Utolsó poszt ☽Hétf. Május 25, 2020 10:00 pm Következő oldal☽
Josephine & Rhonan
Amióta keresem a gyermekeim, azóta több helyet bejártam, hogy rájuk találjak. Még a Nagy-Hegység-ig is elmegyek, ha kell! A sötét lápon át, kevesen merészkednek, -de már mindenre tudok gondolni-, mert semmit sem tudok róluk. A Dann megengedte, hogy a keresésükre induljak, és kora reggel, már úton is voltam. Nem tudom, hogy sikerrel fogok-e járni, de meg kell próbálnom! Egy ideig Bogán tettem meg az út nagyobb részét, de aztán úgy döntöttem, hogy gyalog folytatom a keresést. Az állat hátán utazva nehezebben vennék észre bármilyen nyomot, és ha tényleg erre jártak, akkor minden lehetőséget mérlegelnem kell. Abban sem vagyok biztos, hogy idáig eljutottak, de mivel senki nem tudott konkrét útbaigazítást adni, így több felé kell próbálkoznom. Lassan délutánba hajlik a nap, és valahol kellene egy pihenőhelyet találnom éjszakára. A láp nincs messze innen, de sötétben még veszélyesebb arra kerülnöm. Inkább a folyó felé veszem az irányt, és talán rálelek egy kis zugra, ami menedéket adhat reggelig. Világosban többet látok, mint éjszaka. Még pár órát gyalogolok a folyó felé, de aztán meg kell állnom, hogy sötétedés előtt tábort verjek. Elég csendes most a vidék, bár nem ritkán fordul elő, hogy a semmiből előkerüljön egy ragadozó, vagy egy utazó karaván. Sok mindent hallani manapság, amióta az Égiek megékeztek. De, bárhogy is lesz, most keresnem kell olyan helyet, ahol elalhatok, és nem néznek prédának az erre járó erratorok. Enni is kellene már valamit, hogy erőm legyen. Rég volt, mikor útnak indultam Elorakból. Hamarosan meg is látok egy kisebb facsoportot a folyóparttól nem messze. Talán még tüzet is rakhatok, ha leszáll az est. Igazából nem számítok senkire, akivel találkozhatom, így ameddig ellátok, addig felmérem a terepet és nekikezdek az éjjeli szállásom kialakításához, majd előveszem a magammal hozott elemózsiát. Lassan sötétedik… s most már, a mosdáson is túl vagyok legalább.
Utolsó poszt ☽Szer. Május 27, 2020 9:43 pm Következő oldal☽
Rhonan & Josephine
- … azt hiszem, megint egy olyan helyet kellene keresnem, ahol pár napig letáborozhatok… *…jó nagy távot megtettem az utóbbi pár napban, lassan el kellene érnem a hegyeket, de úgy érzem kipurcantam. A folyamatos koncentrálás a környezetre, a fizikai megterhelés, az állandó éhségérzet..* - …hát igen, nagylány, ezt a kemping-főzőcskézést még van hova fejleszteni.. *…hm, megint ezt csinálom. Néha egyszerűen kihallatszanak a gondolataim, szinte kontrollálatlanul. Mikor dudolászok vagy éneklek, akkor legalább nem tűnök annyira bolondnak, mégis hallom kicsit a hangomat. Az az egy megnyugtat azért, hogy még nem felelgetek saját magamnak. Még alig múlhatott el dél, de ha hosszabb időre akarok tábort, akkor időben el kell kezdenem a keresgélést. Egyes számú szempont természetesen a víz közelsége, szóval megint csak nem akarok nagyon eltávolodni a folyótól. Első táborhelyemhez eléggé hasonlító facsoportosulás mellett teszem le végül a voksomat pár óra keresgélés után, zsákomat a legnagyobb fa alá teszem, és kicsit körüljárom a terepet lehetséges veszélyforrások után kutatva. A terepszemle után már indulnék vissza, mikor kiszúrom a Veszélyt. Meglehetősen magas és vállas Veszélynek tűnik még innen is, pedig elég messzire van, de egyértelmű, hogy erre tart. Dermedten állok, csak a szívem ver rendkívüli taktust. Bearaszolok teljesen a fa mögé, ami idáig javarészt kitakarhatott. Fogalmam sincs, hogy észrevett-e, de azt nem akarom kivárni, hogy itt találjon a fa mögött kuporogva, úgyhogy egy életem, egy halálom, lebukva visszasurranok a cuccomig. Hála az égnek, hogy még nem pakoltam szét, vállamra kapom hátizsákomat és abban reménykedve, hogy nyomaim nem feltűnőek vagy legalábbis időpontjuk nem beazonosítható, én illaberek, nádakerek felmászok a fára. Erre a manőverre egyébként alapesetben képtelen vagyok, de most az áldásos adrenalin dolgozik bennem és hipp-hopp megnyugtató magasságba jutok. Természetesen csak jelen helyzetben megnyugtató, egyébként biztos kitörne a frász, ha ilyen magasságba kéne felmásznom egy böszmenagy zsákkal a hátamon mindenféle biztosítókötél nélkül. Zsákomat két vastag ágra fektetem a törzshöz döntve, én pedig egy szinttel magasabbra mászok még egy villásághoz, ahova befészkelhetem magam és elrejtőzhetek biztonságban. Innen már nincs más dolgom, mint várni, ahogy eléri a facsoportomat és pechemre nem halad tovább. Figyelem, ahogy körülnéz. Vajon vannak társai? Csatlakoznak még hozzá? Ha nem, akkor talán megpróbálhatnék vajon kapcsolatot felvenni vele? Valószínű hasonló lehetőségem nem lesz több. Nahát! Csak most tudatosul bennem, hogy ő az első őslakos, akit ilyen közelről látok. Ezen elmélázok egy ideig, mire újra ráfókuszálnak szemeim, addigra épp a mosakodásnál tart. Na tessék, most meg egyből kukkoló is lettem. Pedig nem is azért nézem! Jó, nem mondom, van mit nézni, de jelen pillanatban a túlélésre játszok, úgyhogy az foglalkoztat leginkább, hogy ne nézzen errefelé. Valószínűsítem ugyanis, hogy fáról megfigyelésből nem nagyon lehet jól indítani egy ismerkedést, szóval ez a lehetőségem már elúszott. A vacsorához készülődést is végignézem, jobb dolgom úgysincs, ki gondolhatta, hogy ez mekkora hiba! Nem tudom, hogy az étel – a rendesen elkészített étel – látványa, vagy netán az illata a kiváltó (habár ahhoz szerintem messzire vagyok, hogy tényleg érezzem), de legnagyobb megrőkönyödésemre megkordul a gyomrom. Hangosan. Egyszerre rémülök meg és vörösödök el zavaromban, ami jelen helyzetben olyan abszurd. Megint megkordul, kezeimmel pedig próbálom tompítani a félreismerhetetlen morgást. Vajon lebuktam?
Utolsó poszt ☽Szer. Május 27, 2020 10:33 pm Következő oldal☽
Josephine & Rhonan
Különösebb koreográfiát nem szoktam követni egy táborépítésre, de most a szokásosnál is merengőbb vagyok a gondolataimba. Egész úton a gyermekeim jártak az eszembe és a testvéreim. Vajon erre indultak el? Megtalálom-e őket? S egy sor megválaszolatlan kérdés kering bennem, amit nem is akarnék hangosan se kiejteni. Shaz’or bizonyára tudja, mi miért történik és bízom benne, hogy vezérel engem a jó irányba. A mosdáson már túl vagyok és a táborhelyet is megtaláltam. Remélhetőleg távol esek mindennemű ragadozónak a vadászterületétől és az éj nyugodtan fog eltelni. Nem szándékozom több időt tölteni itt, mint szükséges, de hamarosan a hegyek mögé bukik a Nap, így gyors tempóban száll le a sötétség erre a tájra. Aztán meg holnap reggel folytatom a keresést. Most már ennem is kellene valamit, így elő is veszem a zsákomat, amiből előkerül a szárított hús, és némi ízletes lepény, aminek az illata most is megcsap, ahogy kiontom a csomagból. Egy kis árkot ástam a tűzhöz - ahogy Ath mutatta - és pár gally segítségével már lobogott is a rakás. Egy fának dőlök a hátammal, és nekiállok falatozni. A folyó sodrását idáig hallom, ahogy a neszező Természetet. Mikor beleharapok az első falatba, még valami „megüti” a fülem. Lenne valaki az egyik fa lombja között? Mintha gyomorkorgásra emlékeztető hang lenne, de elsőre nem hallottam tisztán… Másodszorra már igen. Még hallgatózom egy kicsit, bár ha az enyéim közül lenne ott valaki, akkor már előjött volna. Meg aztán, sokkal csendesebb lenne-vagy alig hallhatóan- közeledne felém. Így inkább arra tippelek, hogy valami /valaki mástól eredhet ez a hang. Biztosat csak akkor tudok, ha utánajárok. Így félrerakom az ennivalót és felállok, hogy megkeressem a zaj forrását. Pár fával arrébb, már közelebbről hallom az iménti korgást, és felfelé nézek, hátha meglátom, akitől származhat. Meglepetésemre egy lány kucorodik az egyik felsőbb ágon és próbál takarásban maradni, amennyire sikerül neki. Gondolom, hogy nem értene a nyelvünkön, így mutogatni kezdek, hátha nem ijesztem meg annyira. Igaz, hogy alapból megrémülhetett valamitől, ha most a magas fán üldögél. -Te, jönni le? -Próbálok barátságosabb arcot vágni és várni, hogy mit tesz. Integetek neki, hogy nyugodtan jöjjön le, ha akar. Nem fogom bántani. Talán megérti…
Utolsó poszt ☽Szomb. Május 30, 2020 2:10 pm Következő oldal☽
Rhonan & Josephine
*Hát persze, hogy lebuktam, ilyen az én szerencsém. Talán az első gyomorkorgást még el lehetett volna mismásolni, de a második mordulást már nem lehetett eladni semmilyen más természeti hangnak – habár persze én is élőlény vagyok, szóval nagyon tágan értelmezve beleférhetnék a természetbe, de ez a filozofálás nem segít rajtam. Ugyanígy nem lehet a képzelet vagy netán túl éles hallás számlájára írni és elhessegetni egyszerűen. Természetesen a Veszélyem se tesz így, félreteszi azt az ínycsiklandónak tűnő lepényt… Hozzáteszem, hogy képes erre? Tessék, már a nyálképződésem is beindult, annyira, hogy nyelnem kell egy nagyot. Legalább ez viszonylag csendes művelet. Szóval félreteszi a vacsoráját és követi áruló gyomrom neszeit. Próbálok eggyé válni a fával és még jobban hozzásimulni a törzshöz, csak szemem sarkából figyelem mozgását, hogy kikukucskáló buksim se legyen feltűnő.. De sajnos képtelen vagyok áttetszővé válni, és mivel terepszínű festést se viselek magamon, hát persze, hogy kiszúr némi keresgélés után, akármennyire is próbálok beépülni a fába. Mikor elkezd mutogatni nekem, akkor már nem csak szemem sarkából figyelem. Gyanítom azt szeretné, hogy másszak le. Én viszont inkább azt mérlegelem, hogy a fa ágai mennyire vastagok, fel tud-e mászni értem. Eszem ágában sincs ugyanis lemászni a biztonságos magasságból… egészen addig, míg meg nem szólal. Az egyedüllét heteinek izoláltsága után önkéntelenül is azonnal reagálok és most már előre is hajolok ültömben. Bánom is én, hogy kissé töri a nyelvünket, én is csak pár szót ismerek a nyelvükön, de mégis társas interakció lenne, amire talán még azoknál a lepényeknél is jobban ki vagyok éhezve.* - Nem fogsz bántani, ugye? *Kérdésem teljesen felesleges, ha ilyen szándékai lennének, úgyse mondaná meg, mégis kibukik belőlem. De igazából már meghoztam a döntésemet. A kivitelezéssel lesznek gondjaim, már attól elkezdenek remegni a térdeim, hogy a nem is olyan messzire lévő eggyel lentebbi vastag ágra lelépjek. És ennél csak nagyobb távolságok lesznek, de legalább az ágak vastagságával nem lesz gond. Csigalassúsággal mászok lefelé, olyan görcsösen kapaszkodok, hogy tenyeremről már egészen lehorzsoltam a bőrt. A táskámat egyelőre fent hagyom, tartok tőle, hogy a simán lerántana. A legalsó ágnál akadok el aztán viszonylag sokáig, mert nem találom idegességemben azokat a bütyköket, amikre támaszkodva felmásztam ide nem is olyan régen. Kénytelen leszek a kevésbé elegáns megoldással befejezni a famászós-kalandomat. Az alsó ágra fogódzkodva lassan leengedem magam, míg teljes magasságomban nem lengedezek az ágon, kinyújtott kézzel, mintha csak valami száradó ruha lennék, aztán veszek egy mély levegőt és valamiért becsukott szemmel elengedem a faágat, hogy rövid zuhanás után lehuppanjak a földre. Így már nem is voltam olyan magasan, de remegő lábaim nem hazudtolják meg magukat és összecsuklanak alattam, én meg tényleg az eleganciától fényévekre messzire egyszerűen leülök a földön.*
Utolsó poszt ☽Szomb. Május 30, 2020 2:55 pm Következő oldal☽
Josephine & Rhonan
Nem igazán számítottam senkire errefelé, de miután nekiállok előszedni a kései ebédemet, valamit hallok a fák közül. Először inkább tippelek valamiféle állatra, de aztán egyre jobban hasonlít a hang valami másra. Egy ideig még fülelek, de aztán elindulok megkeresni a forrását. Nem örülnék valami ragadozónak a táborépítés alatt, így inkább megbizonyosodok arról, hogy mi- vagy ki- adja ki ezt a hangot. Sokat nem is kell keresgélnem, mert pár lépésnyire lévő fa lombja közt egy lányt látok meg. Azt nem tudom, hogy miért van odafent, de azt hallom, hogy éhes lehet. Elsőre nem tudom, hogy szólítsam meg, mert a külseje alapján éginek nézem, de annyira nem beszélem a nyelvüket, hogy minden szót tudjak és mondjak ki teljes biztonsággal. Talán nem ijedt meg tőlem annyira, bár ahogy elnézem, inkább tűnik rémültnek, mint nyugodtnak. Valami megtámadta, hogy odafentre mászott? A fa alatt megállok és integetve mondom neki, hogy jöjjön le, nincs veszély. Rajta s rajtam kívül jelenleg nem látok senkit, így gondolom, hogy elment az a veszélyforrás, ami miatt elrejtőzött. -Én, nem bántani. - mondom felé, ha egyáltalán jól értem mit mond. –Jönni le? – várok még, hogy döntésre jusson, de aztán látom, hogy nehézkes a lejövetele. Nem mozdulok, nehogy megijedjen tőlem, bár ha ennyire nehezen jön le, akkor segítenék neki az utolsó métereken. Türelmesen megvárom, hogy leérkezzen, de ahogy látom, nem zökkenőmentesen sikeredik. -Minden jó?– mutatok felé, de gondolom, hogy azért nem lehetett kellemes a hátsójára érkezni. A kezemet nyújtom felé, -ha elfogadja- segítve neki felállni. -Félni vadállattól, hogy ott fent ülni fán?- érdeklődöm, hátha megtudok még valamit a lánytól, miért kucorgott az ágon, ahelyett, hogy a talajon járna. -Rhonan. – mutatok magamra, hogy lássa, nem vagyok ellenséges mozdulattal, majd kérdőn nézek rá, hogy megtudjam a nevét, -feltéve-, ha elárulja nekem.
Utolsó poszt ☽Hétf. Jún. 01, 2020 9:55 am Következő oldal☽
Rhonan & Josephine
*Tényleg szerencsém volt, hogy nem magasról kellett a végén leengednem magam, de így se volt kellemes érzés a végső landolás. Egy kicsit kiszorul belőlem a szusz és keresnem kell újfent hangomat, ha válaszolni akarok. Márpedig akarok, ezért másztam le.* - Igen, minden. *Még jó, hogy csak jelen szituációra vonatkoztattuk a kérdést, különben itt ülnék napestig, míg elmondom neki, hogy mennyi minden nem jó per pillanat az életemben. Tulajdonképpen semmi, de ha csak mostanra értjük, akkor viszont megtalálom a jót, legalább nem törött csontom. Elfogadom a segítő kezet, nem lenne kedvem először kábé négykézlábra feltápászkodni és onnan felállni. * - Köszönöm neked! *Közben lesöpröm magamról, elsősorban a fenekemről a port és a fűszálakat, ami az általános piszokrétegen felül került a ruhámra, mégiscsak szalonképes szeretnék lenni. Az hogy az arcom is kicsit maszatos lett, az pech, duplán, mert erről nem is tudok, ahogy az egykét apró karcolást se vettem észre, amit vékony ágak okoztak vagy a leskelődésem vagy valamelyik mászás közepette. A kérdésén kicsit lefagyok, most erre mi a helyes válasz? Pláne, hogy továbbra se tűnik fenyegetőnek, talán megbántódna, ki tudja, milyen ingadozó lehet a kedvük. Viszont nem fogom feleslegesen kacsavadászatra se küldeni, úgyhogy félénken elmosolyodva megrázom a fejemet.* - Nem, nem vadállattól ijedtem meg, hanem…. hanem tőled. *Pillantásom óhatatlanul is széles vállaira és izmos karjaira rebben, biztos vagyok benne, hogy különösebb erőkifejtés nélkül tudna bántani, ha akarna, de szerencsére úgy tűnik, hogy nem akar.* - Nem tudtam, hogy nem-e egy csoporttal vagy és annak vagy a felderítője. És tudod, milyen rossz hírük van az ilyen portyázócsapatoknak a történelem alapján. *Hadarom hozzátéve további spekulálásomat, de lehet, túlságosan is gyorsan beszéltem. Mindenesetre a bemutatkozás még egy jele, hogy nem akar bántani, úgyhogy mosolyom is magabiztosabbá válik.* - Örülök a találkozásnak, Rhonan. *Felé nyújtom kezem, habár a végére elbizonytalanodok, nem tudom ismeri-e ezt a szokásunkat.* - Én Josephine vagyok. *Aztán kibukik belőlem az egyik legégetőbb kérdés – az újbóli gyomorkorgásomat szinte meg se hallom, legalábbis csak kicsit pirulok el miatta.* - Meg tudnád, mondani, kérlek, hogy hol vagyunk?
Utolsó poszt ☽Hétf. Jún. 01, 2020 3:28 pm Következő oldal☽
Josephine & Rhonan
Nem szívesen vallom be, de kicsit jobban elkalandoztak a gyermekeimről a gondolataim, mint ahogy a környezetemre figyeltem volna. Azt már látom- hallom-, hogy valaki van a közelben, bár inkább a magasban, mert egy fán ücsörög. Sok nem kell hozzá, hogy megtaláljam, bár nagyon meglep, hogy egy idegen kapaszkodik odafent és egyedül van. Azt se értem, miért nem a talajon jár, de lehet, hogy valami felkergette.. Egy vadállat, ami elől menekült. A lemászása sem éppen valami ügyes, de aztán végre lemászik és a hátsójával ér földet. Nem akarnám kinevetni, de annyira vicces és nem is lenne jó így indítani a találkozás első perceit. Nem ismerem ezt a lányt, bár annyira nem meglepő. Végül segítő kezet nyújtok felé, hogy felállhasson, amit elfogad. A köszönetére csak bólintok. -Tőlem?- kerekedik ki a szemem a válaszára, mert erre pont nem gondoltam. – Én nem bánt téged. – rázom meg a fejem, és mosolyodom el rajta. Olyan félelmetesnek hatottam, hogy a fa tetejére is felmászott miattam?! Ezek szerint… A következő mondatait nem teljesen értem, már csak azért se, mert gyorsan hadar, én meg mire beazonosítanám a szavai jelentését, elvesztem a fonalat közben. -Csoportos rossz hír? Mi az a portyázó-csapat? – próbálom megfejteni, hogy mik ezeknek a jelentése. Aztán a nevét is elárulja, ha jól értem, amit mond. -Shaz’or fényeskedjen utadon! Josephine!- köszöntöm én is a népem üdvözlésével, bár pontosan nem tudom, hogy jönni, vagy menni akart, mielőtt találkoztunk. -A mocsár van nem messze ide. A Nagy Hegy lábánál vagyunk. – mutatok körbe a tájon és aztán indulnék vissza a táborozó helyem felé. Gondolom, hogy éhes, mert a gyomra felől érkező hangok arra utalnak. -Gyere.- intek felé, majd elindulok előre, várva, hogy követ-e. –Te éhes? Van enni bőven!- a kezemmel is mutatom, hogy ennivalóra gondolok, és ha nem gondolja meg magát, akkor elvezetem a táborhelyemre, ahol adok neki ennivalót. -Te egyedül, Josephine? Másik te nem vagy itt? – kérdezem tőle, bár nem tudom, hogy ezt jól mondtam-e ki. Valami azt súgja, hogy nem messziről indulhatott, bár a hegyek elég magasak és sok mindent hallani róla. Talán eltévedt a társaitól? Közben haladok a zsákom felé, - s ha követ-, akkor felé nyújtom a magammal hozott elemózsiás kendőt, vegyen magának, amit szeretne belőle. -Veszélyes erre a vidék. – körbenézek, de nem hallok vagy látok most senkit magunkon kívül. Lehet, hogy rejtőznek a társai a közelbe, de egyelőre nem érzem a jelenlétüket.
Utolsó poszt ☽Hétf. Jún. 01, 2020 9:25 pm Következő oldal☽
Rhonan & Josephine
- Ühüm. *Hümmögök csak válaszul némi bólogatás kíséretében. No meg persze el is vörösödök rendesen a – most már tudott – balga feltételezésemért.* - Igen, már tudom. *Halványan elmosolyodok, majd még némi magyarázatot fűzök indokomhoz, nehogy azt gondolja, hogy beteges bizalmatlanságban szenvedek.* - De amikor messzire voltál, akkor még nem ismertem a szándékaidat. Nem tudhattam, hogy mi lehet a reakciód egy egyedül lévő Qua… egy Quorsa-ra. *Kicsit nehézkes a kiejtésem, sose használtam a perdai tudásomat még, de ha Rhonan próbálkozik a mi nyelvünkkel, az a legkevesebb, hogy én is igyekszek megkönnyíteni a kommunikációnkat.* - A csoport azért lehet rossz, mert az azt jelenti, hogy sokan vannak. Sokan tudnak velem rosszat tenni. *Nem lepődök meg, hogy visszakérdezett, éreztem, hogy zavaromban hadartam. Valószínű az se értett volna, akivel egy az anyanyelvem. Az viszont kicsit meglep, hogy csoportban rejlő rosszra is rákérdez. Vajon a perdaiak történelmében nincs példa ilyesmire? * - A portyázó-csapat egy csoport harcos, akik vadászat, felderítés vagy ellenséges terület fosztogatása céljából van együtt. Általában nem túl... kedvesek a nőkhöz és gyerekekhez. *Figyelek arra, hogy tagoltan magyarázzak, azt csak később veszem észre, hogy én is elkezdek mutogatni szavaim mellé. Bólintok üdvözlése fogadásaképp, kezemet közben félszegen visszahúzom, ezek szerint az őslakosok nem fognak kezet. Érdekelne, hogy mitől függ, mikor melyik isten nevét mondják, de erre most nem kérdezek rá. Jobban leköt, hogy elmémbe véssem, mi merre van. A mocsarat természetesen messzire kell kerülnöm, szóval arra nem folytatom utam, amerre Rhonan mutatta. Aztán kihagy a szívverésem egy pillanatra.* - A Nagy-Hegység lábánál vagyunk? Tényleg? *Elfutja a szememet a könny nagy megkönnyebbültségemben, mintha rögtön Rebellium kapujában állnék, pedig addig még nagyon-nagyon sok van hátra.* - El se tudom hinni ezt a csodát. *Simán elképzelhető lett volna, hogy a kontinens rossz felén bolyongok, de az hogy nagyjából jó irányba haladtam térkép nélkül is, az tényleg egy csoda. Nem kérdés, hogy követem újdonsült legjobb barátomat. Csak akkor téveszt ütemet lábam, mikor rákérdez arra, hogy éhes vagyok-e, pedig hát egyértelmű, hogy hallotta a folyamatosan morgó-korgó gyomromat. Igazából nem is tudom, hogy a megjegyzése vagy a kijelentése az oka. Mert a kijelentés egyben ajánlat is lehet, hogy megosztja velem vacsoráját. Nyelek egy nagyot, mielőtt visszazárkózok mellé és válaszolok.* - Igen, egyedül vagyok. Nincs velem senki. *Közel húzódok a tűzhöz, miután leültünk. Az átnyújtott kendőben nem válogatok sokáig, egy lepényre vetem rá magam, amit korábban majdnem kinéztem Rhonan szájából a fa tetejéről. Aztán nem lehet egy ideig hallani a hangomat, csak akkor szólalok meg csillogó szemekkel, mikor elpusztítottam a kivett lepényt az utolsó morzsáig.* - Ez pont olyan finom, mint amilyennek messziről tűnt. Köszönöm! *Végre eljutok az udvariasságig is és képes vagyok folytatni a beszélgetést is.* - Szerintem nekem mindenfelé veszélyes.. Ezért próbálok eljutni a Nagy-Hegységig, de idáig azt se tudtam, milyen messzire lehetek tőle. De ezek szerint lassan elérem a célomat. Te merre tartasz?
Utolsó poszt ☽Kedd Jún. 02, 2020 11:09 pm Következő oldal☽
Josephine & Rhonan
Azt nem tudom, hogy minden szót jól ejtek ki- vagy, helyesen-, de igyekszem lassabban és tagoltabban beszélni hozzá. Gondolom, hogy neki is hasonlóan ki kell hámoznia amit beszélek. Ha már ennyire eljutottunk a kommunikáció vegyes és mutogatásokkal tarkított verziójához, legalább a nagyját megértem, amit mond. Aztán, az is meglep, hogy a mi nyelvünkön említi magát. Ezek szerint nem teljesen ismeretlen számára a kifejezés és még az is lehet, hogy több szót ismer. Figyelmesen hallgatom a szavait, bár nagyon sok olyan szót használ, amit egyáltalán nem tudom, mit jelenthet. Ha mindenre rákérdeznék, akkor lehet, hogy elveszne a beszélgetés fonala, amit most nagy nehezen ismét megtalálok. Ezek szerint egyedül van most itt, bár nem tudom, hogy a csoportja miért vannak sokan, és azok rosszat csinálnak. Sokan tudnak rosszat csinálni? Érdekes… Nem szólalok meg, míg végére nem ér a mondatainak, és csak aztán összegzem a gondolataimat, amit leszűrtem belőle. Akkor a „csoport” egy olyan szó, amiben sok rosszat csinálnak. A „portyázó-csapat”meg harcosokból állókra értik, akik nőket, és gyerekeket bántanak. Shaz’or ereje! Micsoda barbárok, akik védteleneket bántanak és többen támadják meg őket! Gyáván és aljasul bántalmaznak gyengébbeket! Ezek szerint igazak a hírek, hogy ilyen kegyetlenül bánnak még az övéikkel is! Azt hiszem, hogy ennyi nekem elég volt a csapatról és a portyázókról hallanom! Jobb is, hogy ezt a témát nem folytatjuk, inkább a jelenlegi helyzetünket mutogatom el, majd közlöm vele. Talán eltévedt és most próbálja az ösvényt megtalálni, amerről jött. -A Nagy-Hegység.- mutatok megint a hegyek felé, de nem értem, miért ennyire hitetlenül kérdez vissza. Talán nem jól mondtam a nevét? Olyan furcsán viselkedik, de lehet, hogy csak nekem fura. A tűz mellé telepedve megkínálom a magammal hozott élelemmel, s hagyom, hogy válasszon kedvére belőle. A hasa korgása elárulta, hogy nem ehetett egy jó ideje, de ahogy látom, ízlik neki. -Te is enni. Finom. – bólogatok rá, és én is elveszek egyet, majd beleharapok. Érdekes ez a lány quorsa. Sokat beszél, mint a nejem is szokott, de alig tudom követni. Nagyon figyelnem kell a szavaira, mert tartok tőle, hogy nem mindent tudok értelmezni teljes pontossággal. -Te menni Nagy-Hegyre, egyedül? Ott van lak, ahol te aludni?- Sokat nem jártam a hegyen, hogy tudjam, merre található ott városka, -vagy falu-, de bizonyára okkal akar oda menni. -Én megyek Délnek. Lefelé a Völgy. Keresni gyerekek. - Ezt mutogatni is próbálom, de ha jól értem, amit akar közölni, akkor két különböző irányból találkoztunk most itt össze. -Te keres többiek? Miért egyedül erre?-közben eszem tovább a lepényt, amit ő is jóízűen falatozik. Talán már több napja nem ehetett.
Utolsó poszt ☽Pént. Jún. 05, 2020 3:45 pm Következő oldal☽
Rhonan & Josephine
*Ugyan csábító lenne még egy lepényt legyűrni most azonnal, de meglehetősen táplálónak tűnik, szóval lehet várok egy kicsit, nehogy aztán minden visszajöjjön. Az elmúlt napok félig megsült zsákmányai után meglehetősen hadilábon állok a gyomrommal, ideje elkezdenem kiengesztelni egy kis odafigyeléssel. Az, hogy talán nem is illendő egynél többet venni, meg se fordult még a fejemben.* - Igen, nagyon finom. Miből készült? … Rotchiból? *Kellett egy kis hatásszünet, míg kibányásztam a buzogánymag perdai megfelelőjét valahonnan emlékeim mélyéről.* - Remélem, hogy van a Nagy-Hegyen egy lak nekem.. *Van némi kétely a hangomban, elvégre még nem az enyém a lak, ahol alhatnék, ki tudja, befogadnak-e Rebelliumban. Hát na, nem vagyok kiköpött ellenálló-alapanyag.* - Ott van egy rejtett, védett város, ahol hozzám hasonlók laknak. Szeretnék csatlakozni hozzájuk, hogy ne legyek egyedül. *Ugyan igyekeztem lassan beszélni, de lehet megint sok információt borítottam Rhonanra. Abba egyelőre nem megyek bele, hogy hogyan kerültem egyedül Perdára, javarészt mert még én is keresem a válaszokat.* - Bocsánat, hogy ennyit beszélek, tudod, elég régóta nem beszélgettem senkivel. *A beszélgetés viszont kétoldalú dolog, úgyhogy nem csak arra vagyok kiéhezve, hogy én beszéljek, hanem, hogy más hangját is halljam, így hezitálás nélkül kérdezek vissza, habár lehet nem illendő.* - Mi történt a gyerekeiddel? Eltévedtek? Azért kell keresni őket? Hányan vannak? Hány gyermeked van? Mindegyikőjük eltűnt?
Utolsó poszt ☽Pént. Jún. 05, 2020 9:30 pm Következő oldal☽
Josephine & Rhonan
Sok szót nem tudok teljesen értelmezni, de nagyon figyelek. Azt már megtudtam, hogy egyedül van és a hegyek felé igyekszik. Amikor visszatérünk a táboromhoz, megkínálom a lepényből, ami láthatóan nagyon ízlik neki. -Igen. Rotchi-ból készült. – Némi fűszerrel, de ez biztosan érződik is rajta. -Remélni, tied ház? Ezt nem értem…- kérdezek rá, bár pontosan nem is tudom, hogy mit jelenthet az ő nyelvén. – Nincs ott lak? – meglep, hogy miért akarna oda menni, ha nem is ott lakik? Aztán még furcsábbakat mond nekem. Rejtett város? Hol? -Ott van város, tieidnek? – harapok bele a lepénybe, és közbe figyelek rá. Lehet, hogy én értettem félre a mondatát, de el nem tudom képzelni, hogy a hegyekben egy rejtett város létezne. Ott lakhatnak a quorsakok, akikről hallani? -Nem bajok, te beszélni!- mosollyal nézek rá, de már megszoktam, hogy a nők többet csacsognak, mint mi, férfiak. -Már sok ideje elvesztek. Három, enyém. –mutatom az ujjaimmal- Elindultak a Hegyekbe. Azóta nem találni én őket. – szomorú vagyok, hogy eddig nem leltem a nyomukra, de bízom benne, hogy egy nap megtalálom mind a három gyermekemet. Nagyon hiányoznak, és nem fogom feladni a kutatásukat. -Neked gyerek? Vannak?- kérdezem meg, talán ő is szülő, hogy megértse aggodalmam a családom miatt.
Utolsó poszt ☽Szomb. Jún. 06, 2020 11:34 am Következő oldal☽
Rhonan & Josephine
*Mindentudón bólogatok, mintha az előbb nem is kérdeztem volna rá, hanem kijelentettem volna, hogy ez a lepény biza buzogánymagból készült.* - Ez az első perdai étel, amit kóstoltam. *Avatom be a nagy titokba, majd kibukik belőlem a következő is.* - Te vagy az első perdai, akivel találkozok. *Mosolygok rá és elgondolkodok, vajon én vagyok az első quorsa, akivel ő találkozik vagy neki már vannak tapasztalatai velünk? Mindenesetre mindkét első benyomás pozitív, egyik se késztet arra, hogy elvágyakozzak erről a kies holdról. Az persze más tészta, hogy ha a jövőben találkoznék más perdaiakkal, akkor valószínű ugyanaz lenne az első reakcióm, mint most. Fel a fára, fedezékbe azonnal!* - Még sosem jártam ott, nem tudom pontosan hol van. De talán befogadnak és nekem is lesz ott egy lakom. *Válaszolom őszintén, habár gyanítom szegény Rhont még jobban összezavarom ezzel.* - Ööö… igen.. *Már bizonytalanabb a válaszom. Vajon mennyire köztudott a perdaiak körében hogy ott van elvileg a főhadiszállásuk az ellenállóknak? Vajon épp most válok árulóvá? Habár igazából semmi biztosat nem tudok, úgyhogy ennyivel talán nem okoztam bajt.* - Ó, sajnálom! *Arcomon már nincs nyoma mosolynak, szegény gyerekek, régóta elvesztek. Ilyenkor persze jön a feltételezés a régi beidegződések a földi archím anyagokból. Ha az eltűnt gyerek nem kerül elő 24 órán belül, akkor jelentősen lecsökkennek az esélyek, hogy megtalálják épen és egészségesen. Persze nem ettem meszet, nem fogom ezzel a borzasztó földi statisztikával riogatni, itt nem ismertek a martalóc csapatok, talán az elveszett gyerekek is mindig előkerülnek egy kis keresgélés után. Pláne, hogy egy újabb részlet jut eszembe, ami miatt más lehet a szituáció.* - A gyerekeid.. még gyerekek? Mármint picik vagy már felnőttek? *Megint mutogatok, közben próbálom megsaccolni, hogy Rhonan hány éves lehet, de nem megyek sokra.* - Te hány éves vagy? Szabad ilyet kérdezni? *Az emberek sokszor kényesek az ilyesmire, fogalmam sincs a perdaiak hogyan reagálnak erre a kérdésre, hát inkább utána biggyesztettem a második kérdést, legalább kiérződik belőle, hogy ha nagyon udvariatlan a kérdés, akkor természetesen nem várok választ. Talán abból is jobban lehet saccolni, hogy milyen korú gyerekei vannak.* - Nem, sajnos nincsenek. *Egyelőre nem megyek bele mélyebben, talán náluk nincsenek ilyen problémák és megint csak összezavarnám kevéssé működőképes méhem részleteivel.*
Utolsó poszt ☽Szomb. Jún. 06, 2020 6:25 pm Következő oldal☽
Josephine & Rhonan
Érdekes a lány, bár nem minden szót érthetek teljesen tisztán, de valami olyasmit mond, hogy a hegyekben keres egy házat, ahol az övéi is lakhatnak. Még nem jártam odafent, de sok szóbeszéd járja az ottani quorsakokról. Még nem találkoztam egyikükkel sem teljes valójában, bár messziről láttam táborukat. Azok a hegyektől messzebb voltak, de aztán lehet, hogy másik csoport volt. A lepény láthatólag ízlik neki és megkínálom megint, ha kérne még belőle. -Finom. – bólogatok rá, majd eszem a következőt. –Én első? Te még nem találkozni én hasonló? – meglep a kijelentése, mert erre nem is gondoltam. Elég régóta itt vannak már az égből érkezők, és sokfelé látni már városokat is nekik. -Értem! Te menni fel hegyre, és ott keresni házat! – végre megértettem, hogy mire érti a mondatát. Eddig azt hittem, hogy eltévedt és keresi a többieket, akik a hegyen túl élnek. Csak éppen most esett le, hogy ezek szerint ő nemrég érkezhetett a lebegő hajóval és most a sajátjai után indult. -Igen. Elvesztek és rég keresem őket. Két lány, húsz éves. A fiú, huszonkettő. Még fiatalok. – magyarázom neki, bár nem tudom, hogy az ő világában, hogyan számítják az életéveket. Talán ő is olyan korú lehet, mint a lányaim. -Én 47. – Talán meglepetés lesz számára, de mivel annyinak nem nézek ki, így talán elgondolkodik, hogy más időszámításban méri az én népem az éveinket. -Majd lesznek gyerekek neked is. – elég fiatalnak nézem, bár fogalmam sincs, mennyi idős lehet. -Te, fiatal még!- kínálom meg a lepénnyel, biztos, hogy éhes még. -Idővel lesz neked lak, és sok gyerek. – mosolygok rá, hogy ne érezze magát szomorúnak. -Te mivel dolgoz? – kíváncsiskodom felőle, hátha jobban megismerkedünk.
Utolsó poszt ☽Hétf. Jún. 08, 2020 9:18 pm Következő oldal☽
Rhonan & Josephine
- Bizony, szóval gratulálok, tiéd a megtisztelő cím! *Bólogatok én is, de széles vigyorom most ki nem mondott szavaimnak szól. „Ez nagy szó egy lánynál.” Ki tudja, ezt mennyi ideig kéne magyaráznom és a végére Rhonan meg lenne győződve, hogy milyen elfajzott az emberiség. (Persze nehezen mondhatnánk, hogy ne lenne igaza, ha nagyon őszinték akarunk lenni.) Aztán az is lehet, hogy simán venné a lapot, de tényleg nem most akarom tesztelni, a csapatnyi martalóc elég rémmese volt földi szokásaink közül, minek belemenni abba, hogy régen volt aki fizetett a lehetőségért.* - Nem, sosem, életemben most először hagytam el a Dvavr…a Dvarou…. izé, a Dominium fedélzetét. *Megpróbálkoztam, de ebbe a szóba beletört a nyelvem, szóval egy kis sóhajjal kénytelen voltam megmaradni a saját megnevezésünknél. Megint csak bólogatok, jól van, sikerült valahogy körül írnom tojáshéjakon lépdelve jelenlegi szituációmat. És mennyire egyszerűbbnek tűnik ezzel a két tőmondattal körülírva! Nincs benne semmi politikai színezet, sem halálfélelem az egyedül történő bolyongástól, semmi sallang.* - Fiatalok. *Helyeslem visszhangozva halkan Rhonan kifejezését. Még emberi mércével is fiatalok, fiatal felnőttek a mi terminusunk szerint, de tudom, hogy itt még tényleg gyereknek minősülnek. Ebből persze már nagyjából meg tudom saccolni a velem vacsorázó (oh, milyen szép eufemizmus!) perdai életkorának alsó határát. És egész jól sikerült is, persze lehetett volna idősebb is, de ezek szerint korán vállaltak gyerekeket.* - Remélem hamarosan megtalálod őket! *Olyan szívesen segítenék, de láthatóan magamon is nehezen segítek, szóval nem hátráltatom ilyesmivel.* - Egy földi nagyon szeretne így festeni közel az 50. születésnapjához! *Bókolok neki kicsit hátulról jövőn és remélem nem sértem meg ezzel sem, ha már voltam olyan neveletlen és a korára is lazán rákérdeztem.* - Úgy legyen, habár ehhez egy kisebb fajta csoda kéne, de ki tudja, talán a perdai levegő majd megteszi a hatását. *Hát ki vagyok én, hogy élből elutasítsam mindenféle csoda lehetőségét az életemben, mikor nyilvánvalóan az is csoda, hogy engem nem likvidáltak, mint a szüleimet.* - Adattáros voltam… *Kicsit el kell gondolkodnom, hogyan tudnám rendesen elmagyarázni… az nem működik, hogy annyival lerendezzem, hogy irattáros a legújabb évszázadban és fogalmam sincs, mennyire ismeri a technológiánkat.* - … Tudod, a tudásunkat, amit az elmúlt évezredekben gyűjtöttünk felírjuk a gépeinkbe és ott rendszerezve tároljuk őket, amíg szükségünk nem lesz valamelyik adatra, információra. De emellett a művészeti alkotásainkat is archiváltuk, már amennyire a digitális keretek ezt engedték. *Megállok, hogy tudjon kérdezni, ha érdekli valami mélyebben… vagy hogy lássam, érdekli-e egyáltalán, hogy tovább meséljek. Arról a jeges szorításról a gyomrom környékén egyelőre nem beszélek, hogy ezután vajon mihez fogok kezdeni.. kétlem, hogy Rebelliumban szükség lenne adattárosra.*
Utolsó poszt ☽Hétf. Jún. 08, 2020 10:50 pm Következő oldal☽
Josephine & Rhonan
Meglep vele, hogy eddig még nem találkozott az övéin kívül mással és én vagyok az első, akivel összesodorta Shaz’or. Talán célja volt ezzel, bár az Égiek merőben mások, mint mi. Sok mindent hallottam róluk, de hiszem, hogy mindennek megvan a pontos értelme. Kezdve azzal, hogy a sok bajt és fájdalmat, amit okoztak az idejövetelük óta… Nem lehet általánosítani mindenkire, mert ha ezt tenném, akkor semmivel nem lennénk különbek az ideérkezők gonoszságaiktól. Ez a fiatal lány sem úgy tekint rám, mint egy öldöklő fenevadra, bár nem tudom, hogy mik járnak a fejében. Igyekszem minden szavára figyelni és a lehető legtöbbet meg is érteni a mondataiból. -_Az_ te égi házad?- mutatok fel az égre, de csak tippelek. Sokat hallottam a lebegő dobozaikról, bár még nem láttam közelről egyet sem. A gyermekeimről semmit se tudok, de kitartóan keresem őket továbbra is. Nem fogom feladni, hogy megtaláljam mind a hármójukat. -Én köszöni neked!- kedves tőle, hogy jókívánsággal reméli a sikeres kutatásomat. Shaz’or is megsegít talán, hogy hamarosan a karjaimba zárhassam az elveszett családom. -Egy Földi festeni én 50. kinézetem?- ezt lehet nem pontosan értem. Miért festene le engem egy „Földi”? Egyáltalán miféle az a Földi? Valami művész? Lehet ezt inkább nem is kérdezgetem tovább. A végén kiderülne, hogy a testemet bekenné valami színnel és … Még belegondolni is bizarr! A művészek nem ecsettel alkotnak, hanem mindenkit belemártanak a festékbe? Ahh! Érdekes… Furcsák az Égiek! -Meglásd, majd eljön mindennek az idő!- hiszem, hogy tényleg mindenki megtalálja a Párját, és részese lesz majd a gyermekek csodájának. Előre csak az Istenek tudják, mi fog következni! -Te Krónikás? – kérdezek rá, bár pontosan nem tudom behatárolni, amit mondd magáról. Ezt is csak abból gondolom, hogy információkat gyűjtöget és lejegyez. -Te mindent leír, amit lát? – talán jól kérdezek rá, de aztán az sem kizárt, hogy teljesen másra gondolok. Érdekesen hangzik.
Utolsó poszt ☽Vas. Jún. 14, 2020 1:37 pm Következő oldal☽
Rhonan & Josephine
*Pillantásom követi felfelé mutató ujját, de végül még azelőtt sütöm le szememet, hogy tekintetem elérné az égboltot* - Igen, az enyém is. Volt. *Pontosítom válaszomat, kétszer is. Nehogy véletlen úgy értelmezze Rhonan, hogy nekem van odafent egy privát égi házikóm, elvégre több ezer másik emberrel osztoztam előző otthonomon. Ráadásul már erősen múlt idő ez a történet, én oda már nem mehetek vissza. Legalábbis amíg a jelenlegi rendszer működik. Bólintok a jókívánságom köszönetére. Nem tudom, vajon azt is érti-e, mögé tudja-e gondolni, hogy miért nem tudom felajánlani segítségemet. Mondjuk elég végig pillantania rajtam és biztos egyértelmű számára, hogy csak hátráltatnám. Sajnálom, hogy nincsenek közös kommunikátoraink, azért kíváncsi leszek majd rá, vajon sikerrel jár-e. Tényleg remélem, hogy igen!* - Azt hiszem, nem így értettem. *FONTOS, nem szabad kétértelmű kifejezéseket használnom! Nem is csodálom, hogy összezavartam.* - Azt szerettem volna mondani, hogy egy ötven éves ember csak szeretne úgy kinézni, mint te. *Mutatok végig rajta, de aztán folytatom, nehogy megint félreértsen.* - Ilyen fiatalosan, frissen. *Azt nem teszem hozzá, hogy ilyen helyesen/jól szeretnének sokan kinézni, egyrészt mivel gyanítom ez azért náluk sem általános… ha mégis, akkor máris lesz még egy dolog ami miatt irigyelhetjük az őslakosokat. Másrészt meg ez egy szubjektív dolog.* - Tudod egy ember ötven évesen már középkorú, ráncosabb is, nem olyan friss, mint egy harminc éves. *Felcsillan a szemem aztán, hogy a munkámat… mármint a régi munkámat jól magyaráztam el. Végülis a krónikás elsőre elég jól és hasonlóan hangzik, aztán a következő kérdésnél rájövök, hogy kicsit félre mentünk, de lehet csak azért, mert még nem is fejeztem be teljesen a magyarázatomat.* - Igen, olyasmi, mint egy krónikás. Viszont nem én írom le a dolgokat, hanem a tudósaink és a szakértőink. Jelentéseket, tudományos cikkeket írnak, én pedig ezeket gyűjtöttem össze és tároltam el őket, aztán pedig segítettem előkeresni őket, ha szükség volt valamilyen információra. *A keresési algoritmushoz igazítás, kulcsszavakkal való ellátás és egyéb nyalánkságokba most nem megyek bele, felesleges bonyolítás lenne.* - És te mivel foglalkozol? És hol tanultál meg ilyen jól a nyelvünkön? *Közben veszek még egy lepényt, a gyomrom nem lázadozott a finom és tápláló falatok ellen, sőt az illata továbbra is ínycsiklandó, talán nagy bajom tényleg nem lesz belőle, ha ezt is megeszegetem szépen lassan.*
Utolsó poszt ☽Vas. Jún. 14, 2020 5:53 pm Következő oldal☽
Josephine & Rhonan
Nem túlzás a részemről, hogy a felét alig értem, amit mond nekem az „égi” lány. Igyekszem figyelmesen hallgatni és értelmezni a szavait, de valamiért teljesen más végeredményre lyukadok ki, mint amit talán közölni akarna. Ha jól sejtem, akkor most már nincs az égben háza, de erre is csak azért jöttem rá, mert szomorúan néz maga elé. Gondolom, hogy neki sem könnyű az én mondataimat értenie, mert a pontatlanságaim és az ő szavaik kiejtése nekem se könnyű feladat. Azt sem teljesen értem, hogy miért akarnának engem képre festeni, hogy megörökítsenek maguknak? Miért? Talán ez valami szokás náluk? Tűnődve nézek rá, de aztán folytatja a magyarázatát, így már másképp értelmezhető az előbbi mondata. -Rhonan, érti. – bólogatok rá, majd piszkálok egyet a tűzön, hogy a parazsat életben tartsam. A munkáját is tovább magyarázza, így lassan kezdem összeilleszteni az eddig hallottakat. Ezek szerint valamiféle Krónikás, de nem ő írja vagy jegyzi le az utókor számára, csak felügyeli és őrzi a lejegyzett történeteket. -Rhonan, harcos.- mutatok magamra. – Védeni enyéimet, bajban és mindig. –ezt nem annyira tudom elmagyarázni az ő nyelvén, bár nem tudom, hogy érti-e?! Gondolom, hogy sejti, nem lehetek Földműves, bár a fegyverem is mellettem van, ezért nem nehéz kitalálni, hogy mivel foglalkozhatom. Azt nem mondom el, hogy pontosan mi a feladatom, de nem is tartom lényegesnek mindent elmondanom. -Kereskedők, járnak én Város. Én sokat beszél velük. – A Szentélybe sokszor keresik fel a Dann-t a Kereskedők emberei, így sok szót és kifejezést megtanultam tőlük. Még nem tartom teljesen tökéletesnek a tudásom e téren, de úgy vélem, hogy sosem árt, ha ismerjük a nyelvüket. -Te is beszél én szavak? – érdeklődve kérdezek rá, mert kíváncsi vagyok, hogy „égi”-ként ismeri-e a mi nyelvünket, vagy bármit a Népünkről?
