Rhonan

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

Sokan félreállnak, amikor megjelenek, és ez így van jól. Nem mondanám magam Vezetőnek, de a születésemkor kiválasztott Shaz'or, és a jelet mindenki ismeri, ami a mellkasomon látható. A Teremtés Istenének szándéka van velem, amit tudtomra is adott, mikor elérkezett az idő. Születésem óta az álmok irányították a létemet, ami később képességgé alakult. Gyerekkoromban hirtelen változott a hangulatom, de aztán kordában tudtam tartani az indulataimat, és mire elértem a második ciklust, -ami a következő képességemet talán meg is határozta-, már nem volt kétségem, hogy olyasmit birtoklok, ami összefügg az egész életemmel. Shaz’or bizonyára ezt látta bennem, és ajándékozott meg vele, hogy soha ne felejtsem el a múltamat. Később már –ahogy teltek az évek- a testi erőm is növekedett, nemcsak a képességeim. Hiszem, hogy ez Isteni kiváltság, s a jelet, büszkén viselem magamon.  

A születésemtől kezdhetném a történetem, de nem teszem. Elég hosszú is lenne, több, mint egy fél emberöltő évet foglalna össze, és sokak számára túl sablonos. A történetem inkább az”égiek” érkezésétől kezdeném, amikor minden megváltozott ezen a Holdon. Szomorú és gyászos időszak vette kezdetét a családomban, és akik itt élnek, azokéban is. A boldog gyerekkor és az önfeledt játék után minden megváltozott, amikor megérkeztek az idegenek. Az apám egyike volt a Dann testőrségének, és a jóhiszeműsége és barátias nézetei okozták végül vesztét az égiek eljövetelekor, mert hinni akart egy olyan álomvilágban, ami lehet, hogy csak számára volt elérhető. Az utolsó véréig védte a Szentélyt és a papnőt, így a Dana halálhíre mélyen megrázott mindenkit. Sokan odavesztek a betegségekben, akikről még a Regék se tesznek említést, pedig méltóak lennének a megemlékezésre. A harcok és a viták sok mindent megmérgeztek, köztük a mindennapi életünket. Az „Égiek” érkezésével nemcsak a viszályok érkeztek meg erre a helyre, hanem a betegségek és nyavalyák is, amiket ők hordozták testükben és „átadták” nekünk. Lehet, hogy számukra nem halálos a kór, de mi védtelenek voltunk/vagyunk/ velük szemen. A feleségem gyógyító volt, aki hetekig ápolta a rászorultakat, még akkor sem hagyta magára a betegeket, mikor rajta is mutatkozott az elkerülhetetlen végzet. A halálhíre mélységes fájdalommal töltött el, ahogy három gyermekünket. De itt még nem ért véget a tragédiák sora, és ahogy apámat elragadta Istenünk a jobb létre egy évvel a Dana halála után, úgy anyám is hamarosan követte őt. Két év leforgása alatt elvesztettem a szeretteim felét és már csak a gyermekeim maradtak meg nekem. Nehéz szívvel mondtam nekik búcsút, hogy a Várostól messze küldve őket, próbáljam megvédeni, és távol tartani sarjaimat a vésztől. Húgomra és fivéremre bíztam lányaim s fiam, hogy óvják meg őket, és viseljék gondjukat. A legnehezebb döntést kellett meghoznom, hogy ezzel azt tegyem kockára, hogy talán évekig nem láthatom őket, de bízva abban, hogy a Hegyekben -távol a várostól- egy boldogabb élet vár rájuk, mint itt, Cadar-ban. Akkor, azt hittem, hogy jól döntöttem, és az áldozat nem volt hiábavaló. Hónapokkal később, mikor már csendesedni látszott a „vihar”, és kompromisszumok is köttettek talán az érkezőkkel, abban a hitben ringattuk magunkat, hogy a változás valamilyen módon elhozza a békét és a csendes életet. Persze, ez is egy álomnak mondható, de hinni akartam benne, hogy idővel minden jobbra fordul, és ismét a karjaimba zárhatom a gyermekeim. Ez tartotta bennem a Hitem, és Shaz’or, aki a születésem kezdetétől terelgette életem. Az apám öröksége, hogy kövessem őt, és harcossá váljak, nem volt kétség. A tiszteletben, ami az emléke révén én is részese lettem, mint elsőszülött, követtem a nyomdokait. A Dann magához emelt, mint egykor apámmal is tette, és kiválasztott a testőrségébe, atyám mellé. Hatalmas megtiszteltetés ért ezzel, s ahogy a hónapok teltek, egyre nagyobb tudást szereztem meg a fegyverforgatás terén. A kiváltságként kapott képességeimnek hála, olyasmiken is tudtam fejlődni, amiben kevesek. A testi erőm nemcsak abban volt segítségemre, hogy fizikailag fejlesszem az állóképességemet, hanem abban is, hogy az érzelmeimet uralni tudjam. A képességeimmel tisztában vagyok, hogy pusztító erőt is magában foglalnak, de az irányítás, ami az elmém erősödésével és akaratommal párosult, már teljes irányításom alatt áll. Időbe telt, míg mindezt megtanultam az éveim alatt, de most így 22 év testőrségem távlatából már elmondhatom, hogy elérkeztem arra a pontra, amikor már csak tökéletesítenem kell mindazt, amit kiváltságként kaptam. Lassan három év telt el azóta, amikor a családomat útnak indítottam, és sokszor gondolok rájuk. Apaként átérzem már az én apám aggodalmait és féltését, amit akkoriban nem értettem. Hiányzik a feleségem, ahogy anyám és mindenki, de hinnem kell, hogy egy nap majd ismét találkozhatok velük. A Teremtés Istene kegyeibe fogadott engem és méltó akarok lenni hozzá, ahogy a népemnek is.  A Főpap mellett mindent elértem, amit csak kívánhatok, de a szívem mélyén vágyom a gyermekeimre és arra, hogy húgomat, s fivéremet ismét láthassam. Már csak ők maradtak nekem, és álmomban sokszor látom őket. Néha úgy érzem, hogy valamit közölnének velem, de olyankor mindig nehéz szívvel ébredek. Napok teltek el, míg az álmok értelmet nyertek, és hír érkezett felőlük. A testvéreim halálhíre mindent megváltoztatott. Most már nincs maradásom Cadarban. Útnak indulok, hogy felkutassam a messzeségben a magukra maradt gyermekeim, akikről semmit sem tudok. Hosszú ideje nem hallottam felőlük, és a gyászom mellett a dühöm is egyre hatalmasabb a lelkemben, mert rajtuk kívül mindenkit elvesztettem. Ki akarom deríteni, hogy mi történt velük, és megkeresni őket. A Dann áldását adta távozásomra, és utamra engedett, hogy kövessem a szívemet, ahogy Shaz’or iránymutatását. Bízva abban, hogy megtalálom a gyermekeimet, akiket már több éve nem láttam… és életben találjam, mind a hármójukat.