Ő vigyázni fog rám, és érzem, hogy mellette biztonságban lehetek. A családomtól a mai nappal elköltöztem, túlságosan is furcsa még mindez, de Ő belé kapaszkodhatom, Ő itt van nekem, velem.
Néha a legkülönösebb felismerés a lehető leghétköznapibb körülmények között ér minket.
Nem vitatom, hogy kezdek felengedni én is mellette főleg így hogy kettesben vagyunk, lehetek én is csak egyszerű férfi. Emiatt nem aggódom azon mennyi idő kikötni a fűzőt és úgy fest Elizabeth sem siet azért annyira. Legalább is ezzel, a fürdőbe persze berohan szinte. Utána meg már pironkodik a ruha miatt, amivel össze is zavar. Egészen addig gondolkodom míg mellé nem fekszem a saját hálóruhámban, ahol már heccelem kicsit túltakarózott. Sejtem miért, persze. -Az együtt-et úgy értem... nem csak egymás mellett az ágy két végén. - Összebújva, ha így jobban tetszik, de ritkán használok ilyesmi szavakat. A friss házasoknál ez inkább fennáll mint hogy csak alszanak egymás mellett, tudom. Az ezt követő mondatai is számomra szabadkozásnak hatnak, az hogy nem akar tőlem többet jelenleg számomra nem elutasítás, egyszerűen több idő kell neki, amivel én számoltam és el is fogadtam. Emiatt úgy gondolom jót teszek, ha kereken kimondom nem probléma ha ma csak alszunk, a hálóinge ide vagy oda. Mert hát az a hálóing... khm. -Természetes. - Hajlamos vagyok mindenre ezt mondani, arra is hogy adok neki időt, de nem vagyok én olyan magas libidójú személy, hogy problémát jelentsen. Igazából... Martha mellett eléggé lecsökkent nálam a dolog értéke, elvagyok nélküle, nem is értem miért értékelik fel a kelleténél jobban a dolgot. A ruháról aztán kiderül nem Ő tette be, áh, ki is ül az arcomra, hogy a kedves anyós hamar akar unokát. Minő meglepetés én is, de pár hét nem számít. -Így már értem. Üzenem édesanyádnak jó ízlése van. - Mosolyodom el némileg játékosabban, mert valóban szép darab, remélem megtartja és máskor is felveszi. Lehet nem érhetek még hozzá, de attól még szép. Ilyen szempontból teljesen átlagos vagyok, szeretem a szépet magam is. De hogy feloldjam a zavarát kicsit próbálok finoman viccelődni, nem horkolok, hátha ellazul. Úgy fest sikerül mert mikor lekapcsolom a világítást és ránk omlik az égbolt szinte a maga szépségével, akkor megfogja a kezem. Egészen fura, bár így aludni nem tudom mennyire lesz jó. Avagy tartós... Simítok párat az ujjammal a kezén, majd gondolok egyet, úgy se alszunk még. -Elizabeth... mit gondolnál arról ha... ténylegesen együtt aludnánk? Jobban megszoknád a közelségem, én is a tied. Elég rég aludtam így de vannak emlékeim róla hogy lehet kényelmesen is. De csak ha akarod, nekem az is ráér avagy ha sosem akarsz sem fog zavarni. - Ebből leszűrheti Violettel aludtam úgy, Marthaval nem, avagy Marthaval egy idő után nem, de a lényegen nem változtat. Túl sok nem lenne így se csak átkarolnám, de ha azt megszokja talán nem fog feszengve aludni velem, haladás lenne, tegyük hozzá. Ahogy az is jobban hozzám merne érni, mert bár a kézfogás nekem szintén elég, de hosszútávon kevés lesz. Persze érezheti a hangomon, hogyha nem akar semmi többet ma akkor se veszem zokon, fogok tudni aludni. Reményeim szerint Ő is...
Istenem, annyira gyerekesen viselkedem. Doriannak viszont tényleg hatalmas türelme van irányomban, de azért szavai elárulják gondolatait. Nem tartja magában őket, ahogy soha se szokta. - Értem, igazad van. - milyen hülye is vagyok. Tartom a távolságot, pedig ez már nem helyes. Megérti, hogy nem akarok még lefeküdni vele, de ennél azért többet akarna, mint amit most kap. Érzem ezt jól, és belül én magam is így vagyok vele, egyszerűen még nem merek túl... közel kerülni hozzá. Eddig mindig megtartotta a távolságot, akkor is, amikor én próbálkoztam egy picit, most olyan furcsa, hogy minden eddigi falat lebont és magához enged. Az elutasításom egyébként tényleg nem végleges, hogy is lenne az? Én is szeretném megtapasztalni majd, hogy milyen a testiség, egyszerűen ma még nem érzem úgy, hogy készen állnék erre. A ruha se ezért került rám, hanem anyukám furfangos tettének következtében, amit most elárulok Doriannak is. Nem fog meglepődni, ismeri már anyámat, én pedig nem hazudok, ezt is jól tudja. - Ezt az üzenetet remélem nem gondolod, hogy átadom neki. - pislogok rá ártatlanul. - Akkor azt hiszi majd, hogy le is vetted rólam. - de furcsa erről beszélgetni, de próbálkozom. Viszont anyám előtt nem akarom szóba hozni, egyáltalán nem, mindenesetre azért azt jó hallani, hogy tetszik a ruhadarab Doriannak és így én magam is. - És te se hozd szóba neki, kérlek. Tudod, hogy milyen... - nem biztos, hogy jól járnék, ha ők túl jóban lennének, pedig van rá esély. Doriannak mintha szimpatikus lenne az anyám, akármilyen is tud lenni. Ahogy sötétség borul ránk, finoman megfogom kezét, de amikor meghallom nevem, érdeklődve tekintek fel rá, keresve tekintetét, már amennyire látom. Érzem ujjai cirógatását, de amit mond... Korábbi szavai után nem kellene meglepődnöm, mégis érzem, hogy én nem sokat fogok akkor aludni. Még egy ágyban se feküdtem soha, senkivel, nem hogy hozzábújva aludjak. - Nem szeretném, ha azt hinnéd, hogy soha se akarok majd közel lenni hozzád. - mert már többször utalt erre és mondta, hogy nem zavarja, megérti. Engem viszont zavarna... Egyszerűen így is már túl sok mindez, mégis, lassan eleresztem kezét és óvatosan közelebb férkőzöm hozzá. - Csak még nem szoktam meg, hogy a férjem vagy és nem csak a kancellárom és a mentorom. - mert Ő tényleg elég sok posztot betölt az életemben. Milyen különös is ez... De ha felemeli kezét, engedve, hogy odabújjak, akkor ezt fogom tenni, finoman fektetem fejem a vállára-mellkasára, testem az övéhez simul, de lábammal nem ölelem át, viszont egyik kezem lassan mellkasára kerül. Először csak alig érezhetően, majd finoman simítok végig rajta, egy pillanatra bőrét is érintve ott, ahol elgombolta az inget. Végül kicsit elmosolyodom. - Finom illatod van... - mondom halkan. Kellemes ez a tusfürdő és... kellemes ez most így. Közel lenni hozzá. Minden most olyan más és egyre kevésbé a kancellárt látom magam mellett, helyette inkább egy férfit, akire kíváncsi vagyok. Akit meg akarok ismerni, így kezem finoman indul meg mellkasán, érdeklődve, felfedezve testét. Eddig csak egy hullát tapogathattam... milyen ciki már. Főleg, hogy Ő is ott volt akkor. De ha nincs és nem segít, akkor Jenkins kancellár kikészített volna, már így is sok volt az, amit elvárt tőlem. De ott is mellettem állt. A hulla gondolata ahogy jön, úgy tűnik el, kezem viszont finoman éri el a nyakát, amit ujjbegyeimmel simítok végig, majd finoman haladok vállához és térek vissza mellkasára, miközben a szívem is hevesen kalapál, légzésem pedig némileg visszább fogom. A hasáig viszont azért nem csúszik le a kezem, csak a mellkasa közepéig nagyjából, majd át oldalára, derekára és vissza a mellkasára.
Néha a legkülönösebb felismerés a lehető leghétköznapibb körülmények között ér minket.
-És baj ha azt hiszi? Szerintem jobban aggódna ha tudná nem... - Mosolygok, elvégre akkor vagy nem tetszik nekem vagy velem a baj nem történt meg a dolog. Arra kevesen gondolnak adok időt, ebben biztos vagyok. Ellenben ha nem adja át az üzenetet is mindegy, természetesen nem fogom számon kérni érte. -Nem terveztem édesanyáddal beszélgetni. - Ezzel szerintem mindent elmondtam, nem kell félnie "kínos" beszédtémává avanzsálom mikor nincs jelen vagy épp mikor jelen van. De ha már így fekszünk az ágyba és tisztáztunk pár dolgot, azért felvetek még valamit, ami köztes állapot, hátha elnyeri a tetszését, de a választ hallva érzékelem nem akarja. Bólintok is elfogadva, hogy akkor nem. Ennek ellenére közelebb jön, tehát nem teljesen értem a dolgot. Mondhatni ösztönösen emelem a kezem, hogy közelebb tudjon jönni és átkarolom, eligazítva a takarót rajta. Jó, őszinte leszek magamhoz, azt hittem visszautasít, így nekem is szokni kell közel van hozzám. Apró érintése nyomán ahol fedetlen mellkasom éri átsuhan rajtam a lúdbőr is. Lehet nem volt mégsem jó ötlet... de már mindegy. -Neked is. - Igazítom el a haját kissé, hogy finoman simíthassam a vállát és a hátát. Bár alig érezhetően veszek pár mélyebb levegőt, hogy elkezd simogatni, felfedezni, mert... idejét nem tudom mikor értek így hozzám, ellenben jól esik. Rendezem a légzésem, muszáj, hogy lehettem ilyen ostoba?! Főleg ha eszembe jut mi van rajta... Ó teremtőm, azt hittem nekem már mindegy is, de úgy fest nem, szóval próbálom élvezni amit ad, de nem kérni többet, bár így egy fokkal nehezebb. Annyi vigaszom van, hogy ujjaim alatt ott pihen a haja minden apró fésülést követve és a háta finom íve, bár én maradok a vállaihoz közel, véletlen sem kalandozom el, az kéne még...
Meglehet, hogy Doriannak igaza van és jobb lenne titokban tartani a tényt, hogy nem történik közöttünk ma este semmi. Félreértenék az emberek. - Igazad van, nem gondoltam ebbe bele. Jobb, ha semmit se mondunk neki. - ez maradjon az ifjú pár titka. Egyet is értünk, így tovább léphetünk a dolgon. Az viszont nehezíti az éjszakát, hogy az összebújást javasolja. Pedig egyértelmű, hogy ennyit engednem kéne, hiszen most már a felesége vagyok és egy ágyban alszunk. Nem két idegenként kellene lennünk, ez az első lépése a közös élünknek. Ezért is döntök úgy, hogy megteszem azt, amit kér, így nemsokára már közvetlenül mellette vagyok, hozzábújva, így még formás mellem is mellkasának nyomódik némileg, kezem pedig lágyan érinti meg őt. De az első érintés nyomán mégis felfedezőútra indul kezem és bár fáradt és álmos voltam, most... most egyáltalán nem érzem annak magam. Ártatlan egyébként a cselekedetem, nem akarok én többet, még csak gondolni se gondolok rá, mégis rendkívül érzéki lesz ez a felfedezés, ahogy finoman simítok végig rajta, beszívva illatát is. Kellemes így, itt feküdni, vele. Az Ő tette egyébként rám is hatással van. Új érzés, ahogy eligazítja puha hajtincseimet, majd ahogy fedetlen hátamhoz és vállamhoz ér kezével. A spagettipánt nem sokat takar, így puha bőröm cirógathatja, ami belőlem is apró libabőrt vált ki, de pozitív értelemben és ösztönöz rá, hogy még jobban megismerjem Őt. Érzékelem, hogy Dorian légzése is kissé megváltozik, hiszen itt fekszem, közel hozzá, némileg rajta, így ajkamra huncut mosoly költözik, bár ezt nem láthatja és mivel pozitívnak érzékelem a visszajelzést, így tovább cirógatom Őt, most már lassan lemerészkedve a hasához is, megismerve a férfi felső testét teljesen, majd térek vissza derekára, oldalára, majd mellkasa közepére. Az én légzésem is kicsit megváltozik, egyértelműen izgulok és egyben az is érezhető, hogy tetszik, ami történik. Picit helyezkedem is, hogy közelebb lehessek hozzá, fejem pedig közelebb kerül és lassan egy apró puszit is nyomok pofijára, mely után visszafektetem fejem vállához.
Néha a legkülönösebb felismerés a lehető leghétköznapibb körülmények között ér minket.
-Semmi baj. - Amúgy se gondoltam nagyon beszélne erről bárkivel is. A lányommal nyilván nem fog... maximum a családja maradna. Bár miután felajánlom aludjunk ténylegesen együtt meglepő mód megteszi, még többet is, mert nem csak csendben szuszog mellettem, hanem keze serényen vándorol rajtam. Tudom számára ez nem felhívás keringőre, nekem viszont erősen az, mégis tartom magam az adott szavamhoz. Igyekszem nem túl gondolni, csendesen élvezni ahogy azt is én is simogathatom a hátát. Jó sok éve nem érdekel a testiség, nem igen volt örömöm benne, pont ezért lep meg a tény, Elizabeth valóban vonzó és kívánom is. Ám ez még így tartható, tényleg, csak meg kell szokjam cirógat, nem veszélyes módon ne lehessen ellenállni. És ez egészen addig tart míg a hasam nem kezdi el simogatni, mert az már könyörgöm, mi a fenét csinál? Játszik velem... a végén még tényleg elcsábít, furcsa felismerni megteszi. Az arcomat ért apró csók is már sok, forró leheletem hagyja el ajkaim, hogy na nem... bár erőszakos így sem leszek, finoman nyúlok az álla alá, hogy feljebb emeljem a fejét, ha hagyja akkor viszont megcsókolom, most valóban, nem csak úgy mint a kis oltárnál. Persze el tud húzódni, ám sejtheti nem hagyott hidegen egyetlen érintése sem, hogy érzem közelebb jött még inkább, tehát nehéz tett nélkül hagyni mindezt.
Régen úgy képzeltem, hogy Ashley lesz az első, akivel kibeszélem majd az első szexuális élményemet, de a jelenlegi helyzet felülírta ezt a tervet. Bár Dorian közelsége valahol ijesztő, egyben rendkívül kellemes is, így miután odabújtam hozzá, finoman cirógatni kezdem, ismerkedni testével. Nem érintem még így soha, senkit, de Ő nála megtehetem. Ha égne a villany, akkor valószínűleg nem mernék így cselekedni, de most így, a sötétben, a csillagok alatt... Érzem, hogy többet szeretnék belőle és nekem is rendkívül jól esik kedves érintése, ezért is kerül kezem hasa felé, hogy ott is megérinthessem őt, de véletlenül se mennék ám lejjebb. Nem gondolnám, hogy ezzel túllőttem a célon, pedig lehetne ennyi eszem, mégis, az ártatlan puszi mögött nincs hátsó szándék. Mégis Ő többet akar, érzem, ahogy állam alá kerül a keze, ahogy közeledik hozzám és a szívem szinte a torkomban dobog, miközben ajkunk találkozik. Az oltárnál már megcsókolt, röviden, de puhán és finoman, most viszont... ez a csók más. Teljesen más! Ez egy igazi, felnőtt csók, így amikor megérzem nyelve közeledését, kicsit bár megijedek, nem húzódom el, ajkaim szétnyílnak, bebocsájtást engedek neki, miközben egyre jobban izgulok. Ujjaim finoman ráfognak felsőjére, mintha az lenne az egyetlen kapaszkodóm most, miközben édesen ízlelgetem ajkát. Szemeim is lehunyom, picit hozzá is bújok, még közelebb és képtelen vagyok eltávolodni. Annyira finom és annyira szeretnék még belőle. Nemrég még mi táncoltunk együtt, most pedig nyelveink keringőznek egyre intenzívebben és engem is furcsa érzések kerítenek hatalmukba. A vágy, mely eddig még ismeretlen volt a számomra, de szeretnék még a csókjából, így a kapaszkodó ujjak felengednek és finoman csúszik fel kezem vállára, majd nyakára. Beletúrok picit hajába is, majd puszilom Őt, csókolom tovább, megtanulva tőle elsajátítani a csókolás művészetét. Annyira kellemes és annyira finom! Halkan bele is sóhajtok a csókba, érezheti a visszajelzésemet, testem pulzálását, amelyet Ő vált ki belőlem és bár valahol félek, most ez nem érződik. Most engedek neki és átadom magam, élvezni akarom még és jelenleg úgy érzem, hogy egész éjszaka ezt akarom csinálni. Csak érzeni a közelségét és a csókjait.
Néha a legkülönösebb felismerés a lehető leghétköznapibb körülmények között ér minket.
Nem mintha bárkivel megosztottam volna a terveim a nászéjszakára, de ha így tettem volna is közöltem volna semmit sem vártam ettől az estétől. Az összebújással is csak annyi szándékom volt szokja a közelében van, az eszembe nem jutott, hogy simogatni kezd. Talán nem meglepő, hogy testem és én magam is reagálok, amikor pedig már egész bátran simít leszek én is határozottabb, hogy csókot kérjek, lopjak... Utóbbit azért gondolom mert érzem ahogy testemnek feszül a felsőm, mivel rámarkolt, húzza, ám egy idő után elengedi és a tarkómnál érzem puha ujjait. Ha abba is hagyom a csókot Ő folytatja, visszaadva, viszonozva. Ráadásul azt érzem kölcsönös a kívánalom, nem egyoldalú a részemről, nem is rebben meg így kezem csók közben bátrabban simítja a hátát, derekát. Nos, idejét nem tudom mikor csókolóztam, már igazából, tehát ha el is önt az ösztön egyből lépjünk tovább megállom, ideje lenne nekem is kiélvezni a dolgokat és nem akarom a szívbajt hozni Elizabethre sem. Egyelőre beérem azzal csókolózunk, hogy vonom jobban magamra, hogy kezem immár lesiklik a combjára is, bár nehéz a lenge ruha felett maradni visszafele, főleg mert érzem a bőre forróságát a tenyerem alatt. Amennyiben még mindig nem szaladt el, akkor puhán fordítok magunkon, hogy én lehessek felül, de nem fekszem el rajta még, épp csak megnézem magamnak jobban így közelről, csókra invitálva újra, lassan hozzá simulva. Tudom hogy nem egyre gondolunk most, de remélem azért nem ijed meg.
Meglehet, hogy túl bátor és egyben botor tett volt az érintés és simogatás, de ha már magához hívott, nem akartam csak úgy feküdni mellette, mint egy darab fa és... a kíváncsiság nagy úr. Bár fiatal vagyok még, már nem gyerek és ez most kezd igazán érződni, ahogy én is elkezdem felfedezni magamnak a férfi testét és magam is érzem a vágyat, amely szépen lassan feléled bennem. Új érzés és rendkívül izgalmas, akár csak a csók, melyet nekem ad. Más ez, mint a násznép előtt, ez igazi, valóságos és csak nekem szól. Eleinte kicsit félénken viszonzom, ismerkedem a csókolózás technikájával, mely eleinte még talán túlságosan is kezdő, de ahogy elkezdek rákapni az ízére már én magam is többet akarok. Finoman simulok bele Dorian karjaiba, édesen csókolom Őt tovább, miközben élvezem édes simogatását is hátamon, majd derekamon is. Amikor picit jobban magához von se utasítom el, bár amikor combomat érinti és a ruhán kívül is, alatta, kicsit megszeppenek, ez pedig bizonyára érződni fog a csókban is, mégse tolom el magamtól és nem is húzódom el. Nincs ebben semmi rossz, sőt, nagyon is jó, csak... csak majd kiugrik a szívem, amit bizonyára a férfi is érez, oly közel van most hozzám. Nemsokára viszont még közelebb lesz, amikor fordít rajtam, így elfekszem az ágyon, majd ahogy fölém gördül érzem, hogy arcom vörössé válik, főleg, ahogy végignéz rajtam. Zavarban vagyok, de kis kezeim lassan derekára simulnak, majd lassan hátára, amikor közelebb jön. Ajkam az övét keresi ismét, hogy folytassuk csókcsatánkat, és most, hogy fölöttem van, hogy teljesen Ő irányít, teljesen átadom magam neki. A gyermeki félelem mégis figyelmeztetést küld, ahogy teste az enyémhez simul... túl közel van, még soha se volt ennyire közel és rajtam... közvetlenül rajtam. Akarom, hogy folytassuk, de menekülnék is tőle. - Dorian... - hangom erőtlen, ahogy kimondom nevét, de benne van a vágy is, amit érezhet testemen. Le akarom Őt állítani. Vagy mégse akarom? Fogalmam sincs, de ha ismét csókol se húzódom el és eltolni sincs merszem, se pedig erőm hozzá, hogy megtegyem. Nem szabad túlgondolnom, megmondta, hogy nem fogja siettetni, most csak... csak csókolózunk és ismerkedünk egymással, ez normális, ennyit lehet. Mégis csak ez a nászéjszakánk, miért akarom mégis folyton behúzni a féket? Már nem vagyok kislány, ma az asszonyává tett, mégha még nem is minden téren. Túl nehéz, az érzelmeim kész viharként kavarognak bennem.
Néha a legkülönösebb felismerés a lehető leghétköznapibb körülmények között ér minket.
Azt hiszem a kezdeti félelmei elég hamar - számomra hamar - csapnak át kíváncsiságba, csak az a baj, én tudom mivel jár mindez, míg Ő nem. A másik baj meg az, hogy megkívánom, vagyis ez nem baj csak mégsem szerencsés, mert egyáltalán nem biztos beteljesül. Érzem hogy mint egy zizgő gépezet rezeg a mellkasában a szíve, én pedig valóban nőként kezelem, hiszen az már. Combját érintve megszeppen, de nem húzódik el, megértem, elég passzív voltam eddig, nem hiába, mert nem igen van köztes állapot szerintem a testiségben. Ahogy fölébe kerekedem pedig a leheletnyi csókszünetben meg is szólít, akkor megállok, nem csókolom tovább, csak nézem az arcát. Úgy érzem futottam, pedig semmi ilyen nem történt, épp csak szuszogok mégis. Nagyon csőbe húztam magam, tudtam ez lesz de Ő is sejthette volna nem vagyok már kamasz, nem úgy fogok a dologhoz állni. Inkább kivárok, ha valóban kíván Ő sem akar itt véget vetni ellenben ha nagyon fél akkor pedig később is fog, úgy nem látom sok értelmét az együttlétnek. Lehet William erre gerjed de én nem. Szerintem érzi ez most valóban vízválasztó döntés lesz a részéről, ellenben az övé, az én részemről egyértelmű nem kívánok aludni, sőt. Ám bármit is tesz, eltol vagy magára húz el fogom fogadni, igaz előbbit kicsit nehezebben, ám elismerem én is elrontottam, már ha ez nevezhető hibának persze. De ha belemegy akkor nem fogok megállni már az is biztos... annyi lélekjelenlétem nekem se lesz.
