Aye aye, Sir - Terson & Gregor

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

Az elmúlt nyolc évben nem sok olyan alkalom akadt, amikor az Imperiumtól ilyen hosszú időre maradtam volna távol. Nyilván azok az idők, amelyek nem voltak részei a megszokottnak, mást követeltek, a háborút vagy a járványt ennek megfelelően másképpen tekintem. Most azonban egyiket sem éljük meg és a lázadók ténykedését sem úgy, mint mikor a perdaiakkal folytak a harcok. Ettől még nem kevésbé aggasztó mindaz, ami a legutolsó bevetésen történt és nem csupán csak erős a feltételezés bennem, rendkívül csekély információ halmaz az, amelyről nekem tudomásom van. Annyi viszont éppen elég ahhoz, hogy pontosan átérezzem, jóval nagyobb és komplexebb dolgok vannak a háttérben.
A holdon történteket követően a lábadozást otthon töltöttem, félsiketen nem mondhatni, hogy sok hasznomat vette volna bárki bárhol, a gyógyulás utolsó időszakát pedig a másik égitesten húztam le. Visszatérve azonban a hosszúra nyúlt időszak véget ért, a munka pedig többnek érződik, mint előtte. Nem szokásom firtatni mikor hová vezényelnek, tény csak annyi, hogy a Dominium műtőibe kerültem beosztásra az Imperium helyett, illetőleg Gardel rehabilitációjának megtervezése is a feladatommá vált. Ahová küldenek, oda megyek, ez eddig is így volt, eztán sem lesz másképpen és eszembe nem jutott panaszkodni – egyébként sem – amiatt, hogy az éjszakáim nagy részét, leszámítva az ügyeleteket, a saját otthonomban tölthetem. A munka mennyisége azért jócskán lefaragta a tulajdon négy falam közötti létezést, az igazat megvallva, annak is örülök, ha enni és aludni akad időm és lehetőségem.
A parancs – azért meghívásnak nem nevezném – a kórházi részlegen tartózkodva, két operáció között ér utol, egyértelmű utasítással a megjelenés idejére és helyére. Azt is beleszámítva, a nejem miféle kapcsolatot ápol vele, nem mondanám, hogy túl gyakoriak azok az alkalmak, amikor bármilyen okból kifolyólag szükséges lenne találkoznunk. Nem kell és ez számomra éppen megfelelő. Azonban amikor a legmagasabb rangot betöltő elöljáróm rendel magához, sok választási lehetőségem nem marad.
Ettől függetlenül túl sok érzés vagy gondolat nem támad bennem az idézés kapcsán. Amikor ott leszek, nyilván kiderül milyen okból kifolyólag, ezzel pedig rövidre zárom a dolgot magamban egyelőre. Egyébként is más dolgom van jelenleg.(…)
A megadott időre lépek az iroda elé vagy előterébe, legyen akármi a neve annak a helyiségnek, ahol katonák tartóztatnak fel, mégis mi járatban vagyok. A nevemet, rangomat – amelyekről az egyenruhám is tájékoztatást ad értelemszerűen –, érkezésem célját és okát röviden, annak rendje és módja szerint ismertetem, az azonosítási rendszernek pedig ellenkezés nélkül vetem alá magamat. Tartásom az elvártnak megfelelő, nem feszesebb és feszültség sem járja át a tagjaimat, de a relaxált állapottól is messze állok. Attól mondjuk szinte mindig.
Amint engedélyezik a bebocsátást, gondolkozás vagy habozás nélkül lépek a helyiségbe, ahol tisztes távolságban – ennek semmiféle egyéb jelentése nincs, minthogy tudom hol vagyok és hogyan viselkedjek –, vigyázzba állok meg a férfi előtt. - Terson kancellár, Gregor zászlós; parancsra megjelentem. - Annak ellenére, hogy azon kevesek közé tartozom, akiről ezzel a ranggal is pontosan jól tudja személy szerint ki vagyok, a formalitás megtartását eszembe sem jut elhagyni.

◦ᵒ·○●·°

Annak ellenére, hogy dr. Gregor akár közeli ismerősömmé is válhatott volna az évek során, semmi ilyesmi nem történt; ma is meglepően keveset tudok róla. Katonaként és sebészként természetesen ismertek előttem az eredményei, arcát és alakját könnyedén felismerem, ám az ismereteim ezzel véget is érnek. Clara soha nem sietett az életének különböző részeit egymással vegyíteni, én pedig soha nem éreztem szükségét, hogy merő kedvtelésből változtatni igyekezzek ezen.
Ezúttal sem a zászlós személye volt mérvadó, sokkal inkább az ajánlólevele.

Óramű pontossággal érkezik, ahogy az elvárható.
Az asztal mögül figyelem, ő pedig minden további nélkül, szenvtelen arccal jelentkezik nálam. Az egyenruhája, amelyet mintha ráöntöttek volna, hiánytalan és kifogástalan. Előnyös szabása még egy, a zászlósnál sokkal könnyebb felépítésű embert is vállasnak mutatna, így a férfi a maga atlétatermetével már-már félelmetes benyomást kelt még fegyvertelenül is. Sötétkék szeme tökéletesen illik az öltözéke hasonló árnyalatú anyagához.
Ha egy átlagember azt a szót hallja, katona, ehhez hasonló kép jelenhet meg előtte.
Biccentek, amit, ha nem volna a flottatiszttel közös civil ismeretségünk, bizonyosan nem tennék meg.
- Gregor zászlós, pihenj!
Ebben nincs semmi meglepő. A fegyelemhez ragaszkodom, ám neve ellenére a vezényszó semennyi valódi lazítást sem engedélyez.
- Azért hívattam, mert Greymare hadnagy név szerint említette magát. Azt mondta, maga minden körülmények között megbízható, gyors észjárású, találékony és hűséges, én pedig hajlok rá, hogy adjak a szavára.
Felmérem őt tetőtől talpig, a pillantásom egyáltalán nem szánva kellemetlennek. A tekintetem végül az arcán állapodik meg; erőteljes vonásai és nagy termete a koránál valamivel idősebbnek mutatják.
- Mondja meg nekem, mit érez, amikor az aquilloni különítménnyel átélt bevetés jut az eszébe. Szabadon beszélhet. Mit gondol az ellenállókról?

◦ᵒ·○●·°

Biccentését nyilván látom, de érthető okokból kifolyólag nem viszonzom a rövid, főhajtásnak se igazán címkézhető, üdvözlő fejmozdulatot. Szempáromat nem vezetem konkrétan rá, nem civilként vagyok jelen és, mint így, nem lehet. Egyelőre legalábbis. A vezényletre mozdulok, kis terpeszbe állok, jobbommal a bal csuklómat fogom át a hátam mögött, tartásom végig egyenes marad.
Szerencsére sokáig nem várat, meg is lepett volna, ha igen, a lényegre törő felvezetést egész életemben preferáltam és a katonaság kötelékében ez nem csak, hogy örvendetes, de szerencsére az elvárt minimum is. Bár nem mondom, van, akinek ezt sem teljesen sikerül elsajátítania, sok már alapvetőséggel egyetemben.
Szemrebbenés nélkül hallgatom, a mondottakra különösebb reakciót nem adok sem megerősítés, sem pedig megcáfolás gyanánt. Az, hogy én mit gondolok a hallottakról, huszadlagos. Nem kíváncsi rá, nem kérdésként hangzik el. A mustrát is ugyanolyan szenvtelenséggel állom, mint amilyen módon megtörténik. Rossz érzést nem kelt bennem egy pillanatig sem. Abban teljesen biztos vagyok – nem csak abból jutva a következtetésre, hogy nincs akkora szünet, választ várna –, egyáltalán nem az érdemeim megvitatása lesz a célja ennek a találkozónak.
A folytatást azonban több szempontból is ...szokatlannak találom. Vonásaimra leheletnyi szemöldökráncolás ül ki, más azonban nem mondhatni jelezné, bármiféle egyéb gondolat született meg koponyám zártsága mögött. Az átlagostól eltérő időre azonban nincs szükségem ahhoz, hogy választ adjak, csupán levegővételnyire.
- Leginkább mély döbbenetet a különítmény bizonyos tagjainak morálját és a kiképzésük legalapvetőbb hiányosságait illetően. - Katonák ők is, legalábbis a rangjuk szerint, sokan azonban, mintha hírből se hallottak volna még arról, miként kell egy bevetésen részt venni. Azt nem feltételezem, hogy a kiképzőjük ezeket ne követelte volna meg annak idején, de az határozottan elborzaszt, milyen szinten nem tudták vagy akarták a mai napig sem a magukévá tenni és az is erőteljesen kérdéses a számomra, hogyan jutottak a ranglétrán egyre előrébb.
- Az ellenállókat veszélyesnek tartom. Szélsőséges nézeteket vallanak és láthatóan hajlandóak tekintet és mérlegelés nélkül bárkit és bármit beáldozni, aki és ami az útjukban áll. - Eszemben sincs alábecsülni őket, a tulajdon bőrömön tapasztaltam meg, milyenek. - Véleményem szerint terroristák; fanatikus nézetek mögé bújva. Mindezt megfelelő tudással és ellátással a hátukban, amivel véghez tudták vinni azt, ami az Aquillonon történt. - Nem hiszem, hogy bármi újat mondok ezzel a számára. Mi több, nyilvánvalóan mindazt, amit hallott, nálam sokkal jobban ismer minden szegmenségben.
- Különösen aggasztónak találom azt a tényt, hogy gond nélkül bejutottak egy - tudomásom szerint - válogatott különítmény bevetésére és azt is, hogy nem egy tiszt számára nehézséget jelentett már a legegyszerűbb parancsok követése is, Uram. - Fejezem be végül a szájtépést. Következmények ide vagy oda, ott és akkor semmit nem jelentett az, hogy egyszer majd később lehet belőle valami. Ez pedig egyenes úton vezet oda, ha rajtam múlna, nem szívesen bíznám rá az irhámat azon kötelékben lévőkre, akiket nem ismerek.

◦ᵒ·○●·°

Semennyi indíttatásom nincs az aquilloni fiaskót az embereimmel megvitatni.
A helyzet anélkül is éppen elég rossz, hogy arra ösztönözném őket, tovább rágódjanak rajta: mióta hazaértek, az ottani gondok jobbára lekerültek az ő vállukról, át az enyémre. Semmi szükség rá, hogy bármi jelét adjam, nekem is meggyűlt a dologgal a bajom, Gregor zászlós azonban egyike a ritka kivételeknek, akik előtt nem látom értelmét, hogy kerülgessem a forró kását.
Elvégre a lázadók miatt van itt.

Én kérdezek, ő válaszol, én nemtetszésről árulkodó vonásokat érzek megjelenni az arcomon. Nem kifejezetten a doktor miatt. Sokkal inkább szól a mondanivalójának, legalábbis magamban ilyetén címkét ragasztok rá; valahol mélyen igenis neheztelek egy kissé, amiért ilyen nyersen fogalmaz, ugyanakkor én magam is érzem, hogy az irritáltság, amely más körülmények között még váratna magára, azért jelentkezik máris, mert javarészt egyetértek vele.
Akármennyire is hozzátartozik az imázsomhoz, hogy objektív és tisztán szakmai szemléletű emberként mutatkozzam, az igazság az, hogy világéletemben gyűlöltem, ha a hibáimmal szembesítettek. Hanem ezért a pofonért én mentem házhoz. Kelletlenül bár, de szemrebbenés nélkül tűröm, hogy elsorolja az észrevételeit.
Ha nem engedem, hogy elmondja, akkor is ezt gondolná. És akkor is igaza lenne.

- Az aggályain nagyrészt magam is osztozom - felelem a kelleténél valamivel mogorvább hangnemben, mielőtt szívdobbanásnyi szünetet tartanék. Megköszörülöm a torkom, mintha azt ítélném túlságosan száraznak s nem csak a gesztus takarásában megbúvó rövid időre tartanék igényt, hogy összeszedhessem magam.
Használ. Föltekintek a férfira megint, immár példás nyugalomtól átjártan.
- Új egység van szerveződőben, amelynek fő feladatköre az ellenállók működésének akadályozása, személyi állományuk semlegesítése és kiiktatása - fogok bele, egyértelműsítve, hogy az expedíció mindössze felvezetésként került terítékre. - Direktíváik különállóak a fegyveres erők egyéb különítményeitől, működési területük elsősorban a Perda hold, támaszpontjuk a Dominium. A tagjai nem hagyományos vizsgálaton kell, hogy megfeleljenek.
Vagyis nem olyanon, mint az aquilloni bevetés előtt.
Rövid szünetet tartok, leginkább megszokásból. A férfit nézem, szemernyi kíváncsisággal.
- Ha nem ajánlja senki, nem lenne itt. Ugyanakkor elhivatottságtól is függővé teszem. Érti, ugye? A neve felmerült. Az előélete makulátlan. A képességeiben nem látok hiányosságot. De a terrorelhárítás sokban különbözik attól, amit eddig elvártak magától. Kivételesen nem fogok megneheztelni, ha visszautasít.

◦ᵒ·○●·°

Habár a kancellár ül, ennek következtében a magasságbeli viszonyok eltérőek arra nézve, mennyire esik bele közvetlenül a látóterembe, annak nem is annyira a perifériáján mégis tökéletesen érzékelem milyen hatást vált ki belőle, amit elmondok. Legalábbis annyira, amennyit enged láttatni, személyéből vagy inkább beosztásából, ha lehet így nevezni, feltételezem, régen megtanulta miként rejtse el a gondolatai manifesztálódását a vonásairól. Nem különösebben – tulajdonképpen egyáltalán nem – veszem magamra a látottakat vagy inkább azt, amit jelentenek, elvégre ő kérdezett, az pedig közel sem engedély volt – érzésem szerint –, hogy szabadon beszéljek arról, amit gondolok. Katonaként és magánemberként sem hajtom a szavak különösebb csűrését és kendőzésbe csomagolását, ami azt illeti, kifejezetten bosszantónak találom, amikor valaki ilyen módon kommunikál.
Tulajdonképpen nem mondhatni, hogy nagyon meglepne, egyetért. Noha tisztában vagyok azzal, nagyon sok mindent nem látok át, illetőleg tudomásom sincs róla – nem is kell, hogy legyen –, az azért rendkívül tiszta előttem, őt nagyobb mértékben sújtja mindaz, ami történt és most szóban forgott. A felelősség rá is értelemszerűen kiterjed, igaz más szegmenseiben, mint azokra, akik valóban ott voltak és tették, amit nem kellett volna.
Kivárom a folytatást ugyanolyan határozottan megállva a lábaimon, mint eddig is. Nyugtázom az információkat az egység kapcsán, amelyről szó esik, de időközben addig nem megyek el, gondolkodni kezdjek azon, miért osztja meg velem mindezeket. Érzésem szerint úgyis mindjárt ki fog derülni, nyilván nem ok nélküli szájtépés miatt vagyok itt jelen ebben a pillanatban. Tekintetét állom, reakciót azonban nem adok a hallottakra. Mindenesetre nem nonverbálisat. Verbálisat is csak akkor, amikor ésszerű lesz, eljött a pillanat, konkrétan arra vár.
- A hallottakat megértettem, Uram. - Ha akart az erre irányuló kérdésére választ, ha nem – ez nem teljesen világos előttem, költőinek szánta-e –, egyértelműsítem.
- Mit vár el tőlem a feladat, az osztag és nem utolsósorban Ön? - A mozaik azon részét nem nehéz összetenni; orvos kell ezek szerint a csapatba, legalábbis más okot nem látok arra, amiért szóba kerültem és ezen a tájékoztatáson átesek. Mindazonáltal maga a terrorelhárítás orvosi szemmel nézve – számomra – adja a kérdést. Érdekel.
- Átvezénylésre kerülök a hadsereg kötelékébe a feladat teljesítéséhez? - A felsorolt helyszínek miatt és pusztán attól a teljesen egyszerű ténytől, hogy az Imperium gyakran a közelében sincs az említett kettőnek, a feladat ellátása logikus problémákba ütközne.
Igen, tisztán hallottam azt is, hogy jelenleg vissza is utasíthatom azt, amiről a szótenger folyik, a feltételes módban való beszédet elhagyom. Az sosem okozott problémát, azt tegyem, amire utasítanak vagy amit elvárnak tőlem és ő maga fogalmazott úgy, ha nem ajánlanak, ha nem merül fel a nevem, most nem lennék itt. Következésképpen több hasznomat vennék máshol, mint ahol jelenleg szolgálatot teljesítek, számomra legalábbis csak ebben a megvilágításban nyert értelmet mindaz, ami eddig elhangzott és ami ezután el fog még.
- Amennyiben nem titkosított az információ; Greymare hadnagy az egység vezetője? - Az, hogy megemlített, könnyedén hozhatja magával a tényt, de tekintettel arra, ez még nem hangzott el, feltételezésekbe nem bocsátkoznék, az egyébként sem szokásom.

◦ᵒ·○●·°

- A feladata egyértelmű lesz minden alkalommal, amikor bevetési vagy tréningutasítást kapnak - kezdek a válaszba teketória nélkül a kérdésére. Nem szoktam hosszan beszélni, ám most a zászlós számára is kiderülhet, hogy nem azért, mert képtelen volnék rá.
- Időszakos bevetésekre számíthat, terepgyakorlatokra, vizsgákra és vizsgálatokra, munka közben az osztag egységét próbára tévő döntéshelyzetekre, a csapat tagjaként kiemelkedő mértékű stresszre. Az osztaggal kapcsolatos minden információ titkosított, külsősöknek bármilyen ezzel kapcsolatos részletet a tudomására hozniuk szigorúan tilos. Beleértve a hadsereg és a flotta tagjait is. Ha visszautasít, elvárom, hogy a mai beszélgetést elfelejtse. Ha csatlakozik, a személyes parancsom, hogy ne csak katonaként és orvosként, de válogatott emberemként is nyújtsa tudása legjavát. Biztos akarok lenni abban, hogy amikor maguk a munkájukat végzik, számíthatok arra, hogy nem csak felelősen és helyesen teszik majd. Hogy szem előtt tartják az én érdekeimet is; hogy képesek lesznek a munkamorálommal és a hadsereget illető elképzeléseimmel szinkronban lévő, magas színvonalú döntéseket meghozni.

Egyértelmű, hogy Gregor zászlós esze járása igen fürge, mégis megtartom a szokásos, néhány szívdobbanásnyi szünetet. Nem csak azért, hogy megeméssze a hallottakat, hanem hogy ha óhajtja, engedélyt kérhessen kérdést feltenni.
Máskülönben nem váratom.
- Igen - felelem kurtán, mikor az áthelyezést firtatja. Érdeklődése jogos: elvégre a tulajdon apja közbenjárására került az Imperiumra. Kétlem, hogy Scott Faser, legyen bármily ravasz is, nyíltan rajong a változtatásért, amely a fiának új beosztást eredményez majd, kellemetlenül távol figyelő atyai tekintetétől.
Ám ha van egy kis esze, nem ezt az időszakot választja arra, hogy ujjat húzzon velem. - Amennyiben úgy határoz, vállalja a feladatot, azontúl a hadsereg állományába tartozik majd. A különítményi tagsága nem lesz ismert: másféle beosztás szerepel majd a személyi fájljában. Olyan, amely lehetővé teszi, hogy ellássa a valódi feladatát anélkül, hogy ez bárkinek szemet szúrna.

Szenvtelen pillantással mérem végig újból, mint aki nem számított a kérdésre, holott egyenesen elvártam, hogy feltegye. Ismerniük kell egymást már azelőtt, hogy megkapnák az első közös objektívájukat.
- Titkosított lesz, ahogy minden más. Amikor meghozom a döntést - jegyzem meg szemrebbenés nélkül. Cseppet sem hoz zavarba, hogy ilyesmit árulok el neki, holott szigorúan véve ez az információ nem tartozna rá. - Addig nem kapja meg a beosztását senki, amíg nincs előttem a teljes névsor. Greymare hadnagy ajánlotta magát. Őt Gardel tizedes. Ebbe a láncba került harmadik szemként. Akar valamit hozzátenni? Ha igen, engedélyt kap rá. Arra pedig negyvennyolc órát, hogy meghozza a döntését, amennyiben időre van szüksége.

◦ᵒ·○●·°

Tulajdonképpen a második levegőre(?) vett vagy adott válaszadagban találom meg mindazt, amelyre kíváncsi voltam. Rezzenéstelen arcvonásokkal hallgatom azon információhalmazt, amely – teljesen érthetően – valódi konkrétumok nélkül feleli meg, mi végre kerültem azon létező vagy csak gondolatban megszületett listára, minek következtében most itt állok. Azonban a tudomásul vettek mellett is akadnak számomra olyan pontok, amelyek a körülírás ellenére is úgy vélem, további nyúzásra szorulnak. Számomra mindenképpen, az pedig majd elválik, így is történik-e. Nyilván, ha nem, akkor nem áll szándékomban tovább firtatni, értelemszerűen okkal áll majd fel az a helyzet. Ennyire azonban még nem szaladnék a dolgok elébe. Szükségtelen volna.
- Megértettem. - Olyannyira természetesen, mint amiképpen levegőt veszek, efelől nem sok kétséget hagyok hanghordozásomban (konkrétan semennyit). - Kérek engedélyt kérdezni, Uram. - Ha már belekezdtünk, nos igen, valóban akad az elhangzottakban olyan szegmens, amely nem csúszik le egyelőre a torkomon első hallásra. Addig legalábbis nem, amíg egyértelműen ki nem derül, ennyivel kell beérjem. Ha nincs ellenére a szemben lévőnek az, hogy van mi után érdeklődjek még, akkor hezitálás nélkül folytatom; - Tulajdonképpen miről esik szó az érdekei legmagasabb szintű szem előtt tartása, a munkamoráljával és az elképzeléseivel egyenlő szintű döntések meghozása alatt? - Annak ellenére, hogy egyértelmű mindkettőnk számára az a magánéleti kapocs az életünkben, ami a napnál is világosabb és önkéntelenül is magával hordozza, nem csupán annyi az ismeretünk egymásról, amennyit a katonaság kötelékében elfoglalt szerepünk egyébként is hoz, nem tisztem tudni, rangjával mi is az pontosan ami kéz a kézben jár. (Hogy az egyéni mércét ne is említsem.) Következésképpen a hasonlítást jobb szeretném konkrétumba öntve hallani, díszes körülírások helyett. A tömjénes körítés nem érdekel, nem hiszem, hogy ez akár egy másodpercig is felmerülne benne egyébként.
Ha az egyenruha nem volna rajtam, biccentéssel venném tudomásul az áthelyezésem tényét. Így azonban csak ismételten nyugtázom a választ, az most teljességgel másodlagos, hogy miféle véleményem akad az elhangozottal kapcsolatban. Amiképpen az is, a Flottagenerális miként fogja vajon fogadni az események ezen váratlan fordulatát. Azt ugyanis igen erősen kétlem, tudomása lett volna róla és bár bőven a kancellár alatt áll rangjában, attól még cáfolhatatlan, mennyire akad szava a dolgok folyásában. Tényleges vagy más úton elért, az most mindegy.
Az, ahogyan vagy amiképpen vagy maga a ténye; végigmér, épp annyira hagy hidegen, mint amikor bármelyik elöljáróm teszi ugyanezt. Nem először fordul elő és gyanítom nem is utoljára életem során. A magam részéről teljes természetességgel kapcsolódik a jelenlegi álláshoz az a nem elhanyagolható tény, az öcsém miként részese a teljes egésznek. Nyilván, annyit fogadok el, amennyit kapok, nem számít mi vagy mennyi lesz pontosan. Mondanám, hogy Gardel nevének felmerülése meglep, de valójában nem. Cseppet sem igazából. A szó megkapásával pedig nagyon is élni szándékozom, már az előtt, hogy erre ténylegesen is engedélyt kapnék, mondhatni előre, de az időmet kivárom rá.
- Mekkora létszámú lesz a különítmény? Előre láthatóan mennyi időt ölel fel, mire a teljes csapat összeáll? - Utóbbi felteszem inkább jóslásszerű, de tekintettel arra, hogy válogatott személyekből áll majd, arra gondolom csak van egy észszerű határidő, mégis mikortól él mindaz, amiről most konkrétan szó esik.
Igen, eljutott az is a tudatomig, hogy van időm eldönteni, csatlakozni kívánok-e, egyelőre azonban arra a részletre tudatosan nem adok reakciót. Okkal.

◦ᵒ·○●·°

- Az engedélyt megadom, zászlós. Kérdezzen!
Voltaképpen nem találom meglepőnek, hogy kérdése van: amit említ, előreláthatóan az lesz a feladat legnehezebb része, legyen mégoly esetleges is. Különösen, hogy konkrétumokkal e tekintetben nem fogok tudni szolgálni. Ha így lenne, már megtettem volna.

- Nem azért mondtam, amit mondtam, hogy kriptikus legyek, zászlós. A maguk különítménye szabályos parancsok és kiszámított protokollok alapján fog dolgozni, ahogy minden más különleges egység teszi, ám arra már most készüljön fel, hogy nem lesz alkalmuk minden esetben felettesi véleményt kikérni vagy akár fogadni. Esetenként még egymás közt sem tudnak majd megegyezni. Előfordulhat - és a hadviselés általános szabályai mindannyiunkat arra intenek, hogy úgy fogalmazzunk, elő _fog_ fordulni - olyan helyzet, amely a hatáskörüket meghaladó válaszút elé állítja magukat. Tudnom kell, az emberiség jelenlegi helyzetének kulcsfontosságú kérdéseit illetően megbízhatok-e az értékrendjükben.
A tekintetét keresem, s ha az előírást betartván elkerüli a lehetőséget, hogy farkasszemet nézzünk, az sem zavar. Én azért belefogódzom a mély tüzű, tintakék szempárba a magaméval.
- Nem arra utasítom, hogy az én fejemmel gondolkodjék. Azt viszont tudnia kell, hogy akármilyen körültekintőek, képzettek, intelligensek és találékonyak is, bármelyik pillanatban olyan körülmények között találhatják magukat, amelyekhez nem áll majd rendelkezésre sem korábbi tapasztalat, sem előre kipróbált és begyakorolt szekvencia. A maguk felelőssége, hogy ekkor, és különösen ekkor úgy cselekedjenek, hogy az a lehető legpontosabban illeszkedjék az általam képviselt állásponthoz.
Szívdobbanásnyi szünet. A tiszt merész metszésű, már-már bántóan férfias arcán semmiféle érzelmet sem lehet felfedezni: kíváncsi lennék rá, vajon ott van-e benne az a lobbanékonyság, amelyet a kisugárzása ígér. Zavartalanul folytatom.
- A hadsereg és a flotta mindennapjainak ez az elvárás szerves része. Maga is tudja, hiszen fiatal kora óta tiszti rangot visel. Nem talál mindenre kész előírást a szabályzatban. Időnként a saját ítélőképességén múlik, mit hogyan rendez el, és a lelkiismeretén kívül minden más is arra kötelezi, hogy ilyenkor a teljes képet tartsa szem előtt. Fel fogja ismerni a pillanatot, amelyre gondolok, ha eljut oda. Ha úgy gondolja, nem ér fel ehhez a mércéhez, nem leszek haragos.

Nem csekély elvárás, és magában hordozza a hiba nélküli bukás ígéretét, máshogy mégsem lehet. Gyanítom, Gregor doktornak nem voltak illúziói.
Szemrebbenés nélkül tűri a mustrát, noha ebben sincs semennyi újdonság. Nem kezdő a katonák között és nem is ijed meg egykönnyen csak úgy.
Helyes.
- Hat plusz öt fő. Öt- vagy hatfős csoport terepen, öt- vagy hatfős csoport a támaszponton. Legkevesebb két hét a mai naptól fogva. Legfeljebb négy. Képzéssel kezdenek majd. Vizsgahosszabbításokkal és kiegészítő programokkal a Dominiumon, minden egyéb közvetlenül utána a perdai támaszponton. A vizsgáikat mindig egy időben teszik majd egy szabvány teremre való, véletlenszerűen kiválasztott másik katonával. Nem kapnak kiemelt figyelmet, sem olyan felszerelést vagy jogosultságokat, amely esetleg szembeötlő lehet.
Az asztallapra támaszkodom, várakozó álláspontra helyezkedve.
- Más egyéb?

◦ᵒ·○●·°

Mondhatnám, hogy nem számítottam mindarra, amelyet most megnevez, de azért legyünk őszinték, ha már eljutottunk erre a pontra, igen korlátozott képességekkel kellene rendelkeznie annak, akinek minimum ennyi nem esik le az első hallást követően. Megelégedettségem így viszont csak részlegesnek mondható, mégsem mennék el addig, hogy hibáztassam ezért, teljességgel érthető minek okán fűzi a szavakat nagy rugalmasságot megengedő keretek közé. Én sem csinálnám másképpen, hiába huszadlagos, hogy soha életemben még csak a közelében sem leszek annak, hogy a helyében találjam önnön valóm. Azonban kikerülhetetlen és levetkőzhetetlen emberi vonás, hogy mindenki magából indul ki, logikussága pedig alapvető; mégis ki a tököm másból tudna?! Mindenesetre az élet-halál jellegű vagy mértékű döntések meghozásának terhe nem ismeretlen a vállaim számára és ebben semmiféle nagyképűség nem vállal szerepet, egyszerűen a hivatásom hozza magával a nagyobb részét. Hab a tortán a körítés, amely, ha nem is a rangjelzésem mögött, de az eddig leszolgált időm alatt történtekben kötelező hozadékként pluszban húzódik.
Azt a fel nem tett kérdésnek megfogalmazott és elbújtatott részletet és azzal együtt nyitva hagyott fél mondatot viszont mindenképpen körítésnek vélem, miszerint megbízhat-e a kiválasztottak értékrendjében. Nos, nem tartom hülyének a szemben állót – jelen esetben ülőt – következésképpen erre már rég megkapta saját válaszát, különben nem, hogy nem esne szó kettőnk között az elhangzottakról, de nem lennék ebben a pillanatban jelen az irodájában sem pedig tudomásom nem volna mindarról, amire készül. Aminek a részesévé óhajt tenni másokkal együtt engem is. Önajnározást pedig nem fog tapasztalni a részemről, bár őszintén nem is hiszem egyetlen kósza gondolat erejéig sem, hogy erre várna vagy vágyna. Tudomásul veszem az elhangzottakat, amiképpen eleddig minden megelőzőt és majdan elkövetkezőt.
Perifériámon természetesen érzékelem miként keresi a tekintetem, de a fennálló helyzetet és a mindenkori előírásokat számon és messzemenően betartva tudnia kell; hiába teszi. Ezzel pedig úgy hiszem, sokkal inkább tisztában van, mint bárki, aki a katonaság kötelékében áll. A vonásaimra kiült blazírtságnak aligha van köze mindahhoz, amely a koponyám zártságában lezajlik, mégis ez az egyetlen elfogadható norma és forma, amellyel a hosszabbra nyúlt magyarázat befogadásra kerül, különösképpen, hogy éppen én voltam az, aki mindezt hallani kívánta.
Különös gonddal megcsűrt szavai mögött számomra leegyszerűsítve jelenik meg a tény; magunkra utaltságunk nem csupán feltételezett eshetőség, semmint inkább a minimum elvárás attól a pillanattól kezdve, hogy az egység összeállt. Nem lesz szabályzat a lefektetett alapokon túl, sem pedig egyéb fogódzó. Improvizált teljesítményünk azonban górcső alatti vizsgálata valahogy nem marad kétséges vagy kérdéses a számomra. A lehetőség adott, a -nem- is válasz és mégis felmerül bennem a gyanú, olyan személyt nem fog érni ez a megkeresés, akinél ténylegesen felálló elem lenne az elutasítás.
Az elhangzott információ mennyiség mégsem sarkall további firtatásra, legalábbis nem ezen a ponton és szegmensben. Amiben viszont igen, az a gyakorlati részletekben is a keretek egy részére vonatkozó. A létszám nem szűkíti vagy tágítja számomra a lehetséges jelöltek sorát, csupán a kérésemre a mihez tartás végett kapott ismeret. Noha a képzést illetően akadnának még részletekbe menő aspektusok, amelyeket mindenképpen a kíváncsiságom hajtana, feltételezem – hiába nem szokásom –, valódi informatív jellegű választ csak a rábólintást követően kapnék.
- Igen, Uram, van. Két szegmens. - Hezitálás nélkül válaszolok az adott kérdésre a zavar legkisebb jelenléte nélkül, amely egyébként sem kísérőm jelen pillanatban. A már megtárgyaltakban nem találok olyat, amelyhez most akadna hozzáfűzni valóm, amire akartam, arra kaptam választ, amire pedig ő akar… nos határozottságom nem csak a tartásom velejárója, jellemem olyannyira természetes pillére, mint amiképpen most szemben állok vele. Csak lélegzetvételnyi szünetet tartok, joggal feltételezve, nem kíván újabb engedély kérelmet vagy megadást, ha már egyszer elhangzott részéről a tudakolás.
- Nincs szükségem a megadott intervallumnyi gondolkodási időre. Vállalom a feladatot. - Nyilván ezt akarta, az egész találkozónak ez a lényege, a döntés meghozatala pedig számomra egészen természetes; ha erre találtattam alkalmasnak, akkor nyilvánvalóan ezt is várják el tőlem. Továbbá természetemből fakadóan az elhangzottak alapján vágyom is rá és nem utolsósorban igen erősen nyom a latban az a tény, az öcsém javasolt, tehát akarja a jelenlétem. Nekem pedig ennyi több, mint elég.
Tekintettel arra, hogy jeleztem, van még más is, ami az egyéb kategóriát ki fogja meríteni, nem sokat várok a folytatással, éppen csak annyit, hogy feldolgozásra kerüljön a már valószínűleg előre sejtett.
- A parancsnak és elvárásnak megfelelően nem avatok be külsősnek ítélt személyt, aki nem tagja ennek az egységnek. - Nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy ennek a természetessége nem csupán azért áll kérdésen felül, mert alapvető lefektetett szabály egy katona számára, ráadásképpen pedig alig pár perce ő maga hívta fel rá a figyelmemet, több rétegben is sulykolva azt. Megemlítése azonban számomra nem elhanyagolható, hiába ugyanolyan rezzenéstelenséggel hozom szóba, amiképpen eleddig minden mást is meghallgattam. Normál esetben nem lenne erre szükség, ha a határok átlépése nem dívna úgy egyébként. Rohadtul nem kellene, hogy ez téma legyen és lám, mégis itt vagyunk. - Illetőleg erre igényt is tartok, különösképpen olyan esetekben, amikor példának okáért egy gránát detonációja a közvetlen közelemben történik. - Hanghordozásom nem változik, a tekintetét sem keresem, nem lépem át az alapvető kereteket, amelyeket köteles vagyok megadni a számára, de az állkapcsomat átszövő inak megfeszülése átüt önuralmam falain. Úgy hiszem érti a szavaimat és kettőnk helyett érzem a méltatlanság keletkezett, láthatatlan szikráit.

◦ᵒ·○●·°

Shane Gregor zászlós komoly, kemény fegyelme egyetlen pillanatra sem inog meg; mereven előretekint, mintha a rozsdamentes fal szerkezetének gyenge pontját akarná kifigyelni, s a belőle áradó magabiztos erő előtt nem volnék meglepve, ha amaz meg is hajolna valamelyest.
Nincs miért rejtegetnem, hogy kedvelem az ilyesmit, s a hangomban néhány pillanat óta bujkáló elégedettség csak fokozódik, ahogy késlekedés nélküli beleegyezésére rábólintok.
Születőfélben lévő, helyeslő félmosoly csiklandozását érzem. Nem küzdök ellene.
- Ezt boldogan hallom, zászlós - felelem semmivel össze nem téveszthető, lágy tempóban, cseppet sem törődve a nyilvánvaló ténnyel, hogy a rövidke szünetet nem a véleményem meghallgatására tervezte szánni. - Üdvözlöm a fedélzeten.

A mosoly amilyen szokatlanul jelent meg, olyan gyorsan tűnik is el; mondanivalója hallatán futó, fogvicsorgató haragot érzek, ahogyan mindig, ha valaki elvárásokat merészel megfogalmazni felém. Kivált ilyen nyíltan.
Mégis mit képzel magáról, hogy a szájára meri venni ezt velem szemben? Vérforraló szemtelenség, mintha ugyan engedélyt adtam volna rá, hogy kifejtse az indokait. Az igazi indokait. Mintha számítana. Mintha érdekelne. Mintha nem tudná, hogy amikor azt mondom, szabadon beszélhet, valójában azt értem alatta, szabadon beszélhet, amíg az nekem úgy tetszik.
Hogy merészeli?
Néhány lassan múló, ragadós másodpercig megfeszülök a székben, azt fontolgatva, miként toroljam meg azt a merész lendületet, amellyel a doktor az imént kilépett a vonalból, aztán ellazítom a kézfejemben megfeszült inakat. Ez használ: egy pillanatra elzáródott légutaim megnyílnak, a vérembe új löket oxigén kerül, a fejemben pedig kelletlenül megfogalmazódik, hogy ideje belátnom, a körülmények táplálta arrogáns ingerlékenységem átlépte azt a bizonyos vörös határvonalat, amelyen innen még félresöpörhető volna.
Azonnal lenyugszom - mindig lenyugszom -, de az agyam hátuljában immár elnémíthatatlanul ott ketyeg a komor figyelmeztetés: kezdek megbízhatatlanná válni. A szervezetemnek hamarosan időre lesz szüksége, hogy összeszedje magát.
Sőt: már a héten. Tulajdonképpen e pillanattól fogva.
Pár nap másféle elfoglaltságra.

Ez azonban ráér. Jellegzetes, utánozhatatlanul higgadt pillantást vetek az előttem álló tisztre. Nem kell soká néznem őt, hogy lássam, nem egyedüliként viseltek meg a történtek: dr. Gregor merész metszésű arcában megkeményednek és kidagadnak az állkapocs és a halánték inai. Bátor ember.
És szerencsés is. Talán nem is tudja, mennyire.
- Megértjük egymást, zászlós. Nem várok egyikőjüktől sem kevesebbet.

◦ᵒ·○●·°

Hiába nincs szándékosan a részemről kékjeim kereszttüzében, attól még így is a lehető legtökéletesebben látom, miként enged teret önnön elégedettségének metszetében, a képére rajzolódó részleges örömgörbének. Nem telik bele egyetlen szívdobbanásba sem és hanghordozása mellett szavaival is megerősíti a már előre érzékelt tényt, úgy egyébiránt meg nyilvánvalóan nem lennék itt, ha nem ez lett volna a cél. Akart valamit, megkapta, nem sokkoló fordulat se számára, sem pedig számomra.
A rövid szünetbe ékelt üdvözlésre nem csak lehetősége, odakívánt ideje is akad, értelemszerűen, ahogy megszólal, érzékelem, több másodpercet kell adjak, mint azt eredetileg, se korántsem tudatosan terveztem. - Köszönöm, Uram. - Ha nem is várt rá semmit, maga a helyzet és az elhangzottak megkövetelik, legalább minimálisan feleljek a fogadtatásra. A későbbiek kapcsán pedig nem kétlem, időben fogok értesítést kapni mindenről, ami érint majd az új felállásban. Efelől teljesen bizonyos vagyok. Mindazonáltal az adok-kapok rendszer már a kezdetektől létező, olyannyira az emberi természet része, amiképpen a territórium jelölése, még ha az teljességgel az állatias ösztönösség szintén mozog is. Ó nem, nincsen semmiféle kétségem abból fakadóan, mégis mi miféle motiváció sarkall, noha ugyanúgy ráaggatom a magam jogosságát, amelyet nem izgat milyen mértékben ír vagy írna át a helyzete és a pozíciója jelen esetben.
Amiképpen észrevételezem, milyen sebességgel olvad le elégedettsége a vonásairól, olyannyira nem találom ezt sem meglepőnek. Szavaimat messzemenően megválogatom, ez azonban nem változtat a tényen, sem pedig a közénk feszülő, láthatatlanul is megtörténő változás eseménysorán. Ugyanolyan módon lépem át saját hatásköröm, hiába a betartott formák, mint amiképpen ő is tekintet nélkül gázolt azon területbe, amelyhez nem csak semmi joga, de éppen annyira a nullánál is kevesebb köze volt.
A beállt, nyúlós feszültséggel terhes néma másodpercek alatt ugyanolyan szilárd karakánsággal állok előtte – de továbbra is tisztelettel –, mint amiképpen eddig is tettem, nem kap arról semmiféle tapasztalható jelzést, mennyire tisztában vagyok tulajdon merészségem igencsak két éllel rendelkező, kockázatos mivoltával. Kivárok. Nincs más dolgom, a határvonalat olyan módon húztam meg, amiképpen saját elvárásaihoz való felérésem igényét fogalmazta kétséget kizáróan alig néhány perccel korábban. Ő azt akarja, én ezt. Akkor is, ha a szemében nem vagyunk azonos súlycsoportban.
Ahogy előbb levegőt vesz és azt szavak is kísérik, feltételezem, hogy nem maradt benne kétely abban a kérdésben, amelyről szó esik. Megértette. Legalábbis ezt könyvelem el, mert ezt közli, ennyire egyszerű. Ettől még nem oldja fel a méltatlanság gyökeret vert szelét, de konzekvenciának nem rossz.
- Tudomásul vettem, Uram. - Ehhez tartom és ehhez is fogom tartani magam a továbbiakban. Amint engedélyt ad lelépni, hacsak nincs még valami, amelyről szót kíván ejteni, úgy részemről már csak a tisztelgés alapvetősége marad hátra, minekutána magára hagyom az irodájában az ott elhangzottakkal együtt.

◦ᵒ·○●·°

Meg kell hagyni, hogy a zászlós nem az a fajta, aki - ahogyan régen mondták - csak ugat és nem harap. Kristálytisztán érzékelem, hogy fojtott dühöngésem nem marad észrevétlen a számára, mégis úgy áll ott, szálegyenesen, mint akinek esze ágában sincs meggondolni magát és visszavonulót fújni, akármi is szakadjon a nyakába érte.
Egy részem büszke rá, amiért ilyen rettenthetetlen; ez is csak azt bizonyítja, hogy jó választás volt a feladatra, amelyet neki szántam. Másfelől azonban mélységesen gyűlölöm, ha kihívást intéznek hozzám, különösen akkor, ha egy olyan jelentéktelen kis emberke teszi, mint amilyen ő.
Honnan merítenek ennyi spirituszt egyesek?
Senki vagy hozzám képest, zászlós, gondolom ingerülten, villanásnyi ideig átadva magam az idegvégződéseimen végigcirógató, féltékenyen önző rosszindulatnak. Ha megdühödnék rád, ha _igazán_ megdühödnék, annyi esélyed sem volna ellenem, mint árva fémforgácsnak a fegyvergyári kohó ezerkétszáz fokos olvasztókályhájában.

Hanem a doktor bölcsen állhatatos, rendíthetetlen várakozása kitűnő érzékről árulkodik a tekintetben, meddig mehet el, s noha egy kissé valóban elvetette a sulykot, igazi veszélybe itt és most semmiképpen sem került miatta. A személyiségem legsötétebb oldala, amely éppen olyan alattomos, vérszomjas és fölényes, mint az iménti ösztönös reakcióm, még mindig abba a bizonyos mentális ketrecbe van elzárva, ahol kivétel nélkül mind őrizgetünk valamit.
És ott is marad.
Ennél jóval több kellene ahhoz, hogy őszintén kibillentsenek az egyensúlyomból.
- Jól teszi - felelem a katonás válaszára teljes nyugalommal, mindent elkövetve, hogy a hangomból kiseperjem a fagyos rendreutasításnak még az ígéretét is. Mintha az egész megjegyzését csak képzeltük volna.
Persze nem így van. Nagyon is megtörtént. Én pedig nem felejtek.
Nem kétlem, hogy ha a fejembe látna, a doktor az iménti szédítő hősiességével azt gondolná magában, nagyon helyes. Ne is.
Ám ő ennél jóval szerencsésebb. Ezúttal kirívóan az, mert nem történik más, mint hogy rövid, majdhogynem szusszanásnak is beillő levegőt veszek, aztán elfordítom róla a tekintetem, vissza az asztal képernyőjére.
- Végeztem, zászlós. Leléphet.

◦ᵒ·○●·°