Peter C. Evans

In all chaos, there is a cosmos, in all disorder a secret order.

Megfontolt embernek tartják, aki hosszútávra tervez és igyekszik mindig előrelátni. Még az ellenlábasai körében is él róla a kép, hogy ravasz, ambiciózus és megszerzi amit akar. Karizmatikus, aki a nép felé úgy kommunikál, hogy megnyerje magának azt. Pozíciójára való alkalmasságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy a legrégebb óta regnáló kancellár. S bár szereti munkájából a legtöbbet kihozni és alaposan végzi feladatát, nem hanyagolja el családját sem. Ez számára a legszentebb dolog a világon, a család. Elvégre a vérvonalnak tovább kell élnie. Vannak, akik szerint a családja a gyenge pontja, mások pedig biztosra veszik, hogy az emberiség történelmének, legvéresebb időszaka köszöntene be, ha a családját érné támadás.

Pozíciójából és regnálásának idejéből adódóan, sok mindenkiről tud sok mindent. Hiszen az emberek életmódjának, pénzügyi mozgásának, a Domíniumon vagy a Városban való életének szálai, az ő kezében futnak össze. Még a kancellárok is hallották és ismerik a pletykát, amely szerint: Evans az igazi nagy testvér, aki örökkön figyel. Tény és való, hogy gyakran adja jelét kommunikációjában, hogy Ő az, aki őrködik a nép fölött, hogy az jólétben és egészségben élhesse mindennapjait. A Kancellária rendszere elleni lázadást, személyes sértésnek vette és biztosra vehetik az ellenállók, hogy nem felejtette el.

26 évvel korábban:

Egész kicsi gyerekkorom óta, arra nevelt apám, hogy egyszer átveszem tőle a kancellári pozícióját és az én felelősségem lesz az emberek fölötti őrség. Őriznünk kell az embereket, önmaguktól, a lezülléstől, attól, hogy elvadult csürhévé váljon. Ezt csak felelősségteljes irány- és példamutatással lehet. Ezt jelenti uralkodásunk a Domínium fölött. Őrzői vagyunk az emberi fajnak. Ezek a gondolatai jártak a fejemben, miközben a lakosztályunk felé tartottam, mert szokatlanul hirtelen kaptam kimenőt. Apám meg volt róla győződve, hogy katonai képzést kell, hogy kapjak. "Tanulj meg engedelmeskedni, mielőtt uralkodsz." Volt a szavajárása ezzel kapcsolatban. A folyosón szokatlan ismerős fogadott, apám titkára, Joseph Hillfort. Hűséges, jó ember volt. Még a lakosztályunkhoz vezető folyosón jártam, amikor Joseph felzárkózott mellém.
- Cambridge kancellár, lenne itt ... - egy kézmozdulatomra elhallgatott és értetlen arckifejezésemre, Ő maga is értetlenséggel válaszolt.
- Mondja Joseph, maga ivott? Hahó, Peter vagyok, összekever az apámmal. Ha iszik, nem tarthatjuk meg az állásában, megértett? - Joseph arcára az értetlenség mellé, valami más is kiült. Talán az ijedtség.
- Értem uram, köszönöm, hogy figyelmeztet. De tartok tőle, hogy félreért. Önt nem értesítették? - most az én arcom változott tovább. Nem szeretem, ha hülyének néznek, sem a rossz tréfát. Határozottan bólintottam.
- De, szóltak, hogy rendkívüli kimenőt kapok. Meg is lepődtem. - most ő volt az, aki megcsóválta a fejét.
- Uram, az apja, sajnálattal kell közölnöm, de .. meghalt. Ma reggel, pontban hétkor. Ön az új Kancellár. - életemben nem ijedtem meg ennyire.


20 évvel korábban:

Lehet-e boldogabb egy férfi annál, mint mikor az oltár elé vezeti szeretett menyasszonyát, akivel kölcsönösen szeretik és tisztelik egymást? Aligha. Én is így vagyok ezzel. Isabella, csodálatos nő, akivel érzéseink kölcsönösek. Szerencsés vagyok, őt nem érdekli  hivatalom, nem azért jött hozzám, mert Kancellár vagyok. Az oldalamra fordulok a hitvesi ágyban és a mellettem szuszogó, nyugodtan alvó felségemre pillantok. Más embernek érzem magam, mintha .. mintha kicseréltek volna. Annyira boldog vagyok. Mit szólnának az emberek egy két napos, rendkívüli szabadnaphoz az esküvőm tiszteletére? Fizetett szabadnaphoz, talán még jobban. Eh félre ezekkel a gondolatokkal, ma boldog ifjú férj vagyok. Majd holnap leszek, újfent kancellár. Lehunyom a szemem és hamar magával ragadnak az álmok, végtelen űr-tengerének hullámai.

19 évvel és 3 hónappal korábban:
Ma megszületett a fiam! El se hiszem! Korábban nem gondoltam, hogy ennyire hamar megtalál a gyermekáldás és elsőre fiam születik. Anyai nagyapja után, Paulnak neveztük el. A vérvonal biztosítva van, családunk fenn marad és ez az, ami a legboldogabbá tesz.

17 évvel korábban:
Feleségem ismét egy csodálatos gyermekkel ajándékozott meg, ezúttal egy leánnyal. A történelem megismétli önmagát? Elvégre, mi is a húgommal ketten vagyunk és én vagyok az első szülött. Úgy érzem, hogy teljes a családom. Boldogan élhetek a nővel, akit szeretek és a gyermekeimmel. Ez mindennél fontosabb, vagyis majdnem mindennél. Kancellári teendőimet így sem hanyagolhatom el. Nem lehet lemondani erről a tisztségről.

4 évvel korábban:

Gondterhelten ülök az íróasztalom mögött és a halántékomat masszírozva, olvasom a perdaiakkal folytatott háború fejleményeit. Egyetlen pillanatig sem örülök, ennek az eseménynek. Könnyedén rámondhatnám, hogy ez nem az én asztalom, oldja meg a hadsereg, de ekkor hazudnék magamnak. A perdaiakkal folytatott háborúban szolgáló katonák és családjaik számára, meg fogom emelni a bérezést. Érezniük kell, hogy a rendszer a gondjukat viseli, figyel rájuk. Tudniuk kell, hogy mindenki, aki a Kancellária megsegítésére, kiszolgálására van, illő jutalomban részesül. Megszületik fejemben a Népjóléti Kancellária új üzenete az emberek felé: " A ma végzett áldozatkész, kemény munka, a holnap gyümölcsét érleli. " ...

4 évvel korábban, a háború végén:

A háború veteránjainak és családjaiknak, valamint a háborús özvegyeknek és árváknak; közleményben ígértem meg, hogy a Perdára telepített családok listáján előre kerülnek. Az igénybejelentő űrlapok leadásával, biztosíthatják helyüket a településen. Kárpótlási járadék mellett, ugyanezt ígérem azoknak, akik az Aquillon-holdon történt bányászkatasztrófa következtében elvesztették házastársukat vagy hozzátartozójukat. Az így elárvult gyerekek oktatását, a Népjóléti Kancellária jelentősen támogatja.

3 évvel korábban, a Lázadás leverése után, napokkal később:

Miután lenyugodtak a kedélyek és elült a füst, a Domínium és a Város lakóinak PDA-ja, egy időben kezdik sugározni a üzenetemet.
- " Tisztelt polgárok, a Domínium és a Város lakói! Mindenkihez szólok, aki túlélte, eme vészterhes időszakot. Győzelem! Győztünk! Győztetek! Elkergettük ezt az alattomos, vérgőzös csürhét, kik magukat felszabadítóknak titulálták. Mert ezek az elvakult emberek, férfiak és nők, nem a Kancellária rendszerére akartak csapást mérni. Nem a Kancellárok életére törtek! Hanem elsősorban rátok! Minden elavult, demagóg, dogmatikus nézetükkel, mit felétek fröcsögtek, benneteket céloztak, céltalan dühükben. Az általunk, általatok, közösen felépített, a biztonságra, jólétre és egészséges életmódra alapozott felépítményünk ellen intéztek, véres támadást. Hatalom ittas, kapzsi csürhe, gyülevész banda volt ez, kik nem törődvén azzal, hogy kilőtt golyóik a gyermekeiteket találhatja, őrült vak dühükben, csak pusztítani akartak. De ti megmutattátok nekik, hogy nem kértek a terrorjukból, a válogatás nélküli gyilkolásból, a gyermekeitek biztonságának elvesztéséből! Gyermekeitek biztonságos jövőjéről, csak a Kancellária, a kancellárok vezetése alatt tud gondoskodni. A Kancelláriának pedig egyetlen célja van: az emberiség maradékát, oltalmazó szárnya alatt, a jövő felé terelni. Ne legyen hát bennetek kétség afelől, hogy jól teszitek, ha a lázadókkal megszakítotok minden kapcsolatot. S mikor szembe jön veletek eme fenyegetés, ne legyetek restek jelenteni! Csak közösen védhetjük meg azt, mit már felépítettünk."  
Az embereknek tudniuk kell, hogy a Népjóléti Kancellária odafigyel rájuk. De nem csak figyel rájuk, foglalkozik a jövőjükkel, a lehetőségeikkel, hogy boldog és elégedett életük legyen. Ehhez persze kell egy kis ráhatás, meg kell ismételni újra és újra az üzentet, hogy csak és kizárólag a kancellária berkein belül van jövőjük.


2 évvel korábban:

Amikor a Város főbb és központibb részei elkészültek, kiadtam az utasítást, hogy a korábban, kérelmeiket beadó emberek elkezdhessék betölteni a település üres lakhelyeit. Veterán katonák és bányászok családjai, ezek mind mind fontosak a biztonság és ipar szempontjából. A város fejlesztése és építése elengedhetetlen, ahhoz, hogy az emberiség megtudja vetni a lábát ezen a bolygón, akár hosszútávon is. Rengeteg készletet kell felhalmoznunk, az alvók sem maradhatnak örökké a kapszuláikban. Fontos mérföldkő, hogy a város élete fellendüljön, a gazdasági vérkeringés beinduljon. Ezt csakis egy hozzám hasonló, elkötelezett ember tudja koordinálni. A napfényes, gondtalan jövőt azonban beárnyékolja egy kollaboráns. Hihetetlen, hogy még mindig vannak ezekből a élősködőkből. Rosszabbak, mint a patkányok, alattomosabbak, mint a kígyók. Még hogy Justice League!!

Napjainkban:

Állok a tükör előtt és gombolom be az ingemet. Isabella fél-hátulról átölel, csókot ad a nyakamra és miközben, állát a vállamra téve belenéz a tükörbe, megszólal még mindig selymes hangján.
- Sokáig leszel ma is? - kérdezi és villant egy mosolyt. Viszonozom és mikor az utolsó gombbal is végzek, kifordulok az öleléséből, megállok vele szemben.
- Vár rám egy pár tárgyalás. A Városnak hamarost születésnapja lesz. Megérdemlik az emberek, hogy szervezzek nekik valami ünnepséget. Nem állhat meg az élet, egyetlen percre sem. - mondom, miközben kezemmel végig simítok az arcán, majd a vállán át a kézfejéig, kezét megfogva, az ajkamhoz emelem azt és egy csókot lehelek a kézfejére.
- Nem felejtettem el a születésnapodat. Minden rendben lesz és sietek haza. - az órámra pillantok. Elégedetlenül megcsóválom a fejemet és fürdőszoba felé fordulva, a hangomban alig érezhető sürgetéssel megszólalok.
- Camilla! Most akkor jössz?! - feleségem felé fordulok és mosolyogva szólok neki. - Tudnám melyik barom találta ki, ezt a: Töltsünk el egy napot a szülőkkel a munkahelyükön projektet. Megnézheti a fizetését.