Az a korty fanyar tea nem volt kellemes az én ízlésemnek, de mégis tudom, hogy nem az a bűnös, amiért úgy érzem, kiszáradt a szám. Saskiának nem kell fehérbe bújnia ahhoz, hogy éteri látványt nyújtson, a fekete ruha és az alóla elő-elő bukkanó finom fehér lábfejek is együtt olyan hatást keltenek, mintha alig érintené talpa a talajt mint valami mennyei lény. Mondhatnám, hogy ennyi idő után megszokhattuk egymáson a feketét, de ez most valahogy mégis más. Persze ott az elme mélyén a tudat, hogy miféle ruhadarab ez, hogy ez nem kinti viselet és díszes csipkeszegélye csak ennek az intim közegnek szól, csak nekünk, csak nekem, de a ruha önmagában kevés lenne. Kell hozzá a kisugárzás is, mely még úgy is hat, hogy némi bizonytalanság érezhető Saskia felől, mely lépésről lépésről csökken, ahogy a köztünk lévő távolság is. Vélhetően a pillantásomtól és innentől a két folyamat egymást gerjeszti, erősíti tovább, hogy mire megkerülvén az asztalt odalépjek hozzá és átölelve megcsókoljam remélhetőleg minden bizonytalanságot száműzzünk, vagy legalább erős hátrányba hozzunk. A csók közben ha lehet, még egy kicsit szorosabbra vonom az ölelést, fájdalmat nem okozva, nem is kellemetlen, csupán a szenvedély diktál most, melyen nem tudom, mennyire kell uralkodnunk. Ahogy visszacsókol, az alapján azt mondanám, hogy semennyire, de mégsem hagyhatom figyelmen kívül azt, amit korábban a tekintetében láttam. A bizonytalanság oka sokrétű lehet, nehéz megfejteni, s egész biztos, hogy minden eshetőség még nekem sem jut eszembe, a hegre nem is gyanakodom. A kicsiny szünet emiatt is születik meg, hiába nem akarnék elválni ajkaitól ma éjjel már, legfeljebb csak azért, hogy bőre más szegleteit is csókkal hintsem. De nem is akarok semmit erőltetni, pláne nem kényszeríteni, még ha közelségünk miatt nem csak csókomban vagy pillantásomban érhető tetten a vágyam. Ahogy elválnak ajkaink mély levegőt veszek, szinte hangtalan sóhajtásnak hat, az orromba jutó levegővel egyúttal haja s bőre illata is odaférkőzik, melyek miatt ha nem is támadok újra csókkal menekülőutat hagyva Saskiának, ha szüksége van rá, de ettől még nem tudom elengedni őt. Még nem. Gyengeség, de szükségem van rá, hogy kicsit így tarthassam még karjaimban, ilyen közel, hogy a finom anyag engedi érezni minden rezdülését, még szíve dobbanását is, mellyel enyém kell versenyre ütemben tenyere alatt. Kinyitom szemeimet, mikor megszólal, nem is emlékezvén, mikor csuktam le őket, valahol a csók első pillanatában lehetett. - Valójában... sosem hagytuk egyedül egymást. - Legyen szó arról, mikor hibernálni kellett, az utolsó gondolatai nálam jártak, s én őriztem álmát, míg csak szükséges volt. Legyen szó akár az ébredése óta eltelt időről, ha nem is voltunk együtt, a gondolataink gyakran jártak a másiknál, ahogy most is, míg külön-külön lezuhanyoztunk. S a kieső időt mindketten csókokkal fedjük be, felejtetjük a másikkal. Egy láthatatlan szál kapocsként összeköt minket, melynek fonala egyre erősebb lesz minden egyes együtt dobbant szívverés után, minden csók után, minden érintés után, minden pillantás után, mely szavakban nem kifejezhető érzelmeket hordoz. Egy pillanatig követem mozdulatát, amivel ajkai vállamhoz érnek, egyszerre jelenik meg apró mosoly rajtam a kedves és mégis izgató gesztus hatására, s egyszerre lesz ennek megfelelően már légzésem is nyugtalanabb. Csak egy pillanatot késlekedtem, hogy nyakánál lévő kezem hátrasimítsa a szőke tincseket szabad utat söpörve csókjaimnak, melyeket nyakára kezdek el hinteni. Valamelyik tényleg csak apró, éppen súrolja a bőrt lágy finomsággal s kicsiny ugrással követi a másik ugyanilyen, valamelyiket erősebben nyomva oda, szenvedéllyel és nagyobb ugrással jutva el állkapcsa ívéhez, füle tövéhez. Húzni nem kell, ez biztos, ahogy érzékelem, hogy emeli fejét, úgy e ölesebb léptekkel jutok el kívánatos ajkaihoz újabb csókkal enyhítve szomjamat, holott telhetetlen módon csak még többet kívánok belőle. Eddig hátul a derekán nyugvó kezem sem tétlenkedik tovább, felfele simítok a hátán, hogy aztán újra lefele indulva ne álljak meg a korábbi ponton, hanem követve a test szép vonalait fenekén simítsak végig szép lassan, s utána újra visszaindulva húzzam magammal a fekete anyag egy részét is felfele már nem annyira lassan...
Azt mondják, az ember, halála előtt látja maga előtt leperegni addig eltöltött éveit, a rég elfeledett emlékeket, a szép pillanatokat, a könnyeket előcsalogató fájdalmat, a veszteséget s mindazt ami életében nagy jelentőséggel bírt. Bár – remélem – messze vagyok még a haláltól, és emlékem sem sok van, Callum csókja, bőrének érintése, az illata, néhány pillanatra eszembe juttatja honnan indultunk. A karantén szoba sötétbe burkolózó sarkai, az ágy feletti lámpák fényében sápadt és beesett arca, a tekintetéből sugárzó fájdalom és szerelem, az első érintése, az első nevetésünk, a tőle távol töltött idő, mikor ugyanúgy éreztem a jelenlétét, mintha ott állna mellettem, az első csókunk, a zongorajátéka és a közös tánc. S aztán a mindennapok egymáshoz közelítő apró lépései, mintha mindig is fogtuk volna egymás kezét. Ha lehunyom a szemeimet is látom az övéit…ölelés közben testem önkéntelenül hajol bele karjaiba, megtalálva örök helyét. Érzem minden rezdülését, szívének dobbanásait, s vágyát mely nem csak visszafogott türelmetlenségében nyilvánul meg…s bennem is fellobban a tűz, mely eddig csak parázslott. Bizonytalanságom elillan, csupán azért, mert nem gondolok rá, mert minden érzékemet ő köti le még akkor is, amikor alig észrevehetően megáll, hogy időt adjon, vagy épp a kezdeményezés jogát, lehetőséget arra, hogy eltávolodjak. De nem akarom elengedni, szükségem van rá, mint kiszáradt földnek az esőre. Szükségem van a közelségére, az érintésére, érezni akarom ajkait a bőrömön, könnyű és forró leheletét, ölelő karjainak gyöngéd erejét. S mikor másodszor mondom ugyanazt, csak más hangsúllyal, válasza mosolyt csal ajkaimra. Igaza van, mint oly sokszor. Valójában sosem hagytam egyedül, noha kiesett két és fél év, úgy hiszem utolsó gondolataim is körülötte jártak, s őt láttam meg először az ébredés után, azóta pedig…még akkor is rá gondolok, amikor a Kertben azon tanakodom magammal, hogy vihetek-e újabb virágot a lakosztályba, és ha igen, kapok-e frappáns megjegyzést a lassan erdővé váló szobák miatt. Amikor először láttam meg a hegeket a mellkasán, épp csak megérintettem ujjaimmal attól félve még mindig, hogy fájdalmat okozok neki…s ugyanezen ok miatt siklanak ajkaim végig a fehér vonalakon, mintha ugyan eltüntethetném mind egyetlen csókkal. Kezeim lassan lekúsznak mellkasáról a derekára és könnyed fordulattal hátára simulnak, megtalálva a gerincvonalat indulok fel felé, nyakamat kínálva mikor tincseimet hátrasimítja. Remegőn sóhajtok fel ajkainak érintésére, kellemes borzongás borít el, lassan fújva ki az eddig bent rekedt levegőt lehelem csókjaimat a nyaka felé, s mikor ajkaink újra egymásra találnak, egyik karom már lágyan a nyakára fonódik, míg másik kezem tenyere az arcát fogja gyengéd bilincsbe. Szívem már szinte ritmusát sem tartja, mintha össze-vissza verne csontketrecében, s mind jobban Callumhoz simulok, lassan emelve lábamat melyen érzékien csúszik fel a pillekönnyű fekete anyag. Nincs már gát ami visszatartana és ezt neki is éreznie kell, nincs szükség menekülőútra. Úgy is minden utam hozzá vezet.*
16+ Ha egy csók képes volna hegeket begyógyítani, egész biztosan nem lenne rajtam már egy lőtt seb nyoma sem, s ugyan Saskiának semmi köze nem volt ezek beszerzéséhez, ajkai finom érintései így is tudnak gyógyítani, nyugtatni és egyszerre tovább felpezsdíteni a vért. Mintha a levegő is felélénkülne körülöttünk, elbódít haja s bőre illata, melyet oly intenzíven érzek nyakát csókolva, ahol nemhogy a bizonytalansággal vagy félénkséggel nem találkozom, hanem úgy hajtja fejét, hogy jobban hozzáférhessek selymes bőréhez, hol kisebb, hol nagyobb léptékkel haladva jussak el megint ajkaihoz egy forró csókra. Nemcsak én vontam őt szorosan magamhoz, karja és keze engem is e közelségbe zár, s ugyan gyengéd minden mozdulat, könnyűszerrel tudná az ember lerázni magáról, nekem eszem ágában sincs innen szabadulni. Ilyen forró csók alatt nem is egyszerű tartani egy szimbolikus távolságot, a menekülőutat kínálni, ha még nem lenne biztos az érzéseiben Saskia. Visszakozhat később is, de bizonyosan érzi ő is, hogy minden pillanattal nehezebb lesz mindkettőnknek. Ahogy egyre feljebb csúszik a fekete anyag a lábain simításom hatására, egyre inkább könnyű elveszíteni a racionalitást, a hideg logikát, s utat engedni az ösztönös vágynak. Minden porcikám kívánja őt, s a nélküle töltött két és fél év nehézségével felvette a versenyt az elmúlt hetek nehézsége is, hogy hiába volt ott mellettem, nem érinthettem, így nem, és kezén és ajkain, arcán, haján kívül csókokkal se illethettem bőrét máshol. Lehetetlen elmondani, mennyire hiányzott, nemcsak hogy én érinthessem így, hanem hogy ő is engem. Hideg kőszívem is nagyot tud dobbanni arra, mikor megérzem egyik lába finom emelkedését még tovább tolva fel a fekete finom anyagot és e emeléssel újabb gyengéd bilincsbe vonva engem elég érthetően tudtomra adva a menekülés lehetőségének elutasítását. A csókot egy pillanatra sem szakítom meg, ahogy már nagyobb szenvedéllyel simítom, sőt gyűröm feljebb a fekete hálóing anyagát. Elég egyik oldalt, a másik oldal úgy is követi s meg sem állok addig, míg ujjaim alatt nem érezhetem bőrét. Hiába az anyag kiváló minősége, nem tud felérni, még csak meg sem tudja közelíteni Saskia fenekének, combjának finomságát és forróságát, tovább korbácsolva vágyamat. Tenyerem simul az említett testrészekre, hogy alányúlva emeljem tovább s kapjam fel őt ölbe. Biztos kezekkel tartom meg, s a ruha aljának magasabbra gyűrése is szabad tapintási lehetőségen kívül még ezt a célt szolgálta: könnyebben mozoghatnak Saskia lábai, át tudja karolni velük derekamat. A csókba mosolygok vagy két csók között mosolyodom el, ki tudja, ahogy feledve mindent, ami az asztalkán maradt vagy ki volt készítve, az ágy felé vigyem őt, lágyan téve le rá a közelségünkből egy centit sem engedve el, egyik kezemmel alkaromon támaszkodva meg mellette. Ajkaitól köszönök csak el egy időre, hogy újra nyakát vegyem célba, s onnan lefelé haladva a kulcscsont lágy ívére térek át lefelé tolva csókolva a könnyed és laza csipke vállrészt lejjebb és lejjebb, hogy csókokkal kövessem az előtűnő testrészeket, vállat, kart, s ha engedi az anyag, akkor a formás melleket is. Szabad kezem ezalatt lábán s combján simít végig felfelé, simul tenyerem szép fenekére, onnan csípője finom ívére és tovább karcsú derekára, hogy háta aljához érve megemeljem kicsit testét, s magam is elemelkedjek annyira, hogy le tudjam róla húzni felfelé a hálóinget, ha hagyja, s odébb téve-dobva, nem is tudván, hol kötött ki a hálóing végül, ágyon vagy a földön. Ha nem bánta, a ruhadarab lekerülte alatt s után pillantásomban minden benne van, ahogy végigfut a testén be nem telve a látvánnyal. Újabb forró csókot lopok ajkairól és haladok újra lefelé nagyobb léptekkel jutva el odáig, ahol már korábban jártam. Nem a rutin vezérelte eddig sem a mozdulataimat, noha jól ismerem Saskia testének minden porcikáját, minden rezdülését, mit szeret és mit kevésbé, mégsem a megszokás vezet. Örömmel fedezem fel újra testét, mintha ez is a randihoz hasonlóan egy második első alkalom lenne. Valahol így is van. Testünk is változik, s bár nagy változásokra nem számít az ember, hogy mi okoz örömet, mire reagál készségesebben a másik teste, mire törnek fel sóhajok az ajkak közül, kíváncsisággal kevert boldogsággal figyelek Saskia reakcióira, s aszerint korrigálom szükség esetén mozdulataimat. Egy valami viszont biztosan változott, s az a vékony, szépen beforrt heg jelenléte a hasa alsó részénél, talán a fehérnemű rá is takar némileg, melyet ez esetben finoman húzok odébb. Reményeim szerint nem érződik a mozdulataimban, az idáig elvezett csókok folytonosságában a pillanat tört részéig való hezitálás. Az is csak annak szól, hogy a fájó emlékeket világért sem akarnám most eszébe juttatni, ha tehetném, annak minden kínját átvállalnám. Ugyanakkor átugrani sem akarom a részt, így a csókok oda is járnak, nehogy arra gondoljon, hogy e heg miatt csak egy kicsit is kevésbé tetszene nekem, hogy ez bármit is elvett volna a szépségéből. Arról nem is beszélve, hogy bár orvosi szempontból nézve a csókok nem tudnak gyógyítani, a heg itt sem tűnik el tőle, ahogy az én vállamról sem tűntek el, de még az én lelkemnek is jólesik, hogy ide adhatok gyógyítónak szánt csókot, melyet nemcsak Saskia testének üzenek, hanem a szívének, lelkének is. Az emléket és vele az érzéseket sokszor gyűrtük már vissza magunk mögé, azt mondván, hogy egy időre magunk mögött hagytuk, holott mindketten tudjuk, hogy sosem lesz mögöttünk, mindig velünk lesz és ezzel meg kell tanulnunk együtt élni. Része az életünknek sajnos, de nem uralhatja azt, így ajkaim is tovább indulnak pár csók után innen tovább, áttérve Saskia lábához térdétől szenvedélyesebben haladva combja belső fele felé...
16+ *Mintha ár sodort volna el eddig a pillanatig, napok hosszú sora alatt…nem tudom mikor kezdődött, mikor ért meg bennem a szívemben már régóta ágyat vetett érzés, észrevétlenül kúszott be közénk, lassan de biztosan mutatva meg Callum lelkét, gondolatait, hogy mostanra könnyedén olvashassak belőlük. Nem kell szó ahhoz, hogy karom mozduljon, hogy még a sóhajtás előtt felkínáljam a nyakam, melyet finom csókokkal hint be, nem kell tudnom, emlékeznem hogyan volt rég…a testem tudja, kívánja, vágyja és kéri a libabőrt előcsaló cirógatást, leheletnyi finom és hűvös, vagy épp perzselően forró szenvedélyes csókjait. Simogatása, mely visszafogott türelmetlenséggel kúszik le derekamon s csípőmön át a combomig, majd vissza…magával húzva a selymes anyagot, egymásba forrt ajkaink játéka, olyan akár egy tánc, szerelemből szövődött minden lépése és fejemben felcsendül az első randevúnkon játszott muzsika, a zongora és a hegedű harmóniában született dallama. S ahogy a hangjegyek kapcsolódnak egymásba, úgy követi őt minden mozdulatom s mikor könnyedén megemel, addig a padlón támaszkodó lábam is megemelem, belemosolyogva a csókjába karolom át a derekát, s igazán meg sem kell kapaszkodnom, testünk mint két fél darab illik a másikéba. Egyik kezem ujjai a hátán kalandoznak, míg a másikéi nyakán óvakodnak felfelé, hogy eltűnjenek a fekete tincsek között. S aztán hátamon érzem az ágynemű hűvösét, mely bőröm forróságával harcol s veszíti el szinte pillanatok alatt a küzdelmet. Combjaim finom simogatással búcsúznak Callum derekától a csípőjén át a combjáig, ajkaim lágy vonalát az izgalom és a vágy formálja át a mosolyból, s tekintetemmel követem csókjainak útját, melyek érzéki lassúsággal szabadítanak meg a hálóing pántjától, lejjebb tolva az anyagot, sóhajokat csalva ki belőlem minden egyes érintés nyomán. Könnyebb helyzetben van, ismer már, minden egyes porcikámat, az érzékeny pontokat…most jobban mint én magam, s teljesen rá vagyok utalva, de ez most nem zavar, nem kelt bennem rossz érzést, s talán ő sem bánja, ha az én mozdulataim még bizonytalanok és esetlenek a korábbiakhoz képest. Csak az ösztönöm vezérel, azt teszem amire én vágyom, bízva abban, hogy az neki is jó…s szívem féktelen dobbanásai nem ebből táplálkoznak, hanem Callum ajkai és simogatásai keltette érzésből. Nincs bennem már az a felesleges szemérem sem, mely jellemezte a hétköznapok estéit, várom, hogy akárcsak ajkai, tekintete is selymes lepelként hulljon rám, s már az is felforrósítja vérem ahogyan pillantása végigsuhan rajtam, mint a perdai lágy szellő. Combom hozzásimul szerető bilincsbe fogva őt, s kezemmel, míg elérem felfedezem mindazt, amit egyszer már ismertem. Nyakának vonalát, egy a többitől jobban göndörödő végű tincset, vállán megfeszülő bársonyos bőrét, az alatta vibráló izmok kötegeit. Illata az orromba kúszva pezsdíti tovább vérem, a vágyam, szívem dobbanásait. Nem is nézek az elrepült, kevés de annál sikeresebb szerepet kapott hálóing után, testem emelkedik, hogy míg ajkaimhoz visszatér, hozzásimulhassak, hogy szívünk egyként dobogva adja meg szerelmes táncunk ritmusát. De már tudom, hogy hamarosan elérünk az elkerülhetetlen mozzanatig, s mikor ujjai parancsára a falatnyi anyag engedelmeskedve feltárja korábbi bizonytalanságom okát, alig észrevehetően akaratlanul is megfeszül a testem, s annyira rá vagyok hangolódva, hogy nem tudom nem észrevenni a pillanatnyi rezdülést a heg láttán. Tudom, mindketten tudjuk milyen emléket hordoz, Callum mégis képes egyetlen szerelmes csókkal azt félresöpörni. Remegve kapkodom a levegőt, szívem nagyot dobban, de mint aki hosszú sötétség után kiér a fényre, én is megkönnyebbülök. Combom lágyan hajlik csókjai elé, ujjaimmal ha elérem simogató kezét, szavak nélkül kérem, húzom magam felé feljebb, hogy ölelésébe, szerelmébe bújhassak, hogy végre hazaérjek. S ha már újra elérem, és újra csókolhatom szomjasan ajkait, melynek ízével soha nem fogok betelni, s újra átölelhetem, már cseppnyi bizonytalanság vagy sutaság sincs az érintésemben. Már a vágy hajt, a szerelme, a kíváncsiság…hogy elkalandozva testén, újra megismerjem őt, hátának ívét, derekán a sekély mélyedést mely a már meglesett fenekéhez vezet, s a pizsama anyaga alá nyúlva, a feszes izmoknál fogva szorítsam magamhoz, hogy érezzem irántam érzett vágyát, hogy elmerülhessek a gyönyör vadul fodrozódó hullámai között.*
16+ Némileg másabbak az érintések, félénkebbek, kutakodók, felfedezők, s meglehet ez még az enyémekre is igaz lenne, ha Saskia emlékezne s tudna összehasonlítani. Magam is felfedezem újra a testét, ismerősen siklanak végig ujjaim és csókjaim bőre selymén mégis figyelve folyamatosan arra, milyen reakciókat szül mindez, s ha van is változás, azokhoz igazítom saját mozdulataimat kíváncsian mérve fel meddig tart ki a változás. Halk sóhajai, nyakamnál vándorló és hajamba beletúró ujjai játéka, mellkasa szokottnál erőteljesebb emelkedése és süllyedése mutatja, hogy az irány jó, míg én finoman, de kellemesen borzongok bele ahogy ujjai hajam közé futnak. Ennyire egymásra hangolódva nem lehet nem észrevenni ahogy enyhén, de csak megfeszül a teste, és ő is észleli az én pillanatnyi habozásomat, ám nem akarom, hogy ez a későbbiekben bármikor is félreértést szülne közöttünk, így a hegre, melynél a bőr talán nem is elég érzékeny még, hogy érezhesse, csókot adok, nem is egyet, de mégsem időzve sokáig, hogy a túlzott figyelemtől legyen kényelmetlen az érzés. Combjai belső fele felé vettem az irányt s maradok is ebbéli szándékomnál egészen addig, míg meg nem érzem, hogy felfelé invitál... Igazából akkor is maradok egy kicsit még tovább kényeztetve ölét, abból a számításból, hogy vágyát tovább korbácsoljam, hogy keze finom húzó mozdulata már ne kérés legyen, hanem határozottabb felszólításnak hasson és melynek már engedni fogok ezúttal, elérve ajkáig néhány csókkal hintve teste legkívánatosabb íveit. Tulajdonképpen bevált a magam örömére is véghez vitt terv, mert nemcsak ajkaim érinthették Saskiát mindenhol, hanem ő is határozottabb lett, érezni minden mozdulatában, és ahogy keze a pizsamanadrág anyaga alá fut, belemosolygok a csókba... Könnyű elveszíteni a fejet, a hideg logikát a vágy forró tüzében égve átadva magunkat az ösztönöknek. Az utolsó józannak megmaradt kis szeglet a fejemben intézi úgy, hogy az irányítás javát - hacsak Saskia másképp nem igényli - átengedtem neki, hiszen neki nem csak az én testemet kell felfedezni, hanem sajátját is, ráadásul ebben a korábban szokatlan helyzetben, mikor már ugyan a gyermekágyi időszak végetért, de ő érzi igazán, hogy a teste mennyire gyógyult meg, mi az, ami most jól esik neki, mennyire vadul fodrozódjanak azok a gyönyör szülte hullámok. Ez persze nem jelenti azt, hogy passzív lennék, hogy is lehetnék, mikor végre ölelhetem és csókolhatom ilyen szoros közelségben tartva őt, s általa a köztünk lévő utolsó fal is leomlik... Odakint az ég feketébe hajló mélykékje kezd világosodni előre jelezve a Nap közeledtét. Rendszerint már ébredezni szoktam ilyenkor, még ha a dominiumi lakosztályban nem is értelmezhető a hajnal, csak a megszokás vezérel minket, hogy valahogy mérjük az időt, hogy valamihez tudjunk viszonyítani. Ez alapján mindig is korán kelő típus voltam, főleg az utóbbi években aludtam igencsak keveseket, de most mintha altatóként hatna rám Saskia hajának édes illata orrom alatt, az ébredésnek jelét sem adom. Az éjszakára szánt ruhaneműk nem kerültek vissza ránk, csak a takarót húztuk magunkra, s így aludtunk el összebújva, hogy még most is átkarolva tartja karcsú testét karom. A korábbi, éjszaka kapkodva vett levegőt és a hevesen, helyéről kiugrani készülő szívverést az a fajta csendes nyugodtság váltotta fel, mely odakint is jellemez mindent a Városban jelenleg...
16+ *Testünk úgy illik egymásba, mint két fél darab, egy egésszé válik az ölelésben, s míg én kíváncsiságtól és vágytól hajtva fedezem fel az övét, addig Callum a számára ismerős helyeket járja be. Ajkai finom csókjával hinti bőröm, de pimaszsága, az a kisfiús rakoncátlanság mely egynémely mosolyát is jellemzi, kicsit felszínre kerül…nem bánom. Röpke pillanatra megszülető mosolyom annak szól, hogy hiába kérem, hívom magamhoz, hogy elmerüljek az ölelésében, ő tovább marad míg kedve tartja, engem ismerve s tudva azt, hogy ezzel csak a vágyamat fokozza. De nem tudok sokáig csókjai nélkül maradni, egyre sürgetőbb a mozdulat mellyel feljebb húznám, s nehezen de enged…újabb mosolyt fakasztó lassúsággal indul el, ajkaival forró nyomokat hagyva maga után. Már csupán egyetlen fal maradt melyet a sors irántunk való kegyetlensége emelt, de azt ami egyszer már szárba szökkent, szerelmünk fáját melyet együtt neveltünk, még a feledés sem űzheti el. Vágyam siklik végig testének hajlatain és ívein, ujjaim sóhajtásokat csalogató cirógatása nyomán, ajkaim játékosan gyerekes mosolyát kóstolják, mely merészségem fellobbanó tüzében születik…s nem állok meg itt. Érezhetően enyém minden kezdeményezés és ki is használom, hogy átlépjünk az általunk korábban meghúzott határ vonalán, s testünk, lelkünk az egymás iránt érzett szerelem és vágy ölelésében forrjon össze… …Az áttetsző ablaktáblán túli ég egy még sötétlő darabját nézem, meg sem kell mozdulnom ahhoz, hogy lássam. Csodálatosan derengő, még látomásként ható világosabb lepel lopva kúszik bele a mélykékbe, mégsem ez csal mosolyt arcomra. Alig aludtam, de ez az álmatlanság nem a hibernáció okozta mellékhatásnak róható fel, ez sokkal édesebb volt annál. Ki akartam élvezni minden percét, s csupán a hullámokban rám törő fáradtság nyomott álomba olykor, hogy újra és újra felébredjek…még mindig Callum ölelő karjaiban találva magam. Hallgattam nyugodt lélegzetvételeit, szívének dobbanásait, és örültem annak, hogy az oly sokszor őt mélybe rántó rémálmok most elmaradtak. Fejem a mellkasán pihent, orromba kúszó illata, testének melege ringatott…oly békés volt minden pillanat, nem hagyhattam, hogy nélkülem tűnjenek tova. Szívesen vártam volna meg a hajnal beköszöntét így, átölelve…de lesz még sok ilyen. Az első, első napfelkeltét minden színében, pompájában látni akartam, ahogy Callum ébredésének első mosolyát is. Ez a reggel mindenben más volt, mindenben az első, és most én nézhettem őt ahogy arcának vonásai kisimulva pihennek az álom mezsgyéjén sétálva. Óvatosan emeltem fel a fejem, egy csókkal búcsúzva…kezem arcához emelve simítottam végig ujjaimmal ajkain, szeme körüli nevetőráncok helyén, homlokán…lehelet finoman, mintha csupán lány szellő szaladna át rajta nevetve. Az első rezdülésnél nyakába csókoltam, halk kuncogásom suttogásként hatott még a Város nagy csendjében is. *
Kívánhat-e szebb ébredést az ember, mint mikor a szeretett nőt tarthatta egész éjjel a karjaiban és keze lágy simogatása lassan kúszik be tudatába vagy csak a tudat alattiba, mert még az alvás olyan szakaszában jár, hogy nem tudatosul, mit is érez. Bennem sem tudatosul még, de az érintés finomsága olyan, hogy eszemben sincs odakapni kezem és elhessenteni, inkább olyan gyöngéd, mintha nem is ébreszteni akarna vele, hanem még mélyebb álomba simogatni vele. A test azért önkéntelenül reagál, apró pici rándulások, ki sem teljesednek igazán, mert ekkor csókol nyakamba kuncogva Saskia, s az apró mimikaváltozások rögtön szélesebb mosolyba váltanak rajtam, ahogy vállamat felhúzva próbáltam nyakam behúzni kicsit. Ezzel egy időben másik karommal is átölelem őt, mielőtt még megpróbálna messzebbre szökni tőlem kuncogó merénylőm. - Még öt perc... - Kezdek bele suttogva a sok évszázados múltra visszatekintő szavakba, amelyek korai ébresztéskor rendre elhangzanak, csak én most másképp folytatom. - Tessék visszaaludni még öt percre, én akartalak ébreszteni. - Ez csak azért nem túl meggyőző szándékra, mert még mindig nem nyitottam ki a szemeimet hozzá, lehunyt szemmel mosolygok, mintha attól tartanék hogy a nap már olyan magasan jár, hogy ha felpillantok, a szemeimbe sütne. Szemkinyitási próbálkozásaimat csak eztán ejtem meg - hacsak nem tesz valamit Saskia, hogy ezt meggyorsítsa -, miközben egyik kezem lágyan simít végig háta bőrén vállától le egészen feneke partjáig, utóbbi kis incselkedéssel, már csak a nyakcsók miatt is. - Hogy aludtál?
Sokszor kívántam, vágytam arra, hogy láthassam nyugodtan aludni, mintha a titkait fürkészném ki…és ez az is. Titok, amit csak én tudhatok, amit én láthatok egyedül. Nyugodt vonások, lehunyt szemek, az ajkain játszadozó álommosoly. A kinti sötétséget lassan elűző, derengő fény, sávokat hagy a padlón, az ágyon…és Callum arcán is. Most anélkül cirógathatom ujjaim a bőrén, hogy megfogná a kezem…mondhatni büntetlenül tehetem meg, mintha most ismerkednék vele, de a mosoly, mely lassan de biztosan kiszélesedik jelezve, hogy már túl van az ébredésen, már ismerős. Suttogása már erőteljesebbé teszi a kuncogásom, de kivételesen most nem hagyom magam. Tőle nem eltávolodva forgolódom úgy, hogy a karja még mindig a hátamat érje, de már hason fekszem, karom a mellkasán nyugszik, lábaimmal bohókásan kalimpálok a levegőben, a takaró egészen fel is csúszik a combomig. * -Neeeem! Nincs időnk aludni. *Nevetem bele mellkasának bőrébe, oda ahova rögtön azután bele is csókolok. * -Elkésett Mr. Jenkins. Már ébren vagyok. *Ami azt illeti, többet voltam ébren, mint amennyit aludtam, de egyáltalán nem érzem magam fáradtnak, de gyanítom, hogy később még visszasírom Callum ajánlatát. A kérdésére is izgatottan, mosolyogva válaszolok, s ha már kinyitotta a szemeit, azt is láthatja, hogy koránt sincs még reggel. * -Amikor aludtam, akkor jól, de nem sokat sikerült. Kelj fel, le ne késsük az első-első napfelkeltét! *Egy csókot lehelek ajkaira s ha nem elég gyors, fel is tudok térdelni az ágyon, hagyva, hogy a takaró teljesen lecsússzon rólam, felfedve mindent amit Callum az előző este újra megismert. S nyújtom a kezem az övéért, hogy galád mód húzzam ki az ágyból. A napfelkelte nem vár.*
Érzem, hogy fészkelődik, fordul, de minthogy nem távolodik el, így nem sietem el, hogy kinyissam a szemeimet, ám így csukott szemmel is feljebb tudom vonni a szemöldökeimet. Nincs időnk aludni? Te jó ég, mi mindent tervezett be mára Saskia? Elgyalogolunk a tengerig meg vissza? Konkrét terveink nem voltak, csak az első napra, hogy Rodához elmegyünk meg a Városhoz közeli vízesést megnézzük. Innentől teljes kötetlenség, de hát egy kancellár sosincs igazán szabadságon. Ha azon is lenne, majd a felesége beosztja az idejét, nagyon úgy néz ki. De hát ilyen csókok és édes nevetések után hogy is lehetne neheztelni? - Rendben, de holnap szóljon, Mrs. Jenkins, mielőtt felébred! - Mosolyodom el a lehetetlen kérésem előadása közben és közben elkezdem szemeimet is nyitogatni. Azt úgy sejtettem, hogy nincsen nagyon világos még, a szemhéjakon át is érezhető volt és nem csak az ablaküvegek speciális sötétítő rétege lehet az oka. Ugyanakkor meglep, hogy tényleg ennyire korán van és Saskia ennyire pezseg az energiától. Mosolyom csak tovább szélesedik, mikor meglátom őt, nem újdonság a kalimpáló lábfejek látványa, de meg tud lepni, hogy ilyen apróságok mennyire tudtak hiányozni. Imádom az izgatottan csillanó szemeit, a mosolyát és a kissé kócos haját is... úgy összességében minden apró részletét. - Gyönyörű vagy... - Mondom még akkor, mikor a takaró jószerivel takar mindent és aztán kérdezek rá, hogyan aludt. Már éppen kifejezném rosszallásomat és sajnálatomat, amiért nem tudott többet aludni, de már ki is derül, hogy mi az első napirendi pontunk, ki vagyis mi miatt keltünk ilyen korán - röviden fel is nevetek, hogy nem felejtette el Saskia -, s szerintem erre elég lett volna egy ébresztőt beállítani pontosan ismerve a napfelkelte időpontját, nem kellett volna fél éjszaka izgatottan várnia, de minden ilyen jellegű megjegyzésemet egy könnyed csókkal forrasztja ajkaimra, utána meg a látványával. Nem voltam elég gyors, kisiklik a karjaim közül és feltérdel az ágyon, az én tekintetem pedig nem mondhatni, hogy szemérmesen siklana végig rajta ezek után. - Egészen biztos vagy benne, hogy nem látni majd innen az ágyból? Vagy hogy ennyire késésben lennénk? - Könyökölök fel és nyúlok utána, hogy megpróbáljam visszahúzni, vagy ha ez nem megy, akkor simogassam meg karján, vagy ha elérem, akkor kajánul inkább combjain, hogy maradásra bírjam. Sokat nem látnék a napfelkeltéből, inkább csak a fények változására emlékeznék a testén, de az élmény nem lenne kevésbé kellemes számomra, sőt!
Mókás látványt nyújt ahogy csukott szemei felett is felvonja a szemöldökeit, de így nem látja egyre szélesedő mosolyomat, ami a kuncogást kíséri. Nem beszéltünk meg semmit mára, csak az első nap volt tele kötött programokkal, ma reggeltől lustálkodás és pihenés lenne soron, de eszembe jutott a napfelkelte és Callum ígérete. S persze izgatott vagyok attól, hogy végre olyasmit élhetek át vele, amit még ő sem velem soha. Képtelen ötlete újabb kacagást vált ki belőlem, de nem hagyom magam.* -Jó, majd holnap szólok, de most kelj fel, kérlek! *Már hason fekve nógatom ugyanazzal az izgatott lelkesedéssel, amitől érzésem szerint csak perceket tudtam aludni, mert az idő többi részében nem hagyott. Nem bánom, csak olyan nehezen jött el a hajnal, de most mintha szándékosan előrerohanna, az ég, már ami látszik belőle az apartman hatalmas ablakain keresztül, egyre jobban világosodik. A bók pírt csal az arcomra és most tudatosul bennem, hogy mennyire kócos lehetek, mert nem kötöttem össze a hajam és az arcom is gyűrött, és a szemeimen is meglátszik a nem alvás nyoma…Callum mégis gyönyörűnek lát. Ajkaira adott csókom részben ennek is szól, de leginkább annak, hogy motiváljam az ágyból való felkelésre, amit én már meg is kezdek, de hosszú pillantása a hirtelen fedetlenné váló testemen úgy siklik végig, hogy rájövök; nem ez volt a legjobb ötlet arra, hogy napfelkeltét vigyem nézni. Már csak azért sem, mert már attól elfog a vágy, ahogyan rám néz, mintha a kezeivel simogatna és mielőtt kiteljesedne a menekülési tervem, már el is éri a combomat. Ha lehunynám a szemeimet, akkor is látná rajtam, hogy elbizonytalanodom, de még van néhány morzsányi a reggeli elhatározásomból.* -Utána is visszabújhatunk az ágyba, akár egész délelőttre. *Szemöldökeim feljebb nyújtózkodnak, kezemmel megfogom az övét ami a combomra simult és nem túl erőteljesen, de húzni kezdem magam felé…természetesen azért, hogy otthagyjuk az ágyat, de ez most már nem csak rajtam múlik. Lehet, hogy az első-első napfelkelte és én is vesztésre állunk.*
Nem mondhatnánk, hogy sietek eleget tenni kérésének, de legalább a szemeimet már kinyitottam, ez pedig mindenképpen az ébredésre tett határozott szándék jele. Az ébredésé, de nem a felkelésé. Terveztem azt is, de Saskia látványa ebben erősen eltérít, bájos kócossága felidézi az éjszakát, melyet arcára került pír csak tovább erősít. A csók noszogató jellegét is értem, érzem, de ahogy felemelkedik térdelésbe az ágyon, nem segít abban, hogy engedjek neki, inkább próbálom őt maradásra bírni. Végülis csak egy napfelkelte, minden nap van, nem egy ritka két holdas napfogyatkozásról beszélünk. Meg nagyok az ablakok, biztos látnánk innen is. Pillantásom s simításom tulajdonképpen célt ér, látom rajta, hogy kicsit kellene csak tovább folytatnom, s beírhatnék magamnak egy egy-nullás győzelmet a természet ellenében. Vagy ezt a győzelmet lehet meg is előlegezem magamnak. Felkönyökölésből tovább emelkedem, tenyeremen támaszkodom meg, s bár húzza combjánál simító kezemet, úgy intézem, hogy tenyere a kézfejemre simuljon, így az én tenyerem elkalandozhat a kezével együtt a fenekéhez, hogy azon simítsak végig, kicsit határozottabb mozdulattal. - A délelőtt a hajnalért cserébe. Elfogadom az ajánlatot, szavadon foglak majd! - Ígérem meg neki, hogy nem merül az imént épp csak alig elkezdett tevékenységünk feledésbe, de engedek most kérésének, látván mennyire fontos ez neki, s hát miatta vagyunk most idelenn e pár napban. Szavaimnak megfelelően simítok végig újra a combján magam felé húzva vissza a kezemet, de őt nem húzva vissza, majd ha elengedett, akkor felülök fekete hajamba túrva simítva hátra a tincseket. - És honnan lesz a legjobb látvány? Úgy sejtem, az éjjel ezt is úgy kiszámoltad már, hogy még Fuller is elégedetten ciccentene. - Mosolyodom el - Fullert ismerve mi sem állna távolabb tőle -, szerintem Saskia már tudja, honnan kell néznünk, ha az ágyból nem jó. Az ágy szélére ülve hajolok le az éjjel földre került pizsama nadrágért, hogy felvegyem, de azért fél szemem Saskia mozdulatait követi, csak mert jó nézni. Nem csak csodás vonásait, alakját, hanem még azt is, ha most akarna birokra kelni kócos tincseivel.
Nem volt a tervemben, hogy az ágyon felülve magamra vonom Callum figyelmét, a sietség és izgatottság volt az oka annak, hogy így sikerült. A pillantása mellyel végigmér, már-már a vesztett helyzetet jelenti, de innen szép nyerni. Optimista hangulatomat nem másítja meg az sem, hogy az éjszaka szenvedélyessége összekócolt, a párna meggyűrte az arcomat és a kialvatlanság amit nem is érzek, azért minden bizonnyal nyomot hagyott rajtam. Callum gyönyörködő nézése pírt csal az arcomra, de egyben felvértez arra, hogy ne adjam fel olyan könnyen, noha a combom simogatása kellőképpen elbizonytalanít. Ha nem is akarja, de látom az arcán és a szemeiben a győzedelmes fényeket csillogni, és már elkönyvelem az első-első napfelkeltét holnapi programnak, mert gyengécske ellenállásomat még azzal is rombolja, hogy kezét az enyémmel együtt csúsztatja a fenekemre, tüzet szítva a csendesen nyugvó parázsból…mielőtt azonban feladnám a harcot, az utolsó előtti pillanatban megszólal. Meglep, és hirtelen nem is tudom, hogy örüljek vagy sajnáljam, de eldönteni sem tudom, s keze már ki is csusszan az enyém alól, forró nyomot hagyva combom és fenekem bőrén. Végül a feleség mosolyodik el a nő helyett.* -Azt hiszem jobb üzletet kötöttél mint én. *Az érv remek volt, és én sem fogom megbánni, van bennem csipetnyi lelkiismeret-furdalás amiért nemet mondtam fellobbanó vágyainak, de erősebben érzem ennél a szerelmemet iránta, amiért engedett. Mielőtt még felállna az ágyról, a paplant magam elé szorítva hajolok arcához és lágy, köszönő puszit nyomok ajkai mellé. * -Kétlem, hogy Matthew elégedett lenne az én választásommal. *Nevetek fel halkan, s nézem ahogy hátat fordít az ágy szélére ülve. Csupán néhány röpke lélegzetvételnyi ideig futtatom végig tekintetem a hegeken, bőre alatt játszó izmain, de már mászok is ki az ágyból a vele ellentétes oldalon, nehogy ismét elgyengüljek. Felállva önkéntelenül a hajamhoz nyúlok és öt ujjal szántok a tincsek közé, érezve ahogy különválnak egymástól és azt is, hogy ez nem lesz elég ahhoz, hogy emberi kinézetem legyen. Szerencse, hogy nem természetes göndör a hajam, különben nem csak a ma reggeli napfelkeltét hagynánk ki. A szekrényhez lépek, magammal húzva a sebtiben testem köré tekert paplant, hogy kivegyem a ruháimat, de látva Callum még mindig a pizsama nadrágjával szöszmötöl, gyanakodni kezdek…míg ő természetesen nem.* -Pizsamában szeretnél kisétálni a főtérre? Vagy fel a tetőre?
Válaszára elmosolyodom, kajánul szélesen. - Ahhoz jól értek. - Jegyzem meg elégedetten, bár hozzá kell tenni, hogy azért is húztam vissza a kezem olyan gyorsan, mert ha lassan teszem, magamat is elbizonytalanítom. Ami késik, nem múlik, és ilyen hajnalból még sok lesz, de tudom, hogy ez az első igazi napfelkelténk itt lenn és ez Saskiának mennyire fontos. És talán nekem is. A Perda nem lopta be magát a szívembe, mert majdnem elvette tőlem őt, majd egy perdai adta nekem vissza. Mindig arra fogtam, hogy Saskiát akarom bevárni azzal, hogy itt új élmények érjenek, felfedezzek bármit, ami szép lehet a természetből. Saskia a szemem rá, s hiba volna nem élni a lehetőséggel, ha már kaptam-kaptunk egy második esélyt. Ott a félsz óhatatlanul, hogy a Perdáról származik a betegség, mely csaknem dupla tragédiát okozott, de kellenek az új, közös, kellemes emlékek, hogy tovább tudjunk lépni, hogy ne csak a rossz jusson eszünkbe, különben hiábavaló az a második esély. - Látom, óvatos vagy. - Vigyorodok el, mikor paplant maga elé fogva csak a szám sarkába kapok csókot. Érthető, hátha a közelsége delejesen hat rám és meggondolom magam, a csókjáról nem is beszélve. Óvatosságával egyébként jól mérte fel a helyzetet. - Lehet, de inkább az lesz a baj, hogy Matthew általában nem elégedett semmivel. - Somolygok, hiszen kancellártársammal közös vonásunk a maximalizmus, s meglehet ezt ő még nálam is elvetemültebb szinten végzi. Az ágy szélére ülve én is készülődni kezdek, lopva Saskia felé pillantok s kicsit tűnődve figyelem, egy valamit nem értve, aminek hangot is adok. - Az üvegeken nem látni át kintről, de ha miattam van rajtad a paplan, megjegyzem, a kivillanó bokáid is nagyon tetszenek! - Kedvem lenne erről is képet készíteni, ahogy a félig földre lógó paplanba bugyolálva, félig még kócosan a szekrényben keresgél. Kár, hogy messze az étkezőasztalon maradt este a pda, mire visszaérnék, kitalálná tervemet és képes lenne a fürdőbe menekülni. Így hát csak magamban jegyzem meg a látvány édességét és felveszem a pizsamanadrágot, éppen eldöntve, hogy kellemes az idő, a felsőre nincs is szükség, pláne idebenn, mikor a kérdései elérnek és meglepetten pillantok fel. - Fő tér?! - Ismétlem vissza, hogy jól hallottam-e, de a tetőre is hasonlóan pislogok, s paplant nem fogó kezében meglátom a kiválasztott ruháját is. Áhá, tehát nem köntös után kutakodott ott és nem innen bentről fogjuk megnézni a napkeltét. Így már mondjuk értem, hogy lehet elkésni. - Pizsama plusz felöltő, nem jó? Lezserebb lennék. - Mentem a menthetőt egy szélesebb mosollyal és a szekrény felé indulok én is, de megállapítom hamar, hogy tegnap nem a kipakolással voltam elfoglalva, ami egyébként tőlem meglepő hanyagságra és rendetlenségre utal. Még úgy is, hogy a bőröndben minden szépen összehajtogatva vár. Gyors a pólók között válogatok egy ing után nézve, hátha legalulra van elrejtve... - Legyen akkor a tető. Gondolom, magasabbról jobb a kilátás. A Fő tér hogy jutott eszedbe? - Érdeklődöm közben kíváncsian, mert magam részéről biztos nem gondoltam volna rá. Még akkor sem, ha nem félteném az üzletemet azzal, hogy túlzottan eltávolodunk az apartmantól egy kinti sétával. De mint mindig, megfelelően jó érvekkel meggyőzhető vagyok.
Callum és az ő kiváló üzletei. Elmosolyodom szavain, mert egyrészt igaza van, de ha azt veszem, hogy most engedett nekem, mert jól érveltem - ahhoz meg én értek jól ezek szerint - akkor én kétszeresen nyertem. Nem hiszem, hogy a vágyaink egy napfelkelte megnézésétől elillannának, számomra olyan új még, és annyira csodálatos volt az előző este, hogy még mindig beleborzongok hacsak rá gondolok. Nem, nem illan el, csupán egy kis időre háttérbe szorul, hogy aztán visszatérve az apartmanba, lángra lobbanjon. Szeretnék minél több szép emléket erről a pár napról, és nem csak magamnak hanem Callumnak is. Tudom, hogy nem sok kellemes emléket szerzett itt a Perdán, ideje átfordítani az arányt. Olyan jó látni boldogan, mosolyogva, a korábbi nyúzottsága már a múlté, ahogy én is kivirultam mellette. * -Muszáj megtartanom az előnyömet. *Játékosan ráncolom az orrnyergemet a válaszhoz és nem kifejezetten arra gondolok, hogy az óvatosságom az ő elhatározását erősítené, hanem inkább az enyémet. Persze nem kétlem, hogy Callum is elcsábulna ha nem lenne köztünk a takaró...így inkább nem kockáztatnék, bár a "harc" elvesztése jelen esetben mindkettőnk számára győzelem is lenne. * -Ahogy te sem? Nos, akkor törekednem kell a maximumra. *Jegyzem meg ártatlanul, legalább ezt is megtudtam Matthew-ról, aire minden bizonnyal emlékeznék és egészen másképp zajlana most ez a beszélgetés. A takarót magamra tekerve lépek a szekrényhez a ruháimért. Tudom, hogy az ablak üvegének átlátszósága nem kétirányú, mégis feszélyez kissé, hogy szinte minden fala üvegből van. Szokatlan a dominiumi lakosztályunk zártságához képest. Callum tréfás megjegyzésére meg kell fordulnom, gondolataimat önti szavakba és rögtön meg is cáfolja azokat, de egészen másra kell reagálnom.* -Köszönöm, hogy szépnek találod a bokáimat. De ettől még nem másítom meg az elhatározásomat. *S ennek eredményeként vetítem előre a napfelkelte általam választott helyszíneit, mire Callum immár gyanakodva kérdez vissza. Széles mosollyba húzza ajkaimat nem csak a kérdés hangszíne, hanem a döbbent arc is, de ez még úgy tűnik fokozható. Végignézek Callumon, tegnap még a póló ellen hadakozott, ma már pizsamában is kimenne a főtérre? * -A szavadon foglak, vigyázz! Nekem tetszene, kívánatos lennél úgy, ha sok mindent a fantáziámra bízol, és talán jobban igyekeznék vissza. *Halk kuncogásal válaszolok, újabb motiváló érvet bevetve, majd visszaforduok a szekrény felé, ahol csak az én ruháim vannak, Callum tegnap félretette precíz pedánsságát és mindent a bőröndben hagyott. Én sem igyekeztem kipaolni neki, de mentségemre legyen mondva, fáradt is voltam és elterelte a figyelmemet. Az elző napihoz hasonló ruha kombinációt választok, nadrág és blúz...reményeim szerint nem sokáig viselem.* -Magam is a tetőre gondoltam, bár romantikusabb lenne a tenger partjáról, vagy Matthew szerint a város fölé magassodó hegyoromról nézni. A Fő teret csak figyelemfelkeltőnek szántam.*És bevált. Mielőtt elvonulnék a fürdőbe...nem a kockázati tényezőket csökkentve ezzel, hanem a felöltözést egybekötve a tisztálkodással, még Callum felé fordulok. Gyönyörködve nézik végig rajta és meg kell állapítanom, hogy ma reggel még jobban tetszik amit látok. * -Napfelkelte után jöhet az ágyban lustálkodás, egy kis reggeli, aztán megint lustálkodás. Mit gondolsz milyen a vízesés tavának vize? Kellemes a fürdőzéshez? *Nem várok hosszú választ, sietnem kell, különben tényleg lemaradunk a napfelkeltéről, de azért még megvárom Callum reakcióját, egy szemvillanást, egy mosolyt vagy meglepettséget, esetleg egy beleegyező bólintást, heves ellenkezést, mielőtt halkan nevetve eltűnnék a fürdő ajtaja mögött. Pár perc múlva, már felöltözve lépek ki, hacsak Callum nem talált ki valamit, amivel vissza- vagy feltartson. *
Mosolygok, s a napkelte Saskiának való fontossága miatt nem próbálom meg elcsaklizni az előnyét. - Ebben a kérdésben nem muszáj, az én laikus szemem úgy sem látná meg, ha nincs igazad. - Meg sem próbálom tagadni maximalizmusomat, ami az életem elég sok és nagy területére kiterjed, de arra mondjuk pont nem, hogy honnan a legjobb napkeltét nézni. Bizonyára ha én akarnám őt ezzel meglepni, akkor jobban beleásom magam a kérdésbe, ám erről lecsúszva hagyom magam sodorni az árral, amibe beletartozik az is, hogy nem az ágyból nézzük kényelmesen, hanem kénytelenek leszünk kikelni onnan és felöltözni. Csak szélesen mosolygok arra, hogy takaró alól csábosan kivillanó bokái és lábfejei előtti hódolatom sem másítja meg az elképzeléseit. Nos, egy próbát megért, s nekem be kell érnem ennyi látvánnyal egyelőre. Nem mondom, hogy ne lenne legalább olyan hatásos, mintha meztelen lenne, a vágyat fokozza ez is, hogy ennyi mindent elrejt újra. Az este után szinte nevezhetnénk ezt feleslegesnek is, ám nem szabad elfelejtenem a női lélek kiismerhetetlen összetettségét és hogy az intimitást is szépen lassan kell felépítenünk újra, amikor már nem lesz feszélyező egymás előtt a meztelenség. Na meg szokni kell ezt a sok ablakot, amit én a magam részéről szép grafikájú okosfal-paneleknek tekintek. A tudatot könnyű becsapni, főleg ha valamihez nem vagyunk hozzászokva. A természet ilyen fogható közelségéhez nem vagyok, így lehet, hogy az se jutott eszembe, hogy a napkeltét valahol kint nézzük majd, ahol még egy vékony üvegtábla sem lesz előttünk. Öltözetemre való visszavágásom láthatóan Saskiát lepi meg, de nem hagy sokáig felelet nélkül, s szavain fel is nevetek. - Rendben, hagyom, hogy fantáziálj! De majd a megfelelő pillanatban visszafelé én is villantok egy bokát neked. Csak hogy tényleg igyekezz! - Mosolygok szélesen, mert hát kicsi az esély, hogy őt is pont egy ilyen részlet hozná tűzbe, de másnem arra jó, hogy a nevetéstől megremegjen a ruháiért nyúló keze. - Matthew szerint? Matthew romantikus szempontokat vett figyelembe? - Nézek fel rá meglepetten a bőröndben való keresgélés közepette. Ha tényleg megkérdezte őt, elképesztő miket ki nem hoz ez a nő másokból, még ha sejtem is, hogy Fuller kancellár akkor is inkább praktikussági okokat vett figyelembe, ami szerencsésen egybecsengett Saskia romantikus lelkületével és hamar meglátta a lehetőséget a helyben. - Nagyon cseles! - Felelem arra, hogy figyelemfelkeltőnek szánta a Fő teret. Megérdemelné, hogy ezek után azt válasszam, szinte hozzám se érhessen olyan publikus helyen, de ezzel magammal is kiszúrnék. - A tető meghittebb, az jó lesz. És egyszer elmegyünk a tengerhez is, mit szólsz? - Nem teszem hozzá, hogy nyáron. De minimum tavasszal. Hogy úszni akarna benne, azt a következő szavai is bebizonyítják, hiszen alighogy felvázolta a délelőtt kellemes programját és csalt elégedett mosolyt az arcomra, máris újra meglep egy hirtelen váltással. - Nos.. - Nagyjából eddig jutok, mert el is tűnt a kuncogó Saskia a fürdőben, én meg csak nézhetem pár másodpercig a becsukott ajtót, mielőtt mosolyogva csóválnék fejet. Találok végül szimpatikus - sötét színű! - inget a bőröndben, és pár egyéb holmi kivétele után megtalálom az úszónadrágomat is benne. Áhá, tehát komolyan gondolta. - A kis tóhoz délután menjünk, addigra biztosan melegebb a vize! - Kiáltom be neki a fürdőbe - nem mintha tudnám, éjjel mennyire hűl le amúgy a tó vize -, míg én odakint felöltözök, a felöltőt ezúttal itt hagyva, hiszen csak a tetőig fogunk menni. Némi számítás van bennem, mert Jasmine-tól tudok arról, hogy a vízesés mögött van egy sziklapárkány, de nem akarom, hogy Saskia többet lásson ebbe, mint ami volt, így inkább felfedezzük majd magunk a helyet. Nem is rossz ötlet elbújni kicsit a vízfüggöny mögött... főleg, ha már rávesz, hogy bemenjek abba a vízbe. A kinti tükörnél ellenőrzöm a megjelenésem, a bőröndből vett fésűvel a hajam is rendbe teszem, s így már készen várom Saskiát, cipőbe bújva. Csinos Saskia, mint mindig. - Csakhogy! Már azt hittem, naplementét fogunk nézni! - Cukkolom kicsit, mintha nem engem kellett volna kicsábítani az ágyból, s kezemet nyújtom neki, hogy elinduljunk fel az épület teteje felé a folyosóra kilépve.
Callum mellett a magam precizitása pongyolának tűnik, ő mindig mindent pontosan megtervez, de ez is szerethető benne, de az is ahogy a spontaneitást fogadja. Nem tudom, hogy mással milyen, de velem mintha hagyná magát sodorni az árral és ez annyira aranyos, még a gondolat is széles mosolyt csal az arcomra, szavai nem különben. Nos, felvértezem magam arra, hogy a nem éppen hirtelen ötlet oltára előtt adózzak a felöltözés, most még szertartásos körülményességével. Jobban feszélyez a hatalmas ablak, mint Callum csodáló tekintete, előző este eldobtam azt a szemérmességet ami eddig a pizsamát rajtam tartotta, azzal a fekete hálóinggel együtt. A határozottságomat féltem, amivel elhagyom az ágyat és eltávolodom Callumtól. Lássuk be a férjem vonzó férfi, vicces és kedves, pontosan tudja hol és hogyan érintsen meg, melyik mosolyát vegye elő ahhoz, hogy a karjaiba omoljak…nem kockáztatok. Viszont tervezek a napfelkelte utánra. Az előirányzott bokavillantás említése a torkomba csalja a kuncogást, nem tudom nem elképzelni.* -Ígérem igyekezni fogok, de akkor tényleg látni szeretném azt a bokát. A folyosón mutatod meg? Lassan húzd fel a nadrág szárát, hogy minden centiért külön megdobbanjon a szívem. *Nem mondott ezzel a valóságtól túlságosan elrugaszkodót, emlékszem az első együtt töltött esténkre, ahogy kisétált a fürdőből mezítláb. A pólója után a lábfején akadt meg a tekintetem, igenis szexi tud lenni mezítláb. A nevetés nem zavar meg abban, hogy kivegyem a ruháimat a szekrényből, de azért lassabban megy, épp csak néhány szó kedvéért fordítom el a fejem Callum felé.- -Nem tudom, nem kérdeztem, csak tippeltem. Nem a romantikus oldalára céloztam, mint inkább a komoly és szakmai szempontból kifogástalan tanácsára. *Talán nem jól fogalmaztam, félreérthető voltam, de mentségemre legyen mondva, ilyesmire nem készültem fel. Nem, még a napfelkelte megtekintését is csak addig terveztem, hogy meg kell néznünk. De még így is sikerül kicseleznem Callumot. * -Csak egyszer? *Karomon a megszerzett ruháimmal fordulok el a szekrénytől, és mielőtt eltűnnék Callum szemei elől, kigyönyörködöm magam. Nem túl hosszan, a terv semmissé válása igen közel áll tekintve, hogy Callum nem bajlódik paplannal. Nagy sóhajt fojtok vissza a vízesés tavában való lubickolás felvázolásával, a választ azonban nem várom meg, úgy is követ a fürdőbe, áthatolva az ajtón, némileg fojtottan. A tükörbe nézve mosolyodom el…újra, s aki visszatekint rám, egy boldog, kipirult arcú, még mindig kócos nő. Tíz ujjal fésülködöm meg és tűzöm fel a hajam lazán.* -Ebéd utáni séta, s aztán fürdés? Remek ötlet! *Kiáltom ki s úgy adom elő mintha az ő ötlete lett volna, nehogy visszakozzon. Nem győzöm kivárni, hogy megmártózzak abban a kis tóban, melynek vize oly selymes, mint a legfinomabb dominiumi anyag. Alig töltök bent néhány percet, s már kész is vagyok, mégis megkapom a tréfás cukkolást a késedelmemért. Kezem Callum felém nyújtott kezébe csúsztatom, s elindulunk.* -Naplementét is nézünk. Kedves tőled, hogy ilyen sok szép programot találsz ki. Mi lenne ha egybekötnénk a vacsorával, kint a szabadban? *Cukkolom vissza, kétlem, hogy erre gondolt, amikor megemlítette, de nekem most minden újdonság és hajlamos vagyok begyűjteni egy napra az összes látnivalót. A folyosón már jobban sietek, türelmetlenül húzom Callumot, nem szeretnék lemaradni a látványról, ha már kihagytam a paplan alatti lustálkodást. Valószínűleg a visszaút is ilyen lesz, de akkor már nem kell majd Callumot húznom. *
//Köszönöm a játékot, nagyon szép volt és vicces …de jobban szép! //
Aki másnak vermet ás... A bokavillantással őt akartam megtréfálni, de rákontrázásával én leszek az, aki röviden felnevet, magam előtt látva a jelenetet. - Látod, ezért nincsenek rövid nadrágjaim, vigyázok a szívedre. - Nem, nem ezért, ezzel mindketten tisztában vagyunk, még ha fontos is nekem a szíve egészsége. De minden komolytalanság ellenére a tréfa jól esik, mert jól esik az, ami mögötte van komolyan: vonzónak talál. Eleinte voltak kételyeim, mikor mint idegen tekintett rám, noha a vonzalom szikrája meg-megmutatkozott, de nem tudtam akkor még, lehet-e belőle olyan láng, ami tegnap estére érett be. Így hát természetesen külön öröm, hogy bokával vagy akármivel, de vissza tudom majd napkelte után csábítani ide Saskiát. - Vagy úgy! Helyreállt a világ rendje, megnyugodtam! - Nem sokszor értjük félre egymás szavait, de ez most egy ilyen alkalom lett, és már majdnem Fuller imidzse látta kárát, de szerencsére minden visszazökkent a szokott kerékvágásba. - Egyszer biztos. Hátha nem tetszik. Lehet allergiás vagy a homokra. - Vonom összébb a szemöldökeim, hogy komolyabb hatást keltsek ehhez a képtelen feltevéshez. Nem is tudom, minek kellene történnie ahhoz, hogy a tenger ne tetszene Saskiának. Egy borzasztó vihar mondjuk, de hát nyilván néznénk előre időjárás-előrejelzést, és ha vihar várható, én aztán el nem indulok, okulva a Fennsíkon történtekből. Mosolyogva fordultam Saskia után, mikor eltűnni látszott a fürdőajtóban, pillantását még éppen elcsípve, s csibészes, de boldog mosolyt csalt vele az arcomra. Pedig lehet ez is női csel, mert így valahogy engedékenyebb hangulatba is kerülök, jószerivel magam ajánlom fel az úszást a vízesés tavában. Igaz, ez már csak formalitás, Saskia kikiáltott válasza is csak ezt erősíti meg, de megcsóválom a fejem mosolyogva a fogalmazásmódon. Ravasz kancellárném... De jön még az én folyosómra. Igaz, nem most rögtön, mert finoman piszkálódó szavaimat ellenem fordítja, széles mosolyt váltva ki újra. Ejnye, pedig ennél jobb formában szoktam lenni reggelente. - Ha nem a Fő téren, benne vagyok! - Tulajdonképpen miért ne? Gondolom én, aztán majd kiderül, megesznek-e minket is a rovarok vagy sem. A folyosón aztán csak picit húzatom magam, csak azért, hogy Saskia türelmetlenebb legyen, aztán már sietek én is, hogy ne legyen hiába való a korai kelésünk és lássuk a napkeltét. Épp időben érünk fel és szó se róla, tényleg megkapó látvány. Egy valamiről viszont itt fenn sem vagyok hajlandó lemondani, ha már nem az apartmanból nézzük: Saskia háta mögé lépve karolom őt át gyengéden, de szorosan érezvén blúza alatt sejlő selymes bőrét, és élvezvén, hogy a hajnal illatai vegyülnek haja illatával. Egészen olyan nyugodt és békés minden, mint fent, mikor a Panorámakilátóhoz ülünk...
//Köszönöm én is a játékot, imádtam, mint mindig minden reagját //
…de jobban szép! 
//
//
